Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.
Visszavitte a BKV-s az elhagyott mobilt
2012.05.14. 18:37 | jackyll

Gábornak mázlija volt, hogy egy ellenőr (?) találta meg a telefonját, aki azonnal sms-ben indult a keresésére. Így egy órán belül visszakerült hozzá a mobilja, ami Homár-szinten is szinte biztosan területi rekord:

Ez év május 14 reggelén a 130-as buszon kiesett a hátizsákom zsebéből a telefonom. A munkahelyemre érve viszonylag hamar észrevettem a hiányát. Nem tudtam, de tény hogy ekkorra már a telefonom híváslistája szerinti ismerőseimnél  üzenetet hagyott a BKVs megtaláló. Felhívtam a saját telefonomat, bemutatkoztam annak aki felvette és hamar tisztáztuk, hogy ő most a Stadionok melletti BKV pihenőhelyiségben van és mehetek a telefonért.

Sajnos csak a munkaidőm lejárta után tudtam volna menni, erre felajánlotta hogy a munkahelyem közelében lévő buszmegállóba (91-es busz, Nyugati tér) viszi 20 percen belül mert szerencsére ott van dolga. Valóban sikeresen találkoztunk a megadott helyen és időben.

Már akkor is hálás lettem volna, ha talált tárgyak osztályán hagyja a telefonomat, de ő ennél jóval többet tett. A kedves BKV dolgozó legnagyobb könyörgésem ellenére sem fogadott el jutalmat. Nem tudom másként megköszönni, mint minden rendelkezésre álló csatornán terjesztem a hírét!

Természetesen köszönő levelet küldtem a BKV-nak is.

Homárfaktor:(4/5)
Ön dönt:(5/5)
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

XCat 2012.05.14. 23:15:29

@nemvagyokitt: Hiba. Keríts egy asszonyt aki eltart, és addig nyugodtan kommentelhetsz.

Hurri Kán 2012.05.14. 23:20:08

@TERMOSZ:
Kommentelhetek idegesen is. De nem ez a jövő útja. Sajnos már a jövő sem a régi.

XCat 2012.05.14. 23:24:18

@nemvagyokitt: Hát hogy foglak így megerőszakolni. :( idegesen nem vagy jó semmire.

XCat 2012.05.14. 23:27:08

@nemvagyokitt: Na szép. Akkor lemondok rólad a köz számára. :(

Nattramn 2012.05.14. 23:27:20

@atpijkamo: Valóban nem. De így se jobb mint a pszichopatás viccem :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.14. 23:30:49

@A félelmetes népszavazás: Hagyd a vicceket. A véres lefejezés jobban fekszik neked.

XCat 2012.05.14. 23:32:27

@nemvagyokitt: Rám is. Baszhatom, attól még itt vagyok.

Nattramn 2012.05.14. 23:33:10

@atpijkamo: Lefejezős viccek nincsenek?

Hurri Kán 2012.05.14. 23:34:01

@TERMOSZ:
Le kell váltani a közt, nincs mese.

XCat 2012.05.14. 23:39:52

@nemvagyokitt: A köznek az a dolga, hogy ilyen picsánfaszom legyen, mint ez. Mind ilyen balpöcs. Nekem nem az a dolgom, hogy közte legyen. És egyre jobban uncsizom is.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.14. 23:46:18

@A félelmetes népszavazás:

Az állatok tulnépesedtek az erdőben, ezért viccmesélő versenyt tartottak. Akinek a viccén nem röhögött mindenki, azt lefejezték.
A farkas bátran kiállt, és mondott egy viccet. Mindenki röhögött rajta csak a béka nem, és ezért - szabály az szabály - lefejezték.
Mondott a bagoly egy tök szar viccet, ezen pedig csak a béka nevetett. Kérdezték tőle a többiek, hogy min röhög.
-A farkas viccén.

XCat 2012.05.14. 23:46:37

Szomcsi vagyok. Be kéne baszcsizni, aztán ki kéne baszcsizni valamit az ablakon. Aztán valakit jól pofánbaszcsizni.

Lényeg a lényeg. Na.

