Tékozló Homár

Index.hu címlap 10 ezer forintért

2011.06.08. 13:17 | jackyll | komment

Csodálatos dolog, hogy az EU pampogásának hála lettek fixáras roamingcsomagok a Vodafone-nál és a T-Mobile-nál, azonban az olcsóbbik változat napi 5MB-os limitét lehetetlen értelmezni, annyira kevés. E. az 50MB-os csomaggal próbálkozott, illetve a Vodafone magától üzente neki smsben, hogy 3200 forintot számláztak, aztán hajrá, néhány perccel később viszont már 80%-át felélte a roaminglimitnek, aztán újabb néhány perc múlva 17220 forintnál volt a havi adatforgalmi költése, és letiltották.

Az alábbi levelet küldtem a Vodafone ügyfélszolgálat részére, egyelőre érdemi válasszal nem szolgáltak. A telefonos ügyfélszolgálattal volt negatív tapasztalatom (ide-oda kapcsolgatás, ugyanaz a probléma elmagyarázása ötödik alkalommal, várakozás,...), emiatt a levél egy mobilszolgáltató részére.

Tisztelt Vodafone Zrt. Ügyfélszolgálat,

Kérem a tegnap esti Connect Roaming napidíjas anomáliák tisztázását Önök részéről.

Tegnap este 22:25-kor Szerbiában bekapcsoltam az adatszolgáltatást romaingban, azzal a céllal hogy a gmail kliensen belül megnézhessem leveleimet, tudom nem visz sok adatforgalmat a levéllekérés, és tudomásul vettem ez az egyszerű művelet akár 1-2 ezres is lehet. A levelek letöltése után kaptam a következő üzenetet:

Tájékoztatjuk, hogy a Connect Roaming napidíja (3200 Ft) kiszámlázásra került, 24 órán keresztül 50MB roaming adatforgalmat használhatsz fel. Vodafone. (2011.06.04. 22:25)

Megörültem ennek a szolgáltatásnak, mely szerint józan paraszt ésszel úgy értelmeztem, hogy 3200 Ft ki van számlázva, felhasználhatok összesen 50MB adatforgalmat egy napon belül, ami a levelek átnézése után még néhány honlap megtekintésére elegendő kell hogy legyen. A harmadik honlap az index.hu volt, közben kaptam a következő üzenetet:

Adatroaming forgalmi költése elérte a limit 80%-át. A limit felhasználása után a szolgáltatást szüneteltetjük, újraaktiváláshoz hívja a +36707001270-es számot. (2011.06.04. 22:50)

Befejeztem a főoldal átböngészését, majd ki is kapcsoltam az adatforgalmat, erre a következő SMS fogadott:

Adatforgalmi költése elérte a havi 17220 Ft-ot. A szolgáltatást szüneteltetjük, továbbhasználathoz hívja Ügyfélszolgálatunkat a +36707001270-es számon (2011.06.04. 22:55).

Erre az üzenetre nem tudtam hogyan reagálni, hiszen az első SMS szerint 50 MB adatforgalmate felhasználhatok 24 órán belül 3200 Forintért!!!

Várom minél előbbi írásos visszajelzésüket.

Tisztelettel,

X.Y.

A fenti levélre választ még nem kaptam, csak egy előlegszámlát 22.500 Forintra (email, eszámla).  Csak én látom úgy, hogy keményen félre lettem tájékoztatva az első sms szerint?

Üdv.:
E.

Úgy tűnik, hogy a Connect Roaming szolgáltatás egyáltalán nem érhető el Szerbiában, misztikus, naiv ügyfél miért kapott erről sms-t. Viszont mindenkinek automatikusan bevezették a 17220 forintos roaminglimitet, ami ezek szerint fél óráig tart ki nem kedvezményesen

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2011.06.08. 13:26:30

Külföldön netezni magyar szolgáltatóval: nem sikeres emberre vall.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.06.08. 13:27:26

Tisztelt Poszt Toló!

Köszönjük visszajelzését. Tájékoztatjuk, hogy levelének elküldése további 12500 Ft-jába került Önnek, amelyet a levél elküldése előtt már ki is számláztunk.
Amennyiben választ kíván kapni, azt további 8900 Ft átutalása után tudjuk Önnek elküldeni.

