Tékozló Homár

Fantomtartozás a Gábor Dénes Főiskolán?

2011.10.21. 13:36 | jackyll | 199 komment

Zoltán nem emlékszik kristálytisztán be nem fizetett utóvizsgadíjakra, így nem érti, hogyan merült most fel 100 ezer forintnyi tartozás az államvizsga előtt. Természetesen ha nem fizet, nem vizsgázhat.

Továbbítanám a felsőoktatási intézménytől kapott levelemet. Számomra elfogadhatatlan, hogy az intézmény államvizsga közelében lévő hallgatóktól jogszerűtelnül követel pénzt. A fenti levél alapján kértem információkat, hogy pontosan miért, mikre és milyen szabály szerint kell befizetnem 100.000 FT-ot, mely a NEPTUN-ban megjelent? Az intézmény szóbeli válasza, fizessem be, és fogjam be a számat, örüljek, hogy még nem rúgtak ki. Ha nem fizetem ki, kirúgnak.

Tehát, mit tehet a hallgató, befizeti befogja a pofáját, és megy vizsgázni. Ha beszól valamit, vagy olyat kérdez amit nem kéne, államvizsga bukta. Ha kirugnak mehetsz újra érettségizni, és felvételizhetsz újra, de már csak fizetős szakra fognak felvenni, mert a Főiskolád, lenyeli az Állami támogatást, és a vége fele, még tőlled is pénzt követel.


A levél:

Tisztelt Hallgató!
 
Tájékoztatjuk, hogy az ETR-Neptun átállást követő ellenőrző vizsgálat során utóvizsga díjainál tartozás mutatkozott, mely „ETR-es ismétlővizsga díj tartozás” jogcím alatt került átemelésre és feltüntetve pénzügyi egyenlege alatt. A tartozás részletes adatai megtekinthetők a Neptun hallgatói webes felületén a Tanulmányok/Órarend/Egyéb adatok útvonalon található Hallgató tartozása menüpont alatt. Kérjük, szíveskedjen rendezni tartozását! Felhívjuk figyelmét, hogy vizsgára jelentkezni, záróvizsgát tenni csak a tartozás rendezését követően van lehetősége!
 
További információért keresse Információs Központunkat az info@gdf.hu e-mail címen, vagy a 061/203-0283-as telefonszámon.
 
Gábor Dénes Főiskola

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A_blogger 2011.10.21. 13:38:50

Gábor Dénes... ez mindent megmagyaráz. egyéb kérdés?

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.21. 13:40:03

ez a gábor dénes suli nem szegeden volt régebben?

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.10.21. 13:40:16

@A_blogger: egyéb kérdés?
Második vagyok-e?

Skodakék Fábia 2011.10.21. 13:41:15

inkább idd el azt a pénzt és menj el dolgozni
azzal a diplomával ugyanis...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 13:42:33

A kérdés: "A fenti levél alapján kértem információkat, hogy pontosan miért, mikre és milyen szabály szerint kell befizetnem 100.000 FT-ot, mely a NEPTUN-ban megjelent?"

A válasz: "A tartozás részletes adatai megtekinthetők a Neptun hallgatói webes felületén a Tanulmányok/Órarend/Egyéb adatok útvonalon található Hallgató tartozása menüpont alatt."

Egyébként meg hogy jött ki ilyen szép kerek összeg? Korábban nem hiányzott a pénz az egyetemnek? Egyáltalán hogy tudott UV-zni, ha nem fizette be az UV díját???

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.21. 13:43:28

mongyuk álamvizsgázni a "tőlled" szó leírása után én sem engedném a kedves pocctolót.

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.10.21. 13:43:50

Tehát, mit tehet a hallgató, befizeti befogja a pofáját,"

Nem igy működik
De kezdésben olvasható, hogy nem kristálytisztán emlékszik
Talán elő kellene keresni a csekket, ha megvan, bizony lehet elküldeni a tanszékre egy téglába burkolva

Persze teccett volna tanulni év közben és nem homározni

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.10.21. 13:46:03

@atpijkamo:
Jóhiszemű volt a római Isten

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.10.21. 13:47:25

@akiazsiráfotszereti:
Módositoták a magyar hejesirást vagy másfél éve

Jimbo75 2011.10.21. 13:49:42

A tartozás részletes adatai megtekinthetők a Neptun hallgatói webes felületén a Tanulmányok/Órarend/Egyéb adatok útvonalon található Hallgató tartozása menüpont alatt.

Egyéb kérdés?

andand 2011.10.21. 13:51:05

Nem magyaroszágon élek, valaki felvilágosítana, hogy miért kell újra érettségezni, ha nem tudja elvégezni a főiskolát?

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.21. 13:52:35

@petrócselly: @horex: bezony. azóta mán a demokráciját is úgy írják hogy f.., najóvan nem írom le mer' még a végin bevisznek.

varvizib 2011.10.21. 13:54:12

Megbukni a Gábor Dénes-en, ahhoz már tehetség kell, nem?

Ahogy látom a posztolónak a szövegértéssel is gondjai vannak, hisz egy írásos levelet, amiben ott van a válasz a kérdésére képtelen értelmezni. Ajjaj...

100 ezer Ft-ért vegyen magának diplomát az ecseri piacon, kábé ugyanannyit fog érni, és még csak le sem kell érte vizsgáznia. :-))

Skodakék Fábia 2011.10.21. 13:55:41

@andand: ez valami új izé, mert megromlik a régi
meg a történelem sem ugyanaz már mint 20 éve volt

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.21. 14:10:23

Ez nekem sem tök világos. Dolgozó előveszi az indexét, megszámolja benne az UV-kat (ha annyi volt, hogy nem is melékszik már rájuk), utána mellérakja a csekkeket (Vagy már nem csekken megy a befizetés, mint 20 éve?), és ha ezek után még nem világos valami, bejelentkezik a Neptunba, és megnézi ott, elvégre leírták hol találja. Nem tudom, hogy a Gábor Dénesen ma mit tanítanak, de ha még mindig informatikát, és ennek a feladatsornak a végrehajtása meghaladja a poszt toló képességeit, akkor szerintem ne szenvedjen az újra érettségizéssel (úgyis csak megbukna nyelvtanból), a mekdónálcba elég lesz a nyolc általános is.

