Tékozló Homár

Poloskákat hallucinált a Morgan Consulting takarítócég

2011.07.25. 11:56 | jackyll | 148 komment

A Homár jóhiszeműen nem gondolja, hogy a Morgan Consulting takarítócég munkatársai minden alkalommal pucéran menekülnek és elégetik összes felszerelésüket, ha rettentő szakértelemmel poloskákat detektálnak, amikről később kiderül, hogy nem az. Viszont ilyen esetben azzal fenyegették naiv ügyfelet, hogy ÁNTSZ-szel lezáratják a lakását, amire nem igazán lett volna lehetőségük

Egy megdöbbentő tapasztalatot szeretnék veletek megosztani. Panellakásunkban falat vágattunk, ami sajnos olyan sok porral járt, hogy párommal úgy döntöttünk, profikra bízzuk a takarítást. Körbenéztem az interneten, ahol több cégtől kértünk egy előzetes árajánlatot. Végül a szimpatikusnak látszó Morgan Consulting Kft. cégét választottuk. A kollégájuk előzetesen ki is jött, felmérte a lakást, végső árajánlatot adva. Végül megbeszéltünk egy időpontot. Párom reggel 9-kor átadta a kulcsokat a takarítóknak, majd nagyjából egy óra múlva hívott a takarítást felügyelő hölgy telefonon, hogy hemzsegnek a bogarak a lakásban, amik az egyik takarítónő szerint – akit szakértőként állított be – ágyi poloskák. Az ágyi poloskák fertőznek, ezért kivonulnak a lakásból, és minden eszközt és takarításhoz használt textileket, - beleértve a ruháikat is – ki kell dobni, és a kárt nekünk kell megfizetni. Azt is elmondták, hogy ők nem élnek olyan fizetésből, hogy a ruháikat csak úgy kidobják, úgyhogy mindenképpen meg kell téríteni a kárukat, amennyiben ezt nem tesszük meg, kihívják az ÁNTSZ-t, és egy hónapra lezáratják a lakást.

Természetesen nem kérdezték, hogy vannak-e esetleg rajtunk tályogos sérülések, amit az ágyi poloska okoz, állították, hogy ez biztosan poloska. Amikor a sérülésekről kérdeztük őket, azt a választ adták, hogy biztosan a kutyánk „szívta be” őket (az interneten is megtalálható az információ az ágyi poloskáról: hogy kizárólag emberre támad, csak akkor támadna kutyára, ha emberrel nem találkozik).

Párom azonnal hazament, ahol a lakásban megmutatták neki az egyik képkeret mögött az állítólagos poloskákat, ennél többet azonban nem tudtak felmutatni, mert azt kidobták.

Kérdésünkre, hogy az előzeteses felméréskor miért nem kerestek hasonló bogaras dolgokat, elmondta a hölgy, hogy ilyen veszély csak a VIII. vagy IX. kerületi lakások takarításakor merülhet fel.

Még aznap egyeztettünk egy egészségügyi gázmesterrel, hogy másnap felmérje a lakást. A korábban megmutatott bogarakat begyűjtötte, valamint egy 2 éve nem használt szőnyegből pár lárvát. Bevitettük az ÁNTSZ-hez vizsgálatra, ahol megállapították, hogy gyapjúbogarak lárvái és kifejlett bogarai, amik régen használt textilekben fordulhatnak elő (természetesen a régi szőnyegből kerültek elő).

Az ÁNTSZ jelentést az egészségügyi gázmester jelentésével együtt elküldtük a Morgan Consulting Kft-nek, akik csak annyit ajánlottak fel cserébe, hogy 20% kedvezménnyel kitakarítják a lakásunkat.

Az egész történetben több minden az, ami végül is párommal arra késztetett minket, hogy megosszuk veletek a történteket. Az egyik, hogy zsarolással próbáltak minket rávenni arra, hogy fizessünk, mert ha nem tesszük, az ÁNTSZ-t kihívják és lezáratják a lakást. Mint közben kiderült, ezt nem tehetik meg, mivel nem közintézmény vagyunk, valamint a „bizonyítékokat” is eltakarították. A másik oka, hogy nem szeretnénk, hogy mások is hasonló helyzetbe kerülnének. Az is előfordulhat, hogy történtek már hasonló helyzetek, de nem mertek beszélni róla. 

Természetesen azt sem hagyhatom szó nélkül, hogy a cég a www.cleanup.hu oldalon 14 éves szakmai tapasztalatról beszél, de a Morgan Consulting Kft. két éve működik, a cégvezető hölgy előtte az ingatlanszakmában dolgozott. Valamint az is érdekes, hogy egy 14 éve takarítással foglalkozó cég nem tudja, hogy bárhova mennek takarítani, ott előfordulhatnak bogarak, esetleg csótányok is…

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.25. 13:11:19

@cicmen: amúgy meg, 14 éves takarítói tapasztalata van:??
Nekem sokkal több!!beeeeeeeeee

É2I 2011.07.25. 13:19:14

@batgirl: Preparálás után elég kevés élőlény él tovább, mondjuk úgy: egy sem.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.25. 13:27:24

@É2I: Nagy tévedés!! A csótány lefejezése után, még egy évig él!!! Valahol olvastam.

varvizib 2011.07.25. 13:29:29

Mielőtt takarítócéget hívunk, gondoskodni kell arról, hogy teljesen kártevő mentes legyen a lakás: szabaduljunk meg a pókoktól, atkáktól, szúnyogoktól, legyektől, molyoktól, bogaraktól, muslincáktól, hangyáktól sőt még az ártalmatlan ezüstös pikkelykéktől is.

Miközben végignézzük a lakást, nem árt kitisztítani, kitakarítani minden zugot, nehogy a rossz higiéniai körülmények miatt ránk hívhassák a takarítók az ÁNTSZ-t.

