Tékozló Homár

Egymilliós lakásfoglalás a társasházban

2012.04.19. 08:33 | jackyll | komment

MrMojo egész újlipótvárosi társasházának lakásonként 50000 ezer forintot kellene befizetnie a Díjbeszedőnek. 5 éven keresztül ugyanis egyik szolgáltató sem volt hajlandó kikapcsolni a villanyt/gázt a gondnoki lakásban, pedig többször is jelezték az illegális lakásfoglalást (és nyilván az ott keletkező számlákat sem fizette senki). Érdekes módon csak az energialopás megszűnése után számláztak először, az 5 évet egyben: 1000000 forint. Mivel a gondnoki lakás alapból a ház tulajdona, mindenki fizethet:

Teljesen tanácstalanul állok a következő helyzet előtt, véleményekre lennék kíváncsi, illetve tanácsokat várnék a kommentelőktől. Helyszín: XIII. kerületi társasház, 50%-ban Önkormányzati tulajdon. Egyszer réges-régen, egy messzi-messzi kerületben kedves önkényes lakásfoglaló gondolt egyet, majd kedvesen és önkényesen beköltözött egy üresen álló, lezárt gondnoki lakásba. A mindenapi élethez szükséges szolgáltatásokat "találta", illetve vételezte, természetesen mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. 5 éven keresztül folyt a per ellene, mert kilakoltatni nem egyszerű, mihelyt elfoglalta a lakást, neki JOGAI vannak, védte őt moratórium, téli időjárás, stb... Ez idő alatt számtalanszor jeleztük a közmű szolgáltatóknak, hogy itt bizony fennforgás van, konkrétan lopják a villanyt, vizet, gázt. Válaszra sem méltattak minket.

Tavaly októberben végre sikerült kipaterolni a kedves önkényest. Nem egészen két héten belül a Díjbeszedő Holdingtól kaptunk egy levelet, mely szerint az xy helyrajzi szám alatti ingatlanban (gondnoki lakás) az elmúlt időszakban nagyjából 1.000.000 Ft rezsihátralék halmozódott fel, amelyet a társasházi törvény értelmében most nekünk, tulajdonosoknak kell kifizetni, nagyjából 50.000 Ft/ lakás!

Nem akarom, nem tudom kifizetni más fogyasztását! De tenni nem tudok semmit. Került valaki hasonló helyzetbe? Mit tehetek? Milyen lehetőségeim vannak?
Köszönöm,
 
MrMojo

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

William Kidd 2012.04.19. 12:17:22

Legalabb cigany volt az illeto?!

Ez egy igazi verszivo orszag, nem hagyjak elni a parasztot.

Luzercica 2012.04.19. 12:17:44

Nem vagyok jogász, de itt több kérdés is felmerül. Pl.: ha a ház egyik fele önkormányzati, másik pedig magántulajdon, akkor is vonatkozik mindenkire egyformán a fizetési kötelezettség? Mert ha kiadják a gondnoki lakást, akkor az megy a ház közös költségébe plusz bevételként. Tehát ilyen esetben meg az egy milla mínuszos bukta a háznak, de nem a lakóknak. 5 évig az ELMŰ biztos, hogy nem engedi az áramot vételezni fizetés nélkül. Nem tudom pontosan, de talán 100 ezer Ft felett jönnek, szemrevételeznek és kikapcsolnak. És végül a ház ügyvédjével is nagy gondok lehettek, ha nem tudta elintézni 5 évig a végrehajtást a kilakoltatásról. Szerintem ezt 2-3 hónap alatt el lehetett volna intézni, ha van közös képviselő és normális ügyvéd (és ha valós a poszt).

Zorro2007 2012.04.19. 12:19:55

@Kulics:
Az lehet, de nem is volt gond a cigányokkal...
Szerencsére nem vagyok bölcsész és egy kis faluban élek...ennyit erröl.

@Terézágyú: Ez így igaz, de manapság elégge átestünk a ló másik oldalára. Nem csak úgy vágta szájba, hanem azért mert balhézott.

Terézágyú 2012.04.19. 12:21:11

@Zorro2007:
"Nem csak úgy vágta szájba, hanem azért mert balhézott. "

Legalábbis a rendőr szerint. Pl. a Himnuszt énekelte, vagy kokárdát hordott...

MrMojo 2012.04.19. 12:22:14

@Toronydarus: bizony, hogy vonatkozott.
Az előző moratórium kihírdetésénél nem voltak a törvényalkotók kellően aprólékosak, és az önkényesekről nem rendelkeztek külön.
Tudom, mert a kispicsa ügyvéd-jogász-tudós-hölgy a végrehajtó irodában olyan bicskanyitogató stílusban oktatott ki, mert egy büdös paraszt vagyok, amiért reggeli mellé nem a Magyar Közlönyt olvasgatom, ahol benne volt fekete-fehéren...

MrMojo 2012.04.19. 12:24:55

@Asztalos Gábor 2: Mindenkinek, aki a megverni/kidobni projektet támogatja:
nem írtam bele a posztba, elkerülvén a felesleges indulatok gerjesztését, illetve etnikai kérdéseket, de az önkényes foglaló "brazil" származású, ás a nem kis család többi tagja a házban lakik önkormányzati bérlőként.
Nem lett volna életbiztosítás nagyon emberkedni...

2012.04.19. 12:25:25

@mrzigi: oké, vita lezárva.

MrMojo 2012.04.19. 12:26:51

@Manyecska: gyere el vendégségbe, megmutatom, hoy az...
:-(

ezt is leszarom 2012.04.19. 12:26:54

szerintem is kamu az egész mert mindenhol kikapcsolnak mindent (gázt, villanyt..stb) ha 2-3 hónapig nem fizetsz...és erről éppenhogy a közösségnek kell tudnia ha övé a lakás..

