Tékozló Homár

Felszívódott a számítógép a Generali szervizében

2011.08.29. 12:57 | juszka | komment

Sándor lányának gépét a Generali vitte szervizbe, azóta a számítógépről ellentmondásos hírek érkeznek, visszaadni azonban nem akarják a tulajnak a hibás kütyüt. Naiv ügyfél a biztosító hosszúra nyúló kezét sejti a dologban.

Két hónappal ezelőtt lányom számítógépe beadta a kulcsot. A család úgy döntött, hogy a felesleges javítgatás helyett az amúgy is elavult gépet lecserélendő veszünk egy új, nagyobb teljesítményű számítógépet. Hogy a költségeket egy kicsit csökkentsük, a gép alkatrészeit külön-külön vásároltuk meg egy üzletben, igyekezve a legnagyobb teljesítményűt megvenni. A fiam rakta össze a gépet, mivel ez a szakmája. A gép tökéletesen működött 4 héttel ezelőttig, amikor is villám csapott be a házba. A gép ugyan ki volt kapcsolva, de - valószínűleg az alaplapra integrált hálózati kártya sérülése miatt - az internet megszűnt működni. Ezt a kihívott szerelő is megerősítette. A gép ettől függetlenül tökéletesen működött, minden program rendesen futott rajta, csak az internet szállt el. Semmi baj, van villámcsapásra is jó biztosítás a Generalinál.

Biztosítós pacák kijött, mondta, hogy akkor fizetnek, ha ők viszik el a gépet egy szerződött szervizbe. El is vitték a CMedical szerviz IX. Ráday u. 56 alatti helységébe. Azt ígérték, maximum 2 hét (?) alatt kész lesz. Nem lett. Érdeklődésünkre állandóan más kifogást mondtak: hol azt állították, hogy az egész alaplap tönkre ment, hol a tápegység adta be a kulcsot, hol a 2GB memória szállt el, utoljára azt mondták, hogy az egész gép KO. Mondtuk, hogy erről adjanak egy papírt a biztosító felé, és adják vissza a gépet is az összes eredeti tartozékával. Itt borult ki a bili, mert ezt a mai napig sem hajlandók megtenni. Sem papírt nem adnak a gép tönkremeneteléről, sem magát a gépet nem adják. (Jelzem, a gép összes beépített alkatrészéről meg van a számla, amin rajta van az alkatrészek típusa is. Természetesen ezek meglétét még a szervizben le fogjuk ellenőrizni).

Próbáltuk a Generali Biztosítót hívni, de ez egy teljesen reménytelen próbálkozás. Vagy állandóan foglalt, vagy nem is veszik fel a kagylót. A gépre nagy szükség lenne, hiszen a lányom GYES-en van, és a főiskolai vizsgáira készül. A gépen van az összes szakdolgozata, de interneten keresztül kapja az iskolától a felkészülésre való anyagot is. A főiskola közel félmillió forintba került erre a tanévre, amit nagyon nehezen kapartunk össze. Most úgy néz ki, hogy a szerviz hibája és nemtörődömsége miatt ez a pénz elvész. Bár, ha ez megtörténik, a szerviz is, meg a biztosító is egy szép kis per elé néz. A szerviz azért, mert lusták, a biztosító meg azért, mert az ő szerződött partnere, és miattuk nem lehet hozzájutni a kártalanítási összeghez.

Nagyon kezd az egésznek olyan szaga lenni, mintha a biztosító leadta volna a drótot a szerviznek, hogy húzzák az időt, hátha azalatt a gép annyira elavul, hogy szinte alig kell rá kártalanítási összeget fizetni. De már az is megfordult a fejünkben, hogy a szerviz esetleg kicserélte a vadonatúj alkatrészeket némileg elavultra. Bár, mint írtam, ezekről az alkatrészekről hivatalos listánk van, amit le is fogunk ellenőrizni.

Most úgy néz ki, hogy se számítógép, se pénz és úszni látszik a félmilliós tandíj is. Várunk még egy pár napot, aztán ez a levél tovább megy a fogyasztóvédelemhez is. Kinek van ötlete, hogy még hova lehet fordulni?
 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rab-bit 2011.08.29. 17:03:27

Sziasztok!
Alapvető hibának érzem, hogy minden komment túl tökösen közelít a problémához.
Nem az a kérdés, hogy mennyibe kerül egy hálókari, nem az a kérdés, hogy a posztoló fia be tudta volna-e szerelni, s még az sem, hogy a leányzó iskolai előmenetelét veszélyezteti-e az eljárás. Ezek részletek, s épp az ilyen részletek miatt más és más minden élet, s ezzel együtt minden történet.
Ami számít az az, hogy a kéreseményre érvényes-e a biztosítás? Igen.
Együttműködött-e a károsult a biztosítóval, miszerint az csak általa választott szervízben vizsgáltatja be a gépet? Igen.
Eltelt a megszabott határidő? Igen.
Visszakerült a tulajdonoshoz a javított, működő számítógép? Nem.
El van végezve a munka? Nincs.

Mindezekből könnyedén kiolvasható, hogy a posztoló, a biztosítón keresztül ugyan, de olyan munkáért fizetett, ráadásul előre, ami nincs kész határidőre, s azóta sem.
Ergó jogos mindennemű felháborodás? Igen.

Senki nem fogja tisztelni a munkánkat, amíg mi magunk nem tiszteljük azt, aki fizet érte.

Üdv, zegon

pongesz 2011.08.29. 17:04:11

kedves posztoló, ne a szervizzel szarakodj, hanem levél a biztosítónak. arra nagyon gyorsan reagálniuk kell. ha nem teszik, akkor pszáf. nyugi, a biztosító bevasalja a cuccot.

rab-bit 2011.08.29. 17:06:22

@newtehen: Túlfeszvédős elosztó direkt villámcsapás ellen annyit ér, mint jakobinus verselésben megkérni a vakondot, hogy menjen át a szomszédba túrni.

szgyula 2011.08.29. 17:09:36

Nálunk is voilt villámcsapás. Nálunk is az alaplapi hálókártya ment el azonnal (volt fiókban tartalék). Majd fél évre rá a videókártya (azt is raktam bele). Majd rá 3 hónapra a teljes alaplap.

Én is cseréltetném az alaplapot...

kéne egy nick 2011.08.29. 17:11:11

@Leonine:
Vajon anyuci is dug helyette a gyerek apjával?

@fda:
32 bites oprendszerhez (pl. Windows XP) fölösleges 2 GB-nál több memória, úgysem tudja használni (tudom, van a Windows XP-ben 3 GB-s opció, de instabillá teszi a gépet; a kezelhető 4 GB meg az összes memóriára vonatkozik, videomemóriát és egyebeket is beleértve).

Pong 2011.08.29. 17:17:13

Hát ez kitünő FAIL, mindkettő oldalon, persze, hogy a biztosítónak kutyakötelessége lenne visszaadni időben a gépet, s fizetni mint a katonatiszt, egy ideális világban. Ez a homárposzt, s sok tönni azt mutatná meg, hogy ilyesmiben nem szabad, legalább is Zavarországban nem.

Már leírták előttem az ITs fiatalember non-kompetenciájét a backup és hálókártya beépítés terén, erre egy +10

Dudadoktor · http://napiduda.blog.hu/ 2011.08.29. 17:24:09

Most mi a faszt kell őket edukálni? Ebben a történetben nem az az érdekes, hogy tehettek volna bele 3Ft-os hálókártyát, és done. Hanem *tökmindegymilyen* okból a biztosítóhoz vittek egy eszközt, amire az azt mondta hogy, oké haver megcsináltatom, mert meg kell csináltatnom, fizettél érte hogy így legyen, két hét múlva kész lesz.

Az okoskodó Béluskáknak üzenem, hogy az analógiát lássák meg a történetben, helyettesítsék bele magukat és az LCD TV-jüket pl (nem böfögd be lécci hogy neked nincs, mert csak a hülyék néznek TV-t, köszi, heló), vagy a notebookjukkal, amibe nem berhelnek hálókártyát éppen (akiknek olyan van amibe lehet, annak gratulálok, de ne fáradjon azzal hogy ezt megossza, le se szarja senki).

rab-bit 2011.08.29. 17:33:31

Úgy odavan mindenki a backup-tól. Tegye a szívére a kezét az, aki otthoni felhasználásra maximális védelemként nem az ugyanazon a lemezen lévő másik partíciót használja, és utána anyázzon le bátran.
Backup, ezt hallom mindenhol. Legyen.
Az nem backup, ha van egy külső meghajtód, amire időnként mentesz, ahogyan az sem, ha DVDre kimented, amikor összejön a 4,5 GB. Azért nem backup, mert az automata, sőt valósidejű. Szeretne a normál user rendes backupot? Használjon RAID-et. No de ne az alaplapit, hiszen aki valaha a szájára vette a RAID betűszót, az reflexesen elhányja magát mindenféle integrált RAID chip hallatán. Egy négylemezes RAID 0+1 (gyors is, biztonságos is) az kicsit talán drága. A RAID5 olcsóbb, de nincs full backup. Külső lemez nem bírja az iramot. Természetesen létezik megoldás, ezer féle, de egyet mondjon bárki, ami SOHO kategóriájú gépnél belefér az árba, és megfelel a backup valódi követelményeinek.
Ne felejtsük el, hogy az adatvesztés legmarkánsabb ismertetőjegye az az, hogy mindig akkor üt be, mikor épp nem számítunk rá.

