Hiába kapták el a vaterás csalót
2011.12.21. 14:03 | jackyll

Sajnos az az igazság, hogy akármilyen felületen is találkozon két humanoid, a csalás esélye mindkét oldalon alapból 50%. Ezért aztán az ember kénytelen óvatosan és körültekintően eljárni olyankor, ha például nem látja a másik embert. Ez naiv ügyfélnek nem sikerült. Az viszont hazai jellegzetesség, hogy amíg eBayen az első panasznál megáll a pénz, a Vatera szétteszi a kezét:

Kedves Homár egy tanulságos történetet mesélek el, ami sajnos nem egyedi. Egy évvel ezelőtt vásároltam a Vaterán egy Nokia telefont 40 ezer forintért, amelynek a vételárát még aznap átutaltam. Az eladó megbízhatónak tűnt 10 pozitív visszajelzése volt és minden kérdésre szívélyesen válaszolt. Ezután teltek a hetek és folyamatosan hitegetett, hogy küldi a telefont, később pedig, hogy visszaküldi a pénzt. A végén egy átutalási bizonylatot is hamisított… Az átutalás azóta se történt meg, most pedig már elérhetetlen. A Vaterát értesítettem, hogy ez megtörténhetett az ő hibájuk is, mert ők biztosítottak teret a csalásnak.  Ők arra hivatkozva, hogy ők csak egy piactér és semmi közük semmihez nem kártalanítanak. "A Vatera nem avatkozik bele a felhasználók közötti jogvitákba, tranzakciókba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó mentesíti a Vaterát mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítéstől."

Szűrt kommentelők
Meglincselték egy jegy miatt
2011.12.21. 12:35 | jackyll

Talán mégis jobb lenne, ha gyorsan csődbe menne a BKV, akkor a kabáttépő trollokra se lenne pénz:

Két jegyem volt, egyiket az Örsön kilukasztottam, rögtön szemrevételezte az ott álló ellenőr. Bólintott és tovább engedett a metróra. Leszálltam az Astorián, ott elém állt egy ellenőrnő aki viszont már nem fogadta el a jegyem. A fehér vonalat már átléptem, meglökött és a közteresek odaléptek 3an. Elég rohanós volt a napom, otthon felejtettem az irataim, pénztárcám is.

Szűrt kommentelők
Okostévét vásárolni nehéz buták közt
2011.12.21. 11:32 | jackyll

Ne higgyenek senkinek, minden technikai specifikáció hazudik, vagy legalábbis hangzatos reklámbullshit. 200Hz mozifilmekhez? Dolby Surround vagy DTS 2x 8 watton? De a legjobbak mind közül a Smart-funkciók. Most végre vért izzadva pötyöghet a Youtube keresősávjába távirányítóval, hogy aztán csodálatosan képfeljavítva nézhesse a macskás videókat 107 centiméteren! Miluék több hipermarketben is megpróbáltak okostévét vásárolni, nem egyszerű.

Akartam egy tévét karácsonyra, de annyira nehéz volt, hogy le kell írnom :) ím a sztori, kicsit hosszú, 4 eladónál próbálkoztunk. Elöljáróban: SATURN Aréna: 2 pont, TESCO Aréna: 1 pont, AV Planet: 1 pont, Elektrooutlet.eu: 5 pont.

Szűrt kommentelők
Az unazkozó internetezők meghekkelték a Nescafét
2011.12.21. 10:13 | jackyll

Csak érintőlegesen fogyasztóvédelmi téma a nyereményjáték, de az Indexen annyira lelkesen oknyomozták ki a Nescafé facebookos játékát, hogy egy posztot ide is megér. Az utolsó őszintének tűnő reklámeszköz, az igazából aljas indokból szénnéhájpolt lájkolás segítségével, illetve egy nemzetközi lejáratókampánnyal sikerült elérni, hogy a nyereményjátékról kizárt versernyző öccse mégiscsak kapjon egy különdíjat.

