Tékozló Homár

Pofára adja a Bónuszt a K&H Biztosító

2012.03.22. 16:20 | jackyll | 366 komment

Adminisztrációs hiba történt vagy mások is tapasztaltak már olyat, hogy biztosítóváltás után az új cég nem fogadta el az előző cég Bónusz-igazolását? Naiv ügyfél a K&H-nál kapott váratlanul drágább besorolást:

2011. decemberében gépjárművem Casco biztosítását évfordulóval megszüntettem előző biztosítómnál és a K&H Biztosítónál kötöttem meg. Annak rendje és módja szerint az előző biztosító által számomra kipostázott Bónusz-igazolást leadtam a K&H-nál. Az igazolás szerint 2012-ben a várható fokozatom "C10". Az előzménybiztosító papírja szerint 2010-ben is "C10" voltam. Károm, illetve kárkifizetésem nem volt. Mindezek mellett, a K&H nem fogadja el a hivatalos dokumentumokat és csak "C4"-be sorolt be, nyilván magasabb díjtétellel! A miértre a válasz, hogy csak. Hozzak 10 évre visszamenőleg igazolást, minden biztosítótól! De miért? Nem is tudom, mikor melyik biztosítónál voltam.

Egyáltalán, miért nem fogadja el a másik biztosító hivatalos papírját? Ráadásul, az üzletszabályzatuk nem tartalmaz ilyen kitételt? Viszont nincs kivel beszélni erről a szabályról sem telefonon, sem ügyfélszolgálaton. Ha ezt előre sejtem, akkor inkább hanyagolom ezt a rabló trehány bandát!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cicmen (törölt) 2012.03.23. 22:31:53

@estrella negra: guargumi, ipariszalonna, törmelékrizs.
Kátrányt, benzolt, nikotint és GyurcsányFerencet!

Anomalocaris (törölt) 2012.03.23. 22:31:54

@Rosszindulatú Vászka: Ez meg a másik. De azt sose mondtam, hogy Marsi Anikó lennék, Én sokkal messzebről jövök.

Rosszindulatú Vászka 2012.03.23. 22:34:07

@A félelmetes népszavazás: haggyálmár, kannibálal nem trágyalok!

ÍTÍ HAZA!

cicmen (törölt) 2012.03.23. 22:34:57

@A félelmetes népszavazás: De azt sose mondtam, hogy Marsi Anikó lennék, Én sokkal messzebről jövök.

A túlvilágról ugye! Te vagy a Kriptai Klaudia! :)

Anomalocaris (törölt) 2012.03.23. 22:37:45

@cicmen: A kvazárokon is túli szférákból.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.23. 22:38:56

gyártási szalonna- ezt a kifejezést kerestem.
Egyből összefut a számban a nyál.

cicmen (törölt) 2012.03.23. 22:40:12

@A félelmetes népszavazás: A kvazárokon is túli szférákból.

Megint a Kazárok! Haggyuk már ezt a magyarkodást, mert idetódulnak a gidók!

Anomalocaris (törölt) 2012.03.23. 22:40:18

@estrella negra: Az ipari szalonna jobb. Láttam a Spárban Estrella sört. Gluténmentes. Nem vettem.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.23. 22:43:26

@cicmen: Jobbnál jobb szójátékok alakulnak itt, ki tudja fokozni?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.23. 22:43:48

@batgirl: Ha ilyeneket mondasz neki, csoda, ha komplexusai lesznek?

Anomalocaris (törölt) 2012.03.23. 22:45:37

@estrella negra: Akciós Strongbow cidert viszont igen, az jó.

Rosszindulatú Vászka 2012.03.23. 22:50:50

@A félelmetes népszavazás: az almafröccsnél azér nem nagyon van lejjebb. Ennél csak az mókásabb, hogy alávaló kukoricasörért képesek népek büntetőárat fizetni.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.23. 22:55:10

@Rosszindulatú Vászka: Zfyan. A kukoricasör egy ízetlen lötty, a cider kellemesen savanykás kis üdítő cucc, leárazva simán megéri egy üveg.

