Tékozló Homár

Amikor az előző tulaj miatt jön a végrehajtó

2012.06.05. 13:01 | jackyll | 469 komment

Fizimiska árfolyamot rögzített volna, amikor váratlanul kiderült a bankban, hogy lakására a Magyar Telekom végrehajtási joga került, még 2007 októberében. Történt ez annak ellenére, hogy akkor már több mint fél éve az övé volt az ingatlan, a tartozás pedig az előző tulajé volt. A Magyar Telekom a végrehajtóhoz, az pedig a Földhivatalhoz irányította. A Földhivatal nagy keservesen elismerte a hibát, de szerintük az általuk nem kézbesített határozatot kellett volna megfellebbeznie, most már forduljon a bírósághoz:

2012. április 1-től a közszférában dolgozók igényelhetik bankjuknál a rögzített árfolyamon való törlesztést 5 évre, ehhez egy gyűjtőszámla forinthitel szerződést köt a bank az ügyféllel. Ha minden vonatkozó rendeletben meghatározott kritériumnak megfelel az ügyfél, akkor jogosult igényelni az árfolyamgátat, illetve az állami kamattámogatást és az egyszeri, vissza nem térítendő támogatást. Ügyfél számtalan nyilatkozatot kitölt, minden létező adatát bankkal megoszt, magyarul, az eddigieknél is kiszolgáltatottabbá válik bankja felé. De az éhen halásnál ez is jobb... Jelentkezik, igényli. Bank elfogad, minden iratot bekér, elindul a folyamat április 10-én. Bank lekér a Földhivataltól egy e-tulajdoni lapot április 18-án (3600 Ft az ügyféltől levonásra kerül), melyből kiderül, hogy az ingatlanon végrehajtási jog bejegyzés van 2007. 10. 10-i dátummal. Követelés tulajdonosa Magyar Telekom Nyrt. Ügyfél meglepődik, első gondolat: nem vagyok és nem is voltam Telekom ügyfél! Második gondolat: tuti, hogy a korábbi tulajdonos a végrehajtás címzettje!

Bank mondja: utána kell járni, mi ez a bejegyzés és töröltetni, mert amíg végrehajtás szerepel az ingatlanon, addig nem szerződhet az ügyfél, csak tiszta tulajdoni lappal, vagyis tehermentes ingatlannal vehető igénybe az árfolyamrögzítés.

Ügyfél hihetetlen boldog, mert rá hárul a feladat, hogy kiderítse hogyan került végrehajtás az ingatlanára 2007.10.10-én, amikor 2007. 02. 27. napjával ő a tulajdonosa az ingatlannak és sosem volt ügyfele a Magyar Telekom Nyrt-nek, tehát tartozást sem halmozhatott fel.

Interneten kikeres Telekom ügyfélszolgálat száma. Felhív. Elmondja panaszát. Kap egy másik telefonszámot, ahol panaszt tehet. Végrehajtási szám alapján Telekom hamar beazonosítja a követelést és kiderül- ügyfél megérzése helyes- a valódi adós az ingatlan korábbi tulajdonosa. Telekom közli, nem áll módjában a követelés és végrehajtás törlése, kiadta a behajtást Végrehajtónak, megadja a végrehajtó elérhetőségeit, ügyfél vegye fel vele a kapcsolatot.

Ügyfél telefonon nem éri el a végrehajtót, de egy e-mailben leírja panaszát és meghagyja telefonszámát. Másnap reggel csörög a telefon, végrehajtó elmondja, hogy valóban a korábbi tulajdonos tartozásáról van szó és, hogy Földhivatal fatálisat hibázott, amikor bejegyezte a végrehajtást, anélkül, hogy meggyőződött volna róla, hogy az ingatlan, közel 8 hónapja már egy másik ember tulajdona. Végrehajtó hárít tehát, hogy ő nem tud az ügyben mit tenni, nem áll módjában a végrehajtást töröltetni, mert ez egy létező tartozás, bár nem az ingatlan tulajdonosáé,  ügyfél vegye fel a kapcsolatot a Földhivatallal. Azt is hozzá teszi, hogy furcsa még, hogy a hitelt nyújtó bank jelzálog jog bejegyzése 2007. 04. 12. nappal be van jegyezve és ezzel egyidejűleg terhelési és elidegenítési tilalom bejegyzése is, a bank mégsem értesült róla, hogy október 10-én végrehajtási jog bejegyzése került az ingatlanra.

Ügyfél felhívja a Budapesti 2. számú Körzeti Földhivatalt, elmondja a panaszát. Az ügyintéző elmondja, hogy a 2007-es iratok már irattárban vannak, így nem áll módjában azokba belenézni, hogy hitelt érdemlően alátámasztásra kerüljön ügyfél panaszának megalapozottsága. Javasolja tehát, hogy ügyfél levélben keresse meg Földhivatalt. Valamint javasolja, hogy ügyfél próbálja megkeresni korábbi tulajdonost. Nem mellesleg azt is elmondja, hogy a végrehajtás törlése 6600 Ft-ba kerül.

Ügyfél, agyvérzés közeli állapotban. Komolyan gondolja Földhivatal, hogy a jogtalanul bejegyzett végrehajtás törléséért még fizetni is szeretne? És azt is komolyan gondolja, hogy ügyfélnek arra van ideje, kapacitása, hogy felkutasson egy embert, akitől 5 évvel korábban megvásárolta a tehermentes lakását? Nonszensz!

Ügyfél levél fogalmazásába kezd, minden szükséges adattal és ténnyel elküldi panaszát, elsőbbségi tértivevényes ajánlott küldeményben Földhivatalnak. Ekkor 2012. május 9-et írunk.

Tértivevény csak nem érkezik vissza ügyfél címére, nem tudja, hogy panaszlevele célhoz ért-e, ha igen, akkor mikor? Hiszen 155 Ft-ot fizetett a postán a tértivevény különszolgáltatásért. Közben Bank felhívja ügyfelet, hogy mit sikerült intézni? Mert sürget az idő, május 31-ig meg kell kötni a szerződést. Időközben lekért a Bank egy újabb tulajdoni lapot ( újabb 3600 Ft-ért), hátha már törlésre került a végrehajtási jog az ingatlanról. Természetesen nem!

