Tékozló Homár

T-Homeless lettem

2012.06.22. 16:08 | jackyll | 605 komment

Pál már örült, hogy a T-Home milyen gyorsan bekötötte új lakásába az összes szolgáltatását, aztán pár nappal később kiderült, hogy bár ő használja, a telefonszáma nem létezik a rendszerben, ezért aztán ki is kapcsolták. Hiába mondta le azonban az új előfizetéssel egyidőben a régit, természetesen a régi címre próbálták aktiválni. Egy hónappal később, még mindig nem látszik a vége a komplex műveletnek:

Május közepén családommal új címre költöztünk, ezért a legközelebb eső T-Pontban tévé-telefon-Internet előfizetést kötöttem. Rendkívül kedves, szakszerű kiszolgálás, pillanatok alatt, flottul rögzítettük igényeimet, aláírtam a papírokat és boldogan konstatáltam, milyen remekül működik ma már ez a rendszer. Nehezményeztem ugyan, hogy harminc napot kell várnom a régi számomra ha meg akarom tartani, de a vonal sürgős volt, így új számot igényeltem, a régit pedig lemondtam. Ha már így volt, kértem, hogy a szám legyen titkos az egyre szívósabb telefonos értékesítők miatt. Pár napon belül hívott az ügyfélszolgálat, időpontot egyeztetett velem, melyről abban a pillanatban, hogy letettem a telefont, már érkezett is a visszaigazoló SMS. A műszaki csapat is megérkezett a megbeszélt időben, csont nélkül bekötötték a tévét és a netet, majd újabb időpont egyeztetés és SMS után újabb műszakiak a telefonvonalat is felélesztették. (Öt percen belül meg is szólalt a készülék és máris egy ingyenes vesekővizsgálatra invitált egy ismeretlen asszony.) Mivel amúgy is aktiváltatni akartam a „Kedvenc ország” szolgáltatást, gondoltam egy füst alatt megnézetem az új telefonszámomra vonatkozó tikossági beállításokat. Újból T-Pont, újból rendkívül figyelmes fogadtatás, majd meghökkenés: Az általam bediktált (és többször használt) szám nem látható a számítógépes rendszerben. Nem baj, biztos nem érkezett még be a központba a munkalap. Próbáljuk meg pár nap múlva!

Másnap telefon a T-Home ügyfélszolgálattól:

- Mikor mehetünk bekötni a telefont?
- Köszönöm, de már megtették!
- Az nem lehet!
Mondom a számot.
-Jé, a megadott szám nem a T-Home számtartományába tartozik!

Másnapra a vonalam süket.

T-Pont, immár soron kívüli nagyon kedves kiszolgálás, újabb számot kérek, megsürgetik az ügyintézést. Invitálnak, ha pár napon belül nem oldódik meg a helyzet, bátran menjek vissza.

Új nap, új meglepetés: kábeltévé szolgáltatási szerződés érkezik, helytelenül a régi címemre. Tévéről, telefonról szó sincs benne, így T-pont, megkülönböztetett fogadtatás, szerződés javítása, aláírás, címegyeztetés, elküldés, telefonbekötés sürgetése.

Pár eseménytelen nap után hívom a telefonos ügyfélszolgálatot, kódok, zene, kapcsolás:

- De hiszen itt az áll, hogy ön lemondta a szolgáltatást!
- Igen, a régi címemen lemondtam, az újon pedig akkor épp működött!
- Akkor, újra rendelésbe teszem, ma vagy holnap hívom, mikor élesztjük a vonalat. Csak egy gombnyomás az egész, otthon sem kell lennie.

A negyven perces, zenével és harangjátékokkal fűszerezett egyeztetés után zsibbadt füllel, de megnyugodva teszem le a telefont.

Aztán nem hív, ezért én őket igen, kódok, zene, kapcsolás, új ügyintéző:
- Látom a gépben, de nem teljesen világos
Elmagyarázom.
- Értem, megsürgetem, visszahívom!
- Biztos?
- Biztos!

Most fél órába sem telt, hurrá!

Szaladnak a napok, ő sem hív vissza. Újból hívom őket, kódok, zene, kapcsolás: Kiderül, hogy régi címemre akarnak új számot aktiválni.

- Nem, köszönöm, én az új címemre akarok új számot.
- Az a baj, hogy nem IP telefont kért!
- Az a baj, hogy csak analógon vonalon van „Kedvenc ország” szolgáltatásuk! Kérem, ha már úgyis rögzítik a beszélgetést, szögezzük le, hogy eddig nem jutottunk előrébb.
- Rendben, mondja, intézem, két nap múlva dolgozom legközelebb, akkor hívom!

Picit több mint fél óra, már az összes ügyfélbrómozó T-indulót kívülről fütyülöm. Nem hív, megint én keresem őket, kódok, zene, kapcsolás, név szerint kérem az előző ügyintézőt. Na, kapcsolni azt nem lehet, de csak mondjam! Mondom. Nem az ő asztala, átkapcsol, zene. Új ügyintézőnek újra mondom. Meghallgat, esküszik, hogy ő tényleg elintézi és ő tényleg visszahív. Örülök, de azért megállapodunk, hogy mindezt rögzíti, mint reklamációt. Ő kér, várjak, zene. Zsibbad a karom, ezért kihangosítom, hogy mások is élvezhessék. Visszakapcsolás:

- Reklamációját rögzítettem és elküldtem az illetékeseknek.
- Kérem, küldje el nekem is, mit írt!
- Azt nem lehet, nem tudja a rendszer, majd értesítjük.

Rekord! Egy és negyed óra, forró a mobilom.

Hopp, hogy elszaladt egy hónap! Jön is az első számla, benne régi címemen régi telefonszámom, mellette új TV és internet előfizetésem. Fizetési mód sem stimmel, így telefon az ügyfélszolgálatnak, kódok, zene, kapcsolás. Újból mondom, mi a bajom plusz kérem, stornózzák a számlát, adják ki régi vonalamról a végszámlát a régi fizetési móddal és külön küldjék el az új címre biztosított szolgáltatásokról az új számlát, a kért új fizetési móddal.

- Azt nem lehet, mert ügyfél azonosítója nem változott. Szóljon a bankjának, hogy nem így akar fizetni.
- Maguknak szólok, hogy nem így állapodtunk meg.
- Nem tudok mit tenni!
- Akkor kérem, ezt is csatolja előző reklamációmhoz. Hol és mikor érdeklődhetek?
- Harminc napon belül levélben értesítjük.

A telefonos ügyintézés teljes csőd! Menjek be újra a T-pontba, mert ott legalább kedvesek? Puskás Tivadar és Neumann János szülőföldjén, egy precíz, német, minőségbiztosított multi központban dolgozó, agyontréningelt munkatársainak az általam fellelt egyetlen lelkiismeretes pultos ügyintézőn keresztül kuncsorogjak, hogy úgy töltsék ki a rovatokat és úgy jelöljék be checkboxokat a gépen, ahogy valamikor réges-régen egyszer én is a papíron, aztán nyomják már meg azt a bizonyos gombot? Várjak amíg visszahívnak vagy levelet küldenek? Még nem tudom, csak azt, hogy addig más lehetőség hiányában népes családom a konkurens szolgáltatónál megkötött mobil előfizetéseket kénytelen használni.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Félre Beszélő 2012.06.22. 16:21:45

"...és boldogan konstatáltam, milyen remekül működik ma már ez a rendszer"

Ez a hónap, vagy inkább az év vicce.

Félre Beszélő 2012.06.22. 16:30:36

Lehet, hogy a régi címre kellett volna a régi fizetési móddal egy lemondó nyilatkozatot kitölteni és akkor most az új helyen lenne új fizetési móddal egy új szolgáltatáscsomagod!

A következő az lesz, hogy kijön valaki, hogy leszerelje a már kiépített vezetékbekötést is, és elviszik oda, ahova most költözött az előtettek a lakásban lakó személy. A számlát természetesen továbbra is te kapod a régi címedre, amit azon nyomban be is terhelnek a bankszámládra.

Félre Beszélő 2012.06.22. 16:36:31

Egyébként lehet, hogy jobb lett volna elfogadni az ingyenes vesekő-vizsgálatot és kussolni, mert lehet, hogy ez az egész az ő művük. Vagy azt is el tudom képzelni, hogy a Matáv már a vesekő-bizniszbe is beszállt.

Nem mellesleg, ha nem vették észre, hogy bekötötték, akkor meg pláne nem kellett volna ugatni, mert akkor számla se jöhetett volna. Én használtam így egy évig (akkor még, az axelero előtti időkben) matávnetet: mikor kijött a számla, akkor váltottam egy másik szolgáltatóra. Rá 7 évvel akarták behajtani rajtam az elmaradt egy évet, nagyon kicsi (zéró) sikerrel.

esef 2012.06.22. 16:41:40

be kell menni egy kicsit cigánykodni. ha már egyszer a "népes család" rendelkezésre áll... :D

gelsystem 2012.06.22. 16:41:58

a hamarosan kezdodoo kekszalllag ra valo tekintettel nalam lehet veni oco jominöségű dombornyomott haLYra-EDE feliratu polo T.
te joni hozam, kapni hibatlan minöseg, nem csalodni!!
ha veni nalam polo keto, kapol gyerekcipó..
gyerek laba nem lesz ludtapsz, baaar, harantemelo meg mindig nem erteni...csak kici!!!
te joni be hozam, nem atbasz, fogol te csodalkozni jo uzlet!!!
ha veszel tobb minden kapol ajandek cédét i-s, vagy labadra akcijos zokni....elfaradol, tudsz leülni, kapol vizet is ha szomjazni meg......
.
tehat: dombornyomott haLYra-EDE polo csak nalam, amig keszlet tartani...
.
hivhacc telefonon is:
nojn-huntreTT-nojncih-dráj-dráj-cváj--dráj-dráj-cváj.......rufán
.
rufán nem tunni mit jelenteni, de jól hangzani!!!!!!!!!!!!!!!!!!
.
leszarom ki mit mond: a kékszalag FONOSCH!!!!

cicmen (törölt) 2012.06.22. 16:47:15

Szerintem ma még lesz egy negyedik, még szarabb poszt! Na lássuk!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.22. 16:56:25

@cicmen: nem olyan szar ez.... nemtán egy bankosat akarsz????

FDToth 2012.06.22. 16:58:14

T-Home-tól szabadulni. Visszafele fejlődnek. Sok rossz közül a legrosszabbak!!!!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.22. 16:58:56

@gelsystem: most esett le, hogy te itten komolyan biznicelsz....

ne spammogjunk kéremszépen, mer minnyár én is beírom, hogy két felnőtt meg két gyerek biciklim van ócsón eladó, csóróknak ingyér is odaadom. ezenkívül egy háromszemélyes kanapén is van elvitelre meg kutyamatrac.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.22. 17:07:14

@gelsystem: @Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:

azér a póló kéne :)..... de csak V-nyakkal, mer a kereknyakút nem szeressem.

RiCheta 2012.06.22. 17:24:42

Magyar Posta vállalat... (néhány szekrényükön, eszközükön még mindig ez a név olvasható...)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.22. 17:27:51

veseko ellen megfelelo mennyisegu es minosegu sort kell inni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.22. 17:31:20

fejletteb orszagokban ilyen athelyezes 10 percig tart telefonon
es bevallom 1-2 nap mire ki tudnak jonni a modemmel tv dobozzal, stb.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.06.22. 17:49:48

Trénél nem lehet olyat, hogy szolgáltatás marad, csak a rendszerben megváltoztatják a címet? Mert a leírtak alapján nagyon úgy tűnik, nem regionális, hanem országos nyilvántartású az adatbázisuk.
Az már más kérdés, hogy a kábelek-dobozok átszállítását logisztikailag meg tudnák-e szervezni.

Kifordított kacagány 2012.06.22. 17:54:12

@hagyma: fejlettebb országokban nem ijednek meg attól, ha a vásárló szolgáltatást rendel. marketingben már kurvára erősek vagyunk, van sok szép és ügyes ügyintézőnk, de mikor megkapják a megrendelést, még nem nagyon tudják mit is kellene vele kezdeni.

pefki 2012.06.22. 17:56:42

A bunkók mindenkinek megigérik,hogy visszahívják őket!

CID 2012.06.22. 17:58:55

@hagyma: ja csak emberkénk nem áthelyezést, hanem új bekötést kért, mer így ócsóbb !

Rosszindulatú Vászka 2012.06.22. 18:12:26

"...Öt percen belül meg is szólalt a készülék és máris egy ingyenes vesekővizsgálatra invitált egy ismeretlen asszony..."

Ezt meg honnan spekulálta ki, hogy asszony? Talányos.

Félre Beszélő 2012.06.22. 18:17:33

@Rosszindulatú Vászka: Lehet, hogy már napok óta arra várt, hogy éljen a vonal és felvegye valaki...

Manyecska 2012.06.22. 18:21:18

Jajjmármegint!! Tiszta szerencse hogy most jövök a könyvtárból itt az idő hogy az ágyban múlassam az időt!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 19:00:19

Túl szép volt a gyors bekötés, hogy igaz legyen :D

De ez:
"-Jé, a megadott szám nem a T-Home számtartományába tartozik!"
Partizánszerelők kötötték be? :D

@Rosszindulatú Vászka: Jósnők figyelik a frissen aktivált telefonszámokat :D

Kifordított kacagány 2012.06.22. 19:03:59

@ColT: mondhatni minden csoda 3 napig tart

Manyecska 2012.06.22. 19:21:26

@Rosszindulatú Vászka: ??? hóógy was?:)
Van panda-póz is?:D Vagy tessék??

XCat 2012.06.22. 19:34:15

" új számot igényeltem, a régit pedig lemondtam. "

Ilyet csináltam már én is. Hónapokig keresgélték a nemtudommilyen hitközséget a lakásban... véletlenül az ő régi számukat adták nekem.

XCat 2012.06.22. 19:37:45

Posztoló túl türelmes. Feleennyinél már asztalt kell borogatni.

