Tékozló Homár

A legdrágább pattogatott kukoricás tasak

2011.06.29. 00:19 | juszka | komment

Azt az egyszeri mozilátogató is tudja, hogy jó magyar szokás szerint a költekezés nem áll meg a jegyvásárlásnál, a filmhez elengedhetetlen a csámcsogás és a szürcsölés, aminek borsos árát a multiplex előszeretettel be is hajtja. Azt azonban sem a Homár, sem Erika nem tudta, hogy az üres pohárért és popcorn-os zacskóért is ugyanannyit gombolnak le az emberről, mintha tele kérte volna mindenféle tápláló finomsággal. 

Húgom 2 gyerkőccel rendelkező anyuka, jómagam nagynéniként igyekszem helytállni időnként. Amikor csak tehetem bringázni, játszótérre, Margitszigetre, Csodák Palotájába, olykor csak a Duna partra kavicsokat dobálni cipelem őket (5 és 2,5 évesek) - pénztárcámtól és időmtől függően igyekszem minél több időt tölteni velük.

Vasárnap eléggé mostoha idő lévén úgy döntöttem, hogy moziba megyünk - hajrá WestEnd - Kung Fu Panda jövünk! Mivel időnként járunk moziba, ezért a mozijegy árával számoltam, de hát a mozihoz kukorica és üdítő dukál (ezt a mozit belülről még nem látott gyerek is pontosan tudta) - így gondoltam, ha már lúd.... A kedves meglepetések ezután jöttek - gyerek menü nuku - végül is mese lehet, de gyerek menü nincs, sebaj --- Természetesen alap a 2 gyerek esetében, hogy mindkettőnek mindig saját kell és teljesen ugyanolyan - már ha nem akarjuk a következő pár órát civódással tölteni. Arra gondoltam, hogy mivel a legkisebb kukorica és üdítő mennyisége is túl sok a gyerekeknek - veszek egy üdítőt és egy kukoricát és kérek mindkettőhöz még egy papírdobozt illetve poharat....hát itt tévedtem, a plusz kukoricás tasakért egy teljes adag kukorica árát kérik (?!?!) az üdítőnél szintén.

Felháborodásomnak miután hangot adtam, hamar vezetőt hívtak, aki "elmagyarázta" együgyü vásárlójának, hogy mindkét termék esetében az elszámolás doboz, illetve pohár alapú - és ha hiány van, akkor az eladótól vonják le. Vagyis, ha azt akarom, hogy a 2 gyereknek legyen külön, akkor vegyem meg 2 x aminek kb. negyede sem fogyna el, nem beszélve arról, hogy aranyárban adják.

Bevallom nem a legszebb szavak kíséretében távoztam a pénztártól, a gyerekek nem hallották, de csak arra lennék kíváncsi a gyakorlatban ez hogy néz ki? Tehát nem a gépből fogyott mennyiséget mérik, és nem is a kasszába a beütést nézik, hanem feltételezem én: a pénztáros névre szólóan felvesz a műszak kezdetekor mondjuk 100 db poharat - felmatricázza a nevével mindeniket és a műszak végeztével leszámolja azokat a raktárosnak. Ha elmegy mosdóba, ne adj isten ebédelni, akkor viszi magával, nehogy valaki az Ő poharaihoz nyúljon és neki kelljen kifizetni egy üdítő árát a papírpohár hiányáért?!? Ha többen vannak kasszában, akkor nehogy egymás poharához nyúljanak, akkor zárható szekrényben mindenki egy sajátban tartja a poharait és kukoricás tasakokat?

A rablásnak ez a módja felháborító eddig ok, csak még azt nem tudtam eldönteni: ennyire hülyék - ennyire hülyének nézik az embert vagy tényleg ilyen hülye vagyok?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KecskeDotyi 2011.06.29. 11:58:41

@Aki a zsiráfotszereti: Én szeretem, de megoldom itthon :)

Büszke_troll 2011.06.29. 11:58:53

@hagyma: ilyenkor látszik hagyma, hogy nem itt élsz, fingod nincs a magyar valóságról, de belepofázol mindenbe.

Ha nem számolnák a poharakat zacskókat stb, akkor először csak a haverok nem költenék a pénzt, aztán a haverok haverjai sem. Nem a tíz pohár hiányozna, hanem tíz pohárnyi üdítő bevétel.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.29. 11:59:59

@elwood: ezt most épp nekem magyarázod, vagy csak nem volt kire előzményezz? :)

@Aki a zsiráfotszereti: :D iggen...
és szerencsére én vagyok a nagyobb!

@Dr Jozef Vengloš: nem tudok. ügyfél magával vitte a WD-40emet és beragadt motorháztetőzárral nem férek hozzá!

@theutat villám: az igaz, hogy a vendégnek mindig igaza van.
DE!
az a baj, hogy a VENDÉG mostanság egy igavonó állatnak nézi a szolgáltatót és csakis az önös érdekei átal vezéreltetve leszarja, hogy az is ember, teszemazt családja van.
ott tartunk, hogyha bemegy a parszt valahová, akkor mindenkinek azonnal az ő seggét kell nyalni. hogy vannak mások is? nem baj! lényeg, hogy annak az egynek jó legyen.
hogy ez a misszpicsa nem bírja belenevelni a gyerekeibe hogy nem csak ők vannak egyedül, ez manapság igen jellemző. ÉN. ÉN. ÉN. Én...
oszt ha mindenki kérne +1 poharat? az én kicsi feleségem sem bír meginni egy 3decis üdítőt egy délután alatt, míg én simán 1-3 litert. mégis megoldjuk ha hasonló helyzetbe kerülünk.
jaaaaaa... hogy mi már felnőttek vagyunk?
nem kérlek! neki is van testvére, nekem is. mindannyiunknak volt gyerexobája, a testvérével közös. persze hogy voltak nézeteltérések... nanáhogy! de a szüleink mindig pikk-pakk meg tudták oldani a problémát.
ez manapság valahogy nem megy. SENKINEK.

KecskeDotyi 2011.06.29. 12:00:11

@Ahoj-: Egyszer vegyél egy mogyis vajas kukoricát meg egy COOP sajátmárkásat. Bontsd ki és tedd egymás mellé. Egy és ugyanaz. A COOP-os csomagoláson rajta is van, h a Mogyi gyártja. Csak így COOP-osan fele annyiba kerül :D

vape 2011.06.29. 12:00:14

Azért az a kommentelők szövegértési szintjét kiválóan megmutatja, hogy a hozzászólók min. 50%-a úgy gondolja, a posztoló a saját gyermekeit vitte moziba.:)

Csak nekik összefoglalva: a hugának van 2 gyermeke, nekik csinált programot a mozizással.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.29. 12:02:21

@SALE Kálmán: ezt két napja olvastam egy másik fórumon. akkoris és most is majd leestem a székről. :DDD

SALE Kálmán 2011.06.29. 12:02:22

@salapapa: Nem, nem rosszul látod. ha bemegy és fizet valamiért, ott nem szolgáltató van (emberi lény, családdal néha), hanem szolgáltatás, ahol a szolgáltatást elvégző lehet gép, droid, ember, kutya, mindegy, de nem foglalkozunk vele, amíg megkapjuk amit akarunk.

