Tékozló Homár

Instant szipolynet Djuice-feltöltőkártyához is

2012.03.19. 13:04 | jackyll | komment

Úgy látszik nem annyira sikerült a hatóságnak fellépni az új mobiltelefonos előfizetéseknél automatikusan aktivált szipolynet "szolgáltatás" ellen. István jelentése szerint a Telenor a ma napig központilag elégiti ki az okostelefonok adatéhségét, és még ahhoz is van arcuk, hogy napidíjat szedjenek az 1 MB forgalmi korlátos jelenségért.

Több éve már annak, hogy megvettem első telefonomat, voltam már westeles, témobilos, vodafone-os, ám most hála annak, hogy a Sony Ericson Neo V olyan olcsó (vagy inkább mondjuk, hogy olcsóbb, mint más hasonló tudású masina) a Telenornál, nosza eldöntöttem, hogy én most biza megpróbálom a Telenort, de annak is a kistestvérét, a dJuice-t. Beballagtam a boltba, kértem eladó hölgyet, hogy egy Neo V-t ide elém! Elő is került a szekrényből és el is kezdte kitölteni a papírokat. Kért ám mindent, személyit, lakcímkártyát, jogosítványt, már azt hittem születési anyakönyvi kivonat is kell. Jogsit (vagy ha az nincs akkor útlevél) még se a T, se a Voda nem kért sose amikor feltöltőkártyás telefont vettem náluk (megfogatam egyszer, hogy én nem leszek senkinek adósa, így inkább összegyűjtöm az árát, de én nem fogom részletre megvenni hitellel vagy előfizetéssel valamit), így azt hittem ez a protokoll a Telenornál, ám rezgést éreztem a levegőben, így halkan megjegyeztem, hogy "kártyás lesz, nem előfizetéses", reakció-> egy nagy "Jaaaaaah" mellett kitágult pupillák és csillogó szemek.

Ezek után már előkerült a dJuice kártya és indult is a pötyögés. Míg gépelt én addig izgultam, hogy melyik gomb lenyomásánál törik le az óriási műkörmének egyike (kb ilyen sebességgel gépelt), de minden ok volt, szám kiválaszt, papír aláír, telefon szatyorba és boldogan go haza. Nah, de most jön a lényeg! Naív voltam és azt hittem, hogy ha már 60 lepedőt ott hagyok, akkor nem basznak át, ám ezzel sikerült is megszegnem egy másik fogadalmam ("Ne írj alá SEMMIT elolvasás nélkül te barom!"), amiről a vásárlás másnapján értesültem, amikor is a drága Telenor tájékoztatott, hogy az egyenlegem biza 600 Ft alá csökkent. Két anyázás és 1 WTF között regisztráltam az internetes felületre és láttam, hogy kaptam én egy olyan szolgáltatást, amit se nem kértem, se nem tájékoztatottak a boltban róla...legalábbis szóban, a szerződés 1. oldalán szépen ott van. Ez a szolgáltatás pedig a jól bevált: "Mobil Online Start" Napi 299Ft és cserébe kapok 1Mb adatforgalmat! Hülyének is megéri! (?)

Akkorát kattintottam a lemondás gombra az internetes felületen, hogy az egérgomb is megrepedt.

Reklemációnak nincs helye, mivel szerződésben ott van, csak hülyegyerek nem olvasta el, tehát egy "újabb így jártál eset". Szóval figyeljen mindenki és olvassa el a szerződést! Az ügyfélszolgálatból sikerült kihúzni, hogy ez standard náluk, tehát hacsak nem jelzi az ügyfél, akkor mindenkinek bekapcsolják ezt a rendkívül kedvezményes szolgáltatást. Nekem 598 Ft bánta, pedig ha tudtam volna, hogy van, elhasználtam volna azt a 2 MB-ot...talán egy youtube videót megtudtam volna nézni.

Öcsém ma ment magának is venni dJuice sim kártyát, ő úgy kezdte a vásárlást, hogy "Tílts le mindent!", az eladó arcán egyszerre volt jelen a csalódás és a meglepődöttség.

Szép napot mindenkinek!

Üdv,
István

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.19. 15:18:44

Gyerekek, van olyan foglalkozás, hogy elméleti agysebész?

XCat 2012.03.19. 15:18:52

@batgirl: Fél kiló kenyeret már nem tudsz kérni. Mert kérdezni fogja, hogy miből legyen, szeletelt vagy nemszeletelt, vagy tartós vagy nemtartós, vagy milyen színű, vagy vagy.

