Tékozló Homár

Elfelejtette az APEH, kinek fizetik a tb-jét

2010.10.05. 20:15 | jackyll | 614 komment

Adót fizetni jó, hiszen az állam cserébe szinte mindig segít a bajban. Néha azért becsúszik egy-egy hiba, mint naiv ügyfél esetében, akinél 7 év után derült ki, hogy a felesége után fizetett tb-t szétosztották a rászorulók között, mert nem szerepelt az adatbázisokban. Nem lehetne, hogy az állam nem szolgáltat semmit, cserébe nem fizetünk jövedelemadót? Elég lesz az áfa, köszönjük.

Családi vállalkozásunkban dolgozunk (betéti társaság.)1999 óta feleségemmel együtt. 2000-ben megszületett a fiam és annak rendje és módja szerint feleségem GYES-re ment. A három év lejárta után új munkába állt. A következő években rendes vállalkozó (ne nevess, tényleg!) módjára fizettünk az éppen aktuális járulékokat (adó, tb, stb) 2010. júliusában a következő szövegű levelet kaptuk az APEH-től:

"Tisztelt Ügyfelünk!
Nyilvántartásunk szerint az elmúlt időszakban olyan Ön által foglalkoztatott személy(ek)re nyújtott be járulékbevallást, akik sem az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, sem az Apeh adatai szerint nem szerepel(nek) az egészségügyi szolgáltatásra jogosultak nyilvántartásában.

Kérjük segítségét ahhoz, hogy az Ön által foglalkoztatott magányszemély(ek)nél a biztosítási jogviszonyt, és ennek alapján az egészségügyi szolgáltatásokra jogosultságot rendezhessük.
Kérjük közreműködését a nyilvántartás pontosításához, és előre is köszönjük együttműködését abban, hogy ezt a hiányosságot közösen rendezni lehessen ....."


Kiderült, hogy 2003 szeptember és 2010 július között feleségem nem volt nyilvántartásban, nem volt biztosítási jogviszonya.
- Mi lett volna akkor, ha orvosi ellátásra szorul?
- Ki fizette volna a költségeit? Ha Ö (mi) akkor később visszakaptuk volna az összeget?
- Nem látják el, mert "nem szerepel(nek) az egészségügyi szolgáltatásra jogosultak nyilvántartásában"?
Ezek már mint költői kérdések. DE!!
- Hány ember van (lehet) hasonló helyzetben ma, Magyarországon?
- Milyen rendszer az, ahol közel 7 év után derül ki, hogy valaki fizet egészségügyi hozzájárulást, ( vagy minek nevezik) de akinek a nevére fizet az nem szerepel a nyilvántartásban?
- Hová könyvelték a befizetett összeget?

Végül: Ha ez egészségbiztosításban ilyen előfordulhat, mi lehet a nyugdíjbiztosításban?

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.10. 10:49:44

@enamel:
Észak Korea szimpi."
A vágottszemű csajok nekem is , de azért igy helyes "Észak-Korea" kötőjellel

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.10. 10:56:15

@atpijkamo:
A radar beállításaival variált, és látható lett a láthatatlan. "

Biztos szar radar volt és szellemképes lett, úgy látta

Amikor még dekoder kellett a HBO-hoz, havernek valami régi orosz szines tv-je behozta dekoder nélkül
:))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.10. 11:32:57

kilatas.webuda.com/?q=node/100

Egy kis reklám cimboráim újságjának :) Tegnap jelent meg az első számuk :)

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2010.10.10. 12:04:36

@ColT: Azert sikerult a szerveruket ezzel a reklammal leultetni ;)
"The server is too busy at the moment.
Please reload this page few seconds later."

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.10. 12:34:57

@Andrass9: Nem az ő szerverük, mert nincs honlapjuk sem :) Csak a saját oldalamra tettem ki egy szösszenetet az újságról, az meg egy USA ingyenes tárhelyen van...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.10. 13:04:28

@horex: nekunk meg a saratov hutobol szolt a Danubius Szigethalmon
igaz nem stereoban....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.10. 13:12:12

@horex:
"-Forgassunk hűtővel!
-De hát egy hűtővel nem lehet filmet forgatni!
-Csak hit kérdése az egész, látod?"