A_blogger 2011.10.21. 14:11:26

100ezer az anno 10db UV ára volt a GDF-en. de egy olyan iskolától, ahol fel lehet venni a matek 3-at úgy, hogy a matek egy és kettő nem volt teljesítve, nem is lehet többet várni. nem véletlen voltak pár éve olyan álláshirdetések, ahol "kivéve GDF-en végzettek" kitétel is szerepelt.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.21. 14:11:42

@varvizib: Azért te sem vagy rossz. Milyen a nem írásos levél? :-)

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.10.21. 14:14:31

@varvizib:
Mintha a ez a főiskola informatika lenne, nem?
Azért itt meg lehet bukni, nem mint egy ruhatár szakon

elwood 2011.10.21. 14:16:00

@andand: "miért kell újra érettségezni, ha nem tudja elvégezni a főiskolát? "

mert ha a GD-n bukik valaki akkor gyaníthatólag az érettségire is alkalmatlan

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.10.21. 14:22:20

Ezeket a kurva főiskolákat/egyetemeket jól gatyába kellene rázni, és egy-két segget úgy emberesen szétrúgni.
Saját tapasztalat, hogy ez az eljárás még a korrektebbek közé tartozik!
De sünt a picsájukba! Monnyon le!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 14:23:45

@Csokis: "olyan álláshirdetések, ahol "kivéve GDF-en végzettek" kitétel is szerepelt."

Azért azt nem semmi munka elérni, hogy az iskolát külön megemlítsék.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.21. 14:26:47

Namost vagy az van, hogy Zoltánnak le kéne jönni a szerről.

Meg még az lehet, hogy nema diákokkal kéne iratni a rencert azon a bohócképzőn.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.10.21. 14:28:00

"Ha kirugnak mehetsz újra érettségizni, és felvételizhetsz újra, de már csak fizetős szakra fognak felvenni, mert a Főiskolád, lenyeli az Állami támogatást, és a vége fele, még tőlled is pénzt követel."

Az a baj, hogy tul sok a bölcsész, médiaszakos, könyvtáros, művelődésszervező meg egyéb naplopó.
A GDF diploma pedig kifejezetten sértésnek számit, talan csak a zskf mulja alul. Akkor meg minek?? El kene menni tisztesseges munkat vegezni.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.21. 14:31:26

@atpijkamo: Ezt ugyan nem én írtam, de azért ettől függwetlenül jó. :-P

Rózsaszín Lódenkabát 2011.10.21. 14:35:22

Tény és való személyes tapasztalat nekem is hogy az informatikai szakterületen a GDF diplomája szart se ér, a komolyabb munkára jelentkezőket már ez alapján interjú előtt az elején kiszórják...

A GDF egy tipikusan olyan főiskola Magyarországon amely legálisan ad pénzért diplomát embereknek.

Na ezért nem mentem oda tanulni, hanem a nyíregyházira... az legalább olcsó volt és még valami ragadt is rám.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.21. 14:44:19

@horex: Hááát... 98-ban épp mindenféle pedagógiai és informatikai végzettség nélkül tanítottam, amikor az osztályom érettségihez és felvételihez közeledett. Gondoltam, hogy következő évben már úgysem leszek ofő, kicsit több lesz az időm, jelentkezem estire a tanárképzőre, informatika tanár szakra. Ahogy kell és illik, el is metem az osztályommal egyszerre felvtelizni. már az gyanús kellett volna hogy legyen, hogy nem a központit írtuk matekból, hanem "sajátot", és az is csak két órás. Kiosztották a feladatsort, átolvastam, aztán megfordítottam, hogy megnézzem a többi feladatot, de üres volt. Alig hittem el, hogy ennyi, a legnehezebb feladat is max a gimi második osztály, alap matek tananyagból volt. Kb. egy óra aatt kész voltam, eljöttem.
A feladatlapot bevittem a matekos kollégáknak, szörnyülködtek rendesen, egyikük rögtön el is kérte, hogy feladja a másodikos csoportjának, megnézi, mire jutnak vele. :-)
Megyek be szóbelire, pontok kilógatva. Valakinek 15, nekem 14 (mint kiderült, nem vettem észre, hogy az egyik feladat két részből áll), de a derékhad 6-8-10 pontos. Ott szörnyülködtek, hogy milyen baromi nehéz volt az idei sor. Akkor buktam ki teljesen, hogy ezek az emberek fognak később számítástechnikát tanítani?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.10.21. 14:46:02

@Rózsaszín Lódenkabát:

nyíregyházi "ammánjó" főiskola vs GDF
Titánok harca! :)

Rosszindulatú Vászka 2011.10.21. 14:59:01

@Csokis: namost télleg mindenféle háccsó szándék nélkül puszta rosszindulatból, de ha te, mint állítólag profi senem tudtad értelmezni és megoldani a feladatsort, akkor a diákoktól mijen alapon vársz el többet? Naugye.

@Horváth Lajos: jó meglátás.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.21. 15:04:39

Szegény Gábor Dénes asszem, fölvette már a fordulatszámot odale'.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.10.21. 15:15:15

"...sok tehetség is itt diplomázik. A Microsoft például évente kiválaszt területenként tíz úgynevezett MVP-t. Ez a cím a "legértékesebb szakértő"-t takarja. SQL területen néhány évvel ezelőtt egy GDF-es hallgató kapta meg ezt a címet. Azt kell erről tudni, hogy aki MVP, az végső esetben akkor is megoldja a problémát."
Ezt a főiskola honlapján olvastam a "rólunk mondták" rovatban. Utolsó mondatot kérem értelmezni!

Rosszindulatú Vászka 2011.10.21. 15:21:44

@estrella negra: hamár homér és Franz Liszt?

@Horváth Lajos: csáknorriszképző intéznény. A probléma magától lemond inkább.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.21. 15:23:33

@Horváth Lajos: Gondolom a 'kivéve GDF-en végzettek' kitételt nem reklamírozzák a honlapon.

Rózsaszín Lódenkabát 2011.10.21. 15:23:39

@Horváth Lajos: Azért pedig van különbség hidd el. Aki a nyíregyházi fősulin végzett, az legalább már konyít valamit az IT-hez, a GDF-n olyan ismerőseim kaptak diplomát, akik a mai napig elhasalnának egy sima ECDL vizsgán, ami több mint rémisztő.

Tony Almeida 2011.10.21. 15:27:55

Az első diplomám nekem is Dzsídíeffes.
Igazából nem az oktatással van itt baj, hiszen BMF-es, közgázos stb. tanárok is adnak órát.
Az egyetln gond a sulival a _számonkérés_ gyengesége. Leszarják, ha puskázol, vagy a másikról nézed le. Én voltam mindig a hülye, aki rendesen tanul, volt, hogy a fél osztály az én dolimat adta körbe, meg volt, hogy mentem vizsgázni, kiderült, hogy rajtam kívül mindenki tudja már a válaszokat a tesztre, én még azt sem tudtam, hogy egyáltalán teszt lesz.
Ha a számonkérés megfelelő lenne, asszem a sok debil azonnal kipottyanna és nem tudná perkálni a félévente nemtommennyit.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.21. 15:29:22

@Rosszindulatú Vászka: Aszondod, Liszt is forog a sírjában?
Apukám, ha ezeket valami generátorra lehetne kötni (l.még Széll Kálmán, Wass Albert...), az egész világot elláthatnánk árammal.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.21. 15:34:04

@estrella negra: szted az abbé úr repülőtér aakrt lenni? Az inkább a Dugovics Títusz lehetett.

igazságos 2011.10.21. 15:37:50

@A_blogger: ne szidd, én is ott tanultam. Informatikus lennék.

