Tékozló Homár

BKK: marad a papírképes igazolvány

2012.03.26. 15:07 | jackyll | komment

A BKK reagált a bérletigazolvány létjogosultságát megkérdőjelező olvasónk felvetéseire. Egyelőre marad a hozott fényképes igazolvány. Aztán majd ha tartósan nem megy csődbe a BKV, és még BKK-ügyfélszolgálati pontok felhúzására is lesz pénz, akkor 2014 táján ott lesz majd a digitális fényképezkedés:

A bérletigazolvánnyal kapcsolatos írásukra, az abban foglalt kérdéssel kapcsolatban a BKK az alábbi tájékoztatást adja. Két évvel ezelőtt a BKV már megvizsgálta a bérletigazolványhoz a fotó helyben való elkészítésének lehetőségét. Több lehetőséget is vizsgáltak.

 1. A pénztár és az állomásokon lévő automata hálózatba került volna és a pénztárban kerül a kép kinyomtatásra. Ebben az esetben is ki kellett volna fizetni a kép készítés költségét (4 képnél kevesebbet nem tud az automata készíteni, valamivel kevesebb lett volna az ára, mivel a BKV pénztár nyomtatja ki) és a BKV-nak nyomtatási költsége is lett volna, így a bérletkiállítás díja nőtt volna meg.

 2. Gondolkodtak helyi képkészítésben is, de a technikai feltételek (üveg tükröződése, tiszta háttér, üveg kivágása esetén rongálás, vandalizmus) nem jók és annak is lett volna költsége, arról nem is beszélve, hogy jelenleg nincsen az okmányirodákhoz hasonló kártyanyomtatási technikánk. (Az okmányirodák sem azonnal adják ki az igazolványt, hanem 2 hét alatt és jelentős költsége van ott is.)

 3. A helyi igazolványkészítés ügyfélszolgálati pontokon lenne megoldható, ezek létrehozását a BKV szakterülete régóta javasolta és készített rá terveket is. Az ügyfélszolgálaton történő helyi fényképkészítés a leendő BKK ügyfélszolgálati pontokon megvalósítható lesz, legkésőbb az elektronikus jegyrendszer megvalósításával mert az elektronikus kártyák megszemélyesítésekor mindenképp szükség lesz hasonló technika bevezetésére.

 4. A személyi igazolvány használata bérletigazolvány helyett több szempontból sem jó megoldás.

1. A személyi igazolvány olyan személyes adatokat is tartalmaz, amelynek az utas beazonosíthatóság szempontjából nincs relevanciája, és amelyhez a jegyellenőrnek semmi köze. Ezt sok utas kifejezetten sérelmezné.
 2. Az ellenőr nem rendelkezik igazoltatási jogkörrel (a 2011. évi CCI. törvény alapján a szolgáltató jogosult bizonyos személyi adatokat megismerni, de ez nem igazoltatási jogkör). A személyi igazolvány átadását így az utas megtagadhatja ellenőr esetében. (A Közterület-felügyelő esetében nem, az hatósági jogkörrel rendelkező személy.)
 3. A bérlet elvesztése során egy diákigazolvány vagy bérletigazolvány könnyen pótolható. A személyi igazolvány azonban csak körülményesen, elvesztése pedig komolyabb következményekkel, visszaélésekkel is járhat. Ezért nem javasolt ebbe az irányba fejleszteni a jegyellenőrzést, nem véletlen, hogy az EU-ban mindenhol a megszemélyesített kártyák alkalmazása az irányvonal.

 5. A kolléganő nem azért lett megbüntetve, mert nem fizette ki a bérletszelvényt, hanem azért, mert bérletigazolvány nélkül nem megállapítható, ki használhatja jogszerűen a szelvényt (vélhetően az igazolvány száma sem volt így feltüntetve). Az átruházhatóság pedig nem megengedett, a visszaéléseket ki kell küszöbölnünk.

 A Vámház körúti automatával kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk.  