Ez most így működik. Lehet hogy egy teljesen automatizált világ kellene.

SALE Kálmán 2011.06.29. 12:04:11

@salapapa: Én ma írtam le először, de akkor másnak is eszébe jutott már. :)

Különben én nem értem ezeket a posztokat, a mi időnkben tök nyugis kölykök voltak. Ezek meg olyanok, mint a randalírozó, kisnövésű vadállatok.
Ennyi hiperaktív poronty még az alkoholista, bagózó, drogozó anyukák mellett sem kéne legyen. Akkormeg?

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.29. 12:04:25

@mohopasi: bizony, bizony... a jó öreg "zörgőszacskós"! :D
bár manapság az ultrahangos multiplexekbebn már nem is hallaccana.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.29. 12:15:17

@SALE Kálmán: óóó, én kérek elnézést! :)
kedvencem, amikor beesik a Zügyfél este 8kor és elkezdi mondani a problémáját. amikor kikecmergek a rommá szedett autó műszerfala alól és kérdőn nézek hol a nyitvatartási táblára (09:00 - 17:00) hol rá, egy pillanatra leáll majd folytatja. amikor mondom hogy "elnézést, de 3órája zárva vagyok!", nem bírja felfogni a töppedt agyával, hogy esetleg nekem is van családom aki hiányol csak épp a tulajnak megígértem, reggelre kész az autója.
amikor elérünk a fél perces párbeszédben odáig hogy "de nekem csak...", akkor szokott elszállni az agyam. 8-)
majd ha a sok programozó ír szépen olyan programot, hogy a gépek készítsenek mindenre 1-1 gépet, akkor lesz ezeknek való világ.

a tök nyugis kölykök azért enyhe túlzás csak annyi a különbség, hogy a szüleink növesztés helyett felneveltek. megmutatták a helyes irányt, nem mi irányítottuk őket.
nagyjhából. :)

zsiráffff (törölt) 2011.06.29. 12:20:01

@salapapa: Első a család , aztán a munka. 9-5-ig, az 9-5-ig, aztán slussz.Hosszútávon rámegy az ember családja a hosszú túlórákra, nem ér annyit az egész.

KecskeDotyi 2011.06.29. 12:20:44

@vape: És ez mit változtat a sztori lényegén?

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.29. 12:27:19

@Aki a zsiráfotszereti: nagyon szerencsés vagyok, messzemenően mindenben támogat a feleségem és ezt ha nemis mindig tudom neki megmutatni, nagyon szeretem és tisztelem érte.
de sajnos ma nem azt a világot éljük, mint pl 5éve... az emberek lényegesen kevesebbet költenek az autóikra, mert a kifilézett bankszámláik többnyire mínuszban vannak és a bevételeiket nem hozzám hozzák, hanem befizetik a számláikat, tengődnek egyik napról a másikra.
pl most is itt ülök lassan 3/4 órája a gép előtt, mert a délelőtti hamar kész lett, de a következő csak 1re jön. közé nem tudtam semmit felvenni mert... mert.
hiába mennék haza... 20perc oda + annyi vissza, vagyis elbenzinekek X Ft-ot és még csak meg sem melexik a szék a seggem alatt. ráadásul nincs is odahaza csak a nagy gyerek.
viszont a számláimat, járulékaimat, könyvelőt, stb nekem is ki kell fizetnem valamikor és ha ehhez éjszakáznom kell, akkor azt vállalom.
majd lesz még itt felemelkedés és remélem, nem kell addig becsődöltetnem a céget. :)

zsiráffff (törölt) 2011.06.29. 12:29:55

@salapapa: Akkor valóban szerencsés vagy :) Sztem csak mutasd meg a feleségednek ezt a posztot, azt, hogy mit írtál róla, és meglátod a hatás nem marad el :):)

Vili bácsi 2011.06.29. 12:30:17

@theutat villám:

Mondom ha azt kéri, akkor azt is?
Vagy papírzacskóban?
Mert ő a vendég!

Érted-e, he...?!

England win The Ashes! 2011.06.29. 12:33:25

@salapapa: Nocsak, Trabantod van? :)

Emlékeim szerint annál kell felnyitni a motorháztetőt, ha tankolni akarsz.

Mazsinco 2011.06.29. 12:34:53

Én is azt mondom, hogy ha valaki nem tud viselkedni, akkor előbb nevelje meg, vagy tudjon rá, hogy a neveletlensége plusz pénzbe kerül. Elnézést kérünk utólag is, hogy nincsen Neveletlen gyerek-menü. Esetleg ne járkáljanak utána kis szalvétával meg popsitörlővel, hátha maszatos lesz? A dolgozó meg nem tud mit tenni, neki is van főnöke, aki ebből azt látja, hogy vendégpanasz van, és majd a dolgozón veri el a port. És ez a rendszer van, teljesen jogos, amiket leírtak, a mozi sokba kerül, és ha mindenféle külön igénynek engednének, akkor egyre cifrábbakat találnának ki a vásárlók, mert hogy ugye mindent szabad. Világosan ki van téve, milyen menük vannak, lehet válogatni, nem a gyerekmenüt fogják eldugni a pult alá, ha nincs, akkor nincs, erről sem a dolgozó nem tehet, de még az éppen aktuális menedzser sem. Az ilyen emberek egyszer elmennek moziba, és azt hiszik, hogy akkor ők most jól megmutatják, hogy nekik is van tekintélyük, abba meg szarjunk bele, hogy a dolgozó ezzel a saját pénzével fizet. A dolgozó sem nyúl bele a vásárló zsebébe, és veszi ki a pénzt, a döntés az övé, hogy vásárol-e. És ezt nem értik meg az emberek, hogy azért a pénzért elmehetnek moziba, beülhetnek a filmre, és kapnak egy tiszta letakarított széket, meg a filmet amit kifizettek, de nem háromszori seggkörbenyalást. Mint ahogy a boltban sem kenik rá a vajat a kenyérre, csak mert ott vettük. A moziszékes elférnek ketten is rajta dolgot tudnám felhozni én is, ott is külön kell fizetni minden egyes ülőhelyért.

SALE Kálmán 2011.06.29. 12:41:53

@Dr Jozef Vengloš: A trabant, az egy művészettörténeti mementó kérlek. :)

2011.06.29. 12:42:35

@KecskeDotyi: Igen, a sajátmárkás termék ugyanaz mint a gyártó eredeti terméke. A sajátmárkást a márka viselője: metro, match, profi, tesco...stb finanszírozza előre meg és ezért olcsóbbb, mert nem a gyártó pénze áll a raktárkészletben. De maga a termék tökugyanaz.

KecskeDotyi 2011.06.29. 12:44:04

@salapapa: Megkérdezhetem h hol dolgozol? Csak mert a mi szerelő ismerőseink ki se látnak a melóból :)
Kívánom h neked is ez legyen.

