Tékozló Homár

Az E.on rendszere nem ismer 0 fogyasztást

2011.08.26. 13:22 | jackyll | 136 komment

Nyilván nem arra lett kitalálva az E.on mérőállásbejelentője, hogy 0-át jelentsenek le, de azért ilyet hibával visszadobni, legalábbis furcsa:

Az eon-nál lassan fél éve nem tudom lejelenteni semmilyen automatikus (és ingyenes) módon a 0-ás mérőállást. Minden alkalommal, mikor felhívom őket ezzel, akkor elmondom, hogy ez gond, azt mondják megoldják, de a következő hónapban ismét szembesülök a problémával. Most már annyira pipa lettem, hogy írtam nekik egy nemkedves emailt, amire azt a választ kaptam, hogy nem is lesz ez megoldva "kéremszépen", ha nem fogyaszt náluk a kedves ügyfél, akkor vagy telefonra, vagy bélyegre, vagy benzinre márpedig költeni fog.

üdv, sisca


Levelezés:
Tisztelt Eon!

Szeretném jelezni Önöknek, hogy a rendszerük továbbra sem enged lejelenteni 0-ás mérőállást, és az alábbi hibaüzenetet küldi: "A megadott mérőóra állás hibás, mert csak számjegyeket tartalmazhat. Kérjük, adja meg újra."

Szeretném felvilágosítani Önöket, és a kedves fejlesztő kollégáikat is, hogy a 0, azaz a nulla is egy számjegy, és bizonyára deffiniálható lenne a rendszerben, mint lejelenthető karakter.

Ez már a 4. alkalom, hogy a rendszer tökéletlensége miatt megint telefonon kell majd várnom, amíg egy ügyintéző rögzíti ezt az állást. Minden egyes alkalommal elmondom, hogy semmilyen rendszerük (netes, sms, automata telefonos) nem engedi a 0-ás állást rögzíteni (természetesen azért akarok 0-ás állást jelenteni hónapok óta, mert nincs a mérőn fogyasztás). Nagyon nagyra értékelném, ha egy fél év alatt képesek lennének ezt a problémát kiküszöbölni, és most, 2011-ben le tudnám jelenteni egy normálisan működő online rendszerben a nemfogyasztásomat is.

A mérőóra száma: xxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Fogyasztási hely:     xxxxxxxxxxxx
Partnerszám:     xxxxxxxxxxx


Várom mihamarabbi válaszukat és a megoldást, köszönettel,

Válasz, ami egy válasz.pdf nevű dokumentumban érkezett:

2011. augusztus 22.
Tárgy: Tájékoztatás
Tisztelt Ügyfelünk!
Hivatkozással 2011.08.21-én társaságunkhoz érkezett elektronikus
megkeresésére az alábbiakról tájékoztatjuk:

Ön levelében sajnos nem adta meg az azonosításhoz szükséges adatokat,
ezért kérésére általános tájékoztatást áll módunkban adni.

Az Ön által jelzett, web alapú önkiszolgáló rendszerünkben történo
óraállás-rögzítés során felmerülo probléma azonosítása megtörtént.
Tájékoztatjuk, hogy számlázási rendszerünkben a "0" záró óraállás
rögzítésére csak ügyfélszolgálati munkatársaink segítségével van
lehetoség.

Kérjük, hogy mindaddig, amíg vezérelt méroórája a "0" értéktol eltérot nem
mutat, az óraállás rögzítését telefonos, írásos, vagy személyes
ügyfélszolgálatunkon keresztül szíveskedjen elvégezni.

Tájékoztatjuk, hogy az érdemi ügyintézéshez minden esetben pontosan
azonosítanunk kell az érintett fogyasztási helyet, ezért kérjük
válaszlevelében, illetve telefonos megkeresése esetén a 10 jegyu
partnerszámát és jelen levelünk iktatási számát feltüntetni, elokészíteni
szíveskedjen.

Az okozott kellemetlenségért elnézését kérjük.
Együttmuködését köszönjük.
Ha további információkra volna szüksége, akár a fentiekkel, akár más
témákkal kapcsolatban, a jövoben is forduljon hozzánk bizalommal!

Küldtem egy megoldási javaslatot, de erre még nem érkezett válasz:

Az alábbi iktatószámra hivatkozva lenne további kérdésem: 1/xxxxxxxx-01/2011/1. Bár a válaszlevélben azt írták, hogy nem tudtak azonosítani, holott a 10 jegyű partnerszámot már az előző levelemben is feltűntettem, de itt van újra: xxxxxxxxxx.

Tehát ha a válaszlevelük alapján jól értelmeztem, akkor ez a probléma nem fog megoldódni, és minden hónapban csak személyesen vagy telefonon egy kollégájuk segítségével fogom tudni lejelenteni a nemfogyasztást. Jelezném, hogy az órán egyáltalán nincs fogyasztás, és nem is lesz jó ideig, de az órát meg akarom tartani.

Amennyiben nem fog a rendszerük elfogadni ilyen állást a továbbiakban sem, akkor lenne egy javaslatom a megoldásra. Lejelentek 1 egységnyi fogyasztást, és ezek után minden hónapban 1 lesz a mérőóra állása, ami már az önök rendszere szerint is egy számjegy. Ezzel lenne-e önöknek bármi problémájuk? Természetesen az egységnyi fogyasztás díját kifizetem (mert még ez is olcsóbb mint a rendszeres telefonálgatás), de az óra továbbra is 0-t fog mutatni. Ha írásban biztosítanak arról, hogy nem lesz ebből további bonyodalom (mármint a lejelentett és valós állás eltérése miatt), akkor én ezt az utat választanám, és a rendszeres online lejelentés kényelmét, és nem rabolnám feleslegesen a telefonos ügyintéző idejét.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elwood 2011.08.26. 15:18:04

én már az első két hívás után lejelentettem volna 1kWh fogyasztást és kifizettem volna, rengeteg idegeskedést megspórolva

az idegeskedés akkor kezdődött volna csak amikor költözéskor átiratom, 0-t mutat, 1 van lejelentve, ezért feljelentenek manipulálásért

de amíg írtam ezt is megoldottam, bedugom a hajszárítót amíg 1-et nem mutat

elwood 2011.08.26. 15:19:11

@EÖ: de mostmár jó kezekben van a nyugdíjad megnyugodhatsz

vernarancs 2011.08.26. 15:26:01

Nem kell lejelenteni semmit. Kuldjenek ki valami szerencsetlent oszt olvassa le az orat. Tartozasa ugysem lesz, mert 0 a fogyasztas.