A Nescafé által indított nyereményjátékon a szakmai zsűri annak ellenére sem juttatta a döntőbe Szolnoki János pályázati anyagát, hogy 47 ezer szavazatot kapott a Facebookon. Az eset példátlanul felháborította a Szolnokit támogató internetezőket, ezért a Nescafé igyekezett kompromisszumos megoldást találni. A vállalat háromféle opciót ajánlott Szolnokinak: a Facebook-oldalukon támogatnák az alapítványukat, átutalnának egy összeget a mozgássérült kisöccse iskolájának, vagy kirándulásra vinnék a gyerekeket a Nestlé csokoládégyárába. Sikerült megállapodni a céggel, ennek értelmében a Nescafé ötezer dolláros támogatást biztosít a Pető Intézetnek, ahol Szolnoki öccse tanul.

Az internet haragját nem érdemes felkelteni, kedves multinacionális vállalatok, hiszen rengetegen unatkoznak a gép előtt, akik másodpercek alatt összehoznak egy fenyegető tömegnek látszó Facebook-Tumblr-Twitter hálózatot, amiből úgy tűnhet, hogy elég sokan utálják őket.

Szűrt kommentelők
Összehajtotta a DPD a szervert
2011.12.21. 09:38 | jackyll

Fizikai nehézség nem jelenthet akadályt. Ha egyszer csak kanyarban fér be a szerver a repülőbe/kamionba, akkor úgy fogják szállítani. Naiv ügyfélék 50 ezer forintért elbuktak egy 2000 angol fontos rendelést a DPD közbenjárásával:

2 db szerver gépet küldtünk ki megrendelésre Angliába egy cégnek. Az egyiket eldeformálódva kapták meg, tehát a szerver is tud hajladozni, a másikban szétcsúsztak az alkatrészek, egy fontos bekötési pont eltört. Csomagonként 520 euro biztosítás van a szállítmányon, mi mégsem kaptunk kártérítést. Az indoklás az volt, hogy az angol cég nem jelezte azonnal a futárnak a csomag sérülését, valamint nem őrizték meg a csomagolását.

Szűrt kommentelők
Elfogyott a rendszámra a matrica
2011.12.20. 10:17 | jackyll

Aki Karácsony előtt akar műszakit szerezni, annak rendesen össze kell hangolnia az államigazgatást!

Pár hete kiderült hogy lejár dec. közepén az autó műszakija. Ez már egybe van vonva (végre-valahára) a környezetvédelmi vizsgával. El is mentem egay márkaszervízbe - kijelölt vizsgaállomás, elvileg - levizsgáztatni az autót, le is vizsgáztattál - de az új szabályozás értelmében a rendszámra a plakette, és a forgalmiba a pecsétet az okmányirodában kell kérni, de 15 napon belül ám, ők ezt "nem csinálhatják meg" - annak ellenére hogy eddig minden évben ők csinálták... márkaszervíz, kijelölt vizsgahely, eddig a környezetvédelmi vizsgát is csinálták. Na mind1, az egyszeri polgár fizet, és amikor teendői engedik elmegy a legközelebbi okmányirodába. Ahol kiderül hogy december közepén - elfogyott a rendszámra a 2013-as érvényesítő matrica!

Szűrt kommentelők
A Duna House-nál is elfelejtik a találkozót
2011.12.20. 09:36 | jackyll

Kacort hiába veti fel a pénz, a Duna House ingatlanközvetítőit nem bírja rávenni, hogy megnézzék a kiszemelt ingatlant:

Azon szerencsések közé tartozom, aki megengedheti magának, hogy ingatlant vegyen manapság. A keresési szempontjaimnak kevés ingatlan felel meg, kénytelen vagyok abból a 20-30-ból válogatni. No, de sebaj, találtam egyet, amit érdemes szemrevételezni, a Duna House hirdetése. Fel is hívom a számot, amely a hirdetés mellett szerepelt, bízva benne, hogy a túloldal is eléggé motivált ahhoz, hogy jól tudjunk együttműködni. Egy kedves fiatal hölgy hangja hallatszik a vonal túloldalán. Sajnos új információval nem tud szolgálni, elmondja ugyanazt, amit a hirdetésből elolvasva már tudtam. Nekem ez fekete pont, de azért még nem adom fel, hiszen nekem is korlátozottak a lehetőségeim az igények miatt. Megkérdeztem, hogy össze tudunk-e hozni egy mustrát aznap este? Közli, hogy egyeztetnie kell a tulajjal, ha nem lenne az aznap jó, mikor jó még? Azt mondom, hogy két
nappal később ugyanabban az időpontban vagy ha hétvégén, akkor már nappal szeretném látni az ingatlant.