Véletlenül nem az egyik kibukó vagy?

A hülyék meg igenis fizessenek, és kuss.

A posztoló nem írta, miért kapta, tárgyfelvétel, 36 ezer, nem teljesített tárgyak darabonként 6 ezer, harmadik pótvizsga ugyancsak annyi.

Tehát három nem teljesített tárgy újrafelvétele, és már meg is van az összeg.

Szóval, a posztoló azzal nem dicsekedik, hogy egy hülye, nem írja le, miért is van a tartozása, de már egyből habzó szájjal szidja az iskolát.

200-an kezdtük, 10-en végeztük el időben.

Fikázni, leszólni, szidni meg csak az idióták, a hülyék tudnak, akik kibuknak.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.21. 15:38:33

@estrella negra: arról nem beszélve, hogy azért List Ferenc mestre nem tartozik a méltatlanul agyonhallgatott hőseink közé, van zenedéje, tere, uccái, ott a neve minden élelmiszerboltba a polcokon.

Külömbe meg aszittem, hogy Ifjabb Horthy Miklós Ferihegy Nemzetközi és Nemzeti Repdelte lesz vagy ijesmi. Monnyuk az igaz, hogy ászpilóták nevei nem hemzsegnek a történelmi tablóinkban.

igazságos 2011.10.21. 15:41:59

@Tony Almeida: én is tanultam, nem érdekelt a többi puskázó barom. Aztán megnéztem, az évfolyamomból ki ment Államvizsgára velem együtt, 3 és fél év után. Senki.

Na, ez itt a lényeg. Mindig azt vallom, hogy magamért tanulok, azért, hogy én jussak előrébb, nem érdekel a többi.

Ezért lett meg a második nyelvvizsgám, munka mellett, mert a szabadidőmben is tanultam. Én nem fogok a sült galambra várni, meg sírni-ríni, hogy miért is ilyen szemét az iskola.

A posztoló meg inkább tanult volna többet, az írása őt minősíti. Elhallgatta, miért is volt korábban az a 100 ezres tétel. Tudja ő is jól, mi van, csak nem akar a zsebébe nyúlni.

Deuce Bigalow 2011.10.21. 15:42:19

sztem az egész kulcsa itt keresendő: "ETR-Neptun átállást követő"
netán nem a gdf-esek csinálták az átállást, és hát ugye apró hibákkal sikerült csak....

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.21. 15:45:48

@Rosszindulatú Vászka: Azért ifjú Horthynál voltak nagyobb ászaink is.
Amúgy csodálkozom, hogy a Horthy-Tisza-Bethlen vonal még nem nagyon került elő pl. névadásnál.

igazságos 2011.10.21. 15:47:54

@Rosszindulatú Vászka: Liszt Ferencet, néha meghallgatom.

@Rózsaszín Lódenkabát:
Nekem nincs ECDL vizsgám, teljesen felesleges, minek, pénzlehúzás, esetleg többletpontnak még elmegy.

Elárulom, hogy amikor jártam, mind ELTE-s, BME-s tanáraim voltak, van egy-két nehéz tantárgy, pl. Java, Számvitel, Szoftver technológia amit a mai napig nyögnek a tanulók. A gagyi tárgyak, meg tényleg gagyik, a számonkérés is lehetne keményebb.

Terjednek a hírek mindig a kivéve GDF-es szájhagyományról, de még egy munkaadóval se találkoztam, aki azt szidta volna. Van pár ismerős, aki ott végzett, informatikusként, informatikus tanárként dolgozik a mai napig, ECDL vizsgát is tart.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.21. 15:48:24

@Rosszindulatú Vászka: Egyrészt nem vagyok profi (nem vagyok matematikus, sem matek tanár), másrészt értelmezési problémám nem volt, csak olvasási. Nem is mentem bőcsésznek. :-)
@Horváth Lajos: Az MVP az, aki a végén megvonja a vállát és közli: "Más valakinek a problémája."

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.10.21. 15:48:56

@Horváth Lajos: MVP .. Más Valaki Problémája?
Nem értem miért forog liszt a zsírjában?

igazságos 2011.10.21. 15:49:50

@Deuce Bigalow: szar a Neptun, utálom, ETR sokkal jobb rendszer szerintem.

Úgyhogy örülök, hogy mire ezek átálltak, én leléptem az iskolától.

Még van államilag finanszírozott 4 félévem, szóval, mehetek majd mesterképzésre. Várok egy kicsit, mert sok oda is a jelentkező, de szeretnék még egy diplomát.

Deuce Bigalow 2011.10.21. 15:51:39

@igazságos: nekem egál, csak v.hogy az a gyanúm, hogy nem volt teljesen problémamentes az átállás, ha csak utána dobta ki a gép a kumulált tartozást..

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.10.21. 15:51:45

@igazságos: nincs GDFes munkatársam (programozo) a munka betoltesehez egy tesztet iratnak a jelolttel. Nem tudom hanyan jelentkezhettek onnan, biztos voltak az evek alatt, de egynek sem sikerult. Persze lehet, hogy csak koincidencia.

igazságos 2011.10.21. 15:52:42

@vazsmegyeigerdezsház: az csak azért lehetett, mert én nem jelentkeztem. :)

indapass90210 2011.10.21. 15:53:41

@akiazsiráfotszereti: "mongyuk álamvizsgázni a "tőlled" szó leírása után én sem engedném a kedves pocctolót."

A kurva nénikédet! Aki falurú gyütt abbú má nem is lehet értelmességi?

Rosszindulatú Vászka 2011.10.21. 15:53:55

@Csokis: már kicsit bocs, de nem mindegy miért nem oldottad meg a feladat? Ez a nem vettem észre, hogy kétrészes pont ojan, mint a nemzeti válogatottunk, hogy azér bukták a VB-t mert a melefg miatt nem tudtáka saját taktikájukat erőltetni :)

Mer én meg majdnem bokszbajnok lettem profi nehézsújban, csak elfelejtettem megenni a kalóriát meg lekéstem a buszt. Érted!

igazságos 2011.10.21. 15:54:18

@Deuce Bigalow: de tényleg, kérdezzük már meg a posztolótól, hogy miért is van elmaradása, vagy van-e harmadszorra felvett tantárgyak, vizsgák miatt.

