Tékozló Homár

Jóindulatból kapta vissza a CIB-nél félreutalt pénzt

2011.11.30. 08:42 | jackyll | komment

DV-nek iszonyat szerencséje volt, hogy a CIB-nél valaki másnak átutalt 220 ezer forintját az illető magától visszaszolgáltatta, a bank ugyanis észre sem vette a hibát, és később sem értesítették semmiről:

Múlthét Péntekén besétáltam a sulim közelében lévő CIB Bankba (Sugár Üzletközponte), hogy átutaljak 220.000 magyar forintot a tesóm számlájára. Minden terv szerint haladt, bár a befizetős sárga cucc helyett, valami fénymásolt szart dugtak az orrom alá, hogy azt töltsem ki. Ráírtam a nevet, összeget, stb. meg ugye az én adataimat. Átadtam a pénzt, majd a pult mögött ülő kis hölgy tudtomra adta, hogy gebasz van a rendszerrel, ezért csak később tudják elkönyvelni a pénzt. "Kit érdekel" - gondoltam nagy bőszen, nem oszt, nem szoroz az a pár óra eltérés. Majd befizetés után, fütyörészve tovább álltam, arra gondolva, hogy mi sem lehetett volna egyszerűbb... Hazaértem, tettem-vettem, majd csörög a telefon. Egy férfi ( nevezzük SZ-nek) bemutatkozott, majd megkérdezte, hogy én vagyok-e Dv, mondtam, hogy igen. Kérdéseket tett fel, hogy én utaltam-e ma agy CIB-ből pénzt, kinek, mennyit, mikor. Majd én értelemszerűen válaszoltam neki, a helyes válaszokkal, mivel azt hittem, hogy a bank egyik munkatársa, vagy egy közeg. Erre közölte velem, hogy nála van az az összeg! Mondom: "Mi?!".

Majd felvázolta nekem, hogy az általam átutalt összeg az ő számláján landolt. Megállt bennem az ütő, nem tudtam mire vélni, de hidelgfejjel megkérdeztem tőle: " Ez jó, és?". Majd mondta, hogy ezt az összeget ő már levette a számlájáról, ez a pénzösszeg őket kihúzná anyagilag a szarból, de úgy döntöttek, hogy ők ezt szeretnék visszaadni. Majd elmondta, hogy közel 1 órájába telt neki, mire valahol megtalálta a vezetékes számomat, több tudakozót felhívva.

Megbeszéltünk egy randit hát, hogy visszaadja. Én azért felhívtam a CIB-et, hogy WTF?! Mondták, hogy igen hibáztak, szar volt a rendszer, stb. A call-centeres srác olyan passiót nyomott le nekem, hogy én sajnáltam őt kb. Egy szó, mint száz, kinyalta a seggem, hogy mekkorát hibáztak, és, hogy SOS megfogják oldani. Becsületére legyen mondta, ő tanúsított egyedül empátiát az esettel kapcsolatban, bár ezt később még leírom. Kis huzavona, és ötletelés után arra jutottunk, hogy ne a bank vegye le Sz. számlájáról a pénzt, hanem mivel már ő levette, ezért adja inkább át személyesen nekem. Minden okés, megbeszéltük, hogy Dunaharasziban találkozunk, mivel a Google kidobta mindkettőnknek, hogy van ott egy CIB fiók. Megbeszéltük, mikor, hol, mire odaértünk, már csak egy CIB telephely lett a fiókból. Szóval arra jutottunk, hogy telephelyen nem fizethetünk be, mert kicsit lepusztult volt a hely, CIB logó sehol, meg amúgy is.

Így jó pár kilométert megtéve jutottunk el a Csepeli CIB-be. 10 perc várakozás után, egy faarcú kis csaj fogadott bennünket. Elmondtuk, hogy mi a helyzet, áttelefonált a Sugárba, megírtunk egy nyilatkozatot, hogy Sz készpénzben befizette a jogos tulajdonos számlájára az összeget, én aláírtam, bár nem vagyok ügyfél, de tesóm helyett mégis. Megköszöntem az illetőnek a kedvességét, majd mindketten távoztunk. Ez a procedúra olyan 30 percet vett igénybe a Csepeli fiókban, ami amúgy Hétfőn volt.

Majd ma (Szerdán) bementem a Sugárba megint, hogy panasszal éljek. Megkérdeztem Mordor legnagyobb Trollját, a biztonsági bácsit, hogy hol lehet panaszt tenni. Látszólag nem örült a kérdésemnek, majd útba igazított. Húztam a számot leültem... Egy perc után odalépek az ablakhoz, miután kivillant a húzott számom, és ott ül szemben velem Ő... Megint rám mosolygott a Pénteki ügyintéző: "Szia! Segíthetek?!" "Hááááát ... " Egy mondatban elmondtam neki az esetet, majd ott termett valahonnan egy kisfőnök, valami nő, bemutatkozott, hogy én már beszéltem vele, és, hogy üljek le a 4-es ablakhoz. Leültem, majd ő is odajött, és elmondta, hogy én nem tehetek panaszt, mert én nem vagyok ügyfél. Mondta, hogy a tesóm tegyen panaszt, és majd meglátják mit tehetnek. Majd otthagytam őket.

Hát az én történetem ennyi lenne.

Tesóm még felhívta a call-centert Szombaton, és mondták, hogy Hétfőn legkésőbb visszahívják, hogy hogyan is alakultak a dolgok. Na, hát azóta is várja a hívást.

Konklúzió:
- 4 emberből egy ember mondta, hogy elnézésüket kérjük, hibáztunk.
- Van még olyan becsületes ember, aki, ha jogtalanul kap pénzt, azt visszaadja. Itt anoním módon mondok köszönetet, Sz-nek, aki ennyit fáradozott, hogy a pénzemet visszajuttassa hozzám.
- Egy nemzetközi bankhálózat, hogy engedhet meg magának ilyet, hogy félreutal, meg, hogy nem tájékoztatja ilyen SOS helyzetben az ügyfelét.

Több óra autókázás (benzin, idő, amortizáció), jó pár perc csevegés mobilon, és vezetékesen, hosszú órák, 3 nap késéssel megérkező pénz.
Én egy életre megtanultam a leckét, ennél a "banknál" soha nem nyitok számlát, és, ha kérdeznek a CIB-bel kapcsolatban, ez lesz az első történet, amit elmondok.

"CIB Bank, én így szeretlek!"

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.30. 08:42:49

Elsőre lúzer, de szerintem én is visszaadtam volna, nem vagyok én se tolvaj.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.30. 08:44:38

Ja, a bank bekaphassa! Ha a számlaszám és név közül valamelyiket elírja az ember, akkor hogyan mehetett le az utalás? Mancika sietett?

Prof. azsiráf.PhD. 2011.11.30. 08:45:35

@ColT: persze, de azért valami kezelési kőcccség járna. mongyuk tábla csoki vagy valami.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.11.30. 08:46:42

@ColT: úgy, hogy a rencer sajnos nem ellenőrzi a név és a számlaszám egyezését. evvan.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.30. 08:50:35

@akiazsiráfotszereti: Járna, de nem feltétel. Meg azt a bank már leszedte gondolom.

Ha meg nem ellenőrzi a számlaszám-név kapcsolatot, akkor monnyon le a banki rendszer.

BurgerQueen 2011.11.30. 08:51:31

Mordor legnagyobb trollja. HAHAHAHAHAHAHAHHAHAHAHAHAHAHHAHAHAHAHAHAHAHHAHAHAHAHAHAHAHA

Dr. Kix 2011.11.30. 08:53:15

Az anyagi kár megtérítése a minimum, amit a banknak ki kellene köhögnie, hatalmas bocsánatkérések közepette.

IP gyűjtögető 2011.11.30. 08:53:47

Dehát csak gondoljunk a szlogenre: CIB, nincs geCIBb ..:)

zooDoo 2011.11.30. 09:00:55

"Ez jó, és?"

DE laza vagy öcsém. Ezután vázoltam volna fel, mire is költöm a pénzed, csög.

károgó varjú 2011.11.30. 09:02:06

csak a pénzed lesz kiCIBb...

Dani fighter 2011.11.30. 09:06:43

Nincs olyan törvény, hogy ha jogtalanul érkezik pénz a bankszámlára, akkor jelenteni kell, különben törvényt sértesz? Ha jól tudom ilyen esetekben a mi kis országunk még azt bünteti, aki a pénzt megkapta és nem szólt! Ha "Sz" nem hív fel, miután kiderül, hogy a tesódnak nem érkezett meg a lóvé, a bank visszanézi az utalás adatait, megkeresi "Sz"-t és eljárást indítanak ellene. Nehogy má' a bank vigye el a balhét! :)

herk 2011.11.30. 09:06:47

máshonnan kéne közelitened a dolgot. Mutatod a befizetési bizonylatot és azt, hogy nem érkezett meg a célszámlára a pénz. És hogy nagyon sürgősen oldják meg, mert holnap reggel megy a feljelentés. Mindjárt lenne nagy sürgés-forgás és bocsánatkérés.

dr. _mmm_ 2011.11.30. 09:07:36

nekem egy kérdésem volna, és aki tudja a választ kérem válaszoljon:
Ha emberünk észreveszi, hogy jött a számlájára ismeretlen pénz, azzal a mozdulattal bemegy a bankban, kiveszi az összeget, és megszünteti a bankszámlát, akkor a cib jogosult-e valamilyen hivatalos eljárást indítani, illetve, az embert terheli-e valamiféle büntetőjogi felelősség?

zooDoo 2011.11.30. 09:09:06

@_mmm_: feljelentést bármiért tehetnek. Te meg bármiről adhatod a hülyét. Anyutóóóól vááártam azt hittem őő utalt de neem és már elköltöttem. Bocs.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.11.30. 09:13:17

Hogy meg lesznek lepődve a feladó és a megdöbbentően emberként viselkedő "becsületes megtaláló" is, ha a következő havi egyenlegből levonják a pénztári szolgáltatások árát!

Sárga csekk nem "privát" pénzfeladáshoz jár (az rózsaszín), hanem a szolgáltatói és hatósági számlák kifizetéséhez, ezeknél a díjat a címzett fizeti. Normál esetben itt alighanem az lett volna, hogy a feladó és a valódi címzett egyaránt panaszt tesz, hogy hol a picsába' van a pénz, a bank ezt 30 napon belül kivizsgálja, majd értesíti azt, akinek tévedésből átutalták, és ha annak majd lesz egyszerre annyi a számláján, akkor levonja és úgy utalja át a címzettnek. Ha nincs, akkor felszólítás, fenyegetés, végrehajtás, megkifogásolás, bírósági eljárás, ítélet, fellebbezés...

1 hónaptól az öröklétig terjedő ügyintézési időtartam.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.11.30. 09:18:56

A bankok embertelensége mérsékelten cégfüggő.

Az OTP külső kommunikációja és adatbázis-kezelése se piskóta. Van kétfajta hitelem, ugyanarra a házra. Összértékük nem éri el a telek árának a felét sem, tehát ha végigsöpör a lavina, végigömlik a lávafolyam vagy mindent elsodor a cunami (Debrecenben), a bank akkor is a pénzénél van.
Módosítottam a biztosítást (Generali, az is megérne pár napalmbombát - a többivel együtt). Maradt a kötvényszám is, bejegyezték mindkét hitelnél a kedvezményezettként az OTP-t, ahonnan viszont állandóan zaklatnak, hogy a Generali értesítése szerint megszűnt a kockázatvállalásuk. Múlt péntekig semmi gond nem volt, a telefonálók megértették, hogy az írásos értesítés hatására bejártam a számlavezető bank - biztosító - szlavez. bank kört, kiderült, hogy a bemutatott kötvény másik oldalát nem másolták be, be is fizettem a következő negyedévet, majd rendeződik a rendszerük. Akkor viszont egy - a hangja alapján alighanem a Rákóczi téri fiók előtt kiérdemesült - női hölgy csak recsegte a telefonba a fenyegetéseit, és amikor elkezdtem neki is felsorolni a fentieket, kérve, hogy ne zaklassanak már, mély torkából recsegett valami érthetetlent és kinyomta a telefont.

Úgy tűnik, hogy az OTP is nagy bajban van, ha már csak ilyen alkalmazottra telik nekik. Én megértem, hogy a vonatkozó hölgy ezek szerint érdemekben gazdag életutat futott be, és minden valószínűség szerint nemcsak Ady Endre, de maga személyesen Vlagyimir Iljics Lenyin is tőle kapta azt a vérbajt, amit még a Kiegyezés érdekében szedett össze személyesen II. Ferenc József királyunktól, de talán valami más munkakörben (légkondicionáló berendezések és szennyvízrendszerek csővezetékének kézi tisztítója (=csőgörény)) hasznosabb lenne...

Dr Gregory House 2011.11.30. 09:21:19

„megfogják oldani” Milyükkel?

Skodakék Fábia 2011.11.30. 09:27:48

Nekem is kell egy ilyen tesó

dr. _mmm_ 2011.11.30. 09:31:30

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: És mégis milyen jogcímen?

pl:Ha a postás bedob hozzám 1 borítékot amiben van 100.000Ft és azt elköltöm akkor nehogymán rajtam akarja leverni a posta az Ö hülyeségüket.

Manci néni, a szomszéd 2011.11.30. 09:45:50

CIB, Erste, BB, OTP és minden bank egykutya. Ma a CIB-nél nem nyitsz többet számlát, holnap a másikra haragszol meg. Ennyi.

vape 2011.11.30. 09:48:05

Írták már feljebb? az eset nem utalás volt, hanem készpénz befizetés egy CIB-es bankszámlára. A befizető megadhatta a nevét meg a lakcímét, de ez nem kötelező.
A CIB meg ugyan honnan deríthette volna ki a befizető egyéb elérhetőségeit? Kezdjen el magánnyomozóskodni?
Ha a poszter és számlatulajdonos tesója bement volna reklamálni x nap múlva, hogy hol a pénz, akkor elkezdtek volna keresgélni. Addig miért is kéne tudnia a banknak, hogy nem jó helyre ment a pénz?

Tudom, hogy utáljuk a bankokat, de azért gondolkodni még ne felejtsünk már el!

A Spanyol Inkvizíció 2011.11.30. 09:57:39

@vape: debizony kötelező megadni a neved címed, mert ha ez nem így lenne, akkor az pénzmosoda lenne.

tomraider 2011.11.30. 09:59:35

Az a baj, hogy az emberek többsége azt hiszi, hogy a talált pénzt megtarthatja. Jogilag még 1 Ft-ot sem!
Elvileg minden talált pénzt le kellene adni vagy jelezni a megfelelö helyen (rendörség v. ezesetben számlavezetö bank). PTK szerint jogosulatlan meggazdagodás, BTK szerint lopásnak minösül, (itt az összeg nagyságát tekintve - 220.000 Ft - büncselekmény) hiszen ez az összeg nem lesz a megtaláló tulajdona. És ennek nem csak a törvény miatt kellene így müködnie

serfecs (törölt) 2011.11.30. 10:01:31

Nem személyesen kell panaszt tenni, hanem vagy telefonon, vagy írásban, munkaidőben. Tételesen leírni mindent, tőmondatokban, mert azt nem tudják félremagyarázni. Rövid kérdéseket feltenni a levél végén, hogy ne mondhassák, nem értették. Ha nem kezelik normálisan, ugyanezt a levelet még egyszer elküldeni, cc PSzÁF. Én sok bankkal végigjátszottam ezt, a végén, egy kivételével mindegyik normálisan válaszolt.