Nem okostelefon az, te. :D

Az egér meg eksztra, azért külön kell fizetni.

Manyecska 2012.03.19. 15:19:13

@Prof. azsiráf.PhD.: valamivel pedig kell korlátozni a gyereket, mert ugye senki nem akarja hogy mindent kipróbálhasson /drogot, stb./...neki meg biztonságérzetet ad, hidd el!:)

XCat 2012.03.19. 15:19:59

@estrella negra: Foglalkozást változtatni készülsz?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.19. 15:20:10

Ha a focit nem pályán, gólra játszanák, Mezey György lenne a legnagyobb mágus a világon...

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.03.19. 15:21:21

@atpijkamo: azt nem kell addig kifizetni, amíg nem csinálja meg normálisan ;) (utánna persze hátba lehet lapogatni szívlapátval :D)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.19. 15:21:30

mindenki volt gyerek, de az nem jelenti azt hogy simán feltud nevelni egy gyereket. a kettő nem ugyan az, ne kevered.
Ennyire nem egyszerű az egész gyerek nevelés.

XCat 2012.03.19. 15:21:36

@Manyecska: Ki fogja próbálni, nyugodj meg. Manapság mindegyik kipróbálta. Már a mi időnkben is kipróbáltuk, pedig az nem most volt.

Ha jól nevelted, nem fog rászokni, mert lesz neki más ami boldoggá teszi. Nagyjából ennyi.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.19. 15:21:51

@batgirl:
kérdezted, hogy hova sietek...
amúgy meg senki pofájába nem tolom. bár mán becsúszott a gatyába, megvót a szomszéd kecskerágója na meg a budi is persze

England win The Ashes! 2012.03.19. 15:22:01

@estrella negra: A témában a legautentikusabb szerintem az az anyuka, aki pár éve a ránézésre kábé hároméves kissrácnak szépen, artikuláltan elmagyarázta, hogy "Kisfiam, mikor mondom, hogy leszállunk, akkor légy szíves, indulj el lefelé".

Az apró gond ezzel az volt, hogy mindezt egy munkanapon tette, reggel fél nyolc körül, az Árpád hídi metróállomásnál, az 1-es villamos megállójában, az első ajtó lépcsőjét teljesen elállva. A kicsi szókincse felbecsülhetetlen mennyiségű és értékű elemekkel gazdagodott, ha figyelt az emberekre. :)

XCat 2012.03.19. 15:23:01

@batgirl: Hát amennyi elbaszott felnőtt szaladgál, annak alapján nem. :) De szerintem csak túlbonyolítjátok.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.03.19. 15:24:24

@Sokorai_Atala: nem tudom merre a felétek, 'b' terv : www.mosomedve.hu , bár ők csak este 7-ig vannak, összeg, időtartam hasonló

XCat 2012.03.19. 15:24:43

@batgirl: Az hüjeség, az agyadba bele se fér egy pénisz!

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.19. 15:25:00

@Vedere' Lavór: szerintem te sose voltál csemete :D

amúgy ezt tuti nem hiszed el, de szeret a gyerekem :) minél egyértelműbb határokat mutatsz neki, annál inkább. az egyik úgy szól, hogyha sorozatban nem csinálok matekházit, akkor biza ugrott a telefonom egy időre...

de ha meg nem haraxol, ebbe a témába mostan nem talállak nagyon kompetensnek, szal mekkímélném magam a további szájbarágástól.

beszélhetnénk viszont arról, hogy mér nem gyüttél a múlt héten. vártalak a vesztbánhofon az ananászos fánkoddal :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.19. 15:25:29

@donfuligjimmy: Hát ha a kedves ügyfél ért hozzá.

Építettek már emeletes házat lépcső nélkül. A munkások az állványokon közlekedtedk, fel se tűnt a hiánya.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.03.19. 15:26:44

@Sokorai_Atala: ui.: azért mondtam először a bubbles -t, mert ott van ingyé' wifi és kávéótomata (nekem ez is szempont) :D

England win The Ashes! 2012.03.19. 15:26:59

@batgirl: Hmm, ismételném magam? Még jó, hogy nem léptem bele. :)

XCat 2012.03.19. 15:27:20

@donfuligjimmy: Ez de jó cucc. Régen volt az ertéelen az a baromság, hogy ötletekkel mentek oda emberek befektetőnek csúfolt valamikhez, azok meg elmondták nekik, miért hülyeség az, amit kitaláltak. Arra nemtudom volt-e szerződés, hogy hogy ne nyúlják le.