XCat 2012.06.22. 19:42:19

@Kifordított kacagány: Ők aszonták. De ha akarom, megváltoztathatom jópénzér, valami 15e. Nem akartam.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 19:44:19

@Manyecska: Ha elsőre a panda-póz jut eszedbe, akkor elég egyértelmű :D

XCat 2012.06.22. 19:45:11

Amúgy énsenem tudom eldönteni, hogy direkt szívatnak mindenkit, vagy egyszerűen bénák.

@ColT: Mi az a pandapóz?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 19:45:55

@RipCat: Miért nem úgy vetted fel, hogy "Sátánista gyülekezet, tessék"
Szerintem többet nem hívnak... :)

Kifordított kacagány 2012.06.22. 19:46:15

@RipCat: lám, itt van az eb elhantolva. jó pénzért kaptál volna egy másikat, ahol mint temetkezési vállalkozót kereshettek volna az ügyfelek, amíg jó pénzért nem kaptál volna egy másikat amin......stbstb

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 19:46:58

@RipCat: Kérdezd meg @Manyecska: -t, ő már biztos kiderítette :D

@Kifordított kacagány: Egy olyat kéne, amin adományokat lehet gyűjteni.

XCat 2012.06.22. 19:46:59

"én mán nagyon megváltoztam ám Maunika, 360 fokos fordulatot vettem"

stb.

XCat 2012.06.22. 19:48:08

@ColT: Akkoriban nem voltam sátánista.

@Kifordított kacagány: Érdekes üzleti modell. Nem biztos, hogy teljesen alaptalan.

Kifordított kacagány 2012.06.22. 19:48:21

@ColT: azért elég macerás az összes hívőt ezzel a módszerrel lekoptatni. ráadásul egyeseknek tök mindegy milyen szekta, csak szekta legyen.

Kifordított kacagány 2012.06.22. 19:53:31

@ColT: jó pénzért olyant is kapsz, lehet tényleg jobban járt volna emelt díjasra változtatni a számot, ha már rámosolygott a szerencse

@RipCat: miért, mostanában már sátánista vagy? hogy jön az ilyen?

mivel nálunk ennél kevesebbért is képesek egyesek kib.ni a t. ügyféllel, nem elképzelhetetlen a szándékosság.

Manyecska 2012.06.22. 19:55:31

@ColT: amikor bevernek, és olyan mint a panda?? :)

Manyecska 2012.06.22. 19:57:59

@Manyecska: márhogy a szemem alá, fontosch!!

Manyecska 2012.06.22. 20:01:37

@Rosszindulatú Vászka: ki volt ez az állat aki kitalálta eszt?? :) Na most fexem le.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.22. 20:05:56

szerintem ezzel elleszünk hétvégén.
nekem takarítás a program.
és ti?
tessék megosztani velem, had irigykedjek

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.06.22. 20:07:24

Normális helyeken egy héten belül megcsinálják a számhordozást úgy, hogy még csak nem is szolgáltatón belül, hanem T-Home-ról alternatív szolgáltatóra. És addig is van ideiglenes szám, míg nem hordozódik át az új. Mobilnál dettó, igaz ott 72 órán belül megcsinálják, és addig meg lehet használni a régit.

Kifordított kacagány 2012.06.22. 20:49:17

@Manyecska: á, így már összeállt a kép. nem egészen értettem mitől foltosodik be valaki attól, hogy bevernek neki.

@RipCat: akkor korábban? mindig érdekelt, hogy lesz valakiből sátánpista

@batgirl: holnap még lesz egy kis társadalmi célú tevékenység a melóhelyen, aztán fűnyírás, takarítás, permetezés, lomtalanítás, ilyenek. szerintem a fele sem lesz kész.
irigykedhetsz

XCat 2012.06.22. 20:51:20

@Kifordított kacagány: Ahogyan bármi más. Elhivatottságot érez. :)
Állítólag.

XCat 2012.06.22. 20:58:11

Kóstoljátok meg a hagymás tejfölös ízű ropit. Isteni.

Kifordított kacagány 2012.06.22. 21:03:06

@RipCat: gyanús vagy te nekem, nagyon nagy körülötted a titokzatosság, de majd megkérdezek valami másik szektást, ha találkozok eggyel.

a hagymás tejfölös sült húst jobban kedvelem

XCat 2012.06.22. 21:09:49

@Kifordított kacagány: Körülöttem? Hát nyitott blog vagyok, te. :D

Megdobbent 2012.06.22. 21:21:49

"boldogan konstatáltam, milyen remekül működik ma már ez a rendszer."

Koszonom, nincs tobb kerdesen, majd ertesitjuk.

Kifordított kacagány 2012.06.22. 21:29:42

@RipCat: lehet, csak akkor elveszett a tartalomjegyzék. szokott ott oldalt lenni ilyen, hogy "19?? november: ma sátánista lettem"

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.22. 21:33:40

@ColT: @RipCat: pandakkal ne viccelodjetek, mert megkur benneteket szalaiannamaria, mint a borosbocskort

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.22. 21:35:14

@RipCat: Akkor elszúrtad,hogy új egyházat gründoljál, pedig a hívek már megvoltak. Mondjuk lehettél volna az isten.

Volt egy régi poszt, hogy pizzázó telefonszámát örökölte. Ő meg dühöngött ahelyett, hogy repülőrajttal csinált volna egy saját pizzázót.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.22. 21:39:19

@RipCat: hagyma mindenhez kell ez no kvesson

XCat 2012.06.22. 21:39:22

@atpijkamo: Egy időben gondolkodtunk rajta, aztán sajnos változtak az adószabályok... már nem éri meg.

@hagyma: Jöjjön, nekem bejön a csaj.

@Kifordított kacagány: Miről beszélsz?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.22. 21:40:24

"Bosszantó" - valójában már rezignáltan magunk elé mondós tény - hogy alulfizetett(nek mondott, bár ezek többet nem érdemelnek), low beosztásban lévő, valaha emberszemélynek születettek maszatolnak újra és újra. Tippikus lustaproli és/vagy félkegyelműség határát súroló, azt művészileg és rezzenéstelen arccal mívelő, komapajtási alapon rendszerbebejuttatott ékkövek önkéntelen marijonettbábujétéka ez. Tehát így sajátmagukat is leszerepeltetik persze, de üket védi a rendszer, sajátagyba meg amúgy sem soxor jut el az ilyen. Megvan a maga humora az ilyen köröknek, nem állítom, hogy nem. Tudni kell élvezni.

@RipCat: te készültél erre az estére.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.22. 21:41:45

@ColT: a sor egeszseges
no kvesson
@RipCat: izleseken nem vitatkozunk szamomra semleges, van benne valami amugy, ugy az arcan
dehat orok huseget fogadtam Marynek, aKi most csinalja a szendomat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.22. 21:42:49

ropit meg nem eszunk csak hazibuliban, ezt tavaly tanultam

CBF 2012.06.22. 21:45:17

@gelsystem: Ez a poló dolog komolyan érdekelne, ha nem viccelsz. Ez akár egy fan club alapjait is letehetné. :)

XCat 2012.06.22. 21:51:58

@hagyma: Én szeretem a ropit.

XCat 2012.06.22. 21:57:26

@gelsystem: Egyszer voltam egy kínai balettelőadáson. Kivetítőkön nyomták mellé a kétnyelvű szöveget. Egészen hasonló helyesírással. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.22. 22:00:27

@RipCat: en is de itt atszoktam az ilyen vegyes mixekre
ettol vagyunk dagadtak
meg a sortol

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.22. 22:01:25

http://www.iupui.edu/~psyclubs/snacks[1].jpg

XCat 2012.06.22. 22:10:49

@agresszív kismalac: Ilyen aláfestő izék voltak... a Tökömtudjamilyen Páva sétál a Tavaszi Izéisten Palotájában, meg melyik isten mit csinál, ilyenek.

@hagyma: R O P I!!!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.06.22. 22:16:05

Az megvan, hogy miért szeretik a vakok a ropit?

^LutheR^ 2012.06.22. 22:23:57

Öreg, sehol nem vagy az egy hónapoddal, az én esetemben három hónapot vett igénybe egy számhordozás, annak ellenére, hogy a T-Home irányába kértem. Utána ment egy levél a békéltető testületnek (utólag is köszönöm a közbenjárásukat), ezt követően lapítva kifizették a kötbért. Fontos: a győzelemhez természetesen az is kell, hogy dokumentáltan a T-Home legyen a hülye.

igazságos 2012.06.22. 22:30:47

@Dr Gregory House: ne bánkódjon.

Ebben az országban TELEFONON SEMMIT SE LEHET ELINTÉZNI, már tudhatná az ember.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 22:41:31

Na megjött a asszony, részemről a hétvégére viszlát ;)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.22. 22:56:24

@igazságos: Kéretik nagybetűvel hangoztatni, hogy Kassai sorsára jutunk. Eddig azon rehögtem a legtovább.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.22. 23:01:03

@igazságos: Nem bánkódik. Szerintem is inkább szétb*a az ideg :)

Kifordított kacagány 2012.06.22. 23:05:19

@RipCat: valami szektás blogról, vagy már más a téma?

Kifordított kacagány 2012.06.22. 23:06:49

@ColT: de láthatóan élvezi, mert még mindig nem szakított meg velük minden kapcsolatot

igazságos 2012.06.22. 23:12:31

@Kellemes Zérókomponista: emberben nem csalódtam ekkorát, pedig szerintem ezt a palit a saját kollégái csinálták ki, nagyon gyanúsak.

EZÉRT TART ITT AZ ORSZÁG, mert telefonon semmit se lehet elintézni, így jó? (csak a te kedvedért)

Azért megnyugtatásodra közlöm, én már elmentem magamnak szemüveget csináltatni, napszemcsit is.

@ColT: ez is élvezi, ha szívatják, örömmel írta meg a Homárra. Épeszű ember nem teregeti ki azt, hogy nem sikeres ember, hanem titkolja.

igazságos 2012.06.22. 23:17:50

@hagyma: a sör szar, bárki bármit mondjon, semmi íze sincs. A sört még nem tartom rendes alkoholnak se. Csak vedeled, vedeled, megszokásból.

Aki igazán alkoholista, meg telik neki rá, az minőségi piától rúg be, nem sörtől. Fujj, már a sör gondolatától is kiráz a hideg.

XCat 2012.06.22. 23:18:04

@Kifordított kacagány: Lemaradhattam valahol...

@igazságos: Nocsak. Miért kellene titkolni?

Kifordított kacagány 2012.06.22. 23:20:29

@igazságos: és aki igazi alkoholista és nem telik rá neki?

igazságos 2012.06.22. 23:21:28

@RipCat: egó, meg menőzés szempontjából, hogy a többiek ne tartsanak lúzernek engem, inkább csöndben maradok.

Bár, a fenti esetben nem igazán érvényes ez, hiszen minél nagyobbat szívsz, annál jobb, ha nem plakátolod ki.

Kis ügyeket lehet.

Kifordított kacagány 2012.06.22. 23:23:27

@RipCat: azért kell titkolni, hogy a többi sikertelen nyomi nagyszerűnek érezhesse magát mikor erre az amúgy is nyilvánvaló dologra rájön.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.22. 23:23:54

@igazságos: "mert telefonon semmit se lehet elintézni" Akkor gondolom anno a vezetékes telók kispolgári otthonokba beszállingózása előtt is azért tartottunk ott, ahol.

"így jó?"
Szívemnek kedves.

"szemüveget csináltatni, napszemcsit is"
Fél arcot betöltő, cukit kéretik.

"Épeszű ember nem teregeti ki azt, hogy nem sikeres ember, hanem titkolja."
Amire csak azután jön rá, hogy közzétette. Ilyenalapon mi itt mind sikeresek vagyunk, nemigen titkolunk semmit.. ez lenne a nagy titok?

Én is így voltam a serrel régen. Aztán megismertem pár minőségit.. Amikre nem telik.:D

igazságos 2012.06.22. 23:24:48

@Kifordított kacagány: annak jöhet a pancsolt borok, meg a száz forintos pálinka. :)

Mondjuk ezek hamarabb ölnek.

XCat 2012.06.22. 23:24:56

@igazságos: @Kifordított kacagány: Ahha... értem. (hazudok ám, de nehogy észrevegye valaki.)

England win The Ashes! 2012.06.22. 23:26:59

@igazságos: Próbálj ki mást is a Sárkány sörön kívül. ;-)

igazságos 2012.06.22. 23:28:15

@Dr Jozef Vengloš: mindenfajta sört rühellek, akkor inkább bort. A sör, sör, mindegy, milyen ízesítésű, vagy milyen alkoholtartalmú, egyszerűen ihatatlan a sör.

Kifordított kacagány 2012.06.22. 23:31:22

@igazságos: száz forintos pálinka? annyiért otthon sem főzöm ki.
mellesleg amit otthon főzök ahhoz képest a minőségi szarok sehol sincsenek.

@RipCat: majd úgy teszünk, mint akik elhiszik, jó?

Kifordított kacagány 2012.06.22. 23:35:00

@RipCat: ékes példa arra, hogy nőből vagy:P

XCat 2012.06.22. 23:36:19

@Kifordított kacagány: Akkor viselkedjetek úgy, mintha férfiből lennétek. Mármint, a pöcsösök.

igazságos 2012.06.22. 23:37:12

@Dr Jozef Vengloš: csak láttam egy közeli rokonon, milyen állapotba jutott a piáktól és a cigitől.

Komolyan mondom, nagyon érdekes azt látni egy emberen, hogyan épül le fokozatosan, hogyan szűnnek meg az érzékszervei működni, míg végül elalszik örökre.

Ha szerencsés vagy, ez gyors, ha nem, akkor évekig tart, az az igazi szívás, akkor inkább szívinfartkus.

igazságos 2012.06.22. 23:38:18

@Kifordított kacagány: nem is a pálinkádat kritizáltam. Ha már itt tartunk, a pálinka is szar, attól még büdös is leszel.

