Tékozló Homár

Véletleszerűen pörögnek a költségmegosztók?

2011.04.13. 11:54 | jackyll | komment

Zoli tavaly panaszolta be egyik mérőóráját, hogy az valamiért mindig számol, pedig ő sose fűt, elég neki a cső. Naja. Nyilván az egész költségmegosztós rendszer alapjaiban van elbaszva, úgyhogy itt mi megragadnánk a makacs mechanikai hiba visszatérésénél, ami azért elég jó keresztmetszete az egész káosznak:

Tavaly már írtam a Techem Kft.ről, a helyzet azonban súlyosbodott. Aki nem olvasta, annak röviden elmondom miről van szó: A Techem Kft. végzi a lakásokban felszerelt fűtési költségmegosztók felszerelését, üzemeltetését és a számlázást. Nos, mi nem használjuk a radiátorokat, mert nincs rá szükségünk, a hetedik emeleten így is befűtik a csövek és a fürdőszobai, mérő nélküli radiátor a lakást. Ezért elméletileg a kiszámolt díj 60%-át kellene fizetnünk. A maradék 40%-ot pedig a költségosztók alapján osztják el a lakások között. Akinek többet mutat a mérője, az több részt fizet a 40%ból, akinek kevesebbet, az pedig kevesebbet.

Tavaly elpanaszoltam itt, hogy a hat mérőnkből öt nullát mutat, egy pedig 61 egységet, teljesen elzárt alsó és felső szelepek mellett. Akkor a napsütésre gyanakodtam. A Homárnak köszönhetően ki is küldött a Techem egy embert, aki kiolvasta a mérőből a fogyasztást havi bontásban. Ennyit csinált. És szerinte rendben van a mérő, annak ellenére, hogy szeptemberben is regisztrált már mérést, pedig a fűtés csak október közepén kezdődött. Nos, idén ez a mérő már 329 egységnél jár, ami tetemes összeget jelent. Amit ki kell fizetnem, pedig nem is használtam el a fűtést.

Februárban írásban jeleztem a Techemnek, hogy rossz a mérő. Szerintetek mi történt? Hát le se szartak. Azon kívül, hogy kaptam egy sablon levelet, a szokásos szöveggel, hogy "bla-bla te egy hülye lakó vagy, haggyámá minket békén" semmi nem történt. Március végén sikerült egy olyan emberrel beszélnem, aki valamennyi hajlandóságot mutatott a problémám megértésére, miután megígértem nekik, ha nem csinálnak valamit, akkor radiátorostól viszem be a titkárnő asztalára a mérőt. Ez az ember röpke két hét alatt el is intézte, hogy garanciában kicseréljék majd a mérőmet, mert szerinte még ha rossz is a szelep (erre hivatkoznak egyfolytában, csak azt felejtik el, hogy kettő is van a radiátoron, és kizárt, hogy a mozdulatlanságtól bánatukban elromoljanak), akkor is csak tizedannyit mutathatna. A mai napig tartott az örömöm, az alábbi levelet kaptam:

A Techem Kft. megvizsgálta a Székesfehérvár, ... számú lakásban található költségmegosztók Ön által felvetett problémáját. 2010.08.09-én a Techem Kft. szakembere a helyszínen ellenőrizte a lakásban található összes költségmegosztót, és mindent rendben talált. Erről aláírt munkalapot vett fel (csatolom a levélhez). A 2011. április 4-i levelemmel szemben a Techem Kft. határozott álláspontja, hogy mivel a költségosztók jól működnek, így azokat méltányossági alapon sem cserélhetjük le. A Techem Kft. ezzel az ügyet lezártnak tekinti.

Persze, hogy mindent rendben talált, hiszen augusztusban volt itt a szerencsétlen. Idén is elhúzták addig a dolgot, hogy megint vége van a fűtési idénynek. Hogy miért? Mert szart se érnek ezek a mérők, ezzel ők is tisztába vannak, csak eladják jó drága pénzért. Aztán a számlázással megint csak leakasztanak egy jó nagy adag pénzt. Nem tudom mit szólnátok hozzá, ha az elektromos művek is így dolgozna? Belepörög az órátokba havi több százezer forint, kiküldenek egy faszit, az leolvassa az állást és rendben találja a mérőt. Mert itt ennyi történt.

A Techem Kft. aljas, sunyi módon többszörösen is meglopja a lakókat. Mert nem csak nálam pörög a mérő, a fölöttem lakóknak is ugyan ez a problémájuk, itt nem egyedi esetről van már szó.

Így nem maradt más megoldásom, mint hogy jövő héten leszerelem a radiátort mérőstől, és elviszem valahová bevizsgáltatni. Ha valaki tudna ebben segíteni, azt megköszönném.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.13. 13:57:22

@AlulírottFentemlített: A hőmennyiség-különbség természetesen teljes biztonsággal mérhető, ugyanakkor külső szemlélő számára csak akkor érzékelhető, ha a megkárosított(?) megrendelő kiba$$za mérgében a pizzát a teljes légzárású, három rétegű, nemesgázzal töltött, aranyfüsttel hőtükrözött ablakon...