Rosszindulatú Vászka 2012.03.23. 22:56:13

@atpijkamo: hehe

"Az internet nagyon jó dolog, de a használatánál figyeljünk arra, hogy ne sértsünk meg másokat ok nélkül."

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.23. 22:58:25

@Rosszindulatú Vászka: Ittunk finnekkel bort. Kérdezték, hogy miből van. Néztem rájuk nagy szemekkel. Ööö... Gondolom, szőlőből. Miért, amit ők szoktak inni, az miből van? Hát almából... Nem vagyok egy nagy borszakértő, addig ilyenről nem is hallottam. Szegegények, ott északon nem terem meg semmi, csak krumpli, uborka és savanyú alma.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.23. 23:00:12

@Rosszindulatú Vászka: Az internet nagyon jó dolog, de a használatánál figyeljünk arra, hogy ne ismételjünk hülyeségeket vég nélkül.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.23. 23:01:31

@atpijkamo: Plusz a linkben az van, hogy "venderge". Tökéletes!

Rosszindulatú Vászka 2012.03.23. 23:01:39

@A félelmetes népszavazás: hacsak úgy nem.

@atpijkamo: ház ezaz! A krumpliból Mátyerka Vodocska, pont jó hozzá a savanya ugorka szivacsnak és nem köll azzal az almafröccsel bohóckodni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.23. 23:04:49

@A félelmetes népszavazás: Hoznék neked egy bombanőt, az felajánlaná a bájait, te meg megőrülnél az örömtől, mert
.
.
.
.
.
Valéirának hívják.

Megdobbent 2012.03.23. 23:07:06

Ugyanez mintha mar tegnap is megtortent volna.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.23. 23:07:15

@Rosszindulatú Vászka: Egész télen a szaunában ülnek, és söröznek.

Az a legény, aki több vizet mer önteni a forró kövekre, és állja. És az a szemét/bátor, aki ráönt egy nagy kanállal, aztán kiszalad.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.23. 23:09:07

@atpijkamo: :D

Én legfeljebb a bajaimat tudnám felajánlani.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.23. 23:10:57

@A félelmetes népszavazás: A hátán meg van egy nyálfolt: a rádiós köpött.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.23. 23:12:09

@A félelmetes népszavazás: Te bizonyosan az Oprah Winfrey nagy fanja vagy. Neki sajtóhibás a keresztneve.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.23. 23:21:21

@atpijkamo: Sajtóhibás? Nem ismerem az amcsi keresztneveket.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.23. 23:25:20

@A félelmetes népszavazás: Winfrey was originally named "Orpah" after the biblical character in the Book of Ruth, but her family and friends didn't know how to pronounce it.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.23. 23:33:33

@atpijkamo: Egy megtestesült elgépelés!! Ez csodálatos.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.23. 23:37:45

@A félelmetes népszavazás: Neked
Dan Quayle is a barátod.

Potatoe: the proper spelling of the starchy root-vegetable, according to then-vice-president Dan Quayle as he tried to correct a small child in spelling.
<Child> "Potato. P-o-t-a-t-o. Potato."
<DQ> "Thats P-O-T-A-T-O-E you stupid kid!"
<Secret Service Agent> "Uh, Mr. Vice-president, the child was actually correct."
<DQ> "Oh."

Rosszindulatú Vászka 2012.03.23. 23:38:27

@A félelmetes népszavazás: ahogy a dolgok állnak, új hobbit kell keresned, miszerint hibamentes, hejesírott cikkeket. Nagy cselendzs.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.23. 23:41:21

@atpijkamo: Az egyetem angol tanszékén láttam egy kiragasztott papírt, miszerint "Pleasa don not close the door". Koncentrálnom kellett, hogy ne kezdjek el vihogni a folyosón.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.23. 23:43:33

@Rosszindulatú Vászka: Olyanból egyre több van már, sajnos. Csak az index tartja magát rendületlenül.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.23. 23:45:10

@A félelmetes népszavazás: :))

Azt tudtad, hogy ha ki van írva egy ajtóra, hogy "No smoking", oda nem mehetsz be szmokingban?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.23. 23:46:56

@A félelmetes népszavazás:

- Micike, küldjön egy körlevelet, hogy kedden értekezletet tartunk.
- A kedd az egy dé vagy két dé?
- ... Inkább legyen szerdán.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.23. 23:58:21

@atpijkamo: Sőt, most már 5 méterre állhatsz csak szmokingban.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.24. 00:17:18

@atpijkamo: Ha jól tévedek, Psota művésznő is így lett.
Meg Kaktus Ede.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.24. 00:22:56

@atpijkamo: Nézd csak meg a kilencharmincötvenhatos ötödikei kommentet azon a csalamádés topicon.

