Tékozló Homár

Lopják a visszajárót a BKV jegyautomatáiból

2012.06.12. 13:48 | jackyll | 438 komment

Sanyi felfedezte, hogy miért nem adnak vissza a jegyautomaták. A klasszikus ATM-eldugaszolós trükk itt is beválik, az eltorlaszolt pénzkiadó ajtó mögött természetesen ott volt a visszajáró. A történet fénypontja, amikor naiv ügyfél bejelentette az esetet a rendőrségen:

Szeretném elmesélni a mai történetem. Úgy alakult, hogy a csodás BKV szolgáltatásait kell ma igénybe vennem. Természetesen bérletem nem volt nálam, ezért rendes gyerek módjára a pénztár felé vettem az irányt. A pénztárnál sokan álltak sorba, ezért a Nyugatinál a metró lejárat 4-6 villamos oldalán (burger king) lévő (pékség mellett) 2 automata egyikéhez mentem. Aki járatos a nyugatinál az tudja, hogy egy lepratelepről van szó. Teli str*cikkel, k*rvákkal, csalókkal stb... Tehát, bedobtam az aprót, kidobta a jegyet, de a 200 Ft visszajárót nem adta vissza. Néztem, de semmi, csak fura hangot halottam, de a nagy hangzavar miatt nem tudtam eléggé fülelni. Közelebb hajoltam és bedobtam még egy százast, majd töröltem a műveletet, erre a pénz elindult lefelé, de kattant egyet és nem jött ki.

Felnyúltam a pénzkidobó résén és éreztem, hogy egy fémlemez van ott. Egyből gyanús lett az egész és tudtam, hogy valaki direkt ezzel játszik, pénzlehúzásról van szó. Lehajoltam, benéztem a lyukon és megláttam a "csapdát". Kiderült, hogy az automata pénzkiadó résén belül van egy fémlemez, aminek igazából sztem semmi haszna sincs. Amikor jön ki a pénz, akkor kinyitódik, mint egy csapóajtó, de kézzel lehet ide-oda mozgatni. Az ügyesség az volt benne, hogy vékonyra hajtott papír zsebkendő, szalvéta és 20 forintos volt egybe szigszallagozva, amivel megakadályozták ennek a fémlemeznek a szabad mozgását. Ahogy kiszedtem, egyből jött ki a pénz. Mellettem, a másik automatánál egy 50 év körüli férfinak a visszajáróját szintén nem adta vissza, ott is kiszedtem az "okosságot". Gondoljátok el, hogy csúcsforgalomban 1 óra alatt hány ezer forintot tudtak így szerezni?!

Ezután felment bennem a pumpa és figyeltem. Kiderült, hogy egy 20 év körüli cigánygyerek az, aki a bűncselekményt elkövette. Nekem se kellett sok, tárcsáztam a 107-et. Kb. 10, azaz TÍZ percig vártam, míg kapcsoltak valakit. Megjegyzem, hogy ez idő alatt egy 90 éves járókeretes papi kirámol egy egész üzletet. Szóval bejelentkezett a zsernyák, akinek elmondtam a történteket és mondtam, hogy ki lehet a "tettes". Erre bunkón és flegmán, mint ha a seggéből húzott volna elő, közölte, hogy a BKV-t hívjam ezzel. Közöltem neki, hogy megkárosítják az embereket és tenni kéne valamit és legalább küldjön ki egy járőrt, tegyenek egy kört és füleljék le a cigány kölyköt. Mi volt erre a válasz???? Most mondom szó szerint, idézem! NE MOST, JÓ?! Fogta és lebaszta! Az a helyzet, hogy ebben az országban a rendőrség csak azért van, hogy a rendes dolgozó embereket megkárosítsa és hülyeségekkel büntetgesse, lásd, autós egészségügyi csomag vagy a sárgán átmész, fizetsz stb... Az ember csak magára számíthat! (Természetesen tisztelet a kivételnek!)

A lényeg tehát az, hogy ha ebbe a helyzetbe kerültök, akkor soha ne menjetek el a helyszínről, hanem alaposan vizsgáljátok meg az automatát, nyúljatok fel, vizsgáljátok meg a lemezt, hogy rendesen nyitódik-e, nézzetek be a lyukon stb.. Vigyázzatok magatokra és legyetek RÉSEN! :) A rendőrségnek pedig üzenem, hogy tisztességes adófizetők megkárosítása helyett, inkább a rabló, tolvaj után fusson, mert amit most csinálnak az szánalmas és kiábrándító!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bálintka. 2012.06.12. 13:49:37

Ez most volt a bkv-s oldalon

Dr. Kix 2012.06.12. 13:52:23

Lassan tényleg ideje remetének menni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.12. 13:52:26

"tárcsáztam a 107-et. Kb. 10, azaz TÍZ percig vártam, míg kapcsoltak valakit. Megjegyzem, hogy ez idő alatt egy 90 éves járókeretes papi kirámol egy egész üzletet."

:))

Akkor még van esélyem. Indulok is. Melyik boltot javasoljátok?

Dr. Kix 2012.06.12. 13:55:19

@atpijkamo: Várd ki, amíg műszakváltás van zsaruéknál, akkor lesz fél órád is! :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.12. 13:55:34

Elég meredek...

Főleg a

" NE MOST, JÓ?! "

Bazz, gyilkossághoz hívom őket, akkor is ezt mondják? :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.12. 13:55:49

Juliska azt mondta Jancsinak, hogy légy résen. Erre Jancsi magbaszta.

Bálintka. 2012.06.12. 13:56:33

@atpijkamo: Akkor menj, ha tüntetés van a kossuth téren. Mert ha most 10 percig nincs kapcsolat, akkor egy tüntetés alkalmával akár 90 percig is elhúzódhat a kapcsolás és bármit ki lehetne rabolni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.12. 13:58:11

@ColT: Akkor nem. Most is azt kellett volna mondania, hogy lelőtte a cigánygyereket.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.12. 13:59:17

@Bálintka.: Mikor lesz tüntetés Eltolcsi ellen? ... Az nem jó, arra én is menni akarok.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.12. 14:00:20

@Dr. Kix: Hajnalban nem érek rá, a lóbőrt kell húznom.

Manyecska 2012.06.12. 14:09:20

Bezzeg én hülye még azt a pénzt is visszaadom itt amit a kávéautomatában felejtenek:)

Manyecska 2012.06.12. 14:10:23

@atpijkamo: óigen, lóbőr? Kezd izgalmas lenni!:))..

helianthus 2012.06.12. 14:11:16

Ha ne most, akkor mikor? Tényleg nem kérdezte meg a posztoló? Áhh! Pedig megtudhattuk volna mikor érdemes a fakabátokat hívni (pl. 2012.07.15-én 10.00 és 11.00 között?)

Kukabúvár ツ 2012.06.12. 14:12:23

Már megint az a cigányozás. Ejnye.
Cigánybűnözés márpedig nincs.

TiZ 2012.06.12. 14:12:56

Szerintem azt a rendőrt hívta, aki éppen az aluljáróban szolgálatot teljesítő kurvát dugta, akinek egyébként a stricije a pénz gyűjtő gyerek.
Szemét zsaruk! Bezzeg a másikat le tudják lőni, ha az meg az ő csajukat fekteti meg.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.12. 14:13:27

Biztos nem pesti a posztoló. Ha meg igen, akkor nem értem őt.

Zuzzant 2012.06.12. 14:17:20

@ColT: Igen, akkor is!

Sajnos tapasztalatból mondom, hogy az utcai késelés esetén is ez volt kb a válaszuk.

spontan · http://erdekessegek.info 2012.06.12. 14:19:58

Még szerencse, hogy a pénzgyűjtő szerkezet gazdája éppen nem volt a környéken. Talán éppen más szerkezeteket ellenőrzött ezalatt.

Bálintka. 2012.06.12. 14:20:25

"alaposan vizsgáljátok meg az automatát, nyúljatok fel, vizsgáljátok meg a lemezt, hogy rendesen nyitódik-e, nézzetek be a lyukon stb.."

Csak nem te is kiszedted az aprókat gyerek korodban az utcai telefonból? (a régi utcai telefonokból lehetett ezzel a taktikával aprót szerezni azzal a különbséggel, hogy a nem telefonáló járt rosszul, hanem a Szolgáltató lett megkárosítva.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.12. 14:27:32

"Természetesen bérletem nem volt nálam"

Akkor minek van neki?

Manyecska 2012.06.12. 14:31:46

Ebben a történetben többeknek fel kéne nyúlni.. :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.12. 14:33:04

biztos éppen megfialt a tehene a farmján, oszt nem ért rá. vagy gyémántokat gyűjtögetett. esetleg a maffiával harcolt.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.12. 14:33:59

El lehet itt viccelődni ezen, meg ismerjük a valóságot, meg a naív ügyfél rendszairébe és gondviselésbe vetett feltétlen hitét, de ez akkor is gáz. Nem elfelejtendő az sem, hogy a rendőr is ember, nem tudhatja a telefonáló, hogy épp milyen ügyek közepette, milyen állapotban találja meg hívásával. Másrészről: a rendőr éppen ezért rendőr, hogy ilyet ne engedjen meg magának, s a fenn vázolt gondviselés látszatának legalább egy apró darabkáját megpróbálja szolgáltatni az egyszeri állampolgár felé. Hát, ilyen egy szarrendőr.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.06.12. 14:34:31

Kérdés: Milyen aprót dobott be, amiből 200 volt a visszajáró?
Válaszokat a palacsintálózó címére kérem.

qtyqruty 2012.06.12. 14:37:44

"Tehát, bedobtam az aprót, kidobta a jegyet, de a 200 Ft visszajárót nem adta vissza."
Hogy a bánatba lehet aprópénzből 200 forinttal többet bedobálni? Bedobálja a jegy árát és szórakozásból még egy kétszázast rádob?

qtyqruty 2012.06.12. 14:39:32

@agresszív kismalac: ezek szerint nem bennem van a hiba :)

Manyecska 2012.06.12. 14:40:59

@agresszív kismalac: hát ez az, ezen én is gombolkoztam!! :D 500-as ugye papír.

Manyecska 2012.06.12. 14:42:40

@Manyecska: nameg 320 1 jegy. Valszeg birodalma korona volt:))

qtyqruty 2012.06.12. 14:42:53

@Manyecska: azsenem lenne jó, 320 a jegy, ha jól tudom. Jól tudom?

qtyqruty 2012.06.12. 14:44:26

Eurot dobott be és Főtaxi tarifával váltott a BKV automata?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.12. 14:50:21

@atpijkamo: Ja :D

@Kentauró7: Aztakurva.

@qtyqruty: Mondjuk lehet nem 200-ast kellett volna visszakapnia, de esetleg 20Ft hiányzott, és csak 200-as volt nála... A 180-at akkor is vissza kéne adnia a cuccnak.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.12. 14:52:50

@ColT: @TiZ: @Kellemes Zérókomponista: Pont akkor telefonálét, amikor az ügyeletes parancsnokát vitték el a a tekes csávók, hogy ne viszózzon tovább...

@qtyqruty: @Manyecska: A poszt tolónak az ezres papírpénz is apró. De amúgy köszönöm a tippet, mostantól a jegykiadókat is meg fogom ujjazni, nemcsak a kávé-és parkolóautomatákat...

Manyecska 2012.06.12. 14:56:37

@ColT: ja hacsak így nem, igen.
Nagyon dühítő tud lenni amikor bedobálsz pár százast oszt semmi..

Kifordított kacagány 2012.06.12. 14:57:33

mivé lesz a világ mikor már a géptehén is át akar vágni nem csak a pénztáros.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.12. 14:59:07

@Kifordított kacagány: Gépesítették a pénztárost, maximális élethűséggel, na.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.12. 14:59:21

@Manyecska: "Ügyes! - mondta az 50 év után hazalátogató Kohn bácsi."

Manyecska 2012.06.12. 15:00:52

@ColT: akkor inkább bedobálom a flipperbe, hádde:P Ha plázába járok mindig diszkréten beoldalgok a játéktermekbe oszt hajjjjráááá..

imittto 2012.06.12. 15:01:32

Kicsit durvább történet, hasonló végkifejlettel: Emberölés és emberölési kísérlet, valamint csalás miatt körözött embert találtunk meg helyettük Budapesten. Egyik telefonról 107, másikról 112. 15 perc után a 107 nyert, felvették, vázoltam a szitut, az ügyeletes meg megkérdezte hogy most miért őt hívtam, a gyanúsítottat a Heves Megyei RFK körözi, ők meg a BRFK. Mondom mert itt vagyunk épp a belvárosban, akit keresnek is itt van, a 107 meg nála csörög. Kapcsolja a Heves megyeieket...és még 10 perc várakozás, mire ott felvették. Vicc ez az ország...

Kifordított kacagány 2012.06.12. 15:04:22

@ColT: mindent megtesznek, hogy ezekkel az új technológiákkal is otthon érezzük magunkat. még egy rajkót is felvettek a maximális komfortérzet kedvéért. még mondja nekem ezután valaki, hogy ezek nem használhatók semmire.

@Kellemes Zérókomponista: de olyan kis aprócska

qtyqruty 2012.06.12. 15:05:58

A zsebkendő kiszedése után kiömlő aprópénzt persze bevitte e poszt-toló a rendőrségre leadni... Gondolom... Akkor ki is lopta el a visszajárót?

Kifordított kacagány 2012.06.12. 15:06:03

@imittto: azért neked is érdekes életed lehet. kíváncsi lennék, hogy telnek a napjaid. minden nap kerestek a rendőrség helyett kőrözöttes személyeket, vagy csak hétvégén?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.12. 15:08:43

@imittto: Fáradt volt szegény, biztos. Lehet, hogy előző éjszaka (Viszó diszkójától el) úszni tanította valahol a bedrogozott hülyegyerekeket?

Manyecska 2012.06.12. 15:09:16

@agresszív kismalac: óíígen! Bár nálunk most mexűnt, a casinóval együtt:(! Helyette optika lett. Jó csere:D ..

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.12. 15:10:17

@Kifordított kacagány: Az olyanokat nem kell keresni, simán meg lehet találni. Mondjuk ha valaki eszméletlen kedvező ajánlatot tesz, nem árt megnézni a top100-as körözési listát...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.12. 15:14:10

@Manyecska: :D:D:D

@Kifordított kacagány: Jaja :D

@qtyqruty: Jajjjajjjjjjjjj. Kis szőrszálhasogató.
A rendőrség mit csinált volna vele? :D

XCat 2012.06.12. 15:14:56

Már megint csak a hangulatkeltés.
Posztoló tanulja meg, hova kell fordulni ilyenekkel. Úgy van, a bkv-hez. A rendőr jól mondta.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.12. 15:15:23

@imittto: "a gyanúsítottat a Heves Megyei RFK körözi, ők meg a BRFK. Mondom mert itt vagyunk épp a belvárosban, akit keresnek is itt van, a 107 meg nála csörög. Kapcsolja a Heves megyeieket...és még 10 perc várakozás, mire ott felvették. Vicc ez az ország..."

Kuuurvajóóóó, megölök valakit, és elköltözööök :D Sosekapnakel!

XCat 2012.06.12. 15:16:43

@ColT: Ha lehetcséges, a szomszédomat szíveskedjél... az alsó négyet.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.12. 15:18:52

@PlastiCat: Neeem, van prioritás is, akadnak léhűtők, akikkel többet nyerünk :D

XCat 2012.06.12. 15:19:44

@ColT: A bűn nem (?) kifizetődő. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.12. 15:22:37

@PlastiCat: Az előbbi mondatban elrejtettél egy hibát :D

XCat 2012.06.12. 15:23:42

@ColT: Igaz... javítva :D-re. :DD

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.06.12. 15:24:19

@imittto: Oszt Egerből jöttek érte? Vagy mondták, hogy vigyed le? Vagy azt, hogy ne most?
Megannyi kérdés.

Félre Beszélő 2012.06.12. 15:27:04

Hol van igazságos???? Gyere köcsög feljelentgetőzni, hamar!!!!

Félre Beszélő 2012.06.12. 15:33:17

Nem, azóta nem futottunk össze, de rögtön eszembe jutott a "barátom".

ferand1979 2012.06.12. 15:34:32

Olvasva a rendőrök hozzáállását, leírok egy tanulságos történetet: ... Egy vidéki nagyvárosban történt...
Elloptak egy utcán parkoló autót. A kár milliós összegű. A tulaj bejelentette telefonon a lopást... Behívták az őrsre, hogy tegyen feljelentést! (kimenni, esetlegesen a környék kameráit megnézetni, stb... ez nem is jutott eszükbe a rendőröknek.)
A kocsi nem került elő, 1 hónap után lezárták az ügyet... Így járt a kocsi tulaja...
Pár hónappal később, ugyanabban az utcában elloptak egy kukát (igen, a szeméttároló edényről beszélek, amit kiszoktak tolni az utca szélére, hogy a tartalmát elvihessék...). 2-szer volt kint a helyszínen a rendőrség. A környék emberkéit, szomszédokat, postást, mindenkit kikérdeztek, hogy nem-e látták a "kuka tolvajt". 2 hónap után sem volt még lezárva az ügy... Azt, hogy a kuka tulajdonosa milyen "kapcsolatokkal" rendelkezik, csak sejthetjük... De érzitek azt, hogy itt nem az a fontos, hogy az emberek védelmét ellássák, hanem azok kiszolgálása, akik a rendőröket ellátják (pénzzel...)

imittto 2012.06.12. 15:36:57

@ColT: @Kifordított kacagány: @Kifordított kacagány: Annyira nem volt vicces, nagymamám halt meg, mostohaapám majdnem, a házunk meg kiégett...egy hét után mi találtuk meg, a vicc hogy ha a nyomozók komolyan foglalkoztak volna az üggyel akkor még aznap meglett volna, nem kell hozzá egy hét...megvolt a régi TAJ kártyája, személyi igazolványa a lánykori nevével, azzal vették fel a kórházban (nem volt tudatánál, ezek a papírok voltak nála). A nyomozók mondták hogy van egy hasonló illető, ott találták ahol mondtuk, úgy ahogy mondtuk de nem ő az, leellenőrizték, nem egyezik a neve(!!!)... 1 hét után kiderült hogy ő volt az. Végül az egrieknek kellett elintézni hogy valaki ballagjon már oda a helyiektől és vigyázzon rá míg érte jönnek. Persze ez egy több éves történet, azóta gondolom rend van ebben a kuplerájban...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.12. 15:37:25

@ferand1979: Szomorú, hihetetlen történet. De tudod mi a legszomorúbb? Hogy simán elhiszem.