Üdvözlettel:
A legolcsóbb szolgáltató.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.08. 13:30:20

A tiltás a havi adatforgalom miatt történt, nem csak a szerbiai adatroaming miatt. Nem lehet, hogy az adatroaming napidíjával együtt elérte a tiltási határt?
Egyébként külföldön 3G hálózaton netezni, amikor ezeregy helyen van wifi? drága dolog

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.06.08. 13:30:41

Az volt már, hogy Ausztriában 10 EUR=10GB?

tocibacsi 2011.06.08. 13:33:22

ezek a szarok nem csak "cégen belül" érnek valamit? Mármint dájcse telekom / yodafone saját hálózatában? És ha igen, erről nem kéne 1) külön tájékoztatni 2) akár nem engedni az adatforgalamt akkor, ha a megrendelt szolgáltatás mellett más szolgáltatónál akar az user netezni? Oké, én képesnek érzem amagamat a manuálsi hálózatválasztásra, satöbbire, de nem érzem azt, hogy ez az egységsugarú felhasználótól is elvárható... Ahhoz képest, hogy manapság anniyra síkhülyének tartott társadalomban élünk, hogy egy 90x120as WC fülke 1 darab ajataja fölé is kell EXIT tábla, nem teljesen világos, hogy ezt honnan minden egyes embernek kiszopnia...

É2I 2011.06.08. 13:34:37

Rosszul értelmezted az első smst, ez van.

tocibacsi 2011.06.08. 13:35:26

@Réka ‎: plussz ha valaki nem tud élni pl. faszbúk nélkül, az vegyen kint egy szimkártyá, majd hazafele a határon bassza ki a picsába...

zooDoo 2011.06.08. 13:54:22

ez a Vodafone még működik? Nofene.

trust28 2011.06.08. 14:00:15

Hát aki a zsindex nézegetéséért még fizet is, az megérdemli!!!

para_noir 2011.06.08. 14:03:34

Mondták, mondani fogják, de el nem évülő okosság: wifi ingyé' vagy fillérekért, netcafé fillérekért. Magyar mobilnet külföldön mindenképp fail. Persze ha valaki flancolni akar a telefonon való netezéssel, aminek úgy általában kb. semmi értelme, akkor fizessen.

2011.06.08. 14:05:46

@É2I: miért? hogy kellene?

É2I 2011.06.08. 14:12:19

@deneron:
Tájékoztatjuk, hogy a Connect Roaming napidíja (3200 Ft) kiszámlázásra került, /ezzel/ 24 órán keresztül /maximum/ 50MB roaming adatforgalmat használhatsz fel. Vodafone. (2011.06.04. 22:25)

...De korlátozva nem vagy, a maxi limitig annyit használhatsz fel amíg el nem fogy a 17220Ft-os maxi limit. (A picsába, ebbe a kötelező limitbe, pedig rajtad megint százezreket kerestünk volna.)Vodafone.
2011.06.04. 22:56)

A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.06.08. 14:16:56

@Sün‼:

Hollandiában 200MB 20 euro a KPN-nél. Lehet magyar cég?

movhu 2011.06.08. 14:41:23

Külföldön nem használunk mobilnetet, csak netkávézó vagy szállodai wifi jöhet szóba, esetleg ha akihez megyünk, annak van földi kábeles net. Ha mindenáron mobilnet kell, akkor venni kell a helyi szolgáltatótól egy kártyát, betolni egy modembe vagy a telóba és kész.
Persze ez alól kivétel az, akinek az útlevelében a Krőzus név szerepel. Bár lehet kicsi vagyok, de el nem tudom képzeni, hogy annyi pénzem legyen, hogy minden egyes órában egy jobb autó árát netezem el, és ne érdekeljen.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.06.08. 14:42:25

@A country full of aliens:
Mindenképpen gyanúúús!
Ilyen drágán aranyat is adnak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.06.08. 14:43:44

mondtam mar, hogy 5 honapja es 2 hete nincs mobilom:)
es semmit jelentos elvaltozast nem eszlelek magamon
lehet ha moziba mennek hianyozna....

