Tékozló Homár

A Vodafone sem szeret készüléket cserélni

2011.08.23. 08:21 | jackyll | komment

Érti a Homár, hogy a telefontársaságoknak csak nyűg ez a sok vacak kínai telefon, de ha már ők is árulják ezeket, és képtelenek megjavítani, tényleg csak az ő érdekük lenne, hogy ügyfeleik tudjanak is velük telefonálni. Ja, nem, még az ügyfelek érdeke is lenne!

Tavaly szeptemberben vásároltam Önöknél egy Sony Ericsson U10 készüléket. A telefont külföldi tartózkodásom miatt, lényegében csak január óta használom. Fél évnyi használat után szinte minden hibás a készüléken, a nélkül hogy bármilyen fizikai behatás érte volna. Többször tettem bejelentést, hogy Budapest belvárosában folyamatosan szakad a 3g kapcsolatom, a kimenő hívásaim harmada sikertelen, sőt olyan is előfordult hogy félre ment a hívás (más számra ment ki, mint amit tárcsáztam...), a 3g-s internet pedig lényegében használhatatlan sebességű. Az ügyfélszolgálattól többször azt a választ kaptam, hogy a készülékkel lehet probléma, azóta persze kiderült, hogy a sikertelen kimenő hívásokat, és a beszélgetések megszakadását bármilyen készülék produkálja nálam. Persze lehet nem kellene napi több órát telefonálnom a munkám miatt. Vagy más szolgáltató működőképes hálózatán kellene ezt megtennem. Végül rászántam magam, hogy leadjam a készülékem szervizbe Önökhöz. Előtte már történt software frissítés, de ez nem oldotta meg a problémát.

Először is felháborítónak tartom, hogy olyan ügyfélként aki éves szinten több százezer forintot fizet Önöknek telefonszámlára, egy még hasonló kategóriájú csere készüléket sem tud felajánlani az Önök legnagyobb üzlete... A készüléket két hét múlva kaptam vissza. Itt már túl vagyunk egy software frissítésen, ekkor már egy alaplap cserén is. Ez múlt hét pénteken (08.12) történt. Körülbelül egy óra múlva a készülék (melynek voltak dühítő és a munkában akadályozó hibái de működött) többé már be sem kapcsolt.

Itt sajnos már meg kell kérdőjeleznem a szakszerviz kompetenciáját. Visszavittem következő nap a telefont Önökhöz. Ahol azt a választ kaptam, hogy menjek el én a világ végére a szakszervizbe, és kérjük tőlük egy papírt, hogy a telefon nem használható. Sajnos itt már azon töprengek, hogy a szolgáltatás használhatatlanságra hivatkozva, elállok az Önökkel kötött szerződéstől, és kérem a szerződés előtti állapot visszaállítását. Nem tudom mi az Önök üzletpolitikája, de még egyszer elmondanám, olyan ügyfél vagyok, aki sok éve évi 300-400 Forintos számlát produkál ezen a számon. Ennek ellenére, nem hogy nem kapok ingyen készüléket mint Nyugat-Európában bárhol, vagy akár itthon másik szolgáltatóknál ilyen számlák után, hanem még a piaci ár felett vehetek Önöknél "kedvezménnyel" készüléket. Miért teszem ezt? Hogy ne legyen vele gondom, mert nem fér bele az időmbe a munka mellett. Hogy ne kelljen nekem küzdenem a szakszervizzel. Ha ezt akarnám tenni, akkor bármilyen hűség nyilatkozat nélkül vásárolnék magamnak olcsóbban gyártói garanciával készüléket. Meg ugye Önök cserekészüléket ígérnek, amit most másodszor sem sikerült produkálni. Nem tudom, biztos ez is a digitális kánaán és ügyfél barát üzletpolitika része, de mint sok éve hűséges nagyon sokat költő ügyfél úgy érzem, Önök semmibe vesznek engem, és ahelyett, hogy ösztönöznének maradjak Önöknél, tudatosan próbálnak elűzni.

A készülék jelenleg szervizben van. Nem szeretném már visszakapni. Egy olyan szervizben, ahol a félig működő telefonból teljesen rosszat csinálnak, sajnos nem tudok megbízni. Nincsenek újabb heteim, amit azzal tölthetnék, hogy várok egy használható telefonra. Akkor inkább bemegyek egy másik szolgáltatóhoz, ahol új ügyfélként lényegében ingyen kapok új telefont, ha már Önöknek ennyit ér a pénzem és a hűségem.

