Tékozló Homár

Káoszra készül Esztergom

2011.11.28. 14:11 | jackyll | 49 komment

Megkésve bár, de csak most esett le, hogy Esztergom tulajdonképpen egy görögország-típusú posztapokaliptikus pilot-projekt. A helyieken tesztelik, milyen reakciókat vált ki, ha megszűnnek az önkormányzat által üzemeltetett szolgáltatások, mint az iskolai közétkeztetés vagy az utcai világítás, amit nemsokára az egész ország, sőt, ha minden a terv szerint megy, akkor a kontinens nagyobb része is megtapasztalhat. Noémi szerint egy helyi túlélőközpont már rá is repült a kínálkozó hirdetési lehetőségre.

Az Esztergomban játszódó kabarét már mindenki ismeri az országban. Esztergomi lakosként ennek iszom is a levét rendesen, ugyanis az én gyerekeim se kaptak az iskolában ebédet, és már múlt télen is botorkálhattunk a sötét utcákon. Ennek ellenére mégis tudok nevetni magunkon, ha szabad így fogalmazni, megtaláltam ugyanis a város központjában található fegyverbolt weboldalát, amin egy mókás banner hívja fel a figyelmet arra, hogy jobb felkészülni a kialakult helyzetre. Én derültem rajta, remélem, Önöknek is feldobja a napját.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.11.28. 14:12:39

Hiba történt a komment elküldése során, kérjük, próbáld meg újra!

Két komment elküldése között várnod kell néhány percet!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.28. 14:14:32

<szarkazmus on>
Nagyon vicces.
<szarkazmus off>

cicmen (törölt) 2011.11.28. 14:15:36

Egy taktikai lámpás shotgun tényleg megnyugtató társaság tud lenni!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.28. 14:19:18

Nekem az a mondat nagyon tetszik..mért van ilyen sötét??
Ez egy kulcsmondat. jó pár választ tudnék írni rá, de ugye itt nem politizálunk. vagy mégis? mert akkor hajrá!

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.11.28. 14:21:14

Amúgy nem Esztergom volt az a város pár éve amelyik abban az esetben ha mindkét szülő ott dolgozik és lakik a született gyermek részére 1M Ft-ot fizetett?

Skodakék Fábia 2011.11.28. 14:22:02

Huhh, király. Megyek is veszek egy gázpisztolyt, úgyis régen voltam céllövöldében

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.28. 14:26:04

Egyébként ha nincs közvilágítás, attól még nem dől össze a világ. Van ahol rendszeresen lehapcsolják éjfélkor.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.11.28. 14:26:04

Posztccunami??????????? Hát mi van itten geci?

Prof. azsiráf.PhD. 2011.11.28. 14:26:26

nem gázpisztoly kéne ide, hanem kalasnyikov, abból a jobbik fajtából.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.28. 14:30:46

"Az Esztergomban játszódó kabarét már mindenki ismeri az országban."
Tragikomédia jobb jelző.
Ha MT nem polgi lenne, meg képviselő, már lecsukták volna...

Amúgy ez se rossz, fegyverbolt a város szívében, kórház a tönk szélén :D

cicmen (törölt) 2011.11.28. 14:34:18

@atpijkamo: Egyébként ha nincs közvilágítás, attól még nem dől össze a világ. Van ahol rendszeresen lehapcsolják éjfélkor.

Ja! A sitten! És onnantól szabad a csók!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.11.28. 14:57:11

@akiazsiráfotszereti:
Jobbik fajtából? Hoppá! Micsoda politizálás! Mire utalsz? :D:D:D

Prof. azsiráf.PhD. 2011.11.28. 15:00:17

@Horváth Lajos: mi van, mán álmodozni is tilos??? ejj, pedig olyan jólesik néha...

:D

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.11.28. 15:03:11

@akiazsiráfotszereti:
Nem mondok én inkább semmit, mer elkap a hoffmanrózsi. :D

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2011.11.28. 15:16:43

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: De igen - és azt a pénzt is elkártyázta a Meggyes.

Skodakék Fábia 2011.11.28. 15:49:03

@Horváth Lajos: most nézem baszod, ez nem kicsit direktmarketing vagy mifaszom
már a reklám is kinn van...gratulálok, a homár (is) elkurvult

cicmen (törölt) 2011.11.28. 16:14:28

@petrócselly: most nézem baszod, ez nem kicsit direktmarketing vagy mifaszom
már a reklám is kinn van...gratulálok, a homár (is) elkurvult

Szerintem nem egy nagy dráma. Röhögök a rádiókon is, amikor bemondják hogy a 11-es úton a bevásárlóközpont előtt baleset történt. Mintha rohanna mindenki a Corába ha megneveznék. Szerintem te sem fogsz rugós bicskát, meg paprika sprayt venni.

XCat 2011.11.28. 16:39:12

Nekem ez tetszik. Szerintem ötletes, kreatív, időszerű... ez gáz?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.11.28. 17:04:03

Az komoly. Már a tegnapi híradóban is pislogtam, mikor mondják, azért nem látták a molotov-koktélos bagázst, mert nincs közvilágítás.

