Tékozló Homár

Megvásárolhatatlan gyerekágy az Auchanban

2012.05.08. 18:29 | jackyll | 65 komment

Tamás fennakadt az Auchan logisztikai rendszerén, a kinézett gyerekágyon ugyanis rossz vonalkód volt. Hiába vitte volna oda a pénztárhoz a kiállított példány cetlijét, csak bútorosztályos kolléga azonosíthatja, aki pedig nem volt az üzletben épp:

A feleségem kinézett egy klasszikus, fenyőfa, rácsos gyerekágyat jó áron az Auchanban. El is ment az óbudai áruházba, hogy megnézze élőben is. Mivel kocsi nélkül, terhesen nem tudta hazavinni, így rám várt a feladat, hogy később visszamenjek érte. Szerencsére van egy kedves kolléganőm, akinek a férje hétfőn este hatkor, munka után, elvállalta, hogy kivisz kocsival és haza is hozza az ágyat. Megérkezve célirányosan végigmentünk az áruházon. Már csak egy darab volt, kissé ütött-kopott csomagolásban, de legalább beláttunk a dobozba, és minden alkatrész épnek tűnt. Választék híján beraktuk a kocsiba, irány a pénztár. Ott nagy mérete miatt nem raktuk fel a szalagra, hanem a pénztáros megkért minket, hogy diktáljuk be neki a számokat a vonalkód alól. (Ez fontos, mert ekkor még elhitték volna a vonalkódot nekünk.) A gép azonban ismeretlen vonalkódot jelzett. Hiába nézegettük, más vonalkód pedig nem volt rajta.

A pénztáros telefonált, mire megjelent egy kollégája, aki közölte velünk, hogy a terméken nincs vonalkód (ami van rajta, az a beszállító vonalkódja, nem az Auchané), így csak akkor vehetjük meg, ha egy bútor osztályhoz tartozó kolléga hivatalosan megadja a kódot. Ilyen kolléga pedig jelenleg nincs, így a kiságyat nem fogjuk megvenni, tegyük csak szépen le, és mehetünk haza.

Letettük az ágyat, majd visszamentünk az áruházba, hogy akkor majd szépen megnézzük mi a vonalkódot, mert a helyén ki volt téve az árát, megnevezését és vonalkódját is tartalmazó cetli. Visszamentünk, beírtam a számsort a telefonba, és visszamentünk a pénztárba. Ott szóltam a pénztárosnak, hogy most már tudom diktálni a kódot, mert visszamentem és megnéztem. Ekkor közölte, hogy nem hiheti el csak úgy, ha valaki diktál neki egy kódot. (Ha először is felírtam volna a kódot, és ezt diktáltam volna neki, akkor beütötte volna...) Majd hívott egy másik kollégát, aki már határozottabban közölte a feltételeket:

A terméken nincs auchanos vonalkód. Ezt csak bútor osztályos kolléga közölheti hivatalosan a pénztárossal, én nem. Jelenleg bútor osztályos kolléga nincs. A termék helyén található vonalkódos papírt szigorúan tilos odavinni a pénztárhoz. Tehát: a gyerekágyat akkor sem vehetem meg, ha a fejem tetejére állok.

Hazamentünk, és feleségem még aznap este megrendelte ugyanazt az ágyat egy webshopból, kicsit drágábban, de ingyenes házhoz szállítással. Aki nem akar pénzt keresni, annak nem erőltetem...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hurri Kán 2012.05.08. 18:42:21

Gyerekágyat a gyerekágyboltból!

XCat 2012.05.08. 18:47:23

" Aki nem akar pénzt keresni, annak nem erőltetem..."

Nyilván az auchannak komoly tétel lesz a kiállításidarab leértékelt gyerekágyad ára. A befolyt haszon majdnem két és fél percig fedezné az egyik nyugger takinéni bérét.

England win The Ashes! 2012.05.08. 18:56:09

Az is lehet, hogy az egész sztori kamu, a poszter ezzel akarja a feleségének bizonygatni, hogy miért ment haza aznap oly' későn, ráadásul ágy nélkül.

Közben lehet, hogy a kedves kolléganőjével és a férjével hármasban töltötte az időt. :)

És ultiztak pár órácskát.

Leadfoot 2012.05.08. 18:56:53

Ez lehet, hogy valami olyan értékesítési stratégia mint Cartman "nem jöhettek be" módszere a vidámparkjával. :-))

oneo (törölt) 2012.05.08. 18:58:17

Akkor mondom a tutit! Szabály szerint ingyen oda kellett volna adniuk, vagy a kirakott áron.
Gondolom nem írtál be a vevőszolin a vásárlók könyvébe? Hiba! Ilyen esetben be kell írni! A TH nem hivatalos panaszláda - arról nem is beszélve, hogy érdekes módon szűri a beküldött anyagokat. Azon kívül, hogy "Gyerekágyat a gyerekágyboltból!" hozzászólásokból lesz vagy még 50-60 db, nem leszel kijjebb.