Valaki nem melózik az egyiptomi követségen? Lenne egy indiszkrém kérdésem.

Nattramn 2012.05.14. 23:48:12

@atpijkamo: Na ez már jobb. Csak azt nem értem, miért pont a béka?

Nattramn 2012.05.14. 23:49:44

@TERMOSZ: Én szívesen dolgoznék ott, ez számít?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.14. 23:52:16

@A félelmetes népszavazás: Akkor a sünike. Mindegy. Egy jelentéktelen kis állat.

XCat 2012.05.14. 23:53:11

@A félelmetes népszavazás: Én is. De inkább az ellenpontyánál.

XCat 2012.05.14. 23:54:13

@atpijkamo: A békát kinyírták a 4. sorban.

Nattramn 2012.05.15. 00:17:24

@atpijkamo: Ha a lassúság a lényeg, akkor legyen a csiga.

Megdobbent · http://madar.jungleheart.com 2012.05.15. 02:52:55

Nem az a baj a vitezy gyerekkel, hogy ronda, ostoba es csunyan beltenyeszet. Hanem az, hogy olyan ordenare budos, hogy miatta az egesz fosztalyt kitiltottak az allatkertbol, mert a borzok ongyilkosak lettek a legutobbi bkv-s vagymilyen csapatepito utan :/

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.05.15. 03:21:51

kamu, fényképbolt, és/vagy a poszter egy békávébérenc.
Ha ez az eset mégis megesett, úgy nem ebben a dimenzióban / univerzumban / nem ezen a bolygón / de minimum nem ebben az országban.

affene ... ontopic? na mind1, ez már így marad

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.05.15. 03:29:05

mi a f@ß ?!
hova tünt a hatalmas nehézségek árán felküzdött avatarom???
ablogmotormonnyonle!!!

Rosszindulatú Vászka · http://globalicum.wordpress.com 2012.05.15. 06:14:47

@A félelmetes népszavazás: de.

Az Anyakirájnő lovaggá üti az első jelöltet. Meglódíccsa a kardot, suhint, az ifjú lovag fej nélül összeesik. A másodiknál ugyanez. Mire a harmadikhoz ér, az egyik lord köhint egyet:
- HA szabadna kérnem, lapjával felség.

@donfuligjimmy: úgy láccik megin faragtak a blogmotron, tegnap senem volt toppon.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.05.15. 06:27:54

@atpijkamo: Ennyi. A legtöbb ember úgyis képtelen levelet írni, tehát én elhiszem, hogy alapos indokkal szoktak a Homárra panaszkodni.

@TERMOSZ: Nyilván, de az emberi görénység (és szegénység) miatt elég ritkán kerülnek vissza ilyesmik.

Ismerős elhagyta a tárcáját, iratokkal és 200Ft-al - OK, ez MÁV volt - szerinted visszakerült? Pedig a lakcíme benne volt.
Köszönjük...

XCat 2012.05.15. 08:11:25

@ColT: Szerintem ez inkább a lustaságról szól.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.05.15. 08:47:21

@TERMOSZ: Is. Mondjuk egy telefont elad bárhol, és ha nem körözik, ingyen pénz.
Mondjuk a vasúton, BKV-nál nem szoktak sokat keresni.

XCat 2012.05.15. 08:50:38

@ColT: Hol? És hogy? Az első kérdés az lesz, hogy oké, és a tartozékok? Lehet venni külön, de az befektetés.
Ha nincsenek, onnantól gyakorlatilag orgazda leszel, és úgy is árazzák be a cuccot.
5-10 ezer forintért megéri?

Rosszindulatú Vászka · http://globalicum.wordpress.com 2012.05.15. 09:03:29

Azért arról nem szól a poszt, hogy mekkora telcsiszámlát csinált a böcsületes békávés :)

@TERMOSZ: meg a parákról, hogy mi lesz, ha veled kezd balhézni a tárca tulaja, hogy hol a pénze? Meg ha ráduszul egy falka feldühödött ember? Nem ijen eccerűek ám a dolgok a való világba.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.05.15. 09:08:28

@TERMOSZ: Ingyen volt a cucc, bármit kapsz érte, plusz pénz.
Én is vittem már be roncs telefont (alkatrésznek felhasználás után) boltba, hogy mit adtok érte. Adtak érte 500-at. És? Ha kidobom, 0Ft.
Sajnos nem keresek annyit, hogy ezeket lesz@rjam :(

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.15. 09:08:33

@Rosszindulatú Vászka: Neved fele ezzel meg ven megyerezve. (T.i. "meg van magyarázva", csak az nem lenne eszperente.)

