Tékozló Homár

Autóbérlés Horvátországban

2011.07.22. 14:39 | jackyll | 58 komment

Laci nem bírja kivárni azt a néhány hetet, amíg a horvát autókölcsönző feloldja a zárolt 36 ezer forintját:

Én a horvátországi "kellemetlenségünket" szeretném megosztani Veletek. Makarskán töltöttünk egy hetet a barátnőmmel, ahová busszal mentünk, mert gondoltuk nem lesz szükség autóra. Aztán úgy döntöttünk, hogy talán jó lett volna mégis, mert a közeli 1700 magas hegyre az utazás díja drágább, mint egy autó bérlése 24 órára, így ugyanannál a horvát utazási irodánál inkább autót béreltünk. A 2 nappal előre foglaltuk le (100 Kuna) a nyaralásunk utolsó teljes napjára (péntek 8:30 - szombat 08:30). Délelőtt 10:30-kor mentünk érte, mire a recepciós lány közölte, hogy a főnöke 10-ig várt ránk, és mivel nem érkeztünk meg, ő elment vele a bankba. Kérdőre vontuk, hogy mégis miért, nekünk most kellene, hiszen ezért foglaltuk le, de állítása szerint nem 08:30-tól, hanem pont akkor vehettük volna át. Apróbb vita után hívta a főnökét, az hozta az autót, és így 11 után vehettük át. Kifizettük a bérleti díjat, a biztosítást, plusz 1000 Kunát zároltak a bankszámlánkon, arra az esetre, ha később vinnénk vissza, nem fizetnénk parkolójegyet, stb. Ez érthető is. Amikor visszavisszük az autót, feloldják a zárolást. Rendben.

Elvittük. Viszont úgy döntöttünk, hogy mivel az utolsó napon nem akarunk az autóval foglalkozni, meg már így is elment a fél nap, ezért hosszabb útra nem megyünk, és vissza vittük késő délután. Már más recepciós lány volt, aki nem akarta átvenni, mondván, hogy holnap kell visszahoznunk, hiszen 24 órára kértük. Nem, nem kérjük, köszönjük szépen, elég volt, oldd fel a zárolást, és viszlát! Nem tudta miről beszélünk, ők nem zárolnak számlát. Mondom ott bent az irodában a főnököd egy fél napja zárolta, mellesleg itt van a bizonylat róla. Ja igen, így már érti (!), de csak 2 nap után oldják fel automatikusan, mert ha esetleg összeszedtünk büntetést parkolócédulákból, vagy bármi másból, az időbe telik, mire kiderül. Ezt is megértem, hiszen így logikus, de ezt MIÉRT NEM közölte senki, mikor átvettük? Mi van, ha ez az utolsó 1000 Kunánk lett volna? Mivel nem szóltak előre, akár ott maradhattunk volna pénz nélkül. Szerencsére volt még tartalék.

10 percnyi  felemelt hangon történő beszélgetés után eljöttünk, mert láttuk, hogy tényleg  nem tudja és nem is akarja feloldani a zárolást. Persze 4 nap után sem történt még semmi, ezért telefonálgatunk, de megint a "mi nem zároltunk", vagy a "már feloldottuk", vagy "jó akkor a főnök bemegy a bankba és elintézi" válaszokat kaptuk. Teljesen inkorrekt ez a cég, mert sem tájékoztatást nem adnak, vagy nagyon hiányosan, és a pénzt sem nagyon utalják vissza.

Itthonról nem tudom mi mást tehetünk, mint telefonálgatunk, e-mailezünk, és reménykedünk. Jó tudom, nem az a hatalmas összeg, de nagyon bosszantó, hogy így bánnak az odalátogató, és ott pénzt költő külföldiekkel. Remélem ezért a nagy többség nem ilyen...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leadfoot 2011.07.22. 14:47:37

Nem kell ilyen zugkölcsönzőkkel kezdeni... :-/

dosszié 2011.07.22. 14:48:05

Látom azért a trükközés nem csak magyar szokás. Vagy honosították a horvátok?

A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.07.22. 14:49:34

Várom a trollokat, hulye magyar túrista, megérdemli, stb.