KecskeDotyi 2011.06.29. 12:45:19

@Kulics: Tudom. Mikor erre rájöttem még évekkel ezelőtt, egy csomó cuccból nekiálltam saját márkásat venni. Pl az egyik kedvenc kenőmájasomat is így féláron veszem :)

vape 2011.06.29. 12:48:44

@KecskeDotyi:
A sztori lényegén semmit. A kommentelők úgy osztják az észt pl. a posztolóról és a gyereknevelésről, hogy közben a történet nem kis részét fel sem fogták.

KecskeDotyi 2011.06.29. 12:51:52

@vape: Összesen 5 sort plusz egy szót tesz ki. Nem hiszem h ez a szori nagy részét kitenné.

Sir Zet 2011.06.29. 13:01:34

Így viszont a dolgozók elég könnyen tudnak sokat lopni: be kell szerezniük ugyanolyan zacsit és poharat, mint ami a munkahelyükön van, aztán máris adhatják el zsebre kiló-és hektoliterszámra a kukoricát, üdítőt. Vagy ne adjak ötleteket?

elwood 2011.06.29. 13:01:50

@salapapa: mivel, hogy ingyen akartad a hátizsákodat megtölteni

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.29. 13:02:14

@Aki a zsiráfotszereti: nem az a lényeg hogy lássa, hanem hogy néha érezze! ;)

@Dr Jozef Vengloš: volt, úgy 25 éve egy kölcsönben nálam. :D
írod, hogy a tágulási tartályba tőccsek. megjegyezném, az pedig a trabiban nincs, lévén léghűtéses. :fütyülősgizdasmile:
a tágulási tartály az a kiegyenlítő tartály, mely a vízhűtéses rendszereknél
"szívja magába" a melegedő motor átal táguló vizet, majd a hűléskor nyomja vissza. ha nincs repedés a rendszeren és tiszta a tágulási tartály szelepe, csődurranás előtt ott szokja kifröccsenteni a vizet amikor nem megy a hűtőventi vagy nincs keringés.
segítettem? ;)

@KecskeDotyi: békáson. attól függ, milyen szerelők. én fő profilként biztonságtechnikával foglalkozom, de autóvillamosságis is vagyok. meg néha a VIP ügyfeleimnek mindenes. :)
ez a "nincs meló" nem azt jelenti, hogy komolyan nincs. ez most azt jelenti, hogy míg pár éve napi 12-18 (változó, átlag heti 65) órát végigdolgoztam, úgy ma is szinte idebent élek, csak van naponta 1-2 óra lógásom. 8-)
a csúcsom 5 nap alatt1 alatt 82 munkaóra. akkor nagyon elfáradtam. :D

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.29. 13:06:39

@elwood: ............................
akkor most szebb szavakkal:
nem akartam, hanem _feltételes módban kérdeztem_, átértelmezve egy posztoló szavait.

idézném magam:
"Ha a zacsi és a pohár után kell fizetni, akkor ez azt jelenti, hogy ha viszek saját papírzacsit és termoszt, akkor ingyen kapom bele a kukoricát, meg a kólát?"

ugye nem kell külön rávilágítanom a "ha" szócska és a mondatvégi "?" jelentésére? :)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.29. 13:10:18

@Kulics: :O akkor a Kaiser's termékeket a Kaiser-ben olcsóbban kapom mint máshol? ;)
úgyis rég ettem már kolbásszal töltött pulykatekercset...

KecskeDotyi 2011.06.29. 13:14:17

@salapapa: Biztonságtechnikaisat nem ismerek, villamosságis van, de ő se döglik bele a melóba :)

KecskeDotyi 2011.06.29. 13:15:32

@salapapa: Nem-nem, a Mogyi se a Mogyi boltban árulja a cuccát :D

elwood 2011.06.29. 13:16:51

@salapapa: "legközelebb ha megyek, nem mammutot kérek... neeeem... viszek egy hátizsákot meg egy kétliteres flakont oszt inggyé' megtöltetem. "

se ha szócska, se kérdőjel, vagy csak rossz a browserem, de annyira nem fontos

England win The Ashes! 2011.06.29. 13:18:11

@salapapa: Na annyira nem vagyok otthon a témában, csak ugye a múltkor volt egy poszt, hogy a Shellnél több bengát töltöttek a kocsiba, mint amennyi a tartály névleges térfogata. Gondoltam, ha már úgyi benézel a büfébe, akkor rendesen tankolj fel kólából. :)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.29. 13:18:19

@KecskeDotyi: a biztonságis az végülis a "riasztós". :D
emellett mondhatnám autóvillamosság (ablakemelő, ablaktörlő, központi- motor- csomagtér- váltózár, computer javítás, izzócsere...) vagyis A-Z.
imádom a melómat, hobbim az autók és az elektronikák. emellett magamnak csinálom tizensok éve. néha mufurc vagyok az ügyfelekkel, de nem a két szép kék szememért jönnek vidékről is hozzám, hanem a kezem munkájáért. 8-)

miértfoglaltazösszesnick? 2011.06.29. 13:27:33

@leonito77: Azért írtam le ilyen részletesen, hogy megértse. Én is értem, hogy nem kell tudnia, hogyan működik. Pont ezért írom ide. Egyébként meg ha nem tetszik, el lehet menni másik moziba, ez a verseny lényege. Bár gyanítom ott is így számolnak el. Vannak egyes emberek, akik mindig fognak találni valami hibát, amin ki lehet akadni, gondolom Ön is ilyen, különben nem kaptam volna ez a választ. Rég nem vagyok egyébként a mozi alkalmazottja, csak józanul gondolkodónak tartom magam, így nem a mozi oktatja ki a vendéget, hanem én mondom magánemberként, hogy miért hülye:

1) 2,5 éves gyereknek popcornt és mozis üdítőt adni hülyeség

2) Arra hivatkozni, hogy egyforma kell nekik, különben civakodnak, hülyeség

3) Hogy a gyereknek túl sok a kispopcorn, az is hülyeség, de bármi ami pont elég az 5 évesnek, az sok lesz a 2,5 évesnek, tehát az egész hülyeség

4) Azt már meg sem említem, hogy a gyerekmenüben a mennyiségek kb. megegyeznek a "kis" megjelölésű termékekkel

Szerintem az a frusztrált, aki ilyen szarokon nekiáll patáliázni.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.29. 13:29:41

@elwood: :D
oszt annak mi is az előzménye? ugye nem miértfoglaltazösszesnick? 2011.06.29. 02:04:17? ;)
hogy direkt vagy véletlenül, de félreérted a mondandómat.
valóban lényegtelen....

@KecskeDotyi: az rápacsa... akkor hol vegyek ócsón Kaiser's termékeket? ;)

@Dr Jozef Vengloš: csak hogy tudd, hogy született az előző írásom:
- látom, írod hogy autóval és tele.
- asszociáltam, hogy a legnagyobb tartály az a tank és biztosan azt tetettetnéd velem tele. (hogy az autót hogy viszem be, tudom, ez az én problémám :D )
- meg is írtam a hozzászólást, amikor visszatekerve látom, hogy nem a tankot írod.
- visszatöröl, átszerkeszt tágulásisra, elküld.
erre mégis arra gondoltál... emlékeim szerint valami ilyet böfögtem:

valami ügyfél ellopta a WD-40emet és a beragadt kis pöcök miatt nem tudok túltankolni.
pedig nemis VW konszernes az ótóm.
:)

leonito77 2011.06.29. 13:39:13

@miértfoglaltazösszesnick?: Szerintem meg az, aki egy ilyen szituációban személyeskedni kezd és máris tudja, hogy a vevő hogy neveli a gyerekét és, hogy hogyan kéne, pedig az ügynek ehhez semmi köze.

