Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tékozló Homár

Meztelen képeket akart a modellügynökség

2011.03.14. 09:07 | juszka | komment

Az MCM Modelsnek annyira jól megy, hogy ingyen portfóliókat ajánlgat leendő modelljeinek - persze pár meztelen képért cserébe. Naiv modellt majdnem be is húzták a csőbe, még szerencse, hogy időben észbe kapott, és nem a meztelen képek utáni – „akkor most videózd le magad zuhanyzás közben, hogy lássuk, hogy mozogsz a kamera előtt” – üzenetnél hagyta abba a mailezgetést. Mivel üzenetében nevének titokban tartását kérte tőlünk, így alant csak Naiv Ügyfélként említjük. És hogy a MCM Models személyiségi jogait se sértsük, Naiv Ügyfél ügyintézőjének is csak monogramja szerepel.

Egy számomra igen érdekes jelenséggel gazdagodtam, mostanában kissé aktívan elkezdtem fotózással, modellkedéssel foglalkozni, kb. 2 éve fent vagyok a Modellvilag.hu oldalon is. Itt nagyon sokan szoktak megkeresni, viszont nagyon kevés megkeresésre reagálok. Csakis azokra amiket én megbízhatónak, komolynak nyilvánítok. Ez jött a Modellvilag.hu postafiókomba, ez volt a kezdete eme kedves és tanulságos történetnek:

Szia!

P. A. vagyok az MCM Models modellügynökség ügyintéző aszisztense. Új arcokat keresünk divatfotózáshoz! Ha jól akarsz keresni és szívesen látnád viszont magad divatkatalógusokban vagy csak egy profi portfólióra lenne szükséged akkor itt az alkalom! Egyszeri alkalomra is vállalhatsz munkát nálunk, tehát még hosszútávra sem kell elkötelezned magad! Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet vagy bármiféle kérdésed van írj az e-mail címemre!
Várom jelentkezésedet!

Üdv: A.

Ez volt az első email amit kaptam Tőlük:

Kedves Naiv Ügyfél!
Először is elmondom, hogy milyen munkáról lenne szó. Főként fehérnemű katalógusokhoz keresünk új arcokat, fiatal modelleket! Nagyon sok külföldi cég áll velünk kapcsolatban mégis a fotózások többsége Magyarországon zajlik. Természetesen vannak kivételek, de ezt minden esetben a modell döntheti el, hogy vállalja-e vagy megoldható-e számára a külföldi fotózás. A lényeg, hogy nálunk a modellek semmire nincsenek kötelezve! A portfóliót most teljesen ingyen készítjük! Mivel gyakoriak a külföldi megrendelők ezért a kereseti lehetőség is kiemelkedően magas! Amennyiben érdekel a dolog, úgy kérlek küldd el számomra a következő adatokat magadról valamint szükségem lenne még néhány, lehetőleg minél frissebb képre is rólad, de először jöjjenek a szükséges adatok:

Név:
Születési dátum:
Magasság:
Súly:
Mellbőség:
Derékbőség:
Csípőbőség:
Hajszín:
Szemszín:
Ha van esetleg modell tapasztalat:

Valamint szükségem van 2-3 profil fotóra, 4-5 egészalakos fehérneműs fotóra. Ezeknek nem fontos profi fotóknak lenniük, te magad is elkészítheted őket. Amint megérkeznek az adatok és a képek, tájékoztatni foglak a pontos részletekről és ha minden rendben lesz akkor, hamarosan egyeztetjük a portfóliód elkészítésének időpontját és helyszínét.

Várom válaszod!

Üdv: A.

Itt persze küldtem is hiszékenyen pár képet, a kérésnek megfelelően :-(

Kedves Naiv Ügyfél!

Van egy jó hírem! A vezetőségnek nagyon megtetszettél és úgy döntöttek, hogy szívesen alkalmaznának téged modellükként. Viszont egy nagyon fontos dolog még hátravan. A portfóliód megszervezése előtt meg kell győződnöm arról, hogy semmiféle testi hibával illetve műtéti heggel nem rendelkezel. Ezt úgy szoktuk megoldani, hogy küldeni kell nekem 4 db egész alakos, teljesen ruhátlan képet minden oldaladról. Nem kell beállított képeknek lenniük, te magad is elkészítheted őket, a lényeg hogy jól látható legyél rajtuk és minél frissebbek legyenek. Ezeket a képeket már csak én fogom látni és amint megnéztem őket, azonnal törlöm is mindegyiket. Tehát a napokban várom a képeket.

Üdv: A.

És ez volt az az email amitől kicsit le esett az állam. Létezik ilyen? ááá nem, ez szerintem nem így működik.

