Tékozló Homár

Fojtogatós kidobás a Corvintetőről

2011.04.08. 10:20 | jackyll | 175 komment

Szegény embert a biztonsági szolgálat munkatársa is húzza. Közepesen részeg naiv ügyfél rosszul mérte fel a helyzetet, és miután ellopták a pénztárcáját a kidobókhoz fordult segítségért a Corvintetőn. Cserébe megverték és kidobták a helyről, majd az egészet letagadták a rendőröknek, és még az ügyvezető is eljópofizta az esetet. Ennyire rendben vannak az engedélyek, hogy ilyen nagy arcunk lett hirtelen?

Aki a Corvintetőre jár szórakozni, sikeres ember nem lehet, de mégis úgy alakult, hogy egy esti margitszigeti piknik után lenéztünk a barátaimmal. Az a szerencsétlen dolog történt meg, hogy valaki ellopta a pénzem. De nem is ez a lényeg, kellemetlen persze, de tolvajok a legjobb helyeken is előfordulhatnak. Legalább az irataim leadták a ruhatárba. Viszont ami ezután történt az megér egy postot! A pár méterre lévő Blueteam Security Kft emberétől érdeklődve, hogy esetleg nem látott e valamit, majd megkérdezve merre van a kijárat (először voltam a helyen) ordított, majd amikor megkértem, elkeseredetten, de normálisan, hogy ugyan ne legyen már ilyen agresszív, most lopták el mindenem, olyan szinten vert meg, hogy csak repültem a helyről (a fojtogatás közben az eszméletemet is elvesztettem pár percre és belső vérzésem lett).

Felmerül persze a kérdés, hogy vajon azért volt-e fontos ilyen gyorsan kidobni, mert valami közük lehetett a lopáshoz? Persze ez rejtély marad.  Természetesen értesítettem a rendőrséget, amire a blueteam emberei az alábbi történeteket adták elő: 1. A hányásomban aludtam. 2. A pénztárcámat találták meg a hányásomban.  3. Nem bántottak. 4. Azért „kísértek le”, mert nem volt olyan állapotban a ruházatom, hogy bent maradjak. 5. Én és a barátaim üveggel próbáltuk leütni őket. 6 "Sikertelenül próbáltak felébreszteni" 7. Nem is találkoztak velem, de nézzék meg részeg vagyok, hazudok.

Közepesen ittas voltam, de természetesen tiszta volt a ruházatom, tiszta volt a megtalált pénztárca is, nem hánytam, maximum műanyag söröspohárral tudtam volna leütni őket és az állítólagos barátaimról se tudtak személyleírást adni. De mégis a legjobb az ügyvezető igazgató mai levele, amiben arra hivatkozik, hogy a „saját egészségem megőrzése érdekében kísértek haza”. Megkértem, hogy adjon magyarázatot vagy kérjen elnézést a történtekért, amit az alábbi módon reagált le: „Vajon ettől már nem lesz sérülése?”

Magyarisztán egészségmegőrzés 2011 :)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csomó999 2011.04.08. 13:42:04

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
ok, eléggé nyilvánvaló, hogy pejoratív értelemben használtam, amúgy szerintem egyre kevesebbszer használják máshogy

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.08. 13:45:57

@csomó999:"egyre kevesebbszer használják máshogy" Ez csak a buzikra, a cigányokra, a zsidókra és a prolikra igaz egyértelműen.

pocoxex 2011.04.08. 13:49:17

@Zöldegér: pont annyira, de ez nem mond ellent annak, amit írtam.

Papundekli 2011.04.08. 13:59:07

Sok helyen vannak eljáróskezű kidobók. Találkoztam én is olyanokkal. Volt egy társaság Szegeden, aki munka után átment a másik klubba balhézni. Na ők csúnya emberek voltak, szerettek verekedni és tudtak is sajnos. Sok embert, aki nem volt szimpi elpáholtak olyanért, mert nem tetszett az arca. Viszont találkoztam birkatürelmű kidobóval is, akit leköpött egy 50 kg-os nyikhaj, a nyikhajt mindössze meghempergették a porban, de nem ütötték meg, pedig még én is megvertem volna. A srác csak annyit mondott, hogy nem szívesen üt meg senkit, mert könnyen agykárosodása lehet annak, akit eltalál.

Mr Garrison 2011.04.08. 14:05:07

Hát igen... aki a korvintetőre jár szórakozni az, sikeres ember nem lehet. a tetőn is kb olyan állapotok uralkodnak mint a közeli aluljáróban... a sünöknek a szekuricsiknek és a tulajdonosnak meg a devla rágja ki a tüdejét.

csomó999 2011.04.08. 14:12:49

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
a proli szót most pejoratív értelemben használtad? mert akkor az általad mondottak alapján magad is... m

liquid5 2011.04.08. 14:13:09

Sziasztok! Bár már írták néhányan előttem, ez a story több sebből vérzik. Egészen egyszerűen hazudsz ill. ferdíted az eseményeket, hogy valamelyik indexes barátod nyugodt szívvel kirakja az oldalra. Ez persze minősíti az oldalt is,de ez megint egy másik ügy. Két és fél éve jársz oda és még senkit nem ismersz,akihez odamehettél volna, hogy mi történt!? Nem feltétlenül a biztonságiakra gondolok, hanem bárkire a személyzetből. Valószínűleg egy antiszociális fasz vagy,akinek ez az első és utolsó lehetősége kitűnni valahogyan a tömegből. Ettől függetlenül sajnálom, ami veled történt és javulást kívánok neked,mert valószínűleg a szemtelenséged ill. a nagy szádat vették figyelembe, mikor kaptál párat és nem pedig azt, hogy hány kiló vagy.

liquid5 2011.04.08. 14:27:03

bocs,most nézem,nem te vagy, aki két és fél éve jársz oda, de a lényeg ugyanaz

mdi 2011.04.08. 14:30:56

nem kerek a sztori. ráadásul nekem pont a corvin tetőn jó tapasztalataim voltak a biztonságiakkal (blue team). ketten voltunk a haverommal, 5 részeg állat belénk kötött, mert beszélgettem egy ismerősükkel (lánnyal), egyik arcon akart fejelni, secc perc alatt kirakták őket. professzionálisan.