Skodakék Fábia 2011.11.30. 10:08:20

@vape: "Addig miért is kéne tudnia a banknak, hogy nem jó helyre ment a pénz?"
Na te is addig beszélsz így amíg téged nem kezdenek el szívatni...

Harlequin 2011.11.30. 10:09:53

@zooDoo: A törvény nem-ismerete, nem mentesít alóla.

Harlequin 2011.11.30. 10:11:25

@_mmm_: Ha találsz az utcán pénzt, azt is köteles vagy leadni és, ha nem jelentkezik a gazdája 30napon belül, akkor lehet a tied.

Skodakék Fábia 2011.11.30. 10:16:30

@Harlequin: mondjuk elveszítek 10ezret és találok 9ezret.
Ebben az esetben mi a megoldás? Feltételezhetem hogy ez az én pénzem csak valaki lenyúlt egy ezrest és akkor jogos hogy nem adom le?

tomraider 2011.11.30. 10:21:07

@petrócselly: csak abban az esetben, ha tudod bizonyítani, hogy az tényleg a te pénzed volt (pl. sorszám alapján). Ha ellopják az autódat, nem lophatsz te is el egy ugyanolyan típusú autót, csak azért, mert darab-darab.

orient 2011.11.30. 10:21:52

Hat erre mit mondjak. CIB. Ilyen tortenetekbol tucatot tudnek meselni, felesegem CIB-nel van.

Legutobbi vicces eset. Bankfiok, Oktogon. Bemegyunk biztonsagi ember odaugrik,hogy segitsen szamot huzni, mondtuk devizatranzakcio...stb. Nyom egy szamot nekunk, mi nem nyomhattunk mert csak O adhat. Varunk kb.30 perce, utanunk erkezo foszereket sorban hivjak, O.K. biztos mast inteznek.
30 perc utan rakerdezunk, akkor valaki hivna esetleg?
Valasz: ja a kollegano aki ezt egyedul csinalja ebedel.
Ja ertem ha 1 oraig ebedel akkor senki sem veheti ezt at, 1 oraig ott ulunk????

O.K. visszaulunk varunk. 40 perc utan megjelenik a kollegano, es hiv. Elso blinkre kozli ez nem hozza tartozik, masik szamot kell huzni???? WTF??? 40 perc utan huzzunk masik szamot te gyoker? Raadasul a sajat emberuk nem is engedte, hogy mi valasszunk hanem O huzta nekunk???Ki huzzuk a szamot amit mond, kb. 6-n vannak elottunk akik persze mind utanunk jottek, ekkor mar kb. 50 perce a fiokban vagyunk. Mondjuk O.K. akkor most vagy soron kivul hivnak vagy balhe lesz mert 50 perc varakozas utan nem fogok meg 20 percet varni csak mert OK szar szamot adtak.
Valasz: Azt nem lehet ki kell varni a sorunkat.
Na akkor most hivjak a fiokvezetot. Amit az kapott ott mindenki elott nem tette zsebre. Egy elnezes, bocsanat, termeszetesen soronkivul..stb. nem hagyta el a szajat, se neki, se senkinek. Mi valaszunk , rendben akkor most szabadultak meg egy ugyfeltol...szamlakat zarjuk megyunk mas bankhoz.
Meg erre sem erkezett valasz, vagy bocsanat, hogy helyre hozzak a dolgot, Szartak ra. Ilyen bankkal en MO-n meg nem talalkoztam...

VT Man 2011.11.30. 10:25:51

@Dani fighter:
"Nincs olyan törvény, hogy ha jogtalanul érkezik pénz a bankszámlára, akkor jelenteni kell, különben törvényt sértesz?"

Nincs. Ugyanakkor ez jogilag a "jogalap nélküli gazdagodás" esete.

Ezt azt jelenti, hogy ha a pénzt fogadó ember azt nem akarja visszaadni, akkor a tévesen utaló elmegy a bíróságra, és megnyeri a pert, és visszakapja a pénzét, persze, ha a végrehajtó be tudja azt hajtani. Ez persze időbe tellik, de ugyanakkor ketyeg a kamat is.

Ha a tévesen pénzt kapott embernek se munkája, se vagyona, se segélye, akkor szívás van, de azért az ilyen ritka, általában az ilyeneknek bankszámlája sincs (miből is lenne, amikor havi 300-500 Forint a számlavezetés?).

Ha a CIB hibázott, akkor a CIB-et lehet perelni és kártérítést kérni, a CIB egyértelműen bukni fogja a pert.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.30. 10:26:33

@orient: "Ki huzzuk a szamot"
Hogyhogy ki? Hát mi!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.30. 10:27:40

@serfecs: Egyszerűbb már az elején beleCC-zni a PSZÁF-t...

Harlequin 2011.11.30. 10:27:48

@petrócselly: Értelemszerűen jelented a rendőrségen, leadod a 9ezret a és bízol abban, hogy a 10ezredet is leadják. Álságos a kérdés.

VT Man 2011.11.30. 10:28:29

@_mmm_:
"nekem egy kérdésem volna, és aki tudja a választ kérem válaszoljon:
Ha emberünk észreveszi, hogy jött a számlájára ismeretlen pénz, azzal a mozdulattal bemegy a bankban, kiveszi az összeget, és megszünteti a bankszámlát, akkor a cib jogosult-e valamilyen hivatalos eljárást indítani, illetve, az embert terheli-e valamiféle büntetőjogi felelősség? "

Igen.
Jogalap nélküli gazdagodás.
Lehet, hogy lesz 1-2 év, amíg a bíróság ítéleted mond, de akkor megszívja, mert perköltség + kamatokat is kell fizetni.

Persze ha 100 millió Forint jön a számlájára, akkor azt kiveheti, és elmehet Thaiföldre örökre, vagy amíg el nem évül a cselekménye.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.11.30. 10:32:28

@_mmm_: Például a még mindig hatályos 1959. IV. törvény X. Fejezet A tulajdonjog tartalma és védelme

Ptk.117. § (1) Átruházással – ha a törvény kivételt nem tesz – csak a dolog tulajdonosától lehet a tulajdonjogot megszerezni.
Ptk.121. § (2) Aki bűncselekménnyel vagy egyébként erőszakos vagy alattomos úton jutott a dolog birtokához, elbirtoklás útján nem szerez tulajdonjogot.

Ptk.129. § (1) Ha valaki feltehetően más tulajdonában lévő dolgot talál, és annak tulajdonjogára igényt tart, megszerzi a tulajdonjogot, ha
a) mindent megtett, amit a jogszabály annak érdekében ír elő, hogy a dolgot a tulajdonosa visszakaphassa, és
b) a tulajdonos a találástól számított egy éven belül a dologért nem jelentkezett.
(2) Nem szerez tulajdonjogot a találó, ha a dolgot a közönség számára nyitva álló hivatali, vállalati vagy más épületben vagy helyiségben, továbbá közforgalmú közlekedési és szállítási vállalat szállítóeszközén találta. Ilyen esetben a dolgot a hivatal vagy a vállalat három hónapi őrizet után értékesítheti; a tulajdonos a találást követő egy éven belül követelheti a dolog, illetve a vételár kiadását.

Ptk.130. § Ha a talált dolog nagyobb értékű, és annak tulajdonjogát a találó nem szerzi meg, a találó méltányos összegű találódíjra jogosult, feltéve, hogy megtett mindent, amit a jogszabályok előírnak avégből, hogy a tulajdonos a dolgot visszakaphassa.

Ptk.131. § Ha a talált dolog tulajdonosa az egyévi határidőn belül nem jelentkezik, és a dolgon a találó sem szerez tulajdonjogot, a tulajdonjog, illetőleg a dolog értékesítéséből befolyt vételár az államot illeti.

Ptk.132. § (1) Ha valaki olyan értékes dolgot talált, amelyet ismeretlen személyek elrejtettek, vagy amelynek tulajdonjoga egyébként is feledésbe ment, köteles azt az államnak felajánlani.

(2) Ha az állam a dologra nem tart igényt, az a találó tulajdonába megy át; ellenkező esetben a találó a dolog értékéhez mérten megfelelő díjra jogosult

Birtoklás jogalap nélkül

Ptk.193. § (1) Aki jogalap nélkül van a dolog birtokában, köteles a dolgot a birtoklásra jogosultnak kiadni.

Ptk.194. § (1) A birtokos, aki a dolog kiadására köteles, követelheti a dologra fordított szükséges költségei megtérítését – a dolog fenntartásával rendszerint együttjáró kisebb kiadások kivételével –, továbbá elviheti az általa létesített berendezési és felszerelési tárgyakat.

(2) A birtokos jóhiszeműsége esetén a hasznokkal nem fedezett hasznos költségei megtérítését is követelheti, rosszhiszeműsége esetén pedig a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint követelhet megtérítést.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.11.30. 10:38:46

Elhúztak a faszba a tankok,
jól seggbebasznak minket a bankok!

Eszter01 2011.11.30. 10:41:28

Az biztos, hogy a befizetési papíron a célszámla száma és tulaja helyesen volt kitöltve? És olvashatóan?

England win The Ashes! 2011.11.30. 10:44:25

@Eszter01: Az csak az érem egyik oldala. A másik oldala az, hogy mekkora az esélye annak, hogy a posztoló a rosszul leírt számlaszám mellé a tesója neve helyett egy olyan nevet ír, ami pont passzol ahhoz a számhoz?

Skodakék Fábia 2011.11.30. 10:47:22

@tomraider: @Harlequin: hohohó, tisztán emlékszem hogy az ezreseken Mátyás király volt.
Most pedig jelentkezzen aki bármelyik zsebében lévő papírpénznek tudja a sorszámát.
Apropó, ha aprót találok ugyanezen logikából kiindulva azon mit kell nézzek?

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2011.11.30. 10:48:58

Kénytelen volt Sz visszaadni, mert ha feljelentést teszel, az utalás alapján előveszik (ahogy anno az APEH is játszotta ezt).
CIB-ből amúgy meneküljön mindenki, mióta a vezérkar távozott, csak óvodások játszótere.
Még viszi a lendület, de hamarosan bedől...

Godypapa 2011.11.30. 10:54:29

Arról nem ír a T. ügyfél, hogy jól adta-e meg a tesója számlaszámát, nevét stb.!!! a 220.000 Ft az csak 220.000 Ft.

Azt írja. "Ráírtam a nevet, összeget, stb. meg ugye az én adataimat." - ellenőrizni kellett volna az adatokat, és nem félvállról venni.

Nekem is már utaltak rosszul rendszerhiba miatt - 135.000 Ftr-t, ráadásul az apeh felé - minden zokszó nélkül a CIB bank visszautaltatta az apeh-el, majd nekem.

A saját hibából adódó kellemetlenségeket az elkövető viselje, ne mindjárt másban keressük a hibát.

ex-dr. vuk 2011.11.30. 10:59:18

Nekem CIBnel van szamlam, de meg sosem volt veluk baj... Nem ugy a K&H-val, az egy tragyadomb.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2011.11.30. 11:00:22

párom nyáron talált egy 20ezrest az utcán. körülnézett de nem volt ott senki, várt egy 10 percet de nem jött vissza senki. felhívott mondtam neki h azért rakja el, mert ha nem ő rakja el akkor más rakja el, nála azért jobb helyen van :) gondolkoztunk h leadjuk a rendőrségen, de akkor meg 99% h a 30 nap lejárta előtt véletlenül jelentkezne valami rendőrrokon h az övé volt, ennyire nem bízok bennük (ezt mondjuk le lehetne tesztelni h beviszel pár kapitányságra pénzt h találtad (pedig nem is), sztem a többségért jelentkezni fog az "eredeti tulaj")

Godypapa 2011.11.30. 11:04:39

@fghjk: ezek után az IP címed alapján megkeres a rendőrség, az APEH, hogy nem adóztál le a talált 20.000 Ft-os után

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.30. 11:06:33

@fghjk: " (ezt mondjuk le lehetne tesztelni h beviszel pár kapitányságra pénzt h találtad (pedig nem is), sztem a többségért jelentkezni fog az "eredeti tulaj")"

Simán. Ezt akartam is írni az előbb, csak lusta voltam.

Szarazkoro 2011.11.30. 11:07:32

Qrvaanyját a banknak, én felgyújtottam volna és a helyét sóval behintettem volna...

vendriner aladár 2011.11.30. 11:20:47

Mi is Cibesek vagyunk, fiók és fiók között óriási a különbség. Egy kis vidéki fiók nagyon korrekt, rendesek az ügyintézők bármit elintéznek nekünk, viszont a másik cég, ami egy nagyvárosban van azt sem érdekelte, hogy milliárdos számlaforgalmú ügyféltől esnek el. Ennyit a CIBről.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.11.30. 11:26:51

@Szarazkoro:
Ne felejtkezzünk el a megfelelő minőségű trágyázásról sem!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.30. 11:28:22

@ColT: @akiazsiráfotszereti: "nem ellenőrzi a név és a számlaszám egyezését"

Biztos nem olvastátok a posztot. Azt írja, bank rontotta el, nem ő. A név és a számlaszám stimmelt, csak másnak ment a pénz, mint amit írt.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2011.11.30. 11:31:28

Alapesetben jó becsületesnek lenni. Más esetekben bele kell kalkulálni a kockázatot. (Természetesen a becsületességnek is megvan a maga kockázata, de akkor esetleg hős is lehetsz..)

dr. Aullah 2011.11.30. 11:32:06

Én nem raknám el, visszaadnám. De csak azért, mert van nyomi. Ha az utcán találnék milliókat, mint ahogy egyszer valakivel megtörtént, és nem látta volna senki, nem buknék le, akkor tuti elraknám.
Az kiderült, hogy végül is jól adta meg a számot? Ő vagy a bank hibázott? Nem mind1.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.30. 11:32:53

@fghjk: "ezt mondjuk le lehetne tesztelni h beviszel pár kapitányságra pénzt h találtad (pedig nem is), sztem a többségért jelentkezni fog az "eredeti tulaj""

Közjegyzőnél leteszel 30 napra egy húszezrest, rögzítitek a számot, aztán mész leadni a rendőrségre. Bárki jelentkezik érte, hogy 30 napon belül elvesztette, bukta. Érdemesebb nagyobb összeggel csinálni, hogy súlya legyen a dolognak.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2011.11.30. 11:33:48

@atpijkamo: Szerintem a bank rendszerhibája, aminek a kijavításán nagy erőkkel dolgoznak. Ugye?

2011.11.30. 11:34:07

vontatott szar. amúgy kokaint árulsz az iskolában? vagy miből szoptad a 220at?

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2011.11.30. 11:35:10

@Aullah: Soha nem tudhatod, hogy ki lát, vagy ki követ, esetleg technikai eszközökkel.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2011.11.30. 11:37:35

@➊: Van egy olyan megérzésem, hogy te vásárolsz ilyesmit :)

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2011.11.30. 11:42:36

@Godypapa: Ekkora összeg miatt nem kérik le az IP címed. Csak komolyabb ügyekben.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.30. 11:47:55

@l4c1: Ha a részeg kiscsaj, aki begépeli a rendszer része, akkor igen.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2011.11.30. 11:50:20

@atpijkamo: A legkisebb fogaskerék is a rendszer része :)

2011.11.30. 12:02:24

Érti valaki ezt a történetet ?
Magyarázza már el , miért került máshoz a pénz.
A posztoló elrontotta a számlaszámot ?
Vagy a cib nem arra a számlára tette ahova a papírra írva volt ?
Mert ez nagyon nem mindegy és nem derül ki.

