Tékozló Homár

Hív az Orangeways, vár a MÁV

2012.02.15. 16:02 | jackyll | 61 komment

És ha már szóba került a legmegbízhatóbb szárazföldi tömegközlekedés, következzen egy kényszervonatozás az Orangeways közrenemműködésével. Mintha már olvastuk volna ezt valahol. De nem, ez nem ugyanaz a történet, csak a fehér pótbusz a visszatérő elem, amiről ezek szerint rendszeresen elfelejtik értesíteni az utasokat.

Decemberben vasárnap délután hagytak ott Krakkóban a barátnőmmel. A megadott helyen, a megadott időpont előtt már 20 perccel vártuk a narancssárga buszt. Mivel sehol nem láttuk a járművet ezért 1 óra múlva felhívtuk az orangeways "információt", ahol csak annyit tudtak mondani, hogy a busz már 20 perce elindult és nem fordul vissza értünk. Végül a helyi buszállomás igazgatósága adott nekünk felvilágosítást: A narancssárga orange ways busz lerobbant és így egy fehér színű cserebusz érkezett 15 perc késéssel és 5 perc után indult is tovább az utasokkal. Mivel nemzetközi járatról van szó, így a hiányzó utasok nevét kötelesek lettek volna bemondatni a hangosbemondóba, de ezt hivatalosan igazolni tudják a lengyelek, hogy nem történt meg, valamint a videofelvételeket is elküldik, amelyen látszik, hogy nem a megadott beállókra érkezett a nem narancssárga színű busz, amelyen még egy papír sem volt kifüggesztve, hogy Budapestre megy. Nem volt más választásunk, megvettük a tizenkétezer forintos vonatjegyeket, amellyel hétfő reggel 8-ra értünk Budapestre.


Ügyvédi levélre annyit válaszoltak, hogy mivel a többi utas így is megtalálta a buszt, így nekünk is meg kellett volna. Azt is leírták, hogy ha a médián keresztül próbáljuk támadni a céget, akkor jogi lépéseket tesznek.

Ezek után tájékozódtam a volt orange ways alkalmazottaknál, akik elmondása szerint a sofőröket nem fizetik ki, sőt az utaskísérőket sem és ezért mindenki magasról tesz rá, hogy ki nincs a buszon induláskor. A buszok állapota siralmas, mert a cég már nem költ a szervízre. Nem fizetnek senkinek kártérítést, folyamatosan veszítik el az utasaikat. Krakkóba kifelé menet 13-man utaztunk az 50 fős buszon, így saját szememmel láttam, hogy nincs túl nagy kihasználtság. Hogyan éri meg akkor üzemeltetni egy ilyen céget? Állítólag állami támogatást kap minden utas után a menetrendszerű nemzetközi járat, így megéri az utolsó pillanatban papíron eladni az összes jegyet és 10 fővel is elindítani a buszt, ha 50 főre kapja a támogatást a cég.

Természetesen a költéséghatékonyság része a ki nem fizetett alkalmazottak és gépjármű állomány leamortizálása. További utánajárás segített felfedni a háttérben irányító érdekköröket is. Annak idején Kóka János köreihez tartozó személyek üzemeltették, tulajdonolták a céget és üzleti potenciált láttak benne, hogy állami megrendelések, támogatások révén könnyedén fel tudják majd futatni. Ez sikerült is és komoly hasznot hozott a vállalkozás, úgy, hogy az utasok is elégedettek voltak. A kormányváltás után viszont nehéz helyzetbe került a cég, mert más körök, más cégeket preferáltak és a háttéralku eredményeképpen eladták 2010-ben a társaságot fidesz közeli befektetőknek. Az új tulajdonosok elsődleges célja a pénz kiszívása egészen addig, amíg ki nem borul ki a bili. Amikor már nem marad amortizálható eszköz, sofőr, alkalmazott, akkor egy kicsontozott cég fog hirtelen csődbe menni a "rossz gazdasági helyzetre" hivatkozva....

