Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.
Nokia-szoftvert a Nokia-szoftverboltból?
2010.11.08. 11:29 | jackyll

Bár a Homár legalábbis vegyes érzelmekkel viseltetik az iPhone és az Apple iránt, azt azért el kell ismerni, hogy a fasisztoid szabályaik ellenére az AppStore működik és használható, ellentétben a Nokia Ovi szoftverboltjával. Mostanában szerencsére nem találkoztam vele, úgyhogy biztos sokat fejlődött, amióta otthagytam, de Péternek például rendszeresen küldözget üres sms-eket, pedig csak egy ingyenes programot akart letölteni:

Történt a múlt héten, hogy én is az OVI store oldalára kerültem, és megláttam egy jó kis programot ami ráadásul ingyenes is volt. A program letöltésénél az áruház elkérte a telefonszámomat, mondván, hogy SMS-ben küldi el a linket ahonnan le tudom tölteni majd a kis programot. A szám megadása után azonban ahelyett, hogy megkaptam volna az SMS-t az áruház közölte, hogy a rendszere túlterhelt, és legyen türelemmel néhány óra múlva megkapom a linket.

 

 

Ezt követően egy két napig semmi nem történt, de egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy 4 óránként valaki küld nekem egy SMS-t ami döbbenetes módon sem az SMS-ek között sem pedig a főképernyőn nem is jelenik meg. Azt sem látom, hogy kitől jött, csak hallom az SMS hangot. Mikor ránézek a telefonra csak annyit látok, hogy az adatjelző 3g ikon kapcsolódási üzemmódba vált, 5-6 másodpercig adatforgalom van, majd megszakad.

Elsőször fogalmam sem volt róla, hogy ki küldözget nekem rejtett SMS-et, de aztán nagyon elegem lett belőle és felhívtam a VODAFONE-t hogy nézzenek már utána. A cég közölte, hogy ők ezzel nem tudnak semmit csinálni, forduljak a rendőrséghez. Elképzeltem magam, ahogy beállok az épp kirabolt és megkárosított emberek közé a rendőrségen és feljelentést teszek a helyi ügyeletesnél, hogy valaki üres sms-eket küldözget nekem, szeretnék feljelentést tenni… Na mindegy.

Ezután ugrott be, hogy én a múlt héten megadtam a számom a Nokiának aki nem küldött semmilyen SMS-t, így írtam nekik, de ő még válaszra sem méltattak.

Az SMS-ek tehát azóta is jönnek rendületlenül, ki tudja mennyi adatforgalmat generálva ezzel… még a végén számot kell cserélnem a Nokia miatt.

Homárfaktor:(3/5)
Ön dönt:(1/5)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2010.11.08. 11:32:56

Nokia szoftver csak őstermelőtől? :D

Nyomd fel az NHH-nál a Nokiát :D

igazságos 2010.11.08. 11:41:21

Van még, aki a mai világban fizet egy mobilszoftverért? Kicsikét vicces. :D

Szarazkoro 2010.11.08. 11:41:24

3xra is jobb mint az elozo

elwood 2010.11.08. 11:48:34

és miért is gondolunk a Nokiára ?

mert egyszer megadtad nekik a számodat aztán két nap múlva üzenetek jönnek amik sehol sem láthatók, és csak hangot adnak ?

ja, tényleg ez csak a Nokia lehet.

Eric_Cartman 2010.11.08. 11:49:48

Szerencséd, hogy vodás vagy. A pannonnál mínuszba is mehetnél az egyenleggel.

dr. _mmm_ 2010.11.08. 11:50:42

Amennyi idő alatt megírtad ezt a szarságot, fel is hívhattad volna a Nokiát és megkérdezhetted volna tőlük, hogy mivan..

Eric_Cartman 2010.11.08. 11:50:47

Ez az OVI, ez AZ az OVI ?

nyomi 2010.11.08. 11:52:01

Ird at az oviban a szamodat.
Feljenteni kar oket, az elejen elfogadtad, hogy generalhat adatfogalmat az ugykodesed, amiert ok mossak a keziket, megha az o hibajuk is.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.08. 11:52:23

Ennyi poszt egy nap alatt nem lesz túl megerőltető?

igazságos 2010.11.08. 12:07:44

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Már elmúlt.