DE! én ezekben a sztorikban mást nem értek.....egy éjszaka alatt vagy valahol az utcán (mert gondolom legalább hetente havonta egyszer csak kimozdul ha másért nem kenyérért ugye) elkapja két markos fikcó és kipaterolja....a közösség meg ugye látta hogy leesett a lépcsőn vagy elesett a jégen..stb.....innen már mehet ő a dolog után.ennyi.
szal az ilyen pipotya közösség megérdemli sorsát

MrMojo 2012.04.19. 12:28:45

@shitgun: nem írtam bele a posztba, elkerülvén a felesleges indulatok gerjesztését, illetve etnikai kérdéseket, de az önkényes foglaló "brazil" származású, és a nem kis család többi tagja a házban lakik önkormányzati bérlőként.
Nem lett volna életbiztosítás nagyon emberkedni...

phaszfej 2012.04.19. 12:30:13

Ha egy társasháznyi ember közül egy sem akadt, hogy kiálljon a saját érdekében, akkor megérdemlik, hogy fizessenek.

ezt is leszarom 2012.04.19. 12:30:39

de mivel magyar módra ujfent nem müxik az önvédelmi reflex mint olvasom,csak a gyűva kifogások, az akkor is teljesen érthetetlen miért nem kapcsoltatta ki a közösség a saját lakásában a szolgáltatásokat...ezt megteheti, és kiszabhat pl. közös költséget és azt ha nem fizeti 3 hónapig, utána már indulhat is a gyorsított behajtási per ami mostanában néhány hónap alatt lefut...

MrMojo 2012.04.19. 12:30:40

@lima31: barmok voltunk, mert hagytuk, hoy a Közös képviselet által megbízott ügyvéd intézze a dolgot, aki nem egy ideges típus, de legalább lassú.
Hogy-hogy nem, valaki súgott az önkényesnek, mert mindig tudta mit kell beadni, hogy újabb fél évet csússzon az ügy. vállalt elmaradt rezsifizetést, lakbérfizetést, de ez csak kamu volt, egy büdös fillért nem akart fizetni, csak az időt húzni...

labi 2012.04.19. 12:32:03

@mrzigi: "Mert ha maradsz, letelepedsz végleg és integrálódsz a közösségbe, már nem leszel az."

Aha, szomszédom már 20+ éve költözött oda, de még mindig így emlegetik.
De látom a hitedben nem lehet megingatni holmi tényekkel, így hagyom is. :)

phaszfej 2012.04.19. 12:32:30

Egyébként meg miért fostok a cigányoktól? Egyrészt ha a helyükön kezeled őket, akkor kezesbárányok és jószívűek, másrészt 1 cigányra jut 10 magyar. És fostok tőlük? Szánalom.

hopptarisznya 2012.04.19. 12:32:34

Tudod, ki fizetné ki!?
Mondjuk hülyék voltak a lakók, hogy évekig hagyták ezt a dolgot, szóval valahol megérdemlik a szívást.
De ha ezt most kifizetik a szolgáltatónak akkor másodszor is hülyének nézem őket.

ezt is leszarom 2012.04.19. 12:33:28

@ezt is leszarom: de most hogy belegondolok, még annyit hogy alapból nekem már az se kóser hogy egy üresen álló, lezárt lakásban miért nem kapcsolják ki a villany, víz és gázórákat...mivel ezt szokták tenni hogy ne kelljen alapdíjat fizetni

MrMojo 2012.04.19. 12:34:44

@Peter__Blau: az is a bajom, hogy 5 évig ott élt, mert így nem lehetett eladni,amiből az egész kócerájt kicsit rendbe lehetett volna hozni.

Anti Anyag (törölt) 2012.04.19. 12:35:57

Nagyon egyszerű.

Megírt és tértivevénnyel feladott, a szolgáltató által visszaküldött aláírt tértivevény és levél benyújtása a bíróságon.

Én így nyertem pert, ügyvéd sem kellett.

Az ő levélpéldányuk nem is szükséges.

MrMojo 2012.04.19. 12:36:26

@herk: nem lehet kidobni!!!!! Jogai vannak!!!
Azért kellett ennyit várni, hogy a végrehajtó a másodfokon jóváhagyott határozat birtokában a rendőrséggel karöltve kitegye onnan! Ezt önerőből nem teheted meg!

hopptarisznya 2012.04.19. 12:38:16

@phaszfej: "1 cigányra jut 10 magyar"

Adott helyen, adott időben tíz/száz cigány szokta körbevenni a magyar áldozatot. Ezek mindig otthon vannak, mindig ráérnek. És ha balhé van, sosem a lenyugtatás miatt mennek utcára, hanem beállnak a verekedő cigány mögé. Emlékszünk mi volt a Baross utcában, ahol a szóváltás hallva vadidegen cigányok is késsel kergették az egyszem egyetemistát.
És a legfontosabb: amikor példul a BKV-n beszólt két szaros C, hiába van teli a busz magyarokkal!!! Mindegyik csak az ablakon bámult kifelé. Na ennyit az arányaidról.

különvélemény 2012.04.19. 12:39:58

A szolgáltatónak ugyanúgy kötelessége a kárenyhítés, mint a tulajdonosnak.

Sima ügy.

MrMojo 2012.04.19. 12:40:31

@phaszfej: kiálltunk, csak törvényesen próbáltuk, és beszoptuk.
Legközelebb felgyújtom az egészet a francba!

sas70 2012.04.19. 12:42:06

Sajnos ez komoly szívás!
A szolgáltatóval meg kell állapodni részletfizetésben, de sajnos a társasháznak fizetnie kell. Kis öröm, hogy a társasház ráterhelheti a gondnoki lakásra a hátralékot és ha egyszer az eladásra kerül, akkor megtérül a kár, illetve a kamatok.

herk 2012.04.19. 12:42:12

és hányan voltak a lakásfoglalók?
Mert ha egyszer elment, sosem próbáltátok pl: behegeszteni a bejárati ajtót, vagy befalazni a lakást?
Egyébként a tulajdonos bemehet egy olyan lakásba, amiben lakásfoglalók élnek? Szóval ha én elmegyek otthonról egy hétre nyaralni és hazaérkezve már 3 ember benne lakik, akkor mivan? Meg kell velük osztanom a lakást vagy mehetek 5 évre az utcára?