Neon Fu 2012.06.12. 15:42:16

Akkor már én is kisírom magam: Tavalyelőtt karácsonykor kirámolták a lakásunkat, természetesen nem lett meg a tettes. Három hónappal később arra toppanok haza, hogy egy cigány pasi, meg a fia sertepertél az ajtóm előtt, a kölyök elrohant, az idősebbet elkezdtem faggatni, hogy mégis kit keres, mit csinál azon az emeleten. Hebegett-habogott, hogy ő rendőr (haha) mondom remek, akkor várja meg a kollégáit, és elkezdtem hívni a VI. kerületi kapitányság számát. Persze közben a fickó elrohant, de megjegyeztem az arcát. No, kicsöng a telefon, elmondtam, hogy valószínűleg betörőt ugrasztottam el az ajtóm elől, siessenek. 1 óra múlva(!) visszahív a rendőr, hogy akkor most indulnak, mi is a cím? Hát mondom, mostanra már otthon vacsorázik az illető, szóval kár kimozdulnia... Ezután pár héttel -mit ad Isten- egy közlekedési balesetnél kibe futok bele? Hát az "álrendőr" cigányba! Mondom az ott helyszínelő "igazi" rendőrnek, hogy mi történt nemrég, tiszta gyanús volt az egész szitu, erre közli velem, hogy ő most nem tud mit csinálni, nem hivatalosan megadta az illető nevét-címét, ha gondolom jelentsem fel, de hogy nekem kell bizonyítanom, hogy nem alaptalanul vádolom, mert különben még én kerülök bajba. Most ilyenkor mit kell csinálni? Én hagytam a francba... :(

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.12. 15:43:11

@agresszív kismalac: @qtyqruty: Nem értitek. Ahhoz össze kell tudni adni. Így meg bedob minden aprót, ami nem jön vissza, az volt a jegy ára.

FDToth 2012.06.12. 15:43:56

A rendőrség szart sem ér!
2 éve nem adták meg a jobb kezet, oldalról belém jöttek, fejem beütöttem picit. hívtam őket. Erre benyögték, hogy állítsak meg autósokat és kérjek betétlapokat, mert neki most nincs szabad autójuk (2-3 h-t kellene várni).
második: párhuzamosan parkolok, erre mikor megyek vissza egy paraszt áll előttem, de a vezető sehol. hívom a rendőrséget h jöjjenek és vigyék el. aszongyák hívjam az önkormányzatot... hívtam, azok pedig 2-3h múlva szintén küldtek volna trailert... monnyuk szerencsére jött az a barom autós...
nagyapámék majdnem csalás áldozati lettek. mondom szólok a zsernyákoknak. hívom, elmondom h mi h erre szintén mondja h majd este elnéznek nagyapámékhoz, várjunk. délután 4 volt... bűneset után órákig kell ezekre várni???
ma pedig 2 motoros rendőr index nélkül (később azért használták) ide-oda cikázik. hol megállnak, hol pedig cikáznak az autók között. pár km múlva beállnak a belső sávba 40-re és dumálnak, egymás mellett. (nem volt megkülönböztető jelzés, de lehet már nem is kell...). utána az egyik kivág a külsőbe, beáll 30-ra és kiintenek egy suzukit benne egy nővel + kiskölkével abba az utcába, ahova én is tartottam. az utca szűk, egy autó fér el, mert parkolnak a szélén. az egyik motoros rendőr pedig megáll az utca közepén és nem mozdul. persze indexszel, de áll. mutattam neki, hogy tűnjön onnan, menni szeretnék. erre még ő pofázik h intézkedne... persze arrébb ment, tudta h csak arcoskodik és jogtalan álldogál az út közepén...
Ezek azt hiszik h azért mert rendőrök megtehetnek mindet? szívatni kell őket!!!:)

Kifordított kacagány 2012.06.12. 15:44:58

@ferand1979: azt hittem mi látjuk el őket. megint tévedtem.

@imittto: hát ez szomorú. minden oldalról. szerintem rendet tartani azóta se tanultak meg

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.12. 15:46:56

@atpijkamo: De azok a rendőrük már nyugdíjasok. Ha szakközépiskolában érettségiztek, és sötétben jártak (esetleg) főiskolára/egyetemre, akkor 39 éves koruktól.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.12. 15:47:02

@Boldogságos Ifiasszony: "Most ilyenkor mit kell csinálni?"

Amit Lenin mondott: - Gondolkodni, gondolkodni, gondolkodni!

Feljelentést teszel ismeretlen tettes ellen, és megírod a gyanúdat, hogy XY lehet az elkövető.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.12. 15:48:48

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Nem csak a rendőrök. Málam fiatalabb nő ment az államigazgatősból nyugdíjba. Csak néztem, hogy mi van.

FDToth 2012.06.12. 15:49:13

ja, a legdurvábbat kifelejtettem: nagyapámtól fényes nappal egy kis 16-17 éves hülye gyerek ellopta a kézi táskáját. mivel az esetről volt felvétel (térfigyelő kamera) így rendőrség. a mobilt is elvitték uh gondoltuk felhívjuk a gyereket. a rendőr mondja h majd ő elintézi. tárcsázza, a gyerek felveszi az ellopott telót, a rendőr meg benyögi, hogy jó napot, rendőrség... ez BETEG!!!:))) persze gyerek lerakta és kikapcsolta...
utána bementünk nagyapámmal a rendőrségre, ott aztán megmondták, hogy hiába a felvétel, nem akarnak vele foglalkozni és elküldték...

jó pár gyökér emlegeti a cigány bűnözést. hát ezért van! no következetes rendőrség, no igazságszolgáltatás! engedjünk teret a hülyeségeknek!!!:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.12. 15:49:22

@imittto: BAZZZZZ.
És hallod ez kurva nagy, hogy erre is szarik a rendőrség...

@Boldogságos Ifiasszony: Szondáztatunk és beleszarunk.

Érteni, hogy leterheltek, de olyan ügyekben, amikor tettenérés van, amikor egy körözött személyt elkaphatnak, stb...? Hát bazz.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.12. 15:50:28

@FDToth: " nem akarnak vele foglalkozni és elküldték..."

Akkor amikor egy kint felejtett 30-as táblánál letraffiznak, akkor mi is mondhatjuk, hogy nem akarunk vele foglalkozni?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.12. 15:50:37

@Boldogságos Ifiasszony: "Most ilyenkor mit kell csinálni? "
Jó kérdés, pláne, hogy tudja hol laksz.
A jogrendünk is röhejes, még azt a szélsőbalfasz Tomcat-imitátor zugügyvédet is ismeretlen tet(v)esként tartják számon (és nem találják), aki megrongálta Horthy Miklós szobrát. A kecsap kóser, de a csülök nem?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.12. 15:51:27

@FDToth: Azt kellett volna mondani, hogy a kukáját lopták el, akkor talán kikeresték volna a felvételt.

hawkeye 2012.06.12. 15:52:45

Te szegény, ez Magyarország!

Miért nem hazudtad a rendőrnek, hogy egy Magyar Gárda egyenruhás lopja a pénzeteket?
3 percen belül 2 Ifányi Pintér-pribék rajzott volna körülötted.

Te meg szerényen közlöd velük, hogy elnézted az öltözékét, de ha már úgyis itt vannak... :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.12. 15:54:04

@atpijkamo: Neki alighanem hasonlóképpen megvolt a 40 év munkaviszonya, vagy az államigazgatási munkahelye fedőállás is volt, és vagy rendőrségi-, vagy titkosszolgálati állományban is volt. Dupla fizetés, dupla nyugdíj, ugyanannyi munkaidő...
Megszületnie biztos nehéz volt.

hawkeye 2012.06.12. 15:54:13

Kiegészítés:

Pintér: "Száz százalékban teljesítettük az ígéreteinket"

Száz százalékban teljesítettük a 2011 évre vállalt ígéreteinket – ezt hazudta Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottsága előtt kedden elhangzott beszámolójában.
Az idei év az önkormányzatiság gondolata jegyében telik, mondta, példaként említve, hogy ősztől oktatást szerveznek a polgármesterek számára, "hogy a jó példákkal megismertessék őket".
Ígéretet tett arra is, hogy az év végére száz százalékban feltöltik a jelenleg 7 százalékos hiánnyal küzdő körzeti megbízotti rendszert.
A beígért rendről az MTI beszámolója szerint nem beszélt Gergényi barátja.
(MTI nyomán)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.12. 15:56:15

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "megvolt a 40 év munkaviszonya"

Megvolt, ha nyolcévesen kezdett dolgozni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.12. 15:57:02

@hawkeye: "Száz százalékban teljesítettük az ígéreteinket"
Végül is, csak attól függ a 2 hét alatti rendteremtés, hogy mit hívnak rendnek. Gondolom ők elnevezték a káoszt rendnek, átnevezésben úgyis jók.

FDToth 2012.06.12. 15:57:28

@ColT: ha egy kint felejtett 30-as tábla miatt büntetnének meg, akkor elég nagy balhé lenne... nem ezzel törődnék, hanem azzal aki kint felejtette és azzal, aki az ügyet intézné...
nálunk nem rendőrség van, ezek itt trafipaxőrök...

FDToth 2012.06.12. 15:58:49

@atpijkamo: a felvétel megvolt, aszonták h ne erőltessük úgy se foglalkoznak vele... persze felvétel már nincs meg, mi pedig nem nézhettük meg... pedig rendőrség nélkül le lehetett volna rendezni...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.12. 15:59:20

@ColT: És Jósvafőnél (27-es út) évtizedeken át a csak az úttestet keresztező, lámpával biztosított vasúti "átjáró"? Egyik oldalán valami kőzuhatag, hegyomlás takarta el a síneket, a másik oldalán az útnak meg felszedték. Pár éve szűntették csak meg. Néha kimentek a rendőrök, biztos volt közöttük, aki korábban vasutas volt (vagy bodzaszedő), átkapcsolták pirosra a lámpát, elbújtak a bokorban, és aki áthajtott, megbüntették.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.12. 15:59:27

@hawkeye: Ezt nem kellett volna. Jókat szoktál mondani, de ez a trollok dumája.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.12. 16:03:37

@FDToth: Normális esetben nem lennének útfeújítás után hetekig kint felejtett 30-asok...

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Erről volt cikk a Totalcaron is.
Szóval hogy nem lehet az átjárókat csak úgy megszüntetni, mert a MÁV baszik rá...

hawkeye 2012.06.12. 16:04:19

Ez a te véleményed rólam.

Az enyém Don Pintérről pedig az, amit leírtam.

A trollok peniglen nem a minyisztert cikizik, hanem a többi kommentelőt.

Szerintem....

Úgyhogy a sok jó ellenében próbáld elviselni ezt az egyet... :)

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.06.12. 16:05:26

Én csak azt nem értem, hogy hogy lehet egyáltalán felnyúlni a réshez, ha a plexiajtó úgy nyílik, hogy ezt ne lehessen megtenni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.12. 16:08:17

@ColT: Ott már sikerült. vagy 40 év után...
Amúgy azokat a táblákat nem "kint felejtették", hanem az útfelújítás ott még nem étrt véget, valami pót- vagy garanciális munka még hátra van, esetleg túl gyorsan tűnt el az "aktatáskás" fővállalkozó, és az út még nem kapta meg (azaz vissza) a végleges forgalombahelyezési engedélyt. Szerencsés esetben ez 10-15 évig is eltarthat, ha "jó" ügyvédek és (nap)olajozható bírónők szerepelnek a perben...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.12. 16:09:46

@hawkeye: Honnét tudod te, hogy Pintér milyen nicknéven kommentel és mi az avatárja?

FDToth 2012.06.12. 16:10:31

@ColT: normális esetben... e nálunk az a normális, ha kint hagyják, mert ebből van bevétel:)
kíváncsian várom egyébként, hogy Budapesten, az Árpád fejdelem és a Nagyszombat utca kereszteződéséhez mikor állnak ki.
kb 1 hónapja munkálkodnak vmin ott, (pont a gyalogosátkelőnél, vmi szigetfélén). konkrétan semmi munkavégzés nem történik, csak fel van bontva és ott a bűvös 30-as tábla...
remélem nem tippet adtam...:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.12. 16:11:25

@Peti817172M: "hogy lehet egyáltalán felnyúlni a réshez"

Nőgyógyászok ebben profik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.12. 16:13:47

A miniszternek az ellentéte, az a magiszter?

hawkeye 2012.06.12. 16:24:11

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

Na látod, erre nem gondoltam... :)

Ráadásul azt is csak remélni tudom, hogy pl. a szigeti akciózás nem két rendőrmaffia közötti leszámolás.

Mert ha igen, akkor esélyünk sincs a mindennapjainkat megkeserítő "pitiáner" bűnözők elleni fellépésre.

Mintha olyat hallottam volna, hogy az eddigi 20 ezer forintos szabsértési határt 50-re emelték.
Milyen jól fog majd mutatni a bűnözési statisztika csökkenése!

Undorító manipulációk....

XCat 2012.06.12. 16:25:34

Ti azt miért csináljátok, hogy választások előtt sorra felfeezitek az összes hatvan éve szar dolgot, rájuk csodálkoztok, és az éppen aktuális kormányra kenitek?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.12. 16:26:27

@hawkeye: Nem hiszem, inkább a régi barát/üzlettárs/bajtárs/elvtárs/szextárs lehet a valódi célpont...

Jokkura 2012.06.12. 16:29:36

Itt,Magyarországom NINCS cigánybűnözés ! ezt meg mondták ott fenn.
No ,persze, mert a fejétől bűzlik a hal is, Meg holló a hollónak nem vájja ki a zsebét
Hol is van a legnagyobb lopás ,csalás, rablás (sőt zabrálás), ellenfelek/ellenségek kiiktatása ???
Szónoki kérdés volt nem kell válaszoni, csak egy kicsit használni azt a képződményt ,amivel felülről be vagyunk fejezve...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.12. 16:31:54

@hawkeye: Ha basznak rá, hogy elkapják, akkor aztán emelkedhet...

@PlastiCat: Ciklus félidejében? Hol van még a választás?
Néha felfedezzük.
Ez nem azt jelenti, hogy most jutott eszünkbe, csak tudod, most ez itt a topic. Van ott fent ilyen post, tudod, abban erről írt a postoló. Aki most kivételesen nem hülye.

Manyecska 2012.06.12. 16:56:55

@atpijkamo: :D:D ha tudnád,..van aki a végére beleszeret:D..!:))

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.12. 16:59:06

@Manyecska: Mibe? Hogy benne turkálnak? Vagy abba, aki turkál?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.12. 17:07:07

@ColT: Ciklus félidejében peteérés van és fogamzás, ha nem használjuk rosszul az - igekötőket...

Manyecska 2012.06.12. 17:09:03

@atpijkamo: nem turi ez..!:D A dokiba!

Na megyek mert nekem dörtidenszinget kell jáccanom a táncparketten:)!

Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz. (törö 2012.06.12. 17:10:14

"Úgy alakult, hogy a csodás BKV szolgáltatásait kell ma igénybe vennem. Természetesen bérletem nem volt nálam,"

ez elég fura, most vagy mindig azzal jársz, vagy nincs bérleted...

???

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.12. 17:11:10

@Manyecska: Ha már elég sok pénzt összeKAPART, könnyen megeshet...

Manyecska 2012.06.12. 17:11:58

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: helyesbítek, peteérés nem csak ciklus idején lehetséges /sajnos../ :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.12. 17:12:24

@Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz.: Van neki arckép nélküli bérlete, de azt odaadta a kedvenc rabszolgájának?

England win The Ashes! 2012.06.12. 17:14:15

@Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz.: Vagy pölö a dzsekije zsebében maradt.

Vagy kölcsönadta a haverjának, hogy az bemutathassa a bérletszelvényt az Akácfa utcában. :)

Manyecska 2012.06.12. 17:14:17

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: ha már BKV, ellenben a mozgólépcsőn sokszor megfogantam már majdnem, hátulról. :D:D

ferand1979 2012.06.12. 17:15:38

@FDToth: ... a rendőröknek "joguk" van tilosban állni, és onnét "intézkedni"... Tilosból trafizni, tilosban állva megállítani az autósokat...
Pár éve láttam többször a 4-s főúton, Debrecen mellett állt ki egy halom zsernyák... A főút kellős közepére kitették a kamionos mérlegeket, és méregették a tengelyeket... Persze papírátvizsgálás, meg miegymás... NEM volt egy leálló sem a környéken... Mentem az autóval, majd váram kb fél- 3/4-d órát, a kamionsor lassú haladása, és időszakonként oda-vissza 3-4-5 autót el-elengedtek... A kutyát nem érdekelte, hogy áll a forgalom a nagy melegben... (Pesten ilyenkor legalább vizet osztogatnak...)
2-3 éve szerencsére kiépítettek Szolnok és Nyíregyháza között 6-8 leállót a rendőri intézkedéseknek (NEM parkolót, mert azt nem kell...)

Nyugat felé menve nincs olyan, hogy "szúrópróba" -szerű autós megállítás (lásd. közlekedés-felügyelet), vagy minden egyes kamion megállítása.. Ez csak keleti, amolyan kommunista szokás...

Szánalmasak ezek a húzások.. ezek nem REND Őrizők, hanem rend kavarók, ill. pénzbehajtók... Valahogy azt keresik, hogy hogyan lehessen lehúzni az embert 8naja, kell a pénz az államkasszába, meg a rendőrőrsöknek)..

1 éve ismerősöm kit volt Franciaországban és Spanyolban... valamelyik országban történ a következő: A jó magyar szokás szerint a hátsó ülésen nem kötötték be magukat a fiatalok... A rendőr nem büntette meg őket, hanem MEGKÉRTE, hoyg kössék be magukat... Elmondta, hogy látja, hogy külföldiek, és talán nem tudhatják, hogy ott kötelező a hátsóknak is a bizt. öv... Bekötötték, és megköszönte a rendőr, hogy vigyáznak a saját biztonságukra, és elengedte őket... Szó nem volt róla, hogy büntetni akarna... (Magyarországon a külföldinek egyből ráírják a szélvédőjére hogy ennyi a bünti, fizetnie kell, különben "lefoglalják" az autót...

