Tékozló Homár

Szarik az otthagyott utasaira az Orangeways

2011.09.02. 13:30 | jackyll | komment

Kamilla szomorúan vette tudomásul, amikor törölték Prágából hazafelé tartó esti járatát, és csak másnap reggel indulhatott. Megírta az Orangewaysnek, akik 2 hónap alatt arra nem vették a fáradtságot, hogy a jegy árát visszaadják:

Egy június végi szombat reggel utaztam Prágába a busztársasággal.  A visszautam vasárnap lett volna, de a programom másképp alakult, ezért a társaság pultjánál módosítottam a hazautazást a szombat 23,30-as járatra.  Az indulási időpontban az információnál tájékoztattak: a buszt törölték, oldjam meg másképp a hazautazásomat.  Mit volt mit tenni, vettem másnap reggel 6,30-ra egy jegyet (csak ezen volt szabad hely, egy másik busztársaságnál), felhívtam a korábban visszamondott szállásomat, utaztam egy kicsit városon belül, aludtam kb. 5 órát, és elgyötörten utaztam haza másnap.

Az Orangeways ügyfélszolgálatának megírtam a velem történteket és kértem kárpótlásomat.  Mindez több, mint két hónapja történt, választ azóta sem kaptam.  Az utazás után két héttel ugyan felhívtam őket, akkor a bizonytalan ügyfélszolgálatos a háttérből kért információt, mire egy határozott női hang közölte: várjak, még aznap küldenek választ (azóta is várom), egyébként is csak késett a busz....Hát, ebben az esetben üresen ment volna vissza Prágából, mivel mindenkit elküldtek a pályaudvarról. Kérésemre a prágai buszállomás ügyfélszolgálata angol nyelvű hivatalos levélben is nyilatkozott arról, hogy a buszt törölték. A nyilatkozat is ment az Orangewaysnek - természetesen semmi sem történt, a plussz költségeim (kb. 15 e Ft) azóta sem fizették ki, de még csak nem is válaszoltak.

És akkor a fedélzeti tapasztalataim röviden: az "utaskísérőt" mutatóba láttuk néha, az ingyenes meleg ital elmaradt, a WC -t  pedig csakis "nagyon sürgős esetben" lehetett használni. Sokat utazom hátizsákkal, fapados járatokon, diákszállókon megszállva, ezért van elképzelésem arról, mit várhat az ember az ilyen "gazdaságos" utazási módoktól. Nem
ezt. Mindez a hazautazásomat biztosító Student Agency buszon így nézett ki: a mosdó valóban használható volt, a kísérő lány legalább háromszor végigjárta a buszt tálcával, kávét-teát kínált, vagyis kedvesek voltak, minden működött, és nem kellett csordában járni pisilni a megállóhelyeken.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.09.02. 13:34:38

Nem először olvassuk ezt itt.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.09.02. 13:36:26

Na, de hogy szarik, ha nincs vécé?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.09.02. 13:37:42

Pedig még el is olvastam. Ajánlott levelet tetszett-e feladni? Nincs valami ügyvéd haver, aki szívességből megír egy levelet?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.02. 13:38:47

az volt mar, hogy pragaba 50 perc repulovel?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.02. 13:40:24

Kedves Ferenc ahelyett, hogy playmate kurvákat dug, válaszolhatna a kedves ügyfeleinek. :) Vagy két dugás között.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.09.02. 13:49:24

@Horváth Lajos: Minek? Ferenc a kedves, nem az ügyfél.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.02. 13:52:40

@Csokis:
De ha igazán kedves lenne,akkor válaszolna a levélre. Sőt, vinne a poszt-tolónak virágot meg csokit is...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.09.02. 13:54:30

@Horváth Lajos: Vagy elküldeni az Aldi teljes választékát fűszoknyás svéd csajokkal. Hát ez van, ide csak egy kis faszenes ravatal jutott, az is drágább, mint a románoknál.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.02. 14:08:51

@Csokis:
Én már beadtam az állampolgársági igényemet a románokhoz. Csak azt nem tudom, románul hogy mondják a Horváth Lajost?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.02. 14:26:19

"Student Agency buszon így nézett ki: a mosdó valóban használható volt, ..."