Frau Rindfleisch 2011.08.29. 17:41:07

Én azonnal a Fogyasztóvédelemhez fordultam volna. Nekem nagyon jó tapasztaltaim vannak, eddig minden időhúzós szervizelésem gyorsan elintéződött a közbeavatkozásuk által.

salamander 2011.08.29. 17:50:26

több sebből is vérzik a dolog:

1. ha a gép kikapcsolt állapotban van - ATX alaplap lévén - akkor is áram alatt van a gép. Azonban az a helyzet, hogy villámcsapás esetén a hatalmas feszültségtől először a tápegység megy szét, s nem az alaplapra integrált hálózati kártya.
Aki látott már villámcsapástól szétment alaplapot, az tudja hogy a kifolyt kondenzátorok felpúposodott IC lapkák nem teszik lehetővé a "minden szuperül működik" csak a hálókártya nem... állapotot.

2. ilyenkor a mentést azonnal el kell végezni már ha a winchester elektronikai része nem hibásodott meg.

3. a biztosító csak egy szerviz esetleg igazságügyi szakértő véleménye alapján hajlandó fizetni. A bevizsgálást független, erre felhatalmazott szakértői csapat végezze el.

Abban az esetben, ha a kötött biztosítás kiterjed villámcsapás ellen okozott ingóság megtérítésre a biztosító fizetni fog. Hogy mennyit az már más kérdés.
(nyilvánvalóan nem fog egy új gépet kifizetni)

A leadott gép visszakérése egy egyszerű kérdés: oda kell menni és vissza kell kérni. Ha nem adja vissza kérésre ez megvalósítja a szimpla lopás tényállását. Rendőrségen kell feljelentést tenni és a kapott papírok birtokában visszaszerzi a hatóság a leadott ingóságot, majd eljárást indít.

salamander 2011.08.29. 17:53:32

elnézést a rossz mondatért:

"Abban az esetben, ha a kötött biztosítás kiterjed villámcsapás ellen okozott ingóság megtérítésre a biztosító fizetni fog. Hogy mennyit az már más kérdés."

helyett:

Abban az esetben, ha a kötött biztosítás kiterjed villámcsapás által okozott kárra a biztosító valószínűleg fizetni fog. Hogy mennyit az már más kérdés.

mortalwombat 2011.08.29. 17:54:43

@rab-bit: Minden nap automatikusan ment a masina bizonyos mappákat egy külső usb-s háttérre. Hetente a legfontosabbakat DVD-re írom. A bátran anyázástól most eltekintek :)

kéne egy nick 2011.08.29. 17:56:01

@rab-bit:
Szerintem nem tudod, mi a RAID 5.

@salamander:
Jobb tápegységek hátán van kikapcsoló gomb. És akkor a gép tényleg ki vn kapcsolva.
(Más kérdés, hogy ha 1 napra vagy kevesebbre kapcsolod ki a gépet, akkor ezt érdemes nem bántani, hadd maradjanak melegen az alkatrészek stand-by-ban.)

Egyébként a történet szerintem is kamu.

rab-bit 2011.08.29. 17:56:46

@Nigab: Attól jobb is:) mert az általam felsorolt, s a backup lényegét jelentő kritériumoknak a "minden nap automatikusan " az nem felel meg.

vernarancs 2011.08.29. 17:58:03

@kéne egy nick: linux kezeli 32-biten is. PAE kernellel.

Démonmac1 2011.08.29. 17:59:26

Sajnos utólag könnyű okosnak lenni, én semmi esetre sem adtam volna be a wiccmestert a javítóba.

vernarancs 2011.08.29. 18:01:40

@rab-bit: kevered a szezont a f@szommal. A kulso mentes az backup, a raid az nem.
Incremental mentessel birja az iramot a kulso winyo is.

közödeszed 2011.08.29. 18:02:35

jofele gepe lehetett..
mar csak azert mer' anno 5 eve megesett-e remeset velem is..de ugy cseszte szet a villam a kikapcsolt gepem plusz az adsl modemet meg a routert meg a telefont ahogy volt..nemhogy halokartya hiba..szepen megolvadtak a cuccok mint Dali orai..mekkora szivas volt mire a szolgaltato modemet , telefonkabelt stb cserelt..regi szep emlekek..

rab-bit 2011.08.29. 18:08:30

@kéne egy nick: Tudom mi a RAID5, de ha írsz egy indokot, amiért szerinted nem, akkor arra is szívesen reagálok.
No de ha már. A kikapcsoló gomb arra való, hogy a gépet áramtalanítsd, nem pedig arra, hogy a villámcsapástól megvédd.
Melegen az alkatrészek stand-by-ban? :)
Már ne is haragudj, de ilyen blődséget ritkán hallani. Az alkatrészek nem maradnak melegek, hanem lehűlnek szobahőmérsékletre, akár áramtalanítod, akár nem. Az egyetlen funkció, aminek a működése ilyenkor hasznos lehet az a WOL, valljuk be, ezt otthon kevesen használjuk.
A kikapcsológomb lényege az, hogy a gép egyátalán ne fogyasszon áramot, illetve az, hogy szereléskor, szállításkor, az esetlegesen töltve maradt kondenzátorok is kisüljenek.

etruszk 2011.08.29. 18:10:37

@rab-bit: A raid az nem backup.
Nekem szállt már el hardverhibától egy 10 lemezes RAID 50 konfiguráció úgy, hogy semmi sem maradt belőle.Ilyenkor vesszük elő a backupot. Ami lehet inkrementális vagy differenciális. Esetleg teljes, de alkalom egy teljes mentésre egy több terabyte-os adatbázisnál csak szökőévenként adódik.
Ha kell a backup, akkor a jukebox előveszi a családi pizza méretű optikai lemezeket és visszatolja a backupot.

etruszk 2011.08.29. 18:16:34

@rab-bit: Hiába kapcsolod ki, pár százezer volt simán áthúz a kapcsolón keresztül.

rab-bit 2011.08.29. 18:17:14

@vernarancs: Akkor mindezt összefoglalva (az összekevert f@aszoddal együtt):
Nem backup az, ha egy vagy több lemezről visszaállíthatod bármilyen adatodat, ergó butaság is így tenni. Alkalmatlan a célra egy olyan technológia, aminek a feladata az, hogy valós időben mindent tükrözzön egy fizikailag különálló meghajtóra.

Teszt.Elek 2011.08.29. 18:18:07

@kéne egy nick:
"32 bites oprendszerhez (pl. Windows XP) fölösleges 2 GB-nál több memória, úgysem tudja használni (tudom, van a Windows XP-ben 3 GB-s opció, de instabillá teszi a gépet; a kezelhető 4 GB meg az összes memóriára vonatkozik, videomemóriát és egyebeket is beleértve). "
Te is "értesz a gépekhez" netán?

rab-bit 2011.08.29. 18:18:40

@etruszk: Éppen ezért írtam azt, amit.

rab-bit 2011.08.29. 18:21:42

@estrella negra: Ez csak egy szóvicc, kiemelendő a kommentben foglalt ténykedés feleslegességét.. jakobinus-jambus.. az is lehet, hogy ez csak annak a szűk körnek volt vicces annak idején, aki kitalálta.

felszopó 2011.08.29. 18:25:46

adok én ajándékba külön hálókártyát, nemjó?!

Teszt.Elek 2011.08.29. 18:25:56

@rab-bit:
Ott kezdődik, hogy nem backup az, ami fizikailag egyazon gépben van, mint amiről a backup készül.

ott folytatnám, hogy nem backup az, ami fizikailag egy helységben, egy épületben, eleve egy helyen van a backup forrásával.

Miért? Mert ha leég a ház, akkor cseszheted a raid-edet, de az összes elmentett DVD-t is.