Földhivatal 2012. május 24-ére választ küld ügyfélnek. Ebben így fogalmaz: "... Budapesten, 2012. május 9-én kelt panaszlevelére válaszolva az alábbi tájékoztatást nyújtom: A Budapest VII. kerület XXXXXXXX helyrajzi számú ingatlan vonatkozásában benyújtott korábbi iratanyagokat megvizsgálva megállapítottam, hogy panaszlevele megalapozott."

Ügyfél örömmel olvassa tovább a levelet...

"...2007. október 10-én XY önálló bírósági végrehajtó végrehajtási jog bejegyzésére irányuló megkeresést nyújtott be Hivatalunkhoz (vh. ügyszám: XXXXXX). A végrehajtási jog adósaként az ingatlan korábbi tulajdonosa XX szerepel."

Hurrá, elismerik, hogy tévedtek, hogy jogtalanul jegyezték be a végrehajtást! Ügyfél tovább olvas...

"A XXXXXXXX számú bejegyző határozatot fellebbezni már nem áll módjában, mivel az ingatlannyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. tv. 55. paragrafus (2) bekezdése alapján az érdekelt, akinek az ingatlanügyi hatósági határozatot bármilyen okból nem kézbesítették, legkésőbb a bejegyzéstől számított egy éven belül kérheti a határozat kézbesítését. A határozat kézbesítésétől nyílt volna meg a 30 napos fellebbezési határidő, azonban mivel a határozat 2007. október 31-én kelt, így ezen jogorvoslati  lehetőség nem érvényesíthető.

Saját hatáskörömben intézkedni nem áll módomban, a végrehajtási jog törlésére a végrehajtó, vagy a bíróság megkeresésére alapján van lehetősége."  (A fogalmazási és esetleges helyesírási hibák az eredeti levéllel megegyezően kerültek idézésre)

...és elképed. Földhivatal elismeri, hogy jogtalanul jegyezte be a végrehajtási jogot, mely az ingatlan korábbi tulajdonosának tartozása. Ügyfelet ugyan nem tájékoztatta Földhivatal, hogy ingatlanára végrehajtást jegyeztek be, tehát nem tudott róla, csak 4,5 évvel később értesült egy lekért tulajdoni lapból. Ha az ember nem tud róla, hogy az ingatlanára bármilyen bejegyzés került, mert a Földhivatal nem tájékoztatja, határozatot nem küld, akkor mi alapján kellene eszébe jusson, hogy egy éven belül kérje a Határozat kézbesítését, hogy a 30 napos fellebbezés jogával élhessen?  Az kellene a gyakorlatnak lennie, hogy évente akár többször is kérjen le az ember tulajdoni lapot az ingatlanáról (darabonként 6250 Ft), hogy biztos lehessen abban, hogy nem jegyeztek-e be az ingatlanára, egy másik ember tartozása okán végrehajtást? Vagy, hogy értesüljön róla, ha mégis? Hihetetlen! Jó esetben az ember viszonylag ritkán kér le tulajdoni lapot, ha eladja a lakását, vagy banki jelzáloghitel felvételét tervezi, illetve, mint jelen esetben, a hitel fizetésének könnyítésére szolgáló banki konstrukciót vesz igénybe. Érdekesség még, hogy Földhivatal 2007. október 31-ét említi a Határozat dátumaként, azonban a tulajdoni lapról is kiderül, hogy 2007. október 10-én jegyezte be a végrehajtási jogot az ingatlanra. Vagyis 21 nappal később határozott, mint ahogy bejegyezte?!

2012. május 29. Ügyfél elmegy a bankjába szerződni, mert kifut az időből. Magával viszi a Földhivatal elutasító válaszlevelét. Szerződés megkötésre kerül, Bank tájékoztat, hogy a gyűjtőszámla hitel beállítása akkor fog megtörténni, ha a végrehajtás törlésre kerül az ingatlanról, mely a hitel fedezetéül szolgál. Lefénymásolja Földhivatal levelét azzal a céllal, hogy megmutassa a Bank jogászának, hátha van lehetőség egyéni elbírálás alapján a hitel beállítására még a végrehajtás törlését megelőzően, hiszen már így is 2 hónapot csúszik a rögzített árfolyamon való törlesztés. Közjegyző és Bank egyöntetűen nonszensznek tartja Földhivatal eljárását és biztatja ügyfelet, hogy forduljon bírósághoz, ha másként nem sikerül elérni, hogy a végrehajtási jog törlésre kerüljön. Elmondják ügyfélnek, hogy valójában Végrehajtó is hibázott, ugyanis ő is kapott tulajdoni lapot, amikor Földhivatal határozott, fel kellett volna tűnjön számára, hogy az ingatlan már közel 8 hónapja nem a végrehajtás adósa tulajdonában van, mégsem tett semmit, hogy a hibát korrigálja.

Ügyfél saját érdekében mindent el fog követni, hogy igazát érvényre juttassa, hogy banki ügyét további akadályok nélkül intézze, illetve az őt ért anyagi és egyéb károkat a Földhivatalon behajtsa, akár bírósági per keretében.

Ez az eset is rávilágít, hogy Magyarországon a bürokráciát nem sikerült csökkenteni és, hogy nem a megfelelő emberek ülnek az egyes hivatalok székeiben. A törvények értelmezése és gyakorlati alkalmazása is hiányosságokat mutat és teljesen kizárja a méltányosság és emberi hozzáállás szikráját is. Más országokban egy hasonló esetben, a Hivatal első körben elnézést kér az ügyféltől a tévedéséért,  és mindent elkövet, hogy a legrövidebb időn belül hibáját korrigálja. Magyarországon pedig felveszi a szemellenzőt és a vaskalapot, hárít és további idegőrlő, költséges és időigényes eljárásra kényszeríti az ügyfelet.

