Tékozló Homár

Összehajtotta a DPD a szervert

2011.12.21. 09:38 | jackyll | komment

Fizikai nehézség nem jelenthet akadályt. Ha egyszer csak kanyarban fér be a szerver a repülőbe/kamionba, akkor úgy fogják szállítani. Naiv ügyfélék 50 ezer forintért elbuktak egy 2000 angol fontos rendelést a DPD közbenjárásával:

2 db szerver gépet küldtünk ki megrendelésre Angliába egy cégnek. Az egyiket eldeformálódva kapták meg, tehát a szerver is tud hajladozni, a másikban szétcsúsztak az alkatrészek, egy fontos bekötési pont eltört. Csomagonként 520 euro biztosítás van a szállítmányon, mi mégsem kaptunk kártérítést. Az indoklás az volt, hogy az angol cég nem jelezte azonnal a futárnak a csomag sérülését, valamint nem őrizték meg a csomagolását.

Tehát amikor bárki elküld egy értékes csomagot valahová, előtte nyomozza ki, hogy ki fogja átvenni. Ezután tökéletes angol nyelvtudás birtokában írasson alá vele egy szerződést, hogy vállalja, nem engedi elmenni a DPD futárt, még akkor sem, ha nem lát a dobozokon külsérelmi nyomot, mert lehetséges például,  hogy a „focimeccs” után átcsomagolták, és belül mégis csak van valami bibi. Szóval szépen ültesse le a futárt, és ne engedje el, amíg ki nem bontja a csomagot és meg nem győződik a tartalom épségéről. Ha gond van, azonnal írasson helyszíni jegyzőkönyvet, és legyen kéznél digitális fényképezőgép is.

Ekkor megtörténik az amire gondolunk, már megint ezek a macerás magyarok, mondják Angliában  - joggal – és nem kell rendelnek több árut. Tipikus magyar mentalitás mindenki rosszul jár, mi elbuktunk több mint 2000 angol fontot, DPD pedig egy jól fizető partnert. Ja, és az oda-vissza szállítás  50.000,- Ft volt.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.21. 09:41:33

" Csomagonként 520 euro biztosítás van a szállítmányon, mi mégsem kaptunk kártérítést. "

Pert a nyakukba, azért ez mégsem kis összeg.

Amúgy mi a f*t tudtak csinálni a cuccal? :D
Amikor legutóbb szervert cipeltem, azt hittem szétszakadok, olyan nehéz volt. Csak volt anyag ebben is :D

Dr. Kix 2011.12.21. 09:42:13

Már sokadszorra mondom, hogy a DPD-t messzire el kell kerülni. Tőlem loptak, aztán b@sztak kártérítést fizetni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.21. 09:45:10

@Kix: Nekem még nem volt velük bajom, bár már vagy fél éve használtam utoljára a szolgáltatásukat.

Általában laptopot meg monitort küldtem velük, és semminek nem lett baja (max. nekem, mert csak embertelen időpontokban vesznek át csomagot errefele, és utálok korán kelni).

De amúgy simán megállnak a történetek, sajnos a magyar mentalitásba belefér.

mortalwombat 2011.12.21. 09:46:37

Uhri Gállér vádzsok! Mosth megpróhbáok egy servert hajlítani. 1..2..3... hájolj!

Dr. Kix 2011.12.21. 09:48:47

@ColT: Vmi olyan futárszolgálat kellene Magyarországra, ahol nem magyarok dolgoznak? :) Átmegy 10 ember kezén a cucc, elég ha ezek közül csak 1 f@sz, már szopórollerrel gurulsz tovább. Úgy néz ki, hogy ezt az arányt azért hozza a magyar nép! :)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.12.21. 10:00:36

@mortalwombat: háde Geller! ha mán meghajlíntod, azér arra ügyelhetné, hogy a szerver múúúúúúkoggyon is!

mortalwombat 2011.12.21. 10:11:33

@Horváth Lajos: Miért? A masnira görbített kanállal tudnál enni?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.21. 10:15:57

@Kix: Szerintem a román vendégmunkásokkal sem járnánk jobban :D

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.12.21. 10:48:07

@mortalwombat:
nem, de az nem is olyan kurva drága mint egy szeró.