MrMojo 2012.04.19. 12:42:39

@phaszfej: 10 brazil egy magyarra...
és ez a kedves közösség kergetett el 2 éve egy fiatal párt a házból, mert szóltak néhány dologért, ami nme tetszett nekik, szemetelnek, hangosak, behordták az udvarba az össze lomot, amit "találtak".
Könnyen beszél az, aki nem közöttük él. Mert ki is lehet jönni velük, de terrorizálhatják is az embert könnyen.

MrMojo 2012.04.19. 12:44:04

@herk: olvasd vissza a korábban leírtakat...

ezt is leszarom 2012.04.19. 12:46:01

@herk: na mondjuk ez is egy érdekes kérdés, mivel te simán bemehetsz a saját lakásodba, és ott akár az önvédelemhez is jogod van ha rád támad...szal nemtom ki milyen alapon dönti el hogy rablónak vagy lakásfoglalónak minősül egy idegen...bár itt ez üres lakás volt és közösségé kicsit más talán

mrzigi 2012.04.19. 12:50:24

@ezt is leszarom:
Nem kapcsoltathatja ki.
Az önkényes lakásfoglalónak majdhogynem bérlői jogai vannak.
Meg sok barátja, kardokkal.
Te is ugyanolyan nyuszi lettél volna ám ott, mint a példában a lakók.
Te is félsz a terroristáktól, félted a saját és családod életét.

mrzigi 2012.04.19. 12:52:18

@ezt is leszarom:
onnantól lakásfoglaló, hogy ő tudja nyitni az ajtót, és van bent valamije.
Visz egy cangalakatot, körbetekeri, meg egy zsákot, és már az.
Mert rend van 2 éve :D

agresszív kismalac mackója 2012.04.19. 12:52:47

@Terézágyú: Csak kicsit átestünk a ló túlsó oldalára.

herk 2012.04.19. 12:59:58

@ezt is leszarom:
el kellett volna adni a lakást egy olyan embernek, aki tudja, hogy önkéntes lakásfoglalók lakják (ár = piaci ár - egymillió, de még igy is megéri). Onnantól az övé, és bemehet a lakásba. Fog egy flexet és bemegy. Azután meg kihivja a rendőröket, hogy rablók törtek be a lakásába. Persze nem egyedül flexeli be a lakást, hanem a családjával.
Család = tesó (középkorú kopasz-kigyúrt), apuka (középkorú kopasz-kigyúrt), nagyapa (középkorú kopasz-kigyúrt), dédapa (középkorú kopasz-kigyúrt), ükapa (középkorú kopasz-kigyúrt), unoka (középkorú kopasz-kigyúrt), stb.

lima31 2012.04.19. 13:04:21

@MrMojo:

egy sima tényszerű adat: az elmúlt évben befizetett közös költség 60%-a megmaradt, értsd ezt úgy, hogy egy számlán őrizgetik amiből aztán majd renoválás és egyéb történik majd meg. Az elköltött 40% fedezett minden kiadást a megbízott havi 55ezres tiszteletdíját is beleértve. Egyébként 10 millió+ ról beszélünk éppen.
Az írásodban a legfeltűnőbb, hogy nem egy magán lakást foglaltak el, hanem egy gondnokit amit mindenképpen a közös költségből kell fizetni. 1 millós tartozás felhalmozás estében látogass el az illetékeshez és kérd számon a pontos bevételt és kiadást, bár erről kellett volna kapnod másolatot, mint tulajdonos.

A közös képviselő mahinált valamit a pénzetekkel.

ezt is leszarom 2012.04.19. 13:04:49

@mrzigi: kedves haver, nemtudod mikor lennék én nyuszi...de hát a magyar csak a kifogásokat keresi ja...mondjuk ezesetben ha üres a lakás akkor lehet önkényes lakásfoglaló, de gondolom be nem jelentkezett lévén ahhoz a tulaj aláírása is kell csak így jegyzik be az önkorminál...ez ott fontos hogy semmivel sem tudná igazolni a szolgáltató előtt hogy benne lakik, ha bemegy a közös képviselő az áramos, gázos stb ügyfélszolgálatra akkor azonnal kikapcsoltathatja, a delikvens nem tudja ott bizonyítani hogy ott lakik és bármilyen jogai vannak....nameg említettem a közös költség nem fizetését, 3 hónap után indulhat az eljárás.

azért meg hogy valahol az utcán vagy a lépcsőház körül este 2 fickó elkapja símaszkban és jól megveri meg nem fog a rokonság balhézni mert gondolom az egész utcát csak nem tudják megverni nem??? de nyugodtan keressetek még kifogásokat a töketlen közösség bénázására

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.04.19. 13:07:14

@atpijkamo: ehh ... lenne egy fogadásom, de úriember biztosra nem fogad :/

@mrzigi: ez a mindenki fél helyzet nekem kicsit magas. A többi lakó mondhatni magának kereste a bajt. Egységesen fel kellett volna lépni ellene, nem kivárni, hogy majd valaki elintézi. Odamennek 20-30 -an, megfogják, és kib*sszák. Grátisz tetleg megnevelik. 8 napon túl. Mivel soha senki "nem ér rá", mert olyan kib*szottúl "elfoglalt" és "fontos ember", hogy nélküle megáll az univerzum tágulása is, így érthető, hogy miért nem lett ez elintézve.