Rosszindulatú Vászka · http://globalicum.wordpress.com 2012.05.15. 09:19:23

@atpijkamo: szebben is mondhatta volna kis lovag!

Neve fele ezzel tetten lesz

neve fele remek, rendetlen ember, jelleme embertelen

fekete petty eme jegyzetbe neve ellen!

Manyecska 2012.05.15. 09:34:09

@atpijkamo: ja meg tampont se tegyetek fel../mesélték/ :D

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.05.15. 09:35:30

@Rosszindulatú Vászka: Amúgy utóbbit el lehet kerülni a rendőrségre leadással, vagy postán elküldéssel.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.15. 09:39:42

@Manyecska: :))

És vigyázz, a tampont cserélni kell, nem utántölteni.

sugargiraffusplumps. 2012.05.15. 09:42:42

@ColT: rendőrségre leadással, ja. a jómúltkor találtam egy kulcscsomót az uccán. bemnetem vele a rendőrségre, az ittvan 200 méterre, mondom ehol a kulcs, találtam. aszongya a sün, hogy nemám ide kell hozni, hanem a központi talált tárgyak osztályára, ami itt meg itt van.

nem akartam nagyon kurvanyázni, rászántam egy órácskát oszt elvittem, leadtam. de ha mégegyszer kulcsot látok a földön, tuti ott fogom hagyni.

XCat 2012.05.15. 09:52:35

@Rosszindulatú Vászka: Ugyanmár, paranoidak vagytok.

@ColT: Hát, legalább újrahasznosítottad. Az megfizethetetlen.

Rosszindulatú Vászka · http://globalicum.wordpress.com 2012.05.15. 09:55:10

@ColT: oszt az menyni sok idő, meg macera meg utánjárás héla.

Eccer leltem tárcát, iratok, meg nemesfémbikszbaszok, meg mifenék, pénz sehol. Inkább elvittem a csókának, útközbe azér paráztam is rendesen, merhogy nemám árja volt a ficek. Én voltam a paraszt, mer rém boldog volt, alig akart elengedni. Még a gyerekkori nemtommijen éremkabala szencseség is benne volt, annak rém örült, szarta le a pénzét.

Manyecska 2012.05.15. 10:00:57

@atpijkamo: valaki csak észreveszi majd :P :))

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2012.05.15. 10:16:26

@TERMOSZ: :)

@Rosszindulatú Vászka: Posta az nem utánajárás. Mármint nem egy nagy valami, ha amúgy intézel ügyeket.

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Kedves, hős rendőreink.
DehanincsEÜdobozod!!!!!!!

ex-dr. vuk 2012.05.15. 10:59:39

En eddig ket telefont juttattam vissza a gazdajanak. Egyiket a VOLT fesztivalon, masikat London belvarosaban...
Azert csak kettot, mert ennyit talaltam eddig.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2012.05.15. 11:06:31

én meg találtam egy 20 rugóst az utcán, szerencsére nem kellett sokáig keresnek, az első ember akit megkérdeztem a tulaj volt

Manyecska 2012.05.15. 11:21:14

Én egyszer találtam egy pénztárcát elég vastag összeggel a Határ-útnál, ezúton is szeretnék küldeni a tulajdonosának egy szép számot!! :D

Nattramn 2012.05.15. 11:50:52

Most ilyenkor végleg elszálltak az avatarok? Ez így nem jó!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.15. 11:54:32

@A félelmetes népszavazás: A gagyi blogmoci további hibája. Szükségtelenül másolgatja az avatarokat, megtelt a merevlemez, és nem ellenőrzi a másolás sikerességét.