Kéretik kiírni a vizsgákat!!!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.21. 15:55:31

@Rosszindulatú Vászka: Dugovics Titusz Repülőtér? Az ott van a Matuska Szilveszter Pályaudvar mellett, nem?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.21. 15:57:46

@Rosszindulatú Vászka: Igaz, de én nem is reklamáltam, hogy miért lett csak 14 pontom a 15-ből, és nem is sóhajtoztam, hogy milyen baromi nehéz volt a feladatsor. Hülye voltam, így jártam, pássz. Így kénytelen voltam 29 ponttal beérni a maximális 30 helyett.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.21. 16:04:43

@Csokis: ne mosakoggy, csak rosszabb lesz :)

@estrella negra: nem inkább Cini Néni Zárdája? Vagy méginkább Monique Covet Angolkisasszony Ház és Bárcza Bár.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.10.21. 16:09:00

szaz ropi, az tiz UV mondjuk legyen 3 eves, az hat felev.. nem is olyan sok az.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.21. 16:13:20

@Dövan: rofl: D. Dehogysénem. Látod én is echte paraszt vok, oszt mégis értelmes löttem: D!@

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.10.21. 16:14:20

Mekkora kamugép a posztoló! Nagyon erősen kétlem, hogy amikor rákérdezett a tartozásra, akkor azt a választ kapta, hogy "fogja be a pofáját".

Az összeget figyelembe véve valószínű, hogy tandíj-elmaradása van.

igazságos 2011.10.21. 16:15:52

Alapból nem engedném államvizsgára, mivel lejáratja az iskolát úgy, hogy nem írja le a tényleges valóságot.

igazságos 2011.10.21. 16:17:14

@Darren79: igazad van, a posztoló meg annyit se tud, hogy pofája a lónak van, meg neki. Másnak nem.

Pláne az ottani hölgyike kétlem, hogy ilyet mondott volna, az olyan szerencsétlen, annyit mondhatott, hogy mást nem tud tenni, de fizetni kell mindenképp.

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.10.21. 16:20:45

@igazságos:

A GDF-et szerencsére nem ismerem, Kandós és most GAMF-os tapasztalataim vannak: nagyon segítőkészek a tanulmányis dolgozók. Tényleg. Nekem segítettek itt is, meg a Kandón is, bármi gondom volt.

A GDF-hez annyi közöm volt, hogy tanfolyamokra jártam a SZÁMALK-hoz. Ott is mindig segítőkész volt mindenki, aki a tanulmányokkal foglalkozott. Nem gondolom, hogy ki van adva, hogy aki oda megy dolgozni, annak tajparasztnak kellene lennie.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.21. 16:20:59

Ezt túlkombináltátok, nem derül ki a posztból, hogy jogos volna a tartozás.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 16:21:50

@akiazsiráfotszereti: Nono. Nem látom, hpgy kapanyél lógna ki a szádból.

De ha hzozol egy igazolást, hogy légóból mindig disznóólat építettél, akkor elhiszem.

2011.10.21. 16:24:36

vannak cégek, ahol az állás hirdetésben kikötik, hogy GDF-esek kíméljenek.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 16:26:06

Az már volt, hogy egyes álláshirdetésekben kikötik, hogy GDF-esek kíméljenek?

Rosszindulatú Vászka 2011.10.21. 16:28:00

@atpijkamo: francfenét. Álamelnöknek se köll hejesírni, akkor egy kockásinges csetrecskabajnoknak meg mér kéne? Annak elég az ikszdélol.

igazságos 2011.10.21. 16:28:02

@Kulics: mutass már egyet. Én mindig keresem, de biztos rossz helyen, hogy nem találok.

Meg aztán azt is mondják erre, hogy olyan cégnél csinálják ezt, ahol gdf-es kibukott emberke dolgozott korábban.

Olyan városi legendák vannak, de bizonyítékot még nem láttam, pedig oda jártam majd 4 évig, de mindenki mondta a kivéve GDF-et.

Mindenki látott olyat, mutatni egy ilyen hirdetést azonban senki se tudott.

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.10.21. 16:28:52

@Rosszindulatú Vászka:

Mert a hülyéje még annak sem nézett utána, csak fröcsög. Nem vagyok enyhén szólva GDF-fan, de azért ne már egyből az iskola legyen a hülye, ha fizetni kell!

2011.10.21. 16:31:16

@igazságos: te elfogult vagy.
A "GDF kivéve" szöveg nem vicc, saját szememmel láttam a subba blogon ! :)

igazságos 2011.10.21. 16:32:39

Mer az ELTE-re csupa észkombájn, szuperintelligens, mindenhez értő és tudó emberek járnak.

BME-ről meg holmi Közlekedési Felügyelet igazgatók kerülnek ki.

indapass90210 2011.10.21. 16:32:57

@akiazsiráfotszereti: kőcsőn tod anni a trágyaszórót a hétvégére? Bekőne mennem a városba ideoda reklamáni!

igazságos 2011.10.21. 16:35:10

@Kulics: mindjárt megnézem. Nem is vagyok ám elfogult. :)

Az ilyen cégek meg eleve komolytalanok, ahol ezt kikötik, ilyet elvileg nem is tehetnének, a fejvadászokat meg már ismerik.

A rokoni, baráti kapcsolatok mindennél többet érnek.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.21. 16:36:51

@Darren79: eztet írta:

"Számomra elfogadhatatlan, hogy az intézmény államvizsga közelében lévő hallgatóktól jogszerűtelnül követel pénzt."

Nekem ebből az jött át, hogy nem jogos a követelés. Esetleg te ezt másképpen értelmezed?

igazságos 2011.10.21. 16:37:02

@horex: egész pontosan a Schmitt pali időszámítás kezdete óta már más a hejjesirás. Hogy még ezt se tudják egyesek.

igazságos 2011.10.21. 16:38:48

@Rosszindulatú Vászka: de hát ott van, hogy NEM EMLÉKSZIK KRISTÁLYTISZTÁN.

Ugye, itt Magyarisztánban az úgy van, hogy ha fizetni kell, na melyik is szokott úgy viselkedni, hogy hirtelen szelektív memóriája és emlékezetkiesése van?

Nem hittem volna, hogy neked ezt magyarázni kell.

eFigyelő 2011.10.21. 16:39:14

Ismertem egy számtech tanárt, aki a GDF-en végzett. Nem Nem tudtam őt meggyőzni, hogy Neumann nem volt Nobel díjas. A baj csak az, hogy ezt tanította a gyerekeknek is.

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.10.21. 16:39:48

@Rosszindulatú Vászka:

A levélben le volt írva, hogy hol éri el az ETR-ben a követelés(ek) jogcímét, erről viszont mélyen kussol a posztoló.