2011.07.22. 14:54:53

A posztoló nem gyakorlott autóbérlő, nyugati országokban 1000 EU összeget zárolnak és van hogy egy hónapig is rajta marad a zárolás. Ezek alapján a horvátok kifejezetten humánusak.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.07.22. 15:02:40

lehet már a posztolót? nyaralj itthon, akkor érted is :))

tipikus tesze toszi,aki messzire akar kirándulni nem 10-kor kel fel ha 8.30 ra kéri az autót, komolyan nem értem tudta egyáltalán mit is akar :))

KecskeDotyi 2011.07.22. 15:03:02

Nem értem, h miért nem sétáltatok fel a hegyre? Legalább szép lett volna a látvány. Igaz, ahhoz meg is kellett volna mozdulni.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.07.22. 15:05:33

" közeli 1700 magas hegyre az utazás díja drágább, mint egy autó bérlése 24 órára"

néha az olcsóbb a drágább,megtanultad:)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.22. 15:07:51

@A country full of aliens:
hat ehhez nem kell trollnak lenni
mindenhol zarolnak
valtozo a vilagban hol mikor oldjak fel
normalis helyen kell kolcsonozni, van az a 6-8 ceg, ott nem gond ha kesel mert van bent eleg kocsi
credit kartyaval kell fizetni es akkor nincs mit zarolni

vick80 2011.07.22. 15:17:19

Amennyiben csak zárolás volt (előengedélyezés, deposit) akkor banktól függően x nap múlva automatikusan feloldódik.

Credit kártyán is ugyanúgy lehet zárolni!
Miért ne lehetne? Az elfogadó hely részéről ugyanolyan fizető eszköz. Csak a tulajnak nem mindegy, hogy a saját pénzét zárolják, vagy majd vissza kell fizetnie a banknak.

XCat 2011.07.22. 15:17:53

El kellett volna lopni a kocsit! :D

A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.07.22. 15:20:01

@hagyma:
Nem tudom, nekem furcsa ez a zárolósdi. Igaz, én kocsit csak venni szoktam, nem kolcsonozni.:)
Az én bankszámlámról nekem ne zároljon senki semmit, inkább kézenállva, a hátamon az asszonnyal felpattogok arra a hegyre...

XCat 2011.07.22. 15:28:49

@KecskeDotyi: Hadd döntse már el ő a nyaralásán, hogy megmozdul, vagy nem mozdul meg.

Hívtatok vóna ti is inkább taxit. :D

@A country full of aliens: Kocsik típusa, évjárata, minősége, ára, tételesen, tessék felsorolni.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.07.22. 15:32:41

ha ez lesz a hétvégi,mit kap a posztoló hétfőig :)))

A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.07.22. 15:38:46

@CatMother:
Lássuk: 1981-es Volga, fekete, hátul fuggonnyel, aztán zaporozsec 125-os(ezmár a ferdehátú(!)), majd moszkvics, kispolák de a légszuro megfúrva, skoda 120, utána kis ideig egy Kamaz (légfékes), utána skoda 120-as szigorúan csak sapkában, majd a hírhedt 1.2-es, persze narancssárga, majd jott az 1.5-os kockalámpás, bólogatós tacsival hátul, rókafarok az antennán.

Agyalap 2011.07.22. 15:46:21

Autóbérlés után nekünk elmondták, hogy nem tudják egyből feloldani a zárást, ezért rátettek helyette 1 Ft-nyi költséget és ezzel hamarabb túl voltunk a procedúrán.

KecskeDotyi 2011.07.22. 16:10:15

@CatMother: Persze, de ezzel az erővel..... Elmegy világot látni és kocsiba akar ülni -.-

XCat 2011.07.22. 16:12:02

@KecskeDotyi: Na és. Én is mentem már el afrikáig, hogy egész idő alatt a szállodában üljek. Akkor az esett jól.

Kinek milyen a gusztusa.

KecskeDotyi 2011.07.22. 16:16:39

@CatMother: Ezt sose értettem. Otthon is lehet a négy fal között ülni. Eressz el pár szúnyogot, nyomd be a natgeo-t és kész az afrika...Ehhh, inkább nem mondok semmit. Csak megint felidegesítem magam.

