Tékozló Homár

A végrehajtó költségei

2012.03.06. 13:42 | jackyll | 585 komment

behajtas1.png

Hogyan lesz egy 29 ezer forintos tartozásból 89 ezer forintos behajtási követelés? Hát az adminisztrációval. Aki tudja, mit takarnak a legkülönbözőbb misztikus tételek, segítsen Csabának, mert ő nem érti. Mondjuk az sem tűnt fel neki, hogy 4 hónap eltelt a két dokumentum kézhezvétele között, úgyhogy örülhet, hogy csak 9 ezret csaptak hozzá:

Azért írok Önöknek, mert egy engem érintő végrehajtási ügyben néhány dolgot nagyon nem értek és hátha van ötletük. Előrebocsájtom, hogy a végrehajtás jogos, a követelt összeg jogos, de ha megnézik az általam beszkennelt iratot és a rajta lévő tételeket, akkor látszik, mi is az én problémám.

A következő összegek számomra igen rejtélyesek és érthetetlenek:
- perköltség (ha jól tudom csak közjegyző foglalkozott az üggyel)
- készkiadás (ez vajon mi?)
- ált. költségátalány (milyen költségre vonatkozik?)
 - egyéb költség (a kérdés ugyanaz)
- munkadíj (ez hogy jön ki és mi alapján?)
- költségátalány (ez már a harmadik költség sor)
- jutalék (ezt értem de minek a hányad része vajon...)

Az ügy szépsége hogy a 29.197,- Ft-os tőkéből a végrehajtó áldozatos és költségeket nem kímélő munkája során 88.709.- Ft-os összeg lett, azaz az eredeti tartozás közel háromszorosa. Ami jár az jár, én ezt elismerem, de a fentebb felsorolt tételek totál megfoghatatlanok és így számomra egyértelműen extra haszonnak tűnnek.

És a végére a csattanó: ma reggel nálam járt a végrehajtó úr egyik samesza, de nem talált itthon. Bedobott egy papírt a postaládámba, amit szintén mellékelek. Ezen látszik, hogy bizonyos összegek igen érdekesen változtak:
 - perköltség (6.600.- Ft-al nőtt, miért?)
- készkiadás (1000.- Ft-al nőtt...)
- jutalék ( 718 Ft.-al nőtt!)

Természetesen a jelenleg követelt összeg nőtt, ez érthető, kamatok, stb. De hogy mire költi el ma egy végrehajtó a követelt összeg kétszeresét és milyen alapon, azt érdemes lenne megtudni.

behajtas1.png

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2012.03.08. 12:10:20

Micsoda kellemes apró problémák... Majd ha a végrehajtót úgy hívják, hogy Doktor Kotász! Doktor Kotász! Doktor Kotász!

CID 2012.03.08. 12:11:24

Lajos b+ milyen tróger vagy te ? Kőmíveskanál az ! Már értem Sanyit :-)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.08. 12:12:16

SÖRT!
MOST!
SÖRT!
MOST!
SÖRT!
MOST!
SÖRT!
MOST!
SÖRT!
MOST!
SÖRT!
MOST!
SÖRT!
MOST!
SÖRT!
MOST!
SÖRT!
MOST!
SÖRT!
MOST!
SÖRT!
MOST!
SÖRT!
MOST!
SÖRT!
MOST!
SÖRT!
MOST!

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2012.03.08. 12:12:34

Hoppá! Most látom, hogy ez igazából egy chat, egy blog lassú komment ruhájába öltözve. Érdekes szubkultúra :)

Manyecska 2012.03.08. 12:16:04

@l4c1: láttad volna a tegnapi bikinis képemet. Na az volt az érdekes!