Folyt. köv.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cpt. Flint 2012.06.06. 12:06:09

@PlastiCat: én jelenleg falun lakom. de mivel a városba járok dolgozni és a gyerekeim is oda járnak tanulni, ezért egyáltalán nem nélkülözöm a városi szolgáltatásokat sem. viszont otthon nincs zaj, füst stb. ki lehet ülni a kertbe, lehet bográcsozni, lehet medencézni a kölykökkel... több a Lebensraum.
ez így nem elfogadható esetleg?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.06. 12:11:58

@PlastiCat: szerintem tekincsed meg eccer, mielőtt elönti a tenger őket, aztán meglássuk, hogy revidálod-e a nézeteited. :)

amúgy meg egy falusi gyerek szerintem éppenhogy előnybe van a városiakkal szemben, de monnyuk ez perefercija kérdése. mármint, hogy egy tévétúltengéses, elhízott, asztmás gyereket óhajtunk-e birtokolni, avagy ennek ellentétjét.

igazságos 2012.06.06. 12:17:15

@batgirl: ja, te voltál az, aki úgy volt, hogy költözik azonnal?

Hülyeség ez a nyelvtudásos dolog, ha van lóvéd, mehetsz, ha nem, akkor szívsz. Ott is vannak nyelvtanfolyamok, egyebek, ha csak angollal, némettel találkozol a feliratokon, gyorsabban meg fogsz tanulni angolul, mint itthon fél évig tanulsz ugyanazt.

Én is imádok falun lakni, Budapesttől 80 km-re, de szeretek feljárni is, bár a pesti levegőt nem bírom, mindig rosszul vagyok.

Ja, és félre tudok tenni havi hatvan-hetvenezret itthon is. De a nyelvtudást nagyon szeretném csiszolni, mert idegesít a munkámból kifolyólag, hogy nem tudok olyan jól angolul, németül, egyszerűen idegesít, de nagyon. Két éve nyomom még csak az angolt, az olvasás megy jobban, írni és kommunikálni nehezen megy.

Szerintem, aki faluból a városba megy, az nagyon megtanulja a leckét, azóta én is megtanultam, hogyan kell kiállni magadért, mit tegyél bizonyos helyzetekben, mikor kell hallgatni, mikor kell erélyeskedni, azóta is ezt hasznosítom.

XCat 2012.06.06. 12:20:20

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Nekem az ilyen helyek rosszabbak lennének a pokolnál. :) Ha van valami amit nagyon rühellek, az a belterjesség.

De értékelem, hogy ilyen pozitívan állsz hozzá:D

Falun szerintem hamarabb lesz egyébként tévéfüggő a poronty, ott nem nagyon tud mit csinálni. nem mindenkinek alternatíva, hogy szaladgál a réten.

@Cpt. Flint: Hát... talán. Mondjuk attól is függ, hogy hol van az a falu. Ha mondjuk fél-egy óra utazásra maximum, akkor fogjuk rá, hogy oké.

XCat 2012.06.06. 12:22:25

Meg azért azt se felejtsétek el, hogy a magyar faluk többsége nem ez a zöldövezeti városperem. A kisebb, elzártabb részeken gyakran csatornázás sincs. Jah, most.

igazságos 2012.06.06. 12:26:07

@PlastiCat: szerintem is, falun ugyanis nincsen kire hagyni a gyerkőcöt, hacsak nem a nagymamára, ott meg mit csináljon, tévét néz meg tanul, számítógép előtt ül, esetleg.

A mai világban már nem tévétúltengéses a gyerek, hanem netfüggő és játékfüggő. Én másfél-két órányi utazással fel tudok jutni Budapestre, autóval rövidebb távon. Legjobban az itthoni csillagos eget szeretem nézni, sose tudom megunni. Meg hozzá vagyok szokva az állatokhoz is, bagoly, őzike, vadnyúl, sündisznó (most is volt kiterítve egy az úton, féltávon járt a szerencsétlen).

Ez így jó, így kerek, ha akarsz, feljuthatsz Budapestre, élvezheted mind a város nyújtotta előnyöket, mind a falusi életet. Ha csak az egyikre kéne hagyatkozni, már rossz lenne.

Mondjuk egy hátrány van, már nincs vonatközlekedés, akkor még jobb volt feljutni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.06. 12:26:48

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: "kávéval kínálnak, vagy hörghuruttyuk van"

:))

A holland neylv úgy jött létre, hogy részeg angol tengerészek németül próbáltak beszélni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.06. 12:30:28

@PlastiCat: szerintem téveszméid vannak a faluról:))

Már megint általánosítasz
Falun élek, ritkán nézek tv-t, viszont szöszmötölök a kertben, vagy csak fekszem a függőágyban és olvasok..vagy stb..stb..Mindezt nagyfák és sűrű bokrok között, madárcsicsergés, bogár zugás, susogólevelek között. Nézem a macsekokat, hogyan henteregnek a napon, vagy vadásznak valami soklábúra, és csend van, nyugalom van (a fűnyírást hétvégenként, szigorúan büntetném)..szóval én jól el vagyok. De van olyan aki beköltözött a faluról, mert ő ott el volt veszve. Ilyen is van. Én nem olyan fajta vagyok. Este 8 után, egy kukkot sem hallani az utcán..csönd és nyugalom.

Cpt. Flint 2012.06.06. 12:33:52

@PlastiCat: "Hogy mitől lenne emberi, azt nem tudom."
hátizé... igazán nagy városok - amik vertikálisan is nagyok, tehát ugyanakkora területen hatványozott lakossággal) csak tán 100 éve vannak... előtte meg párezer évig nem, úgyhogy az emberi történelmet és viselkedésmódot szerintem jobban meghatározza még mindig a földszintes és lassú lét. jó, tudom, evolúcjó, meg akceleráció.

igazságos 2012.06.06. 12:34:49

@batgirl: én a madárcsicsergéstől már agybajt kapok, hajnali négykor rákezdik, hiába csukom be az ablakot. De abban jobb, hogy nem a repülőgépek, kamionok és autók zaját hallom.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.06. 12:36:00

@atpijkamo: :D

Német kémek angliában isznak a kocsmában.
- Two Martini, please!
- Dry?
- Nein, habe zwei gesagt!!!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.06. 12:39:57

@igazságos: engem nem zavarnak
Viszont, volt hogy heti rendszereséggel aludtam budapesten, és hajnali 6-kor a szemetesek "csicsergésére" ébredtem.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.06. 12:40:27

@PlastiCat: a réten szaladgálásnál sokkal több minden van ott. például megtanulhatnak dolgozni, ami mostanság már persze eretnekségnek számít, mert jajj szegény csimota még a végén belerokkan, ha fel kell seperni az udvart, vagy netán rá van bízva két kutya ellátása. áááhh.