Felmerült bennünk, hogy az MCM nem is létezik, és a kedves ügyintéző hölgy tulajdonképpen egy szép magyar munkásember a Kökiről. Mint kiderült, tévedtünk, nagyon is létezik az ügynökség, sőt, eresztgetnek szép magyar lányokat mindenfelé a világba. Tokió, New York, London, Párizs… Lehet, hogy mégis be kellett volna vállalni azokat a pucér portrékat? Hiszen úgyse látná senki más A.-n kívül...á, dehogy.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.03.14. 12:49:20

@Secnir: vasarnap majd megint tusolok, majd szolok Marynek, kapjon le

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.03.14. 12:50:26

@Secnir: amugy Te meg csak fotozd a teheneket, ha megy tejert
minden oldalrol, kiemelten a togyet

anarch 2011.03.14. 12:53:24

@kovi1970: Hmm... Lehet szervkereskedők. Írják is, azt akarják megnézni vannak-e műtéti hegek rajta. Értsd: a konkurrencia nem vitte már el a fél veséjét... Bár fene tudja, modell még nem voltam.

max val birca man · http://maxval.co.nr 2011.03.14. 12:57:49

@hagyma:

Persze, mindenféle kategória van.

A pornó nem megszokott dolog. De a meztelen kép és az erotikus kép szinte kötelező.

Lamia 2011.03.14. 13:00:11

Speciel az olyan modelleket, akikről kiderül, hogy valaha is vetkőztek, elég csúnyán diszkriminálják a divatszakmában. Sok ügynökség eleve nem is kezd olyan csajjal, akiről valaha is előkerült egy ilyen kép. Az aktmodell az meg egy más dolog, annak az a dolga, hogy vetkőzzön(és nem kapja meg a ruhában billegős melót). Szerintem nem éppen korrekt dolog meztelen képet kérni egy fehérneműs munkához, és teljesen szükségtelen is, ha a csaj nem vállal aktot.
De attól még ennek a posztnak nem itt a helye. Tessék feltenni a modelles közösségi oldalakra, van belőle egy tucat. Ott a célközönséghez jut el a figyelmeztetés.

think different 2011.03.14. 13:15:42

Akkor gyorsan három sorozat az idei felhozatalból, aztán el lehet gondolkodni a továbbiakon...

www.touchpuppet.com/2011/02/12/irina-sheik-by-vincent-peters/

fashiongonerogue.com/anne-vyalitsyna-tush-spring-2011-yu-tsai/

www.touchpuppet.com/2011/03/10/jason-ierace-tangent-magazine-6-nsfw/

Ennél már csak az a jobb, mikor a Forma 1 pilóták sírnak, hogy veszélyes a sport. Aha, bányászni is az, mégsem kapnak 20 millát EUR/USD-ben...

Secnir 2011.03.14. 13:22:38

@think different:
szépek, no.
és nekik is emailben írtak, hogy küggyé fótót bázme?
vagy megkereste az ügynökét/menedzserét, és úgy nyitottak, hogy súgtak egy kövér számot?
:D

szbszig 2011.03.14. 13:25:31

Az ügynökség biztos létezik, de azt mi garantálja, hogy P. A. valóban az ügyintéző asszisztensük?...

think different 2011.03.14. 13:27:25

@Secnir: Szerinted hogy kezdődik egy karrier?

Amúgy a nevezett ügynökség a honlapja szerint elég komoly, a modelljei sem gyengék, képeket pedig csak regisztrált ügyfélnek adnak ki.
Ha tényleg innen keresték a hölgyet, akkor jobb más szakma után néznie.
Nem kell minden modellnek vetkőznie, ez tény. De azok fogják a jobb melókat megkapni.
Ha visszamegyünk a '90-es évekbe, akkor gondolom elég sokunknak eszünke fog jutni, hogy Cindy, Claudia és Naomi is vetkőzött.
Mert ez egy ilyen szakma és nem most vált ilyenné:)

orient 2011.03.14. 13:35:25

@think different: Ja csak ezek a csajok valószínüleg tudták kinek vetkőztek, pénzt kaptak érte és szerződést amiből látszott nem valami XXX p@rno oldalon fog megjelenni a dolog mint amatőr fotók és valaki abból él hogy ingyen kapott csajok képeit töltögeti fel ezeket a képeket. Azért gondolom kicsit abszurd egy vadidegennek aki emailben kér és fogalmad sincs ki az ilyen képeket küldözgetni.

Ez ég és föld az említett modellekhez képest és ők sem így kezdték azzal ellentétben amit állítasz!

think different 2011.03.14. 13:47:11

@orient: Ez igaz, de lehetett volna futni egy kört, akár írni a londoni irodának (aki modellkedni akar, angolul tudjon legalább) és hamar kiderült volna az igazság. Csapkodni utána is lehetett volna...
Amúgy pont az kellene lennie az első lépésnek, hogy a modell keres egy megbizható ügynökséget, amelyik ilyen esetben képviselik.

Talán igazad van és sántít a történet, de a másik fél meghallgatása nélkül és nem mondanék véleményt.
(tőlem már kért modell ügynökségi felhasználásra polaroid félaktot, tehát nem szokatlan a dolog)

Elstron 2011.03.14. 14:00:38

Vazze, ma már az összes, legalább átlagosan kinéző tucatpicsa modell akar lenni. Az eszem megáll. Tanuljatok inkább, akkor lesz rendes munkátok, és még luxus-kurválkodni sem kell...

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2011.03.14. 14:01:09

Gondolom csak az a gond, hogy nem beszéltétek meg mennyi pénzt fogsz kapni azért a négy fotóért...