Na abban volt egy néni, aki ilyeneket akart, le is húzták keményen.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.19. 15:27:34

@batgirl:
jóvanaz , majd jó nagyra nő
@Prof. azsiráf.PhD.: oszt nekem sosenem csináttál fánkot! most meg itt fosok össze vissza, mer nem vótál képes főzni nekem!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.19. 15:28:44

@Vedere' Lavór: "Foglalkozást változtatni készülsz?"

:)))

Aha. Az elméleti rakétatudós nem jött be.

XCat 2012.03.19. 15:28:51

@Prof. azsiráf.PhD.: Ez elméletben nagyon szép, de ugye a gyakorlatban mégsem csinálja azt a kurva matekházit csinálni, nemde? :) Különben nekem mindegy.

Nem értem rá, homároztam. :D

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.19. 15:30:10

@Prof. azsiráf.PhD.: Hagydmá', olyan jól mulatok.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.19. 15:31:42

@Manyecska: tudom, persze hogy igen. csak azt a mártír arcát kéne látnod :) tudod melyikre gondolok...ilyenkor szoktam neki mondani, hogy welcome to the real world, neo. :D

@atpijkamo: én olyat láttam, amibe egy bazi nagy csúzda volt fentről le a nappaliba. az kéne.

XCat 2012.03.19. 15:31:48

@atpijkamo: Talán a gyakorlati favágó bejönne neki. Talán nekem is, nem kéne fitneszre költeni, tiszta levegő, nincs elektroszmog... csak éppen a fákat nem szívesen bántanám.

Legyen inkább falvédőszellem.

XCat 2012.03.19. 15:33:33

@atpijkamo: Lift úgyis volt, nem? Legalább el lehet adni betörőbiztos cuccnak.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.19. 15:34:00

@Prof. azsiráf.PhD.: :)))

Nagymama fölfele megkűzdene vele nagyon.

Én üveg csigalépcsőt láttam fémállványon. Alig mertem rálépni.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.19. 15:34:42

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl:

szija szivi :) mi történt? romlott volt a bor?

@Vedere' Lavór: na most röhögni fogsz: pont most hozta be a leckét hogy nézzem meg, meg van írva, de milyen szépen ám...:D majd még lecsekkolom hogy jó-e.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.19. 15:35:05

@Vedere' Lavór: Ablak se kell, csak lőréseket vágnak utólag a falba.

XCat 2012.03.19. 15:35:45

Csajok, most őszintén... titeket hogy a búspicsába nem taszít, amikor esztike a mocsokláda lelkivilágával hozzátok dörgölődzik? Hülye is, közönséges is, tahó is, szolgalelkű is... jó, nyalja a seggeteket, de hát tényleg nincs rá jobb?

Nem értem én ezt.

XCat 2012.03.19. 15:37:29

@Prof. azsiráf.PhD.: Hívd fel utána a nagymamáját, nem csuklott-e sűrűn és nagyokat az elmúlt fél órában ;)

@atpijkamo: Vagy azt. Esetleg kiképzőközpontnak is el/ki lehet adni, valami félkatonai izének. Vagy extrémsporthoz.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.19. 15:37:34

@atpijkamo: Winnetout olvastad? Ott van ilyen, úgy hívják- pueblo.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.03.19. 15:38:23

@Vedere' Lavór: aztán néhány hónappal később megcsinálták maguknak? tudom, hogy volt az a műsor, de nem néztem egyszer sem.
Amúgy ezekre a helyekre vihetsz nyugodtan párnát, plédet (szöszölőst, bolyhosodóst, nem fognak elzavarni vele). Én havonta 2x megyek, 2khuf/alkalom, és nem kell paráznom, hogy megáll e otthon a motyógép, vajh hajlandó lesz e centrifugázni anélkül, hogy a fürdőszobából kisétálna az előszobába. Vagy hogy a vízkő elrágta e már a gumicsöveket, és úszni fog a lakás mire hazaérek.

