Tékozló Homár

A blokk sem Szentírás

2011.04.01. 16:29 | juszka | komment

Zora élelmes volt, nem elégedett meg a blokkon lévő információval - és milyen jól tette. Kitartásának meglett a gyümölcse, nem kellett saját zsebből új nadrágot vennie. Története tanulságos lehet minden vásárlónak: nem is olyan hülyeség néhanapján felkeresni a fogyasztóvédelmiseket. Ha keserű is, de boldog ügyfél esete alant. 

Vásároltam ugyanis egy nem éppen olcsó, több mint 12.000ft-os nadrágot, közel 2 és fél hónapja. Úgy gondoltam, hogy ezzel jó időre letudtam a nadrágvásárlást, mondván 4 éve vásárolok Promod farmereket, ismerem a minőségüket és ár-érték arányban szerintem rendben voltak, egészen idáig.... Történt ugyanis egy kedves vasárnapi ebéd után a nagyszüleimnél, hogy amint vettem fel a csizmámat, hallottam egy reccsenést a nadrágom környékéről. Nem, nem ettem túl sokat vagy ilyesmi. Meg sem mertem nézni, gyorsan felhúztam a kabátomat (szerencsére hosszú kabát volt) és hazaindultam, mondván ha kicsit szakadt el még hátha házilag is helyrehozhatjuk a problémát. Hazaérve vettem csak észre, hogy a nadrág kb. 15cm-es részen szálirányban elszakadt. Nem volt előtte rajta sehol sem kopás, tehát nem értettem a helyzetet.

Mit tegyünk, mit tegyünk? Blokk keresés először is, majd blokkértelmezés. Az állt rajta, hogy az új terméket 1 hónapig cserélik, illetve lehet levásárolni, vagy fizetik vissza az összeget, míg az akciós termékeknél ez mindössze egy hét. Nem akartam elhinni, úgyh. a fogyasztóvédelmisek hétvégi ügyfélszolgálatát hívtuk(merthogy ilyen is van, szerencsére). Segítőkész úriember felvilágosított minket, hogy az egész jogszabályellenes. Azt mondta, hogy 1éves garancia van ilyen termékekre illetve fél éven belül magának a cégnek kell bevizsgálni azt, hogy megfelel-e a minőségi elvárásoknak. Hétfő reggel már korán a pécsi Promod üzletben kezdtem jogász barátnővel az oldalamon, mondván legyen egy kis segítségem is, hátha kelleni fog. Megmutattam a nadrágot az eladónak, majd a blokkot is. Elmagyaráztam, hogy mit szeretnék (pénzvisszafizetést). Érdekes, egy szóval sem említette a blokkon lévő feliratot, és a bűvös 1 hónapot sem, ezzel szemben közölte, hogy a kasszában NINCS pénz, tehát nem tud fizetni. Mivel jómagam is dolgoztam diákmunkán ruhaüzletben, nagyon jól tudom, hogy ilyen már pedig nincs, és az alkalmazottak felelőssége, hogy megfelelő mennyiségű, és címletű pénz legyen a kasszában nem csak reggel. Rendben, visszamegyek később. Másnap délután fél 4-4 környékén értem ismét a boltba. Újra elmondtam a kis történetemet, majd közölték, hogy sajnos a kolléganő ebédel(kb. 15perc és visszajön - mondták) és csak ő adhatja oda a pénzt, ezért addig nézelődjek. Én általában csak bemegyek és megveszem amire szükségem van nő létemre is, úgyhogy ez a nézelődés kifejezetten irritált, mondhatni idegesített.

Fél óra után megérkezett a hölgy, aki már végre adhatott volna nekem pénzt, de még jót nevetgéltek, mire végre észrevették, hogy eléggé mérges szemekkel nézek rájuk. Ekkor az előbbi hölgy csak annyit mondott, hogy " jah, észre sem vettünk". Még legalább 5x kérdezték meg, hogy nem akarom-e levásárolni, de nem tudtak eltéríteni szándékomtól.
Az eset végül is happyend, hiszen visszakaptam a pénzt(amiből azóta egy újabb ámde nem promod nadrág tulajdonosa vagyok) mégis azért tartottam fontosnak leírni a történetet, hogy tudják, hogy nem feltétlenül igaz még az sem, amit a bolt állít a blokkon a jótállással kapcsolatban.

