Tékozló Homár

Meghibásodott a számlázószoftver a Mélypontban

2012.02.10. 09:24 | jackyll | komment

Bizonyára hamar orvosolják a problémát a Mélypont nevű italkimérésben, mert Bálinttal párhuzamosan egy másik naiv ügyfélnek is pont azzal volt problémája, hogy több tétel szerepelt a számláján, mint amennyit elfogyasztott.

Hatan iszogattunk a Magyar utcai Mélypontban. Már az is gyanús volt, hogy az egyikünknek, aki hamarabb ment haza, nem engedték külön kifizetni a számláját, közölték vele, hogy csak hagyja az asztalon a pénzt a többieknél, és majd a végén elszámolnak. Ezek után kihoztak egy számlát, amin nem túl tisztességes módon csak ilyenek szerepeltek, mint "Gyűjtő1 - 380 forint" - aztán azonosítsátok be hatan (vagy ahányan vagytok), ahogy akarjátok, hogy kinek mije volt. Kicsit soknak tűnt az összeg, de így csak egy dolgot tudtunk biztosan kiszúrni (mert a "bocs, ez sok, szerintem nem oké, de fogalmam sincs, melyik tétel nem jó" elég gyenge vitaindító): az egyik Gyűjtő1-ből hat szerepelt a számlán, pedig semmiből nem ittunk többet négynél.

Amikor kimentünk a pulthoz, hogy erre rákérdezzük, csodák csodájára épp egy másik srác magyarázott egy hasonló történetet: ők egy teát és egy szörpöt ittak, a számlán meg négy tétel szerepel, ráadásul nem olcsó italokkal. A pultos próbált úgy tenni, mintha tényleg nem értené, miről is lehet szó, amikor közülünk már a legutolsó is pontosan megjegyezte, hogy egy tea és egy szörp, akkor még rákérdezett, hogy "tehát akkor egy tea volt csak?" - gondolom, remélte, hátha feladja a kilátástalan küzdelmet. De a srác nem adta fel, úgyhogy 2000 forint helyett 600 forintot kellett fizetnie. Ezek után mi is felvetettük a problémánkat, nemigen tudtak milyen érvet kitalálni, hogy hogyan került a négy sör helyére hat sör.

Más indok mondjuk nem is nagyon lehet, mint hogy reménykednek, lesz valaki, aki gépiesen kifizeti, amit volt pofájuk ráírni a számlára - és nyilván igazuk is van. Úgyhogy ha ragaszkodtok a Mélyponthoz, mindenki jegyezze meg, mit ivott, és csekkoljátok le egyesével az összes Gyűjtő1-et!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.02.10. 16:23:27

@phaszfej: gertitörpe meg a kettes számú beépített megmondóember?

apollocsiccs 2012.02.10. 16:34:40

@Csokis: Lehet annyi az egész, hogy mi többet látunk a világból? És nem csak egy helyre koncentrálunk? :D Vicces ember vagy te! Én is kaptam már olyan számlát amit nem én fogyasztottam, elmondtam a véleményem, mégsem járattam le a helyet. Lehet, hogy ezt teszi egy értelmes ember? hmmm...elképzelhető... :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.10. 16:40:38

@Csokis: "Ahhoz vagy tök baleknak, vagy segg részegnek kell lenni, hogy egy single malt whiskyt összekeverjen az ember egy sima blendeddel"

A whiskyt értem belőle, a többi kinai. Igaz, nem iszom:)

a fene tudja még · http://hatker.blog.hu 2012.02.10. 16:40:46

@FDToth: a féldekás vodka neve a samsung pénztárgépeken.
vegyél féldekás konyakot.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.02.10. 16:42:02

@Csokis: apollocsiccs 0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

a fene tudja még · http://hatker.blog.hu 2012.02.10. 16:44:12

amúgy én a számlázószoftver nevű helyen szoktam inni, ott nincs ilyen probléma.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.02.10. 16:46:53

@batgirl: De aki nem tudja, az nem is rendel olyat. (Legfeljebb affektálásból, de akkor meg megérdemli.)

vendriner aladár 2012.02.10. 16:48:07

@jooasszony: Mint a másik oldalon álló meg kell védjem a szakmát. Nem akar senki lopni tőled, hanem az ilyen bármilyen hihetetlen véletlenül fordul elő és nem szándékos. A vonalkód alapján dolgozik és néha tévednek a téged kiszolgálók is, mert emberek. Nem ő teszi zsebre a pénzt a gyógyszerért, hanem a tulaj, aki szinte biztos, hogy nem téged szolgál ki. Plusz ma ha átvágsz valakit annak híre megy és semelyik gyógyszertár nincs abban a helyzetben, hogy megengedjen magának egy rossz reklámot, mert te sem mennél vissza oda, ahol előzőleg lehúztak.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.02.10. 16:49:18

@apollocsiccs: Egyetértek veled, magam is épp ezt gondoltam. "Ne haragudj de én tanult ember vagyok és nem állok le idiótákkal vitatkozni. Nem tudom milyen voltál szövegértésből, de lehet fel fog tűnni, ha újra elolvasod, hogy általánosságban írtam. " Szerintem it zárjuk le.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.02.10. 16:50:44

@apollocsiccs: Egyetértek veled, magam is épp ezt gondoltam. "Ne haragudj de én tanult ember vagyok és nem állok le idiótákkal vitatkozni. Nem tudom milyen voltál szövegértésből, de lehet fel fog tűnni, ha újra elolvasod, hogy általánosságban írtam. " Szerintem it zárjuk le.

homér 2012.02.10. 16:53:23

ilyenkor kell tételes számlát kérni, vevői adatnak meg megadni: Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Ellenőrzési Főosztály, 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.

a fene tudja még · http://hatker.blog.hu 2012.02.10. 16:57:54

@vendriner aladár: mindig tudtam, hogy az oroszlánok rossz kommentelők.

musi 2012.02.10. 17:05:46

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: jó ötlet, úgyis mindig magamnál hordok néhány liter vegyszert. amúgymeg ez is biztos olyan mint a bótban... ha felbontod a kartont, az egész kartont ki kell fizetni. Na. itt is hiába iszol egy italt... az egész üveggel ki kell fizetni.

musi 2012.02.10. 17:07:36

@homér: és hogy bizonyítod be, hogy nem ittad meg ami a számlán van? :D vérvétellel?

homér 2012.02.10. 17:26:07

@musi: te most jöttél le a falvédőről? :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.10. 17:26:08

@Csokis:A "Jókai utcában" kicsit pontatlan meghatározás. Másrészt rossz színben tüntet fel minden itt működő helyet (van egy pár), azokat is, amelyeknél ez nem gyakorlat.

