Tékozló Homár

Nem figyelnek a vendégre az Ildikó Vendéglőben

2011.10.04. 12:54 | juszka | komment

Még a legjobb vendéglátósokkal is előfordul, hogy egy-egy közkedvelt étel még zárás előtt elfogy, azonban érdemes a félreértések elkerülése végett ezt rendeléskor közölni a vendéggel. Az sem árt, ha a fogyasztó azt kap, amit rendel, és ha véletlenül hiba csúszik a rendszerbe, még mindig elnézést lehet kérni udvariasan - talán akkor nem a Homárnak panaszkodik a naiv ügyfél.

A zalakarosi Gránit Gyógyfürdőben töltöttük 2011 októberének első vasárnapját (okt. 02.), ami meglepően meleg volt. Szeretünk ide járni, mert teljes mértékben meg vagyunk elégedve a gyógyfürdővel. A gyógyfürdőn belül, a strand részén, található a fürdőtől teljesen különálló vendéglátóipari egység: az ILDIKÓ VENDÉGLŐ, ahol is minősithetetlen '"kiszolgálásban" volt részünk.

A férjemmel tértünk be az étterembe, kb. délután 2 óra körül. Helyet foglaltunk és jött is a pincér. A férjem egy menüt választott (halászlé, túrós csusza), én egy borzas szeletet választottam salátával. Majd 5 percre elhagytam az asztalunkat, és amikor visszértem, a férjem közölte, hogy nincs borzas szelet menjek oda a pulthoz és kérjek mást. Odamentem a pulthoz, és tisztelettel, kedvesen megkérdeztem milyen lehetőségek közül választhatok. 2 férfi alkalmazott nézett rám, majd a mellettük álló nő közölte, hogy mindjárt zárnak (tele volt az étterem németekkel, akik akkor rendeltek, amikor mi is) és egyébként sincs borzas szelet, hanem pulyka van és fogas vagy ILYESMI. Válaszomban megfogalmaztam, hogy a borzas szeletet nagy betükkel láttam kiirva az étterem előtt ajánlatként, ezért voltam bátor ezt választani. Majd a pulykára tereltem a szót, persze még egyszer egyeztettem a hölggyel, hogy rántva kérem és salátával.
Megkérdeztem azt is hogy van-e pulyka és saláta. A pulykamellet kis várakozás után roston kaptam és egy fél tenyér nagyságú vékony szeletet hoztak. A saláta pedig (és ezen voltam leginkább felháborodva) magyaros csalamádé-savanyúság volt ezersziget öntettel leöntve. Miután felszolgálták vörös arccal kérdeztem, hogy ez mi?
A pincéreknek szelektiv hallása volt "nem hallották meg", ill. ott is hagytak a csalamádéval... Férjem magára vállalta, hogy megeszi a csalamádés ezersziget öntetet, mert ilyen a természete és nem akarta, hogy még jobban felbosszantsam magam. De teljes egészében nem tudta megenni szegény. Majd amikor közöltem a hozzánk lépő pincérnővel, hogy nem csalamádét kértem öntettel, hanem salátát és nem ilyen pulykát kértem, bólintott egy nagyot és egy "ühüm" kiséretében szemrebbenés nélkül közölte fél háromkor, hogy órák múlva zárnak és nagyon sajnálja a borzas szeletet, hogy már nem volt. Jeleztem felé, hogy ez igy nem lesz jó. További kérdésemet azzal akadályozta meg, hogy elmondta a borzas szelet receptjét, amit én nem akartam meghallgatni. A tetejébe közölte, hogy a csalamádés akciót beszámitja 950 forintért, tehát nem számol teljes árat. Visszakérdeztem, hogy a csalamádéért? A férjem menüje 990 forint volt, igy együtt 1940 forintot fizettünk, és 2 db ezres után eszébe sem jutott a pincérnek visszaadnia a 60 forintot, hanem elrohant, mielött bármit is szólhattunk volna.
Dühösen álltunk még egy darabig, de feltünően nem értek rá az alkalmazottak. A panaszkönyvet felesleges lett volna elkérni, mert nem adták volna oda, a panaszomat sem vették komolyan.
Elképesztő, hogy ez az étterem megengedheti magának ezt a viselkedést. Én nem kötözködöm sehol, csak enni akartunk egy finomat, és direkt előzékenyen megkérdeztem, mit választhatok. Itt tanulság nincs, csak annyi, hogy ez ma Magyarország, és itt bármit BÜNTETLENÜL meg lehet csinálni.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.04. 12:57:08

Az internet nagyon jó dolog, de a használatánál figyeljünk arra, hogy ne sértsünk meg másokat ok nélkül.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.04. 12:59:24

"A panaszkönyvet felesleges lett volna elkérni, mert nem adták volna oda, a panaszomat sem vették komolyan."

Nagyon negatív.

Dr Gregory House 2011.10.04. 13:07:46

Ha a német csoport tagja lettél volna, valószínűleg elégedetten távozol. Két személy nem üzlet, német csoport az üzlet.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.04. 13:08:49

@Horváth Lajos: "Így akar bármit is elérni?"

Álljon szélre!

Nem figyeltek a panaszára, pont azért kéne beírni.

Dr. Kix 2011.10.04. 13:10:03

Igenis fel kellett volna vállalni a dolgot és balhézni, ha másból nem értenek. Ettől függetlenül persze szomorú a történet.

Dr. Kix 2011.10.04. 13:12:29

Amúgy tuti Fuvar Levivel hozatták a borzas szeletet. :)

A_blogger 2011.10.04. 13:13:46

kettőkor azt mondani, hogy mindjárt zárunk? főleg egy nem várt meleg, októberi vendégfogó napsütéses időben? a strand hétig nyitva, de a fizetővendéget kettőkor már zárórával fenyegetik. persze.

XCat 2011.10.04. 13:14:17

Na majd ezt is helyre lehet igazíttatni.

Akartam pár vigasztaló szót írni a posztolónak, de úgy látom, nincsen neki neve. Úgy hogy nem.

Tiffauges 2011.10.04. 13:16:09

Eszerint a borzas szelet csak a kedélyborzolás végett volt kiírva.

elwood 2011.10.04. 13:17:44

egy borzas pincér hozhatott volna egy fogast

ledózerolni az ilyet

KecskeDotyi 2011.10.04. 13:17:58

Aki piogya, az meg is érdemli, h hülyének nézzék. És pont.

KecskeDotyi 2011.10.04. 13:18:56

@KecskeDotyi: Akarom mondani (írni) pipogya.

Korán van még...

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.10.04. 13:19:09

"De teljes egészében nem tudta megenni szegény" Olyan szar vót-bár akkor minek evett belőle egyátalán?-,vagy olyan sokat adtak?

XCat 2011.10.04. 13:20:43

@Horváth Lajos: Végre egy önfeláldozó hapsi. Megeszi amit az asszonka nem bír. Ilyen férjet akarok én is, majd vágok fát a hátán.

XCat 2011.10.04. 13:23:27

Mondjuk ahol két ebéd 2000 ft, ott mi a fenét vár a posztoló?

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2011.10.04. 13:24:20

"A panaszkönyvet felesleges lett volna elkérni, mert nem adták volna oda..."
mi van?
jós vagy?
...tudod mit, süni?! cseszd meg a fűnyíródat!...
ez nagyjából ilyen szintű...

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.04. 13:27:41

"Férjem magára vállalta, hogy megeszi a csalamádés ezersziget öntetet, mert ilyen a természete...."

jajj de kedves ember lehet :) nekem szimpi a posztoló. ha nekem hoznának csalamádét, visszaküldeném simán. " Elnézést kérek, a csalamádét rossz asztalhoz teccet kihozni, én S A L Á T Á T kértem b+ köcsög. " valahogy így.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.04. 13:30:21

Ez így nem kerek. Akkor kellett volna odébállni, mikor elkezdtek variálni a rendeléssel a cincérek. Meg nem megenni, úgy reklamálni. Amúgy meg ez sztem nem vendéglő volt, csak valami kifőzde.

XCat 2011.10.04. 13:32:12

@Rosszindulatú Vászka: De ócsóér volt. Az számít.

MINE 2011.10.04. 13:40:26

Tessék legközelebb a Badacsony nevű helyre (szintén a strand részen található, azt hiszem, Balogh testvérek vezetik) beülni és nem fog csalódni.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.04. 13:42:25

@CatMother: nem tudni, mer nem láttuk a számlát. Hogy volt-e benne ital, meg mennyi sé mi meg ijenek.

Halászé-túróscsusza menü 990-ér ebbe a műfajba sztem sok. A salátát meg nem tisztázta a poszter, sokféle éteket neveznek salátának. Az árengedmény még akár korrekt is lehet, ha elfogadta, akkor onnan kezdve nem reklamálhat.

Sok itt a talány.

bldo 2011.10.04. 13:51:05

"Férjem magára vállalta, hogy megeszi a csalamádés ezersziget öntetet, mert ilyen a természete és nem akarta, hogy még jobban felbosszantsam magam. De teljes egészében nem tudta megenni szegény."

Nem célom senkit minősíteni (bár most ezt teszem), de férfi létére hogy lehet valaki ilyen mulya? Minimum a pincérek képén kellett volna szétkenni az ezerszigetes csalamádét, nem fülünket-farkunkat behúzva addig tömni, amíg bírjuk.

É2I 2011.10.04. 13:52:27

Túrós csuszához csalamádét enni? Hmm...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.04. 13:52:57

@CatMother: "Mondjuk ahol két ebéd 2000 ft, ott mi a fenét vár a posztoló?"

??? Tesék elmenni egy jó drága helyre, és ott enni a szart.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.04. 13:55:13

@blackdogone: mulya vagy nem mulya,ezen lehet vitatkozni, de ez a hosszú boldog házasság titka :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.04. 13:55:25

@CatMother: "Végre egy önfeláldozó hapsi. Megeszi amit az asszonka nem bír."

Attól függ, mit nem bír az asszonka. A rántootthúst pl. ne bírja!

bldo 2011.10.04. 13:56:18

@akiazsiráfotszereti: Meg az ezerszigetes csalamádéé. :)

Rosszindulatú Vászka 2011.10.04. 13:56:25

@blackdogone: láccik nem vagy nős. Senem a békét nem szeressed. Ha sokat lesz igazad, sokat leszel egyedül :)

FDToth 2011.10.04. 13:57:43

A legjobb taktika ilyenkor: felállsz és eljátszod h fizetés nélkól távozol. Szinte mindig utánad mennek h megbeszéljátek a dolgokat. Mindjárt nem kell fizetned 2 rongyot, csak mondjuk a hasázlevet + csuszát és no borravaló.
Ezek a vendéglátosók tudják h a vendégnek igaza van, csak próbálkoznak.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.04. 13:58:14

@Rosszindulatú Vászka: én is ezt mondom neki. bizton nagyon fital még, akkor még én is úgy gondoltam.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.04. 14:01:40

@akiazsiráfotszereti: egyxébként nem igaz, nekem is soxor van ám igazam a vitákba. Pár nyugott éjszakát megér. Vagy mikor póverkedek, aztat rögtön rámhaggyák, pl, hogy NEM! MA ÉN MOSOGATOK! ÉS úgy is lesz. Mer én kemény vagyok!

bldo 2011.10.04. 14:02:02

@Rosszindulatú Vászka: Ha egy étteremben a páromnak (nőmnek, csajomnak, asszonyomnak, babámnak, barátnőmnek, feleségemnek, stb.) nem a rendelt ételt hozzák, akkor nem betömöm én helyette, hanem megreklamálom. Ennek semmi köze nincs a békés házassághoz, az egy másik kérdés.
(A házasság nagyon jó dolog, de a használatánál figyeljünk arra, hogy ne legyen mindig igazunk ok nélkül.)

cicmen (törölt) 2011.10.04. 14:04:40

minősithetetlen '"kiszolgálásban"

Akkor még szar sem volt? Azért minősítsd! Mi majd kielemezzük!