XCat 2011.07.22. 16:37:51

@KecskeDotyi: Javaslom mondogasd magadban naponta 10 percen át a "Nincs beleszólásom mások életébe, nem szabhatom meg nekik, hogy hogyan éljék, csak a saját életemhez van közöm, és csak ott lehetek én a jani, éppen ezért nem is pofázok bele mások életébe" mantrát.

Meglátod, segíteni fog.

KecskeDotyi 2011.07.22. 16:53:47

@CatMother: Annyit szoktam h ez is hülye, hagyd, nem tehet róla...

elwood 2011.07.22. 17:13:05

ez egy érdekes kérdés egyébként
a bankok, legalább is itthon nem tudják megkülönböztetni a terhelést a foglalástól

pedig biztos meglehet, mert a cetlin horvátul "krmnvnla" helyett "prtmkbla" szerepel

ehelyett az ember reménykedhet, hogy feloldódik, mert a bank csak széttárja kezét

nekem is egyébként ráterheltek egy minimumösszeget ugyanarra a tranzakciószámra ezzel feloldódott

ringer 2011.07.22. 17:34:28

Általában szokás mindenütt a zárolás. Tapasztalatom alapján kb. 2 hét, akár debit, akár credit kártyáról van szó. A zárolt összegre viszont jár a kamat (debit esetén), credit esetén pedig a hó végi (visszafizetendő) egyenlegben nem szerepel, viszont logikusan mivel zárolt, nem lehet elkölteni.
Védekezni ellene úgy lehet, hogy a kölcsönzésnél azt mondjátok, hogy nincs bankkártyátok (egyre kevésbé hiszik el) és készpénzzel fizettek...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.07.22. 18:18:09

@ringer:
Én úgy védekezek, hogy azt mondom: nincs pénzem!
Eddig bejött!

lipidus_essensis 2011.07.22. 19:07:39

Szerintem az, hogy valaki a horvátországi kb. 35 fok melegben nem akar gyalog felmenni egy 1700 méter magas hegyre, hanem inkább kocsit bérel, és így több helyre is el tud jutni (Makarksa környékén vannak még szép települések) nem annyira hülye dolog. Az, hogy a nyaralás alatt pedig nem kel korán, mert NEM AKAR az az ő dolga. A lényeg, hogy kibérelte az autót, ami aznap elvileg az övé.
A cég pedig abban hibás, hogy nem tájékoztat megfelelően, illetve ahogy látom, még hazudik is.

RoopeHUN 2011.07.22. 19:52:21

ez nem horvát dolog, mindenhol csinálják. legutóbb los angelesi autóbérlésnél 3 héttel (!!!) később oldották fel a zárolást. (nem, nem volt semmi malőr, mindent jól csináltunk, jókor vittük vissza, egyeztettünk stb. ez ennyi, addig is kamatozik gondolom a banknak-kölcsönzőnek, úgyhogy nem tudod gyorsabban visszaszerezni)

RoopeHUN 2011.07.22. 20:29:52

@estrella negra: mert valahol van a pénz. valószinüleg jogilag a banknál, ők pedig kamatoztatják a pénzt, erről biztos hallottál már.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.07.22. 21:35:30

Ha nem tart igényt a zároló a zárolt pénzre, akkor 15 nap után automatikusan felold. Nekem is volt olyan, hogy interneten rendeltem DVD-t, és a 16. napon akarták levenni a pénzt, csak kicsit pofára estek, mert feloldott a zárolás, és újra kellett csinálnom a tranzakciót.

vizsla_barat 2011.07.22. 21:46:45

lisztesferihegyen 1 het autoberlesre 800000 jo magyar forint kauciot szedtek le a kartyamrol. Isten hozta Magyarorszag.

Mylady 2011.07.22. 22:43:48

@RoopeHUN: A te számládon van, neked kamatozik. Csak elkölteni nem tudod.