ezt is leszarom 2012.04.19. 13:10:21

@lima31: szerintem is, itt a közös képviselőnek kellett volna elsősorban időben cselekedni, de ezekszerint tényleg jött belőle neki valami zsé.....én laktam olyan társasházban ahol 3X egymásután megcsináltatta a tetőt 2 éven belül, lévén az előző vállalkozó eltűnt, a tető meg csak beázott...valami 2,5 milla X 3....persze az is kiderült hogy "közeli" volt a vállalkozó mind.....(gondolom sok tetőfedőt ismert mivel a társasház fenntartó vállalat vezetője is volt:) amikor ezt furcsállottam a lakógyűlésen a tulajdonostársak hurrogtak le legelőször....ennyit a magyarokról

IP gyűjtögető 2012.04.19. 13:13:03

@Terézágyú: nem kell mutatni az értetlent, mindenki tudja, hogy hülye vagy. az 'idegen' és 'ellenség' szavaink nem azt jelentik, hogy nem magyar. Míg a felsorolt idegen szavak egyértelműen azt jelentik, hogy akire alkalmazzák őket, az nem tartozik az alkalmazók fajtájához (lévén ezek a népek elsődlegesen maguk közt házasodnak, ez a szokás több ezer év alatt már egy új új fajtát eredményezett korlátozottan leírható fajtajegyekkel).

labi 2012.04.19. 13:14:29

@donfuligjimmy: "Grátisz tetleg megnevelik. 8 napon túl"

Na ja, hiszen minden rendes munkahellyel rendelkező családos ember szívesen kockáztatna egy súlyos testi sértés miatti ítéletet, amivel alaposan többet veszít, mint amennyi pénzről itt szó van.

Az ezt ajánlgatóknak jó eséllyel csak a szája nagy, de ők is hülyék lennének ilyet kockáztatni, vagy már olyan helyzetben vannak, hogy egy ilyen ügy nem oszt, nem szoroz az esetükben, mert már megvan a bűntetett előélet.

VT Man 2012.04.19. 13:14:49

@Koholmány:
"Ne az önkényest hibáztassátok, ne is a posztolót. Hanem a mocsok újgazdag kis köcsög jogvédőket, aki erre a szintre juttatták a JOGOKAT. Itt mindenkinek, mindenkhez van joga, de kötelessége senkinek sincsen."

Pontosan ez az!

Miért a lakásfoglalót védi a törvény?

Teljesen egyszerű lenne a helyet: mutassa be az albérleti szerződését, és a legutolsó befizetett havi bérleti csekket vagy pénzt.
Vagy a tulajdonosi lapot le lehet kérni.

Nem albérlő? Nem tulajdonos? Nem tudja igazolni, hogy jogosult ott lakni? Ki.bszi az utcára!

Dr.Zomboss 2012.04.19. 13:16:31

Kamu! Az ELMŰ 2 hónap tartozásnál úgy lecsapja a villanyt, mint a büdösszart. Önkényest 60 napon belül ki lehet baszni, minden további nélkül. 60 napig nem vette észre senki, hogy annektálták a hédert?
Kurvanagy kamu.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.04.19. 13:16:31

@labi: ezt benézted. Nincs büntetett előélet. Viszont nem is vagyok hajlandó más faszsága miatt fizetni. Ha a szép szó nem használ ... ÉrtEDE?

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.04.19. 13:18:31

@VT Man: "...Itt mindenkinek, mindenkhez van joga, de kötelessége senkinek sincsen."
először majdnem azt írtam tévedsz, mert az csak a kissebségeknek, bűnözőknek van (ergo nem mindenkinek). Aztán eszembe jutott, hogy nekünk (adófizetőknek) is van jogunk ... kussolni, és tovább fizetni

Dr.Zomboss 2012.04.19. 13:18:55

@Dr.Zomboss: "jajj, védi a törvény a lakásfoglalót" Sok agyatlan propagandista. NEM VÉDI!!!

mrzigi 2012.04.19. 13:19:18

@ezt is leszarom:
Kezdjük ott, hogy igen, a közösség töketlen.
Tényleg, ez így van. Az elmúlt húsz év kormányai kiherélték és elliberalizálták az emberek tettrekészségét és bátorságát.
Mindenki f.sik.
Az életéért, a munkájáért, a szabadságáért ...
Mert bármelyiket el tudják tőle pillanatok alatt venni. Megélhetését koholt vádak alapján, életét meg hát tudjuk, hogy a rendőr úgyse védi meg (amíg nem folyik vér ki se mennek, utána meg már csak takarítani a hullákat), ő maga szintén nem védheti meg, meg nincs is mivel (fegyvere itt CSAK a bűnözőknek van ... meg politikusoknak ... és a kettő halmaz nem egyszer fedi egymást).
Naná, hogy mindenki f.sik.
Te is. Csak így noname a neten mindenki hűdebátor.
Menj a gárdistákkal, polgárőrökkel, és járőrözz, nyócker, avas meg alföld ... vagy elmüvel és próbáld meg kikapcsolni egy önkényes lakásfoglaló galerinél az áramot :DDDD
Vállald fel a folyamatos rendőri vegzálást, rohanj a szamurájok hordái elöl.
Na akkor bátor vagy, addig meg fotel-nyuszika.

2012.04.19. 13:20:07

@labi: arról nem is beszélve, hogy az alvilági ítéletvégrehajtókhoz, akik majd lerendezik 100kilóért, azokhoz nem olyan egyszerű megtalálni az utat. Normális hétköznapi embereknek nincsenek alvilági kapcsolatai, akik megbíznak benne és nem tekintik spiclinek... nagoyn vicces amikor trollok hatalmas arccal osztják az észt ilyen blogokon.