 Az aluljáróban lévő jegykiadó automatát a BKV folyamatosan javíttatja, és rendre tönkreteszik. Az aluljáróban lévő  pénztárfülke bebútorozása az építéstől függetlenül megkötött  másik közbeszerzésben kiválasztott kivitelező feladata, köszönhetően a 4-es metró igen saját és a múltban elrontott szerződéses rendszerének, amely még nem valósult meg és ezért nem lehetett előbb bebútorozni. A 4-es metró beruházás jelen fázisában kerülnek a pénztárhelyiségek informatikai kapcsolatai kiépítésre, így a következő időszakban, néhány hónapon belül, remélhetően több pénztárhelyiség is megnyitásra kerülhet már a metró átadása előtt is.

 Üdvözlettel,
Budapesti Közlekedési Központ
Sajtókommunikációs Iroda

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2012.03.28. 10:52:39

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Te örexel?? Nekem tegnap asszonta a zoktató nézzük a tükörbe magunkat dansz közben.. Hát vazze ellátok én addig azt hiszed?? :D

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.28. 10:55:16

@Manyecska:
állítólag a sok seksz rosszat tesz a látásnak. mongyuk ez igaz lehet, mer nekem mán 4 dijoptriás szemüveggem van

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.03.28. 11:01:09

@Horváth Lajos,a falu bikája-SMITTPÁL 4 PREZIDENT!!: nem látom!!! :D:D

@Manyecska: ja. mindig aszondom hogy 45 éves vagyok, erre megjegyzik, hogy tízet letagadhatok. :D ez ilyen ingyér plasztikai műtét.... :D:D

Manyecska 2012.03.28. 11:01:30

@Horváth Lajos,a falu bikája-SMITTPÁL 4 PREZIDENT!!: " a zééén uram olyan kanos, a tee-nye-ree vízhólyagos" ...:D:D...jó mi?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.28. 11:07:54

@Manyecska:
ez valami nóta féle?
@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
hinnyemán! ijjen jó karban tartanak mióta elhagytál?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.03.28. 11:12:09

@Manyecska: ROFL :D

@Horváth Lajos,a falu bikája-SMITTPÁL 4 PREZIDENT!!: hát mit gondoltál, tán majd a dunába ugrok miattad?? :D:D

*****

amúgy meg mikor lesz mááááán új poszt?????? nyaú.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.28. 11:18:01

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
jóvan! megnyugottam!

________________________________________

nyaú?

Manyecska 2012.03.28. 11:19:19

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: engem is mindig letegeznek!! mert nálunk génileg sokan olyan 93 évig /de 85 minimum/ él:P ..elég sokan..oszt nem is látszik rajtuk 75 évesen sem hogy annyi.. állati jó!! Eccer egy cigányasszony belenézett a tenyerembe oszt eldobta és hápogott!!:D Máig nem tudom miért:P:??

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.03.28. 11:23:49

@Manyecska: hát biztos kezet mostál előtte, oszt öszezavartad :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.28. 11:26:36

@Horváth Lajos,a falu bikája-SMITTPÁL 4 PREZIDENT!!:
Felőlem használhatod nyugodtan!
Én má' túlléptem rajta.
Most filozófikusi magasságokba emelkedtem.
Kopipészt ez is ofkorsz, ahogy a jelen kor divatja diktálja.
És azért se mondok le!
Mondjon le, aki nem vette észre!

Manyecska 2012.03.28. 11:26:51

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: asszonta: jéééééééééééééézusom. Mondom mi van??? asszonta jó sokáig fog élni. Azt mondtam: anyád..:):P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.03.28. 11:32:53

@Manyecska: kezdj el dohányozni és/vagy inni. akkor egy jó húsz évvel mingyár kevesebbet kell itt senyvedni...:)

****************

új posztot akarok..

@Horváth Lajos,a falu bikája-SMITTPÁL 4 PREZIDENT!!: ijesztgetem a kutyámat. nyaaaajjjúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú

cicmen (törölt) 2012.03.28. 11:34:25

@Manyecska: Neked magyarázzam??:P Nem ástam el, valahová elkolbászolt:D:D ..!!

Nem volt elég mély a dekoltázsod! :)

cicmen (törölt) 2012.03.28. 11:37:32

@Manyecska: Eccer egy cigányasszony belenézett a tenyerembe oszt eldobta és hápogott!!:D Máig nem tudom miért:P:??

Gipsykiller tetoválást láthatta meg!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.28. 11:37:58

@Manyecska: Azért utána megtaláltad a tenyeredet, vagy messzire hajította?