É2I 2011.10.04. 14:04:52

@Rosszindulatú Vászka: Nem! Ma is az ágy alatt akarok aludni!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.04. 14:07:30

@blackdogone: "nem a rendelt ételt hozzák, akkor nem betömöm én helyette"

Végre egyszer kapott egy hatalmas tál guszta ételt, és nem vették el előle azzal, hogy ezen sok az öntet, nagyon hízlal. Ne sajnáld már tőle!

cicmen (törölt) 2011.10.04. 14:07:42

a mellettük álló nő közölte, hogy mindjárt zárnak
pulyka van és fogas vagy ILYESMI.

Akkor eszel pulykát, vagy veszed a kabátodat a fogasról, vagy ilyesmi! :)

Rosszindulatú Vászka 2011.10.04. 14:10:24

@blackdogone: sztem ott az volt a szitu, hogy nem azonnal kezdett morogni a nej, hanem miután a cincér elment, szép lassan felszívta magát, a ficek meg inkább nyugottan be akarta tolni a kaját.

Amúgy sztem ez nem vendéglő, itt a titok: "Majd 5 percre elhagytam az asztalunkat, és amikor visszértem, a férjem közölte, hogy nincs borzas szelet menjek oda a pulthoz és kérjek mást."

Vagy még az lehet, hogy a fickó télleg egy megtestesült buddha.

cicmen (törölt) 2011.10.04. 14:10:59

@atpijkamo: Nem az öntet hizlal! Hanem a körömpörkölt, ami benne van!

Dr. Körömlakk ® 2011.10.04. 14:15:15

én egyszer nagyon régen a rántotthusi mellé majonézes krumpit kértem, de visszagyött, aszonnya nincsen má majonézeskrumpi. mondom akkor síma krumpival meg csemegeubival.
kihozta bazmeg a húst, mellé HALMOZVA a csemegeubit. mondom EEEEZ MIIII?

akkor tudtam meg, hogy aki ilyenre képes, az annyira síkhülye, hogy nem tudsz vele vitatkozni arról, hogy hülye, mert annyira hülye.
asszem akkor meg is kérdeztem tőle, hogy tegnap véletlenül nem-e maltert kevert még, mert ilyet felszolgáló nem csinál.

XCat 2011.10.04. 14:16:57

@Dr. Körömlakk ®: Lehet hogy úgy értette, hogy semmilyen krumpli nincs, és nem akarta hogy két szál árva ubival egyed.

Dr. Körömlakk ® 2011.10.04. 14:18:22

@CatMother: akkor tulképp rendes vót, mi? mer hozhatta volna zserbóval is, ha az meg vót. de az meg mijenmá. ojat az építkezésen se esznek együtt...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.04. 14:21:57

@atpijkamo: Az legalább Homárra való lenne. Ezt így a Tékozló Far-Hátra kellett volna küldeni. Most jöttem meg az önkiszolgáló munkahelyi menzáról, 950,- forintot gomboltak le rólam a napi menüért. Igaz, cserébe jó fejek, és nem menza minőségű a kaja, hanem éttermi.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.04. 14:22:06

@Dr. Körömlakk ®: mér, a tejfölös ropi az nem perverzió? Naugye.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.04. 14:23:30

@Dr. Körömlakk ®: Esetleg tojásos galuska helyett somlóit hoz, mert hát a nokedli az nokedli, ne válogass!

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.04. 14:25:35

@Rosszindulatú Vászka: Tegnap olvastam esti mesének Bartos Erikát a kölköknek. Abban a süni torta úgy készül, hogy csoki pudingot összetrutyiznak piskóta tésztával, sün alakúra formázzák, majd tüskének ropikat szurkálnak bele. Eddzük a gyerek gyomrát, ki tudja, mi jön még!

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.04. 14:34:36

@atpijkamo: Neked legyen. Én lecsós csirkecombot ettem hagymás törtkrumplival, utána meg valami szilvás-szőlős-csokis sütit. Így, hogy nem egy tányéron adták, kurva jó volt.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.04. 14:38:20

@Csokis: te most azt akarod, hogy erre riposztojjak, hogy ürgeperkelt, de jusse netnikázok.
Sünöből meg ettem már gesztenyést is, csokimát meg minden, tejjesen rendbe van.

XCat 2011.10.04. 14:43:01

Én egyszer ettem fokhagymás lekváros pirítóst. Jobb volt, mint amilyennek hangzik.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.04. 14:45:26

@CatMother: na jó, de mijen lekvár volt? Paradicsom meg hagymalekvár nem ér!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.04. 14:45:53

@Csokis: "Így, hogy nem egy tányéron adták, kurva jó volt."

:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.04. 14:52:35

@CatMother: "Jobb volt, mint amilyennek hangzik."

Az nem kunszt.

Viktus 2011.10.04. 14:53:09

Na ilyen gasztronómiai különlegességről sem hallottam még, mint a csalamádé ezersziget öntettel. Jó volt egyébként?

Dankeschün 2011.10.04. 14:53:17

Mekkora egy Nyúl Béla a posztoló hölgy ura!

Viktus 2011.10.04. 14:54:17

@Dr Gregory House:

Jah azoknak elsütik a kondérban főzött híg ungarische gulasch csodát az a tuti biznisz.

Viktus 2011.10.04. 14:59:33

@Dankeschün:

Lehet neki bejött az öntetes csalamádé, és nem értette min hisztizik az asszony.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.04. 15:01:57

@Viktus: Pedig elterjedt. Rögtön a Gordon blue alatt van az étlapon.

Dankeschün 2011.10.04. 15:04:39

@Viktus:
Otthon meg mongata anyunak,:

-jajj, drágám nagyon finom volt a saláta és milyen ügyes, határozott nő vagy, hogy kiosztottad azt a sok férfit!
-Megyek mosogatni drágám, te csak nézd a tv-t és fészbukkozzál a kolleginákkal.

cicmen (törölt) 2011.10.04. 15:10:47

@Dankeschün: Mekkora egy Nyúl Béla a posztoló hölgy ura!

Miért? Ő kapott kaját. A csaj mondjuk nem, de szerintem egy nő sokkal veszélyesebb és jobban meg tudja védeni magát.

XCat 2011.10.04. 15:12:29

@cicmen: Amúgy tényleg. Ha tudnátok milyenek a nők valójában, rettegnétek tőlük, és kerülnétek őket.

Én félek tőlük.

Viktus 2011.10.04. 15:13:53

@cicmen:

Jah meg különben is amíg az asszony salátáján cirkuszolt volna szegény ember addig kihűlt volna a halas lötyi az meg csak forrón jó ...

XCat 2011.10.04. 15:14:33

@Viktus: Szerintem forrón is szar. Nem értem miért hajlandóak megenni egyesek.

Dankeschün 2011.10.04. 15:14:51

@cicmen:
Bélának otthon nincs szava ez már a posztból kiderült, hát még egy étteremben.
Anyu viszi a prímet és punktum.

vernarancs 2011.10.04. 15:16:53

Ez a dolog igy erosen fail. Ha nem koser a griller, akkor az a minimum, hogy nem eszi meg a tisztelt vendeg. Megenni a nem kivant etelt es utana meltatlankodni az nem bolcs dolog. Ott helyben kellett volna visszakuldeni nem raadasul apukaval felzabaltatni a csilicsalamadet a turoscsuszahoz. Bazzeg de undorito.

XCat 2011.10.04. 15:18:42

@RicsiMandano: Fuvar Lévivel próbáltad már?

Dankeschün 2011.10.04. 15:19:07

@CatMother:
Ne sajnáld, hidd el még élvezi is, hogy balek.

Dankeschün 2011.10.04. 15:20:17

@CatMother:
Ne sajnáld, hidd el még élvezi is, hogy balek.

Viktus 2011.10.04. 15:20:18

@CatMother:

Eleve nem ilyen sarki kifőzdékben kell vételezni ... hanem többféle halból, ikrával jó sok piros paprikával, alaplével etc. elkészíteni. Mondjuk én csak anyám keze által készített halas lötyit eszek eleve.

Sarki kifőzdével a híg piros halas lötyi hidegen tényleg rettenetes élmény lehet ...

A nő meg kapott finom retro salátát a sok nép a mekiben pár hónapja taposta egymást érte.

Viktus 2011.10.04. 15:21:20

@RicsiMandano:

Legalább fizetnek ezért a böfögésért?

cicmen (törölt) 2011.10.04. 15:21:46

@CatMother: Ha tudnátok milyenek a nők valójában,

Sajnos én már tudom.

Viktus 2011.10.04. 15:22:28

@Dankeschün:

Anyu is max. az embörnek meg a homárnak keménykedik ... ha olyan vérmes lett volna a kihozott fogások után felrántotta volna apjukat a grabancánál fogva , hogy irány egy másik kifőzde.

XCat 2011.10.04. 15:25:03

@Viktus: Én újabban kajálok mekiben, azért ott sem minden szar. Ha megszokod, egész jó tud lenni, persze nem mindegy mit veszel meg.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.04. 15:26:36

@RicsiMandano: Mesélj, még! Engem nagyon érdekel ez a dolog.

Harlequin 2011.10.04. 15:27:45

"A panaszkönyvet felesleges lett volna elkérni, mert nem adták volna oda..."
Úgy tűnik, a poszttoló a telejósda alkalmazottja.

Dankeschün 2011.10.04. 15:31:23

"Dühösen álltunk még egy darabig, de feltünően nem értek rá az alkalmazottak."

Mekkora jelenet lehetett, mint egy Benny Hill show-ban.

Dankeschün 2011.10.04. 15:32:30

"Én nem kötözködöm sehol,"

áááááá

cicmen (törölt) 2011.10.04. 15:39:42

@RicsiMandano: Én meg az orosz rulettet ajánlanám neked.

Viktus 2011.10.04. 15:40:59

@Dankeschün:

60 forint a mai világban az igen nagy tétel két zsömle a péknél ... azért nem is csoda, hogy dühösen álldogált még egy kicsikét.

Dankeschün 2011.10.04. 15:44:58

@Viktus:
Azért a pénzért még Béla is mulathatott volna egyet a kávéautomatánál.

Egyszer élünk! Még egy doboz gyufát kérek!

XCat 2011.10.04. 16:00:13

@Viktus: A mai világban, amikor egy zacskó teszkós pogácsa 25 ezer??? :D

Egyéves Önkéntes 2011.10.04. 16:04:32

Úgy játszanék egy vándorlásos játékot, nem tudna valaki segíteni?

cicmen (törölt) 2011.10.04. 16:09:56

@EÖ: Úgy játszanék egy vándorlásos játékot, nem tudna valaki segíteni?

De! Én igen! Süss egy csomó pogácsát és szerezz útilaput! Ha megvan, mondom tovább! :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.04. 16:10:37

@EÖ: en hallottaM valakitol egyet, de azt hiszem ahhoz feketenek kell lenned...

Mentolos szalonna 2011.10.04. 16:11:31

Persze, hagyjuk már!

Milyen férfi az olyan, aki jaj szegény nem bírta megenni?

Természetesen csak nekem tűnt fel, hogy a linkben ami erre a posztra mutat ("http://homar.blog.hu/2011/10/04/nem_figyelnek_a_venderge_az_ildiko_vendegloben"
tévesen van leírva a VENDÉGRE szó?

Hát már a homár sem veszi vendégszámba?

:)

Na tessék, ezért tartunk itt, lehet mondani.

Tanulságos ilyen történeteket olvasni, látni, hogy milyen reakciók születnek. Megsúgom, hogy kulturált módon kezelve meg lehet oldani a problémákat, nekem mindig sikerül, legyen szó akár hajassajtról, akár hideg ételről, vagy ihatatlan teáról. Sehonnan nem jöttem el rossz szájízzel, meg csapkodva, pedig a testi adottságom meg lenne hozzá.
De hát könyörgöm, nem azért jöttünk le a fáról, hogy megint kőbunkóval kezdjünk el erősködni.

cicmen (törölt) 2011.10.04. 16:11:33

Különben nem igazán jól adták elő a kedves vendégek. Én minden indulat nélkül mondtam volna, hogy nem ezt kértem és vigye vissza.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.04. 16:12:02

a kajat meg, ha nme azt hozzak amit kertem, vagy nem oljyan minosegu, azzal a lendulettelvisszakuldom es/vagy hivom a supervisort is
es akkor elviszik es hoznak olyat amilyet akartam

Dankeschün 2011.10.04. 16:17:04

ILDIKÓ néni szégyellje magát!