Bernáth Tarján, 4914 Olcsvaapáti, Nyár utca 40. (t 2012.02.10. 17:35:33

░░░░░▓▓░░░░░░░░░░░░▓▓
░░░░░▓▓▓░████████░▓▓▓
░░░░░▓▓░█▓▓▓▓▓▓▓▓█░▓▓
░░░░░▓▓░░░██░░██░░░▓▓
░░░░░▓▓░░░▓▓░░▓▓░░░▓▓
░░░░░▓▓▓░░░░░░░░░░▓▓▓
░░░░░▓▓▓██░░▓▓░░██▓▓▓
░░░░░░▓▓███░▓▓░███▓▓
░░░░░░▓████████████▓
░░░░░░░████████████
░░░░░░░████████████
░░░░░░░████▓▓▓▓████
░░░░░░░▓▓▓▓▓██▓▓▓▓▓
░░░░░░░████▓▓▓▓████
░░░░░░░████████████
░░░░░░░░▓▓▓░░░░▓▓▓
░░░░░░░░▓▓▓░░░░▓▓▓
ennyit tudok csak hozzáfűzni, nem vagyok túl értelmes elnézést mindenkitől.

England win The Ashes! 2012.02.10. 18:25:51

@vladimir964: A Baccardi az olyasmi, mint a Plima meg a Recbak? ;-)

Taurusz 2012.02.10. 18:27:35

@cicmen: Vigyázz vele, mert még képes rá! :)

4hnwBToH 2012.02.10. 18:32:34

Engem is húztak már le a mélypontban, kerülje mindenki!

The Good Boy ! 2012.02.10. 18:34:02

anno egy német pincészetben tapasztaltam, hogy minden vendég elé letettek egy kis cetlit (akkorát, mint amin a pincérek szokták a rendelést felírni), amin rajta volt minden étel (nem sok féle, csupán a helyi bor/sör/pálinka mellé való néhány disznótor jellegű készítmény) és ital illetve annak az ára, és mellette üres rubrika. Amikor valamit rendeltél, és a pincér a rendelést letette eléd, akkor az adott ital vagy étel neve mellé húzott egy vonalat. Így láthattad, hogy hányadik piánál és mekkora összegnél jársz, nem tudott vita kialakulni, hiszen többet nem fizethettél, mint amennyit fogyasztottál, ráadásul bármikor láthattad, hogy mennyinél áll a számla. Én megkérdeztem a tulajdonostól, hogy mi történik akkor, ha véletlenül z este végére az egyik vendég cetlije "véletlenül eltűnne". Nem értette a kérdést, meg a miértet sem, illetve mondta, hogy ilyen még soha nem fordult elő. Én meg rájöttem, hogy csupán magyar vagyok, azért juthatott ilyen egyszerű kérdés eszembe ott kint Európa boldogabbik felében...

Egyébként itt a mélypontban semmi másról nem lehet szó, csak szándékos lehúzásról. Sok helyen megfordultam, de olyat még sehol nem tapasztaltam, hogy a kocsmáros/vendéglős ne tudta volna pontosan, hogy melyik asztalon hogyan áll a (valódi) fogyasztás. Fogyivédőket navos naplopókkal ezzel a sztorival odaküldeni, garantált a 6 számjegyű extra állami befizetés.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.02.10. 18:48:40

hat nalunk altalaban ket lejhetoseg van, vagy rogton fizetek a pultnal, ez kocsmasint
vagy leulunk
akarhanyan
es ha fizeteskor kulon szamlat/blokkot/ kerunk akar 16-an is akkor kulon hozzak tetelesen felsorolva a fogyasztast
mi az hogy nem fizethetek kulon?
aHol utolagos /leulos/ fizetes van kell olyan szar is amin a pincer felveszi a rendelest, majd tudja kinyomtatni, akar egyenkent is
ennyi

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.02.10. 19:01:04

@The Good Boy !: ez Pragaban is igy volt, csak soralatetre huzogattak, de a tarsasagbol nem tudta mindenki es tenyleg elbaszta valahova, namost a 9 tagu tarsagbol hianyzott 3, es konkretan 3 embert nem akartak kiengedni a sorozobol, volt ott policajozas meg minden, de valahogy megoldodott

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.10. 19:25:23

Látta valaki a "Beszélnünk kell Kevinről" c. filmet?

2012.02.10. 19:32:37

Nekem vág az agyam, boros kólát kértek, 4 tételt ütöttem be.
Reklamáltak, mondom: két kóla és két bor.

musi 2012.02.10. 19:35:40

@homér: lehetséges. vagy az is lehet, hogy te nem vagy tisztában az irónia fogalmával.

jooasszony 2012.02.10. 19:52:43

@vendriner aladár: Örülök, ha ez így van, ahogy leírtad és nem pitiáner lenyúlásról van szó. Abban is igazad van, hogy mindenki téved, többek közt én is (de még mennyiszer).

Az azért mégis árnyalja a helyzetet, hogy a gyógyszertáros reklamálásomra nem adta oda a cuccot, amit az orvos gyógyulásomra felírt, csak hosszas vita után.