Akkor miért nem eleve azokkal jár?

Ja, az drágább...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.02. 14:27:26

"Az Orangeways ügyfélszolgálatának megírtam a velem történteket és kértem kárpótlásomat. Mindez több, mint két hónapja történt, választ azóta sem kaptam."

Nyilván ímélben...

S1lver 2011.09.02. 14:29:45

Minden heten ketszer megteszem a Becs-Budapest tavolsagot a nevezett tarsasaggal, es annak ellenere, hogy neha vannak felhaborito dolgok, a posztban emlitett inkompetenciaval meg nem talalkoztam. Arra volt pelda, hogy kiscsaladom szeretett volna meglatogatni Becsben es vmi agyatlan Fradi-meccs miatt attetek a nepligeti buszmegallot mashova, csak errol eppen az utasokat felejtettek el tajekoztatni, de masnap reggel udvariasan es gyorsan megoldottak, hogy kijussanak hozzam. Az ugyfelszolgalat tobbnyire rugalmas es kedves, lehet, hogy szegeny posztolo kifogott valami ujat.

Sajnos azonban a minoseguk erosen romlik lefele, a kaveautomatak egyre tobbszor elromlanak, veluk egyutt a multimedia rendszer is - no film, no radio. A WC viszont mukodni szokott, viszont tenyleg csak folyadek befogadasara alkalmas, de ez nem az Orangeways hibaja szerintem.

bal-og 2011.09.02. 14:32:48

"Őseinket felhozád Kárpát szent bércére.." Felejtsük el. Pedig tényleg.

2011.09.02. 14:33:31

@Horváth Lajos: vagy 1000 eurót egy dugásért :)

JanDar 2011.09.02. 14:35:20

Talán azért nem adtak inni odafelé, mert rossz volt a klotyó. Ezt hívják prevenciónak.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.09.02. 14:38:47

És akkor a posztoló volt az ELGYÖTÖRT ARCÚ LÁNY???

Ja nem, mert végül is másik társasággal jött haza.

2011.09.02. 14:40:24

@atpijkamo: ma még nem küldtek el sehol a büdös picsába?
öreg hiba, ha még nem.

CsakMintTe 2011.09.02. 14:43:45

Fáradságot.

És most végigolvasom.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.02. 14:43:54

@Horváth Lajos: Horváth országban lehetsz Nemzeti Lajos. Louis Nacionalni.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.02. 15:01:55

@Kulics: Hát így nem meg,hanem átbaszta a kedves poszt-tolót.
@atpijkamo:
Horváth-ország nem jó nekem, ott nem ócsóbb a hitel,sőt a gecik még baszogtatják az orosz kézben lévő hazai vállalatot, a Molt. :):)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.02. 15:18:16

@Horváth Lajos: Vigyázz, hogy beszélsz a Horváthokról!

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.09.02. 15:40:06

Kesett a torolt busz? Ezt csak en nem ertem?

igazságos 2011.09.02. 16:07:25

Prágába? Akkor láttalak a határon. :) De csak akkor, ha Szlovákia felé mentetek.

@hagyma: az volt már, hogy Prágába sokkal jobb autóval utazni, az élmény miatt, nézelődni, megállni, soroljam? Busz se rossz ám, de Prágába repülővel, ott még nem tart a magyar.

