Tékozló Homár

Eltüntette a pénzt a Citroen Eger

2011.10.07. 10:55 | juszka | 539 komment

Naiv autóvásárló semmiképpen sem akarta átveretni magát, ezért úgy döntött, inkább többet költ egy új Citroenre most, mint egy használtra majd a későbbiekben. Azonban még sikerült így is megszívnia, a kereskedés a csőd szélén, a pénz a Citroennél, autó pedig sehol. 

Idén nyáron hosszas mérlegelés és nézelődés után úgy döntöttünk, hogy nem használtautót veszünk, hanem inkább egy készleten lévőt, amelyhez rendszerint jóval kedvezőbb áron lehet hozzájutni, mintha gyártásból rendelnénk. A használt ellen szólt a bizonytalan előélet, különös tekintettel a kis hazánkban gyakran hallott rémtörténetekre. Ki is választottunk egy Citroen márkájú gépkocsit, amelyet egy hivatalos márkakereskedő, a Citroen Eger (más néven Agria Mobil vagy Farkas Autó) hirdetett. Miután meggyőződtünk róla, hogy a márkakereskedés szerepel a Citroen hivatalos honlapján is, úgy gondoltuk nincs mitől félnünk és belevágtunk a vásárlásba. Bár ne tettük volna…

Elmentünk Egerbe, kedvesen fogadtak minket a szalonban, az autót megtekintettük, kipróbáltuk, mindent rendben találtunk, így befizettük az előleget, megkötöttük az adásvételi szerződést, amelyben vállalta a márkakereskedő, hogy legfeljebb 4 héten belül (de inkább rövidebb idő alatt) átadja az autót. Azt is hangsúlyozták, hogy akkor lehet gyorsabb az átadás, ha hamarább kifizetjük a fennmaradó vételárrészt (hitelt nem kívántunk igénybe venni), mivel így gyorsabban tudják elkezdeni az autó kiváltását a készletfinanszírozó banktól. Néhány napon belül át is utaltuk a hiányzó összeget, így az autó teljes vételára a márkakereskedő rendelkezésére állt.

3 hét elteltével – mivel addig semmilyen értesítést nem kaptunk – érdeklődtünk, hogy mikorra várható az átadás. Tájékoztattak, hogy minden rendben halad, de a hivatali (okmányiroda, műszaki állomás, stb.) nyári szabadságok miatt még nem sikerült a forgalomba helyezés, legyünk még néhány napig türelemmel.
Ugyanez megismétlődött egy, majd két hét múlva is, amikor már elveszítettük a türelmünket. Felvettük a kapcsolatot a Citroen Hungáriával, ahol azt a tájékoztatást kaptuk, hogy utánanéztek, és valóban van késedelem az autóátadásokkal az adott kereskedőnél, de nemsokára megoldják a problémát és átadják az autót némi kompenzációval együtt.
Kiderült a beszélgetésekből az is, hogy az „új” vásárlók befizetéseiből a „korábbi” vásárlók autóit váltják ki, amely információ már komoly aggodalommal töltött el minket.
A hitegetés ment tovább heteken át, mind a központ, mind a márkakereskedő részéről, mi pedig jogi lépésekkel fenyegetőztünk, míg végül szeptember végén a Citroen Eger végelszámolás sorsára jutott, így most se pénz, se autó, amíg ez le nem zajlik.
A legelszomorítóbb az egészben, hogy ezt az egészet a Citroen Hungária karba tett kézzel nézte és nézi végig, fel sem merült bennük, hogy a márka presztízsének megóvása érdekében közbelépjenek, és valamilyen megoldási javaslattal előálljanak a vásárlók felé (mint megtudtuk, rajtunk kívül 6-8 vásárló jár hasonló cipőben).
Nem érzi a Citroen Hungária egy cseppet sem bűnösnek magát az ügyben? Soha nem ellenőrzik márkakereskedőik pénzügyi helyzetét és szolgáltatásuk minőségét, még akkor sem, ha az ügyfelek panaszt nyújtanak be?
Egy tanulsága biztos van a dolognak: új autót vásárolni sem biztonságosabb 2011-ben, mint használtat, sőt… Pláne nem Citroent…

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.09. 13:15:05

@CatMother: Ha olyan aljadék ösztönlény lennék, amilyennek szeretsz elképzelni, most elkezdeném feszegetni a te szexuális életedet, bizonyítandó, hogy nincs igazad.
Nem fogok ilyet tenni.
Édesanyáddal sem példálózom. Nem való.

XCat 2011.10.09. 13:16:53

@Kelpo: Nekem tetszenek a francia kocsik. Mondjuk a citrom pont nem annyira, de szépek, és kényelmesek.

XCat 2011.10.09. 13:18:07

@estrella negra: Nem képzellek el semmilyennek. :)
Az hogy nem ismered az általános alany fogalmát, igenis édesanyádnak tudható be, járatott volna tisztességes iskolába. Vagy magyarázta volna el. De lehet hogy ő sem ismerte.

XCat 2011.10.09. 13:19:31

@estrella negra: Viszont itt befejeztük, mert unlak.

venszivar 2011.10.09. 13:24:44

APA KEZDŐDIK .........