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.04.13. 14:00:58

akkor a nap kérdése : ha minden nap egy 32cm forró pizzát rendelek és a kiszállitott pizza érkezési hőmérséklete a 21 fokos lakásba 39.5 fokon érkezik meg,mennyi a lakás fűtészsámla csökkenése havi szinten,ha figyelembe veszzük ,hogy egy félmeztelen ,meleg de 36.0 fokos pizzafutár hozza ki :)))

mrzigi 2011.04.13. 14:01:05

@Rózsaszín Lódenkabát:

Az alattad lakónak nem fogsz segíteni, ha fűtesz ... a hő még mindig felfelé száll.

A cső hiába forró, a földszinten szélen max fűtés mellett is meg lehet fagyni (és egy vagyont kifizetni).

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Belső hő (és HANG) szigetelésnek a 1,5-5cm bőven elég úgy mellesleg. Vannak erre spéci, lapokban árult anyagok.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.13. 14:03:00

@Secnir: B+! Ennek simán eladhatnál egy csőfagyasztót dupla áron, erre elpoénkodod!

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.04.13. 14:06:26

Én két dolgot nem értek:

Nyáron mitől van hidegebb a szélső lakásban, amit több irányból melegít a nap?

Illetve, hogy ha a mérő a problémás, akkor miért akarja a posztoló a radiátort is bevinni az üsz-ra?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.13. 14:06:37

@mrzigi: A hősugárzás lefelé is működik, ha máshogy nem, nem engedi a felszálló meleg levegőt kihűlni. Szereltem már csillárt távfűtéses régi, nagy belmagasságú lakásban...
1-1,5 centi inkább jelképes hőszigetelés, arra jó, hogy az érszűkületes nagyapa megnyugodjon, hogy nem fogják a gyerekek megfagyasztani a szellőztetéssel. Attól nem lesz "passzív" lakás.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.04.13. 14:09:18

@Peti817172M: 1. lehet a lakás nem a napos oldalon van,északi!!
2. mert a mérő csak radiátorral együtt érvényes::)) és tuti ha odabacca az asztalra annak lesz hatása :)))

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.04.13. 14:11:05

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?:
Az attól függ, hogy a meleg pizzafutár mennyit várakozik a 21 fokos lakásban.
Ha hetero, akkor ez szorzandó 1,54-gyel.
Nem tisztázott az sem, hogy hányszor hozza ki havonta a pizzát.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.04.13. 14:12:45

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: azt tudom ajánlani a panelban lakoknak,ebben a gazdasági helyzetben gyűjtsék össze szép lassan a papir tojástartó tálcákat,egyszerre lesznek környezetvédők,nem unatkoznak mig felragasztgatják a falra és nagy hang és hőszigetelést érnek el a szomszéddal szemben,egyedi lesz a lakásuk az tuti :)))

mrzigi 2011.04.13. 14:15:15

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
A hősugárzás igen, de az jelentéktelen a hőáramláshoz képest, ami felfelé hat.
A csillárnál azért lehetett meleged, mert annak a lakásnak a meleg levegője volt ami felszállt a plafonig, tehát nem a felső fűtötte fel (hacsak nem rakott be magának padlófűtést, amit kétlek).

A 1,5-5 centis speciális szerkezetű anyag (jobb esetben párnafán, lécen szerelve) bár nem tökéletes hő és hangszigetelő, de ár/érték arányban egész meggyőző.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.04.13. 14:15:18

@Sün‼: ej Sün,nem figyelsz " minden nap", természetesen figyelembe kell venni ha mindig félmeztelen jön megfázik,igy a hőmérséklete bizonyos napokon elérheti a 38-38,5 fokot is,valami átlagszámitás kellene :))))

GZoli 2011.04.13. 14:16:12

@sunabajnok: Egyszer csak megjön!@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Az hangban is csak az alacsonyabb frekvenciát fogja, hőben nem tudom.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.13. 14:17:18

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Nem jó!
Amíg azt csinálják, lemaradnak a "Száll a nyál" és a "Vak asszony visszanéz" tévésorozatok legérdekesebb részeiről, sőt, lehet, hogy nem hallják a szomszéd szobában sem meg, hogy a "Véres lábnyomok a levegőben" sorozat adott epizódjában ki épített áldozatai petefészkéből kandallót...

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.04.13. 14:17:25

@mrzigi: van egy kérdésem,ha egy lakás mennyezetét alufóliával ragasztom be ,mennyi a hővisszaverődés hányadosa és a megtakaritás amit nem adok át a felettem élőnek,nehogymá neki legyen padlófűtése:)))

mrzigi 2011.04.13. 14:18:15

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?:
A tojástartó, mint hangszigetelő egy régi Urban Legend ... csak sajnos legend, és nem tény.
Az 5 centis csendlap, na az hangszigetel, a parafa lap is ... a tojástartó meg egy vicc.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.13. 14:18:33

@mrzigi: Hány év alatt térül meg egy költségmegosztós lakásban? ;-D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.13. 14:19:58

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Nem jó, az az ő hőjét is visszaveri, nem fog téged felülről finggal fűteni...