A történet kerek és szomorú. Senkinek nem ajánlom, hogy az olcsó jegyek láttán a narancsos társasággal kísérletezzen.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pitta2 2012.02.15. 16:04:44

Elsőzni szép szokás! :))

England win The Ashes! 2012.02.15. 16:06:43

Egyle dulvább ez az olindzsvejsz.

venszivar 2012.02.15. 16:07:24

Mi van, ma a havazás miatt bent ültek a seggükön s nyomják a "storykat" ?!

Skodakék Fábia 2012.02.15. 16:07:58

Másodikra mit mondjak? Narancsbusz nem kell a narancsosoknak? Fura

Pitta2 2012.02.15. 16:08:29

Amíg csak arról írtál, hogy lemaradtál, azért nem perelhetnek be. Ami utána jött az viszont már kimeríti a rágalmazás és/vagy hitelrontás kategóriát. Megértem, hogy dünös vagy, de nem kellene fröcsögni.
Ha a többiek megtalálták, te miért nem? Ez is egy jó kérdés.

Sokorai_Atala 2012.02.15. 16:08:30

Volt repülő, vonat, busz mai homáron. Villamosokról valamit még ma?

Skodakék Fábia 2012.02.15. 16:10:08

@Pitta2: voltál te már buszpályaudvaron?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.02.15. 16:12:05

Hosszú. Nem lehetett volna csak annyit írni, hogy én is lemaradtam az Ow buszáról Krakkóban?

Pitta2 2012.02.15. 16:16:38

@petrócselly: Voltam. Nem 40 perccel az indulás után hívom fel az információt. A többi utas meg tudta találni, akkor postoló miért nem?

Harlequin 2012.02.15. 16:18:14

A metró mikor gyullad ki megint?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.02.15. 16:20:03

Ettől függetlenül sz@rjanak sünt, lehetőleg farfekvéseset az Ow-nél mindenki, aki ludas ebben a történetben.

Lajszlo 2012.02.15. 16:27:03

Szomorú. Én évekkel ezelőtt voltam Rangeways-zel Lengyelországban, akkor is voltak már apró gondok, de nem ekkora. Például egy hónappal később felhívtak, hogy "itt áll a busz a megállóban, nem jön velünk"? Némi értetlen pislogás után tudtam csak kinyögni, hogy nekem június 24-ére volt jegyem, és rendben haza is hoztak. Most meg július 24-e van... na gyorsan le is tették.

Sokorai_Atala 2012.02.15. 16:29:14

@Dr Jozef Vengloš: magyarázd el, hogy mitől megy a villamos:)) kösz, jó volt

VeszettTraktorosMüezzin 2012.02.15. 16:33:34

Ez a story pont olyan, mint a korábbi Orange ways-es balhé. De tán szóról szóra.
Lerobbant busz, a narancssárga helyett fehér. Más megállóból, tájékoztatás nélkül, vissza nem fordul.
Ezek sportot űznek belőle, hogy hány utast baszhatnak fel és hagyhatnak el?

maximum1 2012.02.15. 16:33:52

Még egy fasz, legközelebb inkább maradj otthon.

venszivar 2012.02.15. 16:39:25

@Harlequin: holnapra tervezi a tek......

Kenderice 2012.02.15. 16:43:55

@Pitta2: Ez azért nem ilyen egyszerű.
Gondolj bele.
Vársz egy buszpályaudvaron a megadott buszállásnál egy ismert cég ismert kinézetű buszára. A buszpályaudvaron általában nem csak egy busz szokott ácsorogni és nem csak egyetlen buszra várnak ott utasok.
Jönnek-mennek a jelzéses-jelzés nélküli buszok.
A posztolónak szerinted minden buszhoz oda kellett volna rohangálnia megkérdezni, hogy az-e az ő járata? Szerintem pont, hogy nem.
Nem véletlenül találták ki, hogyha nem a kijelölt helyre áll a busz, akkor kötelesek hangosbemondón tájékoztatást adni és bemondani a hiányzó utasok nevét nemzetközi járat esetén.
Egyértelmű, hogy csakis a cégnek felróható okból hagyták kint az utasokat.
A posztolónak üzenem, hogy nyújtson be fizetési meghagyást a többletkiadásai miatt. Ha bizonyítani tudja a hangosbemondás elmaradását, a buszcserét és az állóhely változását, akkor akár bíróságig is elmehet nyugodtan.
A narancsút meg szarjon sünt a hozzáállás, a csúsztatás, a mellébeszélés miatt.