Szóval az egyetlen igazi backup, az az un. off-site backup. Tíz éve még joggal mondhatta volna bárki, hogy ez nem járható út otthoni felhasználóknak, de a jóárasított szélessáv és a több gigabájtos ingyenes online tárhelyek korában nem igazán van kifogás arra, hogy miért nem mentik az emberek a nekik fontos adatokat.

vasgyuszi 2011.08.29. 18:25:58

@kéne egy nick: 32bites XP instabil 3 GB RAM-tól??? Ezt fejtsd ki lécci, mert a saját tapasztalatom mást mutat. A gépemet csak évente 3szor kapcsolom ki, és újraindítást is csak a frissítések alkalmával kell eszközölnöm. Lehet, hogy én vagyok a kivétel?

kéne egy nick 2011.08.29. 18:27:05

@vernarancs:
32 biten nem tud többet kezelni 4 GB-nál (2^32), akár Windows, akár Linux, és az az összes memória, a RAM mellett a videokártya és az összes kezelt hardver memóriája egyben.

@rab-bit:
Mert ezt írod:
"A RAID5 ... nincs full backup"
Van. Szerintem nem tudod, mi a csíkozásos rendszer lényege.

A meleg meg villamos értelemben nem a hőmérsékletet jelenti, hanem azt, hogy (nyugalmi) áram alatt vannak. Mondjuk a kondik nem sülnek ki, jóval kisebb lesz az induló áramfelvétel, meg ilyenek.

fda 2011.08.29. 18:32:52

@kéne egy nick:
"32 bites oprendszerhez (pl. Windows XP) fölösleges 2 GB-nál több memória, úgysem tudja használni (tudom, van a Windows XP-ben 3 GB-s opció, de instabillá teszi a gépet..."

Ezzel elárultad, hogy nem értesz a témához. Minden részlete butaság. Az általad említett XP-nek van 32 és 64 bites változata, mint oly sok egyéb oprendszernek is. Az, hogy fölösleges, meg hogy a túl sok RAM instabillá tesz, bizony azt jelentik, hogy baromira nem értesz ahhoz, amihez hozzászóltál.

kéne egy nick 2011.08.29. 18:35:53

@vasgyuszi:
Nem, belerakhatsz akármennyit, alapból csak 2 GB-ot fog kezelni belőle, a többi fölösleges pénzkidobás (ha több RAM-od van, vegyél 64 bites szoftvert).

Van egy kapcsoló (szoftveres), amivel beállíthatod, hogy 3 GB-t kezeljen, de attól instabillá válik.

@Teszt.Elek:
Hát ha neked ettől eltérőek az információid, akkor nálad biztosan többet.

"nem backup az, ami fizikailag egyazon gépben van, mint amiről a backup készül"

Hát ilyen alapon az sem, ami egy bolygón van vele, mert mi van, ha jön egy óriásmeteor?

rab-bit 2011.08.29. 18:38:02

@Teszt.Elek: A szörnyű helyzet az, hogy tökéletesen igazad van. Az off-site a legjobb módszer. De bevallom, ha csak az itthoni adataimat kellene egy off-site copy-t készíteni, akkor sem kezdeném el a legnagyobb UPC csomag birtokában sem, pedig 10Mbit feltöltést tesz lehetővé, és elég jól tartja is ezt, még ha a garantált sávszél kisebb is ennél. A céghez bevitt gépemen ez tökéletesen működik, de ott a telephelyek közt van 120Mbit fel és le, garantáltan. Úgy egészen más a helyzet.
Még mindig SOHO kategóriában gondolkozom, mostmár öldökléstől mentesen, keressünk olyan megoldást, amivel olcsón megvalósítható egy normál 500 GB-os lemez mentése.
Tekintsünk el attól, hogy a posztban épp egy szakdolgozatról volt szó, ami kis adatmennyiség, adjunk tippeket egymásnak arra, hogyan lehetne egy ma már teljesen alapnak számító 500-as lemez biztonsági mentését úgy megoldani, hogy védve legyünk egy villámcsapás, lemezhiba, kismacska lerágja a déli hidat, stb ellen.

vernarancs 2011.08.29. 18:38:28

@kéne egy nick: itt van a kezemben az elo pelda :) 4 GB van benne es mindet hasznalja. es 32 bites.

en.wikipedia.org/wiki/Physical_Address_Extension

@rab-bit:
A raid egy redundans adattarolas ami fizikai meghibasodastol esetleg meg tud vedeni. De pl. egy veletlen torlestol nem. Ez nem backup. A ket dolog teljesen mas celt szolgal.

kéne egy nick 2011.08.29. 18:39:26

@fda:
Imádom, hogy olyasvalaki magyaráz, aki olvasni sem tud. Úgy kezdtem: 32 bites.

A másik felét meg láthatóan nem is érted.

Majd ha már nem leszel idióta, gyere vissza. Mondjuk erre nem sok a remény.

kéne egy nick 2011.08.29. 18:45:37

@vernarancs:
Úgy látszik, rég használtam Linuxot (nem lehet, hogy a Linuxod 64 bites?).

A 32 bites Windows viszont biztosan nem kezeli.

motorola 2011.08.29. 18:52:33

@newtehen: Próbáld ki: tulfeszvédelem, aztán villámcsapás...

Kis naív... Köss szerződést egy afrikai törzs varázslójával... kb ennyit ér a tulfeszvédelem villámcsapás esetén...

2011.08.29. 19:05:58

"A fiam rakta össze a gépet, mivel ez a szakmája." "Ezt a kihívott szerelő is megerősítette."

Minek szerelő, ha szakember lakozik a családban?

"A gépen van az összes szakdolgozata, de interneten keresztül kapja az iskolától a felkészülésre való anyagot is."

Pendrive, külső vinyó, írható cd/dvd/bd lemez használatára luxus lenne gondolni? Vagy másoláshoz a fiadnak már nincs jogosítványa?

"hátha azalatt a gép annyira elavul, hogy szinte alig kell rá kártalanítási összeget fizetni."

2 giga rammal gondolom milyen bika konfig lehetett, ha még 2 évig húzzák a dolgot akkor talán veszít 10000 pénzt az árából.

vernarancs 2011.08.29. 19:06:36

@kéne egy nick: olvasd el a wiki linket amit beirtam. ott le van irva hogyan muxik. Micro$oft is probalkozott csak nem sikerult rendesen implementalniuk (patch vagy servicepack telepitessel ott is megy valami hasonlo). Amugy a PAE egy processor feature, nem linux specialitas.

rab-bit 2011.08.29. 19:15:05

Az én tapasztalatom alapján a 32 bites WinXP lekezeli a 4GB memóriát. Természetesen nem 4GB-ként. Világos, hiszen az összes memóriacímzés együttes értéke lehet 4GB, vagyis pontosan 2 a 32.-en B.
De ami sokkal fontosabb, az a 4 GB elosztása. Ha egy darab 4GBos és egy darab 2GB-os modul közül kellene választanom, akkor azt mondanám, hogy legyen jobb időzítésű 2GB-os. De a dual channel nem oprendszerfüggő, a dupla sávszélesség akkor is rendelkezésre áll, ha a rendszer nem tudja lekezelni a teljes méretet.
Nyilvánvalóan, nagy memóriaigényű munkavégzésre alkalmatlanok a 32 bites rendszerek. Aki virtuális gépeket futtat, nagy adatbázisokat kezel, avagy nagy felbontású modellekkel dolgozik, annak régóta ott áll lehetőségként a 64 bitre váltás. Azonban otthoni, alap felhasználóként ez felesleges.
Saját tapasztalataim alapján, a dual channelben használt 2*2GB memória teljesítménynövekedést eredményez 32 bites rendszerek alatt is.

Teszt.Elek 2011.08.29. 19:17:51

@kéne egy nick:
Nos nézzük, zsenikém.

Azt írtad, hogy 32bites XP-hez felesleges a több mint 2 giga, mert úgysem tudja használni. Hát ez mellé. Amiről te beszélsz, az a programokat érintő korlátozás, tehát az, hogy 1-1 program nem tud legfeljebb 2 giga ramot használni. Ez mellesleg egyformán igaz 32 és 64 bites OS alatt is) Ettől még a 4 giga ram miért ne jelentene előnyöket? Jóval több mint egy programot futtatsz windows alatt egyszerre. Nekem az utolsó XP-mben 4 giga ram volt, ebből fél gigát nem tudott használni a vid kártya miatt, a maradék 3.5-öt viszont gond nélkül.

Azt is írtad, hogy van belőle 3 gigás opció, ami úgy marhaság ahogy van: nincs és nem is volt ilyen "opció" XP-hez. Ismét kevered a tényeket. Ami van, az bizonyos programokhoz javítások, patch-ek, amikkel azok nem csak 2, hanem 32 bites OS alatt 3giga, 64 bites OS alatt 4+ giga ramot is fel tudnak használni.