@CatMother: ELŐRE is BOCS! de már olyan éhes vagyok, hogy "etetni" ""kell" valakit :):D, ha már én "éhezem".:D

Írsz, mit írsz! tehát nem szeretsz franciázni ? , de a kocsik, azok jók...:D

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.09. 13:26:21

@CatMother: Nem értelek. Miért gondolod, hogy minden nő ugyanúgy (értsd- ahogy te) gondolkodik?
Mint ahogy mi, férfiak sem vagyunk egyformák. Példának okáért van, aki szeret nyalakodni, és van, aki- ó, irgalom atyja, ne hagyj el!- nem.
Ebben a sportban pont az a szép, hogy nem vagyunk egyformák. Ezért vitának helye- van. (De nem biztos, hogy ezt a felmenők emlegetésével kell fűszerezni.)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.09. 13:32:00

@CatMother: Aha.
Jöttem is, meg nem is.
El is küldtelek anyádba, meg nem is.
Gratulálok.
És ha már végképp nincs érvem, meg már a személyeskedésbe is belebonyolódtam, majd maximum látványosan ásítozom.
Hát ez elég sovány.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.09. 13:37:17

@estrella negra: Lécci, fejezd be, mert szétültetlek titeket! @CatMother: már befejezte.

Ne a témát, csak egymás baszogatását. Vitakozzatok velem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.09. 13:41:52

@CatMother: "Aha, prűd vagyok. Mondjuk én ezt erkölcsnek nevezem."

Na, csak húztalak. Bocsi.

Szóval az, amit te erkölcsnek nevezel, az a te egyéni preferenciád. Ehhez senkinek semmi köze, köztük nekem sem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.09. 13:45:19

@estrella negra: Befejezte veled a témát, de te folytattad.

Büszke_troll 2011.10.09. 13:56:40

@Irsai Oliver: Igen, egy külső független szemlélő előbb észreveszi a csődöt. Aki csinálja, az még bízik a fellendülésben, stb.

Ráadásul ez egy folyamat. Az egyik nap még nyereséges vagy, aztán azt veszed észre hogy kevesebb a vevő, emelkedett a törlesztés. Egy darabig éled a tartalékaidat, aztán hitelt kérsz az átmeneti időre, mert nem hiszed hogy ilyen sokáig tartana a válság.

Nem kell mindig azt feltételezni, hogy direkt csődbe vitték a céget, hogy veled kibasszanak. Az én autókereskedőim már a végén minden ingatlanjukat behitelezték, hogy megmentsék az autókereskedést, sőt magánszemélyektől kértek kölcsön.

Mint írtam, nekem a bukás előtt két héttel került a nevemre az autó, mert még akkor is azt hitték hogy megmenthetik a céget.

Büszke_troll 2011.10.09. 14:05:24

És még annyit, mikor úgy látszott, bennragad a kocsim, mondtam az üzletkötő hölgynek, Te egy csaló, és így erkölcstelen női személy vagy, még azt is elhiszem rólad hogy a férjed szerszámát a szádba veszed te céda!

XCat 2011.10.09. 14:15:13

@atpijkamo: Lehet rá mondani, hogy egyéni preferencia, de azért a népnyelvben nem véletlenül kapcsolódik a "szopós"-hoz a sértő felhang. :)
A szarós is lehetne sértés, de az nem az, mert senki nem érzi természetellenesnek, és mindenki csinálja.

Szóval vannak itt finomságok.

Büszke_troll 2011.10.09. 14:17:53

@CatMother:
Nyilvánvaló, hogy ott a csecsemő-anya étkezésre gondolnak, ami pont olyan undorító, mint az általad említett tevékenység.

XCat 2011.10.09. 14:23:16

@Büszke_troll: Hát azért képzelj el egy elegáns partit, nők estélyiben, férfiak szmokingban, halk zene a háttérben, mondjuk a háziasszony születésnapja van, és valaki feláll méltatni a következővel; Példás anya, csodálatos háziasszony, jótékonykodik, minden percben bearanyozza a család életét... és drága barátaim, úgy szopja a brét, meg olyan szaftos a picsája, meg úgy visít, hogy az agyam eldobom... hát igazán csodálatos egy asszony.

Nem nézne mindenki megbotránkozva? Hát de. Nem jönne ki hülyén? Hát de.
Nem lenne belőle válás vagy elmegyógyintézet a hapsinak? De.

Akkor miről beszélünk?

Kurvának lenni nem helyes, értem?

Büszke_troll 2011.10.09. 14:30:25

@CatMother: Azért nem szoktak ilyenekkel méltatni háziasszonyt, mert a szex azokra az emberekre tartozik, akik éppen csinálják. Általában.
De ha nem, akkor sem egy születésnapon, nyilvánosan méltatják senki ágybéli képességeit.

De te kevered a kurvaságot a normális szexuális élettel, gondolom ez a fapinaságodból ered.

venszivar 2011.10.09. 14:35:16

Amik itt "elhangzanak".....
eszem, faszom meg, áll.....:)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.09. 14:39:34

@Büszke_troll: Sőt a nők pukizni sem szoknak, amint az köztudomású.

XCat 2011.10.09. 14:45:31

@Büszke_troll: Nem. Azért nem szokták ilyesmivel méltatni, mert az emberállat az ösztönlény szinttől valamivel feljebb nem szereti, ha ösztönlényekre jellemző dolgokkal hozzák őket összefüggésbe.

Függetlenül attól, hogy ez mennyire valós, vagy nem valós.

Azon ideje lenne tudomásul venni, hogy a férfiállat működési mechanizmusa (merevedés, geci, hisztisek lesznek ha nincs kibe/mibe kiverni, alacsony higiéniai elvárások magatokkal és a környezetetekkel szemben, stb) a nők egy jelentés része számára undorító. Elviccelik, de nem azért, mert olyan vicces lenne, hanem mert úgy gondolják, nincs mit kezdeni veletek.

Erre nem a nők fapinázásra a megoldás, hanem a fejlődés. Menni fog, csak akarni kell.

Normális szexuális élet létezik, ha nem létezne, kihalt volna az emberiség. A péniszszopás viszont ebben nincs benne.