Szarazkoro 2011.11.30. 12:05:21

@Sün‼: igen, az fontos:) de nem akarunk a helyére semmit sem ültetni :))de attól még mehet :))

2011.11.30. 12:05:28

@ColT: nehogy már egy utcán talált pénzről beszélgessünk. Azt senki nem tudja bizonyítani, hogy az ővé volt, ergo simán zsebreraknám. Ilyen őrültséget, hogy rendőrségre bevinni...

esef 2011.11.30. 12:08:43

@orient:
ó dehogynem, nekem 2x1,5 órát ( két napon természetesen kellett várnom a K&H-nál már nem is tudom milyen ügyben... a második másfél óra végén közöltem, hogy köszönöm ennyi volt. azt hiszem türelmes voltam...

orient 2011.11.30. 12:13:10

@esef: En MKB-nal vagyok. Minden rendben megy, kedvesek, normalisak minden fiokban. Ha varni kell akkor is ertelmes idok vannak es feltalaltak az atiranyitast. Ha mar egyszer elinteztel valamit kivartad a sorodat oda, es masik ablakhoz kell menni akkor nem azt mondja huzz uj szamot, hanem hogy atiranyit, magyarul nem kell megint fel orat varnod a semmire. Okos dolgok vannak mi a 21. sz-ban csak akarni kell..

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2011.11.30. 12:17:17

Ó igen, az emberi tényező mindig a leggyengébb egy rendszerben...

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2011.11.30. 12:19:25

@orient: Az átirányítás olyan, mint a hypertext, jó találmány :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.11.30. 12:22:57

@Szarazkoro:
Nem baj, majd terem rajta jó kövér lucerna!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.30. 12:31:39

@Kulics: "miért került máshoz a pénz."

Mert a bank elbaxta. Az egyik ügyintéző sűrű bocsánatot is kért.

esef 2011.11.30. 12:33:01

idén áprilisban (ez fontosch!) amikor az Allianz Bank és az FHB Bank összeolvadt, volt szerencsém eltörni a bankkártyámat. elmentem a pótlást intézni az óbudai fiókjukba:

- figyelem, hosszú lesz -

--- fizetős buli. legyen, csak csinálják, minden szirszar nyomtatványt kitöltöttünk, láthatóan az ügyintézők sem vágták az új rendszert.

--- akkor pótoljuk már a netbank és a telebank azonosítót is. megkaptam mindkettőből az újat. hazamegyek, próbálkozom netbankkal, telebankkal, nem ment egyik sem...

--- vissza a fiókba, telebankot felhívtam, mobil kihangosítva a pultra, a kapott t-pin bepötyögése után automata közölte, hogy így jártam. végül nagynehezen sikerült működésre bírni.

--- netbank még mindig nem ment. telebankot hívom, hülyének néznek, kb fél óra alatt sikerült beüzemelni. legalább már hozzáfértem a számlámhoz.

--- teltek a hetek (kb. május közepét írtunk), kártya sehol, senki nem tud semmit, én kezdtem egyre idegesebb lenni
hivatalosan két hetet mondtak a legyártásra, állítólag elfogyott a műanyag, azért állt a gyártás. LOL

--- még mindig csak telnek a hetek...
első levelet megírtam a banknak, hogy mi a fasz van, másolatot kapott a pszáf is

--- majd egy szép júniusi péntek kora délután megérkezett A kártya - az én kártyaszámommal, de a nejem nevével!
bankba be iziben, hogy akkor ezt most így hogyan is. adjuk le, reklamáljunk, igényeljünk újat, az ő költségükre. persze, április elejétől június végéig tartott míg megcsinálták ezt is, szórakozzanak anyjukkal. mondtam, hogy szeretném a számlát megszüntetni, kártyákat (nejemét + az elbaszottat)ott helyben leadjuk, számlán levő pénzt kp-ben elvisszük. azt nem lehet az átfutási idő miatt. hát anyátok, felmondást megírtuk, kártyákat leadtuk, pénzt kivettük.

--- másik bankban új számlát megnyitottuk (még aznap péntek délután), az új kártya a következő hét kedden (a 2. munkanapon) a kezemben volt...

--- még szintén aznap pénteken kurvaanyázós levél az FHB-nek, mellékletekkel (igénylőlap, elbaszott kártya képe), hogy akkor lesznek szívesek felvilágosítani, hogy ki mit és hogyan baszott el, és ugye a minimum, hogy a számlámat azonnal megszüntetik, az elbaszott kártya díját az új számlámra visszautalják a feleslegesen levont havi díjakkal együtt, hogy miért visa electron kártyát kaptam az igényelt mastercard helyett stb... másolatban a pszáf-nak is elment ez a levél.

--- FHB-tól megkaptam a levelet, hogy igen, igazam van, utalnak. nem igazán emlékszem bocsánatkérésre. azóta ha elmegyek előttük, köpök egy kurva nagyot feléjük.

--- ugyanez a bank önkényesen átrakta anyósomat egy másik számlacsomagba (felhívták és közölték vele, hogy látják közalkalmazott és átrakták egy másik csomagba, rosszabb kondíciókkal). mondjuk ott anyósom is hülye volt, hogy beletörődött és nem lépett semmit...

szóval biztos, hogy a CIB a leggeCIBb?

esef 2011.11.30. 12:34:45

@orient:
szerencsére a bank részükhöz nincs közöm 2003-óta. ellenben a biztosítóhoz van/volt (idén dec31-ig még ott a kocsi kötelezője), iszonyatosan rugalmatlan banda

Prof. azsiráf.PhD. 2011.11.30. 12:39:02

@atpijkamo: ha én pénzt utalok 123123123123 számlaszámra, és azt írom a név helyére, hogy Gipsz jakab, holott a számlatulajdonos neve Kispiricsi Aladár, az összeg akkor is átutalásra fog kerülni a megadott számsorra. attól még a bank bacta el, de ha lenne önmata egyezés-ellenőrző programjuk, akkor ilyen tévedések nem történhetnének meg. csak jóval több munkájuk lenne az állandóan változó adatok módosításával.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.30. 12:46:48

@akiazsiráfotszereti: "ha én pénzt utalok 123123123123 számlaszámra, és azt írom a név helyére, hogy Gipsz jakab, holott a számlatulajdonos neve Kispiricsi Aladár, az összeg akkor is átutalásra fog kerülni a megadott számsorra."

Nem. Pont azért van ott a név is.

"attól még a bank bacta el"

Ha a bank elbassza, akkor akármi lehet.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.30. 12:53:24

@akiazsiráfotszereti: Oké. Egy virtuális csokiba. Mogyorós vagy mandulás?

Szarazkoro 2011.11.30. 13:06:58

@Sün‼: akkor már inkább árpa és jót sörözünk :) Szeretik a Sünök a sört?

2011.11.30. 13:14:16

@l4c1: megérzésed csal =]

bekbórd! 2011.11.30. 14:10:41

miért kell azt mindig kiírni a forint elé, hogy magyar? van még a világon máshol forgalomban ilyen nevű pénz? persze lehet, hogy van, csak nem tudok róla. egyet ismertem, de az már nincs. viszont a hírek szerint még újra lehet...

England win The Ashes! 2011.11.30. 15:08:10

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Oké, erre én is gondoltam, de azért nem olyan nagy a valószínűsége, hogy véletlenül elírsz egy mittomén hány karakteres szám esetén egy-két számjegyet, és az pont egy druszáé. Ráadásul a "DV"-ből kiindulva feltehetőleg nem Kovács (Kiss, Nagy, Szabó, Varga stb.) lehetett a vezetéknév, ha az a betűpár a poszter monogramját takarja.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2011.11.30. 15:30:28

@bekbórd!: A nemzeti öntudat miatt írják ki. Nehogy valaki elfelejtse.

DvDvDv 2011.11.30. 15:53:08

Na, hali emberek!

Örülök, hogy sokan véleményeztétek! Most így randomba írok pár választ!

-Helyes volt a név, a kód, és az összeg. Hát a tesóm számát csak nem rontom el, ha már pár évtizede éve ismerem, meg tudom az adatait! :D
- Itt csak is a bank, és kizárólag a bank hibázott! Nem tudom, hogy hogyan, de Sz számlaszáma alig hasonlított a tesóm számlaszámához! Szóval valampi rendszer probléma volt! De a rendszer mögött is emberek ülnek, szóval...
- Azért magyar forint, mert ki tudja meddig forint, és meddig magyar! :P
- A nemzeti öntudatot hagyjuk!
- A PSZÁF-en gondolkozok még, hisz nem késő bemenni panaszt tenni ott sem! Valaki ezzel kapcsolatban valamit?!

Peace!

DvDvDv 2011.11.30. 16:00:49

@Godypapa: Igen igazad van. Nem másban keresem a hibát, hanem egy egész szervezetben, egy nemzetközi cégben!
Jól írtam a nevet, a számot mindent! Ez utólag ki is derült a Csepeli fiókban. Olvass a sorok között, és emészd meg a "kib*szott magyar valóságot"!

igazságos 2011.11.30. 16:36:15

A pénzt felvevő pasinak legalább adott valami jutalmat a poszter, vagy csóró köszönetet mondott?

Egy: Időbe telt, míg össze-vissza szórakozott a telefonnal, hogy megtudja, hogy volt, időbe telt, míg a cib bankba eljutottak, biztos volt egyéb banki költsége annak, hogy 200 ezret felvett.

Pláne azért, mert mint írta, nagyon kellett volna neki a pénz, mégse tartotta meg.

A posztoló hülye volt, mert a helyében én valahogy megpróbáltam volna leverni a bankot, mondván, hogy hová tűnt a 200 ezer forint, kártérítést követelek, vagy fizessék ki teljesen. Ha rendszerprobléma volt, akkor lehet, azt se tudták megtalálni, mi volt a probléma.

Matolcsy, még mindig van honnan elvenni. Aki csak úgy 200 ezreket utalgat... Hiába, a hülyéknek van sok pénzük. Múlthét péntek, már ezen kiakadtam, helyesírási hibáktól hemzsegő szövegben.

Egyébként meg tényleg bekaphassa a bank is, s tényleg szar a cib. Voltam én is ügyfél, de van nála szarabb, az az Emese bankja. Azt semmi se tudja űberelni, még az OTP is jobb.

A posztolónak azért jár a sün a seggébe, mert egy tuyimutyi nyomoronc, a banknak meg duplán jár, minimum bejelentettem volna náluk a kártérítési igényem. Vagy írtam volna egy szép levelet a PSZÁF-nak. Ennyit megérne az eset.

Ugyandehogy (törölt) 2011.11.30. 17:28:08

@DvDvDv: most akkor pontosan mi történt? nem kaptál bevételi bizonylatot a pénztárban? ha nem, miért nem kértél?
mivel bizonyítod, hogy befizetted (gáz esetén)
ha kaptál, nem nézted meg rajta, kinek írták jóvá a pénzt?

Ugyandehogy (törölt) 2011.11.30. 17:30:03

@DvDvDv:
egyébként a legtöbb helyen a bank hibája esetén a banknak vissza kell tennie a pénzt az indító számlára, pénztári befizetés esetén meg félretenni.
ha a (rossz) célszámlán még rajta van a pénz, abból levonni, ha nincs, akkor overdraftba levonni. innentől az ő dolga, hogyan jut a pénzhez.

demagofób 2011.11.30. 17:30:23

150eFt felett az ajándékozásért adót kell fizetni, ha kamatozik akkor azért kell adót fizetni, ha nem akkor azért.

2011.11.30. 17:43:38

Miértn em utalta át Sz tesód számlájára? Azonnal ott a pénz, nem kell kocsikázna, felvenni, találkozni, stb. Plusz a bank is látja, akiken a faszkorbácsot tesód jogosan leverte volna pl két évnyi ingyen számlavezetésért mindkét félnek.

nemacsuka · http://nemacsuka.blog.hu 2011.11.30. 17:56:04

@_mmm_: @zooDoo: @Dani fighter: tomoren: a jogalap nelkuli gazdagodas miatt polgari peres uton lehet visszakovetelni az osszeget. Ha te jol toltotted ki a papirt, es a bank hibazott, akkor a bank kompenzal teged, s o megy a penz utan. Ha viszont te irtad el, akkor noha a bank lehet aranyos annyira, hogy segit, de alapvetoen a te lehetoseged/felelosseged a visszaszerzes, pereskedes. Ha jol erzekelem, akkor azert megfeleloen orultnek (meg persze amoralisnak es cinikusnak) kell lenni ahhoz, hogy ne utald vissza a penzt, ha veletlenul/jogalap nelkul kaptad.

En ezt mar kiprobaltam 1mill-nal nagyobb osszeggel.

csitamaki 2011.11.30. 17:58:12

20 évig voltam CIB-es ügyfél, néhány évvel ezelőtt még a legjobb bank volt, ma egy szégyen.

bebe tv 2011.11.30. 17:58:15

Nagyon hiszékenyek vagytok, ugyan is ha figyelmesen olvastátok volna el a hantát akkor az valahogy így szólt: ráírtam valamilyen fénymásolt szarra az összeget a címet stb. A bankos csaj pedig közölte, hogy nem működik a rendszer és így csak később tudják elkönyvelni a pénzt.
Mégis mire hazaért már hívta egy fazon, hogy az ő számlájára utalták. Egy beszart számítógépes rendszerrel eleve nem lehet átutalást elvégezni, de még ha működött volna is a rendszer nem utalják rögtön. Ez csak 1 esetben lenne ok., ha a testvére is ugyanazon banknál vezet számlát. Abban az esetben pedig nem utaltatom át a pénzt, hanem befizetem a számlaszámára, ugyan is semmi sem tiltja, hogy valaki más számlaszára befizetést eszközölj. ENNYI.

eLzsÉ 2011.11.30. 18:20:04

Velem kábé 3 hete esett meg az alábbi, szintén a CIB-nél:

Beléptem a céges számlám banki programjában és elhűlve tapasztaltam, hogy aznap átutaltam cca 350 ezer forintot mindenféle, általam nem ismert cégeknek.
Egyedül vagyok, fizikailag kizárt, hogy bárki más tévedésből utalt volna a gépről.

Hívom a helpdesket, csípőből közlik, hogy dehát a bank nem emel le csak úgy a számláról pénzt, én azt biztos átutaltam mégis.
Mondtam, hogy talán lépjünk túl azon, hogy rutinból hülyének néznek, mit lehet tenni?

Bankfiók.
Bementem és útközben mindenféle szpícsekkel készültem, hogyan fogok mindenkit az anyjába elküldeni, de tulajdonképpen különösebb kekeckedés nélkül elkezdték visszacsinálni a dolgot.
Volt mondjuk némi rohangálás, de végül gond nélkül ment.
Itt az lehet, hogy bár az én számlámat beterhelik, de a pénzt valójában még nem utalják el, ülnek rajta egy napot, addig nekik kamatozik.

Arra a kérdésre viszont nem kaptam választ, hogy vajon mi van akkor, ha nem aznap történik a hiba, amikor pont ránéztem a számlára, hanem korábban és a pénz ténylegesen átmegy.
Aki kapja, lekönyvelni nem fogja tudni, de attól még nála lesz a pénzem, aztán futhatok fűhöz-fához, hogy visszakapjam.

Mindenesetre kértem egy pecsétes papírt, hogy ez történt, mert ha ismét előfordul és nem lehet már megfogni a téves utalást, legalább legyen valami a kezemben, amivel bizonyítom, hogy ez korábban is előfordult, mert gyanítom, hogy a bankot érdekelné a legkevésbé, hogy visszaszerezze nekem az ő informatikai hibájából elveszett pénzemet.

2011.11.30. 18:24:50

Nincs olyan, hogy jó bank.

Kicsit szar van meg nagyon szar van, meg olyan van, aminek a cégtábláját látva is elkap egy erőteljes agyérgörcs.

