Tékozló Homár

Humanitárius segély a Ryanair utasainak

2012.06.21. 00:00 | jackyll | komment

 ryanair_fireresistant.jpg

Jó hír a smucig Ryanair utasainak, hogy a Budapest Airport megkegyelmezett nekik, és nem kell aluminizált kohászruhát szerezniük, ha repülni akarnak. A cég napok alatt felismerte a Pulitzer-várományos fotótémát, ahogy a hagyományosan 30-45 perces szabad ég alatt várakozás ropogósra pirított túlélői reménytelenül beleragadnak a fortyogó aszfaltba, úgyhogy erről lecsúsztunk. Az érkező utasokat azért lehet, hogy slaggal locsolni kellene, hiszen nekik már nem jár busz. Instant vízespólóverseny!

A hatóságokkal történt egyeztetésnek megfelelően délelőtt 10.00 és délután 18.00 óra között ideiglenesen felfüggesztették 2A terminál forgalmi előterén a kigyaloglásos gépmegközelítési módszert. Az utasokat a nappali órákban, amíg a hőségriasztás érvényben van, ismét autóbuszok szállítják az induló gépekhez, az érkező utasok azonban továbbra is gyalogosan hagyják el a repülőgépet.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

XCat 2012.06.21. 14:02:46

@Emberiségellenes háztartási gép: Elvégre azért csinálod. Ami persze nem baj, és még csak nem is új találmány.
A svédek is baromitoleráns nép volt, amíg nem volt mit tolerálni. Aztán megjöttek a béványdorlók, és eszükbe jutott, hogy azt ők nem is úgy gondolták. :))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 14:04:57

@Emberiségellenes háztartási gép: a pornón ki háborog? legfeljebb a pápa, mer neki ugye tilos a kuki.

egyezzünk meg abba, hogy otthon dugni, mint a filmekbe, teljesen okés, ellenbe otthon arcokat lerágni már kevésbé elfogadott. tudom, te nem így gondolod...

XCat 2012.06.21. 14:08:40

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Én, például. Meg a jobbérzésű/ízlésű, jobban nevelt, kulturáltabb emberek úgy általában. Én ugyan lihegni sem arra szoktam, de a többiek nevében nem nyilatkozhatom.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 14:09:41

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Miért találkoznék Én pszichiáterrel? Hol bent? Őrjöngdében?

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 14:12:01

@RipCat: Igazából nem. Sőt igyekszem visszafogni Magam. Nem is volt hiszti már jó ideje. Legalábbis miattam.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.06.21. 14:12:18

@Seang Lee: Ezt csak megerősíteni tudom, egyszer utaztam együtt egy ex-Malév, most Ryanair-pilótával és folyamatosan dőlt belőle a panasz. Például akkor konkrétan dolgozni ment és ő fizette a repjegyét, ami a Melévnál elképzelhetetlen lett volna...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.21. 14:12:53

a pornó teljesen elfogadott. max nem nézem, de tudomásul veszem, hogy másnak tetszik.

Féli meg kicsit lökött, szereti a véres dolgokat, csak félő hogy egyszer nem elégszik meg a virtuális horrorral, hanem neki áll csinálni különböző dolgokat, amin megfogunk lepődni..és mindenki sivalkodni fog, hogy ezt lehetett a kommentjeiből látni, és senki nem csinált semmit..

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 14:15:27

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Tudom is Én már mi az elfogadott, nem is érdekel. Én a koitálást érzem gusztustalannak, az arcevés meg egy extrém és egyedi történet, amit megosztottam másokkal. Nem kell ezt túlmisztifikálni.

XCat 2012.06.21. 14:17:21

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Semennyit nem nézem. Furcsa, mi?

@Emberiségellenes háztartási gép: Látod hogy hisztigörcsölés van minden szaron, ami az Imbecille Szánsájn ovi lakóinak nem tetszik.. mondjuk néha szórakoztató. Szarjál rájuk, szvsz.

Manyecska 2012.06.21. 14:18:03

@atpijkamo: óóóóén ezt már egy hete láttam...