Rakjunk rendet, akadálymentesítsük a lakást, és dobjuk ki a szemetet. Ellenőrizzük a tűzvédelmi berendezéseket, hogy azok működőképes állapotban vannak-e.

Vegyünk tartalékot mindenféle tisztítószerekből, illetve olyan textileket, amiket takarításhoz lehet majd használni. Készítsünk ki néhány ruha összeállítást váltásnak, többféle méretben.

Ha végeztünk, és minden teljesen tiszta, akkor immár nyugodtan hívhatjuk a takarító brigádot!!!

:-))

2011.07.25. 13:37:53

@varvizib: igen, ez korrekt, ez minden Consulting cég álma.
Vazze iylen cégnevet, hogy morgankonzulting és szarpucolók... hát vazz tényleg egy nagy pénzügyi válság előszelét érezzük mér...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.25. 13:42:08

Tegye fel a kezét, aki még mindig nem érti a 'consulting' kitételt a cég nevében!

É2I 2011.07.25. 13:59:36

@batgirl: Néhány napig, hétig talán, de egy év már gyanús. Ugyanis a szájszerve elvesztése a táplálék bevitelének lehetőségét megszünteti. :D

Ugyanakkor én preparálásról beszéltem, ami a belső szervek, lágy szövetek eltávolítását is magában hordozza, hordozhatja. Valamint valamilyen szerrel történő átitatást, ami önmagában elpusztítja az alanyt.
(Nem vagyok a témában túl jártas, majd egy preparátor kijavít, ha valami nagy baromságot írtam : )

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.25. 14:02:19

Találtam egy poloskát. Beleordítottam. Biztos megsüketült, aki éppen lehallgatott.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.25. 14:04:33

@É2I: Megnézted, tényleg ki volt belezve:))) Számomra az egy nap is hihetetlen, ezzel az erővel az egy évet is elhiszem.
És a belezés utáni életet is:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.25. 14:05:43

Basszus, valamelyik idióta beleordított az egyik poloskámba!! Megsüketültem!!

zsiráffff (törölt) 2011.07.25. 14:21:18

@batgirl: látom a te blogod is pont úgy áll, mint az enyém :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.25. 14:39:16

@zooDoo: "14 éves szakmai tapasztalatnak semmi köze a cég alapításának idejéhez."

14 év tapasztlat ügyfél megzsarolásában, ÁNTSZ-szel való fenyegetésben.

Egyébként miért nem Nemzeti... az ÁNTSZ? Vagy már NÁNTSZ?

KecskeDotyi 2011.07.25. 14:58:28

@atpijkamo: @batgirl: Olyan fáradt vagyok, hogy ezeken sírva röhögök :D

@estrella negra: Én a Morgan-t nem értem :P

Nekem kb 18 év takarítási tapasztalatom van. Menő-e vagyok?

BTW átéltem már pár építkezést és társait. Minek kell takarító szolgálat? Falvágásnál vagy mindent kiviszek az adott helyiségből vagy letakarom fóliával. Tudom-tudom, ha megteheti miért ne csináltassa így meg bla-bla-bla.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.25. 15:05:18

@Aki a zsiráfotszereti: JA, nagy hévvel elkezdtem írni, aztám az egyik kollegám közölte, hogy olvassa ám a blogomat. Na, erre gyorsan zároltam:))

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.25. 15:08:27

@batgirl: Miért a saját neveden írsz? Így felismernek. Használj egy aliast. Egyébként is milyen hülye vezetéknév az, hogy Batgirl? Német vagy-e?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.25. 15:16:19

@atpijkamo: Nem saját nevemen írok, azaz batgirl:) Nem tudom hogyan talált meg:)
Batgirl, rendes svédnév, a batman nőnemű megfelelője, azt jelenti, hogy poloska rakó.

Egyéves Önkéntes 2011.07.25. 15:22:34

Nekem a magánnyugdíj megtakarításomat ették meg a poloskák és hiába hívtam ki a ZÁENTÉSZT!

@aha, persze: márpedig ez zsarolás
mert ha gebasz van, akkor ki kell hívni az ÁNTSZ-t, függetlenül attól, hogy kifizeti-e a seprűnyelet vagy sem
ha meg nincs gebasz, akkor mit hisztériázik a cég

ilana 2011.07.25. 15:44:19

@aha, persze:
Pontosan azért zsarolás, mert el akarták hitetni, hogy ugyan rögtön jelenteniük kell az ÁNTSZ-nek, de....értsd: ha fizetsz, megúszod a hatóságot és a botrányt.

telkoe 2011.07.25. 15:56:07

@aha, persze: Szimpla kis simlis zsarolas. Ha kotelessege jelenteni akkor mindenkepp jelentenie kell(ene) attol fuggetlenul hogy ki fizeti az uj ruhat es felmosorongyot. Ha meg nem akkor ne ezzel magyarazza meg hogy miert kell neki extra penz. Fogod mostmar ?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.25. 16:06:19

@batgirl: Svéd??? A Kolompár meg a Lakatos, az svéd.

Egy cigány hajótörést szenved. Körülnéz.
- Hűha, ez egy lakatlan sziget??? ... Nem! Most már Lakatos!

tocibacsi 2011.07.25. 16:21:38

14 éves tapasztalat? Bizonyosan emlékszem, hogy 10 éves koromban már tudtam használni a porszívót meg a felmosórongyot... 30 leszek a héten...

Netuddki. 2011.07.25. 16:24:45

Hát szar ügy. A cég legközelebb viszi majd a poloskákat is a helyszínre. Csak, hogy nekik legyen igazuk...

Anti Anyag (törölt) 2011.07.25. 16:27:12

Nem Edének hívták a vállalkozót?

