Tékozló Homár

Álnorvég egyetemista Budapesten, avagy nigériai banki átutalásos lenyúlás

2011.09.26. 11:08 | jackyll | komment

Loretta egy már-már néphagyománynak számító lehúzást szopott be. A "kéne még X pénz, hogy hazajussak" metódus mára odáig fejlődött, hogy valódinak tűnő bankszámlakivonatot is photoshoppolnak az áldozatnak (hogy vissszautalták a kölcsönt), amin már csak a SWIFT-kód ellenrőzésével lehet lebuktatni a trükköt.

Régi és lelkes olvasója vagyok a Homárnak, és most nagyon szégyellem magam, hogy ilyen naiv voltam, beleestem egy nigériai banki átutalásos csapdába, angolul SCAM, amikor is az elkövető nyílt utcán pénzt kér valami sürgős esetre és hamis átutalással igazolja hogy a készpénzt amit kér tőled, azt az ő apukája már valójában elutalta neked. Az esetet azért írom meg Nektek, mert a férfi valószínűleg még Budapesten tartózkodik (szept 25-én este még itt volt) és én a sokadik hülye vagyok, akiből pénzt szedett ki. A nagyon részletes és nagyon meggyőző történetét kis változtatásokkal megtaláltam néhány angol nyelvű honlapon.

Nagyon röviden, két magát norvégnek valló férfi kérte a segítségemet angolul, amely szerint ellopták az egyiknek a hátizsákját amiben mindene benne volt némi készpénzen kívül. A norvég nagykövetségről jönnek, ahol már mindent elintéztek nekik, repjegyet Pozsonyból Oslóba meg onnan Tromsö-be, meg vonatjegyet Pozsonyig, csak a Tromso Spitzbergák kompjegyet nem tudták elintézni, ahhoz kéne nekik még 188 euró, mert nem fogad el a komp 48 órán belüli utazásra banki átutalást. Az egyiknek, aki Olaf Jensennek nevezte magát, pedig mindenképp haza kell érnie, mert geográfiából doktorál a Spitzbergáki egyetemen, és csütörtök reggel lesz valami államvizsga-szerűje, amit nem lehet halasztani, ha elhalasztja, egy évet várhat a doktori. Ha nem éri el a ma esti vonatot Pozsonyba, nem éri el a reggeli repülőt etc akkor bukik egy évet.


Az volt az adu ász, hogy az apja átutal nekem pénzt, és csak miután megkaptam róla a bizonylatot emailben, adok neki én pénzt.

A lelki ráhatás meg az volt, hogy itt Budapesten senki nem bízik senkiben, és még el is lopták a dolgait, és vasárnap este van, de neki csütörtök reggel lesz a vizsgája, szörnyű lenne, ha emiatt egy évet kéne halasztani, én vagyok az első, aki egyáltalán végighallgatja. A srác akinek kellett volna a pénz, jól beszélt norvégul vagy svédül, a munkám miatt sok skandinávval beszélek, az intonáció és minden más is rendben volt, az összes helyszín, utazási időtartam (komp, kabin etc, bár csodálkoztam hogy miért nem repülővel megy Oslóból v Tromsöből, lehet hogy elfogytak a jegyek).

Egy kávézóban várt rám, míg nagyjából ellenőriztem a történetet a neten és megadtam a bankszámlaszámomat az apjának, aki valóban vissza is küldött egy átutalási bizonylatot norvégül az emailcímemre. Leellenőriztem az egészet google.translate-tel, és minden rendben lévőnek tűnt. Handelsbank Spitzbergen volt a bank neve, ezt nem találtam meg konkrétan a google-ön, de a Handelsbank magyarul annyit tesz hogy kereskedelmi bank, és dunát lehet rekeszteni Handelsbank-okkal a skandináv térségben, gondoltam hogy lerakatnak elmegy. Még az IBAN szám is stimmelt, pont olyan volt, ahogy egy norvég IBAN-nak ki kell néznie, számjegyek stimmeltek.