Utálom egyébként a piákat, bort sem iszok, néha pezsgőt.

Kifordított kacagány 2012.06.22. 23:43:48

@RipCat: úgy tettem mint aki elhiszi, nem?

@igazságos: ehhez inni sem kell, az idő simán elintézi neked.

England win The Ashes! 2012.06.22. 23:44:46

@igazságos: Idézlek: "mindenfajta sört rühellek, akkor inkább bort." (23:28:15)

Tíz perccel (és három másodperccel később): "Utálom egyébként a piákat, bort sem iszok, néha pezsgőt."

Mindjárt kiderül, hogy pezsgőt sem iszol.

Kifordított kacagány 2012.06.22. 23:46:05

@igazságos: á, nem tudsz te inni, csak finnyáskodsz.

England win The Ashes! 2012.06.22. 23:46:07

@igazságos: Egyébként szomorú és igaz, amit fentebb írsz, de ez nem zárja ki a jó sörök létezését.

Kifordított kacagány 2012.06.22. 23:47:54

@Dr Jozef Vengloš: valójában antialkoholista, csak enged a társadalmi nyomásnak és azért titkolja. nehogy azt higgye itt valaki, hogy nemsikeres ember

igazságos 2012.06.22. 23:49:19

@Dr Jozef Vengloš: borból és pezsgőből is szigorúan édes, esetleg félédes.

De megnyugtatásodra közlöm, csak szilveszterkor.

Nekem azt tanácsolják mindig, rúgjak be.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.23. 00:01:53

@igazságos: "Nekem azt tanácsolják mindig, rúgjak be."
95D

Lehetőleg DankóPistánál ragadjunkle. Áhrg. Témaváltás.

igazságos 2012.06.23. 00:14:24

@Kellemes Zérókomponista: neked mivel lehet a kedvedben járni, bogaram. Áruld már el! Mentem is aludni, na.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.23. 05:01:19

@igazságos: ha erdekel, enm szoktam berugni
mar tobb mint 10 eve nem voltam meg kicsit sem elvarazsolva piatol
a sor egy kellemes uditoital, abbolis a lightosat iszom
en nem azert iszom a sort, hogy berugjak, akkor innek viszkit vagy vodkat, kannasbort stb.
emn a sort azert iszom, merts zeretem

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.23. 08:12:36

@igazságos: Nem vettem észre, hogy évezettel írta volna. A Homár meg már divat :)
Miért lenne amúgy szégyellnivaló, hogy a köcsög idióta szolgáltató hülyesége miatt szívsz?

CID 2012.06.23. 08:23:03

Borból és pezsgőből édeset ????? Pfujjj. Még az ilyenek veszik a szájukra a kúlturált alkohol fogyasztást....

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.23. 09:02:08

@hagyma: "sort, hogy berugjak, akkor innek viszkit vagy vodkat, kannasbort"
Igenn.. kedves olvasók, s íme a felsorolás, melyben a kannásbor NEM kakukktojás!:D Viccesfej vagy te hagyma!

Manyecska 2012.06.23. 10:05:47

@batgirl: szülinap! Kis cshálád lábatlankodik itt. Takarítás múlt héten megvolt a létra tetején egész délelőtt isteni volt!:)

XCat 2012.06.23. 10:15:01

@ColT: Tulajdonképpen ez egy reklámfelület. Mi csak kamunak vagyunk. De ki le nem szarja. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 11:33:31

Lapos mégse múlt ki, pedig már azt hittem.

szmoker (Homo Trollicus) 2012.06.23. 11:42:59

"agyontréningelt munkatársainak"

Egy idomított aprómajomnak több az esze mint a telefonos ügyfélszolgálati droidoknak.
Tudom, én is dolgoztam ott :D

CID 2012.06.23. 11:46:16

@Emberiségellenes háztartási gép: Egy rubensi alkatú nő által hordott melltartó számozása !

CID 2012.06.23. 11:48:16

@szmoker (Homo Trollicus): Milyen igaz, csak hazudni, letagadni meg félreinformálni tudnak :-) mister genya

CID 2012.06.23. 11:50:23

@Manyecska: -nak meg csháládja van, ez nagyonnagyon elszomorít :-o

Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 11:53:52

@CID: Térj inkább vissza a száműzetésbe. Még mindig nem sikerült humortumort növesztened.

CID 2012.06.23. 12:01:09

@Emberiségellenes háztartási gép: figyu csita ne kötekedj már, mert rádküldök egy prostituáltat, aztán kénytelen leszel koitálni. Ha meg rosszkedvemben találsz, a prostinak is himbilimbije lesz, mint neked ;-)

igazságos 2012.06.23. 12:03:50

@Emberiségellenes háztartási gép: lapos már csak ilyen. Hiába offolod le, nem veszi a lapot sosem.

@Kellemes Zérókomponista: kitértem volna a hitemből, ha erre nem fogsz lecsapni. :)

Amúgy te vagy itt a töpszli, tudjátok, milyen típusú emberekre gondoltam, 150 cm - nél alacsonyabbakra, kivétel nélkül csak ezek szoktak engem szekírozni a való életben is. Féltékenyek és irigyek, talán így akarják észrevetetni magukat.

Hiába, nem értek én az alkoholizálási szokásokhoz, elismerem.

igazságos 2012.06.23. 12:05:37

De mintha Lapos kissé változott volna, valahogy a stílusa mintha kiforrottabb lenne. Vagy csak rosszul gondolom?

Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 12:11:52

@igazságos: Rosszul. Ugyanolyan erőlködő vergődést produkál mint korábban.

CID 2012.06.23. 12:12:12

@igazságos: az a te bajod, hogy a korosztályod hímtagjai nem nagyon kedvelik a panírozni való nöstényeket, hacsak ők maguk is nem piknikus testalkatúak, de az meg neked nem túl csábító esztétikailag ! Próbálkozz a négerekkel, úgy tudom azok kedvelik a balra nyúlok asszony, jobbra nyúlok asszony kategóriát ;-)

Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 12:13:37

@igazságos: "150 cm - nél alacsonyabbakra"

Azok már pigmeusok.

CID 2012.06.23. 12:15:23

@Emberiségellenes háztartási gép: Erölködő ? Kitartó ! Be kell valljam, imádlak idegesíteni :-)

Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 12:17:01

@CID: Idegesíteni még sose sikerült. Csak untatni. Igazán lehetnél kicsit kreatívabb.

Mylady 2012.06.23. 12:18:37

@batgirl: Én dolgozom. Lehet irigykedni.

CID 2012.06.23. 12:19:37

@Emberiségellenes háztartási gép: Most miért hazudsz ? Az olyan embi tulajdonság. Nem tesz neked jót ez a sok homározás.

igazságos 2012.06.23. 12:22:29

@Emberiségellenes háztartási gép: nem tudom, fejlődést látok nála valamiért.

@Mylady: itthon? Amúgy meg attól függ, mit, hogyan, kivel. :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.23. 12:24:11

@igazságos: ez pont olyan vót mint abban a topikban ahol sokatszerepeltél. Miszerint hogy aki "beleköt" a helyesírásba az már nagyon meg van sértődve.:D Szójjá ha felnőttél, köszönöm.
Ismertetném újfenn, hogy én úgy éllek túl téged, hogy beszélek hozzád, ez amolyan előrefele menekülés.
Magasságkérdésre nem írhatok semmit: minden karakter csak kisebbrendűségi komplexus által szült lehetne. Mint tudjuk.

Inkább informáljuk egymást a kajáról.

CID körül van valami. Én nem ismerem. Azthiszem nem nő.

CID 2012.06.23. 12:25:33

@igazságos: Mert hülyülsz, ez nyilvánvaló ;-)

igazságos 2012.06.23. 12:28:05

@Kellemes Zérókomponista: ok. De most nincs igazam, aki a helyesírással jön, meg kiemeli a másik helyesírási hibáit, az már akkor nagyon meg van sértődve a másikra, mással nem tud neki visszavágni, csak ezzel. Mások szemében a szálkát észreveszed, de a magadéban a gerendát nem. :)

De most komolyan, nem vagy te 150 cm alatt? Kicsi, pattogó, egyébként halk szavú, csendben sunnyogó, a kutyát nem érdeklő embernek véllek, akihez amúgy senki az égadta világon nem szól, csak aki mellette ül. Ezért az illető, hogy észrevegyék, keres magának egy alanyt, akin kiélheti magát, meg így akarja észrevetetni magát a társaságban.

A másik, valld be, hogy nő vagy, esetleg hermafrodita. :)

igazságos 2012.06.23. 12:29:42

@CID: na látod, ez lehet, sorvad az agyam a sok homározástól, meg zérókomponistától.

CID 2012.06.23. 12:29:52

@Kellemes Zérókomponista: Bölcs meglátás ! A kaja az emésztő rendszeren történő áthaladás előtt, vagy után érdekel ? Csitát megismerve már nem lehet tudni kinek mi a heppje !

igazságos 2012.06.23. 12:32:33

@Emberiségellenes háztartási gép: asszem, jövő héten szabadságolom magam, addig hagyom, Zérókomponista hadd érezze magát sztárnak a távollétemben.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 12:36:19

@igazságos: Ez neked is jár, hisz te vagy a sztár.

CID 2012.06.23. 12:38:20

Jaj @Emberiségellenes háztartási gép: ne mások tollával ékeskedjél már. Majd ha lesz saját ötleted, és produktumod, akkor linkelgesél ! Egyébként én is szoktam arcot enni. Igaz sertését, abálás, paprikázás, fokhagymázás után !

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.23. 12:40:34

@igazságos: magas vagyok. Ezt tényleg kíváncsiságból, szeretném átlátni: rajtad mit élnék ki? Ha lenne valamiféle vitaalap vagy szellemi tőke..
Azabaj, most minden karakteremet úgy veszed, mintha megszólítva érezném magam a teóriáid által (önigazolás).
De hát azelőbb mondtad, hogy általad akarok észrevevődni, most miért kell önmagadat elgáncsolni logikailag?

Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 12:40:42

@CID: Van egy egész jó ötletem. Jelentkezel alanynak?

igazságos 2012.06.23. 12:44:01

Valamiért annál jobban bírom lapost, minél jobban utáljátok a szerencsétlent itt. (ez nem benyalás, én olyat sose tennék)

De nem mondtam ilyet, ha bárki kérdezi, letagadom, mert RipCat még megsértődne rám, úgyhogy gyorsan a számra csaptam.

További szépeket, két hét múlva. Homár fogyókúrára fogom magam.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 12:47:55

@igazságos: Ezt az érzést szánalomnak hívják :)

Miért pont két hét?

Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 12:54:08

@Kellemes Zérókomponista: Őt mindenki utálja. A szerelem nem tudom hogy micsoda, valami embihülyeség.

CID 2012.06.23. 12:54:19

@Emberiségellenes háztartási gép: Persze, hogy jelentkezek ! De azt azért tudd, hogy a te korodban, viszonylag gyakori látogatója voltam a rotten.com-nak. Szóval, nehogy visszanyaljon a fagyi :-)

CID 2012.06.23. 12:57:57

@igazságos: Még szép, hogy nem akarsz benyalni ! Jómagam imádom a francia nyelvjárást, de ha megengeded majd én nyalok, te mást csináljál a nyelvecskéddel, csócsikáddal ;-)

CID 2012.06.23. 13:00:30

@igazságos: ja, két hétnyi eltávot nem kapsz ! Max. 69 órányit ;-)

CID 2012.06.23. 13:02:10

@Kellemes Zérókomponista: megérdemled, oviba kell úgy udvarolni, hogy húzgálod a csajok haját !

Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 13:02:46

@CID: "a te korodban" Miért mennyi vagyok? Biztos tudod :)

"gyakori látogatója voltam a rotten.com-nak" Csak kibújt a szög a zsákból. Egy fokozatot visszaléptél az utálatossági skálán.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.23. 13:07:12

@CID: elkúrtam, örökre el.

Végül a rotten.com fog titeket összebékíteni.

XCat 2012.06.23. 13:08:29

@igazságos: Arra gyanakszom, hogy talált egy lyukat, amin nincsenek fogak belül. :) Még ha ő közelít sem.

Különben nem zavar ha bírod, én valahogy úgy viszonyulok hozzá, mint egy kupac trágyához. Ha belelépek, bosszant, de egyébként teszek rá, hogy a legyek szerint csodálatos találmány.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.23. 13:13:03

@RipCat: kérném az ügy előzményeit, összes dokumentumpaksamétát. Jó lenne átlátni.

XCat 2012.06.23. 13:14:04

Találtam egy Alexander Manilin nevű ürgét. A megszólalásig úgy néz ki, mint aki most lépett ki az Iron Sky-ból.

XCat 2012.06.23. 13:15:20

@Kellemes Zérókomponista: Olvasgassad, ott van minden lepöttyögve. Én már nem emlékszem, mivel indult.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 13:17:38

@RipCat: Én tegnap menyétet vagy görényt láttam átrohanni az utcán. Nemrég állítólag vaddisznó is volt a Városmajorban.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 13:18:51

@Kellemes Zérókomponista: Az előzmények egybevágnak a szomorú jelennel.

CID 2012.06.23. 13:20:30

@igazságos: csak egy jó tanács ! Gondolkodj el nem e kellene változtatni magadon ( na nem a külsődön, az másodlagos ), látsz itt egy elszomorító jövőképet, ne akarj ilyen lenni, te még fiatal vagy, van esélyed, nem úgy, mint ennek itt felül :-)

CID 2012.06.23. 13:29:26

@RipCat: Mindketten trágyák vagyunk én szarvasmarha, te meg macskaszar. Elöbbi hasznos, míg utóbbi max. nyestűzőnek jó !

XCat 2012.06.23. 13:31:41

@CID: A nagyobb kupac mindenképpen te vagy, ebben egyetértünk. :) De ha lehetséges, megkérlek, hogy ne írj nekem.