Már ne haragudj, de aki modellnek áll gondolom tisztában van, hogy a kurválkodás meg e között a szakma között nem túl éles határ húzódik.

Bal 2011.03.14. 14:01:11

Azt is visszaírhatta volna az ügyfél, hogy meztelen képet e-mailben nem küld, de ha az illető hajlandó leülni vele öt percre, saját albumából szívesen mutat neki ilyen képeket. Így garantálhatja, hogy valóban csak az látja, akibe ő is beleegyezik. Vajon ez a megoldás miért nem merült fel?

think different 2011.03.14. 14:03:30

@Elstron:

Eh...
Szerinted egy üzleti főiskoláról kikerült lány modellként vagy önkormányzati dolgozóként keres többet. Amennyiben kap munkát.

A luxus-kurvákat ne a divatmodellek között keresd, az másik kategória:)

Sadist 2011.03.14. 14:14:09

@Elstron: Tanulni, rendes szakmát szerezni jóval hosszabb és fáradtságosabb munka, mint egyszer jó helyen, jó időben széttenni a lábát.

Sadist 2011.03.14. 14:15:51

@Bal: Modellnek szerinted inkább a szépek vagy az okosak jelentkeznek? :)

think different 2011.03.14. 14:20:15

@Sadist: A sikeres modell okos is és nem kerül ilyen helyzetbe:)

De ugye ez bármilyen szakmára igaz, mert néha magas poziciókat meg lehet szerezni a lábak széttárásával:)

Sadist 2011.03.14. 14:24:10

@think different: Aki okos és sikeres, az nem modell.
Az meg csúnya volna, ha minden szakmára igaz lenne a fenti állítás.

különvélemény 2011.03.14. 14:24:20

@think different: "Amúgy a nevezett ügynökség a honlapja szerint elég komoly, a modelljei sem gyengék, képeket pedig csak regisztrált ügyfélnek adnak ki."

LOL
Totál kamu az oldal.

baliquez 2011.03.14. 14:27:31

Télikabát-modellre lényegesen kisebb a kereslet mint méhszájig széthúzott punamutogatósra.

think different 2011.03.14. 14:38:33

@különvélemény: ez is benne van...

De ez akkor is megér egy utánajárást mindig, mielőtt farkast kiabálunk.
Sajnos ez a szakma minden oldalról tele van salakkal: sok a használhatatlan, önmagát túlértékelő modell és a kamuügynök is. Legjobb, ha ezek egymásra találnak:)

Harlequin 2011.03.14. 14:42:25

Aki qrvának áll ne csodálkozzon, ha meg akarják...

Sadist 2011.03.14. 14:49:21

@különvélemény: Tényleg kamu, pedig én próbáltam regisztrálni :D

kepfeltoltes.hu/view/110314/abudam_www.kepfeltoltes.hu_.png

De már ott elbaszták, hogy a jelszó mezőt nem password inputként adták meg.
Sima adatlopók, naivpicsákat bepalizó, aktképeket ingyen szerző senkik.

kpityu2 2011.03.14. 15:03:00

Ezek a modellügynökségek miként viszonyulnak a személyiségi jogokhoz, és az adatkezeléshez?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.03.14. 15:06:49

Konkrétan agyfrászt kapok, hogy még ha csak ezeket a modellválogató reality-ket nézem -ami ugye kb. a bödön aljának kapirgálása- ott is a második fotózás már félmeztelenül zajlik. Mégis mi a jó francnak kell ez? Vagy én vagyok túl régimódi, és leragadtam ott, hogy a kifutói modell az, aki ruhákat mutat be....?

Amúgy meg üdv mindenkit a valóvilágban. Elég csak bebillentyűzni a gugliba, hogy TOLMÁCS, 2. találat már egy luxuskurva-közvetítő cég, ami fényképes adatlappal kínál "tolmácshölgyeket" hétvégéjüket fővárosunkban tölteni óhajtó külföldi üzletembereknek.
Bexarás, mennyire résen kell lennie az ember lányának. Csak egyszer hoz 1 rossz döntést, és onnantól....

Elstron 2011.03.14. 15:06:57

@think different: Ez a logika igaz szinte az összes "normális" munkára is, hiszen kurvaként / modellként sokkal többet lehet keresni. Itt nem a pénzről van szó, hanem az erkölcsről, tisztességről.

Ha meg bevállalja, akkor ne sírjon a szája, hanem csinálja.

think different 2011.03.14. 15:07:20

@Sadist: Ez akkor gáz, pedig jól megcsinálták, több nyelven is:)
Benéztem én is, bár ugye meg van adva a címük, telefonszámuk és az angol cím olyan területre mutat (Islington), amelyik tipikusan tele van ügynökségekkel és fotóstúdiókkal. Ráadásul az épületben egy fotós is regisztrálva van, míg az angol telefonszám egy fashion agencyhez van regisztrálva.