Végül pedig ami a 3 giga feletti instabilitást illeti, megint csak mese habbal. A 3.5 giga ramos XP-m olyan sziklaszilárd működést produkált éveken keresztül, hogy azt a szerverek is megirígyelték volna.

Szerintem kicsit vegyél vissza az arcocskádból, mr "értek a gépekhez" és ha már sikerült ennyi hülyeséget leírnod, legalább annyi legyen benned, hogy nem próbálod mindenáron megmagyarázni a nem létező igazadat.

A backuppal kapcsolatos meteoros kommentedet meg inkább hagyjuk. A backup nem azért készül, hogy megmaradjon az adat, ha kihal az embereiség, hanem azért, hogy ha valami kár keletkezik a gépben, akkor ne vesszenek el az adatok is.

Lehet backupnak tekinteni a két független HDD közötti másolgatást, sőt akár még a két partició közötti másolgatást is, azonban a nagyságrend a védelem mértékében teljesen eltérő.

Két partició: ha meghal a HDD, akkor kuka az adat.
Két független HDD: ha bármi olyasmi történik a géppel ami érinti az alkatrészeit, akkor sanszosan kuka az adat.
CD/DVD lakásban: ha leég a lakás akkor kuka az adat.

Lássuk be, hogy ezek mind elggé mindennapi események.

Adat más helyen levő gépen, interneten, más lakásban / helyileg más ház tárolt CDn:
hacsak nem valami globális katasztrófa sújtja a könyéket és/vagy világot, akkor az adataid megmaradnak. Az ilyesmi viszonylag ritka szerencsére.

A valóságban már a CD-re / DVD-re, vagy külső HDD-re archiválás is elég szokott lenni, ám ma az internet képében már ott van egy relatív olcsó és sokkal biztosabb alternatíva.

@rab-bit:
Mint fentebb írtam, a hétköznapi alkalmazásra nem kell túllőni a célon, csak úgy gondoltam, hogy a nagy "mi is az a tisztességes backup" contestbe beszállok én is, ha már :)

Mellesleg azt sem hiszem el, hogy 500 gigányi anyagot kéne rendszeresen naponta backupolnod.. Ha az 500 giga többnyire az amit gondolok, akkor az nem fog naponta változni, tehát egszer elmented, azt egy darabig nem kell újra elmentened.

rab-bit 2011.08.29. 19:22:03

@Teszt.Elek: Nem az, amire gondolsz :)
De nem is ez a lényeg. Nem feltétlen változik a tartalom, és nem feltétlen nagy mértékben. De az egészet szeretném biztonságban tudni. Ez volt az általam felvetett probléma lényege.

motorola 2011.08.29. 19:24:57

@vernarancs: XP/32 bit esetén 4 GB memória megcímzésére van lehetőség, de a 4 GB megcímezhető memóriába beleesik a videokártyán található ram, illetve az egyes PCI eszközök fizikai memóriái. Magyarul a 32 bites XP rendszer összesen 4 GB fizikai memóriát képes megcímezni, az ezen felül lévő fizikai memóriát egyszerűen nem látja.

rab-bit 2011.08.29. 19:28:21

@kéne egy nick: A stripe, azaz csíkozás önmagában csak a RAID0-ra jellemző, a RAID5 paritásos adatbiztosítása egészen más. A rendszer lényege éppen az, hogy minden egyes adatcsomag paritásos hibajavító készlete oszlik el mindegyik meghajtón. A rendszer része a csíkozás is, de ennél sokkal fontosabb tartalom a paritásadat. Viszont RAID5 esetében a backup nem található meg egy lemezen, hanem "elmosva" van a meghajtók közt. Emiatt mondom azt, hogy a RAID5 nem ad full backupot. Ezzel szemben, meghajtóhiba ellen a legjobb megoldás, hiszen már 3 meghajtó esetén is kibírja egy lemez cseréjét.
Ezzel szemben nem tudsz olyan meghajtót megjelölni egy rendszerben, amellyel egy másik RAID tömbbe fűzve visszaállíthatod a teljes adatmennyiséget.

Anti Anyag (törölt) 2011.08.29. 20:02:54

Tönkrement az alaplapi hálókártya.

1. vegyél egy hálókártyát, pár ezer Ft.
2. felejtsd el a Generalit.
3. Ne a fiaddal javíttasd.

rab-bit 2011.08.29. 20:07:58

@atpijkamo: Nem keverem, a linket pedig köszönöm. Egyszerű és élhető megoldást keresek, azon szempontok figyelembe vételével, amiket kitűztem. Erre a RAID a legalkamasabb.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.29. 20:22:17

@rab-bit: Nem tudom, mit tűztél ki.

A RAID két dologra jó, akár egyszerre is: gyorsabb adattárolás/elérés, és egy (vagy több) meghajtó meghibásodása elleni védelem. Otthoni környezetben mindkettő felesleges.

Otthoni mentésnek teljesen megfelelő egy külső vinyó, amire rendszeresen elmenti a fontosabb dolgait. Esetleg DVD-re.

Alaplapi, vagy általában hardveres RAID nem feltétlen jó ötlet. Képzeljétek el, hogy 5 év múlva eldurran a vezérlő, és szaladgál az ember mint a mérgezett egér, de rájön, hogy már meg sincs a gyártó, és égen-földön nem tud szerezni hardvert, amivel olvashatná az adatait. A szoftveres RAID általában csak pár százalékkal kevésbé hatékony.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.29. 20:26:14

Ja, még egy dologra jó a RAID, több lemezből tud csinálni egy nagyobbat. De ennek gyakorlati jelentősége a mai lemez árakat és méreteket nézve elhanyagolható.

Itt van egy szép összefoglalás: en.wikipedia.org/wiki/RAID

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.08.29. 20:31:58

Nem olvastam végig a kommenteket, úgyhogy lehet, hogy már írták mások:

Kedves posztoló!

A lányod félkész szakdolgozatát el fogja adni "okosba" valamelyik szervizes.

Mivel a lányod GYES-en van, feltételezem, hogy fiatal, ha van a merevlemezen valami intimebb kép róla (pl. a férje készítette magánfotózás céljából), akkor azokat a képeket meg az erotikus oldalakon keresd a neten.

Sajnos amit leírtam, az egyáltalán nem vicc, és nem is gonoszságból írtam.

Én biztosan nem adtam volna oda a gépet a Generalinak, inkább buktam volna egy hálókártyát saját pénzből.

fda 2011.08.29. 20:38:31

@kéne egy nick: Szerintem gúnyolódás előtt olvasd el újra, mit írtál. Minden egyes részlete butaság. Ha nem érted, hogy miért, akkor szállj le a magas lóról és kérdezd meg valakitől.

Mivel megütöttél egy olyan stílust, amit már nem engedek meg akárkinek, a további esetleges fröcsögéseidet tartsd meg magadnak, én nem reagálok rájuk. Majd más. Én egyetemen tanítok operációs rendszereket, nem magyarázok tovább itt egy paraszt stílusban író parasztnak.

Az ilyen hülyegyerekek a huszonhatodik külön engedélyükkel is csak megbuknának. Ilyen arccal gondolom sose jártál számtek órára.

akárki lehetek:-) 2011.08.29. 20:41:43

@salamander:
salamander 2011.08.29. 17:50:26

Eddig jutottam amikor nem bírtam tovább.
1-2 kivétellel rengeteg szakértő van itt.
A fent említett hozzászólásnál már nálam b@szott be a túláram .
Te rögtön az elején qrva szakértőnek bizonyulsz.
Mikor és hol láttál te számítógépet?
Valami ismeretterjesztő műsorban vagy egy scifiben?

Hallgattál volna bölcs maradtál volna!!!!
Áruld el nekem szerény tudatlan prosztónak, mi köze van a 230-as hálózatnak a LAN hálózathoz? Tudom az, hogy azzal működik a gép.
Olyat még nem láttál, hogy a telefonvonalon jön be a túláram a modembe és onnan tovább, mert ez nem lehetséges ugye?

Elnézést kérek mindenkitől, ha már lehurrogta valaki az ilyen okostojásokat, akik csak képen láttak pc-t, és a hozzászólást is csak a szomszéd Pistikének diktálják!

fda 2011.08.29. 20:42:47

@kéne egy nick:

"32 bites oprendszerhez (pl. Windows XP)"

Írás óra, 1. osztály: itt példát mondtál a 32 bites oprendszerekre. A példád elég rossz, hiszen az XP 32 és 64 bites változatban is létezik.