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2011.10.04. 16:17:35

@hagyma: "... es hoznak olyat amilyet akartam "
meg beleraknak egy kicsi olyat is amiről jobb ha nem tudsz..

Dankeschün 2011.10.04. 16:19:24

@fghjk:
ja,ja...
A büdös életbe nem mernék púposkodni étterembe, legfeljebb, ha már kihozták a moslékot.

vernarancs 2011.10.04. 16:21:22

@Mentolos szalonna: a rossz szajizhez milyen testi adottsag kell? Lyukas fog? :)))

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.04. 16:21:36

@Mentolos szalonna: @cicmen: @hagyma: Nem fogom még egyszer belinkelni azt a jelenetet a Cool-túra c. filmből, amelyikben a kisgyerek visszaküldi a porcukros bundáskenyeret.
Aki látta a filmet, emlékszik rá.

Egyéves Önkéntes 2011.10.04. 16:22:44

@Dankeschün: Egyszer kioktattam egy fehér köppenyes bunkó nőt az esztéká folyosóján, aztán amikor sorra kerültem, ő vette a vért. :)
Mondtam is neki, hogy nem ér bosszút állni!

Szerencsére rendes volt és nyolcadjára eltalálta a vénát.

Viktus 2011.10.04. 16:24:12

@estrella negra:

Csalamádéra elhelyezett saláta öntetnél szerintem nagyobb kicseszést már nem tudott volna produkálni az Ildikó ...

cicmen (törölt) 2011.10.04. 16:24:29

@estrella negra: Nem fogom még egyszer belinkelni

Azt tényleg megköszönjük!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.04. 16:24:45

@estrella negra: És mielőtt Hagyma azzal jön, hogy ez ott elképzelhetetlen- ez egy amerikai film! (Azt hiszem, Road trip az eredeti címe.)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.04. 16:27:18

@EÖ: "Szerencsére rendes volt és nyolcadjára eltalálta a vénát."

Én is ezt a mesét próbálnám beadni a páromnak egy vámpírbuli után.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.04. 16:27:42

@Viktus: Látod, Béla mégis rábukott, mint gyöngytyúk a meleg takonyra.

cicmen (törölt) 2011.10.04. 16:28:32

@EÖ: Egyszer kioktattam egy fehér köppenyes bunkó nőt az esztéká folyosóján,
Ez az! Ne is hallgasd el a véleményedet! Így teremnek a hősök!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.04. 16:29:20

@atpijkamo: Neked hány blogod van?

cicmen (törölt) 2011.10.04. 16:29:29

@atpijkamo: Én is ezt a mesét próbálnám beadni a páromnak egy vámpírbuli után.

Szerintem meg hernyózik a pali!

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.10.04. 16:29:37

Saláta az egyes helyeken nem azonos a nagy levelű zöldséggel, egyes helyeken szinonimája még a "köret","csalamádé" de éppenséggel valamelyik fogás előételéül jól-rosszul elkészített többféle alapanyagból álló étek is.

Miképp ha fogast ajánlanak, akkor is szituációtól függően érdemes a fogorvosra vagy a ruhaakasztóra gondolni.

Amúgy egyre kevesebb Bélánk van, sokkal elterjedtebb a jaszkarizó okoska és megmondóember... Béla for prez !

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.04. 16:29:51

@Mentolos szalonna: >>Természetesen csak nekem tűnt fel, hogy a linkben ami erre a posztra mutat ("http://homar.blog.hu/2011/10/04/nem_figyelnek_a_venderge_az_ildiko_vendegloben"
tévesen van leírva a VENDÉGRE szó?<<

Helló! A zindexen vagy. Itt követelmény a dolgozóktól 5 mondatonként egy helyesírási hibát beletenni.

Egyéves Önkéntes 2011.10.04. 16:31:22

@cicmen: én még hildegárd főnvértől sem rettenek meg! :D

@atpijkamo: hatot szúrt a nyakamba és kettőt a hátamba. :)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.10.04. 16:31:58

@Viktus:
Lehet, hogy nem ezersziget öntet volt az, hanem inkább csak amolyan kézzel vert séf-produktum :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.04. 16:32:55

Éljen Hannibál, éljen Nyúl!
Éljen Hannibál, éljen Nyúl!
Éljen Hannibál, éljen Nyúl!

Egyéves Önkéntes 2011.10.04. 16:33:06

@cicmen: a hernyó az heroint jelent?
és a pali pedig úriembert? :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.04. 16:35:23

@cicmen: "Ha tudnátok milyenek a nők valójában,
Sajnos én már tudom."

Na, hatezer év után három milliárdból végre egy férfi ismeri a nőket. A helyedben ezt nem hangoztatnám, mert kitömnek és mutogatnak.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.04. 16:35:30

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: Megvan a vicc, mikor a vendég szőrszálat talál a túróscsuszába'?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.04. 16:38:26

@estrella negra: Tudom, te egy robot vagy, és most értél egy végtelen ciklushoz.

cicmen (törölt) 2011.10.04. 16:38:46

@atpijkamo: Na, hatezer év után három milliárdból végre egy férfi ismeri a nőket. A helyedben ezt nem hangoztatnám, mert kitömnek és mutogatnak.

Ez korántsem dicsekvés volt. Sajnáltatni akartam magam! :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.04. 16:40:33

@estrella negra: Múlt héten meghívtam néhány ismerősömet egy étterembe, ahol észrevettem, hogy a rendelést felvevő pincér ingzsebében egy kanalat hord. Kissé különösnek tűnt, de én nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Mikor azonban a felszolgáló pincér a kenyérrel és a terítékkel asztalunkhoz
érkezett, láttam, hogy az ő ingzsebében is ott lapul egy kanál.
Ahogy a mi pincérünk visszajött, megszólítottam és megkérdeztem tőle, mire jó az a kanál.
- Nos, - válaszolta a pincér, - az étterem tulajdonosai felkérték a
hatékonyságnövelésben ismert szakértőnek számító hírneves konzultációs céget, hogy vizsgálják felül munkafolyamatainkat. Néhány hónap statisztikai elemzés után arra az eredményre jutottak, hogy vendégeink kanalaikat 73,84%-kal gyakrabban ejtik le, mint bármely más tárgyat az asztalról. Ez tehát átlagban 3 kanalat jelent óránként. Ha a személyzet fel van szerelve kanállal, akkor megtakaríthatjuk a külön utat a konyhába, s ezzel mintegy 1,5 munkaórát spórolhatunk naponta!

Éppen, hogy előadását befejezte, már hallani is lehetett az evőeszköz által keltett fémes zajt, ahogy a padlóra esett. A pincér azonnal kicserélte a
kanalat a zsebében lévőre, és így szólt:
- Látja, ha legközelebb a konyhába megyek, majd kicserélem a kanalat,
ahelyett, hogy most külön oda mennék!

Ez igen mély benyomást tett rám, miközben a pincér további rendeléseinket vette fel. Ahogy ismét körülnéztem, megfigyeltem, hogy az összes pincér nadrágjának a sliccéből kilóg egy vékonyka kis zsinór, aminek okáról szintén megkérdeztem az asztalunkhoz ismét odaérkező pincért.
- Nem minden vendég olyan figyelmes, mint ön! Az említett cég kitalálta, hogy a WC-n is időt takaríthatnánk meg.
- Ezt hogy kell érteni? - kérdeztem csodálkozva.
- Nos, tudja, ha a madzagot rákötjük a ..., na, szóval érti, akkor anélkül
elő tudjuk venni, hogy a kezünket használnánk, és ez által az idő 76,24%-át megtakaríthatjuk, mert nem kell kezet mosnunk! Látja, ez a híres konzultációs cég!
- O.K., ez remek - jegyeztem meg, - de ha a zsinór csak arra való, hogy
elővegyük, akkor, hogyan tesszük el?
- Nos, - súgta oda halkan - nem tudom, a többiek hogy csinálják, én a
kanalat szoktam használni...

Szarazkoro 2011.10.04. 16:47:57

valaki mongggya meg miaz a "borzas szelet"!

cicmen (törölt) 2011.10.04. 16:52:26

@Szarazkoro: Ha jól tudom, reszelt fokhagymás krumplival panirozzák.

cicmen (törölt) 2011.10.04. 16:54:36

Márminthogy lereszelik a burgonyát, kifacsarják és fokhagymás tejben áztatják.
Aztán megint kifacsarják és jöhet a hempergetés.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.04. 16:54:44

@estrella negra: Kettőnek számolom.

www.deciki.blog.hu - Ezt nem én írom, csak a helyesírási hibák 95%-át gyomlálom ki. (Ha írok majd bele, névtelenül teszem. :)

http://www.receptekférfiaknak.blog.hu - Ezt egyelőre én írom, de a tudásom végénél járok, segítséget szívesen fogadok.

cicmen (törölt) 2011.10.04. 16:56:08

Márminthogy a hús hempergetése, ami ki van klopfolva.
Na csak leírok egy receptet.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.04. 16:58:33

@atpijkamo: Én csak virslit tudok. Meg lecsót.

cicmen (törölt) 2011.10.04. 16:58:43

@atpijkamo: http://www.receptekférfiaknak.blog.hu - Ezt egyelőre én írom, de a tudásom végénél járok, segítséget szívesen fogadok.

Végy egy kajajegyet és menj le a kifőzdébe!

Ez bekerülhet?

Szarazkoro 2011.10.04. 16:59:58

@cicmen: jol hangzik, bar en a hempergest beaztatas nelkul szeretem :D

cicmen (törölt) 2011.10.04. 17:00:10

@atpijkamo: Na! Megnéztem! Gondolhattam volna! :)

Szarazkoro 2011.10.04. 17:01:12

@fghjk: igy van, voltam en is pincer lyanykoromban, kapott is 1-2 vendeg olyat.....

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.04. 17:04:21

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: Légyszíves küldd újra a kommentedet a www.receptekferfiaknak.blog.hu blogba, mert megette a blogmotor.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.04. 17:08:59

@estrella negra: "Én csak virslit tudok. Meg lecsót."

A lecsó jöhet! De légyszíves, alapvető szinten, érthetően, pontosan leírni.

A virslit nem tudom. Ha túl egyszerű, ne romboljuk le az olvasók önérzetét azzal, hogy feltételezzük róluk, hogy még ezt sem tudják. Ha van benne valami érekes fordulat, mondjuk villával megszurkálod, vagy lehámozod a műanyag belet rőla, akkor talán.

dagger 2011.10.04. 17:13:49

poszttoló:
" Itt tanulság nincs, csak annyi, hogy ez ma Magyarország, és itt bármit BÜNTETLENÜL meg lehet csinálni."

émmeg mondom neked te sötét barom:
néma gyereknek lófasza valagába :D

Rosszindulatú Vászka 2011.10.04. 17:20:17

@Viktus: javaslom, hogy ehhez hasonló szövegekkel ne próbájjál csajozni :)

@CatMother: nem akarom tudni. Így is épp elég bajom azzal, hogy feltalálták a női organizmusot, meg azt az udvariasság nevű hüje játékt.

cicmen (törölt) 2011.10.04. 17:37:01

@EÖ: a hernyó az heroint jelent?
és a pali pedig úriembert? :D

Írhattam volna faszit is. Meg kólát! Az a kokain. Na lássunk egy kólás faszit!www.youtube.com/watch?v=pwdDxUoWGvc

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.04. 17:51:34

@Rosszindulatú Vászka: "feltalálták a női organizmusot"

Ádám és Éva a Paradicsomban, Isten közli velük, hogy már csak két emberi tulajdonság maradt a tarsolyában, amit szeretne közöttük elosztani. Az első az állva pisilés képessége. Ádám rögtön beindul. Hadd legyen az enyém, kérlek, annyira jó lenne, nem kellene folyton leülni hozzá, nagyon tetszik nekem ez a képesség. Éva rábólint, legyen az övé. Rendben Ádám, mondja az Isten, tiéd az állva pisilés képessége. Nézzük, mi maradt még. Ááá, a többszörös orgazmus...

