Tékozló Homár

Egy probléma, négy (nem) megoldás a Telenortól

2011.06.28. 11:20 | juszka | 77 komment

Stevie optimista előfizetőként azon már meg sem lepődik, hogy egy tízezer lelkes településen nem tud telefonálni a XXI. században, az ügyfélszolgálatosok különböző álláspontú válaszait azonban már nem tudja összerakni. De legalább megtudtuk, hogy legalább négy különböző ember dolgozik a Telenor Műszaki Információ és Támogató Csoportjánál. Vagy csak egy, de ő nagyon unatkozik.

2004-ben költöztünk Halásztelekre, a Budapest közvetlen szomszédságában található, 10 ezeres lakosságú elővárosba. Csaknem hét évig problémamentesen tudtunk telefonálni otthonunkból, ami egyébként ennek a kedves kisvárosnak a fő utcáján, annak is a kellős közepén található. Pár hónapja azonban problémák léptek fel, a hívások sorra megszakadtak, vagy éppen el sem kezdődtek. Előfordul az ilyen – azért van az ügyfélszolgálat, hogy a műszaki hibát az ember bejelentse.

Ennek az a forgatókönyve, hogy az ember elmegy hazulról (mert ugye otthon nem igen fordul elő, hogy egy hibabejelentséhez szükséges néhány percig kitartson egy hívás), bejelenti a hibát, a szolgáltató intézkedik, majd visszajelez az ügyfélnek, hogy most már minden rendben, tessék nyugodtan használni a szolgáltatást.

Nos, miután ugyanazt a hibajelenséget több alkalommal is bejelentettük, egy héten belül négy levél érkezett a Telenortól, méghozzás ugyanarról az osztályról (Műszaki Információ és Támogató Csoport), amelyek nagyjából négyféle álláspontot képviselnek. Nézzük őket logikai rendben:

1) Június 2-i keltezésű levelében B. G. az alábbiakat írja: „Nyilvántartásunk szerint a […] címen a GSM-hálózat beltéri lefedettség mellett biztosított.” Azaz hiba nincs, az ügyfél bizonyára képzelődik.

2) Június 1-én H. V. pedig megengedőbb volt: bár hiba szerinte sem létezik, ő már nem nyilvántartásra, hanem egy helyszíni vizsgálatra hivatkozik, és felhívja a figyelmet, hogy lehetőség van kültéri antenna felszereltetésére, „melynek kiszállítási és szerelési költségeit a Telenor átvállalja,” persze magát az antennát meg kell vásárolni. Azaz hiba nincs, az ügyfél bizonyára képzelődik – de talán nem. Azért az mókás, hogy a helyszíni vizsgálat során a Telenor mérőkocsija effektíve beállt a kertünkbe, a kolléga onnan diktálta a mérési eredményeket a központba – azaz csak diktálta volna, mert persze neki is folyton megszakadtak a hívásai.

3) Június 1-én B. B. is írt egy rövid levelet: munkatársai a panaszt kivizsgálták, és „megállapították, hogy átmeneti hiba okozta a fent jelzett problémát, amelyet […] elhárítottak.” Nofene, ezek szerint mégiscsak volt hiba, még ha átmeneti is. Mondjuk az optimista kijelentést, miszerint a hibát elhárították, nem támasztotta alá a tapasztalat, mely szerint telefonálni továbbra sem igen lehet…

4) …talán azért nem, amit H. M. írt június 6-án: „Műszaki Igazgatóságunk visszajelzése alapján a korábbiakban megállapított hiba okát kollegáinknak nem sikerült felderíteni és elhárítani. A Tényleges megoldásig szíves türelmét kérjük.” Tehát van hiba, nem is éppen átmeneti, hiszen még hátra van a „Tényleges megoldás,” így nagy T-vel, és úgy tűnik, egyelőre nem vágják, merre is kellene azt keresni. Mindenesetre egy havi előfizetési díjat visszautaltak.