Cpt. Flint 2012.06.06. 12:44:50

@PlastiCat: kocsival 1/4 óra, busszal 1/2 óra, vonattal 10 perc.
"Falun szerintem hamarabb lesz egyébként tévéfüggő a poronty, ott nem nagyon tud mit csinálni." azt kell mondjam, ebben van _némi_ igazság. így, hogy a gyerekeim a városba járnak suliba, kevés a barátjuk a faluban. ez valóban eléggé tv felé terelő dolog, mert egyedül nehéz (uncsi) szabadtéri játékokat játszani, mi meg nem érünk rá mindig foglalkozni velük... szóval néha ráállok arra, hogy hadd nézzenek vmit. de a városban is hova menne? moziba? az ugyanaz. Usziba? 1000 Ft, ha van kedve egyedül... haverokhoz? ott is csak filmnézés lenne előbb-utóbb valszleg. akkor?
itt legalább nyugodtan kiengedem, ha biciklizni, görkorizni stb. támad kedve.

"A kisebb, elzártabb részeken gyakran csatornázás sincs."
A csatorna hiányát nem veszed észre, amíg meg nem telik a gödör.

XCat 2012.06.06. 12:45:47

@batgirl: Falu és falu között nagy különbség van. Nincsenek róla téveszméim, csak gyűlölöm, és szerintem nem lehet jobban kibaszni egy kölyökkel, minthogy a világtól elzártan nő fel. Igen, a világ az a közlekedés, a füst, a szórakozás, és minden más, ami egy faluban nincs meg, mert egy falu nem bírja eltartani.

Te meg a leírásod alapján úgy élsz, ahogy 90 évesen kellene, 3 centire a koporsótól. Ez oké, ha élvezed, csak nem az etalon. Nem "elveszve" van aki nem bírja, csak érzi ahogy rohad széjjel az agya.

@Cpt. Flint: Igen, pont az a kettő. :) Azért azt ne felejtsd ki, hogy erősen más igényszintük volt abban a pár ezer évben, meg az átlagéletkor sem egészen ott volt, ahol most.

Vannak problémás dolgok a városokban, én is látom hogy nem ez a nonplusultra, de ne azért egy faluhoz képest... mondjuk tényleg attól is függ, milyen falu.

@igazságos: Netfüggőnek lenni tökjó. :)

XCat 2012.06.06. 12:47:31

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Dolgozni? Hm, miért kellene egy gyereknek dolgozni? Amint végetér a gyerekkora, napi 14 órában azt fogja csinálja. Csak szórakozzon, érezze jól magát, játsszon, tanuljon, gyerek legyen.

@Cpt. Flint: Jah oké, azzal nincs gond. Én nem ilyen falukra gondoltam. :))

XCat 2012.06.06. 12:51:12

@PlastiCat: ni

@Cpt. Flint: "de a városban is hova menne?" Múzeum, könyvtár, színház (jó, az pénzes, de vannak ingyenesek is, igaz inkább csak hétvégén), plázák, sétálgatás, fagyizás, nézelődés, bármi. Majd feltalálja magát. Én imádtam szobrokat átöltöztetni képzeletben, és lerajzoltam őket, meg mittudoménmár. Nem kell mindig programot rendezni.

XCat 2012.06.06. 12:54:54

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Nem hát. Én attól is agyfaszt kapok, amikor büszkén meséli valaki, hogy ő az egyetemi évei alatt már eltartotta magát. Mondom inkább a tananyagra koncentráltál volna.

Oké, adódhat olyan helyzet, amikor nincs más megoldás, de z probléma, és nem erény.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.06. 12:55:00

@PlastiCat: "Te meg a leírásod alapján úgy élsz, ahogy 90 évesen kellene, 3 centire a koporsótól. Ez oké, ha élvezed, csak nem az etalon. Nem "elveszve" van aki nem bírja, csak érzi ahogy rohad széjjel az agya."

Cicamica, attól hogy te ezt gondolod, még nem ez az etalon. De, figyusz ide. Én dolgozni járok, nagyvárosba, végig dolgozom a napomat, plusz még a másik szakmámban is dolgozgatok. Az agyamat igencsak kell használnom, és nem rohadós, sőt nagyon hálás a csendért és a nyugalomért.
Én nem mondom rád, hogy szét basztad az agyadat a szmoggal meg az idegességekkel, biztos van miért szeretned a városi életet. legyen. De attól még lehet nekem is igazam:)

igazságos 2012.06.06. 12:55:29

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ezzel nem értek egyet. Itt nálunk semmilyen közösségi élet nincs, a fiatalok lézengenek, minden hónap végén rabolnak, amikor elfogy a lóvé, olyankor fogják magukat frissen szabadult társaikkal és végigkajtatnak a kiszemelt utcán, konkrétan végigrabolnak mindenkit, visznek milliós mezőgazdasági gépektől kezdve mindent.

Akkumlátort, ami több százezres értékű, csak úgy elvisznek, pedig annak a súlya olyan nagy, hogy minimum három-négy ember kell hozzá.

Mindenki tudja, kik voltak, mégse csinálnak semmit se velük, ilyenkor mindig egy ember elviszi a balhét.

Szóval, tényleg nagyban függ attól, mennyire van a várostól egy falu, kik laknak ott, gazdagabbak, szegényebbek, bodzaszedők, nem bodzaszedők.

De úgy látom, a vidék már nagyon leamortizálódott, egyszerűen itt nincs semmi sem. Néha egy-két buli, ezer forintos belépővel (kinek van arra pénze), vagy a ciggák csinálnak maguknak hacacárét, de azt mindenki hallja. Hogy honnan van ezeknek ilyen hangszórójuk, néha irigylem ezért őket. :)

A bodzaszedő gyerekek meg már annyira unják magukat, hogy arra nincsen szó, tényleg csak az internet maradt nekik. Nincs munka, nincsen közlekedés, nincsen közösségi élet, nincsen már majdhogynem bolt sem, jobb helyeken egy-kettő, ahová meg még 40 kilométerről is járnak vásárolni, mert olcsóbb, mint a 30 km-re levő Tesco.

