Tékozló Homár

Egyszerre húz le az Invitel és a T-Home

2011.10.24. 12:56 | juszka | 37 komment

Naiv ügyfél bízott benne, kedvezőbb áron tud netezni és telefonálni, ha a T-sek helyett az Invitel csapatának fizet, ezért januárban vett egy nagy levegőt, és váltott. Azonban csak azt sikerült elérnie, hogy most már két cégtől kapja a számlákat ugyanazért a szolgáltatásért. 

Az Invitel jött, látott és győzött nálunk januárban. Szégyenemre mondom, be tudtak palizni. Internet és telefonszolgáltatást nyújtottak volna kedvezményesen. Mivel előbbi az én, utóbbi a nagyanyám nevén van, át kellett volna vinnem mindkettőt az én nevemre. Erről szándéknyilatkozatot alá is írtam, mondták intézkednek a T-Com-nál. Nagyon jó. Első számla után felhívott a T-Com egyik ügyintézője, hogy ez bizony nem sikerült, így a szolgáltatás sem került át az Invitelhez. Ezután semmilyen más megkeresés nem történt az új szolgáltatótól, de a csekkek rendületlenül jöttek.

Budapest környéki ügyfélként nincs (!) ügyfélszolgálati iroda, ugyanis a gödöllői iroda csak a gödöllői ügyekkel foglalkozik, kiutaztam oda, hogy megkérdezzem, mi is itt a történet, de semmit nem tudtak intézkedni. Nem volt őszinte az öröm az arcomon. Telefonon túl sok információt - semmit - nem tudtak adni. Így ahhoz a polgári engedetlenséghez fordultam, hogy nem fizetem be a számlát. Ki is kapcsolták a telefonvonalat.

Ekkor kb. 2 órás procedúra után tudtam egy ügyintézővel telefonon beszélni, aki csak azt hajtogatta, roppant enervált módon, és hallatszott, hogy nem az ügyfelekért dolgozik, márpedig szolgáltatás van. Mondom márpedig nincs. De van.

Ez a vita elhúzódott még egy darabig, míg arra jutottunk, hogy kiküldenek egy összesítő számlát minden "tartozással", és amint lehet felbontjuk a szerződést. Ezután a T-Comtól újfent azt az információt kaptam, hogy szerződésünk az van az Invitel felé, de szolgáltatás az nincs.

Vagyis úgy néz ki, hogy azokat a perceket, amiket lebeszélünk mindkét cég kiszámlázza. A mostani T-Com csomagban van X db. perc lebeszélhetőség vezetékes irányba, amit a havi díj ára tartalmaz. Ezeket a perceket az Invitel viszont kiszámlázza. Fonák helyzet, nemigen tudom mi a megoldás ebben a helyzetben, ezért fordultam ehhez a csatornához!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

qwerty01 2011.10.24. 13:02:53

És el is olvastam... és el is gondolkodtam rajta... Ja és közben szőttem egy szőnyeget. .O)

Dr. Kix 2011.10.24. 13:11:02

Olyanok ezek, mint a pártok. Látszólag egymás konkurenciái, de ha a népet kell nyúzni, akkor hatalmas az összefogás.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.24. 13:12:05

Baj az, hogy ha egy posztban meglátom valamelyik internet szolgáltató, vagy telefonos cég nevét, rohadtul nem érdekel? Mindegyik ugyanaz.
Ne mondjátok, hogy ne járjak ide, ha nem tetszik. Mert szeretek ide járni.

nemb arna 2011.10.24. 13:12:59

Valahol csapjon az asztalra.

Dr. Kix 2011.10.24. 13:17:04

@batgirl: Ez esetben járjál ide, és bosszankodjál, hogy "Már megint egy Telkós poszt! Nemár!!!"

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.24. 13:18:10

Már megint egy Telkós poszt! Nemár!!!"

KecskeDotyi 2011.10.24. 13:18:21

Esetleg havja fel az invitelt, majd tegye tartásba, hívja fel a t-t, kapcsolja össze és nyomjanak egy konferenciát, valaki csak tud valamit.

ttimeea 2011.10.24. 13:19:20

Az Invitel már csak ilyen. Én tértivevényes levelet küldtem neki, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz fordulok, ha nem tekintik semmisnek a szerződésünket. Augusztusban adtam fel a levelet, múlt héten válaszoltak, hogy okés a dolog, mondjuk elég kioktató volt a levél tartalma, gondolkodtam is, hogy felhívom őket, de a család lecsitított.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.24. 13:20:10

@batgirl: nem baj, vagyunk ezzel így egy páran :)

helianthus 2011.10.24. 13:31:30

Ez de édes: "Nem volt őszinte az öröm az arcomon." !!!!

helianthus 2011.10.24. 13:32:37

@ttimeea: persze, mert a család tudja, hogy egy ügyfél úgysem fogja megnevelni őket, ha már olyan soknak sem sikerült előtted.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2011.10.24. 13:33:48

Telefont, internetet csakis az Aldiból.