FDToth 2012.02.15. 16:48:20

Busszal utazni külföldre? hihetetlen...

Neon Fu 2012.02.15. 16:49:13

@Pitta2:
Esküszöm, hogy nem akarok kötekedni, de... megnézném én azt a szuperlényt, aki más megállóban, más színű buszhoz odatalál, holott sem a buszon nincs egy cetli, sem a buszmegállóban, sem az adott ország nyelvén nem röfögnek be a hangosbemondóba tájékoztatást. Ezzel együtt, aki még bedől az Orangeways hülyeségeinek, az vadász..

Pitta2 2012.02.15. 17:12:23

@Kenderice: @Meta Flóra: Megértem, hogy nem egyszerű az ügy, de a nagy buszpályaudvarokon kiírják, hogy mi és honnan indul.
Arról se feledkezzünk meg, hogy 40 perccel az indulás után telefonált az utas. Miért nem pontban az induláskor? Talán okosabb lett volna. A többi utas tudta kezelni a problémát.
Biztos, hogy hibázott az OW is, de az utas sem volt ügyes.

Kenderice 2012.02.15. 17:24:38

@Pitta2: Ki volt írva szerintem, csak amikor megjött akkor nem oda állt és nem is a cégjelzéssel ellátott busz volt. Ha meg indulási időben telefonál, akkor azzal ugatják le, hogy ilyen távolságon előfordulhat akár fél órás késés, mit pattog az utas feleslegesen.

z.zrt. 2012.02.15. 17:35:34

októberben 1,5 óra késés után befutott a narancssárga busz a pozsonyi buszállomásra - volt ott körülbelül 20 utas, aki Prágába tartott. Leszálltak az ideges sofőrök, a jegyeket szinte meg se nézték, akkor derült ki, hogy a busz nem is Prágába tart, hanem Budapestre, amikor az egyik utas megkérdezte, mikorra érkezünk a cseh fővárosba. A még mindig ideges sofőrök elkezdtek a már felszállt utasokkal kiabálni, hogy azonnal szálljanak le...Vártunk még vagy egy órát a Prágába tartó buszra, ami hasonlóan kedves személyzettel érkezett. Azóta inkább a Student Agency.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.15. 18:24:08

"Ezek után tájékozódtam a volt orange ways alkalmazottaknál, akik elmondása szerint a sofőröket nem fizetik ki, sőt az utaskísérőket sem és ezért mindenki magasról tesz rá, hogy ki nincs a buszon induláskor."

Na innen kezdve erőst komojtalan a sztori. És akkor e4zt így hogy? A sőffőrök ingyér hobbibúl járnak, vagy mi?

XCat 2012.02.15. 19:23:27

@Rosszindulatú Vászka: Gondolom annak reményében, hogy ha kussulnak és dógoznak, majd egyszer megkapják az elmaradt bért is. Ha nem dolgoznak, akkor meg pereskedni kell érte.

Én nem látom ezt annyira lehetetlen sztorinak, manapság sajnos nem törvényszerű, hogy fizetésnapon fizetés van.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.15. 19:37:41

Sok vállalkozó csinálja, hogy nem fizeti ki az embereket, csak ígéri. Van egy két közelii ismerősöm, aki két hónapig dolgozott ingyen egy építésnél.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2012.02.15. 20:06:44

Ha a Ryanair elindítja a krakkói járatát, akkor azzal nagyjából löttek is az Narancsvész lengyel útirányának, ideges sofőröstűl, meg fehérbuszostúl.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.15. 20:38:22

@PsychoCica (4zsiráf): csak ez ugye a farkába harapó kelgyó tanesete, merha a rabszolga dacból szarul és hanyagul dógozik, mer nincs pénz, akkor a kizsákmányoló kappitalista meg azér nem fizet, mer szarul dolgozott a dolgozó.

