Tékozló Homár

Fél fotel a JYSK-tól

2011.07.07. 12:24 | juszka | komment

Kaelon az a fajta naiv ügyfél, aki még akkor is boldog, ha csak fél bútort kap teljes áron. De ha nem is a dobozban, végül meglett az összes alkatrész - sikersztori a JYSK jóvoltából. 

Történ ugyanis, hogy tegnap elhatároztam, hogy veszek a JYSK-ben, két "Anne" fantázianévre hallgató, igen jutányos árú fotelt. (Akcijósan 6500Ft/db)Meg is vettem, haza is vittem, aztán elkezdtem összeszerelni. Az elsővel nem is volt gond, bár egy "Skandináv bútorszerelő és beállító" OKJ-s képzés nagyban javítaná a köridőm... Aztán mikor a másodikhoz kezdtem volna hozzá, észrevettem, hogy nincsenek meg a csavarok. Hoppá!

Na telefon elő, számot netről levadász... kicsöng. Nem veszik fel. Vártam 20 percet, aztán megint hívtam, de nem vették fel ekkor sem. "Háhá! Félnek tőlem!" gondoltam, és el is határoztam, hogy holnap majd habzó szájjal szóvá teszem ezt is. El is telt kb. fél óra, aztán csörgött a telefon. A JYSK-ből hívtak vissza (!!!), mert hogy hívtam őket, csak épp nem tudták felvenni. Elmondtam az eladónak, hogy mi a problémám, ő rögtön elnézést kért (!!!) és mondta, hogy sajnos akkor vissza kell fáradnom az üzletbe, hogy egy másik csavar szettet adjanak. Persze a karosszéket nem kell visszavinnem.

Örültem is, vissza is mentem, kaptam másik csavar szettet, aztán hazajöttem. Itthon, mikor ismét nekiláttam a bútor-legónak, feltűnt, hogy két fa merevítő is hiányzik. Ekkora már zárva volt az üzlet, úgyhogy másnapra halasztottam az akciót. Másnap, a begyakorolt mozdulatokkal mentem vissza a boltba, és elmeséltem a történetem az eladónak. (Mert ő egy másik eladó volt.) Mondta, hogy semmi gond, megnézi, hogy van-e raktáron, és ha van, akkor megkapom a két merevítőt. Volt raktáron, meg is kaptam. Bevallom, nem erre számítottam, viszont felemelő érzés volt, hogy azután is vevőként kezeltek, hogy már otthagytam a pénzt. :)

Köszönet a szekszárdi JYSK dolgozóknak!

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.07. 12:29:49

"fél bútort kap teljes áron"

Megkapott mindent, nem hisztiztek, és nem teljes áron vette, hanem "akcijósn".

Ez a decukiblogra való, nem ide. Gusztustalanul édes történet.

England win The Ashes! 2011.07.07. 12:34:19

Már megint egy poszt, ahol hiányzik pár bizbasz a csomagból...

mortalwombat 2011.07.07. 12:35:39

JYSK-TÖL!

Amúgy ez a hozzáállás bármelyik üzletükre érvényes, én is jártam így.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.07.07. 12:43:20

Pfeejjj! A gyomrom felfordul ettől mézes-mázos sztoritól! Nem való ez ide,kéremszépen! :D:D

felszopó 2011.07.07. 12:45:54

ez egy kibaszott szar sztori

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.07.07. 12:46:10

A JYSK úgy tűnik, hibás üzleti szemléletet követ, foglalkozik a vevőkkel. Be fogja darálni őket a piac :D

"Mondta, hogy semmi gond, megnézi, hogy van-e raktáron, és ha van, akkor megkapom a két merevítőt."
És az vajon kiéből fog hiányozni? :D

Rosszindulatú Vászka 2011.07.07. 12:46:29

Most akkor mivan? Meg miért? Meg minek?