U.I:Egy korábbi történetben egy 30.000ft-os csizmát kellett 1 hét után a Mammut-ban lévő Office Shoes-ba visszavinnem. Ott jegyzőkönyvet vetettem fel, de egészen a fogyasztóvédelmisek megemlítéséig nem voltak hajlandóak fizetni(azt állították, csak levásárlás engedélyezett), majd arra hivatkoztak, hogy mivel nem vagyok 18 éves, ezért nem kaphatom vissza a pénzt. Szerencsére itt is sikerrel jártam, habár ehhez édesanyám is hozzájárult anno....

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Soni 2011.04.01. 16:42:57

Kerek történet, értelmes cikk. Szeretem az ilyet!
Remélem elvettem a lehetőséget az elsőzésre!

Captain Crash 2011.04.01. 16:49:56

Valószínüleg félretájékoztatott a fogyasztóvédelem, ugyanis ruházati cikkek esetében nincsen kötelező jótállás. Jobb esetben ilyet valószínüleg nem is mondott, de nem ez lenne az első félretájékoztatás.

Ráadásul nem 1, hanem 2 év szavatosságról beszélhetünk, amelynél az első 6 hónapban a kereskedőn a bizonyítási teher. Ha bizonyít, akkor mentesül a szavatossági igény teljesítése alól.

Első körben ráadásul a kijavítás, illetve kicserélés közül választhattál volna. Valószínűleg a kiállásod és magabiztosságod miatt sikerült mégis elállnod a szerződéstől és a pénzt visszakapnod.

Örülök, hogy a problémád megoldódott, csak gondoltam érdemes elmondanom, hogy mi a jogi helyzet.

FDToth 2011.04.01. 16:50:14

"Segítőkész úriember felvilágosított minket, hogy az egész jogszabályellenes. Azt mondta, hogy 1éves garancia van ilyen termékekre illetve fél éven belül magának a cégnek kell bevizsgálni azt, hogy megfelel-e a minőségi elvárásoknak."

Komolyan ezt mondta az NFH? 1 év garancia? Az 2 év szavatosság. a fél év stimmel. Javaslom, hogy a telefonbeszélgetésre hivatkozva nyugodtan írj egy levelet az NFH-nak, ők kivizsgálják és majd elbeszélgetnek ezzel a segítőkész, de félig-meddig tájékozott úriemberrel.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.01. 16:55:40

@Soni:
azert a
"kelleni fog" kicsit ront rajta
ha a nezelodes "irrital" akkor ne nezelodj, vagy meg korai a boldog ugyfelet?

elwood 2011.04.01. 17:11:41

jogász barátnőnél tehát hasznosabb a varrónő barátnő

mondjuk én ha nadrágrepedésig zabálom magam a szülőknél akkor nem jut eszembe visszavinni

ARic 2011.04.01. 17:14:34

én eddig azt gondoltam, h. a blokkon található csere-szöveg az a címkés, új termékre vonatkozik...

ARic 2011.04.01. 17:20:51

Na, most megnéztem egy Promod-blokkot:
"Teljes áru (sic!, szerintem inkább árú) termékeinkre 1 hónapig, leárazott termékeinkre 1 hétig csere, csereutalvány, pénzvisszafizetés"
Az én ételmezésemben itt semmilyen jogszabály-ellenesség nincs, ez nem a jótállás, csak azt jelenti, mint pl. a Zaránál is, h. nem használt, címkés terméket visszavihetsz, és visszakapod az árát.

ARic 2011.04.01. 17:23:01

ez mondjuk nem von le abból semmit, h. kissé kelletlenek voltak az eladók, de végülis nem egy nagy sztori... a pénzt visszadaták

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.01. 17:26:24

@elwood:
eleve nem erdemes ket szammal kisebbet venni
sajnos kovetni kell a sulyt, meg ha kellemetlen is:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.01. 17:28:12

Gratula a palira vétel elkereüléséhez :) Csak így tovább!

seventyfour 2011.04.01. 17:35:55

@ARic: ez így van, ezt a posztot ki sem tettem volna...Nagyon félre lett értve itt minden.

