Izgalmas feladvánnyal kedveskedett a NAV Attilának, aki továbbpasszolta azt Önöknek. Egy hivatalos levelet kapott volna tőlük, de elrontották a címét. Telefonon csak akkor tudnának segíteni, ha tudná, miről szól a levél. Amit nem tud átvenni.

Jön ma a postás, szerencsére régi szakember, ismer, tegeződünk. Így ahelyett, hogy hivatali fafejűséggel kezelné a helyzetet, egyszerűen szólt nekem: érkezett egy levél a nevemre, amin majdnem a mi címünk van - egy betű (pontosabban szám) eltéréssel. A feladó a NAV. Hivatalos levél révén így nem adhatja ide, hiszen formailag mégsem én vagyok a címzett. Azt tanácsolja, hogy hívjam fel a (régi, közkedvelt nevén említve) Apehet, ott kérjem, hogy úgy korrigálják a tévesztést, hogy egy faxon értesítik a Magyar Postát, kikézbesíthető a küldemény. (Mit izgatom magam ezen? Mert tudom/sejtem, hogy a személyi jövedelemadóból keletkezett visszatérítés jön benne. Pénz.)

Apehet felhívni és kérni tőle valamit... Hm. Megpróbáljuk. Regionális főigazgatóság központi telefonszámát találom meg a neten. (Nem könnyen, hiszen nem az a cél.) Az ember ilyenkor tudja, hogy egy telefonközpontossal/portással kell majd beszélgetnie. (Miközben ketyeg a telefonadó, na jó, az még nem, csak simán a számla, nekem.) "Jó napot, segítséget kérnék: postázási problémával kihez fordulhatok?"

 - De kit keres?
 - Nem tudom, pont ezért kérek segítséget.
 - Milyen osztályt?
 - Nem ismerem a hivatali rendszert.
 - Mit akar?
 - Rosszul címeztek nekem egy levelet.
 - És az hova tartozik?
 (- Maga kérdezi tőlem?! Ááá!)
 - Kapcsolom az akármilyen osztályt, várjon...

Mondhatni, kedves és segítőkész hölggyel folytattam a következő öt percben gyümölcsöző párbeszédet. Arra jutottunk, hogy érti a gondomat, és jó,hogy be tudom olvasni azt a küldeményazonosító számot, amit a postás hál'istennek megadott nekem. Csak épp... ezek után sem tud semmi megoldást mondani. Kellene hogy tudjam, miről szól a levél, belőle különféle adatokat megadnom. Mondom, egy általam meg nem kapott levélből ez nehéz. Igen, érti ő, de anélkül nem megy. Tehát: hogy megkapjak egy levelet, még előtte abból adatokat kell tudnom kiolvasni. Igen, mondja a hölgy, ez paradoxonnak hangzik, de nem lát más utat. Akkor ki más tudna segíteni? Nem tudja. Kihez fordulhatnák? Nem tudja. (Mint a Gyalog-galoppban Sir Michael Palin a Kerekasztal lovagjai közül, a franciák vára előtt állva, úgy érzem ilyenkor magam.)

Végül minden hivatali ügyintézések univerzális folytatása: Várjon, megpróbálom átkapcsolni egy másik osztályra! ... És akkor az ügyintéző megnyomja a speciális telefonkészülékén azt a gombot, ami közismerten a semmire vezet, csak simán zenét sugároz, és arra való, hogy a kuncsaft egy idő után csak megunja a céltalan várakozást. Velem is ezt történt.

Most ott tartok, hogy e-mailt fogalmaztam, amit a NAV honlapján a regionális főigazgató neve mellett (egy PDF-en!) talált címre küldök el. Simán elírtam - az ironikus megközelítéseket elhagyva - a fenti eseménysort. Remény, hogy a kérésem célba ér, meghallgatásra, majd válaszra talál? Részemről semmi. De láttunk már csodát.

A kedves Homár-olvasó mit tette?