Ez így nagyonnem kerek, meg nem számonkérhető az információközlő elfogulatlan hitelessége.

XCat 2012.02.15. 20:45:23

@Rosszindulatú Vászka: Hát a melós fejében ez szerintem úgy szokott zajlani, hogy hátha tényleg nincs pénze, de ha bevétele sincs, nem is lesz, ahhoz meg szolgáltatni kell. Ő meg ha felmondik, esélye sem lesz megkapni mostanság, meg a többség nagyon retteg a munkanélküli billogától. Úgy hogy robotol, és várja hogy a dolgok jóra forduljanak.

A cégvezető meg feléíti a következő villáját.

De amúgy jah.

Csigorin 2012.02.15. 20:53:44

Mi az hogy a tobbi utas "meg tudta talalni" ?

Hol van benne a szerzodesben hogy KERESNI kell a buszt?
Ha nem is az utasok nevet, de minimum azt hogy "az orangeways jarata most indul Budapestre" illett volna bemondani. Persze hogy ezt lengyelul megertik-e az mas kerdes.

Csigorin 2012.02.15. 20:59:08

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: lehet hogy itt van az eb elhantolva... mindenkinek azt mondjak hogy mindenki mas megtalalta :) aztan lehet nem is volt potbusz))

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.02.15. 21:00:16

Biztos brazilul mondták be, azé' maradt le a poszt toló!

Mylady 2012.02.15. 21:16:00

@Pitta2: Krakkóban hatalmas a buszpályaudvar, ráadásul kétszintes. Az állásoknál nincs kiírva, hogy az adott busz hova megy vagy honnan jön. Mikor én (évekkel ezelőtt) ottjártam az Orangeways utasaként, akkor kb úgy működött a dolog, hogy az X. állásra érkeztünk, az utaskísérő azt mondta, hogy onnan indul mindig, ott keressem a buszt a visszaútnál. Aztán mégis 2 állással arrébb állt be, mert az X. pont foglalt volt. Senki semmit nem mondott, semmi nem volt kiírva egyik buszra sem, de nem volt nehéz dolgom, mert akkor pont narancssárga volt a busz.
Szóval ez a miért nem találta meg, azért elég erős.

Rosszindulatú Vászka 2012.02.15. 21:36:26

Majd kispekulájják a nagyokosok a narancsoxid képletét, és a Haza fényre derül.

XCat 2012.02.15. 21:39:13

@Rosszindulatú Vászka: Asszem a dollárpapában volt az a rész, hogy áll az öreg az erkélyen, előtte tömeg, beszédet mond. Hátulról súgnak neki.
A beszéd végén súgják zárómondatnak, hogy "éljen a haza"
Az öreg meg félrehallja, és bemondja, hogy "menjetek haza".

Azok meg szépen elmennek.
Azóta is ez jut eszembe mindig ezekről a hazás dolgokról.

XCat 2012.02.15. 21:52:21

@Rosszindulatú Vászka: Közben pedig a nemzetközi helyzet egyre fokozódik.

igazságos 2012.02.15. 22:19:38

Nálam ez visz mindent, nagyon állat:
Ügyvédi levélre annyit válaszoltak, hogy mivel a többi utas így is megtalálta a buszt, így nekünk is meg kellett volna.
XD
Tudtam én, hogy az utas a hülye, amiért őket választotta. Itt vagyok a határon, Lengyelország felé erre megy az Orangeways, de mostanában hiányolom a buszukat, valahogy nem járnak. Csak hívjatok engem, én vagyok a figyelő.