Mylady 2011.04.01. 17:52:47

Kiscsillag, amit a blokkra nyomnak, az az üzlet jófejsége: ha meggondoltad megad, mégsem tetszik, van már ilyen stb, akkor 1 hónapon belül, eredeti címkével ellátva kicserélheted másra (pénzt persze nem adnak vissza).
Ami nálad volt, az hibás áru. Arra jogszabályi előírás van.

epertorta 2011.04.01. 18:26:16

A blokkon lévő egy hónapos szöveg arra vonatkozik, ha a megvett cucc másnapra mégsem tetszik, akkor visszaviheted. Én is éltem már ezzel a megoldással a Promodnál, simán kicserélhettem másra, ugyanis a csere ilyen esetben nem kötelező az üzleteknél.
Az is vicc kategória, hogy a fogyvédelem is teljesen rossz infókat ad a delikvenseknek, nem tudnak értelmezni dolgokat. Nincs 1 év garancia ruhára. Az első félévben az üzlet kötelessége "Kermi" vizsgálatra küldeni a hibás cuccot, utána fél évig pedig a vevőnek kell bizonyítania, hogy a hiba már korábban megvolt. Ehhez nem kell jogásszal menni egy ruhaüzletbe.
És ilyenkor a pénzt sem kötelesek rögtön visszafizetni, ha hibás a cucc, elküldi vizsgálatra, annak eredményétől függ az egész.

Róka-Rudi 2011.04.01. 19:46:26

Posztolót már lehet, ugye? 12.000-ért nadrágot?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.01. 19:59:24

@Róka-Rudi: keves , vagy sok?
mondjuk felenk egy wrangler mar 16 dollartol van a Levis az 40-80
en oskovulet vagyok mar csak ezeket hordom, foleg az utobbit

Dr. Körömlakk ® 2011.04.01. 21:05:11

ha megengedheti magának, símán megér egy JÓ nadrág 12000-t, szemben az elszabott minőségtelen ganaj kínai szarral...
nekem a kínaiban mondta az eladó csaj, hogy ha gond van vele, 1 hónapon belül visszavihetem a cipőt. mondtam neki, hogy 6 hónap az az egy hónap. aszonnya, náluk nem. óóóó mondom rád is az a törvény vonatkozik mint a többire, jó lesz az 6 hónapnak is. erőlködött... mondom, nem igazán érdekel, de szurkoljon, hogy ne legyen baja a cipőnek 6 hónapon belül, mert akkor - úgyfest - nem leszünk túl nagy haverok.
rohand cipő működik másfél éve. azazhogy halleluja! :)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.01. 21:35:00

@FDToth: komolyan egy segítőkész ember alá tennél? igen szeretetreméltó, @Róka-Rudi: rendes ember lehetsz az életben...

amikor lehet kapni 60ezerért is? o_O

salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.01. 21:36:01

@salapapa: nnna, ez szép volt.. rossz helyen volt a kurzor. :D
Róka Rudinak csak a 60ropis rész, a többi elé FDTothnak.

Agyalap 2011.04.01. 21:53:08

Sürgősen fényképet kérek, érdekelne az a popsi amin az a nadrág szétrepedt ;D

Agyalap 2011.04.01. 21:54:41

@Agyalap: Persze csak ha már elérted a 18. évet :o

Géza, kék az ég! 2011.04.01. 22:05:28

Nah, végre egy hepiendes sztori! :)

Szegény fanyalgókat sajnálom: nem telik nekik rendes nacira, csak kínai hulladékra, aztán gyengus ekézéssel (még ez is csak "kínai" színvonalon megy) próbálják csesztetni a posztolót :))))

Spóroljatok szorgosan, aztán ti is írhattok ilyesmit! :))) Pusssza

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.01. 22:08:33

@Agyalap: ugy tudom 16 folott mar nem problema
14 alatt buncselekmeny a popsi nezegetese kozelrol
ketto kozott is van valami liliomtipras vagy mi
nalunk 18 alatt ne probalkozz valoban:)
foleg ha 70 eves vagy

z.grey 2011.04.01. 22:09:02

kedves kommentálók!
elnézést, ha már-már kicsit túl részletes is voltam, de úgy hiteles a történetem, ha ismerik a részleteket azok, akik esetleg hasonló helyzetbe kerülnének.

valószínűleg igaza van annak, aki a 2éves időtartamot emlegette. szerencsére, ennek az esetemben nem volt jelentősége, így ez a "kis" hiba nekem nem változtatott semmin.

kedves agyalap! -már elmúltam 18 éves, és nem a fenekemen lett baja a nadrágnak:D
(ami egyébként nem volt két számmal kisebb, mert abban az esetben azért tényleg érthetőbb lett volna a szakadás is)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.01. 22:22:17