Szóval a hozzáállás elég érdekes, és nagy különbségek vannak... a KULTÚRÁNK nagyon elmarad...

ferand1979 2012.06.12. 17:17:30

@Dr Jozef Vengloš: én már vettem kölcsön a haver bérletszelvényét... gyorsan készítenem kellett bérletigazolványt is... és megúsztam 800Ft.-tal, az 5.000 helyett (pár éve történt)

England win The Ashes! 2012.06.12. 17:19:09

@Manyecska: Ha Londonban jársz, csak szólj, tudok egy hosszú mozgólépcsőt. :)

England win The Ashes! 2012.06.12. 17:20:18

@ferand1979: Gondolod én nem? ;-)

Fúj, monnyakle!

Manyecska 2012.06.12. 17:21:05

@Dr Jozef Vengloš: :D:D feltétlenül!! :)

www.youtube.com/watch?v=c6se5i52Z6M a Pitbull nevű rapper/nepper mért dolgozta fel a dörtidanszingot nem tudod? Ma még nem spameltem:P ?? Kár volt:D

Manyecska 2012.06.12. 17:23:31

@Dr Jozef Vengloš: de nem szörnyű ez télleg? Néha amikor felszállok reggel a gyerekkel annyian vannak hogy elüvöltöm magam néha: "na, megvan a napi nyolc ölelés" !:( Ha már homár.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.12. 17:23:33

@Manyecska: Te is nagycsaládos vagy? (Érdemes némi állattenyésztési összefüggésben is nézni. a legtöbb háziállat ivarzása, azaz peteérése percre kiszámolható, kivéve a nyulat, amelyiknél ún. indukált ivarzás van, azaz akkor fejeződik csak be a peteérés, ha megtörtént a párzás. A nők többsége valahol a kettő között van. A férfiakra is remek analógiákat találhatunk a háziállatok hímjei között. Van, aki olyan, mint a baknyúl, állandóan, szinte óránként akarja, de csak rövid ideig, van, aki olyan, mint a kandisznó, ha beszabadul, órákig nyomja és disznó módon csurig tölti, van, aki olyan, mint a bika, hogy majd' minden nap, de csak egy-két percig (mert marha), és van, aki olyan, mint a kos, ritkán ugrik, és akkor is csak pár másodpercig, elvégre birka.)

Manyecska 2012.06.12. 17:25:31

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: nem, én nem. De romantikus dolog lehet!!..:P

England win The Ashes! 2012.06.12. 17:28:27

@Manyecska: Ráadásul az Angelnél van, 60 m hosszú. A mennyben éreznéd magad a végén. :)))

XCat 2012.06.12. 17:43:17

@ColT: 2 évre már képesek vagytok visszaemlékezni. Többre nem. Olyan bonyolultságú kampányszöveget képesek vagytok megérteni, mint egy 10 éves gyerek is értene. Bonyolultabbat nem. Olyan kormányt kaptok legközelebb is, amilyet érdemeltek. Jobbat nem.

hawkeye 2012.06.12. 17:50:24

@PlastiCat:

Nem a kormánynak szól a kritika!
Az egyik miniszterének, aki azt hiszi magáról, hogy ő a magyar Edgar Hoover. De ez nem Amerika, úgyhogy egyszer majd a Zorbán is belátja, hogy sárba húzza pártját és kormányát, s megszabadul tőle.

Örökké nem lehet tettek helyett nagyképű dumával....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.12. 18:37:40

@PlastiCat: Magad nevében beszél. Az enyémben nem. Értve?

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Nem akarom tudni, hogy it tmi érik... Már nem...

@hawkeye: A kormányon is van minek szólnia.
Kezdik alulmúlni az előzőt, amit nem gondoltam, hogy sikerül.

fidesz = házmesterek pártja 2012.06.12. 19:51:30

Egy éve még azt mondtam volna, hogy hazudik a posztoló.
Sajnos ma már tudom, hogy igaz is lehet.

XCat 2012.06.12. 19:52:39

@ColT: Te tarzan, én dzsén, te unga bunga bumba?

Nekem más természetű problémáim vannak, cicamókus.

XCat 2012.06.12. 19:55:02

@hawkeye: Amire te gondolsz, az a miniszterelnök.
Én a magam részéről néha jobban örülnék, ha csak dumálnának, de ízlések és pofonok ugye.

XCat 2012.06.12. 19:56:35

@ColT: "Kezdik alulmúlni az előzőt, amit nem gondoltam, hogy sikerül."

Én mondtam, hogy lesz itt még sírva gyurcsánygyerevissza, de nem hittétek el.
Osztmost van.

De tudod mit? orbángyerevissza is lesz.

Anti Anyag (törölt) 2012.06.12. 19:57:00

A rendőrség az nagyon gáz.

Az ilyen mi a lófasznak megy rendőrnek. Na meg persze a parancsnoka is.

Bezzeg fegyvertelen emberek szétlövésében nagyon nagyok.

XCat 2012.06.12. 20:02:39

@Anti Anyag: Azokra a szegény ártatlan fegyvertelen emberekre gondolsz, akik mint csőcselék állatmódra kivonulnak törnizúznigyújtogatni, kövezetetfelszedni, ésazzalrendőrtdobálni, majd ha véletlenül valamelyik istenbarma hülyeállatnak kilövik a fél szemét, felmarkolni érte 28 milliót? Nem is rossz biznisz, ennyit egész életében nem keresett volna, komplettpereputtyostul se.

igazságos 2012.06.12. 20:04:54

@Félre Beszélő: sok a munka, nemérekrá. De feljelenthetsz, mer' dolgozok.

A rendőrségnél tényleg sokszor azt kívánom, hogy bárcsak tenné a dolgát, hagyná megdögleni azokat, akik egymásnak esnek. Mert minek szétválasztani, beleavatkozni.

Az univerzum kérdése még ottmaradt:

Most akkor a poszter kiszedte azt a nyamvadt valamit, vagy nem? A helyében én kerestem volna valamit, amivel kipiszkálhatom a helyéről. Ilyen esetekre mindig van nálam tű, gombostű, olló. :)

@PlastiCat: csak, ha NAGYBAN csinálod, tudod, holmi csóró százmillióval nem foglalkozok. Minimum 400 milliónál kezdődik a buli. Egyébként meg arról volt szó, hogy én adom a lóvét, meg a kapcsolatokat, te meg az ötletet a bulihoz, befektetünk. Várom.

XCat 2012.06.12. 20:05:18

@Jokkura: Ha elismernék, a nagyeszű honfitársaink hamar irtóhadjáratot rendeznének, egy rakás díszbarom meg tapsolna nekik. A pofáraesés meg majd akkor lenne, ha esetleg nem ők nyernék meg.

A világ mondjuk nem röhögne többet rajtunk, mint eddig...

XCat 2012.06.12. 20:06:21

@igazságos: Én nem is tudom mit csinálnék 400 millióval. Vennék egy csomó nyalókát. A többit meg szétosztanám hajlékonyoknak. Vagy valami.

Intermouse (törölt) 2012.06.12. 20:08:02

A posztoló egy mocskos rasszista, tipikus magyar hozzáállás, hogy más nem is lehet az elkövető, csak egy roma származású polgártársa.
Szégyellje magát. Amíg a bíróság jogerősen el nem ítéli, addig mindenki ártatlannak tekintendő.

Amúgy azzal, hogy kivette a gépből a pénzt, a posztoló vádolható lopással. Senki más.
Vagy ez úgy megy, hogy a posztoló ránéz valakire, és ha sötétebb a bőre, akkor bemószerolja?

@ferand1979: Azzal teljes mértékben egyet tudok érteni, hogy szúrópróbaszerűen, akárhol ellenőrizzenek a rendőrök. Az, hogy máshol ez nem szokás, az engem nem érdekel, ugyanis máshol az sem szokás, hogy 10 éve lejárt műszakival, életveszélyes állapotban közlekedjenek az autósok, kamionosok.
Amíg a magyar nép nem tanul meg közlekedni, addig tűzzel, vassal, korbáccsal kell rákényszeríteni a szabályok betartását. Megszokik, vagy megszökik. Ennyi!
A magyar egy szolga nép, ütni kell.

igazságos 2012.06.12. 20:08:46

@PlastiCat: ha már egyszer bizniszelünk, belevágunk valamibe, akkor már adjuk meg a módját, csináljuk rendesen. Nem sírunk holmi 200 forintér, ha lusták vagyunk sorba állni, mellesleg mi van az sms-jeggyel? Olyan létezik már?

Nagy kedvencem az volt, mikor a pali valami párdollárosokat dobált ki az ablakon, oszt röhögve nézte, ahogy a csőcselék megöli egymást. :)

XCat 2012.06.12. 20:10:57

@igazságos: "mi van az sms-jeggyel? Olyan létezik már?" Már régen. Úgy hívják, hogy prepaidcard.

@Intermouse: A mocskos rasszista itt én vagyok.

Anti Anyag (törölt) 2012.06.12. 20:12:59

Főrendőr épp most dicsekszik a TV-ben, hogy nincs kisbűnözés.

Kellene erről szólnia társainak is:)))

igazságos 2012.06.12. 20:13:00

@PlastiCat: én ingyé utazom, honnan tudjam? De már nem sokáig, mert tervezik bevezetni az időkorlátot. Ja, és én nem szociális alapon kapom.

Nem is, én vagyok itten a rasszista. Pedig csinált már ilyet nem cigánygyerek is, olyan kicsi volt, hogy simán benyúlt az automatába egy croissantért, meg kivett egy ásványvizet. :)

XCat 2012.06.12. 20:14:11

@igazságos: Na jó, lehetsz te is rasszista. :)

Xezs 2012.06.12. 20:14:25

Utálom a cigókat, de lassan a rendőrséget is, pedig bennük van bizodalmam.

Hogy a kurva anyját annak aki ezzel szerez pénzt.

Jemi 2012.06.12. 20:14:59

Én úgy jártam, hogy Anyu tanú volt egy lopási ügyben..a tárgyalás előtt meg megjelent nálunk egy kancigány, hogy Anyám ugye holnap elmegy a tárgyalásra, meg ilyesmi..felhivtam kerületi kapitányságot, erre azt mondták, hogy hívjam a bírónőt..Aztán fogtuk magunkat és bementünk..majdnem nekimentem az ajtónál strázsáló rendőrnek, hogy ha szerinte nem furcsa, hogy egy kancigány látogatja meg az Anyámat, és ez tök normális dolog, akkor az ő kedves anyukája gondolom még be is hívja kávéra..
érdekes mód, egy elmebeteg azt kamuzta hogy nálam van egy meghatalmazása (ami nem is érvényes, és direkt konkrét dologra szólt, hogy ne legyen ez belőle..)majdnem a fél kőbányai rendőrség kivonult hozzám..nem is akartam elhinni, hogy igazi rendőrök..

XCat 2012.06.12. 20:15:32

@Xezs: A bkv-t is utálod, nem? Na, ez őket lopja. Lemeccselik egymást között.

Kaptabakta 2012.06.12. 20:15:52

De legalább a közlekedési szabálysértésekkel hízlalják a kasszát. Látszik, hogy mi a priorítás. A bűnmegelőzés kérem szépen (mármint ahol lehet kaszálni természetesen), a többibe nincs zsé, ezért inkább hanyagolják

Xezs 2012.06.12. 20:18:10

@Kifordított kacagány: Az igazság az, hogy több ilyen ember kéne, mint ő. Mert ő még nem szarja le a dolgokat.

A nagy többség azonban igen. És így leszünk szép lassan egy züllött banda, aki még a seggét se képes kitörölni normálisan.

Jokkura 2012.06.12. 20:18:49

@Intermouse: na,a bíroság egy egy... (l.: Kozma-per). Magyar jog a görög/római jogra épül(t,-ne), de nekem kell bebizonyízani azt,hogy ártatlan vagyok...
Antagonisztikus ellentét
Szórúprobaszerüen ,de ne a forgalom totális megakasztásával...

@igazságos: Én ezt Szentpétervárról hallottam,ott 5000 rubelesek (36 000.-) repültek...

Xezs 2012.06.12. 20:19:51

@PlastiCat: a cigó nem a bkv-t lopja, hanem az utasokat.

a bkv-t nem utálom, de ez nem jelenti azt, hogy maradéktalanul elégedett vagyok a szolgáltatásaikkal.

igazságos 2012.06.12. 20:20:22

@Xezs: én csak az aljacigókat, az igazi, barnacigókat utálom, egy bizonyos csoportot.

Mert igaz, hogy vannak már rendes ciggók is, találkoztam egy-két ritkapéldánnyal.

A rendőröket meg inkább sajnálom, annyiban, hogy ne is csodálkozzatok, hogy nem védenek, ők is félnek tőlük, plusz minden lóvét elvesznek.

De szólok FélreBeszélőnek, hogy őket nyugodtan kirúgathassa.

@Jemi: mé, még be is engedtétek? kinn az utcán meg ugathat, amit akar, legalább mások is lássák.

Amúgy meg ma kocsmát, boltot üzemeltetni nem egy életbiztosítás. Egy cukrászdába viszont szívesen belevágnék, hadd zabáljanak a cukrosok. :)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2012.06.12. 20:20:39

és mennyi pénzt kaptál vissza a 300 FT-d helyett? vagy a többit szépen otthagyted lepotyogva?

Másrészt ha bedobálod az aprót (aprón van a lényeg) akkor hogyafaszba járhat vissza 200 Ft, mikor ennél nagyobb apró nincs? hülye e vagy hogy 200-zal többet dobsz be?

XCat 2012.06.12. 20:21:02

TEHENPASZTOR FOR PRESIDENT
TEHENPASZTOR FOR PRESIDENT
TEHENPASZTOR FOR PRESIDENT
TEHENPASZTOR FOR PRESIDENT
TEHENPASZTOR FOR PRESIDENT
TEHENPASZTOR FOR PRESIDENT
TEHENPASZTOR FOR PRESIDENT
TEHENPASZTOR FOR PRESIDENT
TEHENPASZTOR FOR PRESIDENT
TEHENPASZTOR FOR PRESIDENT

England win The Ashes! 2012.06.12. 20:21:44

@igazságos: Erről jut eszembe, hogy nálunk a koliban volt egy kólaautomata, ami miatt az egyik srácot kirúgták. Ugyanis épp akkor jött arra az igazgató, amikor könyékig benne járt (sok éve volt, akkor még picit másképp néztek ki az automaták, nem volt olyan biztonsági ajtócska vagy mi a szösz rajtuk). Próbálta kidumálni magát, hogy csak a jogos jussát veszi ki, mert a gép elnyelte a pénzét, de a mellette levő, félliteres kólákkal teli reklámszatyorra nem tudott magyarázatot adni. :)

XCat 2012.06.12. 20:22:31

@Xezs: Te mindenkit utálsz. Próbáld meg szeretni egy kicsit magadat.

@Dr Jozef Vengloš: Nem jutott eszébe, hogy nagyon szomjas volt?

igazságos 2012.06.12. 20:22:50

@Jokkura: azaz, valami orosz manus volt, oszt röhögött a csőcseléken a barátaival. :) Jól tette. Tényleg elkorcsosodtak az emberek már, hogy az apróért mindenre képesek.

@Hurrá Torpedó: Tehát akkor egy 500 forintossal fizetett, gyors fejszámolás, ami nekem nem megy, ugyebár, de ezt most hagyjuk.

Szóval, 500 forintossal fizetett, egyáltalán, van olyan BKV automata, AMELY ELFOGAD PAPÍRPÉNZT IS? Mer én még olyat nem láttam, hogy működött is volna automatán a pénzes cucc, de még a buszmegállóba se. Azért is mindig gondoskodok, hogy legyen nálam apró a jegyre.

Xezs 2012.06.12. 20:23:32

@FDToth: Ha fel van bontva akkor mit csodálkozol a 30-as táblán? Pont azért van ott, mert fel van bontva.

Meg egyébként is, a szabály az olyan, hogy nem feltétlenül kell mindenkinek értenie, hiszen nem várható el, hogy legyen annyi sütnivalód, hogy megértsd. Elég ha betartod.

Faszomat, hogy itt mindenki a kibúvókat keresi.

Sztavrosz_ (törölt) 2012.06.12. 20:23:49

Jó lenne ha kicssit visszavenétek az arcoskodásból, hiszen a minap jelentette ki a miniszterelnök Úr hogy "Helyreált a jigállam!"
úgyhogy "NE MOST, JÓ?!" :))

Énis próbáltam már tilosban parkoló, /és ezért másokat vegzáló járőrt/ (villogó, ésvagy illetve sziréna nélkül) álló rendőrautót bejelenteni a 112-n "De hát az egy rendőrautó!?" meglepetést tapasztalva a vonal túlvégén.

XCat 2012.06.12. 20:23:58

Szentpétervár.... kis ország, kis foci:)

England win The Ashes! 2012.06.12. 20:24:10

@Hurrá Torpedó: Ezt max úgy tudom elképzelni, hogy a poszter eredetileg két (vagy több) jegyet akart venni, aztán meggondolta magát.
Vagy a sztori kedvéért kerekített 180 Ft-ról kétszázra.

qwertzu 2012.06.12. 20:26:21

@ferand1979: Franciaország tele van 0 km/h-ás ráhagyással büntető automata trafipaxokkal. Ha 50 a határ 51-nél megy a bünti. Ebből Magyarországon mekkora anyázás lenne?

igazságos 2012.06.12. 20:26:30

@PlastiCat: raboljuk ki Dzsudzsákot, úgyis marad még pármilliárdja, a semmire. Mekkora bizniszt csinált, hogy eladta a semmit jó pénzér az oroszoknak, a hülyék meg is vették! Na látod, lehet itt bizniszelni.

Meg a lengyeleket is lenyúlták, sima csekkeket kiküldtek, hogy fizessék be, az ökrök meg szó nélkül befizették, 300 milla abból is bejött.

Xezs 2012.06.12. 20:26:40

@ferand1979: Te beszélsz hozzáállásról, mikor a haverjaid szartak bele egy másik ország törvényeibe? Ne haragudj de miféle hozzáállás az, hogy tudom, hogy kötelező övet kötni, tudom, hogy külföldre megyek, de azért mégiscsak nagy arcom van és majd én jól megmutatom?

Mire ez a kurva nagy magyar virtus? Nem lehetne normálisan hozzáállni a dolgokhoz? A te haverjaid is csak a kibúvót keresik, semmi mást. Gondolom 2 sarokkal odébb újra kicsatolták az övet, mert akkora rajok.