Telefonálni momentán még mindig nem lehet, a hibáról összevissza beszél a szolgáltató. A homárolvasók vajon váltanának, vagy sem?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KecskeDotyi 2011.06.28. 11:25:15

Nem lehet, h jó a lefedettség csak a lakásodban van a gebasz? Tesóméktól se lehet telefonálni, pedig Bp belváros. Olyan szinten le van árnyékolva a ház, hogy ki kell menni az erkélyre telefonálni.

cicmen (törölt) 2011.06.28. 11:26:09

Előfizetést csak a halásztelki Aldiból!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.06.28. 11:26:28

"vajon váltanának, vagy sem?"

Elismerték, javítják, nyugi!

De ha mégis nagyon izgat dolog, van még két másik mobil szolgáltató.

Manci néni, a szomszéd 2011.06.28. 11:26:38

Arra gondolt-e a drága, hogy esetleg az ő készülékében van a hiba?

cicmen (törölt) 2011.06.28. 11:28:41

2) Június 1-én H. V. pedig megengedőbb volt:

Akkor kellett volna megsunázni!

dr. _mmm_ 2011.06.28. 11:30:34

Elismerték a hiba létezését, és dolgoznak a kijavításán.
Visszakaptál 1 havi előfiz. díjat.

Szerintem ez korrekt.

(nem véletlenül írják mindenhova hogy 99%-os lefedettség. Pont ezen hibák miatt hogy ne lehessen perelni)

Amúgy én is kipróbálnám másik telefonnal.

hehehehe 2011.06.28. 11:42:16

@Manci néni, a szomszéd: minden bizonnyal a telefonjával van a gond, mikor csak otthonról nem tud telefonálni, máshonnan igen. Ez valóban logikus, jól átgondolt felvetés volt...

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2011.06.28. 11:43:49

Nagyon el vagyunk kényelmesedve. Ismerősöm mesélte aki Londonban él, hogy ott egyáltalán nem természetes dolog az, hogy mindenhol, minden szolgáltató lefedi a terepet, azaz, van ahol A cég, van ahol B cég készüléke működik.

Előre fél ha költözni kell, hisz nem biztos, h az új helyen fog menni a régi telefonja.

Olyat is hallottam, h előfizu vásárlás előtt kölcsönkérik ismerősök különböző kártyáit, és megnézik melyik megy az új helyen.

Szóval nem jó, hogy nincs Halásztelken az utcádban Telenor, de nem mindenhol egyértelmű az, hogy lenni is kell.

lukit 2011.06.28. 11:49:54

Biztos építik a hipernetet, azé' szakad.

tocibacsi 2011.06.28. 11:51:15

azzal a nagy T-vel sztem szolgáltatóváltásra akartak ösztönözni és eleve, nem is a pannon küldte azt a levelet :D

lukit 2011.06.28. 11:51:51

@klarky: Az nem elkényelmesedés, hogy lefedett helyen arra akarja használni a fizetett szolgáltatást, amire való. Gondolom arról ő se írt volna, ha a vodának pl a környéken sincs térereje.

tocibacsi 2011.06.28. 11:52:34

@Manci néni, a szomszéd: ja és a pofátlan pannonos szerelő is az ügyfél telóját kérte el, erról próbált a központjukkal - sikertelenül - kommunikálni, igaz?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.06.28. 11:57:04

Semmi okod nincs panaszra. Legalább dolgoznak az ügyön. Meg felajánlottak 4 megoldást is! Nem kell annyit válogatni! :)

ámbátor 2011.06.28. 12:10:02

Érdekes, vidéken az utca kellős közepén is vannak házak? Itt pesten csak a két oldalán. A kellős közepén meg a pizzafutárok mennek az autók közt szlalomozva a felezővonalon.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.06.28. 12:22:46

Psszt, megbízható forrásból hallottam, hogy ott épül a hájpörnet.

Az valami olyasmi lehet, hogy bemész egy hájpörmarket tetejére és tucc telefonálni legalább.

Halásztelek.. van ott Aldi? mer' akkor tudom hová kell menni !