@z.grey:
Ot akkoris a feneked erdekli tartok tole
hacsak nem a melleden repedt szet
namost szoba johet meg a combod, ha a kabat takarta
vegyel levist az tuti

z.grey 2011.04.01. 22:28:20

@hagyma: :)) igen, valahol arrafelé történt az eset. végül is vettem egy gas nadrágot a pénzből (régebben eléggé beváltak, csak aztán nem mindig alakult úgy, h össze tudtam gyűjteni rájuk a pénzt). most szerencsém volt, mert féláron volt ami tetszett, és mivel a pénzt is visszakaptam 4000ft-ba került.eddig tökéletes, nem repedt szét sehol:D

Megdobbent 2011.04.01. 22:47:53

@z.grey: akkor a jogasz baratnonek is jar egy finom kapucsino :)

Jemi 2011.04.01. 23:13:14

Eléggé rosszul értelmezted a promod blokkját.
1hónap vagy 1hét az, hogy visszaviheted ha nem tetszik.
Fél év pedig az, ha elszakad, göbösödik stb.
Ezek szerint mégsem vásárolsz olyan sokszor a promodban.
Ennyi:)

2011.04.02. 09:38:58

"4 éve vásárolok Promod farmereket, ismerem a minőségüket és ár-érték arányban szerintem rendben voltak"

Mamár szvsz nem gyárt senki jó minőséget. Csak nevükből élő márkák vannak, meg ócsó tucattermékek. Nekem is volt kedvenc farmermárkám, amit az ezredfordulóig szivesen vásároltam, borsos áron, mert nagyon tartós volt. Aztán elkezdtem észrevenni a minőségromlást. 3 hét utcai használat után elvékonyodott, kifoszlott szétszakadt. Ma ott tartunk, hogy a teszkós 2500 forintos Cherokee gatyáim sokkalta strapabíróbbak, és jobb szabásúak, mint a nagy márkák, horror áron. Egyébként az elektronikai cikkekre is igaz ez a tendencia. Mamár csak a névért fizetsz, semmi másért.

cicmen (törölt) 2011.04.02. 11:41:25

@Jankove: Egyébként az elektronikai cikkekre is igaz ez a tendencia. Mamár csak a névért fizetsz, semmi másért.

És nem bizti, hogy jól jársz!
Egy plazmatévés dobozért ne adj ki 500 ezret, még ha Sony, akkor se!

cicmen (törölt) 2011.04.02. 11:42:29

Ébresztő homárok!
Elfáradtatok a bolondok napján?

cicmen (törölt) 2011.04.02. 12:15:23

A blokk nem szentírás!

Nem hiszem el, hogy nem direkt keverik itt bele mindenbe a vallást!
Bizony hogy nem szentírás!
Különben Mózes is Baumaxos járólapot kapott volna az Úristentől, amin az áll, hogy kelj át a Vörös Tengeren!

Rosszindulatú Vászka 2011.04.02. 12:38:52

Mivan Homár, megint keresztényeztek?
Mi fáj? Akartok beszélni róla?

FDToth 2011.04.02. 13:09:12

@salapapa: naná! Nem egyszer panaszoltam be olyan segítőkész emberkéket, akik hiába azok, ha nekem ezzel kárt okoznak. pl. T-Mobil segítőkész emberkéje a kérésemre bekapcsolta a MobilTV szolgáltatást, holott a készülékem nem támogatja. Utána kaptam a számlát a MobilTV díjáról, persze azután, hogy újból beszéltem az ügyfélszolgálattal, hogy az a segítőkész kollégának fogalma sincs a dolgokról és kapcsolják ki azonnal és ugye nem fogják számlázni. Persze, hogy nem. Naná, hogy igen.

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.04.02. 13:12:58

Üdv

Mi a helyzet ha cserére vesz egy gépet a szerviz,de csak drágább gép akad a boltban/OBI/?

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.04.02. 13:14:13

@horex:
Nem akarom levásárolni,nem kell pénz vissza, de nehogymár én fizessem az áremelkedést

salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.02. 14:21:24

@FDToth: bocsesz, de nem tudlak sajnálni. írtadvolt:
"...a kérésemre bekapcsolta..."
ugye ez azt jelenti, hogy te magad kérted. tudnia kell annak a szerencsétlennek ott a vonal másik felén, hogy miket tud a te telefonod?
vagy tudnia kell mert jövőbelátó, hogy esetleg aznap sem vásárolsz egy komolyabb telefont?
ne viccelj már! 2011et (talán 2009-2010-et) datáltunk, amikor ezzel a kéréseddel hozzájuk fordultál. tisztában vagy azzal hányféle telefon létezik? nem a '90es éveket írjuk, hogy van 4 gyártó és annak 5-5 típusa! :P

@Jankove: sajna igazad van. anno nekem a lewis és a converse volt a ruhatáram. ma megeléxem a fila és nike termékekkel mert lényegesen alacsonyabb áron megkapom tőlük ugyanazt a "minőséget".
van egy nyócéves jogging szettem, a mai napig semmi baja. az újabban vásárolt cuccok 2 évet sem bírnak ki.
fogyasztói társadalom lettünk.