Kérem tájékoztassanak, hogy a készülék cseréje lehetséges-e, egyéb esetben kérem a szerződés előtti állapot visszaállítását.

Üdvözlettel, J.

Egy héttel később, a szervizből kikerülve még még mindig rossz a telefon:

Sajnos továbbra sem értem mi folyik Önöknél. A levelemre a mai napig nem érkezett válasz. A készülék ma ismét visszajött a szervizből. Abból a szervizből, ahol már egyszer működés képtelenné tették. Most hosszabban működött a telefon. Körülbelül két órán át. Felhívtam az Önök telefonos ügyfélszolgálatát. Konkrétan azt a választ kaptam, hogy Önök nem tudnak ezzel mit kezdeni, annak ellenére sem, hogy Önöktől vásároltam a készüléket (és évente több százezer forintot fizetek Önöknek, csak erre az egy számra), és forduljak a fogyasztóvédelemhez. Megfogadom a tanácsot, a következő lépés ez lesz. Természetesen a bejelentésem nem csak a Sony Ericsson ellen fog irányulni, hanem Önök ellen is, hiszen a készüléket Önöktől vettem. Engem mint felhasználót a legkevésbé sem érdekel, hogy Önöknek a Sony Ericsson "szakszervizzel" milyen szerződésük van. Én a telefonomat szeretném használni, ha már 17e Ft előfizetési díjat fizetek havonta egy csomagra. Szerencsére a csomag hűsége hamarosan lejár, aztán egy-két millió forint és sok Önöknél töltött év után a számom és a hozzám kapcsolódó összes többi szám kereshet magának új szolgáltatót. Levelezésünket (amit csak én folytattam) továbbítom a tékozló homár weboldalnak is.

Üdvözlettel, az Önök megbecsült ügyfele

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rosszindulatú Vászka 2011.08.23. 08:24:59

Ehhez a poszthoz még senki nem szólt hozzá. Legyél te az első!

Rosszindulatú Vászka 2011.08.23. 08:26:07

Ehhez a poszthoz még senki nem szólt hozzá. Legyél te az első!

Rosszindulatú Vászka 2011.08.23. 08:32:01

Nem túl rokonszenves levél.

Dr. Kix 2011.08.23. 08:36:23

Csöppet ki van akadva. De most akkor mennyit is költ egy évben telefonálásra?

Sokorai_Atala 2011.08.23. 08:37:03

@Rosszindulatú Vászka: ideges, meg meleg is van, meg több százezer ft-ot költ.

Dr. Kix 2011.08.23. 08:37:27

Valaki szexuálja már meg a blogmotort végre!

Rosszindulatú Vászka 2011.08.23. 08:38:46

Mekkroa szerencse, hogy a "csomag hűsége" nemsokára lejár, bármit is jelentsen ez.

Sokorai_Atala 2011.08.23. 08:38:59

@Kix: ha jól olvasom több százezeret évente:)

mézgaúr 2011.08.23. 08:40:38

nagyon szereti hangsúlyozni, hogy mennyi pénze van. jobban járna, ha kevesebbet telefonálna és a különbözetből venne egy jó telefont.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.23. 08:40:43

" tényleg csak az ő érdekük lenne, hogy ügyfeleik tudjanak is velük telefonálni."
Miért, az hol rdekli őket? Csak az előfizetési díjakat fizessék be :D

Amúgy ja, szóval érdekes a Vodka hozzáállása, elvileg öldöklő piaci verseny folyik a mobilpiacon, ezek meg szarnak egy jól fizető ügyfélre, gratulálok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.23. 08:41:44

Jobban megnézve a postoló helyesírása is érdekes. :D

Dr. Kix 2011.08.23. 08:41:50

@Sokorai_Atala: Én meg azt hittem, hogy "aki sok éve évi 300-400 Forintos számlát produkál ezen a számon"

lolperec 2011.08.23. 08:47:58

lol, első bekezdésben leírtja, hogy valójában a Vodafon hálózata meg a mobilinternetjük xar (köztudottan), aztán javíttatni küldi a telefont? Aki munkához szónierikszont vesz az is megérdemli.