*azta* 2011.06.28. 12:35:24

kicsit off, de telenor és kérdés:
a másik két szolgáltatónál van olyan lehetőség, hogy mondjuk egy adott számmal korlátlanul ingyen beszélhetek?
-a telenornál volt ilyen családi akció, én előfizetésesként 900 ft körül fizettem elő erre a szolgáltatásra, a párom - kártyásként - semmit. aztán most felhívták őt, hogy most már neki is 900 ft lesz... kb fél éve használjuk ezt a szolgáltatást, hát a nagy lóf.....
szóval másutt ez hogy megy?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.28. 12:39:26

@ámbátor: Fixivel?
(Ezért fogok én is fémvázas szendvicspanel házat építeni, acéllemez tetővel és fémfüsttel színezett ablakokkal. Engem ne sugarazzanak meg az űrgyíkok álmomban!)

É2I 2011.06.28. 12:43:28

@cicmen:
Off:
Én az összes iráni majmot felküldeném a zűrbe. Főleg úgy, hogy visszatérő kapszuláról szó sincs.
On:

Valszeg valami rosszul beállított új eszköz zavar be. Bár ez lehet jó távol is és sose mérik be. :S
Nekem kétkártyás telóm van. Nem szokott bajom lenni.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.06.28. 12:45:02

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Tökéletesen elég, ha alufóliából csinálsz egy csákót, mert az űrgyíkok a zagyadat támadják. Így mobil lehetsz.

Ha a csippeléstől is tartasz a Faraday-kalitkát javaslom: jobb, mint a talpig alufóliába csavarva.

Földelni ne feledd viszont. :-)

É2I 2011.06.28. 12:48:38

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Ez az, Faraday-kalitka és b.szhatják a zűrgyíkok. :D

zoli_lon 2011.06.28. 12:49:45

A Telenor nálam is rendszeresen nem kapcsol. A Nyugati környékén időnként órákig nem fog jelet a telefon. Az Oktogonnál vagy a Mammutnál meg működik. Szerintem nem telefonhiba. Szerencsére a számlázási osztályuk valami saját generátorral és vízkészlettel rendelkező betonbunkerben van a nedvadai sivatag alatt, mert bár a szolgáltatás rendre nem elérhető, a sárga csekket mindig kiküldik... Váltani nem tudok, mert igénybe vettem egy számlacsökkentő szolgáltatást, ami 'véltelenül' 1 év hűségnyilatkozattal járt... Soha többet Telenor, amint lehet visszamegyek a T-hez.

Klarky-nak: Londonban csak az O2 az ami nem biztos, hogy mindenhol rendesen működik. A T, Orange, Lebara, stb. mindenhol fog jelet.

elwood 2011.06.28. 13:03:49

"A homárolvasók vajon váltanának, vagy sem?"

- egy része azonnal váltana
- más része az Aldiba menne telefonért
- továbbiak a halásztelki őstermelőktől vennének térerőt
- továbbiak életmód tanácsokat osztogatnának (ne telefonálj annyit)
- továbbiak szerint a posztoló a hibás
- Gyurcsány a hibás
- ki kell zavarni végre a multikat
- ezért tart itt ez az ország
- más országok is itt tartanak
- sunáznák a telefonpóznát is
- a posztoló álljon ki a saját érdekeiért, és perelje be az elmaradt haszonért a Telenort

no,
tovább nem is kell olvasnod tanácsokért

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.06.28. 13:05:02

Ezért tart itt ez az ország!!!44NÉGY!!

PITTA 2011.06.28. 13:06:34

@Manci néni, a szomszéd: A mérőkocsisnak is megszakadt a beszélgetése.

Hentes pékné módra 2011.06.28. 13:07:28

Szerintem meg a kommentelők nem tudnak olvasni mert nem a házból próbált telefonálni, udvarba sincs térerő, és a műszaki zseni telóján sem (idézem):

"Azért az mókás, hogy a helyszíni vizsgálat során a Telenor mérőkocsija effektíve beállt a kertünkbe, a kolléga onnan diktálta a mérési eredményeket a központba – azaz csak diktálta volna, mert persze neki is folyton megszakadtak a hívásai."

zsiráffff (törölt) 2011.06.28. 13:12:24

@ámbátor: hajajj. minállunk még ollan ucca is vót, hogy nem vót más, csak égy árva ház a közepin, oszt ennyi.vót aki eszt létanyázta, de az nem igaz. :)

Manci néni, a szomszéd 2011.06.28. 13:22:51

Drágáim, az nem lehet, hogy a lakihegyi adó bezavar? Először is ott van pár méterre a háztól, másodszor meg hallottam már olyat, hogy a hullámok összeizélődnek vagy mitcsinálnak.