XCat 2012.06.21. 14:18:39

@batgirl: Az ilyen passzíagresszív kis köcsögök mint ti, sokkal előbb baltát fognak, hidd el nekem. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 14:18:53

@batgirl: :DDD A szomszéd meg majd elmondja a kamerának, hogy mindig udvariasan köszöntem, és levittem a szemetet? :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.21. 14:20:30

@RipCat: pedig jót tenne neked. a felhasználatlan cekcuális energiák előbb -utóbb zavart okoznak az egyed rendeltetésszerű működésében. ez neked @Emberiségellenes háztartási gép: is szól.

XCat 2012.06.21. 14:20:33

@RipCat: pluszvé

@Emberiségellenes háztartási gép: Leviszed? Költözz már mellém, az én szomszédaim a kuka elé dobálják... meg volt egy majom, aki egy hétig az ajtó előtt tárolta. Agyon volt sértődve, amikor rászóltak. :))

XCat 2012.06.21. 14:22:07

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Te is ilyen reneccánsz zsiráf vagy, aki mindenhez ért?

A zavart csillagom a kispajtásaidban, meg a saját fejedben keresd. Az enyémmel foglalkoznak nálad okosabbak, ha éppen van mivel. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 14:22:38

@RipCat: Az internet nagy előnye, hogy ha megunom egyszerűen lekapcsolom, felmegyek a tetőre, és estére már senki se emlékszik semmire, mert addigra van új romlottpizzás poszt. :D

XCat 2012.06.21. 14:24:10

@Emberiségellenes háztartási gép: Téged meg seggbe foglak rúgni, nekem kurvára nincs most időm hülyéékkel baszkódni.

"és estére már senki se emlékszik semmire, "

Ezt vitatom. Emlékeznek ezek, csak a saját torz kis tudatukon átszűrve. Majd ha ráérek, megkeresem hogy ez miért bájos.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.06.21. 14:25:00

@Comandante en Jefe: A Ryanair azért csinálja ezt, mert erre van igény. A tömegeknek olcsón hirdetett jegy kell és nem ismerik a minőségi kiszolgálást. Az utazókönönség is hasonlóan minősíthetetlen, mint maga a légitársaság. Ölik egymást az emberek a helyekért.

Szomorú, hogy nem egy kis cégről beszélünk, hanem Európa 2. legnagyobb légitársaságáról...

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 14:25:53

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Nincsenek semmiféle felhasználatlan szexuális energiák, ezért is vagyok egyedi.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.21. 14:26:02

@Emberiségellenes háztartási gép: igen, és milyen jólnevelt fijú volt..stb..stb..egy légynek sem tudna ártani..

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 14:27:27

@RipCat: Olyannyira leviszem, hogy állandóan azon szívózik, hogy mindig tele vannak a kukák, miért termelünk ennyi szemetet. Holott nekem kábé 2 hét alatt gyűlik össze egyetlen nagyobb zsáknyi...

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 14:29:10

@RipCat: Hát pedig úgy érzem, hogy már századszor mondok el dolgokat, de mintha folyton elfelejtenék. Persze lehet csak úgy tesznek.

XCat 2012.06.21. 14:29:53

@Emberiségellenes háztartási gép: Fel sem nagyon fogják, szerintem. De tényleg muszáj velük foglalkozni? :))

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 14:30:57

@batgirl: Tényleg az vagyok, ezt mindenki tanúsíthatja aki ismer.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 14:32:10

@RipCat: Nem. Most például megéheztem. (Nem az arcevés miatt, mielőtt jönne a sikítás, hanem csak mert ebédidő van.)

XCat 2012.06.21. 14:35:00

@online távmunkás: Nem értem, min vagytok megbotránkozva. Amíg a repülés a gazdagok méregdrága kiváltsága volt, addig ahhoz csinálták a szolgáltatásokat is. Mióta mindenki repked mint a mérgezett egér, töredékáron várnák el ugyanazt.

Az emberiség nagy részét nem érdemes minősíteni. A metró pl. miért van összegraffitizve?