Az volt már, hogy Nokia programot csak ALDI-ból, őstermelőtől, esetleg torrent-tel leszedni, vagy beírni a keresőbe, hogy nokia programok rapidshare, megaupload, vagy hotfile? :D

P75 2010.11.08. 12:09:32

Én rendszeresen az OVI store-ból töltök le alkalmazásokat és soha semmi gond nincs velük. Nem is értem, hogy tudna a Nokia a távolból kéretlenül - és engedély nélkül - adatforgalmat generálni, főleg sms-sel...

Varga Pista, Fekete sas, Sáros utca 2010.11.08. 12:11:20

061/777-481-922

Ez a Nokia Magyarország telefonszáma. Nagyon ritkán kell várakozni 1 menüpontja van, ha nem nyomsz semmilyen gombot kapod az ügyintézőt. Pikk-pakk elintéznek mindent, korrektek, kedvesek, gyorsak.

Varga Pista, Fekete sas, Sáros utca 2010.11.08. 12:19:12

jah még annyit, hogy mindenki aki akármilyen online store-ból tölt le (nemcsak) ingyenes app-ot elfogadja a szabályzatot, miszerint promó célra a program fejlesztője felhasználhatja a telefonszámát. magyarán, kapod a sok szemetet, hogy frissíts újabb verzióra, vegyél még tőlük app-ot.
így működik a dolog...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.08. 12:23:08

Aki telefonon néz tévét, az egyéb aljasságokra is képes.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2010.11.08. 12:28:00

@nyomi: Adatforgalomról volt szó, nem agyatlan zaklatásról...

@elwood: Hát, na nem is 1000%, de eléggé valószínűsíthető...
...amúgy meg a köcsögök ha legalább annyit bírnának válaszolni egy levélre, hogy "nem mi voltunk", akkor nem lennének meggyanúsítva.

Egyébként is kivan a tököm hogy az emberk képtelenek levelezni, vagy akármilyen írott formában kommunikálni, ami nem MSN.

igazságos 2010.11.08. 12:39:48

@ColT: Ezt én se értem. Például a T-Home-nál olyan aljasok, hogy nem is válaszolnak az e-mailre. Egyáltalán hogy képes így működni egy cég, hogy semmire sem reagál?

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Úgy van.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.08. 12:40:36

Ha gyerekem lesz, az oviban nokia lesz a jele. Vagy megharapott alma. Majd tendereztetem.

marcee5 2010.11.08. 12:51:22

Ez nem Nokia miatt van. Szimplán kaptál MMS-t, amit a rossz beállítások miatt a telefon nem tud letölteni (3G ikon), és a szolgáltató addig próbálkozik elküldeni minden nap, amíg nem sikerül, vagy az időkorlát nem jár le (ált. 2 hét). Nekem is volt ilyen, minden nap kaptam értesítést MMS-ről, amíg nem kértem beállítást (szolgáltató oldalán megtalálod), és le nem töltötte. Hogy miért nem látszik, azt nem tudom, lehet másik mappában van.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.08. 13:00:35

@Németh Marcell: Azon gondolkodtam a minap, hogy kéne venni ájfont, mert már mindenkinek van körülöttem, és tökciki. De úgyis lusta lennék ennyi bizbaszt töltögetni, meg azzal kínlódni hogy minden be legyen állítva, úgy hogy biztos nem tudnám kihasználni.

marcee5 2010.11.08. 13:11:23

@enamel: Azon gondolkodtam, hogy soha az életben nem fogok Apple terméket venni, mert az iPhone árán 2x jobb androidos mobilt veszek, ugyan így van a laptop és asztali gépeknél, csak ott 3x-os a szorzó (fordítva is működik, tehát egy ugyan olyan teljesítményű,felszereltségű laptop 3x annyiba kerül, csak mer Apple) De aki hülye, haljon meg (vagy költse a pénzét)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.11.08. 13:20:41

"ők ezzel nem tudnak semmit csinálni, forduljak a rendőrséghez."