Rosszindulatú Vászka 2011.10.04. 17:54:29

@atpijkamo:
- Éva! Bűnöztél, ezért a véreddel lakosz! - monta az Úr.
- Izé, lehetne részletekben?

- Te Ádám, szerecc?
- Kiaf@szt szeressek bazmeg?

cicmen (törölt) 2011.10.04. 18:02:21

@Rosszindulatú Vászka: - Te Ádám, szerecc?
- Kiaf@szt szeressek bazmeg?

Ki volt az első meleg pár?
.
.
.
.
.
. Ádám és Béla.

cicmen (törölt) 2011.10.04. 18:03:56

@atpijkamo: A második OLYAN romantikus!

Főleg, ha egy gyertyafényes konzervlecsó vacsora közben hangzik el!

Megdobbent 2011.10.04. 19:12:53

Nem olvastam vegig mert hosszu, es amugy is reg offtopic mar a kommentsor.
De valaki arulja el nekem, hogy vegul osszeborzoltak a poszter szeletet vagy jolfesulten sem vittek ki neki? :(((

Rosszindulatú Vászka 2011.10.04. 19:16:40

@Megdobbent: nem, natúrsült kapott meg salátaimitácuiót. Meg árengedményt. Meg sok savat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.10.04. 19:25:58

Öööö, elnézést, van egy üdülési jogom erre a vendéglőre, de sosem figyelnek amikor élni akarok vele...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.04. 19:48:40

@atpijkamo:Miért, te műanyag béllel együtt eszed???
Húúú, de lazaaa!!!

Dankeschün 2011.10.04. 19:53:34

@ColT:
Gyere nyugodtan, én már a 3. borzaskát eszem salátával.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.04. 20:06:40

@estrella negra: nincs azzal gond, csak kicsit slamposat szarik tőlle a fogyasztó.

Megdobbent 2011.10.04. 21:18:58

@Rosszindulatú Vászka: Koszi szepen!

(nagy keres lenne, ha megkrnek valakit, hogy elarulja: mi a retkes lofasz az a borzassult? - Koszonom)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.04. 22:09:15

@estrella negra: "te műanyag béllel együtt eszed?"

Virslit nem eszek. Műanyag virslit még kevésbé. Mikor legutóbb ettem valami lacikonyhánál, sok-sok évvel ezelőtt, nem műanyagban volt, nem kellett meghámozni.

mandarinkisasszony 2011.10.05. 02:52:09

- Günther Tág! Eine ungarische Speciálitét, bitte!
- Wir háben zwei wunderschöne ungarische Speciálitét, mindkettő mit Csalamádé! Csalamádés Hamburger und Ezersziget öntetes Csalamádé! Welche möchten Sie, bitte?

Azt hittem a csalamádés hambinál és a csalamádés lángosnál nincs lejjebb a magyar gasztrokultúrális gourmanbetyár gulyászuppe életünkben!
De van bazdmeg!
CSALAMÁDÉ EZERSZIGET ÖNTETTEL!

Innen csókoltatom az Ildikó főszakácsát! Én már nagyon régen röhögtem olyan egészségeset, mint az imént! XD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.05. 05:39:06

@fghjk: @estrella negra: ahova en jarok ektezni, ilyen nem fordulhat elo
ismerem a konyhak mukodeset, egymas mellet robotolnak 4-en hatan + a serverek, megoldhatatlan
egy kicsit is komolyabb etteremben teljesen elkepzelhetetlen, friday, outback aplebens long horn rockcafe texas roadhausm,olivegarden stb. szallodak ettermei
de akisebbekrol is nehezen feltetelezem errefele
az uzletukkel jatszananak, vagyis az eletukkel...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.05. 05:43:16

@estrella negra: ahogy mondtam bizonyos helyeken teljesen elkepzelhetetlen, biztos vana hol elkepzelheto, bar a vendeglatas itt klasszisokkal jobb, minyt otthon, de hat itt is ugyanolyan emberek vannak, szoval van lyen is olyan is
de tenyleg nem jarunk noname helyekre

Rosszindulatú Vászka 2011.10.05. 06:37:06

@mandarinkisasszony: áááááááááááááááááá!

És a csalamádé jó, a csalamádé a barátunk.

A magyar konyha legajjai pedig:
rántott párizsi

és a maardékfelhasználási hűtőjava remekművek:
hortobágyi húsos palacsinta
bolonyai spagetti

és számomra nagy talány:
a magyarosch pizza

@hagyma: ne feszíccs, itt is szakma volt régen a vendéglátózás, de a komcsik többek közt ezt is mexűntették létezni

Egyéves Önkéntes 2011.10.05. 08:01:29

@Tiffauges: Egyszer az állatkertben összeborzoltam valakinek a menyét.

megamenn 2011.10.05. 08:34:21

@hagyma: Jaja, én is azonnal hívom a szupervájzort, aztán nekem hiába mondja, hogy OMG, azonnal lefújom WD40-val :)
"es akkor elviszik es hoznak olyat amilyet akartam"
egy kicsit felturbózva...

cicmen (törölt) 2011.10.05. 09:26:11

@Rosszindulatú Vászka:

és számomra nagy talány:
a magyarosch pizza

Nagy szelet fehér kenyér tepertőkrémmel és erős pistával. Fincsi!

helianthus 2011.10.05. 09:27:17

@cicmen: pont tepertőkrémet vettem ma, de pistát kihagyom belőle. :D

cicmen (törölt) 2011.10.05. 09:28:03

@Tomsik Pamacs: Ezáltal játszva bővíthetitek a migrációval, Afrikával és az Európai Unióval kapcsolatos ismereteiteket.

Ha kipróbálom játszva tudok emigrálni Etiópiába? Fasza!

PsychoCica Dö Ríl. 2011.10.05. 09:30:56

@Tomsik Pamacs: utolsó figyelmeztetés, a következőnél az IP-det is bannoljuk!

cicmen (törölt) 2011.10.05. 09:34:44

@homar_admin: Ez is inkább meztelen pókert szervezne nyugdíjas napköziben!

helianthus 2011.10.05. 09:45:58

@cicmen: nem baj, akkor majd angoloschként fogom elfogyasztani!

vernarancs 2011.10.05. 09:52:37

@hagyma: "egymas mellet robotolnak 4-en hatan + a serverek"

A gepteremben foznek?

@Tomsik Pamacs: "Dobj ügyesen, legyen szerencséd és legyél Te a legjobb!"

Hol lehhet teged dobalni? Macskakovel er?

Jó Tündér 2011.10.05. 09:59:33

...Bóbitának pedig azt kívánom, hogy legyen minden úgy, ahogy szeretné.
Tényleg.

Tiffauges 2011.10.05. 10:30:22

@EÖ: Lesz maga nyuszt is az enyém!

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.05. 10:52:54

@estrella negra: szerintem mi földik vagyunk. bárkinek mondtam eddig ezt a szép szólásmondást, senki sem ismerte eddig( miszerint bukik rá, mint tyúk a takonyra) pedig ez az egyik kedvencem

Eszter01 2011.10.05. 10:54:35

@estrella negra: Én még új vagyok, kérem linket!

Eszter01 2011.10.05. 10:56:07

@Megdobbent: Tócsis bundában sült husi sajttal és tejföllel a tetején.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.10.05. 11:05:19

@homar_admin:
Nem kell figyelmeztetni, egyből bannt a gecinek! :D
@Rosszindulatú Vászka: sztem a gyrosos lángos a legalja a mai gasztró-felhozatalnak

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.05. 11:19:11

@cicmen: kicsit felturbóztam a tükörtojás receptedet, leírtam azt a verziót, ahogyan biztosan sikerül.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.05. 11:19:40

@Horváth Lajos: Az a baj, hogy mindenki tudná sorolni a legalját estig.
HungaroGastro 2011

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.05. 11:21:24

@akiazsiráfotszereti: @atpijkamo: @cicmen:

bocsi cicmen, véletlenül rádnyomtam, a másik kollégának szántam. agyament részeg zsiráfok, itt randalíroznak oszt nem tuggya mit firkál össze. na.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.05. 11:34:00

@Eric_Cartman: hát ez nagyon jó :D nagyon helyes, fizessen csak nekik. milyen doktor is ő pontosan? :D

cicmen (törölt) 2011.10.05. 11:41:19

@akiazsiráfotszereti: Semmi gond cimbi! Nem csoda, ha egyik buggyantat összekevered a másikkal.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.05. 11:44:26

@cicmen: erről jut eszembe, a buggyantott tojás is nagyon finom, férfiaknak sem kihívás az elkészítése. :D

@Eric_Cartman: a kis kapzsi. 2500 dolcsi mínuszt megérdemel. nem tudom sajnálni egy cseppet sem ezt a nőt.

Egyéves Önkéntes 2011.10.05. 12:01:24

@Tiffauges: Na, nem leszek nyest és ezt lementem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.05. 12:03:42

@akiazsiráfotszereti: "a buggyantott tojás is nagyon finom, férfiaknak sem kihívás az elkészítése."

Nosza, jöhet az is.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.05. 12:08:21

@Eric_Cartman: Ez a nigériai csalás, vagy 419-es, vagy spanyol fogoly. Volt már többször a homáron. 1588-tól van róla írásos feljegyzés, de csak száz éve űzik nagyban.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.05. 12:09:19

@atpijkamo: hmm. szóval jó sok, forrásban lévő, enyhén ecetes vízbe beledobjuk a tojást héj nélkül. amikor idegen civilizácók kétnapos csecsemőjére kezd hasonlítani,-tehát kb. másfél perc után- akkor kivesszük. egy friss pirítós kenyérre rádobjuk,éhes család elé vetjük, ennyi.

Dr. Körömlakk ® 2011.10.05. 12:09:58

@Rosszindulatú Vászka: nem! kóstód meg, és megtudod, hogy ugyanojan hungarikum mint a pikkszalámi meg a rákócitúrós!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.05. 12:11:14

@Eric_Cartman: Aszongya- dr. Csisztu. lol
Ha lenne még kommentelés a gumicén, atomokra lenne szedve a csaj.
Oszt még közhírré is tette, milyen idióta? Hihetetlen.

Dr. Körömlakk ® 2011.10.05. 12:12:09

@Csokis: plusz mellé egy lángos. jobbról.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.10.05. 12:13:57

@Eric_Cartman:
"@akiazsiráfotszereti: jogi...... "

Max Jógi... De azt biztosan kizárnám, hogy libáért vette :)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.10.05. 12:17:22

@estrella negra:
Celebnek a rossz hír is jó. Mert köztudatban marad, gyűjtenek neki mint Izaúra szemműtétjére, satöbbi.

Van egy barátom, Dínónak becézzük, szobafestő. Roland a polgári neve. Abból lett Rolandínó, majd a négybetűs becenév. Nem ide tartozik, csak eszembe jutott. Ő okosabb: arra sem ad pénzt ami jogos lenne.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.10.05. 12:20:17

@Van_mikrohullámú_sütőtök?:
"Celebnek a rossz hír is jó."

Ez olyan, mint a vicc: A mazohistának mindig jó: akkor is amikor rossz neki (mert pont azt szereti ha rossz neki)

Olyasmi ez, mint amikor a mindig talpra eső macska hátára vajaskenyeret kötnek: forogni fog biza az idők végeztéig +1 perc.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.10.05. 12:21:45

@Van_mikrohullámú_sütőtök?:
"az idők végeztéig +1 perc. "

Ez régen az egyik kedvenc mondásom volt, a másik meg a végtelen mínusz 1 azaz az utolsó olyan szám amit még le lehet írni. De ne menjünk ebbe bele, lehet az offtopic határát súrolja.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.05. 12:24:04

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: Amerikában szoktak ilyen ítéleteket hozni, hogy életfogytiglani, meg még ötven év. Ami csak kicsit rosszabb, mint mondjuk százhatvan év.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.05. 12:25:42

@Dr. Körömlakk ®: Azért a lángos más típusú étel. Annak a legközelebbi rokona a túrós makarenkó.

figyú 2011.10.05. 12:31:07

ejsze fuvarlevi kivégezte dzsekilt

Tiffauges 2011.10.05. 12:39:55

@EÖ: vidraulikus tárolóra mentsd!