EMP 2011.04.08. 14:35:35

Jaj de gyulolom az olyat aki nekiall azon rugozni hogy koszontem-e vagy sem.
Ki a f@szt erdekel a koszones? Informacio kell, megkerdezem. Ha akar valaszol, ha nem akar vagy nem tud, kozli ezt es akkor otthagyom megyek keresek mast.
De nekiallni azon szivozni hogy koszontem-e vagy hogy mit koszontem, mekkora idiotasag mar.
Egyik legundoritobb szokas.

mdi 2011.04.08. 14:35:59

@andris-z: a blue team szerintem is rendben van, keresd ki a kommentem személyes tapasztalatomról. most akkor én is bértollnok vagyok?

mdi 2011.04.08. 14:44:35

@citrix: látom te se láttál még zsebtolvajt/kihívásokkal küzdesz logika terén. egyből megszabadulnak mindentől, ami bizonyíték lenne, csak az értéket tartják meg. valaki megtalálta és leadta. utcán se láttál még eldobált női táskát/pénztárcát/stb? segítek, általában nem azért dobják el az emberek, mert épp vettek egy újat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.08. 14:45:11

@liquid5: hat akkor a lenyeg tenyleg ugyanaz:):)

liquid5 2011.04.08. 14:51:55

@EMP: téged meg mindenki más utál ezért, de hát apád volt az, aki nem nevelt meg - mindegy milyen okból..szánalmas vagy vele együtt

liquid5 2011.04.08. 14:56:50

@hagyma: :)igazad van,címszavakban pontosítok: story-ferdítés; indexre-kirakás; szemtelenkedés

EMP 2011.04.08. 15:05:09

@liquid5: Igazabol lesz@rom ha valaki nem szeret ezert:
Egy parbeszed celja az informacio aramlas. A koszones nem az. Ezzel egyutt altalaban szoktam koszonni, de mikor valami okbol elmarad mert elfelejtem, vagy mert nem tunik fel hogy meg nem talalkoztam a fickoval elotte vagy ilyesmi, es nekiallnak ezen rugozni, az felettebb idegesito.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.08. 15:31:32

kicsit bunkosag nem koszonni
ennel csak egy nagyobb van, azt szamonkerni

liquid5 2011.04.08. 15:34:08

@EMP: Alapvetően ritkán gondolunk bele a másik helyzetébe. Ő bepöccent, mert te nem tudtál köszönni, te bepöccentél, mert kioktatott, én bepöccentem, mert utálkozol és általánosítasz. Azt hiszem mindannyian megbuktunk toleranciából...

2011.04.08. 15:41:50

Barátnőmnek ma jött meg a belső vérzése... nem lesz este sunázás :(

2011.04.08. 15:44:06

Corvin tető köcsög hely engem is rabolt már ott ki kidobó!!!! Igaz én voltam a hülye, mert bealudtam, arra ébredtem, hogy a táskámban könyékig turkál, aztán meg kirakott a helyről... MINDIG MARADJATOK ÉBREN, MERT PEST EGYRE UNDORÍTÓBB ÉCCAKA SAJNA!

szliper 2011.04.08. 15:50:49

"Kidobókkal igyekezzél szimpatizálni
Járjatok együtt kultaralizálni..."
/Belga/

Démonmac1 2011.04.08. 15:59:48

@tengerecki: "tengerecki 2011.04.08. 12:00:42
@Démonmac1:
" a felsőoktatásban eltoltott idoszakomban sok részeg emberrel találkoztam."
én nem részesültem felsőoktatásban mégis láttam egy rakás részeg embert. "

látszik is, szövegértés karó.

Bud és Kelly Cica 2011.04.08. 16:08:41

@csomó999: nyomoroncul hangzik ez a "pénzemé' alázattal tartozol aljanép":), nem csoda, ha ezzel az attitűddel szarba se néz senki. nézd, a szórakozóhelyeken a kidobók és a technikusok nem információspultot őriznek, ha még nem vetted volna észre. kedves, udvarias embert viszont ritkán küld el bárki bárhová, ez saját tapasztalat.

csomó999 2011.04.08. 16:50:08

@Bud és Kelly Cica:
Szerintem eléggé kedves és udvarias vagyok általában, bár nem ismerjük egymást...
Nem mondtam, hogy aljanép és nem is gondolom, hogy az lenne egy bolti eladó, ha te erre asszociáltál abból, amit mondtam az nem engem minősít... Szerintem alapelv, hogy a kuncsafttal kedvesnek kell lenni, ha nem azért,mert kedves ember vagyok, akkor azért, mert belőle élek. Ez viszont érvényes a bolti eladóra, kidobóra, meg úgy általában minden olyan szakmára,amiben valaki más emberekkel érintkezik. Ezt szerintem itthon hajlamosak elfelejteni az emberek...

csomó999 2011.04.08. 16:53:39

@Bud és Kelly Cica: Ja és biztos, hogy fizikai fájdalmat okozna egy kidobónak azt mondani: nem tudom milyen koncert lesz, de az információs pult arra van...én mindenesetre az említett úriember főnökének helyében nem sokat gondolkoznék, hogy kirúgjam-e azt az embert, aki effektíve leordította egy potenciális jegyvásárló fejét, azért mert meg merte kérdezni, hogy mi lesz a program.....

sparkie · http://adultainment.blog.hu/ 2011.04.08. 17:24:06

corvinteto azon keves helyek egyike ahol teljesen rendben vannak a biztonsagiak. nem kotozkodnek,nem szivatnak hobbibol viszont tenyleg kidobjak a reszeg rendbontokat mint a macskat szarni es ez igy van rendjen.

rengeteget jarunk oda ismerosokkel,kozulunk is dobtak ki joparat m hanyt,tul reszeg volt stb de volt annyi onkritikank h felfogjuk ez a dolguk es vallalhatatlanok voltunk.

rohadtul santit ez az egesz plane h mi gy ido utan konkretan osszehaverkodtunk azzal a szekussal aki még regebben kidobott minket es emlekezett rank (!!).
meglepoen normalis brigad a kollegaikhoz kepest es eddig senkitol nem hallottam meg paanszt rajuk anelkul h ne azzal kezdte volna az illeto, hogy "undoritoan reszeg voltam..."

sparkie · http://adultainment.blog.hu/ 2011.04.08. 17:26:05

ja, es a corvinteton konkretan szamlat kapsz a jegyed utan,szepen mindenkitol elkerik a szemelyit es ha megkerdezed merre mi van érdekes modon kedvesen utbaigazitanak.lehet objektivebb az olyan aki rendszeresen latogatja a helyet mint vki aki eleteben elsozor keveredik leoda alapveto prejudikacioval a szekusok felé.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.08. 18:19:46

@Sparkie Buzzcock:
ponjt az nem objektivabb aki rendszeresen odajar es osszehaverkodik veluk
akarmennyire reszeg valaki, ez maximum otthon jarja, hogy kidobjak, mint macskat szarni, meg pofanverik, biztos ami zicher
az otthoni biztonsagi orok egy ido utan keresik, hogy pofan basszhassanak valakit, mint ahogy a tuzolto is alig varja hogy tuz legyen

dr.pupak30 2011.04.08. 18:52:11

JÓ poszt. oda se megyek az biztos és mindenkinek elmondom akinek csak tudom, hogy ők se menjenek oda és szintjén adják tovább. idióta primkó bunkók. az internet világában legalább a jó hírnevükre vigyáznának
haha

Phimp 2011.04.08. 19:19:32

Ezt kajakra nem ertem, az elejen irtad hogy a barataiddal mentel szorakozni. Ennek ami veled tortent megsem volt egyetlen tanuja sem??