Manyecska 2012.03.28. 11:40:13

@cicmen: hát az lehet ráadásul barna vagyok!. anyám szerint a dörtidenszing c. magvas műalkotásban a csaj úgy néz ki mint én!!:))) folyton nyaggat vele ha lássa a filmet:D! Amúgy télleg hasonlít! Csak nem szülés után. kiraktam én mindent amit kellett le is tapostak a hímek párszor:P:P!..

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.28. 11:41:08

@Manyecska: Biztos másodállásba' kacsa volt, oszt azé'.

cicmen (törölt) 2012.03.28. 11:43:41

@Manyecska: hát az lehet ráadásul barna vagyok!. anyám szerint a dörtidenszing c. magvas műalkotásban a csaj úgy néz ki mint én!!:)))

Mondd a címet! Repülök! :)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.28. 11:43:45

@Dr. Phyl. Sün‼ ツ:
há mán lemontam róla, mer minek lennék én is értelmiséggi, mikor minden nőt megkapot így is!
mongyuk lemondani megmán csakne mongyál le, mer csak a gyávák menekülnek. nemde?
@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
oszt nem harap meg?
@cicmen: vagy lehet lelopta mán a gyűrűt,oszt akkor mit szorongassa
@Manyecska: jóez a muzsika, majd szólok a Lacikának (Sanyi fiának),hogy mán álíccsa mán be csengőhangak a 3210-emen.

Manyecska 2012.03.28. 11:44:05

@estrella negra: nem emléxem nem voltam ott.....:))

Na jó legyen már télleg újposzt.Vagy újhold.

Manyecska 2012.03.28. 11:47:40

@cicmen: hát komolyan rám hajaz, még a haja is bár nekem kékaszemem /arcom csupa derű/:) Azt néztem a fehér farmerem is ellopta:O:O :D
www.youtube.com/watch?v=6oKUTOLSeMM

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.03.28. 11:53:38

@Horváth Lajos,a falu bikája-SMITTPÁL 4 PREZIDENT!!: még bébi, szóval le van kussolva, nem harap. ellenbe néha büdös, olyankor vinnyog ha megfürdetem :):)

úúúúúj posztot akarok. hiszti-nyavaj kopipészt.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.28. 12:00:01

@Horváth Lajos,a falu bikája-SMITTPÁL 4 PREZIDENT!!:
Így igaz!
Éjjen a kopipészt!

@oregember nem venember:
Régi posztnál nem delezek.
Ez má'pedig elég régi.

oregember nem venember (törölt) · http://receptekferfiaknak.blog.hu 2012.03.28. 12:01:09

hatfajasra reumakenocs,voltaren dolo vagy irina,a 145kilos ukran masszorno a zidealis...

oregember nem venember (törölt) · http://receptekferfiaknak.blog.hu 2012.03.28. 12:02:15

@Dr. Phyl. Sün‼ ツ: oreg poszt nem ven poszt...

aze' del van...
meg ha el is kiabaltam...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.03.28. 12:03:14

@Dr. Phyl. Sün‼ ツ: pedig rekordot dönthetnél ebben: melyik poszban lehet a legtöbbször delet harangozni....

Manyecska 2012.03.28. 12:04:53

@cicmen: tessék, itt a ravatalom v. avatar.. az a Mirr-Murr a tiéden?? A macskámat hívták úgy:) Nagyon cu...cute..vagy az orizatriznyák?

oregember nem venember (törölt) · http://receptekferfiaknak.blog.hu 2012.03.28. 12:06:05

a mai ebed>
vasarnapi leves(husleves,finommetelt+2 db kornyadt sargarepa)
fott husi,meggymartas,fott burgonya
mandarin es alma
teja

ezek beneztek valamit a korlapomon,szerintem...
mert az adag kb 9 evesekre van meretezve,ami vegul is stimmel,csak nekem van elotte egy masik szam is...
:p

Manyecska 2012.03.28. 12:14:02

@oregember nem venember: én fél napja szülinapi tortán élek! Jóétvágyat!! A böriben sem adnak jobbat szerintem:P

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.28. 12:14:43

@oregember nem venember: Két szád van? Akkor tényleg kicsi lehet az adag.

oregember nem venember (törölt) · http://receptekferfiaknak.blog.hu 2012.03.28. 12:17:08

@Manyecska: vegul is,racs itt is van,igaz az agyon...
:)
meg foglar jellegu noverkek...
:(

@estrella negra: varj,megnezem,lehet igazad van...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.03.28. 12:17:13

megérett az idő a napi szarvicc versenyre....