2011.06.08. 14:49:22

@É2I: "De korlátozva nem vagy, a maxi limitig annyit használhatsz fel amíg el nem fogy a 17220Ft-os maxi limit"
ez rendben is van.
de ő nem használta fel az 50 megát sem.
"felhasználhatok összesen 50MB adatforgalmat egy napon belül, ami a levelek átnézése után még néhány honlap megtekintésére elegendő kell hogy legyen. A harmadik honlap az index.hu volt....Befejeztem a főoldal átböngészését, majd ki is kapcsoltam az adatforgalmat.."
nem az a probléma, hogy kikapcsolták a max limit (17220) elérésekor a szolgáltatást, hanem az, hogy a -mondjuk- 40 mega fél óra alatt, miért kerül 17220 Ft-ba?

É2I 2011.06.08. 15:00:28

@deneron: Arról csak sejtése volt:
"ami a levelek átnézése után még néhány honlap megtekintésére elegendő kell hogy legyen". Ez egy feltételezés és úgy is néz ki, hogy nem volt jó a tipp.

Hogy miért kerül annyiba, há mer' lehúzós rúming díj, ezért.

2011.06.08. 15:05:31

@É2I: így van. de akkor csak oda lyukadtunk ki, hogy szó sincs félreértelmezésről, csak egy rossz becslésről az adatforgalmat illetően.

simon says: 2011.06.08. 15:13:24

a vodafone kurva anyjat, na, majdnem mondtam valami csunyat

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.08. 15:37:20

@simon says:: tévedés, az adatroamingot ugyanis nem a hazai szolgáltató számolja fel, hanem a külföldi szolgáltató számlázza ki a hazainak a saját tarifái szerint. a hazai szolgáltatónak az adatroaming kb nullszaldós

movhu 2011.06.08. 15:49:37

@Réka ‎: A hazai szolgáltató meg a külföldinek pont ilyen rohadt drágán számlázza ki azt, amit az ő ügyfele forgalmazott nálunk. Magyarul kollektíven szívatják az ügyfelet. Miközben a külföldi halandónak is adhatná pontosan annyiért az adatot, mint a hazainak, legfeljebb némi ügyintézési sarcot kellene rádobni.
De sajnos ez egy piac, ahol az adatot mindenki arany, pontosabban gyémánt árba méri.
Egyet azonban elfelejtenek. Ha én mondjuk az 1-2 hetes nyaralás alatt külföldön netezhetnék mondjuk heti 10-20 EUR-ért(valami értelmes adatmennyiséggel), akkor lehet kifizetném, így meg pont 0 EUR-t fizetek. Nem hiszem, hogy nagyon sokszor 10-20 EUR/hét az kevesebb lenne, mint a most beszedett kevésszer sok pénz.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.08. 16:07:23

@movhu: meglepődnél, mennyien neteznek horror összegekért külföldön, saccra az emberek 70%-ának fogggggalma nincs ezekről a tarifákról. És ezeket szépen behajtják (hajtjuk), mert nekünk is kiszámlázza a külföldi szolgáltató, ilyen esetekben nincs méltányosság se.

SomethinWild 2011.06.08. 16:23:22

@Réka ‎: Méltányosság... szép kis szó, szereti is minden (mobil)szolgáltató. A fenti esetben azonban, ha a szolgáltató kiszámlázott egy olyan szolgáltatást, amivel a) nem is rendelkezik az adott országban és b) félrevezette az ügyfelet, akkor egy civilizáltabb országban milliós kártérítési pert lehetne a nyakukba varrni.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.08. 16:29:23

@SomethinWild: elarulom, nem lehetne. A vilagon mindenhol ugy mukodik, h az adatroamimg draga, es a kulfoldi szolgaltato a hazai szolgaltatora bizza,h behajtsa a roamimgdijat. Ezzel semmi gond nincs. Ha hasznaltad, fizess, ha dragallod, ne hasznald.