Mondjuk Londonba, Olaszba (oda is csak a tehetősebbek), már inkább kijut az ember gyorsabban repülővel, de Ausztriába, Prágába, Németországba is már kocsival jobb menni, Lengyelországba is. Hidd el, sok német turista, meg lengyel jön hozzánk, újabban kemping+autó egybe kombóval. Körbeutazgatják egész Európát. A magyarnak vajon mikor lesz ennyi pénze, meg nyári szünete???

igazságos 2011.09.02. 16:09:24

Egyébként szép narancssárga buszuk van, de a legjobb a bőrüléses busz, olyat csak ritkán lát az ember. :)

Tényleg élmény, miket nem látok, míg dolgozok.

A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.09.02. 16:28:55

@hagyma:
Nem tudom, mondjuk én Pozsonyba mentem orandzsvéjsszel az nekem 5.000 Forintomba volt(de lehet csak 4.000 és az oda-vissza lett volna 5ezer, nem emlékszem pontosan) de gondolom Prágába sem sokkal drágább.

Az én tapasztalatom, hogy teljesen kulturált utazás volt, jó-jó, nem szolgáltak fel meleg italt(de hulye kifejezés) de ennyi pénzért nem is várom el. Idoben, kényelmesen megérkeztunk, oszt kész.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.02. 16:41:05

@igazságos: de most miert hasonlitosd ossze a repuloutat gepkocsival, mikor busszal ment es jott??
nem mennek ilyen tavra busszal, ennyi.
kocsi az mas
nade busz..
sosem mennek tobbet busszal hosszabb tavra
a legszarabb
a vonat is jobb
@A country full of aliens:
nezd ene zet alairom, bar Pozsony lenyegesen kozelebb van
en nem birom a tavolsagi buszokat
sok okbol
valakinek mindeig pisilni kell
az a valaki eppen en vagyok
nem lehett normalisan ulni, vagy felallni
nem akkor all meg mikor akarom
stbstb.
szoval a sajat torvenyem
olyan 6-10 oran belul kocsi
felette repulo
0-6 kozott vonat is szoba johet
busz 2 ora felett semmikeppen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.02. 16:44:48

amugy ifjukoromban stoppal jartam vagy vonattal
mind a kettonek meg van a filingje
de egy busznak............

A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.09.02. 16:48:41

@hagyma:
Igaz, arról fogalmam sincs, hogy Prága mennyi órába telik busszal, sot, még azt sem tudom megmondani, hogy a Pozsonyi út milyen hosszú volt mert egy elbuvolo lánnyal utaztam ki, aki mellett repult az ido.:)
Tobb mint 10 óra Prágába az út? Azt én sem vállalnám be busszal.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.02. 16:53:40

@A country full of aliens: nem
itt ki ment a divatbol
de azt hiszem otthon is...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.02. 16:55:52

amugyis van a kocsim, mi a fasznak stoppoljak:)
annak idejen 16 evesen meg nem volt otthon...
eeeees
a vonaton lehetett logni!!!!
jkobb oldalon megnezted hol integet a kalauz es a baloldalon hatrarohantal moge\
mukodott

Timsó 2011.09.02. 17:11:04

Én mindig volánbusz eurolines-sal utazom.arra még sosem volt panasz.

2011.09.02. 17:25:09

@Horváth Lajos: A Ludovic-ban eléggé biztos vagyok, a családnevet nemtom :)

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.09.02. 17:44:47

@Horváth Lajos: Kedves Feri már régen eladta a részesedését a cégben. Azóta elég sok közbeszerzést megnyertek.

igazságos 2011.09.02. 18:17:45

@hagyma: tudod, a buszozásnak is van egyfajta hangulata, pláne, ha ismerősökkel mész, a faluból, hosszabb utakra, légkondival felszerelt buszra.

Voltam így Rómában, Bosznia - Herczegovinában, Franciaországban, nagyon jó volt, összeszoktak az emberek, a csapat, jókat beszélgettünk.

Mondjuk így egyedül nem biztos, hogy mennénk, de lehet ismertségeket kötni hosszabb távon, a buszozásnak van egyfajta hangulata.