Oli Garha 2010.10.10. 15:01:02

OFF
a posztolónak részben igaza van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.10. 17:08:09

Vicziannak a Sokolja hatuljara volt szigszalagozva 2 lapos elem es fogta a Petofit meg a Kossuthot, mig egyszer beleesett a malteros ladaba
na onnantol jott az amerika hangja is
\
ja, amugy Viciannal a 4-bol egy dolgozo volt bejelentve

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.10. 18:27:43

@hagyma:
Assemmi!
Most a polgármester választáson valaki egy mobiltelefont dobott a szavazó urnába és Gyurcsány öszödi beszéde szólalt meg rajta
:)
Gondolom, csengőhangnak volt beállitva

Róka-Rudi 2010.10.10. 20:06:05

Lesz holnap poszt vagy nem lesz poszt?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.10. 20:52:11

@horex:
na azt olvastam
na az is jellemzo
ott ul 23 szamlaloize, es nem eleg ahhoz, hogy 10 percre bezarjak a szobat ha kell, minenki szeme lattara kivegyek az urnabol, majd visszazarjak
nem, szolni kellett egesz nap
legkozelebb palpusztait vagy egy jo nagy szart kell beledobni
hagy szagoljak egesz nap

igazságos 2010.10.10. 21:56:46

@horex: az se semmi! Megint belepottyantottak valami cigánygyereket az urnába!

Merthogy abban is biztos vagyok, hogy az volt, kétség sem férhet hozzá. Akkor most rasszista vagyok? Magyar ember nem cipelgeti a kölkit ilyenekre, hanem szépen otthon marad vele.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.10. 23:11:34

@igazságos: hameg otthon hagyja es magara gyujtja a hazat akkor meg az a baj
ha nem volt kire hagyni, meg mindig jobb az urnaban
nem abban:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.10. 23:30:21

@igazságos:
Nem érek rá hétvégén.
Csak ha végeztem a melóval.
Ilyenkor az exkluzív megrendeléseimet kell teljesítenem.
Szorri emiatt.

cicmen (törölt) 2010.10.10. 23:59:53

@Róka-Rudi: Lesz holnap poszt vagy nem lesz poszt?
Miért? Ma nem volt? Lesz vazze! Ez!

Megdobbent 2010.10.11. 00:27:26

Nah, a homar lement a mariana arok aljara, ugy latszik. De sebaj, van uj homarpotlek blog :)

Amugymeg szavazasnal jarunk mar? :)

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.10.11. 01:02:49

az volt már, hogy ez a poszt kísértetiesen hasonlít a múlthetire?

Megdobbent 2010.10.11. 01:23:22

Nemtom, nekem is ismeros egy inci-fincit...

De nincs kizarva, hogy csak a cimek es kommentek a regiek, kozben rotalodik a sztori :>

pruntyike 2010.10.11. 05:54:20

Mikor a Subba állt egy jó ideig, utána kivágták az állandó kommentelőket. Továbbá: Lehet, hogy a homárnak megéri fikázni Palkovicsnét vagy Edét, azonban a nagy hirdetőket (T-Com. UPC stb.) semmiképp...

Teccikérteni? 2010.10.11. 06:19:52

A posztolót már lehet?
Az volt már, hogy az volt már, hogy volt már, hogy tébét csak az aldiból?

Teccikérteni? 2010.10.11. 06:21:32

Ez így nem az igazi...

Homár, MÚKOGY! Azanyádhétszentségit!

Mylady 2010.10.11. 06:55:41

Még mindig ezt kell csócsálni? Kicsit poshadt már, úgy érzem...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.11. 07:12:55

Tudom kötsögség elsőzni, de mégis..
ELSŐ!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.11. 07:15:14

@igazságos:
Höhö, az is jó volt
Arra gondoltam, tán részeg lehetett a kis lurkó és azért esett az urnába
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.11. 07:17:58

@hagyma:
Most meg itt, te vagy az "amerika hangja"
Gondoltuk-e valaha, hogy ilyen technika is lesz!?