A szerelő 2011.04.08. 19:37:23

Szar hely az is. A biztonsági őrök pedig köztudomásúan bunkó köcsögök. Ott se különbek.

Szityu 2011.04.08. 19:48:19

Mondjuk azért én még olyat nem láttam, hogy a kidobó fojtogatna bárkit is. Legfeljebb jól bever egyet a tulok fejedbe, vagy lerúgja a hajad, de fojtogatni nem valószínű...

Dr Smit Plagius 2011.04.08. 20:19:14

nem tudom, most mi a helyzet a tetőn, de a régi társtulajok (tilos-rádiós arcok) béemeseket (nem béemwéseket!) alkalmaztak kidobónak, ők rendesek és kedvesek voltak!
személyes sztorim, jó pár éve attakom volt pár rendőrrel az utcán, jót verekedtünk, évekkel később a tetőn találkoztunk, összebarátkoztunk.
még egyszer mondom, nem tudom, most kik a biztonságiak a tetőn!
doormen security, in-kal simán csinál ilyet, blue teamet nem ismerem.

Yo! Maaan! 2011.04.08. 20:33:23

A tetőre én se megyek többet.
Ordenáré stílusban jelent meg egyszercsak egy figura; közölte, hogy "lehet lemenni". Kérdeztem, hogy hova és ugyan miért. A válasza az volt, hogy "húzás van lefele". Megkérdeztem, hogy ki a franc mondja és miért, majd közölte, hogy "zárás van b+, húzzá' má' lefele". Na mondtam, hogy a sörömet még megiszom, csajok klotyón, majd ha visszajöttek és megittam, megyünk. Együtt. Nem felelt meg neki a válasz, de kisebb szájkarate után belement a dologba. Csajok megérkeztek, elindultunk. Az utcán a négyes egyik fele a Gutenberg tér felé indult, mi meg a Blaha irányába, de előtte még méltó módon elköszöntünk volna egymástól, de odajött egy tag és minősíthetetlen hangnemben és extrém hangerőn elkezdett üvölteni, hogy "takarodás van arra" és a Blahára mutogatott. Mondtam neki, hogy közterületen vagyunk, nincs dolgunk egymással, viszlát. Erre mégjobban üvöltött, minősítgetett, fenyegetőzött. Odajött egy társa is. Közben a Blahán néhány nagyobb darab figura összejött, hogyha perpatvar kerekedne, jönnek segíteni. Nem volt rájuk szükség, ugyanis a társaságunk egyik tagja rendőrt hívott. Közben a tulok ordítozott, hogy "azilyenekmiattzárattyákbeahejetmernemlehethazamenniapicsábaésalakóknembírjákazajtésbezárattyákagecibenemértedbazmeg..." stb. Én mondtam neki, hogy nem zavarja, hogy egyedül ő ordít? :) A járőr kiérkezése előtt ezek persze üvöltözve, fenyegetőzve bepattantak egy az utca túloldalán parkoló kis stiftbe és nagy gázon elhajtottak. A rendőrök persze nem tudtak semmit tenni, de mondták, hogy nem az első bejelentés volt.
Szóval a korvintetőre menjen mulatni akinek hat anyja van, az!

teddyde 2011.04.08. 20:57:52

a Corvin Tető válasza

http://www.facebook.com/#!/notes/corvintet%C5%91-official/t%C3%A9kozl%C3%B3-hom%C3%A1r/159635647428820

fkoves 2011.04.08. 21:00:05

Ez most lett a corvin fb oldalán:

Kedves Vendégeink,

Szomorúan olvastuk a Tékozló Homáron megjelent beírást.
Természetesen szeretnénk utánajárni hogy mi történt valójában, mert semmilyen írásos nyoma nincs a történetnek a tulajdonunkban. Rendőrségi feljelentés, mentők által kiállított látlelet vagy egyéb hasonlók.
Ha a bejelentőnek van ilyen a birtokában, akkor szeretnénk megkérni, hogy juttassa el a
corvinteto@corvinteto.com címre.

Eddig is különösen nagy gondot fordítottunk arra, hogy semmilyen, még csak hasonló eset se történhessen nálunk.
Továbbra is azt gondoljuk, hogy a biztonsági szolgálat a vendégeinkért van és nem ellenük. Ahogy az összes nálunk dolgozó ember.

Üdvözlettel,
Corvintető

www.facebook.com/corvinteto

kimdzsongil 2011.04.08. 21:06:07

Az én élményeim a Corvin tető biztonsági őreivel kapcsolatban jó.
Egyszer megfeledkeztünk arról, hogy az útról megmaradt dobozos sör a zsebemben maradt.
Az őr kiszúrta és szólt, hogy ez így nem jó.
Odaadtam neki amit el is tett a jegyszedőkhöz.
Mikor megyünk el elköszön az egyik, mire megjegyzem, hogy egy sörünk itt maradt, erre mondta várjak mert adja.
Mondom neki ne vicceljen már úgysem vagyok szomjas, de ő készségesen odahozta.
Másik eset: egyik barátom nem volt szimpatikus az egyik bebaszott idiótának, kicsit stresszelte is mire az rávetődött és behuppantak a boxba.
Én rá a srácra, hogy leszedjem, de a barátom már intet az őröknek, hogy jó lenne közbelépni.
Ők jöttek én félreálltam a srácot lekapták és kitették.

bgp 2011.04.08. 21:26:43

Nem biztos, hogy egy részeg ember beszámolója a valóság. A rendőrök helyében biztos megnézném a felvételeket (ha lennének).

ibafaipap 2011.04.08. 21:34:49

Gyerekek, biztonsági őrrel semmit nem szabad kommunikálni. A szemébe se nézz. Tégy úgy, mintha ott se lenne. A másik, mindenki tudja a határait, ne igya le magát seggrészegre, mint egy hülyegyerek, őrizze meg a hidegvérét és a jómodorát. Engem még egyszer se vertek meg kidobók,talán mert nem játszottam a Supermant. Ezzel együtt gáz, ami történt.