XCat 2011.10.09. 14:47:08

@CatMother: azaz jelentős.

Na megyek én ki inkább a valóságba, puszcsyka.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.09. 15:13:26

@CatMother: Pedig kiváncsi lettem volna, hogy akkor viszont mi van benne. A puncinyalás pl. benne van? Asse? Csak szalvétával? Ajvé.
Mindegy, szólok otthon.

Büszke_troll 2011.10.09. 15:35:33

@CatMother:
Vazze, kikel szocializálódtál te, hogy ilyen torz világképed alakult ki?!

"a férfiállat működési mechanizmusa (merevedés, geci, hisztisek lesznek ha nincs kibe/mibe kiverni, alacsony higiéniai elvárások magatokkal és a környezetetekkel szemben, stb)"

Büszke_troll 2011.10.09. 15:38:54

@estrella negra:
Ne szaladj ennyire előre!

Sima puszi biztosan rendben van, de a francia csók (nyelves) az már undorító?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.09. 15:54:26

@Büszke_troll:Nyelves? Pfúj, te perverz állat!
(-Anya, ha te fehér vagy, hogyhogy én néger lettem?
-Hallgass, ha arra a bulira visszagondolok, örülj, hogy nem kutya lettél!)

főboszorka45 2011.10.09. 15:57:30

@Irsai Oliver:
Meg a szerencsefaktor is belejátszik.... Én is az egyik autüókereskedőnél vettem a VW-t használtan, de ez a világ legjobb használt autója... Már 3 éve van nálam és semmi baja nincs, most 12 éves...
Egyszer volt nagyobb javítás, mikor elütöttem egy kisebb autót vele, de annak ellenére, hogy öreg, cascós, és megúsztam az önrészből, a többit lerendezte a biztosító....Egyébként az az egri autókereskedő sincs már meg.... Milyen érdekes...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.09. 16:05:35

@Büszke_troll: ha pedig ha en odaadok neked 3 millert erre es erre a kocsira es te villanyszamlara koltod, akkor elsikkasztottad a penzem
a " normalis" csodok pont hogy ugy keletkeznek, hogy nem tudod fizetni a rezsit, az alkalmazottakat, a beszallitokat, a bankkolcsont
ha ezeket az en penzembol akarod finanszirozni, nem a haszoonbol akkor csalast kovetsz el
/konkret esetben nagyon ugy nez ki, hogy tudtak, nem lesz ebbol mar kocsi/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.09. 16:13:07

@hagyma: mert hogy naluk volt az illeto kp-je, tehat meg tudtak volna venni a kocsijat
de nem akartak
es ez szemetseg

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.09. 16:16:45

@megamen: tudnal idezni egy hozzaszolasat is amivel egy normali esmbe egyet tud erteni?
mert en meg nem talalkoztam olyannal

Büszke_troll 2011.10.09. 17:10:07

@hagyma:
Ha tízszer leírod a hülyeséget, az attól még hülyeség marad.

A posztíró nem Pityi Palkónak adta a pénzt, hanem egy cégnek. A cég pedig olyan sorrendben egyenlíti ki a követeléseit, ahogyan az neki tetszik. (Pár kivételtől eltekintve.)

Az, hogy ritka amikor egy csődbe ment vállalat magánszemélyeknek tartozik, nem általános.
De csak azért, mert rendszerint utólag szoktunk fizetni, vagy mert valamely biztosító jótáll a magánszemély követeléseivel szemben.

De számtalanszor megtörtént, hogy egy utazási iroda, melynek előre kifizették az utat, csődbe ment. Ilyenkor nincs utazás, a pénzt ha elegendő a vagyoni biztosíték, akkor visszakapják.

Ha veszel egy tévét kifizeted, hazavitted, akkor hiába ment utána csődbe a bolt, és keresi rajtad a szállító a ki nem fizetett tévét, nem kell visszaadnod, pedig olyat adott el neked az üzlet amit ő még ki sem fizetett. Az autó ilyen szempontból speciális cikk.

Erről csak itt, az index lapcsaládnál is cikkeztek már párat, okosodj:

totalcar.hu/magazin/kozelet/ujatne/

belsoseg.blog.hu/2009/06/15/elveszitett_penz_elbukott_auto

totalcar.hu/magazin/kozelet/csbfeltamad/

belsoseg.blog.hu/2009/04/30/megis_vehetunk_uj_autot

"Ahhoz, hogy a 118-as §. védelmét élvezzük, meg kell szerezni a tulajdonjogot, ahhoz meg birtokba kell venni a jószágot. Ez a kenyérpirító esetén végtelenül egyszerű, miután kifizettük és megkaptuk a számlát: a hónunk alá csapjuk, és kisétálunk. Az autó esetében is szükség volna a birtokba vételre, ahhoz viszont el kell hozni a kocsit a kereskedésből, ahhoz viszont forgalomba kell helyezni, ahhoz meg kell a járműkísérő lap. És itt bezárult a kör, Péter és társai hiába fizették ki az autókat, sajnos még nem szerezték meg a tulajdonjogot."

Mikor ezeket áttanulmányoztam, (persze a teljes vételár kifizetése után, hiába, vásár után okos a paraszt) én a következőt tettem. Szereztem egy "P" rendszámot, azzal kihoztam a telepről az autót. Szorgalmasan vezettem a vezetési naplóját. Tulajdonképpen nem volt jogszerű, de arra alkalmas, hogy legalább elinduljak egy perben, ráadásul jobb úgy pereskedni, hogy a per tárgya nálad van, mintha a bank telephelyén.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.09. 17:18:28

@Büszke_troll: egy hulyenek felesleges valaszolnod, ne is eroltesd tovabb
en sem teszem
/masrol beszelsz amugy mint en, de ez mar nem erdekes/

Büszke_troll 2011.10.09. 17:32:33

@hagyma:
felesleges megsértődnöd, nem téged hülyéztelek le, csupán a hozzászólásodat ítéltem hülyeségnek.