Na meg azt is hallottam, hogy rákot lehet kapni tőle.

elwood 2011.06.28. 13:25:29

@Manci néni, a szomszéd: rákot a halásztelki halasnál lehet kapni

Vladdika 2011.06.28. 13:26:12

"és felhívja a figyelmet, hogy lehetőség van kültéri antenna felszereltetésére, „melynek kiszállítási és szerelési költségeit a Telenor átvállalja,” persze magát az antennát meg kell vásárolni."

De mi a szarnak ha nincs térerő? Na még jó, hogy nem kábelNeten keresztül kell mobilozni, mint a Vodkafonnál.

GZoli 2011.06.28. 13:35:37

@Manci néni, a szomszéd:
"a hullámok összeizélődnek vagy mitcsinálnak"
Interferálnak, de ahhoz közel azonos frekvencia kell, a mobilnak fenttartotton nem mehet más.

Ahoj- 2011.06.28. 13:48:14

Aki '20-as (Telenoros/Pannonos) az szerencsés ember nem lehet!

Amúgyis egy tetü banda, + a munkatársuk jelentős része lekezelő, tirpák paraszt.
(UPC-s fiatal értetlen hülye picsáknál dettó)

Hegyirablo 2011.06.28. 13:55:22

@Ahoj-:

"UPC-s fiatal értetlen hülye picsáknál dettó"

De azért sunáznád, nem?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.06.28. 13:56:27

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Leginkább a férje, 10 éve ugyanis megállapodott. Pedig minden jel ennek ellenkezőjére hajazott: már 13 éves korában nagyon kitűnt. Nem éppen a tanulmányi eredményeivel, sokkal inkább a D kosaras melltartóval. Egyedül a sovány Tarpaival Gabesszal és a Rézműves Lacival nem csókolózott osztálykiránduláson a többi 17 másik fiúval igen. Asszem Lacival etnikai alapon, Gabesz meg nem sokkal előtte hányta ki a fél liter boroskólát.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.28. 14:08:03

@Manci néni, a szomszéd: Halásztelkiektől, szigethalmiaktól eddig én még csak süllőt és nyurgapontyot kaptam, meg dévérkeszeget. rákot nem.

bekbórd! 2011.06.28. 14:16:50

sztem rendeld meg a webshopjukból a külső antennát, most 2 év gari van rá...

Zabkása 2011.06.28. 14:36:33

itt Halásztelken nincs Aldi :D csak 2km-re Lakihegyen :D

mohopasi 2011.06.28. 14:40:59

Én úgy hallottam, épp cserélik az egész hálózatot valami jobb cuccokra, és míg ezek a munkák folynak, addig van szívás. Pl cellaváltáskor vonalat szakít. Csak azt nem értem, ha így van, miért nem ismerik be, miért nem mondják, hogy gyerekek, melózunk, hogy jobb legyen a szolgáltatás, viszont míg nem végzünk (x hónap), addig lehetnek fennakadások.

Lesből Támadó Szárítókötél 2011.06.28. 14:44:16

No, ezért jó a kicióccó kínai hálózat...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.06.28. 14:52:00

Antennás kábeltelefont kell venni az Aldiban, azon van faszányos térerő!
Viszont ezzel meg lehet minuszba menni!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.06.28. 15:01:51

Amúgy ha csak a poszt toló kertjében nincs térerő, az lehet az űrgyíkok űrhajójának az árnyékoló technikája is.
Csippelés előtt néha bevetik, hogy az áldozat ne rezonáljon interferencián.

mohopasi 2011.06.28. 15:52:15

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Nem hiszem, hogy bevételkiesést jelentene, ha esetleg nem meghirdetnék, hanem csak a reklamálóknak mondanák el, hogy bocs öreg, most kicsit akad a szekér, de már cseréljük a csapágyat.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.06.28. 15:59:33

Én cellaváltáskor mindig vonalat szakítok.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.06.28. 16:12:26

@elwood: A threadet te nyerted, további kommentelés értelmetlen! :)

Viktor-a-konyhában · http://viktorakonyhaban.blog.hu 2011.06.28. 16:26:48

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Nana, kifelejtette, hogy "elsőként fogja falhoz állítani a forradalom", úgyhogy ez maximum egy négyes alá.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.06.28. 16:43:15

@Viktor-a-konyhában:
Valamint kimaradt még:
-WD40
-mopposodás
-pipukálás
-Ashton Seran és az űrgyíkok
-ráckevei strand
-Palkovicsné
-Ede

etc.