@A country full of aliens: nem piros, hanem bordó, nem? Nem mindegy. :) VIP buszoknak van olyanja.

igazságos 2011.09.02. 18:22:10

@A country full of aliens: autópályán mész, nem sok, elvileg tényleg 4-5 órás út kocsival.

Amerikába 12-11 óra az út Londontól, legalábbis a nyugati partra, Los Angelesbe, repülővel.

Amerikaiak hozzá vannak szokva a kocsijukhoz, anélkül egy tapodtat se mennek sehova.

Vonatozni is imádok, kis piros, meg a gyors Váci vonat a kedvencem. :) Vonattal jobban szeretek járni, mint busszal, kényelmesebb, igaz, hosszabb a menetidő.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.02. 18:23:28

@igazságos: ezt elhiszem, na ez az a hangulat, amit nem szeretek
minden csak busz ne
/2 ora felett/
eger-pest kozott siman teljesitettem, mire elolvastam az ujsagokat fent voltunk/
hosszabb tavon nem es nem

v2peti 2011.09.02. 18:42:39

"az volt már, hogy Prágába sokkal jobb autóval utazni, az élmény miatt, nézelődni, megállni, soroljam? Busz se rossz ám, de Prágába repülővel, ott még nem tart a magyar."

Aki nem szereti a sört...

Bár pl. Telcˇ-be eljutni autóval a legcélszerűbb, Prágából visszafelé.

Grodin 2011.09.02. 18:51:22

Az elmúlt nyáron vagy nyolcszor tettem meg a Budapest-Berlin távot a fenti társasággal oda-vissza. Mivel ezen a távon messze ők a legolcsóbbak (a Student Agencynek nincs mindennap közvetlen járata, és valamivel drágább is), ezért nem is kerestem másik opciót. Ehhez tudni kell, hogy ennek a járatnak a közbülső állomása Prága, a napi négyből három esetben legalábbis.

Az utazás minősége amúgy júniustól augusztusra folyamatosan romlott, az a tippem, hogy a horvátországi extra nyári járatok indulása miatt folyamatosan közlekedtették a prágai-berlini buszokat, csere vagy tartalék nélkül.

- A videó/rádió augusztusban szinte alig működött, de nem sajnáltam, mert folyamatosan ugyanazokat a filmeket játszották, és nyolcadszorra már elég volt Sandra Bullockból :P

- A kávéautomata is egyre többször volt üzemképtelen (átlag minden második úton, augusztusra szinte állandóan). Amúgy nem kizárt, hogy direkt kapcsolták ki, mert a Brno-Prága közötti útszakasz borzalmas állapotú és folyamatosan ráz, aminek következtében az automata olyankor random adagolta magából a kávét a lépcsőre és a vécé elé.

- A hostessek teljesen változóak, gyanítom nagy lehet a fluktuáció náluk. Volt olyan, aki alig tudott angolul, olyan is, aki három nyelven beszélt és óránként megkérdezte kb., hogy ki hogy van, kér-e valamit.

- A vécével általában nem volt gond, bár egyszer a letört műanyag kézmosó csapot nem cserélték ki egy hónapig. A gond azzal van, hogy az ázsiai utasok általában semmilyen nyelven nem fogják fel, hogy a vécébe k*kilni nem szabad, és csak azért is oda eresztik. Ettől aztán eldugul, büdös lesz és nem lehet használni. Egyszer a hostess kislány bosszúból bezárta Prága után, és Berlinig csak Drezdában volt megálló..

- Ennél az volt kellemetlenebb, ha éppen hideg italokból fogytak ki, vagy egyáltalán nem volt fülhallgató (mindkét esetben elhangzott a hostesstől, hogy azért, mert a cégnek NINCS RÁ PÉNZE)

- Még kellemetlenebb volt, ha A: kánikulában elromlott a klíma, vagy ha B: letört a klíma fúvókája amit úgy is hagytak, és ha peched volt és pont alá ültél, akkor egész éjjel fújta rád a hideg levegőt, függetlenül attól, hogy hány fok van kint.