Magyarországi képviselet:
MCM Models
1075, Budapest
Károly Krt. 25. III/1.
Telefon: +36-30-400-4409
Headoffice:
MCM Fashion
145-157 St John Street
London, EC1V 4PY, UK
Telefon: +44 (0) 845-602-6844

Új üzleti partnerek: biz@mcmfashion.com
Press - Public Relations: pr@mcmfashion.com
Általános információ, kérdés: info@mcmfashion.com

:)

Ettől függetlenül divatmodellnek vetkőznie kell. Kifutón sem kell sírni, ha nem adnak rá ruhát és tényleg kell komolyabb helyekre félakt kép.
Mondjuk talán nem ilyen körülmények között:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.03.14. 15:09:10

@vauvauvau: Baszki, megyek! Figyu, ha élénk narancssárgára lakkozom a körmöm, megegyezhetünk egy 3200-as órabérben?

think different 2011.03.14. 15:15:50

@neccharisnyás útonálló:

Azért mert egy kiegészítő tervező azt akarja, hogy a képeken az Ő kalapja legyen. Nem akar mást a modellen.
Ráadásul aki ebben a szakmában érdekelt, az profi és nem érdekli a modell, csak a termék. Függetlenül a nemi beállítottságától.
A csupasz modell pedig csak egy mozgó ruhafogas vagy dekoratív installáció.
Ők nem a szexualitás miatt vetkőztetnek, hanem, mert a termék a fontos.

Teljesen más a helyzet a katalógusfotónál, ami már szélesebb körökhöz is eljuthat. Illetve megint más az általam fentebb linkelt fotósorozat, ami lényege egy elképzelt tökéletes összkép bemutatása.
Ennek nem kell megegyeznie az ízlésünkkel, inkább a fotós, stylist, rendező vágyát, látomását adja vissza. Ez inkább öncélú, de sokszor vágykeltő is, ami más nézői csoportot foghat meg:)

különvélemény 2011.03.14. 15:16:40

@think different:
A nigériai csalók is Londonban szoktak valami lyukat bérelni, ez bevett szokás.
Mert a sok palimadár, ha meglát egy londoni címet, máris azt hiszi, hogy húúúha.

Az oldal egy kalap kaki, a linkek 80%-a nem működik, az egészet össze lehet dobni pár óra alatt.

A kedvencem a kamu beágyazott videó. Az mindent visz. :)

think different 2011.03.14. 15:27:12

@különvélemény:

Én nem tudok semmit, lehet kamu ügynokség, telefont felvenni bárki tud, én meg London másik részében lakom, nem megyek el megnézni:)
Ott a budapesti cím is, ha valakit annyira érdekel:)

De a lényeget írtam fentebb, a rendes, létező ügynökségek is elvárják, hogy tökéletes, hibátlan modellt kapjanak és erről jobb egy fotót küldeni, mint úgynevezett castingon levetkőzni és meglepődni, ha Pierre Woodman áll a kamera mögött vazelintől csöpögő dákóval:)
És nála még olyan nem volt, ami nem anállal végződött:D

De ismét írom, csak Neked: elismerem, hogy kamu az oldal, de a kérés nem egyedülálló, rendes, létező, megbízható ügynökség részéről sem.

anarch 2011.03.14. 15:42:40

@think different: Nem kell ehhez odamenni, gugli is megmondja milyen más cégek vannak arra a címre regisztrálva, illetve StreetView-val meg lehet nézni az épületet is.

Ez egy 6emeletes üvegizé, Crusader House néven fut, van oda regisztrálva minden kérem: fogorvos, tolmács :), biztonsági kamerákat szerelő cég, könyvelők, fodrászat, vízvezetékszelő pumpával, reluxás, szőnyegtisztítók, temetkezési vállalkozó, mittomén, gugli 20 (!) oldalon keresztül nyomja, hogy kik vannak erre a címre bereggelve. Szóval én tippre azt mondanám egy "székhelyet szolgáltatunk" ügyvédi iroda működik ott.

Tomato Tomi 2011.03.14. 16:02:05

@különvélemény:
Ráadásul a jelentkezésnél a képfeltöltések mellett bekér egy halom személyes adatot, miközben az oldalon én nem találtam adatvédelmi nyilatkozatot.

velorex-vezető 2011.03.14. 16:08:13

Kedves Ügyfél!
Ügynökségünk a legjobb helyekre tudja kiközvetíteni, mert nagyon tetszett az eddig küldött anyaga. Már csak egy apróság hiányzik. Fontos lenne egy kép, amin a szeméremtestén a két nagyajkat széthúzza. Ez a kép elengedhetetlen a továbblépéshez minden modellügynökségnél.

igazságos 2011.03.14. 16:25:04

@velorex-vezető: a titok nyitja az, hogy HOL, kiknél próbálkozol. A szöveg meg nem lényeg, ha megértő fülekre találsz. :D

phaszfej 2011.03.14. 16:30:13

Én kinyalnám a picsáját.

anyu 2011.03.14. 16:38:22

Mindenütt leirják, kb 180 centinek köll lenni, 60 centi körüli derék, nyolcvavalamennyi csipő és mellbőség, fetsetlen haj stb.

Erre Gőz Gizike úgy dönt modell lesz, igaz 170 centi és bögyös meg festett haja van és tetkói de szentül hiszi, hogy ő igazi sztár lesz. Aztán átverik...

