Tékozló Homár

Nehéz a szakítás az Erste-vel

2011.07.07. 10:30 | juszka | 48 komment

Dinijooék egy ideje már nem élnek itthon, ezért úgy döntöttek, itteni bankjukkal is ideje megszakítani a kapcsolatot. Az Erste azonban nem örül a szakításnak, és nem hogy a számlát nem szünteti meg az ügyfél kérésére, még új kártyát is készíttet. 

Egy éve úgy alakult, hogy otthon nem találtam munkát, ellenben kaptam egy munkalehetőséget, szóval fájó szívvel, de elhagytam a Túró Rudik földjét és kijöttem külhonba dolgozni. Aztán a sors úgy hozta, hogy a kedvesem is utánam tudott jönni, szóval egy ideje együtt próbálunk élni itt a végtlenben.
A kedvesemnek az Erste Banknál van egy lakossági folyószámja, amit, lévén, hogy amióta itt vagyunk nem használja, viszont a havi díjat fizetni kell, gondoltuk érdemes lenne megszüntetni.

Szóval két hónappal ezelőtt bank felhív, felmondási lehetőségekről érdeklőd. A hölgy közli, hogy természetesen meg lehet szüntetni személyesen, vagy közjegyző által hitelesített meghatalmazással, esetleg kézzel írott levélben elküldött kérelemmel (itt jegyezném meg, hogy azóta megtaláltam a számla felmondásának feltételeit, ahol közjegyző vagy ügyvéd szerepel, ami szerintem nem teljesen ugyanaz, mint csak a közjegyző).

Természetesen az ember próbálja a könnyebb utat választani, tehát maradtunk a kézzel írott levélnél. Itt tenném hozzá, hogy a számlán akkor 1500 Ft volt, ami kb. 5 hónap számlavezetési-díjra elegendő és a számlához semmiféle rendszeres átutalás vagy egyéb kiadás nem társult a havi díjon kívül. Tehát a levelet megírtuk és április 28-án elküldtük a telefonos hölgy által megadott címre. Gondoltuk, hogy ennyi is volt, majd küldenek egy záróegyenleget és kész, ami pluszban van a számlán azt meg majd a szülei felveszik, vagy megadunk egy másik számlaszámot és oda elutalják.

Azóta semmiféle levél nem érkezett egyik általunk megadott és a bank által ismert címre sem, ellenben ma megkaptuk a múlt havi számla kivonatot, amit emilben küldenek a jobbik felemnek. Ebben pedig megdöbbenéssel, én inkább dührohammal, tapasztaltuk, hogy a számla még mindig nem szűnt meg, ellenben sikerült legyártaniuk egy új kártyát a számlához, aminek az éves díját le is vonták a számláról, ami ezzel a levonással majdnem 3000 Forint mínuszba került.

Szóval ma bank újra felhív, miért csináltak új kártyát, ha két hónappal ezelőtt küldtünk egy levelet, hogy szüntessék meg a számlát? Arról nem beszélve, hogy a kártyát egy olyan levelezési címre küldték, ahol már 2 éve nem is lakik ott a kedvesem és mielőtt kijött jelezve lett a banknak, hogy mindent az állandó lakcímére küldjenek. Még szerencse, hogy ismerjük azt, aki épp most ott lakik, szóval, ha szerencsénk van, akkor nem dobja ki a postás, hanem vagy bedobja a ládába, vagy visszaküldi a banknak.

Visszatérve a megszüntetésre, a telefonos hölgy ma azt közölte, hogy csak személyesen vagy közjegyzett meghatlamazással lehet megszüntetni a számlát, egyébként pedig a kártyát is be kell vinni a felmondáskor, mert az a bank tulajdona amúgy, és ha nem tudjuk leadni a kártyát (mert ugye rossz címre küldték ki), akkor sincs baj, csak fizetni kell még 13000 Forintot a kártya letiltására (mi van?, fizessünk 13k-t egy kártya letiltásáért, amit le sem kellett volna gyártaniuk, mert a számlát két hónapja, illetve a saját szerződésük értelmében a levelünk beérkezésétől számított egy hónapon belül, azaz egy hónapja meg kellett volna szüntetniük).

Azóta még kétszer sikerült, két különböző ügyfélszolgálatossal beszélnünk, a legutóbbi visszahívást ígért a panasz osztályról. Meglátjuk mi lesz.
Jah, az már csak hab a tortán, hogy a levelezési címet nem lehet telefonon keresztül törölni/megváltoztatni, csak netbankon keresztül, amihez viszont kellene egy pin kód, amire a kedvesem nem emlékszik, mert hónapok óta nem használta és okos ember nem írja fel sehová ugye a pinjeit (ez a mi sarunk sajnos).

