Tékozló Homár

Boldog ügyfél a kapuvári OTP-ben

2010.11.04. 15:23 | szily | komment

Egyszerű kis sztori, magvas csattanó nélkül, de kétezer forinttal gazdagabban. Der Beste nem kapott vissza eleget húszezerből, de a pénztárosnő nem hagyta annyiban, és megkereste. Ritka örömök lejjebb:


Szívemem viselem Csányi bácsi sorsát, ezért az OTP-nél is van lakossági folyószámlám.
Alkalmi bevételek fogadására, s alkalmalmi átutalások teljesítésére használom.
Nemrégiben 50 ezer forintot akartam átutalni, de csak 33 ezer volt a számlán. Beballagtam az OTP kapuvári fiókjába, befizettem 18 ezer forintot kettő darab 10 ezer forintos bankjeggyel. Megkaptam a befizetést s az átutalást igazoló iratot majd távoztam. Délután 5 óra környékén csörög a mobilom, s egy izgatott nő hang, sűrű bocsánatkérések közepette közölte, hogy nála fizettem a bankban, de elfelejtett nekem visszadni 2 ezer forintot. Meglepődtem, de mondtam, hogy ő biztos jobban tudja, lehetséges, hogy így történt. Újra elnézést kért, s közölte, hogy a pénzt ráteszi a számlámra. A hívás után belenéztem a pénztárcámba, s rövid gondolkodás után megállapítottam, hogy valóban 2 ezer forint hiányom van.
 
Nem nagy összeg, de azért rendes dolog volt tőlük
 
(bár fogalmam sincs, mikor adtam én meg az OTP-nek a mobilszámom)
 
Üdv:
 
Der Beste

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

.lll. 2010.11.04. 15:24:29

wááááááááááááááááá

.lll. 2010.11.04. 15:27:57

lefogadom,hogy szili csukázni volt

Egyéves Önkéntes 2010.11.04. 15:29:53

Nem akarom visszaolvasni az összes kommentet, hogy voltemár, hogy aki OTP-be megy az nem lehet sikeres ember.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.04. 15:30:32

Valójában a Nagy Testvér hívott, OTP-s ügyintézőnek álcázva.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.11.04. 15:30:40

"Délután 5 óra környékén csörög a mobilom"

Na, ennyi idő volt kideríteni a mobilszámot.

Tomasz_a_gozmozdony 2010.11.04. 15:45:40

Bezzeg a PPO-s penzemet meg mindig nem fizettek ki.

mjt 2010.11.04. 15:54:58

@EÖ: Ja, végülis 3 kommentet visszaolvasni elég nagy fáradtság. :))

SÜN 2010.11.04. 15:57:16

faszban ültetek a kapuvári buzibárban 6 teljes napig vagy a faszér nem volt poszt?

Gonoszfóka 2010.11.04. 16:03:54

Egyrészt fotosopp, mert a BÜ poszt vs. OTP elég ritka madár errefelé. Másrészt sikeres ember a posztoló, mivel aszonnyahogy: "ezért az OTP-nél IS van lakossági folyószámlám." Tehát nem rendezkedik be tartósan a copóágra :-)

tengelykezű félember 2010.11.04. 16:07:18

Nem értem....33 ezer volt a számláján, 18 ezret tett be, hogy 50 ezret tudjon utalni. Ha nem kapott vissza, akkor csak egy darab ezressel vágták át, nem? Miért kapott 2 ezret vissza??

TH 2010.11.04. 16:32:30

@tengelykezű félember: a kérdésed komoly, vagy csak tréfálkozol csupán? ha komoly, akkor azért, mert 2 db tízezrest adott a pénztárosnak, de csak 18at akart befizetni.

lolperec 2010.11.04. 16:47:13

haha, majd kiveheted ATM tranzakciós díj fejében.. nagy trükközők ezek.. :D
Citibanknál minden 0Ft, én így szeretem :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.04. 16:47:48

@TH: Szokj hozzá, hogy egyre több a nemtréfálkozó ember. És hogy ezek csak sokasodni fognak.

TH 2010.11.04. 17:00:48

@enamel: mivel neki ez volt az első kommentje, ezért feltételezem, hogy csak tréfálkozni próbált azzal, hogy hülyének tettette magát.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.04. 17:03:35

@TH: Oké, biztos én vagyok pesszimista. :) De akkor kurvasokan tréfálkoznak webszerte.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.11.04. 17:15:32

Csóró Beste
Gazdag ember soha nem tugya mennyi pénze van pontosan

Géza, kék az ég! 2010.11.04. 17:57:21

Ez a poszt visszaadta a hitemet! Azt hiszem, iszom egy sört...

Ugyandehogy (törölt) 2010.11.04. 18:13:23

@lolperec: majd amikor meg akarsz szabadulni tőlük, ismét beszélünk...

potha 2010.11.04. 21:02:29

@lolperec: és mennyi a havi díja a számládnak?

gondolom nem 50 ft.

A poszthoz meg annyit, hogy azért délután hívták, mert olyankor van "rovancs" és ekkor kiderül, hogy van- e plusz vagy mínusz.

Akármelyik fordul elő jegyzőkönyvezni kell stb.

Így meg hogy elértek, mindenki boldog volt, mert nem kellett még plusz 1-2 órát bennmaradni a jegyzőkönyv miatt.

Lesből Támadó Szárítókötél 2010.11.04. 23:16:16

Látjátok feleim szümtükkel, ennyi a különbség egy dicsérő és egy kurvaanyázó poszt közt: mert ugye meg lehetett volna közelíteni úgyis, hogy "köcsög OTP, honnan szerezte meg a számomat, itt most nem a kétezer forint a lényeg"...

Der Beste 2010.11.05. 08:04:15

@horex: A forintomat általában tudom, az euróm a számolatlan! :)

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.11.05. 08:36:22

@TH: arra nem gondoltál, hogy nem tetteti? ;)

Xezs 2010.11.05. 10:43:37

Na, amíg az embereknek nem tűnik fel 2000 Ft hiány, addig nincsen itt semmiféle válság.

Szarazkoro 2010.11.05. 11:04:40

Posztcunami? Ez mar az ev vegi?

mohopasi 2010.11.05. 12:01:30

Vannak még csodák.
süti beállítások módosítása