Viszont járattörléssel csak egyszer találkoztam.

Tudni kell még, hogy a ez a vonal - ellentétben az erdélyivel - átlag 30-40%os kihasználtsággal fut még nyáron is, télen ennél is kevesebb. Szóval mindezek ellenére szerencsés voltam, hogy végig közlekedtek:)

De azért az olcsóságnak láthatóan ára van.

Záró megjegyzés - Egyetlen dolog volt mindig: ingyen Magyar Nemzet:)

mirage8 2011.09.02. 18:53:06

Ha hozzatehetek egy velemenyt, szerintem inkabb az a baj, hogy tokmindegy, mennyire veszi a szolgaltato semmibe az ugyfelet, a magyar ahhoz fog menni, aki 30 forinttal olcsobban adja "ugyanazt" a szolgaltatast. Gondolom, a poszt-tolo is ilyen alapon valasztotta az emlitett tarsasagot. Persze lehet, hogy nincs igazam.

S1lver 2011.09.02. 19:01:22

Mit ad isten, most is ott áll a Népligetnél egy busznyi ember, mert a 18:30-as bécsi busznak így 7 óra felé se híre, se hamva...

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.09.02. 20:01:08

Ugyan, nekem május óta nem képesek visszafizetni a jegyem árát egy kimaradt/törölt buszjárat miatt.
Amikor rájuk telefonáltam ezen a héten, hogy heló, ezt így mégis hogy, első körben kitalálták, hogy mivel mobilos vásárlás volt, ha lehetséges, basszam már meg magamat két extravibrivel seggből szájba, mert azt nem adják vissza! Mindezt azután, hogy már küldtek egy emailt két nappal a járat törlése után, hogy bizony sűrű elnézésemet kérik, és természetesen vagy visszaadják a jegy vételárát, vagy egy buszjegyet biztosítanak következő utazásomhoz.
Ezek után annyit sikerült kiharcolnom a fentiekre való tekintettel ÉS minden bájamat bevetve, hogy a legközelebbi jegyem árából 3000 Ft-ot térítenek, amennyiben!!! kártyával vásárolok.
Tehát a jegyem teljes árát nem adják vissza, azt is feltételekhez kötik...hát igen, én is így érzem korrektnek...
Most azt hagyjuk is, hogy 7 óra helyett izomból 7:20-ra áll be a busz rendszeresen, és ezek után még simánszki tartanak egy 15 perces cigiszünetet is, garantálva a minimum félórás késést, de mindez nem fájna ennyire, ha legalább az a kurva melegital-automata működne a szar buszaikon, de nemnemsoha, és ha nem mindig ugyanazt a filmet kellene megnéznem havonta háromszor!

Kicsi Kacsa 2011.09.02. 20:23:33

Orangeways Budapest-Bécs 3000 ft.
Railjet Budapest-Bécs 3500ft.
Ha hozzáadom a buszhoz a csomag/300ft, akkor csupán 200ft-al olcsóbb. Viszont annyival kényelmetlenebb is.

Déliben a nemzetközi pénztárban mosolygós pénztárosok adják a jegyet. Nincs sor. Pár nappal előbb kell megvenni a kedvezményes jegyet, helyjegy, adott vonatra (amire kéred).

OW-nál pár nappal indulás előtt már nincs olcsó jegy, csak a 3000-es.