Énbagoly 2010.10.11. 07:27:44

Na, azóta ilyen a homár is--poszthiányos--, amióta nincs nő a csapatban.

Róka-Rudi 2010.10.11. 07:51:40

Keressük együtt szilyt! A megtaláló jutalma egy új Homár-poszt, bekeretezve.

Frucsasz 2010.10.11. 08:57:18

Jó reggelt. Ez már a hétfői?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.11. 09:25:21

@Frucsasz: Lehet, hogy Szilyék a hétvégén a Mihály-napi nagyvásárban verették át magukat Debrecenben, és még most is betegek?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.11. 09:26:29

Ha négyszer egymás után magam kommentelek, gyakran rájönnek, hogy valami új posztot kéne fölrakni...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.11. 09:27:42

Az volt már, hogy "ÖTÖDIK"?
Remélem, hogy senki nem rondít bele a sorozatomba...

cicmen (törölt) 2010.10.11. 09:40:26

Mi van? A homár elfelejtette a jelszavát?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.11. 09:59:33

@cicmen: Szerintem megdöglött.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Évi posztok lesznek.

@pruntyike: Én össze is szarcsiznám magam, ha kitiltanának innen. De tényleg, borzasztó lenne, mert nincs 22 millió másik blog.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.11. 10:03:32

@igazságos: Nem Ludmillám, te nem vag rasszista. Te igazán bájos vagy, a magad bumfordi kis módján. Nomindegy, hogy szép vagy, az biztos.

@horex:Köszönöm. Újabban igénytelen vagyok, már gatyát is csak három naponta váltok. :(

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.11. 10:06:11

@igazságos: Hát igen, jók is a fapados járatok. Viszont ezt a diplomát a te esetedben nem biztos, hogy erőltetni kéne, egészen szembetűnő okokból. Lehet hogy faszomfalván ez még mindig nagy szó, de van ahol kávét főzni sem engednének már be vele. :)

cicmen (törölt) 2010.10.11. 10:24:34

@igazságos: én utazgatok szerte a világban, de nem mondom meg, miből. San Fransiscó-ban is jártam már, meg Fresno-ba. Voltam már Londonba is, Párizsban kirándultam már. Egy diplomás dolgozó embernél ez természetes. Pedig milliomos azért még nem vagyok

Most is inkább elutaztál volna jó messzire, mint hogy ezt leírod!
Fresnoban voltál télen? Az a Winterfresno tudod!

cicmen (törölt) 2010.10.11. 10:28:06

@enamel: Szia cimbi!
Lesek, mint hal a szatyorban. Mi ez a hullaház? Tényleg egy hetes posztra kell írni? Jó hogy offolunk, de azért még kell téma, amitől el lehet térni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.11. 10:28:09

@enamel: A funkcionalitás és az ergonómia egysége önmagában szép eredményt adhat...

cicmen (törölt) 2010.10.11. 10:31:35

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: A funkcionalitás és az ergonómia egysége önmagában szép eredményt adhat...
Kitalálom! Pina!!!!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.11. 10:33:07

@pruntyike: Én az APEH-be és az OEP-be csak óvatoskán mernék belekötögetni...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.11. 10:34:15

@cicmen: Is.
Jófajta pilsenivel tele söröskorsót nem láttál még?

zsiráffff (törölt) 2010.10.11. 10:34:44

Ha csúnyát írok, lesz új poszt?

Szerintem egy tudományos kísérlet részei vagyunk..... meddig bírja a posztoló friss hús nélkül....

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.11. 10:35:10

@cicmen: Engem különösebben nem zavar. Eddig is a társaság miatt jöttem, a homár maga mellékes tényező volt. Az meg itt van, csak csendesebb kicsit.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ez akkor is egy ritka jól sikerült darab. :)

cicmen (törölt) 2010.10.11. 10:35:30

Egy hétig ugyanazt a posztot fent tartani ősi román szokás!
Az már volt, hogy új poszt kéne?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.11. 10:35:38

@igazságos: "@enamel: én utazgatok szerte a világban, de nem mondom meg, miből."
pedig nem a prostituálódás a szégyen, hanem a prostituáltak igénybevételére való rászorultság...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.11. 10:37:13

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Biztos akad ott valamerre legalább egy sógorkoma. Különben miért ne? Egy apehnek mit számít egy homár? Amelyik kutya ugat... ismered.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.11. 10:38:42

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Pedig újabban már azon is elgondolkodtam. Most akkor szégyenkezzek?