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.10.05. 12:42:21

@atpijkamo:
Ezzel az ötlettel mindig is szimpatizáltam, mert ha jó magaviseletért felezik még akkor is szép visszatartó ereje van. Ugyanakkor optimista, hogy ami úgy 80 év múlva marad az elkövetőből na azt szélnek eresztik... :)

XCat 2011.10.05. 12:42:54

@atpijkamo: Mi a baj a 160 évvel? Esélyt adnak neki, ha kibírja, mehet amerre lát. Ha még lát.

Egyéves Önkéntes 2011.10.05. 12:45:39

@Tiffauges: elég öreg már, úgyhogy arra menteni elég nagy lutra!

vernarancs 2011.10.05. 12:46:34

Edenel megszallni es atruccanni ebbe az Ildikokany izebe vacsizni, az megfizethetetlen elmeny vona.
Bar lehet, hogy dr. Csisztu megfizetne azt is...

XCat 2011.10.05. 12:47:35

@cicmen: Ne menj. Azt hinnék, megjött az évi élelmiszeradag.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.05. 12:53:42

@Dr. Körömlakk ®: A minap elém került egy gumicukros poszt, nagyon jót veszekedtünk benne.:-)
(Nem mondom meg, melyik volt.:-p)
Aztán néhányan elkezdték egymást verbálisan agyba-főbe verni.:-D

XCat 2011.10.05. 12:54:34

@cicmen: Jogi egyetemen alapvetően jogkövetésre oktatnak, nem arra, hogy kiszúrd a csalásokat, meg az aljas embereket. Ez inkább azoknak megy jól, akik vagy hasonló hajlamúak, vagy nagyon rutinosak a témában. Vagy homároznak, ami ebből is látszik, hogy milyen kifizetődő.

Tiffauges 2011.10.05. 12:55:09

@EÖ: nincs egy hermelinikusan zárható új?

Egyéves Önkéntes 2011.10.05. 13:01:08

@Tiffauges: dehogynem, pele van vele az erszényem!

Tiffauges 2011.10.05. 13:04:34

@EÖ: most felcsincsillant a szemem!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.05. 13:10:21

@Dr. Körömlakk ®: Melyik szónál akadtál el?

XCat 2011.10.05. 13:11:38

@Rosszindulatú Vászka: Szerintem tuti.

Ámberek. Hogy az istenbe lehet kipiszkálni a spagettiszószt a billentyűzetből? Ha sehogy, mennyi idő kell hozzá, hogy kimásszon a saját lábán?

@Dr. Körömlakk ®: Hagyjad. Tahó. És észre sem veszi szerencsétlen.

Dr. Körömlakk ® 2011.10.05. 13:11:42

@estrella negra: hogy mire eme reflektálás. én nem akarok verekedni, én verek! szájkaratéba meg főleg nagyon ügyi vagyok!

Dr. Körömlakk ® 2011.10.05. 13:12:51

@CatMother: ja, nemtuttam.
estrella, tahó vagy?

Dr. Körömlakk ® 2011.10.05. 13:14:50

@CatMother: vagy mint Franco Provolone: tudtam, csak nem sejtettem!

Egyéves Önkéntes 2011.10.05. 13:16:20

@CatMother: már kezd megmacskásodni a kezem ahogy a sok szőrös állatra klikkelek az egérrel a gugliban :)

Rosszindulatú Vászka 2011.10.05. 13:17:21

@CatMother: én fülpucolóval és fogpiszkálóval szoktam. Ja nem is, nem vagyok ám ojam, hogy a gép előtt zabájjak. Ja, meg ki is lehet porszívózni a kéjbordát. Csuda dolgokatlelhetni benn ojankor.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.05. 13:17:53

@CatMother: én tudom. ki kell húzni a madzagját , aztán óvatosan belelocsolni egy liter langyos vizet, kefével gyorsan átsikálni. ha elég gyorsan csinálod, nem biztos hogy tönkremegy.

Dr. Körömlakk ® 2011.10.05. 13:19:09

@CatMother: alapfilm, bármikor megnézhető :)
montamhogy neszólíccsá főnöknek, az tiszteletlenség.
igenis főnök.

Dr. Körömlakk ® 2011.10.05. 13:20:20

@Rosszindulatú Vászka: én szimplán megfordítom, pofával az asztal felé, és nekicsapkodom az asztalnak. egész érdekes flóra és fauna kerül elő belőle... szerintem jósolni is lehet belőle pézér, ha ügyes az ember.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.05. 13:22:21

@akiazsiráfotszereti: "egy liter langyos vizet, kefével gyorsan átsikálni. ha elég gyorsan csinálod, nem biztos hogy tönkremegy."

Bilentyűzetet, számítógépet nyugodtan lehet mosni, nem kell sietni.

Csak utána alaposan ki kell szárítani.

megamenn 2011.10.05. 13:25:22

@CatMother:Kipattintod a billentyűt ( csavarhúzó, bicska, kés, szemöldökcsipesz stb ) és körbetörölgeted.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.05. 13:25:43

@atpijkamo: ja,meg mán van ilyen neonhányás színű ultramodern szilikonvagymi billentyűzet, amit fel lehet csavarni meg le is lehet mosni. kicsit buzis, de praktikus.

Tiffauges 2011.10.05. 13:26:23

@EÖ: A prérikutyafáját, hogy ennek az ürgének mindenre van rágcsálója!

Dr. Körömlakk ® 2011.10.05. 13:27:02

@estrella negra: míg nem tapasztalom, nem mondom. nyilván.

Dr. Körömlakk ® 2011.10.05. 13:30:34

@CatMother: szerintem az enyém a kivitelezhető, ha a jóslást ki is hagyod. a többiekével ne foglalkozzá, gonoszok :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.05. 13:30:39

@akiazsiráfotszereti: Azt vízalatt is lehet hsználni. De mondom, mindet lehet mosni nyugodtan. Utána jól kirázni, és hagyni száradni. Persze, ha valahol belemegy a víz, akkor egy eon, míg kiszárad. Legjobb szétszedni.

Egyszer szédszedtem egy billentyűzetet, hogy majd én megjavítom. Hárommillió darabra esett szét, és egyszerre nyolc kézzel kellett volna tartanom, hogy öszzerakjam. Aztán végül valahogy sikerült, de két gomb onnantól nem működött. Nem olyan fontos gombok voltak, szerencsére.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.05. 13:31:16

@CatMother: Esetleg azt szabadna kérnem, hogy felejtsél már el? Vagy ez tahóság?
Lehet, hogy irritállak valamiért. Volt már ilyen a történelemben. Tegyél úgy, mintha a világon se lennék.
Köszönöm.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.05. 13:32:25

@CatMother: külömben meg tapasztalt ájtís tugya, hogy a kajamaradék előbb-utóbb magától elindul, kár izgulni.

XCat 2011.10.05. 13:32:51

@estrella negra: Akkor ne ugass be valami nekem címzettet képlépésenként. És megdumáltuk.

vernarancs 2011.10.05. 13:33:01

@Rosszindulatú Vászka: @Dr. Körömlakk ®:

Elorelato ember betekeri folpakba a kejbordot. Mint a zoccseges a kalkulatort.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.05. 13:34:24

@vernarancs: meg mint a CSI-be meg az NCSIS-be mi?

Egyéves Önkéntes 2011.10.05. 13:37:32

@Tiffauges: most leettem a lemmingemet, mindjárt megüt aguti

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.05. 13:39:38

@CatMother: @estrella negra: Nem tudom, hogy mi bajotok van, de ha nem hagyjátok abba, elkezdek vicceket mesélni.

XCat 2011.10.05. 13:40:41

@Rosszindulatú Vászka: profik vagytok na, mekkel hagyni.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.05. 13:41:04

@atpijkamo: valami fennforgás van, de nemtuttam rájönni mi a bajuk. szerintem a telihold lehet. olyankor én is harapok

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.05. 13:41:44

Úgyis frusztrál, hogy nem tudok beleugatni @EÖ: és @Tiffauges: diszkussziójába. Csak vinnyogva röhögök.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.05. 13:42:09

@EÖ: Csak nem rozsomákostésztával etted le?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.05. 13:44:59

@akiazsiráfotszereti: "szerintem a telihold lehet."

Az még egy hét. Tehát félhold van.

Szombaton este lesz valami meteorraj úgy tíz körül.

Tiffauges 2011.10.05. 13:45:12

@EÖ: most akartam az agutisat, mindjárt tényleg megüt :)
akkor hát pocokold le a lemmingedről a ráesett sült sült.

Tiffauges 2011.10.05. 13:48:11

@atpijkamo: jöhet más állat is, lassan elfogynak a rágcsálók... tasakospatkányra (bármi légyen is az) már nehéz kitalálni valamit :)

Egyéves Önkéntes 2011.10.05. 13:51:32

@Tiffauges: lepocokoltam, degusztustalan lett!

a sül-lel beelőztél :)

Egyéves Önkéntes 2011.10.05. 13:55:29

@Tiffauges: nem kell a rágcsálókból hiúzsági kérdést csinálni, az oroszlánrészüket már úgyis kiveséztük. jaguárig pedig még sok idő van!

vernarancs 2011.10.05. 13:56:34

@atpijkamo: Atomvillanas jobbrol!
Vagy UFO 10 oranal?

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.05. 13:57:28

nagyon peletaláltatok itten a húrok közepibe :D

XCat 2011.10.05. 13:58:00

@Tiffauges: Tedd be egy nokiásdobozba.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.05. 13:59:32

Jó lenne már valami új posztert ekézni, mert Ildikó és Levi rumánca kábé annyira érdekfeszítő, mint egy valóságsót nézni.

Tiffauges 2011.10.05. 14:00:05

@EÖ: kutyául érezheted magad a süllel leopárdott ingedben, ezért ne folytassunk struccpolitikát, csapjunk a lovak közé!

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.05. 14:03:43

@Csokis: Visszavonva. Mégis jók ezek a hatszor kiherélt posztok. Így végre megtudtam a "Hagyjad Imre!" eredetét.

Egyéves Önkéntes 2011.10.05. 14:05:14

@Tiffauges: jöhetnek az afrikai állatok is, nem vagyok fajdgyűlölő!

Rosszindulatú Vászka 2011.10.05. 14:06:34

@Csokis: csak nyugi, nemsoká törlik mind a kettő poszt.

@vernarancs: pedig kénytelen leszel, most hogy Bordás ezredes titkos kóteres beépülős küldetésbe van...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.05. 14:08:14

Ej, öntsd az ürgét, ne siránkozz,
ne zizzenj minden kiscicához!

Egyéves Önkéntes 2011.10.05. 14:09:59

@Rosszindulatú Vászka: ezt pont a zebrán olvastam, rám is dudált egy tulok

Tiffauges 2011.10.05. 14:10:13

@EÖ: akkor nem vagy bájgúnár sem, vagy Afrikában bájgnúnár (én kérek elnézést)

Rosszindulatú Vászka 2011.10.05. 14:11:18

@EÖ:

Ha elpusztul a tulok,
szarvából lesz a tülök,
de ha én elpüsztülök,
belőlem nem lesz tulok.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.05. 14:11:28

@Rosszindulatú Vászka: Sebaj, Ede is attól lett halhatatlan, hogy a Homáron hallhatatlan. Meg a papucsos szcientológus faszi a Villa Mediciben. Egyet sajnálok, hogy az idegbajos Skoda kereskedő nem volt kint annyi ideig, hogy megtanuljuk a nevét.

Tiffauges 2011.10.05. 14:11:30

@EÖ: azt is hittem elpusz tulok... végem van, ha anti lop

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.05. 14:12:33

@Tiffauges: @EÖ: Leszarlak titeket. Fenti ötlettől vezérelve betekertem a billentyűzetet nejlonba, most már nem baj, ha leköpöm.

A képernyő védelmén még gondolkodom...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.05. 14:14:07

@estrella negra: Az augusztusi nagy hulláskor mindig felmegyünk a normafához, vagy kifexünk a stégre a balatonnál.

guglimugli80 2011.10.05. 14:15:16

Sajnos ez egy elég jellegzetes magyar sztori. Az eladóknak nem "szolgálja érdekét" a vevő elégedettsége, a főnöknek meg valszeg fogggalma sincs, hogy mi folyik az üzletében/éttermében:(.