-cseti- 2011.06.08. 16:32:27

Fontos, ha a kedves ügyfélnek mondjuk okos-telefonja van és nem kapcsolja ki rajta az automatikus programfrissítéseket akkor egy netkapcsolatnál pikpakk leszed neki akár 100MB - ot illetve nem kapcsolja ki a szinkrozizácót sem az is dob rajta. Emiatt lehetséges, hogy bár nem vette észre az okos kis telefonja szittyózta a drága megágat a háttérben amihez a vodafonnak az ég egy adta világon semmi köze.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.06.08. 16:40:38

Először is nem töltünk le reklámokat. Firefox júzer guglizzon rá erre: adblock plus, azon belül meg talál egy hufiltert, máris megszűntek a villogó reklámok. (És mellékesen a nemvillogók is, de az nem érdekes. annyira.)

Másodszor, ha aranyárban roamingolok, kikapcsolom a képek letöltését, és máris tízszer annyit netezhetek. Mingyjárt értelmet nyer az 5 MByte limit - ha azelőtt csak az 50 volt számára értelmes.

SomethinWild 2011.06.08. 16:53:35

@Réka ‎: Elárulom, lehetne. És ezt azért mondom, mert 2 teljes évig dolgoztam a Vodafone Germany ügyfélszolgálatán csoportvezetőként. Ez nemhogy lehetséges, de Németországban, ahol az emberek nagy százaléka kötött Rechtsschutzversicherungot (jogi eljárási biztosítás), még ingyenes is. Napi szinten foglalkoztam ezekkel az ügyekkel, és ha bebizonyosodott az ügyfél igaza (az ügyfélszolgálat rendszerében minden ügyfélhívás, változtatás és minden adatforgalom rögzítve van és az ügyfél ingyenesen másolat formájában hozzájuthat), akkor a jogi út elkerülése végett a számla kiegyenlítésétől eltekintettünk és sokszor még ingyenes ajándékokkal is "kedveskedtünk" neki.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.08. 17:54:40

@SomethinWild: en is moblszlgaltatonal dolgozom. Meg soha nem fordult elo, hogy nem letezo adatforgalmat szamlaztunk volna ki - amikor az ugyfel megreklamalja a szamlat, bizony kiderul, hogy volt adatforgalom, es az annyi az annyi. A meresek, amit te is emlitesz, nem hazudnak, ott van feheren feketen.
Az gyakrabban elofordul, h manualis megrendeleseknel hibazunk es az ilyenkor keletkezo tulszamlazast ofc visszafizetjuk, ajandek stb.de az adatroaming nem ez a kategoria

2011.06.08. 18:05:53

Adat roaming=NEM MENŐ
Ha külhonban ennyire szeretnél netezni, akkor ajánlom a célországban történő prepaid netet, ha nincs 3g modemed/2simes telefonod/stb, akkor tessék venni a kártyához valami filléres készüléket is. Tipikusan 20eur környékén meg lehet oldani ezt a műsort még a balkánon is. Görög példa: windnél f2g kártya valami 5 eur+7 nap prepaid net (12GB!) 14.23 eur.
Hogy egy index címlap hány mega, arról nem a szolgáltató tehet. Sajnos a postot tolónak a saját bőrén kellett megtanulnia mi hány mega.

SomethinWild 2011.06.08. 18:23:19

@Réka ‎: Nyilván elhasználta az adott mennyiséget - annak tudatában, hogy az ingyen lesz, mert a szolgáltató ezt igazolta vissza. Ez minden országban a fogyasztó félrevezetése, ha nincs más faktor, akkor ez a számla nem jogos. Ha túllépte az 50 megát, az megint egy újabb kérdés, bár pontosan visszakövethető a figyelmeztető sms kiküldése és az utolsó adathasználat időpontja. Ezeket érdemes vizsgálni.
A posztolónak pedig érdemes átgondolni, hogy nem használt-e pl mail push-t, ami akkor is adatforgalmat generál, amikor nem nézed a mailjeidet stb.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.08. 18:41:10

@SomethinWild: hat nem tudom, a tilto uzenetben a havi limitrol volt szo, nem biztos, hogy a teljes osszeget Szerbiaban netezte el. Persze az is lehet, h a Voda tajekoztatott benan.

telkoe 2011.06.08. 18:49:11

@Réka ‎:
innen kellene indulni:
As of 1 July 2010, the Roaming Regulation foresees the following:

Operators will have to impose a monthly default cut-off for data roaming of €50. Consumers can also select a different cut-off limit if offered by the operator or opt out of this bill shock safeguard entirely.
Operators are obliged to send users a warning whey they reach 80% of their data-roaming bill limit. The operator will have to cut off the mobile internet connection once the limit has been reached, unless the customer has indicated they want to continue data roaming.

