Tékozló Homár

Nem pöcsölnek gyűrűkkel az igaz szittyák

2011.08.23. 12:21 | jackyll | 158 komment

Ez nem a kibaszott Gyűrűk ura, hanem egy másik fantasy! - gondolhatta magában a Turánia.hu személyzete, amikor 2 és fél hónap után naiv ügyfél már hetente többször érdeklődött, készen lesznek-e az esküvő előtt a gyűrűik. Egy ideig nem vették észre, hogy már rég megjött az üzletbe, aztán kiderült, hogy elrontották, aztán az ötvösök nyaralni mentek.

Még májusban párom kitalálta, hogy szép karikagyűrű-párt látott a turania.hu-n, rendeljük meg. Bementünk a boltjukba, ott méretet vettek, mondták, hogy e-mailben kell megrendelni, és kb. három hét múlva már lehet is érte menni. Június 10-én megrendeltem. Egész júniusban semmi. Július 5-én rájuk írtam egy e-mailt, hogy kb. mikorra várható. Válaszoltak még aznap, hogy azon a héten péntekre várható, majd jelentkenek. Nem jelentkeztek. következő héten felhívtam őket, és innentől kezdve hetente hívtam, mondták, hogy "a rendelés folyamatban van, bármikor megkaphatják."

Augsztus elején sikerült az üzletvezetővel is beszélnem, ő volt az első, aki tényleg meg is nézte a beérkezett árukat, nemcsak a gépen nézte meg a rendelés állapotát, és ő jött rá, hogy tulajdonképpen már megérkezett az áru rég, csak nem párosították össze a megrendelésszámommal, mivel a női gyűrűt elrontották.


Kérdeztem, ilyen esetben mit lehet tenni, nekem augusztus közepére kéne (hogy azért mégse az esküvő előtti napon rohanjak érte..) Mondta, hogy az ötvösök aug. 15-én térnek vissza a szabadságról, akkor kijavítják, és még a héten megkapom. Hívjam őt 15-én. (Már eleve ez gáz, hogy én hívogatom...) Felhívtam, de nagyon bunkó volt, és csak annyit mondott, hogy pénteken többet tud mondani. Tegnap felhívtam, hogy akkor mi van, erre flegmán, hogy majd hétfőn. Mondtam, hogy nem erről volt szó, erre nekiállt üvölteni. De úgy, mint a barom.. és olyan szavakat használt...Mondta, hogy ha nem tetszik, mondjam le e-mailben. Úgyhogy lemondtam.

De teljesen kiakadtam. Mit gondol magáról, ezt a hangsúlyt és szavakat hogy engedheti meg magának? Szolgáltatóként?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.08.23. 15:23:42

@A Galaxis Elnöke: Hagyományosan el kellett volna küldjenek valami meleg égtájra/bárba?

KecskeDotyi 2011.08.23. 15:23:48

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Végülis nekem mindegy h miből van, csak nikkel ne legyen benne.

Viktus 2011.08.23. 15:25:47

@KecskeDotyi:

Ti vagytok a telepen a legnagyobb rajok akkor?

2011.08.23. 15:31:26

@infy: persze tűrni kell, de ittmost konkrétan a szolgáltató volt a hibás minden tekintetben. Nem kéne szarul szolgáltatni, trehányul kezelni a rendeléseket, elcseszni a munkát. Ez az alap. A minimum. Akkor nem kéne tűrniük, mert a vevő elégedett lenne és udvarias meg hálás.
Ez az opció miért nem merül fel ?

2011.08.23. 15:35:09

@Sün‼: nincs benne kondenzátor !!?? akkor nem is az igazi :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.08.23. 15:38:49

@KecskeDotyi: Pedig ahhoz, hogy el is vegyenek, sz.pnik(k)el...
@Sün‼: És a Nyúl? Neki is azt énekeled, hogyaszongya:
"mert nem azért b...talak, hogy el vegyelek
Ha nem hiszed, csókold meg a sző... tö.ö.et"

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.08.23. 15:39:35

@KecskeDotyi:
Akkor tudom javasolni a rézgyűrűt!
Idősödő román vitézektől lehet beszerezni az M1 leállósávjában.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.08.23. 15:41:34

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Nagyon szép nóta!
Ismert a mű szerzője, vagy népdalgyűjtés eredménye?