Megdobbent 2012.03.24. 00:29:52

@atpijkamo:
@A félelmetes népszavazás:

Nos, nem ertitek ti ezt a mai vilagot. Azt jelenti, hogy nincs az ajto mogott szmokingos ember. Ha be akarsz menni szmokingban, le kell venned a tablat, es letenni a homar melle a svedasztalra.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.24. 00:31:12

@estrella negra: Te mit szívsz? Kezdesz teljesen összefüggéstelen lenni.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.24. 00:36:27

@Megdobbent: Ha nincs embi az ajtó mögött, az csak jó lehet.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.24. 00:40:45

@atpijkamo: Lehetne az első posztom egy hétfői menü? Abban nincs nagy főzés, de bemelegítésnek jó lesz. Kiderül, hogy egy szardinellakonzerv is több mint aminek látszik. Aztán majd jönnek a főzös receptek, de csak szépen sorjában, mert sok faktor befolyásolja a Gasztronómia Útját.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.24. 00:45:50

@A félelmetes népszavazás: Hát nem tudom. Az impresszum főzést igér.

Az fontos, hogy érthető legyen. Pontos, végrehajtható. És ne legyen olyan benne, hogy izlés szerint rakunk bele valamit.

Anomalocaris (törölt) 2012.03.24. 00:57:40

@atpijkamo: Na jó, akkor az majd lehet töltelékposzt, tartalékba. De csak akkor írok posztot, ha ténylegesen meg is főzöm amiről írok, képekkel segítve az embiknek a megértést. Mindent pontosan dokumentálni fogok, ha követik az instrukciókat, teljesen Odrinak érezhetik magukat.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.24. 01:09:23

@estrella negra: Mi???

kismalac.blog.hu/ ???

Szorri vagyok...???

Mi az a csalamádés topic???

Kilencharmincötvenhatos? Ötödikei? Melyik hónap? Melyik év? Hol?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.24. 01:32:39

@estrella negra: :)) Ami szintén értelmetlen. Nebassz már ki velem!

Szerintem másik univerzumban vagyok mint te, és itt nem léteznek azok a dolgok, amikre homályos utalásaid vonatkoznának.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.24. 01:40:20

@estrella negra: hat ez egy eleg hulye vicc volt, mert miert pattant fel az asztaltol, ha, ott marad nem tudja hasznalni a vazelint a mosogatashoz
nade majd en elmondom mi a jo vicc kernem szepen

Anomalocaris (törölt) 2012.03.24. 02:02:11

@estrella negra: Tíz perc alatt Én is le tudok nyugodni valamennyire.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.24. 07:31:51

@Rosszindulatú Vászka: óóó..ilyet csináltam én is tavaly, csak engem nem ilyen látvány kötött le.
jó tudni, hoyg nem vagyok egyedül.

szia vászka:)

cicmen (törölt) 2012.03.24. 08:03:24

@Rosszindulatú Vászka: Releválnák:

Nincs kicsit korán az ilyen szavakhoz drága Vaszilij! :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.24. 08:07:01

@cicmen: de nem sokáig, megyek egy kicsit kertet rombolni.
:)

cicmen (törölt) 2012.03.24. 08:08:25

@oregember nem venember: joreggelt kivanok???

A rendőr kipecázza az aranyhalat. A hal így szól! Ha visszaengedsz teljesítem egy kívánságod! A rendőr visszaengedi, a hal felbukkan,
-Kívánj valamit!
-Jó napot kívánok!
:)
( de szar vicc!)

cicmen (törölt) 2012.03.24. 08:12:47

@batgirl: megyek egy kicsit kertet rombolni.