Itt jegyezném meg, hogy respekt annak a két biztonságinak, aki az utazóközönség előtt pofozta fel a festéksprayes kölyköt a minap.

XCat 2012.06.21. 14:36:09

@Emberiségellenes háztartási gép: Vajaskenyeret paprikával meg ipari mennyiségű kávéval fel tudok ajánlani.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 14:42:04

@RipCat: Vajat, margarint sose teszek a kenyérre. Olcsó, ízetlen szalámit szoktam rárakni, azt megkenem erőspaprikakérremel és megszórom egy kis fűszerkeverékkel. Most azonban bajban vagyok, mert úgy látom a Spar beszüntette ezt a féle szalámit, és már csak drágák, illetve szarok maradtak. Kell valami új stratégia.

XCat 2012.06.21. 14:43:03

Szalámim nincs most. Ilyen melegben nem eszem dögöt.
Vaj, nem margarin. :)

XCat 2012.06.21. 14:44:07

... Egyszer véletlenül kint hagytam a margarint nyáron, és mikor megnéztem, ilyen undorító ocsmányolajos lében úszkáló cafatok voltak benne... azóta nem vagyok hajlandó megenni.

XCat 2012.06.21. 14:45:23

Jah hogy te vajat sem... nem baj. Pirítósra sem?

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 14:49:08

@RipCat: Jobban szeretem a sajtot, de az túl drága.

Pirítósra jó a vaj, mert elolvad, de mondjuk nem szoktam pirítóst enni. Igazából sose értettem miért kell mindig valamit a kenyérre kenceficézni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.06.21. 14:57:44

@RipCat: Meg vagyok döbbenve! Egyetértek veled majomverésileg.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 15:00:58

@RipCat: A margarin az olaj, de valahogy ráveszik, hogy szilárd legyen. Ez benne a tudomány.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 15:07:26

@Emberiségellenes háztartási gép: "azt a fekete toklászos izét, amit a szovjetek kenyérnek neveztek"

Az orosz savanyú kenyér az nagyon finom!

Meg a finn lyukas kenyér is. Felfűzték egy rúdra, feltették az eresz alá, egy évig elállt. Mikor frissen veszem a boltban, fel kell darabolni és megszárítani, mert úgy a finom.

XCat 2012.06.21. 15:11:12

@atpijkamo: Hullalével nem biztos. Meg a minőségellenőrzési osztályuk sem lehetett annyira fejlett...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.06.21. 15:23:35

@RipCat: Egyszer repültem Ryanairrel, mert a Malév csődje után normális légitársaság nem repült oda. A jegy + bőrönd szállításának ára magasabb volt, mint tavaly a Malév jegy. Ennyit a töredékárról.

Annyit még érdemes tudni, hogy a Ryanairrel utazó csürhék miatt a reptéri alkalmazottaktól sem várhatsz semmilyen kedvességet, ha meglátják a kezedben a Ryanair jegyet...

XCat 2012.06.21. 15:26:56

Tényleg muszáj lesz mostmár kipróbálnom ezt a rájenert.

Brüsszel jó hely? Oda a legolcsóbb a jegy, megnézem magamnak.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.06.21. 15:28:49

@Seang Lee:
Durva! Akkor ők nem pilóták, hanem repülő kísérők nem? :)

Eccer voltam Wizz-en, ott is bemondták, hogy a otómata teszi le a gépet, de azért az emberek megtapsolták őt is, meg Valamilyen Andrást is, hogy bekapcsolta, holott nappal, szélcsendben, jó időben pattantunk vagy kettőt az aszfalton...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 15:37:24

@RipCat: Hát vannak különböző élethelyzetek. Ha megengedhetem magamnak, akkor válogatós vagyok. Ha nem, akkor inkább csak próbálok nem éhenhalni.

(Hát azt nem tudom, arcot ennék-e, de annyira nem vagyok kiváncsi, hogy kipróbáljam...)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 15:40:05

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: Életben maradtatok? Igen? Na, akkor az egy sikeres leszállás volt. ... Van akinek semmi sem elég jó.

"Idős hölgy kérdezi a sztyuvit egy goromba leszállás után:
- Kisasszony kérem, mi most akkor leszálltunk, vagy lelőttek minket?"