Skodakék Fábia 2011.08.26. 15:36:36

De birka vagy. Fogsz egy hajszárítót és zümmögteted ott amíg 1-et nem mutat az óra oszt lejelented.
Mit kell ezen rugózni? Vagy konnektor sincs?

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.08.26. 15:37:17

Én már sejtem, miért lesz baj, ha 1-et diktál a Posztoló. A valós mérőóraállás 0, ő meg 1-et diktál. Az éves, szolgáltató által történő leolvasáskor úgy fogja értékelni a rendszerük, hogy az óra átfordult, és kapsz majd egy csilliós számlát, amit majd nagy hercehurcával fog tudni megoldan ia Posztoló.

Én a Posztoló helyében csinálnék egy valós, 1 kW-os fogyasztást, és akkor tényleg 1 lenne az órán is, és nem lesz probléma.

Nem tudom, az E-On-nál hogy van, de az ELMŰ-nél leszerelik az órát fél év után, ha nincs fogyasztás.

Énbagoly 2011.08.26. 15:39:31

@vernarancs: akkor kiküldenek becsült mérőállásról számlát. Ami nem 10 forint lesz, hanem több ezer.
Az egyig pörgesse fel-t írók pártján vagyok. :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.08.26. 15:42:10

Én azért jelezném a problémát az erkölcsrendészetnek is!
Meg a jóizlésfelügyeletnek!

vernarancs 2011.08.26. 15:55:46

@Énbagoly: az lehet, de ha nem fizeti be az E.off nem buntetheti semmivel, mert nincs valos tartozasa. Csak egy becsult :)

vernarancs 2011.08.26. 15:57:18

Az volt mar, hogy 1-et jelent a 0 eseten akkor korbefordulast szamlaz az ejon?

Meg, hogy bele kell porgetni 1-et?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.08.26. 16:01:37

@vernarancs:
Szerintem -1 -et kell jelenteni!
Akkor az Eon fizet, mivel a poszttoló visszatermelte az áramot a hálózatba.

vprof 2011.08.26. 16:03:02

Az volt már, hogy rossz a cím?

Nem a 0 fogyasztással van gondja az E.ON rendszerének, hanem a 0 mérőállással.

A valósnál nagyobb óraállást bediktálni meg valóban nem bölcs dolog, a helyes megoldás az óra tényleges felpörgetése lehet.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.26. 16:05:47

@Darren79: Hát, nekünk kb. 20 évig volt fogyasztás nélkül az éjszakai óránk, a szomszédé azóta sincs bekötve, neki már 25 éve, és nem szerelték le, pedig vagy 20 évig az elműnél voltunk. Még cserélték is 15 év után.

vernarancs 2011.08.26. 16:07:56

@Sün‼: Ez nyugaton meg is tortenhetne. Itt azonnal villamosszekbe ultetnek a juzert.

Deviáns 2011.08.26. 16:08:37

Én is 1-re pörgetném a fogyasztást, hagyd égve a villanyt, vagy bejelenteném éves általányra, 0 fogyasztásra, esetleg havi 1kWh-ra, és az év végi leolvasáskor visszafizetnék a különbözetet.

Eric_Cartman 2011.08.26. 16:35:42

Fel kell pörgetni 1-re. Ez még senkinek sem jutott az eszébe.... pfff

qwertzu 2011.08.26. 16:58:23

Úgy látom már másnak is eszébe jutott a tökéletes megoldás. Rádugok egy fogyasztót a rendszerre, megvárom, míg a számláló 1-re és kész.

viragimado 2011.08.26. 17:05:14

Lehet leszólni a posztolót, mert hamarabb is juthatott volna megoldásra, de ettől függetlenül igaza van. Tudni KELL!! 0-ás fogyasztást is lejelenteni. Elműnél lehet. Ha valaki új órát szereltet be, és rögtön elutazik négy hónapra, nem fog emiatt áttérni éves elszámolásra, mert az csak átláthatatlan számlázást fog eredményezni. Ha meg nem jelent semmit, valami érthetetlen számítás alapján számláznak neki. Tehát szar a rendszerük, 2011-ben! Nem ismerik a 0-t! Röhejes!

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.08.26. 17:19:12

Szerintem meg van mágnesezve a posztoló, vagy az órája hogy nem mutat.

Kellene 1et tekerni, előre, hátra... de piszkosul.. vagy ilyesmi. Volt már?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.26. 21:28:55

szerinmtem meg ne jelentsen semmiot, ne fizessen semmit, ha akarnak valamit nmajd kimennek leolvasni, es akkor 0 lesz es , hat igy..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.26. 21:31:03

amugy azt hallottam az E,On-nal minuszba is lehet menni

labi 2011.08.26. 23:05:23

Nos, ha a jóember nullát fogyaszt, akkor miért olyan suta, hogy havi diktálós?

Én is voltam így, akkor évente diktáltam, de leginkább akkor se, mert a külső órát leolvasták maguktól is a szomszéd felől.

Amúgy a postolónak irigylem a problémáit, ha nagyon nem talál megoldást akkor fogyasszon bele 1 kW-t, fizetem neki.

Cserébe a két tanácsért a megspórolt pénz felét kérem.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.08.27. 03:33:43

írj be mindig 1 kW-ot, oszt majd összesítéskor visszautalják jövőre! :)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.08.27. 03:40:41

:D most olvastam el az egészet. tehát:
az 1kW klassz ötlet -hisz függetlenül nekemis ez jutott eszembe-, de van egy másik is:
ne foglalkozz az egésszel! akkor ők az elmúlt 3 havi számládnak megfelelő átalányt fognak fizettetni veled, ami szintén 0kW.
;)
nekem is így volt, amikor elfelejtettem online bejelenteni az állásomat és "szolgáltató által becsült" volt a "fogyasztó által leolvasott" cím helyett.

nem éri meg idegeskedni velük.

Agyalap 2011.08.27. 08:55:52

@Manci néni, a szomszéd:
Macera van az egy fogyasztással, de nem tudják behajtani rajtam. Perre is mehetnek - el fogják veszteni.
A bibi csak az benne, hogy ez nekem is sok tízezerbe fog kerülni... Mármint a per.