Manyecska 2012.03.19. 15:38:46

@Prof. azsiráf.PhD.: ismerem:)! néha olyanok mint a vad csikók:( ... az enyém télleg akkora mint én, már nem gyerek, de nem is felnőtt. És nem lesz az 18 éves kora után sem, sokan elfelejtik, nem lehet kényelmesen hátradőlni hogy pfff megcsináltam, fa...sza vagyok.. :) Én lehet ge..i vagyok de megmondtam ha eccer is drogozik nem engedem be. Muszáj mert apja vérét örökölte:P..:(

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.19. 15:39:19

@atpijkamo: nagyit gondolom a földszinten tartják... :) itt is van egy pár izgibb fajta:

www.toxel.com/inspiration/2010/03/22/15-unique-and-creative-staircases/

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.19. 15:41:31

@Prof. azsiráf.PhD.: Akkor ki fog takarítani???

- Márpedig itt rend lesz! - mondta a nagymama, és berúgta a szart az ágy alá.

XCat 2012.03.19. 15:41:52

@donfuligjimmy: Azt nem tudom megcsinálták-e, de némelyiknél nem lennék meglepve. Egyébként voltak tényleg nagyon jó dolgok, pl. fugatisztítógép, meg ilyenek, én sem néztem mindet.

Ilyen mosodában még nem voltam, szerintem gondot nekem okozna a cuccok szállítása.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.03.19. 15:42:20

basszus ... mé' nem szóltatok, hogy van új poszt?!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.19. 15:43:00

@Prof. azsiráf.PhD.: Legfeljebb ha kettőn le mernék menni ezek közül.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.19. 15:44:38

@Vedere' Lavór: az sajna nem leheccséges. ha érted mire gondolok.

@Manyecska: drogoknál még nem tartunk hála istennek. egyelőre a piától fújjognak, mer éppen arról volt szó az iskolában, hogy az alkeszoknak nincsen se tegnapja, se holnapja, se mája.

monnyuk azt az egyet tuti nem tőlem fogják ellesni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.19. 15:46:50

@Prof. azsiráf.PhD.: "a piától fújjognak"

Azt egyszrű elérni, rossz példát kell mutatni. Lássák, milyen alja ember a tajt részeg. Csak ré ne szokj!

XCat 2012.03.19. 15:47:00

@atpijkamo: Nem közönségdíjért ment, tényleg érdekel. Létezik hogy nem ilyennek látják?

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.03.19. 15:47:58

@Vedere' Lavór: kulcsszavak: autó, csomagtartó. Én így oldom meg a cuccok szállítását.
A kárpát utcaiban volt szerencsém olyat is látni, hogy fiatal (fijjú+jány, mer' ez manapság mán nem 1értlemű) párocska gyalogszerrel kerekes kufferokval hozta a cuczokat. Egyszerre 2 mosógépet használtak.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.19. 15:48:00

@Horváth Lajos vagyok a hegyrűl,aki megb*sz egybűl:

ezt mostan nem vágom. mi pörgött, életem?

@atpijkamo: :):)

@Vedere' Lavór: nekem meg az a felcsukhatós távirányítós. plána ha valaki éppen rajta állna, mingyár mehetne a pannensóba.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.19. 15:50:21

@Vedere' Lavór: Én a női lélek (leg)egyszerűbb dolgait sem értem, ne tőlem kérdezd.

Mi lenne, ha simán levegőnek néznéd a zsiráfot és csillagot? Én is ignorálom aki engem állandóan lehülyéz, nem okoz gondot.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.19. 15:52:41

@donfuligjimmy: "kerekes kufferokval hozta a cuczokat. Egyszerre 2 mosógépet használtak."

Összegyűjtötték.

"Valami baj lehet az asszonyal, olyan mozdulatlan. A szexéletünk nem változott, de a konyhában gyűlik a szennyes."

XCat 2012.03.19. 15:57:33

@atpijkamo: "Mi lenne, ha simán levegőnek néznéd a zsiráfot és csillagot? Én is ignorálom aki engem állandóan lehülyéz, nem okoz gondot."

esztike nem ignorál, csak látszólag, viszont minden alkalmat megragad, hogy beugasson. A zsiráf is játszotta ezt egy időben, de ő már abbahagyta. Én ignorálhatnám ugyan, de még hanyagolva érezné magát. :)

Aki velem akar játszani, azzal én szívesen játszok, csak kímélgetni nem fogom.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.19. 16:02:54

@Vedere' Lavór: az azér van, mer eleinte sajnáltalak, mer' aszittem, hogy tuti nem vetted be a az előirás szerint a napi kéccer fél kis rózsaszínűt. de közbe rájöttem, hogy ennyi idő alatt már jelentkezned kellett volna a kezelődokidnál, aki biztos beadta volna a szükségeset. mivel ez nem történt meg, így vaslogikával arra jutottam, hogy te télleg olyan vagy amilyen, így viszont nem foglak sajnálni. ellenbe jókat szórakozok. :D a többiekről nem is beszélve.