Szerintem a meglepődés jogos és teljes mértékben független a gyermekektől. Arról van szó, hogy nagyon meglepő ugyanazon az áron adni a poharat üresen, mint üdítővel és a magyarázatot értem, de a vevő szempontjából akkor is az.

És senkinek semmi köze hozzá, hogy hogyan neveli a gyereket, meg, hogy csipszet ad neki, vagy banánt, vagy mást. A fogyasztó meglepődött jogosan. Mondhatjuk naiv volt.

Ki is lehetne írni ezt a félre értések elkerülése végett, de szerintem ezt tulaj sem merné megtenni, mert sokkal többen is furcsállanák...

Ja és persze nem kötelező ott venni, meg ott mozizni, de itt nem is erről van szó, hanem az elvről, meg a hozzáállásról. Megfűszerezve személyeskedéssel persze...

labi 2011.06.29. 13:56:10

@Almaspite: "A fenti idióta logika alapján tisztelettel megkérdezem, hogy ha viszek otthonról üres pattogatott kukoricás papírvödröt, akkor ingyen meríthetek a pultból?"

Megerősíteném, igen.
A doboz alapú elszámolás már 20 évvel ezelőtt is működött (jó reggelt mindenkinek), kedves ismerősöm egy azóta már megboldogult moziban volt akkoriban Miss Popcorn, és bizony előfordult hogy nem a hivatalos dobozba kaptunk ingyen kukoricát.

Egyéves Önkéntes 2011.06.29. 15:13:03

@hagyma: mindenhol lopnak,
ha a tulaj nem figyel, szénné lopják, benzinkúton, kasszában, boltban, büfében, (bevétel) buszos-postás-szemetes autós-szippantós (gázolaj)
irodából (fénymásoló papír, toll, tűzőgép, WC papír)
amikor autópálya épül, akkor a környéken elég sokan jutnak kedvezményes földhöz-kőhöz-aszfalthoz
ésatöbbi, ésatöbbi
ez egy ilyen tróger ország, ha teheted, menj ki amerikába!

Egyéves Önkéntes 2011.06.29. 15:20:16

a kedves anyuka a faszér nem adott mindig egy marékkal a két csimota közül annak, akinek éppen elfogyott, hamár pattogatott kukoricát vett
mi a családban a joint-ot is így szívjuk, még csak óvodások a kölkök, de már profin kivárják a sorukat

@lófő: a westend mozijában van pattogatott domolykó! isteni íze van, majd kóstold meg egyszer.

KecskeDotyi 2011.06.29. 15:24:46

@salapapa: Tudom mi a biztonságis :D Csak azt nekünk mindig egy szerelő csinálta meg, nem külön biztis.
A villamosságit is tudom. Pont lenne egy kérdésem, és mivel az ismerőssel ki tudja mikor találkozok, így megkérdezlek téged. Semmi extra nicns benne, csak érdekel. Szóval, ha kimegy pl az első index, a hátsó miért villog gyakrabban? Ne röhögj, tényleg érdekel! :)

Az ócsó kajzer termékkel meg én a Lidl-ben találkoztam. Kaiser májas fele áron, csak nem Kaiser néven fut.

KecskeDotyi 2011.06.29. 15:27:01

@miértfoglaltazösszesnick?: Az az egyetlen probléma, hogy szemellenzős idióta vagy.

SALE Kálmán 2011.06.29. 15:49:12

@Fuxika: Nagyapádnak ájfonnya se volt. Most már azért is kiközösítenének az oviban, hogy de miért nem fehér.

SALE Kálmán 2011.06.29. 15:53:10

@EÖ: Most látom hogy milyen hülye voltam, amikor olyan foglalkozást választottam, ahol nincs mit ellopni:(
Mondjuk egyszer loptam egy csomag postitot. Jó, akkor mégsenincsen baj.

Egyéves Önkéntes 2011.06.29. 15:54:16

@SALE Kálmán: még nincs veszve semmi, mondd meg mit csinálsz és kitaláljuk mit tudnál ellopni! :)

Fuxika 2011.06.29. 16:01:21

@salapapa:
Tesóméknak egy napra 26 rezsiórát írt ki az egyik alvállalkozó. Nem értette , hogy miért nem jó...

Fuxika 2011.06.29. 16:02:26

@salapapa:
Tesóméknak egy napra 26 rezsiórát írt ki az egyik alvállalkozó. Nem értette , hogy miért nem jó...

SALE Kálmán 2011.06.29. 16:06:01

@EÖ: Gombokat nyomkodok. Lehet hogy azokat kellene ellopni...

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.06.29. 16:07:24

Az volt már, hogy az ember beül egy gyerekfilmre, majd a reklámban bemutatják a Láncfűrészes Agyatlan Zombiirtó 2 című filmet amelyben 140dB hangerővel sikkant a főszereplő s az összes lurkó kissé sírva fakad...

Torrent a barátod, sokkal hamarabb meg lehet nézni a hivatalos premier előtt, olykor szinkronosan is, de ha nem max olvasni/angolul/oroszul megtanul a csimota.

A 3D meg erőltetett konzumálás és punktum :)

SALE Kálmán 2011.06.29. 16:15:38

@Fuxika: Mondtad neki, hogy a víz 90 fokon forr? :)

Anti Anyag (törölt) 2011.06.29. 18:03:43

Ezt a szarrágást. Aztán itt sírnak majd az indexen, hogy kulturálatlan a magyar, mert a nyugathoz képest kevesebb kukorica fogy.

(Ez konkrétan valami bankos volt, azok után, hogy a bankok szakmányban vágták át saját ügyfeleiket, az összes üzletágukban befektetéstől a kölcsönig, így aki tehette, leszokott róluk és már régen ausztriában bankol)

b+, hol tanultak ezek kereskedni?

Jerky_Master 2011.06.29. 18:16:48

Annyi pénzt KÉRNEK érte! te pedig ki is fizetted. így jár, aki bedől a multiplexes rablóbandának.
én a táskámban viszek be üdítőt és csokit, legfeljebb kis popcornt veszek.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.06.29. 18:32:20

@salapapa:

"majd ha a sok programozó ír szépen olyan programot, hogy a gépek készítsenek mindenre 1-1 gépet, akkor lesz ezeknek való világ."