De én azt mondom, a Budapesten kívüli várásokban sincsen semmi, kizárólag a nagy megyeszékhelyeken van némi élet.

igazságos 2012.06.06. 12:57:56

@PlastiCat: Én attól is agyfaszt kapok, amikor büszkén meséli valaki, hogy ő az egyetemi évei alatt már eltartotta magát.
---
Én is eltartottam magam diákmunkával, büszke is vagyok rá, miért sajnálod ezt a másiktól. Nem is vettem fel a diákhitelt, akkor az volt a divat. Erre igenis, lehet büszkének lenni, az meg senkit se érdekel, kettes voltál, vagy hármas, a munka el legyen végezve jól.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.06. 13:00:12

Asztakurva! Képzeljátek, a BBC az egész napos jubileumi közvetítésben II. Erzsébet neve mellé azt írta, hogy HRH (Her Royal Highness). Percek óta nem kapok levegőt.

XCat 2012.06.06. 13:01:58

@batgirl: Hmm... jó. Legyen.

@igazságos: Nem sajnálom. Ellenkezőleg, áldozatnak tartom azokat, akiket ebbe belekényszerítettek a szüleik.
Szaporodni akkor kell, amikor el tudom tartani azt a kölyköt, rendesen, és a rendesenben az iskolafinanszírozás is benne van.

Nem szokás velem egyetérteni, de attól még mindig szülőt fejbe kéne rúgni, aki másképp csinálja. Meg azt is, aki ebbe próbálja belehajszolni őket, hogy elég poronty legyen.

igazságos 2012.06.06. 13:01:59

@atpijkamo: voltak ott durvábbak is. :)

Most mit vársz tőlük, Budapesti tüntetéses képeket raktak Izraelhez, vagy mi volt. Ezt megírták sok cikkben, kicsit le vagy maradva ám ma.

Egyébként tegnap néztem rajta Scherlock Holmes-t.

Szerintem ideje lenne lemondani a nőcinek már, jöjjenek a fiatalok. Mondjuk fiatal korában nagyon szép volt, az biztos.

XCat 2012.06.06. 13:03:10

@atpijkamo: Még mindig jobb, mintha hist írtak volna..

igazságos 2012.06.06. 13:05:37

@PlastiCat: mondjuk porontyon még nem gondolkodom, de pár korombelinek már három is van.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.06. 13:05:39

@igazságos: "ideje lenne lemondani a nőcinek"

Szerintem is. Túl tökéletes, unalmas. A Charles sokkal viccesebb lenne. Nem kéne egy fészbúk csoportot gründolnunk?

@PlastiCat: Az is H lenne.

XCat 2012.06.06. 13:05:44

@igazságos: "Mondjuk fiatal korában nagyon szép volt, az biztos."

Hát nem tudom. Mondjuk csinos.
Bár nekem diana sem jött be.

XCat 2012.06.06. 13:07:02

Meg ez a mostani, a katt.. izé, kate sem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.06. 13:08:37

@igazságos: Van akinek 9.

A cigányasszony beszél a tanácsadónővel.
- Hány gyereke van? - kérdezi a nő.
- 9.
- És hogy hívják őket?
- Lali, Lali, Lali, Lali, Lali, Lali, Lali, Lali, Lali.
- És hogy hívja őket enni?
- Gyere Lali!!
- És akkor melyik megy oda magához?
- Az összes.
- Na jó. Akkor mit mond akkor ha csak az egyiket akarja odahívni?
- Ja, hát akkor a vezetéknevén szólítom.

Cpt. Flint 2012.06.06. 13:10:26

@PlastiCat: "Azért azt ne felejtsd ki, hogy erősen más igényszintük volt "
azért azt se felejtsük el, hogy igényszint ide v. oda, az emberiség zöme manapság sem nagyvárosokban lakik (még Mo-é sem). és a jelenlegi technológiai szint mellett ez nyilván így is marad.
szóval mondhatjuk akár, hogy az emberiség zömével ki van b.szva. ;o)
"Múzeum, könyvtár, színház (jó, az pénzes, de vannak ingyenesek is, igaz inkább csak hétvégén), plázák, sétálgatás, fagyizás, nézelődés, bármi."
A pláza meg a fagyizás kivételével azért ezek nem jellemzők a mai kölykökre, azt tudod, ugye? Könyvtár még a faluban is van. Bevallom őszintén, hogy amikor "város"-t írtam, akkor nem Bp-re gondoltam, viszont színház meg Mo-on gyak. csak Bp-en van, igazából múzeum is, ha nem akarod naponta újra ugyanazt megnézni (mondjuk én gyerekként képes voltam a kőszegi vármúzeumot minden nyáron többször végigjárni).

különben, ha kicsit nagyobb lesz a gyerek, úgyis csak aludni jár majd haza a faluba.

természetesen nem akarlak meggyőzni és maximálisan szimpatikus a hozzáállásod, csak élvezem a vitát.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.06. 13:11:29

@igazságos: @PlastiCat: Higgyetek a szakértőnek! Nem volt az csinos fiatalon se.

Az angol királynőnek nem munkaköri kötelessége szépnek lenni.

A magyar köztársasági elnöknek nem munkaköri kötelessége becsületesnek lenni.

Az ipari miniszternek nem munkaköri kötelessége érteni a gazdasághoz.

Atyaisten! Van még lejjebb?

XCat 2012.06.06. 13:18:38

@Cpt. Flint: Könyvtárnak én megyeitől felfelé nevezek valamit. :) Különben pesten sincs nagyon jó, talán a Szabó Ervin egyedül... a Széchenyi pl. borzalmas.
Múzeumokban igazad van, színházban annyiban, hogy kevés poronty színházkompatibilis. Igazából felnőttből is kevés az, én pl. marhára meglepődtem, amikor kedvesen megkérték a közönséget, hogy kapcsolják ki a mobilt. Gondoltam ez alap.

A várakra nem gondoltam, az mindenképpen a falu mellett szól... a budai szép, de nagyon túristaízű, és az érdekesebb részei le is vannak zárva. De legalább omlik. :D

@atpijkamo: Gyerekről van szó, nem purgyéról.

Cpt. Flint 2012.06.06. 13:19:42

@PlastiCat: "Szaporodni akkor kell, amikor el tudom tartani azt a kölyköt, rendesen,"
na ez viszont meredek hülyeség ebben a formában.