A kis debil elmegy anyukájával az állatkertbe, és odaállnak a zsiráf elé.
- Anyu mi ez, nyúl?
- Nem kisfiam, ez zsiráf!
- Jó nagy nyúl!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.03.28. 12:18:19

Mit mond az alkoholista arra a kocsmárosra, amelyiknek nagyon rossz a
pálinkája?
Ennek a felese tréfa!!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.03.28. 12:20:18

@cicmen: @Manyecska: szépek vagytok mind a ketten :D mostmár valaki kérdezze meg a másiktól hogy elmegy-e moziba, kávézni ilyesmi. támogatok minden öncélú cyberkapcsolatot!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.28. 12:20:20

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
jó ötlet!
Három szerelő és a főnökük egy szobában vannak. Hirtelen megfordul az első szerelő. Kisvártatva a másik is megfordul. A főnök ekkor idegesen felkiált:
- Nehogy még egy szerelő forduljon!

Manyecska 2012.03.28. 12:21:18

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: :)) kezd meleg lenni a helyzet ugye?? :D:D

Manyecska 2012.03.28. 12:23:32

@cicmen: szíp vagy jöhetel! Én visszaváltozom Téli tájjá..!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.03.28. 12:23:32

@Manyecska: ja. :D én drukkolok nektek! meg mindenki másnak is..:D

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.03.28. 12:25:00

Az volt már, hogy miért nem lehet a személyi számát ráírni a bérletszelvényre?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.03.28. 12:28:23

@Manyecska: te, valami nem stimmol... valami burkus királyfivá változtál itten...

@Horváth Lajos,a falu bikája-SMITTPÁL 4 PREZIDENT!!:

:D:D

Melyik az alternatív rockegyüttesek kedvenc OTP-je?
Hát a Pál Utcai Fiók...

Manyecska 2012.03.28. 12:31:38

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ja, ez a "szoláriumot-minden-házba-Renató szomszédom :D

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.03.28. 12:31:44

Két pogácsa sül a sütőben. Az egyik megszólal: -Hű, de meleg van idebenn.
A másik is megszólal: -Jé, egy beszélő pogácsa!

cicmen (törölt) 2012.03.28. 12:36:07

@Manyecska: szíp vagy jöhetel!

Most indultam. Fürggyé le! :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.03.28. 12:38:21

@Horváth Lajos,a falu bikája-SMITTPÁL 4 PREZIDENT!!:

- Hogy' szeretkeznek a sündisznók?
- Nagyon óvatosan...

@Manyecska: mittomén. a kiscsillag udvarol itten a kakkuknak. többre nem emléxek.

Manyecska 2012.03.28. 12:38:50

@cicmen: már mondtam hogy szoktam!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.03.28. 12:40:35

egy vicc(?) a batgirlnek ha befut majd:

-Hol van Budapesten a legkevesebb denevér?
-A Bathiány téren.

Manyecska 2012.03.28. 12:42:26

@Horváth Lajos,a falu bikája-SMITTPÁL 4 PREZIDENT!!: most mondjátok már azt ezek után a prof PDF jpg vagy mi zsiráf is zsiráf..??:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.03.28. 12:44:32

mai kedvenc levelem:

"nem tudok semmit."

nem baj kisbogaram, így is szeretlek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.03.28. 12:46:12

@Manyecska: hogy mi a kérdés?? én persze hogyigennagyonhogyne zsiráf vagyok. van róla oklevelem is. meg az áááálatkertbe ha bejössz, ottan vagyok bent.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.03.28. 12:57:28

www.facebook.com/schmittelo?sk=app_326949970674711

Matekóra következik!
Ez a képlet megvan mindenkinek?
Ph+D = (Ctrl+C) + (Ctrl+V)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.28. 13:23:10