Ellenben lehet igényelni új pin kódot a netbanknak küldött emilben, amit kipostáznak a levelezési címre... ááááááááááááááááá - Te kinél bankolsz?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rosszindulatú Vászka 2011.07.07. 10:35:30

hejesbítek.
Itt most nem lesz másodikozás :(

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.07. 10:39:51

Arról nem esett szó, hogy célba ért-e a levél.

Landy4x4 2011.07.07. 10:41:44

dobogóról lecsúszva :(

Csigorin 2011.07.07. 10:44:57

Te komolyan azt hiszed hogy kulfoldrol meg lehet szuntetni egy szamlat?
Hogy barmit el lehet intezni NEM szemelyesen a Turo Rudik foldjen?

Asszony gondolt volna ra azelott mielott kijott.

Raadasul rossz hirem van: kulfoldrol erkezo levelnel meg konzulatusi hitelesitest is fognak az alairasod melle kovetelni...

igazságos 2011.07.07. 10:48:29

Jah, az már csak hab a tortán, hogy a levelezési címet nem lehet telefonon keresztül törölni/megváltoztatni, csak netbankon keresztül, amihez viszont kellene egy pin kód, amire a kedvesem nem emlékszik, mert hónapok óta nem használta és okos ember nem írja fel sehová ugye a pinjeit (ez a mi sarunk sajnos).

Na, ezt nem értem, valaki magyarázza el nekem, tudatlannak.

Ugyanis a Raiffeisennél van olyan, hogy ha nem tudod a pin kódot, fel kell hívni a számot, megadni xy adatot, akkor küldenek sms-ben pin kódot. Ugye, régen ezt kártyával adták, de nemrég megváltozott, csak sms-ben küldik, amivel jelszót is meg tudod változtatni.

Ilyen nincs az ERSTE-nél, hogy központi számon kell új pin kódot kérni, amivel be lehet lépni a netbankba????

A posztoló megjegyzem, nem életrevaló, ha itthon nem tud ilyen ügyet elintézni (nem is értem, hogy gondolta, hogy nem kell majd fizetni minimum 5 ezer forintot), akkor külföldön sem rúghat labdába.

Sajnos ez van, én konkrétan örömtáncot lejtettem fűszoknyában, befújtam WD40-nel az OTP-s számláimat és kártyámat, amikor megszabadultam tőlük persze, jó pár ezres leperkálása után. DE MEGÉRTE!!!!

The Good Boy 2011.07.07. 10:48:42

nekem mindig gyanús, ha egy cég orrba-szájba reklámoz. ilyen ez az első bank is. nekem anno évekkel ezelőtt a városi bankkal gyűlt meg a bajom lemondás miatt, úgyhogy inkább minden banki ügyem egy helyen a lineárisan egyenletesen kicsit sz*r hazai, zöld bankban intézem:)

Rosszindulatú Vászka 2011.07.07. 10:50:04

Csak jelezném, hogy a Túró Rudik fölgye Oroszország. Merhogy ruszki lelenc ez a remek nyalánkság. Ők szürok-nak híjják. Fincsámcsi.

Egyúttal külön tengerméj tisztelettel köszöntöm az enbéhá és a médihatósság jelenlévő rídanli ügynökeit. Csókolom Annamária!

belekotyogok 2011.07.07. 10:52:49

Mondjuk az erste télleg ragaszkodó - legalábbis felmondáskor, én annyi helyzeti előnnyel indultam, hogy személyesen kíséreltem meg a tranzakciót.
Kártyám nekem sem volt meg, nem is aktiváltam, a számlán csak pénzt tartottam (abból se sokat), de rájöttem, hogy felesleges fenntartani ezért külön számlát, a párnaciha olcsóbb erre a célra...

zsiráffff (törölt) 2011.07.07. 10:53:58

ki kell keresni az áeszefből, hogy a bank milyen okból jogosult megszüntetni a bankszámlát, aztán azt gyorsan elkövetni. vagy sün.

Róka-Rudi 2011.07.07. 10:54:45

Én a Sünnél bankolok. És te?

Rosszindulatú Vászka 2011.07.07. 10:55:19

Pár éve, mikor kicsit optimalizáltam a Zéletemet, mexüntettem pár számlámat, macerásabb, mint nyitni. Csak jelezném.