AlulírottFentemlített 2011.04.13. 14:20:05

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: @Dr. Körömlakk ®: @Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

Köszönöm a válaszokat :-))
Elnézést, hogy pocsékoltam az energiáitokat FONTOS kérdésekkel!

mrzigi 2011.04.13. 14:20:35

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?:
Alufólia ugyebár csak a hősugárzás ellen véd, a hővezető képessége annyira nem rossz.
Viszont a 10-20 centi vastag purhab lapok (alul alufóliával), na az már szigetel :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.04.13. 14:21:12

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?:
Össze kell gyűjteni a lázas, meleg pizzafutárokat!
Így lehet a legtöbbet megspórolni.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.04.13. 14:22:41

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: a postolonak 23 és fél év alatt, egy földszinti saroklakásnak a földrengés és visszabontás után 112 év 4 hónap alatt :))))

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.13. 14:22:48

@mrzigi: Nem csak mese, mondjuk nem a szomszédos helyiség hangját nyeli el, hanem megakadályozza a visszhang kialakulását. Ezért burkolták régen a kis közösségi rádiók stúdióit és az amatőr együttesek próbatermeit tojástartókkal, lehetőleg több rétegben.

mrzigi 2011.04.13. 14:24:15

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Attól függ, hogy hanyadik emelet.
3-4 emelettől felfele felesleges, ott fűt az alsó szomszéd.
Földszinten, és szeles oldalú, hideg falú (nem panelprogis) lakásokban van csak értelme hőszigetelésnek.
Hangszigetelésnek mindenhol ... mert mindig vannak renitens, együtt élni képtelen emberek sajnos.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.13. 14:25:04

@mrzigi: Francokat!
Legjobb a Feri!
Na ő tényleg jól szigetel. Hő-, víz- és zaj ellen egyaránt.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.04.13. 14:25:59

@mrzigi: ez a jó mert akkor a lakás légköbmétere kisebb lesz és kevesebbet kell fizetni utána,igaz a mennyezeti lámpa a vasárnapi levesestányéromba ér de igy mindig forró lesz a e leves :))

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.13. 14:26:47

@mrzigi: Neuraszténiásból talán még több van, úgyhogy biztosan jó üzlet a hangszigetelés.
(Belső hangok ellenit kellene már kitalálni és eladni...)

mrzigi 2011.04.13. 14:27:00

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Ez így van ... szóval az az urban legend, hogy kétoldali hangszigetelő.
Neked belső hangjaidat elnyeli-visszaveri szögben ... tehát arra jó, ha te vagy hangos.
Na azért általában, esetek 90%-ában nem ez a helyzet, hanem hogy a szomszédod hangos, ami ellen meg annyit ér, mint a szenteltvíz.
Testhang ellen meg még annyit se.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.13. 14:28:06

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Told feljebb azt az állítható lelógású lámpát, és tegyél bele ledes kompaktot!

Secnir 2011.04.13. 14:49:04

@mrzigi:
"A tojástartó, mint hangszigetelő egy régi Urban Legend"

hát nem UL. nekünk két napunkba telt, míg haver pincéjét (jó nagy vol basszameg) kiraktuk 10-es tojástartóval.
És jelentősen csökkentette a kifelé menő zenét - egy titka volt: az ablakra 3 réteg került, míg az vasajtóra 2 cm-es hungarocell is.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.13. 15:03:16

@Secnir: A "sima" (pl. kárpitos) szivacs jobb hangszigetelő, mint a hungarocell.

Secnir 2011.04.13. 15:17:48

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
mea culpa, ez volt kéznél.
majd legközelebb.

betuemberek 2011.04.13. 16:01:58

@sunabajnok:
"amikor a lakást megvettem, kértem őket, hogy jöjjenek leolvasni tulajdonos váltás miatt. nem jöttek. 312.ezer forint tartozást hagytak a nyakamba, és még nem jelölte ki a bíróság a tárgyalás időpontját. A techem/tököm/ stabilan szarik rám, mondván ők évente egyszer kötelesek kijönni. Minek használtam a lakást addig, amíg nem volt leolvasás. na ezen dobtam egy hátast."

Ezt érdekesnek találom. Mi vásárlásnál felhívtuk őket, kijöttek, csináltak egy valami munkalapot. Egyébként meg azt is felajánlották, hogyha mi leolvassuk, a közös képviselő aláírja és beküldjük, akkor az elszámolásnál figyelembe veszik. Figyelembe is vették, amit leolvastak!!! A házunk többi lakójától sem hallottam még panaszt rájuk.

mrzigi 2011.04.13. 16:17:37

@Secnir:
Visszaolvas 4 azaz NÉGY hozzászólást, és nem hőbörög ....