Nattramn 2012.05.15. 12:02:42

@atpijkamo: Így már nem is vagyok Furaszem. :(

helianthus 2012.05.15. 12:37:21

@A félelmetes népszavazás: :( pedig már kezdett tetszeni az arcod vagy mid.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.15. 12:40:36

@helianthus: Na, úgy látom, neked is szakemberhez kéne fordulnod.

Manyecska 2012.05.15. 12:41:18

Mit találtam?:) "mnőségi munka pótlék" :O:D:D /van szerencsém bérszámfejteni 1 céget../ nyihahahaaaaaa!

Nattramn 2012.05.15. 12:48:33

@helianthus: Csak helyrehozzák. Aztán lehet Engem megint csodálni.

Rosszindulatú Vászka · http://globalicum.wordpress.com 2012.05.15. 12:49:34

Eccer leltem az uccán egy hasas bankót. Ismerősnek tűnt, ezért megtartottam.

Úgyis csak elinná a tulajdonosa, ha nem én, akkor más, miért ne inkább akkor én? Naugye.

helianthus 2012.05.15. 12:49:52

@atpijkamo: lehet. Tudsz egy jót? :D

@A félelmetes népszavazás: meg kéne sürgetni, nem szeretnék örökké várni rád.

Nattramn 2012.05.15. 13:37:18

@helianthus: Talán egy kis őrjöngés segít.

helianthus 2012.05.15. 15:09:21

@A félelmetes népszavazás: van képem hozzád, ügyes vagy. :D (buksisimi kétszer)

Nattramn 2012.05.15. 15:32:55

@helianthus: Csak le kellett írnom a bűvös szót, és máris helyreállt a világ rendje.

helianthus 2012.05.15. 15:56:50

@A félelmetes népszavazás: nahát! Szóval TE intézed a világ rendjét? Hát elég pocsék munkát végzel, meg kell, hogy mondjam neked. JJJ

helianthus 2012.05.16. 09:22:58

@A félelmetes népszavazás: na nem bírom tovább, kész, itt a vége. Könyörgöm áruld el mi az a rampage? Cserébe beletörődök, hogy az Odrit sose fogom megtudni.

allasvarazs · http://www.allasvarazs.info 2012.05.16. 09:24:45

Mennyivel jobban jártál, mint a múltkori utas, akit megvert az ellenőr. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.16. 09:33:12

@helianthus: Őrjöngés.

Az Odrit nem akarod tudni. Hidd el nekem.

helianthus 2012.05.16. 10:22:36

@atpijkamo: minél többször mondod ezt, annál jobban akarom tudni. Tiszta izé már, hogy itt titokzatoskodtok. Ez nem fer!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.16. 10:25:40

@helianthus: Akkor nyúzzad őt, hogy mutasson egy képet.

Istenem, női kiváncsiság... ehhh...

XCat 2012.05.16. 10:38:52

Aki irigy, ásson magának saját odrit.

helianthus 2012.05.16. 10:54:38

@atpijkamo: na fejezd be! A férfiak is tudnak ám kíváncsika lenni, nem is kicsit, legfeljebb más dolgokra, mint mi. A pletykálásban és szarkeverésben meg simán vertek minket.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.16. 11:15:07

@helianthus: "A férfiak is tudnak ám kiváncsika lenni..."
Féli! FÉLI!! FÉÉÉLIIIII!!!

XCat 2012.05.16. 11:25:31

@agresszív kismalac: Féli nem ér rá. a távollétében én képviselem. Amíg ráérek, nemtudommeddig.

Mondjad.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.16. 11:49:12

@TERMOSZ: Mondjam??? Hát milyen kapitális elütés ez már???!!!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.16. 11:51:04

@TERMOSZ: Mondjam??? Hát milyen kapitális elütés ez már???!!!

helianthus 2012.05.16. 11:53:42

@atpijkamo: én sem azért mondtam, hogy vitatkozzunk. A saját szubjektív véleményemet közöltem a női kíváncsisággal kapcsolatos, enyhén szólva kicsit lesajnáló megjegyzésedre reagálva.
Részemről peace, pont leszarom, hogy ki mit gondol a női kíváncsiságról és arra is rájöttem rég, hogy nincs sok értelme bárkit is lebeszélni a sztereotípiáiról, amiket hosszú évek alatt nevelgetett fel a kis lelkében.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.16. 12:07:11

@helianthus: "lesajnáló megjegyzésedre"

Igen. Vállalom.

