Tékozló Homár

Számlázási hiba miatt gázkikapcsolás?

2012.04.04. 10:20 | jackyll | 29 komment

SZA az Eontól ment át a GDF Suezhez, de a számlázással hogy-hogynem ott is problémák vannak. Külsős cég nyomtatja a számláikat, akik a GDF behajtási csoportjának viszont nem szólnak, amikor mégsem sikerül kiküldeniük egy kupacot. Ilyenkor megy ki egy tömeges kikapcsolási felszólítás, ami még mindig nem elég gyanús nekik, hogy valami gebasz van:

Piaci gázfogyasztóként tavaly júniusban váltottunk az Eonról Gdf-re. Aki volt már versenypiaci Eon-ügyfél, valószínűleg sejti, hogy miért. (Segítek: iszonyatosan drága, és elképesztően arrogánsak, bürokratikusak.) Sajnos a Gdf-nél csak részben feledtetik az Eonnal kapcsolatos bosszúságokat. Körülbelül két hete például küldtek egy felszólítást, hogy két számlát nem fizettünk ki, ezért fizessünk pótdíjat, illetve azt is belengették, hogy április közepén elzárják a gázt.
 
Átnéztünk mindent, de nem találtuk a megjelölt sorszámú számlákat. Először küldtem e-mailt, de nem kaptam választ. Pár nappal később felhívtam az ügyfélszolgálatot, ahol az alábbiak derültek ki: a Gdf számláit külsős cég nyomtatja ki, ahol március 8-án valami hiba történt. Az ügyfélszolgálatos szerint velünk együtt többen nem kapták meg a március 8-i számlákat. A Gdf rendszere ugyanakkor nem ismert tréfát, azonnal küldték a felszólítást (belengetve a kikapcsolást), illetve már terhelték is a késedelmes fizetés miatti pótdíjat.

Az ügyfélszolgálatos javára legyen mondva, hogy azonnal felhívta a behajtási csoportot, és megbeszélte velük, hogy töröljék az eljárást. Időközben az is kiderült, hogy épp ma már elküldték a második felszólítást is; az ügyfélszolgálatos szóban megkért, hogy ezt se vegyük figyelembe.

A dologban az az elgondolkodtató, hogy ha én nem járok utána, nem kérdezek rá, akkor fizethetem a pótdíjat, rosszabb esetben kikapcsolnak, noha "csupán" annyi történt, hogy tőlem független számlázási hiba történt egy hónappal ezelőtt.

Üdv,
SZA

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.04.04. 10:25:54

"nem találtuk a megjelölt sorszámú számlákat"

Öööö... az nem tűnt fel, hogy pár hónapja nem jönnek a számlák? Nyilván a túloldal kötelessége küldeni, de láttam én már olyat ezen a sártekén, hogy a postán elkallódott egy levél.

Lxxxx 2012.04.04. 10:28:23

NOde, mint kiderült, nem a postán kallódott el, valamint csak egy hónapról van szó.

hawkeye 2012.04.04. 10:30:03

Az, hogy szóban kérte, ne vegyétek figyelembe, sehol se számít semmit sem. Bármikor letagadhatja, és le is fogja, mert különben őt rúgják ki.

Sajnálod a pénzt egy ajánlott, tértivevényes levélre???

Nemsokára várhatod a kigyúrt, kopasz behajtókat...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.04.04. 10:46:58

@Lxxxx: "két számlát nem fizettünk ki"

Abból a kettőből egyet a szolgáltató cseszett el, a másikat a posta vesztette el, vagy a poszt toló.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.04.04. 10:49:02

@hawkeye: "Sajnálod a pénzt egy ajánlott, tértivevényes levélre???"

Én baromira sajnálom. Jobban örülnék, ha a szolgáltató a saját hibáját házon belül kezelné, külsős behajtó cégek és az ügyfél kihagyásával.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.04.04. 10:50:23

@hawkeye: "Bármikor letagadhatja"

A beszélgetésről felvétel készül. Ha a poszt tolónak van egy csöpp esze.

Robbantó 2012.04.04. 10:53:15

@hawkeye: Az ilyenek miatt nem halad ez a szar ország, mint Te!

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.04.04. 11:17:00

az ügyfélszolgálatos szóban megkért, hogy ezt se vegyük figyelembe."