igazságos 2011.04.08. 21:59:09

@bgp: Az biztos. Pláne, hogy megint nagyon egyoldalú a részeg ember beszámolója, valahogy nem hallottam, miket pofázott vissza az embereknek, milyen stílusban, milyen szavak kíséretében. Már alapból, aki lerészegedik, főleg ha nem otthon, meg is érdemli, amit kap.

kén-e egy nick? 2011.04.08. 22:00:15

@csomó999:
Á, nem te voltál tahó, aki köszönni sem tud.
Véletlenül sem.
Gondolom, a hozzád hasonlókat utálják a pultos csajok is, mert azt hiszitek magatokról, hogy ti szartátok a spanyolviaszt, és a 20 Ft-os borravalóért velük is lekezelően beszélhettek.
(Majd egyszer állj ba a pult mögé, és próbáld ki, milyen hozzád hasonló "kultúrembereket" kiszolgálva lehúzni 10-12 órát 600 Ft-os órabérért. Hátha akkor megtanulsz viselkedni, amire a szüleid láthatóan nem tanítottak meg.)

A potenciális jegyvásárlóról meg annyit, hogy a Gödörben a legtöbb program ingyenes.

@EMP:
Tudod, Európában kultúrember köszönéssel kezdi a kommunikációt.

@hagyma:
Megnyugtatlak, külföldön is kidobnak.
Meg nem vernek, de kidobnak.

@bloodmn:
Nem gondolkoztál még, hogy meséket írjál?
Ezzel a tehetséggel simán vernéd a Grimmekkel beoltott Andersent is.

@gattamorte:
"jó pár éve attakom volt pár rendőrrel az utcán, jót verekedtünk"
A másik meseírójelölt...

igazságos 2011.04.08. 22:00:54

NEM KELL ANNYIT PIÁLNI, ENNYI.

A szerelő 2011.04.08. 22:01:06

mi ez a hülye duma, hogy szórakozóhelyen ne igyak? ha a bunkó őr nem tudja kezelni az ittas egyedeket, akkor alkalmatlan a feladatra. és mondom ezt úgy, hogy hónapok óta nem ittam semmilyen szeszes italt. de ha elmegyek kocsmázni, akkor nehogy már azért legyek hunyó, mert a faszkalap agyatlan barom úgy gondolja, hogy részeg ember nem ember és ezt meg úgy mondom, hogy soha nem szoktam berúgni. a biztonsági őrök többsége agresszív buta állat.

A szerelő 2011.04.08. 22:03:26

@igazságos: hanem mennyit? te fogod megszabni, hogy ki mennyit ihat? gyalogosokat mától szondáznak és elveszik a jogsi ... izé, cipőjüket vagy mi a fasz?

igazságos 2011.04.08. 22:05:14

@A szerelő: Látom, nálad már megvolt az esti pálinka adag. :)

kén-e egy nick? 2011.04.08. 22:08:38

@A szerelő:
De, igyál, a helyek azért vannak.
Viszont csak annyit igyál, amennyit elbírsz.
Anélkül, hogy összehánynál mindent, meg nekiállnál oroszlánkodni, mert akkor kénytelenk egy oroszlánszelídítőt odaküldeni, ugyanis a többiek is azért mennek a helyre, hogy szórakozzanak.

Lehet, hogy titkot árulok el, de a legtöbb embernek nem jelent igazi szórakozást az, ha lehányják, vagy ha hányában kell taposnia, ahogy az sem, ha valaki kötekszik velük.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.08. 22:20:39

@kén-e egy nick?: a kulfold tag fogalom
itt pl. ha siman elalszol, felkoltenek es ha tovabb alszol, vagy aludnal kihivjak a rendorseget, mert tilos aludni
es meg itt is allama valogatja
veresrol szo nem lehet
vagyis lehet, mert mindenhol van idiota, csak kovetkezmenyei is vannak
/ mondjuk sima reszegsegert is becsukhatnak 5 orara, ha a rendor ugy dont/

Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2011.04.08. 22:25:10

Emlek Londonbol: koktel bar, happy hour, mindenki kettesevel tolja az italokat, mar nem vagyok en se jozan. Kicsit bizonytalanul elindulok a wc fele, de nem nagyon talalom :) Szekus segit, elkiser, megvar majd mosolyogva visszajon velem.
Emlek Dublinbol: toljuk a soroket ezerrel, megy a moka. Sajnos becsuszik nehany baleset, konkretan a korso viszkozitasa tuljar tobb esetben az eszunkon es elejtjuk. Ekozben - szamunkra eszrevehetetlenul - orditunk, mint a vecsei szamar. Megkernek, hogy igyuk meg az utolso sort es tavozzunk.
Emlek a Balatonrol: ittas allapotban probalok bejutni egy diszkoba, de nem tudom az ermet bedobni - hasonlo volt a cucc, mint a ZP-ben par eve. Allitolag megkertem a szekus, hogy "segitsel mar leccives" erre odajott es leutott.

Ennyi, es meg oly sok minden mas a kulonbseg.

A szerelő 2011.04.08. 22:26:29

@igazságos: mint korábban is írtam, hónapok óta nem ittam, de ha ittam volna, akkor se lenne hozzá közöd. tipikus troll hozzáállás.
@kén-e egy nick?: így van, azért mennek az emberek ilyen helyre, hogy szórakozzanak. a biztonsági őrök meg azért vannak, hogy ezt biztosítsák és nem bunkóskodjanak. és ha valaki meg hányásig issza magát, azt nem kell senkinek eltűrnie, de ez még nem hatalmazza fel senkit arra, hogy pl. megverje.
olyasmire hivatkozol, amit nem állítottam! olvass és értelmezz.
és a biztonsági őrökek meg hiába próbálod mosdatni, köcsök tirpákok!

kén-e egy nick? 2011.04.08. 22:29:53

@hagyma:
Bárhol jártam nyugaton, márpedig sokfelé jártam, kirakták a részegeket a klubokból.
Kivétel Skandinávia és Finnország. Ott csak a balhézósokat.

Volt persze itt is a Fekete Lyuk, ott a szőnyegpadlóval bevont koncertdobogón lehetett aludni részegen (vagy fáradtan, vagy befüvezve, mert ez is előfordult egyesekkel) is akár a koncertek után. Meg hátul a moziszékeken. Sokan tették is.
De hát oda eleve játszósruhában járt mindenki, nem a templomba járóban, mert punk hely volt. És mivel az éjszakai járatoktól is jó messze esett, mindenki ott maradt reggelig, hacsak nagyon el nem kellett mennie.
Közben eltelt 20 év, kicsit változott a világ, nem mindenben előnyére.