Mikor én megadtam a bankszámlaszámom adatait, természetesen kellett a bank címe is, ezt megadtam  úgy hogy utca, házszám, irányítószám. A megkapott bizonylaton nemcsak ugyanezek az adatok voltak rajta, de az is, hogy hanyadik kerület, így magyarul! meg hogy LAFO – mint lakossági folyószámla. Ezt csak úgy tudod megkapni, ha tényleg elindítasz egy banki utalást - persze még az adatkitöltési résznél ezt az utalást meg tudod állítani úgy hogy a bankod által generált részt simán kopi-pészttel belerakod a most kreálódó pdf-be..., de ez az extra infó annyira megnyugtató volt, hogy sajnos a bank swift-kódját már nem is ellenőriztem le, pedig itt bukik a történet.

SPTXX314 swift kód nincs, tehát az egész bizonylat hamis. De ezt nem leellenőrizve visszamentem a sráchoz a kávézóba, írattam vele egy papírt, hogy átvett tőlem 190 EUR-t, meg csináltam róla egy fényképet, meg kettőnkről is, és reméltem, hogy egy norvég állampolgárnak visszaadtam a hitét Kelet-Európában. Hazamenet még a spitzbergás banki bizonylat nagyon foglalkoztatott, és a google-ben percek alatt kilyukadtam arra az oldalra ahol más áldozatok beszámolója van.

Rendőrségi feljelentést már tettem, de jó lenne ha több magyartól már nem tudna így pénzt kicsikarni...

Miután én a sokadik áldozata vagyok, azt nem értem, hogy szaladgálhat még Európában szabadlábon, hiszen ha megengedi hogy nagyfelbontású képeket készítsenek róla, akkor ha csak két ország rendőrségi adatbázisába bekerül, a rendőrség egy teljesen szimpla arcfelismerő program alapján is beazonosíthatja, és akkor könnyű lenne elfogni, többet nem repülhet, meg hasonlók.

Homár, kösz a segítséget minden naiv ember nevében, aki nem akarja hogy az országáról egy norvégben szörnyű benyomások maradjanak.

 

Beillesztek ide 2 weboldalt ahol nagyon hasonló sztorit adott elő Németországban, illetve Hollandiában, angolul az egész történet meg a kulcsszavak benne vannak. A nigériai banki átutalás technikai háttere.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

XCat 2011.09.26. 22:24:15

@füles1098: Tőlem... csak írd elé, hogy "szerintem", és ne általános érvényű igazságként állítsd be.

A fogyatékos gyerekekkel meg az van, hogy lényegesen többe kerülnek a társadalomnak, és lényegesen kevesebbet hoznak vissza ebből, mint az ép társaik. Közben meg a normálisakat hagyják tönkremenni. Szép hogy felkarolják őket, de valami épeszűbb fontossági sorrenddel kellene. Mondjuk majd ha lesz miből. Addig meg várnak szépen.

@venszivar: De. Ez a védjegyem.

füles1098 2011.09.26. 22:27:50

@venszivar: Én vidéken élek, hála istennek itt még kicsit más a világ mint Budapesten.
Az összes kormányunknak köszönhetően alaposan a padlón vagyunk, de még nem halt ki teljesen az emberekből a segítő szándék.

XCat 2011.09.26. 22:29:23

@füles1098: A cirkuszolás meg nem kizárólag a cigányok sajátja. Ők talán kicsit látványosabban művelik, de ennyi. A hajad égnek állna, amilyen sztorikat tudnék mesélni magasan képzett, jólszituált, példás családok életéből. :)

A WaffenSS-ben is akadt jószándékú, talpig becsületes, pacifista ember, csak a többségre ez nem volt annyira jellemző.