XCat 2012.06.06. 13:19:44

@atpijkamo: Bőven van, de szerintem álljunk meg itt. Ami ettől lejjebb van, az már nem érdekes, szóval hátraarc, és másszunk felfele.

XCat 2012.06.06. 13:21:22

@atpijkamo: Különben tényleg nem kötelessége szépnek lenni.
A First Ladynek viszont például de. Amerika kicsit haladóbb. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.06. 13:22:15

@PlastiCat: "várakra"

Nincsenek várak. A szabadságharc után mindet felrobbantották.

XCat 2012.06.06. 13:22:57

@Cpt. Flint: Nem baj, mondom hogy nem népszerű hozzáállás. Én ezt vallom. Proliból van elég, sőt, túl sok is. Nem kell több, idegesítenek.

XCat 2012.06.06. 13:26:25

@atpijkamo: Akkor várromok.

Miért nem?

Cpt. Flint 2012.06.06. 13:27:28

@atpijkamo: "Nincsenek várak. A szabadságharc után mindet felrobbantották."
UL

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.06. 13:30:29

@PlastiCat: Nem kötelessége. Meg nem is az. Talán a kenedi az volt.

@Cpt. Flint: Nem hülyeség. Egy gyerek sokba kerül, és sérült lesz, ha örökbe adják.

XCat 2012.06.06. 13:31:40

@atpijkamo: Nekem tetszik Obamáné. Az előző se volt csúnya.

Cpt. Flint 2012.06.06. 13:33:35

@PlastiCat: A ennek nem a népszerűségi fokával van baj, hanem a realitásával. :oD
különben is, ha nincs proli, éhen döglesz az elefántcsonttornyodban.
különben, költözz falura, ott nem zavarnak a prolik, elzárkózhatsz. városban ez azért nehezebb.

XCat 2012.06.06. 13:37:01

@Cpt. Flint: Teljesen reálisnak és megkérdőjelezhetetlen axiómának kellene lennie egy normális valóságban.

Az elefántcsonttornyomból csodálatosan le lehet szervezni hogy mindent hozzanak külföldről, és lepakolják az ajtó elé, vagy ahova mondom. Ilyen csudadógok vannakám.

Nem, nem nehezebb elzárkózni. És városban van esélyem megtalálni azt a pár embert, aki nem az. :)

Cpt. Flint 2012.06.06. 13:41:58

@atpijkamo: "Nem hülyeség. Egy gyerek sokba kerül, és sérült lesz, ha örökbe adják. "
örökbe adásról szó sem volt. a kevés pénztől viszont nem feltétlen lesz sérült, még akár hátrányos sem. és a fordítottjára is van példa. maradjunk annyiban, hogy ez sok mindentől függ.
és nincs olyan rendszer, hogy te a gyerekválalláskor biztosan tudd, hogy mi lesz 18 év múlva. erre gondoltam elsődlegesen.

Cpt. Flint 2012.06.06. 13:45:52

@PlastiCat: az nem egy normális valóság, ahol te 100 %-ban tudod, hogy mi lesz 20 év múlva. ilyen nincs. mindenki valószínűségekkel dolgozik, nem bizonyosságokkal.

nem lesz proli, aki hozza, lepakolja

az már nem városi élet, te, hogy budai villa 2000< négyzetméteres telken és csak a kocsiból nézöl kifele az uccán...

"És városban van esélyem megtalálni azt a pár embert, aki nem az."
Ebben viszont megint inkább igazad van.

Cpt. Flint 2012.06.06. 13:47:12

@Cpt. Flint: "mindenki valószínűségekkel dolgozik, nem bizonyosságokkal."
ja nem, bocs, az egyház és hívei nem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.06. 13:47:50

@Cpt. Flint: Csak legyen meg valami alap. Mondjuk egy apuka jól jöhet, elég gáz szinglin világraszarni a vizipókot. A világháborút úgyse tudja megjósolni.

XCat 2012.06.06. 13:49:33

@atpijkamo: A jelenlegi valószínűségek szerint érdeklődés hiányában elmarad. Nem érnek rá a srácok. :)

Cpt. Flint 2012.06.06. 13:54:37

@atpijkamo: ezért mondtam, hogy ebben a _kategorikus_ formában hülyeség. (jó, akkor maradjon csak "meredek".)
és aztán itt jönnek a kérdések, hogy mit értünk az alatt, hogy "el tudom tartani". mi az elfogadható igényszint, amit teljesíteni kell? kínai cipő 2000-ért elfogadható, vagy csak az asszó jó 12000-ért? stb.
mer' ilyesmikre szoktak aztán már hivatkozni később, akik nagyon-nagyon tudatosan, közgazdaságilag akarnak gyereket vállalni.

XCat 2012.06.06. 13:55:16

@Cpt. Flint: Ó, ha lejutunk odáig, hogy sehol nem lesz proli, akkor lesznek androidok, vagy fényposta, vagy mittudomén.
Tőlem drón is hozhatja.

Nem lakom budán. :)

XCat 2012.06.06. 13:56:16

@Cpt. Flint: 25000
;)

(gyerek lábát nem basszuk szét, sokáig kell neki használni.)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.06. 13:56:49

@Cpt. Flint: A rendőrnorbi kiszámolta, hogy 10M egy gyerek. Saccperkábé hihető. Megmondtam nekik, én is inkább lakásra gyűjtöttem volna. Nem vettek komolyan. Sose vesznek...

XCat 2012.06.06. 13:58:03

Az ugye megvan mindenkinek, hogy gyerek=! bébi, hanem nullától 25 éves korig valamikor...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.06. 13:58:49

@PlastiCat: Hát közgazdaságilag elég költséges egy háború. Viszont felpörgeti a gazdaságot. És a kirtott területeken új fejlődésre nyílik lehetőség.

XCat 2012.06.06. 13:59:28

@atpijkamo: Hát az nagyon szűken értelmezett gyerek... de mondjuk nekem is volt olyan tanárom, aki azzal magyarázta a semmibeszülés létjogosultságát, hogy "elfér, és nem eszik meg még egy rántotthúst".

Nagy MDF-es volt egyébként. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.06. 14:00:39

@PlastiCat: Ááááá... huss... egy percig aranyos, olyan 2-3 éves korban.

9 évesen meg praktikus. Már egyedül megy pisilni, de még nem viszi el a kocsit.