CID 2012.06.23. 13:37:51

@RipCat: Olyat nem ígérek amit nem akarok betartani, hozzád hasonló idiótával még nem találkoztam, szóval ha nem gond ezen túl is megjegyzem ha bunkó, öntelt, és kielégítetlen ocsmány dögnek tartalak. Intelligenciád ide vagy oda ;-)

Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 13:39:38

@CID: Ha jól emlékszem te nem voltál ott és nem láttad. Kunkorika.

XCat 2012.06.23. 13:45:21

@Emberiségellenes háztartási gép: Van egy ötletem. Próbáljuk meg szeretni.

@CID: Nem is fogsz. Nem forgunk egy közegben. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 13:47:17

@RipCat: Ez azért nem lesz egy könnyű művelet, de szeretem a kihívásokat.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 13:48:41

@CID: Erőltesd meg a kósza agysejteidet, és próbáld megfejteni, te észlény :)

CID 2012.06.23. 13:52:29

@RipCat: Be is baszna, ha plázáznom kellene...

Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 13:53:33

@CID: Fú ez volt ám a beszólás :DD

XCat 2012.06.23. 13:59:01

@Emberiségellenes háztartási gép: Azért túlzásba vinni nem kell. Csak úgy kísérleti jelleggel. :)
Ha nem megy, nem megy, majd mi is leszarjuk, mint a többiek.

CID 2012.06.23. 14:07:50

@RipCat: Na, ez mondjuk nem egy rossz ötlet. Bár csita legalább megmosolyogtat. Na de te bazd+ :-)

XCat 2012.06.23. 14:15:13

@CID: A veledszületett alsóbbrendűséged jólfejlett kisebbségi komplexusban megmutatkozásáról van csak szó.
Ezzel nincs mit tenni, a halálodig így fog maradni. De ne is foglalkozz vele.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 14:16:36

@RipCat: Igazából eddig is csak akkor "szóltam" hozzá, amikor éppen nagyon unatkoztam. Általában minden visszhang nélkül szoktak elhalni a jópofiskodó kommentjei. A végén még felköti magát szegényke.

XCat 2012.06.23. 14:21:27

@Emberiségellenes háztartási gép: Miért kötné? Pesten lakik, nem szegeden mint te, esze van, nem hülye mint te, még előtte az élet, nem úgy mint neked, többre is fogja vinni benne, mint egy nyomorult tés biodroid, nem úgy, mint te.... semmi oka nincs rá, na.

XCat 2012.06.23. 14:23:06

@Emberiségellenes háztartási gép: Afene... bocs, azt hittem, Lapos írta... eskü hogy őt láttam.:D Összecsúszik néha az egész, mióta ennyire megjavították a blogmotort.

XCat 2012.06.23. 14:28:30

@Emberiségellenes háztartási gép: Ő sem fogja egyébként, szerintem. Az az életbekapackodós fajta.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 14:40:43

@RipCat: Biodroid. Ez találó kifejezés.

Egyébként Budán lakom, nem Pesten, és ez fontosch. :D

CID 2012.06.23. 14:59:37

Egyébként, meg jössz egy sörrel @Emberiségellenes háztartási gép: gazdi csak veled foglalkozik már pár órája !

XCat 2012.06.23. 17:49:13

@Dr Jozef Vengloš: Ez a mondat hibás. Most bajnokot akarunk elleni, vagy a bajnokok akarnak elleni?

England win The Ashes! 2012.06.23. 17:55:04

@RipCat: A legaranyosabb az, hogy ez már a javított cím, az eredetiben volt plusz egy szó (ahogy a link szövege mutatja).

Anomalocaris (törölt) 2012.06.23. 23:21:00

El tudná valaki magyarázni, mi az értelme a háromnegyedes gatyáknak?

cicmen (törölt) 2012.06.24. 01:17:08

@Emberiségellenes háztartási gép: El tudná valaki magyarázni, mi az értelme a háromnegyedes gatyáknak?

Tudod mutogatni a Garfieldes zoknidat!

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 01:32:18

@cicmen: Azt rövidgatyával is lehet. De miért háromnegyedes? Azt csak úgy mellékesen, hogy a rövidgatya is borzalmas strandon kívül.

cicmen (törölt) 2012.06.24. 09:31:14

@Emberiségellenes háztartási gép: Azt rövidgatyával is lehet. De miért háromnegyedes?

Olyan mint egy hosszú kémény! Jobb a huzata és szellőzik a zacsid!

Nem mindegy? Ne vedd fel ha nem tetszik!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 09:34:22

Csak sejteti a szőrös czombodat és a szexi térdedet... Halászgatya másnevin. Onnan jön, azaz eredő. Mocsaraspélda. Aztán átvette a divat, a köz. Fene egy elmém van, de szandált képzelek el hozzá, meg férfiaknak való redikült, az meg barna bőrből, jó nagy téglaalakú, amiben szimultán 4sb Sokol rádió is elférne. Ezekkel ajánlom használatra.

Mylady 2012.06.24. 10:58:40

@Emberiségellenes háztartási gép: A közérzet akkor javul hatalmasat, ha szabadon marad a boka (és a csukló). A háromnegyed nadrág ezt nyújtja, miközben még nem kelti strandöltözék hatását, mint mondjuk egy térdnadrág, vagy bermuda. És legalább nem lesz látható a görbe, szőrös láb :p

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 11:11:25

Nyakunkon a globális felmelegedés, és ti a 3/4-es nadrágon filóztok. Ezérttartittazország.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 11:19:53

@Mylady: de hiszen a férfiszőrösláb szexi. Vagy a nőkére gondoltál?

Mylady 2012.06.24. 11:30:29

@Kellemes Zérókomponista: A szőrösláb nem szexi. Nemtől függetlenül.

CID 2012.06.24. 11:32:26

Igazán nem akarok kötözködni, de az nem 3/4-es. ;) Gondolom azért ér a térde fölé kicsivel mert odáig ér a combizmot melegen tartó "cicanadrág"

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 11:37:07

@Mylady: @CID: A férfiak szőrösen szekszik. Rajtam nincs egy négyzetcenti szőrtelen rész. Mondjuk a szemgolyóm, a tenyerem/talpam, meg a .....m.

Mylady 2012.06.24. 11:41:08

@atpijkamo: Az a férfi, akit szexinek találok (természetesen szőrösen) az nyugodtan mutogathatja (nekem) a szőrös lábát. De ez messze nem az összes férfi.
Tegnap pl ült velem szemben a metrón egy 50 körüli, csúnyán elhízott férfi, póló-térdnadrág volt rajta. A fehér bőrén ott kunkorodott a sok hosszú fekete szőrszál. A karján is, meg a lábán is. Sokminden eszembe jutott, de hogy szexi lenne, az konkrétan pont nem.

England win The Ashes! 2012.06.24. 11:49:50

@atpijkamo: Mesélj, mi újság a Kashyyyk-on, Csubi?

(Bocs, nem lehetett kihagyni.)

:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 11:50:14

@Mylady: Akkor átfogalmazom. A pucér férfi nem szekszi.

Na jó, visszaszívom. Valójában nem vagyok igazán érdekelt szakértő a témában.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 11:52:02

@Dr Jozef Vengloš: Az, hogy mindenhol szőrös, nem azt jelenti, hog nem látszik a bőröm a szőrtől. Csak mindenhol izlésesen megvan.

XCat 2012.06.24. 11:52:11

Nekem kizárólag az szokott a metrón eszembe jutni, hogy már megint hogy bűzlik itt mindenki. :)

England win The Ashes! 2012.06.24. 11:54:00

@atpijkamo: Jóvanna, csak poén vót! Másrészt én sem vagyok Barca-drukker.

XCat 2012.06.24. 11:55:28

@Emberiségellenes háztartási gép: Évezredeket töltöttek azzal, hogyan tudnának felöltözni, pucér állatokból valamivé, ami legalább többnek látszik, ha már alapja nincs.

Most meg vagy 70 éve azon vergődnek, hogy hogy tudnának a látszat nyomainak megtartásával levetkőzni. Az nem jut eszükbe, hogy amennyire széjjelbaszták az ózonpajzst, a következő pucékodás után közvetlenül az következik majd, hogy lerohad/elrákosodik/kifekélyesedik, stb. a bőrük. Ilyenek az embik.

Akkor majd még szebbek lesznek, és őszintébben is fog látszani rajtuk, mi van belül. Ez a kárpitozás olyan megtévesztő.

England win The Ashes! 2012.06.24. 11:59:14

@RipCat: :)

Ha jól tudom, az ózonpajzs az Antarktisz fölött van leginkább elvékonyodva.* Oda meg ritká járok levetkőzve.

*Állítólag egy lyuk is volt ott rajta, de szintén állítólag már nincs.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 12:02:39

@Mylady: Hajlamosak az emberek az addig megtapasztalt legnagyobb végletekben gondolkodni - saját példából kiindulás ugye, mint legegyszerűbb alap - ha neten szóbakerül egy akármivalami. Teis ebbe a hibába estél szerintem most. Apti és én is fullszekszik vagyunk és a kelleténél nemszőrősebbek, meg semmi elhízás. Én especiel még tömegközlekedésben sem veszek részt. Ennyivel is vonzóbb vagyok.

@RipCat: figyeljen már hölgyem, maga szerint az egyszeri állampolgár aki szekszi akar lenni és eladni magát és különben is, ő csak egy alapembi a társadalomban, tehát mint ilyen nemsoksemmi befolyása van még a semmire se, az tud valamit tenni, illetve mit tud, ha mégsem? Érted.
Ózónpajzs nincs annyira szétkúrva. Túl sok híradást szívtál tenmagadba.

CID 2012.06.24. 12:04:20

@atpijkamo: Számomra, sehogy nem szekszik, de ahogy érzed :-) Mondjuk az tényleg elég dögös amikor a pólóján nyaknál és tarkónál is kibuggyan a dzsumbuj, na ilyenkor bennem is megindul valami ! Általában a kaja :-)

XCat 2012.06.24. 12:04:58

@Dr Jozef Vengloš: Ami késik. :) De!

Van egy elméletem, aminek kb az a lényege, hogy közvetlen kapcsolat van az emberek életmódja és aközött, hogy mennyire próbálkoznak a civilizált és fegyelmezett viselkedéssel. Minél több a mocskos és undorító, nyíltan látható dolog, annál inkább késztetést éreznek arra, hogy az agyukban különbséget tegyenek önmaguk, meg az állatok között.

Ebben a szagelszívós, légkondis, gyönyörűtrendi világban ahol 45 felett megszűnik az élet, és már a saját szarod szagát sem érzed, leginkább azt az ingert váltja ki az embikből, hogy ahol csak lehet, belefetrengjenek.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:06:37

@Dr Jozef Vengloš: :)) Persze, nincs harag.

@RipCat: A legtöbb népeknél egy ágyékkötő a minimum. Valahol Amazóniába az se, egy spárga van a dererekukon, ha az nincs, pucérnak érzik magukat.

Olaszországban valamelyik falu tengerpartján csak a szép csajok monokinizhetnek hatóságilag.

Usában sok helyen tilos felsőrész nélkül mutatkozni a férfiknak.

XCat 2012.06.24. 12:07:39

@Kellemes Zérókomponista: Nézd, én azt tudom, hogy 5-10 éve még gond nélkül tudtam az utcán sétálni anélkül nyáron, hogy UV szűrős hiperszemcsi nélkül azt érezném, hogy kirohad az agyam meg a szemem. Most már nem.
Szóval leszarom a híreket, meg hogy embiék miről hajlandóak tudomást venni, világosan látszik, hogy ez a kurva luxusvilág esik szétfele.

Mondjuk én is csak nézem, és nem teszek semmit. Semmire nem leszek előbbre mint ti, amikor majd rátokszakad az áldás.

De most szólok, hogy nem évtizedekben kell számolni addig.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:09:01

@Kellemes Zérókomponista: "Apti és én is fullszekszik vagyunk és a kelleténél nemszőrősebbek,"

Jaja.

"meg semmi elhízás."

:( Csak a magad nevében...

XCat 2012.06.24. 12:12:28

@atpijkamo: Ha számít, nekem külalaktól függetlenül jobban bejössz, mint a Zéró. :DD

Persze csak elméletben. Merugye.

Mylady 2012.06.24. 12:12:45

@Kellemes Zérókomponista: Nem én estem hibába, hanem te, amikor nem olvastad el tisztességesen amit írtam. Akit én szexinek találok, az OK. Rólad és atpiról nem nyilatkoztam. Ki tudja, lehet, hogy titeket is szexinek találnálak és akkor nem zavarna a szőrös lábatok...
De engedtessék már meg, hogy én magam döntsem el, hogy számomra mi a szexi :p

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 12:14:40

@RipCat: na de legalább itt ne legyen T/2. Hiszen rád is szakad. De hogy is fog ez kinézni? Szerintem régen 900Ft-os műanyag napszemcsikben nyomatta, amik köztudottan rongályák a szemet, egyrészt torzítanak egydioptriát, másrészrűl a pupilla kitágul, mer asziszi hogy kevés a fény, holott mégsem, és a jó-UV az behatol. Namost ez a természetszerűség régen is állt, most is, az ember nem változott. Van, amiből erősebb szarnak vagyunk kitéve, tény. Tudatlanok viszont régen is, most is vannak. Én 40 éve sem hordtam nem UV szűrős napos szemüveget. Bár akkor még nem is éltem, de ez most mindegy.

"hogy az agyukban különbséget tegyenek önmaguk, meg az állatok között."
Erre kérhetnék egy példát mert nem tudom felfogni és elismerem, hogy itt és most én vagyok a szűkkeresztmetszet köszönöm?

@atpijkamo: "Olaszországban valamelyik falu tengerpartján csak a szép csajok monokinizhetnek hatóságilag.
Hát ez meg hol van.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:16:22

@RipCat: Én is fülig szerelmes vagyok a lelkedbe!

A Zéró lassan alakul. Teljesen normális, csak az a baj, hogy nagyon ritkán vicces. Még nem érte el azt a pontot, hogy megkérjem, rakjon fel egy avatart...