Egy reggel a férj kinéz az ablakon és így szól:
- Te Ica, ma lehet, hogy menne a dolog.
- Milyen dolog?
- Hát a dolog. Ma menne, nem látod? Gyönyörû szép nap van odakint.
- És?
- Süt a nap, meleg van, a madarak énekelnek meg minden. Gyönyörû nap. Szép
nap.
- Mi a fészkes fenérõl beszélsz Lajos!?
- Ne izélj már Ica, hiszen Te mondtad, hogy egy szép napon fogod magad
és lelépsz.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.28. 13:24:16

Férj:
- Drágám, ma kereken egy hónapja, hogy nem szeretkeztünk.
Feleség:
- Te.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.28. 13:25:23

Az állatvédő egyesület irodájában cseng a telefon: -
> Jöjjenek gyorsan, a
> postás felmászott a fára, és onnan ingerli a kutyánkat!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.28. 13:31:34

A feleség féltékenységből kirúgja a szobalányt. Az meg,
> mielőtt elmegy,
> sértődötten a fejéhez vágja:
> - A férje azt mondta, hogy sokkal jobban főzök, mint maga!
> A feleség csak megvonja a vállát, mire a szobalány:
> - És az ágyban is sokkal jobb vagyok!
> - Ezt is a férjem mondta?
> - Nem, a postás.
>

cicmen (törölt) 2012.03.28. 13:33:38

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ki a guttmann aza smittpál?

Már itt tartasz? Én még azt semtudom ki az a:www.youtube.com/watch?v=CsrfovOPcjk

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.03.28. 13:35:13

Ömlik az eső, mintha dézsából öntenék.
> Csöngetnek.
> Az anyós áll odakinn.
> A vő nyit ajtót, és összecsapja a kezét:
> - Anyuka! Mit csinál odakinn ebben az esőben?! Miért nem
> tetszik hazamenni?
>

cicmen (törölt) 2012.03.28. 13:42:55

@batgirl: Férj:
- Drágám, ma kereken egy hónapja, hogy nem szeretkeztünk.
Feleség:
- Te.

Persze! A sok kurva! :)

Manyecska 2012.03.28. 13:54:30

@cicmen: azta, te ilyen szépen beszélsz?

-Drágám, súgj valami mocskosat a fülembe!
-...Konyha!!...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.28. 14:02:35

@Rosszindulatú Vászka: Nekem nem a "plágiummal" van problémám. Vett egy csomó forrásmunkát, lefordította, kijavította, kiegészítette, stb. Dolgozott vele, nemcsak megíratta valakivel pénzért.

Nekem az a problémám vele, hogy a beosztottja volt a témavezető, minden tőle függő emberek a bizottségban, és lezavarták az egészet pár nap alatt, nem volt helye valódi bírálatnak. Kutatómunka a fordításon kívül nem volt. Ez a doktori procedúra megcsúfolása volt.

Le kéne mondania. Nem azért, mert plagizált. Azért, mert a hatalmával visszaélt.

Az egész Fidesz frakciónak le kéne mondania. Egyre kevesebbet szegik meg a törvényeket. Helyette magukat a törvényeket igazítják a saját előnyükre.

Miért téged izélgetlek a problémáimmal? Nem tudom...

helianthus 2012.03.28. 14:06:30

@batgirl: :D ezen sírtam kicsit.

Anyós megérkezik, vő köszön, megkérdezi, Anyuka meddig marad? Amíg nem zavarok fiam! Ugyan, legalább egy kávét igyon meg!

cicmen (törölt) 2012.03.28. 14:13:19

@atpijkamo: Le kéne mondania. Nem azért, mert plagizált. Azért, mert a hatalmával visszaélt.

Nem az a baj! Ha egy ilyen buzi bemutatkozik, akkor úgy nézek rá mint egy doktorra! Ez meg olimpiából doktorált? Befosok! Különben olimpiát csapatban nyert. Most csapatban doktorált. És????

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.28. 14:17:42

@cicmen: "csapatban doktorált"

:))))

Ecsém, te miket tudsz!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.28. 14:22:05

@cicmen: "Ha egy ilyen buzi bemutatkozik, akkor úgy nézek rá mint egy doktorra"

Te címkórságban szenvedsz?

Ha azt mondom, hogy doktor vagyok, akkor jobban fogsz szeretni?

Ha azt mondom, hogy hercegi sarj vagyok, akkor jobban fogsz szeretni?

Ne csináld már!!!