Agyalap 2011.08.27. 08:59:18

@salapapa: Tényleg igazad van, mi is kaptunk már visszautalást az áramszolgáltatótól. Igaz nem havi, hanem éves leolvasás van és addig az előző évből becsült (kért) átalányt fizettünk.
Ezek szerint a körbeforgatás nem annyira magától értetődő ötlet a szolgáltató részéről.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.08.27. 10:43:27

@Agyalap: nem. a pert az fizeti, aki veszít.
mitöbb, még a te utazási ktsgeidet, esetleg bizonyíthatóan a munkából kiesett idődet... mindent.
ha biztos vagy a dolgodban -ahogy én is várom az október 6-át-, nem szabad félni.

amúgy akár átalányt fizecc akát havis vagy, éves összesítés mindig lesz. akkor pedig visszakapod a feleslegesen átutalt pénzt. :)
a szolgáltatók nagy többsége egy önimádó köcsög és ezt mutatja az ügyfelei felé. persze nem a reklámaiban...

kpityu2 2011.08.27. 11:22:35

Jujjuj. Én tuti beletekernék 1-2 KW-ot, már csak azért is, mert ha valamely hiba okán visszafelé számol egyet, akkor aztán magyarázkodhatnék. :D

kyanzes (törölt) 2011.08.27. 11:40:24

A beazonosításhoz kérjük hajoljon rá az USB portra csatlakoztatható retina szkennerre, nyalja meg a mintavevő szondát, majd a fiókos kiszerelésű analizátorba helyezze be széklet- és vizeletmintáját.

Végül adja meg PIN kódját.

Biztonsági jelszó: "barnamedve"

szgy 2011.08.27. 11:52:17

abszurdisztán :-)

hallottam már mindenféléket a hivatalok rugalmatlanságáról, de hogy a 0 nem számjegy... gondolom ez a rendszer is egy többmilliárdos offshore beruházás lehetett.

popocatepetl 2011.08.27. 11:58:26

Ha nem jelented le akkor mi történik? Nem leolvassák?

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.08.27. 12:00:31

@qtyqruty:
Tényleg van benne tesztmérés. Nekünk is cserélték 7 kWó benne volt.
De a cserelapon is kezdőértéknek 7 lett rögzítve és az első számlán is úgy tűntették fel mintha 7-ről indult volna.

Ásatlan Kút 2011.08.27. 12:18:53

nem akarok beleugatni, de bele fogok:
- minden szolgáltató ismeri a számlázás felfüggesztést, ha nincs fogy, és akkor csak évente leolvassák a mérőt... szerintem az eonnál is.
- nem a fogyasztásod kérdezi az automata, hanem a mérő állást
- ha félreértettelek, és ez a 0, akkor légy nagyvonalú, és diktálj be egyet. bármilyen meglepő is, a programot is emberek írták, ami felveszek a mérőállást, így valóban nem tökéletes. a posztból látszik, hogy te sem vagy az, hamar felháborodsz semmiségeken
- a tesztmérés során is keletkezik fogyasztás
- senki nem fog téged beperelni, emiatt kár reménykedned, sőt milliós számlát sem fogsz kapni, ha esetleg netán mégis leolvasnák a nullát jövőre. de mondok jobbat: felhívod az ügyfélszolgálatot és elmondod a problémát hiszti nélkül, nem fogják rád vágni a telefont, hogy "márpedig azért sem!", nem érdekük. ha más nem, évekig lesz 1 a fogyasztásod.
de ha ezek közül egyik sem jó, pereld csak be őket ;)

na csak ennyit akartam.

Minerva12 2011.08.27. 13:11:00

Legyen éve diktáló és az előző éves fogyasztást állítsa 1 kWh-ra. Így azt az első hónap résszámlájával lezámlázzák, aztán 11 hónapig nyugi.Vagy fordítva.

Minerva12 2011.08.27. 13:13:18

@Ásatlan Kút:Mehetsz a naív ügyfél blogra. Semmit nem ér az e-onnál az elhangzott szó. Csakis az írottak van értelme, de azt is őrizze meg.
A posztoló ezt tette, okosan.

Donor 2011.08.27. 13:15:00

@vernarancs: Ezt én sem értem. Bejelentem telefonon, hogy várható fogyasztásom nulla. Innentől kezdve nem jelentgetek semmit, nem fizetek semmit, évente kijönnek leolvassák hogy nulla, mindenki boldog.

Ásatlan Kút 2011.08.27. 13:30:49

@Minerva12: :D ja, persze. gondolom te vagy az aki fröcsögve megy mindegyik szolgáltatóhoz, ha épp nem a szája íze szerint történnek a dolgok. tudod az esetek 99%-ban egy kedves szó, nyugodt hangnem, és a probléma megoldásának keresése jelenti az előrelépést, nem a felháborodás. a program valószínűleg hibás, és kábé az ügyfelek 0,1%-t érinti, úgyhogy uramboccsá' nem priorizálták első helyre a módosítások között, öreg hiba...
de nincs mit tenni, attól, hogy ő az ügyfél, nem körülötte forog a vállalat, és tudni kell alkalmazkodni. szerintem ha felhívja az ügyfélszolgálatot 5 percen belül 3 alternatívát is tudtak volna ajánlani, de homárra divatosabb írogatni, megértem.

másik: elárulom neked, hogy a telefonhívásokat minden szolgáltató rögzíti, úgyhogy erre bátran hivatkozhatsz, és rögtön visszajelzést kapsz, nem két hét múlva levélben. amiért lehet ugatni, de az ÜSZ-ek általában rögzítik ezeket a határidőket, csak senki nem olvassa el. aztán ez is felháborodás tárgya: "tegnap feladtam a levelet, oszt mi az má', hogy még mindig nem válaszoltak?"

a posztoló írásban jelezte a problémáját és kért választ, ami helyes is, bár szóban hamarabb megkapta volna. de hogy ez hogy került a homárra, könyörgöm? esküszöm kezd az emberek agyára menni a nagy szabadság. nekem is volt ezer problémám/kérdésem szinte mindegyik szolgáltatónál, amikor nem tetszett valami, vagy nem értettem, vagy én voltam a ludas, de basszus érdekes, hogy még az apeh-hel sincs rossz tapasztalatom, nem volt velem senki lekezelő, se bunkó. sőt, valós megoldásokat kaptam, nem csak mellébeszélést. ja és nem voltam felháborodva, nem volt az ügyintéző sem, nem akartunk egymás idegeire menni. ha már neki ez a munkája, nekem meg ezzel kell szopnom, hát egymást ne frusztráljuk már tovább, ha nem muszáj. bár homár poszt azért nem született egyikről sem, az tény.