Már lecsengett a dolog és a jövőben is oda fogok járni, mert közel van és minden be tudok ott szerezni.... de úgy gondolom amikor az ember beteg és nyomorultul érzi magát, segítséget vár a patikustól nem pedig azt amiben nekem részem volt.

Xezs 2012.02.10. 19:53:52

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: Sok a buzi sajnos. Jönnek ide mert készülnek az Adrássyn a seggrázásra.

kocsma.blog.hu/2008/03/13/melypont_presszo#comment-form

@atpijkamo: Szélmalomharc, de tisztelem a kitartásodat.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.10. 19:56:43

@Xezs: Nem akarom megreformálni az oktatást. (Akarnám, de eszközök híján remáénytelen.) Csak amit hozzá tudok tenni.

Xezs 2012.02.10. 20:02:20

@ferand1979: osztán román vagyol-e?

@atpijkamo: Szerintem még nem is az oktatás a hibás, hanem a szülők és a gyerekek (később felnőttek) nemtörődömsége és figyelmetlensége.

A legviccesebb az, mikor a baromállat olyan önéletrajzot ad be, ami hemzseg a helyesírási hibáktól (láttam már ilyet). Ha valaki arra nem hajlandó, hogy a helyesírás-ellenőrzőt ráeressze, az mégis mit vár az élettől?

Xezs 2012.02.10. 20:05:50

Találtam egy ilyet:

kocsma.blog.hu/2008/03/13/melypont_presszo#comment-form

Danis2008.05.17. 21:59:26

Ez a hely annyira fos... A pincerek oly mertekig bunkók, hogy nem is igazan tudok hasonló helyet Budapesten. Egyszerűen parasztok. Úgy viselkednek, mintha a vendegnek kellene az ő seggüket kinyalni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.10. 20:10:17

szépjóestét.dumcsizhatnékom van. van esetleg itt valaki?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.10. 20:12:08

@Xezs: jéé.itt én is megfordultam már, csak nem tudtam hogy az a mélypont.

Xezs 2012.02.10. 20:13:43

@batgirl: Én nem voltam itt, azt se tudom hol van de ezek után nem is érdekel :)

Amúgy meg csak az Akácfa! Oda a négereket be se engedik :) Most büntették meg a helyet pont emiatt. Példakép a tulaj!

Xezs 2012.02.10. 20:16:36

Amúgy lehetne egy #tekozlo.homar irc csati, úgyis mindig csak a cset megy itt.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.10. 20:19:29

@Xezs: tudom, szétoffolom mindig. Bár már rég szóltak rám.

Megdobbent 2012.02.10. 20:22:12

Ennek annyi a trukkje, hogy hanyszor nyomja le a joember a + gombot a kasszan. Nos, egy kis kezremeges, egy kis feledekenyseg, es maris kesz a gyujto1 csodacetli :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.10. 20:57:42

@Xezs: "lehetne egy #tekozlo.homar irc csati"

Jééé. Nem ez az?

lordjim 2012.02.10. 21:00:10

@Manci néni, a szomszéd: Mindennap átbaszom a seggrészeg uradat.Üdv Pityu

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.10. 21:00:11

@batgirl: Na. Mit tettél ma az emberiség jobbodásáért?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.10. 21:00:48

A praxison mindig törölték a kommentemet, mert nem a témához szóltam hozz. pedig, de. csak ők nem értették.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.10. 21:02:27

@atpijkamo: ma? azt hiszem semmit:/
semmi olyat ami előre vitte volna az emberiséget. húúúú, hol a kötél?

És te??

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.10. 21:07:19

@batgirl: Öööö... Nem autóztam, úgyhogy ma csak nagyon kevéssel növeltem a széndioxid kibocsátást.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.10. 21:10:49

@atpijkamo: meg van!! én meg csak keveset költöttem az auchanba!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.10. 21:15:22

nem vettem kenyeret, édességet, italt, ásványvizet (hatalmas piros pont nekem), és még sok mindent.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.10. 21:29:49

@batgirl: "ásványvizet (hatalmas piros pont nekem)"

Mér? Mér pirospont? Ásványvízfüggő vagy, és legyőzted a szenvedélyed?

lordjim 2012.02.10. 21:31:18

@vazsmegyeigerdezsház: Asszonta a csapos,feladom a gecibe a küzdelmet,okos enged....

Xezs 2012.02.10. 22:58:21

@atpijkamo: Bár sokan fáradozunk rajta, hogy online legyen, azért ez mégiscsak egy offline csatorna :)

@batgirl: Az a legszánalmasabb blog, ahol megkövetelik, hogy a témához szólj hozzá. A téma általában 20-30 hozzászólás után kifúj, újat nem lehet elmondani már és csak ugyanaz ismétlődik. Kedvenceim a politikai blogok, ahol megy a gyurcsánytakarodj-orbántakarodj és mikor beszólsz hogy mekkora gyökér itt mindenki akkor vérig vannak sértve hogy nem hagyod őket kifejteni magasztos és világmegváltó gondolataikat. Mintha bárkit is érdekelne, hogy szaros pistike a lerobbant Pentium II-esével mit gondol a világról.

Szóval offolj nyugodtan, ez a blog arra van (mint minden normális blog).

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.02.10. 23:03:26

@Xezs: És? Legalább kényelmes, nem kell kapkodni.

igazságos 2012.02.11. 22:54:11

Csóró smucig piás kocsmába megy, de még számolni, meg piálni sem tud rendesen, szerintem eltévesztették a házszámot, az élelmiszerbolt eggyel odébb volt.

