Tékozló Homár

Elnézést kér a Kupon Világ

2011.10.25. 22:28 | jackyll | 87 komment

A múltkori felárazásos leárazás felderítése után a Kupon Világ úgy döntött, hogy visszafizeti az olajdsütő árát azoknak, akik azt nem érzik eléggé kedvezményesnek:

A Kupon Világ Kft. tájékoztatja vásárlóit a kuponvilag.hu oldalon 2011. október 13-án megjelentetett ajánlattal kapcsolatosan: A Kupon Világ Kft. elismeri felelősségét, amiért nem tett előzetes még részletesebb vizsgálatot az Audio Szi-Ti Kft. olajsütő ajánlatával kapcsolatosan. Mivel partnereinkkel körültekintő szűrés után kötünk szerződést, a korábbi gyakorlatot követtük, s ezáltal elkerülte figyelmünket, hogy partnerünk termékének valós ára az ajánlat kikerülését megelőzően 9990 Ft volt. A korábbi árra vásárlóink hívták fel figyelmünket, az ajánlat alatt található fórumban, amelyet ezúton megköszönünk nekik.

A Kupon Világ nem ért egyet semmilyen formában a termékek felárazása utáni kedvezmény-nyújtással, mivel a velünk szerződött partnerek számára az oldalunkon való hirdetés marketing-költségként jelentkezik. Felismertük és érzékeljük a problémát, amely miatt vásárlóink bizalma rendülhet meg a kuponos vásárlásban, valamint a daily deal üzletágban. A Kupon Világnál mindig nagyon körültekintően figyeltünk arra, hogy CSAK valós információk alapján hirdessük meg partnereinket.

Mi, az ajánlat közvetítői vagyunk, semmilyen formában nem szeretnénk becsapni vásárlóinkat, hiszen mint hosszútávon gondolkodó szereplőknek ez nem lehet érdekünk.

A Kupon Világ nagyon büszke arra, hogy vásárlóit soha semmilyen körülmények között nem hagyja megkárosítani. Kifejezetten erre a célra keltettük életre a Kupon Világ 100% garancia lehetőségünket, ahol vásárlóink, amennyiben úgy érzik nem kapták meg a megfelelő szolgáltatást visszakaphatják vásárlásuk összegét.

A Kupon Világ Kft. hibát követett el, amikor az Audio Szi-Ti Kft.-t tévesen Alpina Hungary Kft.-nek tüntette fel az oldalán. Ezért mind a partnertől, mind vásárlóinktól elnézést kérünk.

A Kupon Világ fontosnak érzi, hogy fellépjen az ilyen jellegű, megtévesztő ajánlatok ellen, ezért saját maga kér kivizsgálást a GVH-tól. A Gazdasági Verseny Hivatal vizsgálatának eredményéről mi magunk fogunk beszámolni információs csatornáink segítségével.

Azon vásárlóink, akik úgy érzik az ajánlatunkkal nem jártak jól, természetesen maradéktalanul visszakapják a hozzánk befizetett összeget, melyet a kupon@kuponvilag.hu címen igényelhetnek vissza.

A Kupon Világ kampányt indít útjára 2011. november 1-én más e-commerce szereplőkkel és mindazokkal, akik fontosnak tartják hogy hasonló módszerekkel a jövőben ne károsíthassák meg a vásárlókat, ezért kérünk minden bloggert, vállalkozót, újságírót, szervezetet és magánszemélyt aki szeretne ehhez a kezdeményezéshez csatlakozni jelentkezzen az info@kuponvilag.hu címen vagy a +36 30 246 2671 telefonszámon.

Végezetül elnézést kérünk mindenkitől, aki úgy érezte ajánlatunkkal becsaptuk, megkárosítottuk. A Kupon Világ sem most, sem a jövőben nem szándékozik megtévesztő ajánlatokat közzétenni.

a Kupon Világ Csapatának nevében:

Sherhyar Piracha
alapító, ügyvezető igazgató

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CID 2011.10.25. 22:32:42

olajdsütő ?

Te retardált pöcs !