Ha a butaságaidat a 32- bites változatról akartad írni, azt így kell magyar nyelven megfogalmazni:

"32-bites Windows XP esetén..."

akárki lehetek:-) 2011.08.29. 20:47:41

@akárki lehetek:-):
Folyt köv.:

Egy rendes szünetmentes berendezés (a többség remélem érti miről van szó) véd a túláramtól (villámtól is), védi a telefonvonalat és a LAN-t is, a működésükből adódóan. A túláramvédős csatlakozók között azok a jók, aminek az áráért elfogadható szünetmentest lehet kapni és az még ugyebár áramszünet esetén is segít.

Tomasz_a_gozmozdony 2011.08.29. 20:49:12

@salamander: okos vagy fiam. A halokartyaba csatlakoztatott UTP kabel kerulhetett feszultseg ala, pl. ha mikronet van, es szetbaszta a parabolat a villam, gondolom ez meg se fordult a dionyi agyadban. Azert meg folytathatnad a felsorolast vagy negyvenkettoig, jol szorakoztunk. Ulj le, egyes.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.29. 21:15:26

Venni kellett volna egy PCI-s hálókártyát, azt csá.

Amúgy attól még elmehet a vizsgákra a lány, hogy nem készült. Veszteni nem fog vele, hisz ha nem sikerül, jövőre újra próbálkozhat, ha mégis, akkor nem úszott el a tandíj.

akárki lehetek:-) 2011.08.29. 21:29:01

@Peti817172M:
Ez a hálókártya megoldás ilyen esetben igazán a fontosch adatok mentéséig jó, mert lehet 1 nap, 1 hét, 1 hónap múlva más is meghal utórengés miatt.

rab-bit 2011.08.29. 22:47:43

@atpijkamo: Ekkora hülyeséget.. JBOD az nem RAID baráton.. jajj nem is vagy a barátom.

_____________ 2011.08.29. 23:04:37

@Mike36: Bazd+, ez a Winkler a Totálcar-ról! :-D

rab-bit 2011.08.29. 23:06:56

@akárki lehetek:-): Valójában az a helyzet, hogy direkt villámcsapás ellen, akár tápfesz, akár UTP, akár telefonvonalon jön, nem véd meg digitálisan kapcsoló berendezés. Nem létezik ilyen.
A szomorú valóság az, hogy a villamosság (feszültségtől, áramtól és frekvenciától de egymástól nem függetlenül) levegőben is terjed. Hallgass radiót, és kiderül :)
De ami sokkal fontosabb. Háztartásban semmi nem védi meg a drága, elektromossággal működő berendezéseidet a villámcsapás ellen, csak a ha kihúzod, és jó messzire viszed őket az elektromos hálózattól.
Természetesen, komoly összegekért léteznek valós, villámvédő berendezések, de a legegyszerűbb, mind a mai napig a villámhárító.
Miután célszemélyünket nem ilyen érte, hisz nem égett el a táp, hanem helyette a hálókari, ezért valószínű, hogy nem direkt, hanem a hálózatát érő villámcsapás érte. Nem ADSL, hiszem előbb ég el a telefonvezeték, mint ahogy a villám túlárama elérné.
Nem kábelnet, hiszen akármekkore túláram is, koaxiális kábel belsejében soha nem terjedhet túláram, lásd Faraday kalickája. (és törvénye)
Nem optikai net, hiszen optikai kábelen nem terjed semmilyen áram.
Marad a LAN net, Digi, TVnetwork és társai, amik ugyan olcsók ás jók, sőt.. De maga a LAN net teszi lehetővé, hogy a tápfeszen beérkezett villámcsapás túlárama a hálózaton terjedjen tovább. Mivel tudna ilyesmi ellen védekezni?
Ismét brainstorming, ki mit ajánlana hasonló cipőben járó honfitársainak?

akárki lehetek:-) 2011.08.30. 00:15:36

@rab-bit: Azért ne vedd ennyire biztosnak amit leírtál, mert valószínűleg nem találkoztál olyan géppel amiről szó van. Én viszont erre a fajta villámkárra tudok egy-két példát felhozni.
De vegyük sorra:
1. Nem digitálisan kapcsoló berendezésről írtam, de olvass vissza.
2. Igen a levegőben is terjed, ezért nem kell közvetlen villámcsapás ahhoz, hogy túláram keletkezzen egy vezetékben (indukció!!!)
3. Láttál már házat ahova becsapott a villám és volt villámhárító? Ha igen, nem írod azt, hogy meg tud védeni.
4. Miért is nem ADSL? Szerinted mekkora feszültséget bír el a telefonkábel? Szerinted azt a feszültséget kibírja a DSL modem? Ha nem, akkor lehet, hogy mégis ADSL?
5. Ha az egyik házba becsap a villám, ott megsüti a tv-t, ott nem juthat be a koax kábel belsejébe?
Az optikaival igazad van, de az összes többinél lehetséges a villámcsapás.
Az ilyen hibáknál amiről a posztoló ír, általában mégcsak nem is a közvetlen közelben csap le a villám, ezért először nem is gyanakszanak rá.

Amit arról írsz, hogy semmi nem véd, saját testvérem irodája előtt az utcai oszlopba, ahonnan nekik is leágazik a feszely, csapott a villám 3-4 évvel ezelőtt. Tönkrement sok minden, DE azok a számítógépek amik APC szünetmentesen voltak, a hálókártyájuk kivételével mind megúszták. A hálókártyájuk pedig a DSL modem, router, védtelensége miatt mentek tönkre.
Kb.1-1,5 hónappal ezelőtt a kollégámék utcájában pár házban, köztük náluk is villámcsapá keltette indukció miatt kipurcant néhány tv, műholdas beltéri, és pár darab számítógépben levő LAN kártya, DSL modem, és router is. Volt ahol csak a tv, de volt ahol a felsoroltak közül mind.

Olyan helyen dolgozom ahol a villámvédelemnek nagyon nagy szerepe van, nagyon jól kiépített villámvédelmi rendszere van a cégnek. Ugye azt mondja a tudomány, hogy a villáhárító azért van, hogy magához vonzza a villámot többek közt. Namármost tavaly, az ilyen viharos időszakban kb 50m-re a szélső villámvédő oszloptól csapott le a villám, aminek hatására az épületben levő nagyon komoly szünetmentes berendezés bekrepált, legalábbis 4-5 órába telt újraindítani.

Ezek után kérdem én tőled, mi a tuti védelem??
Sok mindent nem tudunk még a villámokról, úgyhogy ne állíts dolgokat 100%-ra!!

salapapa · http://salapapa.hu 2011.08.30. 00:19:57

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: idéznék:

"...A gép ettől függetlenül tökéletesen működött, minden program rendesen futott rajta, csak az internet szállt el..."

ha ez valóban így volt, akkor édesnyóc mit mond a "szaxerviz". ha az ügyfélnek 2óra munka/2óra pihenés a kívánalma és ezt a gép tudta, akkor a szerviz ne akarjon egy 7/24 gépet kreálni belőle.
gondol bele, eljössz hozzám. kérsz egy (nálam) alap riasztót 42ért szerelve.
mire jössz az autódért, én beteszek egy olyat amilyen a családom autóiban van.
90ért.
sikítanál egyet és magadból kikelve ordítva szedettetnéd ki velem, vagy szemlesütve meggörnyedve szólnál a Zasszonynak, hogy ugyan kapjon már ki még egy 40est a kayapénzből? :)

ami pedig az utolsó bekezdésedet illeti ajánlhatom a pószter idevágó mondatát?
"Hogy a költségeket egy kicsit csökkentsük,"
az ismerőseim nekem is kikérik a véleményemet hardwerbeszerzés előtt. még senki nem pacsált rá.
nem mellékesen kevés olyan PCműhely van, ahol nem a lehúzás a lényeg. ami pedig a tecsógazdaságos gépeket illeti.....

salapapa · http://salapapa.hu 2011.08.30. 00:38:48

@kéne egy nick: hmmmmmm...
nekem az egyik bootolható winyón xp van a médiázás miatt, a másikon pedig win7.
2*2GB black dragon, hogy legyen sebessége is.
nem érzem instabilnak a gépet, viszont egy másfél órás film HDben 25-30perc alatt át van konvertálva a kívánt formátumba.
a gépet én válogattam össze... igaz, nem nyócvanezerből.

Megdobbent 2011.08.30. 03:54:47

Ez a baj a mikroszamitogepekkel :( Olyan kicsik, hogy egyszeruen nem talalja meg a szervizes, ha leesik a foldre, amin 4 porszemnel tobb van. Ha a villam is belevag, akkor fekete lesz, az meg kepes a labbeli talp reszen lathatatlanul megtapadni, ergo lehet, hogy a posztolo mar haza is vitte a szervizbol...