Egyéves Önkéntes 2011.10.05. 14:15:38

@Tiffauges: de az vagyok, van egy teli kaffer kölnim.

anti lopta nekem (szerválta :))

Rosszindulatú Vászka 2011.10.05. 14:16:07

@atpijkamo: NEPOLITIZÉJJÉL!

@Csokis: a kevéskilóméteres? pedig tegnap is emlegette valaki... na hgyishíjják....

Egyéves Önkéntes 2011.10.05. 14:16:57

@EÖ: @Tiffauges: na, anti lopot nem láttam. eltakarta a képernyőt a titkárnőm, Gaz Ella!

Tiffauges 2011.10.05. 14:17:58

@EÖ: befér még egy pár duc a kafferba? nagyon tiszta, jól lesakáltam róla a koszt.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.05. 14:19:24

@atpijkamo: A Normafánál van jobb hely, csak oda kicst gyalogolni kell. Boldugult legény koromban oda jártunk. A Nagy-Kopasz Nagykovácsi fölött van, és a tetején van egy pár világháborús légvédelmi állás, ami nem más, mint egy mély, kör alakú lyuk a földben. Remekül lehet benne tüzet rakni, mert nem látszik, ha danolsz, az nem hallatszik és amikor vége a dalnak, ki lehet feküdni a mezőre csincsillát nézni. Sokkal szebb, mint a normafa, mert már nem (annyira) zavarnak be a város fényei. Idén júniusban viszont megtanították nekünk, hogy a Norma viszont tökéletes Szentjánosbogár nézéshez.

Egyéves Önkéntes 2011.10.05. 14:19:51

@Tiffauges: tényleg tiszta, mert amit cibetből hoztam, az elég keselyű ízű
és most nem túzok!

Rosszindulatú Vászka 2011.10.05. 14:20:14

NEsztek, a skodások. MEkkro fles már céges ottlapra kocsmelőtti családi idillel púposkodni?

www.kobelaautoudvar.hu/kepek/bemutatkozas/01-kobela-autoudvar.jpg

Akkor szép a kan, ha ronda,
tudja jazt az egész konda.
Akkor jo a kan, ha rossz,
a pofàja csupa kosz.
Röf - röf - röf

Tiffauges 2011.10.05. 14:20:16

@EÖ: én meg a tulkot nem láttam, becsületszavanna!

Rosszindulatú Vászka 2011.10.05. 14:22:20

láttam én már karón varnyút

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.05. 14:22:34

@Rosszindulatú Vászka: Hogy rád hivatkozva rád hivatkozzak egy szép idézet:
Legszebb állat az anakonda,
de nem tudja ezt ama konda,
ha ráterelnék ama kondát,
széttiporná az anakondát.

Tiffauges 2011.10.05. 14:23:47

@EÖ: ez nem csak propapanda? őzintén válaszolj, dermedve várom...

Tiffauges 2011.10.05. 14:25:13

@EÖ: egy látomás, egy víziló!

Egyéves Önkéntes 2011.10.05. 14:26:31

@Tiffauges: rögtön megkérdezem a varacskos disznómat, csak jöjjön haza a turkálóból!

Addig dermedés helyett főzzél nekem grizllys tésztát!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.05. 14:26:53

@EÖ: Szervál ott, csere itt.
(Picsábamá', csak két nercet késtem!)

Egyéves Önkéntes 2011.10.05. 14:27:35

@Tiffauges: bocs, a medvéset csak most olvastam.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.05. 14:27:47

@Csokis:
Daloljatok a kedvemért,
csak ennyi mit egy medve kér,
Daloljatok a kedvemért,
csak ennyi mit egy medve kér.
Mit érdekel engem, hidegem lesz vagy melegem,
Csak a mézből, a mézből legyen sokam és elegem,
Nem érdekel a naptár képe,
sokkal inkább a kaptár népe!
Jeget hoz, vagy esőt, vagy dért és harmatot,
Minden adagból nekem juttasatok egy harmadot!
Daloljatok a kedvemért,
csak ennyi mit egy medve kér,
Daloljatok a kedvemért,
csak ennyi mit egy medve kér.

Tiffauges 2011.10.05. 14:28:36

@EÖ: rendben, veszek hozzá egy liter koalát és meghallgatunk egy varánusz xavér lemezt!

Egyéves Önkéntes 2011.10.05. 14:32:52

@Tiffauges: jó program, bár bevallom, hogy a xavérfarkas-tól kicsit félek
ja és ne szőrözzél, legyen bundáskenyér is!

XCat 2011.10.05. 14:32:54

@Rosszindulatú Vászka:
Nézsonra járt, nyalkás brigyók,
Turboltak, purrtak a zepén,
Nyamlongott mind a pirityók,
Bröftyent a mamsi plény.
"Kerüld a Gruffacsórt, fiam,
A foga tép, a karma metsz!
Ne járj, hol grémmadár csuhan
S a böszhedt Gyilkanyessz!"

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.05. 14:33:36

@Rosszindulatú Vászka: Azért a legnagyobb felfedezése, hogy a trotechnikus az mindig Elek.

Tiffauges 2011.10.05. 14:36:08

@EÖ: lesz kacsazsíráfos kenyér is, találkozunk orang után tíz perccel!

Egyéves Önkéntes 2011.10.05. 14:38:03

@Tiffauges: akkor nekem jó, de nem tudom előre makit ér el a lemúrom!

Tiffauges 2011.10.05. 14:40:10

@EÖ: láma lemúr nem ér rája

Tiffauges 2011.10.05. 14:42:07

@Csokis: a halakat jobban szeretem, inkább ba'bettával...

Egyéves Önkéntes 2011.10.05. 14:42:13

@Tiffauges: Alpakka öltönyben megyek és a darumat leparkolom a házatok előtt a tapírboltnál.

Tiffauges 2011.10.05. 14:47:00

@EÖ: csak vigyázz, mert gorillakampány van a környéken, jövendőmondó bábuk, barbie és ken guruk lepték el az utcát!

Egyéves Önkéntes 2011.10.05. 14:50:55

@Tiffauges: vigyázok én, barbie a múltkor is meg akarta mutatni a pumáját. a bestia!

XCat 2011.10.05. 14:54:07

Most akkor ez most a hétvégi. Ez már bisztos.

Tiffauges 2011.10.05. 14:56:30

@EÖ: a tyúkeszű! de le kell nyelni a békát. juteszembe, te knős ember vagy?

Egyéves Önkéntes 2011.10.05. 14:57:46

@Tiffauges: knős, és nekem más pumája tatu!

Egyéves Önkéntes 2011.10.05. 15:01:11

Knős ember is lehet bulldog!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.05. 15:01:55

@Tiffauges: Inkább nyeld le a békát, mint hogy bekapd a legyet!
(v.ö. "Békapod a fa... xom, hajó, ha nem jó!")

Tiffauges 2011.10.05. 15:02:40

@EÖ: tudom, hogy azért nem kellek, mert bagolyvás vagyok, meg farkasvakságom és bárányhimlőm van. Kinn a bárány, benn a farkas.

Tiffauges 2011.10.05. 15:04:54

@estrella negra: a lovat sem a gólya hozza, hanem a lógólya... lógója (vatevör)

hehehehe 2011.10.05. 15:05:03

kellene új post, mert ezt már csúnyán szétoffoltátok :D de szép magyar szó :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.10.05. 15:05:51

"Nem figyelnek a vendégre az Ildikó Vendéglőben"

Szegény vendég! Pedig már nagyon szeretné, ha odafigyelnének rá! :D

És nem figyel a Homár, hogy új postot tegyen ki! :S

Egyéves Önkéntes 2011.10.05. 15:06:18

@Tiffauges: ha még lúdtalpad is lenne elvinnélek a kacsalábon forgó palotámba, ahol oroszlánszag fogadna.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.05. 15:07:28

@ColT: Lehet, hogy ez már a hétvégi?

Tiffauges 2011.10.05. 15:08:45

@EÖ: jó lesz nekem a bolhapiac is, pattanjunk meg!

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.05. 15:08:48

@ColT: Akkor légy kreativ commons, és Vedd elő! Tedd ki! Oszd meg!

Egyéves Önkéntes 2011.10.05. 15:10:37

@Tiffauges: légy a bolhapiacon és tetű alá hozzuk a szökést!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.05. 15:10:42

@EÖ: Nyúlszáj nem jó? Mer' akkor malacod van.

vernarancs 2011.10.05. 15:10:57

Suntelenul varjuk az uj posztot.
Del volt ma mar?

Tiffauges 2011.10.05. 15:11:42

@ColT: Már akartam mondani, hogy jók a képek (és még egyszer köszi, hogy eljöttél a kiállításomra - így be tudsz azonosítani? ;) )

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.10.05. 15:12:42

@Tiffauges: Ha voltam a kiállításodon, akkor szerintem mondtad :) Köf!

Tiffauges 2011.10.05. 15:14:16

@EÖ: húzunk mint a vadlibák... csak hosszúra ne nyúljon a várakozás

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.10.05. 15:14:38

@Csokis: ????

Ja és jó, ha nem a hó végi!!! :D

Egyéves Önkéntes 2011.10.05. 15:15:49

@Tiffauges: libajavítót hozok majd.
Mit állítottál ki?
Én eddig még csak szegénységi bizonyítványt! :)

Rosszindulatú Vászka 2011.10.05. 15:17:28

Bocsánat, nem látta a kacsámat?

Tiffauges 2011.10.05. 15:19:04

@EÖ: kezdek homárosan látni...
fénkééépeket állítottam ki

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.05. 15:19:30

@akiazsiráfotszereti: "a buggyantott tojás is nagyon finom, férfiaknak sem kihívás az elkészítése."

Hát lehet, hogy mégis kihívás, nekem nem jött be.

Tiffauges 2011.10.05. 15:22:52

@EÖ: madárlátta képek lettek

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.05. 15:22:53

@atpijkamo: Pedig idén nyáron volt lehetőség rá bőven.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.05. 15:23:27

@Rosszindulatú Vászka: "Bocsánat, nem látta a kacsámat?"

Ez neked honnan van?

Tiffauges 2011.10.05. 15:26:16

@EÖ: lehet itt reklámázni magunkat? :P

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.10.05. 15:35:55

@Rosszindulatú Vászka: @atpijkamo: "Bocsánat, nem látta a kacsámat?"
- Akkor nyalja ki a 3,14csámat!

Tiffauges 2011.10.05. 15:37:39

@EÖ: A Homár Blog nagyon jó dolog, éljen a Homár, hurrá hurrá! (így jó? ha ezt kitörlik...)
vna.hu/galeria
A második kiállítás az, ami Ab ovo néven fut (uram, ne a nőt nézze!)

XCat 2011.10.05. 15:38:50

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Sosem értettem, hogy ha valaki ebben a formában gondolni mer a picsára, és ezt közzé is teszi, a szó leírása miért okoz neki gondot... úgy gondoljátok,így kevésbé bunkó? Vagy hogy jópofa? Hát nem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.10.05. 15:39:53

@Csokis: A nickem melletti linken :)

@Tiffauges: Elvileg nem, de mikor már ennyire off a téma, én is mindig idepofátlankodok :)

A meztelenesre is mentem volna, de le voltam rokkanva megint. :S

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.05. 15:40:32

Matolcsit több rendbeli, jelentős értékre, folytatólagosan elkövetett rablással vádolja az ügyészség, életfogytiglanit kaphat.

index.hu/bulvar/2011/10/05/eletfogytig_ulhet_bankrablasert_egy_sumegi/

Rosszindulatú Vászka 2011.10.05. 15:40:41

@atpijkamo:
bocsánat, nem látta a kacsámat?
Sárga volt és hápogott, jobbra-balra totyogott.
Dehogynem, ott látom a fejeden.

Egyéves Önkéntes 2011.10.05. 15:42:59

@Tiffauges: aha, nézem. köszi.

az első úgy hasonlít, mint két tojás.