Szabika0818 2011.10.24. 13:35:25

volt T-s dolgozó ként annyit tudok tanácsolni hogy ha hívsz valakit a vezetékes telefonról akkor minden szám elé üsd be a 1515 előhívó kódot és akkor az Invitel nem számláz neked egy forintot sem.
A vonal az a T-től van azért kapsz számlát a díjcsomagról csak az Invitellel kötöttél egy szerződést és ő lett az alternatív szolgáltatód.
Tehát a beszélgetéseid után nekik fizeted a percdíjakat.

Manyecska 2011.10.24. 13:37:19

@hüjehalyó: most megjelent lelki szemeim előtt egy 3 km-es kábel az itteni Aldiból indulva:))!

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2011.10.24. 13:37:56

Az Invitelhez képest a T-Home gáláns úremberek társasága, sőt exkluzív klubja.
Ennek fényében meglehetősen nagy lúzerség a szartól a még szarabbra váltani. Bár ahogy olvasom, ezt már kapisgálja a posztoló.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.24. 13:39:26

@akiazsiráfotszereti: Akkor jó! Már azt hittem, hogy megint bennem van a hiba.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.24. 13:40:56

@Manyecska: Nekem meg a kábel fektetés jelent meg. Alditól 3 km-ren keresztül!:)

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.24. 13:47:53

@batgirl: alapszabály, hogy a hiba mindig másokban van. főleg itt a homáron :)

Jannus 2011.10.24. 13:48:17

@Szabika0818: Egyet értek! Kb. 2 éve Fehérváron nagymamámat is megkereste egy inviteles, hogy lejár a hűségszerződése a t-homnál és hogy újat kell kötni és olcsobb is lesz.
naiv nagymama meg azt hitte hogy a t-hometól jöttek, hiszen minden adatát csomag típusát, személyes adatokat tudtak róla. Szépen alá is írt mindent és kb 2 hét múlva érkezett a szerződése postán. Amikor rájött hogy nem t-home szerette volna vissza csinálni de közölték vele hogy a szerződést csak 8 napig lehetett volna vissza mondani, de amióta aláírt eltelt két hét...
Gondolta jól van akkor ezek után invitel meg kedvezőbb percdíjak... Lófasz
Jött a számla. T-home havi díjról plusz az új inviteles kb másfélszerese ennek.
Kiderült hogy az invitelnél ha tárcsázol és csörög máris azt hiszem negyven forintot számláz.
Nagyanyám meg előszeretettel csörgette napi szinten a két kis unokáját estefelé...
A sok huzavona után neki is az lett tanácsolva hogy minden hívás előtt 1515-öt üssön be és úgy csak a t-home számláz.
Valóban így van. Jó ideje nem jött inviteles számla.
De ez egy iszonyatos kibaszás hogy az adatokat kiadják mindenkiről.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.24. 13:53:49

@Jannus: Ha ez így van, az nem kibaszás, hanem személyes adatokkal való visszaélés, vagyis büntetőjogi kategória.

ex-dr. vuk 2011.10.24. 13:53:59

Most ha nem volt szolgaltatas akkor nem ertem, hogy mit kapcsoltak ki?
Zavaros ez nekem.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.24. 13:56:59

off, off, bréking nyúz :D:D Nem szabad hagyni, hogy Európa lassúsága visszahúzzon bennünket. annyira jót szórakoztam ezen, hogy muszáj volt megosztanom veletek :)

InvitelGuide · http://www.invitel.hu 2011.10.24. 14:02:36

Tisztelt Olvasók, Kedves Juszka!

Az Invitel közösségi média operátora vagyok és a fenti blogbejegyzés nyomán írok nektek azzal a céllal, hogy a felmerült problémát mindenki megelégedésére kezelni tudjuk!

Ahogy a cégünkről szóló korábbi bejegyzésekben, úgy ebben sincsenek olyan konkrét információk, amelyek alapján az esetet házon belül gyorsan és eredményesen kivizsgálhatnánk. Ha az érintett olvassa soraimat, kérem, küldje el nekünk elérhetőségét és szerződésének adatait, mert szeretnénk felvenni vele a kapcsolatot, hogy további részleteket tudhassunk meg az esetről. A címünk online kukac invitel.co.hu.
Az email tárgy rovatába kérjük, hogy írja be az alábbi kódot is az azonosíthatóság érdekében:

SM-000736

Segítségüket előre is köszönöm!
Tisztelettel
Invitel Guide

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.24. 14:03:08

@Manyecska: Nem azt mondtam hogy én:)))))
Én csak barlangba szeretek:)