Dwokfur 2011.09.26. 22:30:24

@velorex-vezető:
A BBC-s "The Real Hustle" című átverő-showban elfogadták fehér embertől is.
Most adtam egy jó tippet? ;->

füles1098 2011.09.26. 22:37:55

@CatMother:" A fogyatékos gyerekekkel meg az van, hogy lényegesen többe kerülnek a társadalomnak, és lényegesen kevesebbet hoznak vissza ebből, mint az ép társaik."

Te valóban genya vagy, de nem kicsit.

"A hajad égnek állna, amilyen sztorikat tudnék mesélni magasan képzett, jólszituált, példás családok életéből. :)"

Ki mondta neked, hogy a magasan képzettség az együtt jár az intelligenciával?

Most elmentem aludni, jó éjszakát.

XCat 2011.09.26. 22:45:35

@füles1098: Elég sokan mondták, és én is ezt tapasztalom. Még akkor is, ha tudom hogy ez azoknál akik ebből kimaradtak, nem olyan nagyon népszerű elgondolás. :)

Én realista vagyok, és tisztában vagyok az életképes társadalom működési elveivel és feltételeivel.
Ez itt nem az, és te meg a hozzád hasonlóak... hogy is mondjam, szóval megérdemlitek azt a szart, amiben nyakig vagytok. Ahhoz meg túl hülyék vagytok hogy rágyertek, mennyire magatoknak csináljátok. Viszont a struccpolitikától ez megváltozni nem fog.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 22:46:33

@CatMother: "A hajad égnek állna, amilyen sztorikat tudnék mesélni magasan képzett, jólszituált, példás családok életéből."

Álljon! Mondjad! Álljon! Mondjad!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 22:50:44

@CatMother: Név nélkül!

Csinálj egy másik nicket, amit nem ismerünk fel, modjuk mothercat, és azzal nyomasd.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 22:51:06

Nyugodtan szóljon, akit zavar, hogy bugyborogtatom a kólámat.
...úgyse érdekel.

XCat 2011.09.26. 22:53:09

@atpijkamo: A lehetőség nagyon csábító, de ki fogom hagyni.
Megfizették a maguk poklát, elég méltatlan lenne, ha odadobnám őket arra, hogy rajtuk csámcsogjon egy rakás erre hajlamos egyén. Még név nélkül is.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 22:54:59

@estrella negra: Abbahagynád már a kólabugyborogtatást? Baromi idegesítő.

XCat 2011.09.26. 22:55:48

@atpijkamo: Na jó, majd megpróbálok olyat keresni, akit eléggé utálok ehhez. :)

_____________ 2011.09.26. 23:05:41

@_____________: Bocs, most látom hogy női hölgy vagy...
:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 23:11:31

@estrella negra: Szevenápot.

- Hogyan kelti fel Hófehérke a hét törpét?
- Seven up!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 23:12:22

"Nekem meg olyan papírom van, ha azt megmutatom, magát elviszik."
...illetve nem nekem, egy ismerősömnek.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 23:13:12

@_____________: "Bocs, most látom hogy női hölgy vagy..."

Mindegy. Amekkora liberalizmus van itt manapság, akármit el tudok képzelni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 23:14:43

Amúgy norvég egyetemista az illető, csak most ellopták a hátizsákját, mikor beugrott pogácsáért a Tescoba.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 23:16:07

@CatMother: Tapsvihat, petárdák, tüzijáték... az új avatarodnak.

XCat 2011.09.26. 23:18:09

@atpijkamo: Kösz, de cseréltem közben... túl cuki lett. Ez jobb.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 23:19:13

Az összegömbölyödő is jó. A felemás fülü baba jobb volt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 23:20:25

@CatMother: "túl cuki"

Cuki, cukibb, legcukibb, boááá...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 23:42:14