XCat 2012.03.19. 16:05:47

@Prof. azsiráf.PhD.: Engem nincs miért, kiccsillag. És nem nekem ment az agyamra a származásom sem. :D

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.19. 16:09:33

@Vedere' Lavór: dehogynem:D de ez mindegy is.

mongyuk a származásomról mondhatnál már bővebbet is, mert én sajnos csak a dédszülőkig jutottam el, onnan kezdve nem találtam adatot. igaz, hogy az ország másik felébe kellett volna utazni érte.

Rosszindulatú Vászka 2012.03.19. 16:14:03

@Vedere' Lavór: oh, beh zsenánt kicsiny lélekednek sérelmi... mostan el is határoztam, hogy ezentúl gyűjteni fogom a Homár krediteket, hogy Neked szűrőprogid lehessen az kommentereknek való áfium elleni patikaszer gyanánt.

Szemetek! Monnyanak le!

XCat 2012.03.19. 16:17:02

@Rosszindulatú Vászka: Meggyőztél, kiszedtelek a "szeretlek" rekeszből. Túl hüjjepicsás vagy. :)

@Prof. azsiráf.PhD.: Valahol te írtad, hogy cigány vagy, nem? Már amikor még komolyan gondoltad, és azt hitted, leírhatod. Persze ez így is van, csak viselkedni nem kellett volna úgy.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.19. 16:20:28

@Vedere' Lavór: ezt csak te írtad, de nekem tökmindegy. mán soxor montam, hogy butthista cigány négerzsidó vagyok. ja meg paraszt is :) valamelyik majcsak jó lesz ... válogasd csak ki, amelyikre jobban buksz, aztán szidjad őket nyugodtan :)

Rosszindulatú Vászka 2012.03.19. 16:23:45

@Vedere' Lavór: nem szoktál ennyit picsogni. Menstrizel, vagy túl sok lányregényt olvastál mostanában?

XCat 2012.03.19. 16:23:49

@Prof. azsiráf.PhD.: Nem, ezt szerintem vérkomolyan írtad. De ha ráérek, majd visszakeresem.

Ha nem volt ilyen, bocsánatot kérek. És leellenőrizlek.:)

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.19. 16:40:41

@Vedere' Lavór: tőlem aztán igazán nem kell bocsánatot kérned. gondolsz amit akarsz, csakúgy mint én meg mindenki... meg csekkolsz amit akarsz:D

nem pont személyeskedni járok/járunk ide, csak nyóc százalékon túl már zavarja a nagyközönséget.

XCat 2012.03.19. 16:44:07

@Prof. azsiráf.PhD.: Majd ha velük leszel szemétláda, akkor ők is személyeskedni fognak veled, és az már csak téged fog zavarni. :)

Én is úgy nézem, hogy nem lesz miért, úgy egyébként.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.19. 16:55:01

@Vedere' Lavór: itten csak a metrón vannak. néha hallom őket magyarul beszélni... van itt amúgy bunkó arab, bukó török, bunkó osztrák, angol, amcsi és magyar is. kurvára mindegy.

hamár a témánál vagyunk, leírom, hogy nekem tökmindegy hogy ki micsoda, honnan jött és milyen színű anyuka tolta a világra. az ellenbe sokat számít, hogy mit csinál, mond és azt hogyan teszi. a többit le se.

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.03.19. 17:12:07

Éppen pár napja mondtam le a djuice internetet és kifejezetten, tagoltan, erélyesen közöltem a kezitcsókolommal, hogy semmilyen netet nem akarok, azt a lehúzós méregdrága "ingyenest" meg különösen nem.

Hogy, hogy nem két perc múlva jött az sms, hogy örömmel értesítenek, hogy aktiválták a lehúzós netet.

Telefon vissza, mégis hogy, ők nem tudják, biztos nem kértem.

Család hogy van, Telenor?