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2012.03.08. 12:16:45

A sört kizárólag blog.hu/user/403688 hegylakó úrnak küldtem. Ha más megitta volna közben, én kérek elnézést.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.08. 12:17:03

@CID:
óóóóóóóó! nekem mondod parasztnak, hogy farka van a kismalacnak?
b+ a kőmíveskanál meg a kőmíves serpenyő két külön dolog!
ha tudni akarsz többet a témáról:
kőmíves kanál
mesterhaz.hu/pic.php?id_ak=69073&type=1
kőmíves serpenyő:
www.szerszambazis.hu/scripts/galeria_kep.php?id=5688

tévesen a serpenyőt is kanálnak híjják, de ez még a kommenizmus idején alakút így, oszt azóta nem változott

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.08. 12:17:04

@Prof. azsiráf.PhD.:
Az dívik még?
Én védem a növényeket.
No blumen for gyévocski!
Vagy hogy is mondják brazilul.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.08. 12:21:52

@CID: dehogynem, elvégre nő vagyok! Talán a csokikat nem kellett volna befalnom.@A félelmetes népszavazás: ez csak akkor jönne be, ha tuját vagy rózsatövet ástál volna el. De ahogy téged ismerlek, lehet hogy zöld volt, de hogy nem élő az tuti.

CID 2012.03.08. 12:22:18

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: Mester a kőmíves serpenyő az a fángli, itten az alföldön. Hogy ott a hegyekben mi mi, azt nem tudhatom, ugyhogy elnézésedet kérem, majd fizetek egy sört, meg egy kevertet :-)

CID 2012.03.08. 12:25:18

@batgirl: a rothadó hús is élő, meg még zöld is a sok döglégytől, na nem a névnaposunktól :-)

Igazán értékelhetnéd az igyekezetét :-)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.08. 12:28:08

@CID:
namán akkor esztet tisztáztuk. mond mán meg, hogy felétek a lapcsánkát hogy mongyák?
a sört meg köszönöm, elfogadom!

CID 2012.03.08. 12:32:50

Talán bodag ? Nem szeretem ezt a krumplipüréből meg lisztből sütött krumplipogácsát :-)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.08. 12:35:18

a bodag az tejjesen más,én a tócsnira gondótam.
és a kukoricát minek híjjátok?

CID 2012.03.08. 12:41:37

Na, ez volt a másik tippem. Én spec kukoricának :-)

Egyébként le is baszom a 90 éves csanyteleki keresztanyámat, hogy miért bodagozza le a tócsnit , ennyi éven keresztül atdaszta a fejemet :)

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.08. 12:43:23

@CID: bodag biza. szilvalekvárral..... ::) megyek álmodni.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.08. 12:46:18

@CID:
Imre,haggyad!
nem kell az öreglányt bántani!
@l4c1:
a puliszkát meg egyék a románok, hamán ellopták a lovainkat

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.08. 12:47:50

@Prof. azsiráf.PhD.:
nem bodag bázzeg! ezér dobtalak ki, mer nem tuttad melyik kaja micsoda

CID 2012.03.08. 12:52:07

Esetleg, csíramálé ?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.08. 12:52:21

@CID:
ááááááááá NEM!
a csöröge az ojan mint a fánk!

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.08. 12:54:29

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl:

mintha részegen nem mindegy vóna, mit tolsz az arcodba :) amúgy meg én hagytalak ottan tégedet mer nem teccett neked a bablevesem oszt ezen jól besértődtem. durc.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.08. 12:56:26

@Prof. azsiráf.PhD.:
hát mán neidegesíccsél!!!
hogy ízlett vóna, amikor édes vót az a bableves???

CID 2012.03.08. 12:57:26

@Prof. azsiráf.PhD.: A retekbe lehet elbaszni egy bablevest ? Nem volt benne csülök, meg kóbász ?

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.08. 12:58:43

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: hát mer' leverted a pócrul a cukortartót mikor hazaestél, oszt pont bele a fazékba, te szerencsecsomag, te ...

:D

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.08. 12:58:59

@batgirl:
nimán! hát mán te is ellenem fordúsz?
@CID:
b+ tiszta édes vót, mint egy gyümőcsleves

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.08. 13:02:40

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: csak féltékenykedem, minden nőnemű kikezdesz itt, sőt, olyannal is akiről azt hiszed hogy nőnemű, pedig dehogy, én meg nevelem a kölykeidet,
ez vagy te
buli, fanta, csajok, vakolás

Manyecska 2012.03.08. 13:06:00

@batgirl: :) mijen gyerekeitek vannak? Fel vannak vakolva a plafonra???:)

CID 2012.03.08. 13:06:13

@Prof. azsiráf.PhD.: Gondatlan asszony ! Hazagyün a zura az üzleti tárgyalásrúl, oszt cukrosbödönt talál a kotla bableves fölött. Lajos, jó döntöttél.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.08. 13:06:19

@batgirl:
buli, SÖR, haverok, vakolás

nade ne féltékenykeggyél, mivel te vagy a gyerekeim egy részének az annya, ezért te mindég megkülönböztettett helyen leszel nekem. az meg hogy te neveled az nem baj, hiszem mellettem mit tanúlnának? nem? majd ha nagyobbak lesznek, gyünnek velem a kocsmába, oszt megmutatom mi az élet

CID 2012.03.08. 13:08:14

@batgirl: Ne bántsd már a Lajost, méghogy fanta ? Én kérek elnézést !