Rosszindulatú Vászka 2011.07.25. 16:28:51

Ügyes trükk. Én még a hűtőt is kipakoltam volna, hogy negfertőzte a szalmonella és meg kell semmisítni az ételet, illetve vittem volna a számítógépet is, hogy az meg vírusos lett és és lenyúltam volna a piákat is, mert megtámatta a malátapatkány.

labi 2011.07.25. 16:33:09

Hülye ez a cég.
Ha tényleg 14 év tapasztalatuk lenne zsarolásban, akkor vittek volna magukkal poloskákat dobozban...

ilana 2011.07.25. 16:36:03

Amúgy ez a honlapjuk:

cleanup.hu

csak hogy ki lehessen őket kerülni..

Rosszindulatú Vászka 2011.07.25. 16:38:29

@labi: lehet, hogy elfogyott éppen, mert voltak már máshol is aznap.

hirokin 2011.07.25. 16:48:10

Mit jelent az, hogy a kutya szívta be őket? A levélíró porszívót tart pórázon???

F173 2011.07.25. 16:49:12

Lusták voltak dolgozni, de ki akarták fizettetni a munkát. Bepróbálkoztak és a naiv ügyfél fizet, ha elég naiv...

De a "Morgan Consulting takarítócég" név elég durva :-D Sugárzik a takarítási szakértelem :-D

Rock me Amadeus 2011.07.25. 16:51:19

ÁNTSZ jó hogy nem zárat be magánlakást... egész putrisor az utcán aludna.

indapass90210 2011.07.25. 16:54:19

Még ha kastélyban lakik a hercegnő, és nem takarít ki maga 20.000 negyzetmétert, azt megértem, de egy picsányi panel miatt takarítócéget rendelni... hát nem tudom, szerintem ebből nem lesz jó feleség...

Géza, kék az ég! 2011.07.25. 16:54:53

Micsoda "menő" neveik vannak ezeknek az englishmajmoló cégeknek!

Az ő alkalmazottjaik a
"tisztaságügyi menedzser" - takarító
"hulladékmanagelési szakreferens" - kukás
"anyagcsere-manager" - WC-s néni

was ist 2011.07.25. 17:04:37

Azért ez nem ilyen egyszerű, ahogyan sokan gondoljátok. Van egy ismerősöm aki szintén ilyen takarítócégnél dolgozik hosszú évek óta és a rovarokkal fertőzött lakásoktól ők is nagyon tartanak. Azt mondta, hogy az a gáz, hogy ezeket a kártevőket továbbvihetik egy olyan lakásba ahol például egy újszülött baba is van és olyan fertőzést idézhetnek elő, hogy akkor soha többé nem kapnak munkát. Az ágyi poloska különösen veszélyes, csípése nagyon komoly betegségeket okoz, és ha valakihez egyszer beköltözik, akár 100 ezres nagyságrendű is lehet az irtási költség.
Itt nézzetek azért utána egy kicsit a dolgoknak és talán másképp látjátok a dolgot ennek tükrében:
poloska.rovarirtaslap.hu/
Szóval szerintem a többi megrendelő érdekében a lehető legjobban tették, hogy inkább nem vállalták ezt a kockázatot.
Gondoljatok bele: ha a Ti lakásotokba pont egy takarítócég hozna bármilyen lárvát vagy kártevőt, akkor is így vélekednétek?

kpityu2 2011.07.25. 17:05:22

Morgan-nek hívják azt a szakembert, akivel konzultálnak ilyenkor...

különvélemény 2011.07.25. 17:09:10

Közben lebontották a házat, majd újjáépítették, azt is ki kellene fizetni.
Sőt, 10km-es körzetben ki kellett telepíteni az összes lakót, majd vissza.

Átutalandó összeg 1 csillió márka.

ilana 2011.07.25. 17:09:39

@was ist: Ja, és tuti az is normális,
hogy félelmükben pár zsaroló emailt is írnak? Na ne. Ha annyira félnek az ilyen esetektől, akkor az a minimum, hogy kicsit utánanéznek, milyen is egy ilyen állat és mit okoz, és akkor szép kulturáltan meg lehet ezt beszélni a tulajjal..Nem rögtön fenyegetni és pénzt kérni (persze mindezt a saját és a nemzet fennmaradó része érdekében, értem én)...

mendson 2011.07.25. 17:12:31

Erről eszembe jut egy régi vicc amit akkor hallottam (már vagy 50 éve) mikor néhány fövárosi mozi (na és még több budapesti lakás) rendesen poloskás volt.Ahol én laktam belbudán olyan 3-6 hónaponként ciánoztak.Szóval a vicc.Kovács bemegy a drogériába és valami poloskairtó szert kér.Az eladó ad nek egy kis zacskó port.Kérdezi Kovács-na és ,hogy kell használni?
Kérem szépen -igy a drogériás- kell két fogpiszkáló.Mikor elkapja a poloskát akkor az gyik fogpiszkálóval csiklandozni kezdi.Amikor elkezd a rusnya,büzös bogár röhögni akkor a másik fogpiszkálóval belapátol egy kis mérget a szájába.
Kovács erösen gondolkodni kezd (amit enyhe füst jelez a feje körül) aztán megszólal--ha megfogom akkor szét is nyomhatom Erre az eladó kezdi a gondolkást (a hozzátartozó füsttel) aztán megszólal-az sem rossz.

was ist 2011.07.25. 17:12:57

@varvizib:
Szerintem, jó a humorod, de ha a TE lakásodba vinné valaki a posztoló kártevőit, nem lenne kedved nevetni.
A takarító cég valószínűleg ugyanazokkal az eszközökkel takarít az egyik, majd a másik lakásban is. Ezáltal a takarító eszközökkel behordja Neked szépen a rovarokat....Te meg majd alsó hangon 30 ezertől felfelé induló összegben fizeted a kártevő irtást.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.07.25. 17:13:44

Zsarolás, jóhiszeműséggel való visszaélés, csalás és stb...

különvélemény 2011.07.25. 17:16:59

@was ist:
VESZÉJJJ EZ FONTOSCH!!!