"nevelgetett fel"

Nem nevelgettem, szigorúan tapasztalat.

Férfi-nő összehasonlításban a "normális" ideához elismerem, a nők állnak közelebb. Viszont a kiváncsiság bűne a nőkre jellemző.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.16. 12:12:09

Miért jó nőnek lenni?

1. Megvagyok sör nélkül egy hétig is
2. Nem dicsekszem a haveroknak egy újabb numerával
3. Tudom, hogy kell lehajtani a WC ülőkét és használni a WC kefét
4. Nem igazítgatom a tökeimet állandóan
5. Nem kopaszodom, így nem kell a tarkómról a homlokomba vakarni a maradék szálakat
6. Örülök, hogy van két jó cicim.
7. Eszem ágában sincs versenyezni a piros lámpánál a másik autóssal.
8. Nem játszom el, hogy halálomon vagyok, ha náthás leszek.
9. Fel tudok öltözni úgy is, hogy a szivárványnak csak két színét öltöm magamra, nem az összeset.
10. Nem kérdezek olyanokat, hogy mi a baj ezzel a nyakkendovel?
11. Egy zoknit csak egy napig hordok.
12. A szennyes ruhákat tudom, hova kell tenni.
13. Nem versenyzek a szomszéddal, hogy kinek zöldebb a fűje.
14. Sok időt megtakarítok a sportműsorok kihagyásával.
15. Gyakran mosok fogat, és ez látszik is rajtuk.
16. Tudom azt mondani, hogy bocsánat.
17. Remekül tudok provokálni a ruháimmal, ilyenkor kérhetek bármit a páromtól.
18. Nem röhögöm ki a haveromat, ha bejelenti, hogy esküvője lesz.
19. Nem leszek egy hét szexmentességtől depressziós.
20. Nem csinálok hülyét magamból egy társaságban, ha berúgok.
21. Nem leszek zombi, ha foci vagy F1 van a tévében.
22. Nem váratok meg senkit azzal, hogy három újságot elolvasok a vécén.
23. Mindig hivatkozhatok fejfájásra.
24. Tudom, hogy a víz és a szappan csodákra képes.
25. Nem leszek süket, ha megkérnek valamire.
26. Ha stoppolok, egyből felvesznek.
27. A pasik kezüket lábukat törik, hogy segítsenek, ha lerobbantam a kocsival.
28. Egy mosoly meg egy kis szex mindent megold.
29. Nem röhögnek ki, ha befestem vörösre a hajam.
30. Nem ciki, ha én vagyok a kisebb.

és miért jó a férfiaknak?
1. Az iskolában senki sem rángatta a copfunkat.
2. Értjük, mi az a les-szabály.
3. Telefonbeszelgetéseink nem tartanak tovább egy percnél.
4. Nyaraláshoz vagy szolgálati útra csak egy bőröndre van szükségünk.
5. Nem érdekelnek bennünket a haverok szexuális problémái.
6. Egyedül is ki tudjuk nyitni a borosüveget, a konzervet és a befőttesüveget.
7. Szeretjük váltogatni a TV-csatornákat, és nem állunk meg annál a műsornál, ahol valaki sír.
8. Minden orgazmusunk igazi.
9. Csak 15 percre van szükségünk ahhoz, hogy megborotválkozzunk, megmosakodjunk es felöltözzünk.
10. Nem fontos, hogy a fehérneműnk márkás legyen.
11. Senki nem érez irántunk részvétet, ha 40 évesek vagyunk és nőtlenek.
12. Senki nem hallgat el, ha disznó viccet mesél és mi belépünk a szobába.
13. Soha nem akadályozzuk meg a haverunkat, ha az le akar részegedni.
14. Az autószerelők nekünk megmondják az igazat.
15. Csodáljuk Jack Nicholsont, de nem akarunk úgy kinézni, mint ő.
16. Az emberek sosem nézik a lábunkat vagy a mellünket, ha hozzájuk beszélünk.
17. Nem vettünk újságot Lady Diana tragédiájának mellékletével.
18. Nem érdekes, hogy valaki észreveszi (vagy sem) az új frizuránkat.