Akkor én is egyet:

tennap vettem egy multinál négy db (4 db) zsemjét. Nem volt akciós. Hazahoztam és mindmegettem. Tettem bele valami cuszmákot, meg némi állatkészítményjellegű felvágást. Meg zőccséget. Nem volt rossz. Éhenhalás ellen pont jó. Eztet kérem posztolni!

Papundekli 2011.07.07. 12:49:56

Azért ez komoly, hogy eddig egy pozitív komment sem érkezett, na jó egy fél:)

mortalwombat 2011.07.07. 12:50:52

@nyomasek_bobo: Akkor holnap elmegyek a jéipsziloneskába.

zsiráffff (törölt) 2011.07.07. 12:54:32

csak aszt nem értem, hogy hogy fér bele a cipősdobozba a két fotel is. persze ha be van jól gépzsírozva, akkor jobban csúszik.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.07.07. 12:55:34

@Papundekli:
@Nigab:
Nigab, mint egyedüli pozitív kommentelő, gyorsan rúgj bele a poszt-tolóba! :D:D

Nanemá 2011.07.07. 12:56:07

Biztos, hogy ez AZ a Szekszárd? Tehát tényleg nem Amerikában van?

mortalwombat 2011.07.07. 12:56:17

Azután meg megnézem, hogy az aeldéiBEN van-e duplavédékötőjelnegyven.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.07. 13:02:13

Csak csendben, hogy senki meg ne hallja:
Nem az lett volna normális, hogy vettem két széket, és minden meg volt hozzá?

mortalwombat 2011.07.07. 13:09:18

@batgirl: Pszt, csak halkan, nem, mert a gyártó kifelejtette a zalkatrészeket, a jéipsziloneská meg jófejségből korrigálta azt.

elwood 2011.07.07. 13:13:20

ezeket a mocsokmultikat ki kéne már zavarni az országból

egy tisztességes seggberúgást, hajleordítást is képtelenek az ügyfél felé tenni, azt hiszi a végén hogy nem itthon van

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2011.07.07. 13:14:20

Má' nem azért, de őszintén, ezen mit olyan bonyolult összeszerelni?

www.jysk.hu/130/133/3638001/a/catalog

Rosszindulatú Vászka 2011.07.07. 13:14:51

@elwood: ugye? Így nem is okoz sikerélményet a soppolás. Megveszed, hazaviszed, műxik? Hogymánehogymá! Mint a jenki proliknál. Nekünk ez így nem kell!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.07.07. 13:21:36

@nyomasek_bobo:
Hegesztőtrafó meg bőccsészdiploma nélkül bizony nehéz lehet összerakni.
Tele van görbülettel.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2011.07.07. 13:22:09

Csak nekem tűnik fel, hogy az alkalmazottak folyamatosan shiftelik a hiányt?

Agyalap 2011.07.07. 13:28:48

Ha magyarosan állunk hozzá, 3-4 fordulóval a két szék áráért összerakhatsz egy harmadikat is :)
Két dolog kell hozzá, mindig másik eladó - meg arc.
Visszatérve a lényegre: teljesen normális a JYSK hozzáállása, bár lehet hogy én egyszerre támadtam volna le őket az összes hibával.

megamenn 2011.07.07. 14:12:03

Ez beszarás, hogy nem veszitek észre! Ez egy beugrott JYSK ügynök feljárató posztya! FÉÉÉÉÉÉK!!!!! :)

frutella 2011.07.07. 15:21:28

@Rosszindulatú Vászka: Á, ezt így nem lehet. Ha azt írtad volna, hogy vettél 4 db zsemlét és az egyik belsejében egy lyuk volt és dühödten visszamentél és adtak egy lyuknyi zsemlebelet. No, akkor ki lehetne posztolni. Persze csak akkor, ha mindez az Aldiban történt.

ergbertegon 2011.07.07. 15:27:33

Zseniális. Így most az összes többi dobozban sincsen meg minden. Még hogy ez ejrópa???