@cicmen: biztonságtechnikai szereléseket csinálok. volt egy preferált termék, a prestige. imádtam. nem volt egyszerű a beszerelése, de a tudása kárpótolt mindenért.
ma egy gagyi az egész és drágább kevesebb tudásért, mint pl a magicar.

linfury 2011.04.02. 15:52:32

@ARic: A dolog már ott botlik, hogy tudomásom szerint az, hogy egy termék akciós-e, nem befolyásolhatja a garancia idejét. Sőt, ha a kereskedő ráírja, hogy színhibás, ezért akciós, akkor, ha 1 hét múlva elszakad, a teles árúval azonos feltételekkel vonatkozik rá a garancia. Épp ezért úgy vélem, hogy a blokk szövege arra vonatkozott, hogy, ha kicsi vagy mégsem tetszik, akkor 1 hónapig visszaveszik - ekkor viszont a pénzt nem köteles visszaadni, kötheti a dolgot levásárláshoz

FDToth 2011.04.02. 16:25:11

@horex: ne haragudj, de oltári nagy hülyeséget írtál. Szóval, mielőtt bekapcsolnak pl. egy mobilTV előfizetést, megkérdezik, hogy milyen típusú készülékem van. Ezt természetesen megmondom. Majd megnézik egy adatbázisban, hogy erre a készülékre lehet-e mobilTV előfizetést vásárolni. Mivel az én készülékem nem szerepelt a T-Mobil adatbázisában, így nem lehetett előfizetni a mobilTV-re, de nekem mégiscsak bekapcsolták.
Szerinted az ügyfélszolgálatos ebben az esetben jól végezte a munkáját?
Egyébként iPad-ről van szó, amihez van net csomag a T-nél, de vmiért MobilTV nem előfizethető erre a készülékre.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.02. 19:22:45

@hagyma: Azt a mellen szétrepedő nadrágot csak megnézném mán! :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.02. 19:37:18

@horex: ugyanazon az aron kotelesk kiadni, vagy vissza a penzt, sajnos a penzt el kell fogadnod, levasarolni nem vagy koteles

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.02. 23:58:50

a blokk nekem amygis szentiras
huttomagnessel teszem ki az osszeset a huttore es log mellettuk rozsafuzer
mondjuk van meg ott Marynek par kuponja a mekdonaldszba, egyet fizet kettot kap, meg 1 dollar wc papirra
sot rendkivuli kuponounk van a hetre a fodraszra es a kinai buffebe
de most nem kivanom a kinait es allando fodraszom van mar itt is:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.03. 00:00:22

@ColT: mondjuk volt olyan tanarom ,kemia, aki majdnem a melleig huzta igaz ferfi volt, de.......
ne feledkezz meg a kertesznadragrol, farmerban nagy divat volt es meg lesz is
a tobbi mar mell kerdese

Agyalap 2011.04.03. 08:13:11

@z.grey: Köszi az infot, a vastag bokájú nők nem vonzanak :)
Kérlek tekintsd tárgytalannak érdeklődésemet.

megamenn 2011.04.03. 14:13:15

De szeretnék már egy igazi, benzinkutas átbaszós-kardozós posztot !

cicmen (törölt) 2011.04.03. 14:14:15

@Agyalap: Gyorsan feladod!
A Kámaszútra útmutatása alapján, létezik olyan pozitúra, amelyiknél nem látszik a bokája!

cicmen (törölt) 2011.04.03. 14:17:29

@megamen: A benzinkútnál ne vegyél kardot, mert átbasznak.

Mialee 2011.04.03. 17:11:15

Fűszoknyás Svédországan mosolyogva adják vissza a pénzt, más méretre cseréléshez rá sem néznek a blokkra.