England win The Ashes! 2012.05.08. 19:09:30

@oneo: 50-60 db? Alábecsülöd a bandát.

Másrészt: nem kell kijjebb lennie, mert a neje már rendelt is egy másik ágyikót a netről. A posztot azért írta, hogy felhívja a figyelmet erre az unortodox értékesítési metódusra.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.05.08. 19:15:12

Az én alsónadrágomon is néha van vonalkód, a feleségem be is azonosítja.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.05.08. 19:18:19

@oneo: ugyanmár. Még a kezdők is tuggyák, hogy a zta zaldibó lkell venni :P

Anomalocaris (törölt) 2012.05.08. 19:30:27

"Ez fontos"

Üveg dohányzóasztal nem volt?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.05.08. 19:32:15

@A félelmetes népszavazás: Szerencsére nem volt. Még a végén megsérült volna a kolleganő háta :)

ergbertegon 2012.05.08. 19:40:48

Óóó Jani. Most, hogy az avatarod nézem, szerintem egy kis faszenest kellett volna venni ágy helyett...:-)
Szegény Ede, nincs hét, hogy vissza ne térjen közénk..:-)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.08. 19:42:53

@Dr Jozef Vengloš: :) most pedig éppen egy szekrény megvásárlására szeretné rábeszélni az asszonyt :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.05.08. 19:46:09

@ergbertegon: Hát igen, EDE sikeresen benavigálta magát a Homár halhatatlanjai közé:)

A többieket lehet, hogy elfelejtjük, de ŐT NEM!!!!!!!!!!!!!

EZ FONTOS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.05.08. 19:51:30

@ergbertegon: Ja, egyébként EDE óta ez az avatarom:)

csillagház 2012.05.08. 19:55:38

Óbudai Auchanban már volt:
1. Penészes lisztből készült igen olcsó zsemlye.
2. A pénztárban "elfogott" idős néni, akit le akartak vetkőztetni, azzal, hogy lopott. Közben eltűntek a nem napon barnult valódi tolvajok.
3. Megszólaló régi (többször mosott) póló (benne hagyott csipogóval).
Messziről elkerülöm őket, pedig a közelben lakom.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.05.08. 20:13:05

@Jani haverja: nem mondod, hogy palkovicsnét képesvagy elfelejteni? Hát kitől vennél laptopot?
Vagy kobelát? Nem ő jut eszedbe azonnal, ha secondhand autót akarsz venni?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.05.08. 20:15:00

ne szedjétek szét
igazából lópikulát az auchannak
én még nem mertem netröl rendelni, de ideje lesz kipróbálnom.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.05.08. 20:17:41

@donfuligjimmy: most mondod, hogy palkovicsnétól kell laptopot venni???? hol a csudában voltál délelőtt?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.05.08. 20:18:22

@donfuligjimmy: Nekem EDÉN kívül a Pötyi Bá volt a kedvencem a "Police" feliratú tárcsájával:) "Meg a görgős izé" :)

De tényleg ne offoljuk annyira szét ezt a topikot, jusson energia a Fosanozásra is!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.05.08. 20:22:26

@Jani haverja: mi van, új szabály van, nem lehet szétoffolni???
nemá!!!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.08. 20:37:31

@batgirl: Nem. A régi szabály érvényes továbbra is: nem szabad szétonolni.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.05.08. 20:37:59

@batgirl: diszkréten szoptattam magam. Jöttem-mentem egész nap, kivédtem néhány balf@sz autótörési próbálkozását, most lazításképp kicsinyt eszet :) osztok, aztán megyek vissza gályázni :/

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.08. 20:52:45

@batgirl: Ez az egész szar volt már ezerszer.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.05.08. 20:54:19

@atpijkamo: áááááá..akkor én most elmegyek

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.08. 20:55:12

@batgirl: Vigyél fejlámpát, nehogy a saját lábadba vágd az ásót.

XCat 2012.05.08. 21:01:34

Valaki vegye fel, és áruljuk vhs-en, mint homáros relikviát.
Menőbb lesz, mint a gumicsirke.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.08. 21:53:10

Gyerekágyat a szoptatósbótbe kell venni.
Vagy most éppen ez történt?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.08. 21:55:05

@batgirl:
Ööööö....
Hányszor?
Ey érdekelne.
Szakmailag, ofkorsz.

Manyecska 2012.05.08. 22:01:33

Nemigaz iderogyok kétóra salsa után egy kis vacsival oszt kétmásodpercenként félrenyelek :D olyant írtok:D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.05.08. 22:05:19

@D.Sc. Sün‼ ツ: Olvasd el az előző poszt kommentjeit is, mert Te is szóba kerültél! :)
@Manyecska: A másik poszt kommentjei is jók!