Nem mondom, hogy ilyenekre nem lenne szükség. És azt sem, hogy én nem járnék le.

kén-e egy nick? 2011.04.08. 22:34:21

@A szerelő:
Jól van, nagyrészt egyetértünk ezek szerint.
A biztonsági őrök viszont nem köcsög tirpákok, csak ha te is úgy állsz hozzájuk. Én szoktam beszélgetni velük a legtöbb helyen, és nem volt velük bajom. Meg nekik sem velem.
Mondjuk nem is adok rá okot.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.08. 22:37:25

@kén-e egy nick?: a kikiserni, meg a kibaszni es pofan vagni kozott jelentos kulonbseg van
mondtam, meg az sem kell hogy reszeg legeyel, kikuldenek, ha alszol
nem azzal van a gond, a modszer sokszor brutalis
en amugy nem tudom sok eve nem voltam otthon,, de amiket olvasok, eleg sok a problema, nem hiszem hogy mind kitalacio lenne - elvonatkoztatva a konkret ugytol

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.08. 22:39:17

@A szerelő:
altalanositani nem lehet de a tapasztalatok szerint eleg egyszeruek
eropolitikat folytatnak, amig erofolenyben vannak
innen igy latszik, de mondom szemelyes tapasztalatom nincs tizen eve

--tionion-- 2011.04.08. 22:48:15

hát nem tom, de ez szerintem úgy hülyeség, ahogy van. én egyszer egy fél korsó sört próbáltam kicsempészni a kabátom alatt a corvintetőről, mer hogy én azt már kifizettem, és én nem közepesen voltam részeg, hanem eléggé. nem hogy pofont nem kaptam, de a helyzethez képest elég kultúráltan kértek meg, hogy akkor most azt a korsót vigyem már vissza.

asf123asd 2011.04.08. 22:52:59

nekem eddig bizti őrrel csak jó tapasztalatom volt. egyik haverommal elkezdett kötözködni egy részeg társaság kimentünk a hely elé és már éppen kezdődött volna a chicken fight amikor kijött 2 bizti egy-két pofonnal helyre rakták őket aztán hazaküldték a picsába. de modnjuk ez már leglaább 4 éve volt. multkor m2be lent cigiztem odajött egy biztonsági és tényelg kulturáltan megkért hogy nyomjam el a cigit mert már nem lehet.van iylen is

Robiman 2011.04.08. 22:54:04

Pedig egyszerű a kétely megoldása: ezeknek a "biztonsági őröknek" semmi közük ahhoz a szakmához, amit nyugati demokráciákban annak hívnak. Csak az ávós (ÁVH-s) népgyűlölő, emberutáló
szemlélethez van közük. Amiből az 56-os forradalom kitörése napjának 50. évfordulóján adtak ízelítőt, "rendőri" brutalitásból "kis" kostolót a magyaroknak Budapest utcáin, 2006. október 23-án.
Aztán 40 évesen nyugdíjba mennek, teljes fizetéssel, vagy még annál is több nyugdíjjal. Ekkor munkát kapnak a "kis" nyugdíj mellé az elvtársi vagyonőr, biztonsági őr cégeknél, tízezer számra. Mit vártok tőlük mást, mint ávós magatartást? Aztán kihívod a rendőrt,
és arra számítasz, hogy téged véd meg az elvtársával szemben?! Még ennél komolyabb bűncselekmények sem "derülnek ki" ilyen esetekben...
Tragikomédia, ami ebben az országban folyik! Százmilliárdok kidobása az ablakon olyan "munkáért", ami pont az ellenkezője annak, ami a feladatuk lenne.
Épp ma jelent meg egy cikk erről:

nol.hu/belfold/20110408-exrendorok_kontra_vagyonorok

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.04.08. 22:56:02

Elvből nem járok nyilvános szórakozóhelyekre.
Max. kávézóba.
Ha ti sem mennétek ilyen helyekre, éhen halnának az ilyen alkalmatlan alkalmazottak, és megtanulnák azt, hogy a vendég az úr.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.04.08. 23:01:40

@Megköszönöd az italt,hazamész, kivered:

Szia!
Nagyon tanulságosak a sztorijaid, de nekem már abból is elegem van, hogy állandóan ezt szajkózzuk, hogy bezzeg nyugaton.
Itt kellene felépíteni az ideális társadalmat, de ez hülyéknek és erkölcsteleneknek nem fog menni. Ráadásul, a nyugatiak nem is ideálisak. Ha már példálózunk.

ninimimi 2011.04.08. 23:13:16

@Kara kán: Bizony, igenis tanulságos sztorik! Bizony, bezzeg Nyugaton!

Szajkózni, meg te szajkózol, méghozzá a Rákosi elvtársadat, aki szerint nem volt szabad "majmolni" a Nyugatot.

"A nyugatiak nem is ideálisak", mi? Ha már példa, akkor mi? Észak-Korea, Szovjetunió, Kuba - az mán döfi, mi, "elvtárs"! Akkor tán fáradj oda rontani a levegőt és akadályozni, hogy normális, "ideális" társadalmat építsenek!

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.04.08. 23:41:47

@ninimimi:
Normális vagy?
Szerintem berúgtál.

ninimimi 2011.04.08. 23:44:04

@Kara kán: Lehengerlő "ész-érveid" vannak.

lehoako 2011.04.09. 00:06:39

A Corvintető a Facebook-oldalán épp mossa kezeit, illetve azt szeretné, ha a srácnak vannak dokumentumai, akkor azokat ELŐSZÖR eredetiben vigye már be hozzájuk.

Még a tisztességes eljárást is el akarják tussolni, a felelősségrevonást pláne.

Nálam és társaságnál a szezonra kimenőt kap a hely. Majd, ha az első diplomatagyereket elverik, mert KIZÁRÓLAG franciául beszél, és BE MER RÚGNI A PÉNZZÉÉRT, akkor lesz haddelhadd.