XCat 2012.06.24. 12:17:40

@atpijkamo: Jah, mint púposgyerek a prés alatt. De ez még mindég nem a kánóán.

@Kellemes Zérókomponista: Jóvan.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 12:18:57

@Mylady: elolvastam én, csak gondoltam bevetem a professzionálishumorom. Mindazonáltal az egyszeri olvasónak azjön le, hogy aki szőrös az társadalmilag fúj. Szerinted hogy alakulnak a trendek? Pontosan így. Na szóval. Megengedem amúgy.:D

@atpijkamo: "Usában"
"Vasárnapi misén tilos nevetést okozó műbajuszt viselni." Amerika vicces hely.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:19:23

@cicmen: Nem mindegy. Tudós vagyok. Brit tudós.

@Kellemes Zérókomponista: @Mylady: Én abszolút jól érzem magamat úgy is ha nincs szabadon a bokám, de lehet hogy Én hülye vagyok. (Nem.) Ellenben ez a probléma is megoldható egy hosszú nadrág feltűrésével, meg különben is, mi a frásznak mászkál valaki mocsárban, tollundi embi szeretne lenni?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:21:28

@Kellemes Zérókomponista: Öööö... Nemtom. A monokinit sok helyen tiltják. Pár éve az volt a hír értékú, hogy csak a ronda nőknek tiltja a polgármester. Fel is állított egy szépségrendészetet.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 12:24:09

@atpijkamo: Hát ez egy kritika. Amit mélyen magamba szívok és remélhetőleg hasznosítok is. Az avatarra már gondoltam. Érik a dolog.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:25:14

@RipCat: Én jókat szoktam mulatni azokon az embiken, akik nagyon vagányul napoznak a 8-as UV-sugárzásban napfényvédő krém nélkül, mert "nekik az nem kell". Aztán ha bekapnak majd egy szép melanómát negyvenévesen, mehet a sírás-rívás, a bőrt meg még amputálni se lehet.

Mylady 2012.06.24. 12:26:04

@atpijkamo: Mi bajotok a Zéróval? Szerintem teljesen normális. Csak időnként kicsit merev még.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:26:35

@atpijkamo: "Teljesen normális" Azért ne túlozzunk.

Mylady 2012.06.24. 12:27:12

@Kellemes Zérókomponista: Ja, hogy ez humor volt? Az persze más :p

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:27:36

@Kellemes Zérókomponista: Hehe. Amerikai hülyeszabályokról többoldalas összeállításokat szoktak körözni.

De nézzünk egyet a hülyeangolokról: Az egyik diák a vizsgán kért hamburgert és kólát. A több évszázados egyetemi szabályzat megkövetelte, hogy sültet és sört kapjon, ő meg megelégedett ezzel a kompromisszummal. Meg is kapta.

A következő vizsgán meg kivágták, mert a többévszázados egyetemi szabályzat megköveteltelte, hogy kardot viseljen, és mit tesz isten, éppen nem volt az oldalán kard.

XCat 2012.06.24. 12:28:32

@Mylady: Ha én azt mind leírnám...

@Emberiségellenes háztartási gép: Nem mindegy? Úgysem élnek addig.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:30:34

@Mylady: Aha. Így is lehet mondani. Vagy úgy, hogy túlnormális.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 12:33:08

@atpijkamo: nálam mindig van.
@Mylady: miben áll a merevségem? Komolyan kérdem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:33:10

@Emberiségellenes háztartási gép: @RipCat: A japán nők könyéken felül érő fehér kesztyűben vezetnek.

Úgy tudtam, az UV sugárzás nem megy át az üvegen, nem is lehet mögötte lebarnulni. Viszont most olvastam, hogy van olyan komponense, ami igenis átmegy, plusz jó mélyen bemegy a bőr alá. Kamionsofőrök szoknak ettől szenvedni így utólag.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:33:11

@atpijkamo: Úgy érzem nem tisztel Engem eléggé.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:34:48

@RipCat: Nekem aztán mindegy mi lesz velük, csak szórakoztató a hülyeségük. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:35:24

@Kellemes Zérókomponista: "miben áll a merevségem?"

Ilyen a stílusod. Ha vicces próbálnál lennni, lehet, hogy rosszabb lenne. Légy önnmagad, és kész.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:36:34

@Emberiségellenes háztartási gép: Talán meg kéne mutani az igazi arcod, kendőzetlenül. Először sikoltozna, majd tisztelne.

XCat 2012.06.24. 12:37:33

@atpijkamo: Az is igaz. Amennyi hibbant itt szaladgál, ő is elfér.

@Emberiségellenes háztartási gép: Mi lenne. Kinyírják magukat. Mi meg velük döglünk. Mert... miért is? Bár tökmindegy.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:38:21

@atpijkamo: Felhőn is átmegy. Olyankor lehet a legjobban leégni, mert mindenki azt hiszi, hogy "úgyse süt a nap". Aztán mégis.

XCat 2012.06.24. 12:38:59

@atpijkamo: Baszdmeg, már megint kávét köpdöstetsz velem:DDDD

A sikoltozás amúgy nem a zéró stílusa. Inkább elborzadna, szvsz esélyes hogy be is csinálna, aztán nem szólna hozzá többé.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:39:20

@RipCat: Ez az, hogy mind hibbantak vagyunk, és azért olyan feltűnő. Mint egy csíkos zebra a sok kockás között.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:40:45

@RipCat: Én a részemről elpusztíthatatlan Vagyok.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:42:22

@Emberiségellenes háztartási gép: Nem kel a falig elmenni. Szerintem a nyaklefűrészelős féresfröcsögős is megteszi.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 12:42:50

én meg hatnyolcados gatyát keresek mindenhol, de nincs seholse.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:43:10

Örömmel látom, hogy Laposra senki se reagált. Talán elkotródik végre.

XCat 2012.06.24. 12:44:21

@atpijkamo: Az először is nem zebra, hanem céééébraa.

Amúgy ez inkább skótkockás.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:44:26

@atpijkamo: Esküszöm belinkelem neki ha felbukkan. Az olyan édi kis gif.

Mylady 2012.06.24. 12:44:26

@Kellemes Zérókomponista: Keveset viccelődsz. Itt kicsit lazább az élet, több az ökörködés. Nem veszünk mindent halálosan komolyan. (bár kétségtelen, hogy régen jobb volt ez is)
De ez nem baj, ha ilyen vagy, hát ilyen vagy. Csak emiatt kicsit kilógsz a sorból. Viszont egyértelműen a legértelmesebbek közé tartozol itt. A kommentjeid alapján.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:45:19

@Emberiségellenes háztartási gép: Haggyad, nem mindig idegesítő és ellenséges. Sokkal rosszabbak vannak.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:47:48

@Mylady: "régen jobb volt ez is"

Ah, mik voltak!

homar.blog.hu/2011/10/04/nem_figyelnek_a_venderge_az_ildiko_vendegloben?fullcommentlist=1

EÖ és Tiffauges folyamatos agymenésére hívnám fel a figyelmet.

XCat 2012.06.24. 12:47:52

@atpijkamo: Tudtam hogy te megsajnálod. :DDD
Egyébként kicsit olyan, mint egy bántalmazott gyerek. Lehet hogy kiskorában molesztálták, vagy ilyesmi.

Tegnap megnéztem a pillangóhatást (irtószarfilm), abban volt egy kiskölyök, aki így járt, aztán felgyújtott kutyákat meg ilyesmi. Őt is olyannak képzelem.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:48:15

@atpijkamo: De, mindig idegesítő és ellenséges. :D És buta mint a tök.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:49:39

@RipCat: Talán itt nem, de a kvazárszférában más a helyzet. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:51:12

@Emberiségellenes háztartási gép: Na, haggyadmár! Még éppen belefér. Szeretjük a szivárvány minden színét.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:53:30

@atpijkamo: Virtuális Ch(n)ristopher Street Day?

XCat 2012.06.24. 12:53:52

@atpijkamo: Szerintem ők ketten ugyanazaz embi, de csak tippelésem van.

XCat 2012.06.24. 12:55:44

@Emberiségellenes háztartási gép: Néha azért rendesen összezavarsz, remélem tudod.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:57:03

@RipCat: Én szoktam Magammal beszélgetni neten két regen. Valahogy megnyugtat.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 12:58:25

@RipCat: A linkem az ellenbizonyíték. Rímeltek egymásra, egyedül ez nem megy.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 12:58:26

@RipCat: Nem célom, de bevállalom. Azért azt se feledd, hogy vasárnap van.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 12:58:31

@atpijkamo: lehet nem rám gondoltál, deén műanyag napszemcsiről beszéltem. Azon meg.. PÁF.

"Ilyen a stílusod."- Példát, példát. Nem lesz több kérdésem.

@RipCat: "Embi." Ezt kikérem magamnak, jó?:P

"Az is igaz. Amennyi hibbant itt szaladgál, ő is elfér."
Már megint harcolni akarsz.:/ Mindegy is, hogy kivel. Ne. Vagy rélrelátnám? Keudetektől pozitív köntösben voltál a szememben, erre direkte át akarod magadat taszigálni a minuszelőjeles, feketeköntösös sötétoldalra. Észrevetted-e?

@Mylady: ja, csak a humorok cirkulálnak. Aztán plagizálás sem az én asztalom. De igazságoson kívül nem szoktam senkin felhúzni magam. Szmájlik meg csak letörik a mondandók végkicsengéseit. Na szóval ilyen.

Nem sikítanák, jelen perpill úgy érzem orbitális meglepetést egyik karakter sem tudna okozni (erre majd rácáfol a jövő, vagynem).

XCat 2012.06.24. 12:59:46

@Kellemes Zérókomponista: Sötétszürke vagyok már jó ideje. Mint a zsoldosok általában. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 13:00:07

@RipCat: :DDDDD Na az azért bebaszna mi? :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 13:00:23

@RipCat: guglizd meg beth thomas nevét, vagy azt, hogy child of rage, ha érdekel a téma.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 13:04:10

@Kellemes Zérókomponista: ""Embi." Ezt kikérem magamnak, jó?" Egy pluszpont.

"Vagy rélrelátnám? Keudetektől" Ez kicsit zagyva györgy.

"Nem sikítanák" A sikítás szónak is megvan a maga történtelme itt, nem lehet ennyivel letudni. Kérdezd a fejjel lefelé lógóst.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 13:05:17

@RipCat: nem, te hülye vagy.:) A Pillangó bagázs tényleg jószar film, pluszba még agyon van/volt hájpolva a hülyetinik által. Életed kéne, hogy legyen. Szarfilmek helyett. Magánvélemény.

CID 2012.06.24. 13:06:43

@Emberiségellenes háztartási gép: Na csita ! Csak kibújt a szög a zsákból te 3/4-es. Tegnap még azt írtad, nem idegesítelek te hasztalan ! Ezek szerint mégis :-) Maradok !

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 13:09:36

@Emberiségellenes háztartási gép: hát hogy ez a Plasztikket ez nemrossz figura alapból, viszont szeretne az lenni. Kivívja magának az ellenség szerepet valahogy. Leginkább kommunikációra való sarkallás okán.. ahogy én érzékelem. Persze nem állok kötélnek, de időnkint azé frusztráló kicsinyt a dolog. Szóval ezt látom. Szerintem jól.

XCat 2012.06.24. 13:10:17

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Nem, nem érdekel. Amikor kellett, elolvastam róla ami idevonatkozott, azóta nem érdekel különösebben.

A társadalmatok el van baszva, ennyi a végkövetkeztetésem. A kölyköket olyanoknak kellene nevelniük, akik értenek ehhez, képesek is rá, és erre teszik fel az életüket. Megszűnne a problémáitok legnagyobb része, úgymint társadalmi megkülönböztetés, munkanélküliség, személyiségtorzulások, stb.

Ti ragaszkodtok ahhoz, hogy a kölykeitek a saját játékszereitek, és azt csináljátok belőle, amit nektek jólesik. Csináljátok. Meg is botránkozhattok attól, ha a szemetekbe mondják, hogy ez szar így, és a legszentebb anyai érzelmeitek elcsökevényesedett szporodási ösztönök és hormonzavarok keveréke.

De attól még a tények makacs dolgok. De ne zavartasd magad, nagyon cuki, esztétikus kis poklotok van. Vannak ettől sokkal rosszabbak is. :)

XCat 2012.06.24. 13:12:31

@Kellemes Zérókomponista: Hát ha megnézed, hogy abban hogy viselkednek a tinik, és hogy a mi tinijeink ezt hájpolják.... jó nagy szarban vagyunk, azt kell hogy mondjam. Tinik ugyanis olyasmiket hájpolnak, amit autentikusnak éreznek valamiért.

CID 2012.06.24. 13:13:12

@atpijkamo: Te meg vonatkoztassál már el az avataromtól ! Életemben nem voltam agresszív ( max. csitával meg a gazdijával. )0egyszerűen utálom, ha hülyeségeket írtok a feltételezett fene nagy intelligenciátok téves tudatában. Néha kicsit keveritek az okosan hülyéskedni, hülyén okoskodni aranyigazságot !

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 13:14:32

plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!
plasticat for president!

persze csak a holdon.

XCat 2012.06.24. 13:14:53

Milyen érdekes, hogy ezt az "okosan hülyéskedni" szentenciát csak hülyéktől hallom valamiért.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 13:16:38

@RipCat: A tinik ritka idegesítő lények. Nem csoda hogy időnként van ott rampage.

XCat 2012.06.24. 13:17:10

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: A hold foglalt. A sötét oldala a náciké, a világos hallivúdé. Bővebben lásd az Iron Sky című zseniális dokumentumalkotást.