Ezentúl szentül megfogadom, hogy amikor életem első és egyetlen alkalmával berúgok, akkor majd valami jó kis helyet keresek, nem nézem a pénzt, továbbá csakis minőségi piával iszom le magam, mivel előtte körülnéztem a neten, hová kell menni, mit kell kérni. Ha nem így tennék, kitagadhattok innen. Ja, és az esetet meg fogom örökíteni, természetesen, mivel már sokan megnéznének, milyen lennék részegnek, tehát a társaság nem probléma.

@atpijkamo: hátha valamelyik fenti hülyeségét kiplakátoló azt tesz a fröccsökbe. :) Ezen sem csodálkoznék.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.11. 23:15:48

...én inkább nem néznélek meg.
Mármint részegen.

igazságos 2012.02.12. 17:48:34

@estrella negra: ezzel szoktak cukkolni a barátok. :)

@Xezs: egy fogadalom. Aki italkimérőbe megy inni, eleve nem lehet sikeres ember. Vett volna meg mindent az Aldiban, az okosok így tesznek.

A másik, szintén eleve nem mennék olyan helyre, amelynek a neve Mélypont. Mert ki érezné jól magát ott, amelynek eleve azt sugallja a neve, hogy nem jól érzi ott magát az ember? :)

Xezs 2012.02.12. 19:15:53

@igazságos: jajnefárasszámán :)

Ilyen alapon a Gödörben meg gödörbe kerül az életed meg a lelkivilágod aztán mégis mennyi hülyegyerek jár oda.

megamenn 2012.02.12. 19:50:29

Hogy itt mekkora gyökér mindenki!! :)
@igazságos:
Azért egy masszív piálás nem egyenlő -mondjuk- egy lóbaszással, hogy föltétlenül meg kelljen örökíteni :)

XCat 2012.02.12. 20:29:30

@̢̲̳͍̫̹͗̀̾̏͆̑̀̇͋ส้้้้้้้้้้้้้้้้้้: Teneked a neved, az micsoda? Daru? Vagy gémeskút? Vagy flamingó?

igazságos 2012.02.12. 21:48:42

@Xezs: igazad vagyon, de még mindig jobb a Gödör, mint a Mélypont.

Normálisak, hát legalább valami vicces, kreatív nevet adnának, a Mélypontnál csak az Aquarium a rosszabb, ami a Gödör új neve lett, erről a szóról rohadtul nem egy szórakozóhely jut az eszembe, hanem sok apró hal, ami egy aprócska akváriumban úszkál összezárva.

@megamen: ebben nem vagyok szakértő, ne ugrass be.

Xezs 2012.02.12. 22:57:30

@igazságos: Nekem meg fosmindegy, hogy hogy hívnak egy helyet.

ferand1979 2012.02.15. 13:14:04

@Xezs: ROMÁN-NÉMET-SZÉKELY-MAGYAR... Ki tudja...
Egyik nagyapám magyar(Gál), nagymamám német (Kaisner); Másik nagyapám székely (Ferenczi), nagymamám magyar (Varga)...
Anyám románként nőtt fel, mert a magyar-német párnak a közös nyelve a román volt.. Apám magyarként nőtt fel. Férjhezmenés után tanult meg Anyám magyarul... így-úgy...
Na ez vezetett oda, hogy a helyesírásom pocsék... Mivel gyerekkoromban nem volt aki (magyar) "rendre" tanítson...
2 évet tanultam román iskolában.. A gondolkozásom is majndem teljesen román lett... (úgy fordítottam le magamban a gondolataim, hogy magyarul elmondjam...)
Ez van. Ez a tény.
Szépíteni nem tudok rajta...
Az érettségit már magyarul tettem le...
A magyar írásbeli 2, szóbeli 3 tükrözi is az állapotomat. Viszont a Matematika-Fizika-Történelem 5-5-5 lett.... Megtanultam a Magyar Történelmet (ami ugyan nekem a 3. történelmem volt... az 1-2 a korábbi Ceausescu-s és a forradalmi utáni átírt történelmi verziót takarta...)!

XCat 2012.02.15. 13:26:18

@ferand1979: Akkor rácsesztél, mert a legnagyob része úgy hazugság, ahogy van. :)
Xezsnek ez ilyen heppje, hogy utálja a romániaiakat, főleg azokat, akik magyarnak hazudják magukat. Nekem is heppem. Általában valami furcsa módon mindenkinek a heppje lesz, aki közelebbről találkozik velük, és nem csak a tévében.
Ki érti ezt.

Amúgy nem népszerű álláspont felvállalni, de aki idegen segget nyal, annak előbb-utóbb a fejére szarnak. (ez egy dakota közmondás.)

XCat 2012.02.15. 13:45:28

@PsychoCica (4zsiráf): nagyobB. Na, és én csesztetek másokat a helyesírással..

XCat 2012.02.15. 13:47:09

@igazságos: Nekem bejön az Aquarium, mint név. A helyet egyszer láttam még Gödör korában, de már akkor sem értettem, ki hajlandó azért még fizetni is, hogy ott legyen.

XCat 2012.02.15. 13:59:49

Na, ne mindenki most ebédszünetezzen máááár.

ferand1979 2012.02.15. 15:04:15

@PsychoCica (4zsiráf): Ezt a sok Magyar4, aki itt van... Nem vette észre senki, hogy a Magyar nép egy "turmix"????
Van egy kicsi kínai (na... keleti vér), van egy kicsi német-osztrák; van egy kis olasz (római leszármazottság); van egy kis szláv, van egy kis török (lásd török ittlét maradványa); van egy kis orosz is... meg román, meg számtalaán más nemzetiségű "bekeveredés"...

Nos mit számít az az én kis német-magyar-román-székely keveredésem?????

És még én "szúrok" szemet másoknak???