Lépes Elek 2011.08.27. 13:31:13

Most akkor mi van?
Nem fogyaszt, tehat nem is Fogyaszto. Minek vasarol egyaltalan aramot (helyesebben semmit)? Majd akkor rendelje meg, ha hasznalja. Addig meg kottesse ki.

Vagy meg divik a ki- es bekotesi dijnak keresztelt lenyulas?

Egyebkent vicc, hogy nem lehet nullat lejelenteni, ellenben okostelefon meg laptop minden irodai aktakukacnak kell a cegnel.

károly szántana 2011.08.27. 13:32:25

nem jó ötlet mást bediktálni, mint a tényleges méröállás!
nem tudom, milyen a méröd, engedi-e hogy a számláló körbeforduljon (99999 után 00000-t mutasson). ha jön a leolvasó, leolvassa, bepötyögi a gépébe, a központban azt fogják tapasztalni, hogy nálad 100000 kWh fogyasztás volt, majd kiszámláznak valami horror összeget. neked kell aztán bizonyítani, hogy nem is fogyasztottál. mi is így jártunk a nyaralónknál. csak nálunk az volt a szerencse:
1. ök olvasták le, de nem tudták bizonyítani, hogy tényleg leolvasták,
2. az új vízóra 0-t mutatott már egy éve, így elég életszerütlen lett volna a magas villanyszámla.
de az régi óra volt, a mai pittyegösek állítólag már nem tudnak átfordulni.

villamos alóli kacaj 2011.08.27. 13:48:55

Seg.be rúghatná már valaki ezt a sok "szolgáltatót" akik mind hatóságosdit játszik!
Szerintem ez csak itt Mo-on lehetséges, hiába itt csak gittegyletes fogyasztóvédelmisek vannak.
Sok szolgáltatóval állok kapcsolatban az E.ON valóban kritikán aluli!

Jackni Konzol 2011.08.27. 14:04:20

az 1-es fogyasztás lejelentése jó módszer lehet, mert négy hónap alatt már négyszeres túlfizetésben lesz a szolgáltató felé, amit vissza kell térítsenek (vagy le kell vonniuk a fogyasztásból), de mindenképpen nagyobb költségük lesz vele, mintha hagynák a 0-át lejelenteni...

Kobra6 2011.08.27. 16:14:44

@Manci néni, a szomszéd:

Azért van akkor ilyen rohadt meleg egy hete!!!!! :-))))

AndOr01 2011.08.27. 16:17:59

Írják meg a szoftvert rendesen! Oszt jónapot!

Heck Elek 2011.08.27. 16:30:35

Ha az 1-et lejelented, és egyszer majd vmikor kimegy a kommandó, látja a 0-ás állást, akkor kifizettetik veled azt a mennyiséget, amivel 1-ről 0-ra körbefordulhatott az óra. Ha hat számjegyű, akkor ez 999999kWh lesz :-)

kenya5 2011.08.27. 17:44:47

Egyalkalommal elintéztem nindkettőnk szülei halálaután az üressen marado lakások óraállását.Bejelentés-kijöttek megnézték mennyi,fizetés a különbözet és azóta csak alapdij fizetés havan fogyasztás néhány kw /év éves leolvasásnál kiszámlázzák és ennyi!
Nem értem neked miért kényelmesebb a vergődés?

cool 2011.08.27. 19:35:18

Jelentgeted szépen éveken keresztül, aztán ráadásnak még be is fizeted a havi 1 kW-os fogyasztást (merthogy a nullát nem fogadja el), de mi lesz akkor (és ha az órád ezen idő alatt valóban végig meg sem mozdult) ha majd az óracsere esetében (ha jól tudom - a szolgáltatónak 10 évente új, OMH által hitelesített fogyasztásmérőre kell a régit kicserélnie) az lesz majd a legnagyobb bajuk, hogy te mennyi áramot fogyasztottál ... azaz nem fogyasztottál. Csak bejelentetted és befizetted. Ezzel alaposan félrevezetted őket - igaz, hogy az ő hibájukból kifolyólag, mert általában egy normális országban a nulla fogyasztás is fogyasztás).
Persze lehet, hogy mindezért majd intenzíven és agresszíven vizsgálódni fognak, hogy nem-e valami susmus volt a "nulla fogyasztásos" dologban, (miközben te a kamrádban egy elektrolízisen alapuló hatalmas aluminiumkohót üzemeltetsz), avagy teljesen természetes módon a kamatokkal emelt és eddig befizettett összeget szépen visszafizetik számodra. ...
Lehet, hogy már én is túl sok sört ittam, mivel egy kapitalistapista szolgáltatóról ilyen nagyfokú jótékonyságot és fogyasztóbarát megmozdulást merek feltételezni?

cool 2011.08.27. 19:54:06

Nem csak az E-on a nagy genya ám, de az ElMű se piskóta.
A telkemen évek óta nem fogyasztok áramot, mert ugyebár egy hétvégi telken, ahová az ember úgy 2-3 hetente egyszer-egyszer kimegy - füvet nyírni, gyümölcsöt leszedni (ha éppen van)mástól meg mitől fogyna úgy az áram? Valamikor régen az éves fogyasztásom volt vagy 3-400 forint. Hát erre fel kitalálta ez a moslék liberális tolvajbanda, hogy alaposabban részletezik a számlát - mert ezeddig ugyebár minden egybe volt, így a nulla fogyasztásom nulla forintösszege is - ám az uniós piacliberalizálás majd milyen jó lesz, mert akkor jóval olcsóbb lesz ez a szolgáltatás.
Hát lett is!
Egy nagy szart!
Sajnálatosan de azóta a részletezett számlán havonta kijön nekem valami 185 forintos alapdíj. Ha egy nulla számlát összetevőire bontanak, én sehogyse értem és kiszámolni se tudom, hogyan jön ki a nulla számla részletezéséből a 185 forint, mivel szerintem a nulla összegű summa minden egyes eleme nulla kellene legyen!
Ám de ezek nagy varázslók, Óz a picsába se lenne!
Azóta sem fogyasztok semmivel se többet, viszont éves viszonylatban befizetek a nagy semmire közel 2000 forintot, és akkor még nem is használtam az áramot.
Ügyes húzás, mondaná rá Rodolfó mester a bűvész, hogy a nagy semmit ennyire kifizettetik, de nem tudom, mindez törvényes-e, etikus-e,
és mit szól hozzá (ha tud róla egyáltalán) a fogyasztóvédelem és a többi fogyasztói-állampolgári érdekvédelmi hivatal.
Az én értékelésem szerint mindezen eljárás a fogyasztók durva megkárosítása, ez egy olyan díj felszámolása, amiért a szolgáltató semminemű ellenértéket nem ad. Mint a parkolási díj egyes helyeken, ami néha nem semmi összeg, de még bátran hozzá is teszik a bejáratnál - "Őrzés nélkül"