Ha tajekozttajak h ConnectRoaming alapon szamoljak el akkor utana nehezen vedheto hogy mas tarifaval mertek az adatforgalmat.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.06.08. 19:12:33

jó lenne tudni, hogy miket nézett meg a poszt toló, mert nekem az a gyanúm támadt, hogy egy szél toló (bocs a gyenge viccé').
A zsindex főoldala 3,380,573byte (11/06/08 - 19:09).
adblock -ot használok, de a próba idejére kikapcsoltam. szóval gyanús ... felettébb gyanús

Ettől függetlenül a vodkafon kitolhat magából egy farfekvéses sünt

asdf 2011.06.08. 19:58:09

"Úgy tűnik, hogy a Connect Roaming szolgáltatás egyáltalán nem érhető el Szerbiában, misztikus, naiv ügyfél miért kapott erről sms-t."

Azert, mert megrendelt egy szolgaltatast, amit attol fuggetlenul aktivalnak, hogy mely orszagban tartozkodik eppen, vagy hova fog menni. Mondjuk illendo lenne az elfogado sms-be beleirnia a szolgaltatonak, hogy csak az eu teruleten plusz horvato., svajc, toroko. teruleten veheto igenybe a kedvezmenyes szolgaltatas.

Amugy a kulfoldi net dija minden izecsomag nelkul igy alakul:

WAP és internet esetén az adatforgalomért 100 kB-onként kell fizetned. Minden megkezdett kapcsolat minimum 1 egységet jelent.

Preferált hálózatok

WAP, Internet
Egyéb hálózatok

WAP, Internet

1-2. zóna 185,5 Ft/100 kB 234,4 Ft/100 kB
3-4. zóna 283,2 Ft/100 kB 332,0 Ft/100 kB

Tok tudja, szerbia melyik zonaban van, de a fentiekbol a legszarabb eset alig tobb mint 5 megabyte-ot fedez 17 ezer penzbol.

Tanulsag: kulfoldon nem adatroamingolunk. Semmikor, soha. Vagy elotte kibaszottul utanaolvasunk, es ha mindenkepp netezhetnekje van az embernek, akkor is csak es kizarolag opera minin keresztul tenni ezt, es meg veletlenul sem a telefon beepitett bongeszojen keresztul.

Megdobbent 2011.06.08. 20:50:10

Adatroaming. Most komolyan? De hogy? Talan 3200/50mb/24h onmagaban sem volna ijeszto? Ah, tenyleg nem ertem. Gmail, meg persze web, ha mar egyszer. Nehez emberek.

2011.06.08. 21:22:41

valaki írta itt, hogy a szolgáltató nem igen tehet róla. azért az a sunyiság ahogy hallgatnak erről, az minimum bosszantó. amikor a traktoros a gumicsizmában bemegy, hogy "érintős telefon akarok venni mert aszonták az a menő" akkor azért meg lehetne tőle kérdezni, hogy használt-e már androidos készüléket, mert ha nem akkor itt kell kikapcsolni.... stb.

amúgy meg hollandiában adnak havi 40 €-ért. blackberry-t, amivel a messenger egész európában ingyen van. ott milyen adatforgalmat számláz a külföldi szolgáltató a hollandnak?

efi 2011.06.08. 22:22:20

Mindenki láthassa, hogy az első sms fotosopp, mivel a mondat első felében magázódnak, aztán meg tegeződnek.
Bár az is lehet, hogy a vessző környékén közben meghúztak egy üveg bort, majd befejezték a mondatot.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2011.06.08. 22:51:44

Nem olvastam végig, de az volt már, hogy Szerbia nem EU-tag, roaming szempontból pedig kettes zóna? Biztos van erre egy apró betűs magyarázat a vodkafonnál, csak körül kellett volna nézni.

igazságos 2011.06.08. 22:52:10

Aki Szerbiában adatroamingot használ, meg is érdemli.