Szűrt kommentelők
Nem szól az OrangeWays, hogy menjél inkább vonattal
2011.12.19. 14:37 | jackyll

Nem az első eset, és valószínűleg nem is az utolsó, hogy az OrangeWays úgy hagyja ott az utasait, hogy egy emailt nem küld, hogy helló, kimarad egy járat, menjél inkább vonattal.

Aligha tisztelt Orange Ways igazgató,

Szeretném megérdeklődni, hogy mégis milyen alapon nem küldenek autóbuszt a vasárnap esti, leges-legjobban telítődő Budapest-Bécs járatra, megvárakoztatják az embereket az utcán +3 fokban, anélkül, hogy bármilyen tájékoztatást vagy irányvonalat adnának bármilyen formában (email, sms, telefon, a helyszínre kiküldött hostess stb)??!!! Mondanom sem kell, hogy telefonon nem lehetett Önöket elérni egész idő alatt!

Szűrt kommentelők
Fantomizálódott bogár a Trófea Grill gombalevesében
2011.12.19. 13:00 | jackyll

Úgy látszik, már a Homárral fenyegetés is elég, hiszen, amire bekerült a rendszerbe Tibor panasza a Trófea Grill egy levesében talált bogárról, már kapott is egy ingyen ebédet, bár korábban a felszolgáló letagadta a jelenséget. Csak így tovább!

A Trófea Grill újbudai éttermében ebédeltem barátaimmal, ahol egy bogarat találtunk a gombalevesben. Nemhogy nem kértek még elnézést sem, de azt merészelték mondani (a felszolgáló), hogy a bogár nem is volt a levesben. Hát azért a pofátlanságnak is van határa. Vagy nincs?

Szűrt kommentelők
Végtörlesztés Karácsonyra a Budapest Banktól
2011.12.14. 16:54 | jackyll

Naiv ügyfél azt gondolta, hogy a végtörlesztés úgy történik, ahogy az ügyintéző mondja a bankban, és nem úgy, ahogy aláírt. 10 vagy 60 nap alatt írják jóvá az összeget, végülis majdnem mindegy.

Kedves T.H., Kedves Végtörlesztő Sorstársaim, az alábbi sorokat figyelmesen olvassátok és ne kövessétek el azt a hibát, hogy hisztek az ügyintézőknek! Én a Budapestbanknál érdeklődtem, hogy is lehetne végtörleszteni, kiderült, hogy újabb hitel nélkül max 15 perc alatt kész a papírmunka  és 10 nap alatt a tőke beérkezése után jóvá is írják a hitelt. El kezdtem begyűjteni a családi, baráti kölcsönöket, lenullázva magamat és mindenkit teljesen karácsony előtt:( 1 hét múlva nagy lelkesen vissza is mentem a bankba, a hölgy gyorsan el is intézte a papírmunkát. Teljesítési határidőnek biztos ami biztos 60 nap lett megjelölve. Megállapodtunk az ügyintézővel, hogy 3 nap múlva is elég az utalás indítása, mivel 10 nap alatt úgyis jóváírják, majd még 15 nap és megkapom a törlési igazolást. Juhéééé, a következő törlesztőrészletet már megúszom és az lesz a karácsonyi ajándékok fedezete. Rohanás haza, mobilbankon elutalva, előtte 4 x ellenőrizve, biztosan pontos az összeg, jó helyre menjen. Biztos, ami biztos 2 hét után személyesen érdeklődtem az ügyintézőnél, hogy megérkezett-e az utalás, jóvá lett-e írva, sajnos akkor nem működött a rendszerük, így nem tudta megmondani, de visszahívást ígért. És lám fel is hívott másnap közölve a rossz hírt, hogy még nem sikerült lekönyvelni, de hamarosan meg fog történni.