trhd 2011.09.02. 20:42:54

Én is már sokszor megtettem a Berlin-Bp távot velük, túl nagy gondjaim nem voltak velük. Az automata nem mindig működött, de azt nem sajnálom, mert nem gyárt túl "fényes" forró csokit, de ez nem zavar. Most be volt ígérve wifi is, de az nem ment, állítólag pont ezen a buszon volt elromolva (épp tegnap utaztam vele). Viszont ezen kívül semmi gond.
Nem igaz, hogy rendszeresen később állna be, nekem MINDIG halál pontos volt, időben indult és érkezett. Már sokszor utaztam velük, most is berlini állomásra csak azért értünk be 21:45 helyett 22:15-re, mivel a belső autópálya "körutat" lezárták Tempelhof előtt és eltereltek, azt se tudtuk, hova kerültünk. Úgy kellett GPS-t bekapcsolni és kitalálni egy útvonalat, de egy kis körbejárással megoldható volt, ez viszont nem az ő hibájuk (Berlin baromi nagy és bizony még én is eltévedek, pedig rég itt élek.)
A hostess körüljárt mindig, wc használható volt, klíma is teljesen jól ment, pont megfelelő hőmérséklettel.
Most azért választottam őket, mivel tényleg olcsóbbak lettek, a velük párhuzamos Eurolines járat miatt kénytelenek voltak engedni az árból - be is jött, mert kb 60-70%-ra megtelt a busz, de szerencsémre pont mellettem nem ült senki. A Eurolines 7eF-ért adja a Berlin-Bp-t, ami nagyon olcsó, pláne, hogy "business" buszok. Bár ott meg tudták oldani, hogy nem 3 kolléga utazik a buszon egyszerre, hanem csak egy darab sofőr van, akit Pozsonyban lecserélnek valaki másra (gondolom a partner cégek s talán, megy vissza a másik busszal), Prágában eleve át kell szállni másik buszra, így biztos jelentősen kisebb költségük van egy járaton.
Náluk egy nagyon picit nagyobb az üléstáv, s emellett 220V is van a buszon, meg wifi, de az mondjuk elég halovány. Legutóbb ezzel jöttem vissza. Ez akkor jó, ha valaki Prágában sétálni is akar egyet, mivel van kb 3-4 óra várakozás (csomagot is vinni kell!).
Tehát nagy a konkurencia, kénytelen mindegyik versenyezni árban. A többi busztársaságot nem ismerem, mivel nekem olyan kellett, amivel bármikor utazhatok. Az orange nagyon nagy előnye, hogy ha hirtelen és gyorsan utaznom kell, akár órákon belül úton lehetek, mivel napi 3x jár és ezt másik társaság nem tudja.
Problémák mindig lesznek és voltak, de összességében teljesen jók a tapasztalataim, a fenti negatív fikázó kritikák ellenében is tudom ajánlani.
Az meg nem igaz, hogy a vonat ehhez képest jobb lenne. Amellett, hogy 3x több pénzbe kerül, nem lesz gyorsabb és még szar kis fülkékbe 6-an is beülünk, 220V még talán lesz, de wifi nuku (a vonaton sétálni meg nem lehet, mivel a csomagomat, értékeimet nem fogom őrizetlen hagyni), tehát nálam egyértelműen a busz a befutó.
Ja igen, kocsival sem érdemes menni, mivel egy Berlin-Bp kocsival kb 60eFt-ba jön ki a mostani buszos utam 12eFt-jához képest. Ráadásul ott nem tudok dolgozni, bóbiskolni vagy filmet nézni, ha még nem láttam. Jah és a Prága-Brno közti autopálya olyan szar, hogy kocsival még döcögősebb, a busz lengéscsillapítói egész jók ám!!!

Muster Mark 2011.09.02. 20:55:12

Én irtózom a zsidóktól.

Bartush 2011.09.02. 21:35:12

Egyszer szerettem volna velük utazni, de nem sikerült. A busz még 1 órával később sem volt ott, az utaskísérő lány már sírt a végén, mert az emberek nem meglepő módon kiabáltak vele (persze nem szerencsétlen volt a hibás), hidegben kint várakozni decemberben nem volt kellemes. Én már nem vártam meg a buszt, haza mentem. A pénzem gyorsan visszaadták, persze nekem kellett utána járni, dehát ki más csinálná meg, maguktól meg nem adták volna vissza hiába maradt el szolgáltatás. Soha nem fogok velük utazni, és mást is igyekszek lebeszélni róla.
Ami vicces volt, hogy pár héttel ezután megkértek, hogy töltsek ki egy elégedettségi tesztet. Viccesek, mit hittek mit írok bele.

kispaci_S80 2011.09.02. 23:14:48

Tea? Víz? WC?