Nyuszika füvezik a folyóparton. Odamegy hozzá a vidra.
-Mit csinálsz, nyuszika?
-Füvezek, vidra.
-Azt, hogy kell?
-Leszívod, lenntartod, kifújod.
Vidra szív egyet, kifújja.
-Nem jó, tartsd lenn!
Megint szív egyet, kifújja.
-Tudod mit? Szívj egyet, ússz át a túlsó partra, ott fújd ki.
Úgy is lesz, vidra felbukkan a túlsó parton, kifújja, elszáll, mint állat. Ott áll a viziló.
-Mit csinálsz, vidra?
-Repülök, wazze, ússz át a túloldalra, nyuszika téged is megtanít.
Viziló átúszik, kibukkan a vízből. Mire nyuszika:
-Fújd ki, vidra, fújd már ki!

inyesmester 2011.09.27. 00:51:27

Azért a Hoffmann Rózsa tud valamit. Ha a posztoló nem tudott volna angolul, lenne 190 eurója :)

közödeszed 2011.09.27. 01:31:19

@CatMother:sajnos minden szava igaz.en anno a tanulasba menekultem a nincstelenseg elol, most meg a munkaba.
@estrella negra:
Megy a nyuszika es a medve az erdoben, a nyuszika egy tohoz ert, a medve meg egy kicsit a villanyszereleshez.

Megdobbent 2011.09.27. 04:03:09

Ezek a fura eszakiak nagy farncok :) Egy idoben komolyan meg voltam rola gyozodve, hogy az egesz eszaki ovezet alapvetoen egy virtualis, fiktiv kis kozosseg. De vazze nekem egyszer ket ilyen furanyelvu alak par eve egy szimpla BKV buszon kilopta a szatyrombol a kajakonzervemet (asszem lencsefozelek volt porkolttel). A mai napig nem hiszem el, de teny, ami teny - igy volt. Tan a sok trombitalastol nem urai mar a tetteiknek :) Jah az en ket norvegomon szigetszalag volt...

Megdobbent 2011.09.27. 04:07:00

@tsm08: lehet, hogy volt naluk cukorka?

magician 2011.09.27. 07:44:00

@CatMother: Kedves! A párom siket nő, 2 diplomával és tanít. Fogyatékos gyerekeket, akikkel igaz, hogy nehéz foglalkozni, de igyekeznek, mert a tanítónéni a példaképük. Szóval először gondolkozz és utána bölcsen maradj csöndben.

Manyecska 2011.09.27. 08:35:05

Uram mindig azt mondja ha valaki kéreget a pirosnál: ..uram nekem hét gyerekem van otthon, éééérti, hét!!!...:))..én meg süllyedek bele az ülésbe..

velorex-vezető 2011.09.27. 09:18:03

@magician: Valahol mindkettőtöknek igaza van. Viszont látni kell, hogy átesett a társadalom a ló túlsó oldalára. Milliókat költenek "akadálymentesítésre". Rámpákat építenek ki olyan helyeken is, ahol 10 évben egyszer, ha fel akar valaki menni kerekesszékkel és biztos, hogy lenne ezen alkalommal két segítőkész ember a rámpa helyett. Be kellene látni, hogy "esélyegyenlőség" NINCS. Akármilyen jól keresnek a plasztikai sebészek, a bányarémből soha nem lesz bombázó, legfeljebb geronazzo Mária a kacsacsőrű emlős.

magician 2011.09.27. 09:23:36

@velorex-vezető: Hörrr... Jó példa Máriánk... megvan a napi horror. Ami az akadálymentesítést illeti, sok helyen úgy csinálták meg, hogy az első tél fel is törte a rámpát :( Ésszerűséget meg a kormánytól nem várok már, mert se jobb, se bal oldal nem jó. Az egyik baromságokat tesz, a másik baromságokat mond.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.27. 09:38:16

@Dr Jozef Vengloš: köszi. ezer éve nem hallottam már :)

Halál Bika 2011.09.27. 09:44:49

Nincs is olyan ország hogy Norvégia, itt már elbukik a történet.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.27. 09:51:04

@velorex-vezető: Helyesen- milliárdokat költenek... Csak sajnos nem az cél, hogy segítsenek, hanem, hogy lehessen húzni egy strigulát a feladattervezetben. Mint annyi más esetben (kerékpárutak, cigánykérdés etc.).

velorex-vezető 2011.09.27. 10:14:19

@estrella negra: Persze. Országos szinten milliárdokat. Én egy-egy helyszínre fókuszáltam. És pártfüggetlenül: ez egyben néhány csókosnak nagy biznisz.