2010.10.11. 10:40:07

ha nem is 2 hét után, de rend van. Nincs többé terrorban tartott fogyasztó, a homár ezennel bezárt.

juhaszvik 2010.10.11. 10:44:26

az volt már, hogy az volt már?

következő posztra tippek:
nagy szolgáltató szívatja a népet odds: 2,1
kisvállalkozó lenyúlja az ügyfelet odds: 2,5
társasházban valaki hangosan csinál gyereket odds: 2,5
politikai vonatkozás odds: 2,5
az első kommentelő elsőzni fog odds: 1,5

cicmen (törölt) 2010.10.11. 10:49:44

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:Jófajta pilsenivel tele söröskorsót nem láttál még?
Valahogy beletapintottál, mert tegnap bográcsozásra voltam hivatalos és vittem egy karton sört, biztos ami biztos. Ketten voltunk rá, mert a csajok nem itták. Gondolhatod.....

cicmen (törölt) 2010.10.11. 10:52:39

@juhaszvik: következő posztra tippek

Ó te naiv gyermek!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.11. 10:59:16

@Azreel: Nem, nem.. az nem az lesz. Ugyanaz az emelet, de másik szoba.

ssjoci · http://www.vegzetur.hu/?kar=593 2010.10.11. 11:00:43

Ez már évvégi post, vagy a homár téli álmot alszik?

É2I 2010.10.11. 11:02:05

Megfőzték a homárt, vagy mi a tosz van?

igazságos 2010.10.11. 11:20:49

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Rossz az, aki rosszra gondol. Talán inkább magadban kellene keresni a hibát. Mellesleg én nem szorulok arra, hogy odáig lealacsonyodjak. Pedig vannak ám 95 D-s melleim, és nem is vagyok kövér, csak magas. :D

igazságos 2010.10.11. 11:22:17

@cicmen: Hülye vagy, nézd meg a térképet, mielőtt beleszólsz a nagyok dolgába.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.11. 11:23:34

@igazságos: 95D... uhh, az már tehenészet. Legyél a feleségem.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.11. 11:47:20

@enamel: Az ujjaid is begyulladtak és a nyelvedbe is szálka ment?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.11. 11:50:30

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Baszdmeg. :DD

Te, miért van az, hogy ha egy nagypofájú hülye állatnak elmagyarázom, hogy ő egy nagypofájú hülye állat, akkor illendő magábaszállás, és töredelmes bűnbánat helyett még nagyobb pofát nyit?

cicmen (törölt) 2010.10.11. 12:02:12

@igazságos: Nézz meg egy anatómia könyvet és kapd be!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.11. 12:02:38

@enamel: Van az úgy, hogy az ember sehogy sem tud sikert elérni. Ne búsulj, előbb-utóbb elmúlik...
Izé, :DDD

Ha össze nem tartozó gondolatok: Azért, mert a nagypofájú hülye állatok úgy védekeznek, hogy még nagyobb pofájúnak, még hülyébbnek és még állatabbnak mutatják magukat, és ezt előbb-utóbb el is hiszik magukról. Pedig két-három pofon után (amit pl. az élettől kapnak) kiderül, hogy gátlásos sunyi senkik, akik túlkompenzálják gyávaságukat. Ez a magatartásforma annyira emberi, hogy az állatvilágban is megfigyelhető...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.11. 12:07:50

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Szép gondolat, a magaménak érzem.. Na de miért van belőlük ilyen sok? Gondolod hogy ha ideiglenesen átvenném az élet szerepét, az segítene?