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.04.13. 16:36:42

Sok hozzászólást elolvastam, de a megoldást még nem hallottam:

HENGER ALAKÚ LAKÁSOKAT KELL CSINÁLNI VAZZE!!

mert így nincsen sarok lakás, a több szintet pedig úgy kell áthidalni, mint az emeletes tortánál: legyen mindenkinek rossz! :)

j311 2011.04.13. 17:42:51

"Nem tudom mit szólnátok hozzá, ha az művek is így dolgozna? Belepörög az órátokba havi több százezer forint, kiküldenek egy faszit, az leolvassa az állást és rendben találja a mérőt. Mert itt ennyi történt."

Nyugodj meg, az ELMŰ is így működik. azzal a különbséggel, hogy lecserélik az órát, majd jól rádvernek kb. 300k HUF kötbért, mondván azért mért rosszul az óra mert megbuheráltad.

Kaelon 2011.04.13. 17:49:25

Ez a párolgós hőmennyiségmérő egy kalap szar. Van már belőle digitális, rádiós leolvasással. ( www.techem.hu/hu/termekek/keszulekek/koltsegmegosztok/radios/index.phtml )

Egyéves Önkéntes 2011.04.13. 18:04:29

Távhős poszt! Micsoda csemege! :)

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: nekem van is ilyen hőfotóm (vidéken: thermovíziós felvétel), a réz szelep simán átviszi a hőt a radiátorba

Amúgy ez az egész hiszti tök fölösleges. A lépcsőház összes hőjét kell kifizetni a főtávnak, a lakók döntenek, hogy légköbméter alapon vagy költségosztó alapon vagy vegyesen vagy bárhogy máshogy akarnak-e fizetni.
Tehát sok bűne van a szolgáltatónak, de ez pont nem az.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.13. 18:09:31

"Véletleszerűen pörögnek a költségmegosztók?"
Régóta élek ebben az országban.
Nem lepne meg, ha így lenne.

Egyéves Önkéntes 2011.04.13. 18:17:50

Posztolónak: "jövő héten leszerelem a radiátort mérőstől, és elviszem valahová bevizsgáltatni. Ha valaki tudna ebben segíteni, azt megköszönném."

De feltétlenül taxi2000-el menj, mert ha a kocsiban felejted a radiátort, akkor utánad viszik.

athosga 2011.04.13. 18:42:47

Már elnézést, de nem értem ezt az energiavámpírozást. Gondolkozzatok el azon, hogy hogy alakul ki az, hogy valaki fűti a másikat? Miért éppen ő és miért nem fordítva? Biztos vannak ügyeskedők, de mit csináljon valaki, ha neki elég a 20 fok, ugyanakkor 0-ás radiátorokkal sem lesz 20 foknál kevesebb a lakásban, mert a szomszéd a 26-ot szereti? Hogy döntheti el, hogy mennyit fűtsön ahhoz, hogy ne legyen energiavámpír és ne kínozza a lelkiismerete? Szerintem normális, hogy a legegyszerűbb utat választja: eldönti, hogy hány fokot szeretne a lakásban és azt biztosítja. Ebből csak akkor "veszi ki a részét" a szomszéd, ha ő nagyobb átlaghőmérsékletet akar, de ez már az ő döntése. Ha már olyanok a falak, hogy átengedik a fűtést, akkor tessék erre valami igazsághoz közeli fizető rendszert kitalálni (egy példa: a számlának van egy saját és egy közös része) és akkor nem lesz gond. De nehogy az legyen a hülye, aki nem akar 20 foknál többet a lakásban, mert a többit pazarlásnak tartja. Most menjen át a szomszédhoz és kérdezze meg, hogy nála hány fok van, aztán számolgasson vagy mi?

Mylady 2011.04.13. 19:58:44

A megoldás: nem szalagházakat kell építeni, hanem tornyokat, ott mindenkinek hasonló mennyiségű fala van bent, mint kint.
Sőt, ha kacsalábat tesznek alá és folyamatosan forgatják, még a lakás fekvése sem fog eltérést okozni...

ouroboros 2011.04.13. 19:59:29

Ejj, de irigylem a posztolót. Ő legalább tud tekergetni.
Itt télen-nyáron 27 fok van és pont. Igen, huszonhét. Igen, celsiusban.
Mélységesen szégyellem magam, de sokszor nyitva van az ablak, megy az energiapazarlás, de egyszerűen nem lehet megmaradni máshogy.
A belső falak szigeteletlensége miatt valóban nem lehet igazságos rendszert csinálni, de lehet, hogy nem is kell.
Bőven elég lenne, ha szabályozható lenne.
Egy kétszintes családi házban is jól jön, ha felső szinten nem forr fel az agyvizük az ott tartózkodóknak, mert a lentiek nem akarnak fázni. Mint tudjuk, a meleg fölfele száll, a betont meg locsolni kell :)
Energiavámpírkodásról meg hülyeség beszélni, mert a társasház egy rendszer.
A hivatkozott posztban meg szerintem szarul állapították meg az osztandó rész arányát: ez a 60%-40% már normálisnak tűnik. De lehet, hogy jobb lenne 80%-20%.
Már is csökkenne az ügyeskedők száma.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.13. 20:50:50