Hutyibetyár 2011.04.09. 01:24:27

Érdekes dolog ez, én már kicsit álltam már mindkét oldalon. Egyszer, jó néhány évvel ezelőtt béreltünk egy szórakozó helyet néhány barátommal egy nyaralóhelyen. Akkor még egyetemista voltam, de már végzős közeli, mit nekem a világ, stb. A hely kezdett is beindulni, ahogy indult a szezon, de valami hihetetlen ok folytán minden nap akadt egykét degenerált barom, aki valamit balhézott. Volt verekedés, volt okoskodás, törték a berendezést, behozták máshonnan az italt (üvegestül ráadásul, ezért volt könnyű kiszúrni), de közben meg kiabáltak a DJ-vel, hogy miért rak be ilyen szar zenét. Volt aki lopni próbált, stb. Kurva gáz volt, idegileg nagyon kimerítő. A primitív embereket még csak valahogy lekezeltem, vagy legyintettem, hogy egy szarvasmarha szintű embernek nincs mit magyarázni, de a legidegesítőbbek az egyetemisták voltak (rólam nem gondolták, hogy az vagyok egyébként) akik az ultra irritáló hülye okoskodó szövegükkel próbálták megmagyarázni, hogy az általuk szándékosan - jófejségből - összetört berendezés ára benne van az árban és ők már fogyasztottak eleget (kurvára nem így volt).
Na felvettem végül egy kidobót, aki tényleg rendet tartott, de egy idő után fejébe szállván a dicsőség el kezdte verni a vendégeket kisebb baromságokért is. Na akkor elhajtottam a faszba persze, de megfogadtam hoyg soha többé nem fogok vendéglátózni. Alja világ és ezeket is vonza be (mármint akik működtetik, nem aik látogatják, mint jómagam is).
Másik oldalon meg egyszer vittem le külföldi vendégeket a Morrisonsba karaokezni, és a patkány kidobó mindőnkön lökött egyet befelé, hogy "haladjatok már bazmeg", már akartam volna reklamálni, de már álltak is rám többen is közülük. Full józanok voltunk és akkor érkeztünk oda még csak, külföldiekkel (ázsiai vendégek is voltak velünk, tehát kiszúrható volt), jól szituáltan.
Egyrészt megértem, hoyg szükség van kidobókra, de:
- engem védjen a kötekedős tahóktól
- ne legyen bedrogozva
- legyen annyi IQ-ja, hogy egy szituációban kitalálja kit kell kidobni
- ha nincs dolga, segítse a vendéget, legyen udvarias, de legalábbis legyen láthatatlan (egy irodaházban is vannak őrök, mégse vegzálnak mindenkit)
- rendőr ne menjen biztonságinak (még irónikusan hozzátenném, hogy ne viperázzon halálra ex-focistát)

Mindezek mellett sem értem, miért kell nyalizni az ilyen ál-alfa hím patkányoknak, akikről a posztban szó volt by bérkommentelők.
Mindenkinek több sztorija van szerintem a rohadék fajtájú biztonsági őrökről, mint a normálisabbjáról. Külföldön azért messze nem ilyenek az őrök. Voltam már nyugaton, keleten, de ilyen tahókkal még soha nem találkoztam, mint nálunk (persze még mindig nem jelenti azt, hogy mind ilyen lenne, csak akik olyanok, azok nagyn olyanok és elég sokan is vannak sajna).

Jómagam mostanában kimért távolságtartással viszonyulok hozzájuk, akkor nem kerülök a látómezőjükben. Egyszer a Rióban a szomszédos asztalnál ülők elől elvette az egész asztalt a biztonsági őr, mondván, hogy viszi a VIP-ba. Semmi elnézést, vagy ilyesmi. Odament, fogta az asztalt és ment. Döbbent vendégek alig bírták felkapkodni a cuccaikat róla...
Na és még sorolhatnám...Lényeg a lényeg, szükség lenne rájuk, csak nem ilyen alapanyagból...

blasiusii 2011.04.09. 01:44:46

Valaki kérem, segítsen már nekem, hogy miért is olyan jó hely a Corvintető.. Köszönöm szépen.

(Szerintem sz.r és drága, eddig kb. 4x voltam, de mindig olyan volt, mint a zene: kultúrsznobéria az Aljafajtából. Legutóbb egy újonnan megismert baráti társaság invitált fel valamikor januárban, mondom, oké. Asszem talán "dub step" volt aznap, nagyon raj volt, mert egyenesen Angliából jöttek a dídzsék. Azt az össze-vissza vonaglást nem felejtem el, amit az emberek ott lenyomtak, partyszemüvegekben. Felemelő élmény volt, jó fél óráig bírtam is.)

Vkat118 2011.04.09. 03:34:35

Kedves kommentelők!

Én vagyok az eset sértettje, jelenleg külföldön tarózkodok. Az esettel kapcsolattal a rendőrég kihívására 04.07 2:31-kor került sor. A corvintetőt hivatalos email címükön másnap értesítettem. Az esetről készült dokumentációt és fényképeket jövő hét kedden kérésre meg tudom küldeni. A bocsánatkérést a biztonsági szolgálat megtagadta, ezért a 04.09-én a hivatalos feljelentést megtettem. A kiérkező járőrök és az engem szállító taxis tanúsíthatja a biztonsági személyzet állításának valótlanságát.

Vkat118 2011.04.09. 03:38:07

04.08 a feljelentés tételének időpontja, elnézést:)

Vkat118 2011.04.09. 03:48:27

Érdemben kedden tudok foglalkozni az esettel, akkor felveszem a corintetővel is a kapcsolatot. Láttam, hogy facebook comment készült a történtekől.

denever333333 2011.04.09. 07:08:31

@EMP: A biztonsági őr és a jegyeladó és bárki akitől infót kérsz ember nem egy internetes informátor ha nem ismered a tiszteletet és apád nem tanított meg a jó modorra akkor az nem a biztonsági őr hibája viszont te se lepődj meg ha ezt nem kulturáltan teszi szóvá. Biztos te vagy aki egy kocsmába nem bírja kimondani a csaposnak, hogy kérek mert prosztónak tartja. Ha nem akarsz emberhez méltón viselkedni akkor maradj a neted előtt és a boltba vegyed a söröd! Ott nem kell köszönni meg kérni!

lehoako 2011.04.09. 07:21:02

@Slaydo: Eredeti dokumentumot ne adj ki. Az a bírónak kell majd. Egyébként meg minek érdeklik őket a dokumentumok? Hogy jó magyar módra ismét bebizonyosodjon (mint a sztoriban eddig legalább kétszer), hogy itt egyetemi professzorok a kidobók, a részeg huligánok meg rendbontani akarnak.

Kíváncsi vagyok a Corvintető coming-outjára. De, nyilván elsimlizik.

a szomszéd cigányember 2011.04.09. 07:51:15

de vajon mitől ilyen vaníliás apu sütije?