Eszembe jut erről az az eset, amikor a Magyar Honvédségben szolgáltam... Merthogy itt teljesítettem a katonai szolgálatomat... 3 szélsőjobboldali katonatársam engem vett elő folyton, mint "románt", hogy én veszem el a munkájukat, én veszem el előllük a segélyt, stb.. Meg amúgy is mert engem utálnak, mint románt. Engem már-már tetlegességig bántalmaztak ezért...
(leszámítva azt, hogy odaát Erdélyben én voltam az utálatos MAGYAR, itt meg fordítva, én voltam az utálatos ROMÁN)
Nem folyamadtam semmiféle menedékügyi státuszért ebben az országban. Nem vettem fel segélyeket. Már 11 éves munkaviszonnyal rendelkezem folyamatosan, tehát munkanélküli segélyt sem kaptam. Tehát adózom folyamatosan... Az egészségügyi intézményeket is zömében csak akkor látogattam meg, amikor a jogosítványom hosszabbításához kellett labort készítttetnem.... stb...

Visszatérve a katona társamra... Később azt a MAGYAR srácot, aki "törzsgyökeresnek" nevezte magát... saját magam őriztem a fogdában, mivel drogügyei miatt bírósági tárgyalásokon vett részt....

Sztem ha valaki így tekint az emberekre, kategorizálva, hogy miylen nemzetiségű, az saját magát kezdje el büntetni...
Mi az, hogy utálja, mert román? Már az is érdekes, hogy egyből utál... mert valaki valamilyen... Még nem is ismeri... De ráadásul a tényállást is figyelmen kívül helyezi... mert csak részben román... ha tisztán szeretnénk beszélni...

Amúgy ez a "román" srác, aki én volnék, véletlenségből a Pest Megyei Matematika versenyen 2x lett első... És az országoson 16., ill. a 13. lett....
Szóval lehet a helyesírásom pocsék, de másban esetlegesen talán picitt több...

XCat 2012.02.15. 15:15:50

Ez itt senkit nem érdekel. Avittak vagytok, ez az igazság. Emellé teli vagytok komplexusokkal, agressszívak vagytok, mosdatlanok vagytok, követelődzőek vagytok, és mivel a többségetek nyomorból jött, megtanultátok a nyomorgó aljanép minden csínját bínját a túléléshez, ami nem tesz titeket különösebben kellemes vagy kívánatos partnerré semmiben. Azon kívül ott basszátok át a magyart, ahol tudjátok.

Ne csodálkozz, ne vagdalkozz, ismerd be, kérj bocsánatot, élj másképp. Ha elég sokáig alázatosak lesztek, majd talán a valaha volt rokonainknak tartunk titeket, és nem egy primitív hordának, aki elözönli az országot.

Sosem értettem, hogy lehet fegyvert fogni valamiért. De ellenetek simán megtenném.

ferand1979 2012.02.15. 16:47:14

@PsychoCica (4zsiráf): Amikor valaki egyből elítéli a másikat, sztem Ő van tele komplexusokkal. Amikor valaki általánosít, akkor viszont magát szeretné kiemelni... ezzel hárítja át másokra a saját hülyeségét.
Ha szerinted valaki agresszív, akkor még nem találkoztál az agresszívítással... De ez is az általánosítás oldala Nálad...
A mosdatlanságról, a nyomorról pedig szerintem fogalmad sincs. Megszoktad hogy a segged alá tesznek mindig mindent, hogy az állam mindent megold helyettetek... Bizonnyára egy nagy város egyik panellakás 10. emeletén születtél, és ott a hűtöszekrényben találkoztál először zöldséggel, gondolván, hogy a környék gyáraiból ered a termék... Hogy attól, hogy az Anyaországban születtél, még egy kapavágást sem tettél 30 évesen, mindent a "régmúltkorok" jogaira alapozva megkaptál... És beszélsz a tisztaságról... Ha "keresztény" lennél is egy kicsit, tudhatnád, hogy nem az a tisztaság, ami látszik, hanem ami kijön (azaz ami az ajkakat elhagyja az lehet a legmocskosabb...)..
Ha általánosítasz egyesekről, ne gndold, hogy mások is birtokolják azt... Ha úgy érzed, hogy a magyart átcseszi a külföldiek... Hát tévedsz.. Többségében van ez fordítva... A magyar szereti átvágni a külföldit... (mondjak erről példákat, ha nem így lenne, akkor a homár sem lenne)...
A 90-es évek Magyaroszági bevándorlások-, ill. fekete munkások bejövetele igenis a magyarok tehetetlensége volt.
Nagyravágyó a magyar nép... Nagyrésze csőcselék.. Irányítani lehet őket...
Nem áll ki a maga hasznáért, hanem mindig kerget egy ideológiát.. Mindig a jelennel foglalkozik. Odaáll mindig a jelenlegi hatalom mellé, , majd átpártol egy téveszme miatt... MAjd fordul a kocka, és észreveszi, hogy mindeyik hatalom csak a zsebét "fosztja", így újra fordít az ideológiáján... És visszaáll ...
Nézz meg egy foci meccs végét... Feleslegesen verekednek az ellenfelek drukkerei.. (másnap talán a civil életben, a munkahelyeken kooperálnak, előtte pedig dobálták, ütötték egymást...). Mert irányítva voltak...

A külföldi talán talpraesettebb, megkeresi a kiútat mindenből. Kiskapuzik, mert célja van.
És még valami, ha valaki a nyomorból jött, jobban MEGBECSÜLI AZT IS, AKI NEM A NYOMORBAN VAN!!!!
De vele a piszkos dolgokat is el tudják végeztetni... Amit a magyar NEM FOG BEVÁLLALNI..

Gondolkozz mielőtt írsz... Ha nem érted, ne nyísd ki a szád...
És még mielőtt ERDÉLYT vissza!! vagy Felvidéket vissza!!! esetlegesen vesszen Trianon-t!!! skandálsz, utazz ki minden "régi" magyarországi területre. Beszélgess el az ottani magyarokkal (akik ugyanolyan magyarok mint Te, csak a politika elsodorta Őket...), és majd megváltozik a véleményed..