"Nem tudom mit szólnátok hozzá, ha az elektromos művek is így dolgozna? Belepörög az órátokba havi több százezer forint, kiküldenek egy faszit, az leolvassa az állást és rendben találja a mérőt. Mert itt ennyi történt."

elmondanám, nálam ez történt. és láss csodát! ki kellett fizetnem azt, amit nem használtam de az órában benne volt!
(esetemben 180ezerről beszélünk.)

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.04.13. 21:02:37

@Bruti: nincsen azzal semmi baj. Belülről is szigetelni kell a lakást, oszt' jocakát. Szerintem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.13. 21:28:35

en meg sosem laktam tavfuteseben, de nem erne meg jobban villannyal futeni?

Pdudas 2011.04.13. 21:45:28

Hagyma:
A villannyal torteno futes altalaban draga.

Kivetel: hopumpas rendszerek.
Nekem a 120m2 koruli hazat kb 80 eurobol sikerul futeni havonta (+bojler+elektromos tuzhely+mosogep+mosogatogep+vilagitas).
23 fok alatt sosincs, fazos a parom.

Igaz, hogy ezt 5-os josagi tenyezoju Mitsubisi klimakkal csinaljuk - ami kb 700-750 wattot fogyaszt es 3-5KW korul fut (pumpalja a hot kintrol befele).
A nappaliban van egy 5KW-os teljesitmenyu, a haloszobakban van 2x3.5KW, a furdoszobakban ilyen infras futes van.

Mivel vezetem az ora allasokat, igy pontosan tudom mennyit hasznalunk.

November 16 ota 3800KW ment el osszesen. Ez ugye 5 hideg honap.
Egy KW kb 10 cent. Igy osszesen kb 380 Euro. Kb 100e Ft. 5 honapra az nem rossz.

Szoval az arammal torteno futes is alternativa, csak hopumpas rendszer kell es jol szigetelt haz. Az sem hatrany, ha valaki az Adrian lakik - mint en. Itt is van hideg (minusz 5 fok is elofordul).

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.13. 22:00:18

@Pdudas: az jo , annal meg en is tobbet fizettem, pedig ez nme haz csak lakas kb100nmmondjuk a januar nagyon hideg volt az elvitt 260 dollart, de hat minden villannyal megy
most mar visszaaltunk a 100 dollar alatti szamlakra
mondjuk a legtobb villanyszamlakat akkor fizettem, mikor floridaban laktunk, itt olyan az idojaras mint otthon

R69 2011.04.13. 22:08:36

@Tron65:
Nem mér az semmit sem

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.14. 08:43:10

@EÖ: Bár lennék!
Megjegyzem, hogy akár pl. egy ügyfélszolgálati aligazgató-helyettességgel is beérném, ha azt távmunkában is lehetne végezni...

Egyéves Önkéntes 2011.04.14. 09:08:41

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: az ügyfélszolgálatosnál szarabb meló nemigen van. remélem, még időben szóltam :)

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.04.14. 10:40:31

Jó reggelt,tessék mondani ez már a hétvégi??? vagy a blogmotor beragadt :)))

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.04.14. 10:47:27

Anno, mikor szily még itt volt(gondolom feljebb emelkedett a létrán) volt éjféli post,most meg déli,hát majd megszokjuk :)))

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.14. 11:10:17

@EÖ: Én egyébként is bírom a hülyéket, de nem is azt szeretném igazán, hanem afféle háttéremberként segíteni az ügyfélszolgálatosokat az alábbi és hasonló szituációkban:
- "Mi a 3,14csát mondjunk már ennek a hülyének? Bíróságra akar menni, az hagyján, ott úgyis csak veszíthet, de még a Homárra is be akar írni!"
- "Átadnám az ügyfelet, csak igazgatóval hajlandó beszélni!" (Parasztgyerekként én jól tudom, hogy a csődörös is igazgató.)

Egyéves Önkéntes 2011.04.14. 11:20:40

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: igen, ez a klasszikus
nekem-senki-ne-segítsen-csak-az-igazgató-a-jó

cicmen (törölt) 2011.04.14. 11:40:21

Véletleszerűen pörögnek a költségmegosztók?

Tényleg?

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.04.14. 11:59:52

Sün ! mondjad : dél van

Harangszó,Hírek Időjárás ,sport :))

cicmen (törölt) 2011.04.14. 12:32:10

@Sün‼: Ez má döfi! Gratulációóó!

cicmen (törölt) 2011.04.14. 12:33:40

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: (Parasztgyerekként én jól tudom, hogy a csődörös is igazgató.)