Megdobbent 2011.04.03. 19:49:00

Otvenedszer mondom el, hogy az ALDI-bol kuldott csizmacserelo munkas fuszoknyas lanyokkal jon, leveszi a cipojet, sajat papucsaba bujik, majd mosollyal az arcan fajdalommentes cseret vegez :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.03. 21:54:06

@Mialee: az semmi
az Aldiban egyaltalan nincs blokk, becsuletkassza van, kesobb is mindenki ugy cserel ahogy akar
termeszetesen a dekli resz ingyenes helyben fogyasztasra, van gyermek es felesegmegorzo
a farmer meg egyszeruen elszakithatatlan

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.03. 21:57:56

dekli= deli= szendvicsek, cola, zene tanc tombola

MosoMasa 2011.04.03. 22:11:12

"...majd arra hivatkoztak, hogy mivel nem vagyok 18 éves, ezért nem kaphatom vissza a pénzt." Ez gyönyörű!

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2011.04.04. 01:01:01

C&A-ban szó nélkül kicserélik a kopott, szakadt farmerokat... mégha rendes használat miatt kopott el akkor is. Csak legyél benne a fél évben.

Asszem ebből is lesz még homár cikk:

halpedikür :S

www.kuponvilag.hu/budapest/?a_aid=janicsar

Megdobbent 2011.04.04. 01:11:30

@hunjanicsar: csak ugy elvezheto a linked, ha a vegerol "?a_aid=janicsar" ezt lehagyja mindenki, egyebkent virusgyanus :(

Amuigymeg kuponvilag, na hagyjal mar a faszsaggal :>

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.04.04. 09:25:27

@FDToth:
Nem haragszom csak nem értem mire irtad
Cserekészülék/fúrókalapács, de ugyanolyan árú nincs csak duplaárú

Mintha a te garanciális mobilod cserére szorulna, de csak duplaáru lenne, igy neked kell ráfizetni

Innen jösz te

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.04.04. 09:28:10

@hagyma:
farmer meg egyszeruen elszakithatatlan "

Itt a szemétsége az aldinak
Inkább árul elszakithatatlan farmert, minthogy felvegyen egy szegény munkanélkülit, aki intézné örömmel a reklamációkat
Abzug Aldi!!

Egyéves Önkéntes 2011.04.04. 09:34:21

A blokk nem Szentírás??
Túl Korán van nekem ehhez!

cicmen (törölt) 2011.04.04. 09:39:36

@horex:Cserekészülék/fúrókalapács, de ugyanolyan árú nincs csak duplaárú

Öregszel mi? Lusta vagy vésni! :)

FDToth 2011.04.04. 09:40:16

@horex: bocs, nem neked szántam a hozzászólásomat, valószínűleg véletlenül kapcsoltam hozzád :)

cicmen (törölt) 2011.04.04. 09:42:20

@hunjanicsar: halpedikür :S

Az egy helyen van a kígyó fodrászattal!

ODIV 2011.04.04. 09:44:08

Egyébként tényleg nehéz belátni, hogy egy átlag vásárló nem egy hibás termék miatt fogja kerülni a boltot örökre, hanem ha ezt a hibás terméket fogyasztóvédelmi felvilágosítással, jogász barátnővel, verőlegényekkel, pofavágásokkal tudod cserélni.
Ha mosolyogva elnézést kérnének és felajánlanának egy új terméket, vagy pénzvisszafizetést, még az is lehet, hogy a vásárló a terméket választaná és a következő héten is ott vásárolna.
De persze én nem értek a kereskedelemhez. Lehet, hogy tényleg bele kell rúgni a vásárlóba...

cicmen (törölt) 2011.04.04. 09:44:10

@FDToth: Ne bánkódj! Ráfér a basztatás! Hetekig ide sem néz!

cicmen (törölt) 2011.04.04. 09:48:03

@ODIV: De persze én nem értek a kereskedelemhez. Lehet, hogy tényleg bele kell rúgni a vásárlóba...

Itt nem nagyon tudsz igazságot tenni! A barikád mindkét oldalán vannak hülyék! Hátradőlsz és élvezed a műsort!

ODIV 2011.04.04. 10:02:07

@cicmen: Nem is az igazságtételről van szó, inkább csak nem értem, hogy ezt józan ésszel még nem sikerült belátni. Nem kell messze elhagyni az országhatárt, hogy találj olyan üzleteket, ahol ezt a triviális feltevést sikerrel alkalmazzák évtizedek óta. Mondanom sem kell, bevált, nem mentek tönkre benne

cicmen (törölt) 2011.04.04. 10:18:45

@ODIV: Buci, meg gyakorlatilag kártalanította a sértetteket.