KecskeDotyi 2011.08.23. 15:43:03

@Sün‼: XD
Amúgy a rezet szerinted mivel keményítik ha nem nikkellel?

@Viktus: Bezonyám :D

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Az már más téma, nem épp a homárra tartozik :D

2011.08.23. 15:43:09

@KecskeDotyi: törtaranyárban konkrétan megmérhető grammban.
Az ékszersége, eszmei értéke meg nem nagyon meghatározható (ha csak nem az angol koronaékszer :-), mert pont ilyen mikor kell majd másik vevőnek, hogy megvegye... ez ugye kereskedői kockázat.
400ezer az cirka 10 dekás lehetett.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.23. 15:46:35

Jaj istenem, nagyon jók a kommentek, potyog a könnyem a röhögéstől!!!

Vajon milyen egy szép karikagyűrű pár??? az a szép benne, hogy kerek? Vagy talán éppen nem kerek?

A gyűrű szerintem egy dologra jó, hogy balesetnél beszorulva letépje az ujjat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.23. 15:46:38

Fizettetek valamit? Ha nem, akkor leszarni. Ha igen, akkor ügyvéd. Ha nem értenek a szép szóból...

Cogito.t 2011.08.23. 15:46:51

"Nomen est omen" őket is verte a "turáni átok"!! ;o)

KecskeDotyi 2011.08.23. 15:47:55

@Kulics: Meg nem mondom neked h mekkora. De beleteszik a kezembe és durva súlya van :)

Attól h neked nincs eszmei értéke, nekem minden ékszernek van. Az egyik a nagymamámé, a másik a pasim apjáé, stb. Nekem mind-mind komoly érzelmeket képvislenek így nem tudnám őket beolvasztatni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.08.23. 15:48:33

@Sün‼: Saját néprajzi gyűjtés. A nóta előfordulása szoros korrelációt mutat a direkttermő szőlők elterjedésével, tehát még némi amerikai kapcsolat is kimutatható nyomokban. Első versszaka:
"Rózsi, Rózsi,
Tudom, hogy mi fáj,
Azért ültél az ölembe
Viszket a 3,14csád!"

@KecskeDotyi: Fogyasztás, szenvedés... ;-)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.08.23. 15:48:55

@KecskeDotyi:
Rézkeményítővel ofkorsz!
Bár ezt inkább a rézfaszú bagoly tudná megmondani.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.23. 15:50:25

Nagyon leült a Homár. A kommentek pazarok, de a postok gyengék. Pedig alapanyag van bőven.

Két napig volt őrizetben a rendőrségi fogdán egy férfi, és 260 ezer forintos pénzbírságot szabott ki rá a bíróság, mert törvénytelenül használt egy mozgáskorlátozottak számára kiadott parkolási engedélyt. A férfi egy Jaguarral parkolt le a miskolci rendőrkapitányság elé.
index.hu/bulvar/2011/08/23/206_ezres_buntetes_parkolasi_csalasert/

Duplán árazzák az áramot?
index.hu/gazdasag/magyar/2011/08/23/12_milliarddal_kerul_tobbe_a_fogyasztoknak_az_uj_szabaly/

Jeggyel sarcolták a tűzijáték nézőit János-hegyen
index.hu/belfold/budapest/2011/08/23/jeggyel_sarcoltak_a_tuzijatek_nezoit_janos-hegyen/

A Fővárosi Bíróság első fokú, nem jogerős ítéletében kedden 2 év börtönbüntetést rótt ki egy gépjárművezető-oktatóra, aki a vád szerint a vizsga sikeréért cserébe pénzt kért tanítványaitól.
index.hu/bulvar/2011/08/23/ket_ev_bortonre_iteltek_egy_korrupt_vezetesoktatot/

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.08.23. 15:50:49

@KecskeDotyi: "De beleteszik a kezembe és durva súlya van"
Na, az ahogy múlnak az évtizedek, úgy csökken...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.08.23. 15:53:12

@KecskeDotyi:
"másik a pasim apjáé, stb. Nekem mind-mind komoly érzelmeket képvislenek"
Szerintem ezt esküvő előtt még tisztázzátok a T. meggyűrűzendővel!
A későbbi incidensek elkerülése miatt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.23. 15:54:16

@Cogito.t: >>"Nomen est omen" őket is verte a "turáni átok"<<

"Navigare necesse est" azaz "a vevő legyen óvatos".