XCat 2011.09.27. 10:28:10

@magician: A párodnak mondogasd akkor a hülyeségeidet, az úgysem hallja. :)
Most tényleg arra vered magad, hogy két diplomát toltunk a segge alá? :)) Ha teljesen hülye volt, akkor is átment, elvégre ki húzna el egy nyomorékot. Felveszni meg ugyanezért felveszik.

XCat 2011.09.27. 10:30:45

@CatMother: *venni

@Megdobbent: Az éhség nagy úr.

XCat 2011.09.27. 10:33:36

@estrella negra: A kerékpárutakat a legtöbb helyen konkrétan úgy oldották meg, hogy ráfestették a járdára. A statisztikában jól mutat hogy ennyi kerékpárutat hoztunk létre, ócsó is volt, a gyalogosok meg tanuljanak meg repülni.
Én meg felváltva szidom a biciklisek meg a városvezetés kurva anyját.

velorex-vezető 2011.09.27. 10:47:14

@CatMother: Ahol elég széles a járda, nincs ezzel semmi baj. Kivéve, ha a legtöbb gyalogos olyan birka, hogy nem képes a vonalon kívül csámborogni. Sokkal nagyobb ökörség volt a közutakra rászabadítani a biciklistákat. A lámpánál beáll eléd középre, aztán vezethetsz egy bicikli tempójával és még élvezi is, pedig pár méterre ott megy a bicikliút.

XCat 2011.09.27. 10:58:58

@velorex-vezető: Ahogy elnézem, itt senkinek nem lenne semmi baja biciklisek nélkül. Lincseljük meg őket. :)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.27. 11:33:28

Én most figyeltem fel csak! Szerintem ez egy UFÓ volt! Nézzétek a szeme fehérét! Tök fekete! Talán a Betelgeuzere szeretne hazamenni, de hát ezt mégsem mondhatta meg a levél írójának!

Dr. Körömlakk ® 2011.09.27. 11:39:16

@velorex-vezető: kiscsibém, ha igazán fasza nemhuszár lennél, akkor azt is tudnád dr körömlakkról, hogy Igazságosztóval, és enamellel anno szépen elfájtolgatott atémában, hogy a nemlétező fasza ki van azzal, hogy a poszttolót basztatják feszt, ha van rá ok, ha nincs.
szóval tájékozottságból egyes, maraggyá állva.
egyébként meg csak szólok, hogy én akkor szoktam a poszttolót, ha tényleg úgy gondolom, hogy egy tulok.
egyébkéntmeg hízeleg, hogy bár hónapok óta az orromat se dugtam ide, mégis így emlékeznek reám, ez a mai rohanó világban felér egy kitüntetéssel!
yeahh...

csonkolom.

a poszt nem olvasom el, mer bisztos jó szar.
;)

Vászka, +1 :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.27. 12:16:50

Ki tud többet dr.Körömlakkról?
Művelcségi vetélkedő.

velorex-vezető 2011.09.27. 13:22:37

@Dr. Körömlakk ®:
"a poszt nem olvasom el, mer bisztos jó szar."

Valószínűleg ugyanezt tetted, amikor én voltam a posztoló, mégis reflexből lehülyéztél. Azért jutottál eszembe, mert itt is beindította néhány troll ezt a folyamatot.
Viszont még jobban emlékszem az enamel nevű psychopatára, aki a jelekből ítélve akkor valószínűleg totál be volt tépve. Azóta gondolom elhunyt túladagolásban. Béke poraira!
Elnézést, hogy a korábbi altruista megnyilvánulásaidról nem tudtam, de nem olvastam át az egész Homár archívumot, mielőtt megírtam a saját esetemet. Egyébként nem gázoltatok a lelkembe. Az eredménnyel tökéletesen elégedett voltam. A Royal Club Visegrád nevű szélhámos bandának sikerült egy kis "reklámot" csinálnom.

anarch 2011.09.27. 14:19:37

Ez valami halandzsa nyelv? Keveredik benne minden...