Tudod mire jó a doktori cím? Majd én megmondom. Kiírhatod a kapucsengőre, így a betörő tudja, hogy melyik ajtót kell felfeszíteni.

cicmen (törölt) 2012.03.28. 14:24:41

@atpijkamo:Ha azt mondom, hogy doktor vagyok, akkor jobban fogsz szeretni?

Igen. Pl. Van egy uncsihugom, aki orvosságból doktorált. Az elég kemény volt ahogy elmesélte. :)

cicmen (törölt) 2012.03.28. 14:28:31

@atpijkamo: Tudod mire jó a doktori cím? Majd én megmondom. Kiírhatod a kapucsengőre, így a betörő tudja, hogy melyik ajtót kell felfeszíteni.

Nem ez a lényeg. Abban van egy csomó munka és nem kevés szorgalom. Nehogymár ekkora szarért is adják és így!

cicmen (törölt) 2012.03.28. 14:34:43

@atpijkamo: Ha azt mondom, hogy hercegi sarj vagyok, akkor jobban fogsz szeretni?

Az nem hat meg! Én vagyok Napóleon! :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.28. 14:37:54

@cicmen: Különben a doktori/phd nem egy nagy dutranás annak, aki úgyis kutattással foglakozik, és nem egy kutyaütő a saját területén. Nyelveket úgyis tud, le kell tennie pár vizsgát, amit úgyis tanult az egyetemen, a munkái egy részét összeszedi egy dolgozatba, az is csak kopipészt, és megvédi, de az is inkább csak formális dolog. Nincs is respektje a címnek, mindenkinek van.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.03.28. 14:39:05

@cicmen: "Én vagyok Napóleon"

Hehehe. Az nem hat meg. Fölkapaszkodott kis senki.

cicmen (törölt) 2012.03.28. 14:46:12

@atpijkamo:"Én vagyok Napóleon"

Hehehe. Az nem hat meg. Fölkapaszkodott kis senki.

Mária Lujza nem ezt mondta! :)

cicmen (törölt) 2012.03.28. 14:54:16

@cicmen: Fölkapaszkodott kis senki.

Mondjuk a Napcsi télleg jól tudott felkapaszkodni! Most mennyire jól élne narancsszüretelőként panyolországban! :)

England win The Ashes! 2012.03.28. 20:08:50

@estrella negra: Én, a Gyula meg az Ottó... :)

@Xezs: Nem arra gondoltam, hogy nem veszed észre, hanem arra, hogy nem teszed szóvá. :)

Manyecska 2012.03.29. 08:03:27

@cicmen: Josephine volt az, akin felkapaszkodott! a ző férjét fejezték le a francia forradalomban oszt a csajnak már rövid haja volt mer készült a bitóra! oszt ezek összejöttek a Napcsival /aki egy márszeji selyemkereskedő lányával már jegyben járt /ki a hülye qrva??P/ oszt később lett császár ezzel a tyúkkal! Oszt amikor elvált a Józsefintól akkor atták hozzá a Mária Lujzát állítólag jó kis pipi volt:) ! Na csak hogy töri is legyen.

Manyecska 2012.03.29. 08:11:18

@Manyecska: ja télleg kicsi volt. De valamit tutthatott mer tábornok lett /vagy mi/ fijatalon. Ennyit a felkapaszkodásról. Van aki beleszületik van aki felcumizza magát, ez van..:D
Tudom mert a diliházban engem is kezeltek mint Napóleon!! Mennék is Elbára most is:D

PonDrow 2012.03.29. 08:16:54

"1. A személyi igazolvány olyan személyes adatokat is tartalmaz, amelynek az utas beazonosíthatóság szempontjából nincs relevanciája, és amelyhez a jegyellenőrnek semmi köze. Ezt sok utas kifejezetten sérelmezné."

A MÁV-nál BÁRMILYEN fényképes igazolványszámot rá lehet írni a bérletre. A "Budapest-bérlet" pedig így jó a BKV-ra is. ;)

Konkrétan én a jogosítványszámomat használom, azon aztán a nevemen/születési dátumomon kívül nem sok "bizalmas" adat van. (Hacsak nem az ABCDEF kategóriás engedélyeim...)
Túl kéne már lépni magán az igazolványon. :)
süti beállítások módosítása