cool 2011.08.27. 20:07:48

@Darren79:
"Nem tudom, az E-On-nál hogy van, de az ELMŰ-nél leszerelik az órát fél év után, ha nincs fogyasztás."

EGY NAGY LÓSZART SZERELIK LE! MÉG AKKOR SEM SZERELIK LE, HA ÉVEKIG NEM FIZETSZ.
NÁLUNK A HÁZBAN EGY ZSIDÓ TULAJDONOS 6 ÉVE NEM FIZETTE BE A VILLANYSZÁMLÁJÁT, AZTÁN AMIKOR VÉGRE KISZURTÁK, HOGY VALAMI NAGYON NEM STIMMEL, KIJÖTT NEKIK EGY 166 EZER FORINTOS TARTOZÁS.
HIÁBA OKOSKODIK AZ ELMŰ, HOGY A NEMFIZETŐK ESETÉBEN MÁR KÉT HÓNAP UTÁN KIKÖTIK AZ ÁRAMOT, VALAHOGY VANNAK MÉG EBBEN AZ ORSZÁGBAN KIVÉTELEZETTEK ... ÉN CSAK AZON CSODÁLKOZTAM DE NAGYON, A BENNLAKÓKNAK NEM TÜNT FEL, HOGY ÉVEK ÓTA INGYÉR VAN AZ ÁRAM, ÉS SOSE KAPNAK SZÁMLÁT?
ÉS PERSZE MI AZ, HOGY A BECSÜLETES MAGYARNÁL CSAK KÉT HÓNAP A TOLERANCIA, AZTÁN JÖN A RETORZIÓ? ...
BEZZEG A BAKELITEKNÉL BAZ MEGYÉBEN, HA FELDOBJÁK A LÁNCOS DRÓTOT AZ OSZLOPRA, ÉS ARRÓL MEGY A PLAZMATÉVÉ, A MŰHOLDFOGÓ ÉS A 2 kW-OS FŰTŐTEST TÉLEN A NYITOTT ABLAKNÁL, MÉG ÓRA SE KELL HOZZÁ, VALAHOGY SOSEM TÜNIK FEL, HOGY MILLIÓK MENNEK EL MINDENNEMŰ ELLENTÉTELEZÉS NÉLKÜL.
BÜNTETNI MEG TILOS, MERT HÁT UGYEBÁR A SZEGÍNY KÁTRÁNYOS HELYZETŰEK ....

BDBY 2011.08.27. 20:14:12

Azt gondolom, hogy nagy kár és nagy bárgyúság szidni a posztolót, mert ebben a kibeb@szott Mo.-on minden, de minden el van b@szva és általában mindenhol és minden az ügyfelek lehúzására lett megalkotva. És éppen ezért, kell mindig és mindenhol, megkérdezni, hogy ennek miért kell így lennie?! Mert ha elég sokan, elég sok helyen, elég sokszor kérdezzük meg, hogy miért nem ismeri a nullát az eon, akkor egyszercsak -talán unokáink- egy normálisabb országban, normálisabb szolgáltataókkal találkozhatunk. De tudom ez egy idealista bejegyzés és lehet, hogy sok sört ittam Én is :)

Pszt! 2011.08.27. 20:57:39

Minek az óra, ha soha nem fogyasztott, és nem is fog fogyasztani semmit?

cso zsi 2011.08.27. 21:52:34

Az Elmü sem fogadja el a mínuszos óraállást. Hogy lesz olyan? Akár a fogyasztó, akár a szolgáltató hibájából, a havi bejelentéses megoldás becslés alapján megállapítottra változik. Ami ugye az előző év átlagfogyasztása. Kikapcsoláskor, és visszakapcsoláskor is lefotózták, tehát a rendszerben szerepelni kéne. Kb. nyolcszoros a túlszámlázás, mint amennyiért a kikapcsolást megejtették. Ha nem visszaküldik a különbözetet, akkor azt várják, hogy lefogyasszam. Az most kb 3 év alatt fog sikerülni.

Silcon 2011.08.27. 22:27:05

"Lejelentek 1 egységnyi fogyasztást"

Ezzel az a gond, hogy időnként jár mérőleolvasó/ellenőr is. Ha a mérőn 0-t talál, gondosan feljegyzi. A rendszerben 1 van, tehát legközelebb kiszámláznak egy komplett számlálóátfordulást. Pár milla az egész, nem nagy ügy. Akkor viszont kezdhetsz magyarázkodni...

Silcon 2011.08.27. 22:29:11

@cool: "VANNAK MÉG EBBEN AZ ORSZÁGBAN KIVÉTELEZETTEK"

Meg nem túl naprakész nyilvántartások is.

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.08.27. 23:57:15

@cool:

Bekapcsolva fe2ejtetted a CAPS LOCK-ot.

Hivatalosan leszerelik. Előttem szólok egyike is azt mondta, hogy nem teszik; velem is meg akarták csinálni, mert nem volt fogyasztásom, amíg külföldön éltem.