Ha a gyerekem valami hülyeséget találna ki ( énekesnő akar lenni pedig olyna a hangja mint a varjúnak, modell pedig alacsony és dundi, tudomisén riporter pedig beszédhibás ) megpróbálnám elmagyraázni neki, milyenek a követelmények és ő miért nem felel meg.

Sajnos buta kislányok helyett nehéz okosan gondolkodni.

Jamesboci 2011.03.14. 16:40:35

ha borotvált a punid, nekem is küddheccc promóciós anyagot.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.14. 16:41:25

@anyu: Kisebb modellügynökségek amúgy simán felvesznek átlagos nőket is.

Egyszer voltunk - akkori csajjal - a Pécsi Tavaszi fesztiválon egy divatbemutatót megnézni, és ott simán lehetett jelentkezni tanfolyamra, ami után hasonló, kisebb bemutatókra vitték is a jelentkezőket. Kiscsajt simán felvették volna, pedig pici, nagy seggű, de helyes kis darab volt. (Csak sokallta a tanfolyamdíjat a pénztárcája.)

anyu 2011.03.14. 16:58:18

Colt : ha pénzt kérnek tanfolyami dijakra, az már eleve gyanús....

Az egyik lányomnak villamoson adtak névjegyet, együtt bementünk, gyerek majd 180 centi volt, kerek perec megmondták nem lehet izmos a karja ( sportolt ) és a derekának 63 helyett 60 centinek kell lennie, mert ez a standard méret divatmodellnél, egyébként jó lenne.Csináltak fürdőruhás polaroid képet smink nélkül.
Meggondoltuk, mondtuk köszi szépen, de nem akar magántanuló lenni meg hirtelen abbahagyni a sportot mert lutri, hogy 20 évesne is birja majd tartani ezeket az elvárt méreteket és különben is rizikós meló.

Ennyi.Nem volt hülyités.Se pucér kép.

Most 18 évesne lehet újra próbálja - de beszél három idegen nyelven és valószinüleg az érettségije is nagyon jó lesz, tehát ha ilyen kamu ajánlatokat kap vagy bármi neki nem tetszőt, akkor sarkon fordul. Meg már esze is több van.

ratman_ (törölt) 2011.03.14. 17:07:19

Ha azt nézzük, hogy a legmenőbbnek tartott magyar származású modell, ez a mihalik, elvileg szintén divatmodell, viszont ruhás képet gyakorlatilag nem vállal, akkor nem is olyan túlzás ez az elvárás. Függetlenül attól, hogy fake az ügynökség vagy igazi.

Azt hallottátok, hogy a woodman megcsinálta a mihalikot tavaly év végén? Fent volt egy kis ideig a videó is, de már leszedték. Állítólag nem kért érte pénzt, csak egyszeri alkalom volt, kíváncsiságból.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.14. 17:13:16

@anyu: Ez kifejezetten tanfolyam volt. Miért ne kérnének pénzt? Nem garantáltak utána semmit, hogy 100% kapsz melót.
Ráadásul akkor az ex már 25 körül volt, szóval oylan könnyen nem lehetett átverni.

Egyébként meg ez ugye kis ügynökség volt, tehát iskola/meló mellett laán csinálható lett volna.

Amúgy az ilyen 60 meg 63 centikkel meg szopjanak le... kötekedés...

think different 2011.03.14. 17:14:29

@ratman_: Woodman szintjere Eniko nem megy le, inkabb Terry Richardson lehetett az:)

anyu 2011.03.14. 17:22:16

De miért kell ehhez tanfolyam ?? sminkes van fotós van, fodrász van, a többi meg adottság kérdése. Szerintem ez a "modelltanfolyam" meg "portfolio" csak kamu, lehúznak 50-100 ezer ft-ra.

25 évesen meg már túlkoros divatmodellnek, esteleg commercial modellnek, az is egy lehetőség.

Nem kötekedés a méret, a bemutatókon ez a standard, mármint a tervezőknél. 43-es lába se lehet, mert arra meg cipőméret nincs.

Épp ezért mondtam a gyereknek, ne rizikózzon, ha 18 évesen megvan a hátország, nyelvtudás, felvételi stb és spontán, erőlködés nélkül megvan az elvárt testalkata, akkor próbálja meg, de a balettintézettel se érdemes hitegetni olyna gyereket aki esteleg 18 éves korára túl magas vagy túl bögyös lesz táncosnak.

Ha meg nincs meg és nincs is kedve azért diétázni, hogy 2 centivel karcsúbb legyen, akkor ott az egyetem, majd megél az eszéből ha elvégzi.

ratman_ (törölt) 2011.03.14. 17:23:22

@think different: neki megvolt, azt nem tagadta, dehát hogy fotózna másképp? Amúgy mi a baj a woodman szintjével? Abból a kb 4000 magyar nőből, aki megvolt neki (saját bevallása alapján), nem mind csöves, agyhalott zombi volt, rengeteg egyetemista meg normális egzisztenciájú is volt közte. A mihalik semmilyen szempontból nem áll felettük, csak több pénze van. Ahogy már mások írták, a modellipar meg a szexipar között elég elmosódott a határ és nagy az átjárás.