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 15:41:31

@RipCat: Monygyuk Párizs vagy London egy pöttyet izgalmasabb.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2012.06.21. 15:43:13

@RipCat:
(Tanács részemről: ha dönthetsz, olyankor menj, amikor a qtya sem akar, turistás időszakot nagy ívben kerüld el, jóelőre vedd meg a jegyet, hagyjál bazi sok tartalékidőt, csomagot csekkold le, hogy megfelel-e a méreteknek mm-re, nyomtasd ki a beszállókártyát előre...:)

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2012.06.21. 15:45:01

(ja igen, és nem célszerű hagyni, hogy a ryanair váltson neked valutát, 99,99%, hogy a bankkal jobban jársz.)

XCat 2012.06.21. 15:46:31

@atpijkamo: Franciául sajnos nem tudok eléggé... anglia meg... franc tudja, lehet hogy megdumálom Venglost, mutassa meg a pelikánt. De úgy általában nem szeressem.

@Comandante en Jefe: Nem készülök csomagot vinni. Fél liter víz, egy szendvics, telefon, bankkártya... két bugyit meg két pár zoknit majd veszek ott.

12000 forintos átlagáron sztem mindenki akar. :) A többit megfogadom, köcce.

XCat 2012.06.21. 15:47:57

@atpijkamo: Szerintem te nem ennél, előbb halnál éhen. De a helyi pacifista klubból pl. simán kinézem. :D

XCat 2012.06.21. 15:49:30

Akkormár róma. Leülök az angyalvár elé, elkezdem bambulni, és megvárom amíg kijönnek értem. :DDDD

krausz2 2012.06.21. 15:52:22

Hát kedveseim! Ha valaki a piacon rohadt gyümölcsöt akar vásárolni zárás elött mert az "olcsó" az hagyni kell - jó étvágyat hozzá.
Úgy, hogy szépen fogja be a pofáját mindenki aki ezzel a dzsuvás bandával repül mert olcsó. És ez így van a BKV-val is.Olcsó repülő olcsó villamos-busz örülj, hogy repül és ne reklamálj, hogy meleg az aszfalt örülj, hogy nem kell állnod-még- mert ez az elmebeteg társaság azt is be akarta vezetni. És ez most nem vicc,olvas utána és akkor vegyél jegyet ha mersz..

medvetoka 2012.06.21. 15:53:39

@batgirl: és mennyiért vagy hajlandó szöveget érteni?:)))

krausz2 2012.06.21. 16:03:58

@medvetoka: Mondj egy világvárost ahol
35Euro-ért egy hónapig utazgathatsz korlátlanul?

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2012.06.21. 16:05:55

@RipCat:
tetszik a hozzáállás!
(vizet nem vihetsz át a szekuricsin, gondolom, tudod. viszont üres palackot igen, csap meg van.)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 16:06:15

@RipCat: "te nem ennél"

TE megennéd a nyers lóhúst? Gusztusosan tálalva, persze.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2012.06.21. 16:07:58

@krausz2:
szerintem ne te mondd meg, hogy ki fogja be a pofáját.

Ha a rohadt gyümölcs szép oldala van kifelé fordítva, és miután megveszed, és látod, hogy a másik fele tök rohadt, akkor át vagy baxva. Tök mindegy, mennyi volt az ára.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 16:08:02

@RipCat: "Franciául sajnos nem tudok eléggé"

Párizshoz az nem kell. Én is túléltem többször a puszta angolommal. Ha rájönnek, hogy nem is vagy angol, akkor meg egyenesen kedvesek. A bagettre meg rámutatol, hogy aztat kéred.

XCat 2012.06.21. 16:09:49

@Comandante en Jefe: Annyira nem vagyok bátor, hogy csapvizet igyak, de ahogy ismerem magam, úgyis elfogy amíg sorbanállunk. :)

@atpijkamo: Nem. Tudom, te sok marhaságot megettél már, de ez más.

Párizsról van valami urbanlegend, hogy tudnak angolul, de nem akarnak, nem?