OTP:
Adott egy befektetési számla és egy folyószámla.
A befektetésin lekötés lejárt, bemenés hozzájuk. Mondani hogy na akkor javasolj valamit, hogy hová legyen dugva pénz.
Javaslat megjön, elfogadva.
Papír aláír, előző befektetési számla megszüntet, új lekötéses nyit.

3héttel később számlakimutatás jön.
Rajta tétel, pénzfelvét fiókból, összeg 3500 HUF.

Bemenés, reklamálás, hogy hát az nem úgy volt.

És a megdöbbenés:
A bank, nevezetesen Országnyian Takarodjatok a Parasztanyátokba (OTP), azt hogy egy befektetési számláról egy másikra átrakja a pénzt, mindkettő bankon belül, azt ő úgy értelmezi, hogy odamész, felveszed a teljes összeget, a kezedbe adják, átszámolod a WC-n hogy annyi e az annyi, majd belerakod egy kádba, belefetrengesz, utána újra sorban állsz és lekötöd.

És azért hogy ők használják a pénzed, azért te fizetsz!!!

Olyan ez mint a TV. Azért fizetsz a kábel előfizetésért, hogy hatalmas reklámbevételt generálj a TV-társaságoknak.
TEHÁT: Fizetsz azért, hogy reklámot nézhess, amiből ők megszedik magukat.

Darth Revan 2011.11.30. 18:25:41

@bebe tv: nem olvastad el figyelmesen, a posztolo befizetett a szamlara, nem utalt! (bar a posztolo is hasznalja az atutalas szot, a leirtakbol egyertelmu, hogy penztari befizetes tortent - pl. a posztolo nem ugyfel a banknal ezert nem tehet panaszt (a testvernek van szlaja a banknal)

Amugy a befizetesi bizonylatot ellenorizni kell. Az ugyfel is elirhatta a szamlaszamot, vagy a penztaros rosszul olvasta le.

igazságos 2011.11.30. 18:41:59

@bebe tv: kis hazánkban MINDENT LEHET, te nem Magyarországon élsz.

Már eleve ott el kellett volna ballagni, hogy nem arra a szabványos papírra íratták volna az utalást.

bebe tv 2011.11.30. 18:48:06

@Darth Revan: Múlthét Péntekén besétáltam a sulim közelében lévő CIB Bankba (Sugár Üzletközponte), hogy átutaljak 220.000 magyar forintot a tesóm számlájára.

Ne érts félre, nem kívánok nyelvészkedni.
Átutalás az, ha a saját számlámról egy másik számlájára utalok pénzt, vagy pedig ha a számlámon nincs annyi akkor először befizetem a kp.-t és utaltatom. Mivel azonban gubanc volt a rendszerrel a befizetést sem tudták gépre vinni.
Aki meg megkapta a tesója helyett az meg már ott állt a bank előtt és várta, hogy mikor utalnak neki tévesen.
Ez a számomra egy puszta fikció amit az írója sem gondolt át rendesen, hogy hihetővé tegye.

Kengyelfutó Gyalogkakukk 2011.11.30. 18:53:45

A CIB egy irgalmatlan nagy kupleráj, az informatikai rendszere meg egy rakat fos. De tényleg.

Egy halom jó szakember hagyta ott (minden területen) - vagy magától, vagy mert megkérték rá -, a "híre" (vezérigazgató ténykedése által teremtett munkahelyi légkör) miatt a jó szakemberek nemigen mennek oda, sőt messze elkerülik.

A légkör miatt folyamatosan feszült droidok meg egyre többet hibáznak, ami megint feszkót szül, kvázi öngerjesztővé válik a folyamat...

Ennél többet sajnos nem mondhatok...

Ettől függetlenül nincs mentség a hibá(k)ra, SZ pedig helyesen járt el, megelőzött egy kényelmetlen rendőrségi, majd bírósági procedúrát, ugyanis megtalálják, előveszik és el is számoltatják ilyen esetben a delikvenst, akkor is, ha a bank volt a f*sz.

kmf

bebe tv 2011.11.30. 18:54:58

@igazságos: Már eleve ott el kellett volna ballagni, hogy nem arra a szabványos papírra íratták volna az utalást.

Nem kevésszer utaltattam egy másik számlára pénzt. Minden esetben a hivatalos banki blankettát kellett kitöltenem, melynek a másod példánya az enyém lett lepecsételve.
Befizetni eddig pedig mindig csak a pénztárnál tudtam, ahol a befizetésről mindig kiadták a hivatalos befizetési igazolást.
Az a gyanúm, hogy az emberünk egy sperma bankba ment és nem egy pénzintézetbe.

Anti Anyag (törölt) 2011.11.30. 19:00:06

Már húznék is a CIB-ből egy másik bankba.

Ez nagyon gáz. Bár amit később leírt valaki, (mindenféle utalás más cégeknek, majd reklamációra visszaszívják) az még ennél is nagyobb gáz.

Ott valaki vagy okoskodik, vagy valami nagyon nem működik ott jól. CIB-től menekülni!

ancsams 2011.11.30. 19:01:20

Régi CIB ügyfélként sok szart megértem már, de idén nyáron fejeztem be a "vadász" táncot. Már csak két számlám van a nyolcból, és ezek is megszüntetés alatt, de azért a napokban "elégedettség" mérést végeztek telefonon. Szegény kiscsaj, aki diákmunkában hadarta a kérdéseket és kapta tőlem a frankó k.anyukás válaszokat, szerintem az elégedettség mutató a 10-es skálán 0 alatt landolt.
Valamikor az őskorban, a biztonsági őr nem engedett be a fiókba, csak miután megerősítettem, hogy igen van 1 millió forintom, amit szeretnék elhelyezni náluk (igaz akkor még nem jártam öltönyben naponta). Akkor még elit bank volt, millás belépési limittel és bunkó őrrel, aki ruházat alapján előszűrte az ügyfeleket. Akkor még ügyfél voltam, azóta, csak egy paraszt, aki beesik a fiókba és meg lehet szopatni. Az utóbbi két-három évben, ha fiókba mentem, előtte gyomorégés elleni teát kellet inni. Amit tudtam elintéztem a neten, a telefonos ügyintézés is megújult és fos lett, de a fióki ügyintézés az igazi alja. Megtörtént, hogy ketten voltunk a fiókban: én meg a biztonsági őr, a picsák meg kajáltak és nevetgéltek hátul, sorszámot húztam, majd 25 perc várakozás után odaadtam az őrnek, hogy adja oda a következő betévedő baleknak, annak ne kelljen egy üres bankfiókban várni, meg 25 perc fórban van, mivel utánam jött. Értsd: senki le sem szart 25 percig, hogy mit akarok!
Az utóbbi években annyira ellaposodott a CIB, emelte a dijait, újabb és újabb szopatós dijakat talált ki, és a mai napig nincs nullás díjcsomagja, nincs prémium ügyfél kezelése, azaz van, de olyan lehúzos áron, hogy röhejes, más bankok lényegesen kedvezőbbek ebben a kategóriában.
Röhejes, hogy a fióki ügyintézők ugyanazt az OTP-nél megszokott (más bankoknál is bevezetett) tukmálást ész és tudás nélkül nyomják: nekem egy alkalommal megtakarítási számlám felmondását javasolta a pénztáros (nem az ügyintéző, hanem az ablakos pénztáros!) és helyette életbiztosításba akarta tetetni a pénzem. Még jó, hogy nem vagyok pancser, de belegondolva, hány egyszerűbb embert vezethettek meg egy biztonságos megtakarítás hazárdírozós befektetésbe helyezésével. Na az már csak hab a tortán, hogy ügyfél kockázat felméréskor direkt behúztam, hogy nem vállalok kockázatos befektetést, de a pénztárost ez nem érdekelte, hogy nekem kockázat felmérés nélkül nem ajánlhat semmit.
Szóval menekülni kell a CIB banktól, aki csak teheti kerülje őket, már régen nem az a konzervatív nagybank, ami volt 10 éve még.

goombah 2011.11.30. 19:05:32

Ez az eset sántít kicsit:
- Cib számlára történő befizetésnél, ott a befizető neve címe, szig száma, amit a pénztáros ellenőriz. Ha nincs nálad igazoló okirat nem engedi a befizetést. ( Pénzmosási törvény )
-Ha megkaptad a pénztárostól a papírt amit stemplizett aláírt, akkor nálad az adu. Ha máshova könyveli, az a bank sara. ( megjegyzem ez ritka, vagy ha mégis a pénztáros belenyúl a zsebébe ).
-pénztáros nem vesz el pénzt, úgy, hogy nem ad papírt az átvételről ( 15 éve vagyok CIB-es, mindenkit ismerek a helyi fiókban, szinte naponta járok ( céges számla is ott van ), és soha nem tudtam ott hagyni pénzt, ha nem ment a rendszer.
-Becsületes emberek vannak, bár ritkák.
EZ AZ EGÉSZ KAMU SZAGÚ !!!!

XCat 2011.11.30. 19:12:19

Nekem egy rossz tapasztalatom volt velük, de annyi, hogy a Váci úti fiúkban az ügyintéző kurva letegezett. Namost kevés dologra vagyok allergiás, de erre nagyon.

Cibes ügyintézőknek valaki küldje már ki körlevélben, hogy ha előő életükben az ügyfelek libáit őrizték, akkor sem bratyizunk velük, főleg nem ha az egyértelműen jelzi (magázással bazdmeg) hogy nem tart rá igényt.

Melyik putriban nem tanítják ezt meg?

XCat 2011.11.30. 19:13:34

@CatMother: Na ragzani én is tudok.

Naszóval ettől eltekintve nekem bejön a bankjuk, a másik lehetőség az ótépé lett volna. Azok most meglepően kevés faszságot csinálnak a megszokotthoz képest, de akkor sem választottam azt.

igazságos 2011.11.30. 19:16:29

@bebe tv: szerintem is. De tényleg van egy kis kamuszag a történetben.

Nos, akár igaz, akár nem, tanulságos. Én mindig ezt keresem a történetekben. Ezért szoktam index blogokat olvasni, hogy levonhassam a tanulságokat, akár igaz, akár nem. Egyébként nem is baj az, ha valakinek az a szórakozása, hogy kitalált történeteket gyártson.

Különben meg az összes bank bekaphassa, s tényleg nincs olyan, hogy jó bank, mint mondotta itt valaki. Csak szar, még szarabb, legszarabb bank van.

@ancsams: van, ami sosem változik, bunkó biztonsági őr.

igazságos 2011.11.30. 19:18:14

Belépni könnyű, szabadulni nehéz. Majd legközelebb azt olvashatjuk, hogy sikerült megszabadulni a poszternek a banktól.

XCat 2011.11.30. 19:20:28

@igazságos: "van, ami sosem változik, bunkó biztonsági őr."

Szerintem szeretethiányosak. Egyszer próbáld ki, hogy kedves vagy velük. Tökhálásan néznek.

messin 2011.11.30. 19:26:45

1. Úgy tűnik, ez nem átutalás volt, hanem pénzbefizetés egy másik magánszemély számlájára. Ez felettébb érdekes, mert 200e Ft felett először is a befizetőt AZONOSÍTANI kellett volna. Ez annyit jelent, hogy a pénzmosás elkerülése érdekében a személyes okmányai megvizsgálásával a bank meggyőződik a befizető kilétéről. Ez a pont mintha hiányozna.
2. Ha jogosulatlanul kapok egy összeget, köteles vagyok azt visszaszolgáltatni, különben jogalap nélküli gazdagodás esete áll fenn. Azonban a bank nem jogosult a tévesen jóváírt számláról az összeget levenni! Kizárólag a számlatulajdonos adhat erre megbízást.
Mindenütt előfordul hasonló, én a bankot nem védem, főleg azért, mert a megbánásra, elnézést kérésre mindössze 25%-nyi hajlandóságot mutatott a befizető ill. annak testvére felé.
Az eljárás ilyenkor, hogy a bank felszólítja írásban a jogosulatlan kedvezményezettet, hogy haladéktalanul utalja vissza a pénzt, ill. adjon engedélyt a banknak azt a számlájáról levenni. Ha erre az ember nem hajlik, akkor jön a fizetési meghagyás ill. bírósági feljelentés, hosszadalmas eljárás procedúrája. Ez rendszerint megállapítja, hogy ember köteles visszaszolgáltatni a pénzt. Ember nyilvánvalóan előjön az "elköltöttem, nincs pénzem, megélhetési gondjaim vannak" sablon szöveggel, mire x havi részletfizetési engedményt kap.

De! Normális bankok ilyen esetben azonnal jóváírják az eredeti kedvezményezett számláján az összeget és ők maguk bíbelődnek a továbbiakban a pénz visszaszerzésével, tekintve, hogy banki operációs hibából fakad a probléma, és az egy normális banknál soha nem hárítható az ügyfélre.

bekbórd! 2011.11.30. 19:34:20

@Babette_: áh tényleg, egy csomó szigeten! akkor tényleg érdemes odaírni. :)

A80 2011.11.30. 19:39:43

A bank hibázott, és ha jelzik neki, akkor magától is kijavította volna a hibát, nyilván ez némi időbe beletelhet. Általában ha még megvan a pénz, és bankon belül tévedt el, akkor szinte azonnal vissza tudják csinálni, egyébként némi időbe telhet, de a posztoló mindenféleképp visszakapja. Ha a másik féltől nem lehet visszaszerezni, az a banknak és a hibázó ügyintézőnek a baja.

Tévedni emberi dolog, ahol manuális rögzítés történik, ott óhatatlanul lehetnek hibák. Ha valaki nem bízik a banki ügyintézőkben, akkor bankoljon interneten, ott legfeljebb saját magát okolhatja, ha elront valamit.

Ugyandehogy (törölt) 2011.11.30. 19:40:33

@messin:
1. bármilyen összegű befizetés esetén köteles az ügyfélazonosításra, olvasd el a pénzmosási törvényt
2. ha a bank utalt tévesen, akkor simán visszacsinálhatja a tranzakciót (ahogy fentebb is megírtam). amit te mondasz, az akkor van, ha már az ügyfél megbízása rossz volt.

XCat 2011.11.30. 19:42:15

@Babette_: Nohát. Nekem úgy rémlett, csak százas felett... ez régen is így volt?

Ugyandehogy (törölt) 2011.11.30. 19:42:32

@CatMother: én ilyenkor hangsúlyosan szoktam magázni az illetőt, megnyomva a szót....

XCat 2011.11.30. 19:48:17

@Babette_: Én sokáig lefagytam tőle. Most már rászólok, ha pofát vág vagy valami, akkor rákiabálok.
Csak hosszú időbe telt megtanulni. :)

Ugyandehogy (törölt) 2011.11.30. 19:51:43

@CatMother: hát amikor 2008-2009-ben belső szabályzatot írtam, akkor már így volt. jelenleg sincs erre vonatkozó összeg a törvényben.

(7. § (1) A szolgáltató köteles a 6. § (1) [megj. ez az üzleti kapcsolat létesítése, ami pl. a befizetés] bekezdésében meghatározott esetben az ügyfelet, annak meghatalmazottját, a rendelkezésre jogosultat, továbbá a képviselőt azonosítani és személyazonosságának igazoló ellenőrzését elvégezni.)

egyedül az ügyfél-átvilágításnál van a 3,6 milliós összeghatár.

(a postánál van/volt(?) valami 200ezer körüli összeg, aminél kérik a személyit, de ennek körülményeit nem ismerem)

igazságos 2011.11.30. 19:56:53

@CatMother: figyelj, én olyan ember vagyok, aki hisz a mosoly erejében. Először mosolyog, azt gondolván, hogy akkor az ügyintéző is kedvesebben és ügyesebben fog hozzáállni a dologhoz.