Manyecska 2012.05.08. 22:17:31

Tudnám ajánlani a solymári ósant ott a sör is ócsóbb 10 Ft-tal mindig :P lehet hogy van ottan gyerekágy..egy telefon megereszt oszt hajrá!!!

Manyecska 2012.05.08. 22:19:06

@Jani haverja: már mindegy:( a kutya járt jól megint..én elvagyok paradicsomon is:P.. Jó éjt:)..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.08. 23:25:17

feleseged terhes
nincs kocsitok
fuvarra sajnaljatok a pezt
a kolleganod ferjet ugraltatod este 6 utasn
azutan megrendelitek NET-en
lehetett volna itt kezdeni
csak annyival lehetett dragabb amennyivel a kolleganod ferjenek az ideje meg a benzine kerult...
ha mar lehet a posztolot

namost ha nincs egy kibaszott aruhazban egy db ember, aki meg tudja mondani, hogy mennyibe kerul egy ilyen agy, akkor azt a boltot be kell zaratni a menedzsmentet el kell zavarni
ennyi

XCat 2012.05.08. 23:35:53

@hagyma: Hát de akkor hol lett vóna az ócsóér vettem fílingje? Tudod, elmegy a hím vadászni, összeszermányojja a gyerekágyat, oszt büszke ezerrel, hogy ő tett a családér.
Asszony örül, és terhesen ugyan nem tud megfelelően hálás lenni, de legalább leorálja.

Mi meg csináltunk egy új szarrágó családot, akiknek kilóg a segge a gatyából, de kölykedzeni, azt van eszük. Hát póóóóóóóótlééééééék, na!!!

Fél év múlva majd jön a másikra vinnyogni, hogy ő a porontyától nem tud dolgozni, és ővele miért nem toleránsak a munkaadók.

Baromok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.05.08. 23:44:31

@TERMOSZ: hat en nem vagyok ilyen drasztikus, de belegondoltam, ha ma Mary jon haza es szol, hogy a kollegajanak kene egy gyerekagyat hazaszalitani
/ nem tortenhet meg , mert Mary nem hulye, de ha megis/
akkor
1 korberohognem
2 lelonem
3 de mivel szeretem,ezert rohoges utan es leloves elott felajanlanam, hogy kifizetem a kollegajanak a fuvardijat, de haggyon engem beken a kibaszott fenyo agyaval

Megdobbent 2012.05.08. 23:58:32

1 het mulva a webshop garanciarol, a turhetetlen hangnemrol es a dhl-rol lesz szo egy gyerekagyas posztban. Ez a gyerekagyi laz kitoresenek perce, kerem jegyzokonyvezni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.08. 23:58:49

@Jani haverja:
Hát izé.
Nincsen tá időm.
Inkább foglald össze.

@Manyecska:
Én momentán a cserebogarakra utazom!
Most van a rajzás!
Vagy bagzás.
Vagy mi.

XCat 2012.05.09. 00:04:48

@Megdobbent: Egy gyerekagyú posztolónál? :)

XCat 2012.05.09. 00:06:53

@Megdobbent: Húbazdmeg, előbb meéslték. Anyukaapuka felhurciválja a buszra a babkocsit, apukának eszébe jut hogy ő bagózni akar. De hát ahhoz le kell szállni a buszról, hagyják ott a gyereket. Na anyuka fejibe szöget üt, hogy esetleg mégse kéne, babakacsi lehurciválása. Nekiállnak füstölni, nem baj, hogy nem lenne szabad, nem baj hogy a kölyök is hülye meg nyomorék lesz tőle, szíjják büszkén.

Közben a busz elindul. Simán fennhagyták volna. :D

XCat 2012.05.09. 00:17:51

Körkérdés; ha korrektort bele(/rá)kenek viszonylag nyílt sebre, árt az őneki?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.05.09. 07:54:39

@D.Sc. Sün‼ ツ: Csak röviden:
1./ Leírtam, hogy valószínűleg hogyan oldjátok meg az áramellátást az erdőben úgy, hogy nem kell fizetni az áramszolgáltatónak.
2./ Írtam egy figyelmeztetést Neked, hogy mostanában ne gyere erre, mert veszélyes, mert nemsokára kezdődik itt a vadásszezon a sünökre (ugyanis itt megeszik őket)!

DDD

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.05.09. 07:56:38

@TERMOSZ: Azt nem tudom, hogy árt-e, de biztosan nem hasnyál!
(á lá L'art puor l'art), hogy a forrást is megjelöljem:)

PITTA 2012.05.09. 08:17:06

Öcsém! Kedves Posztoló! Ilyenkor a termék helyénél az összes cetlit leszeded és odaviszed a pénztárhoz és ennyi...