A stílusoddal egyébként nem értek egyet, a mondadód nagyobb részével viszont igen.

esztike7 (törölt) 2011.08.28. 00:03:00

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Az a helyzet, hasonló cipőben járunk az Elmünél. Ha 123 van náluk regisztrálva, és én beírom, hogy az óra állása 123, rögtön hibaüzenetet küld, hogy az 0. Még egyszer meg kell adni, akkor az Elmü rendszere beveszi. Nyilván ő is így oldja meg, csak az egyszerűség kedvéért írta, hogy 0 fogyasztást ír be.
Ráadásul a múltkor rendszerfrissítés miatt nem lehetett leadni az adatokat, ezért átalányszámlát kaptunk, másfél éve lakatlan ház, 0 fogyasztás, havonta bejelentve, náluk az átalány 26 ezer! forint volt júliusra (soha nem volt azelőtt sem ennyi a számla még megközelítőleg sem). Hogy mire fel, azt kérem a telefonos ügyintéző nem tudja, gép számolja az átalányt. És minimum 500 ft meg egy csomó idő, mire törlik, amúgy meg ki akarják kapcsolni, pedig nem is fogyasztottunk.
Aki az éves leolvasást javasolta, annak mondom, konkrétan mi sem tudtunk évesre váltani. A szüneteltetés jó dolog, de ha mégis hirtelen kellene az áram, akkor meg nagy szívás. És a visszakapcsolásnak is van költsége. Ki van ez találva. Az 1 kw fogyasztásnál meg rögtön felszámolnak 1500.- rendszerhasználati díjat. Legalábbis mi jártunk így 5 kw-nál (tényleg annyi volt, az udvari éjszakai mozgásérzékelő lámpa nyilván bemért néha 1-1 macskát).
Ha többet ad meg valaki, abból a rendszerhasználati díjnál nagyobb baj nem lehet, mert tévedhet lefele és felfele egyaránt, az éves leolvasásnál korrigálják. Az új órák állítólag nem fordulnak át. De ez a díj elég húzós.

XEP 2011.08.28. 00:34:18

Hogy ez eddig nem jutott eszembe:
Minden hónapban, annyi áramot fogyasztok, hogy átforduljon az óra számlálója, és alig kell fizetnem.

XEP 2011.08.28. 00:44:55

Csak azt nem tudom, hogy hol tárolom azt a sok energiát. Esetleg el lehetne adni az ELMŰ-nek.
Milyen vezetékek kellenek ehez...?

Gyikarc 2011.08.28. 01:04:17

@BDBY: Abszolut repsect, tok egyetertunk.

Vegigolvasva a commenteket... 95%-a az itt "szakertonek" egyertelmuen egy idomitott vadbarom. A postolonak teljesen igaza van. A rendszer nem mukodik jol es o a normalis es becsuletes utat akarja jarni. Nem mast bediktalni, nem feleslegesen fogyasztani (akar 1felesleges kw-ot is.) Nem a mutyizos, trukkozos, okoskodos magyar utat valasztani.

Ha nem ertitek, hogy mi a tenyleges problemaja a postnak, akkor jobb, ha fobelovitek magatokat most. Agymosott, szanalmasan idiota emberek elnek ebben az orszagban.

cool 2011.08.28. 07:28:19

@Darren79:
Nem felejtettem bekapcsolva a CapsLook-ot, direkt hagytam bekapcsolva. Hogy legyen mibe belekötnöd még a stílusom mellett.

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.08.28. 09:09:24

@Gyikarc:

Egyetértek. Örülök, hogy más is ennyire ki tud akadni ezen.

soroslo 2011.08.28. 09:19:06

@Gyikarc: és BDBY és a többi nagyokos:
0 MÉRŐÁLLÁSt azért nem lehet diktálni, mert a rendszer így van felkészítve. Egy csomó hihetőségvizsgálat működik, amik közül az egyik, hogy csak számokat lehet beírni. Egy egyedűl álló szerencsétlen nullát nem, mert olyan nincs. De a lényeg nem is itt van, hiszen nyilván nem nullán áll a mérője. Ennek nagyon kicsi a valószínűsége, gyakorlatilag egy az egymillióhoz. Ha mégis nullán áll a mérője, itt kérek elnézést.
A gond inkább ott van, hogy a MÉRŐÁLLÁSt kellene diktálnia, nem a FOGYASZTÁST.
A többi sokokos 1 helyett 0-ra körbefordult számlától félőnek: a fent említett vizsgálatok nem csak itt, de a számlázásnál is be vannak építve. Gondoljátok átmegy ezeken egy olyan számla ami egy mérő teljes mérési tartományát számlázza?
És annak az okosnak, aki azt írta, hogy ismerőséhez nulla állással szereltek fel mérőt: Új mérő nulla állással azt jelenti, hogy független mérési szakértő nem vizsgálta be. Minden egyes mérőt a gyártási folyamat végén, mikor az egész kasztli már le van plombálva, független mérési szakértő tesztmérés segítségével bevizsgál. Ekkor belekerül minden mérőbe valamennyi. (én négyre emlékszem, de lehet, hogy az a gázóráknál van és villanynál 7) És meg ne kérdezze senki, miért nem tekerik akkor vissza nullára!
A lényeg, hogy vadiúj mérő nullával nem kerülhet felszerelésre. Ezt a felszereléskor kezdő mérőállásként rögzíti a szerelő és papírt ad róla, mint azt már sokan előttem említették - helyesen. A számlázás innen kezdődik.
Az a kedves ismerős pedig kezdjen ezekkel az információkkal amit jónak lát, máramennyiben tényleg nullával szerelték fel az óráját. ;)

Netuddki. 2011.08.28. 10:16:47

Lüke levélíró!
Bejelented, hogy az adott helyen nincs fogyasztás és nem kell jelentgetni. Évente párszor kiküldik a készenléti díjat. Ennyi.
Ettől még évente kimennek leolvasni. Aztán az alapján fizetsz ha mégis volt valamennyi fogyasztás.

Netuddki. 2011.08.28. 10:22:29

@esztike7: Valamit te keversz. A készenléti díj áramnál pár száz Ft havonta. Amit mindig fizetsz.
A gáznál 1500Ft. Ami felháborítóan magas és azt is havonta beszedik a fogyasztástól függetlenül...

interflug 2011.08.28. 11:05:54

Mondjuk az ELMŰ féle webes fejlesztés sem utolsó a komplett lebénült ügyfélszolgálatával és az elveszett fogyasztási adataival, meg a fogyasztóknak kiküldött hálózati elosztói szerződéseivel. Ha neten kapacitásbővítést kérsz, akkor a 176 rubrika kitöltése után küldenek egy 128 oldalas 3 példányos szerződést, amivel befáradhatsz sorba állni az ügyfélszolgálatra.