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.08.23. 15:56:03

@atpijkamo: "Vajon milyen egy szép karikagyűrű pár??? az a szép benne, hogy kerek? Vagy talán éppen nem kerek?"

Lehet, hogy sose fogod megtudni?

Sün!
Énekeljük nekik együtt!
Ki száll még be?
Megadom a hangot: www.zenei-a-hang.hu/

tregard 2011.08.23. 15:57:50

@KecskeDotyi: a mieink nem voltak emlékek... hát jól felment az arany ára, már nem ritka a 400 e Ft-os lánc, max. 40 gramm lehet, az értéke a tömegétől függ, semmi mástól. persze, ha antik, és több száz éves, az más, de egy zaciban ahhoz nem értenek. a használt ékszernek kb. fele az ára, mint az újnak. szóval a miénknek teljesen megmaradt az értéke, attól, hogy mást csináltat belőle az ember, még nem vész el...a fehérarany is arany, csak nem rézzel ötvözik, hanem pl. nikkellel, amit te nem szeretnél, az orvosi fém sima nemesacél, azaz vas...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.23. 16:00:05

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "zenei-a-hang.hu"

Ez nyerte a legfeleslegesebb domain név címet?

2011.08.23. 16:02:17

@KecskeDotyi: persze jól mondod. Az eszmei érték szubjektív kategória, ezért az eladó csak a törtarany árat tudja neked mondani. De ez nem jelenti automatikusan hogy 40 milliót ér mégis, lehet hogy csak 412.000-et, mert ennyiért tudja eladni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.08.23. 16:05:02

@atpijkamo: Azt nem tudom, de úgy döntöttem, hogy fir-hangon kezdjük, és legalább két szólamban, kan-dúrban énekeljük a fenti népköltészeti remeket!

KecskeDotyi 2011.08.23. 16:07:36

@Sün‼: Jó, a b@szogatásra már nem is reagálok...

Neki se jutna eszébe beolvasztani emlékeket.

KecskeDotyi 2011.08.23. 16:11:43

@tregard: 3 éve nézettük meg. Az, h az orvosi fém meg sima vas...Hát, nem vagy egy anyagmérnök. :D

@Kulics: A zacis nem így gondolkodik. Ad neked egy PITI összeget, ő meg sokszoros áron simán eladja a cuccot.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.08.23. 16:26:29

Ismerek olyan házaspárt, akiknek most nemrég volt a 40. házassági évfordulójuk. Ők anno olyan szegények voltak, hogy a férfi a munkahelyén a műhelyben rézcsőből csinált maguknak eljegyzési gyűrűt. Úgyhogy nem ezen fog múlni a posztoló boldogsága, vagy boldogtalansága.

Ettől függetlenül a Turánia.hu meg sündíjas.

KecskeDotyi 2011.08.23. 16:42:56

@Jani haverja: Szerintem ez tök romantikus :)

isti77 2011.08.23. 16:43:29

Ez a webáruházasdi még nagyon gyerekcipőben jár nálunk, a vevők és a szolgáltatók oldaláról egyaránt.
Vevő: megrendelem, de előtte bemegyek, megnézem élőben, mert hátha nem olyan... innentől mi értelme neten rendelni, ha úgyis elcaplatsz a boltba?
Egyes szolgáltatóknál pedig ez a KÖTELEZŐ a neten rendelni-dolog... vazze, akkor minek az üzlet, ha nem veheti meg ott személyesen, aki betéved? Főleg, aki mindjárt el is vinné, pl. valami kisebb, könnyen szállítható dolgot, amiből még van is eladható darab a boltban. Menjen haza, rendelje meg, aztán jöjjön vissza érte? Ezeknek elég lenne egy raktárhelyiséget bérelni a kiszállításra váró cuccoknak, nem kell egy üzletet berendezni és fenntartani, minek?
Áh, nem is értem...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.23. 16:53:51

@Jani haverja: "rézcsőből csinált maguknak eljegyzési gyűrűt"

Betelefonálós "kérdezd az orvost":
- Doktor úr, milyen betegségem lehet? Az ujjamon az aranygyűrűm alatt elzöldült a bőröm.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.23. 16:55:29

@isti77: "minek az üzlet, ha nem veheti meg ott személyesen, aki betéved?"