Jannus 2011.10.24. 14:05:08

@estrella negra: Egyet értek, de nincs más mint egy érvényes aláírt szerződés (vagyis csak volt) és a nagymamám szava egymás ellen. És nagyon nem tudott mit csinálni. Én meg csak hetekkel utána értesültem róla. Szemét az összes cég. Amúgy a t-csoport szerződéseiben ha jól tudom benne van hogy kiadhatják az adatokat ilyen-olyan céllal...

asdf 2011.10.24. 14:05:13

@vuk_: Nem atvitte a telefonvonalat az invitelhez, mert olyat nem is tud (egy adott fodrajzi teruleten ugye csak egy alaphalozati szolgaltato szokott lenni), hanem matav telefonvonalon, matav elofizetesen fix elohivos szolgaltatas lett letesitve (hasonlat: az elmu vezeteken az eontol vesz aramot valaki). Magyarul a havidijat a matavnak fizeti, de a kimeno hivasok az invitelen keresztul mennek ki (mas tarifaval mint a matav, ehhez esetleg bonuszban meg havidij is parosul, ezt nem tudom). Sima mezei otthoni atlagjuzernek (max havi 100 ora beszelgetes) totalisan folosleges ez az elohivosdi, nem fog tudni lenyegesen olcsobban telefonalni, vagy ha olcsobban is, annyival lesz csak kevesebb a szamlaja, amennyiert megmozdulni nem erdemes.
Ha ceges vonalra kottet valaki fix elohivos alternativ szolgaltatot, ahol havi tobb szaz ora hivas van, na annak mar lehet ertelme, de meg annak sem mindig van.

_Infy_ 2011.10.24. 14:39:03

@InvitelGuide: Ha már a Homárra írt a szerencsétlen foglalkoztok vele, de amúgy mindenki leszarja. Gödöllőn is csak a Gödöllőiekkel foglalkoznak. LOL? Szép lenne ha az itteni szolgáltató legközelebbi ügyfélszolgálatára bemennék és elhajtanának, hogy mi csak az ottaniakkal foglalkozunk. Borítanám az asztalt velük együtt.

Amúgy meg hatalmas hiba volt a poszt-tolótól, hogy a szarabb szolgáltatóra akart váltani.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.24. 16:20:29

@_Infy_: "a szarabb szolgáltatóra akart váltani."

Ja, hogy egyik szarabb, mint a másik.

CID 2011.10.24. 22:40:19

Szegényke, jól átbaszta az üzletkötő. Azt meg csak javasolni tudom, hogy ne a T-Com-nál ügyintézzen, lévén az már megszűnt.
Emberek miért hiszik, hogy a Telekom adja a vonalat és valami más cég valóban olcsóbban tud szolgáltatni ?

asdf 2011.10.25. 21:22:55

@CID: Ja, aztan ha mastol (hogy temanal, legyunk, mondjuk pl. pont a matavtol) veszed a gazt vagy az aramot, hiaba az elmue meg a gazmuveke a kabel meg a cso, az is tud olcsobb lenni, mint az eredeti szolgaltato.

Meg ennyi erovel matav teruleten a matav adsl-nek kene a legolcsobbnak lennie, aztan megse az. Szoval gondold ezt at egy kicsit szerintem.

E-Sz-A 2011.10.26. 03:35:32

Igen, rájöttem hogy hatalmas ostobaságot csináltam, amikor átmentem az Invitelhez, de a rafkós üzletkötőn kívül a család is besegített, hogy ez milyen jó dolog, pedig már az üzletkötő érettségi öltönye és indigós szerződése gyanúsnak kellett volna, hogy tűnjön.
Jelenleg úgy néz ki a helyzet, hogy van a vonal, amit fizetünk a Telekomnak. Ezenfelül van ez a "szolgáltatás" amit fizetünk az Invitelnek. Azonban a vonal áttelepítése az én nevemre a Telekom információi szerint nem történt meg, azonban az Invitel küldi az én nevemre, a Telekom pedig a nagyanyám nevére a telefonszámlát, amelyben ugyanazok a percek vannak mindkét fél felé elszámolva. Lehet, hogy kissé zavarosabban fogalmaztam ezt meg a levélben, de épp egy Inviteles számla felb@szta az agyam és utána ragadtam klaviatúrát!

E-Sz-A 2011.10.26. 03:39:12

@nemb arna: én rácsapnék az asztalra, no de hol? :D

Kocsari Antal 2011.10.31. 12:55:41

@E-Sz-A:

Itt két kommentel feljebb a megoldás, baszki.

Ettől függetlenül sszarjanak sünöt.
süti beállítások módosítása