Michelle, a francia ellenállástól 2011.08.23. 08:53:47

Jól figyeljetek, mert csak egyszer mondom el: a vodafone nem a barátunk!

juhaszvik 2011.08.23. 09:13:21

a posztoló fel van háborodva. én is fel vagyok háborodva. de egészen más okból.

a posztoló rájött a nagy igazságára: a 20 éveseké a világ, ami nem habos torta. a nagyképűség meg olyan dolog, amit jobb helyeken már hanyagolnak...

Bonbonbandita 2011.08.23. 09:15:26

Lehet hogy a sim kartyad a hibas. Ha regi kartyad van az sajnos okozhat halozati problemakat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.23. 09:21:40

@Bonbonbandita: Nekem fagyott tőle a csillivilli új telóm, csere óta jó, régebbi telefonban ment. Ellenben a Voda hozzáállását nem menti.

Bonbonbandita 2011.08.23. 09:30:06

@ColT: ez sajnos a szerviz hozzaallasa es nem a vodafone-e. Amig a szerviz nem kuld egy olyan velemenyt hogy a telefon rossz es nem javithato, addig a szerviz velemenye a mervado.

Host 2011.08.23. 09:38:49

Válság van, így segítenek neki spórolni.

SomethingWild 2011.08.23. 09:49:21

Troll ON:

"ki sok éve évi 300-400 Forintos számlát produkál ezen a számon"

Azaz havi 25-33 forintot? Hát ezután senki nem fog kapkodni, mélyen tisztelt Előfizető :)))))

Troll OFF.

Ha levelet írsz (bármilyen) szolgáltatónak, 30 napos elbírálási/válaszadási határidő a minimum, egy héttel később választ még ne várj (és igen, ez szomorú, de nem tudsz mit tenni). Azt, hogy a készüléket cserélik-e, illetve milyen körülmények közt, azt az ÁSZF szabályozza. Az alapfelállás az, hogy három sikertelen javítás után (mindegyikről hivatlos papírokat megőrizni!!) lehet cserélni egy készüléket. Ettől a Voda ÁSZF-je persze eltérhet.
Uff.

tetro 2011.08.23. 09:57:49

A Voda Ászf-je eltérhet a fogyasztó védelmi törvénytől a fogyasztó kárára? furcsa egy világ :D

reunalla 2011.08.23. 09:58:16

következő hónapban spórolj a telefonszámlán, 25ezer helyett költs 20ezret és vegyél 5ezerért egy kártyafüggetlen készüléket ;)

DaDa77 2011.08.23. 10:02:24

Aki ennyit telefonál, és fontos is neki, az vegyen egy normális készüléket! Bár azt nem könnyű, mert manapság mind elromlik, és a legtöbb a mi hozzá nem értésünkből. Minden szolgáltató védi magát a hozzá nem értőktől sajnos a hozzá értők kárára. Hagyd ott a vodát menj a T-hez és 2 hét után öngyilkos leszel!!!! A három közül a voda a legügyfélbarátibb és talán a telenor, bár rájuk is van panasz sok. Úgy hogy, gondolkodj. A világ már ilyen, hidd el egyik sem jobb, sőt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.23. 10:05:15

Én is vennék egy tartalék telót, amíg ezt javítják. Ha ingét-gatyáját a voddkára költi, csak megengedheti magának.

KecskeDotyi 2011.08.23. 10:14:55

Amíg nem kaptad meg a soho hívószámot, addig nem vagy kiemelt ügyfél. Évi százezres számla nuku, rengetegen produkálnak ilyet.

"sikertelen kimenő hívásokat, és a beszélgetések megszakadását bármilyen készülék produkálja nálam" Ergo minden készülékkel sz@r? Nem jutott még eszedbe, h a kártyával van a baj?

tetro 2011.08.23. 10:21:09

én írtam a posztot. nem tudom miért nekem kell, hogy eszembe jusson, hogy szar a kártya, miért nem a szerviznek, de eszembe jutott. a kártya cserélve lett az első alkalommal. hívás megszakadás továbbra is. de ennél a telefonnal sokkal több gond volt. az első szerviz óta mondjuk az, hogy be sem kapcsol :D az összeget pedig nem nagyképűségből hangsúlyozom nekik, hanem mert tőlünk nyugatabbra a Vodafone is ingyen oszt készüléket ilyen számlák után. de ha már itthon nem is, legalább annak tegyenek eleget, amit a törvény előír nekik.