Csigorin 2012.04.19. 13:22:00

@Terézágyú: van erre a statisztikaban olyan hogy elsofaju es masodfaju hiba. Elsofaju az, ha elutasitjuk a felvetest, pedig igaz, masodfaju pedig ha elfogadjuk a felvetest, pedig hibas.

ezesetben: szajbabaszni a delikvenst pedig artatlan, legyen az elsofaju hiba, mig nem szajbabaszni a delikvenst mikor megerdemelne, na ez a masodfaju.

a gond az, hogy ha az elsot 0%-ra visszuk, akkor a masodik 100% lesz es forditva.

vagy az van hogy mindenkit szajbaverhet magyarazat nelkul, ekkor nem lesz balhe, de lesznek artatlan aldozatok, vagy az hogy senkit se, ekkor nem lesznek artatlan aldozatok, de lesznek balhek.

A ket veglet helyett most mar meg kene talalni a kozeputat.

labi 2012.04.19. 13:24:09

@donfuligjimmy:
Ez azt jelenti, hogy eddig minden súlyos testi sértéses ügyedet megúsztad mert jó ügyvéded van, vagy azt, hogy nem tettél még ilyet, csak ajánlgatod másoknak? :)

phaszfej 2012.04.19. 13:26:13

Nem tudom. Cigók között nőttem föl, most is a belső 8-ban lakom, szerintem semmi baj a romákkal. Olyanok, mint a gyerekek, az igaz, de senkinek semmi oka nem lenne félni tőlük. Szerintem. Legalábbis nekem még konfliktusom nem volt velük. Sőt, nem egyszer meghívtak már kajálni magukhoz vadidegen cigányok, mert kerestem valakit vagy mittudomén. Ha elloptak valamit, visszaloptam vagy megkérdeztem tőlük, melyik bitang vitte el. 4 komolyabb utcai bunyóm volt eddig, egyik se cigány volt, hanem ilyen nagyfejű, idegbajos magyarok. Laktam 12-ben "elit" környéken, de megölt az unalom. Itt a 8-ban legalább érzem, hogy élek, nem az a savanyúság van, mint burzsujéknál.

herk 2012.04.19. 13:26:40

@labi:
3. lehetőség = az elkövető személyére nem derült fény.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.04.19. 13:29:15

@labi: nem ügyvéd kérdése. de ennél bővebben már nem fejteném ki ;)

Manyecska 2012.04.19. 13:32:56

@MrMojo: hát ez így már világosabb! Ill. sötétebb.

Manyecska 2012.04.19. 13:37:32

@phaszfej: nekem is ez jutott még eszembe! Borzalmas..

Mellesleg pont ilyen sztori volt kb egy éve valamelyik aktív-passzívban nem tudom... kisgyerekes anya lakásába /albérletbe adta ki/ beköltözött-majd ottragadt..akkor már a népes pereputty..oszt csináltak neki közüzemi számlákat, bár ő csak fél éve próbálta meg elintézni...:(
Erre találták ki a kedves cégeket, ahol köszönés után rögtön szétrúgják pl. a 200 literes akváriumot,..első körben..:D

Manyecska 2012.04.19. 13:45:04

@phaszfej: izgalom, ?? nekem megvolt nyolc évesen amikor egy cigánytelepre kalandoztunk a telkünkön a szomszéd lánnyal, a rokonaihoz. Kedvesek voltak, vagymi, mégis negyed óra múlva rohanva távoztam, valahogy túl kedvesek voltak velem..nem értettem...ma se..:D Mindegy, sza sokan furán néznek rályuk.

phaszfej 2012.04.19. 13:50:23

@Manyecska: Térjünk a lényegre: jó csaj vagy?

MrMojo 2012.04.19. 13:52:45

@Dr.Zomboss: Kamu a francokat.
Annyira bírom, amikor valaki, az ügy megértése nélkül el kezd opkoskodni!

Manyecska 2012.04.19. 13:55:59

@phaszfej: nem, Fiú vagyok és farkas!:)
Különbe meg nem kell rosszra gondolni, valamiért összevesztek ott a rokonok nekem meg túl hangosnak tűnt, de akkor kezdődött amikor az 50-et 9 mp alatt futottam le..:D

elwood 2012.04.19. 14:02:32

itt tényleg mindenki úgy akar ügyintézni hogy felbérel egy-két verőembert ?

és ha ellened bérelnek fel akkor mi lesz a véleményed erről az elintézési módról ?

phaszfej 2012.04.19. 14:03:53

@Manyecska: Ja, hogy fosol te is. Akkor ezek szerint akkoriban már elváltak a szüleid.

aMegmondóEmber 2012.04.19. 14:05:09

MrMojonak üzenem:

1) a közös képviselő ha a társasház nevén voltak az órák teljesen szabályosan és nem megvárva hogy elúszik a ház anyagilag, kérhette volna a szolgáltatóknál a mérők leszereltetését. Lehet kérni részletfizetést is ilyen tartozás esetén, a közműcégek szó nélkül meg fogják adni.

2) ha nem így történt, akkor most valóban ki kell fizetni a közműtartozást és abban a percben fizetési meghagyást kibocsátani a gondnok ellen, hisz jogerősen már eldőlt a bíróságon, hogy jogcím nélküli volt évekig, tehát úgysem fog tudni ellentmondani. Végrehajtó cég felkutatja az anyagi hátterét és elárverezi amije van vagy fizu letiltás is beléphet.

3) nem kell senkit sem összeveretni, de ki lehet kényszeríteni ilyen bentlakás esetén is azt, hogy ő maga költözzön ki.
Amíg ment a per, a tulajdonosok nevében eljáró közös képviselő jogosult havonta ellenőrizni a lakás állapotát, így, ha a mérők bent voltak, még akkor is hozzájuk férhetetett volna a közműcégek szakembereinek társaságában. Áram nélkül nem sokáig lakott volna ott.

aMegmondóEmber 2012.04.19. 14:07:47

MrMojo:

Még annyit, hogy te nem tehetsz semmit sem, a közműcég ügyfele a ház, a tásasházi tv. értelmében a tulajok együtt felelnek a ház tartozásaiért, és akár bármelyiktől követelheti a közműcég a teljes tartozást. Ezt elkerülendő mindenképp részletfizetést kérjen a képviselő majd azokat a részleteket lehet x hónapon át úgynevezett célbefizetésekkel összeszedni.

svdkert 2012.04.19. 14:11:50

Hülyék vagytok. Egy gondnok ingyen lakásért és öt év alatti annyi rezsiért gondozta volna a házat és lett volna gazdája az épületnek.