Azért mert ő leírja, hogy jogszerűtlenül követel, még jó lenne indokolnia is.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 16:40:44

@Rosszindulatú Vászka: Az álamfőt nem venném fel pizzafutárnál felelősebb munkakörbe.

Bár mondjuk reprezentálni azt tud. Vezérigazgatónak pompásan megteszi.

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.10.21. 16:40:49

@igazságos:

Ugye, nem próbálod meg egy kalap alá venni a GDF-et az ELTE-vel és a BME-vel?

igazságos 2011.10.21. 16:42:13

@Darren79: nem, de hát nekem ne mondd, hogy az ELTE-re nem járnak olyanok, akik kibuknak.

Kiderült már sokszor, hogy hülyék mindenhol vannak.

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.10.21. 16:44:52

@igazságos:

Most mondtad: kibuknak. Nem végzik el.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 16:44:57

@eFigyelő: "Nem tudtam őt meggyőzni, hogy Neumann nem volt Nobel díjas"

Milyen logikai szerkezeten alapult az érvelésed?

2011.10.21. 16:45:28

@atpijkamo: oszt mér ? köztelnökként mi más dolga van mint reprezentáljon ?
A pizzafutárnak ismernie kell az utcákat legalább, ez túl nagy feladat lenne szegénynek.

igazságos 2011.10.21. 16:46:49

@Darren79: igazad van, ellentmondást írtam.

Kibuktak, és ezért nem is járhatnak oda, csak másik egyetemre, fősulira.

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.10.21. 16:47:17

@igazságos:

Akkor lehet, hogy nem értem, mit szeretnél mondani.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 16:49:54

@Kulics:

A takarítónő az emeleti vécéket pucolja, egy szaros papírt kifúj a szél az ablakon. Nézi, hova esik, hát belibben az álamelnök ablakán. Rémülten szalad a titkárságra, kéri a vécépapírt.
- Nem adhatjuk, az elnőkúr már aláírta.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.21. 16:50:29

@igazságos: na lassan mondeom, figyejj, elmaygarázom.

Az első bekezdés a homár szerkesztők hozzáfűzése, bevezetése a poszttoló írásának. Néha vicces, soxor vannak benne linkek is korábbi hasonló hirigekhez. Néha meg megtévesztő, mert ki tugyga mér belekombinálnak ojan dolgokat is, amik a posztba nincsenek. Azazhogy azt az emlékezős dolgot nem Zoltán, hanem Jackyl írta oda és kombinálta bele a történetbe.

Tecccikérteni?

@Darren79: azt se írta, hogy nem ő ölte meg a Kenedit, mégis elhisszük neki, mert külömbe nincs értelme kibeszélni a dolgot. Ahogy azt sem tudni a levélből, hogy azon a webes felületen mi olvasható, cask annyi, hogy menyni, vagy az is-e talán, hogy miért mikor minek és mi okból.

Teccikérteni?

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.10.21. 16:53:17

@Rosszindulatú Vászka:

Értem, mit mondasz, de semmi konkrétumot nem írt arról, amiről viszont tudott volna írni. Pl. hogy megnézte az ETR-ben stb.

Továbbá korábban írtam, hogy erősen kétlem, hogy valóban az volt a TO reakciója, mikor is számonkérte a tartozás mibenlétét.

Remélem, Te is teccikérteni. :-)

igazságos 2011.10.21. 16:55:51

Azt akartam mondani, hogy az ELTE-re is járhatnak olyanok, akik diplomájuk ellenére sem tudnak rendesen írni, volt is erre példa a Homáron. Illetve azt, hogy oda is járnak sokan, akik nem kapnak diplomát, mert tanulni lusták, kicsapják őket.

Azt én is hiányolom a GDF-nél, hogy miért nem mennek rá a gyakorlatra. Feltételezik, hogy ezt már mind tudják, hogy kell összeszerelni, alkatrészenként kiválasztani a gépek darabjait, hogy passzoljanak, feltelepíteni egy xp-t, gépet építeni.

Nekem se magyarázták ezt el, elméletet tanultam, mégis az internet segítségével tanultam meg ezeket a dolgokat, itthon raktam össze az első gépet, itthon telepítettem először, magamtól.

Nagyon hiányolom, a Java oktatás nagyon kemény, de ott is elméletet nyomatják, aztán, mikor a vizsgán programot kell írni, meg tömböt röviden, már csődöt mondanak, bemennek 15-en, kijönnek 2-en 2-es, 3-as jeggyel.

Nem mutattak élőben Apple - gépet, nem szereltünk, nem programoztunk olyan sokat, ez nagyon nagy baj, szerintem.

A nyelvvizsgájukat viszont szeretem, informatikus szakmait adnak, már a másodikat csinálom. Kár, hogy csak angolból és németből lehet, lehetne franciából, spanyolból is.

igazságos 2011.10.21. 16:57:23

@Rosszindulatú Vászka: ebben viszont igazad van, az első bekezdés felül az ő kitalációjuk.

De abban nekem is igazam van, hogy kis hazánkban, ha fizetni kell, valahogy sosem emlékszik az emberek többsége a tartozás okára.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.21. 16:58:49

@Darren79: namost nem elvárható, hogy a poszttoló a amásodik beekzdésbe ellentmongyon és meghazuttojja az első bekezdéset mert nem életszerű, ráadásul akkor még annyira sincs miről beszélni, mint most.

Ha meg rögvest nem hiszünk neki, vagy az egészben, akkor meg megint csak nincs miről beszélni. AMksz beírhassuk, hogy fotosopp meg padlőfék és leeht oszolni.

Hát így megy ez.

tuono 2011.10.21. 16:59:38

"Tőlled" sokat követelnek. Helyedben azért elgondolkodnék az újra érettségizésen!

Rosszindulatú Vászka 2011.10.21. 17:00:36

@igazságos: a fű zöld, az ég kék. Ez is tényvalóság. Na és?

Meg a zemberek szemetelnek is meg csúnyán beszélnek meg büdösek is. lakásban tartásukat nem javaslom.

igazságos 2011.10.21. 17:06:09

@Rosszindulatú Vászka: mer' nagy az isten állatkerjte, és alacsony a kerítés. Tudhatnád már. :)

igazságos 2011.10.21. 17:07:41

Már én is Schmittül írok. Terjed a vírus.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.21. 17:18:20

@igazságos: vigyázzál, közhejbe én is büfé vagyok, ráadásul a Svejekt nagyon szeretem :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.21. 18:11:07

@atpijkamo: Milyen Nobel-díjat kaphatott?
Csak nem matematikait?;-)

Rosszindulatú Vászka 2011.10.21. 18:31:28

@estrella negra: ne legyél már ijen rosszindulatú. Csak annyit mondok, Gorcsev Iván, a legfiatalabb Nóbel díjas, ráadásul a fizika igenis az erőssége volt. Hatás-ellenhatás, energiamegmaardás törvénye mifene. Ősteheccség volt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 18:42:14

@estrella negra: Nyilván.