Nehez dolog ez, mint nyilvantartani az alcaruhat a katonaboltban :/

akárki lehetek:-) 2011.08.30. 05:27:27

@Megdobbent:
Abban van a mikrprofesszor!!

Az megvan?:

Válni akar a számítástechnikus felesége.
Kérdi tőle a bíró, mi az ok?
- A Microsoft, bíró úr!- feleli a hölgy.
- A Microsoft?- értetlenkedik a bíró.
- Bíró úr, tudja mit jelent ez a szó magyarul, hevenyészett fordításban? Segítek, "kicsi puha"!- válaszol a feleség.

Megdobbent 2011.08.30. 06:30:37

@akárki lehetek:-): Na aztan majd nezhetsz, amikor Bill Gates bekopogtat hozzad es arconcsap :>>

igazságos 2011.08.30. 09:08:48

Először is. Mi is a Generalinál vagyunk, a lakásra van villámkárra biztosítás.

Felénk csapkodnak a villámok rendesen, már vagy kétszer kiverte a hűtőt, modemet, pedig ki volt húzva a kábel. Olyan erősen csapott be a villám, hogy sorozatban három házban minden eszköz tönkrement, mi a szélén voltunk.

Elvittük a modemet egy szakszervízbe, ami vidéken duplán nem olyan egyszerű. Adtak 3000 forintért szakvéleményt, az ügyfél megmondja, hogy villám csapott a modembe, tessék adni papírt, mire a boltvezető, ok, le kell perkálni érte ennyit és ennyit.

2 hét? Eleve átverés, nekünk 3 nap alatt elintézték. Itt már tényleg sumákolás van. Vigyázni kell a szervízekkel, mert a végén kicserélik a jó alkatrészeket rosszabbra.

A másik: PENDRIVE-RÓL MÉG NEM HALLOTTAK????

AZ ADATOKAT, KÉPEKET MINDIG ELMENTJÜK, HA A GÉP ENGEDI, (ITT ARRÓL VAN SZÓ, HOGY CSAK NET NINCS), MIELŐTT SZERVIZBE ADJUK. Böngészett előzményeket szintén törölni, kipucolni a gépet, a személyes adatokban ne turkáljanak. Most honnan lehet abban biztos, hogy valaki nem csórja le a szakdolgozatot, és adja le, mint az ő munkáját???

@Mike36: Of course. Nem is értem, hiszen nem a modem romlott el, csak egy hálókártya. A gép is működött, tehát nem értem, minek rohantak a szervízbe, ha a fia ért hozzá, ő rakta el a gépet. Egy gépet bármikor összerakok, de segítséget kérek én is, hogy biztosan jók-e, megerősítésnek. Itt nem értem, a hálózati kártyán mit tökölnek, azt lehet pótolni, olyan olcsó, pláne egy gépbe.

igazságos 2011.08.30. 09:14:07

@Leslieke: és még ezek nevezik magukat informatikusnak, holott még adatot menteni sem tud, meg PCI kártyát se ismeri. Hát kiakadtam rajtuk, de rendesen, mivel én is informatikus lennék, vagy mi. De ezek után inkább letagadom. Sok hülye azt hiszi, mindjárt informatikus, mert összerakott egy gépet.

2500 ért is sok, tud venni a vaterán 500 és 1500 ért is.

igazságos 2011.08.30. 09:20:11

@Peti817172M: Figyelj, akkor elklappol a könyvtárba a szerencsétlen lúzerje, osztán ott van internet 100 forintért fél óra. Szépen kinyomtatja a dolgokat, vagy ott elmenti egy PENDRIVE-ra, és elviszi az ismerőshöz, aki meg kinyomtatja ingyé, vagy elviszi Pestre, 6 forintért az önkiszolgálós narancssárga boltba. Az a kedvenc helyem, pedig nem is vagyok Fideszes. :)

Itt teljes mértékben a kedves fiú a hibás, aki informatikusnak képzeli magát, csak semmi esze sincs.

igazságos 2011.08.30. 09:23:05

Ja, és szakdolgozatot elmentjük CD-re, pendrive-ra, e-mailben, több helyre. Nyilván erről se hallott még a kedves lánya, a DIPLOMAMUNKÁT, SZAKDOLGOZATOT sose tároljuk CSAK EGY HELYEN.

De ezt nyilván nem tanítják abban a főiskolában. (GDF-et nem szidni, én ott végeztem. XD)

igazságos 2011.08.30. 09:29:23

@newtehen: Az nem 1500 forint, hanem 4-5 ezer, de mindegy. Legalábbis a többcsatlakozós. A géphez olyan kell. Az drágább, okoska.

Szóval akkor összefoglalnám.

1. Szervizelés előtt minden adatot elmenteni, kitörölni a gépből.
2. Informatikusnak mondott csávókámnak PCI kártyát kellett volna vennie + túlfeszültség védővel, az egész 6-7 ezerből megvan.
3. Kedves lányának a dolgozatot nem egy helyen kell tárolni, ezt mindig hangsúlyozták, legalábbis az én lúzer informatikus iskolámban is. Ha elveszik, nagy gáz van.
4. Könyvtár, internetes kávézók is vannak a világon, ahol le lehet tölteni az anyagokat a tanuláshoz, az e-mailben elmentett diplomamunkát is, majd kinyomtatni ismerőssel, vagy 6 Ft-ért a copyguruban mondjuk. Az egész meglenne 3000 forintből.
5. Mindenki egyetért azokkal, akiknek már volt villámkára, hogy nem kell annak lennie, hogy pont a házba csapjon bele a villám, elég két-három házzal odébb is, sorozatban kimegy az ott lakóknak MINDEN. Akár be van dugva, akár nincs. Néha tényleg olyan villámok vannak, a villámhárító se ér semmit.

A posztoló smucig volt 8000 -et fizetni, ennyit ért a kára, mindent egybeszámolva.

salamander 2011.08.30. 11:15:28

@akárki lehetek:-):
@Tomasz_a_gozmozdony :

Kedves sokat tanult nagyképű informatikus tanulók!
Mivel látom finoman fogalmazni nem tudtok akkor hát legyen a Ti stílusotokban ez a levél:

A LAN hálózatnak nincs direktben köze a 230 hálózathoz, de bizony ha tahó agyatok kicsit visszavennétek, akkor tudhatnátok, hogy a olyan szinte soha nem létezik, hogy egy gép kap egy villámlöketet (több tízezer voltot) s az bárhonnan is érkezik - 220 hálózatról vagy mint nagyon művelt thakony vagy thomas_mozdony barátod írta a mikoronetes hálózatról - azt csak a hálókártya sínyli meg. Gyerekek lássatok csudát az bizony feketére ég az esetek 70 százalékában (figyelj! nem 100% írtam) - s itt leginkább az alaplapra gondolok.
és az IC lapkákra.

Nos nagyképű okostojások, Ti valószínűleg tényleg a virtuális világban éltek, mert biztos vagyok benne hogy nem láttatok villám csapott PC-t.

Tanuljatok tovább, billentyűzgessetek szorgalmasan.
De addig is veletek ne találkozzon ügyfél..., mert akkor úgy járhatnak mint jelen blog írója... nem veszitek fel a telefont, hiszen többet kellene tenni, mint a "vindózt újratelepítem jó drágán és má megy is".

...

Blád__ 2011.08.30. 11:34:25

1 - meg kell nézni hogy a biztosító mit ír villámcsapásra. Van ahol előírják az aktív villámvédelmet, van ahol elvárják hogy húzd ki a 220-ból, van ahol említik a LAN-t is.
2 - ha csak a hálókártya a ludas, az csak párezres tétel
3 - a vinyón lévő adatokhoz hozzáférést kell biztosítania a szervíznek, mert (és itt a lényeg): A biztosítottnak (károsult),a káresemény bekövetkeztétől van jogosultsága a kártérítésre! Ezek után bérszámítógéptől kezdve, a taxival történő internetkávézó látogatáson át, egészen a hiányzó dokumentumok pótlásának költségéig (amennyiben nem a vinyó a hibás) szépen be lehet gurítani a biztosítónak. Természetesen ajánlottlevél, fax, email, cc-zve a fogyasztóvédelemnek, megjelölve a faxküldés és a tértivevény számát. Érdemes (bár nem legális) hangfelvételt készíteni minden beszélgetésről. Bár mo-n nincs szokásjog, volt már hogy illegális hangfelvétel alapján döntöttek.

igazságos 2011.08.30. 11:38:15

@salamander: azt is tedd hozzá, a gyengébbek kedvéért, hogy a túlfeszültség védő csak az áramingadozások ellen véd. A villámcsapástól meg semmi sem, akár a házba csap be, akár két házzal arrébb.