Lexarom, hogy egy takarítócég mit rinyál, nekik egy feladatuk van, kijönni, felmérni, ajánlatot adni, annyiért megcsinálni.

Ha 100 napos aids-es hullákat kell eltakarítani, akkor is meg kell csinálni, adjon olyan árat, amiért neki megéri. Lehet kapni felszerelést, kezeslábast, stb. Ja, hogy nem csak portörlésből áll a világ?

Rohadtul utálom ezt a magyar rinyát a szolgáltatóiparban, az ilyenek 2 hetet sem bírnának ki nyugaton, vagy keleten, csak itt a balkánon működőképesek.

lal 2011.07.25. 17:18:58

a homár utánajár egy-egy sztori hitelességének? ha adott esetben a morgan consulting egy konkurenciám akit le akarok járatni, akkor elég egy levél a homárnak? vagy ha esetleg reklámozni akarok vkit? negativ reklám is reklám.

Olvasgatom néha a homárt, nem lepődnék meg ha a sztorik nagy része kitalált, vagy erősen ferdített lenne...

Morgan Consulting Kft. elérhetősége.
info@cleanup.hu Telefon: 06 20 555 44 11

Járjon már vki utána hogy a másik fél hogyan vélekedik :)

was ist 2011.07.25. 17:19:20

@batgirl:
"Bevitettük az ÁNTSZ-hez vizsgálatra, ahol megállapították, hogy gyapjúbogarak lárvái és kifejlett bogarai"....hát köszi ezeket sem szeretném ha valaki a lakásomba hozná. Lehet, hogy nem csíp, de környezeti kártevő - már ha érted mire gondolok...undorító!

gpt32 2011.07.25. 17:20:13

A honlapjuk szerint vállalnak gyerekfelügyeletet.
Nem merek belegondolni mit lépnek, ha szegény gyerek telepakolja a pelust.

öregmogyi 2011.07.25. 17:21:35

takarítócég panelba. Tajgetosz!

Dr Kangörény 2011.07.25. 17:23:12

Mennyire jó szó ez: gázmester!?!

A hasonló hangzású házmester elhasználódott sok év alatt, de a gázmester valami nagyon komoly, tiszteletben álló személyként jelenik meg a lelki szemeim előtt.

was ist 2011.07.25. 17:26:23

@különvélemény:
Szerintem tévedsz...vannak olyan cégek akik pl. kifejezetten gyilkosságok utáni helyszínek takarítását vállalják. Ezt azért nem mindenki vállalja be és nem is kötelessége egyetlen szolgáltatónak sem. Gondolj csak bele...mi lenne ha szerinted minden szolgáltató cég előírhatná a dolgozóinak, hogy darabolt hullákat kötelessége összeszedni. Erre vannak aki specializálódnak. A Te munkahelyeden is van olyan meló biztosan, amit semmi pénzért nem csinálnál. Letörölnéd csupasz kézzel a kollégád által összefosott falat?? Esetleg ha kötelező lenne? Akkor sem?

öregmogyi 2011.07.25. 17:26:25

@was ist: "Te meg majd alsó hangon 30 ezertől felfelé induló összegben fizeted a kártevő irtást. "

egyszer láttam egy 5000Ft-os csótányirtást. Csali letesz... méreggel befúj. Gondolom más rovarnál sem lehet nagyobb ördöngösség. Aki ezért fizet az... Na az mondjuk tipikusan olyan marha, aki takarítócéget hív egy 70nm-es lakásba.(abba meg ne menjünk bele, hogy falvágás előtt kellett volna gondolkodni, és pár darab 200Ft-os fóliával megfékezni a lakásban terjedő port)

lal 2011.07.25. 17:26:35

Ha az ÁNTSZ egyszer kiszabadulna a természetbe, bezáratná az egész föld bolygót, erdőkön, mezőkön, folyókban mindenféle környezeti kártevők, bogarak, meg ki tudja mik :)

ben2 2011.07.25. 17:32:34

@was ist:

Az egy dolog, ha a cég beparázik néhány bogáron és nem vállalja a munkát. A ruháik és a felszerelés költségét számonkérni viszont nonszensz.
Egyébként az is édekelne, hogy így ruhaégetés után pucéran mentek vissza megmutatni a bogártetemet a kép mögött? Mert ha nem, akkor miből gondolták, hogy elmúlt a veszély és nem kell még több ruhát elégetni? Vagy azt is a tulajokkal akarták megfizettetni?
Szvsz itt annyi történt, hogy a takarítók bepróbálkoztak egy trükkös csalással, arra játszva, hogy az emberek 1. félnek a bogaraktól és inkább elhiszik a rémtörténeteket, 2. szégyenlik, hogy az ő lakásukban bogarak vannak és inkább fizetnek, mint hogy nyilvánosságra kerüljön.
Bogárinvázió ellen amúgy nem nagyon lehet tenni semmit, a legtöbb ilyen kártevő vándorol és egy TV vagy bútor vásárlással is hazavihetsz csótányt vagy akármit, mert nem lehet a többezer négyzetméteres raktárakat 100%-ig kártevőmentesíteni.
Az igénytelen emberek otthonaiban azért fordul elő gyakrabban kártevő, mert nem foglalkoznak vele, csak amikor már tényleg eldurvul a helyzet, vagy még akkor sem, de ez nem jelenti azt, hogy akinek a lakásában megjelenik 1-2 csótány, az kapásból koszos proli. Az ilyen tévhiteket próbálták kihasználni a takarítók.

különvélemény 2011.07.25. 17:33:42

@was ist:
Ha takarító cégem lenne, akkor persze, hogy elvállalnám.
És az alkalmazottam is elvállalná azért a felárért, amit pótlékként kap az ilyen melókért.
Mint írtam, van erre megfelelő felszerelés, így semmi gondod nem lehet.
Amit írsz, az kb. olyan, mintha az orvos közölné, hogy ő nem lát el fertőző beteget.

ben2 2011.07.25. 17:35:28

@öregmogyi:

A csótányírtás más, mint a poloska, mert a csótánynak kiteszik a mérget, az megeszi, majd valahol kimúlik és jó eséllyel a többiek szépen elfogyasztják a tetemét és azok is megmurdelnek. A poloskához viszont vegyszert kell szétpermetezni az egész lakásban, az tényleg rohadt macera.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.25. 17:38:53

@was ist: "A takarító cég valószínűleg ugyanazokkal az eszközökkel takarít az egyik, majd a másik lakásban is."