Szerbiában avagy nincs nyilvános internet?
Nem ismerik netán a wifit, mint világraszóló találmányt, vagy olyan eldugott környék, mint Dagesztán?

Teccikérteni? 2011.06.09. 00:16:49

Az volt már, hogy a vodkafon adatroaming-ja sem fog a történelem főutcáján domolykózni?

Irwine* 2011.06.09. 00:18:28

Sztem E. örülhet, hogy ennyivel megúszta. :)
A T velem egyszer ennek az összegnek a többszörösét akarta kifizettetni belföldi netezésért. Ráadásul ez az adatforgalom úgy keletkezett, hogy a telefon a zsebemben volt, lezárva... aztán egyszer csak valamilyen rejtés okból mégsem számlázták ki. Inkább nem bolygattam a dolgot, szóval máig nem tudom, hogy mi volt. :)
A tanulság: soha, semmilyen körülmények között nem szabad olyan mobilnet csomagot használni, ahol van túlforgalmazási díj.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.09. 00:26:52

@telkoe: ez EU-s szabályozás, Szerbia nem tagállam, ergo a szerbek annyit számláznak ki a roamingért, amennyit nem szégyellnek - ezt a magyar Voda köteles behajtani az ügyfélen. Az meg más tészta, hogy a Vodának van egy saját tarifacsomagja Szerbiában és egy x forintos havi limitje.
Ha az ügyfél betelefonál hozzánk xy ügyben és megemlíti, hogy külföldre utazik, akkor nagyon körültekintően tájékoztatom az adatroaming veszélyeiről és a lehetséges elkerüléséről (ottani kártya, wifi) - de sajnos nem tudunk minden ügyfelet naponta felhívni, hogy csókolom, tetszik-e mostanában külföldre utazni, mert akkor ez meg ez van. A weboldalon minden információ kint van - a külföldi utazás előkészületeihez 2011-ben az ezirányú tájékozódás is hozzátartozik.

Mákony Béla 2011.06.09. 08:44:46

Megint a posztoló volt a majom.

A Connect Roaming nem érhető el szerbiában. www.vodafone.hu/lakossagi/telefonok-tarifak/szolgaltatasok/roaming/internetezes Itt ha megnézed, Szerbiában baromira nincs connect roaming. Amíg azt gondoltad, hogy az 50 MB ketyeg, valójában normál roaming díjjal neteztél, és 17000 forintnál automatikusan letilt a szolgáltató (ez a roaming limit.)

Ennyi.

Kéne tájékozódni, mielőtt szolgáltatást rendelsz meg.

mohopasi 2011.06.09. 12:05:46

Ezek hülyék. Már a minden szolgáltató. Kicsinyes faszságaikkal elérik azt, hogy az emberek jelentős része szarik rászokni a telón netezésre. Csak amennyit muszáj alapon. Míg ha emberi árat kérnének, és nem szarakodnának azzal, hogy még pár százast kihúzzanak a zsebünkből, szarnánk mindenbe, neteznénk azon állandóan.

Giraffa 2011.06.09. 13:08:42

Külföldön járva (ha kell a net) az első dolgom a sarki mobilboltba vezet, ahol veszek egy helyi feltöltős mobilnetes SIM-et. Azt berakom a telefonba és kész. DualSIM és Dual telefon a menő. :)
7,5 GBP = 500 MB (UK T-Mobile)

2011.06.09. 17:09:49

A roaming díjak valóban nagyon nagyok, nem is értem, miért. Értem én, hogy drága, de mondjuk legyen duplája a normál díjnak.. vagy valami...?

Ahoj- 2011.06.10. 11:57:12

A Mocsok T-MOBILEnál, 3 percet neteztem 50 EZER Ft-ért.

NETSTART!!!! NE DŐLJ BE NEKIK!

Igaz némi pereskedés figyelembe állítása után jóváírták a 90%-át de akkor is egy köcsög cég az összes mobilszolgáltató, netezni csak kábelen!!!!