Egyébként volt már nálam is, hogy ki kellett cserélni a PCI kártyát.

Amúgy meg abban igazat adok a posztolónak, hogy a garancia-szerviznél rohadt nagy taplók, átverősök, lehúzósak, egyszóval, szarjanak SÜN-t. Az egészet nem így intézik, pláne nem értem a két hetet.

akárki lehetek:-) 2011.08.30. 12:01:48

@salamander:
A stílusod minősít!
Ezzel a stílussal elárultad lényed igazi mivoltát. pontosan abba a táborba tartozol, akik azt gondolják, hogy nagy hanggal és jó hangos bunkó stílussal majd neked lesz igazad! És meg is ijedtünk a nagy hangodtól, jujj egy fillér sem maradt a zsebemben, úgy megijedtem! Írt olyat a posztoló, hogy közvetlen villámcsapás érte a gépet? Nem!
Létezik olyan, hogy villám okozta indukció miatt megy tönkre egy mikroelektronikai alkatrész? Igen!
Menj be egy két pc szervízbe, tv szervízbe, vagy hasonló helyekre és kérdezz!
Tudod kérdezni sohasem szégyen!!!

havenger 2011.08.30. 13:56:41

@salamander: Gondolom a modem/router véletlenül sem köti össze a 230as hálózatot a LAN-al :)

Pont ilyen történt nemrég velem is. A házunk melletti fa húzta le a telefon kábelre a villámot, szépen kiégett, és vitt még ezt-azt. Egy tv-nek sem lett baja, a két számítógépből egynek a monitora és az integrált hálókártyája szállt el, a másik videókártyájának a DVI csatlakozója... Szóval a gépeket levédte a tápegység, de a monitor és a router felől bejött a túlfesz. Mai napig működik a videókártya, csak hdmi-vel kell rákötni a monitorra :) És igen, a másik gépbe egy másik hálókártyát tettünk a fiókból. Mivel nem totálkáros, így csak a hibát fedezné a biztosító, ami 2000 forintból pótolható alkatrész... Ezért megéri vesződni a posztolónak?

valerio 2011.08.30. 14:53:29

A villámot nem szabad tréfára venni! Aki kockáztat, az pórul jár. Tehát: áramtalanítás, és kábeltalanítás! (Nekem a túlfesz védelmet símán átugrotta a villám...). Saját tapasztalat, hogy tényleg min. 3 példányban kell menteni fontos állományokat! De ezekkel kapcsolatban rengeteg anyag olvasható a neten! Nem értem, ez miért probléma...

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.08.30. 16:37:59

@salapapa:
Oké, nem 27/4 kell, de szemernyi bizalmam sem lenne egy félig megégett alaplapban. Lehet, hogy semmi gondjuk nincs még vele, de lehet azért mert szerencséjük volt: az idő múlásával ezek a rossz alkatrészek további meghibásodást okozhatnak. Ezért én senkinek sem ajánlanám.

Egészségügyi példa: lyukas fog. Semmi gond nincs vele, rágsz a másik oldalon, olykor fogat mosol satöbbi. De ahogy az idő múlik, gyulladást sőt akár vérmérgezést is okoz, tályogot ha felfakad. Vagy a félig megrágott étel éveken át gyomorvérzést.

Ha nem is azonnal cseréli az alaplapot, hát a pénzt félre kell rakni, mert minden fullon működőképes óra ajándék.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.08.30. 16:47:38

Más: nálunk a cég ha szervizel, akkor HDD nélkül adja le. Minden esetben. Egyrészt az adatlopás, másrészt meg a fene tudja milyen döcögős taligán viszik...

Laptop vinyók szofveresen, központi master kulccsal titkosítottak (felmegy a hálóra ha kell kulcs).

Mondjuk szerintem virtuális gépeket kell használni. Akármilyen terminállal rálépsz, egyben menthető, bárhonnan elérhető a kedvenc konfig...

igazságos 2011.08.30. 16:52:44

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: laptopoknál például az aksit is célszerű kivenni, mert a szervizesek lecserélhetik, adhatnak helyette rosszabbat.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.08.30. 18:12:13

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: hidd el, osztom az álláspontodat.
én is egyből cserélem a cuccomat, ha van rá keret és úgylátom, fontos.
de aki úgy dobálja össze a gépet mert számít neki hogy párezer forinttal olcsóbb legyen, az kétkéz imára kulcsolva még évekig is képes használni egy esetlegesen rossz gépet akár 10perc meló/2óra pihi.

@igazságos: kisebb szervizekben viszont lehet épp ahhoz a típushoz nincs akku és akkor nem tudja tesztelni a gépet.
amikor lapitopit vettem a feleségemnek, az volt az első hogy átnézettem a szakbarbár haverommal és -időm hiányában- újraformáztattam vele az akksit.
nem cseszett át.
célszerű a szervizesekkel jóban lenni, sok kellemetlenségtől óvhatja meg magát az ember.

@akárki lehetek:-):
van olyan, amibe a telefonmadzagot (DSL bejövő) is be lehet dugni és ezen megy át. nekem ilyen van a gépek előtt:

www.sal.hu/termeklap.aspx?term_id=8605

ma már nem egy összeg (én még 10ropi körül vettem) és nem tudom volt-e haszna, mindenesetre a gépeim nem mentek tönkre.

akárki lehetek:-) 2011.08.30. 18:26:39

@salapapa:
Olvass vissza én mit írtam.
Segítek:
akárki lehetek:-) 2011.08.29. 20:47:41

salamander 2011.08.30. 19:36:50

@akárki lehetek:-):

kis(barátom) én nem kezdtem el veled kötözködni.

Kicsit nagyon régen dolgozom csendes hardveresként (1993 óta) úgyhogy nem kell itt a nagy szöveg sok ilyen szerencsétlen gyorstalpalón felnőtt mindenhez értek gyereket láttam már a szervizben, aztán a Raid gyorsítót összekeverték a vesalocal Bus-os videó kártyával. Most sem értem mit vitatkozol velem... Te bunkó. Amit leírtam az úgy van. Ha neked van további információd, akkor esetleg kijelentő mondatokban írd le.

Én emlékeim szerint nem írtam senkiről sem minősítő sem jelzős szerkezetű (már ha érted mi lenne az) mondatokat.

Ha úgy érzed, hogy értesz valamihez akkor azt írd le az ismereteidnek és a tudásodnak megfelelően.

De - s főként nekem - Ne írogass degradáló üzeneteket, és főleg ne oktass ki, mert nem fizettem érte és nem is kértem azt.

Anyukádnak esetleg tehetsz szemrehányást, hogy létrejöttél.

Az már biztos akárki nem lehetsz... mondjuk értelmes állampolgár.

(amúgy már most jelzem, hogy nem fárasztanám a többiket a kettőnk értelmes csevegésével )

Off.

akárki lehetek:-) 2011.08.30. 20:22:35

@salamander:
Na először is nem vagyok a barátod!
Másodszor olvasd el a hozzászólásaidat, hogy tisztában légy a saját írásaiddal.
Harmadszor az én édesanyámnak semmi köze a vitához ami igazán nem is vita, mert te ragaszkodsz a saját elméletedhez és nem vagy hajlandó más véleményének is helyt adni.
NEGYEDSZER ÉS NEM UTOLSÓ SORBAN AZ ÉDESANYÁMRA TETT CÉLZÁSOD IGAZOLJA VÉLEMÉNYEMET RÓLAD, ÉS, HA VAN BÁTORSÁGOD LEÍRNI HOL VAGY MEGTALÁLHATÓ, AKKOR TEDD MEG!!!

salamander 2011.08.30. 22:38:09

@akárki lehetek:-):

Látszik, hogy sok időd van a baszakodásra, de remélem nem gondolod komolyan, hogy még agyon is vereted magad mert lealáztak... ugyan kisfiam.

Szerintem inkább egyél még sóskát, mert ha esetleg összefutnánk valahol - ugyan nem vagyok már 20 éves, - de azt biztosan nem tennéd zsebre: Turu István mellett kezdtem az Építők Sc. ben bokszolni félnehézsúlyban öcsi (nézz utána ki volt) jelenleg 100 kiló vagyok, nem sok ember tudna Magyarországon lerendezni egyedül.
Na ennyit magamról, most pedig kis áttetsző bőrű informatikus menjél és add át magad a férjednek.