Ezt viszont most is tartom.

megamenn 2011.10.09. 17:38:45

@hagyma: Na jó, te kérdezted. Személy szerint engem is eléggé irritál, mikor osztod az észt, hogy a nagy úeszában míííllyen kurvajó, merottasztán mennyire rendben mennek a dolgok. Lehet. De ez nem a te érdemed.
Olyan ez, mintha valaki elveszi egy gazdag család egyik lányát, aztán arról pampog a kispolszkis fórumban, hogy a Bentley az igazi autó.
Persze mindez csak akkor érvényes, ha én "normali esmbe" vagyok. Ja, és végére egy :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.09. 17:39:57

@Büszke_troll: "kikel szocializálódtál te, hogy ilyen torz világképed alakult ki?!"

Csak az átlagférfit írta le.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.09. 17:41:41

@estrella negra: "a nők pukizni sem szoknak, amint az köztudomású."

Szoktak, csak nem büszkék rá.

Büszke_troll 2011.10.09. 17:43:17

@megamen:
ráadásul a Bentleyt nem is vezetheti, csak ülhet benne utasként.

megamenn 2011.10.09. 17:45:33

@atpijkamo: De a férjük, az igen!! :)

Büszke_troll 2011.10.09. 17:47:02

@atpijkamo:
az én világomban nem ilyen az átlagférfi.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.09. 17:54:27

@Büszke_troll: Amerika mint Bentley? Inkább egy bazi nagy Ford. Csak ötpercenként új sofőr kell, mert valaki lepuffantotta.

Néhány éve egy német nő bérelt kocsival ment talán New York-ban. Egy néger hátulról direkt belement. Mikor a nő kiszállt, hogy a koccanást lerendezzék, kirabolta, meggyilkolta. Miért szállt ki, mikor tudható, hogy azt nem szabad. A nő férje erre azt mondta, ilyenekhez ők nincsenek hozzászokva.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.09. 17:56:23

@megamen: ez sztereotipia, sot prekoncepcio, idezz tolem, ahol istenitem amerikat, rajta
de ha tennem, arra sem valasz, hogy anyam kurva, a felesegem a negerek faszat szopja, en meg hazaarulo vagyok, de ha Te ezen a vonalon mozogsz, Te dolgod
masik
en nevvel keppel arccal, az itteni eletemmmel a neten vagyok......
le van irva a blogomba hogy keveredtem ide, miert es hogyan pucoltam itt wc-t...
na errol ennyit
kicsit hanyagolni fogom a homart, de meg visszanezek, ha tudsz amerika istenito es magyargyalazo bejegyzeseket
mert ha nem akkor en is el kezdhetem az anyukaddal a felesegeddel a kiurvazast?
mert neked ez bejon a ven hulyetoll, akkor ha mas a velemenyem mint neked
akkor miert ne?
semmit nem tudsz rolam, de mint ez az aptikajmano bealls z a sorba ha jon egy idiota , hogy hu de jo le kurvazta a hagyma annyat, igaza van csak durva..
csordaszemlelet
na ez amugy evente elojon itt a homaron, ilyenkor szoktam kiszallni, nem szeretem ha rolam szol a tortenet, akit en erdeklek, megtalalja a blogomon
@Büszke_troll: nem sertodtem meg, az eset szerintem mas, nem csak eloleget kert, kicsalta a teljes osszeget, pedig nem volt ra esely, hogy teljesitsen, ha lett volna akkor visszaadja a penzt legalabb nem masra kolti
en feljelentenem es kesz, hogy megall -e kesobb az mas kerdes...
de megtennem
ha elozetesbe tennek mar lehetne megmenteni sok penzt amit most sinkofalnak meg el, ha tudnak
Te konnyen vagy mert megkaptad az utolso pillanatban, ha nem kaptad volna meg lehet Te lennel az elso a rendorsegen
igen, nekem ez csalas es sikkasztas gyanus, de azert bvan a rendorseg hogy kinyomozza, ha nincs feljelentes, nem nyomoznak
de nekem tenyleg 8, mint mondtam, ha kifizetek egy kocsit en el is hozom....

megamenn 2011.10.09. 17:56:43

@atpijkamo: Nevjorkban biztos nem lehetett. Amerikában az ilyen elképzelhetetlen. Ott mindenkinek barátja a jóságos serif bácsi.

venszivar 2011.10.09. 18:01:35

@megamen: Velem nem tárgyalsz? mintha 6órája írtam volna neked. persze ne kompromittáld magad! a világért se! "csak" mintha írtál volna.....

@hagyma: "normali esmbe",legutóbb éppen ITT 2011.10.09. 11:56:28- kor írtam, "erre", te, igaz nem nekem, de rólam áskálódsz továbbra is. ezek szerint "kénytelen" vagyok folytatni, mert nem áll be a pofád! csúsztatsz, hazudsz, értetlenkedsz, osztod az "észt", ugatod,hogy ott milyen jó...., állandóan meryztél!!! itt ki, kik emlegetik a nejüket:!?! te csak akkor hagytad abba, mikor én ez miatt erősen basztattalak. hetek óta nem kerestelek s hetek óta, mióta úgy vettem észre, hogy már nem mery így, mery úgy, mery amúgy.....,nos én azóta nem cikizem. de te TEGNAP! azt HAZUDTAD,hogy állandóan, ahová írsz, ott én "utánad megyek s meryzek" NO EZ HAZUGSÁG ! lásd, mint fent. látom te egy rohadt unatkozó szarkeverő vagy.......jó én EZT EDDIG IS TUDTAM! ott a kutya sem áll szóba veled !!! egyenlőre ennyi. "normali esme".....és a többi óriási baromságok....az ottani lakosok biztos értenék :DDD

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.09. 18:27:21

@Büszke_troll: Miért jó nőnek lenni?