Manyecska 2012.04.19. 14:18:45

@phaszfej: anyámtól f..stam. el se engedett én meg elcsavarogtam:( lett volna balhé otthon!!

Dr.Zomboss 2012.04.19. 14:20:43

@MrMojo: Olvasd már el a kerületi rendelkezést az önkényes lakásfoglalók viszonylatában. Én elolvastam, nem "opkoskodok". Az önkényesek szabálysértők és nem védi őket semmiféle moratórium, nincsenek jogaik a kilakoltatással kapcsolatban. 60 napig! Ha ennyi ideig nem tűnt föl senkinek, hogy "jé! új lakó" akkor gratulálok a lakóközösség minden tagjának, most már baszhatjátok.

Fodrosnagykocka 2012.04.19. 14:24:02

Be kellett volna baszni az ablakokat egy kővel, a villanyt meg elvágni, és 1 héten belül elmentek volna.

Manyecska 2012.04.19. 14:25:41

@elwood: Te hogy intézted volna ezt el első körben? Komolyan kérdezem! Mert itt már csak ajvékolni lehet. A lakóközösség "ragyogó" általában az ilyen társasházakban alapon is..! Győzzön meg 80 embert, megvonják a vállukat. Hát most majd fizetnek. Nagy öröm lesz számukra, jöhet a kulturált "ügykezelés"...remélem legalább majd most kidobálják a rokonokat..márha..

gabba 2012.04.19. 14:32:12

@Dr.Zomboss: Magának teljesen igaza van!!! Ez szerintem kamu történet, az Elműsök levágják az áramot 2 hónap után nem fizetés esetén. Birkák voltak a lakók mert fel kellett volna jelenteni őket azonnal.

elwood 2012.04.19. 14:38:32

@Manyecska: fogalmam sincs verőembert hívnék utoljára, csak annyira természetes itt mindenkinek, nekem meg furcsa

vszínűleg a közös képviselőnek kellett volna kikapcsoltatni a közműveket hamár a rendőrök nem viszik el egyből

egyébként hallottam olyat, hogy usernek ellopták a jó drága autóját, felbérelt egy-két oroszt, hogy keressék meg. megkeresték, megtalálták, azok is oroszok voltak. így sajnos nem tudták visszaszerezni az autót. viszont költségek azért voltak a munkával azt a megrendelőnek ki kellett fizetni

szóval ez a világ a valóságban azért nem annyira vicces

Manyecska 2012.04.19. 14:38:49

@gabba: mondom, a tévébe volt hogy fél évig /vagy egy!/ ment ez a játék, ugyanígy! T.i. be sem jutnak a lakásba, a tulaj alapon nem, a villanyászokat meg be se engedik:(.
Rendőr meg akkor jön ha "vér folyik".
Szabhatjuk..

Manyecska 2012.04.19. 14:41:47

@elwood: :) na jó, én most elolvasom végig a posztot..

MrMojo 2012.04.19. 14:42:47

@aMegmondóEmber: köszönöm a konstruktív hozzászólást!

elwood 2012.04.19. 14:47:34

@Asztalos Gábor 2: "szadesznek, az lmp-nek és az összes faszkalapnak akik ezekre a férgekre szavaztak."

hehe, ha egyszer kijózanodsz, majd ne lepődj meg, hogy itt két éve már forradalom van, meg két évvel ezelőtt két alatt rend lett.

bár lehet, hogy jobb neked, ha maradsz részeg.

elwood 2012.04.19. 14:49:39

@Manyecska: ne ne, ne tegyél semmi önveszélyes dolgot

MrMojo 2012.04.19. 14:50:13

@gabba: Az ELMŰ addig érdekelt, amíg az ő saját vezetéke/elosztója van érintve (elnézést, nem ismerem a vonatkozó szakkifejezéseket). Vagyis vagy a teljes házat vágja le a hálózatról, vagy semmit. Az, hoyg a házon belül ki milyen formában használja, nem érdekli őket. Van egy mellékmérő az ex-gondnoki lakásban, aminek a fogyasztását nem fizeti senki, többek között ezt terhelték rá a társasházra illetve a lakókra

labi 2012.04.19. 14:51:12

@Dr.Zomboss: "60 napig! Ha ennyi ideig nem tűnt föl senkinek, hogy "jé! új lakó" akkor gratulálok a lakóközösség minden tagjának"

Ha feléd megjelenik eg "új lakó" akkor hogy kezded? "jó napot, a szomszéd vagyok, hoztam egy kis sütit, láthatnám a bérleti szerződésüket vagy az adásvételit?" :)