Szűrt kommentelők
A napi 5 vásárlásra limitált bankkártya
2011.12.14. 13:23 | jackyll

Okapi sajnos pont a lényeget felejtette le különösen hangulatos karácsonyi leveléről, vagyishogy melyik "tetves bank" chipes bankkártyájával nem lehet szinte sehol fizetni. Illetve melyik az a bank, amelyik napi 5 darab vásárlásban limitálja a fogyasztást, amit csak ideiglenesen lehet feloldani 48 órára?

Dzsi kibaszott Hád.

Megtörtént a háromévente esedékes bankkártyacsere, dombornyomott és elektronikus, ezeken már chip is van (nem lehúzzák, hanem bedugják, máris sikerült otthagyni egy vásárláskor), kurva rondák,  nyilván a bankadó meg a végtörlesztés miatt nem futja rendes grafikusra. Menetrend szerint érkezik a Karácsony előtti idegbaj is, ami elől fejenként havi kétszázötven nettó (plusz év végi prémium) alatt nincs menekvés. Ha rokonaid, gyereked és frankhiteled is van, akkor ennyi pénzből is belerokkansz, mire vállalható ajándékokat szerzel. Ünnep és vásárlás problematikájához most legyen elég annyi, hogy végül is adni jó, és kapni sem rossz.

Szűrt kommentelők
Eladták, de nem cserélik a bekapcsolhatatlan iPhone-t
2011.12.14. 12:31 | jackyll

A viszonteladói T-pontokkal egyáltalán nem törődik az extelefonmonopólium, ezért lehetséges, hogy rengeteg helyen retardáltakat alkalmaznak. Akik új telefon vásárlásakor nem próbálják ki, hogy tényleg működik, bekerülnek a végtelenségig szervizelős történetbe. Hihetetlen, hogy Magyarországon bárki büntetlenül, azonnali csere helyett szervizbe küldi a vadiúj, be sem kapcsolt készüléket:

Immáron 5 éve ebben az üzletükben (Szfvár, Auchan üzletsor, LSS) intézzük az előfizetésünkhöz kapcsolódó teendőinket. Az értékesítő kolleginák teljes mértékben hanyagok, nemtörődömök és vérlázítóan felkészületlenek. A mobilfizetés szolgáltatáshoz pont 2 éve nem tudnak hozzászólni.  Zárás előtt fél órával azt mondják már nem lehet számlát befizetni, de mikor a minap ugyanabban az időben mondtuk, hogy iphone-t szeretnénk venni, egyből ajánlkoztak az azonnali ügyintézésre. Tegnapi nap folyamán készülékváltással vásároltunk egy iphone készüléket, mondanom sem kell ki sem nyitották a dobozt, mert szerintük ők úgysem tudnak vele mit kezdeni, mert szerintük neten kell aktiválni, és addig bekapcsolni sem lehet... Már hogyne lehetne bekapcsolni, a netes aktiválás csak az alkalmazások teljeskörű kihasználása végett fontos… Hazaértünk, kibontottuk, megpróbáltuk beüzemelni, de be sem kapcsolt. Ma újra autóba ültünk (2011.12.11.), hogy visszavigyük minél előbb, jelzem a visszavételkor még 24 óra sem telt el.

Szűrt kommentelők
Miért zárják le a Váci úti Tesco parkolóját?
2011.12.13. 14:53 | jackyll

A gigantikus méretűre kibővített Váci úti Tesco parkolójában eddig ismeretlen okok miatt sorompókat szereltek fel. Ezek szintén ismeretlen okból néha lezárva maradnak, így az autósok nem jutnak be a focipályányi üres területre, és vásárolni sem tudnak, minthogy a közelben máshol megállni nem lehet.

Egy szösszenet szeretnék Veletek megosztani a karácsonyi bevásárláshoz: örömmel tölt el, hogy nem minden kapitalista, multinacionális hipermarket próbál hasznot húzni a Karácsonyból. Egy hét alatt már másodszor nem tudok bejutni a Váci úti Tecsó parkolójába. Nagyon okosan lezárták sorompókkal az egész parkolót (hogy mi okból, azt az alkalmazottak sem tudták, mert továbbra sem őrzött a parkoló - az elmúlt egy hónapban 2 ismerősömnek is ellopták onnan az autóját-).