CID 2011.10.25. 22:33:52

És nem elsőzök :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.25. 22:37:43

Sajátságos.

Egyébként néha: "A Kupon Világnál mindig nagyon körültekintően figyeltünk arra", néha meg: "A Kupon Világ nagyon büszke arra".

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.25. 22:48:03

"A Kupon Világ nem ért egyet
semmilyen formában a termékek
felárazása utáni kedvezmény-
nyújtással, mivel a velünk
szerződött partnerek számára az
oldalunkon való hirdetés
marketing-költségként jelentkezik."
Ezt csak én nem értem?

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2011.10.25. 22:52:34

Komolyan mondom, ez a szöveg olyan, amit a majdnem rajtakapott feleség nyomat a férjnek az eset után két héttel, egy jelentéktelen nézeteltérés után, arról győzködve az urát, hogy nagyon sajnálja, hogy megbökte őt egy ropival, és töredelmesen bevallja, hogy az egész csakis az ő hibája, és soha többet nem fog ropit sem venni a kezébe, és sajnálja, ha súlyos sérülést okozott, azaz lett egy picike piros pötty a férje karján, és ha kívánja, még enni sem fog többet semmit... Nem lett kissé túllihegve a szánom-bánom?!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.25. 23:00:00

@m e o w: Túlspila tipikus esete, télleg. De tételezzük fel a jó szándékot.
Mondjuk engem nem hoz lázba ez a kuponos cucc.

GamesBond 2011.10.25. 23:05:15

Kimosakodós marketing...
Remélem a GVH jól odaver az olajDsütős cégnek...
A kuponvilág meg figyeljen jobban a partnereire ha nem akar résztvevő lenni a parasztvakításban/lehúzásban.

-Szerintem-

CID 2011.10.25. 23:07:00

@estrella negra:
Na már az is baj, ha nagyon-nagyon megalázkodik a cég( persze, nyilván nem gondolja komolyan, de ezen a vicclapon szerintem jó poén ). Basszátok meg, nektek semmi sem jó ? :)

Rettegő Goethe · http://www.meglepetes.com 2011.10.25. 23:11:29

@estrella negra:
szerintem azt akarja mondani hooooogy, a kuponvilágos számlát költségként elírják, azaz ingyé van nekik a felület, az árakat meg úgy alakítják ahogy nem szégyenlik.
goo.gl/iXXAu

FDToth 2011.10.25. 23:28:12

sokszor nincs semmiféle kommunikáció a kuponos cég és partnere között. de legalább ha tévednek vagy a vásárlónak van kifogása a kapott szolgltatással kapcsoltban, akkor visszfizetik a pénzed még kkor is, ha már igénybe vetted a kupont.

igazságos 2011.10.25. 23:38:54

Ez olyan felemelő érzés.

NA MÉGIS CSAK NEKEM VOLT IGAZAM. :)

Amúgy meg happy end, pedig előtte jól leugattak sok embert.

Azért a tőlük való bocsánatkérés elmaradt, de egyébként gratula a Kupon Világnak.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2011.10.25. 23:57:14

Az volt már, hogy olajdsütőt csak Palkovicsnétól?

És az volt már, hogy csak akkor fogok kupont venni, ha EDE nyaralójába lesz kedvezményes üdülés. Összetöröm az üvegasztalt és visszakérem a kupon árát.

Megdobbent 2011.10.26. 00:20:59

Nem ertek egyet a Kkuponvilaggal abban, hogy nem ert egyet azzal, hogy a hozza nem ertok ertetlenkedtek es magatol ertetodoen ertelmesen kifejetettek ellenerzesuket erzelmes hurok pengetese nelkul.

Vagy ezt csak kepzeltem? :(

Balint Gyuri bacsi 2011.10.26. 01:34:59

Sok a szosz de egyebkent tetszik a hozzaallasuk.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.10.26. 02:18:46

@atpijkamo: na igen, a múltidő nekem is feltűnt. Ezexerint már nem figyelnek arra (sem) :)

pruntyike 2011.10.26. 03:18:13

Jól kupon kell vágni őket, oszt jónapot.Vagy ezt az az a sovány, aszott, ferde-verébfej-tartású, legnépszerűbb, UD-botrányos politikusnő mondta, aki az MDF-ből csinált titanicot és már az istennek sem jut eszembe a neve?

pruntyike 2011.10.26. 03:20:51

Tudom, hogy névvel nem illik viccelődni, de ez a Sherhyar Piracha
alapító, ügyvezető igazgató nem Sherhyar Piranha-ról magyarosított?