Ugye az az állítás, hogy Neumann matematikai Nobel-díjat kapott. Lássunk erre egy indirekt bizonyítást.

Indirekte felteszem, hogy nem kapott. Mivel tudjuk, hogy nem kapott, igaz állításra jutottunk. Mivel csak igaz állításból juthatunk igazra, bebizonyosodott, hogy az állításunk igaz, tehát az ellenéte, a kiinduló állítás hamis.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.21. 18:52:35

@atpijkamo: bölcsészcselvetés.

Amúgy szép volt. Kár, hogy nem nekem jutott eszembe.

staropramen 2011.10.21. 19:02:34

Sztrovacsekek!
Már nem divat az UV jegy?
Anno ha kirúgtak, mehettél a TO-ra 25 ft ért adtak egy UV jegyet, azt az utóvizsgán kezdésnek kitetted a vizsgáztató elé,és mindenki tudta, hogy befizetted.
Egyébként a mai világban hányszor kell bukni, hogy ennyi tartozás halmozódjon fel?Mennyibe fáj ma egy UV?

igazságos 2011.10.21. 19:07:58

@staropramen: GDF-nél úgy van ez, hogy egy alkalommal ingyen leteheted a vizsgát, plusz megpróbálhatod még a tantárgy keretein belül megszerezni zh-k írásával.

Ha ez a két alkalom nem sikerül, másodszorra és harmadszorra fizetsz darabonként 6000 Ft-ot.

Ezt fizeted mindig, de nem vizsgázhatsz korlátlanul egy félévben.

A tantárgyújrafelvétel, az kerül 36 000 Ft-ba tantárgyanként. Kétszer lehet felvenni a tantárgyat, harmadszorra a rektor engedélye kell. Ha ez nincs, buktad a sulit.

Illetve meg van szabva, hogy pl. az 1999 évfolyamosoknak mennyi ideig kell teljesítenie az abszolutóriumot, ha ez nincs meg addig, szintén kiteszik az embereket.

Erre is volt már példa.

igazságos 2011.10.21. 19:13:37

Bocsánat, tárgyanként 10 ezer forintot kell fizetni.

a képzési idő 2-szerese után(14 félév) megszűnik a hallgatói jogviszony, ha nem abszolvált.

Meg van szabva, hogy a második évfolyamnál meg kell lenni xy számú kreditnek, ha ez nincs, szintén bukta.

Tehát ha 5 * 6000 = 30.000 forint vizsgaalkalom, és három újrafelvétel egy tantárgyból az már egyből hatvanezer.

És itt még csak egy tantárgyról van szó. A posztoló azért csak nem teszi ki az ablakba, hogy hülye és lusta volt tanulni, ezért jár a pont neki. Ezt finoman elhallgatta, találgatás.

A barátnőm is járt így, neki 30 ezret írt át a neptun újrafelvételre, de ő elment a TO-ba, valahogy megoldotta.

2011.10.21. 19:18:38

@atpijkamo: ááá ez óriási :) :) :) ROTFL

staropramen 2011.10.21. 19:20:55

@igazságos:
Kösz a kimerítő választ.
Kiderül belőle, hogy a posztoló nem egy észkombájn.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.21. 19:29:47

@staropramen: nem, nem derül ki, csak spekuláció.

staropramen 2011.10.21. 19:31:57

@Rosszindulatú Vászka:
Visszavonom bíró Úr!
Az esküdtek már úgyis hallották.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.21. 19:49:30

@atpijkamo: Egyszerűbb a dolog.
Tegyük fel ('feltéve, de meg nem engedve' tipikus esete), hogy Neumann matematikai Nobel-díjat kapott. Létezik ilyen díj? Nem létezik. Kaphatott akkor Neumann?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.21. 19:54:46

@Rosszindulatú Vászka: Persze tudjuk, hogy ezenkívül a makaó nevű kártyajátékban is erős volt.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.21. 19:59:22

@atpijkamo: Amúgy nagyon agyafúrt vagy. Nem a Központ Adatnyilvántartó Kft-nél dolgozol?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.21. 20:01:45

@estrella negra: Mert én meg a Terrorelhárító Központ Kft-nél.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 20:05:19

@estrella negra: Téged a száraz tények úgy gúzsbakötnek, hogy moccanni se tudsz.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 20:06:46

@estrella negra: Az agykiszárító zéerténél. Sajnos itt nagyon erős a munkahelyi ártalom. Most képzeld el, mire voltam képes fiatal koromban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 20:15:05

@estrella negra: Én nagykutyának születtem.

El tudod képzelni, hogy Hitler milyen imádnivaló csecsemő lehetett? Ügyülübügyülü.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 20:19:33

Elmegy az ember egy jósnőhöz. Azt jósolja neki, hogy miatta emberek milliói fognak elpusztulni. Azt gondolja, hogy csak azért se, mostantól az emberek megmentésén fog munkálkodni. Meg is lát egy gyereket a sínek közt játszani. Élete kockáztatásával elrántja a száguldó vonat elől. Ijedten pislognak, nem jut eszébe okosabb, megkérdi:
- Hogy hívnak kisfiam?
- Adolfka. Adolfka Hitler.

Megdobbent 2011.10.21. 20:21:39

Ahaha, remeljuk helyesirast nem ott tanult :) "és a vége fele, még tőlled is pénzt követel." Ezert egy fillert ne adj!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.21. 20:22:19

@atpijkamo: Akár imádnivaló is lehetett.
Állítólag társaságban felnőtt korában is kedves ember, utolérhetetlen sármőr volt.

Megdobbent 2011.10.21. 20:24:22

@atpijkamo: ez volt is a temaja valami mesek a kriptabol, vagy hasonlo szombati filmnek a '80-as evekbol, az MTV-n ment :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 20:24:52

@estrella negra: Azt nem tudom. De amnnyire én értek hozzá, nem volt tehetségtelen festő. Pedig a hozzáértők azt mondják, elég laposak a képei.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.21. 20:25:04

@atpijkamo: khm
Erről jut eszembe- CicaMama barátném hol lehet?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 20:30:12

Megy az anygyal (álruhában) és a vándor, betérnek este a szegény emberhez. Annak beteg a felesége, mégis jól tartja őket. Másnapra meghal a szegény ember tehene. Este a gazdag emberhez térnek be. Az ad szállást, de csak száraz kenyeret kapnak. Az angyal reggel hozat kőműveseket, és befoltoztatja a gazdag ember omladozó házfalát.