Akkor te a Luddita Párt elnöke leszel. ;)

Venyigeszu_de_Lucerna 2011.06.29. 18:54:05

@Fuxika: talán lehet, hogy többen dolgoztak rajta? :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.06.29. 20:03:06

@Büszke_troll: most mondjam meg kid pofazik?
nevelesem nem engedi
arra meg ne klegyel buszke ha poharszamlalas nelkul minden magyar lop
nem hiszem
mert akkor a haverok mehetnenek sajat poharral pl.
sot annyira csoronak sem nezem a magyarokat, hogy nem is akar moziba menni de elmegy egy vodor ingyen kukoricaert
ha igy van akkor az szomoru

bubo cupropenis 2011.06.29. 20:06:51

Aki ma még moziba jár, az meg is érdemli, hogy ott horror áron vásároljon egészségtelen ételeket, italokat. Ha eközben még át is verik és nem az az első gondolata, hogy mi a frászt keresek én itt, hanem elkezd sopánkodni, akkor az illető biztosan nem lehet sikeres ember.
A gyerekekből is konzumidiótát nevel azzal, hogy a fogyasztás szentélyeibe jár velük.
Persze ez egyszerűbb, mint értelmes elfoglaltságot találni nekik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.06.29. 20:10:00

@EÖ: a vagy a lopasra itt is megvan
sot lopnak is sokan
a buntetes kicsit meg mindig huzosabb itt mint otthon
most rugtak ki a hotelbol egy pasit mert lopot par szelet sajtot es a konyhaban is van kamera
25 ev utan....
es ezzel veszitett vagy 30 ezer dollart is
szoval hulye mindenhol van
amugy apro csenesekben mi kelet-europai bevandorlok nagysagrendekkel jobbak vagyunk
\/ nem nagy dologra kell gondolni, nem is igazi lopas, csak pl. kajamaradekokat tilos kivinni, a bolgar munkatarsnom meg kiloszamra hordja ki a kenyeret, ami amugy aszemetbe menne/

a masik gondom, amellett, hogy nehezen hiszem, hogy egy kukorica-cola arus, megha summantana is nehany pohar, vagy voidor araval ezt megerezne valaki
mondtam, a tulajnak a legkenyelmesebb megoldas, okos, ketsegtelen
lehet nalunk is igy van, nem tudom mi a helyzet kukoricafronton

SALE Kálmán 2011.06.29. 20:19:14

@Anti Anyag: Lófaszt, csak egészségtudatosak vagyunk. A kukorica hizlal. :D

ave 2011.06.29. 20:20:07

Csak akkor vagy hulye, ha megvetted a kettot megis.

Ez van, mindig a csatolt cuccokbol lehet igazan megelni.

kerdesek05 2011.06.29. 20:24:04

olyan lehet, hogy viszek magammal poharat és kérek bele kólát egy másik üres pohárba meg kukoricát?

ilyen visszaváltós mozgalmat igazán elindíthatnának a multiplexek

venszivar 2011.06.29. 20:30:06

@hagyma: Már én is többször említettem,hogy NE itt ugass,pofázz!
Ott hisztizz,ahová ki evett a rosseb!
marynek,meg a tolvaj bolgár csajnak fogd a kezét. HAZA ÁRULÓ ! KUSS!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.06.29. 20:37:06

@venszivar: a "haza arulo!" azt jelenti, hogy hivsz haza
hat en most nem mennek, majd ha megnyugszol
ezek szerint amerikaban az indianokon kivul mindenki hazaarulo?
sotetseg van a te fejedben es irigyseg a szivedben
mate evangeliuma 234-21

venszivar 2011.06.29. 20:44:49

@hagyma: Te barom! Már megint "amerikázol"!Te idióta,már többször kérdeztem,hogy honnan Amerikából?Chile,Peru,Mexikó,Kolumbia?
No te ekkora paraszt vagy!Azt sem tudod,hogy melyik országból ugatsz,csak a földrészt sejted......Észak,közép v.Dél?Haza ne gyere!Patkányokra ,itt nincs szükség.Kuss! Ott ugass!

acidx 2011.06.29. 21:05:13

detto. pár éve ugyanígy jártam. legnagyobb kukoricához szerettem volna még egy dobozt, hogy ne hulljon szét, erre azt mondta az eladó, h oké de azért ugyanannyit kell fizetni. nem hittem a fülemnek,nem mertem visszakérdezni. de most már elhiszem.

uruk.hai 2011.06.29. 21:05:43

Várjunk csak! Jól értem? A mozikba hivatalosan nem vihetek be csak olyan élelmiszert, amit a mozi büféjében vettem?
A vendéglátóiparban még megértem, de itt nem a film a termék, amit eladnak? Erről nem tudtam. Ritkán járok moziba (utolsó film: HP2...),és abból egyszer vettem chipset, meg üdítőt, akkor is ráb...tam, mert kiderült, hogy a film 169 perces és nem csak 120. A régi szép időkben a túl hosszú filmeknél volt szünet, ki lehetett menni pisálni...

uruk.hai 2011.06.29. 21:08:09

Ez az üres-zacskós árpolitika, bár érthető okokból alakult ki, de nekem azért kicsit abszurd.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.06.29. 21:12:19

@venszivar: lefekves elott igyal egy kis langyos tejet
bajban lehetsz ha patkanyokra nincs otthon szukseg,de ne kerlelj, nem tudunk itt fogadni, itt amerikaban

aha, persze 2011.06.29. 21:18:13

KEDVES POSZTOLÓ! EZT 3 (HÁROM) MONDATBAN IS MEGÍRHATTAD VOLNA.

kéjenc 2011.06.29. 21:19:39

Ha én mozibüfés lennék film végén össze szedném a kidobott zacskókat,és minden harmadik negyedik adag árát zsebre raknám.Utánna ugathatna a faszfej,hogy miért így működik a rendszer.Hát így járták köcsög tulaj.Dugd fel magadnak a rendszered.

venszivar 2011.06.29. 21:23:03

@hagyma: olyan gyenge vagy,mint egy buzi!
te meryt dugod v. csak fejed.ott nem áll szóba veled senki,próbáltad már a niggereknél?ja,hogy azok meg nem dumálnak egy cigánnyal........

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.06.29. 21:36:44

@venszivar: ma kifejezetten szorakoztato vagy, de tenyleg
neha unalmas vagy, de ma viszed a primet
valami igen jo kannas borhoz juthattal, tartsd meg a dielered
reggel kicsitr fog fajni a fejed, de nyomjal be deci vegyest, rendben leszel
ha mar a tej nem jatszik nalad...

venszivar 2011.06.29. 21:43:50

@hagyma: Ott ugass,rühes haza áruló!te kocsmáros barom,valahonnan "amerikából"....Ott rohadj meg!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.06.29. 22:24:04

@venszivar: itt fogok,amerikaban, ezt eldontottem
bar mondtam Marynek egettessen el ,ha eljon az ido, az olcsobb errefele

rad lesz aki dob 3 lapat foldet?