Rosszindulatú Vászka 2011.10.26. 07:01:17

A Kupon Világ remek dolog, de használatánál ügyeljünk, hogy verjenek át, mint egy napközist.

Ez ellembe dönörű mondat:

"Felismertük és érzékeljük a problémát, amely miatt vásárlóink bizalma rendülhet meg a kuponos vásárlásban..."

Ezek meg talányosak

"A Kupon Világ nagyon büszke arra..."
"A Kupon Világ Kft. hibát követett el..."
"A Kupon Világ fontosnak érzi..."

Csak szólnák, A Kupon Világnak lelke van! Érez, érzékel, és intézkedik.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.26. 07:29:59

"A Kupon Világnál mindig nagyon körültekintően figyeltünk arra, hogy CSAK valós információk alapján hirdessük meg partnereinket."

Úgy tünik ez mégse nem igaz.

Harlequin 2011.10.26. 07:35:20

Szerintem meg tök rendben van. Végre valaki vállalja a felelősséget, ha hibázott.

ringer 2011.10.26. 08:12:25

@Harlequin: Itt szó nincs felelősségvállalásról. A kupi világa azért írta ezt a választ, mert meglátta benne az (ingyen) marketinglehetőséget. És még rá is tesz egy lapáttal, miszerint keresi az őt ingyen vagy minimális pénzért hirdető bloggerek, újságírók, stb. jelentkezését...

Harlequin 2011.10.26. 08:14:28

@ringer:
"A Kupon Világ Kft. hibát követett el, amikor az Audio Szi-Ti Kft.-t tévesen Alpina Hungary Kft.-nek tüntette fel az oldalán. Ezért mind a partnertől, mind vásárlóinktól elnézést kérünk."

Nekem ennyi elég.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.26. 08:14:35

@Harlequin: És szerinted miért kellett ehhez két hét? Gondolom, mostanra tűnt fel a cikk miatti forgalomvisszaesés.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.26. 08:28:45

@Harlequin: vajon mejik partnertől? Akinek a nevével visszaéltek, vagy akit tévesen neveztek meg, hiába ígértek neki reklámot?

Rosszindulatú Vászka 2011.10.26. 08:32:21

@Harlequin: kitől is? Akminek a nevével visszaéltek emígy besározva, vagy akit átvertke, mert nem jelenítették meg a nevét ezzel is reklámozva?

Rosszindulatú Vászka 2011.10.26. 08:33:25

Bocsesz, szivatolt a blogdémon :(

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.26. 08:36:21

Azt a jó büdös porba szellentő q-va eszement anyukájának, annak az idiótának aki kitalálta, ezt a rohadt környezetvédelmi besorolás változását! Hogy nőjjön a tökén hatméteres vastag köröm!
ezt kívánom annak a büdös tahó bunkó műszaki vizsgáztatónak, aki elfelejtette, hogy a saját aláírására egy rohadt pecsétet nyomjon 32 ezer forintért.
És még kívánom annak, aki kitalálta, hogy szereljük le a rendszámtáblát és vigyük be az okmány irodába. És kívánom annak a faszfej barom kollegának aki felajánlotta, hogy leszereli, és bicskával ment neki, és letörte a rendszám tartót. B..meg, így én is le tudtam volna szerelni!!!!!!!!!!!!!
Akkor ne ajánld fel, hogy megcsinálod, ha nem tudod!!!!!!!!!!!!!! Ja, és külön köszönet neki, amiért közölte, hogy mit vagyok úgy oda.
b..me, b..meg.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.26. 08:44:15

@batgirl: csókolom. Hogy teccik lenni? Esetleg egy bélelt kávéval traktálhatnám Kegyedet?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.26. 08:48:00

@Rosszindulatú Vászka: hát nem vagyok a toppon az biztos. Jól felhúztam magam. De már ülepszik.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.10.26. 08:48:49

Hát oszt most mé nem a KuponKriszta ugat, mé ez a Piranha forma?
De egyébként korrekt a hozzáállás!