Nem beszélve arról, hogy nemám csak zsé kivesz számla töröl, hanem még jött hozzá a marketingnyomasztás, hogy hogymá nehogymá meg miért (a faszt kérdezgetnek fojton a bankokba, el tudom dönteni többnyire, hogy mit aakrok), hanem még hetekig tartott, hogy kiszámojják a maradék kamat és azt elkülgyék. Macerás ügy.

igazságos 2011.07.07. 10:55:59

@belekotyogok: felmondáskor nem csak az ERSTE ragaszkodó, hanem mindegyik bank igyekszik még több pénzt lehúzni az emberről.

Már a megtakarított pénzemet sem merem a bankba tenni, mert a 6-7%-os kamat, mire elég, semmire sem, elviszi a tranzakciós, meg banki költség kezelési díj. (Remélem, ezt a betörők, és IP- cím alapján beazonosítók nem olvassák. :D)

cicmen (törölt) 2011.07.07. 11:04:09

Dinijooék egy ideje már nem élnek

Részvétem!

cicmen (törölt) 2011.07.07. 11:06:54

Egy éve úgy alakult, hogy otthon nem találtam munkát, ellenben kaptam egy munkalehetőséget, szóval fájó szívvel, de elhagytam a Túró Rudik földjét

Hazafias érzelmek, honvágy!
Tetszik!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.07.07. 11:09:56

Nem kell az ilyen bankkal foglalkozni, és főleg nem is fizetni semmit nekik. Főleg úgy, hogy külföldön éltek. Majd megszüntetik ők a számlát maguktól előbb-utóbb.
Én mindig az "amilyen az aggyonisten, olyan a fogaggyisten is" elvet követem ilyen esetben. Próbálkozzanak meg nyogodtan polgári perrel, úgyis elvesztenék, és ezt az ő jogászuk is tudja, úgyhogy nem fognak próbálkozni.

zsiráffff (törölt) 2011.07.07. 11:19:45

@cicmen: jóvanna. vannak itt antipatrióták is. tudod, a macska is oda jár, ahol etetik, nem ahol verik.

.lll. 2011.07.07. 11:33:05

@igazságos:

most lebuktál,mennyit tartsz a surgyéba?

É2I 2011.07.07. 11:36:54

@Jani haverja: Nem híreszteld ezt a baromságot, mert még elterjed.
Mert ha majd a kamatokkal szépen terhel működési és egyéb lehúzó sarcuk eléri a ingerküszöbüket. Bizony átadják behajtásra és ki is derítik merre vagy és ettől kezdve sokkal nagyobb szarba lesznek.
Nem légből kapott, megtörtént egy ismerőssel :( Az .T.-nek nevezett förmedvény követte el.

Jobban járnátok, ha haza jön a jobbik feled és személyesen intézi el. Egyébként még akkor is csak 30 nap múlva szűnik meg a számla, és csak akkor ha van rajta elég pénz a különböző ügyfélnyúzó tételek kielégítésére!

Pull77 2011.07.07. 11:40:48

@cicmen: jóvanna. vannak itt antipatrióták is. tudod, a macska is oda jár, ahol etetik, nem ahol verik

Ezért utálom a macskákat. A kutya legalább hűséges

zsiráffff (törölt) 2011.07.07. 11:48:42

@Pull77: persze. ha eteted. ha nem, az is lelép.

qwerti (törölt) 2011.07.07. 11:57:56

Tény hogy nem egyszerű a szakítás velük. Nekem a megszüntetés előtt már csak egy virtuális kártyám volt meg párszáz forint a számlán. Gyors tanácskozást tartottak, hogy mi a teendő ilyenkor, végül 2-1 arányban ellenem itéltek az ügyintézők, így le kellett adni a kártyát és pár hét múlva jöjjek be, szüntessem meg, mert hátha még van függő tranzakció, vagy megjegyeztem a kártyaszámot és kilépve a bankból vmi irdatlan párszázas netes vásárlással kiforgatom őket a vagyonukból. Persze kérdésemre kaján vigyorral megjegyezték, hogy természetesen a következő havi számlavezetést is vonják ha úgy adódik. Amúgy ez a kártyavisszaadás majd várakozást eddig csak az ersténél és a kh-nál tapasztaltam, máshol sokkal gördülékenyebben mennek az ügyek.