Én igenis büszke vagyok, hogy Andrássy Gróf Gyula által alapított településen születtem, és éltem 16 évig...

XCat 2012.02.15. 19:03:33

@ferand1979: Akkor ezt most szedd szét szépen 6 rövidebb hozzászólásra, mert én nem fogom a kedvedért itt kiolvasni a háború és békét... kösz.

XCat 2012.02.15. 19:09:39

Na mégis beleolvastam... nem kellett volna, de legalább mindenki számára bemutattad, mennyre igazam van veletek kapcsolatban. :)

Kösz.
Menj haza.

Ez nem anyaország, ez Magyarország. Nem kellesz irányítónak, hülye vagy hozzá. Koldusnak sem kellesz, van elég. Takarodj innen.

XCat 2012.02.15. 19:16:07

Borzasztó, mennyi itt a hülye.

Xezs 2012.02.15. 19:48:23

@ferand1979: Cica egy kicsit túlzott mikor azt írta hogy utálom a románokat. Igazából a kezdő hozzászólásomat csak poénból nyögtem be, de úgy látom sikerült felpiszkálnom itt a tüzet.

Dióhéjban annyit, hogy te is előítéletes vagy, legalábbis azok alapján amiket Cicának írsz, úgyhogy innentől kezdve nem kérheted számon azt, ha valaki más meg veled az.

Én nem sokat szoktam foglalkozni a határon túliak kérdésével, mondhatni magasról szarom le őket, és pont ez szokott zavarni, hogy ők meg nem szarnak le minket.

Ahogy PsychoCica írja "teli vagytok komplexusokkal, agressszívak vagytok, követelődzőek vagytok" ezekkel totál egyet tudok érteni (a mosdatlanságot szándékosan töröltem)).

Soroljam?

- Mindig a határon túliak a legnagyobb magyarok és két ököllel verik a mellüket, holott kurvára le van szarva hogy ki a legnagyobb magyar csak ezt még nem fogták fel

- anyám anno összeszűrte a levet egy románnal, szép pénzeket vitt el az úriember egy háromgyerekes családanyától (tudom, ez egyedi eset, fújfúj, általánosítás)

- magyarországi szavazati jog a határon túliaknak - MI A FASZ VAN? Ki van itthon, én vagy ők?

- nem messze lakok egy olyan helytől ahova és ahonnan a románok éjjel-nappal buszozgatnak innen-oda onnan-ide, látnod kéne azt a ganét amit maguk után hagynak, ja és még oda is hugyoznak, kulturált banda

Engem hidegen hagy hogy te milyen nemzetiségűnek vallod magad és én tényleg leszarom ezt a kérdést, nem nagyon foglalkoztat, de azért hadd ne legyek már boldog attól hogy akik idejönnek és az utcára hugyoznak, még szavazati jogot is kapnak hogy dönthessenek RÓLAM

Na kb. ennyi. Nincs harag.

XCat 2012.02.15. 19:56:07

@Xezs: Akkor bocsi, valamit félreolvashattam. Egyébként az a poén, hogy én is csak akkor utálom őket, amikor nekiállnak hőzöngeni, viszont akkor nagyon.

De most őszintén, egy ilyen tökönlökött primitív lótárgyába lógó faszú surmó, meg a hozzá hasonlóak akar irányítani (...?, ?..., ?!!..., stb), itt? Minket? Hol élnek ezek... jah persze, romániában. :)
(hálistennek.)

Xezs 2012.02.15. 19:57:44

@PsychoCica (4zsiráf): Mondjuk hogy nem utálom őket de nem is nagyon rajongok értük. Nagy részük az a könyöklős "énénénén" típusú ember az meg nekem nem bejövős.

De ismerek pár srácot onnan, azok jóarcok. Csak ők vannak kevesebben.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.15. 20:01:31

@Xezs: Én meg amondó vagyok, hogy a külhoni magyarok között is van mindenféle ember, olyan is, amilyennek leföstöttétek őket, meg másmilyen is. Én speciel TGM-től se vagyok boldog, pedig ő nem vizel az M5-ös mellé. (A kisbuszok indulóhelye körüli áldatlan állapotokért jómagam inkább a töketlen magyar hatóságokat hibáztatnám.)
Nagyobb baj ezeknél, hogy a határon túli magyarok tüzén szereti mindenki sütögetni a politikai pecsenyéjét, messze lesza... figyelmen kívül hagyva a sajátján kívül mindenki más érdekét.

XCat 2012.02.15. 20:03:10

@Xezs: Én csak olyanokat ismerek, akiket amíg nem ismertem eléggé, jó arcnak tűntek. Aztán bemutatkoztak. :) És még csak azt sem mondhatom, hogy a legaljába tartoztak, mert nem.

Semmi közük a magyarokhoz. Lehet hogy valamikor volt, de az akkor volt. Most nulla, csak a baj van velük.

A szocializmusban valahogy jobban a helyükön voltak tartva. Akkor ha a román kondás felpróbálta az aprójószágot, meg nekiállt pofozkodni a munkatársaival, seperc alatt hazazavarták. Most meg elszabadult a pokol.