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2012.06.21. 16:13:23

@RipCat:
Szerintem ne aggódj emiatt. A franciákról szokták ezt mondani általában, de szerintem egyrészt Párizs azért világváros, ott kevésbé igaz, másrészt változik ez a hozzáállás.
Ha megtanulsz annyit, hogy "Bonzsúr, zsö nö párl pá fránszé", akkor meg szívesebben segítenek.

(A budapesti csapvízzel amúgy szerintem semmi baj, sőt. Kicsit várni kell ,menjen ki belőle a klór.)

XCat 2012.06.21. 16:21:24

@Comandante en Jefe: Inkább megtanulok előtte, legalább kicsit. :D

Csapvíz; igyál 4-5 évig csak ásványvizet, és utána kóstold meg. ;)

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2012.06.21. 16:25:41

@RipCat:
Az is jó, ha megtanulsz, sőt, de csak emiatt szerintem se maradj itthon.

Amúgy ásványvíz? Annyiért már sört is kapni! :)

XCat 2012.06.21. 16:25:58

@atpijkamo: Általában a szélesen sokat mosolygás mindenhol segít mindenben. Némelyik morcosabb szerv marhalátványosan lepődik meg, ha direkt kedves vagy vele. Szokott látszani rajtuk, hogy nagyon nem értik hogy ezt most miért.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 16:30:04

@RipCat: Voltam Fo.-ban '82-ben, '88-ban, aztán 2003-ban, diákszállás, kemping, motel, eccer se vesztem el, és nyelvi nehézségre sem emlékszek. Párizs kisugárzása átütő erejű. Loire völgye gyönyörű... Délen cuki kis falvak vannak a dombok tetejin...

Utálják az angolokat, gondolom amerikaiakat is, de ha nyilvánvalóvá teszed, hogy neked se anyanyelved, nagyon erőlködnek.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2012.06.21. 16:31:20

@RipCat: Brüsszel tökéletes, ha sörözni szeretnél és szereted a széles kínálatot.
És persze a belgáknál van a legtöbb Michelin-csillagos étterem a lakosság számához mérve, ha ilyesmi érdekel :)

XCat 2012.06.21. 16:34:35

@atpijkamo: @Étteremkritikus: Meggyőztetek... brüsszel ejtve. Párizs. :D

Éttermekért annyira nem vagyok oda, csak kávézókba járok. Sört meg sosem ittem még, nem is hiányzik.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 16:38:27

@RipCat: @Étteremkritikus: Milyen lenne, strandpapucsban bedzsalni egy ilyen mislencsillagos étterembe, és rendelni egy pizzát. Elsírnák magukat.

XCat 2012.06.21. 16:38:52

Észrevettétek már milyen gagyin néznek ki most a 20 évvel ezelőtti, akkor hipertrendi dolgok?

XCat 2012.06.21. 16:41:12

@atpijkamo: Majd ha középvezető leszek. :DDD
Kűfődön velencében pizzáztam utoljára, már nem tudom hol, de nem voltunk túlöltözve. Viszont a pizza a hazai árakhoz képest tökócó volt, valami 25 ezer lírából megúsztuk hárman kávéval, fagyival, vízzel, és mindenki hútkedves volt.

Vissza kéne menni, mielőtt elsüllyed.

XCat 2012.06.21. 16:43:39

*hót

tököm ebbe a rengeteg gombba.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 16:48:38

@RipCat: Néha megyek Velencébe, 2 euro a pizza. De inkább a tenger gyümölcsei kajákat eszem, az se olyan drága.

Felülök ilyen vizibuszra, és vitetem magam körbe.

A legszebb épületeikre kitettek ilyen kokakóla molinókat, majdelhánytam magam.

A turistáktól lépni alig lehet, a legszebb decemberben, akkor egy lélek sehol.

Az a magas téglatorony a főtéren csalás, összeomlott vagy száz éve, és újraépítették.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 16:53:38

@RipCat: Monygyuk a HIFI cuccok pont nem.

Űrsikló se. Japán bullet train. Concorde, Boeing 747. Abrams tank. Pisztolyok. Bevásárlókocsi. Párizsi kocka, defense.