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.03.19. 17:14:26

Akartok bosszankodni, mennyibe kerül 1 gb internet, 1000 perc beszélgetés és 1000 sms Ausztriában hűség nélkül?

2300 Ft/hó

kiszamolo.hu/a-tesco-mobil-percdijai-es-az-aprobetu/

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.19. 17:22:37

@A félelmetes népszavazás: Most írd le szépen százszor:

A trollokat nem etetjük.
A trollokat nem etetjük.
A trollokat nem etetjük.
A trollokat nem etetjük.
A trollokat nem etetjük.
...

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.19. 17:31:53

@atpijkamo: ez igaz. de a számok stimmelnek. én is annyit perkálok. 13 ajró, nemtom mennyi a forint mostanság.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.19. 17:38:13

@atpijkamo: Csak keményen! Majd megtanulják a kutyafittyet.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.03.19. 17:39:56

@atpijkamo: az, hogy 1000perc meg ezer sms meg egy giga adat 13 ajróba fáj a labancoknál.

amúgy meg asse tudom mikor írtam valamit utoljára kézzel... mármint papírra, tollal.

Xezs 2012.03.19. 17:40:56

@Vedere' Lavór: És nyilván te a gyerekneveléshez is sokkal jobban értesz másoknál, mint egyébként minden máshoz is, ahogy már itt többször kiderült.

Eszem-faszom megáll, haó!

Drevan 2012.03.19. 18:12:06

@Vedere' Lavór: Erről az az eset jut eszembe, amikor a régi főiskolám felújította az egyik folyosót és az ott levő világítást. A munka végén az igazgató keresi a kapcsolót, amivel le lehet kapcsolni a lámpákat, a kivitelező csak ennyit mondott: "Azt nem mondták, hogy az is kell" -_-

England win The Ashes! 2012.03.19. 19:09:35

@Kiszámoló: A posztodban akad néhány baromság.

Rafkóblog 2012.03.19. 19:27:29

Lehet adok egy posztot "lehuzas" kategoriaban a blogomon a telenornak muhahaaaaa :)

XCat 2012.03.19. 19:52:59

@Xezs: Nyilván. Ha a faszod áll, valamelyik nősténynél jelentkezz be vele, manyecska vagy HELIANTHUS biztosan szívesen leápolja a bajodat. Engem úgy annyira most nem, de kösz hogy eszedbe jutottam.

@Drevan: Naigen. Még valaki összevissza kapcsolgatná. Hát nem? Hát de.

@Prof. azsiráf.PhD.: Mer az már nagyonnyugat, akik már belehülyültek az egyenlősdibe. De mi itt néha még észnél vagyunk. Meg is látszik rajtunk, mondjuk.

XCat 2012.03.19. 19:55:27

Annyira jó mondogatni. HALIANTHUUUUUS. HELIANTHUUUUUUUUSSSSS... mint egy kísértet, egy pókhálós, romos kastély folyosólyán, éjjel, egyedül.... tökromcsi. HELIAAAAAAAAAAAANTHUUUUUUUUUSSS!

lutria 2012.03.19. 20:05:02

Ahoz a jótanácshoz hogy szerződéskötés közben nem az ügyintéző csaj dekoltázsát/műkörmeit kell figyelni hanem hogy miket iXelget össze,annyit,hogy én a 45°-ban felém fordított monitort figyeltem miközben még csak a nevemet és egyéb adataimat töltötte ki és mégis nyomatékosan megkértek hogy ne tegyem!Vajon milyen titkos adatok lehettek rajta (a saját személyim alapján)ami nem tartozott rám?

Jofiu 2012.03.20. 01:23:16

Lehet, hogy csak én vagyok paranoiás, de anno mikor még Pannonnak hívták a drágát akkor pár eset után feltűnt, hogy nocsak, pont mikor épp kirucanok külföldre akkor talál meg legalább egy téves hívás. Előtte utána hónapokig nem, de akkor legalább egy igen, de van, hogy kettő is.
Fura volt, na. Szerencsétlen véletlen.
Azóta már kártyások a lelkeim, na az se volt egy felhasználóbarát ahogy azt nagy nehezen háromszori "fáradjon a kasszához és vissza" tranzakcióval sikerült elrendezni. Az online rendszerük csak úgy brahiból megkavarását már fel se hozom. Minek.