Teker 2011.04.09. 08:12:56

nem kell meglepődni, részegekkel a rendőrség is ugyanígy viselkedik. engem kiraboltak az utcán miután egy buliból mentem haza, közepesen ittas állapotban (semmi hányás, nem totál részegség!), kihívtuk a rendőröket, akik félrehívták a feleségem, és tőle tudakolták, nem lehetséges-e, hogy elhagytam (!!!) a pénztárcámat és kitaláltam (!!!) a rablást?! majd két hét múlva jött a határozat hogy a nyomozást lezárták nincsenek meg a tettesek...
nem kell inni, ez a fő tanulság

Robiman 2011.04.09. 08:21:51

@lehoako: "Majd, ha az első diplomatagyereket elverik, mert KIZÁRÓLAG franciául beszél, és BE MER RÚGNI A PÉNZZÉÉRT, akkor lesz haddelhadd."

Mint a francia diplomata lánya esetében, aki szórakozni volt Budapesten, aztán hónapok múlva fogták ki a Dunából! Miután beleesett a vízbe és fogta magát, belefulladt! Ott is meglett az elkövető, ugye? (Soha, még a közelébe se jutottak.)
Vagy a magyar focista fiú, aki összeszólalkozott egy szórakozóhely "biztonsági őreivel" a Margit szigeten. Beleesett a vízbe és fogta magát, belefulladt! Napok múlva találták meg a Dunában! Ott is meglett az elkövető, ugye? (Soha, még a közelébe se jutottak.)

Úgy hajtájtok magatokat az ÁVH ávós verőlegényeinek nyaktilójába, mint a néma birkák.

Robiman 2011.04.09. 09:00:45

@Slaydo: "A kiérkező járőrök és az engem szállító taxis tanúsíthatja a biztonsági személyzet állításának valótlanságát."

Ez már tény, vagy csak feltételezés, hogy "tanúsíthatja". Két kedvenc területük, ahová a nyugdíjas, 40 éves ávósok tömegével elhelyezkednek: taxis és "biztonsági őr". Civil, nem rendőr tanúkat keress, mert csak az szavahihető, ahogyan már történy is kimondja Magyarországon!

Húsz éve kimentek az országból az idegen megszállók ruszki csapatai. A magyarországi segédcsapataikat meg 20 éve tovább tűritek a nyakatokon. Normális ez, magyar fiatalok?!

Tanulhatnátok egy kis összefogást az ötvenhatos pesti srácoktól! Szerintetek ők meddig tűrnék, amit ezek az ávósivadékok 20 éve
művelnek veletek?!

Napkutya 2011.04.09. 09:03:14

Nem tudom, hogy működik ott a biztonsági szolgálat, de elárulok egy titkot, a legtöbb biztonsági, merő lustaságból nem veri pofán a részeg kuncsaftot, még akkor sem, ha az esetleg nem találja a modorát. A felkészültebbek kiválóan tudják kezelni enélkül is a helyzeteket.

Egyszerűbb csendben kikísérni, mint bármilyen konfliktusba belecsúszni, és a szolgálat után még fél órát naplózgatni, hogy mi is történt.

Ha tényleg úgy érzed, valami gázos volt, kérd vagy kéresd be a biztosító cég aznapi dokumentációját. Ha amúgy van benne bejegyzés, az már segíthet, ha nincs -és egyébként van tanúd az eseményről, akkor már lehet komolyabban agárkodni.

Az a baj az ilyen cikkekkel, hogy nem lehet tudni azt, hogy esetleg nem a konkurencia akarja-e lejáratni a szórakozóhelyet, vagy a biztosítást.

Mindenesetre, "eredményt" úgyis csak akkor lehet elérni, ha a "hivatalos" utat járod be.

Robiman 2011.04.09. 09:15:18

@Robiman: javítás:

"Biztonsági őr elvtársakkal" szemben civil, nem rendőr tanúkat keress, mert csak az szavahihető Magyarországon, ahogyan hazánkban már a törvény is kimondja!

mement 2011.04.09. 09:49:07

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

Tetos szekak, majd 350k zsebre tesznek, es nem csak a teton, hanem rengeteg mas szorakozohelyet is ok `biztositanak` a blue teamen keresztul.

Egy percig ne sajnald oket, meg vannak fizetve, meghozza egeszen jol.

mement 2011.04.09. 09:52:19

Meg csak hogy legyen ez nyilvanvalo.

Corvinteto, grandio, szoda, 400, ezekrol tudom hogy egy tulajdonosi korben vannak, Kauteczky David es Stern Peterol beszelunk.(Bar a 400 hoz asszem csak a Rozgonyinak van koze, aki tarstulaj a teton)

Szoval ha `bojkotalni` akar valaki akkor, keruljetek ezeket a helyeket is, mert ugyanoda megy a penz.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.04.09. 10:40:52

Apropó, pincérek, vagy pincérock:

Egypár fenti kommentből nekem az jött le, hogy (mivel a tulajok kis fizut adnak, és a pincérock lényegében a borravalóból tartják el otthon síró kisgyereküket és beteg édesanyjukat, valamint mozgáskorlátozott nagybácsijukat), ha én, a vendég nem adok szép summa borravalót (Micsoda szemtelenség!), és nem köszönök nekik előre (Pfuj!), akkor bunkó prosztó paraszt vagyok.
No, ezért nem járok én továbbra sem nyilvános szórakozóhelyházakba.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.04.09. 10:46:05

Egyébként az nagyon is érdekes, de ez már a rendőrszakszervezetre tartozik témailag, hogy a rendőr csak 20 évet dolgozhat, mert kifárad, nem bírja tovább a strapát, még kiképző vagy térkamerafigyelő sem lehet egy meleg kis szobában, NYUGDÍJBA KÉN NEKI MÖNNI!!!, de privát hekusnak így lerobbanva, félig megnyomorodva, lelki roncsként és satöbbiként is megfelel....
Ennyire hülyék ezek a szórakoz(tat)ó helyek, hogy munkára ALKALMATLAN (!) embereket foglalkoztatnak töméntelen pénzért????

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.04.09. 10:47:12

Bocs, 20 helyett 25, de egykutya.

mement 2011.04.09. 12:14:47

@Kara kán: valszin nem is hianyzol ezekrol a helyekrol senkinek, ilyen mentalitassal.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.04.09. 13:24:16

@mement:
nem is járok ilyen le- és felbujokba.