Remekül tudok provokálni a ruháimmal.
Nem kell versenyeznem a piros lámpánál a másik autóssal.
Tudom, hogy kell lehajtani a WC ülőkét és használni a WC kefét.
Nem kérdezek olyanokat, hogy mi a baj ezzel a nyakkendővel?
Én már rég rájöttem, hogy a víz s a szappan csodákra képes.
Nem versenyzek a szomszéddal, hogy kinek zöldebb a fűje, nagyobb a kocsija, stb.
Nem dicsekszem a haveroknak egy újabb numerával.
Gyakran mosok fogat, és ez látszik is rajtuk.
Nem leszek süket, ha megkérnek valamire.
Tudom azt mondani, hogy bocsánat.
Megvagyok sör nélkül egy hétig is.
Egy zoknit és fehérneműt csak egy napig hordok.
Nem ciki, ha én vagyok a kisebb.
Ha stoppolok, egyből felvesznek.
Mindig hivatkozhatok fejfájásra.
Nem igazítgatom a tökeimet állandóan.
A szennyes ruhákat tudom, hova kell tenni.
Nem leszek zombi, ha foci vagy Forma-1 van a TV-ben.
Egy mosoly meg egy kis szex mindent megold.
Nem röhögnek ki, ha befestem vörösre a hajam.
Nem leszek egy hét sexmentességtől depressziós.
Sok időt megtakarítok a sportműsorok kihagyásával.
Nem játszom el, hogy halálomon vagyok, ha náthás leszek.
Nem csinálok hülyét magamból egy társaságban, ha berúgok.
Nem röhögöm ki a haveromat, ha bejelenti, hogy esküvője lesz.
Nem váratok meg senkit azzal, hogy három újságot elolvasok a WC-n.
A pasik kezüket lábukat törik, hogy segítsenek, ha lerobbanok a kocsimmal.
Nem kopaszodom, így nem kell a tarkómról a homlokomba vakarni a maradék szálakat.
Fel tudok öltözni úgy is, hogy a szivárványnak csak két színét öltöm magamra, nem az összeset.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.09. 18:28:36

@Büszke_troll: Miért jó férfinak lenni?

Értek a focihoz.
Egy hetes nyaraláshoz elég egy kézitáska.
A telefonbeszélgetéseim fél percig tartanak.
Nem kell sorban állnom a mosdóhoz.
Egyedül ki tudok nyitni minden üveget.
Minden orgazmusom valódi.
Nem kell visszatartanom, mert fingani vicces.
Ha bírálják a munkámat, nem hiszem, hogy titokban az egész világ engem gyűlöl.
A legkisebb figyelmességért is külön köszönetet kapok.
Időt és pénzt takarítok meg azzal, hogy háromhetente, nagy tételben mosogatok.
Ha elfelejtenek meghívni valahova, az azt jelenti, hogy elfelejtettek meghívni, nem pedig azt, hogy utálnak és többet látni sem akarnak.
Nyaktól lefele nem kell borotválkoznom.
Egyik kollégám sem tud könnyekre fakasztani.
Ha 34 évesen egyedül élek, senki sem csodálkozik.
Le tudom írni a hóra a nevem sárgával.
Virággal mindent rendbe lehet hozni.
Nem kell mások érzései miatt aggódnom.
Ébren töltött időm 90 százalékában a szexre gondolhatok.
Tolatni és parkolni gyerekjáték.
Az előjáték nem kötelező.
Nem érzem úgy, hogy ki kell takarítanom, ha jön a villanyszámlás.
Fütyülök rá, ha nem veszik észre az új frizurámat.
Ha órákon át csendben nézem a tévét a haverommal, nem gondolok közben arra, hogy biztosan haragszik rám.
Nem kezdek szorongani, ha meglátom, mekkora egy kisbaba feje.
Ugyanannyi munkáért többet fizetnek.
Az ősz haj és a ráncok karakteresebbé teszik az arcomat.
Nem kell remegő izmokkal tartanom magam a nyilvános vécé ülőkéje fölött.
A beszélgetőpartnereim nem nézik a mellemet.
Ha óvszert vásárolok, a boltos nem próbál elképzelni meztelenül.
Ha nem hívom fel a haveromat a megbeszélt időben, nem szól a többi barátomnak, és nem próbálják közösen kideríteni, mi bajom lehet.
A diéta azt jelenti, hogy közepes adag krumplit eszem a hamburgerhez.

megamenn 2011.10.09. 18:30:28

@hagyma: "idezz tolem, ahol istenitem amerikat"
A blogod kb. 90%-ban erről szól. Ami kiverte nálam a biztosítékot az a 911-es bejegyzésed volt, magamban csak annyit gondoltam: naelmészteapicsába! Egyébként nem rossz, mondhatnám olvasmányos -látod nem is rondítok bele.
Ami a családtagok gyalázását illeti, kérlek a kiurvazas-nál messzebb ne menjünk.
"hogy anyam kurva, a felesegem a negerek faszat szopja, en meg hazaarulo vagyok, de ha Te ezen a vonalon mozogsz, Te dolgod"

"ez sztereotipia, sot prekoncepcio, idezz tolem, ahol" én csak ehhez hasonló dolgokat írtam vagy ilyenre utaltam :)

Büszke_troll 2011.10.09. 18:51:12

@hagyma: "pedig nem volt ra esely, hogy teljesitsen, ha lett volna akkor visszaadja a penzt legalabb nem masra kolti"

Ebből látszik, hogy olyanról írsz, amit nem ismersz.
A válság kezdete óta a magyar autókereskedések többsége a csőd szélén egyensúlyoz. Hogy mikor buknak be, szinte csak a véletlenen múlik.