velorex-vezető 2011.03.14. 17:40:06

A Moszkva téren állandó jelleggel ott lebzsel néhány figura dossziéval és minden fiatalnak, aki szóba áll vele felveszi az adatait modellkedés céljából.
Szerencsétlen külső abszolút nem akadály, hiszen a portfólió elkészítése ürügyén a bányarémekről is le lehet gombolni szép összegeket.
Sok szerencsétlen nő. Nincs otthon egy tükrük, vagy a látásukkal van baj.

velorex-vezető 2011.03.14. 17:42:44

Ki az a Woodman? Egy pinabubus?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.03.14. 17:50:29

@ColT: na latod
en az "akkori csajonak" befizettem egy ilyen tanfolyamra
urnak szuletni kell
meg a Kurir cimlapjan is volt fehernemuben
az mas kerdes, hogy azota ferjhez ment es hala egnek nem hozzam, szult es jelentosen megnott a segge

Coyote82 2011.03.14. 17:58:38

Hello there, máj dárling! Én lenni ámerikái modell agent, ádok neked ámerikái álom, modell cárrier, minden! Ánnyit kérnék in exchange, hogy mutásd á pinád.
Thanks a lot!

lordjim 2011.03.14. 18:25:21

ilyen hülye nő soha ne szüljön

bejgli 2011.03.14. 18:36:56

Az angol nyelvű oldalt szerintem magyar írta (sok a the és a vessző). Ráadásul a szöveg sem olyasmi, amit egy komoly cégtől elvárna az ember. Globálisnak mondják magukat, ehhez képest olyan alapvető részek hiányoznak az oldalról, mint a Terms&Conditions, vagy a Privacy Policy. Pontosabban oda van írva, csak a link hiányzik (lásd Trabant orrán a BMW logó). Sehol egy név. Céges beszámoló nuku. A NYC, HK, Moszkva stb. link nem megy. Viszont .hu és .com mellett van .ro, meg .cz. Szóval, fektettek bele energiát, csak kérdés, milyen célból.

Géza, kék az ég! 2011.03.14. 19:05:36

Személyes találkozó és garanciák kérése - elsőnek a piszkos anyagiak:
-mit fizettek a 4 képért?
Ha ez tisztázódott, lehet találkozni, szerződést írni, stb, akár a 4 képre is, pl. mi lesz a képekkel felhasználás után? Visszakapod vagy az ő tulajdonuk lesz?

Egyik ismerősöm került hasonló helyzetbe: Meghívhatom kávézni? Modellalkat vagy, szép karriert futhatnál be, részleteket majd az irodában, stb, szó szót követett, aztán előhozakodott a farbával: Akkor most csinálnánk pár fotót... Akkor most lelépek, szia, ez nem jött be :D

Sadist 2011.03.14. 19:40:37

@anyu: Ez a legveszélyesebb, mikor anyuka elhiszi, hogy az ő gyerekének tényleg több esze van, nem az a naiv kislány, soha nem csinálna semmi ilyesmit.

Sadist 2011.03.14. 19:42:14

@ratman_: Azonban egy dolog közös volt mindben. Mindegyik kurva.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2011.03.14. 20:13:22

Arra gondoltatok, hogy a beküldött képekből adatbázis lesz és amint valaki befut, vagy fizetős melója lesz a beküldők közül, lehet neki szólni, hogy a pucér képek ennyi-annyi forintba kerülnek?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.14. 20:30:37

@hagyma: :D Ez jó :D

Én sem fizettem be a csajt. Nekem is drága lett volna :D

@anyu: Jaj de nem érted.

Ezek nem topmodelleket kerestek, hanem olyan csajokat, akikre rá lehet adni egyes tervezők ruháit, és bemutatják azokat. Ugyanis a kurva nagy és kurva drága divatházakon kívül sok kisebb ruhatervező van, akik saját kollekciót nyomatnak.

Tanfolyamon meg pl. megtanítják a csajt mozogni, esetleg viselkedni, ha pl. (nem élmény)hostessnek is kiközvetítik őket. Ennyi. (És a 2x nem volt túlkoros, az adott bemutatón volt pár atom randa nő is).

Miért hiszi azt valaki, hogy egy nő csak jól néz ki, és odamegy, szétteszi a... (ja, bocs, az egy másik eset, az gyorsabb) és máris modell? Elég melós dolog, még amatőrként is.

A Tyne folyó déli partja 2011.03.14. 22:07:08

@hagyma: főleg, mikor még nem is modell, csak képen látták...nehogy már rögtön meztelen képet kelljen küldeni. másik: ha fehérnemű modellnek kell, akkor is, élőben nm tudnak róla meggyőződni, hogy van-e tetoválás, heg? nehogy már vadidegennek küldjön meztelen fotókat.
azonkívül: ruhamodell nem kell? ott meg miért számít, ha van mondjuk a hasán egy anyajegy?

A Tyne folyó déli partja 2011.03.14. 22:14:58

@anyu: a festett haj miért is baj? és honnan tudják, ha nem valami természetellenesre van festve, és nincs is lenövés, hogy az?

velorex-vezető 2011.03.14. 22:21:35

A műláb kizáró tényező? Csak az esélyegyenlőség miatt kérdem.

igazságos 2011.03.14. 22:31:58

@Sadist: igen, a HIT a lényeg, most is az ANYUKA ír és NEM AZ ILLETŐ, AKI MODELL AKAR LENNI. Ez sok mindent elárul.