A weben olcsóbban megveheted. Elméletben. Egyszerűbb nekik úgy eladni.

Don ZOZI 2011.08.23. 17:43:02

@KecskeDotyi: Attól, hogy alacsony a széntartalma, meg adnak hozzá egy kis krómot, nikkelt meg molibdémet, még az orvosi acél is csak egy vasdarab... értéktelen

vernarancs 2011.08.23. 18:13:51

Regen sokat jartam a turania moziba.

Az aldiban most 2-t fizet 3-at kap jeggyuru akcio van.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.08.23. 18:35:53

@vernarancs:
Miért, egyből két menyasszony van?
Mondjuk úgy könnyebb választani, az tuti!

vernarancs 2011.08.23. 19:07:51

@Sün‼: Ez igen praktikus dolog am! En pl. 1 hettel a zeskuvo utan elhagytam az enyemet.

De a 2 menyasszony is hasznos. Mindkettonek nem fajhat a feje egyszerre.

KecskeDotyi 2011.08.23. 19:26:49

@Don ZOZI: Az acél nem vas. Itt vége is a sztorinak.

Igen, az orvosi acélban is van nikkel, de nem képes felszabadulni benne a nikkelsó.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.08.23. 19:44:49

@vernarancs:
Az biztos!
Ne is beszéljünk a nehéz napokról!
Meg a szárnyasbetétről!

Egyszerűen leszögezhetjük, hogy két menyasszony jobb, mint egy.

moris 2011.08.23. 20:15:12

@KecskeDotyi:
Azért ez így odavág :-)
Vagy csak én nem láttam szmájlit?
hu.wikipedia.org/wiki/Ac%C3%A9l

Rosszindulatú Vászka 2011.08.23. 20:54:13

@Sün‼: @vernarancs: oszt a két menyasszony az két anyós meg rengeteg sok okos rokon.

KecskeDotyi 2011.08.23. 21:20:21

@moris: A gyémántra se mondjuk h grafit.

KecskeDotyi 2011.08.23. 21:22:21

Sőt, a bauxitra és a timföldre se mondjuk, h alumínium.

Shinjuku 2011.08.23. 21:24:11

@Sün‼: Esetleg kiadhatnank egy domolykozni iramlo sunok limitalt szeriat mogyorofavesszobol.

Rosszindulatú Vászka 2011.08.23. 21:35:38

Láttamn én eljegyzési gyűrűt anyacsavarbúl is. A négy páncélos és a kutya című művészfilmbe.

piqq 2011.08.23. 22:26:36

Megnéztem a honlapjukat.Hát miért nem vettél Nagyszentmiklósi Bikafejes Ivócsanak-ot,az biztos volt raktáron.Igaz 49 db ezredes az ára,de legalább nem kellett volna annyit várni rá.Mekkora biznisz lett ez az ősmagyartradicionálisportéka adok-veszek.Annyira szánalmas.Nálunk is szokott lenni ilyen magyar vásár vagy mi,ahol egymást húzzák le a magyarok.A kedvencem,ilyen fonott kosárból körhinta gyerekeknek,kézzel hajtják,és 500 ft egy menet.Ennél még a Rudi bácsi löködője is olcsóbb május elsején.
Egyébként sajnálom a posztolót,szar ügy lehet kapkodni esküvő előtt ilyen majmok miatt.

Kifordított kacagány 2011.08.23. 23:11:12

@KecskeDotyi: www.goldwear.hu/arany-fajtai

én itt egy deka nikkelt sem látok. ez a felvágósdi viszont nem kicsit gáz.

ha pedig az arany ötvözete arany, akkor a vas ötvözete is vas, hiába hívják acélnak. az értéke se attól lesz számottevő, hogy nemesacélnak hívják, hanem inkább attól, hogy mit készítenek belőle. rangsorolni is hatalmas ostobaság, mert bár egész jó szikéket lehet belőle készíteni, abszolút nem alkalmas olyan célra, mint pl egy egyszerű vasöntvény, vagy a lágyvas. gyűrűként pedig a lószőrével vetekszik az értéke.