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.08. 13:08:16

@CID:
oszt mindez úgy, hogy az én házamba lakott
@Manyecska:
nana! a gyerekeimről egy rossz szót se, azokér bármit megtennék! bár gyerektartást nem szívesen fizetek

Manyecska 2012.03.08. 13:08:18

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: én is minden nap elmondom a fiamnak: apád egy f@sz.. :)

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.08. 13:10:32

@CID: nana, csak óvatosan. hát a lajos még a hipót is ott tartotta fönn a pócon, mingyár a kutyaeledel mellett...

mondhassuk úgy is, ha én nem vagyok ottan, a lajos mán kihipózva feküdne a malteroskádban...

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.08. 13:12:41

@Manyecska:
nebasssz, valaed is vót valami? :O:O

@Prof. azsiráf.PhD.:
mongyuk amennyit én főzök...
de azér köszönöm, hogy megmentetté

CID 2012.03.08. 13:14:27

Múltkor jött ide a nagyfaluba a medicopter a kocsmához mert egy kuncsaft megivot egy liter Hypót. Mondjuk, azt mondták "nő" volt

Manyecska 2012.03.08. 13:14:27

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: há már nem is számolom, tudod!:) Ánem én hű vagyok.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.08. 13:15:17

@CID: húúú.. ezt benéztem.
buli, sör, haverok, vakolás

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.08. 13:17:09

@Manyecska:
na jó, mer nem akarok veled is perlekedni
@CID: rég vótam mán az Alfődön, de felétek a kocsmába lehet hipót is venni?

CID 2012.03.08. 13:18:44

@batgirl: na meg a jányok, a teljesség kedvéért :-)

Manyecska 2012.03.08. 13:21:39

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: nem hát, mivel 2 mp volt a beírásaink között, szóval nem zrikának szántam /nézd meg!/ :)

England win The Ashes! 2012.03.08. 13:27:56

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: Serpenyő? Kanál? Fandli!

Errű' jut eszembe': Lajos, ha maradt két fandli majter a kalfaszba', aggyad má' nekem, lécci, mer' kőne.

:)

CID 2012.03.08. 13:28:24

Egyébként meg, lehet csak lúgosítani akart az asszonyság, nagy divat ez az úrinépségnél mostanság :)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.08. 13:35:34

@Dr Jozef Vengloš:
hát most nem dógozok, majd csak hónap reggel,szóval ott van a csűr mellett, vidd el nyugottam!
@CID: ja, felétek így megy a diéta? :D

CID 2012.03.08. 13:41:05

@Dr Jozef Vengloš: Mijaz a kalfasz ? Remélem nem léptél bele ?

CID 2012.03.08. 13:42:29

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: Ti a hegyen nem tudjátok mi a jó : Egyszer elgyűssz ide az alföldre, oszt láthatsz csúdákat, meg sunákat :)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.08. 13:46:08

@CID:
tudunk mi itt is élni, szóval neszójjálbe!

CID 2012.03.08. 13:48:22

Na tessék, meginvitálja az emberfija egy délalföldi kocsmatúrára, oszt itt powerkodik. Pofán kéne tégöd baszni egy szívlapáttal :)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.08. 13:50:29

@CID:
ez nem póverkedés vót! na figyejjél ide, nálunk északon ez a virtus. szívlapátal meg ne fenyegetőzzél, mer én ismerek olyan embert, aki mán látott ojat aki mán karatézott!!!