Félre Beszélő 2011.12.21. 10:48:37

A DPD-nél (is) lehet felülbiztosítást kötni értékesebb küldeményekre, mi is szoktunk, ha valami drágább motyó megy, csak az plusz pénzbe kerül. Spórol a posztoló, aztán panaszkodik. Velünk mindig korrektek voltak, de a mai világban észnél kell lenni. Nyilván pénzbe kerül a biztosítás, ha minden csomagra 1 millió Eur lenne a biztosítás, akkor meg a szállítási díjat sokallná...

Egyébként meg az ÁSZF-ben simán lehet rögzíteni a szállítási sérülésekkel kapcsolatos reklamációk módját, illetve az átvevő kötelességeit (pl. a csomag sértetlenségének ellenőrzését).

Egyébként meghalt a Zámbó Jimmy, ez sokkal nagyobb esemény.

Félre Beszélő 2011.12.21. 10:55:10

2501-3000 EUR összegig a felülbiztosítás díja 6,8 EUR lett volna.

Ezt sikerült megspórolni...

Skodakék Fábia 2011.12.21. 10:58:13

@Félre Beszélő: spórol vazze? 520 euró neked spórolás?

Félre Beszélő 2011.12.21. 10:59:48

Nem, 6,8 EUR a spórolás: ennyivel kellett volna többet fizetni ahhoz, hogy a teljes érték biztosítva legyen, ne csak 520 EUR-ig. Melyik része nem érthető?

Skodakék Fábia 2011.12.21. 11:02:24

@Félre Beszélő: az a része nem érthető hogy ha az 520 EUR-ra nem fizetnek akkor vajon a 6,8 EUR-ra vajon fizettek volna?

ámbátor 2011.12.21. 11:04:38

A futár addig nem adja ki a cuccot, amíg alá nem írtad, hogy átvetted. Max a dobozt járhatod körbe, hogy roggyant-e. Ha roggyant, nem veszed át. Amíg nem írod alá, hogy átvetted, nem bonthatod ki. Ha aláírtad, a futár lelép. Esetleg magánemberként érdeklődésből maradhat, de akkor se fog neked tanuskodni, ha tisztán látja, hogy a csomagban törmelék van.
Az egyetlen orvosság a csomagbontás teljes folyamatát rögzítő kamera. Ha elfogadja a bíróság. De az is szükséges feltétel, hogy a becsomagolást is rögzítse a küldő fél, különben a futárcég azt fogja mondani, hogy már eleve törmelék volt becsomagolva.
Csak a be és kicsomagolást rögzítő feltételekkel lehet a futárcéget sarokbaszorítani.
Ki van ez találva.

Félre Beszélő 2011.12.21. 11:06:56

@petrócselly: Ha átvételkor nem jelzik, hogy gond van, akkor miért is kellett volna fizetniük? Ha mi kapunk valamit és látom, hogy sérült a doboz (volt már iylen), akkor alap, hogy a futár marad, amíg ki nem bontjuk, de minimum jegyzőkönyvet veszünk fel, közösen, valamint fotózunk, stb. Nem az oviban vagyunk, a saját érdekeinket meg kell tanulni megvédeni. Most jut eszembe, a két éve vett mobilom is sérülten érkezett a postán, de csak most vettem észre. Kérem a biztosítás alapján vissza az árát! Hol élsz Te?