KecskeDotyi 2011.08.23. 10:29:30

@tetro: Mert a te kártyád, te rendelekezel felette, nem dönthetnek helyetted, h majd önkényesen kicserélik. Plusz TE használod és nem ők, nem tudják h mi van vele.

Telefont meg úgy cserélsz h bemész a bolba és mondod h cseréljék ki, mert nem működik. Ilynekor elküldik szervízbe. Megmondod h oké, de ne javítani küldjék, hanem VIZSGÁLNI. Ha ott kiderül h nem működik, akkor cserélik szó nélkül.

De ennyi problémával már gondoltam arra is, h van valami a fejedben, ami mindent leárnyékol :D

Tényleg, lefedettségi térképet böngészted már? Bp-nek van olyan része, ahol szaraxik a hálózat.

tetro 2011.08.23. 10:38:07

igen, lehet én árnyékolom le. anyám mindig mondta gyerekkoromban, hogy van valami sötét felhő körülöttem. :D
elég sokat mozgok országon belül, és igazából mindenhol jelentkezik a hívás megszakadás problémája. vagy a sikertelen hívás indítás.
legutóbb már úgy volt leadva a telefon, hogy a szerviz felvételi lapjára rá volt írva, hogy cserét kérek. a szerviz meg visszaküldte software frissítve.
azt meg értem, hogy a kártya az enyém, de nem kellene, hogy a szerviz emlékeztessen rá, legalább eszükbe jusson, hogy akár az is lehet rossz. mondjuk így a harmadik kör után...
amikor pedig a telefon cseréjét kértem, akkor a válasz az, hogy ezt csak e-mailben lehet az ügyfélszolgálaton keresztül, akik legalább két hét mire válaszolnak. addigra persze a telefon már úgy is meg lesz "csinálva" :D

KecskeDotyi 2011.08.23. 10:43:26

@tetro: Na elmondom (remélem ez még nem üzleti titok) h készülékcserével az ügyfélszolgálat nem foglalkozik. Azt személyesen tudok megtenni márkaboltban. Viszont panaszt tehetsz az ügyfélszolgnál h nem hajlandók cserélni a telód, vagy éppen nem tejesítik a szerződésben foglaltakat és így szeretnéd bontani a szerződést. A vodánál van a legerősebb üfmegtartó csoport.

tetro 2011.08.23. 10:47:20

a márkabolt a voda ügyfélszolgálathoz küld. a fogyasztó védelmi törvény szerint a forgalmazó köteles cserélni a készüléket, és nem irányíthat tovább a szervizhez. én meg mint fogyasztó, azért nagyjából teszek is rá, hogy a vodánál mi a bevett eljárás, ha az a törvénytől eltér.

Walaki01 2011.08.23. 10:52:37

@DaDa77:
Ezt nem írom alá. több mint 10 éve vagyok a T-nél, sőt a mobil netem is náluk van, de soha nem volt gondom a szolgáltatásukkal.Próbáltam pár éve a Voda netet, az viszont kritikán aluli. Állandóak voltak a csatlakozási problémák.
Természetesen amikor reklamáltam, szerintük én voltam a balfék, de érdekes módon, amikor kézzel foghatóan bizonyítottam a problémámat, akkor hallgattak mint kutyasz@r a fűben.
A jelmondatom azóta: "Voda soha".

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.08.23. 10:55:22

A posztolónak igaza van, viszont emellett egy beképzelt gyökér.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.08.23. 11:01:08

@Rosszindulatú Vászka: a "LEVÉL" ???
Nem kevered a posztot a poszt tolóval?
Amúgy mindkettő ellenszenves. Nem kicsit.
Még bevethette volna a cigányevagyokazé'nemacctelefonttebuzi -t is, hátha ...

Mielőtt megjelentetnek egy ilyet, el szokták olvasni a homárék?
Lehet el kéne menni a nyúlhoz, Sün is mindig ott van. Hárman csak el tudnák dönteni, mely posztokat érdemes kirakni, és melyek azok, amik ha eltünnének nem hiányoznának senkinek ;)

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.08.23. 11:03:43

@KecskeDotyi: "...A vodánál van a legerősebb üfmegtartó csoport."
Ez így van. Próbálnak engem is bepalizni vmi mobilnetes marhasággal. Meg havonta van 1-2 hívás tőlük, hogy fantasztikus, egyszeri, soha vissza nem térő, etc. ajánlat, ha most lecserélem a tamagochi kártyámat előfizetésesre.