Rosszindulatú Vászka 2011.10.26. 08:56:13

@batgirl: oj zsenánt, ha egy úrinő kijön a sodrából. Erre az esetre egy "nohát" vagy "nicsak" pont megteszi :)

@Horváth Lajos: sztem meg nem elegáns bocsikalevélből marketingnyomasztást generálni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.26. 09:01:03

@Rosszindulatú Vászka: Úgy gondolod, hogy mosolyogjak el bájosan, és mondjam, hogy "nohát"..mind ezt meleg mosollyal mind a három emberke felé, aki miatt a mai napon enyhén szólva rosszul indult? Hmm..lehet, hogy igazad van. CSak épp időm, és rendszám táblatartóm veszett el.
Nohát, micsoda nap.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.26. 09:05:42

@batgirl: ejnye hát, mej cenk okozta felindulásod? Ez skandallum és alávalóság, eb ura fakó, eddig és ne tovább! Kívánod-e hogy vérüket vegyem a cenkeknek hetediziglen, legitt üstvöllést?

U.i.: annak a rendszámtáblatartó rongáló balfasznak járt volna egy lesajnáló félmosoj + pillarebbentős köszönöm kombó bónuszként egy "te annyira ügyes vagy" megjegyzéssel, hadd essen ki a ritmusból. monnyuk ezt még elsütheted kávézás közben.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.26. 09:09:38

@batgirl: Igyek Szem. Ez a titkos indián nevem.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2011.10.26. 09:21:20

"A Kupon Világ Kft. hibát követett el, amikor az Audio Szi-Ti Kft.-t tévesen Alpina Hungary Kft.-nek tüntette fel az oldalán. Ezért mind a partnertől, mind vásárlóinktól elnézést kérünk."

Jaj, ezt a két szót én is mindig összekeverem.
Nos, ha nem is kértek bocsánatot a leekézett hozzászólóktól, legalább kínálnak némi megvesztegetést az arra érdemes w2-es polgároknak (esetleg elvtiknek, ha a polgár derogál, vagy De Rogán esetleg).

Játék: Hány bújtatott / direkt / indirekt/ híradásnak, fogyasztói tesztnek kuponvilág reklámot fedez fel a blog.hu-s blogokban, Index cikkekben 2011. nov 1-től?
Játék 2: Hány bújtatott / direkt / indirekt/ híradásnak, fogyasztói tesztnek álcázott kuponvilág reklámot, fedez fel más blogokban, ottlapokon 2011. nov 1-től?

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2011.10.26. 09:22:37

fogyasztói tesztnek ÁLCÁZOTT kuponvilág...
Bocsi.

elwood 2011.10.26. 09:41:57

ha őszinte ha nem,
értékelni kell a jószándékot a bolt részéről

VIPlakosztályos 2011.10.26. 09:41:57

nagyon helyes.

kár, hogy a múltkor még arcoskodtak a fórumon, azt ki lehetett volna hagyni.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.26. 09:45:26

@elwood: jószándék?

Mit szívsz? Én is kérek!

elwood 2011.10.26. 09:52:07

@Rosszindulatú Vászka: van aki leveteti a homár posztot mint a go4travel vagy a Kobela

ehhez képest ez a cég már ügyfélbarát

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2011.10.26. 09:53:21

Ha nem lenne ez a "felárazás leárazása" gyakorlat, akkor a kuponos oldalak azzal a lendülettel le is húzhatnák a rolót... Szóval az csak duma, hogy ők nem-nem, soha többé ilyent.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.26. 09:56:37

@elwood: igaz, legalább próbálkoztak. De jószándékot én nem érzékelek. Lehet, hogy elromolott a jószándék receptorom.

FéeVerte 2011.10.26. 10:07:14

@Rosszindulatú Vászka:
Haznot generálni JÓ. A Kúpos Világ célja a haszon generálása, így minden, a cél elérésére irányuló szándékuk jó szándék.