2012.03.08. 13:56:46

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: látom unatkozol. népgazdaság meg épüljön maga, te nem szállsz be :-)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.08. 13:59:28

@Dr. Kulics:
te is kérsz egy sört?
építem én egyépként, csak reggel fél6-tól 11-ig, mer addig lehet feketén dógozni az építkezésen, addig a kényelmes városi ellenőrök úgyse gyünnek ellenőrizni

England win The Ashes! 2012.03.08. 14:13:26

@CID: A malter kézzel történő kikeverésére, és/vagy tárolására használt, kádra emlékeztető kőműves edény. Régebben fából, újabban fémből (pléh) készül.

Nem összetévesztendő a balfasszal, aki még jó, hogy bele nem lépett. :)

CID 2012.03.08. 14:14:12

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl:
Jó jó, én is már söröztem olyan emberrel akinek az unokasógorának az öcsének a haverja látott már szívlapátot.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.08. 14:18:51

@Dr Jozef Vengloš:
szlovák-e vagy? mer akkor itt lax a szomszédba?
@CID:
akkor aszondom neked, felejcsük el a kompfliktust, oszt maraggyunk barátok!

England win The Ashes! 2012.03.08. 14:27:26

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: Nem vagyok. Mostanában meg nem a kontinentális Európa földjét koptatom amúgy sem. :)

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.08. 14:39:26

nyavíkolok már egy kicsit... új poszt ??

CID 2012.03.08. 14:40:40

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl:

Na jó, egyébként sem akarok kötekedni, fontos munkában vagyok. Az írták erre a Normaflore cuccosra, hogy "2 milliárd többszörösen antibiotikum-rezisztens Bacillus clausii spóra van 5 ml szuszpenzióban "
Elkezdtem számolni, ha nem lesz meg az összes, olyan postot írok, hogy csak na :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.08. 14:45:15

@CID: Az a kétcsilliárd, az több mint tíz?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.08. 14:46:44

@Dr Jozef Vengloš: Amelyik lepcsánka nem étel, az mi?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.08. 14:47:50

@CID:
jóvan! csak majd szójjál, hogy ne kezdjük el ekézni!
@Prof. azsiráf.PhD.:
beszállok én is!!!!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!
SÖRT ÉS ÚJ POSZTOT A NÉPNEK!

England win The Ashes! 2012.03.08. 14:54:44

@estrella negra: Amióta a lángos a pofonnak is a szinonímája, én már semmin nem lepődöm meg. :)

CID 2012.03.08. 14:58:34

@estrella negra: Na bazd+, most összezevartál, most kezdhetem előröl, ne baszogassámá lécci, én se szoktalak :)

CID 2012.03.08. 15:00:37

@Manyecska: Hinnye, bassza meg Jehova, ez komoly ! Van itthon járólap, az 30X30-as, küldjek ?

England win The Ashes! 2012.03.08. 15:02:29

Állóképességi versenyt rendeznek. Három legény próbálkozik. Először Joe-t küldik be egy görényodúba. Fél óra múlva előmászik:
- De büdös van odabent!
Utána Szergej tesz egy próbát. Egy órán át bírja, aztán kijön:
- De büdös van odabent!
Végül Kolompár Vinetu mászik be. Öt perc múlva kijön a görény.

Manyecska 2012.03.08. 15:03:40

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl: haggyá már. Torkos csütörtök most volt különben- miért nincs róla poszt???...

England win The Ashes! 2012.03.08. 15:03:42

@CID: Goth városának törvényes fia, CID!

:)

England win The Ashes! 2012.03.08. 15:07:19

@Manyecska: Helyes! Nők különben sem vehetnek részt azon a rendezvényen, ami most következik! :)

Manyecska 2012.03.08. 15:10:09

@Dr Jozef Vengloš: :)))) talán jobb is???:)) Szörnyűek ma!:)