2009: www.vg.hu/vallalatok/megallithatatlanul-futnak-a-csod-fele-a-hazai-autokereskedok-285746

2010: vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20100715-az-autokereskdok-harmada-ment-csodbe.html

Vagyis az autókereskedők próbálják elkerülni a csődöt, hiszen többségük egész egzisztenciáját az a cég jelenti. Folyamatosan abban reménykednek, hogy holnap jobb lesz. A tényleges csődhöz nagyon kevés kell. Kettővel kevesebb vevő esik be a kereskedésbe, és az előlegekből már nem csak az előzőleg már megvett autókat nem tudják kifizetni, hanem mondjuk a készlet vagy beruházási hitel részleteit. És ekkor, mikor a bank borít, ekkor jön a hivatalos csőd.

Hogy ez holnap lesz, vagy fél év után, esetleg soha, azt senki nem tudja.
Te feltételezed, hogy tudták azt, ezeket a kocsikat már nem adják ki, én meg azt mondom, próbálkoztak, mint már 2-3 éve folyamatosan, de most nem jött össze.

Nyilván a százegynéhány csődbe ment, felszámolt cég között lehetett olyan is aki csalt, csőd büntettet követett el, de nem ez az általános.

Éppen ezért felesleges a feljelentés, borítékolom, hogy nem ér el vele semmit.
Én az importőrrel tárgyalnék, a cég finanszírozóit támadnám, ők ugyanis biztos hogy tudták baj van a kereskedéssel, mégis elnézték, adták a nevüket a kereskedés mögé.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.09. 19:17:49

@atpijkamo: Hogy a WC-deszkát miért kéne lehajtani, azt még senki sem bírta elmagyarázni nekem. Lehet, hogy nehéz a felfogásom.
Cicamama meg majd megvédi magát, ha visszajön.
...már alig várom.

venszivar 2011.10.09. 20:18:06

@estrella negra:Tudom,hogy nem engem kérdeztél,"de bátorkodom": A WC deszkát azért illik, pislantás után le hajtani, mert a nők kaki s pisi-kor is úgy használják.
Mi "férfiak" :), meg "csak" kakilásnál, mert ugye pislantásnál azért illik felhajtani, hogy ne csöpögjön rá.....
Mivel mi hajtjuk fel, nekünk illik le is hajtani. Én így tanultam a vajdától :):DDD

Büszke_troll 2011.10.09. 20:25:19

@venszivar:
Baromság. Vagy lehajtod a deszkát és a tetejét is (ez lenne a normális) vagy hagyod ahogy akarod. Pont annyi energia a nőknek lehajtani, mint a férfiaknak.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.09. 20:26:49

@venszivar: Hát, ha úgy használják, majd lehajtják maguknak. Kemény az élet.
("De könnyű a marmonkanna, a kanna, a kanna, a kanna, kanna.")

venszivar 2011.10.09. 20:28:05

és még én vagyok köztetek a BAROM ?!:DDD

ÁMERIKÁBA HOGYAN KELLLLLL.........(fel a nap :)))))):DDDDDDDD)

venszivar 2011.10.09. 20:35:24

na bazzzzz hozzám mertetek "szólni" ?!? be vagytok tépve v. tévedés volt, tán érzitek a forradalom "szelét" ?!
ti aztán nagy kanállal eszitek a golyós csapágyból a golókat SKF? (ezért a termékmegjelenítésért, én most 20 rongyot kaszálok!). Hétfőn levédetem a "kannás bort" ! Veszek is rajta egy "új" Trabi 601-est :)))

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.09. 20:35:36

A feng shui szerint a nyitott WC-kagylóból káros energia árad.
Leszarom.

venszivar 2011.10.09. 20:44:38

@estrella negra: nálatok, ha olyan kéglibe laksz, még nem nyúlt fel az alattad lakó, s nem rángatta meg a Vilmos körtét ?
én már párszor jártam úgy! igaz, az mindig akkor vóót, mikor egy rokonunknál az épp az évi szüretkor leguggoltam. vagy a háziasszony v. a jánya, meg meg "nyomorgatta", aminek MINDIG következményei lettek...... én meg a fing sura tojok.

venszivar 2011.10.09. 20:49:47

mi lehet ott ámerikába ......

meg öl a KÍVÁNCSISÁG......

ha nem kapok onnan "infókat", megöngyilkolom magam......

mi lesz veled édes hazám ?! itt hagyott minket Dagobert ..... a kannás bor "attya"....

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.09. 20:50:00

@Büszke_troll: "Vagy lehajtod a deszkát és a tetejét is"

A tetjét is. Különben kifröccsen a pisi, mikor lehúzom.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.09. 20:57:41

@venszivar: Nálunk a budiba' (miszerint franciavécé) nem nyúlkál senki.

venszivar 2011.10.09. 21:05:43

@estrella negra: akkor "abba" mi az élvezet ?
akkor brunyálj a csapba! ott nem játszik a WC deszka+tető.......
mi olaszból hozattuk, akkor az kínaiporcelánvéttccé ?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.09. 21:06:19

Emelkedett téma jutott ma estére.
De végül is nem lehet mindig a Mrožek-drámák többrétegűségéról eszmét cserélni.
Igazam van, vagy igazam van? (Na, ezt melyik filmben hajtogatta Bilicsi Tivadar, hm?)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.09. 21:29:18

@estrella negra: "a Mrožek-drámák"

Beszéljünk a zenéről!