XCat 2012.06.12. 20:28:26

@igazságos: Inkább adjunk el nekik valamit mi is.
Van ötleted kit vennének meg annyiért, mint azt az idiótát?

Xezs 2012.06.12. 20:29:31

@PlastiCat: Na hát ezt aztán kurva nehéz volt megjósolni tekintve, hogy az embereknek úgy általánosságban semmi se jó, meg persze az agyuk mindent megszépít.

Közel 10 millió ember simán kihozza az összes létező kombinációt, mivel mindegyik máshogy gondolkodik, tehát nem nehéz olyan jóslatot hozni, ami be is teljesül.

Vagy írjak én is ilyen trivialitásokat? Mondjuk legyen ez: fogsz te még nekem válaszolni kommentben.

Xezs 2012.06.12. 20:32:04

@Intermouse: Bazmeg ha látta az elkövetőt és tényleg cigány volt akkor mit kerteljen? Te meg már a ló túlsó oldalán vagy, a seggüket is kinyalnád a putrisoknak, mert annyira agyadra ment a jogvédelem. Élnél köztük, megtudnád milyen hálás népség.

XCat 2012.06.12. 20:33:21

@Xezs: Nincs kedves az oroszokhoz költözni, mint hitelesített jós? Húznánk rád egy cuki narancssárga gumibugyit, és telimázolnánk kaballista jelekkel, meg teliszurkálnánk porszinggel... oszthíres lennél.

Xezs 2012.06.12. 20:33:25

@PlastiCat: naugye :) de nincs harag

Ja, te meg mióta vagy mocskos rasszista? Múltkor a négereket védted, de nagyon.

XCat 2012.06.12. 20:34:19

*kedved
*pirszinggel.

XCat 2012.06.12. 20:35:40

@Xezs: Mindig is az voltam.

De semmi bajom a négerekkel. Majd ha azok is randalíroznak, akkor lesz.

Xezs 2012.06.12. 20:37:09

@PlastiCat: Te, én magamat nagyon szeretem. Az hogy sok köcsög van, nem az én hibám. Szeretni nem fogom őket.

XCat 2012.06.12. 20:38:49

@igazságos: "egyáltalán, van olyan BKV automata, AMELY ELFOGAD PAPÍRPÉNZT IS? "

Van. Elvileg mindegyik elfogadja.

@Xezs: Csak szeresd. Én is szeretek mindenkit, hogy baszódnának meg egy vagon aids-es aprómajom által...

igazságos 2012.06.12. 20:39:04

@PlastiCat: inkább kerítek magamnak egy dél-koreait, vagy egy kínait. Hogy én is hátrányos helyzetűnek hazudjam magamat, meg szocpolt, lakást és kocsit is kaphassak. Viszont a cigókkal egyetlen baj van: nem bírom elviselni a BŰZÜKET, meg a beszédüket. Magukkal, a színekkel nincs bajom, egyébként. A néger is néger, mégse büdös, mint egy cigány.

Xezs 2012.06.12. 20:39:50

@PlastiCat: Hahaha, menj ki Franciaországba vagy az Egyesült Királyságba. Na ott mindennap láthatod őket randalírozni.

mechanikus 2012.06.12. 20:40:34

Lehet hogy a fiúk, a szigettel konkurens szórakozóhelyein razziáztak ,és se idő se ember a kreol tesóra.

XCat 2012.06.12. 20:41:51

@Xezs: Ha ott randalíroznak, az nem baj. ITT ne randalírozzanak.

@igazságos: Az gondolom az életmódjuktól van. Különben mindenki tud büdös lenni. Én pl. amikor sok ilyen felvágottszerű vackot ettem, akkor voltam büdös.

XCat 2012.06.12. 20:44:13

Mikor megszületek, fekete vagyok...
Mikor felnővök, fekete vagyok...
Mikor a napon sétálok, fekete vagyok...
Mikor fázok, fekete vagyok...

Mikor félek, fekete vagyok...
Mikor rosszul vagyok, fekete vagyok...
És mikor meghalok, még mindig fekete vagyok...

Te, fehér haver...

Mikor megszületsz, rózsaszínű vagy...
Mikor felnősz, fehér vagy...
Mikor a napon sétálsz, vörös vagy...
Mikor fázol, kék vagy...
Mikor félsz, sárga vagy...
Mikor rosszul vagy, zöld vagy...
És mikor meghalsz, szürke vagy...

És még engem neveznek színesnek.

Sztavrosz_ (törölt) 2012.06.12. 20:46:14

@PlastiCat: Akkor miért kell a sugárhajtású jetekkel mások nyugalmát megzavarva a fejem felett randalíroznia az úri közönségnek a nyaralás érdekében?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.12. 20:46:23

@PlastiCat: Egyik se lesz. Részemről tuti nem. Visszakívánni nem fogom ezt a két idiótát.
Ha lesz másik, azt se.

Más természetű problémáid vannak -> az nem jelenti, hogy nem lehetnek rendőrtermészetűek is, a többi mellé :D .

Xezs 2012.06.12. 20:47:02

@igazságos: Azon látod már én is sokat gondolkodtam, hogy mitől olyan a beszédük, hogy normális ember hanyatt-homlok menekül. Én legalábbis agyfaszt kapok attól ahogy beszélnek. Arikulálatlan, szükségtelenül elnyújtott hangzókkal tűzdelt, szükségtelenül hangos, és az egészet valahogy úgy képzik, hogy ha én úgy akarok beszélni, valami elbaszott ortopéd módon kell megfeszítenem a számban az izmaimat.

Gondolom próbáltál már te is "cigányul" beszélni és tudod mire gondolok.

Anti Anyag (törölt) 2012.06.12. 20:47:46

@PlastiCat: Ha rabolok, gyilkolok, akkor is fekete vagyok.

Kimaradt:)

igazságos 2012.06.12. 20:48:24

@Xezs: még ez is elviselhető, csak az aljanépnél van már ez, a mai fiatalok már ebből kinevelkedtek, az idősebbek, a cigó nyugdíjasok jobban beszélik.

De ismétlem, én azt nem bírom elviselni, a szagukat, a bűzüket, olyan nálam ez, mint a cigiszag is, egyszerűen rosszul vagyok a közelükben.

Ezt pedig semmiféle illatosítóval, tisztítószerrel, parfümmel nem tudják magukról lemosni.

Xezs 2012.06.12. 20:48:53

@Anti Anyag: Meg mikor a lányodat erőszakolom :)

Kifordított kacagány 2012.06.12. 20:50:09

@Xezs: majd idővel ráébredsz te is, hogy ha teszel, vagy szóvá teszel, akkor szép lehetsz, de okos nem. sőt, inkább te leszel a hülye. tetszik vagy nem ez van, akár ilyenből, akár olyanból kell több. bármit híreszteljenek is mások, a világot nem az ábrándok mozgatják.

Xezs 2012.06.12. 20:50:16

@igazságos: Ja, de egy ilyenért simán a képedbe vágja pár elmeháborodott, hogy te vagy a rasszista. Holott jogod van bármilyen szagtól rosszul lenni, és jogod van elkerülni azokat a szituációkat, amikben érezhetnéd a szagukat.

Ezek meg integrációt akarnak, hát minek? Hogy mindenki fuldokoljon?

XCat 2012.06.12. 20:52:23

@Sztavrosz_: Mert a reptér melletti házadat feleannyiért vetted, mintha máshol lenne.

@Anti Anyag: @Xezs: Ne gonoszkodjatok. Ilyet fehérek is csinálnak.

@ColT: Én csípem a rendőröket. Folyton sajnálom őket, ahogy állnak páncélban abban a melegben, ahelyett hogy pihennének hétvégén.

Kifordított kacagány 2012.06.12. 20:52:44

@igazságos: ez már csak ilyen. a szarra fújhatsz akármilyen drága parfümöt, akkor is csak szar marad

Sztavrosz_ (törölt) 2012.06.12. 20:52:50

Sokaknak meg elege van az általatok termelt smogból, rádióhullám sugárzásból, közlekedés keltette zajártalmoból, és a közvilágítás okozta fényszennyezésből. Bárcsak a hangos beszéd lenne a legfőbb probléma..

Kifordított kacagány 2012.06.12. 20:54:06

@Xezs: nem akarnak integrációt. az integráció arról szól, hogy nincs sírás amiért olyan nagyon meg vannak különböztetve. hidd el, jó ez nekik így.

FDToth 2012.06.12. 20:54:53

@Xezs: most viccelsz? Még jó h azért van kinn 30-as tábla, mert annak ott kell lennie! Előzőleg arról volt szó h mi van akkor ha kint felejtik.
Itt meg a kettő egyvelege van, kb. 1 hónapja 3-4 négyzetméterese rész vár "beaszfaltozásra". munkavégzés nincs, mert otthagyták, nem törődnek vele, persze a tábla kinn...
valószínűleg egy ekkora terület aszfaltozásához hónapok kellenek...

Xezs 2012.06.12. 20:55:07

@Kifordított kacagány: Nem értek egyet. Igenis tenni kell a dolgokért, nem fog megnevelődni ez a tetű társadalom magától.

Ha csak a büntetésből ért, akkor csak abből ért.

XCat 2012.06.12. 20:56:13

@Sztavrosz_: Költözz tanyára. Vagy barlangba, erdőbe, föld alá, hegytetőre.... sivatagba, mocsárba, lakatlan szigetre. Ahova jólesik.

Xezs 2012.06.12. 20:57:14

@FDToth: Mivel nem tudod, hogy mennyi idő kell hozzá, még az is lehet, hogy tényleg ennyi kell.

Kinnfelejtett tábla meg nincs, ezt kéne már felfogni végre. Nem azon kell agyalni hogy minek van ott valami, hanem azon hogy ha ott van akkor annak oka van, és aszerint cselekszel.

Sztavrosz_ (törölt) 2012.06.12. 20:57:30

@PlastiCat: Bocs de ahol lakom sohase volt reptér, ma meg főleg hétvégén a panoráma miatt egyfolytában zajonganak. Zajongjanak máshol de ne itt! -hogy téged idézzelek.

rohadjmegARCgeci 2012.06.12. 20:58:19

Picsán kellett volna rúgni a cigánykölköt tiszta erőból és rögtön kint lett volna 8 járőr!

Sztavrosz_ (törölt) 2012.06.12. 20:58:31

@PlastiCat: A XXI. száézadban már nincs a földön olyan terület ami nem lenne valakié.

igazságos 2012.06.12. 20:58:32

@Kifordított kacagány: hát azt aztán nem. Inkább az, hogy tudsz túljárni a többi csőcselék eszén úgy, hogy azok ne vegyék észre.

Egyébként én abban hiszek, nem olyan rossz Magyarországon a helyzet, mint amilyennek beállítják egyesek, néha tényleg túlreagálják a dolgokat, főleg a blogok többségén, meg a média is szítja az indulatokat, hergeli a népeket feleslegesen. Az ember ezeket olvassa, a hozzászólásokat, és már élni sincs kedve.

Ezek is segítenek abban, hogy ilyen depressziósak az emberek, hogy már semminek se tudunk örülni, semmi nem elég jó, semmi se tetszik, a másik meg dögöljön meg.

@Xezs: így van. ha engem bántanak, jogom legyen visszalőni, ha lopják a kertemet, erőszakolnak, hát én is hadd nyúvasszam már ki az elkövetőt. Az ő pénzelésükre, eltartásukra megy el minden, sehol a világon, még Kanadában sincs ilyen jó dolguk, mint nálunk ezeknek. Azért is jön mindegyik vissza.

Kifordított kacagány 2012.06.12. 20:58:33

@Xezs: nem nagyon számít az sem, hogy te mivel értesz egyet vagy mivel nem. tehetsz amit akarsz, meg is feszülhetsz, de a társadalmad nem fog megnevelődni. nagyobb a valószínűsége annak, hogy te nevelődsz meg. tipikus esete a sok lúd disznót győz mondásnak.

yotta 2012.06.12. 20:59:22

@PlastiCat: Nem, nem azokra gondolt, hanem azokra, akik se nem törtek, se nem zúztak, hanem csak úgy kimentek gyurcsánytakarodjozni, te meg jól összemosod velük azokat, akik valóban törtek - zúztak! Vágod fostalicska műanyagskodri?

Xezs 2012.06.12. 20:59:50

@Dr. Furia: Igen, de csak azután, hogy ott termett volna az egész putri (kb 30 fő) majd agyba-főbe verték volna a posztolót. Na a rendőrség csak azután jelent volna meg.

XCat 2012.06.12. 21:00:54

@Sztavrosz_: Vedd meg tőle. A repcsiknek meg magyarázd el, hogy ne menjenek arra, mert lelöveted őket.

Utána valszeg keresnek neked egy csendes, bentlakásos helyet.

2012.06.12. 21:00:59

vicces is lenne, ha megálljt parancsolnának a húszforintosok ellopásának, miközben éjjel-nappal kurvákkal meg stricikkel van tele a drága pénzért BEKAMERÁZOTT aluljáró. Szerintem nem is mernek odamenni, hiszen megállapodtak valamiben :)

Az a hely gyász, és ennyit tarlósról, a felforgatott vezetésben sincs akarat és/vagy képesség a rendbetételére.

igazságos 2012.06.12. 21:01:40

@Xezs: 30 fő???? Hol élsz te, minimum szűk 200 fős család összeröppen ilyenkor, egy 1500 fős faluban is, nemhogy városban. Na, ezt az egyetlen dolgot IRIGYLEM A CIGÁNYSÁGTÓL, HOGY ÖSSZETARTANAK. Mi meg itt is öljük egymást, névtelenül.

XCat 2012.06.12. 21:02:22

@yotta: Aki nem törnizúzni ment, az amikor látta hogy cirkuszolás van, hazament. Aki ott volt, az randalírozni akart.

Én élessel lövettem volna közéjük. Aztán az orvosi ellátásukat kifizettetni velük, meg a helyreállítás+kártérítés költségeit is.

rohadjmegARCgeci 2012.06.12. 21:02:32

@Xezs: én ma egyszerre zavartam el 4 cigányt,pedig egy gyenge nő vagyok,de úgy rühellem őket,hogy szerintem ők húznák a rövidebbet ha belém állnának.

Xezs 2012.06.12. 21:03:03

@igazságos: Osztom, idehaza tényleg túl sok a vészmadár, még a szar is keserű egyeseknek.

@Kifordított kacagány: Egyelőre tartom magam :) Nem én cigizek a lépcsőházban, nem én megyek át piroson, nem én parkolok a járdára, stb. Szerintem rohadtul nincs jól az össztársadalmi beleszarósdi.

Ahogy írtam fentebb, itt mindenki a kibúvókat keresi. Mindenki mindent megmagyaráz és még el is hiszi, hogy igaza van.

Elkapott szófoszlány múlt hétről, mikor is jöttem fel a metrótól:

Az ellenőr épp nem engedett ki valakit, mert nem volt jegye, az meg egy ilyet mondott elhaladtomban: "Hát maga is ember"

Apádfaszát nyájaskodsz, bunkó voltál, fizess.

Ez az örökös megmagyarázósdi az agyamra megy.

Xezs 2012.06.12. 21:04:04

@Dr. Furia: Na, mesélj, ez eddig így nem sztori.

Sztavrosz_ (törölt) 2012.06.12. 21:04:12

@PlastiCat: A "Randalírozzanak ott de ne itt" hozzáálláásod alapvető problémáira próbáltam sikertelenül rávilágítani. _Ne is törődj vele.

Sztavrosz_ (törölt) 2012.06.12. 21:05:23

@PlastiCat: Van földem, de te néznél lgefurábban ha lelőnék mindenkit felette csak mert én voltam itt előbb címszó alatt.

XCat 2012.06.12. 21:05:38

@Sztavrosz_: Nem állt szándékomban. :)

@yotta: Különben megtanulod a helyedet, és nem ugatsz be a miniszterelnöknek. Annak az a dolga, hogy parancsoljon, neked meg hogy kussolj.

Megértetted, nyomi?

rohadjmegARCgeci 2012.06.12. 21:05:51

@Xezs: a legújabb módi.
tag jön az üzletekbe ilyen olyan szarkacatot árulni,mert mozgó ügynök.
leköti a figyelmét az eladónak,a cigók meg odakinnt lopják szét ami ki van akasztva a bolt elé.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.12. 21:06:52

@PlastiCat: :D

@Kifordított kacagány: A nevelés meg különben sem működik.
Idomítás esetleg. Jó esetben.

@somewhat damaged: Inkább akarat. Képesség még csak lenne, de az bőszen traffipaxol, meg Magyar Gárda tagokat vegzál.

rohadjmegARCgeci 2012.06.12. 21:06:55

@Xezs: Semmi különös.Kiugrottam a bolt elé és határozottan rájuk ordítottam hogy tünés innen de kurva gyorsan!
Úgy elhúztak, hogy porzott utánuk az utca is.

XCat 2012.06.12. 21:07:27

@Sztavrosz_: Engem nem zavarna. Tényleg. Nem valószínű, hogy arra repülök.

Amúgyis elromlott a porszívóm. :D

Kifordított kacagány 2012.06.12. 21:07:45

@Xezs: nem kell. egyszerűen ez a munkamorál. leszarja, hogy neked nem jó, csinálja ahogy a kicsi esze diktálja.

@igazságos: félreértésben élsz. nem attól rossz itt a helyzet, mert egyesek túlreagálják meg úgy állítják be a dolgokat, meg ilyesmi, hanem azért mert nem változik semmi. ami meg mégis változik az nagyon-nagyon lassan vagy egyenesen rossz irányba, mert ilyen is van. egy embernek egyszerűen nincs elég hosszú élete mindezt a változást kivárni. én már ebbe a szarba fogok megdögleni és ha a gyerekeimet nem hajtom el időben ebből az országból, akkor ők is.
divat szidni és okolni azt a bizonyos negyven évet, de azóta már eltelt újra több mint húsz és még mindig nem változott semmi. illetve igen. elmélyült a nyomor és nagyobb lett a bizonytalanság.

kanadából időnként azért haza is zavarják őket. nekik van eszük, pedig hidd el szívesen élnének ott is segélyből ha hagynák nekik.

igazságos 2012.06.12. 21:09:49

@Dr. Furia: a múltkor csak úgy simán jönnek többen vásárolni a boltba, a pénztáros ideges, az árukkal foglalkozik, sokan voltak, oszt fogta a pali, átlökte a lábával a teli kosarat, simán bepróbálkozott. Ott bukott le, hogy éppen akkor bement valaki az irodába, és ránézett a kamerára. :)

Ezért is, ma már nem engednek két gyereknél többet a boltba, vidéken, egyszerűen megtiltják neki, hogy bemenjenek.