KecskeDotyi 2011.08.23. 11:07:50

@donfuligjimmy: Én örülnék ha az üfmegtartó csoport keresne meg, mert akkor személyre szabott ajánlatom lenne, ami másnak nincs :D De engem nem keresnek, igaz, nem is vok Vodás :D

@tetro: Na most az üfszolg egy személy, aki neked felveszi a telefont a 1270-es szám tárcsázásakor. Szerinted ő mit tud tenni? Akkor menj be a Vodába és ha megint elküld, akkor ott hívd fel a 1270-et és add át a pult túloldalán ülő egyénnek a telefont.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.23. 11:22:08

@KecskeDotyi: "Ilynekor elküldik szervízbe"

Semmiképpen sem, mert akkor berozsdál. Jobb helyen a szervizbe küldik.

KecskeDotyi 2011.08.23. 11:29:01

@atpijkamo: Jóvanmá, elnézését kérem...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.23. 11:31:07

@KecskeDotyi: Akkor rendben.

Járnak ide kis pisisek is (nagy arccal), nem szabad rosszat tanítani nekik.

Bender (törölt) 2011.08.23. 12:09:16

Ha nem adnak cserekészüléket, akkor a szolgáltatás szünetel és ha 48 óránál több ideig, akkor kötbérfizetésre vagy a havidíjtól való mentességre lehet a vodát "ítélni" persze lehet, hogy csak bíróságon. Ha sokáig van ilyen, akkor hiába a hűségidő el kell állni a szerződéstől. Ha a szolgáltató szegi meg a szerződést és nem teljesít, akkor nem kérhetnek kötbért...

infy 2011.08.23. 12:16:54

Egy ilyen levelet nem tudnék komolyan venni. Vannak benne fogalmazási meg helyesírási hibák.

Amúgy meg van internet, utána kell nézni vásárlás előtt, hogy szoktak-e gondok lenni az adott készülékkel stb. Én már csak úgy veszek éve óta kütyüket, hogy előtte utána olvasok. Sanyi Erikszont meg el kell felejteni.

Kiss Anikó 2011.08.23. 13:09:00

@tetro: A vodának van facebookon oldala. Ha oda írsz panaszt a falukra, akkor kérik h küldd el nekik privát üzibe a számod, felhívnak, és kinyalják a popsid.
tényleg, többször láttam már, az beválik.

2011.08.23. 15:34:41

nekem anno a Westend Nokia szervizben "javították" meg úgy a telefonomat, hogy az előtte döcögős készülék a javítás után már be se kapcsolt. Mondták, hogy sorry, de a jó hír, hogy így nem kell kifizetnem a javítás (ami egy fw frissítés volt) 6000 forintos árát. Bevittem az első sarki telefonoshoz, 10 perc és kétezer forint múlva minden rendben volt.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.08.23. 15:43:08

@chocolatepuma:
Ez feltételezi azt, hogy az illetőnek regisztrálni kellene az adott közösségi oldalra. Ami ugye elég kellemetlen. A kérdés költői: vajh miért nincs meg ugyanez a támogatás a telefonos/webes ügyfélszolgálatnál, email-nél...

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.08.23. 15:44:57

@shitgun:
Nem az van, hogy a szervizből vagy tesztelt és garantált működésű készüléket adnak ki, vagy egy nyilatkozatot, hogy a telefon javíthatatlan és ha garis akkor újra kell cserélni?

Kiss Anikó 2011.08.23. 15:45:02

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: lényeg, h a probléma orvosolható, ha mindenki szeme láttán reklamálunk (egyébként nem vagyok vodás)

2011.08.23. 15:49:14

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: akárhogyis, ők kínos mosolygás közepette közölték, hogy az addig csak rakoncátlankodó telefon már be se kapcsol, és ajánlottak egy másik szervízt valami külső kerületben, hogy ott majd értenek hozzá. És erősen hangsúlyozták, hogy nem kell fizetnem a "javításért", gondolom, hogy befogjam a pofámat, hogy még jól is jártam, mert ingyen volt...
Mondjuk ez nem mai sztori, még egy N-Gage-ről volt szó, de akkoriban az egy elég drága készülék volt. (Visszasírom azóta is, baromi jó telefon volt.)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.23. 17:58:42

Én meg a 2110-esemet sírom vissza.
Kiválóan lehetett vele pingpongozni.
(Miszerint asztalitenisz.)