Na több ellenpélda nem jut eszembe.

XCat 2012.06.21. 16:56:06

@atpijkamo: Volt valami vacak a vízben, amit nem néztünk meg, az azóta is érdekel, hogy micsoda... valami templomnak tűnt. A december tényleg nem hülyeség.

Ez videjóklipp volt. Dr Alban bohóckodott valami lila gatyában.

XCat 2012.06.21. 17:06:42

Á megvan, a San Giorgio Maggiore. Na ehhez is a homár kellett, hogy eszembe jusson megnézni.

Brian Cohen 2012.06.21. 17:19:08

@Rókakígyó: Ott konkrétan 1200 disznófarok volt az aznapi szállímány. A feltaláló arról farigcsálta le a húsdarabokat és ízesítette sok fokhagymával. Húsz forint jutalmat kapott az újításáért.

XCat 2012.06.21. 17:20:32

@Brian Cohen: LOL
Micsoda találmány.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 17:47:33

@RipCat: "Volt valami vacak a vízben, amit nem néztünk meg, az azóta is érdekel, hogy micsoda..."

Csibor?

"valami templomnak tűnt"

A tükörképe lesz az.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 18:01:24

@atpijkamo: Van egy gyanúm, hogy a lágerben nem olyat adtak, amit te ismersz ;)

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 18:05:29

@atpijkamo: De legalább új értelmet nyert az "eszem a kis pofidat".

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.21. 18:06:27

@Emberiségellenes háztartási gép: Hát az eléggé egyszerű, nem hiszem, hogy külön variánst fejlesztettek ki puszta szemétségből. A minősége nyilván nem volt a topon, de egyébként se a cárok eledele.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 18:06:47

@RipCat: A sültkrumplijuk is híres. Nem tudom miért, de az.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.21. 18:09:14

@atpijkamo: Nem tudom hogy az eredeti hogy készül, de itt kábé minden szemetet összedaráltak liszt címén, és abból lehetett majszolni napi 20-40 dekát. Sokszor volt marharépaleves is, ami tök finoman hangzik, de az is szar volt állítólag.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2012.06.21. 21:11:26

@atpijkamo: RipCat nem tipikus Ryanair utas, állítólag nem utazott még velük :)

Egyébként a Michelin nem csak a puccos helyeket nézi. Simán lehet olyan Michelin-csillagos helyeket találni Nyugat-Európában, ahol 20-30 euró egy ebéd italokkal együtt.

Én konkrétan Brüsszelben többször ettem a nyomtatott Michelin könyvben szereplő éttermekben és 10-15 euró volt az ebédmenü, amiben a kávé vagy üdítő is benne volt. Ez a kinti bérekhez képest annyi, mint itt egy 1000-1500 forintos ebéd.

XCat 2012.06.21. 21:22:33

@Étteremkritikus: Brüsszel sztem elhalasztom jövő évre, volt pasim fog ott melózni, én meg pofátlanul jól meghívatom majd majd magamat.

Most ráizgultam párizsra.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.22. 08:08:34

@krausz2: bécs.legolcsóbb variációként 30 ajró negyven cent egy hónapra.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2012.06.22. 09:41:42

@atpijkamo: A blogomban egyelőre csak a magyar éttermekről írtam, mert nem sok időm volt. Tervezem, hogy lesz egy poszt az olcsó, de nagyon jó brüsszeli éttermekről és később más városokról is.

Egyébként megnyugtatlak, én nem az a típusú ember vagyok, aki minden héten olyan étterembe jár, ahol fejenként 5 ezer felett van egy ebéd :) Viszont csak olyan éttermet ajánlok, ahol jobban főznek, mint ahogy én vagy bárki a családból. Szerintem étterembe járni akkor éri meg, ha ott jobbat kapsz, mint amit otthon el tudtok készíteni.

Pamuk 2012.06.22. 22:07:05

Azon még nem gondolkodtál, hogy 9 évig csak a fióknak írj és csinálj manipulatív fotosop képeket?
süti beállítások módosítása