@Peti817172M: A 15 nap nem általános. Nekem egy nagyonnyugati szálloda 4 hete fogja 70 ezer forintomat. De a hitelkártyámon, úgyhogy különösebben nem hiányzik... ráérek megvárni, míg elmúlik...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.22. 22:50:25

@A country full of aliens: mint mondtam en ,ha berlunk creditet hasznalok, azt "nyitva hagyjak" ha esetleg akarnanak levonni valamit, valami miatt
azt hiszem debitnel zarolnak, ha egyaltalan adnak ki ra kocsit, de pl. a hazaiakhoz kepest piti osszeget, mittudom en 80 dollar max.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.22. 22:53:55

@ringer: hat ha a kocsiberlessel meritenem le a creditemet akkor nem berelnek kocsit
en itt meg nem hallottam hogy lehetne kp-val fizetni

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.22. 23:08:35

@RoopeHUN: Ezt gondold át még egyszer elölről.

McZozo 2011.07.23. 03:15:26

Nem egyedi az eset nekem novemberbe 2 hetre oldottak fel a nationalnal, baratom majusba meglatogatott ugyanott berelt es neki masfel honapig ultek a foglalasan.

vizsla_barat 2011.07.23. 04:48:27

@A country full of aliens: sehol nem vonnak kauciot ha ceges kartyaval fizetsz.

Nanemá 2011.07.23. 08:24:02

Az autóbérlés luxus szolgáltatás. Luxus szolgáltatást pedig nem az szokott igénybevenni, aki az utolsó fillérjeit áldozza rá. Hülye a posztoló. Mi lesz a következő? Nem engedték a 4 csillagos szálloda éttermében megenni a strandon vásárolt tejfölös lángost?

England win The Ashes! 2011.07.23. 08:51:42

"Délelőtt 10:30-kor mentünk érte, mire a recepciós lány közölte, hogy a főnöke 10-ig várt ránk..."
"... állítása szerint nem 08:30-tól, hanem pont akkor vehettük volna át."

Olyan dezsavűm van...

Mylady 2011.07.23. 09:55:24

@Dr Jozef Vengloš: ja-ja
lehet, hogy ede terjeszkedik :DDD

thinker_ 2011.07.23. 18:16:05

@Kulics: érdekes, én kétszer is béreltem az AVIS-tól autót, egyszer franciában, egyszer spanyolban és egy fillért sem zároltak.

2011.07.24. 07:44:31

@vizsla_barat: hja kérem, ezért nem érdemes gazdagnak lenni. Próbáltak volna az én számlámról ennyit zárolni... hehehe

Amúgy ha egy 10 milliós kocsit béreltél, akkor jogos az ilyen nagyságrendű kaució.

csodalámpa 2011.07.24. 10:28:13

a kommentek olvasása nélkül: tipikus buta proli. Nem, ha van kis pénzed, hogy éppen elmenjél Horvátba', attól még nem vagy király, bocsika.

England win The Ashes! 2011.07.24. 12:05:16

@A country full of aliens: Ugye azért te is érzel némi különbséget a Heathrow meg a Ferihegy között?

Mellesleg olcsóbb, mivel nem zárolnak semmit.

Csigorin 2011.07.24. 12:43:08

Jobb helyeken nem "zarolnak", csak annyival csokken a hitelkeret, tovabba felirjak a kartyaszamot aztan ha gond van lekapjak a lovet.

2011.07.24. 14:01:36

Én nem értek ehhez, de az biztos, hogy nem bérelnék autót külföldön. Nem vagyok milliomos a saját kis pénzemmel meg biztos nem játszom.