webnazi 2012.04.19. 14:51:33

Nálunk is lakik a házban valami zsidó-arab-mittudomén csapat. Bár ők tulajdonosok, de a villanyórát nem iratták át a nevükre, amikor megvették a kérót. Így aztán a számlák jöttek szépen az előző tulajdonos nevére, de az még csak nem is tudhatta, de nem is nagyon tudta, hisz évek óta már nem lakott ott. Vagy jó öt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az ELMŰ észrevegye, valami nagyon nem stimmel - a fogyasztás zajlik, de számlafizetés nincs. Bezzeg ha ezt egy magyar csinálta volna, két hónap után simán levágják a hálózatról és fizethet egy vagyont a számlakiegyenlítés után, hogy majd visszakössék.
A kilakoltatásról meg annyit - nálunk egy jogcím nélküli lakóval 7 azaz HÉT évig nem csinált semmit a méltóságos hivatal, egyszerűen nem lakoltatták ki. Pedig lopta az áramot, kutyáival (volt neki vagy 3 - és vagy 5 macska) végigszaratta a lépcsőházat aztán ha rá lett szólva az volt a válasz, nem ő volt. (Másnak nem is volt kutyája!) A hülyegyerekei kitörték a liftablakot, a kapu ablakát, stb. Minden télen moratórium védte őket, tavasztól őszig meg nem mentek el az idézésekre, így aztán állt az egész. Nagynehezen hatóságilag kibaszták végre őket, de a vízszámlájuk még mindig nincs lerendezve, nagyjából 460 ezerre taksál (ez 2011.06. havi állapot).
Hogy az önkormányzat, mint felelőse a tulajdonát képező albetétnek és a benne történt ügyleteknek, vajon mit lép erre és mikor, azt sajna nem tudni. Még szerencse a szerencsétlenségben, hogy a jogcím nélküli (nem tudni mi alapján) de egyéni fogyasztói szerződést kötött a vízszolgáltatóval, tehát a végrehajtás labdája még nála is pattog. Normális esetben ilyen szerződést csak a lakás tulajdonosa köthetne, nem pedig egy oda még csak hivatalosan be sem jelentett senki!

gabba 2012.04.19. 14:51:59

@Manyecska: Nem a rendőrök mennek ki ilyen esetben, egy biztonsági cég megy ki akikkel az Önkormányzat szerződik, rárúgják az ajtót az illegális lakásfoglalóra, a másik tévés esetben amire Ön hivatkozik nem tudom hogy mik voltak a helyi szabályok. A 13. kerületben ez így van.

Manyecska 2012.04.19. 14:55:25

@gabba: értem. ez a jobbik eset!
Magántulajdonban volt talán azért nem/?/ mindegy. Meg kell ezeket előzni akkor nincs baj! :(

MrMojo 2012.04.19. 14:55:43

@Dr.Zomboss: nem vitatkozni illetve provokálni akarok! Az első kilakoltatási moratórium (tudomásunk szerint) védte őket, legalábbis a végrehajtó erre hivatkozott. Előtte pedig (a közös képviselő szerint) rendőer sem hívhattunk. Tudom, hogy sok hibát elkövettünk mi is az elmúlt időben, (többek között, hogy nem váltottuk le hamarabb a tehetetlen és töketlen közös képviseletet), de ezen változtatni már nem tudunk. Most a jelenlegi helyzetre keresek megoldást, mert gyomorforgatónak tartom, hogy én fizessek azért, mert más jogalap nélkül lakott valahol, ahol rezsit nem fizetett, bérleti díjat sem, kukázásból élt, ezért a szemétszállítási díj 2-szerese a normálisnak, bejárat úgy néz ki és bűzlik mint egy szeméttelep, és nincs (nem is volt) semmi eszköz a kezünkben ezen változtatni...

labi 2012.04.19. 14:56:25

@webnazi: "a villanyórát nem iratták át a nevükre ... Bezzeg ha ezt egy magyar csinálta volna, két hónap után simán levágják a hálózatról"

Ha nem iratták át az órát, akkor az elmű honnan tudta hogy arabzsidónégerkínaiak akiknél nem kapcsolják ki az áramot? :)

webnazi 2012.04.19. 14:58:18

@gabba:
Éppen arról írtam, hogy NEM VÁGJÁK le a nemfizetőt két hónap után! Legfeljebb a mamlasz magyarokat.
Cigányt, zsidót, arabot vagy más élősködő felefánülőt sosem mernek bántani, mert JAJJ mi lesz akkor, ha az elmegy az emberi jogok bizottságához Brüsszelbe!?
Kijön majd a rasszizmusról, antiszemétizmusról szóló előregyártott itélet s teleharsogják vele egész Európát ...

gabba 2012.04.19. 15:00:20

@MrMojo: Érdekes. Sajnos volt olyan helyzet az életemben amikor levágták egyszer az áramot nálam mert nem volt pénzem. Máséhoz nem nyúltak. Miért tették volna? Ha mindenki fizeti a saját áramát az egyedi árammérője alapján akkor nem értem hogy egy 20 lakásos társasházban hogyhogy nem függetlenítették ezt anno??? Ha más beengedi őket a lakásba és fizetik rendesen a saját fogyasztásukat akkor kívülről is le lehet vágni azét a lakásét amelyik nem engedi be őket. Vagy rosszul gondolom? Lehetséges az is.

webnazi 2012.04.19. 15:04:22

@labi:

A fogyasztást az ELMŰ központi elosztórendszere minden bizonnyal észlelte. No meg az előző tulaj címére kiküldött számlák rendre kifizetetlenek maradtak.
Tehát - gondolom én - egyszer-kétszer csak kijöttek nézelődni, hogy a csuda mi van, csakhát ezeket sose tudták itthon-érni. Néha egy hónapra is el-eltünnek - gondolom hazamentek akárhová (ahonnan idejöttek). A végére egyszer csak itthon kapták őket, volt is a számla vagy úgy 600 ezerbe.

2012.04.19. 15:23:18

azt kell bizonyítani, hogy be lett jelentve az elmünél, hogy lopják az áramot(meg mindent)! mit csinált egyébként a közös képviselő ez alatt?

ben2 2012.04.19. 15:36:27

El kell adni a gondnoki lakást (előtte megnézni kinek) és a vételárból kifizetni a tartozást. A rend kedvéért persze átadni behajtó cégnek a tartozást, hogy legalább kellemetlensége legyen a lakásfoglalónak, ha már pénz nem jön tőle.

labi 2012.04.19. 16:19:20

@webnazi: "Tehát - gondolom én - egyszer-kétszer csak kijöttek nézelődni, hogy a csuda mi van, csakhát ezeket sose tudták itthon-érni."

Tehát se a nevüket nem tudták, mert az óra nem lett átiratva, se otthon nem találták őket soha. De tudták hogy arabzsidónégerkínaiak, ezért nem kapcsolták le őket ez idő alatt....