Sokorai_Atala 2011.10.26. 10:21:35

@batgirl: tudok jobbat, nekem, ellopták rendszámomat tartótáblástul ezen a nyáron:)

Sokorai_Atala 2011.10.26. 10:26:17

@hüjehalyó: ez a gyakorlat at ismer állítólagos outletekben is bevált. Tavaly karácsonyra vettem egy pizsamát (márkásat- nem vagyok ötletszegény ezt kérték) mondjuk 8.000 Ft-ért Budán üzletközpontban, kimentem néhány nap múlva az ouletbe és az ottani márkaboltban, melyet borzasztó nagy kedvezményeivel hirdetnek, ugyanez a pizsama szintén 8.000 ft-volt, csak alatta volt egy áthúzott ár, hogy 10.400 Ft-ról csökkentették
(vagy ilyesmi)

Sokorai_Atala 2011.10.26. 11:00:38

@batgirl: azt ott hagyták szerencsére, de utána napokig aggódtam, hogy az lesz a következő.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.26. 11:05:52

@Sokorai_Atala: biztos szép volt a rendszámtáblád:)Vagy valakinek pont az kellett a tartalom miatt. pl. ATI028 vagy ÉVA062, vagy EDE111 kb ilyenre gondolok:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.26. 11:08:27

@Rosszindulatú Vászka: a mai napra az én titkos indián neven Harag Szom.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.10.26. 11:09:39

A kupovilág először törli az anyázó kommenteket, oszt jól elnézést kér.
Gratula!

Sokorai_Atala 2011.10.26. 11:11:45

@batgirl: IYB - hát nem tudom kinek a monogramja lehetett:)innen:)

Rosszindulatú Vászka 2011.10.26. 11:32:26

Isztéméri Yómunkásember Barakk

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.10.26. 11:34:06

nmarketing, mint irják sokan

Jöhetne már valami más cég, esetleg egy parkolócég, vagy egy kormány és eregethetne ilyen
"önmarketinget"

Végre valaki normálisan elnézést kér

Az volt már hogy Vírpúl ügyfélszolgálat?

Rosszindulatú Vászka 2011.10.26. 11:34:07

@batgirl: ja mrg azt is lehet, hogy ojanokat picsogsz a csajoknak a munkahejen, hogy miken édibédi kis rendes az az arc, mert te bisztos mégjobban elrontottad volna rencámot.

Vagy, ha közeledbe ér a fickó, akkor felsikítasz, hogy lécci ezt már ne törd el, inkább megteszem!

igazságos 2011.10.26. 11:34:44

@batgirl: ej, te se a Homáron nevelkedett EDEgyed vagy.

Tudhattad vóna, hogy kocsit csak Aldiban érdemes vizsgáztatni, illetve WD40 használata erősen javallott, emberedre is. Mindjárt kéSZSégesebb lenne.

Mondjuk már eleve a szívélyes felajánlásnál furcsállottam volna a dolgot.

igazságos 2011.10.26. 11:36:14

Na, Kupon Krisztát hiányolom már csak.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.26. 11:39:45

@Rosszindulatú Vászka: :D Vagy megkérem hangosan, hogy legyen szíves szerelje le előlről is a rendszámot, hátha azt sikerül törés nélkül:D

FéeVerte 2011.10.26. 11:40:19

@horex: "Végre valaki normálisan elnézést kér" A hirdetőtől és nem a vevőitől.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.26. 11:42:25

@igazságos: Teljesen igazad van. De ha hozzávágom a Whirpool hűtőt, a 600ezres sütővel, amit előtte befújok W40-nel, hogy jobban csússzon, akkor oké vagyok-e?
esetleg eltörhetem az üvegasztalát is devizahiteles szerződéssel:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.26. 11:44:05

@Rosszindulatú Vászka: Hallod Vászka, jó ötletet adtál! Ezentúl ha a közelembe jön, sikítok egyet:)))))))

igazságos 2011.10.26. 11:44:26

@batgirl: hogyne, ezek csak ebből értenek.