cicmen (törölt) 2011.07.07. 12:13:09

@Pull77: Ezért utálom a macskákat. A kutya legalább hűséges

Teljesen más állat, kár összehasonlítani.
Egyébként mindegy milyen állatot tartasz, ha szereted és foglalkozol vele, akkor biztosan meghálálja!
A macskát a kutyával összehasonlítani különben is ősi román szokás! Hasonlítsd a macskát a lóhoz és hivatkozz arra, hogy nem lehet lovagolni rajta! Az eredeti lenne!

igazságos 2011.07.07. 12:17:48

@lófő: euróban, forintban, vagy svájci frankban szeretnéd?

igazságos 2011.07.07. 12:22:52

@cicmen: én szeretem mindkettőt. Kutyát, macskát is, mindegyikből van. :)

@É2I: figyelj, a barmok csak híreszteljék, az idióták meg is érdemlik. Ilyenkor nem szabad figyelmeztetni őket. :D

cicmen (törölt) 2011.07.07. 12:36:13

@igazságos: én szeretem mindkettőt. Kutyát, macskát is, mindegyikből van. :)

Nem akarok én senkit rábeszélni semmire, csak a gyenge érvekre mutattam rá.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.07.07. 12:37:52

@É2I: @igazságos: Az ismerősi körömből, és a saját tapasztalatomból merítve kb 15 különböző bankkal kapcsolatban (néhány bankkal, pl. az Erstével több esetben is) tudom leírni azt, hogy ez a folyószámlamegszüntetés EGYETLEN, és LEGEREDMÉNYESEBB módja. (Feltéve persze, ha az illető bizonyítani tudja, hogy a levelet az Erste megkapta, és még nem is válaszolt rá - ezt viszont az Erste-nek kell bizonyítani, hogy ő válaszolt esetleg). És a legrégebbi eset legalább 10 éve történt.

Mert ugyanis nem csak az Erste viselkedik így, hanem a legtöbb bank.

É2I 2011.07.07. 13:10:16

@igazságos: Nem Jani haverját hívtam baromnak, ha nem a mondandóját.
De - amint írja - 15szörös tapasztalata van ezzel kapcsolatban, ennek az érvnek meg kell hajolnom. Revidiálom is magam, mea clumpa avagy fapapucs. :D
Mondjuk én 15 bankot fel se tudnék sorolni, úgy hogy maradok óvatosch.

É2I 2011.07.07. 13:15:29

@Jani haverja: Én hiszek neked. Viszont ha a banki ászf-ben nincs benne, hogy sima levéllel is lemondhatod, akkor nem neked fognak igazat adni.

Gugsz 2011.07.07. 14:03:11

Saját tapasztalat! Kerüld messze az Ersztééket! Én sajna tőlük bérlem a kecót még jó pár évig. De még nem adtam fel, hogy kiváltom újra a szabadságlevelemet valahogy...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.07. 14:15:33

Hát ez nem újkeletű dolog.
Már Máté Péter is megénekelte:
''Nehéz az ersztebanktól búcsút venni,
én mégis könnyen megteszem...''

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.07.07. 14:46:01

Nem mondom, hogy korrekt az Erste, de mélyen meghajolva gratulálok a posztolónak, amiért azt gondolja, hogy levelet írve meg lehet szüntetni egy számlát.

A bank meg genyó módon visszaélt a helyzettel, és sápolja a júzert.

Szóval lóf@sz mindkettő seggébe...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.07.07. 15:46:49

@É2I: Hiába van benn az ÁSZF-ben egy tértis ajánlott felmondólevélre akkor is kell válaszolniuk, max. azt a tájékoztatást kell adniuk, hogy így nem lehet megszüntetni a bankszámlaszerződést. Ha nem válaszolnak, akkor a "hallgatás beleegyezés" alapon simán lehet hivatkozni arra, hogy Te úgy tudtad, hogy már rég megszűnt a bankszámlád. És a bíróság is Neked adna igazat, de eddig nem mennek el a bankok, mert a jogászaik is tudják ezt. Csak bepróbálkoznak mindenkinél egy kis plusz pénzt lehúzni, és legtöbbször sajnos sikerül is nekik.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.07.07. 15:50:05

@Jani haverja: Persze remélem, hogy valami tértis ajánlot levélben, vagy más hasonlóan bizonyítható módon mondta fel a posztoló a szerződést.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.07.07. 15:52:39

@Jani haverja: ajánlot helyett ajánlott, azaz 1 t betű lemaradt.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.07. 18:34:49

@hagyma: ott voltam, mikor Máté Péter énekelte Payer Öcsivel.
És Alla Pogácsevával.
Neszójjábe!;-)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.07. 18:36:46

@hagyma: ott voltam, mikor Máté Péter énekelte Payer Öcsivel.
És Alla Pogácsevával.
Neszójjábe!;-)

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2011.07.08. 07:33:14

Igazából, én nem foglalkoznék velük. Remélem, volt annyi eszed, h ajánlottan adtad fel a levelet, így Jani haverja jól mondja. Te jóhiszeműen jártál el, az hogy ők mit kavartak és hova, Téged nem érdekel.