WC-t pucolnak emitten, aztán a szaros eszközeikkel fertőtlenítenek amottan? Hozzáértő cég lenne az ilyen.

gsc 2011.07.25. 17:48:08

Morgan Consulting :)))))
végülis consultingoltak is poloskaügyben...

StZ 2011.07.25. 17:50:18

Gyerekek, olvassátok el a cég honlapján a GYIK-ot! Nagyon nagy! :D

Easyke (törölt) 2011.07.25. 17:59:18

@was ist: akkor én panaszt tennék a takarító cégnél, hogy nem megfelelően tartják tisztán az eszközeiket. Ahogyan @különvélemény: és @atpijkamo: is írták: a fogorvos kötelessége a vésőjét/fúróját/stb. fertőtleníteni, mielőtt az előző páciens szájából a tiédbe teszi.

Ez igenis egy ócska lehúzási trükk volt. Ha közegészségügyi veszély van = értesítik az ÁNTSZ-t. Ha nincs = nem értesítik. Vagy egy kis pénz ellenében az az irtózatos nagy veszély már nem is olyan nagy...? Eztígyhogy?

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2011.07.25. 18:11:14

Egy olyan ember, akinek van nője, mégis mi a fenéért akarna egy külsős céggel takaríttatni?!

Aztán meg csodálkozik, hogy a cég megpróbálja hülyére venni...

nadiposzata 2011.07.25. 18:32:27

Ha már a takarításhoz is OKJ-s végzettség kell, akkor ott emlékeim szerint tananyag a rovarismeret is.

Ha legközelebb rossz takarító szereket öntenek össze és megfulladnak a keletkező gőzben, akkor is fenyegetnek?

nuszibaba 2011.07.25. 18:33:55

@aha, persze: természetesen ha neked azt mondják, hogy fizesd ki a kártérítést, és utána egy mondattal máris azt mondják, hogy egyébként hívniuk kell az ÁNTSZ-t, mert jelentési kötelezettségük van (ami egyébként nincsen, tehát hazudtak), akkor szerinted ez nem zsarolás? egyszerűen ennyi: fizess vagy megbánod. és ez nem egyszeri mondatkapcsolás volt...

nadiposzata 2011.07.25. 18:36:33

a cég honlapjáról egyébként nem az jön le nekem értőn olvasó emberként, hogy takarításban van tapasztalatuk:

"A Morgan Consulting Kft ügyvezetőjeként, közel 14 éve dolgozom a szolgáltatás területén."

nuszibaba 2011.07.25. 18:42:58

@Dövan: jaj, ha alaposan elolvastad a levelet, látod, hogy falkivágás utáni takarításról van szó. Egy panelban, ha betont vágnak, ott minden takarítófóliás megelőzési kísérlet ellenére is áll a por. Ha volt már valaha falkivágásod, vagy nagyobb kaliberű festési munka nálad, akkor tudhatnád, hogy nem szabad vizes ruhával törölni, csak szárazzal. Ez olyan finom por, ami akár évekig is megmarad, hacsak nincsenek olyan gépeid, vegyszereid, amivel aránylag könnyedén ki tudsz takarítani. A normál háztartási eszközeink nem igazán alkalmasak erre....

MPL firstlady 2011.07.25. 18:44:50

"A „csak akkor fizess ha elégedett vagy” programunk garantálja, hogy minden ügyfél azt a minőséget kapja a Clean Up csapatától, amit elvár."

aha, persze 2011.07.25. 18:46:58

@nuszibaba: Te vagy a nyolcadik utas, aki ugyanezzel jön. Te vagy a halál :)

De igazából mind a nyolcatok véleményére tojok.

Viszont a neved aranyos, egyik volt barátnőmet hívtam úgy, hogy nufi :)

nuszibaba 2011.07.25. 18:47:37

@was ist: nem lehet kedves was ist, hogy épp a cég egyik alkalmazottja vagy? a levélben olvasható, hogy nem is tették fel a kérdést, hogy találtak-e magukon a megrendelők látható sérüléseket. ha már az interneten kell keresgélni, érdemes megnézni az ágyi poloskával kapcsolatos információkat kicsit részletesebben is. Ha jól emlékszem, anno Hévízen volt az egyik szállodában bizonyítottan ágyi poloska, amikor a vendégek arra ébredtek, hogy csupa vér az ágyuk. és az a poloska azonnal támadt az éjjel.... Még az is jobb megoldás lett volna, ha visznek magukkal az ágyi poloskáról és hasonló fertőző bogarakról szép színes képet, hogy a helyszínen összehasonlítsák a talált bogarakkal...

nuszibaba 2011.07.25. 18:50:13

@was ist: én is utánanéztem, általában nem ruhával viszik be ezeket a bogarakat, hanem használt bútorokban hagyatékból vagy lomtalanításból például. szóval a ruhás dolog teória ugrott...

nuszibaba 2011.07.25. 18:52:30

@öregmogyi: látom nem volt még falkivágásod. a fólia nem sokat használ.

