Naiv ügyfél meglepődött, hogy többet nem mehet nyelvtanárjával délelőtt a Mandragórába, pedig a hely kihasználtságán drasztikusan ront majd a hiányuk:

Délelőtt 11órakor érkezem meg a II. kerületeben lévő, Kacsa utcai Mandragóra kávézó és étterembe - ahogyan ez lassan már szokásom csütörtökönként. A kávézó teljesen üres, két asztalnál ülnek, ebből az egyiknél az én nyelvtanárom, ott dolgozóból több van, mint vendégből. Kedvesen előreköszön az egyik pincér, már tudják, hogy én leszek az aki 11 és fél 1 közt franciául próbál nyekegni a sarokban. Leülök, rendelek egy teát, majd vakmerően elkezdünk idegen nyelven társalogni a tanárommal, aztán kis idő múlva arra vetemedek, hogy kinyissak egy nyelvtan könyvet, végül teljesen elszemtelenedem és illemet nem ismerve egy szótárt is előrántok az ott töltött idő alatt. Közben elfogy az innivaló, így hát jó fogyasztó módjára újabb italt rendelek.

Eközben egy óra leforgása alatt négy újabb vendég érkezik, hozzánk hasonlóan szintén kávéznak teáznak, négy-öt asztal ezt követően is szabadon marad, így az én lelkiismeretem is nyugodt, nem vesszük el a helyet a közelgő ebédidőben érkező éhhalál szélén álló az étlapot végigevő kedves vendégektől. Egy hölgy eszik csupán, akinek a dolgozók földig hajolnak és felváltva kedveskednek. Hamar egyértelművé válik, hogy ő a hely Madame-ja. Sokszor ránk néz, fura fintort is vág, dehát istenem, annyi félék vagyunk, nem lehet mindenki mindenkinek szimpatikus ( vagy csak az étel nem ízlik neki)!

Telik múlik az idő a nő hátra slattyog - gondolom az irodajába, de ez mindegy is - és lassan a francia óra is a végéhez ér. Nyújtogatom a nyakam, hogy fizetnénk. Három pincér van, egy nő és két férfi. Igyekszem az egyik pasival fölvenni a szemkontaktust, mert a szőke pincérlány annyira savanyú és ellenszenves, hogy az embernek még fizetni sincs kedve nála. Murphy, végül mégis a csaj ballag oda hozzánk. Kérem a számlá, bólint. Eltelik 5 perc, a csaj sehol. Már 10 perce várunk, amikor egy másik pincért igyekszem lekapcsolni, hogy otthagyhassam a pénzem. Végül észrevesz az egyik, el is indul felénk, amikor megjelenik a pincérlány, kikapva a számlát kollégája kezéből, jelentőségtelejesen és hangosan megjegyezve, hogy ezt neki kell elintézni. Hirtelen az fut át az agymon, hogy milyen felelőgteljes munka az övé, mi lenne ha az országot kéne irányítanija. Ekkor megáll az asztalunknál és miközben átnyújtja a számlát SzörnyEllás kedvességgel - lehetőleg mások számára is jól hallhatóan - átadja főnökke nekünk címzett elbocsátó szép üzenetét, amely szerint nem jöhetünk ide többet "üzleti tevékenységet folytatni, azaz nyelvórát tartani", majd megjegyzi, hogy nyugodtan nézhetünk rá csúnyán és be is szólhatunk, ő a rossz hír hozója, de ez van és egyebként 1750 Ft lesz.

Én annyira meglepődöm, hogy hirtelen sajnos szóhoz sem jutok, anyanyelvű tanárom előtt pedig szégyenkezem, aki még annyira sem érti a történteket, mint én és őszinte kíváncsisággal kérdezi tőlem, miután sarkon fordul a pincérnő, hogy ez ilyen magyar dolog-e...??? Kénytelen vagyok konstatálni, hogy igen. Fizetünk, majd ezt a kávezót is abba a Folderbe helyezem, ahol azok a vendéglátó egységek vannak, amelyekre soha többé nem teszem be a lábam.