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.07.08. 09:04:18

Üdv
A poszttolót már nem divat lehulyézni?

"Okos ember nem irja fel a pin-t"
Ja láccik, fejben sem tud 4 számjegyet megjegyezni

A másik:
telefon az Erstének és kapod sms-ben az új pinát
Saját tapasztalat, mielött lehulyézne bárki is

"Sima" levélben azért nem lehet lemondani a kontót,mert akkor a szomszédomét is lemondhatnám csak szórakozásibol

A kibaltázott apróbetüket ugye nem olvassuk el csak irjuk a levelet a Homárnak
Homár?
Volt ellenjegyzés a poszt toló levelén?
Tuttam!

mohopasi 2011.07.08. 11:55:48

Egy banktól olyan esélyes megszabadulni, mint egy bármilyen más multicégtől. Ha egyszer odaadtad nekik az adataidat elbuktál... Én évekkel ezelőtt léptem le otp-től, időnként még mindig zaklatnak valami 200 Ft tartozással. Mikor szerződést bontottam ott a fiókban kifizettem mindent, kaptam papírt róla hogy minden oké szabad vagyok. Aztán....

anarch 2011.07.11. 10:12:38

@Rosszindulatú Vászka: A "Túró Rudik földje" egy utalás egy kezdetleges "maradj itthon" reklámra, aminek keretében azt bírták kitalálni hogy - többek között - azért maradj Mo-n, mert itt van ám a túró rudi... A felsorolt indokokon páran kiakadtak, ennek volt tetőzése a túró rudi, mint non plus ultra "indok" :).

vastagbor.blog.hu/2011/03/23/gyere_haza

Ez volt kb fél-egy évvel ezelőtt. Úgy tűnik az Agro/Mező/Erste-t is sikerült beszervezni, mint marasztaló.

_Zsoo 2011.07.15. 17:41:41

Nem tudom olvassa-e még valaki ezt a postot.
Szerdán külföldi (angol) font számlámról utaltam magyar/forint számlára pénzt, melynek átfutási ideje kb 3 nap. A pénz ma meg is érkezett és az Erste bank kereskedelmi árfolyama 306,57 volt. Viszont a (nem kevés) pénzt 302,9-es árfolyammal váltották át! Természetesen felhívtuk az Erste ügyfélszolgálatát, ahol megerősítették, hogy az aktuális kereskedelmi árfolyammal kellett volna átváltani a pénzt és valami hiba történhetett valószínűleg "véletlenül". Hát én nem tudom hogy ez véletlenül történt-e, nem vagyok biztos benne egyáltalán. 36300 forinttal akartak megkurtítani! Panaszunkat jelenleg kivizsgálják. Azért ezek tényleg nagy rohadékok. Sok szemét bank.

Alexander Eisenburger 2011.07.20. 14:40:50

Szegény ERSTE-sek, mekkora nagy lúzerek vagytok. Mondjuk nem mind tudjátok, hogy a AGROBANK-MEZŐBANK-ERSTE BANK evolúció nem volt anno sem zökkenőmentes, és már ez így magában is sokminden gyanúra ad okot. A levélben lemondáshoz meg annyit, hogy Magyarisztánban amit nem saját magad intézel személyesen, azt b@szhatod! Én kintről üzemeltetem a magyar bankszámláimat, de sajnos amit nem személyesen intézek, az sose lesz elintézve. Főleg, amíg a sz@ros Posta úgy dolgozik, ahogy... a döglött kutyámat se bíznám az ótvaros bagázsra, nemhogy egy felmondólevelet a banknak.

Esztre 2011.07.29. 22:46:20

nem értem, ez az új generáció nem tanulta meg hogy alkalmazkodni kell, ne bizz senkiben, ráadásul örüljön ezeknek a szivatásoknak, ennél jobban ki lenne akadva ha milliók csücsülnének a számlán és valaki megszerezné az adatait - szóval ne a csóróból induljon ki, itt mindenki egyenlő kivételesen, bármennyi van azon a számlán, még ha tartozás is, másnak semmi köze hozzá
süti beállítások módosítása