Remélem nem vagy nagyon rasszista.

akárki lehetek:-) 2011.08.30. 23:37:27

@salamander:
Kevés vagy te, mint a halvány tavaszi molyfing. Nem dicsekedni kell, hanem cselekedni. Ne dicsekedj a súlyoddal, nem szép látvány egy 150 centis 100kg-os alak. Inkább nézz a tükörbe, lehet, hogy végre meglátod a szörnyű igazságot.
Amúgy tudod elég szánalmas arra hivatkoznod, ki mellett kezdtél bármit is. Turu volt valaki (ezt elismerem), de ez még nem jelenti azt, hogy te is lettél valaki. Itt jól eladhatod magad, mint szuper pc tudor és kurva nehéz bokszoló, de láttad már "Oz a nagy varázslót"?
Ismered a veréb és a motoros történetét?
Ha nem nézz utána.
Maradjunk ennyiben kis veréb!

salapapa · http://salapapa.hu 2011.08.31. 09:36:01

gyerekek, gyerekek... címcserét vagy találkahelymegjelölést itt (gy.k: ne privátban!), hogy érdeklődés esetén el tudjunk menni tunkolni! :)

@akárki lehetek:-): úgylátom, valamivel én is kiérdemeltem hogy belémköss, oktass... azt hittem, egy Bláthysuli (igaz, még '85-89) elegendő villamosipari tudást halmoz fel az emberben, amennyiben az elektró és a fizika 4es alá nem ment... de én is tévedhetek.
lehet a '70 előtt születettekkel van bajod?
amúgy a vita mindennemű kezdetét nélkülözve közlöm, hogy szétszedtem. mind tervezésileg, mind kivitelezésileg elfogadhatónak tartom a szerkezetet.
ahogy nem megyek bele meddő vitába hardwer terén sem, lévén a kilencvenes évek eleje óta magam építem, tartom karban és a WinME-ig még kisebb segédprogramokkal segítettem a gépeimet.
de bizonyára ezen ismereteim valamely pontja kívánnivalót hagy az egyik skatulyádban.

maradj magadnak! :)

akárki lehetek:-) 2011.08.31. 10:51:39

@salapapa:
Nem kötöttem beléd nem is oktattalak, csak mivel nekem írtad, hogy neked milyen cuccod van, ezért felhívtam a figyelmedet, hogy én lényegében ugyanazt írtam.
Bocs, ha valamit rosszul írtam.

salamander 2011.08.31. 14:05:31

@akárki lehetek:-):

No akkor maradjunk annyiban ragacsos szemtelen kis írogatóm, hogy megijedtem, mert kis verébnek ez a dolga.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.09.01. 09:53:28

@akárki lehetek:-): nuku harag -az nálam max 3 perc- csak fura volt a stílus.
annyit fűznék csak hozzá, hogy szeretem a dolgokat linkelni. az arra érdemesek hadd tanuljanak belőle.

svinjahond 2011.09.01. 13:15:14

Ismeretlen tettes ellen feljelentést tenni lopás bűntettében, megjelölve a szerviz munkafelvevő emberét. Biztosítási felügyelethez bejelenteni, hogy "érdekesen" intéződött a kártalanítás. Mindenképp felkeresni egy korrekt ügyvédet, aki képvisel majd a polgári perben amit a vizsgákra történő felkészülés ilyentén való ellehetetlenülése végett benyelt tandíjveszteség (és járulékos költségei(!) továbbá perköltség) érdekében indít majd a posztoló. Szerintem.

kéne egy nick 2011.09.02. 01:13:09

@salapapa:
Szerintem valamit nem olvastál el a leírtakból, vagy felszínesen olvastad el.
Olvasd újra, nem írom le még egyszer.

(Egyébként a gépemet én is magam válogattam össze, és én sem 80 ezerből. De raktam már össze gépet 40 ezerből is, monitort kivéve, irodai alkalmazásokhoz + nethez kiváló, másra meg nem használják.)

@Teszt.Elek:
Hát öcsém, te annyira segg vagy az egészhez, hogy kár is veled beszélni.

De talán győzd meg a Microsoftot is azokról a baromságokról, amiket itt összehordasz. Ők ugyanis nem úgy tudják, ahogy te.

DE ahogy látom, szövegértelmezési problémáid is vannak. Általános iskolában figyelni kellett volna olvasásórán.

@fda:
Tanítasz te a faszomat, koma.
Olvasni sem tudsz rendesen, az előző válaszodból is az látszik, hogy komoly szövegértelmezési problémáid vannak, te faszkalap.
És ilyen idiótaként meg te hülyézel le másokat, te szerencsétlen?

@vernarancs:
XP alá nincs ilyen, csináltak 64 bites XP verziót, bár az valójában nem XP, hanem a Win2003 kicsit lebutított verziója, és egy csomó dolgot nem tud, amit a 32 bites XP igen.
(És amikor használtam Linuxot, még az sem tudta a 4 GB fölötti memóriakezelést.)
Igen, tudom, hogy az Intel csinált ilyet, mert - a világ röheje - csak pár éve, az Core i3 (?) sorozattal kezdett el 64 bites procikat csinálni - az AMD már vagy 10 éve azokat gyárt, az első Athlonoktól. Neki ezért nem kellett ilyet csinálnia, régóta tudja (az Alpha procikról nem is beszélek, amik már vagy 20 éve is 64 bitesek voltak).

kéne egy nick 2011.09.02. 01:17:15

A szövegértelmezésre képtelen félhülye barmoknak egy hivatkozás, hátha a 20. elolvasásra megértik, miről beszélek:

logout.hu/cikk/a_windows_xp_32_bit_memoriakezelese/teljes.html

salapapa · http://salapapa.hu 2011.09.02. 08:30:05

@kéne egy nick: megtettem, de hogy ne kelljen keresned ide is másolom az írásodat:
"32 bites oprendszerhez (pl. Windows XP) fölösleges 2 GB-nál több memória, úgysem tudja használni (tudom, van a Windows XP-ben 3 GB-s opció, de instabillá teszi a gépet; a kezelhető 4 GB meg az összes memóriára vonatkozik, videomemóriát és egyebeket is beleértve)."

erre írtam, amit. most keresd ki Te ha érdekel! :)

(súgok: nekem a stabilitásos megjegyzéseddel van ellenvetésem.)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.09.02. 08:32:04

@salapapa: @kéne egy nick: és látod, megy ez -ugyan nem nekem írtad, de mindenkihez szól!- gyengeelmésezés és egyéb jelzőzés nélkül is!

Teszt.Elek 2011.09.02. 10:27:56

@kéne egy nick:
"Hát öcsém, te annyira segg vagy az egészhez, hogy kár is veled beszélni."
- Nem vagyok az öcséd.
- Valóban kár NEKED velem beszélni, de írogatni is szóval inkább ne erőltesd.

"De talán győzd meg a Microsoftot is azokról a baromságokról, amiket itt összehordasz. Ők ugyanis nem úgy tudják, ahogy te."
Tizensok éve programozok. (többek között windows alapú rendszereket) Úgy gondolom, hogy van némi fogalmam róla, hogy miként működik a memóriakezelés 32 és 64 biten. Bár lehet azt a win XP opciót nem ismertem korábban, viszont az összes többi dolog amit írtam pontosan úgy van, az utolsó betüig bezárólag. Többek között a te 3 gigás csodakapcsolód sem ér semmit, ha az alkalmazás nem használja az általam említett 3 gigás módosítást.

Ennyit arról, hogy mit kéne a Microsoftnak magyaráznom.

Most menj, vedd be a gyógyszeredet.

kéne egy nick 2011.09.02. 18:03:47

@salapapa:
Mindaddig, amíg nem hiszed, ki lehet szerencsére próbálni.
(A MS is ezt állítja, mármint hogy instabillá válHAT, szerintük persze feltételes módban. :-)
A hozzászólásod fölött linkelt lapon ott van az átállítás módja.

Egyébként csak úgy válaszolok, ahogy nekem válaszolnak. A normálisoknak normálisan. :-)

@Teszt.Elek:
Hát mondjuk aki tizensok éve programoz, és nem ismeri ezt a kapcsolót, amit én, aki utoljára vagy 20 éve tanultam számítógépet, és utoljára kb. ugyanakkor programoztam, igen, hát azzal azért nem dicsekednék.
(Csak voltak gondjaim, miután 4 GB RAM-ot raktam a gépbe, és nem látta, úgyhogy utánajártam, mi is a probléma. A neten elég sok minden megtalálható, talán hülyézés ELŐTT szét kéne ott nézni, hogy hátha mégis úgy van, ahogy a másik írja.)
Egyébként kösz, hogy bevallod, hogy félreértetted.
Amit te írsz, arról is tudtam, csak nem arról beszéltem. Te viszont elég nagy mellénnyel nyitottál, hogy te aztán mindent tudsz...
Részemről innentől béke.
süti beállítások módosítása