Nedves rothadt falevelet ne felejts el égetni! Attól olyan szép nagy füst tud lenni, és utána annyira jó büdös leszel napokig! :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.24. 08:18:31

@cicmen: tűzgyújtási tilalom van, és amúg is..nem szennyezem a környezetet.
na jó, ez komoly mondat, de semmi hüjeség nem jut eszembe

Rosszindulatú Vászka 2012.03.24. 08:24:35

@cicmen: namost a muszlimokat ne keverjük bele.

Külömbe is dologidő van!

Sokorai_Atala 2012.03.24. 08:36:17

cicmen: neked küldtem eddig? Legalább jó felhasználásra került a kocsmában:)ennek én örülök.

cicmen (törölt) 2012.03.24. 09:08:25

Egy nő bemegy az állatkereskedésbe. Meglát egy 50.000 Ft-os papagájt, aminek egyik lábán piros, a másik lábán zöld szalag van. A nő megkérdezi az eladót:
- Tessék mondani, miért ilyen drága ez a papagáj?
- Mert két nyelven tud beszélni. Ha meghúzza a piros szalagot, akkor angolul beszél, ha a zöldet, akkor magyarul.
A nő először meghúzza a piros szalagot.
Papagáj: - How are you?
Ezután meghúzza a zöldet.
Papagáj: - Hello! Hogy s mint?
- És mi történik, ha mindkettőt meghúzom?
Papagáj: - Akkor elesek bazdmeg!

oregember nem venember (törölt) · http://receptekferfiaknak.blog.hu 2012.03.24. 09:18:08

@cicmen: jovanna,amilyen hajnal volt,azt sem tudtam,hogy kisfiu vagyok e vagy kisfiu...
:)

buta noverkek felkeltettek...
:(

CID 2012.03.24. 09:44:53

@oregember nem venember: a mocskok, munkaidőben nem kell szunyálni :-)

CID 2012.03.24. 09:53:31

@batgirl: Hogy te mennyit szarakodsz a reketyéseddel...... Szójjá Lajosnak ( a Horváthnak ), biztos van egy traktoros cimborája, az gyorsan feltárcsázza oszt nem lesz vele gondod !

oregember nem venember (törölt) · http://receptekferfiaknak.blog.hu 2012.03.24. 10:17:36

@CID: ok ne is szunyokazzanak,de attul meg engem hagyhatnak...
:)))
majd ertekezek a sunnel,hogy van e elfekvoben nehany fuszoknyas sved csibeje feleslegesbe...

mer' ezeket a zursulakt man unom...

lazarjozsef75 2012.03.24. 10:30:21

@CID: oszt akkor a süncsalád hajléktalan lesz?

CID 2012.03.24. 10:56:53

@oregember nem venember: Ezek szerint a sünnél lehet igényelni a svéd csibéket ? Na, basszus, ezt se tudtam :-(@lazarjozsef75:
Nem, szerves trágya :-)

oregember nem venember (törölt) · http://receptekferfiaknak.blog.hu 2012.03.24. 11:10:55

@CID: ki tuggya,hogy miket menedzsel ott a zerdo melyen...
:)

England win The Ashes! 2012.03.24. 12:46:43

@A félelmetes népszavazás: Mindig elfelejtem, hogy te nem vagy ember.

Csita, ungava!

cicmen (törölt) 2012.03.24. 13:27:38

Van új poszt!
Igaz, én már szétoffoltam!

2012.03.24. 18:12:36

káendhá maros utcában 4en "dolgoznak" általában, három folyamatosan beszélget egymással meg az épp velük szemben ülő mikor melyik melóhelyre behívott haverkával. maradék egy telefonál. ennyit róluk.

Alternatív 2012.03.24. 18:44:17

Azért az kemény, hogy két napja osztjátok az észt (jók a viccek!), de a lényeget nem írta be senki. A casconál ugyanis a biztosító dönti el, hogy hány bónuszkategóriát használ. Lehet, hogy a K&H-nál egyszerűen C4 a maximum, annál jobb kategória ki sincs találva...

mati88 2012.03.25. 08:15:01

@Alternatív: Jó lenne, ha nem olvastad volna el az irást! Visszasorolt, megemelt díjtétel! Tehát van olcsóbb és jobb feltételű!
süti beállítások módosítása