Egyébként én nem vagyok presidentnek való, ha az lennék, már csinálnám. Maradok a csendes szemlélődésnél, és a szudicidabb hangulataim alkalmával kinyilatkoztatom, mire jutottam. :)

XCat 2012.06.24. 13:19:15

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Különbenmeg "Watkinst, Beth és Candance terapeutáját 16 évi börtönre itélték, amiből jóval korábban, alig egy év után szabadult. A fenti képen éppen a börtönből való szabadulás utáni pillanatokban látható. Az eredeti cikk írója szerint nem látszik meg rajta a börtönviseltség. Egy kommentelő a cikk vége felé azt állítja, hogy Watkins a terápia alatt brutálisan kínozta."

Vannak dolgok, amiket nem kéne hájpolni.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 13:19:22

@Emberiségellenes háztartási gép: de akkor hogy van?

@RipCat: autentikussághoz kéne nosztalgiaalapnak lennie. Birkaszellem sokkalinkább. Kiírtanám mindetmondjuk. Mindegy.. meg kell várni míg kinőnek a szarból. Már amelyik.

Most is.. "nagyon cuki, esztétikus kis poklotok van". Ellenállhatatlan vágyat érzel aziránt, hogy a világ összes szarságának ellentámasza légy. Amit nem tapasztaltál meg, ami kimaradt, az is T/2 és valahogy a végére mindig szar. Hát én asszemhogy teljesen átlátlak, ismerhet régebbóta bárki, mondhatnak amit akarnak, én látom amit látok. Nem akarlak eltéríteni semmilyen irányba, csak mondom.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 13:20:07

@RipCat: azér majd szóljál, mielőtt felkötöd magadat a nappaliban. majd szólunk a rendőrségnek, hogy ne sokáig himbálóddzál, jó lesz-e?

XCat 2012.06.24. 13:20:36

@Emberiségellenes háztartási gép: Szóval az a csoffadt kis romlottkásszínű virsli ami kilóg alóla, az a pöcsük?
Ó, a szegény párák!

XCat 2012.06.24. 13:22:45

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Röhögni fogsz, de egyszer volt olyan, hogy majdnem meghaltam. Éppen kezdtem magam beleélni, aztán eszembe jutott hogy nincs elmosogatva, és mit fognak szólni, ha megtalálnak idedögölve, a szennyes edények meg halomban.
Annyira abszurd volt, hogy elkezdtem röhögni, és onnantól nem vettem túl komolyan az egészet.

Azzal együtt sztem valami összejött, de nagyon szép emlék maradt. Vagy egy hónapig senki nem tudott utána felidegesíteni. A halálközeli cuccok ezért jók.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 13:24:52

@RipCat: nem az a lényeg, hogy watkinssal mi történt, hanem egyrészt az, hogy ami beth-el történt, az többé-kevésbé súlyosan mindenütt jelen van a mai napig is; másrészt pedig az, hogy kb. ő volt az egyetlen aki a körülményekhez képest ép elméjű felnőtt lett.

XCat 2012.06.24. 13:25:18

@Kellemes Zérókomponista: Ahhoz képest hogy jóval később voltál tini mint én, pontosabban is emlékezhetnél rá, milyen volt. Nem jó nekik.
Mióta felnőttem, duplán nem, még én is nevelem őket.

" Ellenállhatatlan vágyat érzel aziránt, hogy a világ összes szarságának ellentámasza légy. "

Istenments. :)

XCat 2012.06.24. 13:26:55

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Talán többet kellene olvasgatnod arról, hogy mennek az ilyesmik. :) Viszonylag épelméjű? Te viszonylag épelméjű vagy, Zéró viszonylag épelméjű, Féli is viszonylag épelméjű... ki az etalon? :D

XCat 2012.06.24. 13:31:34

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: "hogy ami beth-el történt, az többé-kevésbé súlyosan mindenütt jelen van a mai napig is; "

az én módszerem, ami szerinted olyan szörnyű, ezt is megszüntetné. Ez meg egy érdekes kérdés, hogy jó, jelen van, na és? Mit tegyünk ellene? Aki csinálja, az bűnöző vagy áldozat? Ha nem lett volna ő is áldozat, nem jutna eszébe kiskölyköket molesztálni. Hány generációig irtsuk vissza a családot?
És csak azokat, akik a nemi szerveibe nyúlkálnak, vagy azokat is, akik másképpen verik, vagy lelkileg terrorizálják őket?

Vitafórum fasza lesz belőle, szokott is lenni, de ezzel nem tudsz mit csinálni.
Elvitatkozunk rajta, és mióta elkezdtem írni a hozzászólást, pár gyerekkel megtörtént világszerte.

A hold meg jó hely.

XCat 2012.06.24. 13:34:07

@Emberiségellenes háztartási gép: Az a kedvencem, amikor emelkedett erkölcsűnek akarják hinni/mutatni magukat, közben fingjuk sincs róla, merre kéne ehhez egyáltalán elindulni.

A lényeg hogy ahol éppen állnak, belebasszák a földbe a kis ásóbotjukat, és úgy döntenek, hogy ők biztony már ottanvannak.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 13:34:58

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Az a vicces, hogy csak arra van szükség, hogy egy kicsit kibillenjetek a szabályok közül, mint például háborúban, és egyből lehullik az álarc, akkor jön a focizás embifejekkel meg hasonlók. Szóval lehet itt szörnyülködni, de alapjában nem sokban különböztök Fritzltől és társaitól. Csak kreativításban vannak eltérések.

XCat 2012.06.24. 13:35:53

@Emberiségellenes háztartási gép: Jaj, hát azért a háború a hibás. Nem ők. :D

CID 2012.06.24. 13:37:49

Lehet, azért mert néha te is a hülyén okoskodni kategóriába tartozol ? @RipCat:

Azért a bárzongoristának lehet némi igazsága. Te gyúrsz rá, hogy útálatos légy !

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 13:38:08

@RipCat: beth köszöni jól van, dolgozik azért, hogy mások profitáljanak az ő életéből:

www.childrenintherapy.org/proponents/thomasb.html

mit tudsz tenni? monnyuk beszélhetsz róla, hátha valakinek egy kis fény gyúlik az agyában. sose lehet tudni...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 13:39:01

@CID: Az külön öröm, hogy az avartarod összhangban van a személyiségeddel, de nem ez a meghatározó.

Acsarkodó vagy, ez a helyzet. (Szerintem néha nem, mások szerint mindig, de ez is csak árnyalatnyi különbség.) Folyamatosan legalább 3 hozzászóláson keresztül kellene rendesen viselkedned, hogy a véleményem megváltozzék.

XCat 2012.06.24. 13:39:06

@CID: Szerintem maradjunk annyiban, hogy nem nagyon tudod itt követni egy ideje, hogy miről van szó.

@Kellemes Zérókomponista: Te meg tudnád, csak játszod a hülyét, mert azt hiszed, hogy idegesítesz vele.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 13:42:17

@atpijkamo: van egy ilyen ódivatú mondás valami aggyonistenről meg fogaggyistenről, hogy is van az?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 13:43:53

@RipCat: "belebasszák a földbe a kis ásóbotjukat, és úgy döntenek, hogy ők biztony már ottanvannak"
És mondd, nem elégedettek? Elégedettség = 100% bódottág. Ők csinályák lyól.

@Emberiségellenes háztartási gép:
"csak arra van szükség, hogy egy kicsit kibillenjetek a szabályok közül, mint például háborúban, és egyből lehullik az álarc" - Pontosan! Tankönyvbe ezzel is.

XCat 2012.06.24. 13:44:37

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Tehát úgy gondolod, hogy egy pedofilnak ha elmagyarázod, hogy a bekapcsolt sütővasat dugdos a kölyke testnyílásaiba, az a gyereknek fáj, és nem szép ilyet csinálni, akkor ő attól megjavul?

Vagy a szomszéd menjen át kukkolni a kedvesapukátanyukát, és gusztus szerint agyonverni/feljelenteni utána? Vagy nem látom milyen érdemi effektet vársz ettől.

Az url amit bemásoltál, az valami olyasmi, mint a horror/pornó/horrorpornófilmek. A rendes, jólszituált családanyák megnézik, elborzadnak, megbotránkoznak, kicsit kavarja a hormonkatyvaszt amit ők anyai szeretetnek neveznek, és jól átéled, hogy de jó, hogy ez nem a te gyerekeddel történt. Aztán még titokban elolvasod kétszerháromszor, és elégtételt érzel, esetleg belejátszanak más hiedelmek is ott a tudatod pici mélyin.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 13:45:25

@RipCat: A háborúkat meg mi földönkívüliek csináljuk. :D

XCat 2012.06.24. 13:46:48

... Nem kell túlspilázni, na.

@Kellemes Zérókomponista: Mondtam én, hogy nem? :)

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: nem akarlak elkeseríteni, de ha téged mindig pofánnyomnának, ahogy az aggyonistenelv alapján megérdemelnéd, már laposabb lennél Laposnál.
Viszont kezd olyan érzésem lenni veled kapcsolatban, hogy nem is vagy annyira okos. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 13:46:50

@atpijkamo: Többet fogalkozol vele, mint érdemes.

XCat 2012.06.24. 13:48:13

@Emberiségellenes háztartási gép: Nem a zsidók? Merugye, azok tuggyákkik.

@RipCat: +úgy

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 13:48:38

@Kellemes Zérókomponista: Tankönyvet még nem írtam, csak regényt, de örülök hogy megerősítesz abban, hogy van mit tanulnotok Tőlem.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 13:49:58

@RipCat: egyáltalán nem. de a valóságot úgyse hinnéd el :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 13:50:38

@RipCat: nem, én tényleg ennyire hülye vagyok.:) De hoppá.. nem kicsit beszédes momentum: azt látod (projektálod) belém, ami épphogy rádigaz. Bár ez sem igaz, mint tudjuk.:) Lényeg: tudod, hogy igazam van és óvatlan pillanatokban ez ki is bucskázik belőled. Persze be lehet tudni annak, hogy neten 'mindenki' gonosz és próbál nyerni, csatázni. Annyira azért már ismersz, hogy tudd rólam: én nem. Előbbinél is az árnyaltabb véleményed érdekelt, te meg jóvanoztál. Na így vagy te a kapcsolataiddal is, nem adod bele magad, mert megszívható. Ittis odamondogatsz, de még - és hány ilyen is volt? - egy témába sem tudtalak amolyan istenesen belehúzni, maradéktalanul kitárgyalni. Ezt is látom, bocsánat. Ez nem gondprobléma nekem, csak legyen kimondva, azt szeretem.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 13:51:42

@RipCat: nem, tényleg nem vagyok. a múltkor mérték az ikumat, aszonták mán elérte a hatvanat, szal most éppen ki vagyok engedve.

XCat 2012.06.24. 13:51:45

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Azért ha akarod, elmesélheted. Hátha a többiek elhiszik. :D

XCat 2012.06.24. 13:53:07

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: akkor fejcsed meg a Zérót, mert az én határaimat kezdi meghaladni a srác...

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 13:53:15

@RipCat: Breivik az egyik képén szabadkőműves ruhában pózol. Nem akarok kombinálni, de ez azért kicsit feltűnő volt még nekem is, pedig nem szoktam ilyen összeesküvős dolgokban hinni, az EFVÖ-t leszámítva.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 13:54:56

@Emberiségellenes háztartási gép: ja de mi kapcsán is? Elfeledtem. Ez igazi lehet? Ráadásul szexxel összekapcsolva ahogy elnézem. Rotten.comon cseperedtem + egy látogatóm 1x a szobámba lépve csak annyit tudott kinyögni hogy ritten.com (rotten, mindegy), mer akkora rendetlenség vót. Szóóval..:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 13:55:49

@RipCat: rajta nincs mit megfejteni, egy normális ember, veled ellentétben.... ezért nem érted őt.

XCat 2012.06.24. 13:56:52

@Emberiségellenes háztartási gép: Biztos úgy gondoltam hogy vicces benne... Tényleg az? :) Amúgy a szabadkőműves ruha milyen? Egyet láttam eddig, a luipadrén, az úgy nézett ki, mint egy szaténotthonka. Volt hozzá hajráf is. Valahogy úgy képzelem.

XCat 2012.06.24. 13:58:08

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Ahha. Jó, ezt megjegyzem.... na és, te is normális ember vagy?

@RipCat: izé, gondoltA :DDDD Na, ez olyan frojti volt.

CID 2012.06.24. 13:59:20

@atpijkamo: Nekem kellene viselkednem ? Kivel ? Veled ? Vagy mivan ? Ha erre a két önjelölt "észkombájra" gondolsz, nem fogok. Abszolút alkalmatlanok az életre, totál hasztalanok, persze ha a kommentszám növelést nem vesszük hasznos tulajdonságnak !

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 14:01:47

@RipCat: én? nem, én sem vagyok normális. most például két patkány szaladgál a pólóm alatt.

XCat 2012.06.24. 14:03:18

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Akkor jó. Kezdtem összezavarodni, mert te pl teljesen átlátszó vagy, őt meg szimplán nem értem. Majd megkérdezem atpitól, hátha ő érti.

Ez a természetellenes vonzódást nálad a patkányokhoz nagyon érdekesnek találom.

XCat 2012.06.24. 14:05:01

@atpijkamo: Tényleg nem érti ám. Én meg a Zérót nem.

Na, teremts rendet, magyarázz el mindenkit.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 14:06:32

@Kellemes Zérókomponista: Nem, ez a Nekromantik 2 c. filmből van. Amit ha esetleg nem láttál volna, sürgősen pótold.

XCat 2012.06.24. 14:09:46

@Emberiségellenes háztartási gép: Bezmag. :DDD Ha nem mondod, mi ez, azt hiszem, hogy valami pincér egy ufóról.

Amúgy jelmeznek tűnik. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 14:11:17

@RipCat: Pedig autentikus. Nem a Blikkben olvastam :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 14:11:37

@RipCat: ugyan, ugyan. valami okos eccer aszonta, hogy az eccerűség az igasság kapuja, szal ezen továbbhaladva te elég bonyi vagy és cseppet sem kerülsz vele közelebb az igazsághoz. ha és amennyiben létezik olyan, ugye. na erre varrjál gombot.