Kifordított kacagány 2011.08.23. 23:26:16

@KecskeDotyi:
ez is egy eget rengető marhaság. a nikkel az orvosi acélból is szépen belekerül a szervezetbe, csak nem olyan mennyiségben, hogy néhány kivételtől eltekintve problémát okozzon. mint ahogy az amalgán tömésből is.

és természetesen létezik nikkellel ötvözött arany is, de ha már felvágós valaki, akkor ne sajnálja rá a pénzt és vegye csak meg a drágább ötvözetből készült ékszert.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.23. 23:44:05

namost mielott elolvasom a kommenteket egyet rogton leszogezek
aki errol a honlaprol eskuvoi vagy eljegyzesi gyurut rendel, az onnantol kezdve mi a faszon csodalkozik?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.23. 23:48:34

ja amugy nekunk nincsen semmilyen gyurunk.
elvagyunk nelkule

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.23. 23:50:24

de most kedvet kaptam, lehet rendelek a turultol, idonk mint a tenger mert mar 3 eve hazasok vagyunk
elkuldom nekik a meretet, remelem kihozza a futar

Shinjuku 2011.08.24. 05:26:29

@hagyma: Ajanlom a nap fele iramlo szarvasokat...

Rosszindulatú Vászka 2011.08.24. 07:11:30

@hagyma: osztán majd életed végéig magyarázhatod a többi jenkinek, hogy ez szittyaság, nem valami garázsmetálbanda jelvénye :)

hhh. 2011.08.24. 07:43:35

nem akarsz te gyűrűzni a pároddal, kolléga... ;)

vernarancs 2011.08.24. 09:40:14

@Rosszindulatú Vászka: Aaaaah, okos embor arvahazbol valaszt part.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.24. 09:56:00

@vernarancs: @Rosszindulatú Vászka: Az. Az.

Oszt mi a bigámia büntetése? - Két anyós.

turulos 2011.08.24. 09:56:07

Hát igen. Az kereskedő szerintem csak addig kell, hogy tiszteletet mutasson, amíg neki is megadják! De kiváncsi vagyok, hogy a hisztis kis picsa, aki a kommentet írta, megnevezi-e magát névvel, címmel stb...
Mert ugye rágalmazni mindenki tud, ráadásul névtelenül nem kell hozzá bátorság sem:)))

Rosszindulatú Vászka 2011.08.24. 10:02:17

@atpijkamo: hüjeség. Mer simán a házasság bűntetése is elég nagy egyetlen egy anyóssal is. Monshatnám szerencsés esetben, hogy tetemes.

@turulos: konkrétan mejik kommentre gondolsz? Meg miből derült ki számodra, hogy nő írta? Megannyi talány...

Harlequin 2011.08.24. 10:04:46

@turulos: Egyrészt senkit nem érdekel, ez nem egy lincselő fórum, másrészt meg "a vevőnek mindig igaza van".

vernarancs 2011.08.24. 10:09:03

@turulos: oltari tevedesben leledzel. Nem is beszelve a bemasolt emailezesbol itt a kommentek kozott. Sut a tahosag belole (es a nevtelenseg is).

Rosszindulatú Vászka 2011.08.24. 10:26:19

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: dehogy, hová gondolsz. Utálnám, ha sztilettóba magasabb volna nálam :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.08.24. 10:27:49

@Rosszindulatú Vászka:
Testvérpárt kell elvenni, akkor redukálható az anyósok száma egyre!

Rosszindulatú Vászka 2011.08.24. 10:34:07

@Sün‼: persze... nagy ötlet. És, ha késöbb kiderül, hogy bukta, akkor rögtön duplázom a tragédiát. Meg minek egyáltalába kettő egyforma? Kocsiból se vágysz kettő egyformára. Csak sörből esetleg.

Esetleg még az lehet a fain, ha ikrekkel bigámiázol, hogyha az egyikt megfojtod, a ruhái nem vesznek pocsékba.