England win The Ashes! 2012.03.08. 15:11:54

@Manyecska: Kik szörnyűek? A nők? Mindig azok! Ezért szeretjük őket! :)

cézé 2012.03.09. 13:48:28

Minden helyes, kérem.
A tőke az a tartozás, ennyit ítélet meg a bíróság vagy a közjegyző.
A tőke kamata az az előző ítélet meghozatala óta felhalmozódott összeg.
Az illeték, amit a végrehajtást kérő fizetett a végrehajtás elrendeléséért.
A perköltség ugyancsak az ítélet alapján hajtandó be (ez eddig mind a végrehajtást kérőt illeti, nem a végrehajtót)
A költségátalány a végrehajtói kamaráé, az elektronikus rendszer fenntartásának a díja, tehát szintén nem a végrehajtóé.
A készkiadás, egyéb költség, munkadíj, az a végrehajtóé, de ebben benne van az iroda fenntartása, a titkárnő, végrehajtójelölt, stb fizetése, az adóshoz való kiszállás költsége, rezsikiadás, adós tulajdonában lévő ingatlan tulajdoni lapjának beszerzése, ami alaphangon darabonként 6500 ft, stb.
A legutolsó tétel, a jutalék, pedig akkor illeti meg a végrehajtót, ha sikeres a behajtás.

Na ezután tessék felháborodni.

cézé 2012.03.09. 13:57:35

És nem is a végrehajtóra kell fújni, mert ezeket nem ő találja kis, hanem a jogalkotó. Bolond lenne nem felszámítani munkadíjat, ha egyszer jár neki.
Mégvalami. A képről látszik, hogy foglalás történt épp az ügyben (ha nagyobb lenne a kép, lehetne látni, milyen ingóságok kerültek lefoglalásra). Ezt azt jelenti, hogy az ügy nem éppen friss, több hónapja, ha nem fél éve dolgozik már vele a végrehajtó.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2012.03.12. 09:43:45

legalabb az egyeb koltseg nem lett tobb, ennekl kell orulni.

AKIKETATVERTEK 2012.04.25. 23:27:38

Mar onmagaban a nev is,hogy egeszsegklubnak nevezik onmagukat vitathato. Hiszen,a stresszt nem megeloztem azzal,hogy klubbtag lettem,hanem tartozast vertek a nyakamba!
Mindez ugy kezdodott,hogy egy ceges munkatartsam ajanlott egy fitness termet,ami kozel volt az akkori munkahelyemhez.Nagyon orultem,hogy nem kell messzire mennem,meg a lakhelyemhez is kozel volt a klub. Nem kell reszletezzem,hogy miert is nem veletlen,hogy a Kiraly utca kornyeken talalhato ez a terem. Elso alkalommal,korbevezetett egy rendkivul kedvesnek tuno,am rettentoen agressziv marketinges emberuk,aki a tulsulya ellenere probalt meggyozni arrol engem,mint szakedzot,hogy mit es hogy csinaljak a gepeken:)
Sikeresen felre lettem talyekoztatva,amikor a klubtag szerzodest elem tettek.Ez egy ket oldalas szerzodes,az egyik oldalon az adataid kell,hogy szerepeljenek a masik oldalt pedig a feltetelek vannak jelen olyan apro,nem fekete, hanem halvany szurke betukkel,hogy azt ember nem latja szabad szemmel.A kollega igerte,hogy a szerzodest felbonthatom akarmikor,csak szoljak oda a klubba,akar elkoltozok,akar elbocsatanak a munkahelyemrol,barmi gond adodik.Termeszetesen utolag hiaba jeleztem felejuk az orvosilag is igazolt betegsegem letet.A telefon tulso vegerol igy hangzott el a mondat: Persze termeszetesen tudomasul vettuk,felbontjuk a szerzodesed!
Ebbol egy szo sem lett betartva,a szerzodes, mint kiderult,korlatlan ideig meghosszabodik egy ev utan.
Birosagi per lett belole:(Termeszetesen a biro egy tanut sem hivott be meghallgatni,azt sem vette figyelembe,hogy a kezdo reszletet sem fizettem be,holott,anelkul nem is ervenyes a szerzodes.Eleg sok furcsasag lengi korul ezt az egesz ugyet. A felszolitasok is ugy erkeztek,hogy alig maradt par napom a pert megelozoen ugyvedet talani.

Kerek szepen mindenkit,akik hasonlo cipoben jarunk,vagy jartunk valaha,hogy fogjunk ossze es tegyunk ellene,hogy a magyar embert ne zsakmanyolhassa ki minden idetelepult idegen.
holmesplaceatveres@freemail.hu

potyus 2012.05.16. 23:50:43

@CID: Heles versike úgy szól: "XY a hegyről, ki beveri egyből" Megb@szni minden paraszt tud, de helyesen idézni csak kevesen.
süti beállítások módosítása