Jelen esettől elvonatkoztatva.
Van boltos ismerősöm és mesél dolgokat, hogy mikkel próbálkoznak egyesek. Persze, ha nem teljesen blőd a sztori, akkor kénytelen kelletlen cserélnek.

Jokkura 2011.04.04. 10:19:26

@horex: Az OBI-t-ab ovo-felejtsd el!
Drága ( néhány esettől eltekintve), és rendszeresen szar az ügyfélkezelésük,attól a perctől,hogy kifizetted az árút.Bp.-en 5 OBI-ban ugyanazt a csapnivaló hozzállást tapasztaltam.

cicmen (törölt) 2011.04.04. 10:34:19

@cicmen: Az elejét ne olvassátok! Azt egy másik blogba írtam!

cicmen (törölt) 2011.04.04. 10:42:48

A blokk nem szentírás!
Ti még a torinói leplet is visszavinnétek!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.04. 10:47:20

@EÖ: Akárhogy guglizok, sehol nem találom, hogy bármilyen pénzügyi bizonylat is szerepelne egyáltalán a sugalmazott, vagy sugalmazottnak tartott írásművek között. Bár rémlik valami égből hullott, és ezért imádott villamosjegy, de az mindkét szempontból csak félmegoldás...

Kicknick 2011.04.04. 10:50:42

Engem az érdekelne hogy a hölgynek van e otthon valami a tavalyi göncökből, vagy azokat is mind visszahordta már oda ahol vette?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.04. 11:07:33

@FDToth: Alighanem az NFH helyett tévedésből az NBH-t hívta...
Nem sok farmerom sem bírt még ki rajtam egy évet, pedig egyik sem volt olyan szarkatlanba vágóan szűk, mint amilyenekkel manapság a borotvált-szegecselt sunákat és csipsszel hizlalt sonkákat próbálják megőrizni a szétfolyástól.

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.04.04. 13:07:18

@cicmen:
És a gépet is sokszor mással forgattatom
Ismered az ütvefúró amerikánert?

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.04.04. 13:31:35

Promod, Office Shoes? Ár-tartósság arányban közismerten a legrosszabbak között. Feltehetőleg egy 3 ezer Ft-os kínai nadrág minőségén...

2011.04.04. 13:55:18

@Dr. Körömlakk ®: a 12ezrest is kínában készítik, de azon több a kereskedő haszna, ne áltasd megad, hogy a drágább a jobb. Ennyire nem egyszerű a világ. :)

mohopasi 2011.04.04. 15:45:34

A farmer mint olyan ugye arról híres, hogy tartós. Nagyon. Én is tapasztalom. Akkor hogy van az, hogy 4 éve vásárol az illető ilyen-olyan farmereket...? Mitosznak? Enyém 5 éves, és semmi baja... Igaz, olyan gagyi c&a-s

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.04. 16:00:52

Egy rangos kutatóintézet nemrégiben bejelentette, hogy a tudósok felfedezték az eddig ismeretlen, legnagyobb tömegű elemet, melynek az „adminisztrácium” nevet adták. Az adminisztráciumnak egy neutronja, 12 helyettes neutronsegédje, 75 neutronhelyettese és 111 neutronsegéd-helyettese van, így a teljes atomtömege 312. Ezt a 312 részecskét egy kreténnek nevezett erő tartja össze, melyet hatalmas mennyiségű csatlós vesz körül.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.04. 16:19:12

@horex: nekem szólt az írása, csak rossz helyre előzményezett.
én viszont ebben a stílusban nem kívánok vitázni vele, ezért nem reagáltam. 8-)
nem vitázni, hanem ökörködni, magamat jólérezni szeretnék közétek jönni.

isti77 2011.04.04. 16:20:23

Az ár egyáltalán nem aránytalan, figyelembe véve, hogy abba a bálázott, zs-osztályos sz.rba hány helyre kell sziszifuszi munkával belevarrni a márkajelzést, utána pedig szépen kivasalni, és kiszedegetni a cérnafoszlányokat, hogy ne látsszon, honnan jött, és hogyan.

Xezs 2011.04.04. 21:27:39

Én egy dolgot nem értek: egy mezei alkalmazottnak miért éri meg himihumizni a levásárlásról és miért jó neki konfrontálódni az olyan ügyféllel, akinek egyébként igaza van?

Mert az megértem, hogy a tulajdonos mindenképp megpróbálná lebeszélni a vásárlót, de az alkalmazottnak ez miért jó? Netán fél a főnökétől hogy megveri vagy kirúgja, ha pénzt mer visszafizetni?