igazságos 2012.02.15. 22:24:41

@Dr. dr.venszivar: Főleg, miután a kötelező valentin-napi szex is megvolt, te mit csinálnál ilyen időben, csak nem dolgoznál? Akkor csalódnék benned. :)

bj_blazkowicz 2012.02.16. 00:22:26

Ez egy mocskos szemétláda társaság.. Nálunk is megvették a helyi volánt és azóta csak amortizálódik minden szélsebesen. Nincs üzemanyag. A telepre érkező sofőrök egymás tartályából szívják át a gázolajat. Nincsenek gumik,nincs szervíz. Ja és még fizetés sincs. Múltkor ez a görény "főnök úr" a tv műsorban bizonyíték ellenében belehazudott a szakszervezetis képébe. Hányni tudnék ettől a sok karvaly gcitől...

Megdobbent 2012.02.16. 01:18:06

@igazságos: akkor te is gyanus vagy, mert a figyelo az egy ujsag es itt hever a padlomon. Gyanus vagy te nekem, ulj elore!

Amugymeg hamarosan josziptotosodik ez az ow is, mert ov mar nem baratkozik veluk, elvegre megnyerte a valasztast, eh-eh :> Es meg hany ilyen balfasz vallalkozo duhong, hogy "pedig toltam am a partkasszaba a zs-t, es nem ezt igertek!" Eh-eh-eh :>>>

staropramen 2012.02.16. 08:48:06

Régen egy valamirevaló oranzsos posztban lennie kellett egy nyúzott arcú lánynak aki időnként kijött a WC-ből.
Most miért nincs??
Megannyi kérdés vetődik fel ezek után.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.16. 09:20:31

@batgirl: Írok neked egy mákostésztásost odaát.
Vagy valami nutellásat. Kismókusok kenyérre is kenhetik, nagymókusok süteménybe is rakhatják.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.16. 09:22:04

@batgirl: Tegnap volt denevéres hír az Indexen.
...de inkább ne olvasd el.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.02.16. 09:38:10

@estrella negra: én is akartam küldeni neked valamit, átküldeném, aztán kitehetnéd oda át.
Milyen denevéres????? Lécci, nem találom.

Manyecska 2012.02.16. 10:14:11

@staropramen: :)))) tudod, az üvegasztal ráborult...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.16. 10:19:18

@batgirl: ...hát, te akartad.
index.hu/bulvar/2012/02/15/furesszel_pusztitottak_el_denevereket_a_bukkben/

helianthus 2012.02.16. 10:56:10

@staropramen: szerintem most is volt nyúzott arcú lány, csak mivel a posztolót kicselezték és nem szállt fel a buszra, nem látta, így nem tudott róla beszámolni nekünk.

Nincs itt valaki, aki a buszon ült?

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.02.16. 12:15:34

Azt nem írta a posztoló, hogy más megállóba állt be, így viszont tényleg gáz, hogy csak azért nem mozdult rá a buszra, mert fehér.

igazságos 2012.02.16. 12:28:50

@Megdobbent: de most jut eszembe, láttam egy Orangeways-t, akkor, amikor a Malév csődbe ment, utána ment ki egy narancssárga, piros busz. Lehet, ez volt az.

szombi 2012.02.16. 22:00:12

Hogy merészeli??? Azonnal pert indítunk!

halen · http://eletertelme.blog.hu 2012.02.21. 07:57:01

Orangeways járatot Bostonba MOST!!!

- Szerzet - 2012.07.25. 09:29:36

Orangeways már rég beszart, narancsos buszok lefoglalva. Szóval ne a színt keressétek! Himi-humi káefték dolgoznak a névvel, innen-onnan bérelt buszokkal.

bencebaksa70 2012.10.01. 10:36:43

Nem mindegy, hogy milyen a busz színe? Nem ártana figyelni. Havonta többször utazom velük, én még mindig megtaláltam a buszt, és egyben haza is jutottam.
süti beállítások módosítása