Trackback 2011.08.24. 10:35:37

@turulos:

azt azért megjegyezném még, hogy az nem éppen az eredeti magyar szellemiség része, hogy a legjobban ősmagyarkodó, nemezes-lófarkas-süveges-nagymagyarországos-hagyományőrködős bagázs csípőből "lepicsázza" a jogosan reklamáló ügyfelet, immár nem először

másrészt nyilván nem névtelenül rendelte meg a gyűrűt, de hát ügyfélként is sz*rtak rá a turániában, és ott is fennhangon kioktatták, ezek után mit lehet várni....? hogy elnézést kér, amiért vásárolni szeretett volna, de nem teljesítették a vállalt rendelést, és kárpótlásul elénekli a székelyhimnuszt?
:)

Harlequin 2011.08.24. 10:51:20

@turulos: Amúgy meg a kereskedőnek is adott a megszólalás lehetősége, de mivel lapít, vélhetően nem alaptalan a post...

Egyéves Önkéntes 2011.08.24. 10:53:06

@Harlequin: nyitott kapukat döngetsz.
nézd már meg, hogy turulosnak hány bejegyzése volt. :)
meghát a név is gyanúsan cseng, nem?
de.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.08.24. 11:03:42

@Rosszindulatú Vászka: Azmijaz a "sztilettó"??
Pedig én egy másik ideális nőtípust írtam le: állva sz.pik, és közben a fejére lehet tenni a söröskriglit...

KecskeDotyi 2011.08.24. 11:05:07

@Kifordított kacagány: Amíg egy summa cum laude végzett anyagmérnök ezt mondja nekem, addig ne haragudj, de neki fogok hinni és nem neked.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.08.24. 11:06:39

@Rosszindulatú Vászka: H-turulos nem kommentre, hanem a posztra gondolt (én meg a 3,14nára, de ez kissé off), és onnan derült ki számára az, hogy nő, hogy emlékezett rá...

siófoki35 2011.08.24. 11:11:44

@Rosszindulatú Vászka: Árva lányt kell feleségül venni :P

Rosszindulatú Vászka 2011.08.24. 11:18:31

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: ha nem a nevén nevezzük a dolgokat, nehezebb beszélgetni.

És továbra sem világos számomra a posztból, hogy miért is kéne azt hinnem, hogy nő írta.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.08.24. 11:24:41

@Rosszindulatú Vászka: Nem a posztból, hanem az üzletből lehetne tudni. Nem voltál ott, amikor telefonon beszélt az üzletvezetővel, nem tudhatod. A hangja alapján bizonyára nőnek tűnt...

A sztilettó olyan, mint a mondén vagy a böszme?

Rosszindulatú Vászka 2011.08.24. 11:35:10

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: hiába is maygarázom neked, úgy látom nem értesz a nőkhöz és a családtervezésed sem túl perspektívikus.

Az ideális feleség pl. a Britniszpírsz, meg a Madonna, meg a Lédigyagya. Elvannak szerte a világba a saját dolgaikkal, ellenbe elég jól keresnek, hogy eltarcsanak és még magyarul senem tudnak.

vernarancs 2011.08.24. 11:40:28

@Rosszindulatú Vászka: Madonna azert problematikus. Utalnam, hogy allandoan cserelgetni kell a wc deszkat minden szaras utan. Meg biztos van meg 1001 mas rigojaja. Biztos enekel tusolas kozben amitol plane beszarnek (oszt cserelhetnem a wc deszkat)

vernarancs 2011.08.24. 11:41:49

Egyebkent ez mar a hetvegi poszt?

Rosszindulatú Vászka 2011.08.24. 11:42:24

@vernarancs: akkó törökvéce kell és kész passz.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.08.24. 12:27:57

Megnyomtam a "Szeretnék egy avatárt a hozzászólásaim mellé!" de a kék lényecske csak nem jelenik meg. Akkor most liba van a mátrixban vagy mi ?

Ez tényleg a 7végi ?

turulos 2011.08.24. 12:28:45

"Akár a fény, olyan sebes a gondolat
A gyerek akkor rossz, amikor szót fogad
Neked jó legyen, más nem érdekel
Egy átlagember folyton csak mérlegel
Mindenhez időt kérsz, sietsz a világba
Ha mások látják, kulcsolod kezed imára..."