Könyörgöm, ennyire balkáni nép nem vagyunk, vagy igen?

Miért nem lehet normálisan odaadni azt a kurva pénzt, aznap legalább 50 balek hagy a boltban legalább 10 000 Ft-ot, nem hiszem el, hogy nem lehet kigazdálkodni 1-1 hibás darabot.

És csak okulásként, én egy kis internetes webáruházból szoktam vásárolni a számítástechnikai eszközeimet, rendszerint személyes átvétellel az átvevőpontjukban. Nem szlovák, hanem magyar illetőségű bolt, ha esetleg valaki kérdezné.

Na én nekik már 2 hibás eszközt vittem vissza (mert selejt mindig akad, akármilyen márkát nézünk) és eddig kivétel nélkül mindig rendesen visszavették, bevizsgálták, majd adták az újat mondván, hogy a másik valóban hibás.

Hát így is lehet. Pedig ez egy kis cég, ráadásul egy túltelített piacon, mégis kigazdálkodják.

Xezs 2011.04.04. 21:30:27

@hagyma: Mi bajod a kelleni foggal?

Tomasz_a_gozmozdony 2011.04.04. 21:47:46

A tizenketezres farmert, meg a harmincezres csizmat is ugyanazok a kinai kezek csinaljak mint a haromezer forintos tarsaikat. Csak jelzem :)

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.04.05. 00:51:44

@Xezs:
"Én egy dolgot nem értek: egy mezei alkalmazottnak miért éri meg himihumizni a levásárlásról és miért jó neki konfrontálódni az olyan ügyféllel, akinek egyébként igaza van?"

Gondolom, mert ejnye-bejnye jönne a főnöktől, vagy akár kirúgás.

@mohopasi:
Barátnőmnek van pár barátnője, aki Promodban vásárol. Kb. fél év egy ott vásárolt ruha átlag tartóssága. C&A-ban az ár kb. negyed, és 4-5 évet kibír egy ott vásárolt farmer, de hát akkor nem lehet eldicsekedni, hogy milyen sokba került...

Ugyanez a helyzet az Office Shoes-ban vásárolt 30 ezres csizmával. Nyilvánvalóan nem azért kerül 30 ezerbe, mert tartósabb vagy jobb lenne, mint a 15 ezres. A posztoló életkorát tekintve pedig ezeket a számlákat a szülők állják, nem ő kereste meg...

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.04.05. 00:54:02

@FDToth:
Olyan, hogy az ember előre utánanéz, mit is tud a készüléke, ismeretlen fogalom?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.05. 09:06:31

@Tomasz_a_gozmozdony: Nem, a minőségit gyakran nemhogy nagycsoportos óvodások, de egyenesen általános iskolások készítik, az olcsót meg a középső csoportosok.

becsoccsent 2011.04.05. 09:17:06

ki a faszom ad a kiskoru gyermekenek 30e forintot egy szaros csizmara ma idehaza?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.05. 09:23:05

@becsoccsent: Tudod te, milyen sokat keres egy kiskorú (hím)ringyó? Biztos megérdemli...

mohopasi 2011.04.05. 10:28:16

@Zabalint: Jaja, valami ilyesmire próbáltam utalni... De hát nagyon nagyon sok céget a sznobéria tart életben, ez nem újdonság.

Xezs 2011.04.05. 20:26:52

@becsoccsent: Ha megteheti, miért ne? Azt csinál a pénzével, amit akar.

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.04.07. 22:54:43

Az a nagy büdös helyzet, hogy a cikkíró egy buta picsa. Meg sem próbálta elintézni a boltban rögtön, egyedül, hanem a 12ezer forintos gatyája mellé aggatott egy jogászkát is, mert biztos, ami biztos.

Sőt, még a fogyasztóvédelmet is felhívta ezelőtt!

Legközelebb a rendőrséget is vidd magaddal!

Tipikusan a "tudod mit, Medve, b@szd meg a létrádat"-esetről van szó.

_____________ 2011.04.09. 23:24:01

@cicmen: szerintem a torinói leplet pont nem vinnék vissza hanem elboltolnák az Aldinak...
:-D

Karnamantra 2011.04.15. 18:10:10

18 év alatt 30 ezres csizma? Anyukád jól kereshet... remélem, azért szociálisan érzékeny nőt faragott belőled.
süti beállítások módosítása