XCat 2012.06.24. 14:12:09

@Emberiségellenes háztartási gép: Hát nem tudom, ettől egy szimpla lovaglóruha is kidolgozottabb....

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 14:13:00

@RipCat: Szertintem mindent jól elmagyaráztam.

Zéró hiába érti, ő ilyen és kész. Nem baj.

Vicsor hiába nem akarja érteni, ez van. Baj, de mindegy. (Szerintem nem olyan nagy baj, mert nem folyton csinálja.)

XCat 2012.06.24. 14:14:18

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Én csak a kapupénzet szedem ottan, drágaszág. Nézegessed át a persejek mélyit, hogyhamajd gyövik a számla, ne állj ott meglepve, mint egyszeri hulla az ertében..

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 14:15:33

@CID: Hát ha állandóan viselkednél, nem lenne ellenemre.

Figyeld meg, mi a neved. Ha CID-nek hívlak, akkor egy jó ideje viselkedsz.

De ez saját elhatározás legyen!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 14:17:47

@RipCat: na, látom néha rádesik a viccforgács is :D oszt kija főnököd a kapupézszedésbe? ez az egy még érdekes lenne.

CID 2012.06.24. 14:20:31

Nem is tudtam, hogy a pedók bekapcsolt hajsütővasat dugdosnak a kölykökbe ! Itt mindig tanul az ember. Husinak, szar gyerekkora lehetett, lehet, ezért értik meg ennyire egymás csitával :-(

XCat 2012.06.24. 14:21:49

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Ugyan. A titkok érdekesek. Dobtam nektek egy koncot, lehet mit találgatni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 14:24:08

@RipCat: azér annyira nem izgi, hogy találgassam.

inkább felhúzom a feredőrunyámat oszt csobbanok egyet.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.24. 14:24:52

mi a csudát csináltok itt? mért nem vagytok vízmellett, vagy egy sötéterdőben?

Az egyik kutyám a tigrisliliomok között alszik...azt hiszem nem normális.
én meg hagyom..

XCat 2012.06.24. 14:25:24

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Az a te bajod. Úgyis csak az a lényeg, hogy a számlákat időben befizesd.
Szolgálunk és ebből élünk, ami drága, ugye.

XCat 2012.06.24. 14:28:49

@batgirl: Meg fog dögleni. Ha sikerült neki, nekemadod? Van egy könyvem, ami még nincs bekötve.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.24. 14:37:29

@Emberiségellenes háztartási gép: az jó..én is gondolkodtam rajta, de nincs nagy üvegem.

XCat 2012.06.24. 14:41:17

@batgirl: De meg fog dögölni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.24. 14:42:40

az én körömben, a kutya is meghal.
remélem még messze van, nagyon fiatal.

XCat 2012.06.24. 14:44:01

@batgirl: A kutyák, azok kutyák.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 14:45:52

@batgirl: Nekem sincs. De Én okos vagyok, ér megcsináltam öt kisebb üvegben.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.24. 14:48:05

@Emberiségellenes háztartási gép: igazából max 2decis üvegeim vannak,olivabogyósok, meg mártásosak, majonézes..stb.. abba esetleg 1 db ubi fér. de majd jövő héten beszerzek egy nagyobb üveget

CID 2012.06.24. 14:48:41

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: basszus, ha majd megfürödtél, meg kitakarítottál, meg elmosogattál, meg egyebek, akkor mesélj már légyszi, mi különbség van. Hátha felfogom ( kövér macska meg a pincsije ne kommentelje )

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 14:48:46

@RipCat: Van még egy majdnem teli doboz szikepengém. Használni kéne valamire, úgy érzem. Ha már valami embik sok szeretettel legyártották.

XCat 2012.06.24. 14:50:48

@Emberiségellenes háztartási gép: Na, akkor a cserzését is megrendelhetem tőled... szeretem ezt a munkamegosztás nevű dolgot. :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 15:11:29

@batgirl: "abba esetleg 1 db ubi fér"
Exkulzív kiszerelés. Márkajelzéssel, certifikációval, jódrágán, sznoboknak.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.24. 15:17:42

@Kellemes Zérókomponista: jó ötlet
esetleg lehet fűszerezett
pl. arzénos, ciános, patkánymérges, nagyon mérges, stb..

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 15:20:58

@batgirl: időnként iszok arzénos, sokvasas vízt. Kicsit szédítő de jó. Sznob vagyok.

CID 2012.06.24. 15:22:35

@Emberiségellenes háztartási gép: Ez volt az első szó amit anyádtól hallot ? Megértem szegény párát, meg téged is ;-)

CID 2012.06.24. 15:23:55

Ize, hallottál :)

XCat 2012.06.24. 15:30:49

@CID: Szerintem ha szépen megkéred, megengedi, hogy tegezd...

@atpijkamo: Egyszersmind reménytelen. De azért szép.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 15:40:39

Ne jáccátok ezt a CIDes játékot. Még ő maga se jácca. Nem jó ez. Mér nincs hobbitok? Nem, ez nem az.

CID 2012.06.24. 15:42:55

@RipCat: Most ugye nem a kutyulidra gondoltál ???? :-o Inkább innék pertut egy kutyával mintegy ilyen szerencsecsomaggal. Kérni meg csak az arra érdemesektől szoktam. Na most csita meg te...... ;-)

XCat 2012.06.24. 15:49:25

@Kellemes Zérókomponista: Ő eddig sem játszotta. Ezért vicces. Ha tudná hogy csak játék, nem lenne az.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.24. 15:55:52

arra vágyom, hogy, ha bútort veszek, ne kelljen összeszerelnem, hanem, behozzák a kocsiról, és beállítom a helyére.

ELEGEM VAN A LAPRA SZERELT BÚTOROKBÓL!!!!!!!!!!!!!!!

CID 2012.06.24. 15:59:39

@batgirl: Na már megint belekotyélok, de szólok, lehet kérni összeszerelést. Asszem, mert én spec, szeretek legózni, így tapasztalatom a szolgáltatásról, nem van ;-)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 15:59:58

@RipCat: pincsi alatt kit ért? Kéna tudni mindenkinek a pozícióját. Egyéni látásmódök tükrében.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 16:02:34

@CID: :------) Diszgráfiás vagy Flachzange?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 16:02:52

@batgirl: pasid csinálja meg. Nem te. Te nem is szereted, hát látod! Akkor meg.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 16:05:24

@batgirl: Szerintem magadon kívül, tombolva őrjöngjél.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.24. 16:10:05

@CID: Tudom, de mindig azt mondod magamban, hogy ügyes vagyok, megcsinálom én. és megcsinálom, csak a tököm ki van már vele.
@Kellemes Zérókomponista: pillanatnyilag nem esedékes a pasi téma, de amikor esedékes volt, akkor vettünk neki egy három ajtós szekrényt. Hazavittük hozzá, letettük a nappali közepébe. Párnap múlva arra jártam, és a csomagok még mindig ott voltak. Fogalma sem volt, hogy mit kell vele kezdeni. Én raktam össze. Persze ő engedelmesen tartotta az oldalakat.
Szóval..ennyit a pasiról.
Legközelebb az ismerkedési második kérdésem az lesz: figyusz..összetudsz szerelni egy BESTA ADAL szekrényt, vagy egy Klippan kanapét?

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 16:10:10

@Kellemes Zérókomponista: A nóziját tiporja, ha jár a Nózibém; mögötte méla borja. Nem írja még a Brehm.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 16:17:27

@batgirl: :DD Evolúciós szempontyábul teljességgel korrekt érdeklődés! Nékem is van egy pasibarátom, ő messze földön híres műszaki antitálentum, ami önmagában viselhető dolog, csakhogy ő erőlteti is a látszatot, hogy nem az. Nem sokáig vicces. Kevés dologra írom ezt, de kifejezetten gáz a laptartásos sztori.:(
Más: az avatarodat mindig egy lógó pofáiú bulldognak nézem, nempedig annak ami.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.24. 16:20:46

@Kellemes Zérókomponista: hogy a csudába lehet bulldogpofának nézni???????????
:DD

CID 2012.06.24. 16:23:05

@batgirl: Ez mondjuk jogos kérdés. Bulldogoknak olyan bájos, emberi pofijuk van :-)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 16:27:16

@batgirl: fülei a lógópofák, szárnyai meg a fülei! Hát látod teis.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.24. 16:28:50

antilapozo.files.wordpress.com/2012/04/ikea1.jpg
@Kellemes Zérókomponista: végül is:))

lazarjozsef75 2012.06.24. 16:53:45

@batgirl: És mi lesz az első kérdés???

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.24. 17:06:45

hehe
kész vagyok az összerakással, már csak egy könyves szekrényt kellene összeraknom, de a nagypalif..t. azért se.
:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 17:07:37

@batgirl: Együtt érzek veled. Én is vettem egy faéket az IKEÁ-ban, kiszállíttattam, és képzeld, nem az alja volt alul, mikor letették. Aszittem megőrülök.

XCat 2012.06.24. 17:14:27

@atpijkamo: Határozott fejlődésre utaló jeleket mutatsz. :)

XCat 2012.06.24. 17:16:29

De csak óvatosan. Az ovi bosszúja rettenetes lesz. Ők ojan falyták.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 17:17:25

@RipCat: Az ikeja bútorban az összerakás a lényeg. Ha kész, akkor már nem is érdekel...

Akkor igazi kihívás, ha egy másik bútor alkatrészeit csomagolják hozzá.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 17:34:09

@atpijkamo: én síndarabbal voltam így. Aztán még el is rontottam, mindegy..

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 17:39:35

@atpijkamo: Ők gyártják a focikapukat is, Thor néven.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.06.24. 17:41:37

Egy kellemes svéd lánykát én is rendbe tudnék rakni.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.06.24. 17:45:45

@Kellemes Zérókomponista: ...figyelj már! Te lány vagy? (Segítségképpen: "A fiúknak fütyijük van, a lányoknak meg puncijuk.")

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 17:50:51

@agresszív kismalac: A függönyük is híres, bár állítólag elég utálatos.

CID 2012.06.24. 17:53:00

@agresszív kismalac: Kérdezhetek ? Terry Black az mi ?

CID 2012.06.24. 17:54:03

@batgirl: Egy fokkal jobb vagy mint husi, de nem :-o

XCat 2012.06.24. 17:56:39

Néha annyira utálom, hogy mindig de mindig, kivétel nélkül igazam lesz.... túl könnyű terep vagytok. :(

XCat 2012.06.24. 17:59:25

@batgirl: Korábban lett volna ennyi eszed. Most csak edd meg szépen, amit főztél.

Nagyon kis édesek vagytok. :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 18:03:40

@CID: Terry Blacknek leesett a mellbimbója! 20ft-osként gördült spirálalakban az asztalon mielőtt nyugalmi helyzetbe került volna!

CID 2012.06.24. 18:03:48

@batgirl: lehetnél ki

csit bátrabb :-)
@Emberiségellenes háztartási gép:

Ööö említettem volna a nevedet, miszerint, barom kérdezhetek ? ;-)

CID 2012.06.24. 18:06:08

@Kellemes Zérókomponista: Ez nekem is rémlik ( husi ), szerintem csitának való csaje !

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.24. 18:14:21

@CID: ááá..felesleges , itt már van olyan aki mindenki helyett bátor, és okos, és mindig igaza van, és ő mondja a tutit..én csak maradok egy denevér, és én nem akarok háborút. Tudom, sikeres sem lehetek:)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 18:22:24

Nem tudom ki az a husi. Szótárt, user manualt, új posztot, mindent.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 18:44:21

@agresszív kismalac: Odri is sertés. Pszichodisznó, mint Funtik.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.06.24. 18:44:46

@CID: Terry Black előadóművész, valódi nevén: Rácz Károly.

CID 2012.06.24. 18:47:59

Igazad lehet, nem vagyok műkedvelő :-)@agresszív kismalac:

CID 2012.06.24. 18:53:50

Milyeza +, te zsidó buzi cigány néger indián kutya macska ?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 18:54:03

@agresszív kismalac: jó de attólfélek ez utalás egy olyan agyi vonásra ami igazságosnak is van, s ez tette szükségessé a kérdést.. mit tudhatom én, látszódhatok úgy. Én sajna a szopatósabb oldalra születtem: hímnem.

@Emberiségellenes háztartási gép: nem csak falapocskát.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 19:00:55

@CID: Most azzal dicsérsz, hogy a vasutast kihagytad?

CID 2012.06.24. 19:01:11

@Emberiségellenes háztartási gép:
Basszus, hogy neked mennyi disznós képed van ! Családfa kutatást végzel ?

CID 2012.06.24. 19:04:44

@atpijkamo: Na tessék, most szerinted ellenséges voltam ? Olyan kis érzékeny vagy ! Kérdeztem, mi az a + !

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 19:12:01

@atpijkamo: Mindig próbálsz megértő lenni vele, aztán így hálálja meg, látod :D

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 19:13:43

@CID: Ez Odri. Általában ilyen fejet vág.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 19:22:05

@CID: Pluszjel, pont, ott a pont... Nagy vigyor nem jár érte, mert éppen csak majdnem elmosolyodtam. De ez még így is ezerrel jobb, mint amit ti többiek műveltek. Lehangolóak vagytok, mint egy esős délután. Igazán nem ehhez vagyok szokva. Mindjárt fölháborodok.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 19:23:42

@Emberiségellenes háztartási gép: Ilyen, amikor próbál normális lenni. Nem igazán sikerül, de én értékelem az igyekezetet is.

CID 2012.06.24. 19:24:14

@Emberiségellenes háztartási gép: Mindig ez a pokol, meg az út, meg a járófelület ! Pusztán csak unalmas , hogy mindig atpijkamónak szólítják. Kár kombinálni.

CID 2012.06.24. 19:28:04

@atpijkamo: Én, nem tehetek róla, hogy itt szinte mindenkinek áramszedője van !