Tiffauges 2011.10.05. 15:43:11

@ColT: A meztelenes holnap nyílik, el kell mennem, mert le kell szednem előtte a képeimet, brühühű. ez olyan, mint karácsony után leszedni a díszeket és visszarakni a dobozba.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.10.05. 15:45:38

@Tiffauges: :) Akkor valamit benéztem. De az tuti, hogy nem tudok menni, mert tudnám, ha mennék :S

@CatMother: Ez így volt jó :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.05. 15:47:42

A "Bocsánat, nem látta a kacsámat?"-ot ki mikortól, honnan ismeri?

Rosszindulatú Vászka 2011.10.05. 15:48:11

@Tiffauges: lehet, csak elküldünk a picsába :)

XCat 2011.10.05. 15:49:05

@Tiffauges: Attól hogy valamit elnevzünk latinul, az még nem lesz spirituális.... ennyi róla a véleményem.

Tiffauges 2011.10.05. 15:49:06

@EÖ: legalább nekem is voltak tojásaim.

Tiffauges 2011.10.05. 15:52:06

@CatMother: eredetileg egyszerű, szittya címekkel készültem. a kiállítás szervezője azt mondta rájuk: nagyon snassz. gondoltam tudok én sznob is lenni. tudtam. :)

XCat 2011.10.05. 15:52:37

@ColT: Jó lett volna, ha én mondom. Vagy bármilyen másik nő, aki rendelkezik az alkatrésszel. De egy rozzant faszjancsi, aki a falat is kikaparná azért hogy beleüríthesse bárkiébe a gecijét, az örüljön neki hogy még talál valakit, aki hagyja. És tisztelje, de kibaszottul.

@atpijkamo: Ezt most nehéz lesz megmenteni. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.10.05. 15:55:25

@CatMother: És amikor egy nő mondja, hogy kabbe? Ne vedd már véresre.

XCat 2011.10.05. 15:55:34

@Tiffauges: Összességében még mindig jobb lett, mint a csajos.

XCat 2011.10.05. 15:57:34

@ColT: Nem vettem, csak hirtelen megundorodtam az összes hülye kis péniszvirágtól, akit nem vertek félhülyére az első magölésekor, aztán ezt így hálálja meg. :)

XCat 2011.10.05. 15:59:01

No megyek ki élni, elegem van a képernyőntobzódásból.

Legyetek jók és illedelmesek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.10.05. 16:15:20

@CatMother: Ja, értem, most épp kötekedős női előadást látunk. :)

XCat 2011.10.05. 16:17:15

@ColT: Aha. De akkor is gáz, hogy ezt már nem érzitek mocskosnak, aljasnak, lealacsonyítónak, és felháborítónak. Továbbá minden lehetséges fórumon üldözendőnek, "mégis hogy a kurvaanyádba jössz te ehhez" alapon.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.05. 16:38:20

@CatMother: üss! Bűntess meg! LÉcci, lécci, lécci!

vernarancs 2011.10.05. 17:24:53

@Rosszindulatú Vászka: ne magazz!!

Lehet, hogy igaza van, csak nem vagom miert ekkora hiszti egy-ket picsazasert. Tenyleg nem ertem, nem beszolasnak szantam.

Szarazkoro 2011.10.05. 17:41:40

Na mivan itt, elmegy az ember dooogozni 1 cseppet 'oszt commentcunami van mire visszagyun? Ede szolgalt-e ki az etteremben?

Rosszindulatú Vászka 2011.10.05. 18:11:17

@Szarazkoro: dehogyis, zöldeket beszélsz.

Ede most Fuvar Levinél ügfélkapcsolati tanácsadó, meg asszem a kevéskilóméteres Kobeláéknél is svarban.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.05. 20:15:39

Ma nem volt új poszt? Mi folyik itt?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.05. 20:34:52

Úgy láccik, homáros buli van, csak nekem nem szóltak.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.05. 20:44:46

Oposszum, oposszum, oposszum.
Ez most jutott eszembe.
Igazi lépcsőházi gondolkodó vagyok.
Mindegy, nem lényeges.

Tiffauges 2011.10.05. 20:52:01

@estrella negra: cickány! vagy itt nem lehet cickányozni?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.05. 20:56:25

@Rosszindulatú Vászka: a leglenyegesebb kulonbseg az nagyon egyszeru, ha valami miatt reklamalok, mert szerintem nem jo, vagy nem ugy sutottek at ahogy akartam vagy akarmi, akkor nem akarjak bebizonyitani, hogy marpedig az jo es nem jonnek ki 10-en hogy nincs igazam, hanem ha igazam van ha nincs, kicserelik
@megamen: jo, azt mondjuk nem allitom, hogy pl, Montanaban ilyen kisvendegloben vacsora idoben feltetlenul komplenolnek a kaja miatt, mert vegulis le ios lohetnek, meg lehet idegbeteg a szakacs es turbozhat
de nem jellemzo
foleg mert ritkan jarok Montanaba
tulajdonkeppen meg sosem voltam Monatanaban

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.05. 20:58:26

@Tiffauges: Csak szőrmentén.
Mintha némi spéttel reklamíroztad volna a tárlatodat.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.05. 21:05:24

@hagyma: Szerintem nincs ilyen szó, hogy 'komplenolni', ju nó.

Tiffauges 2011.10.05. 21:12:42

@estrella negra: megint fordítva ültem meg a lovat. most hogy bezár, felbátorodtam

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.05. 21:21:52

Végülis... aki ezek után nem ment el, magára vessen.
(Ez már de ki hülye fejezés!)

Rosszindulatú Vászka 2011.10.05. 21:27:51

@hagyma: én eddig Agyarroszágba két vendéglőbe találkoztam azzal a jelenséggel, hogy miokor reklamáltam (jogosam) mekkérdezték, hogyan enyhíthetnék a fájdalmamat, elfogadom-e pl. hogy a hibéás cucc hejett kapok kéccerannyit ingyér? És még mit tehetnének értem? Ez a Meki meg Burgerking volt. Azér ez vicces.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.05. 21:31:19

@Rosszindulatú Vászka: Nem, ez szomorú.
Lásd még- a magyar vendégszerető nép.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.05. 21:43:49

@Rosszindulatú Vászka: az elso esetnel en is meglepodtem
steakeztunk a fiammal en maradtam a hagyomanyos T-Bone-nal O a tudottan zsirosabb Rib eyet kert, de ez nem zsirosabb volt hanem tiszta zsir
komplenoltunkkeres nelkul jott kii a supervisor
megbeszeltuk, hogy tudjuk ez zsirosabb, de ez nekunk tul zsiros es inkabb akkor neki is T-Bone
supervisor mosolyogva elviharzott a kajaval, 1 perc mulva hozott egy levest, higy addig meg elkeszul egyen valamit
azutan az est folyaman meg odajott vagy ketszer, hogy minden OK -e?
igy is lehet
es a legsimabb farmer-polo akcentussal beszelo akarkik voltunk
azt hiszem a texas roadhaus volt, de lehet a long horn
na most ha legkozelebb steaket akarunk venni es barmelyik is lotavon belul van nem ezt valasztjuk?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.05. 22:17:34

@Rosszindulatú Vászka: ezt tenyleg megfigyeltem, kepesek 15-en kijonni es megmagyarazni,, hogy marpedig az ugy jo es en vagyok a hulye, az a korso tele van, nem "rovidebb" az akaja ugy jo, az etel igy fasza
es megmagyarazzak, nem ertik nekem mekeg es keves a sor, es nem ilyet akartam
mennyivel egyszerubb lenne kicserelni
na bumm egy steak elment a szemetbe....

A_blogger 2011.10.06. 01:00:18

másfél napja semmi poszt...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.06. 05:51:30

@A_blogger: kifogtak a zutolso homart is
kipusztult

bolcs27uj 2011.10.06. 06:17:10

Szia!

Meglepő lesz, de én igyekszem érdemben hozzászólni a témához.

1. Ha olyan kaját hoztak, amit nem rendeltél, nem kell "najóvanakkormegesziaférjem" módon elintézni a dolgot.
2. Helyes megoldás: visszaküldeni
3. Ha bunkó a pincét és nem is ad vissza, akkor nem magunkban puffogunk, hanem hívjuk a főnökét.
4. A vásárlók könyvét igenis elkérjük, ha nem adja, akkor pedig kéretik levelet írni a helyi önkormányzat jegyzőjének, az NFH-nak, ill. akár a GVH-nak.

El kell dönteni, hogy túllépsz-e azon, hogy nem azt kaptad, amit rendeltél (de akkor ne írogass a homárra se!), vagy felveszed a kesztyűt.

De ez így félmegoldás (se).

A magyar mentalitáson kellene változtatni. Ha rossz az étel, nem duzzogva kell megenni, hanem ott kell hagyni és visszaküldeni.

üdv

Rosszindulatú Vászka 2011.10.06. 07:22:07

@estrella negra: a zsömike. Az volt szemmel láthatóan tréfli.

megamenn 2011.10.06. 07:41:52

Már csak az a kérdés maradt nyitva, hogy látogatják-e az emberek az Ildikó Vendéglőt, vagy elkerülik?

PITTA 2011.10.06. 07:44:39

Mivanazújposztokkal?????

megamenn 2011.10.06. 07:47:20

@hagyma: Montana? Szerintem legalább olyan szar hely, mint Bolonya.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.06. 07:54:18

@PITTA: Majd egyszerre a nyakunkba öntik, csak kapkodhatjuk a fejünket.

megamenn 2011.10.06. 07:56:32

@hagyma: "na bumm egy steak elment a szemetbe"
Nono! A fasírtba!

Rosszindulatú Vászka 2011.10.06. 07:57:36

@PITTA: zártak, azokat csak meghívott, troll- és offmentes előélettel rendelkező kommenterek láthassák.

No persze én szóltam, hogy eddig netovább, de semmi. Hát így jártatok!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.06. 08:01:36

@Rosszindulatú Vászka: Bocsánat, nem látta a kacsámat?
Sárga volt, és hápogott,
Éppen erre járhatott.

Én így ismerem:))

Rosszindulatú Vászka 2011.10.06. 08:17:11

@batgirl: mivel nekem halovány kisdedkori emlék, rágúgliztam és sok verziót leltem.

Úgy láccik jó rigmus :)

Tiffauges 2011.10.06. 08:17:54

@EÖ: felül a gálya s alul a víznek árja!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.06. 08:20:40

Meghalt Steve Jobs. Egy perc néma csenddel adózzuk emlékének!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.06. 08:22:51

@atpijkamo: én kb 30 éve ismerem. Egy anno KIsz kirándulásnál vetette be valaki. Ha jól emlékszem Aggteleken.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.06. 08:27:14

@Rosszindulatú Vászka: SAjna nekem nem kisgyerekkori emlék, hanem fiatalkori...:(

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.06. 08:34:04

na én meg úgy ismerem hogy

Nem látta a kacsámat?
Pillanat, megnézem a víz alatt!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.06. 09:25:10

@Rosszindulatú Vászka: öreg az országút.., de biztos idősebb mint az itt kommentelők 99 %-a:))

XCat 2011.10.06. 09:41:16

Hát itt meg mi van? Új poszt semmi, kiéheztetik a homározókat?
Most akkor a karácsonyi is ez?

juhaszvik 2011.10.06. 09:52:25

ez már bizony a hétvégi.

(csak azért írom le, mert általában ilyenkor 1 órán belül mindig lett új poszt)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.06. 10:11:51

Na, benyomtam negyed kiló sült császárt.
...most röfögök egy kicsit.
(Nem, majd fitnesz-saláta.)

Szarazkoro 2011.10.06. 10:15:58

@Rosszindulatú Vászka: szoktam zoldet, pirosat, de keresre barmilyen szint :)
Ede-Fuvarlevi kiraly paros, sikerre viszik a bizniszt :D

Szarazkoro 2011.10.06. 10:17:29

@estrella negra: de van. anglo-magyar uj szotar, 53. oldal. Azt jelenti: panaszkodni. :D

Szarazkoro 2011.10.06. 10:20:31

@CatMother: a jovo karacsonyi ha igy haladunk, viszont igy megdonthetjuk Ede kommentjeinek a szamat XD

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.06. 10:23:02

Anglo-magyar? Új?? Szótár??? Neb+!
Mintha valami surrogást vélnék hallani. Csak nem szegény Kazinczy vette föl a fordulatszámot?