Gyönyörű szakma!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.14. 12:37:03

@cicmen: Nem magukba igazgatják, szemben pl. a "kreatív igazgatókkal"...

Más:
Már megint nem lesz új poszt, amíg nem kezdünk el cigányozni? Hogy a Devla égesse le a szigetelést a gerincvezetéketekről!

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.04.14. 12:43:15

Es az nem baj, hogy a posztolo aljas sunyi módon többszörösen is meglopja a lakókat? Ha o nem fut, akkor a mellette folotte lakoval fizetteti ki az o futeset. Ezert tart itt ez az orszag.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.14. 13:08:38

@vazsmegyeigerdezsház: Ez az!
Itt az ideje, hogy a most Hajdúhadházon parádézó "civil szervezet" erre is lépjen valamit!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.14. 13:12:32

@Sün‼: Nálad? Ott elég sok szépség van mostanában, bár Ninéni sajnos elbújt, pedig ő bármikor győzhet.
Mellbedobással...

Simet 2011.04.14. 13:18:24

Ugyanez a probléma a budai energiatakarékos panellel is. Vannak olyanok, akik a szomszédok melegéből fűtenek...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.14. 14:30:00

@EÖ: Gyakorlatias emberek. Annak legalább van hatalma valamit elintézni :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.14. 14:31:04

Tényleg, ez még tegnapi post...!

HOMÁRRRRRRR! Unatkozok itt melóbannnn! :D

Egyéves Önkéntes 2011.04.14. 14:35:22

@ColT: az ilyeneknak azért sem segítünk :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.14. 14:44:50

@EÖ: :D Attól függ. Ha te akarsz valamit elintéztetni, és az üfsz. szarik rád? Homáron hány ilyen post volt? :)

2011.04.14. 16:37:56

Én csak azt tudom mondani, hogy ha ilyen lakásban laknék, és alapból lenne 20-22 fok, akkor én sem törném magam, hogy becsületalapon, egyfajta versenyszellemtől vezéreltetve feltekerjem a fűtést 26 fokra, hogy ne csak a szomszéd fizessen - azért a nekem adott melegért, amit sosem kértem tőle - hanem én is. Nem kötelező barom módjára fűteni, ezzel a szomszédnak is nyomatni a hőt. A posztoló filléreskedik, kissé szarrágó, de nem tolvaj, az egyszer biztos.

Xezs 2011.04.14. 18:16:33

Ha már lakóközösség, szerintetek parasztság a lépcsőházban dohányozni?

Mylady 2011.04.14. 19:18:36

@Xezs: Nemcsak parasztság, de törvény is tiltja.
Ma már csak olyan helyen lehet zárt térben dohányozni, ahol van külön dohányzásra kijelölt hely, ami ráadásul el van szeparálva (minden oldalról) és biztosítva van a levegő cseréje olyan módon, hogy a nemdohányzó részbe nem megy át a füst. Ezt egy lépcsőházban elég nehéz lenne biztosítani.

Én amikor legutóbb szóltam egy frissen odaköltözött nyanyának, hogy ne cigizzen bent, lehordott. Mert a lánya nem engedi, hogy a lakásban cigizzen (az unokák miatt), én meg elküldeném a lépcsőházból is. Pedig ő a játszótéren is mindig arrébbmegy, amikor rágyújt. (Tapsoljuk meg a gondos nagymamát!!!)
És szerinte biztos diplomás vagyok, azok ilyenek...

Xezs 2011.04.14. 20:02:34

@Mylady: Na és hogy vennél rá egy olyan parasztot, hogy ne cigizzen a lépcsőházban, akinek már kétszer szóltál szépen?

Menjek fel és verekedjek?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.14. 20:21:39

@Xezs: en kiraknek nehany tablat
dohanyozni tilos ilyen es ilyen rendelet ertelmeben, ennyi es ennyi buntetes fenyegeti
\felenk mukodik, bar itt mar tabla nelkul is tudjak, hol nem lehet cigizni, vagyis hol lehet
az a ritkabb

Xezs 2011.04.14. 21:13:57

@hagyma: Már gondolkoztam is ezen, de az a helyzet, hogy akinek tábla nélkül nincs annyi intelligenciája, hogy nem szarik a másik orra alá, annak táblával sem lesz.

A büntetési tétel meg röhej, mert mire kihívom a rendőrt (ki se jön ilyen fasszágért) addigra rég elszívja és bemegy. Aztán meg bizonyítsam be, hogy ő szívta, mi?

Faszság ez az egész, ezt nem törvénnyel kéne szabályozni, hanem kultúrával, de egy paraszttal nem lehet mit kezdeni.

Marad a pofánbaszás, azt meg nagyon nem akarom, mert nem stílusom, meg hát nem akarok ellenségeket magamnak a közvetlen szomszédságomban.

Mylady 2011.04.14. 21:45:00

@Xezs: Nálunk is gond ez, bár az utóbbi időben már csak alkalmanként dohányoznak a lépcsőházban. Kivéve egy párt a földszinten, akiknek mégcsak szólni sem lehet, mert 30 éve ott laknak és ugye előjogaik vannak az ilyen jöttmentekkel szemben, mint én.