Csak akkor borítom az asztalt, ha már nagyon bunkó valaki, tényleg kihozza az embert a sodrából.

Hiszen mit érek azzal, ha leordítom az ügyintézőt, azzal legfeljebb kiadom magamból a dühöt.

Ha szépen megkérem, mosolygok rá, s halk hangon beszélek vele, akkor a legtöbbje úgy is áll az ügyemhez.

Nem tudom, nálam ez működik.

XCat 2011.11.30. 20:00:56

@igazságos: "Hiszen mit érek azzal, ha leordítom az ügyintézőt, azzal legfeljebb kiadom magamból a dühöt. "

Pontosan ezért csináljuk. Már aki. Én pl. szoktam.

DvDvDv 2011.11.30. 20:01:03

@Babette_: Ha átutalom, akkor a sárga befizető csekkről kapok másolatot, ott megvan, hogy kinek és mennyit utaltam!

XCat 2011.11.30. 20:03:19

@igazságos: Ordítás, ajtóbecsapkodás, másik ügyintéző keresése. Annyi van belőlük mint a nyű. Gyorsabb.

Nehogymár ő volt hülye, én legyek vele édibédi, és még a jutalékot is ő kapja azért, mert én elfojtom a dühömet. :) Mivel motiválod akkor tisztességes viselkedésre?

DvDvDv 2011.11.30. 20:03:53

@dollarpapa: Jogos! Az a gáz, hogy mondta Sz, hogy mi van, ha levonják a villanytartozást?! Vagy, ha netalán valaki úgy gondolja, hogy Sz tartozik neki, és levon belőle. Másik, hogy a tesóm számlaszámát nem tudta... Ő így akarta elintézni a dolgot, nehogy kétszer vegyenek le tőle pénzt, vagy valami!

XCat 2011.11.30. 20:05:09

@Babette_: Ühüm, akkor én emlékeztem rosszul. Kösz.

DvDvDv 2011.11.30. 20:07:29

@bebe tv: Ennyi?! Mi az, hogy ennyi?! :D
A sárga befizető csekk helyett, valami sima papír alapú szarra kellett minden nyomorult adatot ráírni, azt lefénymásolta, lepecsételte, és odaadta nekem, hogy én befizettem... Azt mondta, hogy még aznap megérkezik! Nem az, hogy másnap, vagy valami. Ezért kaphatta meg aznap a lóvét. Érthető?!

2011.11.30. 20:08:53

Érdekes egy eset.

Nem tudom a bankban hogy megy, de on-line ha rossz számot írok be sem veszi a redszer, ha nem stimmel minden, pedig legtöbbször "auslandüberweisung", ugy hogy nem tudom honnan tudja a gép, hogy ez a számlaszám meg a tulajdonos nem stimmel össze

Én egy ideig fizettem valaki más gázszámláját., az OTP sajnálta, de nem adták vissza a pénzt, kérjem én attól, aki helyett tőlem vonták le.

Nem volt nagy összeg, hát bekaphatják.

Valóban sok múlik, hogy hol van a fiók: én is utáltam a KHB-t de Szécsényben az OTP nem volt hajlandó deviza számlát nyitni, más bank meg nem volt a közelben, meg vagyok velük elégedve.

Ugyandehogy (törölt) 2011.11.30. 20:11:30

@DvDvDv:
tisztázzunk pár fogalmat:

1. átutalás esetén átutalási megbízás van, kis fehér papír rózsaszín kockákkal - ennek a másolatát kapod meg érkeztetve (fiókban való leadás esetén)
2. befizetés esetén bevételi pénztárbizonylatot kapsz a pénztárban
3. sárga befizető csekket a postán használjuk (igazi neve készpénzátutalási megbízás, az átutalás díját a címzett fizeti)
4. rózsaszín csekket (igazi neve belföldi postautalvány) a postán használjuk, itt a díjat a feladó fizeti (ezzel egyébként lehet bankszámlára is befizetni, ha valaki nem tudná)

tehát: vagy átutalsz egyik számláról a másikra,
vagy befizetsz számlára pénztárban,
vagy sárga csekken adsz fel postán.

igen, TUDOM, hogy némelyik bank megzavarja az ügyfeleket, és nem a hagyományos formákat használja (pl budapest bank az online felületen sárga csekk formátumot (IS) használ az átutaláshoz, és NEM ismerem a CIB nyomtatványait, úgyhogy kérlek, mondd el a fentiek tükrében, pontosan mit csináltál.

DvDvDv 2011.11.30. 20:11:56

@bebe tv: Hát, akkor itt kérek elnézést Tőled, kedves Homár társam! Igen, nem átutaltam, befizettem a számlájára!És mivel este is vannak nyitva fiókok, hát még automaták, ezért levehette. A csávó este hívott. Az alatt megtehette ezt a lépést ...

Ha a CIB-et akarnám lejáratni azt nem itt tenném közzé! Ha pesti vagy találkozhatunk, és megmutatom neked azt a nyilatkozatot, amit a Csepeli CIB-ben írtunk!

werno 2011.11.30. 20:13:07

Nemrég egyesültek a General Electric-el és márúl nevük van:
GECIB

XCat 2011.11.30. 20:13:23

@Babette_: Valami befizető sárgájuk van..

werno 2011.11.30. 20:14:18

márúl _már új )))

DvDvDv 2011.11.30. 20:24:12

@goombah: Akor szaglássz csak! :)
Sajnos nem banki ügyintézőnek tanulok, így nem tudom a pontos megnevezéseket. Én úgy hívom, hogy "átutalás". Na mindegy is. Leírtam a megtörtént esetet. Innentől mindenki ítélkezhet felette, hogy igaz-e vagy sem. Sorry a nem pontos megfogalmazásért, de azt hiszem, az üzenet ebben a fontos, nem a keret.

DvDvDv 2011.11.30. 20:26:37

@Babette_: Ezek közül a befizetés volt, a papíros sárga színű, azon fizet be az ember. De aznap nem sárga volt, hanem, mint említettem fehér. És anyagában is eltérés volt.

Ugyandehogy (törölt) 2011.11.30. 20:32:14

@DvDvDv: ebben az esetben kapnod kellett a befizetésről egy igazolást, hogy melyik számlára fizettél be (erre kérik a te aláírásodat is - ekkor kell ellenőrizni, hogy jót írt-e rá a pénztáros!).
ha ezen a bizonylaton rossz a címzett, akkor nem szabad aláírnod.
ha a cibnél van előre kitöltendő (és azt írod, hogy van), akkor azt is jó lenne megőrizni (bár van, ahol nem adják vissza), onnan látszik, hogy te jól adtad-e a megbízást.

a kérdés az, hogy a befizetés után kaptál-e befizetési bizonylatot, és azon mi szerepel.

Rocko- 2011.11.30. 20:51:20

Járjál csak még iskolába, rád fér. Hemzseg a leveled helyesírási hibáktól.

drbuboo 2011.11.30. 21:07:13

@goombah: A pénzmosás elleni törvény csak egy bizonyos összeg felett teszi kötelezővé az egyértelmű azonosítást. Sok bank minden összegre kéri az azonosítást, de nem mindegyik. Nem tudom, hogy a CIB-nél hogyan oldották meg, de pl. ha az OTP-ben akarsz egy számlára befizetni 5000 forintot, akkor csak bemondás alapján közlöd, hogy ki az átutaló, személyit tőlem még soha nem kértek! Egyébként meg nem volt arról szó, hogy ne azonosította volna magát a befizető.

@többen mások

A sárga (pl. közüzemi) csekken az a felirat szerepel, hogy "Készpénz átutalási megbízás", szóval lehet, hogy a köznyelvben nem, de tulajdonképpen a sárga csekkes befizetés az átutalás. Így tulajdonképpen lehet ezt a befizetést is átutalásnak hívni.

drbuboo 2011.11.30. 21:16:09

@Babette_: Bizony, hogy sárga csekket egynémely banknál bankfiókban is be lehet fizetni... Nem csak onlájn "megtévesztéssel", a pénztári ablaknál, gond nélkül.

Ugyandehogy (törölt) 2011.11.30. 21:18:53

@drbuboo: lehetségesnek tartom, hogy elfogadják, hiszen ŰRLAP, MEGFELELŐ ADATOKKAL. de hogy a CIB-nél nem tudsz befizetni az EON számlájára sárga csekkel, az tuti biztos.
EZT CSAK A POSTÁN TUDOD MEGTENNI.

darnmarquee 2011.11.30. 21:19:43

ez most a helyesírási blog?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.30. 21:19:57

@drbuboo: Tőlem bankban még mindig kértek azonosítást, ha be akartam fizetni. Postán névtelenül küldhetsz pénzt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.30. 21:23:25

@darnmarquee: Nem, de értelmes ember ki tudja magát fejezni értelmesen. A többire nem érdemes időt pazarolni. Miért olvassam el, amit egy fasz kiöklendezett magából?

DvDvDv 2011.11.30. 21:23:35

@Babette_: Én írtam rá mindent! Minden stimmel, minden klappol! Bent rontottak el valamit, de nagyon!

drbuboo 2011.11.30. 21:23:49

@atpijkamo: Biztosan nem jársz az OTP-be befizetni. Ott is megkérdezik a nevedet, de tőlem eddig okmányt sosem kértek! Nyilván egy összeg fölött kötelező, de pár ezer forintokat be lehet fizetni inkognitóban, vagy akár hamis adatok bemondásával.

A pénzváltásnál valami 1000 eurónak megfelelő összeg a határ, ami fölött kötelező az azonosítás, a belföldi készpénzforgalomnál nem ugyanez a határ?

Ugyandehogy (törölt) 2011.11.30. 21:25:50

@DvDvDv: de a befizetés után kellett kapnod egy papírt, hogy megtörtént a befizetés.

DvDvDv 2011.11.30. 21:25:57

@atpijkamo: Én is igazoltam magamat. Elkérte a személyimet, ráírtam az adataimat. Ezen keresztül talált meg Sz. De az itt lényegtelen kérdés, mivel a pénz ment rossz helyre, nem az adatom.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.30. 21:29:50

@DvDvDv: Erre reflektáltam: "csak bemondás alapján közlöd, hogy ki az átutaló, személyit tőlem még soha nem kértek!"

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.11.30. 21:31:15

@akiazsiráfotszereti:
Azóta már lehet, hogy valaki írta, nem olvastam végig az összes kommentet, de Magyarországon talált pénz esetén a szokásjog szerint 10% illeti a megtalálót.

DvDvDv 2011.11.30. 21:31:43

@Babette_: Itt is van előttem a készpénzes befizetésről szóló "csekk" másolata. Minden stimmel! Csak bent "elcímezték" vagy mi.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.30. 21:31:43

@drbuboo: "nem jársz az OTP-be befizetni."

A pártállami csökevényeket kerülöm, ha tehetem, ótépé, matáv, ... A saját kárán tanul a buta. (A más kárán az okos.)

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.11.30. 21:38:01

@igazságos:
Emese bankja? Azért Ödön bankja is megérne egy misét...

lilly.alien 2011.11.30. 21:38:13

Valami unatkozó, retardált, újgazdag kis pöcs írhatta ezt a "valamit" ...

isssti 2011.11.30. 21:43:20

Hogy te mekkora egy balek vagy, kedves posztíró!
Bámulatos!

Ugyandehogy (törölt) 2011.11.30. 21:47:53

@DvDvDv: UTÁNA

UTÁNA

UTÁNA mit kaptál?

ha erre nem tudsz válaszolni, feladom.

ouroboros 2011.11.30. 21:51:42

@igazságos:
Igen, elég szánalmas indok az, hogy nem tehet panaszt, hiszen nincs ott számlája.
Gondolom ezt értette az alatt, hogy nem ügyfél...
WTF?? Dehogynem ügyfél. Hogy a tökbe ne. Adott egy átutalási megbízást a CIB-nek, amit az ELBASZOTT.
Rögtön panaszt kell tenni a PSZÁF-nál, azért is hogy nem hagyták panaszt tenni.

DvDvDv 2011.11.30. 21:52:59

Mi után? Ha bemegyek a CIB-be, és befizetek pénzt egy számlára, akkor annak a másolatát megkapom, hogy tudjam igazolni, hogy befizettem a pénzt. Ennyi. Rajta van, hogy ki fizette be, mikor, mennyit, pecsét, aláírás, kinek, milyen számlaszámra, stb. Csak ezt az egyetlen befizetésről szóló igazolás biszbaszt kaptam. Semmi többet, hidd el.

DvDvDv 2011.11.30. 21:54:11

@ouroboros: Na, végre egy normális ötlet! Köszönöm!

Wreck Garr 2011.11.30. 21:55:31

Utalásnál tényleg nem ellenőriz névegyezést a rendszer (max bankon belül, de ott sem mindegyiknél)
Az ok egyszerű: az a szabály, hogy nem adják ki az ügyféladatokat, egymás között is érvényes. Nincs ilyen összedrótozott rendszer.
Amúgy számlaszámnál sincs hozzáférés a másik adatbázisához, csak van egy algoritmus, amely szerint felépülnek a számlaszámok, ha annak megfelel, akkor mehet az utalás.
Tehát: ha a nevet elrontják, vagy odaírnak bármit, akkor működik (utaltam már "Godzillának" így :)
Ha hibás a számlaszám, akkor nem engedi az utalást, ahhoz hogy rontásból más számra menjen az összeg, 2-3 helyen kell
elrontani a számot, és megfelelő számmal
helyettesíteni, ilyen tehetséggel inkább lottóznék (több éves banki pályafutásom alatt még nem láttam ilyet)
Viszont megszünt számlaszámra simán lehet emiatt utalni, mert ugye formailag oké, 1-2 napon belül visszajön az összeg.

Kengyelfutó Gyalogkakukk 2011.11.30. 22:01:36

@Babette_:

agyfaszt, amikor hívta a csóka, hogy nála a lé :D

DvDvDv 2011.11.30. 22:05:23

@isssti: Köszönjük István!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.30. 22:08:11

@messin: Attol, hogy nem irta le, meg elkerhettek a papirjat, nem?

Ez a penzmosas elleni dolog ritka gaz odahaza, nekem egy sima banki penzvaltasnal ( tudjatok, falun meg videken nem igazan van penzvalto:P) kertek a szemelyim. Mondom szivas, utlevelet hordok csak magamnal . Huztak ra nagyon a szajukat, hogy hat az nem jo. Hat de legyen jo, szemelyazonositasra alkalmas, nem? Amugy semmi befizetes nem volt, csak fontot valtottam forintra.

A masik meg az, hogy ha valaki valamit kihagy a tortenetbol ( nem tudom honnet kene kezdeni, es mennyire kiterjedoen kene leirni) , vagy netan rossz szohasznalata van, akkor jonnek az emberek es okoskodnak. Nem ertem miert nem lehet alapbol a korrekt eljarast felteteleznia posztolo reszerol.

Oke nem lehet, megszokhatnam mar ezt a mentalitast, azt viszont nem ertem, miert nem lehet feltetelezesek nelkul szimplan csak kerdezni, nem rogtona posztolot alazni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.30. 22:12:13

@HalálosHintalow: "Utalásnál tényleg nem ellenőriz névegyezést a rendszer (max bankon belül, de ott sem mindegyiknél)
Az ok egyszerű: az a szabály, hogy nem adják ki az ügyféladatokat, egymás között is érvényes. Nincs ilyen összedrótozott rendszer."