XCat 2011.10.06. 10:24:59

@Szarazkoro: Én is azt néztem, mostanában nemvolt semmire 400 felett.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.06. 10:42:00

@batgirl: oszt mennyi az annyi? Merugyge tudok ojan autópáját, ami még a nem is iskolaköteles korú ugyebár. Nekem nem gond ha öregebb vagy, érdekelnek az érett nők is :)

A_blogger 2011.10.06. 10:46:31

@hagyma: :O a homár is kihalás szélén lévő faj volt?

cicmen (törölt) 2011.10.06. 10:47:16

Na, mert itt nem jár le egy poszt szavatossága (ez is mióta itt árválkodik)
Dzsekill bácsinak küldöm szeretettel a következő linket. A link a múltkori kapzsi katolikus egyházas hívőtoborzó poszthoz egy kis kiegészítő. Szerintem jó.index.hu/belfold/2011/10/06/nagy_zsido_alkudozas_kezdodik/

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.06. 10:51:36

@Rosszindulatú Vászka: Jó is az, csak lehetőleg a 'mami', 'öreganyám', meg a hasonló szavak használatát kerüljed közbe'.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.06. 11:26:32

@batgirl: csak kiváncsi lettem, vajh mejikünk a vénebb.

Egyéves Önkéntes 2011.10.06. 11:31:33

@Tiffauges: ez a harmadik irodalom könyvben van, nem?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.06. 11:52:23

@megamen: gondolod, itt a konyhan csinaljak a fasirtot?

2011.10.06. 12:00:47

@É2I: "Túrós csuszához csalamádét enni? Hmm... "
NEM.
A csalamádét a halászléhez ette. A túróscsuszára maradt az ezersziget öntet, bár amilyen szemetek, szerintem 5-6 szigetet kispóroltak belőle. Azért volt az árengedmény.

2011.10.06. 12:04:14

@Dr. Körömlakk ®: áá ez kurvajó szöveg, sírok a röhögéstől :)

Tiffauges 2011.10.06. 12:06:57

@EÖ: ott. teuton vagy már felém?

Egyéves Önkéntes 2011.10.06. 12:09:52

@Tiffauges: most ha erre azt írom, amit akartam, akkor engem kidobnak innen :)

szóval inkább: roma a magyar igazság!

Tiffauges 2011.10.06. 12:13:15

@EÖ: azért nem dobnak ki, mert minden út romába vezet :P
de beás tuk magunkat ebbe is!

Tiffauges 2011.10.06. 12:15:45

@EÖ: habuzás nélkül megvigasztalnálak

Tiffauges 2011.10.06. 12:20:45

@EÖ: készíthetünk réz csájekákat

Egyéves Önkéntes 2011.10.06. 12:21:53

@Tiffauges: jó, és kitesszük a devla-art -ra

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.06. 12:23:35

@Tiffauges: Csak nemt'om, a népek győzike vásárolni.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.06. 12:32:04

Na ebéd, tolok egy cigánypecsenyét. Franciasalátával meg zsidótojással az eggyensúj végett.

Tiffauges 2011.10.06. 12:33:10

@EÖ: kamelós dolog ez a kommentelés!

Tiffauges 2011.10.06. 12:37:55

@EÖ: mér, mekkora a káród?
(schuldigung)

Egyéves Önkéntes 2011.10.06. 12:41:43

@Tiffauges: ááh, nem számbavehető méretű :D
(oberhauptschuldigung)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.06. 12:41:59

-Pincér! Cigánypecsenye van?
-Van, kérem. ...de akkor zene nem lesz.

Tiffauges 2011.10.06. 12:46:02

@EÖ: okkal nem tudod ezt megtenni, mint ahogy a könyöködet sem tudod megnyalni. és jól van ez így :)

Tiffauges 2011.10.06. 12:49:25

@EÖ: obersturmbannschuldigung!

Egyéves Önkéntes 2011.10.06. 12:51:50

@Tiffauges: mindjárt kipróbálom a könyököset is

Tiffauges 2011.10.06. 12:55:38

@EÖ: előtte vedd le az almát az arcodról

Tiffauges 2011.10.06. 12:59:30

@EÖ: Ceci n'est pas une pomme?

Egyéves Önkéntes 2011.10.06. 13:00:40

@Tiffauges: ezt akartam én is írni, csak sajnos németül nem nagyon tudok.

Tiffauges 2011.10.06. 13:01:59

@EÖ: ez dél-tiroli szuahéli akcentusban van, csak pár svicerdüccs beszéli.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.06. 13:02:31

@atpijkamo: Hát, hajjak meg, olvassálmárvissza!!!
Próbáld felvenni a ritmust.
(Két cigány ül a biciklin. Az első látja, hogy mindjárt árokba hajtanak.
-Zsigáa, kontrááázz!
-Icca-icca-icca...)

Egyéves Önkéntes 2011.10.06. 13:03:29

@Tiffauges: meg gondolom a kőfaragók és a balett táncosok
és persze szőr ekmont :D

Tiffauges 2011.10.06. 13:05:55

@EÖ: áhá, lelepleztem szőr ekmont, ki anyám bátyja és homlokán heged a régi hegyes kardos nyom, azt takarja a nem alma!

Egyéves Önkéntes 2011.10.06. 13:07:11

@Tiffauges: a beszt of szőr ekmond gyűjtésen még ma is felsírok néha :)

Tiffauges 2011.10.06. 13:09:25

@EÖ: ó igen a régi szép idők a szumbavai fegyenctelepen :)

Egyéves Önkéntes 2011.10.06. 13:11:45

@Tiffauges: a bőrkamásnim még hordom, én aztán tudok viselkedni!

Tiffauges 2011.10.06. 13:12:06

@estrella negra: miért hagytad, hogy trónvitorlás történjen?

Tiffauges 2011.10.06. 13:13:51

@EÖ: csak ez a Piszok Alfréd, ez kavarja a málnaszőrt.

Tiffauges 2011.10.06. 13:14:48

@estrella negra: lesz pikkelyezés a szerklin?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.06. 13:19:54

@Tiffauges: Ezt meg kell beszélni.
Főlegvár, trónterem. Félemelet, hátul jobbra. (Tessék kopogni!)

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.10.06. 13:21:42

A posztfolyam duzzad. Növekszik. Úgy érzem kicsattan. De én optimista vagyok.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.06. 13:23:44

Valaki ezt olvassa, azt hiszi, hülyék vagyunk.
...és tényleg. (Nekem még fejlövésem is van.)

Tiffauges 2011.10.06. 13:25:15

@estrella negra: aki nem ér oda időben, aszt hajnalban a vár fogán felpofosszák!

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.06. 13:29:21

@Rosszindulatú Vászka: Szegénynek megsérült a jómodor központja.

Egyéves Önkéntes 2011.10.06. 13:30:05

@Tiffauges:
majd jól mekszögtetlek a Nono Holasztárlulu fedélzetén!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.06. 13:39:49

@Rosszindulatú Vászka: Pszt! Ez a rámruházott inkognitó tárgyát képezi.

Tiffauges 2011.10.06. 13:43:08

@EÖ: csak nehogy a Na Hogy Érzi Magát Ez A Wágner fedélzetére kerüljünk!

Egyéves Önkéntes 2011.10.06. 13:46:45

@Tiffauges: én ott is elszámolom üzemanyagköltségnek a szivart, mint az a piszok alfréd nevezetű egyén

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.06. 14:13:35

ÓÓÓ haláliak vagytok:) Nem is gondoltam volna, hogy rajtam kívül még valaki szereti Fülig Jimmyt:)))))))))) Tini koromba belé voltam szerelmes:))

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.06. 14:20:33

@EÖ: Azt hittem te férfiból vagy.:)

Tiffauges 2011.10.06. 14:26:35

@EÖ: elnézést, el kellett mennem szimbolázni (három darabból állítom össze)

Egyéves Önkéntes 2011.10.06. 14:31:08

@batgirl: nem vagyok buzi, ha erre célzol :)

@Tiffauges: az olyan, mint a szerkli?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.06. 14:34:48

@EÖ: én szerelemről beszéltem, erre írod, hoyg te is szerelmes vagy belé. Esetleg a karakterbe? igen, ez könnyen elképzelhető. Fogalmam sincs Rejtő honnan tudott ilyen karaktereket összeszedni. Fülig Jimmy, Vanek úr, Piszkos Fred, Wagner, stb:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.06. 14:36:38

Török SZultán, Kicsit Bob, Pepita Ofélia, Tuskó Hopkins.

Egyéves Önkéntes 2011.10.06. 14:37:36

@batgirl: bocsi félreértettelek, Piszkos Fredbe voltam szerelmes.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.06. 14:39:33

@EÖ: az öreg volt hozzám, és piszkos:)

Egyéves Önkéntes 2011.10.06. 14:40:50

@batgirl: azért szerettem én őt, nem kellett veled konkurálnom (ez a szó milyen már!)

Tiffauges 2011.10.06. 14:43:25

@EÖ: igen, amikor befejezzük az államtanács takarékosságát jelképező szivarkázást, utána pikkelyezzük a szimbolát a szerklin.

Egyéves Önkéntes 2011.10.06. 14:50:40

@Tiffauges: ezt majd megöregbítem és a képeket kiállítom a főlegvárban

Tiffauges 2011.10.06. 15:17:03

@EÖ: eddigi cselekedeteid mind a nép javát szolgázták.

Egyéves Önkéntes 2011.10.06. 15:23:43

@Tiffauges: már kissé idegességet képeztem

XCat 2011.10.06. 15:25:23

@EÖ: Vigyázmányozzál nagyon, mert még idegállatpotba kerülsz!

Zalakarosi Fürdő 2011.10.11. 15:40:11

Kedves "juszka"!

Az említett vendéglátó egységgel a Gránit Gyógyfürdő Zrt. időközben felmondta a bérleti szerződést. Reméljük a jövőben nem fog találkozni hasonló esettel nálunk, ennek érdekében a jövő nyáron már megújult gasztronómiai egységekkel és kínálattal és sok-sok újdonsággal találkozhat a zalakarosi fürdőben. Várjuk tehát jövőre is…

VIPlakosztályos 2011.10.21. 20:26:00

a férj azért volt olyan nyugis mert ő kapott enni. bezzeg ha neki nem adnak, csak valami vékony szelet húst kap, akkor hiába mondta volna az asszony, hogy majd ő megeszi a csalamádét is, nem hszem, hogy olyan jókedvű maradt volna. Egyszerűen csak önző, és még ő a jóember mert ő nem veszekedett (a reklamálást ráhagyta az asszonyra és kényelmesen jóllakott)
igazi férfi

lordjim 2011.11.06. 18:07:43

@Tiffauges: Jawohl,Herr Hauptbahnhof!

lordjim 2011.11.06. 18:14:48

@Zalakarosi Fürdő: Egy gasztronómiai egység hány méter?Vagy a róka?(b@szom a bikkfa nyelvezetedet)

ikszüpszilon 2011.11.10. 17:56:03

Az volt már, hogy a csalamádé+salátaöntet kombó igen finoman befosatja az embert? Biztos ezért volt mulya az apjuk is, mert jól összefosta magát.:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.28. 11:54:01

@Egyéves Önkéntes: te mit kóricálsz ezekben a hullaszagú posztokban, itt kísértetsz? :D:D

Egyéves Önkéntes 2013.01.30. 17:17:13

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Nem szeretem a tömeget. :)
Itt nem szólnak be!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.03.16. 22:58:30

nos, azt hiszem végre pontot tehetünk az ügyre. :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.04.08. 22:25:10

szerintem te csalsz. úgyse nézegeted minden nap, hogy mit írok ide! :D

Egyéves Önkéntes 2013.04.09. 06:23:41

Dehogyis csalok, ez a kezdőképernyőm. :)

Tiffauges 2016.01.20. 15:20:37

@Egyéves Önkéntes: milyen sokáig elbeszélgettetek itt! énmegmost nosztalgizáltam egyet!
süti beállítások módosítása