Cpt. Flint 2012.06.06. 14:00:53

@PlastiCat: addigra már nem is eszünk, anyagi javak nem lesznek lényegesek, akkor meg mit hozatnánk? végül is tök igazad van. :o)

"Nem lakom budán"
tudom, mondtad, hogy idegesítenek a prolik. még nem érted el a megfelelő magasságú elefántcsonttornyot. gátol a CITES, mi? :o)

XCat 2012.06.06. 14:01:15

@atpijkamo: Nem érdemes kampányolni mellette, hidd el nekem. Kurvára nem tudnánk magunkat megvédeni.
És ugye elég sokan lennének olyanok mint például én, aki az első éjszaka átkopogna az ellenséghez, hogy bocs srácok, ez engem nem érdekel. Csináljátok egyedül, én megadtam magam.

XCat 2012.06.06. 14:02:42

@atpijkamo: Én asszem születek egyet mással. És majd szeretgetem, meg vásárolok neki, meg elviszem vásárolni. És imádni fog. Kínlódni meg kínlódjon vele azannya. :D

Cpt. Flint 2012.06.06. 14:02:50

@PlastiCat: aha, a lábát igen, de a cipőt max. egy évig tudja hordani... ha eleve nagyobbat veszel.
mi addig vettünk drágát, amíg rendesen kialakult a lábboltozat. meg sokat járnak mezítláb, az jó.

Cpt. Flint 2012.06.06. 14:04:46

@atpijkamo: csak itt nehezebb kiszámolni a havi törlesztőt, mint a lakásnál. :o)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.06. 14:05:26

@PlastiCat: Te a nagymama szerepet írtad le.

Pályakezdőként én is nyugdíjas szerettem volna lenni.

Cpt. Flint 2012.06.06. 14:06:42

@atpijkamo: "És a kirtott területeken új fejlődésre nyílik lehetőség. "
A mai hadiszereknél ebben már nem vagyok olyan bizti.

XCat 2012.06.06. 14:07:07

@Cpt. Flint: Szegény vagyok, mint a templom egere. Tényleg. Csak elméletben gondolkodom. :)

Hát nem tudom, anyámnak évekig kellett imádkozni, hogy vegyélmárbazmeg normális cipőt. Ő nem vesz, mert már nemsokára meghal. Na, ez volt olyan jó 20 éve.
Közben folyton nyígott, hogy fáj a lába. Egyszer pár éve meguntam, kidobtam az összes cipőjét, hoztam neki három másikat, hogy hordjad ezeket. Kurvanagy cirkusz meg duzzogás lett belőle. Aztán elkezdte hordani, és azóta nem fáj a lába, vagy nem annyit és nem úgy.

Szóval számít az később is.

Járkáltasd terepen is mezítláb, az még jobb.

Cpt. Flint 2012.06.06. 14:08:09

@atpijkamo: "9 évesen meg praktikus. Már egyedül megy pisilni, de még nem viszi el a kocsit. "
:oDD

XCat 2012.06.06. 14:08:54

@atpijkamo: Inkább nagynéni.

@Cpt. Flint: Az van, hogy már eléggé elfogytak a területek, meg kiirtanivaló sincs elég. Be kell osztani.

Cpt. Flint 2012.06.06. 14:09:21

@PlastiCat: "az első éjszaka átkopogna az ellenséghez,"
nebazz, a semlegesekhez menjél inkább!

Cpt. Flint 2012.06.06. 14:10:28

@atpijkamo: "Pályakezdőként én is nyugdíjas szerettem volna lenni."
én azóta is!

XCat 2012.06.06. 14:10:28

@Cpt. Flint: Nem. Ellenség. Ha kitalálnak egy háborút, amihez nekem nincs kedvem, akkor csak veszítsék el.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.06. 14:12:46

@PlastiCat: "Inkább nagynéni."

Asserossz. Kihagysz egy fájdalmas szülést.

Nagynéniként ugyanannyi (25%) géned van benne, mint nagymamaként.

Cpt. Flint 2012.06.06. 14:14:18

@PlastiCat: "Járkáltasd terepen is mezítláb, az még jobb."
csinálják maguktól, néha úgy kell rájuk imádkozni a cipőt.

Cpt. Flint 2012.06.06. 14:16:19

@PlastiCat: "Ha kitalálnak egy háborút, amihez nekem nincs kedvem, akkor csak veszítsék el."
Jogos! de honnan tudod, hogy az ellenség nem volt benne a buliban?

Cpt. Flint 2012.06.06. 14:17:21

@atpijkamo: nem a szülés a legrosszabb a gyerekvállalásban (bár ez nem saját tapasztalat, csak hallomás).

XCat 2012.06.06. 14:18:10

@atpijkamo: Címzetes nagynéni. Génmentes.

@Cpt. Flint: Melyikben? Hogy megtámadjon?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.06. 14:20:39

@Cpt. Flint: "nem a szülés a legrosszabb"

Nekem semmiképpse. De a zasszony többszörösen megszenvedte.

Monygyuk most már nem hiszem, hogy azon az apró jukon átjött 4 kiló hús és csont egy darabban... Valami filmtrükk lehetett.

XCat 2012.06.06. 14:21:41

@atpijkamo: Amúgy sosem értettem, miért nem császározzák mindet.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.06. 14:26:14

@PlastiCat: Viselkedtél volna a praxisban, mekkérdezhetnéd.

Egyes mamaszauruszok szerint a természetes módon jön igazi katarzis.

Monygyuk én helyükben inkább megnéznék egy görög drámát.

Cpt. Flint 2012.06.06. 14:35:14

@PlastiCat: egy műtétnek nagyobb a kockázata, mint egy természetes folyamatnak. meg ronda a vágás, és nincs mindenkinek plasztikusorvosra pénze.

XCat 2012.06.06. 14:37:53

@atpijkamo: Na, akkor meg is van a megoldás. Ezeknek lobotómia (már amelyik még rászorul), és minden lyukba egy tölcsér. Egyen táplálják őket, egyen jön befelé az ondó, alul meg jönnek ki sorozatban a porontyok.

@Cpt. Flint: Miért, annak nincs kockázata, hogy esetleg a szülészmészáros úgy nyúl bele, hogy esetleg kicsit csálé lesz a feje?