Müszélia 2012.05.09. 08:37:24

@TERMOSZ: működnek a rohadt hormonok

emmersson 2012.05.09. 10:24:34

@TERMOSZ: Nem a kieső összeg a lényeg, hanem a presztízsveszteség!
Egyre többen látják be az egyre több ilyen - már közszájon forgó - ügy után, hogy inkább másutt érdemes vásárolni, még akkor is, ha kicsit drágább!

emmersson 2012.05.09. 10:34:18

@hagyma: Utólag vagy okos!
A feleség valószínűleg nem a kiságyért ugrott be a madaras teszkóba, hanem a napi bevásárlást intézte. Oszt belebotlott az óccsó bútorba! Látta teccik, az neki köll. Mér keresett volna máshol ilyet, ha van az osanba is???

Ha pedig van egy jó cimborájuk, kollégájuk, akkor miért ne kérnék meg, hogy segítsen? Valószínűleg más esetben viszont segítenek posztolóék!

Hogy a kálvária után már neten keresték a kiságyat, abban nincsen semmi extra. Nem, majd nyakukba veszik a várost! Ekkor ugyanis már célirányosan, kifejezetten a kiságyra utaztak.

FDToth 2012.05.09. 11:02:05

Egyszerű: vmelyik auchan-ban dolgozó már kinézte magának, "félretetette" és közölte a többiekkel h ő majd megveszi, nehogy eladják.
Ez így működik, anno diákmelóim során rengeteg ilyen előfordult...

2012.05.09. 13:04:36

ez elég foschpunpa post volt :)

2012.05.09. 13:33:09

Auchanba az menjen aki:
- hasmenést akar a romlott ételektől
- bosszúságot a agyhalott kiszolgálástól
- átverést a pénztárnál
- élő egeret áthesszelni a sorok között
- élő egeret kimászni látni a keszes zacskók közül
- egérkakát szagolni
- sok balkáni stílusú lényt látni amin majdnem összeverekednek az Auchan value élelmiszerre hasonlító dolgokért
- gyári hibás termékeket akar későbbi jogorvoslati lehetőség nélkül (ha gyári hibás is, nem cserélheted ki, mert azt te rontottad el)

uni1002 2012.05.09. 16:11:31

A német multi barkácsáruházban ilyenkor mindig van egy ügyeletes áruházvezető, aki teljes jogkörrel rendelkezik.
Olyan nincs, hogy nem adják oda, legfeljebb olcsóbban.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.05.09. 23:40:30

Én ezt nem értem, ha a pénztáros beüti a bediktált kódot, akkor a gép kiírja a termék nevét, tehát tudja ellenőrizni, hogy a vevő helyes vonalkódot mondott be.

2012.05.10. 12:01:09

@Dr Jozef Vengloš: ááá tied a nap kommentje !!!! :-)

2012.05.10. 12:02:24

@vágtázó halottkém: simán csak hiteltrontasz, ilyen élményed bárhol lehet, teszkóban, cba-ban bárhol. súlytalan vádaskodások.

Auchan Management

2012.05.10. 12:06:56

@TERMOSZ: ez szép volt ! - mondta Lali csillogó szemmel Gabennek.

2012.05.10. 13:37:28

@Kulics:

Jaja, most hogy mondod Tesco-t akartam írni.

Vagy nem is, Corát!

Vagyis nem-nem dehogyis, Wal-Martot!
Igen ez az!

Hoops mégsem?

őőőő akkor Weyland-Yutani-t akartam írni!
Building better Worlds! Jaja, ez az!

Most már elégedett vagy, te okos?

Bálintka. 2012.05.11. 21:06:33

Kedves posztoló: ilyenkor visszaviszed az ágyat, vagy legalábbis eltávolodsz messzire a kasszától. Az árát megkeresed és rátűződ (lehet hogy tilos, de mindenki ezt csinálja, ha nincs vonalkód és nem akar osztályost keresni). visszamész a kasszasorra, és beállsz oda, ahol a leglassabb a sor. Ott valszeg újonc van. Kivárod a sort és fizetsz.

dLm 2012.05.11. 22:49:19

@oneo: Igen ingyen oda kellett volna adnia jézusom, hogy lehet valaki ekkora fasz.

Auchanos emberek voltak a gyökerek vagy egyszerűen a vásárló stílusa volt paraszt és ezért basztak rá.

Ha akartak volna megoldják ezt a hihetetlen nagy problémát kinézik gépből a vonalkódját a terméknek azt már lehet is vinni.

XCat 2012.05.12. 00:27:32

@Bálintka.: Majd 3 és fél órán át magyarázod az orknak, hogy te nem is akartad azt ellopni. Ugye?
süti beállítások módosítása