Érdekes, nekem a banki kivonatban szerepel az átutaló neve is a számlaszámon kívül.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.30. 22:13:29

@tildy:): "utlevelet hordok csak magamnal . Huztak ra nagyon a szajukat, hogy hat az nem jo. Hat de legyen jo, szemelyazonositasra alkalmas, nem?"

Dehogynem! Még a jogosítvány is.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.30. 22:17:08

@atpijkamo: Van amelyiknel meg a lakcim is! Ezek szerint bankja valogatja.
Amugy igazad van, elegnek kene, hogy legyen. Keszulok megint, most megyek haza, kivancsi leszek az Axa-nal mit alkotnak:) Egyelore nezem a pozitiv oldalat, es remelem, mindne gordulekenyen megy majd.

Jut eszembe, lehet megirom a Lloydsos storym, mikor barhogyan igazoltam magam, nem jutottama penzemhez, mondvan, nem egyezik az altalam mondott iranyitoszam azzal, amit ok latnak. Ok irtak el...

DvDvDv 2011.11.30. 22:21:36

Plusz infó, ha érdekel valakit: A "Készpénzes befizetés" bizonylaton-amit a befizetés után kaptam igazoló dokumentumként- az áll, hogy "Későbbi könyvelésre átvettem". Aláírás, pecsét. Még azt is ráírta az ügyintéző, hogy milyen címletből hány darabot fizettem be.

Csak halkan jegyzem meg 2011.11.30. 22:22:40

Na most tényleg, tessen már felmenni mindenkinek a pszaf honlapjára, ottan meg lehet nézni, hogy melyik az a bank, amelyik számolatlanul kapja a tízmilliós büntiket és folyamatosan szégyenfalon vannak amiatt, hogy leszarják az ügyfelet meg az ügyfelek panaszait, és nem működnek együtt a hatósággal és magasról tesznek az egészre... lehet tippelni. Igen, a cib...

geronimo777 2011.11.30. 22:32:11

az aláírt bizonylaton lett elrontva a számlaszám vagy a rögzítésnél?
sorry, ha ez vhol le lett írva...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.30. 22:33:11

@geronimo777: Jól adta le az adatokat. De ez már a posztból is kiolvasható. Azért külön is leírta a gyengébbek kedvéért.

DvDvDv 2011.11.30. 22:34:48

@geronimo777: A bizonylaton a szám jó! Hiszen Csepelen ugyanarra utaltunk! Hogy hol lett elrontva azt senki nem tudja!

Xezs 2011.11.30. 22:51:42

Ö, én úgy tudtam, hogy idegenként nem fizethetsz be pénzt más számlájára a számlavezető bankjánál.

Egyszerű az ok: semmi közöd hozzá, hogy ő ott vezet-e számlát, vagy sem. Tulajdonképpen ez jogosulatlan adatszolgáltatás.

Lehet, hogy nem minden banknál van meg ez a gyakorlat, szóljon aki jobban tudja.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2011.11.30. 22:52:47

Poszt-tolót lehet már?
Fijam, a hét napjait kis kezdőbetűvel írjuk. Vili?
És adj hálát az égnek, hogy ilyen kurva nagy szerencséd volt. =)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.30. 22:54:28

@Xezs: "idegenként nem fizethetsz be pénzt más számlájára a számlavezető bankjánál."

Dehogynem. Mi értelme lenne akadályozni?

Ha utalok, akkor is tudom a számlaszámát.

Xezs 2011.11.30. 22:59:06

@atpijkamo: Ja, ha tudja a számlaszámot akkor az lehet hogy úgy működk. Én azt hittem, hogy benyögött egy nevet aztán jóccakát, utalják neki. Erre mondtam, hogy aggályos, mert senkinek semmi köze hozzá idegenként, hogy nekem van-e ott számlaszámom. Mondjuk valszeg a bankomnál van még vagy 20 Xezs, szóval az eleve szopó.

De amúgy akkor sem értem, hogy az illető miért nem a saját számlavezető bankjánál intézi az ilyesmit, miért ahhoz a bankhoz megy, amelyikhez semmi köze?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.30. 23:00:43

@Xezs: De , befizethetsz. Nezz utana kicsit. Barki befizethet a szamladra ( oke, bizonyos esetekben igazolnia kell magat )

maudegone 2011.11.30. 23:01:18

@tildy:): csak azért, hogy legközelebb ne lepődj meg:

-az ügyfél azonosítás (egyébként "átvilágítás" a hivatalos neve) sima pénzváltásnál is törvényi kötelezettség 500 ezer forint felett

-az útlevél a személyazonosság bizonyításához elég, az átvilágításhoz nem: ahhoz a lakcímedet is "bizonyítanod" kell.

-ha a Lloyds-os történeted tényleg az általad MONDOTT irányítószámról szól, akkor inkább ne meséld el, vagy kezd azzal, hogy abban az országban milyen hivatalos okmánnyal igazolod, hogy TE mondasz jó irányítószámot.

DvDvDv 2011.11.30. 23:01:19

@Xezs: A CIB-nél ingyenes a befizetés bankon keresztül, utalásnál meg lenyúlnak valamennyit. Ennyit a Lilly-féle újgazdag státuszról! :P

Xezs 2011.11.30. 23:04:55

@eLzsÉ: Úgy imádom ezt a szöveget, hogy "azért nem utalják egyből, mert nekik kamatozik"

Az talán eszedbe se jut, hogy a rendszerek bonyolultsága, és a bankközi infrastruktúra, ami már jópár éve forgalomban van, jelenleg ennyire képes?

De hogy örüljél, jövőre jön a kánaán (év második fele, mielőtt Mylady idejön kötözködni) és a bankközi utalások napközben is teljesülni fognak. Naponta fasztuggyahányszor, valami 2 vagy 4, nem emlékszem.

Úgyhogy addigra állj elő valami új összeesküvés-elmélettel, mert ez a mostani kezd elkopni.

Xezs 2011.11.30. 23:06:27

@DvDvDv: A CIB-nél lehet. De én a te számlavezető bankodról beszélek, nem a tesódéról.

Ha a tiednél is pénzbe kerül az utalás, akkor vagy szar bankod van, vagy szar csomagban vagy. Csomó banknál van már pl. 0 Ft-os szlacsomag ami ráadásul tényleg 0 Ft-os, átbaszás nélkül.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2011.11.30. 23:08:07

@DvDvDv: =) Azért tényleg ritka, hogy ilyen emberek vannak. Amilyen jól élünk...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.30. 23:08:18

@Xezs: "bankközi infrastruktúra, ami már jópár éve forgalomban van, jelenleg ennyire képes?"

Évtizeddel ezelőtt is pár perc volt a giro.

DvDvDv 2011.11.30. 23:09:54

@Xezs: Nem tudok mit mondani. Egy éve ezt a befizetős rendszert használom, havi rendszerességgel. Eddig bejött! Eddig ...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.30. 23:10:05

@maudegone: "milyen hivatalos okmánnyal igazolod, hogy TE mondasz jó irányítószámot."

Ha jól értem, nem igazolni kell az irányítószámot, hanem tudni, ellenőrzésre tartják.

DvDvDv 2011.11.30. 23:13:52

@zooDoo: Úgyis leszedik a jogtalan számlájáról a pénzt. De hála Istennek csak egy van belőled, és nem téged fogtalak ki, csög! :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.30. 23:14:47

@atpijkamo: Oke, roviden tomoren: Hazautaztam Magyarorszagra, elotte kivettem ketszaz fontot a Lloyydsos kartyammal egy Barclay's automatabol . Kiadta. Hm, talan keves lesz, oke, 250 a napi felveheto limit, leveszek meg 50-t. VB script error, kartyam az automataban.... Kiraly. Varok ot percet , kozben meglatok ket jarort (ok meg engem a nagy borondommel) , mondom mi a helyzet, a poen, felhivtaka Barclay'st elmondtak mi tortent, nekem meg javasoltak, hivjam a bankomat. Kartyam az automataban , nekem meg mar mennem kell , megy a busz a repterre. Megkoszontem a segitseguket, es mentem utamra. Hivoma lloydsot, probalunk adatot egyeztetni , nem igazan megy, mivel nem stimmel a postcode. Nagy nehezen , egyeb adatok ( szuletesi datum, hely, bankszamlanyitas mikor es melyik fiokban, es egyeb apro dolgok) egyeztetese utan a kartyamat letiltjak, majd postan jon a masik 3-4 napon belul.

Oke , hazamegyek, 4 nap mulva vissza. Kartya sehol. Oke varjunk meg, 1.5 het utan bemegyek a bankba.

Bankos holgy keri a postcodeom. Mondom neki. Nem stimmel. Leellenorzi egyeb szoftverrel, az a jo postcode amit en mondok, de mivel a banknal mas szerepel , igy nem felel meg. Bankszamlaszamom tudom? Mondom nem, de be tudok a netes fiokba lepni . Az nem jo. Utlevel, egyeb adatok ?
Nem eleg, igy penzt sem tudok felvenni ( amit felvettem, azt hazavittem , egy ismerose volt , tehat nem is sajat , tehat kvazi penz nelkul allok).

Mit tegyunk mit tegyunk. MEgnezzuk vegul a netbankon az account numbert, oke az uj kartya keszen, nem tudni , hogy ott van-e naluk. 2 nap mulva menjek be erdeklodni. Penzt fel tudok venni utlevellel? Nem, mert nem egyezik a postcode. Kiraly...

Azert probaljam meg.
Allok a sorban, hogy hatha ad megis ki penzt a bankom.

Egyszercsak latom, jon a no nagy sebbel-lobbal, kezeben a bankkartyam..
Ugyhogy vegulis happy end lett, de nagyon nem volt segitokesz alapbol az ugyintezo, es valtig allitotta, igy nem ferek hozza a szamlamhoz....

Mint kiderult, a postcodem veget J helyett F-nek irtak be. :S (Tanulsag: Ha a britteknel vagy , ne huzd at a J betut, mert F-nek nezik. Hasonlo tanulsag, hogy az 1-esnek se legyen meg a rovid resze, irj inkabb I-t 1 helyett , mert kulonben 7-nek nezik.)

Xezs 2011.11.30. 23:16:35

@tildy:): Befizethet, de az tuti, hogy nem úgy, hogy beböffent egy nevet. Mint írtam, először erre gondoltam, de aztán tisztázódott, hogy DV-nél volt számlaszám is.

Most érted, én kíváncsi vagyok arra, hogy tildynek van-e a CIB-nél számlája, mondom, hogy fizetnék neki, mondják hogy ja, persze, itt a számlaszáma, ez az? Én meg mondom, hogy persze ez az, de meggondoltam magam.

Na meg egy bankban van még ezer másik tildy.

Szóval emiatt írtam azt, amit, de elismerem, számlaszámmal már valóban ugyanolyan a dolog, mint egy online utalásnál, ezért azt elképzelhetőnek tartom személyesen is.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.30. 23:18:13

@Xezs: Igen , egy csomo helyen van, csak sok helyen bizonyos befizetest is megkovetelnek ra.

Pl. 120 vagy 150 ezer forintot havonta. Ennyi nem mindenkinek van bevetelkent. Ettol meg nem jelenti, hogy sz.r banknal van valaki.

Az Axanal van ingyenes csomag, ahol ingyenes az atutalas is, bar roluk is van egy szep tortenetem ....

Az otthoni fo kartyam (nem axa) csomagjanal pl. csak az allando atutalasok, meg a csop. beszedes ingyenes, a sima atutalas fizetos.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.30. 23:20:52

@tildy:): Köszi! Jó!

És a hetest se húzd át középen. Az egyesnek csinálhatsz talpat, akkor nem lesz hetes.

Dalamar 2011.11.30. 23:23:13

1) a kommentekben 200e, 220e, 250e stb. említett limit, ami felet azonosítani kell az ügyfelet, az valójában EU-s szabály és pontosan 1.000 EUR-nak megfelelő összeg.

2) kedves levélíró azzal beszivattak, hogy elhajtottak, hogy nem tehetsz Te panaszt. Az átutalással/számlára befizetéssel igenis a bank ügyfelévé váltál nem véletlenül kaptál bizonylatot (asszem egyszeri ügyleti megbízás/szerződés vagy vmi ilyesmi ennek a jogcíme), megillet a panasztevés joga, csak egyrészt foglalkozni nem volt kedvük vele, másrészt rontotta volna a statisztikát. (Pénzügyi cégeknek negyedévente részletes kimutatást/jelentést kell küldeni a panaszokról a felügyeleti szervük felé)

3) SZ nem befizetési bizonylaton feltüntetett személyes adataid alapján talált meg, azok nem jelentek meg nála, csakis a neved. Leginkább a telefonkönyv, közösségi oldalak segítették őt és ezért próbálkozott 1 órán keresztül

4) amire kíváncsi lennék mi lett a járulékos költségek sorsa: SZ-nek pénzfelvétel díj a számlájáról, utazás költsége Dunaharasztira, Csepelre majd onnan haza, bankban várakozás (kieső munkaidő)

maudegone 2011.11.30. 23:23:24

@atpijkamo: ha csak ellenőrzésre, akkor igazad van, de arra egyszerűbb egy egyedi jelszó és kész.

+1: a giro fizikailag (technikailag) pár perc, elszámolás szempontjából egy nap. a két dolog nem ugyanaz.

@Xezs: "2 vagy 4": pontosan 5.

Xezs 2011.11.30. 23:24:18

@tildy:): Az AML törvényeket mindenhol nagyon komolyan veszik. Ne mondd már, hogy ez így meg úgy gáz idehaza, mert felbeszarom magam. Külföldön még durvább az ellenőrzés, mint nálunk.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.30. 23:26:56

@maudegone: "egyszerűbb egy egyedi jelszó"

Nem egyszerűbb. A jelszót elfelejti az ember, a lakcímát kapásból tudja. Csak ilyen lájtos ellenőrzéshez használják.

"elszámolás szempontjából egy nap"

Persze, azért, hogy náluk csücsüljön ingyér egy napig. Ki van ez találva.

DvDvDv 2011.11.30. 23:30:53

@Dalamar: Sz mondta, hogy a cím is szerepelt a nevem mellett, az alapján talált meg.

A kisfőnök elég határozott volt. Hát, benyeltem.

A kompenzáció meg vagy általam, vagy a bank által, de el lesz intézve!

Eddig mindig rá kellett írnom a nevemet, címemet a sárga szarra. Lehet, hogy nem lett volna kötelező, de megtettem.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.30. 23:31:33

@Xezs: Felreerthettuk egymast, a befizeto neve mehet sok helyen bemondasra is.

Mellesleg nem ennyire kepes. Itt valahogy megoldott, hogy ket kulonbozo bank eseten is kb 2 percen belul mar latszodik is a masik felnel az atutalas, es a penz is ott van.

@maudegone: kb 100 font volt. 29 700 ft...
Lakcimet mivel igazolom? : szerintuk bankszamlakivonattal, amit nem vittem magammal.

Bemondasra megy a lakcim atirasnal is , raadasul tudjak ellenorizni is. Jo postcodeot mondtam es irtam , leellenorizheto tobb helyen is. ok vettek fel rosszul.

A vicces amugy, hogy tobb vasarlasomat is dobtak vissza amiatt, mert nem volt jo a postcode. Aztan meg amiatt, mert elkoltoztem, es bar bejelentettem naluk, nem irtak at.

Mondjuk meg mindig jobb a helyzet, mint odahaza, mert barmelyik bankautomatabol - kiveve azokat, ahol figyelmeztetnek a charge-ra- ingyen veszek ki penzt. Atutalasok is alapbol ingyenesek, es a csop. beszedes is.