XCat 2012.06.06. 14:39:33

.. és amelyik megfelelő hozamot produkál, annak ragasztunk a seggére egy plecsnit.
A növendék kislányokat meg lehet körbehordani tanulmányút jelleggel, hogy na édes lányom, ha ringyó leszel, te is így végzed.

Szerintem nagyon szép lenne. :)

Cpt. Flint 2012.06.06. 14:39:46

@PlastiCat: "Szegény vagyok, mint a templom egere."
Háhááá, egy proli, aki utálja a fajtáját... meg vagy hasonulva, mi?
najó, nem lehetsz proli, mert az szellemi kategória. van milliárdos proli is.

Cpt. Flint 2012.06.06. 14:42:32

@PlastiCat: fülibe minek tölcsér? csak úgy kérdem.
nem nyúl be. azt se hagyjuk. csak végszükségben, de az meg ritka.

XCat 2012.06.06. 14:43:54

@Cpt. Flint: Ott sugározunk neki klasszikus zenét, a lelki békája érdekében.

Cpt. Flint 2012.06.06. 14:44:01

@PlastiCat: már más is kitalálta. ki még tán' nem próbálták... bár ebben nem vagyok biztos.

XCat 2012.06.06. 14:45:09

@Cpt. Flint: Amúgy tényleg meg. :)

" már más is kitalálta"

Márhogy a kdnp-n meg a bene tleilaxon kívül? :D

Cpt. Flint 2012.06.06. 14:45:54

@PlastiCat: naja, bartókot vagy mit, aztán meg furi gyerekek lesznek.

Cpt. Flint 2012.06.06. 14:48:29

@PlastiCat: tán még L. L. Lawrence is, ha jól rémlik. Meg egyes nácikok. asszem.

Cpt. Flint 2012.06.06. 14:49:51

@PlastiCat: "Márhogy a kdnp-n meg a bene tleilaxon kívül?"
amúgy ez ütött. :oDD

XCat 2012.06.06. 14:52:34

@Cpt. Flint: A nácisról nem tudtam, lawrencet meg nem olvasok. Nem voltak rossz könyvei, csak egyszer át találtam futni egy interjút vele, amiben jól kifejtette, hogy ő ezekkel ismeretterjeszteni akar, merthogy művelőggyön a birkanép.
És utána az lett a benyomásom róla, hogy "elmégyteazanyádpicsájába, aztmegművelni, de nem ezekkel a szarokkal".

Cpt. Flint 2012.06.06. 15:30:53

@PlastiCat: nem akarok ilyen "nekemsincstévém" dicsekvőféle lenni, de én se olvasok Lawrence-et (csak Lőrinczet esetleg). de azért valamikor belefutottam egy-kettőbe, tán katonaság alatt? valami szellemi sivatag idején, az biztos. nem ír rosszul, csak kettő-három után mindenképp uncsi.
az ismeretterjesztés persze elég nagy túlzás, de azért ha a mai gyerekek (értve a te definíciód szerinti korkiterjesztéssel) többségének a fejébe _bármit_ csempész egy ilyen színvonalú lektűr, attól már csak jobb lehet a helyzet.
ezt az ismeretterjesztős dolgot tán' Nemere is előadta mostanában, hehe.

Don Quixote de la Ferko 2012.06.06. 16:22:21

@Fizimiska:

Ismét jót mulattam rajtad.

"... a politikát meg megint csak Te húztad bele a témába,"

Példaként szerepel. Ha nem fogtad fel a példa jelentőségét, értelmező kéziszótárod siethet a segítségedre.

"én a hozzászólásomban semmilyen politikai áthallást, színezetet nem használtam és,"

Kivéve az utalást a sógor-koma viszonyra, amit én speciel nem emlegettem, félreértelmeztél szinte mindent, azért hoztad fel.

"ha érdekel én is éhbérért egy állami cégnél dolgozom,"

Nem érdekel. Nagy baj?

"úgyhogy képzeld el tudom, hogy zajlanak az ilyen dolgok!"
Elképzeltem és tudom, nélküled is.

"Ezenkívül még elárulhatom, hogy a kormányon lévő párttól függetlenül igaz az állításom,"
Tehát mégis csak te erőlteted a politikai vonalat.

"ez 10 éve is így volt és 6 éve is és máig folyamatosan."
Szomorú, és sajnos hozzászólásod 11 óra 12 perces időtartamát elnézve, sajnos nem igazán fogtad fel, hogy arra a stílusra, ami neked annyira nem tetszik, pont te magad szolgáltatod a példát. Gratula, ügyes voltál, szidd a lógós állami alkalmazottakat. Mint említettem, mulattatsz.

"Tehát ne keverj bele politikát,"
Nem kevertem. Te kevertél.

"és próbáld jól értelmezni a leírtakat."
Jól értelmeztem. Esetleg ha újból nekifutnál, és elolvasnád, netán meg is értenéd amit írtam, talán szebb lenne a napod.

Pááá, további jó őrjöngést az én adómból.

XCat 2012.06.07. 13:05:45

@Cpt. Flint: Ezt már annyi szarra ráhúzták a teletubbyktól a gagyibbnál gagyibb kampányokig, hogy a hányinger az egyetlen, amit kivált belőlem.

Kicsit olyan, mint amikor valamelyik hülye azzal hájpolta a Csillagkapu filmeket, hogy legalább megismerik belőle az egyiptomi kultúrát.

shadowboxer 2012.06.11. 21:04:20

Picit a témához kapcsolódik - hátha valaki tudja a frankót: én is igényelni akartam a CIB-nél az árfolyamrögzítést a múlt héten, azonban elhajtottak, mert nem volt tulajdoni lap nálam. Persze senki nem mondta, hogy nekem kellett volna vinni, a honlapjukon is csak az szerepelt, hogy szükség lesz a tulajdoni lapra, de gondoltam, azt úgyis ott helyben lehívják a Takarnetből, amit majd ott ki fizetek, mint anno 4 éve, a hitel felvételekor. Hát nem, most nem ment a dolog, hanem bumlizzak el én a Földhivatalba, ahol ráadásul csak 11:00-ig lehet ilyesmit intézni. Mindezt péntek du., 3 héttel az internetes időpont-foglalást követően... vajon a PSZÁF tud minderről....?
süti beállítások módosítása