Tribeca · http://erthetojog.blog.hu 2011.08.28. 12:45:27

Még soha nem diktáltam telefonon keresztül az áramfogyasztást, de ezek szerint több órás művelet lehet, ami legalább havi pár ezer forintos telefonszámlát és több órás munkaidő kiesést eredményezhet, ha megéri ezért ennyit idegeskedni, telefonálgatni, levelezni, homározni...

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.08.28. 17:20:21

@Ásatlan Kút: Ok, igazad van. De számtalan ok miatt lehet 0 a fogyasztás. Pl, mert telek és minden ki van húzva. Vagy mert elutaztál 1 hónapra és a fagyasztót is leolvasztottad, vagy C. Nem normális, hogy egy rendszer nem ismeri a 0 fogyasztást! Tessen fejleszteni a rendszeren! Azt a 7 meg a 8át!

Ásatlan Kút 2011.08.28. 17:54:14

@TrueY: persze, hogy nem jó, kellene, nem mondtam én egy szóval sem, hogy nem, csak a rugalmatlanságot hiányoltam.
Félreértés is van a dologban, ugyanis ez a tényállás: adott egy fogyasztó pont mérőcsere után nulla állással fogyasztás nélkül, aki a zöld számon akar havonta diktálni. tehát nem a nulla fogyasztással van a baj, hanem a fenti jelenségek együttes állása miatt nem tudott diktálni.
azért ez nem egy tömegjelenség, lássuk be, és nem is erre találták ki a havi diktálást.
persze attól még kéne működnie, mert csak és pont, igazad van, nincs mese.
csak ezt a levélírogatást, felháborodást nem értem. a többi hozzászólóról meg nem beszélve... legalább 3 könnyebb és fájdalommentesebb módja van rendezni ezt az ügyet, mint ahogy a postoló végzi, de ha az energiáját inkább homár cikkre pazarolja, soha nem lesz normális eon számlája.

Ásatlan Kút 2011.08.28. 18:07:11

@kovi1970: 1250 az az 1500, és ha sok, tessék villannyal fűteni, a mérőt meg leszereltetni. aztán év végén lehet számolgatni, megérte-e. villamosenergiát gázzal összehasonlítani meg inkább ne, ha csak a "felháborítóan" jelzőt ismerjük, és a szakmai részéhez meg kukák vagyunk.

soroslo 2011.08.28. 20:00:51

@Ásatlan Kút: Mint már írtam, mérőcsere után nincs nulla mérőállás. homar.blog.hu/2011/08/26/az_e_on_rendszere_nem_ismer_0_fogyasztast/fullcommentlist/1#c14305962
A gond azzal van, hogy a tisztelt posztoló nem tudja megkülönböztetni a mérőállást a fogyasztástól. Nem fogyasztást, hanem a mérőn aktuálisan látható állást kell pötyögni/diktálni/beírni. A fogyasztást a rendszer számolja.
(Ha tényleg nullán áll a mérője, ami a fenti linken is említve vagyon, mennyire valószínűtlen, ismét elnézést.)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.08.29. 09:51:23

@Ásatlan Kút: Ok, nem voltam pontos, de attól még a program tudhatná a 0-t. Már a régi indiaiak is ismerték... :) Egy java (gondolom, mert ma már minden java :) Nem merném feltételezni, hogy manapság COBOL-ban írnak számlázó rendszert.) programnak nem okozhat ez problémát. :) Legfeljebb annak, aki a specifikációt írta. :)

Azt viszont tényleg nem értem, hogy miért 0, a 0. A kütyüt tesztelik és úgy szokják (sic!) kiadni. Vagy ez már valami ultra modern eLelvasó, amiben van egyszer használatos reset gomb? :)

A legjobb poén egy ismerősünkkel esett meg még a mechanikus mérők idejében. Hétvégi telek. Néhány évig 0-t számláztak ki nekik, majd egy milliós összeget. Nagy levelezés után nem kellett befizetni. Megint nehány év 0, majd megint milliós összeg. Kijöttek, megnézték. Fordítva volt bekötve. A leolvasó nem hitte el, hogy negatív a fogyasztás, ezért beírt 0-át. Majd 1* csak körbefordult az óra.

vernarancs 2011.08.29. 10:30:24

@TrueY: ha cobolban lenne irva nem lenne vele gond. javaban mar mindenki ganyol ossze visza mindent.

2011.08.29. 10:33:26

@Manci néni, a szomszéd: nálad a pont, pontosan így van, körbepörgette az órát ! :)

2011.08.29. 10:36:48

@soroslo: "Gondoljátok átmegy ezeken egy olyan számla ami egy mérő teljes mérési tartományát számlázza?"
Sajnos a válasz: IGEN.
tévé, rádió cikkezett már ilyen esetről amikor milliós számlát küldtek ki. Ostoba emberek csinálták a villanymű programját, szénné fizetett ostoba SAP-sok.

2011.08.29. 10:41:17

@cool: a "becsületes magyar" vs. "csaló zsidó" összehasonlítás a végtelen primitív emberekre jellemző, akik a faéknél bonyolultabb dolgokat nem tudnak felfogni. Mondjuk "csaló magyar", "becsületes litván", "hazaszerető angolai", "mogorva besenyő"... )P

Sisca 2011.08.29. 10:41:23

Csak úgy összeségében válaszolnék:
1. Nem vagyok hülye, és nem a fogyasztást, hanem az óraállást jelenteném le, ami NULLA.
2. Nem tudok valós fogyasztást generálni, mert nem tudok rá fogyasztót kötni. Ezért nem volt próbamérés sem.
3. Van egy használatban lévő óra is ebben a háztartásban, és a kettőt csak egyben tudom lejelenteni, de a nullás állás hibajelzése miatt a másikat sem fogadja el a rendszer. De azt havonta le akarom jelenteni, mert albérlők vannak a házban.
4. Amíg nem kapom írásban, hogy lejelenthetem az 1 egységet későbbi milliós számla nélkül, addig nem teszem.
5. Nem vergődtem velük azonnal, hanem 4 hónapon keresztül türelmesen kérdezgettem, hogy mi lenne a teendő, hogyan oldhatnánk meg, hogy az ingyenes megoldások valamelyikével tudjam lejelenteni. Mindig azt mondták, hogy dolgoznak rajta, mert nem egyedi a probléma, jövőhónapban próbáljam megint. Legalább 3szor kell telefonálnom minden alkalommal, mire ügyintézőhöz jutok. Nem akarom ezt játszani minden hónapban, mikor ott lennének a gyors és ingyenes lehetőségek.
Meg egyébként is! Mi az, hogy a nulla nem számjegy?!?!?!? :)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.08.29. 12:36:07

@vernarancs: Mert COBOL-ban csupa tökös, magasan fejlett IQ-jú, algoritmus kész ember kódolt, mi? Szarul működő programot minden nyelvben lehet produkálni. :)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.08.29. 12:38:07

@Sisca: "2. Nem tudok valós fogyasztást generálni, mert nem tudok rá fogyasztót kötni. Ezért nem volt próbamérés sem."