1:1

denever333333 2011.04.09. 13:44:19

Kara kán: Nem kell előre köszönni! Köszönni kell, meg kérni. Ha antiszociális vagy és a szüleid még tapló,prosztónak nevelt akkor be mész egy boltba veszel két sört és megiszod otthon s nem kell sehova járni megteheted.
Ám én kívánom neked, hogy a te munkádba meg téged nézzenek le már ha van egyáltalán munkád.

ninimimi 2011.04.09. 14:17:32

@denever333333: Az ilyen kis "filozófusok" miatt maradt ilyen sz@r hely a mi hazánk a kommunizmus bukása után 20 évvel is. Ha Nyugaton bemész egy szórakozóhelyre, vagy boltba, nem azt lesik, hogy "lenézed"-e őket, előre köszönsz-e, nem azt méregetik "tapló" vagy-e, hanem örülnek neked és ezt ki is mutatják. Mert képesek felfogni, hogy a vevő pénzéből kapják a fizetésüket.

Nálunk persze többnyire nem így van. Ha nálunk sem pénzmosoda lenne a szórakozóhelyek, "vendég"-látóhelyek "nyereségesen" működő része, hanem a tisztességesen számolt nyereségből tisztességesen meg is lehetne élni, akkor az ilyen szemléletű alkalmazottak kettő perc alatt repülnének.

ninimimi 2011.04.09. 14:24:19

@denever333333: Egyértelműsítés:
az ilyen szemléletű alkalmazottak = a nálunk általánosan elterjedt, a tiedhez hasonló szemléletű alkalmazottak

denever333333 2011.04.09. 14:37:48

ninimimi: Nem vagyok kocsmáros csak kocsmába járó. S ha engem anyám 40 évvel ezelőtt meg tudott tanítani köszönni, kérni. Akkor szerintem a fiatalabb korosztálytól is elvárható lenne ezt elvárni már akinek volt gyerekszobája. S nem előre köszönésről van szó hanem ha valaki megtisztel azzal, Jó estét! Parancsolj mit kérsz akkor elvárható, hogy Jó napot kérek egy korsó Soproni Ászokot vagy egy feles Szilvapálinkát vagy bármi ez a kommunikáció alapja! A tisztelet!
Ez nem borravaló függő!

denever333333 2011.04.09. 14:44:56

A nyugatozással meg a tököm ki van.
Ha nem jó itt húzz el a francba senki nem kényszerít, hogy itt élj s én még 10 pontos kérvényt se rakok eléd, hogy visszagyere, de mivel én is voltam több helyen "nyugaton" tudom, hogy ott nem elvárás, hanem egyértelmű a köszönés és a kérés!

denever333333 2011.04.09. 14:51:35

De, hogy mondjam ez nem csak kocsmába van így, hanem bárhol ahova egy ember megy!!! Az, hogy erre te felsőbbrendű tudat vagy antiszociális mivoltod miatt nem vagy hajlandó az nem az én szegénységi bizonyítványom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.09. 16:19:55

@denever333333: neveletlenseg nem koszonni ez teny az is, ha -akar tele van a tokod vele, akar nincs - bemegyek akarhova szinte keptelen vagyok az engem fogadokat koszonesben megelozni, pedig akarom
na most tehat nemkoszonni eleg neveletlen dolog, de ezt szova tenni es nevelni, reklamalni emiatt, hogy nem koszon neked a kedves vendeg, na az mar bunkosag
ilyenkor is mosolyogni kell es ugyis tudja mindenki ki a neveletlen

denever333333 2011.04.09. 16:58:52

Hagyma: Kedves Amerikaifoci rajongó virtuális barátom írtam én egy szóval is, hogy én kocsmáros vagyok?:-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.09. 17:22:32

@denever333333:
irtam en azt,, hogy az vagy?
azt mondtam, na beszeljunk magyarul, ha valaki bemegy valahova es olyan paraszt , hogy nem kosozn, akkor a pultosnak mosolyogva koszonni kell es ugyanugy kiszolgalni, nem szova tenni, hogy bunko, mert akkor O is az lesz
nem nevelunk!
ez fontosh
meg itt tenyleg keptelen vagyok elorekoszonni, annyira gyorsak a koszonesben, /raadasul utcan is 2 lepessel korabban koszonnek, mint ami belemivodott, igy a nok is megeloznek bassza meg sokszor/
/amugy a peldaban nem is bement a srac valahova, csak kerdezett, siman megfeldkezhetett a kosoznesrol, ilyenkor az or valaszol, nem nevel:)/
ennyi

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.09. 17:23:45

a tele van a tokod kitetel a nyugati peldakra vonatkozott, lehet, hogy neha elcsuszik a kozpontositasom, de ha pontosan fogalmaznek meg salapapa megkedvelne

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.09. 19:43:14

@denever333333:
amugy johetne mar a szezon, ha egyaltalan lesz

2011.04.09. 21:17:51

Sajnos vannak ilyen helyek, ahol megruházzák a vendéget, ha már elég ittas. Pl. Debrecen, Tornádó.

Hutyibetyár 2011.04.09. 21:58:42

@Slaydo: Ne hagyd magad megfélemlíteni vagy lebeszélni a dolgokról és ha a büntető eljárást eltusolják (vagy akár még azelőtt) indíts polgári peres eljárást is (magánpótvád vagy valahogy így hívják). Teremts precedenst végre! Nagyon sok sikert és kitartást hozzá!!!!

bagolybagoly 2011.04.11. 09:35:19

Pár perces belső vérzés? Azta! Nekem múltkor a Corvin tetőn másfél perces érelmeszesedésem volt.

Sandokohn, a maláji jiddis. (törölt) 2011.04.11. 10:40:57

ennek a történetnek a valódiságában elég rendesen kételkedem...
Belső vérzéssel te nem a homárra irogatsz...

dotted-cloud · http://go-creative.gportal.hu 2011.04.20. 15:33:17

Pénteken jártam a corvintetőn, amikor is úgy volt meghirdetve a buli, hogy fél 11-ig ingyenes, ehhez képest 600 Ft-ot elkértek tőlünk. A biztosnági őrök megengedték, hogy levegyünk bentről egy plakátot, amin szerepelt, hogy ingyenes a buli fél 11-ig. Szerettünk volna beszélni az üzletvezetővel, hogy megkérdezzzük, miért nem a valós áron hirdetik meg a belépőt. Némi várakozás után előkerült egy 20 éves pohárszedő, hogy majd elsimítja a problémát... természetesen nem tudott értelmes magyarázatot adni. Közölte, hogy majd jön az üzletvezető...nem jött. Ennyit a helyről...semmiből nem tanulnak. És ha valami komolyabb probléma adódik, ki oldja meg? A pohárszedő vagy a biztonsági őr...?
süti beállítások módosítása