@cicmen: Volt egy ismim, aki váltig állította, hogy izé... képes orálisan szexelni önmagával. De nem mertem firtatni, nehogy megmutassa.

cicmen (törölt) 2010.10.11. 12:10:54

@enamel: Nem tornamutatványra gondoltam, hanem az enyémet kaphatja be!
Láttad hogy megint lehülyézett a szutyok.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.11. 12:43:15

@cicmen: Láttam, elég modortalan tőle. Lehet hogy azt hiszi, hogy te vagy a leggyengébb láncszem itt. Pedig közben meg én.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Amennyire emlékszem, ebben ő sem volt teljesen biztos. Farkája, az nőtt neki.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.11. 13:00:35

@cicmen: De most legyünk őszinték, egy 95D-s csajnak simán elnézhető, hogy kicsit bunkó, meg ha kicsit kilóg belőle a kapanyél.

Szerintem szarjál rá. Ismered már.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.11. 13:25:22

@enamel: Merthogy láttam én (sajnos csak tévében) olyan kínai guminőt, amelyik simán képes lett volna rá. Pedig annak a hajlékonyságnak a láttán nekem sokkal jobb ötleteim támadtak...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.11. 14:56:20

@enamel:
Ajánlom a guglit és a selfsucking keresését
:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.11. 16:33:10

605.

Valaki számolja már össze, hogy ebből mennyi volt a releváns hozzászólás! Merthogy posztcunami esetén szerintem jóval több, mint a fele az, de így...

Mylady 2010.10.11. 19:15:47

Hát, úgy látom, Nektek (inclusive igazságos) lövésetek nincs a melltartóméretezésről. A 95D egy igen kövér (20-30 kg felesleg), relatíve kismellű nőt takar.
A vékony, nagymellű az 75D-E kategória.
A szám ugyanis nem a mellbőséget, hanem a mell alatti körméretet jelöli. A nagyobb szám nem nagyobb mellett, hanem kövérebb nőt mutat. A kosár mérete sokkal inkább mutatja a női mell nagyságát.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.11. 22:20:54

@Mylady: azt mondja, nem kövér, csak magas. Ki tudja, lehet hogy 5 méteres.

Mylady 2010.10.11. 22:43:35

@enamel: ja, olvastam. azóta is azon merengek, vajon mi az összefüggés a magasság és a szélesség között...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.12. 08:42:14

@Mylady: Azért az igen kövértől messze van, mondjuk "asszonyos". Ha ehhez mondjuk 175-190 centi magas, akkor "derék". Mindez persze csak akkor igaz, ha az esetleges számított tesstömeg-fölölege feszesen áll rajta, és jelentős mértékben izomból áll, nem a derekáról-karjáról-tomporáról lecsüngő hurkás redőkből, és a melle sem a köldöke alá csüngő spánielfül. A magasság és szélesség összefüggése az arány, a 25%--ban halálos kimenetelű anorexiások bálványképei, a Sindy és a Barbi 60 kilósan valami 3 m magasak lennének.

Azt amúgy meg még a vasutasok is tudják, hogy jobb a párnás, mint a fapados, no meg azt is, hogy "nagy kufferbe lehet jól pakolni".

Azt viszont csak világlátott, sokat tapasztalt férfiak árulták el nekem (mert statisztikailag értékelhető saját tapasztalattal nem rendelkezem), hogy a hízás befelé is terjed (szűkebb lesz a lyuk), no meg hogy egy nőszemély "minél soványabb, annál baszósabb"...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.12. 12:13:00

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "Valaki számolja már össze, hogy ebből mennyi volt a releváns hozzászólás!"

175,8

Mylady 2010.10.12. 19:44:59

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Nézőpont kérdése.
Én közel 180 centi vagyok, van rajtam úgy 5-10 kiló plusz (attól függ, mihez nézzük), 75-ös a méretem. Max 80-as. De azon már érzem, hogy laza. És nem vagyok gebe, sportoltam, széles váll stb.
Ha belegondolok, hogy valakinek a mell alatti körmérete 15-20 centivel több, mint az enyém...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.10.13. 09:38:07

@Mylady: Ha jól számolok, akkor vagy 120 kiló mínusz van rajtad...
süti beállítások módosítása