Aha! Azóta a szomszédba járnak sütni/főzni és fürdeni

Vagy elkérni az ügyfélszolga nevét és feljegyezni a beszélgetés időpontját vagy nem ér az egész semmit

Koholmány 2012.04.04. 11:17:09

Megérdemelte, mert hülye volt. Számlákat mindig nyomon követjük, szerződést olvasatlanul nem írunk alá...stb.
Ezt kellene tanítani az iskolában, nem a kovalens kötést.

Sang Lee 2012.04.04. 11:43:04

@Koholmány:
a kovalens kötés könnyebb...

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.04.04. 11:44:16

@hawkeye:
Sajnálod a pénzt egy ajánlott, tértivevényes levélre???"

Utóbbi időben volt néhány online rendelésem, ami "kudarcba" fulladt
Aszongya az ügyfeles irjam meg levélben a gondot vagy menjek be az ugyfészolgálati irodába

Éééén? A XXI.században mozduljak ki a fotelböl?
Javitsák ki, töröljék, stb.
Mindezek persze mindenféle passok és usernevek azonositója után, "mert azt csak személyesen lehet"
A francokat!
Máshol elintéztem online ugynazt
Amugy az ELMŰ-nél is lehet számla pótlást kérni online, főgáznál meg telefonon

j311 2012.04.04. 11:58:20

A legtobb szerzodesben benne van, hogy a szolgaltatast igenybevevo koteles jelezni ha nem kapott szamlat, csekkete, stb.
Aki nem jelzi, arrol szepen lenyuzzak a kesedelmi kamatokat.

Manci néni, a szomszéd 2012.04.04. 14:44:51

Hova jut ez a világ drágáim, ha már a csekkekben sem lehet megbízni.

Tina0611 2012.04.04. 16:21:14

@horex: Ott igen, de nálunk a Szilasvíz szolgáltatja az ivóvizet. Sem interneten, sem mail-ben nem lehet óraállást diktálni, csak telefonon. Már többször előfordult, hogy nem küldtek számlát, biztos elvesztették a cetlit, amire felírták az adatokat. Most éppen fél éve nem fizettem vizet. Hiába reklamálok. XXI. század.

multi84 2012.04.04. 16:28:47

Múlt hónapban valamiért nem kaptam netes csekket és mit tettem nah mit hát felhívtam őket hogy küldjenek egyet(nem vártam addig míg jön hogy nem fizettem kikapcsoljuk stb...) mert ilyenkor már itt szokott lenni. Három nap múlva megkaptam befizettem igaz így már kicsúsztam a határidőből de a késedelmi kamat volt vagy 5 forint de l.... és élek tovább nyugodtan...

E-mail-ezni egy szolgáltatóval soha nem szabad az olyan mintha nem is írtál volna, minimum levél az is ajánlva nyugodt hangvétellel, nem követelőzve de tudtukra adni hogy mit szeretnél és hogy ők hol hibáztak. Ha ezeket betartja az ember elrendeződnek könnyen a dolgok ha már az első levélben anyázás van garantált hogy kerülő pályára kerül az ügy ami még úgy is meg lesz oldva csak baromi sok idegeskedéssel és kiba...okkal .....

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.04.04. 18:35:02

Ha nem jön számla nem árt utána kérdezni!

2012.04.04. 20:52:28

hatásvadász kamu cím?

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.04.04. 21:30:58

@➊: kb, jah

@multi84: ilyet csak a kisemberek csinálnak :)
én 2havonta megyek a júpíszíhez, befizetem, oszt békén hagynak. Néha felhív vmi apéniás vulva, hogy el vagyok ám maradva, fizessek, leginkább még tegnap, mer' kikapcsolnak. Na, őt gyorsan hejjreteszem (csak, hogy érezze a törődést), aztán befizetem ha épp arra járok/nem felejtem el :)

Xezs 2012.04.04. 22:57:07

A belengetésről nekem a gagyi pornófilmek jutnak eszembe, mikor egy faszt belengetnek a képernyő szélén miközben a csaj már a vasalót is feldugta magának és épp a pincsit próbálja elkapni következőnek.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2012.04.05. 14:59:15

"SZA az Eontól ment át a GDF Suezhez"

Ezt ugy haromszor olvastam el, es nem ertettem, aztan gondoltam ugorgyunk, hatha lesz valami ertelme.
süti beállítások módosítása