Anno (1999) busszal mentem egy BP-London oda visszát Euroline-szal. Ott azt ettem és ittam amit magammal hoztam és néha pihentünk is......az út 2 napos volt. Változnak az idők :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.03. 00:05:56

@kispaci_S80: tovabbra sem ertem mi visz ra embereket, hogy napokat/orakat/ uljenek kiszolgaltatva egy buszon 2011-ben
jo 99-ben meg haggyan, bar en akkor is inkabb vonat ha nincs penz repulore
/mikor mentel busszal akkor az atment a tengeren? vagy komppal?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.03. 00:14:03

@kispaci_S80:
Az régen volt.
Ma a tengeralattjáró a divat.
Én mindenhova azzal megyek.
Nem késik, és még soha nem zuhant le.

dzsonszmissz 2011.09.03. 01:56:05

Pár dolgot nem értek:
"Az indulási időpontban az információnál tájékoztattak: a buszt törölték..."

Vazze, az egész buszt törölték? A járatot könnyebb lett volna, hüjék a csehek.

Aztán.
Az eredeti hazautazást a posztoló saját döntése alapján előrehozta (na ezt a buszt semmisítették meg) majd megint egy másik járatra vett jegyet, mint amire a hazaút szólt, és ezért követel kártérítést???
Hm...ezt ménemértem?

Shinjuku 2011.09.03. 07:07:24

@Grodin: Nem lehet hogy a Magyar Nemzet miatt volt csak 30 szazalekos a kihasznaltsag?

RKamilla 2011.09.03. 07:43:37

@dzsonszmissz: Szia, igaz, szerencsére-remélhetőleg- a buszt nem semmisitették meg :)
Előrehoztam a hazautam. Kaptam egy jegyet a 23.30as járatra. Ez ugye nem közlekedett. Másnapra csak a 6.30as Student Agency buszra volt hely, a 12.30as Orangeways járatra, amivel eredetileg hazautaztam volna, már nem. Miért is nem kellene kártéritést kérnem? Még ha sikertelenül is...

RKamilla 2011.09.03. 08:02:55

Köszi, hogy elolvastátok, a Homárnak pedig a publikálást!
Válasz néhány kérdésre:
Miért Orangeways, és nem autó, vonat, másik busztársaság? Akkor ezt tudtam megoldani, és a buszok telitettségéből sokan vannak még igy ezzel. (Kevésbé gyakorlott vezető vagyok, kocsira a páromnak volt szüksége, stb.) Ha már busz, akkor elsőre az adott társaság ugrott be, pl. Student Agencyt nem ismertem. Ami egyébként nem volt drágább...
Reklamáltam irásban, bevontam jogászt, stb.? E-mail többször ment, csatolva a szkennelt doksikkal. Még arra az e-mail cimre is, amit "személyesen az igazgató válaszol meg" :) Jogászt bevontam, de miután megirta a levelet, szembesültünk vele, hogy 7 különböző Orangeways ilyen-olyan Kft. van bejegyezve, többségük tele munkaügyi és egyéb birságokkal. Vagyis a 7 db ajánlott levél mehetett volna olyan cégeknek, akik az etikus magatartást nem nagyon helyezik a központba.
Mit vártam ennyi pénzért? Amit leirtak :) Adott időben hazahozzanak.
Még a WC kérdéskör mozgatott meg többeket :) Igen, ez érthető, ezek a WCk "csak folyadék befogadására alkalmasak". De az út vége felé már arra sem, mert addigra a kislány be is zárta, és nagyon morcos volt, ha valakinek mégis pisilni kellett (szerencsére én már kihúztam...)

peteraxx · http://www.revu.hu 2011.09.03. 09:23:16

Kerülném, hogy reklámnak minősüljön, de a frissen indult www.revu.hu oldalon is az Orangeways rendelkezik szinte a legnegatívabb értékeléssel, nagyon hasonló sztorival. Ez biztos nem véletlen.