MPL firstlady 2011.07.25. 18:56:45

@was ist:

láttam már olyan céget, akinek a munkatársai megfelelő védőfelszereléssel rendelkeznek az ilyesmihez.

továbbá az eszközeiket úgy kezelik, hogy elvileg nem viheted be más lakásába az előző takarításból odaragadt piszkot, mocskot, bogarat.

továbbá a kalkulált áraikban benne van az, hogy kopik a rongy...

szerintem ez a technikai minimum egy takarítócégnél.

reunalla 2011.07.25. 19:02:01

Posztoló, mondd, hogy nem előre fizettél

indapass90210 2011.07.25. 19:12:07

@nuszibaba: mingyá' beszarok, még meg is magyarázza!!!

baliquez 2011.07.25. 20:13:59

Morgan Consulting? Egyszerűbb lett volna egyből a Lopez Rt.-t hívni, egykutya.

Másfelől meg acskómentes porszívó kiváló a célra, ha nem akarunk előtte összesöpörni a faldarabkákat akkor az a jóféle Bosch porszívó (mit porszívó, cserépzabáló) megoldás amihez horonymarót is lehet kapcsolni - bérelhető.

Persze lehet panellakás-tulajdonosként megjátszani a fejünket és az Amerikai Pszicho-ból kihívni azt a film vége felé látható "ingatlanos" hölgyet, aki kipucolta a szétszodomizált pecót. Lehet hogy ez a consulting is "takarítócég" igaziból? Gyanús.

CleanUp 2011.07.25. 20:15:35

Vincze Edit vagyok, a Clean Up takarítócég vezetője. Természetesen az éremnek két oldala van, de most nem írnám le azt, hogy "szerintem, hogy is volt", mert nem egészen így történt..Valamint szeben a vádakat megfogalmazó Hölggyel, senkit nem akarok kellemetlen helyzetbe hozni.
Akit érdekel az igazság annak szívesen elmondom, vagy leírom privát.(bár az igazság általában már senkit nem szokott érdekelni) A cég elérhetőségeit már föntebb megírta az egyik kommentező.
Annak azért örülök, hogy néhányan leírták annak veszélyeit, hogy mi történik akkor ha bármilyen típusú bogarat, kártevőt, egyéb esetleges kórokozót tovább viszünk egy másik lakásba...Bár szerintem ez a történet nem is erről szól igazán. Tekintettel arra, hogy számtalan elégedett és állandó ügyfélkörrel dolgozunk nem szeretném magamra venni a fenti vádaskodó írást. Az azonban elgondolkoztató, amit szintén már írt fent valaki. Elég egy vélt /vagy valós/ személyes sérelem és ezzel kellemetlen helyzetbe lehet hozni a homár segítségével bárkit? Hát Hölgyek, Urak, sajnos ilyen országban élünk....
Bogár mentes szép nyarat mindenkinek!

nuszibaba 2011.07.25. 20:24:52

@CleanUp: nagyon érdekelne minket az érem másik oldala, ezért várjuk az Önök verzióját.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.25. 20:38:07

amerikaban a csotany es a poloska is nagyobb
/amugy az agypoloska nagyon kemeny, szinte kiirthatatlan es siman at tud menni a szomszedbol is/
a teljes kiirtasahoz szinte mindent ki kell dobni
a ruhakat meg meg kell fozni

indapass90210 2011.07.25. 20:38:19

@CleanUp: vót bogár a lakásban, vagy nemvót? Takarítók kiképezve entomológusnak?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.25. 20:39:31

@nuszibaba: bizony bizony
vabn itt egy tortenet, ha mashogy volt tessek elmondani
ugyse tudja senki kirol van szo

indapass90210 2011.07.25. 20:39:32

@hagyma: csótány ellen mondjuk lehet sünit is tartani. A süni aranyos, sokat dolgozó és késő este hazaérkező embereknek ideális házikedvenc, mivel nappal alszik.

penelope garcia 2011.07.25. 21:03:58

Képkeret mögött bogarAK.
Tehát több.
És ez egy olyan hülye gyapjúbogár, hogy a képkeret mögött keresi a gyapjút.
De persze, ez tök normális.

Nahát, mik vannak? :O

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.25. 21:20:50

@Dövan: hala egnek nincs csotanyunk,
/floridaban volt azert neha/bar eleg eros az allat- es novenyvilag a kornyeszetunkben

Almandin 2011.07.25. 22:15:50

Ezen az oldalon leírják, hogy az ágyi poloskát nagyon könnyű beszerezni, és tiszta lakásban is szeret megtelepedni. Tehát nem kell feltétlenül "koszosnak" lenni ahhoz, hogy valaki beszerezze. Elég pl., ha abban a szállodában, ahol megszállt, volt poloska, észrevétlenül hazaviheti. Azzal a lehetőséggel az írás nem is számol, hogy pl. tömegközlekedési eszközökön is össze lehet szedni, különösen a kárpitozott ülések miatt. A régi műbőr huzatok lehet, hogy nem voltak annyira szépek és kényelmesek, de könnyebben tisztíthatók voltak. Elég arra gondolni, mennyi ápolatlan csöves utazik a buszokon, máris bele lehet gondolni, milyen könnyű összeszedni tetveket, meg egyéb élősdiket.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.07.25. 23:50:40

amit nem látok:

el e fogadtátok e a felajánlott 20% kedveskedéses tisztítást?
ha igen, miért?
ha nem, miért nem?
megannyi fontosch kérdés........

baliquez 2011.07.26. 00:58:02

@Almandin: Egen, súlyos gondokat okozott NY államban is a poloskainvázió, cikkeztek is róla eleget. Nem kell USÁ-ba menni ha nem feltétlenül szükséges.