Lehet kapni áthúzott cigis matricát, meg dohányozni tilos feliratosat. Próbálj meg olyat kiragasztani, valami megjegyzéssel, jogszabályi hivatkozással stb.

Én egyébként pont most télen futottam bele abba, hogy a közvetlen mellettem lakó szomszéd néni kiküldte a vendéget a lépcsőházba cigizni. Két lakás van a szinten, minimális a tér, szóval pont az én ajtóm előtt füstölt a nyanya. És heteken át minden hétvégén. A tökjól szigetelő vadiúj ajtómon is bejött a füst. Beszélni nem sikerült a szomszéddal, mert külön ezért nem csöngetek be, összefutni meg nem szoktam velük, mert ha hallják, hogy csörgök a kulccsal, már rohannak is be a lakásba (nem tudom, miért szeretnek ennyire, semmi konfliktusunk nem volt). Én annyit reagáltam, hogy kinyitottam a lépcsőház ablakát szellőztetni. Ha becsukták, újra kinyitottam. Volt, hogy éjszakára is. Náluk rosszabb a szigetelés, remélem, fáztak :) Ja, és a hamutartót, amit a lépcsőházban tartottak, kidobtam. Másnap hallottam valami sopánkodást, kinéztem a kukucskálón, ketten keresték intenzíven a hamutálat. Nem találták. Aztán meg is szűnt a cigizés. Nem tudom, hogy miattam, vagy amúgyis, de nem is érdekel.

Sajnos sokkal nagyobb problémám az alsó szomszédban lakó láncdohányos pár, akik folyamatosan cigiznek, én meg nem tudok szellőztetni, mert jön be a cigifüst az ablakon... És nekik ugye szólni sem lehet, mert a saját lakásukban pláne nem szólhatok bele mit csinálnak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.14. 22:36:18

@Xezs: ez egyertelmu, de a hivatalosnak tuno tablaki, tiltasok, sokszor csodakra kepesek hidd el
kulturat nem lehet torvenybe hozni, nemdohanyzasi tilalmat igen
lecet
pofanbaszni nics jogod es meg le is csuknak

Xezs 2011.04.14. 22:40:58

@Mylady: Hamutálat előbb-utóbb én is ki fogom baszni, már elterveztem. Csak még nem jött el az idő. Szellőztettem is, dettó ugyanúgy, ahogy te.

Én a dohányosok alatt lakom és volt pofájuk azt mondani nekem, hogy én nem érezhetem, mivel a füst felfele száll. Kérdeztem tőlük, hogy szerintük akkor most jókedvemben jöttem-e ki, véletlenül sem azért, mert egyszerűen érzem odabent a szagot.

Még azon is gondolkodtam, hogy az ajtajuk elé szarok, csak hát akkor kettőnk közül én lennék a nagyobb prosztó. Pedig kb. ugyanaz a szitu.

Gastroger 2011.04.15. 08:55:57

Óóó már megint ez a poszt??!!
Az, hogy a Techem mit hogyan számol, azt intézze a poszter.

De úgy látom, a sírás lényege itt az, hogy fizetni kell, pedig ő nem fűt.
Nem a lófaszt nem:
"befűtik a csövek és a fürdőszobai, mérő nélküli radiátor a lakást."

Megy a szauna a fürdőszobában, mert ott nincs mérő, meg a csövek is befűtik.

A Techemnek javaslom, meg a lakóközösségnek, hogy a fürdőszobai radiátorra AZONNAL felszerelni a mérőt, a poszter meg tegye a csőre a radiátor helyett a mérőket.

De szvsz nem valós értéket ad, persze, mert ha besüt a nap, és "átmelegíti" a radiátort, akkor az a szar kis mérő honnan tudná, hogy most a radiátorban levő melegvíz fűt, a lakás melegíti át, vagy mivan ilyenkor, az csak párolog szerencsétlen...

Szőkebácsi 2011.04.15. 08:56:45

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Respect, nagyon szépen leírtad 16-os IQ-val rendelkezők is megértik:)
Annyit tennék még hozzá, a fizika szerint a meleg felfelé terjed, ezért szopnak az alsó szinteken lakók.
Valamint, ezt az egész hőmennyiség mérést azért találták ki, mert a szolgáltató azt a hőmennyiséget számlázta ki, ami tőle kiment, és szart rá nagy ívben, hogy a 40 éves szigeteletlen hővezetékeken kb. 40%-os a hőveszteség - ezt is a fogyasztókkal fizetették meg. És először csak egy házközponti mérő volt. Aztán jött az egyedi - húzzuk le a lakókat - mérés. Balekok... Ez olyan mint a vízóra - szerintem.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.15. 10:06:25

@Xezs: Nem. Proliság. A paraszt az lépcsőházba csak látogatóba megy, ha viszi az elkorcsosult unokának a kóstolót.