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.30. 00:44:03

@KecskeDotyi: szakmailag, vagy érthető módon válaszoljak? ;)
próbálom érthetően...
egy izzó 21 Wattos, ami 14 Volton felvesz cca 1,5Ampert és ebből van kettő, + az oldalindex 5W és a műszcsop visszajelzője 1,2W ami összesen cca 48Watt. az indexrelé terhelésre dolgozik és erre az értékre van beállítva. ha elszáll az oldal vagy a műszcsopvisszajelző, azt észre sem veszed de ha egy 21Wattos száll el, lecsökken a terhelés, hamarabb hűl a bi-metal, gyorsabban kapcsol.
újabban már elektronika van a relé helyett. ilyenkor ha elszáll az izzó ugyanazzal az intervallummal villognak az izzók, de merthogy bent a "kattogást" egy kis hangszóró csinálja a műszcsoportban, elektronikusan reálnak gyors kattogó hangot hogy a beidegzőtött hangra menj és cserélj izzót.

mindenkitől bocsi, de próbáltam rövid maradni! :D

OK, köszi. megnézetem a Zsszonnyal. :)

@SALE Kálmán: :DDD ott lesz még toll, gemkapocs, papír.... ;)
de a gombokat hagyd! nem szeretném ha hamarabb indulna a ráketyi! 8-)

@Fuxika: ha egy adott munkát 3 ember csinál 6 és az egyik +1 azaz 7 órában, akkor ki is jön az! :P
így számolnak a szaxervizekben is.

@neoteny: nem, én nem rombolok. én építeni szeretek. alkotni, a világot szebbé, jobbá tenni.
de lassan kihalok mint a dínók és akkor fognak copni azok, akiknek büdös a kétkezi meló. :)

neoteny · http://word.blog.hu 2011.06.30. 01:22:16

@salapapa:

"én építeni szeretek. alkotni, a világot szebbé, jobbá tenni."

A programozó is épít, alkot... és néha sikerül a világot szebbé, jobbá tennie.

ptspts 2011.06.30. 02:39:16

Ehhez hasonló történetem nekem is van. München, Hofbrauhaus. Többféle sör van az étlapon, bizonyos söröket 1 literes korsóban, más söröket fél literes korsóban lehet rendelni. Mi ketten voltunk, és kétszer fél liter ugyanolyan sört akartunk rendelni. De az a fajta sör az étlapon csak egy literes korsóban volt. Megkértem a pincért, hogy hozzon nekünk egy litert abból a sörből, két fél literes korsóba széttöltve. Nem hozott. Megkértem, hogy hozzon egy üres félliteres korsót. Nem hozott. Csak azt volt hajlandó hozni, ami az étlapon volt.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.06.30. 07:08:19

@neoteny: szerintem olvasd el több hozzászólásomat is és aztán fogalmazd újra!

Ceccon 2011.06.30. 09:44:32

Ezt az idióta, agyhalott bandát...
A hozzászólások több mint fele rosszindulatú zsibbasztás. Mire a végére értem, felment a vérnyomásom.

Hogy min?

Azon basszátok meg, hogy ilyen inkorrekt barmok vagytok (tisztelet a kivételnek).
Ki vagytok bukva a 2,5 éves gyereken? Nem mindegy mennyi idôs? Ha 4 évest írt volna, akkor rendben van, hogy kólát kap? Kinek mi a fasz köze van ahhoz, hogy a NAGYNÉNI (nem az anyuka) elviszi ôket moziba és hogy mit vesz nekik?
Semmi, nulla, zéró!!!

Neveltetés?
Bárrmelyikôtök 2-5 éves korában sosem hisztizett semmin? Ugye nem. Gyökerek. Ti már akkor is ilyen "mindenttudók" és szófogadók voltatok, akik anyuci elsô szavára vigyázállásban zabáltátok a számotokra undorító spenótot.... Csak mert azt mondta és ti azonnal el is fogadtátok...
A kisgyerekek hisztisek és ez nem neveltetés kérdése. Ez egy állapot, majd kinövik. Bár látom, vannak itt egyesek, akiknek ez mostanra sem sikerült.

Gyerek a moziba? Micsoda lélegzetelállító dolog. Valószínûleg titeket nem vitt el a szülôk soha gyerekkorban sehová, ezért vagytok irigyek.

Nem értitek mirôl szól a poszt?
Arról, hogy ahol lehet, mindenhol lehúznak, agyatlan, logikátlan szabályok, rendszerek mögé bújva. Ti ezt elfogadjátok?
Ezért tartunk itt, ahol tartunk, a béka segge alatt. Hajrá, csak így tovább, ahány ember, annyi vélemény. Nem ez a gond, hanem a kompromisszum, az összetartás hiánya.
Aki meg úgy érzi, hogy a büféfônöknek van igaza, az elmehet Braziliába az ültetvényekre kapálni. mert ezek szerint azt is megértené, hogy Leonszio érdeke a mezôgazdaság és a szabályai teljesen korrektek... Aha.
Úgy ahogy vagytok (még mindig tisztelve a kivételeket): ez egy szánalmas banda, ti nem látjátok a fától az erdôt.

Lehet engem fikázni, leszarom, de mindenki úgy neveli a ROKONA gyermekét, avagy a sajátját, ahogy akarja. Amikor én voltam gyerek, én is hisztiztem a kóláért. Kaptam is néha-néha, mégsem lettem ilyen barom, mint itt egyesek.
Úgy osztjátok az észt, mintha mindenki a NASA-nál dolgozna... Ha ilyen kurva okosak vagytok, akkor miért nem tudtok megoldást arra így 2011-ben, hogy egy mozi büféjében a szarul mûködô rendszer mindenki ( a vevô és az eladó/tulaj) szempontjából is elfogadható legyen... Miért nem tesztek érte??? Fikázni azt tudtok.
És igenis, álljon már meg a menet: egy kibaszott papírzacskóról beszélünk. Mit nem lehet ezen érteni???????? 1969-ben már a Holdon járt az emberiség... Most meg egy papírzacskó adás-vétele kihívás?
Igen, ha én fizetek valahol valamiért, akkor én sem szakadt pénzt adok, amihez hozzáfûzhetném, hogy: nyugi, csak el kell menned a bankba, ott majd kicserélik. Tehát nem szívatok surmósággal mást és talán jogosan várom el, hogy a pénzemért olyan szolgáltatást kapjak, amivel lehet azonosulni, amit el lehet fogadni.
Az, hogy az idióta rendszer miatt egy üres zacskó annyiba kerül mint a teli, számomra elfogadhatatlan. Szerintem nem vagyok vele egyedül.

Ezzel tudok abszolút egyetérteni:
Decens Vizualista 2011.06.29. 11:21:43
Az a gond emberek, hogy az internet mindent elbír. A figyelmetlenséget, a felületes olvasgatást (átfutást) is. Insantság rulez. Ez az alkalmatlan picsa valóban nem akarja nevelni a gyerekeit, mert feltehetőleg nem rendelkezik gyermekekkel. Ő a nagynéni. Nem leírta? A nagynéni mindenkori feladata a hámból való kirúgás, közösen, minden ami az anyuka tekintélyével már nem lenne összeegyeztethető. Nekem az és úgy jön le a posztból, hogy ő ennek a legmesszebb menőkig igyekszik eleget tenni, valószínúleg helyenként kissé ügyeletlenül, esetlenül, de összességében jól.