A próbamérést még a gyárban szokják csinyálni. Hmmm... Csak kiváncsiságibúl, milyen mérőd van tenéked? Ez már elektromos, vagy elektromechanikus (aluménijum tárcsa pörög kűrbe-kűrbe)?

vernarancs 2011.08.29. 12:55:43

@TrueY: kevesebb volt a hatulgombolos. Persze ganyolni lehet gepikodban is.

soroslo 2011.08.29. 12:59:46

@TrueY: eonnál nincsenek még felszerelve okos mérők.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.08.29. 13:02:41

@vernarancs: Egyébként meg alapvetés, hogy "Az igazi programozó FORTRANban dolgozik."

www.cab.u-szeged.hu/local/doc/UNIX/orlando/igazi.html :)

soroslo 2011.08.29. 13:16:33

@Kulics: "...ostoba SAP-sok..." ez egy icipicit túlzás. :)
viszont tény, hogy a kiválogatott számlákat az ügyintézők szálanként nézik át és dobják vissza vagy engedik tovább nyomtatásba. Itt csak egy óvatlan "tovább" kell és máris kint van a fogyasztónál az általad említett számla

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.08.29. 13:17:12

@soroslo: Mitől okos, egy okos mérő? Csak ismeretterjesztésileg kérdem. :)

vernarancs 2011.08.29. 13:27:02

@TrueY: igen, innen ideztem a hatulgombolos kifejezest en is :)

vernarancs 2011.08.29. 13:33:07

@Kulics: mar megint ez a sapozas. az ostoba sapos azt irja a rendszerbe amit az ostoba penzugyes megrendel. ha az a kovetelmeny, hogy a mert allas szerint szamoljon es szamlazzon akkor kimegy a millios szamla. a szamitogepnek semmi sem "gyanus".

soroslo 2011.08.29. 13:45:16

@TrueY: attól pl., hogy a 220-as hálózatra modulált jelekkel kommunikál a központtal. Ezzel nem csak az aktuális mérőállást tudja betolni a rendszerbe, de mindenféle üzeneteket is tud fogadni - pl. ha túl sok az áram a rendszerben - beszerzők túlvásároltak pl. - tudja olcsóbb tarifával adni az áramot. vagy eleve olcsóbban adja és kiszól a háziasszonynak, hogy most kapcsolja be a mosógépét. Vagy használati profilokat mér, amivel pl. ki lehet szűrni, melyik fogyasztó zabálja az áramot. és még egy csomó egyéb hasznos vagy haszontalan dolgot - kinek-kinek vérmérséklete szerint. :)

2011.08.29. 13:58:38

@vernarancs: Természetesen jól mondod, kettőn áll a vásár, de mi már csak megmaradunk a barikádnak a két különböző oldalán :)

vernarancs 2011.08.29. 14:40:50

@Kulics: OK, de nekem nincs is barikam :)

soroslo 2011.08.29. 16:40:12

@TrueY: ez pld.egy értelmes összefoglalója.commenteket is érdemes olvasgatni.
:)
hvg.hu/Tudomany/20100408_okos_meres

pengusz 2011.08.29. 20:18:05

Ajaj!
1-et biztos ne küldjél el, mert ha kijönnek, és lefényképezik a nullát, akkor kitalálják, hogy átfordult az óra, és fizetheted a milliókat.
Sajnos ez nem vicc, számtalanszor megtörtént eset...

pengusz 2011.08.29. 20:22:05

@Sisca: Esetleg bejelenthetnéd az EON-nál, hogy kartellezés gyanújával a gazdasági versenyhivatalhoz fordulsz... Ugye ingyenes lehetőséget nem biztosít a bejelentésre (ami szerintük sem egyedi eset), tehát nyilván szövetkezett a Postával/Telefontársasággal/MOL-lal :D

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.08.30. 10:05:45

@soroslo: Kösz! Én ez elektromos fogyasztásmérőnél csak arra gondoltam, hogy nem elektromechanikus. Sokkal kisebb a vesztesége. Egy elektromechanikus óránák kb. 5 W a veszteség. Kb. a fele a feszültség, fele az áram tekercsen.

soroslo 2011.08.30. 11:03:28

@TrueY: értem. de azokat is kell hitelesíteni és akkor tekernek bele néhány kW-ot

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.08.31. 10:01:16

@soroslo: Az elktromechanikusba nyilván tekernek. Azt nem tudom, hogyan működik a tisztán elektromos. Lehet, hogy ott kiadás előtt lehet még nullázni!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.08.31. 10:04:55

@soroslo: Hát igen. Erre volt korábban az éjszakai áram. :)

Az érdekelne, hogy beszól a mosógépnek, hogy most indítsad. Erre mosógép elindít egy 2 órás programot, de 1 óra múlva visszaáll a normál tarifa. Ezt hogyan beszélik meg a gépek? :)

soroslo 2011.08.31. 12:01:22

@TrueY: azért nem ennyire túlautomatizált.
csak a központi kijelzőjén jelenik meg, hogy mettől meddig olcsóbb az áram. És akkor a háziasszony eldöntheti, hogy belefér-e a mosóprogram vagy sem.
Közben megérdeklődtem, az elektromosoknál van lehetőség nullázni és azok így a gyárból hitelesítve és nulla állással jönnek ki. én kérek elnézést.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.08.31. 12:42:48

@soroslo: "azért nem ennyire túlautomatizált."

Pedig milyen szép lenne! A mosógép tudja, hogy mennyi a program ideje, az ELMŰ tudja, hogy mennyi időt ad.

"gyárból hitelesítve és nulla állással jönnek ki"

Köszi az infót! Akkor már meg is van a ludas! A gyár! :)
süti beállítások módosítása