Kérdi a vándor, hogy miért büntette meg a szegényt, és miért jutalmazta a gazdagot?
- Pont fordítva csináltam, mint gondolod. A szegény embernek úgy volt, hogy a felesége hal meg, helyette döglött meg a tehén. A gazdag ember meg egy elrejtett üst aranyat talált volna, ha tovább omlik a háza.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 20:32:43

@estrella negra: "CicaMama barátném hol lehet?"

Lehet, hogy van jobb dolga is, mint a homáron lebzselni. Vannak még így néhányan a hatmilliárdból.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 20:34:02

Vagy hétmilliárdból. Nemtom pontosan, hol tart a népszámlálás. Bár pontos adataik nem lehetnek a hatóságoknak, tudok két csukcsról, akiket még sose számoltak meg.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.21. 20:36:30

@Megdobbent: Meghökkentő mesék. Az volt.

@atpijkamo: satnya, beltenyésztett koraszülött kis pondró volt.

Azt ellembe tuttad, hogy rendes bajor harcsabajsza volt? Csak le köllött vágnia bakakorába, mert nem fért bele a gázálárcba. Így lett kefebajsza.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 20:37:00

Két csukcs ül egy jégtáblán a Jeges-tengeren.
- Te, unatkozom, mondj egy politikai viccet!
- Nem mondok, még száműznek.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 20:38:13

@Rosszindulatú Vászka: Ne viccelj! Az a magas, szőke, kékszemű árja?

A_blogger 2011.10.21. 20:47:17

@igazságos: nem buktam ki. mert nem jártam oda. de ismertem, hogyan működik a rendszer. azért valljuk be, normális egyetemen/fősulin lehetetlen úgy felvenni, és teljesíteni egy tantárgyat, hogy az előzményei nincsenek teljesítve. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 20:47:46

A menedzser vendégségben van a csukcsoknál. A vendéglátója elmegy
medvére vadászni, a menedzser ajánlkozik, hogy vele megy.
- Tudsz lőni?
- Igen, elsőrangú céllövő vagyok.
- És futni?
- Mindig dobogós voltam az egyetemi bajnokságon, azóta is tartom a formám.
- Akkor gyere!
Mennek a tajgán, egyszer csak szembe találkoznak egy bazi nagy medvével. Mondja a csukcs:
- Fussunk!
Elkezdenek futni visszafele, de a menedzser gondol egyet, megfordul, és
lelövi a medvét.
- A csukcs megáll, odamegy a tetemhez és csóválja a fejét:
- Te menedzser, azt látom, hogy tudsz futni. Azt is látom, hogy tudsz lőni. De
te egy nagy barom vagy! Most hogy visszük a medvét a faluig?

Rosszindulatú Vászka 2011.10.21. 20:48:47

Kolja megy be az irodába és mit lát? Egy üveg vodocskát az asztalán. Nagyon megrémül, bárki meglássa, abból nagy baj lehet. Épp arra jut, átrakja egy másik asztalra, kínlógyon vele más, ő nem akar ezen többet sztresszelni, mir benyit a szobába Ivánuska, a legjobb baráttya.
- Te Iván, de jó, hogy jössz, épp most leltem az asztalomon egy üveg vodkát és azon gondolkodok, mitévő legyek vele.
- Ajjaj, nagy a baj.
- Kitaláltam, ide dugom a hátam megé. Ha kitalálod mejik kezembe van megisszuk, ha nem, átrakom valaki más asztalára, kínlóggyon vele ő.
- Bal!
- Iván! Gondolkozz!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.21. 20:57:56

Elkepeszto dolog tortent velem tegnap, nem vettek fel a Gabor Denes Fosikolara, mert lekestem a buszt
Adam

staropramen 2011.10.21. 21:07:39

@hagyma:
Csak nem a szombathelyi 14-est?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 21:11:34

@Rosszindulatú Vászka: H éppen borotválkozott, mikor barátnéja rányitotta a fürdőszoba ajtót: - Búúúúú! - Úgy megijedt, hogy erősen belevágott a bajszába. Így lett két hónapi tűzszünet a WWII kellős közepén, míg újra az emberei elé mert lépni. Persze sok történész tagadja a a történetet, ezek a nembajusz tagadók.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.21. 21:14:50

@staropramen: olyan gyorsan ment, hogy a szamat sem lattam,keresztfeleves buszsofor-parkoloormanagger szakra jelentkeztem

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.21. 21:33:40

@atpijkamo: Nemt'om, mi lehet annál jobb, mint hogy engem baszogat.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.21. 21:38:22

@atpijkamo: az a bajszos sztori volt ebben a korlátozottan vicces filmbe is:

www.imdb.com/title/tt0780568/

igazságos 2011.10.21. 22:19:23

@atpijkamo: jelentem, én már végeztem, vagy háromszáz ember összejött. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 22:23:24

@estrella negra: Pfff! Tessék, fele vacsorám a képernyőn. Csinos mintát formáz.

igazságos 2011.10.21. 22:31:48

@A_blogger: addig járj a TO nyakára, míg elegük nem lesz belőled.

A tuti megoldás, mert egyébként nem foglalkoznak vele.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 22:32:33

@igazságos: 300 emberrel végeztél??? Az Guiness rekord a sorozatgyilkosok között.

igazságos 2011.10.21. 22:37:28

@atpijkamo: ne tudd meg, miket kellett átélnem.

Nem is igaz, egyébként kedvesek voltak, mindenhol beengedtek, de két alkoholistával problémáim vannak, szerintem el kéne mennem a kocsmába utánuk. Kínálgattak, minél előbb le akarták tudni, megállítottak, hogy menjek el hozzájuk.

Egy - két ember hőbörgött ugyan, hogy menjen a francba Orbán Viktor, meg minek kell megadni, hol dolgozik, de kit érdekel, lényeg, hogy még le kell rendeznem két elvont alakot.

100 házra 300 ember, kitöltötték interneten is azért.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 22:41:56

@igazságos: Te egy hős vagy. Minden elismerésem.

igazságos 2011.10.21. 22:42:53

@atpijkamo: még a két alkesszel való találkozást túl kell élnem. Kell hozzájuk gyomor.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.21. 23:00:01

@igazságos: "ne tudd meg, miket kellett átélnem"

Meséj! Meséj! Meséj!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.21. 23:00:26

@igazságos: Az élet tele van +próbáltatásokkal.
("...az erőtlen csügged, az erős megállja.")

Mefi · http://mefi.be/ 2011.10.21. 23:19:49

Kapunk egy levelet az iskolától, és ahelyett, hogy intézkednénk, derpegünk a homáron, és hülye a suli. Értem. ;]

Furcsa, én elvégeztem a GDF-et, egy fillérembe nem került, sosem volt ilyen problémám, és még egy nagyon jó munkahelyen is sikerült elhelyezkednem.