graffiti_ 2012.03.20. 09:12:04

én ugyanígy jártam, csak előfizetéssel...14.000 ft-os számla... pedig csak egy szerződésmegújítás volt kedvezményes készülékvásárlással...holott az ügyintézőt nyomatékosan megkértem, hogy ezt a szolgáltatást tiltsa le...állítása szerint ezt megtette...de mégsem...megreklamáltam, de nem sokra mentem, mert azt mondták, hogyha benne van a szerződésben, akkor így jártam...
ha így akarnak mégtöbb pénzhez jutni, akkor rosszul csinálják...
a telefonos ügyfélszolgálatról nem is beszélve, mert ott meg semmiben nem tudnak segíteni...még a menürendszeren sem lehet kiigazodni vagy csak nagyon nehezen!

exseven2 2012.03.20. 09:18:56

Mindenféle mostanában előfizetett cuccomhoz adnak valami felesleges, de fizetős "extrát" 2-3 hónapra ingyenesen, aztán elkezdik kaszálni a pénzt, ha nem regisztrálok és mondom le. Sokaknak sztem fel sem tűnik.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.03.20. 09:27:05

@graffiti_: kezdő vagy, van arra trükk :)
én a droidokat csak hibabejelentési célzattal szoktam hivogatni, természetesen mindig foglaltak, és/vagy a várakozási idő >10perc. Na, ezt rövidre lehet zárni, ha új előfizetés irányába indulsz. 1-2 pillanat alatt felveszik

humániákus 2012.03.20. 09:51:05

@donfuligjimmy: Nem olvastam végig mindent, lehet, hogy más is megírta már: a szerelők után mindig nagyon dzsuvás víz jön egy darabig. Lehet, hogy attól tömődött el a csapod szűrője ("perlátor"). Nálunk ez szokott lenni a hiba oka...

esef 2012.03.20. 10:14:21

a T-matáv ügyintézője követte el azt a rettenetet, hogy a január 28-tól egy évre aláírt "hűségemet" nem ixelte be. persze rájöttek, március 4-től van 1 év hűségem (erről nincs semmilyen aláírt papír), persze megreklamáltam, most állítólag visszaállítják. hát ha letelik a panaszkezelés határideje és nem lesz visszaállítva, jön a homárposzt :)

jaty 2012.03.20. 10:44:13

@batgirl: Igazad van csak az a gáz, hogy már a kenyérbe is belerakják kéretlenül a sok E betüs szart, meg ízfokozót, meg tudomisénmit. Amikor egyszer a fiaimmal igazi házi kovászos kenyeret akartam megetetni, húzták a szájukat, hogy mi ez a vacak...

tede 2012.03.20. 11:06:06

Még a legendás Matávos időkben volt, hogy amikor az ember le akarta tiltatni a külföldi meg emelt díjas hívásokat, hogy ahol kisgyerek van, aki még nem érti meg, ne hívogasson ilyen számokat.
De a tiltás díjköteles volt, először csak egyszeri díjas, utána már havidíjas.

A válasz a mééérte az volt, hogy ez bevételkiesést okoz, ezért nem adhatják ingyen. wtf

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.03.20. 19:55:06

Díííídzsussz???!!!!!!!! OMG!Anyám borogass.
Ki kellene rakni valami óriásplakátra, hogy "Vásárlás előtt olvass Homárt!"

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2012.04.19. 19:31:49

Szívesen megnéznék egy kimutatást, hogy a szolgáltatók havi/éves szinten mennyit kaszálnak a kéretlen internet csomagokért.

De.

Nyomorult szarfaszú egy hozzáállás az, hogy az ember vesz egy okostelefont csilliárdokért, de havi 500-1000 ft-ot már sajnál egy internetopcióra. Anélkül meg a készülék nem több, mint egy zsebnehezék, kábé annyi, mintha egy babaszappant vágna zsebre az ember.

Ez olyan, mintha valaki vesz autót, de benzint bele már nem, mert ő csak könyökölni akar kifelé belőle.

másik oldalon 2015.11.17. 08:52:02

@donfuligjimmy: van még az www.onkiszolgalomosoda.hu amiről a www.mosodabudapest.hu néven is itt van. Manapság pedig szimpla www.mosoda.hu néven is ott van.
A lényeg hogy itt is van ingyen wifi, de ha a az internet a lényeg akkor ez a nyerő mert eg 30 gépes internetkávézó is van ott www.electriccafe.hu
hu
süti beállítások módosítása