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.07. 15:35:16

@nyomasek_bobo: hat ha ebbol hianyzott 2 merevito meg az osszes csavar, akkor tulajdonkeppen csak az ules volt a dobozban

Gastroger 2011.07.07. 16:59:10

Hello vettem egy akciós fotelt a Jysknél. Mikor elkezdtem volna összerelni észrvettem, hogy egy darab csavar nincs hozzá. Semmi gond felhívtam a jísket, beautóztam, és megkaptam a csavarszettet.
Mikor kezdtem összeszerelni jöttem rá, hogy nincs hova becsavarni a csavarokat, és hiányzanak a tartólécek, megint betelefonáltam. Mánsap beautóztam, és megkaptam! Ezek után, észrevettem, hogy az ülésfelület is hiányzik. Betelefonáltam, mondták átvehetem, meg is kaptam.
Harmadnap már rájöttem, hogy az egész dobozt otthagytam a JYSKnél, és azért nem tudtam összecsavarozni semmit. Így, ha részletekben is, de mindent megkaptam.

Ez amúgy egy bolofog ügyfél poszt?

Mert ha kivitték volna személyesen, összeszerelik, akkor oké, de íg, hogy kétszer-háromszor kiautózott a jiskbe...

Paddy 2011.07.07. 17:48:27

@ColT: Senkiéből! megrendelik újra az alkatrészt. Én is náluk melózom: a legtöbb bútorhoz megrendelhető a legtöbb alkatrész darabban is, nem kell az egész bútort újra rendelnünk.

Pécsi bölcsész 2011.07.07. 18:47:38

Bezzeg régen, amikor még az árkádban is ingyen lehetett szarni... azok voltak a szép idők...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.07.07. 20:44:31

Az ilyen rohadt multikat, akik a vevők érdekeit nézik, először el kell lehetetleníteni, utána ki kell ebrudalni az országból!!!
DDD

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.07.07. 21:48:04

@atpijkamo: csatlakozom. Ez undorító. Mibe lehet ebben belekötni?
A JYSK monnyon le!
fényképbolt
ezérttartittazország!

Megdobbent 2011.07.08. 00:50:00

Demondjuk, ha mindjart az elso alkalommal kiteregeti a hozzavalok utmutatojat, es az osszes hianyt egyben panaszolja el, az sem lett volna komoly gond.

mohopasi 2011.07.08. 11:59:32

Heti találós kérdés: hányszor kell elmenni a boltba egy rohadt fotelért, amit már elvileg elsőre elhoztál? :D

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.07.08. 12:34:32

Most volt egy kalandom egy (figyelem!) teszkóban vásárolt megfelelő méretű hűttővel.Indok: árulnak márkás, minőségi termékeket is.

Ingyen volt a házhoz szállítás, fel is hozták a fuvaros fiúk a teraszra (oda kértem, hogy a csomagolóanyagokat könnyebben leszedjem -2m magas hűtőről beszélünk). Aztán megkínáltam a fiúkat egy korsó hideg ásványvízzel. Kérdezték is, h kibontsák, á mondom, nem kell, meleg van: menjenek csak nyugodtan: látom a csom. fólia ép, baj nem lehet: alá is írtam, h sérülésmentesen átvettem.

Este mikor munkából visszaértem boldogan csomagolom, majd jön a feketeleves: még a gyárban sérülhetett, mert a tökéletesen ép csomagolást lefejtve a szép inox felület felgyűrve, törött alsó résszel van.. Gyors telefon, hogy ilyenkor mi van (hiszen tudom, hibáztam, h nem csomagoltattam ki). Szerencsére a szállítóit előkeresve a fiúk ráírták: a vevő kérésére nem lett kicsomagolva... Így tényleg nem nézhettem meg tüzetesen másnap hoztak egy újat s vitték a régit: most megkínáltam őket kávéval és ásványvízzel is és megköszöntem szépen.Jattot visszautasították...

Szóval ez az igazi BÜ poszt, ha fele ilyen genya lenne a service, mint én, most lenne egy sérült hűtőm (kb. 20-30ezres kár ahogy a csomsérült boltokban nézem) hisz aláírtam, hogy nem volt sérült..