Facebookra szerintem megérne egy posztot a fotóval, hamar meglenne a miszter. Biztos ami biztos alapo tedd hozzá hogy ráült a szupercuki kölyökmacskádra is, vagy valami ilyesmi.

Dr. Körömlakk ® 2011.09.27. 14:52:50

@estrella negra: én!
@velorex-vezető: hát akkor ne irkálj ilyesmit, ha nem tudsz mindent. amúgy melyik volt a Te posztod? ha igazad van, és tévedtem, meakulpázok. ha nem, nem.
ja, várjá, valami szopatós beetetős termékbemutatós ebédeltetős cucc vót, mi?
hát őszinte leszek: a véleményem azóta sem változott. aki ilyenre megy, az háát... hogyismonnyam... nem akarok bántó lenni.
de!
ez nem von le semmit abból, hogy akik csinálják, azok megérdemelnek egy 25 kilós vasalt betontörmeléket az ánuszukba.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.27. 15:21:42

@atpijkamo: Volt, csak suttyomban miséztek. A hivatalos banda viszont tényleg felesküdött a népköztársaságra.

velorex-vezető 2011.09.27. 15:22:36

homar.blog.hu/2010/11/10/felejthetetlen_udules_a_royal_club_visegrad_jovoltabol

Korábban már voltam két alkalommal is hasonló kedvezményes árú üdülésen, tehát nem igaz, hogy ab ovo ördögtől valók az ilyen megkeresések. Az egyiken még a másfél órás agytágítás is elmaradt, mert a cég képviselője egy értelmes fiatal nő volt és kb. 2 perc alatt felfogta, hogy nem vagyunk potenciális "time sharing" vásárlók, ezért békén hagyott minket. Ha Te két alkalommal kellemes éjszakát töltesz el olasz fiatalemberekkel, de harmadik olasz fickó impotens és még ellopja a fülbevalódat is, akkor Te vagy hülye?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.27. 15:31:43

Nagyfaluban jártam,
szőke kékszemű norvégot láttam.
Mondá ő Kékfogú Harald, majd lekapva headsetjét a feliratra mutogatva magát igazolni próbálja.
Mondá, vasárnap van, bezárt a pláza.
Ha nem kap pénzt tőlem máma, nem látja többé a barátnője háza.
Ha viszont kapja ajró, mai árfolyamon törleszt nékem a bátyja.
Kérdem én, magyar vagyok, nem látja?
De, de látja.
Kilóg a valagam a gatyából, hát azt nem látja?
Majd homlokon találta öregapám desznyóganézó lapátja.

Mese VÉGE

Tanulság: SOSE bízz szőke kékszemű fickókban. Nem helyespaseek, és simlis mind.

Dr. Körömlakk ® 2011.09.27. 16:54:03

@velorex-vezető: nem vitázok nincs értelme. hogy hofisan mondjam, nem egy malomban őrlünk.
megbántani meg nem akarlak...

Dr. Körömlakk ® 2011.09.27. 16:59:55

@estrella negra: Körömlakk egy kurva jó csaj, és vág az esze mint a beretva. Így elöljáróban :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.27. 17:54:57

@Dr. Körömlakk ®: Meg állítólag van két gyereke. Hány éves lehet ez a csaj?

Rosszindulatú Vászka 2011.09.27. 18:09:04

@Dr. Körömlakk ®: mit akarsz tudni? Csak kérdezzél bátran!

@estrella negra: épphogy nem kriminalizálható, ha fényképezem. Teccikérteni.