Nattramn 2012.05.16. 13:25:36

@atpijkamo: Részeben igen, de a magyar "őrjöngés" szó nem fedi le teljesen, ezért használom az angolt. Németül sincs megfelelő.

XCat 2012.05.16. 13:35:15

@A félelmetes népszavazás: Mesélj róla. Vagy mesélhetsz arról is, hogy Odri hogyan szaporodik. Én tojócsővel képzelem el, de a honnanhován még gondolkodom.

helianthus 2012.05.16. 13:36:17

@A félelmetes népszavazás: de helyes! XD Ettől féltett Apti engem? Valami sokkal durvábbat vártam.

XCat 2012.05.16. 13:38:47

@helianthus: Ez csak a kozmetikázott képe. :) Élőben csúnyibb. És fáj is.

Nattramn 2012.05.16. 13:40:55

@TERMOSZ: Nem tudok most sokat. Ezekben a hetekben vannak ilyen katedrás bácsik, akik ilyenkor mindenfélét akarnak Tőlem, aztán számjegyeket irogatnak a kis könyvecskébe. Igazából most se kéne itt lennem, de azért néha muszáj felnézni, kell ez mint a 20:45-ös szardinellakonzerv.
Odri természetesen nem szaporodik, teljesen egyedi.

Nattramn 2012.05.16. 13:43:03

@helianthus: Azért amikor éjjelente mocorog a szekrényben, az elég félelmetes tud lenni.

ciluvagyok 2012.05.16. 13:44:03

mmmm de jó lenne, ha velem is történne valami hasonló... nálunk sajnos a fordítottja igaz, azaz anyukám kezéből kicsavarták az egész táskáját, és a rablónak gondolom nem a szerencsehozó biszbaszérme kellett, hanem a pééééz...

XCat 2012.05.16. 13:45:34

@A félelmetes népszavazás: Mondd ki nyugodtan, hogy függő vagy. Én is.

opati666 2012.05.16. 13:48:58

A BKV-nál is dolgoznak emberek. Ő az volt.

(Munkája egyébként valószínűleg a droidok programozása lehet...)

helianthus 2012.05.16. 14:10:24

@A félelmetes népszavazás: mondjuk így:
Sziasztok! Heli vagyok az anthus és homárfüggő. :D

Nattramn 2012.05.16. 14:41:24

@atpijkamo: De nem is kell kényszeresen mindent lefordítani. Ilyenkből szoktak olyan borzalamas magyar filmcímek kisülni, mint "Agymenők".

Lenina Huxley 2012.05.16. 14:50:46

Azért van valami istentelen szomorú abban, hogy ha Magyarországon valaki visszaad valami talált cuccot a gazdájának, akkor arról fél oldalas posztban meg köszönőlevélben kell megemlékezni. Nem kellene már ott tartanunk, hogy hősnek kiáltsunk ki valakit, aki nem akar minden mozdíthatót azonnal zsebre vágni, hanem kulturált ember módjára viselkedik.

Nem a poszttal vagy a posztolóval kötekszem, csak hogy tiszta legyen.

Nattramn 2012.05.16. 15:12:25

@Fenimore: Ezérttartittezazország.

Lenina Huxley 2012.05.16. 15:26:32

@A félelmetes népszavazás: nem ezért, pont az ellenkezője miatt :)

_ev_ 2012.05.18. 12:03:15

Egyszer én is eljátszottam ezt a telefonommal.
Adtam nekik kávés csokit.
Sokat.
Elfogadták.
Mindenki örült. :)

vendriner aladár 2012.05.18. 15:36:46

Terjesszük fel köztársasági érdemrendre a hős békávést.

Jelentem múltkor találtam egy pénztárcát a konditeremben. Sokszázezer forint volt benne, leadtam, de nem köszönték meg.

(---Flúgos Buszos---) 2012.05.24. 16:21:57

Táskában mobiltelefont tartani!!!

Hol él ez az ember??? Batyuban??