Lapidus Ted 2011.07.24. 17:49:22

Szerintem a bank fogja a pénzt, nem a szolgáltató
Central european sajátosság, ém is jartam már így holland szállodával.

croatia · http://horvatorszag.blog.hu 2011.07.24. 18:11:45

@A country full of aliens: " inkább kézenállva, a hátamon az asszonnyal felpattogok arra a hegyre... "

Nem tudom, árnyalja-e a dolgot, de ez a séta 46 km lenne oda-vissza....
tucepi.eu/biokovo.html

lipidus_essensis 2011.07.24. 22:09:51

@Nanemá: Nem az utolsó pénzét áldozta rá, és nem is az a lényeg, hogy mennyibe kerül, meg mire költi, hanem, hogy a cég nem szólt neki, hogy ezt nem kapja vissza azonnal.
Mi van, ha tényleg egy olyan valaki bérel, akinek ez az utolsó fillérje, de ha már ott van, nem akar lemaradni valamiről: Bérel, majd zárolják az utolsó 36000 forintját, és nem kapja vissza, csak hetekkel később..
Igen, tudom, akkor hülye, de ha foglalásnál azt mondták neki, hogy viszzakapja, amikor leteszi az autót. akkor miért kételkedett volna?

vizsla_barat 2011.07.25. 01:01:25

@Kulics: bereltem mar Ford Mustangot is. Vagy egy full extras Chrysler minivant. Egyszer se kertek semmifele kauciot USAban. Nem mellesleg a ceg torzsvasarloja vagyok maganuton es a cegen keresztul is. Ennyit a nagy bizalomrol. Amugy egy A4-es volt. A kartyankon van 15000 dollar. Pont ezert ugy nez ki:)

A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.07.25. 02:34:18

@vizsla_barat:

És amikor magánrepulot bérelsz akkor mennyit vonnak? Élmondanád mégegyszer, hogy mennyi van a kártyátokon?:)

Nanemá 2011.07.25. 08:10:23

@lipidus_essensis: Szerintem pedig az derül ki a posztból, hogy azt a pénzt "áldozta fel" kaucióként, amiből a nyaralás hátralévő részét tervezte finanszírozni. És egyéb tartaléka sem volt a számláján, különben nem nyavajogna most annyira. De épp eszű ember nem az utolsó fillérjeiből akar nyaralni és úrizálni. "ha foglalásnál azt mondták neki, hogy viszzakapja, amikor leteszi az autót" - ez a posztoló verziója. De lehet, hogy a valóságban ez így hangzott el: "viszzakapja, MIUTÁN leteszi az autót" - Érzed az apró, de lényegi különbséget? A posztoló nyilván nem gondolta, hogy az azután esetleg 3 hét utánt is jelenthet.

D.S.K. 2011.07.25. 08:23:15

Korábban már írta valaki, de én is megerősítem, hogy nuygatabbra nem 1000 kunát, hanem 1000 eurot zárolnak és nem négy napig, hanem legalább egy hétig. Már rég hazajöttünk, még mindig zárolva volt. A posztoló ne felháborodjon, hanem tájékozódjon.
Van olyan hely, ahol tele tankkal adják ki a kocsit és úgy is kell visszavinni. Van ahol nem így működik, ezekből is lehet gond. Nekem is volt, félig volt a tank, de tele vittem vissza, ahogy máskor is. A csóka nem fizette ki. Nem foglalkoztam nagyon vele, hazautaztam, még aznap írtam a cégnek, hogy mi történt. Még aznap visszautalták a különbözetet.

lipidus_essensis 2011.07.25. 08:48:37

@Nanemá: Ebben igazad van. Valószínüleg nem gyakorlott autóbérlő, mint ahogy én sem. Plusz itthon is félre lehet érteni, hogy mikor kapja vissza a pénzt, külföldön meg aztán főleg (azt nem írta, hogy milyen nyelven kommunikáltak).
"Szerencsére volt még tartalék." Tehát volt pénzük elvileg.
Még sosem béreltem autót, de ezek után tuti, hogy minden részletet megkérdezek, nehogy meglepés érjen. De ahogy látom, akkor a több hetes zárolás az normális.

Egyéves Önkéntes 2011.07.25. 11:45:20

azért zárolják, hogy beesik egy tilosban parkolás vagy gyorshajtás, akkor abból rendezik, a maradékot pedig visszakapod
ez még a svédeknél is így van
pedig az már nagyon-nyugat

vizsla_barat 2011.07.25. 14:22:13

@A country full of aliens: azt nem kell berelni,van a cegnek 3:) Igaz,mi buckalakok csak nagyneha vehetjuk igenybe:)
süti beállítások módosítása