Továbbra is a kérdésem, hogy ha se a nevüket nem tudták, se nem találták őket otthon, akkor honnan tudták hogy nem magyarok, így nem kapcsolhatják le őket?

labi 2012.04.19. 16:25:51

@ben2: "A rend kedvéért persze átadni behajtó cégnek a tartozást, hogy legalább kellemetlensége legyen a lakásfoglalónak, ha már pénz nem jön tőle."

Nos ez esetben az elmű a társasháztól követel, az fizet, majd polgári peres úton érvényesítheti a lakásfoglalóval szemben. Végigvihetik az ügyet végrehajtásig, de az önkényes foglaló tipusoknál igen csekély a fizetési arány. Nagy az esélye, hogy csak pluszban párszázezer költséget vállal vele a társasház, amit ugyanúgy nem tudnak behajtani.

2012.04.19. 16:55:19

@labi: hát úgy hogy ezeknek a netuddkiknek mindenhol beépített ügynökei vannak. az egész világot behálózták, egy ilyen kis lakás semmiség nekik. ők világháborúkat, galaxis támadásokat, szupernóva robbanásokat szerveznek... wááááá :- ))

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2012.04.19. 17:27:04

részvétem. mi is járhattunk volna így. egy volt szomszéd cseszett a vizesekkel, villanyosokkal vesződni. nem jelentkezett fizetni, bár használta a vizet is és áramot is. 5 azaz öt évig fel se néztek. az adatbázisokban az építtető cég szerepelt (egyet megtartott a lakásokból), oda mentek is a számlák, de az is szarta le magasról, pedig saját minimális fogyasztása volt a kezdet-kezdetén + ugye alapdíj + cégként magasabb tarifa vízre.

aztán a renitens szomszéd elköltözött végre, a helyére érkező bejelentette az említett cégeknél, hogy ő lakik ezen és ezen a címen és a szolgáltatás ellenértékét megfizeti. s lőn.

aztán az építtető cég tulajdonában álló lakásba is "bérlő" került. fizette a számlákat, de ahogy meglódult a fogyasztás - összevonták az adatbázis szerint a cég alá tartozott összegeket és kijött belőle mind a víz mind az elmünek, hogy: elzárás és leszerelés..

a villanyórát le is szedték. a "bérlőnél". (nem az nem fizette a saját számláit. gondolom. hanem még az évekkel korábban másik lakásban tespedő ex-szomszéd, aki nem jelentette be, hogy ott ő fogyaszt..)

ha nem egy működő cég lett volna az építtető, akkor a társasházzal fizettetik meg mások ostobaságát. mi is fizethettünk volna úgy, hogy rajtunk kívül mindegyik szereplő hibás..

így is pampogott kicsit a "bérlő", mert egy fillért nem fizettünk neki (mivel a "bérlésért" cserébe a cég nevében ő fizette be az elmaradásokat..). mi ellentétben a "többiekkel" a magunk fogyasztását kifizettük kezdettől.

menjen a hóhér behajtani bíróságra akár egy fityinget is amit jogtalanul követelt az is..

rengeteg hülye ember van..

és milyen érdekes tényleg, hogy fél évtizedig nem találják a nem fizető fogyasztót, de ha számlázási hibájukból + valódi, igazolható kiértesítés nélkül követelik, hogy az abszolút életszerütlen fogyasztást (tigáz: több tízezer(!) köbméter gáz egy hónap alatt(!).. egyértelmű tévedés szerintük is, de: fizessük be. "automatikusan megy a felszólítás" - anyátok élvezete az menjen automatikusan, egy aggregátorral..) megfizesse az ember akkor kapásból fenyegetik az embert, és egyből megtalálják..

számla még ritkán nem lett kiküldve egy cégtől sem, ha volt fogyasztás szerintük. bezzeg a legpofátlanabb nem fizetőket akkor sem találják, ha ott vannak előttük..

_ng_ 2012.04.19. 18:51:42

Nem vagyok jogász, de úgy tudom, a kárt elszenvedőnek mindent meg kell tennie a kár enyhítéséért, amint az tudomására jut. Jelen esetben a károsult szolgáltató legfeljebb az első bejelentésetek időpontjáig állhat elő kártérítési igénnyel.

Xezs 2012.04.19. 19:28:13

Tudom hogy törvénytelen, de ilyenkor nem lehet pár marcona haverral összefogni, netán felbérelni pár rosszarcút és nagyon durván kibaszni az ilyeneket a foglalt lakásból? A törvény nem az igazság mellett áll, ezt már megszoktuk.

Bálintka. 2012.04.19. 20:46:41

legközelebb be kell zárni kívülről a gondnoki ajtó bejártát és ablakát gerendákkal. 30 nap múlva foszló hús szag mellett a lakás víz és áram fogyasztása várhatóan lecsökken, feltéve ha nem zuhanyzás mellett éri el a bentlakókat a vég.

Dr.Zomboss 2012.04.19. 22:22:23

@labi: 20 lakásos társasházban?

Xezs 2012.04.20. 00:37:33

@Dr.Zomboss: Az igazság az, hogy a mi kb. 14 lakásos társasházunkban kb 3-4 embert ismernék meg az utcán, a többiről azt sem tudom, hogy kicsoda. Valahogy sosem érdekelt az ilyesmi mert nem volt még rá szükségem.

Stupido_Girl 2012.04.23. 16:52:31

Ilyen nincs, az Elmű nem fizetés esetén 1-2 hónap után lezárja a villanyórát.
Azt sem értem, ha nem lakott ott senki, akkor kinek a nevén volt a villanyóra.

Xezs 2012.04.23. 21:31:15

@Stupido_Girl: Valaki nevén csak kell hogy legyen. Az irreleváns, hogy ott nem lakik senki sem.
süti beállítások módosítása