MacChicken (törölt) 2011.11.30. 23:33:00

@Fatökű Lepkevadász: Ööööö, te ki vagy? :) Mint, ha én írtam volna. Én nemrég hagytam ott...

maudegone 2011.11.30. 23:35:19

@Dalamar:

1. a magyar törvény szerint 3millió 600ezer forint, kivéve pénzváltás, ott 500ezer

2. igaz

3. nem igaz, ha elkérik a neved, címed, akkor azt a kedvezményezett is megkapja (megtudja), törvényi kötelezettség minden adat továbbadása, a bank nem "válogathat" mit ad tovább, mit nem.

és természetesen bárki fizethet be bárkinek a számlájára bármelyik bankban(természetesen ha tudja a névhez tartozó számlaszámot is)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.30. 23:39:53

@Xezs: Nem tudnak penzvaltasnal lakcimet kerni, nem is szoktak. Ahogy maudegone is irta, erdekes dolog mivel tudom igazolni. Hivatalos okmannyal max angol jogsi eseten, egyebkent nem nagyon.

Tobbnyire bankszamlakivonatot vagy alberleti szerzodest vesznek alapul. Vagy TV-licenset. Vagy kozuzemi szamlat.

Azert a font bevaltasnal otthon- nem is volt nagy osszeg- neztem nagyokat. Nem befizetes volt, csak sima valtas. Azt hiszem elegge utanakeresheto vagyok utlevel alapjan, ha tenyleg gond van.

Es ha mondjuk nincs is mar magyar szemelyim es lakcimem mert kivandoroltam es leadtam?

maudegone 2011.11.30. 23:43:41

@atpijkamo:
-az ügyfél szempontjából természetesen igazad van. a banknak mégis a legegyszerűbb, ha egy egyedi információval azonosít. ezért használ minden telefonos ügyfélszolgálat ma már jelszót (nem csak bankok), hogy ne 700 adatot kelljen tőled kérdezned.

-elszámolás: igaz, amit írsz, de ennél bonyolultabb is a dolog. ma -még ha akarnák, akkor sem tudnák technikailag megtenni a bankok (csak az ún. VIBER-en, de az nem erre van kitalálva)

@tildy: így természetesen értem, és igazad van.

Takács Bálint 2011.11.30. 23:43:55

@goombah: két, vagy három héttel ezelőtt pénteken, tényleg nem ment a rendszer. Meg kellett írni a befizetési pénztárbizonylatot, még a saját számlára is, amit egy ideje nem kell, aláírták, átvették a pénzt és lefénymásolták a bizonylatokat, mer a hiba miatt nem is tudtak rányomtatni és úgy adták oda.

Ugye te CIB-es marketinges vagy?

Grifter 2011.11.30. 23:43:56

Ha megadtad a nevet és számlaszámot és az vmi csoda folytán nem egyezzik, akkor a bank a hibás. Viszont azt is tudják, kihez került, aki így jogtalanul birtokolja. Vagyis:

- Te előbb-utóbb vissza kapod a pénzed, ha más nem peres úton, mint jogos követelést.
- az illető attól még nem tarthatja meg, mert gyorsan kivette, ez a XXI. század, helló.
- Ha más nevében írogatsz alá meg kársz el, örülj ha nem baszol rá nagyon
- A banokat nem szeretni kell, hanem használni. Ha nem tetszik, mész másikhoz (és teljesen jogosan leírod, hogy bunkó gecik)

A bankok nem kérnek elnézést. Csak addig érdekled őket, amíg pénzük lesz belőled. Nincs különbség, max. látszat beli.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.30. 23:46:37

@Xezs: Szerintem gaz, hogy nem eleg barmilyen szemelyazonositasra alkalmas okmany(utlevel, jogositvany , vagy szemelyi ig.) , hanem meg kerik a lakcimkartyat is.
Mi van ha nincs? Mert pl nem ertelmezheto a lakcim fogalma abban az orszagban ahol elek? Mi van , ha kulfoldi fizetne be magyar szamlara? Stb.,stb.

Nekem logikusnak tunik, hogy az utlevel eleg legyen ilyen esetben is.

Tudom, mas az amit en gondolok, meg mas ami a torvenyben / banki szerzodesi feltetelekben van.

Egyebkent megkaptak az utlevelet, vegul megis eleg volt az is.

maudegone 2011.11.30. 23:53:33

@tildy:):

"Mellesleg nem ennyire kepes. Itt valahogy megoldott, hogy ket kulonbozo bank eseten is kb 2 percen belul mar latszodik is a masik felnel az atutalas, es a penz is ott van."

nem "valahogy megoldott", hanem abban az országban több átutalási rendszer is működik. Az egyik, amiről Xezs írta, hogy jövőre nálunk is bevezetik, a napközbeni utalás. Ez a "CHAPS".

sőt, senkit nem akarok elkeseríteni, de ez az egész unióban működik ("Target"). vagyis a napközbeni utalás Berlin-Madrid viszonylatban is működik.

DvDvDv 2011.11.30. 23:53:39

@Grifter:

-Ezt tudom. Ezt mondtam én is, meg a CIB-ügyfélszolgálat meg is erősített ebben.
-Ez is nyilvánvaló! Tudok róla, ne nézz hülyének... :)
- Nem járok el más nevében, csupán pénzt szerettem volna befizetni a tesóm számlájára.
-Ez is igaz!

XCat 2011.11.30. 23:57:09

Valaki aki okos, segítsen nekem légyszi (halálbiztos infó kellene);
Anything Street-et folyószövegben hogy rövidítik ha szám is van utána? Anything Str. X.?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.30. 23:59:31

@maudegone:

Vegre. Ha mar most lenne, az is keso lenne.

No de oruljunk neki, jovore mar lesz otthon is.

Ha lepesrol lepesre is, de haladunk...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.12.01. 00:04:26

@CatMother: itt St . Ha jol tudom. Pl. 10 Downing St London SW1A 2AA

maudegone 2011.12.01. 00:04:45

@tildy:): külföldinél útlevelet vagy személyit kérnek. törvény szerint a tartózkodási helyet kell rögzíteni, ha ilyen nincs, vagy nincs benne az azonosító okmányban, akkor itt is bemondásra megy. a törvény azt írja elő, hogy "rögzíteni kell".

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.12.01. 00:05:46

Nekem a vége nem tiszta. Ha személyesen kp-ban adta vissza a pénzt a téves kedvezményezett, akkor miért volt olyan fontos, hogy bankfiókhoz menjenek? Muki visszaadja a pénzt, posztoló meg egyedül bemegy egy bankfiókba, és hagyományos módon befizeti a pénzt.

McZozo 2011.12.01. 00:05:46

@messin: Mondjuk ez a nem nyulhat a bank a szamlamhoz dologrol annyit, hogy nekem egy ebayes ugylet utan ketszer jott meg avevo penze erre a bank ranyult a szamlamra es leemelte es visszautalta. szoval siman es mindezt minden ertesites nelkul. Nekem se azzal volt a gondom hogy visszament a penz mert nem az enyem volt csak az afelelmetest hogy minden ertesites es beleegyezes nelkul ok megtehettek hogy az en maganszamlamhoz nyultak.

maudegone 2011.12.01. 00:15:31

@Peti817172M: azért mentek a bankba, hogy a Mukinak is legyen "igazolás" arról, hogy visszaadta a pénzt, hiszen a bank "hivatalból" is eljárást indított volna, hogy visszaszerezze.

@McZozo: a saját bankod szó nélkül, a megkérdezésed szerint is visszaveheti, ha duplán/tévesen utal. ez válasz az előzőre is, azért is kellett bemenni a bankba, mert ellenkező esetben a CIB szó nélkül levette volna a pénzt a Muki számlájáról (vagy eljárást indít ellene, ha időközben már eltapsolta).

maudegone 2011.12.01. 00:18:10

@tildy:): pénzváltásnál 500ezer alatt nem kötelező, de gondolj bele, a bankoknak általában egyszerűbb, ha minden esetben elkérik (és pl. nem számolgatnak, hogy az az X font, vagy Y mongol tugrik, az most megvan-e 500ezer vagy nincs), általában ezt teszik.

maudegone 2011.12.01. 00:19:42

@maudegone:

"megkérdezésed szerint is" = megkérdezésed NÉLKÜL is. bocs.

Kard 2011.12.01. 00:34:03

Sajnos a végtörlesztés miatt iszonyatosan le vannak terhelve a fiókok. Én is ma kurva anyázva jöttem ki a fiókból mivel a céges kártyát nem postázzák ki hanem helybe be kell menni érte. Pont a Flórián téri fiókban 40 perc várakozás után közölte a srác, hogy jajj de a pin kód nem jött meg csak a kártya. Mondom ok. Adja ide a kártyát pénzt úgyse veszek fel vele soha(netes vásárlásra kell) a pin kódot meg majd egyszer. Áhhh azt nem lehet majd jöjjek vissza később.
Mondtam jó akkor hívjatok fel, mert nincs kedvem heten 1 órát várni a fiókban. Mondta ott van a panaszkönyv írjam bele, hogy sok a várakozás.

XCat 2011.12.01. 00:41:21

@tildy:): Ahm.. köszi szépen. Ez mondjuk magyar folyószövegben van, a fene sem tudja mi érvényes rá. Mondjuk aki leírj azt, hogy Lordcromvel, biztos nem veszi észre.

Sasfióka 2011.12.01. 00:45:01

@messin: Te még nem hallottál pénztári stornóról? Megsúgom neked, hogy létezik, sőt az OTP-nél ebből gazdagodtak is meg.
Ugyanis az OTP nem "on the fly" rendszerrel dolgozik, a tranzakció és a könyvelési időpont nem esik egybe, és a banki ügyintéző csak a könyvelt tételeket látja!
Az OTP BEMONDÁSRA visszastornózza a készpénzbefizetést az értéknapon. Azaz befizetsz valaki számlájára, majd fél óra múlva visszamész, hogy bocsi, nem is akartam befizetni, és VISSZAADJÁK A PÉNZT - sőt az illető számlakivonatán SEM FOG semmi látszani ebből.
Ja a további trükk az, hogy mivel nem azonnali könyvelés van, ezért ha "jó időfaktorban" dolgoznak az ügyesek, akkor az A személy befizet, B személy leveszi a pénzt, A személy rá pár percre közli, hogy nem oké, nem akart befizetni, és az OTP még nem látja a kpfelvételt, ezért visszastornózza a tranzakciót... A többit el tudod képzelni. Ja és hozzáteszem, hogy mindenféle azonosítás nélkül teszi meg ezt! [Vagyis sem a kp befizetéshez, sem a stornóhoz nem kell okirat az OTP-nél!]

Szóval óvatosan azzal amit írtál. Persze amit leírtam a kimeríti a csalást. De ha a B embert egy homelessre cseréljük, és az A pedig egy átlagos, akkor akár "örökre nyomtalan" tud egy ilyen maradni...

Tudom, amit leírtam, hihetetlen. Pedig igaz.

Emellett: Amit leírt a postoló, az működő dolog a CIB-nél. Ha nem megy a rendszer, akkor a sajtfecnit (sárga csekk :p, mivel a CIB-nél sárga a befizetési papír) elveszi az ügyintéző, lebélyegzi, aláírja, de nem nyomtat rá számítógépes azonosítást, hanem majd ha megjavul a rendszer, akkor felkönyveli.
Többször jártam már én is így. És általában ilyenkor MINDEN esetben elrontották a célszámlát. [Nálam általában nem jó alszámlára talált oda a pénz, de egy személyen belül.]
Így ha közli az ügyintéző, hogy áll a rendszer, akkor később visszamegyek...

Mellesleg azért lehet elrontani, mert a CIB két azonosítót használ: Az egyik a GIRO sor, de a banki ügyintézőnek a CIB saját 6 jegyű ügyfélkódja kell, ami cégek esetén egy decimális, magánszemélyek esetén egy - ha jól tudom - hexadecimális számsor (neem, nincs köszönő viszonyban a GIRO-val), és ez alapján könyvelik a tranzakciót. Tehát ha a befizető csak GIRO-t ír rá, akkor előbb kikeresi a GIRO alapján a rövid számot, és az alapján könyvel.

Közbiztonság Szilárd 2011.12.01. 01:15:05

És a pénzt visszaadó legalább megdugta a naiv ügyfelet kárpótlásként?

Bassza meg, legyen már szó arról is, ami mindenkit érdekel az ügyből!

v2peti 2011.12.01. 01:42:52

"Tehát: ha a nevet elrontják, vagy odaírnak bármit, akkor működik (utaltam már "Godzillának" így :)"
Ennek azért lehet más oka is, mint a leírtak:

Tegyük fel, hogy te mondjuk Weöres Katalinnak akarsz utalni pénzt.
De csak hallottad a nevét, de nem láttad leírva. Ezért Vörösnek írod, Veöresnek írod. A számla a teljes nevén van, amit te nem tudsz. Weöres Katalin Judit, vagy Kovácsné Weöres Katalin.
Én is jártam már úgy, hogy Kovács Katalinnak kellett utalni az 12345678-12345678-12345678 számra, a bankban kiderült, hogy a számla Szabóné Kovács Katalin néven van. De ha nem a számlavezető bankba megyek, hanem a sajátból utalok online, akkor ezt nem tudtam volna meg.

messin 2011.12.01. 06:33:57

@tildy:): Egy szóval sem aláztam a posztolót. Lehet újraolvasni.
A példámban végig NORMÁLIS bankról beszéltem. Ahol én dolgozom, ott úgy megy, ahogy leírtam, erről nem vitatkozom.

Ugyandehogy (törölt) 2011.12.01. 06:36:36

@DvDvDv: azt mondod, hogy nem kaptál olyan papírt, amit a GÉP nyomtatott ki, hogy hova rögzítették a befizetést?

Ugyandehogy (törölt) 2011.12.01. 06:39:37

@Xezs: de, fizethetsz be. ha tudod a számlaszámot.

Ugyandehogy (törölt) 2011.12.01. 06:47:16

@Peti817172M: azért, hogy a bank felé bizonyítsa, a jogtalan címzett visszaadta a pénzt, és a bank újra ne követelje rajta.

Ugyandehogy (törölt) 2011.12.01. 06:51:29

@DvDvDv: hát ezt ráértél volna 3 nap múlva elmesélni, akkor még 3 napig elrugózhattunk volna a témán:PPP

Ugyandehogy (törölt) 2011.12.01. 06:52:30

@maudegone: a 3,6 millió az ügyfélátvilágításnál van.
az ügyfélazonosításnál nincsen összeghatár.

alterways2 2011.12.01. 07:12:58

szerencséd van, biztosan vmi politikusnak utaltál, aki ilyen semmiből jövő pénzeket csak az offshore számláira fogad, nem kell neki a balhé :-)

Roy 2011.12.01. 07:27:04

amennyiben jól olvasom a közeli sulidból sétáltál át a legközelebbi CIB bankhoz. Akkor diák vagy tanár lennél. Az írásodból inkább diák lehetsz.
Innentől csak egy kérdés. Honnan van egy diáknak 220.000 Ft átutalni való pénze?
Ez elég sok pénz.

hááááát 2011.12.01. 07:37:13

Haha. Mivel te készpénzes befizetést eszközöltél a CIB bankban azonnal ügyfél leszel. Elmennek ezek a pi...ba.

Szittyakürt 2011.12.01. 07:51:53

Sokat romlott a CIB az utóbbi pár évben. Ez sajnos saját tapasztalat. Éppen most keresünk új bankot. Csak az a gond, hogy egyik szarabb, mint a másik.

feliratoss · http://hitlervideo.blog.hu 2011.12.01. 08:09:18

A napokat mióta írjuk nagy kezdőbetűvel? :)

Kun András 2011.12.01. 08:22:51

A CiB, az tényleg minden bank legalja.