Félre Beszélő 2011.06.28. 17:17:42

Szerintem ha most tudnál telefonálni, akkor a szomszédod, aki bosszút fogadott, mert a múltkor úgy teliből fejberúgtad a kutyaját írna most ide, hogy nem működik a GSM blokkoló, amit drága pénzért vett valahol.

Az ügyfélszolgálat hablatyolását is meg tudom érteni:
Szerelő a helyszínről: - Itt vagyunk a helyszínen, a hibát elhárítottuk - a vonal itt megszakad - volna, ha tudnánk mi okozza, de nem tudjuk.

A vonal túlsó végén már meg is íródott a javítást lezáró munkalap, majd a helyszínre küldött szaki beballag a központba és leírja, hogy nem ment semmire.

Bár ez még mindig csak 2, nem 4...

Tomasz_a_gozmozdony 2011.06.28. 17:48:13

Hipergigamegaultranetet epitenek, telefonalni meg nem lehet a 21. szazadban.

elwood 2011.06.28. 17:59:47

Tisztel Ügyfelünk,

Panaszát melyben kifogásolja, hogy cégünk 4 alkalmazottja 4 féle álláspontot képvisel az ügyben kivizsgáltuk és orvosoltuk.

Mostantól mind a 4 kollégánk egységesen képviseli, hogy fogalmunk sincs mi a hiba, és hogy megszűnik-e valaha.

Üdvözlettel,
Telenor

Peggy Bundy 2011.06.28. 18:12:02

Marad a jól bevált füstjel....

TaZ (törölt) 2011.06.28. 18:12:08

A kici, occo, kinai halozatfejlesztes allhat a hatterben. Mar japan eszak-keleti reszen treningezik a kinaiakat, akik az antenna helyett fognak sugarozni.

Gastroger 2011.06.28. 19:57:08

- panasz bejelent
- június 1-6 között legalább 4 ügyintéző foglalkozott a problémával, mérőkocsit küldtek, visszajeleztek.
- egy havi előfizetési díjat visszautaltak.

Homár?

- haver más típusú (nem kínai) telónján kipróbálni a hálózatot (lekapcsol-e)
- más szolgáltató lefedettségét tesztelni
- új készülék, új szolgáltató.

Az egy hónap jóváírva.

Viszontlátásra pajtások.

bambabela 2011.06.28. 21:23:19

kicsit zavaró a szakadozó szolgáltatás
aki nem tudná új eszközöket telepítenek az új és jobb internet elérés miatt
persze ez nem indok, mert más szolgáltató hiba nélkül át tud állni

Megdobbent 2011.06.28. 22:17:32

Lehet, hogy a helyi bodzaszedok tevedesbol elbontottak par kabelt a legkozelebbi torony fele mentukben, ilyesmi megesik.

Krisztofóró Mátyásfia 2011.06.28. 23:03:43

De Halászkerten a Herminában legalább van T-erő és geci jó csülkös babletykót lehet vételezni. Különben is ha a kedves poszt toló átgyünnél hozzánk, ilyen nem eshetne meg, csak egyféle elhajtó tipusú válasszal dolgozunk.

buksikutya 2011.06.28. 23:15:57

en is epp a minap valtottam pannon gsm-rol matavra. azerr lehetek meg sikeres ember?

SALE Kálmán 2011.06.28. 23:26:45

@buksikutya: Egy időgéppel? Hogy a picsába ne. Szervezz nyaralásokat vele:)

AlulírottFentemlített 2011.06.29. 00:23:14

@elwood:
még a telefonpóznát is :-))

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: @Sün‼:
Sírok a röhögéstől :-)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.29. 00:36:04

az volt e már, hogy utca közepére nem építkezünk mert ha jön a zautó, randán néz ki a ruhásszekrényben?