Manyecska 2011.08.24. 12:35:33

Mi gyorsabb a fénynél és a gondolatnál?
A hasmenés: még fel sem oltottam a villanyt de már besz@rtam...

Manyecska 2011.08.24. 12:37:06

Ez csak kikívánkozott, bocsi, bochi..:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.08.24. 12:47:40

@vernarancs: Az szinte ugyanaz. Egy átlagos szittyanácinak sokat kell ám ahhoz edzeni, hogy legalább félig olyan rasszista legyen, mint egy egységsugarú zsidó...
@Manyecska: Inkább ez jöjjön ki, mint a mentő!

Leslieke 2011.08.24. 14:32:10

@A Galaxis Elnöke: És mit akartál venni, paraszt?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.08.24. 14:37:32

Lú mögé kötni, azt vontatni --- vagy
lóra rá, azt kicsapni a sztyeppére -- vagy
4 lóval 4felé, a'la Koppány

Az ólomöntés, vakítás csak királyéknak jár, illetve kínzásnak minősül, sorry.

Kifordított kacagány 2011.08.24. 22:36:03

@KecskeDotyi: látod az a probléma gyökere, hogy hiszel, meg hogy jó nagyokat hiszel. azért ha gyűrűt szeretnél ne vele csináltasd, inkább keress egy tisztességes mesterembert.
igaz, az is tény, hogy ha majd valami partin akarsz felvágni a nemes orvosi acél gyűrűddel, akkor sokkal fájintosabban hangzik ha azt mondhatod, hogy ezt egy anyagmérnök csinálta aki summa cum laude.

@Rosszindulatú Vászka: most nem azért, de mindenki tudja, hogy az ideális nő az 110cm magas és kockafejű. elég szomorú, hogy a sok amatőr tudatlan jobbra-balra nősülget, meg szaporodik és csak egyre több van a selejtes típusokból.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.25. 04:30:35

@Rosszindulatú Vászka: "tetemes"

Moszkvai professzor elmegy medvére vadászni Szibériába, Csukcsföldre.
Kap maga mellé egy csukcs vadászt is.
A csukcs megkérdi a professzort:
- Maga okos, ugye?
- Igen, igen.
- És tud lőni?
- Nem először vagyok medvevadászaton, csak Szibériában még nem jártam.
- És tud gyorsan futni?
- Hosszútávfutó versenyző voltam.
No, kimennek a terepre.
Meglátják a medvét, azt mondja a csukcs: fussunk.
Futnak visszafelé, a medve trappol utánuk, közben gondolkodik a professzor, hogy miért is fut, amikor van nála puska.
Azzal megfordul, céloz, lő, a medve elterül.
A csukcs megáll, odamegy a tetemhez, és csóválja a fejét:
- Professzor, maga tényleg tud lőni, gyorsan futni is, de maga egy barom.
- Miért?
- Most hogyan visszük a medvét a faluig?

Egyéves Önkéntes 2011.08.25. 07:19:56

@atpijkamo: elviszi a csukcs a fiát vadászni.
látod fiam, ott egy szarvas, BUMM lelövi, ezt a húsáért lőjük!
továbbmennek
látod fiam, ott egy róka, BUMM lelövi, ezt a prémjéért lőjük!
továbbmennek
látod fiam, ott egy geológus, BUMM lelövi, ezt pedig a cigarettájáért!

/tno+DA= 2011.08.25. 12:32:33

Jegygyűrűt/esküvői karikagyűrűt az internetről próba nélkül?
Hááát. Sikeres ember nem lehetsz.
Modern világot élünk de én azért majd beszélek pár ékszerésszel és méretre csináltatom.
A bunkóság szittyáéknál egyébként alap.
aki közéjük tartozik annak szopkorásszák a faszát aki nem az hazaáruló magyargyűlölő zsidócigány, liberális fartúró lehet csak és kizárólagosan. Sajnos ez tapasztalat.

Borvendég Deszkás József 2011.08.26. 17:55:54

Én olyan ember vagyok, akinek fontos a nemzettudata, ennélfogva úgy is öltözöm, vásároltam már a Turániában, de a Laci akkor is bunkó, ha épp vásárolsz, mindegy mennyiért, őt vagy elfogadod így, vagy máshová mész.
süti beállítások módosítása