Félre Beszélő 2011.12.21. 11:10:20

@petrócselly: Látom a gyk ki kell fejteni kicsit: az 520 EUR, az az a biztosítási összeg, ami alapban benne van a szállítási díjban, azaz ekkora összegig térítenek, ha nem emeled meg - külön díj ellenében - a felülbiztosítási összeget. Ha az 520 neked nem elég, akkor a táblázatuk szerint 2501-3000 EUR összegre emelés 6,8 EUR plusz költségbe kerül.

Ezt sikerült megspórolni. Így már érthető?

2011.12.21. 12:31:13

aki szervert postán küld sikeres ember nem lehet! "miértnem eresztettétek le hajóval inkább?"

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.21. 13:06:56

@Félre Beszélő: "2501-3000 EUR összegig a felülbiztosítás díja 6,8 EUR lett volna."

Mert ha az 520 Eurót nem fizetik ki, a 3000-ret kifizették volna?

Egyébként pedig valaki nyert: a DPD 50000 forintot.

akárki lehetek:-) 2011.12.21. 13:12:22

@ámbátor:
Nekem pc alkatrészt szokott hozni futár. Eddig még mindig türelmes volt mindegyik amíg belenéztem a csomagba, hogy rendben van-e minden. Utána aláírás és mehet isten áldásával.

anarch 2011.12.21. 13:14:46

@Félre Beszélő: Tehát szerinted ha az 520 eur-t nem fizették ki, azrt a 3000-et már dalolva kifizetnék? Sales-e vagy?

VilMarci 2011.12.21. 14:06:01

Mivel kép nincs az elhajlott szerverről, nem lehet az, hogy esetleg a vevő szerette volna féláron megúszni a karácsonyi bevásárlást?

A_blogger 2011.12.21. 14:12:31

@akárki lehetek:-): nem halt meg, csak hazaköltözött.

akárki lehetek:-) 2011.12.21. 14:59:12

@A_blogger:
És Kim Dzsong? Akkor ő is csak költözött? Tegnap már holt volt!

eMJe 2011.12.21. 15:12:25

@ámbátor: Addig nem írom alá, amíg át nem vettem. Az átvettem szóban a lényeg, ha nem vettem át, akkor hogy írnám alá, hogy igen?
Eddig mindig megvárta a futár, amíg kibontom, ellenőrzöm, és csak utána írom alá. Igaz, nem is DPD-vel szállíttatok.
Posztoló meg perelje a céget, akinek küldte. Pénztártól való távozás után reklamál? Bizonyíték nélkül is hiába, vagy külföldön hülyék élnek?

eMJe 2011.12.21. 15:14:05

@ámbátor: Addig nem írom alá, amíg át nem vettem. Az átvettem szóban a lényeg, ha nem vettem át, akkor hogy írnám alá, hogy igen?
Eddig mindig megvárta a futár, amíg kibontom, ellenőrzöm, és csak utána írom alá. Igaz, nem is DPD-vel szállíttatok.
Posztoló meg perelje a céget, akinek küldte. Pénztártól való távozás után reklamál? Bizonyíték nélkül is hiába, vagy külföldön hülyék élnek?

eMJe 2011.12.21. 15:15:30

@ámbátor: Addig nem írom alá, amíg át nem vettem. Az átvettem szóban a lényeg, ha nem vettem át, akkor hogy írnám alá, hogy igen?
Eddig mindig megvárta a futár, amíg kibontom, ellenőrzöm, és csak utána írom alá. Igaz, nem is DPD-vel szállíttatok.
Posztoló meg perelje a céget, akinek küldte. Pénztártól való távozás után reklamál? Bizonyíték nélkül is hiába, vagy külföldön hülyék élnek?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.12.21. 17:48:01

@Félre Beszélő: magyareazod a semmit, ha 10 milliora biztositottak volna, akkor sem fizettek volna, mert nem reklamaltak azonnal
a hozzaallas botranyos, gondolom senki sem zu szet egy ertekes cuccot, csak hogy szerezzen biztositasi penzt
olyan nincs , hogy minden csomagot minden ceg, vagy maganszemely, menjenn az barmilyen uton a helyszinen le tud ellenorizni
nincs ra mod

Félre Beszélő 2011.12.21. 18:35:51

Egyébként ha Kadhafi reklamált volna, neki első szóra fizettek volna, de ő már meghalt. Szerintem Kim Dzson Il-nek se tudtak volna ellentmondani, de basszus, ő is halott. A Castro él még? Egy diktátorral senki sem mer ellenkezni, még a DPD sem, még akkor sem, ha a pénztártól való távozás után reklamál, a golyótól mindenki 1/2.