A sok arcoskodó, ékezet nélkül pampogó - és természetesen rendekívüle nagy élettapasztalattal rendelkező - jólmengmondós, végtelenül frappáns és jópofa, IT szektor-nevelte faszjancsik értelmetlen posztját is elbírja a net, persze gyereket közelről még egyik sem látott. Az ilyennek még úgy 10 évig minimum ne legyen nebulója, vagy ellenkezőleg: marha gyorsan szakadjon a nyakába minimum 1, aztán tapasztalja meg, mi hogyan is megy. Igen, ez a kor az egó kialakításának időszaka. Szánalmas mikor egy hozzászólás velejét az ekézés adja, zéró kompetenciával (rosszabb esetben érzelmi inkontinenciával megtoldva).

Harmadik pontként pedig a frusztráció szülte, különösen széles szókincs-spektrummal felvértezett posztokat említeném meg. Egy fokkal kevésbé szánalmas, mint az előző, viszont erre is áll, hogy miután lemondott kussoljon be és legközelebb csak akkor szólaljon meg, ha értelme van, ha hozzá tud tenni valamit a storyboardhoz, a közösséghez, akármihez. Ne pedig csak egy pótcselekvésnek is szar, még önmagának is felesleges - legtöbbször - tucatreakciója legyen a témához.

Gyerekeknek kell az élmény. Ez ugyanis a mozgatórugója, az értelme, az eredője az egésznek. Azt figyeljétek már meg milyen szinten beleteszitek magatokat a posztokba és hát... milyen szinten bemocskoljátok a lényeget magát ezzel. Még önmagunkat ilyen szinten előtérbe téve károgás sem lenne túl nagy probléma HA rendben lennének a hozzászólók. 1 kezemen meg tudom számolni hányan kiegyensúlyozott emberek itt. De nyilván nem az fogja fröcsögtetni az egóját ész nélkül aki rendben van, szóval nem is várom el a lehetetlent. Tárgyilagosságot jobb lenne fókusz alá helyezni inkább.
Képzeljétek a nagynéni helyébe magatokat, nem feltétlenül szeretetömlengést meg megértést várt ezerrel, de emberi véleményeket. Szerintem baromi lelohasztó lehet neki olvasni mindezt ami itt össze lett hordva.

Kurvára szégyellje el magát akire valamelyik is áll. Igen, az én posztom sem különb most, de basszátok meg, ezt nem bírtam nézni, térjetek észre.

Roberto Carlos 2011.06.30. 09:49:30

@Ceccon: az olyanok mondják, mint te, hogy minden gyerek hisztis, aki nem tudja megnevelni a gyerekét
most pedig vedd be a gyógyszered és higgadj le.

KecskeDotyi 2011.06.30. 10:49:09

@Ceccon: Én egyetlen egyszer hisztiztem, anyám megmosta az arcom hideg vízzel (nem rakott be a zuhany alá), abbahagytam. Soha többé nem volt hiszti. Értettem, hogy a nem, az azt jelenti hogy nem, nem azt hogy talán vagy esetleg vagy igen.
Ha valami tetszett egy boltban, megkérdeztem h megveszi-e. Mondta h nem. Bepróbálkoztam, h ha majd megjön a fizetése, akkor megveszi-e. Azt mondta, h igen. És ezzel le volt zárva, kemény fél percig emlékeztem rá, h majd ha megjön a fizuja én azt megkapom. De a mai sz@ros kölyköknek MINDEN és AZONNAL kell.

Ceccon 2011.06.30. 11:04:37

@Roberto Carlos: Az én lányomnak is volt hisztis idôszaka, így vagy úgy, de túl van rajta, ettôl függetlenül hidd el, tiszteletben neveltem fel és nem lett belôle egy elveszett ember... Akinek a gyereke sosem hisztizett, az egyszerûen hazudik.
Én szándékosan nem neveztem meg senkit személyesen a mondókámmal.
De mint ahogy sokan, úgy te is csak egy részét tudod kiemelni a leírtaknak és semmi mást sem tenni, csak belekötni.

Nem tudod felfogni, hogy a poszt írójának nem a gyerekneveléssel kapcsolatos problémája van?
Nem errôl szól az, amit írt!

Részedrôl a szövegértelmezés erôs túlzással is: 0 azaz nulla.
Ne aggódj, gyógyszer nélkül is higgadt vagyok, fôleg, ha megígéred: igyekszel mostantól a lényegre koncentrálni.

Ceccon 2011.06.30. 11:11:15

@KecskeDotyi: komolyan mondom, nem értelek. Nem a hisztirôl szól a poszt. Egyszerûen nem tudom másképp leírni.

Azt elfogadom, hogy a mai gyerekek el vannak kapatva, de azt gondolom, hogy ez a szülôk hibája...
Miért kell egy óvodásnak mobiltelefont venni? Egy érettségizô pöcsnek meg autót? Sorolhatnám az ok-okazat összefüggést, de ez nem ehhez a poszthoz tartozik.

hardrock 2011.06.30. 12:40:47

Ennek oka, hogy a moziban zacskó- meg poháralapon számolnak el, mert ezeket könnyebb nyilvántartani, mint a százliteres zsákokban érkező kukoricát meg a számolatlanul folyatott ücsit. Tehát ha egy üres kukoricászacskót kiadnak, akkor az az elszámolásban úgy jelenik meg, hogy 1 zacskó kukorica, függetlenül attól, hogy ténylegesen volt-e benne kukorica. Ezért aztán nyilván a teljes árat is fizettetik.

ÉS igen, ha jóban vagyunk a büféssel, akkor lehet olyat csinálni, hogy ingyen eszünk-iszunk, amennyiben visszavisszük utána a zacskót meg a poharat.

cemeteryman 2011.06.30. 13:10:23

@Ceccon: Mikor voltál utoljára moziban?

labi 2011.06.30. 13:49:47

@Ceccon: "Mire a végére értem, felment a vérnyomásom."

No ezzel csak óvatosan, mert lehet hogy másnapra sem hozzák meg a vérnyomáscsökkentőt.

"Kaptam is néha-néha, mégsem lettem ilyen barom, mint itt egyesek."

Hozzászólásod stílusát tekintve ki kell hogy ábrándítsalak. De, az lettél.

KecskeDotyi 2011.06.30. 14:50:48

@hardrock: Valaki elmondja még vagy ezredik alkalommal is, hogy ezredszerre is elmondhassuk, h sz@r a rendszer?

zünüke 2011.06.30. 15:48:56

Közel egy órája ezen a beszóláson röhögök.de már a könnyem folyik....

SALE Kálmán:

zünüke 2011.06.30. 15:51:01

Félretéve a hülyeséget,a Pizza-Hut-nál is így müködik.Azért nyomhatod magadnak az üditőt,mert a pénztáros a poharakat számolja a tálcán.

Ceccon 2011.06.30. 16:01:06

@labi: "Mire a végére értem, felment a vérnyomásom."

Igen. Átvitt értelemben, de ezt te úgysem érted.
Ismét egy kiragadott mondat, amibe muszáj belekötni.
Stílussal kapcsolatban: számomra mindegy, milyen a stílus, ha van mögötte értékelhető tartalom. Néha a sorok közt is kell olvasni.
Neked valószínűleg vérnyomásnövelőt kéne szedned, mivel le van lassulva az agyad...

Ami engem dühít, és tudom, hogy még sok más embert is: az a rosszindulat!!!