Te csináltad már zongorán?

XCat 2011.10.09. 21:53:31

@Büszke_troll: Olyanokkal, akiknél az ellenkezőjét láttam, tehát pontosan tudom, hogy a dolog lehetséges. :)
Viszont a közállapotok, azok elkeserítőek.

Szóvá tenni nem azt kell ha jól csinálsz valamit. Az a természetes. Szólni akkor van miért, ha nem.

@atpijkamo: Valami ilyesmi, igen.

XCat 2011.10.09. 22:01:56

@atpijkamo: Lehúzni a pisilés befejezése után kell. ;)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.09. 22:11:23

@atpijkamo: Csak nem a diszkrét szopatásra gondolsz?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.09. 22:20:49

@estrella negra: Nah! Haggyál már! Szóval dugtál-e már zongerán?

venszivar 2011.10.09. 22:41:23

Zongora alatt is ér?dekel?

Büszke_troll 2011.10.09. 23:00:54

Természetesen pianínóra gondoltam.

venszivar 2011.10.09. 23:10:05

Hárfa ? még lány koromba nagyon tudtam fázni....

vajon hogy csinálják odaát ámerikába? kéne egy tudósító ! hol van Bombera Krisztina 9/11-kor, még meg volt. no ő, hogy tud zongorázni, hárfázni s oboázni egyszerre .....:):D

venszivar 2011.10.09. 23:13:47

elfogyott a konyak !

kéne pár "kannás bor" v. boros kanna...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.10. 06:22:40

@atpijkamo: Hinnye! Olyan erősen gondolkodtam, mi lehet az a 'zongera', hogy egyszercsak elaludtam.
Ez biztos valami beugratós kérdés.

Yoss 2011.10.10. 07:32:00

@hagyma: Szerintem sem. Azt hittem ez azért kijön a posztból :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.10. 07:57:39

@Büszke_troll: A fengsui szerint, ha a wc tetejét nem hajtod le, kiszökik a jószerencse, viszont a csatornából rossz szelek jönnek fel. A fengsui szerint.
Szerintem még azért kellene lehajtanod a wc-t mert nincs kedvem fogdosni a wc ülőkét, amit összepisilsz, mert nem tudsz jól célozni.

Büszke_troll 2011.10.10. 08:38:12

@batgirl: A fengsui? Szerintem is egy baromság, a nők közül is csak az idiótábbak használják.

Azt a hozzászólásomat pedig amire válaszoltál, olvasd el újra és értelmezd. Ha képes vagy rá.

Egyéves Önkéntes 2011.10.10. 08:40:29

Egyszer veszek egy Citroënt és a hátuljára felragasztok egy nagy-Magyarország matricát.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.10. 08:44:03

@Büszke_troll: Nem vagyok rá képes, tudod nő vagyok, aki képes fengsuit olvasni.

venszivar 2011.10.10. 10:15:37

@batgirl: szió! furcsa amit írtál !
"Szerintem még azért kellene lehajtanod a WC-t, mert nincs kedvem fogdosni a WC ülőkét, amit összepisilsz, mert nem tudsz jól célozni".

Tehát nincs kedved, megfogni, amit a "hím" összepisilt, ezért ő hajtsa le!
NO ha ő hajtja le pisilés után, akkor hogyan pisilte le? felhajtott állásba is megoldható, hogy pisás legyen, de akkor az már locsolás (össze vissza hugyozás!). végül:) A te verziód szerinti! pisilés után lehajtja (amit te nem akarsz megfogni, mert pisis!) no HA LEHAJTJA ! AKKOR TE ELÉGEDETTEN BELEÜLSZ A PISIS deszkára....?!?
Mielőtt ideges átkaidat rám öntenéd, olvasd át mit, milyen zagyvaságot írtál.:):D persze ha csak a lehajtás a gond ! a pisi nem számít, akkor NEM SZÓLTAM ! "fene a gusztusod"! vége a 10 ó szünetnek....:DDD :)))

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.10. 10:22:51

@venszivar: háááát..van abba valami amit írtál:)) Hétfő van. Három fiam van, és amikor csak egy 1 WC volt a lakásban, akkor sok gondot okozott ez a "körbe pisilem a wc-t" téma.:)

venszivar 2011.10.10. 15:38:45

@batgirl: O.K. :))) "Megtanulhattál volna" te is állva.... késő van s ezt viccnek szántam :DDD

Roberto1 2011.10.10. 16:20:38

@Büszke_troll: @estrella negra: Jaaaaj, tényleg leálltok vitázni a szexről egy nővel (??Catmother??), akinek a legnagyobb kielégülés, hogy minden homár posztot szétbasz az oda nem illő hülye locsogásával??? :) nemáááá :) :) :)

Amúgy: Citroen=fostalicska, olyannyira, hogy már inkább ki sem engedik a szalonból, úgyis mindig rossz lesz... :)

Fantozzi.ie 2011.10.10. 17:53:20

@ferand1979: Írországban személyi igazolvány sincs, úgy igazolod magadat hogy megmondod a nevedet a rendőrnek ...

Fantozzi.ie 2011.10.10. 17:55:20

A fenti Citroenes finanszírozást csinálta annó az óbudai Peugeot Kovács is de ők P rendszámmal odaadták az autót az ügyfélnek amíg meg nem jött a rendszám

A Spanyol Inkvizíció 2011.10.11. 07:48:47

@Fantozzi.ie: sőt! pénz sincs, elég ha bediktálod a kasszánál, hogy hol bankolsz.

sőt diploma sincs, a munkahelyen megkérdezik és bemondod, hogy sebészprofesszor vagy.