Grodin 2011.09.03. 11:23:12

@Shinjuku: Egyszer volt egy srác aki elkezdett kötözködni, hogy Népszabadság miért nincs, de végül nem szállt le, szóval nem tudom.

indapass90210 2011.09.05. 14:00:20

Nem értem mi a posztoló problémája! Az árkádban sem lehet ingyen szarni!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.09.06. 14:01:44

@Panni75: ?????
"A Malév magyar légitársaság Boeing 737-800, HA-regisztráció LOU végző járat MA-824 a Budapest (Magyarország) Prága (cseh), volt a megközelítés, hogy Prágában, amikor a személyzet szükséges megszakítja a megközelítés miatt az időjárás, és belépett egy gazdaságban kb 20 perc. A legénység később úgy döntött, hogy elterelje a Dresden (Németország), de szükséges nyilatkozni sürgősségi jelentési alacsony üzemanyag. A repülőgép landolt biztonságosan Drezdában található, mintegy 65 nanométeres északra Prága, mintegy 40 perccel azután, hogy megszakítaná a megközelítés Prágában. A gép elindult Drezda után körülbelül 90 perccel a leszállás után és elérte a prágai, összesen késéssel 02:10 óra. Németország BFU jelentett , a légi jármű nem tudott földet Prágában, mert a vihar frontális rendszer. A kapitány kijelentette, sürgős, mert az üzemanyag-hiány. A BFU vizsgálja."

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.09.06. 14:03:55

És az volt már, hogy én meg szarok az Orangewaysre?

iqlightblondiee 2011.09.14. 23:05:44

@Bartush: hát igen, ennyire idióták!
@RKamilla: "Jogászt bevontam, de miután megirta a levelet, szembesültünk vele, hogy 7 különböző Orangeways ilyen-olyan Kft. van bejegyezve, többségük tele munkaügyi és egyéb birságokkal. Vagyis a 7 db ajánlott levél mehetett volna olyan cégeknek, akik az etikus magatartást nem nagyon helyezik a központba" - na ez az, tényleg mit vársz ilyenektől? Illetve érthető lenne, hogy mit vársz, de látod, nem Te vagy az egyetlen, aki szívott velük/miattuk. A helyedben inkább elkerülném örökre, több energiabefektetést nem érdemelnek. Még a negatív reklám is kár értük...

IgazBandi 2011.09.15. 20:55:37

Sziasztok
Na akkor hozzá szolok én is egy pár dologhoz amit belső embertől tudok aki ott dolgozott.A dolgozok utoljára februárban kaptak időben fizetést,most jelenleg már több mint két havi fizetésükkel tartoznak nekik.Ők még ebben a helyzetben is bejárnak dolgozni,emberek közt próbálnak megfelelni minden téren,de nem könnyű szerintem.Családok életével játszanak napról napra több család került a szakadék szélére mert veszélyben van a megélhetésük.A körülmények a cégen belül katasztrofálisak de ezt mi is tapasztaljuk napról napra aki ezt a "luxus" szolgáltatást igénybe vesszük.Sajnos a vezetőség értékelhetetlen szerintem semmire sem reagálnak azt hiszik érinthetetlenek.Tévednek mert most többen perelnek a dolgozok közül,és hát a médiában is cikkek fognak megjelenni,na nem a napi gazdaságban mert ott van nekik valami spanjuk azt tisztán látszik,mert ott mindig fényezve van a cég.Több bizonyítékot igérnek hát várjuk mik azok.Addig is hajrá dolgozok,és kitartást.
Veletek vagyunk.Hajrá!
süti beállítások módosítása