:))) Vodafonisztán.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.11.08. 13:21:45

@enamel: "kéne venni ájfont"

A vodánál húszererért utánaddobnak egy androidost.

esef 2010.11.08. 13:26:17

Ez a Péter a Bánki Péter?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.08. 13:35:33

@atpijkamo: GalaxyS-eket nézegettem, de nem győztek meg igazán.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.08. 13:56:43

@atpijkamo: Tulképp az akárhol netezős része tetszik, de így is épp eléggé függő vagyok, szal franc tudja. Meg a mostanin is lehet ha nagyon akarok. Csak mondjuk az ájfonynak duplaakkora majdnem a kijelzője.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.11.08. 13:58:48

@enamel: Neked semmi se jó. Akkor veszel hatvanért egy netbúkot. Annak 12 colos a kijelzője, és igazi billentyűi vannak.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.08. 14:27:09

@atpijkamo: Nagy. :( olyant akarok, aminek állítható képernyője van. :DDD

Der Beste 2010.11.08. 14:29:23

Nem tudom, mi ai az az Ovi Store, ezért nem tudok mit hozzáfűzni az esethez.

S***ci 2010.11.08. 19:45:26

Jackyl, már a bevezetőben lehordod a Nokia OVI Store-t, pedig a történetből csak annyi derült ki, hogy a kedves posztolónál valószínűleg kicsit okosabb a telefonja.

De hát az Apple, az Android, a Windows, meg a Symbian mind hit kérdése, így miért is csodálkozzak, ha rögtön ilyen nemtelen összehasonlítás lesz egy alaptalan vádból.

A lényeg viszont: számos oka lehet annak, hogy a telefon sms-hangokat ad ki, anélkül, hogy látszana bármi is a képernyőn.
Egy viszont biztos, ilyenkor nem egy sms érkezik, amit 1000x küldtek el.

A hiba egyik része, hogy nem jelenik meg semmi, csak a jelzőhang, akkor jelentkezik ha hiányoznak a telefonon bizonyos beállítások pl. MMS, vagy olyan üzenetet kap, amit a telefon nem tud értelmezni. Pl. speciális (flash, oplogó stb.) formátumú az sms.
A probléma másik része, ha ugyanazt az üzenetet egy tucatszor kapja meg az ember. Ez viszont szolgáltató hiba, vagy a fogadó-továbbító, vagy a feladó-küldő szolgáltatóé.
Az OVI Store pedig elég hamar rájönne, ha egy számra 1000x küldene sms-t, már csak azért is, mert, ha jól emlékszem naponta max. 10 sms-t tudsz egy számra küldetni.

Mellesleg ha az OVI Store-ba a telefonodról látogatsz el, akkor az sms dolog kimarad, és a progi közvetlenül települ a telefonra.

Megdobbent · http://madar.jungleheart.com 2010.11.08. 20:55:43

Bizony, nehez az elet free ovistore cuccokkal :( Magam is aterzem a problemat, bar nem tudok 100%-ig azonosulni vele, mivel nincs nokiam, ill. ami van, az nem ovi kompatibilis sajnos. Urgyikok megcsipeltek es azota nem tud online penzt kolteni nelkulem :(

ember a holdon? 2010.11.09. 13:20:44

Az "OVI áruház" progi a legtöbb nokián gyárilag fel van telepítve, elindítod, kiválasztod, telepíted ami kell. Nem kell sms, telefonszám stb..
Az sms érkezéseknek az oka... hát.. talán a hiba a te készülékedben van. :-)

ork1234 2010.11.10. 21:59:19

"A program letöltésénél az áruház elkérte a telefonszámomat, mondván, hogy SMS-ben küldi el a linket ahonnan le tudom tölteni majd a kis programot."

Na itt buktad el, OVI store ilyet nem csinál.

DW73 2010.11.11. 14:01:59

@igazságos: ha nem kapnál a munkádért pénzt, akkor is ezt mondanád?