Írország maga a csoda!

tuono 2011.10.11. 16:50:12

A citrom olcsóbb és az is savanyúúúú. :) Bocs

ouroboros 2011.10.12. 14:36:02

@atpijkamo:

bocs, de ez így nem igaz.
a többség támogatta, de a népszavazás elbukott, mert nem lett meg a minimális részvételi arány - ha jól rémlik ez 25%.

és ha emlékszel/emlékeztek rá, egy papiruszon volt a kórházprivatizációs kérdéssel, ami meg simán érvényes volt.

ebböl is látszik a hiszti mértéke, sokan inkább nem foglaltak állást az elsö kérdésnél.

azt az ügyet én is sajnálom, mert a végeredmény az volt, hogy az anyaország elutasította a határon kívül szorultakat. pedig igazából nem történt semmi.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.12. 15:31:13

@ouroboros: Aha, rosszul emlékeztem. De nem volt nagy a különbség. És ez szomorú.

2011.10.12. 18:36:20

@Büszke_troll:
"Igen, egy külső független szemlélő előbb észreveszi a csődöt. Aki csinálja, az még bízik a fellendülésben, stb.

Ráadásul ez egy folyamat. Az egyik nap még nyereséges vagy, aztán azt veszed észre hogy kevesebb a vevő, emelkedett a törlesztés. Egy darabig éled a tartalékaidat, aztán hitelt kérsz az átmeneti időre, mert nem hiszed hogy ilyen sokáig tartana a válság.

Nem kell mindig azt feltételezni, hogy direkt csődbe vitték a céget, hogy veled kibasszanak. Az én autókereskedőim már a végén minden ingatlanjukat behitelezték, hogy megmentsék az autókereskedést, sőt magánszemélyektől kértek kölcsön.

Mint írtam, nekem a bukás előtt két héttel került a nevemre az autó, mert még akkor is azt hitték hogy megmenthetik a céget. "

tudom, hogy k.. sok hsz van, de én végig pont azt írtam, hogy nem direkt vitték csődbe, és az utolsó pillanatig hittek benne, hogy van/lesz kiút.
Ha nem így lenne, akkor szvsz én sem kaptam volna meg az autómat tőlük két héttel a csőd előtt, még ha mi kicsit hamarabb is kapcsoltunk és kicsit jobban is nyomtuk az ügyet, mint szegény posztoló.
Ettől még annak fényében, amit mi összesöprögettünk a magánnyomozásunk idején (uszkve 4 hét alatt, míg az első gyanú meglegyintett addig, hogy végre kiadható lett a kocsi), hogy jól ment nekik a cég, míg jól ment a piac, de mikor kezdtek bajok lenni a piacon, nem tudták jól menedzselni a dolgokat. Sajnos, a józan ész is azt mondja, hogy ha 19-re mindig lapot húzol, párszor bejön a hazárd, de előbb-utóbb nem... ők meg folyamatosan vettek át úgy pénzt, hogy nem tudták, lesz-e következő bevétel, amiből utolérik magukat és végrehajthatják azt, amire az adott összeget kapták. (legalább lenne a küszöbön vm nagy gazdasági fellendülés, amihez már csak párat kell aludni és csak addig kell kis szerencse, hogy kibírják... de ugye ez nem így van, így előbb-utóbb beütött a mennykő... ennyi.
HOgy nem direkt csinálták, abból amit én tudok, tuti, de ez nem segít a károsultakon, meg abban sem, hogy más kereskedőkkel ne legyen ilyen (mert igen, ez van az autóforgalmazókkal... és erről nem a "fos" Citroen meg a hülye új autó tehet, mert nekik is volt Mazda szalonjuk is, meg használt autója is...

syrus01 2011.10.23. 22:35:12

Sajnálatra méltó hogy szerencsétlen vevő szívja így meg!Én speciel dolgoztam ennél a cégnél, a cégvezetőről annyit hogy egy két forintos ember! Mint alkalmazott,velem is elég csúnyán viselkedtek, be sem akartak jelenteni..stb. A K2 szalon építése is teljes hitelből készült el! A tulajdonosnak és a fiának is van több cégük, amiket cégközlönyből is hivatalosan le lehet kérni! Kérdezem én : Miért kell 5-6 cég ha nem azért hogy egyik cégből a másikba mentsék át a pénzt? Gusztustalan féreg módra cselekedtek, ami engem egyáltalán meg sem lep, belehetett volna jelenteni egy csődöt is, de persze akkor nem tudtak volna még X vevőről legombolni egy kis pénzt!A baj csak az hogy a tulajdonosok élnek mint hal a vízben, mert már tudták rég mi lesz a vége és amit tudtak kimentettek már rég!Senkinek semmi rosszat nem kívánok, csak azt hogy azt kapják vissza, amit adtak :)))) Remélem a mit sem sejtő vevők vissza kapják a pénzüket, bár nem sok esélyt látok rá :(

Zsolt1976 2011.12.05. 19:47:49

@syrus01: Mikor dolgoztál ennél a cégnél?
Persze csak ha nem titok.Én is elég rosszul jártam evvel a céggel épp az idén októberben.A végelszámolás elött 8 nappal.
Most még nem tudom,hogy mi lesz az ügyből,mert az én estem elég bonyolult velük. Ha tudnánk kommunikálni valahogy akkor légyszi jelentkezz.Előre is köszi.

Krisztián1978 2012.01.17. 17:00:59

@Zsolt1976: Én is hasonló helyzetben vagyok, szintén a végelszámolás előtt pár nappal károsítottak meg. Szívesen felvenném veled a kapcsolatot telefonon. Üdv: Krisztián
süti beállítások módosítása