Amúgy abszolút szolidarítok. Van néhány nagyon jó ismerős a városban. Sajnos nem sikerült teljesen elsajátítaniuk a mad max-es túlélő fogásaimat a krach beállta előtt, de hívásra azonnal megyek rendet vágni a csürhében.

toszkanini béla 2011.11.28. 19:26:22

Oszt még volt pofája valamelyik köcsög fidesznyik képviselőnek belepicsogni a kamerába, hogy 'kéremszépenminketbántanak!'.
Hát, a jó k.... a...dat, azt!

Guy_Montag 2011.11.28. 21:50:27

@toszkanini béla: hát nem rohattak?

a rohatt nép meg megszavazta őket.
milyen arányban is?

na most akkor kik a rohattak?

XCat 2011.11.28. 21:52:45

@dubai_tennis: Erre majdnem írtam valamit, de nem mertem. Szóval csak annyit mondanék, hogy emlékezz a baglyokra.

XCat 2011.11.28. 23:06:52

@dubai_tennis: Azok a baglyok, amik nem azok, amiknek látszanak. De mégis huhognak.

*jelentőségteljesen néz*

XCat 2011.11.28. 23:26:02

@Villy: Jó fejek ezek. Vegyetek náluk mindent.
Szeretem ha egy kereskedőnek van humora.

Megdobbent 2011.11.28. 23:27:47

@petrócselly: A homar mindig is egy sarki ribanc volt. meglengetsz neki egy ezrest, es mas negykezlab is van :>

Megdobbent 2011.11.29. 05:28:21

Namost tenyleg szerencse, hogy a derek esztergomi polgarok nem vettek es soha nem is veszik szamitasba, hogy:

1) Sotetben nem latszanak
2) Ha vilagos lenne, akkor sem lennenek tanuk
3) Mert minden egyes ember erdeke ott, hogy ...
4) Veletlen par haz tuze fenyt vessen az utcara, a belole kirohanok meg belefussanak a gereblyekbe.

... es ez igy is van jol, ilyen bekes es barati varosi kepviselok es kormany mellett nem is merulhetne fel ilyesmi :)

toszkanini béla 2011.11.29. 08:54:26

@dubai_tennis: Gondolom, a nép azt hitte (bár nem tudom, miért), hogy majd értük dolgoznak, és nem ott tesznek keresztbe, ahol tudnak, a 'minél rosszabb, annál jobb' elv jegyében.

Sátán meg a Jocó 2011.11.29. 09:26:02

Mit tudhat Meggyes, hogy enyire muszáj őt védeni a széllel szemben?

cicmen (törölt) 2011.11.29. 10:39:15

A sötétben könnyebben kivitelezhetőek egyes huncutságok. Lehet, hogy ez gesztus az egyik kisebbségi önkormányzat felé. Ezt nevezik pozitív diszkriminációnak! :)

2011.11.29. 12:18:39

tényleg jó reklám, ilyen kell: szellemes, időszerű.

baba2008 2011.11.29. 14:14:42

Gázpisztolyt és elemlámpát a fegyverboltból, minden más információt innen:

kemenyidok.blog.hu/

_Toto_ 2011.11.29. 17:27:17

Zsír, hihetetlen ötletes reklám, így kell a napi aktualitásokat felhasználva kereskedni! Sztem az egomiak díjazhatnák a humort és a felkészültséget azzal hogy bevásárolnak náluk.
Mindenki vérmérsékletéhez mérten, lámpát vagy fegyvert. Vagy mindkettőt.
Esetleg fegyverlámpát!! :)

Sátán meg a Jocó 2011.11.30. 09:15:18

@salapapa: gondolj bele, hogy ha ezekre szavaztak ily nagy arányban, mennyire tele lehetett a tökük az előző bagázzsal ;)

toszkanini béla 2011.11.30. 09:39:22

@Sátán meg a Jocó: Az előző bagázs is ők voltak.
Az a gyanúm, hogy ez az Esztergom valami vadásztelepülés lehet.

karosszékely 2011.11.30. 10:20:03

@salapapa: Az önkormányzati választás eredménye talán relevánsabb lenne itt, mint az országgyűlési.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.11.30. 21:35:16

@Sátán meg a Jocó: belegondoltam.
áááá, kár volt... most meg nekem van tele. 8-)
nem e lehetne e hogy az összeset eltakarítani egy 100fős osztgalla? fűtőtől a takarítónénin át az egészet, aztán nem odacsücsülőseket fizetni, hanem mindenhová valódi, fiatalabb SZAKembert tenni?
úgy tudnék örülni...

@toszkanini béla: ezen úgy 2 perce fel-felnyihhanok! :DDD

@karosszékely: nem vitatkozom, nem vagyok politikus. csak azon gondolkodom, hogyha ennyien szavaztak a narancsokra, akkor biztosan tudták, hogy az nekik jó lesz.
oszt nekik lett a legnagyobb copacs? :)

Voloka 2011.12.06. 19:50:44

@hüjehalyó: Gázpisztolyt is, csak az Aldiból!
süti beállítások módosítása