Ilyenkor már nincs pénz, tizedike után a családi pótlék elfogyott, most a nyugdíjra várnak, ilyenkor rabolnak, meg 25-e után. Meg lehet figyelni, mikor vannak a betörések, de ezek meg sorozatosak. Kinéznek egy utcát, végigtombolják rajtuk magukat. Egyet elkapnak, az ül, a többi meg röhög kint. Minimum öt ember ült börtönben, mikor népszámláltam, pedig az én körzetemben kevés van belőlük.

XCat 2012.06.12. 21:10:36

@ColT: Te, nekem csupa olyan szomszédom van, aki dajdajozik esténként, szétdobálja a szemetet, köszönni nem tud. Oszt mind szőke, meg hófehér.

Ezeket sem lehet nevelni, pedig próbálom. Mindre rászólok hangosan. Múlkor egy kiskurva olyan viháncolást rendezett utána, hogy azt hittem, orgazmusa lett tőle.

igazságos 2012.06.12. 21:11:33

@Kifordított kacagány: egyesek túlreagálják meg úgy állítják be a dolgokat, meg ilyesmi, hanem azért mert nem változik semmi. De ezért is. Mert, ha úgyis rossz a helyzet, én minek kapálózzak, felesleges, úgyse fog semmi se változni. Ezt szajkózzák mindenütt, ennek megfelelően közönyössé teszik az embereket, hogy ne érdekelje őket az, ha fel kell lépni a másik érdekében valahol.

yotta 2012.06.12. 21:12:44

@PlastiCat: Anélkül, hogy újratárgyalnám az eseményeket: azokról beszélek, akiket távoztukban támadtak meg vagy közük nem volt a bulihoz, nem pedig azokról, akik a balhét csinálták.

igazságos 2012.06.12. 21:12:57

@PlastiCat: ilyenkor fognám, az összegyűjtögetett hangyákat, és rádobnám a csajra, aztán letagadnám, hogy én voltam. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.12. 21:13:18

@PlastiCat: Ezzel nem lehet mit. Az ilyen akkor tudna normálisan érni, ha végre belevésné valaki az agyába, hogy hangoskodás=pofon.
Engem nem tudnak zavarni az ilyenek, sok év kollégium, meg sok év zajos helyen dolgozás után, de meg tudom érteni azt, akit igen.

Különben nem csak a füstösek hangoskodnak. Senki nem mondta, hogy csak.
Csak fehérből nagyobb arányban normálisak az emberek.

Kifordított kacagány 2012.06.12. 21:13:26

@igazságos: nem tartanak össze, hiszen egymáson is élősködnek. egyszerűen csak összeverődnek csordába mint az állatok, ha úgy diktálják az ösztöneik.

@Xezs: ezzel nem tudom mit akarsz. én élem az életemet úgy ahogy jónak látom, nem magyarázkodom senkinek, mert méltóságomon aluli, de beleszarok abba, ha mások a szarból építik maguknak a várat, mert amúgy sem tehetek semmit a szag ellen, ha beleköpök, ha nem.

@ColT: már talán azt sem, rossz a génállomány

Sztavrosz_ (törölt) 2012.06.12. 21:13:56

@PlastiCat: Szerintem meg téged is zavarna ha európa felett a kereskedelmi és túristajáratoknak a föld-levegő rakéták árnyékábsn kellene rendszeres útjukat megtenni. Szóval be kell nyelni hogy a kapitalizmusban minden sarkonn át akarnak vágni vagy le akarnak húzni lével. Ez van. A postban jelzett bejelentésből is cvsak papírmunka lenne eredmény soha. Az esőerdők meg pusztulnak ugye.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.06.12. 21:14:06

Mi egyszer egy kocsifeltörőt üldöztünk. Menet közben telefonáltam és kb. 40 perc alatt sikerült járőrt odavezényelni. Addig volt BKV, kis lökdösődés, miazmás. A rendőr azt mondta, hogy tartóztassuk fel. Én mondtam, hogy nekem milyen jogosítványaim vannak? Megütöm, oszt majd a bíróságon védekezhetek éveken keresztül. Kösz, inkább nem! Szépen követtük. Szerencsére nagyon gyenge állóképessége volt a srácnak.

Kicsit újra kellene gondolni ezt a rendőrség-lakosság ügyet. De miért pont ez működne normálisan!

yotta 2012.06.12. 21:14:21

@PlastiCat: Tolod a fostalicskát, tolod - bűzlesz...

igazságos 2012.06.12. 21:14:23

@Kifordított kacagány: így van, ez már pontosabb, de ez is irigylendő dolog, a magyar erre nem képes, összezárni, ha bajba kerülnek.

XCat 2012.06.12. 21:15:17

@yotta: Csak éppen arra jártak? Hát én néztem pont akkoriban a tévében... körülbelül 1 órán át könyörögtek nekik, hogy kedves emberek, takarodjatok már hazafelé.
A kedves emberek meg csesztek takarodni.

Nem volt az a 75%-osan süket, nyomorék csiga, aki ennyi idő alatt nem tudott volna elmenni onnan, ha akart volna.

XCat 2012.06.12. 21:16:59

@Sztavrosz_: Ilyen ez a szelaví. Szerintem gondolkodj a koporsód színén. Én pinket akarok, lila meg sárga pettyekkel. És unikornissal. Meg 4 kertitörpével.

Kifordított kacagány 2012.06.12. 21:18:31

@PlastiCat: honnan tudod, hogy nem volt? ezeknek már elég kevés is elég.

@igazságos: az is közönyössé tudja varázsolni az embereket, hogy hiába akarnak tenni folyton falakba ütköznek és hiába mondanak valakit, senki nem figyel rájuk. a változást sokaknak kellene akarni, de nem akarják, a kevesek meg akár tótágast is állhatnak, legfeljebb kiröhögik őket. a végeredmény mindig az, hogy kár volt energiát fektetni az erőlködésbe.
ismered a mondást, hogy okos enged, szamár szenved?

igazságos 2012.06.12. 21:19:44

@PlastiCat: az jó, mer engem elhamvasztanak, az én hullatestemet ne nézegesse senki, ha meg úgyis porrá lesz minden, akkor tökmindegy.

XCat 2012.06.12. 21:20:03

@Kifordított kacagány: Majd legközelebb is rászólok, és ha megint röhög, utánamegyek megkérdezni tőle. :)

Sztavrosz_ (törölt) 2012.06.12. 21:20:05

@PlastiCat: Nem óhajtom lakkozott fadarabokkal szennyezni a környezetemet még halálom után sem :)

Alf (törölt) 2012.06.12. 21:22:13

a homárfaktor a rendőrségnek szól

Kifordított kacagány 2012.06.12. 21:22:20

@igazságos: dehogynem, csak a kulturális máz nehezebben engedi az állati ösztönöket felülkerekedni mint azoknál akik amúgy is úgy élnek.

@PlastiCat: koporsó? én annak örülnék, ha hagynának ott elrohadni ahol összeestem. legalább már akkor ne baszogassanak.

XCat 2012.06.12. 21:23:47

@ColT: Ha annyit fizetnék érte, mint egy kollégiumért, engem sem zavarna. :)

@igazságos: Miért nézegetnék? Nem vagy te Lenin:D

@Sztavrosz_: Akkor valami mást kell kitalálnod. Mit szólsz az űrbelövéshez?

Kifordított kacagány 2012.06.12. 21:24:58

@PlastiCat: látom izgat a téma, hátha újat tudsz tanulni:)

igazságos 2012.06.12. 21:25:05

@Kifordított kacagány: ha elgondolkoztál azon, amit írtál, majd le fog esni. :)

XCat 2012.06.12. 21:26:25

@Kifordított kacagány: Mindent tudok, amire valaha kíváncsi voltam. Sőt.

igazságos 2012.06.12. 21:27:17

@PlastiCat: na, hogy ez nem jutott eszembe, pedig tetszik nagyon. Nem kéne osztoznod senkivel a földön, hanem keringsz a végtelenségig. Plusz nincsen hallottakra emlékezve végtelenségig virág és mécsesvásárlás, meg koporsógondozás és bérleti díj. Drága dolog születni, élni de a legdrágább meghalni.

Bizniszeljünk!

XCat 2012.06.12. 21:29:05

@igazságos: Jó. Az ötletemért kérek jogdíjat, de cserébe szabadon terjesztheted. Dupla jogdíjért azt is hazudhatod, hogy a te ötleted volt.

Egyezzünk ki egy szerény, de méltányos összegben... mondjuk 4000 usa dollár?

Kifordított kacagány 2012.06.12. 21:32:09

@igazságos: nem tudom mire gondolsz, de tény, hogy a magyar ember az ő neveltetésével nem tud mit kezdeni és meg van zavarodva mint a költözőmadár a mágneses mezőben, röpködnek össze-vissza, míg a kevésbé kifinomult kivitel egyszerűen arra megy ahonnan hangosabb a bőgés. nem látom be, hogy ebben mi az irigylésre méltó.

yotta 2012.06.12. 21:33:28

@PlastiCat: Aha... hát akkor az tuti biztosan úgy vót, ahogy az olgakormánytv-ből magadba szíttad...

Lázárblokkoló (törölt) 2012.06.12. 21:35:21

Annyira szánalmas ez az ország, meg azok is akik még ezen a történeten is poénkodnak.

XCat 2012.06.12. 21:36:23

Címlapos a poszt, vagy honnan van itt ennyi hülye?

pottyosgaloca 2012.06.12. 21:39:28

Szakadó eső, esőkabátos pasas valamit matat egy autónál dróttal. Pont látok pár méterrel arrébb egy bizt.őrt kimenni cigizni, szólok neki,hogy nézzen már rá arra a kapucnis pasasra ott feljebb pár autóval, mert nagyon matat meg nézelődik.
Bizt őr mosolyog, aszongya: " csak nem esőben akarnak már ellopni egy autót, amikor én itt állok... de azért jó megfigyelés kössz"
Percekkel később arra megyek,még mindig matat a pasas.
Mondom még egyszer a bizt. őrnek,hogy azért csak nézzen rá. Egyetlen lépést tesz nagy fintorogva a matató felé,az meg elrohan az ellenkező irányba. Biztonsági őr reakciója felém:"Biztos csak nem találta a kulcsát."

Édesjóistenem...Végignézte volna,hogy ellopnak egy autót..

fidesz = házmesterek pártja 2012.06.12. 21:42:29

@PlastiCat: mé'? Te honnan jöttél? :DDD (perszehogy az)

dr. Bubó 2012.06.12. 21:42:39

f i d e s . m a f i a

nicknev1 2012.06.12. 21:44:34

Válság van. Valószínűleg a rendőrök már a piti kis bűnözőktől is elfogadják a védelmi pénzt. Nem védhet minden zsaru drogdílereket, gyilkosokat százezrekért.
A "szolgálunk és védünk" szlogen már hosszú ideje azt jelenti, hogy csak azokat a bűnözőket szolgálják és védik, akik fizetnek nekik. Ill. még egy két területen általányt kell fizetni nekik azért, hogy dolgozni lehessen.

A sárgán való áthaladásért pedig nem kell fizetni, mert jog- és ésszerűtlen.

XCat 2012.06.12. 21:49:44

Meséljetek valamit.

XCat 2012.06.12. 21:51:21

@pottyosgaloca: Szegény ártatlan autótolvajtól elvetted az egyetlen bevételi forrását. Két sarokkal odébb lehet agyonvert valakit, aztán elvitte a tárcáját bánatpénznek.

Erről te tehetsz!

XCat 2012.06.12. 21:55:30

Fogok rájenerezni, bibííííííííííííííííííí.

Meséljetek róla, mire kell figyelni? A beülést meg a bőröndöt tudom.

XCat 2012.06.12. 21:57:23

Lehetnétek ám együttműködőbbek.

pottyosgaloca 2012.06.12. 21:58:32

@PlastiCat: szégyellem is magam rendesen :( így is az életemet kockáztattam,hogy abban az utcában mentem boltba.. :D

Xezs 2012.06.12. 22:01:40

@igazságos: Csak ideig-óráig tartanak össze azok is. Utána megerőszakolják meg kirabolják egymást. Én nem irigylek tőlük semmit sem. A saját anyjuk adja el őket kilóra.

XCat 2012.06.12. 22:02:59

@pottyosgaloca: Hát látod. Legközelebb elemezd ki alaposan a helyzetet. És vegyél előtte kaját.

XCat 2012.06.12. 22:04:44

@Xezs: Elég baj az nekik.

Void Bunkoid 2012.06.12. 22:06:46

@PlastiCat: "Azokra a szegény ártatlan fegyvertelen emberekre gondolsz, akik mint csőcselék állatmódra kivonulnak törnizúznigyújtogatni, kövezetetfelszedni, ésazzalrendőrtdobálni"

Erről az jutott az eszembe, hogy annak idején még 2006-ban valami társaság a kedvenc kocsmánkban azzal kérkedett hogy ők mekkora szabadságharcosok, és hogy ők ott gyűjtötték az utcakövet meg dobálták a mocskos ávósokat - és természetesen aki nem borult le hatalmas nemzeti forradalmárságuk előtt, azzal kötekedtek.

Amikor mi nem borultunk le, hanem elzavartuk őket a halál faszára, először nagyon bátrak voltak és megpróbáltak forradalmárkodni a kocsmában is, de meg megfogtuk az egyik kis nyomoroncot, és egész egyszerűen kivágtuk az utcára.

Na, ekkor szólalt meg elkámpicsorodott pofával sértetten, hogy "ha mégegyszer meglöksz, FELJELENTELEK."

Ezután rugdostam végig a szarházit az utcán, hogy ekkora nyomorék faszfejet, öt perce még azzal kérkedett, hogy kővel dobálta a rendőrt, most meg bújna mögé.

Hogy pusztulna meg az összes ilyen seggfej, de azon nyomban.

Xezs 2012.06.12. 22:06:50

@PlastiCat: Ezeket hívják fehér cigánynak. Sajnos egyre több fehér veszi fel ezt az alapvetően cigány mentalitást. A mi lépcsőházunkban is lakik ilyen.

@Kifordított kacagány: Na ja, Kanada, Franciaország meg Olaszország hazazavarta őket a picsába. De itt egyesek annyira imádnak külföldre mutogatni, hogy bezzeg ott mennyire toleránsak az emberek. De ezekkel nem lehet tolerásnak lenni, mert a kisujjad helyett a karod kell nekik.

Xezs 2012.06.12. 22:09:53

@PlastiCat: Haggyad, mikor dobálni meg törni-zúzni kell, akkor mindegyiknek nagy a pofája, aztán ha odabasznak nekik akkor meg sajnáltatják magukat. Ugyanezt játsszák az arabok Franciaországban.

@TrueY: Jól tetted, ügyes vagy.

2012.06.12. 22:13:39

egy járőr kiküldése kemény százezrekbe kerül, nem érdemes minden piszlicsáré üggyel a rendőrséget hivogatni, mert többet kell adóznod jövőre.

hoppika 2012.06.12. 22:22:36

Hát az biztosis. Én még soha nem éreztem azt, hogy engem rendőr védene ebben az országban.

Frizuravarjú 2012.06.12. 22:23:26

@dumdidum42: Igazad van. Agyon kell vágni a cigányt, a többit a takarítók elintézik.

XCat 2012.06.12. 22:25:27

@hoppika: Te megvédenéd a rendőrt ha éppen rászorulna, és megtehetnéd?

McKinney 2012.06.12. 22:25:36

"NE MOST, JÓ?" mit tudhatod, lehet hogy épp bilincsben vitték el a parancsnokát... érthető hogy mással van elfoglalva.

Amúgy a cselekvőképes személyig való eljutás átlagideje telefonon a rendőrséggel tényleg szégyen. Tízpercekben mérhető, ha a 112-őt hívod, akkor még több, és a végén valaki ad egy helyi számot, hogy inkább azt hívjad.
Egyszer talált bűnjelet akartam bejelenteni, és négy megyén át kapcsolgattak, mielőtt két faluval arrébról és másfél óra múlva kijött egy járőr, ami akkor is nevetséges, ha elsőre nem a megfelelő kapitányságra tárcsáztam.

lazarjozsef75 2012.06.12. 22:26:12

@PlastiCat: Napolaj, esőkabát a betonon ácsorgáshoz, bakancs a géphez gyalogláshoz; otthon kinyomtatni a boarding passt, enni-inni-stb-t otthon elintézni....

XCat 2012.06.12. 22:28:14

@lazarjozsef75: Köcce.
Izgi lesz, azon gondolkodom hogy egy homárfanclub pólóban megyek, és fényképeckedek a géppel.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.12. 22:32:48

@PlastiCat: Szerintem inkább azokra gondolt, a Fidesz békés megemlékezésén részt vevő családokra, akikre Gy. Csótány parancsára rászorították Görény hiénái az általad oly plasztikusan lefestett beöltöztetett hivatásos provokátor rendőröket, bedrogozott (szintén soha el nem kapott) főállású futballhuligánokat, az őrülteket és az ezek által feltüzelt sértett, de nem teljesen amnéziás, többségében tisztességes embereket, hogy az összekeveredett tömeg ellen a mai damaszkuszi akciókhoz hasonló intézkedéseket lehessen tenni.

Pokróc 2012.06.12. 22:33:57

Ostoba rasszisták!

Miért része a történetnek az, hogy cigánygyerek? És a történetíró micsoda? török-kun-román-székely-szlovák-orosz? és a rendőr kicsoda-micsoda? Kínai-albán?

Miért része ez a történetnek? másoknál se tesszük hozzá a vélt vagy valós származását, ez csak felbujtásra, ellenségeskedésre jó. A pozícióban lévő fehérgalléros fehér-magyarok összehasonlíthatatlanul többet lopnak, mint amennyit a romák képesek lennének ellopni akár tíz élet alatt is. Mert az mind csak aprópénz.

Természetesen elítélem, a lopást, akár kicsi akár nagy dologról van szó, de a rasszizmus olyan méreg a léleknek, amely elpusztítja az emberi kapcsolatokat, háborút szít az emberek között, és romba dönti az országot.