ferand1979 2012.02.15. 20:06:39

@Xezs: Szerintem Te kulturált "ember" vagy! Legalább elmondod, és nem általánosítasz.
Tudod, minden erdőben van egyenes, meg görbe fa... Így van ez az emberekkel is...
Annak idején én is az mellett szavaztam, hogy NE adjanak állampolgárságot a külföldön élőknek... És most is ezt tartom. Én az állampolgárságot külföldi lévén megvettem. Szó szerint kb 500-600.000 Ft.-ért...( összeszámolva mindent a bevándorláshoz, az állampolgári igényléshez, a fordításokhoz, papírügyintézésekhez, ügyvéd, egészségügyi könyv, stb).
Ha külföldön laknál, két ököllel vernéd Te is a melled, hogy ki tudtál harcolni jogokat magadnak, mert előtte nem volt engedélyed semmire... Persze érzem én, hogy néhol túlzásba is viszik... Ez van... Ha az embernek engedik, hogy valahova betegye a kisujját, az egész karját szeretné...
De szerintem mint egyén, érzed, hogy sértet cica megjegyzése, hisz eléggé visszataszított állapotban lévőnek titulált...
Holott elképzelhető, hogy épp találkoztunk is valamikor... Nem kizárt...
És a csípős megjegyzéseket, azaz az előítéleteket is csak cica arroganciája hozta ki belőlem.
És keresztény lévén a szeretet kell vezéreljen megnyilvánulásaimban... De hogy tudjak szeretettel fordulni valaki felé, aki egyből arról ír, hogy "takarodjak", hogy illyen-ollyan vagyok...
Mindezt CSAK azért, mert bevallottam, nem vagyok született Magyarországi... És sajnos NEM volt olyan magyar tanárom, aki a helyesírásomat kikupálta volna...
Bocsi, hogy hosszú voltam...
Bocsi cica... hogy megint hosszan kellett olvasnod.....

XCat 2012.02.15. 20:08:17

@estrella negra: TGM egyedül van, és már szocializáltuk. Tőle sem kell elájulva lenni, de ha mind olyan lenne, valószínűleg kevesebb nyílt probléma, mert csal a háttérben menne az áskálódás meg az irigység.

Ismerős dolgozott a dunatévénél, mesélt érdekes dolgokat azokról is.

XCat 2012.02.15. 20:15:56

@ferand1979: Orbán be akarja betonozni magát, és ezért kell a szavazatotok. A szolgalelkűségetekre épít. Ennyi.

Jól csinálja.

ferand1979 2012.02.15. 20:47:39

@PsychoCica (4zsiráf): bocsik... Én már nem kint élő magyar vagyok akiknek csak úgy oda adják az állampolgárságot..
Itt élek, itt adózom. 10 éve itt szereztem meg a polgárságot, 16 éve intéztük a bevándorlást.
9 éve még magyar sor-katona is voltam.
2001 óta dolgozom, adózom.

Én is egyetértek, hogy csak az szavazzon, aki itt adózik.... De

XCat 2012.02.15. 20:50:38

@ferand1979: Szépen megháláltad akkor, hogy befogadtunk... irányítani a tehetetlen magyart, mi? Na húzzál szépen a jó édes hargitádba.

ferand1979 2012.02.15. 21:00:29

@PsychoCica (4zsiráf): Maros....
Maros Megye...
Tudod, Andrássy Gróf Gyulának Maros-Torda és környékén voltak telepei... NEM a Hargitán...
Ezt kellett volna tanulnod...

Ja, és NEM TE FOGATÁL BE!!!! Ne légy olyan nyálas.... (bocsi, nyájas...)

XCat 2012.02.15. 21:04:43

@ferand1979: Az ÉN országom fogadott be, amiben én is benne vagyok, bár ezzel a lépésével nem értek egyet. Mondjuk én seggbe is rúgnálak ott helyben, ha nekiállnál úgy pattogni előttem, mint az előbb. :)

Mi közöm nekem Andrássyékhoz? Egyébként esetleg Gróf Andrássy. Mindegy egyébként, azt is leszarnám, ha a dédunokája lennél.

Tedd helyre magad, legyél hálás istennek, és örülj hogy itt lehetsz. És viseltess némileg több tisztelettel és megbecsüléssel azok iránt, akik a jobb életet biztosítják neked.

Te barom.

Xezs 2012.02.15. 21:14:38

@ferand1979: Ne aggódj, a kereszténység valami olyasmit tanít hogy ha pofánbasznak tartsd oda a másik arcodat is meg bocsáss meg meg ilyenek.

Mondjuk én ezért nem vagyok vallásos, bocsásson meg a hóhér :)

@PsychoCica (4zsiráf): Miért, ha adózik akkor nincs gáz, vagy mi most a baj? Ha adót csalna meg segélyért kuncsorogna, akkor lenne gáz. Mondjuk sajna ilyen is van, nem is kevés.

XCat 2012.02.15. 21:20:54

@Xezs: Szép, szép hogy adózik, de az csak a pénzügyi oldala. Ha ennyire lenézi a magyart, minek van itt? Egyáltalán hogy a kurvaistenfaszába jön ahhoz, hogy így nyilvánuljon meg egy olyan országban, amiből hasznot húz?

Mire fogja ez nevelni a porontyait ha megkölykedzik? Hogy baszd át amagyart, mert irányítható csőcselék? Úgy egyébként ezt az irányíthatóságot jobb helyen úgy nevezik, hogy becsület.
Gondolom ennek itt ismeretlen.

Aljadék banda ez, ha fizet azért hogy itt lehessen, ha nem. Némely hülye honfotársunk meg ezeknek nyal, mert azt hiszi, hogy valami romantikus ősközösségben élnek, buzgón várva hogy hazajöjjenek, meg hogy ők az igazi magyarok, meg az apámfasza.

Szarféreg ez, nem magyar. Soha nem is volt. Azt sem tudja, mi az.

Csak nyerészkedni tud.

XCat 2012.02.15. 21:22:10

És ahelyett hogy elszégyellné magát, még szájat nyit, hogy ő, kicsoda. Ki lenne. Selejt. Rohadjon meg.

ferand1979 2012.02.15. 21:26:39

@Xezs: Sztem Cica eddig mindent megkapott az élettől. Még jó, hogy Ő van... Különben hol lenne ma Magyarország????
Nem kuncsorogtam én semmiféle segélyért...
És nem is minimálbérre vagyok bejelentve, ami után kevés lenne az adó...
Házat építettem itt, hitelt vettem fel, vásároltam a termékeket számláért, nem feketén.. (kellett a számla a banknak, a hitel fedezetére bemutatásként).
Érdekes Cica hozzáállása... Ami NEKI nem tetszik, az mind rossz!!!
Legyen az Ő hite szerint.