Félre Beszélő 2011.12.21. 19:24:42

@hagyma: Hát szerintem meg eléggé necces ekkora gondatlanság mellett végigvinni az igazát. Amerikában ez működik, tudom, mert ott fontosabb nem elveszteni a vevőt, mint a kár a cégnek, működik az IKEA-ban is, mert ott az árrésbe bőven belefér, de ha ez megállná a helyét, akkor mindenki reklamálná, hogy eltört a csomagban az 5000 dolláros/euro-s, akármekkora értékű valami. Mégis meddig reklamálhatod meg és milyen módon a sérülést szerinted? 1 óra? 1 nap? Vagy 2 hét múlva is, csak mert addig ki se nyitottad a dobozt, de becsszóra, senki nem nyúlt hozzá addig nálunk, istenbizony így kaptuk, már sérülten.

Egyszer vettem egy tubusos kiszerelésű gyógyszert. Nem használtam, de ott volt a polcon, ha kell, legyen. Aztán észrevettem, hogy a doboz félig átázott. Kinyitottam, a tubus még le volt fóliázva gyárilag, látszott rajta, hogy nem használta még senki, hanem a menetes rész és a tubus teste között vált szét a két rész. Visszavittem a patikába legközelebb. Úgy hajtottak el, hogy szólni sem tudtam, pedig baromira gyári hiba volt, mégsem mondták, hogy OK, visszaadjuk a beszállítónak és kicseréljük. Na, ez a pofátlanság, nem az, ha sérült csomagolással jön a termék és kidobálok mindent, amivel bizonyítani lehetne, hogy így kaptam és utána reklamálok.

ozikS 2011.12.21. 20:06:44

Ismerős postás mesélte nekem, hogy a raktárban egy idióta (minimálbérért) éppen focizott egy csomaggal, aztán a pofája lesült megismerte a csomagot,mert ő vitte ki.
A címzett így várta : ÁÁÁÁ megjött a HTC telóm !....

Megdobbent 2011.12.21. 22:39:14

... es a helyzet csak rosszabb lesz.

megamenn 2011.12.22. 08:20:36

Én kaptam már CD lejátszót ( öreg darab, prec. mechanikával )elektroncsövet Póóóóstával, nem volt gond. De mással sem, pl. könyv, plüssállat, kőgolyó, fakocka :)

labi 2011.12.22. 10:15:20

@ámbátor: "Amíg nem írod alá, hogy átvetted, nem bonthatod ki."

Igen, valóban szoktak nyifogni azért hogy én minden esetben mégiscsak kibontom az aláírás előtt. De v erekedés még nem volt miatta, úgyhogy csak nyugodtan.