Megdobbent 2011.07.26. 04:48:15

Egy allo evig kepeztek a munkatarsakat, hogy ne ijedjenek meg a porcicaktol, minden takaritas utan pszichiaterhez viszik oket kisbusszal, erre meg bogarak is vannak?!

Komolyan nem tudom mi lesz legkozelebb. Tan vermuslica, esetleg gyilkoshangya vagy alattomos fureszeslegy.

Eletveszely minden sarkon, minden butor es kepkeret mogott, ner ide vagy oda :(((

Orbanviktor most vedj meg minket!

Megdobbent 2011.07.26. 04:50:27

Ahaha :>>>

VIKTOR vagyok. A takarito.

2011.07.26. 10:33:05

@Megdobbent: porcicák meg pszichológus...ááá... ez jó volt :) :)

Manyecska 2011.07.26. 14:32:38

...bizony, amikor a bátyám született anyámék a Rákóczi-úton laktak, annyira poloskás volt hogy a kiságy lábait lavór vízbe kellett rakni! Csípnek rendesen!!..

Manyecska 2011.07.26. 14:36:14

@Manyecska: .ja, ezt Mendson /17.12./ üzenetére írtam volna..

Boszorkanita 2011.07.26. 15:00:41

Milyen érdekesek vagyunk mi emberek....Sokan azt hiszitek, hogy azért mert egy ember mások piszkának eltakarításából él mindent el kell viselnie.
Szerintem már az is elég gusztustalan, hogy valakinek a lakásában akármilyen bogár, rovar vagy akármilyen kártevő él...szörnyen higiénikus!!!
Amúgy meg én is eljöttem volna abból a lakásból...akármilyen rovarka is volt az nem kockáztatnám, hogy hazaviszem őket a családomnak.
Aki pedig annyira együtt érez a "károsult" személyekkel az menjen szépen, és ganézza ki a bogaras lakásukat!!!!!!!!!!!!

Almandin 2011.07.26. 15:39:05

@baliquez: Nekem pénzem meg vízumom nincs az USA-ba menni, amúgy néhány nyamvadt poloska nem riasztana el. Elvégre ma már sikeresen irthatóak.

Almandin 2011.07.26. 15:40:33

@Manyecska: Én meg olvastam, hogy Ferenc József idejében a Burgban ugyanezt a módszert alkalmazták a poloskák távoltartására...a luxuságyak lábai vizeslavórban voltak.

Almandin 2011.07.26. 15:43:28

@Boszorkanita: Bogár nemcsak piszkos lakásban fordul elő. Pl. amikor gyümölcsöt visz haza az ember, azzal is bevisz a lakásba muslicákat, kukacokat.

ilana 2011.07.26. 18:18:09

@Boszorkanita: Igen, fontos a takarítók tisztelete szerintem is. Én sem hiszem, hogy mindent el kéne tűrniük. Ahogy az is felháborító, hogy egy nővérkének ki kell törölni a beteg fenekét, nyilván ő is jogosan rohan el, ha az tele van felfekvésekkel és ráadásul még büdös is. Ezt is mindenki megérti, gondolom... Szóval le mindenkivel, aki azt várja el, hogy egy kellemetlen munkára felfogadott ember el is végezze azt a kellemetlen munkát, még akkor is, ha kellemetlen...

bogárka2011 2011.07.26. 19:56:15

@CleanUp:
Kedves fórumozók! A cégvezető megjegyzését már én sem hagyhatom szó nélkül. Bár kérésetekre sem írta le a saját verzióját, hanem csak sejteti, hogy esetleg máshogy is történtek a dolgok. Mivel az eset velünk történt, íme pár dolog, ami eloszlathatja a kétségeket. A "történet" alátámasztására írásos szakvéleményünk van az ÁNTSZ-től és az egészségügyi gázmestertől. Egyik hivatal sem állítana valótlant, mert bármikor ellenőrizhető és számon kérhető rajtuk. Természetesen a cégvezető mindent tagad, de bemásolom nektek a kártérítési igényükre küldött levelemre adott első válaszát. Az idézet majdnem szó szerinti, csak a kolléganő nevét veszem ki belőle:
"sajnálattal olvastam sorait és maximálisan megértem Önt. Ellenkező esetben jómagam is hasonló képpen cselekednék. Elnézést szeretnék kérni kollégáim nevében is. Amit jobban sajnálok, hogy cégem jó hírnevén csorba esett, ami nekem személyesen egy nagy ostorcsapás.
Az elmúlt években elégedett ügyfelek köszönő levelei után, nagy csalódás számomra egy ilyen kellemetlen és tőlünk tejesen idegen esetet olvasni. Személyesen nem láttam az Önök ingatlanját, az esetről is utólag szereztem tudomást. Tény azonban, hogy kollégám nem járt el szakszerűen az ügyben és nem alaposan megalapozott döntést hozott. Azonban nagyon nehéz dolgunk is van ilyen esetben, mert bogárszakértők igaz nem vagyuk, de sajnos fertőzést kaptak már el kollégák hasonló esetben. Ha egyszer az emberrel ilyen előfordul, hajlamosabb minden bogárban a fertőzésveszélyt látni. Ettől persze az a tény, hogy kollégáim hibáztak és ezzel több szempontból kellemetlen helyzetbe hozták Önt, semmi sem változik. A bejelentési kötelezettség egyébként valós, de csak közintézmények esetében, magánlakásoknál nem." A fentiekből látszik, hogy a „vádaskodásunk” a cégvezető által is elismert, a történteket és a leírtakat egyetlen pontban sem tagadta le. Legalábbis nekünk, a Homáron már persze vádaskodásról, szándékos rossz hírük keltéséről van szó.
Az, hogy kellemetlen helyzetbe került a cég, teljeskörűen az ő hibájukból, őszintén szólva nem érdekel. Természetesen előfordulhatnak hibák, vagy rosszul megítélt helyzetek, de sem a cégvezetőnek, sem az alkalmazottainak a takarítás napján és az utána következő időszakban megtapasztalt hozzáállása nem üti meg azt a minimális mércét, amit elvárhatnánk egy szolgáltatást végző vállalkozástól. A szépen megszerkesztett honlap és az állítólagos elégedett ügyfelek nem garantálják az új megrendelő biztonságát egy ilyen bizalmi munka esetén.
Nem is tudom leírni a takarítás napját követő időszakot, amikor – bár első pillanattól tudtuk, hogy azok nem ágyi poloskák -, állandóan vakaróztunk, éjszakára arra riadtam fel, hogy mászik-e rajtam valami és egyebek. A saját lakásunkban nem tudtunk megmaradni, hiába tudtuk az eszünkkel, hogy minden rendben van.
Azért fordultunk végül is a Homárhoz, mert szeretnénk hasonló kellemetlen helyzettől megkímélni másokat, valamint kihasználva a nyilvánosság erejét, megmutatni a Morgan Consulting Kft-nek (Clean Up) és a hozzá hasonlóknak, hogy nem lehet mindig a kisemberekkel packázni, egyszer vállalni is kell a felelősséget a tetteikért, ha már „Hölgyek, Urak, sajnos ilyen országban élünk…”.