Én is a reklamálóktól való bocsánatkérést hiányolom, hiszen az ő hozzászólásaikat törölték, és igyekeztek a reklamálókat negatívnak beállítani, nevetségessé tenni.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.26. 11:57:02

@batgirl: és, ha bármihez hozzá akar érni a jelenlétedbe: óvatosan, vigyázz, eltöröd még ezt is!

KuponKriszta 2011.10.26. 12:45:50

Sziasztok,

A közlemény megjelenése óta elküldtük bejelentő lapunkat a GVH-nak. Ennek eredményéről mindenkit értesítünk.
Köszönjük még egyszer, hogy résen voltatok és segítettek nekünk és Jackyll-nek, hogy közzétette közleményünk.
Szép napot minden Homár olvasónak.

igazságos 2011.10.26. 12:47:38

@KuponKriszta: nahát, csak befutottál végre.

Dicséretes a bocsánatkérés, de nem teljes, mivel a felárazást jelzőktől nem kértetek bocsánatot, csak a vásárlóktól, akik esetleg megvették.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.10.26. 14:28:41

@igazságos:
Sajnos még ez is különleges dolog, hogy egyátalán valakitől bocsánatot kérnek.

@KuponKriszta: Egyszer mán akcijjózhatnátok a Wd-40-et is! Tuti menne a biznic.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.26. 18:05:35

@pruntyike: Ibolykát ne merd bántani! Örökre szívembe zárta magát azzal, hogy igazságügyminiszterként nem írta alá a tolvaj bankár kegyelmét. (A köztársasági - akkor még államelnök, bár az is idióta volt, csak tudott magyarul - aláírta, Ibolykának nem volt mérlegelési jogköre, csak simán hanyagota. Hehe.)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.26. 19:28:54

@atpijkamo: Ibolyka örökre elásta magát, mikor mint igazságügy-minisztert megkérdezték a zsidózó szurkolók ügyében, mire azt válaszolta, hogy nem ért a focihoz.
Aztán évekkel később még meg is magyarázta, hogy az nem úgy volt.
Meg ott volt, mikor a sofőrje (a nagysasszony asszisztálása mellett) pisztollyal ugrott neki a mazsoláskodó Kökénynének. Ja, hogy mobiltelefon volt?! Persze.
És akkor még a politikai ámokfutását nem is említettem.
Tényleg erőssen szimpatikus egy fehérnép.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.26. 20:53:43

@estrella negra: "mire azt válaszolta, hogy nem ért a focihoz."

Szerintem frappáns. Mit válaszolhatott volna?

Látod, nem igazán tudsz felsorolni tőle semmi rosszat, legalábbis a többi szarevőhöz képest. Az meg, hogy az MDF eltűnt a sűllyesztőben, nem (csak) az ő hibája.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.26. 21:44:32

@atpijkamo: Szerinted frappáns. Szerintem vérlázító.
Egy szélkakas (amennyiben ez nem képzavar). Szerencsére oda fújta a szél, ahová való.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2011.10.26. 21:58:23

@KuponKriszta: Hamar teljesült a kívánsága annak, aki téged hiányolt :)

Ez egy kívánságteljesítő oldal? Sok pézt szeretnék.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.26. 22:02:36

@Reálhozam Bukta: "Sok pézt szeretnék."

Minden kívánságod ilyen hamar teljesüljön:

Pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz, pénz.

ⓏⓈⓘⓝⓓⓔⓧ 2011.10.26. 23:26:08

"A körültekintő szűrés ezáltal elkerülte figyelmünket" :D

igazságos 2011.10.26. 23:55:40

@Reálhozam Bukta: az anyagiasság mindig.

Tudom a biztos receptet, de nem árulom ám el.

igazságos 2011.10.26. 23:57:13

Amatőr hiba, hogy mindig a többség elsőként a pénzt mondja, pedig nem arra kell koncentrálni, illetve másképp kell megközelíteni a dolgot.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.11.01. 13:13:25

LOL, haha, hihi, bruhhaha és az összes többi megaröhögés! :DDDDDDDDDD
süti beállítások módosítása