fektoh 2011.12.22. 10:20:52

A futárcég egy szimpla csomagos küldeménynél csak a sértetlen külső csomagolással tartozik elszámolni, nem tudja (ne is tudja, ha lehet), hogy mi van a dobozban. Pont ezért az átvevőnek ezt kell alaposan megvizsgálnia, és csak akkor átvenni a küldeményt, ha kívülről OK. A futárnak csak abban az esetben kell megvárnia a bontást és belső tartalmi ellenőrzést, ha sérült a csomagolás (ekkor viszont kötelező ottmaradnia). Ekkor viszont az átvevőnek érdemes kamera felvételt készíteni, illetve minden esetben jegyzőkönyvet kell felvenni (ezt egyébként a futárnak magától is meg kell tennie, főleg ilyen multiknak mint a DPD van erre formanyomtatványuk is). Ebben az esetben, ha a belső tartalom sérült, vagy hiányos, akkor a jegyzőkönyv (és a felvétel) birtokában a feladó követelhet kártérítést a futárcégtől, mivel ő bízta meg. Ilyenkor a belső tartalom feladáskori állapotát és összetételét leginkább szintén egy kamera felvétellel lehet igazolni.
A feladó és a futárcég megállapodhat egyébként tételes, csomagoláson belüli átadás-átvételben is, de ez külön szolgáltatás szokott lenni külön díjért, hiszen így a futárnak több ideje fog rámenni, kevesebb címet tud egy nap megcsinálni. Ha sérülés vagy eltérés van persze itt is a külső csomagolás sértetlensége a mérvadó, vagyis az áruátvétel megint csak ennek az ellenőrzésével kell kezdődjön. Mindezektől függetlenül alap, hogy biztosítást mindig legalább arra az értékre kötünk, amekkora az áru (+fuvarktg) értéke. Ha egy cég rendszeresen, üzletszerűen küld csomagot partnereinek érdemes még külön szállítmánybiztosítási keretszerződést is kötnie.

megamenn 2011.12.22. 13:34:14

@estrella negra: Mikor még élt, nem csöveztem...

vprof 2011.12.22. 21:34:36

Ha Nagy Gábor Érdről olvassa a soraimat, adja már meg az e-mail címét, mert a DPD engem bombáz e-mail-ekkel a rendelésével kapcsolatban!

salapapa · http://salapapa.hu 2011.12.23. 11:58:09

@Kix: hozzám épp tegnap jött egy csomag és sértetlenül vettem át. kibontottam, ellenőriztem. ezek után a srác kérdezte, hogy segítsen-e felhozni.
nem, nem védem őket de nekem még sosem volt gondom velük.
jaaaaaa... ez a Trans-O-Flex -remélem jól írtam- cég volt, nem a DPD.

@labi: ezt szoktam én is tenni. nyafoghat, de annyi homárt olvasok, hogy kénytelen vagyok feltartani embert. mindig, kivétel nélkül. de írtam ezt egy másik posztban is.

beste 2011.12.27. 12:18:01

Javaslat a jövőre nézve:
Átvételkor +2 szót ráírni bármilyen nyelven:
"Fenntartással átvéve" "mit Vorbehalt" stb.

Ez már "előreklamációnak" minősül, tehát a különböző nemzetközi szerződésekben foglalt határidőkön belül tudsz igényt érvényesíteni.

Csigorin 2011.12.29. 15:25:12

@beste: akor ezert van kulon benne a francia ikea felhasznalasi feltetleibe (vagy mibe) hogy "felteve hogy kicsomagolas utan is minden rendben van" szavak nem birnak hozzaadott ertekkel...

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2011.12.30. 20:52:09

Nekem egy olyan kocsog hozott csomagot, aki elotte kocsimosoban dolhozott 8 altalanossal

salapapa · http://salapapa.hu 2011.12.31. 02:34:08

@www.Bisex.hu: lehet mégis becsületesebben és az embereket tiszteletben tartva végezte a munkáját mint te.
ejnyeno! olyanokat ekézünk, aki paraszt az emberekkel. a diplomával nem osztanak emberséget.

mohopasi 2012.01.03. 10:00:00

De most tényleg. Mi a toszt tudnak csinálni egy dobozzal, hogy félbehajlik...? Megborultak útköben, vagy mi? :D

Blafit 2012.01.19. 22:08:36

@mohopasi: mondjuk összepréselték a manipulációban, vagy ha raklapra ment, akkor fóliázáskor is összehúzathatták.

Blafit 2012.01.19. 22:11:12

@ozikS: ezért se szabad postára bízni semmit.
süti beállítások módosítása