DvDvDv 2011.12.01. 08:25:31

@Peti817172M: Lószart! Sz ott integetett bele a kamerába, hogy ő itt járt. Mert csinálhattam volna azt is, hogy elkérem a pénzt kp-ben, és utána megyek hétfőn reklamálni a bankba, hogy hol a pénzem. És Sz mínuszba ment volna. Azért ő sem hülye, és én sem vagyok szemét. Nyertem volna rajta 220-at, de érted... Mivel bizonyítja, hogy én átvettem? :)

Roy 2011.12.01. 08:29:25

@Szittyakürt: Csak az OTP-t ne!!!
Ettől minden bank jobb.

DvDvDv 2011.12.01. 08:29:27

@Roy: Hát, mindenki próbál valahogy megélni... :P

Roy 2011.12.01. 08:30:48

@Kun András: Az OTP az meg a béka segge alatt.

DvDvDv 2011.12.01. 08:31:59

@Babette_: Igen. Nem tudom honnan kellett volna kezdeni, és milyen részletesen kellett volna leírnom az esetet és a körülményeket, de itt az eset volt a fontos. Bár az ördög a részletekben rejlik ...

maudegone 2011.12.01. 08:32:22

@Babette_: igazad van, így van nevesítve, de a törvényben az "azonosítás" ugyanaz a feladat, mint az "átvilágítás". ilyen értelemben ott is van határ.

DocBulywood 2011.12.01. 08:34:34

Több sebből is vérzik a sztori:

"hogy átutaljak 220.000 magyar forintot a tesóm számlájára."

Ezek szerint te is CIB-es vagy. Internetbankról gondolom az égvilágon soha nem hallottál.

"Ráírtam a nevet, összeget, stb. meg ugye az én adataimat. "

Pontosan mi az a satöbbi'? A tesód számlaszámát is ráírtad? Mert nem egyértelmű, de vegyük úgy, igen, ráírtad.

"a pult mögött ülő kis hölgy tudtomra adta, hogy gebasz van a rendszerrel, ezért csak később tudják elkönyvelni a pénzt."

Ne keverd ide a politikát. Melyik rendszerrel nincs probléma? :-)

""Kit érdekel" - gondoltam nagy bőszen,"

Kár könnyelműsködni.

"Kérdéseket tett fel, hogy én utaltam-e ma agy CIB-ből pénzt, kinek, mennyit, mikor. Majd én értelemszerűen válaszoltam neki, a helyes válaszokkal, mivel azt hittem, hogy a bank egyik munkatársa,"

Megérdemelnéd, hogy kifosszanak. Engem még soha nem hívott fel a bankom azzal, hogy egyeztessen az utalásaimról. Ha fel is hívnának, akkor is bemutatkozik, kicsoda, honnan hív.
Ha pedig olyan könnyelmű vagy - kit érdekel? -, hogy kiadod minden adatod egy vadidegennek, az a te bajod.
Óriási mázlid van, hogy becsületes csókával akadtál össze.
Egyébként még egy helyen hibáztál, majd elmondom.

"Szóval arra jutottunk, hogy telephelyen nem fizethetünk be, mert kicsit lepusztult volt a hely, CIB logó sehol, meg amúgy is."

Van remény. (Még jó hogy nem a vasútállomáson az utasellátó wc-jében ejtettétek meg a trenzeksönt.)

"Több óra autókázás (benzin, idő, amortizáció), jó pár perc csevegés mobilon, és vezetékesen, hosszú órák, 3 nap késéssel megérkező pénz."

Akkor a másik is balfasz. Többe került felvenni a kp-t, mint elutalni.

Konklúzió:
- tessék az internetbankot használni
- papíron semmit sem adok ki
- telefonon sem és legalább megkérdezem, kihez van szerencsém?
- 220eFt-tal iskolába nem megyek - lehet, hogy a dzsoják árát akartad befizetni? Miért a tesóm számlájára, miért nem a sajátodra?
- nem lehet elgépelni számlaszámot, mert egyrészt CDV ellenőrzött. Másrészt b.lf.sz módon nem vártad meg az igazolást, h a pénztáros valóban az általad adott számlaszámra utalt. Ugyanis lepecsételik, aláírják. Ha ezzel reklamálsz és még a panaszkönyvbe is beírsz, nyert ügyed van. Sztm kivizsgálás esetén kibukik, hogy Buxa Rózsa nem a tesóm számlaszámára, hanem a Bélához gépelte be az összeget.

Mindenesetre a 220eFt helyett értelmesebb lenne mondjuk egy laptopot venned és az internetbankot használnod.
Mi a faszé' kell papírozni? Sokkal többe kerül a papíron beadott utalás, mint a netes megbízás. De hát aki 220eFt-tal járkál, annak ez kis tétel, nes' pa?

Ugyandehogy (törölt) 2011.12.01. 08:51:51

@maudegone: nem ugyanaz. ha ugyanaz lenne, ugyanúgy hívnák.
egyébként olvasd el, ki van részletezve a törvényben, mit takar.

maudegone 2011.12.01. 09:02:40

@Babette_:

b) azonosítás: a 7. § (2)-(3) bekezdésében, továbbá a 8. § (2)-(3) bekezdésében meghatározott adatok írásban történő rögzítése;

t) ügyfél-átvilágítás: a 6. §-ban meghatározott esetben a 7-10. §-ban meghatározott ügyfél-átvilágítási intézkedések elvégzése;

nekem ez azt jelenti, hogy azonosításnál ugyanazt kell tenni, mint átvilágításnál.

de legyen úgy, ahogy te írod. nekem mindegy ki hogyan értelmezi.

Ugyandehogy (törölt) 2011.12.01. 09:08:07

@maudegone: nem mondom, hogy egyértelmű a tv szövege, de nem ugyanaz. készítettem belső aml szabályzatot, és jogásszal végigrágtuk az egész tv-t.

olvasd el a hivatkozott szakaszokat, és meglátod.

fehso2 2011.12.01. 10:53:26

Nekem volt már olyan, hogy a CIB lelassult rendszere miatt kár ért egy tőzsdei ügylet kapcsán. Írásban e-mailen jeleztem a panaszt. Elnézést kértek és kárpótoltak minden gond nélkül.

Nagyon korrektek voltak.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.12.01. 11:03:03

@DocBulywood: Nem verzika tortenet. Mar leirta, rosszul fogalmazott, az "atutaljak tesomnak" = befizessek a tesom szamlajara.

"Másrészt b.lf.sz módon nem vártad meg az igazolást, h a pénztáros valóban az általad adott számlaszámra utalt."
Ha olvasol , kapott atveteli bizonylatot. Ertelemszeruen ha a rendszer nem megy,ezt csak utolag tudjak rogziteni.

"Mi a faszé' kell papírozni? Sokkal többe kerül a papíron beadott utalás, mint a netes megbízás. De hát aki 220eFt-tal járkál, annak ez kis tétel"

Mert mondjuak szamlara befizetes INGYEN van, mikozben az atutalas tobb helyen nem.

Szerintem elobb olvasd el maskor , mit irt ....

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.12.01. 11:08:04

@messin: Akinek nem inge...
Az a resz nem rad vonatkozott, hanem altalanossagban, mert nagyon jellemzo. Mindenki okosabb mindenkinel, a posztolo meg mindig hulye. Mert valamit nem irt le. (az akkor mar tuti nincs is.)

Legkozelebb kiirom, hogy meddig valaszolok valakinek, es mikortol altalanosan.

Peter__Blau 2011.12.01. 11:13:35

Ja, pénzt azt befizethetsz nekik, ahhoz nem kell hogy legyen náluk számlád vagy ügyfelüknek tartsanak, tiszta sor. Ám ha panaszt akarsz tenni az általad nekik befizetett összeggel kapcsolatban akkor hirtelen már nem tehetsz mert nincsen számlád, stb. Szerintem ez egyébként egy hülye indok, mert egy jogosan elvégzett tranzakcióról akartál panaszt tenni, ha valami ügyletet bonyolíthattál náluk azzal kapcsolatban panasszal is élhetsz amit nem hagytak. Itt jelenteném fel őket a fogyasztóvédelemnél.

clementino1 2011.12.01. 16:51:01

osztrák banknál van számlám, kb 2 hete fizettem itthon egy kisboltban a kártyámmal kb 1300 HUF értékben. 2 napra rá belépek az internetbankba, hogy megnézzem, hogy áll az egyenlegem, mire látom, hogy a kisbolti vásárlásra -1300 EUR-t (!) terheltek. kiderült, hogy elromlott az elszámoló-rendszerük, és a külföldi vásárlásokat elfelejtették átkonvertálni eurora. aztán kisebb küzdelem után visszautalták,
kárpótlásul pedig a negatív kamatot nem számolták fel rá :)

Xezs 2011.12.01. 22:09:30

@tildy:): De, a magyar bankközi rendszer jelenleg ennyire képes. T+1 nap, ennyi.

Csak és kizárólag a magyar rendszerről beszélek.

Xezs 2011.12.01. 22:15:02

@tildy:): Külföldön a havi számlaértesítők teljes mértékben elfogadottak személyazonosításra.

De ott is elkérnek valamit, és én erről pofázok.

nem arról, hogy mit kérnek el, ezen csak te akadtál fent.

Mit gondolsz, azt a rengeteg AML direktívát a magyarok találják ki? ugyan már, jön lefele a FATF-ból meg az összes ilyen nemzetközi szervezetből. Ezért mondom, hogy külföldön komolyabban veszik, mert eleve ott találják ki, nem nálunk.

Xezs 2011.12.01. 22:20:07

@tildy:): "Mi van , ha kulfoldi fizetne be magyar szamlara? "

Mi lenne, semmi. Mutat egy útlevelet, aztán szevasz.

De ha magyar az illető, és tudott, hogy van lakcímkártyája, akkor elkérik tőle és kész, mert ez a törvény.

Nem kell ezen meglepődni, egyszerűen arról van szó, hogy mindenkiről a lehető maximális bizonyossággal próbálják feljegyezni, hogy kicsoda. Magyarok esetében a maximum személyi és lakcímkártya kombó, külföldinél az útlevél.

Egyszerű ez.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.12.02. 00:47:15

@Xezs: Ha jol olvasom ki a torvenybol , mar amit fentebb linkeltek, ott csak szemelyazonossagot kell igazolni . Ehhez pedig nem kell lakcimkartya.

Itt szemelyazonositasra fenykepes igazolvanyt kernek. Lakcimigazolasra fogadjak el a szamlalevelet(is).

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.12.02. 00:53:56

@Xezs: Nomeg penzvaltasnal 500 ezret irtok , kb. 30 ezer forint joval alatta van, nem ?

"Ügyfél-átvilágítás esetei

Pénzváltás esetén az átvilágítás összeghatára 500.000,- Ft. E szerint elegendő az ügyfelet akkor azonosítani, ha 500.000,- Ft-ot eléri, vagy meghaladja a váltás összege.
"

Maradjunk annyiban, buzgomocsing volt a banki alkalmazott... Marpedig a torvenyben mas van, ergo ezt vagy adhoc talalta ki a banki alkalmazott, vagya bank talalta ki ( meg mindig tartom, ez mar akadekoskodas a reszukrol)

Ugyandehogy (törölt) 2011.12.02. 06:35:26

@tildy:):
7. § (1) A szolgáltató köteles a 6. § (1) bekezdésében meghatározott esetben az ügyfelet, annak meghatalmazottját, a rendelkezésre jogosultat, továbbá a képviselőt azonosítani és személyazonosságának igazoló ellenőrzését elvégezni.
(2) A szolgáltató az azonosítás során legalább az alábbi adatokat köteles rögzíteni:
a) természetes személy
aa) családi és utónevét (születési nevét),
ab) lakcímét,
ac) állampolgárságát,
ad) azonosító okmányának típusát és számát,
ae) külföldi esetében a magyarországi tartózkodási helyet;

Lakcím igazolására a lakcímkártya való.Nem más.Mert az okmány. A számlalevél nem hivatalos okmány.

trux77 2011.12.02. 09:07:48

hátha még olvassátok, itt amásik fél írja le a történetet : "Durva! Hogyan cselekedtetek volna a helyünkben?"
ez a gyakorkerdesek pont ho oldalon lett feltéve :)

DvDvDv 2011.12.02. 12:31:06

@trux77: Hála neked, akkor ezúton szeretném az oldalon köszönteni Sz-t! :)
Mert tuti olvassa a levelet és a kommenteket.
Kedves Sz, a kellemetlenségek végett kérlek vedd fel velem a kapcsolatot, ha valamit nem úgy látsz, ahogy én! Üdv.: Dv

sylon 2011.12.02. 14:50:53

Utálom ha valaki bunkó!
Végre hallok olyat hogy a bunkó őrt kirúgták a taplósága miatt!
Nagyon helyes!

Xezs 2011.12.02. 19:12:02

@trux77: Egy linket igazán idebaszhattál volna. Faszom fogja keresgélni.

hollydollyy 2011.12.02. 22:06:37

Nem tudom,hogy azok az emberek akik most itt nagy többségben véleményt mondanak ők mit és hol dolgoznak? Az ő munkahelyükön ki van zárva a hibázási lehetőség? Szerintem nem.... az rendben van,hogy rendszerekkel dolgoznak, de akik mögötte ülnek ugyanolyan emberek, mint mondjuk te aki befizetett. De ezek szerint TE olyan fantasztikusan ügyes, tanult, intelligens vagy, hogy sem eddig sem ezek után nem fogsz hibázni....A TE hibáid valószínűleg soha nem derülnének ki mert nem emberekkel dolgozol, nem tudsz "jót vagy rosszat" tenni másoknak. Még egy dolog: a különbséget sem tudod átutalás és befizetés között... ilyen stílusban megnyilvánulni és ennyi helyesírási hibával kritizálni másokat..... hát kérem EZ a magyar valóság!!!

DvDvDv 2011.12.03. 09:53:09

@hollydollyy: Részben igazad van, viszont egy banktól profizmust vár az ember. Nem azért viszem be nekik a pénzemet, hogy utána máshol landoljon. Erre költik a te és az én pénzem kamatait, hogy olyan rendszereket alakítsanak ki, amelyek 100 %-os precizitással látják el a feladatokat. Egyébként, ha már ilyen megmondóember vagy, kérlek tedd közkinccsé a hipotézisedet, hogy te ilyen helyzetben mit tettél volna?! Nem írtad volna meg senkinek? Nem tetted volna közzé, hogy mások is tanuljanak az esetből? Az okos a más kárán tanul... Ha nem teszem közzé, akkor senki sem tanul az esetből. Igen, én is ember vagyok, én is ludas vagyok az esetben, de eléggé jogtalannak tartom a hozzászólásodat.

Xezs 2011.12.03. 16:31:31

@DvDvDv: Csak egy kérdés: hiszel még a télapóban?

Hiszed, hogy egy banknál csak tévedhetetlen emberek dolgoznak? Ha tudnád, hogy napi szinten hány elkúrás van egy banknál, leesne az állad. De hidd el, még mindig sokkal kevesebb elkúrás van ott, mint sok más olyan munkahelyen, ahol olyan magasak a minőségbiztosítási irányelvek.

Egyébként meg bárki szabadon válthat bankot, demokrácia van, vagy mi.

Xezs 2011.12.03. 16:32:33

*ahol NEM olyan magasak a minőségbiztosítási irányelvek.

Kengyelfutó Gyalogkakukk 2011.12.17. 23:05:06

@MacChicken:
én egy kicsit korábban, mint nemrég, de az sem volt rég :)
süti beállítások módosítása