Szűrt kommentelők
Ellepik az ingyenélők az IKEA-t?
2011.12.13. 13:37 | jackyll

Kivételesen nem egy konkrét termék, hanem az áruház "családbarát" intézkedéseit kihasználó nem vásárló vendégekkel szemben emelte fel a billentyűzetét Magnus Heron. Szerinte el kellene gondolkodnia az IKEA-nak, hogy mennyiben járul hozzá a kulturált bútorvásárláshoz, hogy a mindent levámpírló ingyenélők megszállják az éttermet és a büfét a bejáratnál. Az ingyenkávét állítólag már a tömeghez silányították, naiv termékfejlesztő azonban további változtatásokat javasol. Levelére az IKEA is reagált, szerintük határozottan javult a helyzet nyár óta.

Elegem lett az IKEA Magyarországon folytatott tevékenységéből így írtam nekik egy levelet a vásárlók kiszolgálásával kapcsolatban. Meg is jött a válasz!

Tisztelt IKEA Ügyfélszolgálat! Az idei évben többször is felmerült bennem a gondolat, hogy írok Önöknek, de a mai nap végképp arra sarkallt, hogy leírjam gondolataimat az IKEA magyarországi tevékenységével kapcsolatban. Több éve rendszeres IKEA vásárló vagyok, több százezer forintot otthagytam már Örs Vezért téri áruházukban. Eleinte élmény volt a vásárlás, kellemes hangulatban lehetett eltölteni az időt, enni egy jót és kedves emberek szolgáltak ki. Mióta bevezették az IKEA Family rendszert ez megváltozott.

Szűrt kommentelők
Az egész Rossmannal megküzdött egy szempillaspirál miatt
2011.12.13. 11:51 | jackyll

Kis híja, hogy nem történt vérontás, miután naiv vásárló véletlenül kipróbált egy nem teszter szempillaspirált az Árkád Rossmannban, de a teljes személyzet így is felvonult. A kiskereskedelmi áron 1200 forintért árult spirál akár 5-600 forintra is visszavághatta volna az idei, gondolom alapból nem túl vidám forgalmat, ugrott volna a karácsonyi bónusz az egész cégvezetésnek. A végtelennek tűnő rendőrséggel fenyegetésnek végül meg lett az eredménye, naiv ügyfél végül kifizette.

A tegnapi napon áldozata lettem egy unatkozó, rossz indulatú, paranoiás biztonsági őr fontoskádásának, aki hónapok óta börtönőr stílusban beszél az illatszer üzletben termékeket kipróbáló vevőkkel. Mivel gyakran járok az Árkád Rossmann üzletébe, többször tanúja voltam az őr marketing romboló viselkedésének, de most engem is megzsarolt, pedig az egyetlen bűnöm az volt, hogy kipróbáltam egy szempillaspirált, amiről azt hittem hogy teszter. A cég ügyfélszolgálatára írt levelem, melyre még nem kaptam választ, bemásolom a levél aljára.

Szűrt kommentelők
Túszul ejtette az Acer szervize a laptopot
2011.12.13. 10:20 | jackyll

Balázs nem érti, hogyan pusztulhatott el szeptemberben vásárolt Acer laptopjának alaplapja egy hivatalosnak tűnő BIOS-frissítéstől. Illetve azt sem érti, hogy miért kellene még 7 ezer forintot fizetnie, hogy visszakapja a gépet, ha mégsem kéri a nem garanciális, 80 ezer forintos alaplapcserét. Hívjuk a nemzetbiztonsági szupercsoportot, hogy kiszabadítsák a gonosz csehek karmai közül?