Mille38 2011.07.11. 20:45:50

Nekünk a fóti Jysk-ról van hasonló jó tapasztalatunk (már ha a csavarok notórius hiányát egyáltalán a pozitív térfélen lehet értékelni). Telefonáltunk, megígérték, hogy lesz csavar, félreteszik. Vagy három hétig nem mentünk érte (karácsony táján minden járt az eszünkben), aztán már nagyon aggódva vettük arra az irányt, hogy majd lesajnálva azt mondják, hogy minden határidőn túl vagyunk... De nem, az eladó szépen hátrament a raktárba, előkereste a csomagot és átadta.

A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.07.11. 21:52:29

Én egyszer az árpád-híd aluljáróban vettem egy sajtburgert sok kecsappal 300 Ft-ért és sajnos tiszta kecsap lett a pulóverem. Kértem az eladótól egy szalvétát és meglepo módon adott...(a hamburger is jó volt.)

blackblack 2011.12.25. 11:56:27

Olvasgatok itt, és egyre inkább kezdem szégyelni, hogy magyar vagyok! A magyar néptől rosszindulatúbb, képmutatóbb, trógerebb nép nincs. Ahhoz értenek, hogy sírjanak, kötözködjenek, a saját embertársuk alá tegyenek még egy lapáttal, verjék az asztalt. Szidják a cigányokat. Pedig különb népség a magyartól, ahol van összetartás. Mi magyarok, mit csinálunk, ha valakit látunk az utcán (én konkrétan segítek) feküdni? "Biztosan részeg!" A ROSSZINDULAT!!!! Csak annak tud örülni ez a csürhe népség, ha valami rosszindulatú, agresszív bejegyzést olvashat! "Biztosan kitalált történet". Nincs benne vér és agresszió! Ahhoz ért ez a csürhe népség, hogy sírjon, panaszkodjon, agresszív legyen, a másikon töltse ki a bosszúját! Ezért tart itt ez az ország, hát megérdemeljük!!!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.12.25. 15:15:53

@blackblack: Tényleg van összetartás a cigányokban, barátom. Például képesek egymást bíztatva halálra verni egy ártatlan embert a gyemekei szeme láttára. Képesek bandába tömörülve idős, védtelen embereket kirabolni, megkínozni, megölni. Képesek más emberek kertjét letarolni, verítékes munkával felnevelt jószágát elhajtani. A hatóságot rokonuk jogos letartóztatásában csoportosan, felfegyverkezve, fenyegetőleg fellépve (meg)akadályozni. Képesek gyermeküket állami gondozásba adni, hogy onnan egy rokonuk jó pénzért kivegye.
Valamint képesek századok óta a társadalomba nem beilleszkedni, kötelességeket nem teljesíteni, viszont mindenféle (plusz) jogokat, ellátásokat maguknak vindikálni.

blackblack 2011.12.25. 19:11:35

Talán, ha a magyarok között lenne összetartás és nem egymást marnák, ölnék, akkor nem tehetnék meg ezt a cigányok. Mit csinál egy magyar, ha a embertársát fenyegetés, atrocitás éri? Elmondom neked, inkább elfordul. Fényes nappal 2 cigány a nyugati- téri aluljároban egy szál alsóra vetkőztette ismerősöm 12 éves fiát, mert kellett neki a jó kis cipő és satöbbi. Tudod mit csinált az a sok magyar hazafi? Elfordultak, pedig a cigányok csak ketten voltak. De itt a fórumon lehet a magyarnak a magyart szarnia.

blackblack 2011.12.25. 20:38:28

@estrella negra: nem akarok saját magam ellen beszélni. De Kanadában, Németországban nem maradhattak meg a cigányok. Itthon viszont kapnak segélyt. De törvény alapján, amit magyar emberek hoznak és tartanak be. Ez van szépen lassan beolvadunk.
süti beállítások módosítása