Rosszindulatú Vászka 2011.09.27. 18:36:28

@estrella negra: mivan, mivan?

Inkább haggyuk, most nincs kedvem verekedni. Talán majd holnap.

Kandabula 2011.09.27. 18:47:38

Haggyátok már abba! Rengeteg átvágási technika van, a lényeg, hogy ne dőljünk be. Szerintem ez a blog sikeres, mert elég sok dologgal foglalkozott. Szóval, éberség! Apropó: van egy kis butikom, ahol be lehet fizetni. Odajöttök, befizettek, le is fotózok mindenkit. Mi ebben a rossz?

Dr. Körömlakk ® 2011.09.27. 18:58:24

Háháhá, gyerekek számában siklik a dolog, de arca van, az tutifiksz :)

venszivar 2011.09.27. 18:59:37

@Kandabula: Hali! Úgy is van! Szigorúan,nyaklevest MINDEN HŐBÖRGŐNEK!
Nekem min. kettőt,mert elmaradásba vagyok!Reklámozd! Hova menjek butiknézőbe, fotót készíttetni ? úgy is utoljára Nigériába a sitten fotóztak utoljára,de v. 5 éve.....Ausztráliából, hazafelé jövet.Nos, hova menjek?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.27. 19:23:34

@Dr. Körömlakk ®:
Majd Vászkából kicsavarom holnap.
Addig gyúrok egy kicsit.
Azt mondtad rá, Husi?
Sz'al inkább ugorjam át?

Dr. Körömlakk ® 2011.09.27. 19:32:15

@estrella negra: neeeeem, Vászka egy tökéletes alkatú adonisz. ez komoly.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.27. 19:35:58

@Dr. Körömlakk ®:
Most elbizonytalanodtam. Milyen pólót gyártassak?
I szívecske Körömlakk
VAGY
I szívecske Vászka

Túlterhelitek a chipet a fejemben.

Dr. Körömlakk ® 2011.09.27. 19:38:08

@neccharisnyás útonálló: drága, a pólónak két oldala van, úgyhogy a kérdést megoldottnak tekintem :)
felhívom a figyelmed, hogy áljáv Körömlakk póló már készült, méghozzá a választások környékén :D komoly :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.27. 19:44:57

@Dr. Körömlakk ®:
Komoly? Decukiiik! 8)
Egyébként meg franCZba! Lehet, olyat csináltatok, hogy lekicsinyíttetem a feliratokat, és akkor egymás mellé dekoltázs meg man breast tájékra szitáztatom rá. Na?

Dr. Körömlakk ® 2011.09.27. 20:37:56

@neccharisnyás útonálló: király, fotóapparáttal örökíccsed meg és mélbe kérem :)

Kandabula 2011.09.27. 20:53:04

@venszivar: Mobil butikom van, az van ráírva, hogy "Befizetés itt!" Főként a Váci utca és a pályaudvarok felé járok. Ahol sorban áll a nép az ablakomnál, ott vagyok én. Mindenféle pénzet befogadok. A fotó csak hab a tortán.

A Tyne folyó déli partja 2011.09.27. 21:03:52

@CatMother: jelentem, itt is. kissé idegesítő, mikor gőzöm nincs arról, hogy ez most egy bicikliút, mert annyit tettek, hogy kitettek egy táblát a járdára, hogy ez a bicikliút. esetleg felfestettek rá egy biciklit. pár kilométer után se híre-se hamva, most aztán találd ki, hogy most illegálisan mész-e a járdán, vagy ez még mindig a bicikliút-e..

venszivar 2011.09.27. 21:08:01

@Kandabula: A Váci utca O.K., Vácott a Váci utca! Viszont a pályaudvarok, akkor Abádszalókon mikor leszel? Van pár milliárd milpengőm, örülnék, ha adnál érte 11 741 €-ot.
Akkor Te román-osztrák-iráni, vagy? ezek közül a labancokat rühellem.....a többieket imádom, mikor látom őket a TISZTÍTÓ TŰZÖN ! :))) :D

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.27. 21:25:04

@Dr. Körömlakk ®: Akkor olyasmi lehet, mint én.:-)
A betört cserpák az macsós?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.27. 22:03:13

Akkor jó.
Féltem, hogy kiszerecc belőle.

venszivar 2011.09.28. 02:27:48

@Kandabula: mi van ?! már nem szeretsz?!