De nem vagyok irigy, sajnos én sem vagyok elég sovány, de nem is akarok modell lenni. Tudni kéne a határokat, és akkor nem száll el magától az ember. Mellesleg a modellkedés mellett még mindig ott van Keleti Györgyi, hozzá lehet fordulni végszükség esetén. Mert hát valljuk be, modelleknek is tenni kell a sikerért, nem lesz senkiből egy perc alatt szupermodell.

Bаzs (törölt) 2011.03.15. 05:21:07

Tisztelt MGM Modellügynökség!

Legyenek szívesek elküldeni nekem egy bontatlan csomagolású 20.000 Ft-os bankjegyköteget, hogy minden kétséget kizáróan megbizonyosodhassak róla, miszerint Önök valóban egy tőkeerős világvállalat
.
Adatvédelmi elvek: az Önök pénzét semmilyen megfontolásból nem adom át harmadik félnek és a bankjegyeket a szemrevételezés után haladéktalanul megsemmisítem.

Köszönettel: Teljesen Naiv Ügyfél

aradordas 2011.03.15. 06:04:19

nem naiv, idiota ugyfel! ha dadogsz, jelentkezz operaenekesnek,ha santa vagy, balettancosnak, ha 0 az IQ-d, filozofusnak... sikered lesz.... vinne el a cunami az ilyeneket!!!

Xezs 2011.03.15. 13:51:53

Itt most csak én nem értem, hogy miért nem elég egy bikinis kép? Vagy akkor mondják ki nyíltan, hogy aktképekre van szükségük, akkor tiszta sor.

Mondjuk nekem ez az egész modellkedés egy nagy humbuk, a közelébe sem mennék, pedig nem biztos hogy alkalmatlan lennék rá. Ez nem igazi munka.

sztewe · http://sztewe.deviantart.com/ 2011.03.15. 22:44:23

Fotós könyvben olvastam a modellszerződésről, komoly dolog szigorú pontokkal.
Egy komoly cég nem járatja le magát egy ilyen vicc levéllel, ha pornográf képeket akarnak készíteni akkor olyan szerződést küldenek. Szerintem csak a levélíró akart volna egy kicsit élvezkedni, de egy rossz vicc miatt nem kéne egy egész céget leírni, főleg egy nagy sanszot elhalasztani.

Egyéves Önkéntes 2011.03.16. 07:35:27

Engem a homár palizott be egyszer. Jelentkeztem modellnek, adtak két ollót és csattogtatni kellett vele tök meztelen.
De nem vettek fel, mert nem vagyok párttag.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.16. 08:55:14

Jó firma. Ez következett volna: "Csinálj házi ideót szeretkezés közben, és töltsd föl a fakanál weblapra. Senki más nem fogja nézni..."

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.16. 08:59:02

Új postot akar a Homár közönsége! :)

2011.03.16. 09:31:20

@velorex-vezető: Ez konkréten nem igaz. A moszkván semmiféle ügynök nem járkál, ezt álmodtad.

2011.03.16. 09:34:27

@EÖ: ááá tiéd a nap kommentje :) :) :)

cicmen (törölt) 2011.03.16. 09:45:48

@Kulics: A moszkván semmiféle ügynök nem járkál, ezt álmodtad.
De igen! Hozzám odajött Stirlitz álruhában és megkért, hogy segítsek rajta. Adtam neki két szál szofit, meg egy százast.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2011.03.16. 10:47:37

nincs abban semmi különös, ha egy ügynökség aktot akar készíteni egy modellről. aki nem érti meg a modellfotózást, az ne akarjon modell lenni. mégis mit gondolt a naiv ügyfél, úgy dolgozhat ahogy akar?

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.03.16. 11:16:18

Héééé blogmotor,jóóó reggelt, vége a kokárdás hosszú hétvégének.
Lefogadom ez is elment statisztának a múzeumkertbe s várja a feketén kapott 1500-at :)))

ave 2011.03.16. 11:26:10

Ha valaki modellkedni akar, akkor mit problemazik par meztelen kepen?
Ha befut, ugy is vetkozni kell.

cicmen (törölt) 2011.03.16. 11:41:02

@ave: Ha befut, ugy is vetkozni kell.

Vetkőzni? Ha még csak azt kéne! Úgy megdugják, hogy feldagad a sunája!

personalsanchez 2011.03.16. 11:52:44

@bestpixel:
ja lehet hogy válogathat, de az nem tűnt fel, hogy ő maga nem szeretné viszontlátni a neten a meztelen fotóit?
Fehérneműs fotózásnál meg van rajta fehérnemű! nem? akkor meg megint minek meztelen kép??
ja marha nehéz photoshppal a tetkót eltűntetni. ja tényleg még nekem is megy te..

ex-dr. vuk 2011.03.16. 12:48:30

mondjuk az nem vlagos, hogy ha fehernemufotozashoz kell valaki, es kuldott fehernemus fotokat, akkor arrol miert nem latszik az, hogy van-e hibaja vagy nincs lathato helyen?..