Ebben és sok más posztban olvasható kommentek döntő többsége a beszólásokról, lehülyézésekről szól, mindegy ki mit oszt meg egy írásban. Nem hisznek neki, kioktatják, osztják az észt, rosszindulatú, "úgy kell neked-így jártál" stílusban véleményeznek.
Hajrá, csak így tovább, ez is tükrözi a mai életvitelt, felfogást, a másik problémáira jellemző nemtörödömséget.

Az aki ide vagy bárhova ír egy posztot, nem azért teszi, hogy lehülyézzék, hanem a bizalmába fogadva titeket, megoszt veletek egy valós vagy valótlan sérelmet. Nem azt várja, hogy a lényeget nem látva, egy-egy mondatát megmagyarázzák, aláássák. Az ami itt van, az igenis rosszindulat!

Oké, én egy barom vagyok. Azért mert neked nem tetszik a stílusom. Lehet, másnak sem, de nem igazán érdekel. De inkább vagyok egy magam által is felvállalt barom, mint hogy ne tudjak valamit megfelelően értelmezni és annyival többet hozzászólni egy-egy poszthoz, hogy: ez milyen idióta, stb.

De ha már a személyeskedésnél tartunk, engedd meg, hogy én is illesselek egy jelzővel: Te olyan

fütyöke-

szerű lény lehetsz, ha fökdbe dugott fejjel csak huszadrangú dolgokon tudsz lovagolni.

Részemről én lezártam az eszmecserét, immár teljesen nyilvánvaló, hogy mindegy ki mit ír, csak a buzerálás jön át belőle egyeseknek és sajnos sokaknak.

Krumplibogár 2011.07.01. 15:43:46

Ez hasonlít az én sztorimhoz, ami a június 25-26.-i rendezvényen történt Hódmezővásárhelyen. Elmentünk megnézni a kisfiunkkal a bábelőadásokat a Kossuth térre. Persze rengeteg árus, köztük cukorkás is. Megígértük a gyereknek, hogy választhat egy valamit. Ki is vett egy sétapálca cukrot, ami kisujjnyi vastag és arasznyi hosszú volt. Kérdem mennyi lesz, mire a nénike az öregtől kérdezi : ugye ez 400? Majd elájultam, de már kivette a drágám, és különben sem sűrűn kér bármit is. Szó nélkül kifizettem, bár később a párommal megjegyeztük,hogy ez már rablás. Az igazi hidegzuhany 2 nappal később ért. A 100 ft-os boltban ugyanaz a cukorka 45 értsd negyvenöt forintért volt kapható! A pofám leszakad! És a plusz, hogy tegnap a barátnőm mondta, hogy a másik cukorkásnál 150-ért adták! Micsoda haszonnal dolgoznak ezek, így megéri cukorkásnak lenni.

Lilieth 2011.07.01. 15:50:15

Pár hónapja a Lurdy ház mozijában szerettem volna plusz poharat kérni, és bár meglepődtem ugyanezen a válaszon, elfogadtam és pont. A fiatal hölgy pedig kedvesen mosolygott, eszembe nem jutott volna balhézni. Annyit én is elmélkedtem rajta, hogy milyen hülyén hangzik már, hogy üres pohárért is fizess, de mivel elmondta, hogy elszámolás alapján az ő zsebére megy, felfogtam.

szubjektiv 2011.07.01. 19:08:43

Nekem az a véleményem, hogy leszarom, hogy hogyan mi módon számol el a rabló kukorica, kólaárus. Mert ami a multiplexekben folyik büfé címen az rablás. Oldják meg, hogy legyen zacsi, pohár, ha valaki azt kér és kész. Mi a franc közöm van nekem ahhoz, hogy a tulajnál a rendszer arra épül, hogy az alkalmazottak nyilván lopnak.
Amúgy meg idióta volt az eladó meg a vezető is. Nem azt kell mondani, hogy ennyiért meg ennyiért tudunk üreset adni, hanem azt, hogy sajnos nem tudunk adni,mert a rendszer úgy számolja, mintha ez egy teli zacskó meg pohár lenne. Vagy gondolták, hogy a nagynéni megveszi üresen egy valag pénzért? Jah és sűrű elnézéseket kérni, hogy ilyen szar a bolt rendszere.
Az unokahugom dolgozott az egyik multiplexben nyári munkaként, teljesen elképesztő volt, amiket mesélt. Basszus vécére is úgy lehet elmenni, hogy a műszakvezetőtől, vagy ki a bánattól engedélyt kell kérni. Nem ám úgy, hogy odaszól a kollegának, hogy Józsi kiszaladtam a klotyóra. Idiotizmus a köbön és arcátlan lehúzás.
Ha én kukoricázni akarok, viszek itthon pattogtatott kukoricát, hozzá fél literes üvegben vizet, azt hello.
A nagynéninek meg elismerésem, hogy viszi a kiskrapekokat sokfelé.

szubjektiv 2011.07.01. 19:15:08

@bubo cupropenis: A gyerekekből nem attól lesz konzumidióta, hogy néha elviszik moziba és kapnak a film mellé kukoricát.
Egyik alkalommal megkérdeztem szegény fiatal eladót, hogy szóda nincs-e. Szerencsétlen teljesen hülyének nézett. Pedig ugye van szóda, hisz azt keverik a szörphöz, hogy kóla legyen. Csak azt mégsem lehetne aranyáron adni.

anarch 2011.07.05. 12:30:09

Szerintem ha pohár-számlálás lenne akkor a poharakat elő sem vennék: be a páncélba. Fognának egy kis fröccsöntött vödröt, a pulthoz heggeszteni egy bazi nagy láncon és a hajrá: itt idd ki.

hardrock 2011.07.06. 10:16:04

@KecskeDotyi: Kedves, fogalmam nem volt, hogy korábbani is leírták: hát dehogyis fogok minden hozzászólást apróra visszaolvasni, hisz' dögunalmas, hogy itt több 100 hozzászóláson keresztül rinyáltok, ahelyett, hogy kérnétek egy NEM kukoricás zacskót a büfépultostól :) Van ott mindenféle más zacskó is a büfépultban, pl. nejlonból. Persze ahhoz nem paraszt módra kell (számon)kérni, hogy ezt a nem a munkaköréhez tartozó kérést teljesítse.

brëndon · http://edrink.blog.hu 2011.07.10. 13:55:31

Ez csak egyszerű statisztika!

E-Sz-A 2011.09.01. 19:23:13

Ez úgy van, hogy amikor valaki megkezdi a műszakját, kap a kasszája melletti zárható szekrénybe minden termékből meghatározott darabot. Ő ezt leszámolja. Ha mosdóba megy, bezárja, és elviszi magával a kulcsot. Már nem nyúlhat sem a termékeihez sem a pénzéhez. Napvégén a maradt termékeket összenézik a terminál által rögzített eladással, és ha hiány mutatkozik, akkor azt ki kell fizettetni. Mivel józan paraszti ésszel belegondolva máshogy hogyan lehetne lemérni az üdítő, a kukorica, stb fogyását, amelyik nem darabáru?
süti beállítások módosítása