Andris2009 2011.08.23. 18:24:45

@tetro: A Vodát szemmel láthatóan nem érdeklik a törvények, az előző Vodás postnál említett hóközi számla miatt is már vagy kétszer megbüntette a Vodát az NMHH (korábban NHH) és érdekli őket? Nem. Én úgy látom, hogy a Voda évek óta keményen dolgozik azon, hogy ne maradjon egy előfizetője sem...

telkoe 2011.08.23. 23:04:33

@Walaki01: En is kb 10 eve vagyok a T-nel, havi szinten 100eFt szamlaval de volt pofajuk 25 ronggyal lehuzni a mobilnettel. Majd kapargathatjak ezt a penzt dominosokbol :)

j311 2011.08.23. 23:10:24

@ColT: Nincs itt öldöklő piaci verseny, csak három paraszt kartellben.
Teljesen mindegy hova mész, sokat fogsz fizetni.

Megdobbent 2011.08.24. 00:46:43

A voda monnyon le. A posztolo vegye ki a fejebol az olmot. En meg gyujtsak ra.

Shinjuku 2011.08.24. 05:36:31

A sonyericcson nem bimetalos, azert szokott beszarni. Vedenegyvennel probalta mar a poszt tolo?

Layosh 2011.08.24. 08:49:33

Majd jön az új 4. szolgáltató, aztán annyi lesz a 3 gráciának meg a kartelljüknek.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.24. 09:45:49

Juteszembe- van valakinek SE Xperia X8-asa?

timur69 2011.08.28. 10:36:25

@chocolatepuma: Így igaz! A honlapon nincs ilyen gyors válasz. A telefonon a menüben meg semmi logika nincs!

Jucus2010 2011.08.28. 14:24:04

Szia!
Nem akarlak elkeseríteni, de velem hasonló eset történt a Telenornál:(
Jobb ha tudod, hogy a telenor azt nyilatkozta, hogy őket a fogyasztóvédelem nem kötelezi semmire, mert nekik csak az számít, hogy mit írtak a szervizben!!!
Tehát felesleges pénzkidobás bármit a Fogyasztóvédelemhez küldeni, mert ők csak a pénzlehúzásra vannak már!
Amennyiben valakit érdekel és van rá mód , akár be is tudom Szkennelni is amiben leírták , kerek perec, hogy nem kötelezi őket a Fogyasztóvédelem.

Jucus2010 2011.08.28. 14:37:55

Bonbonbandita 2011.08.23. 09:30:06
@ColT: ez sajnos a szerviz hozzaallasa es nem a vodafone-e. Amig a szerviz nem kuld egy olyan velemenyt hogy a telefon rossz es nem javithato, addig a szerviz velemenye a mervado.

Na ehhez is hozzá kell szólnom:S
Nekem a szervizben azt mondták, hogy " Nem írhatják le azt, hogy rossz a készülék" miért nem? azért mert nekik meg kell javítani!!!
A telefonszolgáltató sosem fogja elismerni, hogy szar a készülék, a szerviz pedig nem adhatja vissza úgy, hogy rossz!! Tehát itt az ördögi kör!!!
Bár én amikor harcoltam a telefon márkaképviseletéig is eljutottam ahol elismerték, hogy szar a készülék, és a Telenornak nem szabadott volna így eladni a készüléket. Persze ezt úgye a Telenor sosem fogja elismerni.
Az igazat meg valva nekem hangfelvételeim , írásos bizonyítékaim vannak , talán egyszer majd én is nyitok egy blogot ahol cenzúrázás nélkül felteszem a hangfelvételeket, írásos bizonyítékokat!
Bár eléggé félő, hogy ezen anyagokért már őrizetbe vennének, mert túl sok igazságot tartalmaznak :)
Én sok sikert kívánok neked és mimnél rövidebb elintézési időt!
süti beállítások módosítása