Megdobbent 2011.06.29. 03:37:32

@salapapa: Nem gyon a zoto, mert a gps sem mukodik arrafele :(

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.06.29. 04:25:19

"...Mindenesetre egy havi előfizetési díjat visszautaltak..."
Akkor ez most egy bü poszt? :)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.29. 08:30:50

@Megdobbent: akko' gyüna' mert a 3D dzsípíesz nem mutassa, hogy ottan van egy ojettum. aki azzal közlekedik, az feltétel nélkül bízik benne, hogy pontos is.

(csak így, zárójelben: az uccánk tavaly október óta egyirányú és a 2011 márciusi ájgó szerint még nem, csak az áprilisi ápgrédtől. direkt kipróbáltam és bevitt volna szemből.)

Tomasz_a_gozmozdony 2011.06.29. 08:43:42

@salapapa: en friss ajgon keresztul atusztam volna a dunan is baszki. Csak pislogtam, mint hal a szatyorban, hogy akkor ezt igy most hogy. Januarban akart kompoltatni, hat persze.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.29. 10:00:48

@Tomasz_a_gozmozdony: óóóóóóhátmámostméé? az, hogy nem adod meg neki hogy a komp ettől-eddig nem van, az nem a zájgó hibája! ;)
nekem az teccett, amikor jöttem be melózni a megyeri hídon. mielőtt rátértem volna újpesten, vagy 50alkalommal mondta, hogy "fordulj meg! újratervezés...". aztán merthogy én vagyok az akos aki fejjel megy a falnak, csak haladtam tovább. aztán... ment a kis nyilacskám, de előttem-mögöttem-alattam semmi csak a két parton a ződ meg középen a víz. jót röhögtem, hogy már repülni is tudok.
amikor átértem a hídon, szemrebbenés nélkül mondta, hogy "hajts be a körforgalomba és a harmadik kijáraton...". :D

nem rossz ez, csak a változtatásokat elég lassan reagálják le.

feherb 2011.06.29. 17:01:03

A Telenor valóban fejleszti a hálózatát. A gagyi Nokia/Ericson hálózati elemeket lecserélik a sokkal fejlettebb kínai fejlesztésű ZTE cég termékeire. www.hwsw.hu/hirek/45114/zte-telenor-pannon-lte-mobiltelefon-halozat-huawei-vodafone-t-mobile.html
Az a kár, hogy amióta beindult a fejlesztés nem nagyon lehet telefonálni, és a telefonok is gyakran lefagynak.

buksikutya 2011.06.29. 22:14:03

@SALE Kálmán: sajnos mindketto leragadt a kb. 15 evvel korabbi szinvonalan, igy szerintem teljesen jogos, ha az akkori nevukon hivom.

anarch 2011.07.05. 09:17:59

Tippre: valaki bevásárolt occó hálózati eszközökből és most ezekből akar építeni mobilhálózatot. Változó sikerrel... De a "költségoptimalizációs target", tehát az éves bónusz remélhetőleg megvan.

kútfej 2011.07.16. 22:29:47

Én riasztórendszerbe használok telenor kártyát, itt többféle adatátvitelre van szükség... hétfői teszten minden OK, most valami nyüg van 1 féle adatátvitellel nem megy, felhívom 1-szőr az ügyfélszolit ahol mondja, hogy minden ok nálam lesz a hiba! Elmegyek az egyik közeli rendszert tesztelni mit ad isten ott se jó..., ekkor elárulják tegnap volt egy "összeomlás" de szerintük már minden ok!!!? Basszák meg, kurvára nem ok! Szolgváltás muszáj lesz!

movhu 2012.01.29. 15:34:28

Az utóbbi időben rendszeresek a leszakadó hívásaim és az akkora kapcsolási idők, hogy már azt hiszem fel sem épül a hívás. Ezt cifrázza még az, hogy időnként ki sem csöng nálam, csak egyszer beleszól a hívott fél. Hajrá korszerűsítés.
süti beállítások módosítása