XCat 2012.06.12. 22:35:07

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Namost, állítólag felnőtt, épeszű, felelős emberek vagytok, akik tudatában vannak a cselekedeteiknek. Én speciel tudom hogy ez kamu, de ki szoktátok kérni magatoknak, hogy ezt higgyék rólatok.

Namost innentől akkor milyen és mennyi súlya van annak, hogy fel lettetek tüzelve? Hm?

XCat 2012.06.12. 22:40:28

@Pokróc: Pedig jó buli. Ki kéne próbálnod. Látod, mindenki laza és kiegyensúlyozott, csak te őrjöngsz itt.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.12. 22:48:12

Góóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóól!!!!!!!!!

nicknev1 2012.06.12. 22:51:22

@PlastiCat: Pokróc nem örjöng. Igaza van. Ebben a történetben nem az a lényeg, hogy az elkövető milyen származású, hanem az, hogy a rendőrség mennyire lezüllött.

XCat 2012.06.12. 22:55:13

@nicknev1: De mit csináljon vele? Ellopott 2000 forintot egy automatából, nagy dolog. Tud mit enni aznap, nem fog kirabolni senkit.

Jóval komolyabb dolgokra sincs ember meg energia.

Tita nick 2012.06.12. 22:55:29

@PlastiCat: Mikor leöntelek vörös festékkel vörös vagy.
Amikor beléd vágom a kést, vörös vagy.
Amikor szavazol, vörös vagy? :-)))

Tita nick 2012.06.12. 22:56:37

@PlastiCat: Igen, nagy dolog. Ne egyen. Dögöljön meg!

XCat 2012.06.12. 22:56:56

Különben is, ott a bkv biztonsági személyzete, foglalkozzon vele az.

XCat 2012.06.12. 22:58:30

@Tita nick: És ha bezárják az opnit, te az utcán vagy...

Tita nick 2012.06.12. 23:01:15

@PlastiCat: Vagy otthon és kényelmesen iszogatom a söröm, miközben te ott bolyongsz valahol a Moszkva (Széll Kálmán) tér és hűvösvölgy közt valahol félúton, keresvén a gyógyszered.

Megdobbent 2012.06.12. 23:02:06

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: ekkora hazug faszsagot sem latni itt minden nap :) De osszad koma, veres 2006, meg szegeny joleso csaladok, meg szemkiloves. Annyira jol all ez nektek, es rogton lehet tudni melyik turbo kozosseget bovited leteddel :>

XCat 2012.06.12. 23:03:24

@Megdobbent: Azért az mókás volt, ahogy jöttek a rendőrök, apuka meg ott nézelődött, nyakában a kiskölyökkel. A darwin díjnak nincs valami forradalmi tagozata? :)

Tita nick 2012.06.12. 23:05:45

@PlastiCat: Ja! Kapsz tőlem 28 millát. Kilőhetem a szemed, koma? :-))))

salamander 2012.06.12. 23:05:46

Nagyon egyet tudok érteni a felháborodott íróval.

Ma a rendőrség egy szerencsétlen szervezet, amit keresztül kasul átsző a korrupció.
Az alap személyi állomány egy szerencsétlen alulfizetett fiatal tesze-tosza társaság.
Rajtuk semmi nem segítene, csak egy kiadós tanulás, de erre semmi esély.

A bűnözés amit az írón k is érzékel azok a kis értékű, de irritáló bűncselekmények, amelyek az állampolgárokat közvetlen érintik és nagyon zavarják, hiszen a biztonságérzetüket ássák alá.

Változatlanul azt mondom, hogy a Magyarországon az állam erőszak monopóliumával rendelkezik, de nem él vele.

Minden közigazgatási egységben megyei területi-helyi szinten meg kellene szervezni a - akár a közterület felügyelet nagyobb és konkrétabb feladatait.
Ők egyenruhások, hatósági jogkörrel, melyet ki kellene szélesíteni és szélesített rendszerben össze kellene fűzni a őket a polgárőrséggel.
(A polgárőrség komoly utánpótlási lehetőséget jelenthetne a mind a rendőrség mind pedig a közterület felügyelt részére).

Ily módon szinte minden része a fővárosnak a megyei jogú városoknak és a nagyobb városoknak közterület felügyelet által is fedett lehetne. Ők foglalkoznának a szabálysértési ügyekkel a rendőrség pedig foglalkozhatna a bűncselekményekkel és a közúti közlekedésből fakadó szabálysértésekkel és bűncselekményekkel.

Ehhez nem ártana egy jól működő átlátható összevont minden adatot tartalmazó adatbázis, amelybe minden hatóság jogosultsága szerint betekinthet. (Jogvédőknek ha nem tetszik, menjenek szépen oda, ahonnan pénzelik őket és ott áruljanak újságot.)

Néhány év alatt az ország megtisztítható lenne, úgy hogy a kapukat sem kellene zárni többé... persze a nagy oligarcha családok ellenállásán ez simán megbukhat.

***

XCat 2012.06.12. 23:06:00

@Megdobbent: Különben ne veszekedjetek, Kiti jó fej, tökcuki hogy elvei vannak. Csak még nem tanulta meg, hogy nem mindenkit a saját mércéjével kell nézni.

Mike36 2012.06.12. 23:08:54

Nehogy már dolgozni kelljen. Sokkal kényelmesebb illetve jövedelmezőbb a bokorban elbújva bírságolni.

Csucsundra 2012.06.12. 23:09:14

@PlastiCat: szerintem a négernek otthon nem volt tükör a sátorban,hallod... Lévén,hogy nem annyira látványosan, de azért elszürkül egy jó kiadós hányás előtt. Meg a hullaszíne(apropó"meghalok") se túl egészséges barna.Amúgy még színvak is,mert nem fekete,hanem sötét barna....ha fekete,már amputálják. Tehát elég nagy problémái voltak a "költőnek" aki ezt írta...

XCat 2012.06.12. 23:09:41

@Tita nick: Nekem? Nem. De biztos sokan vannak, akik boldogan bevállalnák.

@salamander: A polgárőrség unatkozó munkanélküliek és zsebdzsémszbondok kocsmatársasága, akik kimennek esténként bohóckodni a placcra.

Tita nick 2012.06.12. 23:10:38

@PlastiCat: Pedig én szeretném kilőni. Naaaaa, lééééééééccíííííí!

nicknev1 2012.06.12. 23:11:59

@salamander: Jézusom! Nagyobb hatalmat adni a közterület felügyelőknek!? Azok romlottabbak, sötétebbek még a magyar zsaruknál is. Téboly az, hogy ez a pintérnek a fejében is megfordult!

Csucsundra 2012.06.12. 23:12:35

@Tita nick:...apropó fél szem: Gázsi dél helyett este ér haza a munkából(contradictio in subjectum), fél szemén kötés. asszony: jájájáj,Gázsi le'ekem,mi tő'tént??
Hagassá,rányi ne rinyájjá. Kivertem a fél szemem a munkahelyen(!!), a biztosító fizet százezret. Holnap kiverem a másikat is,és veszünk egy színes tévét...

Csucsundra 2012.06.12. 23:14:23

@PlastiCat: mér' nem? hát akkora üzlet, az előbb mondtat... há' milyen üzletember vagy te,hogy nem kell majdnem ingyé 28 millió?? :D

XCat 2012.06.12. 23:14:47

@Csucsundra: Javasolt megoldás devizahiteleseknek. Olvasni úgysem tudnak.

Tita nick 2012.06.12. 23:15:08

@PlastiCat: Az agyad már nem tudom kilőni, mert az már rég szublimált. A szemed szertném. Mindkettőt. Naaaaaaaaaa.

Csucsundra 2012.06.12. 23:15:59

@Tita nick: mikor kijön a Vörös tengerből? ja akkor nem,akkor vizes...

XCat 2012.06.12. 23:16:13

@Csucsundra: @Tita nick: Nektek kettőtöknek össze kéne dugni a fejeteket. Lenne belőle egy szép, szőrös segg.

Csucsundra 2012.06.12. 23:17:00

@PlastiCat: te hogy mekkora emberbarát vagy hallod:) ezért szeret titeket mindenki, ne félj,nem az eszedért :D

Tita nick 2012.06.12. 23:17:20

@PlastiCat: Ne fitymálj le minket, mert nincs mivel haver.

Tita nick 2012.06.12. 23:18:56

@PlastiCat: Ne fitymálj le minket haver, mert nincs mivel. :-))))

XCat 2012.06.12. 23:18:57

@Csucsundra: Találtsüllyedt. :PPPP
:)

Csucsundra 2012.06.12. 23:19:38

@PlastiCat: ennyire futja? elég kevés vagy te nekem, bogaram :) gyere beszéljünk inkább rímekben,mondjuk
Ne légy dühös,műcica
elmehetsz a bóvliba
onnan aztán nézelődhecc
devizásnak szemet lőhetsz.
Ha segg lennék, szőrös fajta
te lennél a puszi rajta...

Rosszindulatú Vászka 2012.06.12. 23:19:40

Itt meg mi van?

Ekkora hatalmas nagy a baj?

Bélabáttya (törölt) 2012.06.12. 23:19:46

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: „hanem az útfelújítás ott még nem étrt véget”
Dehogynem. Csak még „számlázás alatt” van...

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.06.12. 23:21:09

A hazug disznó levélben kérdezte a magyar népet a bankadó kivezetéséről, amit ő önhatalmúlag vezetett be. A bevezetéskor nem kérdezett senkit, most miért nem várja meg a nép döntését?

A tervezettnél korábban kivezethetik a magyarországi bankadót Orbán Viktor szerint, aki brutálisnak nevezte az adó mértékét kedden Bécsben, az osztrák gazdasági kamara épületében, a Raiffeisen Bank képviselőjének kérdésére adott válaszában.

A pénzintézet munkatársa felszólalásában azt mondta, nem tartja elfogadhatónak a magyarországi banki terhet.
2014-től nem lesz bankadó

A miniszterelnök válaszában kifejtette: könnyen lehet, hogy 2013. január 1-jével a bankadót nemcsak a megállapodás szerinti mértékig, hanem teljesen kivezetik az adórendszerből, és megjelenik helyette a pénzügyi tranzakciós illeték, amelynek részleteiről még tárgyalnak.

A kormány korábban úgy döntött, 2013 elejétől a bankadó fele marad a rendszerben, 2014-től pedig ez az adó megszűnik.

Orbán egy beteg ember , a világ jól látja szenvedését!

Karipapa01 2012.06.12. 23:21:20

@PlastiCat: " De mit csináljon vele? Ellopott 2000 forintot egy automatából, nagy dolog. Tud mit enni aznap, nem fog kirabolni senkit."

A pontosítás kedvéért: nem az automatából lopott pénzt, hanem a posztolótól. De mindegy, mert azt is szabad ugye?

Csucsundra 2012.06.12. 23:23:17

@A bóvli kormány most már a lottóval is csal!!: ez lehet. de miért kell nekünk meg a te szenvedésedet látni? Valami egyébre nem "fussa",hogy mindegy,mi a téma, beszállsz,és nyomod ezt az olcsó szöveget :)

XCat 2012.06.12. 23:24:02

@Karipapa01: Olvasd el a posztot is néha.

Tita nick 2012.06.12. 23:24:38

@A bóvli kormány most már a lottóval is csal!!: Mekkorát fox te szopni a következő választás után!

Csucsundra 2012.06.12. 23:24:51

kigondoltam valamit :
menjünk szépen aludni...
szerintem...
:)
szép álmokat gyerekek

min 2012.06.12. 23:26:43

A telefonbeszélgetés elvileg rögzítve van, panaszt kell tenni az ügyeletes ellen...

Tita nick 2012.06.12. 23:27:34

Pápá! Jó éjt gyerekek, búcsúzik a Tita mára,
bújjatok be abba a jó....
puha ágyba.

trallala-ttralla-trallala-la.

Xezs 2012.06.12. 23:51:51

@Pokróc: te valami szdsz-es lehetsz

de az már megszűnt, csak szólok

kicsit azon gondolkozzál el, hogy itt nem csak lopásról van szó, hanem élősködésről és mások céltalan elveréséről, meg minden ilyesmiről

de biztos a kanadaiak, franciák és olaszok is rasszisták

szóval mindenki hülye csak a cigányság nem, ugye?

Xezs 2012.06.12. 23:53:27

@nicknev1: de igenis fontos. Amit te szeretnél, az a probléma szőnyeg alá söprése.

Karipapa01 2012.06.12. 23:58:03

@Xezs: Ja, meg a lengyelek is, meg a csehek is, meg a szlovákok is meg a f..., majdnem mindenki. Vajon miért?

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2012.06.13. 00:03:43

@PlastiCat: "De mit csináljon vele? Ellopott 2000 forintot egy automatából, nagy dolog. Tud mit enni aznap, nem fog kirabolni senkit. "

jaj hagyjuk már ezt a szépelgő "szegény csak éhes, azért kényszerül erre " szöveget...

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2012.06.13. 00:41:53

Elolvastam a cikket, igen tanulságos. Remélem holnap lesz majd demokratikus chartás, élet menetés lázadozás, mert ez a cikk nem más, mint a tomboló antiszemitizmus, rasszizmus, neonáci propaganda szegény roma honfitársaink ellen.

A demagóg kamu szöveget meg felejtsük már el, hagyjuk lopni őket pár ezer forintot (nyilván akkor törvény szerint mindenki más is lophat így napi pár ezret egy demokráciában! :D) és akkor majd nem szúrnak le egy mobilért vagy egy szál cigiért? Hát ez igen! Kitűnő felzárkóztatási program!

Reggie 2012.06.13. 02:31:51

@trolololol: Igazad van, sot pont hogy ezert szurjak le az embereket. Latjak, hogy a lopast le se szarjak, akkor feltetelezik, hogy mast is meg lehet uszni.

szürke_tag 2012.06.13. 03:05:05

A múlthéten az őrvezérterén az árkád előtt láttam amint egy karbantartó, vagy pénzbegyűjtő, megjelent a villamos megálló automatájánál. Kulccsal kinyitotta és egy csomó aprót simán zsebre rakott ami nyilván nem a pénz kazettába került amikor bedobta a gyanútlan jegyvásárló. Vagyis akár a karbantartók is ludasak lehetnek ebben.

breki11 2012.06.13. 04:01:29

a 112 gy nagy kalap szar

webnazi 2012.06.13. 05:16:01

@Pokróc:

El kell pusztítani magát a rasszt és akkor elpusztul vele - okafogyottsága okán - maga a rasszizmus is.
Na milyen ötlet?
A "mindenki hozzon magával egy embert" féle Orbán-szlogen szinonimájára hajazva a témát - mindenki öljön meg egy romát ...

Problem megoldva! Az ország pedig felvirágozódik.

Környezettudatos 2012.06.13. 06:23:03

"...A rendőrségnek pedig üzenem, hogy tisztességes adófizetők megkárosítása helyett, inkább a rabló, tolvaj után fusson, mert amit most csinálnak az szánalmas és kiábrándító!"

Nos, két évtizede tisztán látszik, hogy ha beszüntetnék/feloszlatnák a rendőrséget, akkor a korrupciót és szervezett bűnözést reprezentáló mutatói nagyságrendekkel javulna az országnak. Ha még a politikusainkat is lecsuknák, akkor egész tisztességes kis ország lenne ez. Ami jelenleg van, annál az anarchia is jobb.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.13. 06:49:26

@PlastiCat: Arra kell figyelni, hogy lezuhanjon, amire felülsz ;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.13. 06:52:03

@Xezs: Nincs. Tényleg nincs.
Amikor már 2 hüónapja elpakolták a gépeket, már újra repedezik a jó minőségű aszfalt, és még mindig ott van az a szar, akkor biztos nincs.
Volt a Totalcaron egy cikk erről, hogy ki rakhat ki, és ki szedhet be ilyeneket. Természetesen az volt a vége, hogy valamelyik hatóság szedetheti be a munkát elvégző céggel, de az szokott rá baszni, és amikor eszébe jut, akkor engedélyezi.

Különben be szoktam én ezeket tartani, csak akkor is idegesítő, ha láthatóan semmi oka.

Kifordított kacagány 2012.06.13. 07:16:57

@Xezs: nekünk is azt kellene, hazazavarni őket a picsába.....ja, olyan nincs nekik. most ők a honfoglaló barbár törzsek, ők dúlják fel a kárpát medencét. azért az szomorú, hogy bő ezer évvel ezelőtt nekünk nem örültek annyira mint most nekik.

@Pokróc: tudod ez úgy működik, hogy bár sokkal szarabb, ha valami fehérgalléros levágja a fél lábadat, de attól még nem örülsz a cigónak sem, aki utána meglátogat és csak pár fogadat üti ki.

Kifordított kacagány 2012.06.13. 07:20:44

@ColT: követni kell a kormány irányelveit, miszerint "senkit nem hagyunk az út szélén"

England win The Ashes! 2012.06.13. 07:45:30

@Pokróc: Ez már hogy a picsába lenne rasszizmus? Tudtommal négy rassz van: az europoid, a mongoloid, a negroid és az ausztropoid (vagy mi a fene). A cigók is és mi is az elsőbe tartozunk.

Kifordított kacagány 2012.06.13. 08:02:34

@ColT: hova gondolsz? lökd őket az árokba

@Dr Jozef Vengloš: tévedés, még a faj sem ugyanaz

Dagda 2012.06.13. 08:18:33

@qtyqruty: 5 db 260 ft-os szakaszjegy az 1300 ft, 3 db 500-asból a visszajáró 200.

bgp 2012.06.13. 08:22:08

Ilyen esetben nem a sünöket kell hívni, hanem a nácikat. Sec perc alatt lerendezik a cigót. Mindenki jól jár. Nácik és a cigó hasznosan töltik az időt.
A rendőrség meg pihenhet és nem költik az adófizetők pénzét apróságokra.

England win The Ashes! 2012.06.13. 08:24:04

@bgp: Nameg te is. Felveszed a jelenetet a mobiloddal, feltöltöd a lyútyúbra, aztán dől a lé. :)

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.06.13. 08:24:46

@Pokróc: "Ostoba rasszisták!

Miért része a történetnek az, hogy cigánygyerek? "

Mondjuk mert ő követte el??

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.06.13. 08:25:57

@Pokróc: "A pozícióban lévő fehérgalléros fehér-magyarok összehasonlíthatatlanul többet lopnak"

Értem én, tolvajmagarozni nem rasszizmus. Csak tolvajcigányozni.