Szeretnék egy kis segítséget kérni, mert én már nem értem, hogy mi a franc van itt. Szeptemberben vásároltunk egy Acer laptopot. Szükségem van rá az egyetemen ezért a család szépen csatlakozott a hitelből vásárlók csoportjához és megkaptam a gépet. Nem egy csoda, de amire kell arra jó. A gondjaim akkor kezdődtek, amikor a windows nélkül eladott gépre elkezdtem telepíteni. Felraktam az oprendszert majd jöttek a driverek. És itt történt a baj. Frissítettem a biost is. Sokszor csináltam már ilyet, szóval eszembe sem jutott, hogy baj lehet miatta. De lett. az Acer hivatalos oldaláról leszedhető bios ugyanis kicsinálta a gépet.

Szűrt kommentelők
Az évtized akciója!
2011.12.12. 17:40 | jackyll

kihagyhatatlan_mrsale1.jpg Extrém kedvezményes vásárlási utlvány, azonnal nyer minden nap! Meg sem kell mozdulnia, csak dől a pénz! Ezt szerintem direkt nekünk csinálták. Látott már valaki élő embert, aki egy 5000 forintos vásárlási utlványért többet adott ki, mint 5000 forint? Esetleg dedikált példányok?

Szűrt kommentelők
Legjobb lefedettségnél is szakadozik a Hipernet?
2011.12.12. 13:28 | jackyll

Hány G-re van még szükségünk, hogy stabilan működő mobilnetünk legyen? A Telenor Hipernetről eddig csak rosszat hallottunk. Most a lefedettségi térkép szerint egy belső kerületből kaptunk jelentést, hogy szakadozik a 21 helyett 7 Mbps sebességű hálózat.

Ez év szeptemberében vásároltam egy telenor hipernet 21 internetes csomagot. Tudom sikeres ember nem lehetek, mert mobilnetet használok, de jelenleg csak ez a lehetőségem van. Becsábított a nagy sebesség, plusz az éjszakai 100Gigás limit, ami valljuk be leírva, kimondva igen jól hangzik a többi szolgáltató ajánlataihoz képest. Csakhogy a valóság messze nem ilyen szép és jó.

Szűrt kommentelők
Samsung mosógép a Tescóból, mi baj lehet? (frissítve)
2011.12.12. 12:49 | jackyll

Naiv ügyfélnek karácsonyra sikerült bevásárolnia egy olyan Samsung mosógépet, amit nem a Samsung forgalmaz. Nyilván a szerviz és a garancia sem hasonlít a Samsungéra. Most azt fontolgatja, hogy visszaviszi az egészet, ahogy van, mielőtt valami baja esik.

UPDATE: 12/13: Naiv ügyfél személyes panaszára kapott egy másik garancialevelet, egy másik mosogép dobozából. Hepiend az oldal alján.

Már sokszor megfogadtam, hogy nem veszek semmilyen elektronikai készüléket a TESCO hipermarketekben, mivel azonban a kiszemelt mosógéptípus (Samsung WF0600NXW) több általam megkeresett Győri üzletben sem volt elérhető, és nem ígérték karácsony előtt, ezért mégis a ráfanyalodtam a TESCOra. Hatalmas roham volt az ünnepek előtt, de mivel többség az akció Indesit mosógépeket vette, így simának tűnt a vásárlás. A gép korrektnek tűnt, mivel nem volt kiírva, megkérdeztem az eladótól a jótállást, hogy mindenütt 2 év, ugye náluk is? - nyilván! Az információs pultnál azt mondták, hogy mivel a garanciajegy a becsomagolt gép dobjában van, ha nem akarom kicsomagolva szállítani, hozzam vissza a papírt később a blokkal együtt. Csak itthon kibontva vettem észre, hogy amit mellékeltek papírt, az semmit sem ér!

Szűrt kommentelők
Csendes popcorn kukorica nélkül
2011.12.12. 11:56 | jackyll

FreddyD a hétvégén is a megszokott Microwave Popcorn márkájú kukoricát szerette volna pattogtatni, de az új, hangtompított modell még nem érett meg a kereskedelmi forgalomra. Hajtás után videó:

Egy egyébként bevált és finom almás-fahéjas popcorn most ilyen meglepetéssel szolgált. Már mikor beraktam a mikróba, furcsán könnyű volt, de még nem nagyon foglalkoztam vele. Pechemre vásárláskor egyszerre többet is összefogtam, így a boltban nem vettem észre.

Szűrt kommentelők