Mocsár 2011.06.10. 16:11:10

@-cseti-: én is erre gondoltam. Hány olyan tirpák panaszkodik, hogy ő bezzeg nem is netezett, aztán utána csak kibújik a szög a zsákból, hogy "milyen telefonom van? hát olyan ikszpéria". És még a szolgáltatót nézik hülyének, amiért az nem magyarázza el nekik az összes funkciót. Mikor szoknak már le az emberek arról, hogy,
- nem olvasnak apróbetűst
- úgy vesznek telefont, hogy gyakorlatilag beesnek az utcáról, és levetetik a legdrágább tapizós telefont a polcról, mert a gyerek nyíg, hogy neki az kell, mert az a menő.

halen · http://eletertelme.blog.hu 2011.06.10. 17:49:32

Én lennék a poszt toló, íme az update, a korrektség kedvéért bemásolom a teljes levelet:

Tisztelt X.Y. Úr!

Hivatkozva a 2011. június 5-én és június 7-én érkezett elektronikus leveleire, az alábbiakban küldjük válaszunkat.

Mindenekelőtt engedje meg, hogy a felmerült kellemetlenségért szíves elnézését kéjük!

Y.X. munkatársunk 2011. június 8-án egyeztetett Önnel a +3670xxxxxx-as hívószámon. Köszönjük, hogy rendelkezésünkre állt! A beszélgetés során elhangzottakat az alábbiakban foglaljuk össze.

Szeretnénk tájékoztatni, hogy ügyfeleink a honlapunkon tájékozódhatnak a külföldre történő utazás előtt, hogy az adott országban milyen lehetőségekkel használhatják előfizetésüket telefonálásra, vagy internetezésre.

A roaming szolgáltatásról és annak díjazásáról bővebb információ az alábbi hivatkozáson található:
www.vodafone.hu/lakossagi/telefonok-tarifak/szolgaltatasok/kulfoldon-roaming

Tájékoztatjuk továbbá, hogy Szerbiában a Connect Roaming szolgáltatásunk nem elérhető, az adatforgalmat ezen országban minden esetben a Vodafone World díjszabásának megfelelően számlázunk.

A +3670xxxxxxx-as hívószámú előfizetésen 2011. június 4-én rögzített külföldi adatforgalmat a Vodafone Word díjazásának megfelelően számláztuk. Technikai okok miatt azonban az érintett hívószámra küldött értesítő SMS-ben arról tájékoztattuk, hogy az érintett előfizetésen a Connect Roaming szolgáltatás bruttó 3.200 forint összegű napidíját terheltünk, melyért az első csatlakozástól számított 25 órán keresztül 50 MB adatforgalmat használhat fel.

A fent leírtak alapján panaszát jogosnak találtuk, és jóváírtuk a xxxxxxxx-as számlafizető azonosító egyenlegén az adatforgalom bruttó 17.109 forint összegű díját, valamint visszavontuk a 2011. június 6-án kiállított hóközi számlát.

A felmerült kellemetlenség enyhítéseként a 2011. június 8-án folytatott beszélgetés során felajánlottuk Önnek a Kedvenc szám szolgáltatás aktiválását, mellyel egy éven keresztül egy, az Ön által szabadon megválasztott Vodafone-os hívószámot díjmentesen hívhat. Amennyiben elfogadja ajánlatunkat, kérjük, jelen levelünk hivatkozási számának, telefonszámának és ügyfélbiztonsági kódjának, valamint a kiválasztott hívószám megadásával szíveskedjen jelezni azt a belföldön, hálózaton belül díjmentesen hívható 1270-es ügyfélszolgálati telefonszámon, a +3612884270-es faxszámon vagy az ugyfelszolgalat.hu@vodafone.com e-mail címen!

Szíves megértését és együttműködését köszönjük!

Bízunk abban, hogy válaszunkkal segítségére lehettünk, és a továbbiakban elégedetten veszi igénybe szolgáltatásainkat!

Tisztelettel:

X.Y.
Vodafone Magyarország zrt.
levelezési csoport

Scarlettohara · http://alfaromeo.freeblog.hu 2011.06.12. 15:23:56

5 évig vizsgáltam ki számlapanaszokat a Vodánál, én is ezt tettem volna, mert ez így korrekt. Az a technikai hiba elég tré :(
süti beállítások módosítása