Köszi.

XCat 2012.02.15. 21:28:53

@ferand1979: Ha mindent megkapnék az élettől, ti keresztre lennétek feszítgetve végig a váci út mentén. Az lenne csak a szép.

Xezsnek meg nem érdemes a seggét nyalni, megvan a magához való esze. És nem a te fajtád.

ferand1979 2012.02.16. 10:44:00

@PsychoCica (4zsiráf): ...ha mindent megkapnál az élettől, hosszú-hosszú szenvedésed lenne...
És nem lenne az szép...
Xezsnek nem nyalok, csak elismerően szóltam volt róla, hogy Ő legalább tisztán lát, tisztán érez, tisztán beszél, nem mint egyesek...
Ya, és mi az én "fajtám"???
Tudod, Hitler is a "fajtájával" kezdte, és mi lett belőle....

Coca... szánalmas vagy, nem veszed észre?????
Saját magad járatod le...

XCat 2012.02.16. 11:15:02

@ferand1979: Bebaszna, ha te az én fajtám lennél.
Ti kicsit olyanok vagytok, mint a cigányok, akárhogy elnéztelek benneteket eddig, leginkább ahhoz voltatok hasonlók. Aljasságban, falkábanbátorságban, retorikában... seggnyalásban és szolgalelkűségben is. Hitlerből egy tőkeerős és boldog nemzet vezetője lett, ami Hitler halála után is az maradt. Igazán jó lenne, ha már ott tartanánk gazdaságilag, ahol ők akkor.

Mondjuk ahhoz emberek kellettek, nem ilyen megtört, szerencsétlen depressziós szerencsétlenségtömeg, amilyen itt van. És akiknek mindenféle tökönlökött bozgor megmagyarázhatja, hogy az országa az övé, a nemzeti idenditása az övé, a kultúráját ők csinálták (román módi, mi? És állítólag még nem vagytok azok.), és ők a csőcselék, akiket egy tehénszaros térgyű romániai akar irányítani. És ezt az istenbarmai még nemhogy el is hiszik, de tapsolnak is neki. Ami elég abszurd, akárhogy nézem.
Milyen kár, hogy ebből te egy mukkot sem értesz. :)

Viszont az a helyzet, hogy unlak, úgyhogy itt befejezném veled az eszmecserét.

Menjél haza, inkább. Ez nem a te néped, és nem tart rád igényt:D

ferand1979 2012.02.16. 17:31:19

@PsychoCica (4zsiráf): Hát el kell hogy keserítselek, nem fogok haza menni, és ha figyelmesen olvastad volna a korábban írt szavaimat, egy csepp román vér sem folyik az ereimben... Ugyanolyan magyar vagyok mint Te... Csupán egy határvonallal odébb születtem, amit a politika elintézett...
Bőröm szine sem barna. Sőt... Hajam sem fekete... Sőt...
És ahogy látom Te egy megrögzött identitású barom lehetsz... hisz ne is tudod beismerni, hogy nem is vagy teljesen magyar.. Gondolom a keresztneved, a családineved, a város ahol laksz, mind-mind titkos..
Könnyű egy nick név mögött írogatni hülyeségeket... De állj már ki a nyilvánosság elé, és légy akkor ilyen bátor...
Csak vigyázz, mert lehet, hogy a "tiszta2 magyar nemzeted emberei fognak meglincselni, és nem az általad "elképzelt román, cigány, büdős, stb" emberek....
Tudod, van a hülyeségnek is fokozata, de Te már nem férsz rá... Túltettél 100-szor rajta...
Nem veszed észre???

Kellemes napot...

én is befejeztem a mondokám...

asszem...

Xezs 2012.02.16. 22:08:55

@PsychoCica (4zsiráf): Anélkül hogy belefolynék ebbe a kissé elfajult vitába, kiemelnék valamit a mondandódból:

"azt hiszi, hogy valami romantikus ősközösségben élnek, buzgón várva hogy hazajöjjenek, meg hogy ők az igazi magyarok"

Ezt nagyon jól látod. Ezt a fajta viselkedést sosem értettem. Meg testvérezik egymást. A cigányok szokták testvérezni egymást, ez annyira gagyi. Volt hogy cigány letestvérezett mondtam neki hogy én nem vagyok a testvéred, testvérem nekem kettő van, abból egyik sem te vagy. Csak nézett.

Na jól van, vitatkozzatok ha akartok én kimaradok belőle.

Undortodox 2012.02.20. 15:04:12

Voltunk ezen a helyen 17-én, pénteken. A személyzet éjfélre bebaszott, fogalmuk nem volt a rendelésekről. Nem engedtek senkit sem a pultnál rendelni, csak a "pincérnél", akinek fogalma nem volt arról, hogy ki mit kért és rendre 40 perc múlva hozta a piát, amikor meg szóvá tetted, hogy a felét ki se hozta, illetve hol van már a piád, akkor mélységesen felháborodott. Elfogadhatatlan stílusban beszélt a vendégekkel és az egyik asztaltársasággal majdnem verekedés is kialakult, miután állítólag lecsicskázta az egyik vendéget. Ótvar szar egy hely.

Xezs 2012.02.20. 21:32:29

@agresszív kismalac: Már miért? Én is szeretek új kocsmákat megismerni, mondjuk ebbe pont nem fogok menni.

que le 2012.09.25. 11:25:42

Ótvar gusztustalan ez a hely, nálunk tetlegességig fajult az amikor 5000 forinttal többet kértek, mint amennyit ittunk. A sok gyűjtő1 már felháborító, de az, hogy miután ezt szóvá tesszük, a részeg pincér kezd el verekedni az szomorú és gusztustalan :/

Több ismerőssel is megtörtént ugyanez...
süti beállítások módosítása