Kandabula 2011.09.28. 11:20:15

@venszivar: A fenébe gyötörsz engem. Ki vagy?

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2011.09.28. 14:13:24

Ezek a szemet nigeriaiak... akarom mondani, norvegok!

Komolyan, le kellene mar szakadni a "nigeriai csalas" megnevezesrol.

venszivar 2011.09.28. 15:03:07

@Kandabula: A Devla rágja meg a májadat! Akkor jó vóótam, mikor elintéztem, hogy a 66 éves anyósommal hálj, mert cigó nőre volt gusztusod. Fene a román-osztrák-iráni pofádat, most meg már LETAGADSZ ?! Mi lesz a bíznííísszel ? Lössz v.jössz....?!

Ugyandehogy (törölt) 2011.09.29. 07:31:36

nem olvastam végig az öccá kommentet, de a norvég követségre és a rendőrségre eljutott már az infó?

Kandabula 2011.09.29. 22:36:41

@venszivar: te egy hivatalos, netán beteges kellemetlenkedő vagy? Élvezed?

venszivar 2011.09.29. 22:58:30

@Kandabula: NYASS GEM BOY! Na csá.....
még te papoltál nekem ?! elmész, te a picsába! ROMÁN.

Balint Gyuri bacsi 2011.09.30. 00:52:45

a fenykep segitsegevel siman elkapjak.
eleg jellegzetes fekete szeme van.

Lillababy96 2011.12.04. 11:00:45

@zoli bp: Előítéleteid vannak , akkor egy nagyon negatív ember lehetsz ! Nem szabad beskatulyázni senkit . Lehet , hogy segítségre lett volna szüksége annak az embernek !Képzeld el ezt fordított esetben ! Milyen ? ;P

Stupido_Girl 2011.12.04. 16:45:04

@Kandabula: Milyen útvonalon szoktál közlekedni, és miről lehet felismerni?

emil2 2012.08.08. 10:56:19

Nagyon köszi a fényképet! Mi most szombaton (2012.08.04.) ettük meg a meséjét. A különbség annyi volt, hogy most grönlandinak adta ki magát. A rendőrségi bejelentésre készülünk.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2012.08.15. 15:32:09

@emil2: nagyon helyes, a csalónak is meg kell élni a hülyékből :D

Rose Kurtis Danny 2022.01.19. 21:30:14

Néhány hónappal ezelőtt kerestem online egy megbízható kriptobefektetőt, aki segítene kereskedni, és egy online brókerhez irányítottak, és nem tudtam, hogy kockára teszem a pénzem. Fiókom létrehozása után megkértek, hogy kezdjek 19 000 eurós kezdeti befizetéssel, és több hívás és e-mail után meggyőztek az utalásról.
Ezután nemzetközi átutalást végeztem az amerikai bankszámlájára. Azt mondták, hogy az átutalt pénz az én befektetési alapom, és 2 héten belül megduplázódik. 3 hét várakozás után nem tudtam kivenni a pénzem, és nem is volt nyereségem, így rájöttem, hogy átvertek. Ezért gyorsan felhívtam az ügyvédemet, aki azt mondta, hogy ha egy online bróker vagy tőzsde megcsalt, és vissza akarom kapni a pénzét, forduljak a rendfenntartó céghez, például a lallroyal.org-hoz az azonnali helyreállítás érdekében. Online felvettem a kapcsolatot a céggel, és a Lallroyal visszakapta az elveszett pénzemet a bankszámlámra.
süti beállítások módosítása