anony 2011.07.26. 20:59:05

A "Szakma" nevében nem nyilatkozhatom, de megdöbbenve olvastam az eseményeket. Így utána jártam mi is történt valójában, ki az aki veszi a bátorságot és lejáratja a méltatlanul lenézett szakmát. Ég az arcomon a bőr, hogy szolgáltatóként ilyet kell olvasnom, ami ráadásul még a szakma becsületét is lejáratja. A panaszos nagyon korrektül járt el és emelem kalapom, hogy ennek ellenére megőrizte hidegvérét, amit valljunk be nem lehetett könnyű. A takarító cég részéről az lett volna a korrektebb eljárás, ha hőzöngés helyett megoldást javasolt volna/pl bogárirtás/ és azt követően végezte volna el a takarítást. Senkinek nincs joga az ügyfelet fenyegetni és zsarolni. Az tény, hogy munka felmérésnél, nem lehet mindent észre venni.
Másik megoldás az lett volna, hogy a vállalt munkát elvégezte volna. De nem fenyegetőzni. Van egy olyan dolog is, ha nem akarok egy munkát akkor nem vállalom el, de ezt a megrendelővel időben közlöm./pl:felmérésnél/
Nem csak a régi épületek "bogarasak" van bőven a városban mindenhol. Szóval ebben az esetben is bebizonyosodott, minden területen vannak olyanok akik nem oda valók. Sajnos ennek a szakmának sem növelték a hírnevét. Megnyugtatásként közlöm, vannak Tiszta és korrekt cégek, akiknek a középszintű vezetői tényleg képzettek és OKJ-végzettséggel rendelkeznek.
Nagyon ráfér erre a szakmára is a tisztulás.
Sajnálom a történteket.

Almandin 2011.07.26. 23:10:29

@anony: Teljesen egyetértek. Amúgy a fenyegetés még valótlan is volt, mert az ÁNTSZ tudtommal magánlakást nem zárathat le, pláne nem hosszabb időre. Indokolt esetben elvégezhet egy helyi fertőtlenítést, de tudtommal azt is csak akkor, ha az a szomszédokra garantáltan fertőzésveszéllyel jár (pl. rothadó szemetet gyűjtött be a bolond szomszéd, és emiatt bűzlik az egész ház és elszaporodtak a patkányok, amik átmennek a szomszédba). Néhány poloska miatt senki nem csinál ekkora patáliát, az ÁNTSZ se foglalkozott volna vele. Egy lakásfertőtlenítés sem társul hetes-hónapos lezárással, a saját lakásából meg nem tiltható ki senki. A csótányfertőzöttség pedig sokkal gyakoribb, és a csótányok fertőzés szempontjából sokszor veszélyesebbek az ágyi poloskánál. Ilyen alapon az ÁNTSZ minden 3.-4. lakástulajdonosra rászállhatna.

basszusmáá 2011.07.27. 09:12:49

@StZ: Ezek a GYIK-ek haláliak, szerintem normális ember ilyeneket nem kérdez! Férjkölcsönző-muhahahaha

svinjahond 2011.08.02. 23:26:04

Egy büdös kanyit se fizetnék hasonló esetben, sőőt! Azonnal feljelentést tennék a kerületi Rendőrkapitányságon, csalás vagy zsarolás tényállásában.
Ugyanis: aki mást ANYAGI haszonszerzés érdekében TÉVEDÉSBE EJT, vagy TÉVEDÉSBE TART, csalást követ el. Továbbá, aki fenyegetéssel - NEGATÍV KÖVETKEZMÉNY KILTÁSBA HELYEZÉSÉVEL (itt: lakáslezáratás, hatóság által!) - rábír mást, hogy tegyen/ne tegyen, vagy eltűrjön valamit az ZSAROLÁST követ el!

Valamelyik tényállás megáll a takarítócég által elkövetett "disznóságra"... Tippem szerint: a csalás.

nuszibaba 2011.12.21. 00:38:06

Csak az érdekesség kedvéért: a Morgan Consulting új cégneve: Hello Group Kft. Gondolom, így akarják kikerülni, hogy ha valaki beírja a google-ba a nevet, akkor rájöjjenek, hogy a honlap szép szavai és a valóság nem egyezik:)

Csonka Gabi 2015.07.30. 06:21:36

a szomszedomban tobmint 35 macska van ami persze betegseget hordoz es en babakat varok es nem szeretnem hogy ok betegek legyenek a sok macskatol szeretnem ha ezeket a macskakat elvinek.
süti beállítások módosítása