Megint kettős az a mérce...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.13. 08:28:24

@Kifordított kacagány: Az nem jó, onnan is traffiznak. A padlóla meg nem kell, már ott vannak.

nu pagagyí 2012.06.13. 08:28:31

Így jár az a társadalom, ahol az embereket nem érdekli mire szórja el a aktuális kormány a pénzét, nem követeli meg, hogy a hatalom szolgálja őt és ne fordítva. Egy ilyen országban ennek a posztnak sem lesz hatása, a rendőrség nagy ívben lesz*rja, mit írkálnak össze az alattvalók.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.13. 08:30:21

@nu pagagyí: Érdekli, csak a hatalom szarik rá.
Mondjuk mondj egy kormányt az utóbbi 20 évből, ami kb. azt csinálta, ami ígért :S

nu pagagyí 2012.06.13. 08:32:03

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): Ha lehet tolvajcigányozni, akkor lehet tolvajmagyarozni is, nem? Milyen jó, hogy ideáig jutottunk! Mondjuk, ha egy cigány ellopja az adócsalásból összehordott vagyonkát, az mi?

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.06.13. 08:33:29

@nu pagagyí: Ez a rendszer már többször bemutatta, hogy ha kell, karhatalmi erővel is fenntartja magát. Az pedig ha valaki nem megy neki az önmagát felfegyverzett zsoldosokkal védő kormánynak szétveretni magát és kicsinálni a maradék kis karrierjét, nem birkaság, hanem szimpla életösztön.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.06.13. 08:35:54

@nu pagagyí: "Ha lehet tolvajcigányozni, akkor lehet tolvajmagyarozni is, nem? "

Épp most mondták, hogy nem rehet, mert az rasszistanácistafasiszta. Akkor a tolvajmagyarozó is rasszistanácistafasiszta, nem?

Ráadásul az, hogy ha valakire rászólsz, hogy lop, és arra egyből az a védekezés, hogy deamásikislop, az eléggé nagy leragadás öt éves szinten nem?

kalandfereg 2012.06.13. 08:36:50

A poszt tökéletesen egybevág az én tapasztalataimmal, ami a rendőrséget illeti.

Egyszer hívtam őket egy késelés miatt, ami a Moszkva téren a metrókijáratnál zajlott. Persze ott sem vették fel vagy 10-15 percig. Amikor meg felvették, engem hibáztattak, hogy mit zaklatom őket, miért nem megyek le a metróperonokhoz (keresztülvágva a késelésen) és keresem meg a lent állítólagosan járőröző kollégáikat (még sose láttam senkit lent járőrözni). Nem voltak hajlandók kijönni a késeléshez és még én lettem lebaszva.

Aztán meg volt az az esetem, amikor éjszaka be akartak hozzánk törni teljesen betépett figurák. Kb. 300-as vérnyomással, ott bent lapulva kihívtam a rendőrséget, akik ripsz-ropsz másfél óra múlva már ki is siettek a helyszínre. Így aztán el is indultak a "forró nyomon" és gyorsaságukat siker koronázta! Azok a szerencsétlen lopók annyira be voltak tépve, hogy még a balfasz magyar rendőrség is el tudta őket kapni, ott kóvályogtak a környéken.

A mentőkkel kapcsolatos sztorijaimba már bele se kezdek. Szinte lehetetlennek tűnik, de azok még a rendőrségnél is rosszabbak.

nu pagagyí 2012.06.13. 08:38:22

@ColT: Azt kellene elérni, hogy a rendőrség legalább kénytelen legyen magyarázkodni, ha nem felel meg a polgároknak az általa fenntartott rend (rendetlenség). Az, hogy le tudja pöckölni egy főrendőr a kritikákat, rendszer probléma. Nem a teljesítmény számít, hanem a kinevezőhöz való uram-bátyám viszony. Ezen kellene változtatni, de most visszafelé haladunk az időben, lassan egy polgár meg sem mer szólalni, mert még neki lesz baja. Ki kell paterolni a politikát a szakmai szervezetekből.

nu pagagyí 2012.06.13. 08:45:27

@nu pagagyí: Volt már régebben a rendőrség működéséről hasonló vita, ott hangzott el, hogy Hollandiában nem a rendőrök által hamisított statisztikák alapján minősítik egy adott terület rendörségének munkáját, hanem független közvéleménykutatók adatai alapján. Ott egy rossz eredménynek következménye van.

backtracker 2012.06.13. 08:45:51

biztos nem ő tette oda a csapdát, csak tudta, hogy odaszokták tenni, azért ment oda ellenőrizni, nehogy másokat megkárosítsanak
Múlt héten a Dózsa György út és Vágány utca sarkánál a vasúti felüljáró alatt egy roma/kisebbségi 2 hasonló nő-féle kíséretébe éppen tépte fel a fémlemez csatornafedelet ami keresztbe megy végig a járdán-biciklis úton. Mikor rákiabáltam, hogy mit csinál, az egyik nő nekiállt magyarázni, hogy az már úgy volt. A kiabálásra lasított 2 bringás is, mire kereket oldottak, az addig gyűjtött táblákat bevitték a sarki méh-telepre. Hősöknél ácsorgó rendőrnek jeleztem a helyzetet és hogy jó lenne ha utána járnának, rádásul élére állítva ott a lemez keresztbe, életveszélyes. Megigazítani nem tudtam, szólhatna az FKF-nek vagy illetékesnek igazítsák meg. Erre a rendőr: jó. Majd intett, hogy haladjak tovább a dolgomra. Se telefon, se cb-rádió, rám sem nézett mialatt hozzá beszéltem.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.13. 08:48:22

@Környezettudatos: megjegyzem, hogy csakis az anarchia jobb és szerintem az egyetlen járható út. mármint a valódi anarchia, nem az, amit a pórnép ért alatta.

qtyqruty 2012.06.13. 08:52:20

@Dagda: "bedobtam az aprót", tehát nem bedobálta (arról nem beszélve, hogy az apró általában vaspénzt jelent), "kidobta a jegyet", tehát nem jegyeket.

Karipapa01 2012.06.13. 08:55:14

@nu pagagyí: "Mondjuk, ha egy cigány ellopja az adócsalásból összehordott vagyonkát, az mi?"

Itt mindenki lop, csak az Anti nem! Mert, ha ő is lopna, az már antilop lenne, az pedig nagyon állat! Komolyra fordítva, szerinted most már lopkodjunk egymástól nyugodtan, mert egyszer valaki már megkezdte?

Kutchek (törölt) 2012.06.13. 08:58:16

Biztos szakszervezti tüntetésen voltak a korkedvezményes nyugdíjért....

Kifordított kacagány 2012.06.13. 09:02:18

@ColT: az árokban az a jó, hogy azt be lehet temetni.

hopptarisznya 2012.06.13. 09:03:11

az osszes cigany mellee nem lehet rendort allitani, pedig igeeny lenne raa

England win The Ashes! 2012.06.13. 09:03:11

@nu pagagyí: Pedig Vincenttől tudjuk, hogy az amszterdami rendőr meg sem motozhat. :)

kvadrillio 2012.06.13. 09:05:52

"Népszabadság.hu | NolBlog | NolTV 2012. június
13. szerda
web archívum
keresés
Belföld Külföld Gazdaság Kultúra Vélemény Sport Tud/Tech Noller Mozaik A Lap

UP: Az éjszakai császár új ruhája (tündérmese)
Uj Peter| NOL| 2012. június 13. |3 komment
nyomtat email plusz mínusz Küldés Facebook-ra Küldés Twitter-re Felvétel Google Bookmarks-ra
Cikk értékelésBe kell jelentkezni az értékeléshez!
KommentekBe kell jelentkezni a hozzászóláshoz!
értelmetlenségi | 2012. június 13. | 08:11:30

BrendelMátyás | 2012. június 13. | 08:00:03

Fantasztikus éleslátással fedezted fel és értelmezted a cikk mondanivalóját.
etrange | 2012. június 13. | 08:06:56

érdekes volt az ATV műsorában a beszélgetés erről! kíváncsi leszek mikor olvasunk az újságokban tömeges rendőr elbocsájtásról-őrizetvételről??????????
Aztán talán lesz valamilyen változás......
Visszamenőleg kb.15 évre kéne vizsgálódni!!!!!!
Hulljanak a fejek......!
BrendelMátyás | 2012. június 13. | 08:00:03

Uj Péternek csak ilyen faviccekre futja?!

"Feri-tél"

mellesleg sok napja már láttam a Facebookon, elhasznált, lopott vicc. szánalmas.
buzavirág | 2012. június 13. | 07:24:55

És ki az igazi rendőrmaffia láthatatlan főnöke.Ki fog derülni egyszer ??
harunalrasid | 2012. június 13. | 07:00:57

jó ez a szembemenési koncepció. tasnádi is e miatt jár ki-be, mint a sublótfiók.
persze, az is lehet, hogy egy új kérő kevesellte a kenőpénzt, vagy visszautasításra került.
tündérországban minden lehetséges. tündérországban a kokaint is angyalpornak hívják.
storm74 | 2012. június 13. | 06:59:00

Vinnyogtam:-))Kiváló!!
HIRDETÉS

„Egyetértés volt abban, hogy V. László annak köszönheti sérthetetlensége megszűnését, hogy valakivel szembement, akivel nem kellett volna.”
(Korrupciós ügy: miért most bukott meg az éjszaka császára? – Hvg.hu)

Feltörekvő fővárosi szórakoztatóipari birodalom fiatal, ambiciózus rendőri vezetőket keres portaszolgálat ellátására. Az ellátandó munkakörbe tartozik továbbá intoxikált fiatalok diszlokálása, esetenként a konkurencia zaklatása. Szeretnél egy lendületes, kreatív csapatban, a legnagyobb szili­koncsöcsök és legcsillogóbb hamis Dolce & Gabbana baseballsapkák közvetlen környezetében dolgozni? Felvételi követelmények: legalább ötéves gyakorlat állami erőszakszervezetekben, jó kommunikációs készség, előnytelen megjelenés, úszni tudás, pszichoaktív anyagok készségszintű ismerete, B kategóriás erkölcsi bizonyítvány. Rugalmas időbeosztás, kedvező bérezés. Ugyanitt tapasztalt Lamborghini-operátort és okleveles kurvapecért fölveszünk.

Esünk itt az egyik meglepetésből a másikba, de hát éppen attól tündérmese ez a tündérmese (nem is akármilyen, hanem sikeres – miszerint successful – tündérmese, hiszen egy sikertelen – miszerint unsuccessful – tündérmese nagyon kínos tudna lenni), hogy történnek csodák. (Hercegünk is van, legalább egy darab, szegény vándorlegényekkel meg Dunát lehetne rekeszteni.) Az éjszaka császára, az éjszakai életben ismert vállalkozó, az elhíresült diszkóbirodalom-tulajdonos, közismert üzletember és satöbbi hipp-hopp, abrakadabra, előzetesbe került. Hogy hogyan vagy ­miért, azt senki sem tudja, de ez a szép a tündérmesében, a csodavilágban, a dolgok csak úgy történnek, nincs logikus magyarázat.
HIRDETÉS

A sok mint ismeretes és köztudomásúlag között fölvetődött, hogy terület-újraosztás van vagy lesz a háttérben vagy az előtérben. Hogyha ez igaz, és hát annyi meg annyi terület-újraosztással találkozik az ember mostanában, hogy nagyon is elképzelhetőnek tűnik, szóval ha igaz, és van még valami logika, kiszámíthatóság, következetesség a rendszerben, akkor az Óbudai-szigetet Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester valamely érdekeltségének kell kapnia, és néhány hét múlva már vidám tehénbőgéstől lenne hangos a környék, az állatok talán a szokásosnál nyugtalanabbak lennének egy darabig a környezeti zaj és a fű magas kokaintartalma miatt, de a reggelente fejni érkező, szorgos kis Puskás-akadémisták olyan szeretettel, becsülettel, tisztességgel nevelgetnék őket, hogy néhány hét alatt ripsz-ropsz egymillió munkahellyé változnának, ásó, kapa meg a Nézőpont Intézet válassza el őket.

„A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye:

Megdöbbenéssel döbbentünk meg azon a megdöbbentően rosszindulatú csúsztatáson, hogy a kormány tevékenységét gátlástalanul befeketíteni kívánó sajtókörök szándékosan félreértelmezve Matolcsy György miniszter a Cable News Network (CNN) amerikai hírtelevíziónak adott nyilatkozatát minduntalan és folytatólag abban a valótlan színben tüntetik föl, mintha Matolcsy György magyar tündérmeséről – angolul: fairy tale – beszélt volna a riporternek, miközben a szövegkörnyezetből egyértelműsíthetően kiderül, hogy a miniszter nem az angol fairy tale (tündérmese), hanem a magyar Feri-tél kifejezést használta, utalva arra a szellemi-gazdasági jégkorszakra, amelyet az elmúlt nyolc év szocialista kormányzása okozott. A hibáért a sajtó munkatársai az ország szíves elnézését kérik, és annak köszönhetik sérthetetlenségük megszűnését, hogy valakivel szembementek, akivel nem kellett volna. Kelt, aláírás, pecsét.”"

...igaza van UjP-nek !

ITT KÉREM "TÜNDÉRORSZÁG VAN" ! TÜNDÉRORSZÁGOT PEDIG HOSSZÚ GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ "TÜNDÉREK" MŰKÖDTETIK !
ÉS, HA EZEKET A TÜNDÉREKET VISSZAHELYEZZÜK A SZÖVEGKÖRNYEZETÜKBE, MÉG MÉLYEBBRE SÜLLYED TÜNDÉRORSZÁGUNK A TÜNDÉR-POSVÁNYBA !!!

England win The Ashes! 2012.06.13. 09:06:11

@qtyqruty: "A Parlament elfogadta a határozatot", tehát nem a képviselők, hanem a Steindl Imre által tervezett épület?

Kifordított kacagány 2012.06.13. 09:06:48

@hopptarisznya: akkor inkább az összes rendőr mellé állítsunk két cigányt. legalább elsajátítják a szakma fortélyait.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.13. 09:08:44

@nu pagagyí: Igen, ez eléggé egyértelmű, sajnos.
Minden szakmai szervezetre igaz.

De nem fog változni, amíg a politika sz@rik a zemberekre.

@Kifordított kacagány: Nem jó, kinő belőle a traffipaxvirág!

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.06.13. 09:11:31

@Kifordított kacagány: Hehe....

Hirtelen a Kifordított kacagány-t kifordított kanc...gány-nak olvastam. Biztos rasszistanáci vagyok, azért. .-D

Kifordított kacagány 2012.06.13. 09:14:18

@ColT: az nem baj, azt le lehet kaszálni, meg amúgy is arra járnak majd a kisebbségi gyűjtögetők és összeszedik

@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): igen, azért

dtomika 2012.06.13. 09:27:07

@Pokróc:
Psszt gyerekek! Nem vagyok rasszista, de a bűnelkövetök 80 %-a ehhez az etnikumhoz tartozik. És azt sem értem , hogy miért probléma ha azt mondják , hogy az elkövető cigány , vagy roma ? A felderítés és az elfogás során ez a megjegyzés közelebb visz az azonosításhoz.
Az USA-ban például mindíg hozzáteszik, hogy az elkövető fehér, vagy színesbőrű. Ez még nem rasszizmus, hanem ismertető jel

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.13. 09:27:22

@PlastiCat: Én meg azt hittem, hogy sok-sok undorító tulajdonságod ellenére te legalább képes vagy az értő olvasásra...

@Megdobbent: Ellentétben holmi magukat mértékadónak híresztelő (valójában mértékvevőnek is gyenge) megmondóemberekkel, én nem is vagyok internáci anarhcoliberális buzulmán, ez tény.

dr. mesterséges színezék 2012.06.13. 09:29:17

Hiába élcelődtök, igenis jogos, a "ne most, jó?" kérés.
Éppen most háborgatni a szervezetet, amikor azon dolgozik, hogy a lehető legkisebb vérveszteséggel vészelje át a Vizoviczki-féle bérmunka következményeit, ez legalábbis a posztoló teljes részvétlenségét bizonyítja.

B Tomi 2012.06.13. 09:29:36

Igaza volt a rendőrnek. A 107-et nem az automatás lehúzások bejelentésére tartják fenn, valószínűleg az ilyen piszlicsáré baromságok miatt kell 10 percet várni, mire bejelenthetsz egy sürgős esetet. Ezzel inkább a Nyugatiban található kb. 80 közterületfelügyelő valamelyikét kellett volna keresni személyesen.

krausz2 2012.06.13. 09:31:33

Mindenki megérthetné, hogy a napi megélhetéssel kell foglalkoznia egy rendőrnek is.Világos, hogy nem egy DT-s vagy állami autót "büntetget"
hanem a kalapos öregurat a suzukiban és a nőket. Ott nincs kockázat és le is "eshet" valami.
Mit kezdjen a csíntevő cigánygyerekkel?
Szóval: több megértést a rendőrségnek!!!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.13. 09:38:01

@krausz2: A 10 millió forint feletti értékű autókat és a besötétített üvegű Audi-Mercedes-BMW autókat és SUV-okat tényleg nem szabad megállítani és kerékbilincselni?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.13. 09:40:59

@B Tomi: A 107-et (stb.) mi tartjuk fenn. Mint fentebb is olvashattad, más ügyekben is hosszú negyedórákba kerül a reagálás, mindenképpen megpróbálják lerázni a panaszost - és nem tárolják a bejelentések hanganyagát.

krausz2 2012.06.13. 09:42:55

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

Láttál már ilyet ellenőrizni?
A kis rendőr nem akar problémát magának...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.13. 09:44:13

@Kifordított kacagány: :D

@dtomika: Csak az usában működik a rendőrség, itt meg nem ;)

dr. mesterséges színezék 2012.06.13. 09:44:26

@B Tomi: "Ezzel inkább a Nyugatiban található kb. 80 közterületfelügyelő valamelyikét kellett volna keresni személyesen. "

Konkrétan a Keletinél szólítottam le 2 posztost, konkrétan másfél perccel a sikertelen kizsebelésem után és konkrétan megmutattam nekik a kereszteződés túloldalán továbbra is munkában lévő jómunkásembereket.
20 másodpercben eldidaktikázta az egyik, hogy hát mennyire nincs értelme őket bevinni, mert úgyis kijönnek.
Tkp. azt is mondhatta volna, hogy "ne most, jó?", de türelmes volt velem: szolgált és védett.

thebigben 2012.06.13. 09:51:41

a rendőrség az egy szar

B Tomi 2012.06.13. 09:53:04

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Mint írtam: azért tart 10 percig mire felveszik, mert minden szarral hívják őket. A 107-et akkor kell hívni, ha a texasi láncfűrészes kerget a lakásban. Erre ott van a BKV ügyfélszolgálat, az automatán feltüntetett hibabejelentő vagy a kerületi kapitányság. Akkor se a mentőt hívod, ha kullancsot találsz magadon. Saját tapasztalatom szerint pedig se a 112, se a 107 hívása esetén nem kell 10 percet várni.

dr. mesterséges színezék 2012.06.13. 10:04:05

@B Tomi: "Erre ott van a BKV ügyfélszolgálat, az automatán feltüntetett hibabejelentő vagy a kerületi kapitányság."