De azért fos GDF hurr, durr! :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.22. 00:19:14

@Mefi: gratulalunk
a 14-es buszt kaptad, mint kalauz?

kiskatica666 2011.10.22. 10:27:10

én úgy tudtam ilyen indokokkal nem szedhet egy egyetem pénz. persze mindenhol megteszik, de valaki valahol régen mondott valami ilyen. valahol a TO környékén dolgozik.... persze lehet hogy nem így van, akkor csak viccelt :D

England win The Ashes! 2011.10.22. 15:17:40

@atpijkamo: Fent van a teljes film magyarul ("Főnök inkognitóban"), meg külön ez a jelenet is, de így poénosabb. A magyar szinkronban ugyanis ez a jelenet "le van fordítva", míg az eredetiben németül mondja, nem franciául. :)

Rosszindulatú Vászka 2011.10.22. 17:11:00

@Dr Jozef Vengloš: ezt ismered?

Az egyik kedvenc részem 9:50-től

CID 2011.10.22. 18:42:34

@hagyma: Nem, egy amerikás szállodában kapott mosogatófőnök állást :)))

salapapa · http://salapapa.hu 2011.10.22. 18:51:34

talán még nem volt:

Zolikám! az a 100 ropi nem más, minthogy elnézik a fertelmes helyesírásodat és nyelvtanból -illetve a többi hasonlóképp elsajátított tantárgyból- átsuvasztanak egy elfogadható közepes eredménnyel!

Bérgyilkos Bohóc 2011.10.22. 19:17:31

@Rózsaszín Lódenkabát: nyíregyházi főiskolás fikázza a gdf-t. Nagyon komoly! Nyh-án gyakorlatilag már a zöldségesnek is tanárképzős diplomája van. És te? A "csak hogy legyen valami papír" diplomáddal sokra vitted-e?

igazságos 2011.10.22. 19:39:06

@hagyma: nem is, mexikói narancsszedő, illegális bevándorló.

Azt vallom, mindenki a maga szerencséjének kovácsa, nem érdekel, mit csinál a többi, én magamért teszek mindent, magamért tanulok, magamért hajtok.

Sose értem, miért vannak elájulva attól az emberek, ha valaki érdek nélkül, csak úgy leül és tanul valamit.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.22. 20:08:47

@CID: amugy, mikor miamiban eltem ket NYegyjhazi foiskolat elvegzett srac is lakotarsam volt es tenyleg mosogattak is:)

Rózsaszín Lódenkabát 2011.10.22. 22:04:02

@Bérgyilkos Bohóc: Hú, de megsértődött valaki.:) Pedig a tények, tények, a gdf-nek szakmai körökben rossz híre van és erről csakis az iskola tehet sztem.
Nincsennek illuzióim, a "csak hogy legyen valami papír" egy általános probléma, Mo-on csak 2-3 olyan felsőoktatási intézmény van ahol VALÓS magas színvonalú oktatás folyik, a többi sajnos mind diplomagyár. Ez van. De azért én úgy érzem mégis jól döntöttem. Saját cégem van ha tudni akarod a diploma a korábbi munkahelyemhez kellett, ma már abból élek amit magam megtanultam...

Megdobbent 2011.10.23. 00:46:59

Ime a megoldas: PINA.

Gerw 2011.10.23. 00:58:29

No most figyelj ide levélíró: Én anno a Gábor Dénes elődjében ami még nem volt főiskola (csak felsőfokú szakképesítés) végeztem (Számalk) anno és érdekes módon ott is eljátszották ugyanezt az államvizsga előtt. Nekem szerencsére megvolt az összes csekkem eltéve és be tudtam mutatni, akkor hirtelen sajnálatos rendszerhibára hivatkoztak és minden rendben lett rögtön elismerték a fizetést, viszont akinek nem volt meg a csekk az szívott. Szóval remélem elraktad őket. Úgy látszik még mindig ebből élnek meg. Ne hagyd magad ha tudod ,hogy kifizetted!

Rettegő Goethe · http://www.meglepetes.com 2011.10.23. 15:58:35

6-tól tüntetnek a GDF-esek az astoriánál, állítólag danone rudit is osztogatnak majd..
goo.gl/iXXAu

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.10.23. 17:37:34

Számalk"

Pfff, enyyire koros vagy?
:))

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.23. 18:54:47

Jó estét kívánok, megjöttek a belvárosi huszárok!
Ez ma a 11.komment (v.ö. 'homár power').

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.23. 19:18:15

Egész 7-en azon gondolkodtam, milyen +6ó, hogy a 4 éves kölköm a Toy Story 3-at nézi az HBO2-n 1. alkalommal. Nemt'om, jó 5let e, de nekem 8.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.23. 20:01:20

@estrella negra: nem nagy ügy, a HBO gyakran ismétel.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.24. 02:14:15

ez mar a hetvegi?
remelem Zoltan mar kristalytisztan emlekszik be nem fizetett uv dijakra es elerte a 14-est,ahol Adamnak neztek

Rosszindulatú Vászka 2011.10.24. 07:28:11

Jöhetne valami ünnepi poszt. Pl. nem adott áfás számlát a kokárdaárus, kínai volt a szotyi, nem is volt luk az ünnepinek ígért zászlón a tüntetésen vagy ijesmi.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.10.24. 07:34:38

@atpijkamo: Adolf Schickgruber. Lásd még: Zázrivecz Gábor és az antitótizmus!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.10.24. 07:41:35

@estrella negra: Nem ót "állították elő" (szinte tikusan?) a trendőrök, mert antisztatikus héber táblával menstruált?

j311 2011.10.24. 11:09:30

TőLLed én is pénzt követelnék...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.24. 11:21:04

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Schiklgruber egyébként, de Hitler a Wikipedia szerint soha nem viselte ezt a nevet.

ex-dr. vuk 2011.10.24. 14:17:58

Ez mind szep, de vajon fantom-e az a tartozas vagy valos? Ezt nem tudtuk meg.
Ha valos akkor tenyleg kussoljon es fizessen :)

ⓏⓈⓘⓝⓓⓔⓧ 2011.10.24. 20:00:54

1 nyitott kérdésem vón:
miért államvizsgázik az, aki leírja írásban, hogy "tőlled"????? :s

smogos 2011.10.24. 20:36:10

@ⓏⓈⓘⓝⓓⓔⓧ: Mert csak a 0-t és az 1-et ismeri igazán... :)

anarch 2011.10.26. 09:56:15

@horex: A Számalk továbbra is él, csak átnevezték Számalk központra vagy valami ilyesmire. OKJ-s képzéseket nyomnak, valahol a GDF lágymányosi területén.
süti beállítások módosítása