Sok esetben már az is elegendő, ha veszel valami kellően undorító szagú kínai légfrissítőt, és kifújod a lépcsőházba, de az sem rossz, ha veszel egy csomag (alighanem kandisznó-vizelet felhasználásával készült) kínai füstölőpálcikát, és a résnyire bebiztosított ajtón keresztül kifúvatod a füstjét ventilátorral a lépcsőházba.
Ha ez túl drága, akkor füstbombát is használhatsz.
Jó még a füstérzékelős sziréna is a mennyezetre, bár az igazi az, ami az USA-ban több irodaházban a gyakorlat: ha a füstérzékelő jelez, nemcsak a sziréna szólal meg, nemcsak a vészkijáratokat nyitják ki, hanem bekapcsol az automata oltóberendezés is. És mivel rögzítik folyamatosan a képeket, azt sem nehéz megtalálni, hogy kinek a kötelessége kifizetni a kiürítést és a vízkárt...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.15. 10:16:41

@Xezs: "Ha a paraszt nem szarik, az úr nem eszik."
A parasztozás ősi proli- , dzsentri-, cigány- és zsidó szokás.

A munkásmozgalmak kialakulása közvetlenül összefügg a cigaretta és a cigarettaszünet elterjedésével. Az együtt dohányzás, pontosabban cigizés (a pipához, szivarhoz idő kell, a bagórágás és a tubákolás meg individuális jelenség) rendkívül erős közösségformáló erő, ugyanúgy, mint a legtöbb egyéb kollektív drogfogyasztás. Ez egyébiránt abból is látszik, hogy a proletárdiktatúra ellen lázadozó első generációs értelmiségből alig élnek már páran, és szinte mindegyikük a dohányzással összefüggő betegségben halt meg, vagy szenved. A valódi kulturális identitását elveszítő, szocioparazitává vált "új többség" tagjai is 8-9 éves koruktól gyakorlatilag egyöntetűen dohányoznak.

Xezs 2011.04.15. 20:04:59

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Proli, paraszt, nálam ez a kettő ugyanaz.

Oké, tudom hogy a parasztnak mi az eredeti jelentése, de hé, a prolinak sem az az eredeti jelentése, hogy "büdös, bunkó, mások fejére szaró ember".

A paraszt és a proli az ilyen emberekre is használatos, függetlenül attól, hogy eredetileg nem ezt jelenti.

Tessék elfogadni, ez van.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.19. 08:57:37

@Xezs: Tessék leszokni az ilyenekről, amíg valamelyik földműves Valentin-nap alkalmából szájba nem basz a szaros szívlapáttal!

Xezs 2011.04.19. 18:55:21

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: És ha egy proli basz szájba egy sarlóval és egy kalapáccsal?

Vegyük észre, hogy a parasztnak és a prolinak van egy eredeti, és egy másodlagos jelentése is.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.20. 06:40:51

@Xezs: A proli max. kalapáccsal tenne ilyet. A sarló és a kalapács az internáci "éhes proletár" jelképe: "Az igazi kommunista sarlóval borotválkozik és kalapáccsal veri a faszát, amíg vörös csillagokat nem lát."

zsolt3 2012.12.05. 21:28:30

Szia! Javaslom a következő ürítésnél szereltesd le az összes nem hasznát radiátort, így legalább az azokra szerelt mérők után sem kell fizetned leolvasási díjat (mert nálunk már az is van)! Egyébként én jelenleg azon vagyok hogy az egész távfűtést felmondjam (meleg vizet nem) mivel már van korszerűbb sokkal olcsóbb megoldás kis lakások fűtésére!

Plumper 2013.01.03. 13:54:32

@Mylady: ja, ez az "itt lakom 35 éve!" dumát én sem tudom hová tenni.
naés akkor mi van?
ahogy a kor sem érdem, csak állapot.

@zsolt3: hogy tudod felmondani?

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: például ha vizes ronggyal letakarják a költségmegosztó műszert?

Attila Lengyel 2013.03.10. 12:53:49

Erre szoktam mondani hogy ha a macska szépszóval nem akar a ketrecbe menni akkor be kel kergetni.!az az én ezt a problémát ugy oldanám meg ha szerintük jó az a mérő és nem akarják cserélni akkor kényszeríteni kell őket.Például vársz egy kicsit lecsillapodjanak a dolgok.Kb fél év et.majd bejelented nekik hogy baleset történt egy ablak javítási munkánál.Levették a nyílászárót de kieset a kezükből pont rá a mérőre.általában úgyis mindig az ablak alatt van a mérő.Vagyis levered egy kalapáccsal,úgy hogy kaput legyen neki.És ezt a sztorit eljátszod.Nincs más lehetőség csak a csere.és te törvénytisztelő polgárként rögtön jelenteted hogy baleset történt:))))Így ök maradtak a sarokba.Persze ha csak a másik mérővel nem szívatnak majd megint.
süti beállítások módosítása