Ember maradok 2011.03.16. 13:37:37

csendben megjegyzem, hogy engem a 6 éves lányommal kapcsolatban kerestek meg, hogy küldjem a képeket róla.
nekem kissé aberráltnak tűnt, hogy egy kislányról meztelen képek kellenek, és nem is foglalkoztam vele.

2011.03.16. 14:26:05

@Ember maradok: hja aki pedofil körökkel áll kapcsolatban :)

Ember maradok 2011.03.16. 14:55:51

@Kulics:

ha az óvodai fotózás pedofil kör, hát jelentsd.
én ugyanis eme email útján tudtam meg, hogy bekerültem a szőke kék szemű,vékony kislányommal egy adatbázisba.

2011.03.16. 15:47:48

@Ember maradok: "nekem kissé aberráltnak tűnt, hogy egy kislányról meztelen képek kellenek"
Ezt TE írtad. Szerintem az óvodai meztelen fotózás pedofil kör. Szerinted ?

Ember maradok 2011.03.16. 16:39:20

@Kulics:
ember! szerintem nem érted amit olvasol. LoL

Xezs 2011.03.16. 20:21:08

@Ember maradok: Bocs hogy beleugatok, de szerintem te nem érted, hogy írtál le.

Xezs 2011.03.16. 20:23:10

@Xezs: Mármint hogy mit írtál le.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.03.17. 12:16:32

oszt hun egy kép linkje hogy leellenőrizhessük a csajszit? 8-)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.03.17. 12:20:01

@Kulics: nem akarom megvédeni az embert, de szerintem ha az ember a saját gyermekével le van fotózva mégha a gyerek meztelen is, akkor az nem jelenti hogy a tag aberrált lenne.
emléxel e arra, amikor még meztelenül játszottak a gyerekek a strandon, nyilvánosan, vadidegenek szeme láttára?
ugye az is aberráltság volt? :)
nemááár... nem kellene a paci másik felére pottyanni!

2011.03.17. 13:37:28

@salapapa: Nem mondtam hogy aberráltság, hanem azt hogy pedofil gyanús, ha egy ügynökség meztelen gyerek képet kér.
A rendőrség házkutatást tart nálad otthon és ha meztelen gyerek képeket talál a gépeden akkor elég nehéz helyzetben fogsz lenni.
Sajnálom, nem én estem át a ló oldalán, hanem az egész világ. A világ elvesztette az ártatlan báját. Már durva a világ, ez nem az ami gyerekkorunkban volt.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.03.17. 14:06:18

@Kulics:
ember írtavolt:
"csendben megjegyzem, hogy engem a 6 éves lányommal kapcsolatban kerestek meg, hogy küldjem a képeket róla.
nekem kissé aberráltnak tűnt, hogy egy kislányról meztelen képek kellenek, és nem is foglalkoztam vele."
értelmezem:
fotózás volt az oviban és FELTÉTELEZÉSEIM SZERINT nem direkt meztelenre vetkőzött csajok és srácok pózoltak, hanem épp játék, esetleg azutáni fürdés vagy urambocsá' egy öltöztetés közben lett lekapva. ezt meglátván az iroda küldött ímélt, hogy szívesen vennének több, akár beállított képet is a kiscsajról ha lehet, ilyen-olyan ürüggyel de meztelenül.
ezt emberünk figyelembe sem véve kukázta.

én így látom. tévedek?

úgylátom, kötözködős kedvedben vagy. 8-)
akkor én most kívánva további szép napot, elköszönnék. :)

2011.03.17. 14:19:16

@salapapa: lovak, románok, éjjel... mond ez valamit neked ? :)

Xezs 2011.03.17. 20:39:48

Én csak egy dolgot nem értek: miért adja ki valaki a kezéből a 6 éves gyereke meztelen képeit?

Senkinek ne legyen illúziója arról, hogy ezek a képek előbb-utóbb pedofil oldalakra kerülnek ki.

Tetszik vagy sem, ez egy ilyen világ.

NoOne 2011.03.17. 21:50:01

Ez mekkora marhaság! Testi hiba, mi? Mikor digitális utómunka ("fotosop") nélkül úgysem adnak ki egy képet sem.

2011.03.17. 22:51:54

"portfólió" bammeg. Idegesítően nagyképű kifejezés.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.03.18. 00:32:09

@Kulics: éjjel van. lova(i)m letettem, pihen(nek). a bocskoros meg dógozzon mert letöröm a kezit ha lóg vagy lop! 8-)

amúgy semmi... igaz, ilyenkorra már rendesen letompulok. segíccs lécci!

Xezs 2011.03.18. 21:09:46

@Jankove: Szándékosan. Mert manapság sok olyan buta picsa van, akit be lehet palizni ilyen nagyképű kifejezésekkel.

wazzu 2011.03.21. 08:24:18

Elég csak megnézni a küldő mailt. Biztos valami @gmail vagy @freemail :-) Mert ha még @mcmmodels vagy mittudomén akkor oké. Persze ilyen nincs. Fehérneműset se küldjetek.. Majd a neten külözgetni képet, na persze! :)
süti beállítások módosítása