Ragyogó ötlet! Vajon a Nyugatiban éppen jegyet vásárlónak van nagyobb esélye megtalálni a kerületi kapitányság éppen nem nemostjózójához tartozó telefont, vagy a lakossági interfésznek számító diszpécsernek?

"Akkor se a mentőt hívod, ha kullancsot találsz magadon."

Amikor egy láthatóan zavarodott faszi dobál kullancsot rád, ez a mentő nem elvetendő ötlet.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.06.13. 10:08:20

Annyira tudtam, hogy a végén kiderül, hogy a postoló lesz a hibás. :-D

Facehugger 2012.06.13. 10:16:05

Amióta van 112, az egész rendszer fos. Egyszer hívtam, nagyon hamar - 3 perc - múlva felvették, és azt mondták, inkább hívjam közvetlenül a tűzoltókat, az gyorsabb lesz. Kétszer hívtam a 107-et azóta, nekem is 10-10 perc volt a telefonálás. Ja, az egyik alkalommal adtak egy másik számot, hogy azon gyorsabban elintéződik az SOS-ügyem, mert ez az "ügyelet". Mi a fasz lenne gyorsabb az ügyeletnél???

Ehhez képest az USA-ban félretárcsáztam a nemzetközi előhívót (011), és a 911-et nyomtam helyette. Két csengés után letettem. 15 másodperc múlva felhívott egy diszpécser, hogy látja, hogy hívtam a segélyhívót, miben segíthet. Magyaráztam neki, hogy köszi, elrontottam, de nem hagyta magát lerázni, azt kérdezte, egyedül vagyok-e, nem kényszerítenek-e a háttérből, biztos minden oké-e. Ez a különbség.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.13. 10:16:26

@krausz2: Egyszer. Egy fideszes országgyűlési képviselő (pont az enyém) állt meg a tilosban (kapubejáró mellett a füvön) amíg bevitte a gyerekét az iskolába. Teljesen megdöbbentem, mert nem hőbörgött, nem hívta fel se a minisztert, se a rendőrfőkapitányt, hanem elnézést kért, aláírta a szabálysértési jegyzőkönyvet, átvette a csekket és vélhetően be is fizette a bírságot.
Nem egy sikeres ember!

Peetee 2012.06.13. 10:22:54

Én autópályán mentem a napokban, amikor egy öreg szakadt Ford Mondeo egy kamu kék villogóval szórakozott, kamionok elé fékezett be, meg személyautókat villogott le a leállósávra...
Komáromtól Győrig hallgattam, hogy kérem várjon, majd felvette valaki, aki átkapcsolt az autópályásokhoz, akik egészen addig nem vették fel a telefont, amíg elértem az Arrabona pihenőig, majd végigmentem Győrszemerén és kiértem a Rábaringre....újabb 10-15perc.

Semmi értelme bejelentést tenni, már régóta szarnak rá. Ha nem bankrablás a 12kerületben ,vagy gyilkosság az Országház környékén akkor mehetsz a sóhivatlaba!!!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.13. 10:24:22

@Facehugger: "Ez a különbség." Meg a történelem, a jogrend és a költségvetés. Stb...

Sátán meg a Jocó 2012.06.13. 10:28:07

Jaj, megint ezek a naiv posztolók.

Nem azt kell mondani, hogy egy Érinthetetlent kellene rendbe szedni, hanem gárdistákos, faszistákos náczikok gyanúsak.

Sőt! Ma már vak nénit is lehet mondani, arr ais terem pénz, paripa, fegyver rögvest!

gyor-adyvaros.network.hu/video/kilakoltatas/a_rendorok_feljelentettek_a_sajat_haza_arverezesere_erkezo_vak_nenit

Bá-bá-bátor rendőreink.

Köpedelem.

Facehugger 2012.06.13. 10:29:33

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Persze, de most nem a költségvetésről volt szó, vagy a Függetlenségi Nyilatkozatról.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.13. 10:37:18

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Á ez fotosop. :D
Vagy később intézte el, hogy ne kelljen befizetni.
De igazából, a két millából csak kijön a havi szabálysértése szegénynek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.13. 10:54:25

@dr. mesterseges szinezek: Meg a BKV szekunak aztán van jogköre lekapcsolni a tolvajt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.13. 10:58:42

@Facehugger: jah kérem, az ámcsiknak fussa ilyen pruccos segélyhívó rencerre. nincs is annyi gyilkosság ott, mint nálunk!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.13. 11:19:44

@B Tomi: Saját tapasztalatom szerint meg igen, néha többet is. Mint egy meglepően értelmes kiégőfélben lévő ügyeletes mondta: "Elnézést uram, de az egész megyében egyedül veszem éjszaka a hívásokat."

salamander 2012.06.13. 11:22:57

@nicknev1:
Hát elolvashatnád, amit írtam!
Ha egy normális (közepes képességű) közigazgatási szakember aki pl. jogász is megszervezhetné ez a projektet, nem ismernél rá a testületre...

Mondom nem kellene többet az ajtókat zárni, mert nem lenne ki elől...

***

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.13. 11:24:38

@salamander: Nem a szervezés ott a nagyobb gond, hanem hogy a közteresek között elég sok a portás-szindrómás wannabe Napóleon...

Netszamuráj 2012.06.13. 11:26:20

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Jósvafő fele laksz? Irigyellek, a legszebb helye az országnak szvsz. (Mármint földrajzilag legszebb.)

dr. mesterséges színezék 2012.06.13. 11:26:59

@Facehugger: "Amióta van 112, az egész rendszer fos."

Viszonylag friss a jogsim, csak jövőre lesz 10 éves. Amikor szerezgettem megfele, az eü oktatást egy hivatásáért élő-haló mentős tartotta.
Ő többször felhívta a figyelmünket arra, hogy ha tényleg életmentésről van szó, eszünkbe ne jusson a 112-t tárcsázni, mert az egy lépés hátrányt jelent.

krausz2 2012.06.13. 11:30:30

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

Hát kivételek mindig vannak!De mindannyian tudjuk, hogy nem ezekről beszélünk.
Azokról szólunk akiktől mi is-köznép- és a rendőrök is láthatóan félnek.
Azokról akik miatt pl. a hajógyári szigetre nem léphetett be senki. Akiknek
a jogosítványai túl mutatnak a jogállam keretein. Azok akik megtehetik, hogy nem veszik fel a telefont- és nem csak a rendőrség hanem pl. ELMÜ is-akiknek mindegy, hogy hogyan csak nyereségük legyen.Erre mondják állam ők az államban!

dtomika 2012.06.13. 11:34:29

@ColT:
A rendőrség a mindenkori kormány erőszak szervezete

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.13. 11:44:19

@Netszamuráj: Sajnos már 31 éve nem. De szoktunk arra járni azért.

Jofiu 2012.06.13. 11:44:39

"Ez a tűzoltóság üzenetrögzítője"

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.13. 11:44:43

@dtomika: Azt érteni.
Csak egy jó ideig azért bűnüldözéssel is foglalkoztak. Most már annyira nem.
De az se lenne baj, ha nem hazudnák, hogy igen.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2012.06.13. 11:48:03

@igazságos:
Ezt írta: "bedobtam az aprót"
az apró az fémpénz. de ha az 500-as mégiscsak apró neki, azt tutira nem lehet "bedobni"

@Dr Jozef Vengloš: igen, ez lehet a megoldás.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.13. 11:49:44

@dtomika: Maga az állam a mindenkori uralkodó osztály erőszakszervezete, ha már (homár) itt tartunk.

rcfan 2012.06.13. 12:02:38

REND ŐREI tegyétek végre azt, amiért kellene lennetek ebben az országban.
Ébresztő !!!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.13. 12:19:28

@rcfan: Ne riogasd már őket, mert ha valamelyik megijed, rögtön leszopja a stukkerét...

dtomika 2012.06.13. 13:04:26

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
MI adtunk nekik ilyen nagy felhatalmazást,
mármint, hogy "MI" választók, és ha ebből nem tanultunk, és 2014-ben nem változtatunk , akkor.................
hmmmm , mi is lessz ?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.13. 13:09:25

@dtomika: Min változtatunk?
A következő kormány miért ne lopna gátlástalanul, akárki is lesz az.

XCat 2012.06.13. 13:12:30

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Az egyetlen valóban undorító tulajdonságom, hogy még mindig nem fogtam fel, hogy nem érdemes emberszámba venni titeket. Na sebaj, majd azt is kiharcoljátok.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.13. 13:39:30

@dtomika: Az államnak, mint erőszakszervezetnek a létezése teljesen független a képviseleti demokrácia létezésétől, működésétől, kiteljesedésétől vagy hiányosságaitól.
A bürokratikus államrendnek már van valami köze hozzá, legalábbis elvileg. "Senkinek a vagyona és élete nincs addig biztonságban, míg ülésezik a törvényhozó országgyűlés" - írta Parkinson, Londonban, 1946-ban (amikor még Kovács László sem sajnálta), úgy, hogy a mi politikusainkat ab ovo nem is ismerhette.

@PlastiCat: Ne hidd! Sokféle hiányban, mondhatnám fogyatékosságban szenvedhetsz, de az undorító szokások és megnyilvánulások hiánya nem tartozik ezek közé. De pont ezért szeretünk...

Peetee 2012.06.13. 13:39:57

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

Nem, mert a fékezgetős manővereknél volt,h csak 80al ment a forgalom mindkét sávon, mert nem engedett senkit előzni...

Ennek egyébként mi köze ahhoz, hogy a rendőrség nem végzi el az alapvető feladatokat sem? hogy állampolgárként félni kell, mert ugyanez történik ha betörnek hozzád, és arra ébredsz,h éppen erőszakolják a feleségedet!!!

XCat 2012.06.13. 13:41:00

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Nem kell hinnem. Tudom.:)

Én egészen másért szeretlek téged.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.13. 13:51:09

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: " Az államnak, mint erőszakszervezetnek a létezése teljesen független a képviseleti demokrácia létezésétől, működésétől, kiteljesedésétől vagy hiányosságaitól. "

Egy tökéletes világban :D
De nem itt!!!! :D

dr. mesterséges színezék 2012.06.13. 13:56:58

@PlastiCat: "De mit csináljon vele? Ellopott 2000 forintot egy automatából, nagy dolog. "

Mondjuk minimum annyit, mint az egyébként steril, de "lejárt" eüdobozzal közlekedő adófizetővel.

XCat 2012.06.13. 14:31:29

@dr. mesterseges szinezek: Kevered a közlekedési rendőrt az ügyeletessel. Ha viszkető pénisszel a szemészetre mégy, vagy rohammentőt akarsz hívni a hajhullásodhoz, onnan is el fognak zavarni, hogy ez nem az ő dolguk.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.13. 14:32:36

@ColT: Itt is. Lehetne itt a legtökéletesebb és legidiótább demokrácia is, a bürokretikus rendszer offolná. Ugyanígy a diktatúrát is, annak ellenére, hogy történelmi-, társadalom-lélektani és genetikai okok miatt nálunk az államapparátus tagjainak többsége baloldalinak mondott (internáci) érzelmű.

M_R 2012.06.13. 16:01:58

rendőr = egyenruhás bűnöző

Xezs 2012.06.13. 20:31:15

@Kifordított kacagány: Én különben nem értem ezt, hogy miért várják el egyesek, hogy a seggüket is körbenyaljuk ezeknek a tetveknek. A normális ember mindig is el fogja kerülni őket, és gyanúsnak fogja találni mindet. Egy demokráciában jogom van elzárkózni azoktól, akikkel még egy szót sem szeretnék beszélni és látni sem szeretném őket.

Xezs 2012.06.13. 20:37:21

@B Tomi: Nyilván túloznak az emberek, én pl. nem ismerek olyat, aki 10 percig képes lenne hallgatni a kicsöngés hangját.

Ettől függetlenül szar a rendőrség, mert egyrészt alulmotiváltak a tagjai, másrészt semmi sincs a kezükben, amivel hatni tudnának a sok tahóra. Ha valamelyik pl. lőni mer, hónapokig magyarázkodhat a bíróságon, hogy miért lőtt.

Amerikában meg sörétes van a rendőrautóban. Kis különbség.

Xezs 2012.06.13. 22:49:58

Na, itt is egy friss cikk, nem tudom mi a tökről vitatkoztunk itt eddig:

hvg.hu/itthon/20120613_magyar_prostitualtak_hollandiaban

"A Hollandiában dolgoztatott magyar nők többsége 18 és 23 év közötti, általában cigány származású"

"van olyan is, akit a saját családja ad el"

Xezs 2012.06.14. 00:06:45

@PlastiCat: Te nem szoktad sajnálni az embiket, mi lett veled?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.14. 10:14:27

@PlastiCat: A borzalmas az, hogy ez "kultúrájuk része", és nem maradnak végleg kint. Kevésből lehet "madám", a kivénhedt kurvák meg sehol sem kapósak, de ezt nem én tudom itt a legjobban...

Balint Gyuri bacsi 2012.06.15. 23:19:17

A rendorseg nem erted van de teged fosztogat. az allam nem erted van csak teged fosztogat. Keruld mindkettot, jobban jarsz!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.06.18. 12:44:34

@Xezs: "Jól tetted, ügyes vagy."
Inkább hülye. De többen voltunk és haver kocsiját törték fel. Megkockáztattuk... :)
Szerencsénkre pancser volt az elkövető...

Xezs 2012.06.18. 19:55:33

@TrueY: A legtöbb egyébként ilyenkor menekülőre fogja, mert nem akar lebukni. Ezeknek általában sok saruk van, nem akarnak egy meló miatt megbukni még 30 másikkal. Hogy rohadna meg mindegyik, amelyik autót vagy bármit lop.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2012.06.19. 20:11:01

Ehhez muszáj hozzászólnom. egyszer én is ebből az automatából akartam jegyet venni. Odajött hozzám egy cigány féreg, és valami használt jegyet akart nekem eladni. mondtam neki, hogy kösz, de nincs szükségem hamisított kamu jegyre. Gyerekek, majdnem nekem esett, csoda, hogy nem vert/késelt meg. Egy csomó rendőr szokott lenni a nyugatinál, akkor persze senki sem volt ott. Szóltam a békávé hős őreinek, de kábé szartak a fejemre. Szóval csak óvatosan, ha ti is huszonéves nők vagytok, mint én és nem kigyúrt 200 kilós állatok, akik optimálisan ki tudnák a szart is taposni az ilyen cigány férgekből.

Xezs 2012.06.19. 20:26:33

@Reálhozam Bukta: Amúgy ki az a barom, aki vesz tőle bármit is? Nem akarom elhinni, hogy ez akkora biznisz neki, hacsak nem az a biznisz, hogy ahogy előveszed a tárcádat, már el is futott vele.

Állítom hogy ha normálisan dolgoznának, több pénzük lenne, mint az ilyen himihumi semmitevésekből, mint a használtjegy-árusítás.

warisover 2012.07.03. 11:49:27

@Környezettudatos: "ha beszüntetnék/feloszlatnák a rendőrséget, akkor a korrupciót és szervezett bűnözést reprezentáló mutatói nagyságrendekkel javulna az országnak. Ha még a politikusainkat is lecsuknák, akkor egész tisztességes kis ország lenne ..."

Egyértelmű, oszlassuk fel a rendőrséget, és csukassuk le a politikusokat. Majd szüntessük be a lisztet, és ünneplejük meg egy jó kis kenyér sütéssel :). Mellesleg tényleg, rendőrség nélkül nem lenne korrupció (ami a bűncselekmény elkövetésének gátjának a megvásárlását jelenti), tehát a bűnözésnek ezen a fajtája, a gátak megszünésével, szinte teljesen eltűnne. A Tehát kurva tisztességesen, őszinte és nyílt módon gyilkolna és lopna mindenki.

(a mé szted most mivan Bmeg, ébredjé má fő mindenki nyíltan lopik ebben az országban stílusú, üzenetű kommenteket légyszi ne)

UI.: A rendőrség kapja be, remélem eljutunk majd egyszer odáig hogy nem traktor árnyékában szocializálódott barlanglakók ülnek a szocreál irodákban...

Reactor 2016.02.03. 02:45:01

Elég ócska trükk, anno a pénzbedobós telefonokkal művelték ezt errefelé kedvenc buckalakó honfitársaink. Nem tudom, mennyi nyereséget könyvelhettek el összesen, de az lett a vége, hogy valakik kifigyelték, mi lehet az oka, hogy az érmés telefonok úgy működnek egy ideje mint a cseresznyés tőzsdék, csak nyelik a pénzt, de vissza nem adnak, tettenérték az illetőt, és irgalmatlanul elverték, konkrétan mindkét keze és lába eltört. Azóta a telefonok csodálatosmód mindig visszaadják az aprót. Lehetséges hogy itt is ezt kellett volna.

Eddig még nem nyelte be BKV automata a pénzemet, olyat viszont kb. minden megállóban láttam hogy ronccsá van törve az automata, gondolom a kevésbé elmés KGSTindiánok samukalapáccsal kérték el tőle a napi bevételt. Sajnos ez eléggé rendszeres.

@Környezettudatos: Teljes mértékig egyetértek. Valahol a messzeségben pedig Don Pintér hangja száll hozzám: "két hét alatt rend lesz"
Azt kellett volna mondani hogy bakancsos, fekete ruhás nemzetinácigárdista fosztogatja a BKV automatáit, egyből ott termett volna a fél ország rendőrsége, a tini nindzsa tekesekkel együtt, neféljcsak...
süti beállítások módosítása