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 19:29:17

@atpijkamo: Vasárnap esti depressziós holtidő.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 19:32:59

@CID: Már megint se füle, se farka annak, amit vartyogsz.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 19:36:46

Csak semmi depresszió. Van humorom! Na jó, ez erős ferdítés. Viszont ezt a filmet ne hagyjátok ki, többedszerre se: Gattaca (am. sci-fi, 1997). Ma.

CID 2012.06.24. 19:46:21

@Emberiségellenes háztartási gép: Nem baj, nem is a te kedvedért olvasgatom a Homárt. Ha meg már olvasgatom, hozzá kell hogy szóljak. Azt meg ugye nem gondolod, hogy a te kedvedért maradok kussban, beteg agyú "barátom" ? :-)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.24. 19:50:54

itt izélgetni egymást ebben a csodás időben, nem vagytok ti kompletták :D

a víz szuper volt, pont mekkfelelő hőmérsékletű, árnyas fa is volt, kutya is úszott egyet.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 20:07:45

@CID: Akkor nem lenne kin röhögni Kunkori.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 20:14:06

@Kellemes Zérókomponista: Olyan szar, hogy az már jó:
www.imdb.com/title/tt0185183/

www.youtube.com/watch?v=JUzrSAGJW6k

Battlefield Earth: A Saga of the Year 3000

Travolta et. al.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 20:17:14

@CID: Veled ellentétben Én humoros vagyok, te viszont lényedben vagy nevetség tárgya.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.24. 20:51:31

@Emberiségellenes háztartási gép: te jo ég, most kiderül, hogy fürdeni sem szoktál!!!
ne tetézd, könyörgök, ne tetézd..

Rosszindulatú Vászka 2012.06.24. 20:54:47

@atpijkamo: hehe, oszt majd a kszenusok ledzsihádolnak és nézhecc :)

Amúgy az a film annyira szar, hogy szar.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 21:01:22

Ó bakker a Brazil!!! Azt hányszor néztem. Nincs mégegy olyan szürreál feel.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 21:08:45

Tökmindegy, írjatok cikkeket. Az nem passzív, mint a tévézés.

CID 2012.06.24. 21:11:01

@batgirl: jaj nemá az embi szokás ! Szerinted miért lepik a legyek ? Nem azért mert azt hiszik, ö az Uruk, egyszerűen büdös ;-)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.24. 21:12:13

@Rosszindulatú Vászka: az még hátravan. Nem szabad egyszerre mindent ellőni mer akkor öregnek érzi magát az embiivadék.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 21:32:13

@Rosszindulatú Vászka: "Amúgy az a film annyira szar, hogy szar."

Egyre gyűlik köztünk az ellentét...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 21:33:58

@Kellemes Zérókomponista: Bárcsak öregnek érezném magam! És nem az lennék!

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 21:41:17

@batgirl: Szerintem ő nem zuhanyzóról beszélt, hanem valami tóról vagy folyóról. Olyanba bele nem megyek.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 21:43:04

@CID: Ha lenne szaga az avataroknak, a tiéd lenne büdös, Laposka.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.24. 21:53:43

@atpijkamo: na ja. Most pl. nem lennék a hejedben...

... de mielött a véredet veném, kapsz még egy eséjt: cukorral eszed a káposztá cvekkedlit, avagy borssal?

De hamár Forest Whittaker: Síró játék? Vagy a Szellemkutya?

CID 2012.06.24. 22:04:10

@Emberiségellenes háztartási gép: Na, ez még tőled is szar volt. Most, az jön, hogy ha a hülyeség fájna ordítanál ? Ostoba tuk. Most nézem a gyűrűskurvát nyolcvanadszora, szmeágulrol mindig te jutsz eszembe. Olyan kis gonosz görcs, és mindig a gazdit keresi ;-)

Rosszindulatú Vászka 2012.06.24. 22:05:23

Ennyire meleg van, hogy megfőtt a zagyatok?

CID 2012.06.24. 22:06:16

@Rosszindulatú Vászka: a cvekedlis válaszra én is kíváncsi vagyok ! Fontos kérdés, de mi van, ha aszpartammal eszi ?

CID 2012.06.24. 22:31:55

És most tényleg öccá ?

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 22:45:58

@CID: Általánosban volt olyan, hogy írjon mindenki a példaképéről, és Én Gollamot választottam.

CID 2012.06.24. 22:53:24

@Emberiségellenes háztartási gép: :-) na, ez érdekes. És ( bár ésel nem kezdünk mondatot), miért ?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 22:58:16

@Rosszindulatú Vászka: "cukorral eszed a káposztás cvekkedlit, avagy borssal?"

Brrr... Csakis borssal. A túróscsuszát és túrógombócot sem cukorral. Sőt, néha még a palacsintába is sajtot teszek. Pedig édesszájú vagyok.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 23:01:10

@CID: Úgy éreztem rokon lelkek vagyunk. A filmbéli Gollammal nem, de akkor még csak a könyv volt, ami amúgyis jobb, de nem tudom te tudsz-e olvasni.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.24. 23:01:15

@atpijkamo: ez meleg hejzet volt, de kivágtad magad. A neheznén túl vagyunk, apróbb világnézeti kérdéseken már nem lesz fennakadás.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 23:04:53

@Rosszindulatú Vászka: Na. Szerinted miből van a sötét anyag? (Hint: a fizkus aztmondja, fasse tuggya.)

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 23:12:31

@atpijkamo: Ha most beképzelt lennék, azt mondanám, hogy Belőlem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 23:25:34

@Rosszindulatú Vászka: @Emberiségellenes háztartási gép: Az én pusztán amatőr véleményem az, hogy nem létezik, csak a fizikusok találták ki, hogy a tudatlanságukat palástolják vele. (Nem mintha ez az ő hibájuk lenne. De az igen, hogy a tudatlanságuknál egyedül a nagyképűségük nagyobb.)

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 23:28:05

@atpijkamo: Egyszerűen csak adtak egy nevet a tudatlanságuknak. És még misztikusan is hangzik.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.24. 23:31:24

@atpijkamo: tuti van sötét anyag, meg fekete luk. Kirk, Picard, Archer vagy Sisko nem téved. De még Janeway senem.

CID 2012.06.24. 23:37:40

@Emberiségellenes háztartási gép: Már, hogy tudnék olvasni. Meg is kell várjam a holnapot, hogy asszonypajtás felébredjen és felolvassa elmés kommentjeidet ;-)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.24. 23:38:03

Másik kérdés ami nem hagy aludni az, hogy mi az élet értelme. (Tudom, 42, meg egy kurvajó Monty Python film.) Valójában azt se tudom, egyáltalán van-e.

Rosszindulatú Vászka 2012.06.24. 23:43:11

@Emberiségellenes háztartási gép: Föderáció.

@atpijkamo: minden rendben? Ettél ma? székeltél rendesen? Iszol eleget?

CID 2012.06.24. 23:48:12

Mi az élet értelme ? Hát az élet !

CID 2012.06.24. 23:49:55

Nézz rá a feleségedre, a macskádra, a gyerekeidre, vagy nézz ki az ablakodon !

Anomalocaris (törölt) 2012.06.24. 23:58:48

@atpijkamo: Elárulom neked, hogy az égvilágon semmi. Az "értelem" eleve embifogalom, és az Univerzumot ez kevéssé izgatja.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.25. 00:02:31

@CID: Hát benned se veszett el egy Nietzsche.

CID 2012.06.25. 00:28:46

@Emberiségellenes háztartási gép: Hát nem. Felesleges túlbonyolítani a dolgokat :-)

CID 2012.06.25. 00:31:40

Egyébként, ki ez a Nícse, Alchejmer jányneve ?

Anomalocaris (törölt) 2012.06.25. 00:42:11

@CID: Szerencse hogy ilyen intelligens vagy. :)

CID 2012.06.25. 00:54:29

@Emberiségellenes háztartási gép: nem hiszem, hogy szerencse kérdése ;-) most viszont megyek aludni, holnap illetve ma, élőben kell hozád hasonló buggyantakkal kedvesnek, és segítőkésznek lennem ! ;-)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.25. 09:47:28

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: már megérte a létezésed. A Dávid Bóvdenes hímezett konyhai áldást mán régóta kerestem. De most meg van ám! Köszi. Nem mondom, hogy nem bíztatlak a további éldegélésre. Persze tévútra sem akarlak vinni. Te döntöd el.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 09:57:32

@Kellemes Zérókomponista: :D valahol volt egy egész nagy gyűjtemény ezekből a csodás falvédőkből, ha rábukkanok, majd elküldöm.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 10:01:17

@atpijkamo: az élet értelme egyértelműen a 42, ezt még a rágcsálók is tuggyák... akinek ez nem kielégítő válasz, az keressen magának jobbat :D

nícse bácsi meg okos ember volt, ő férfi létére a férfiakat hibáztatta a nők gyarlóságáért. hát nem édes?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.25. 10:03:56

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Már ha egyáltalán van.

"az keressen magának jobbat"

Na persze, ezt is millió év volt kiszámolni...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 10:08:08

@atpijkamo: erre eccer valami okos felmenőm aszonta nekem, hogy akkor van értelme, ha csinálsz neki értelmet. van benne valami, de én szemlélődő típus vagyok és megeléxem a negyvenkettővel is.

aztán persze lehet, hogy nem is igaz az egész és csak 41,5 vagy 39, naggyisten 72, de ezt már nem fogod megtudni.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.25. 10:14:06

Kevesekhön jut el ez a 42.. mármint így értésileg. Pedig maga profánságába akkora gyönyör, mint atom. Most kicsit megint ellamentálok ezen. Köszi nektek.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.25. 10:17:54

@Kellemes Zérókomponista: "Most kicsit megint ellamentálok ezen."

:))

Erre mindig kell tudni időt szakítani... Szólj, ha másik kell, Zsiráfnak vannak még számai.

cicmen (törölt) 2012.06.25. 10:27:07

Pál már örült, hogy a T-Home milyen gyorsan bekötötte új lakásába az összes szolgáltatását, aztán pár nappal később kiderült, hogy bár ő használja, a telefonszáma nem létezik a rendszerben, ezért aztán ki is kapcsolták.

Aztán ez felkerült a homárra és kurva sokáig nem is volt új poszt!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.25. 10:34:25

@atpijkamo: Várjá várjá várjá.. Kitaláltam egy újat. Filozófiás kártyajáték. Vannak számok, kihúzod, agyi nagyerőkkel végig kell gondolni. Aki elmésebb / tudományosabb magyarázatát kelti az adott számból kibuggyanó témának, az nyeri a részköreredményt. No persze ezt filozófiaszakos hallgatókkal kell, erősenittasan. Énszerintem ez egy mókás sport lehetne. Hirtelen azt hittem Prof. Phd. szól hozzám, s önmagáról E/3 nyilatkozik, de csak te vagy.:(
Jöhet a következő szám!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.25. 10:40:36

@Kellemes Zérókomponista: :)) Filozófikus-matematikus szájkarate. Rrrrendkívül iszgalmas lehet.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 10:40:42

@Kellemes Zérókomponista: ilyet már jáccottunk annó, csak nem számoltunk, hanem festményeket elemeztünk....aki a legagyamentebb sztorit látta bele a képbe, az nyert.

cicmen (törölt) 2012.06.25. 10:47:22

@Kellemes Zérókomponista: Filozófiás kártyajáték.

Mit ér egy ember, ha csak egy adu van a kezében!

Ilyesmire gondoltál? :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 10:49:50

@cicmen: aki egy dámának adja a szívét, az királynak érezheti nagát :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.25. 10:50:31

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: azsemmi. Az a jó, mikor nagyszakértők összegyűlnek konzíliumra, aztán ott zajlódnak a részletekbemenő nagyelemzések, quadránsonként, objektumonként, meg mondaniakarni-valókként, különös tekintettel a szubjektív pozitívumokra. Aztán benyögi a főokos 45 perc múlva, hogy "amúgy az egész kép szar...". Emezek meg bólogatnak tovább ugyanúgy szakértő fejjel.:D Na és mi volt a nyertes sztorie?

cicmen (törölt) 2012.06.25. 10:54:32

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:

Néha egy tökfilkónak is hasznát lehet venni!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.25. 10:59:00

@cicmen: ez jóóó. Bár kérdés, hogy melyik szavon van a hangúly..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 11:02:38

@Kellemes Zérókomponista: yepp, ezeken röhögtünk mi is. ez már majd 20 éve volt, és nem voltunk egészen.... hmmm..... antialkeszok, szóval részleteket már nem tudok idézni :D asszem az egész játék onnan indult, hogy meg kellett néznünk valami borzalmas balettelőadást illedelmességből, meg mert meg voltunk híva rá, aztán meg múzeumba mentünk, ami jó volt, de ott már kiborult a bili, mert felhúztuk magunkat a művészeti világ sznobjain.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.25. 11:20:01

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: sznobokon felhúzódni sznobság-e?:) Hátde megértem én.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 12:50:19

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:

pahancsolj, kéhlekszépen:

falvedok.blogspot.co.at/

(kedvencem: az én uram csak a vizet issza, nem is sírom a lányságom vissza ... muhahahhhha :D )

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.25. 13:01:10

Mamánéknál ezt volt

Édesanya ajkán, az a legszebb zene,
tárt karokkal mondja,
gyere, kicsim gyere..

izé..komolyan
és mindíg azt hittem hogy a képen anyukám van , én , meg a bátyám..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 13:25:21

@batgirl: " az én uram nincsen távol, hazajött az ikeából." :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.06.25. 13:45:24

ki a tisza vizét issza
vágyik annak szive vissza

Manyecska 2012.06.25. 13:59:22

A szoba nesztelen,
Az asszony meztelen,
De hiába, hasztalan,
Ha az ember f@sztalan..

Manyecska 2012.06.25. 14:02:46

Jut eszembe, szerdától melegolimpia lesz! nem linkeltem be mert kifordult a gyomrom. Úgy tudom a margiccigeten kezdenek?? :D mindenki készül?? :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 14:11:31

@Manyecska: mitől fordult fel a gyomrod? tán valami extraintim sportágak lesznek benne? vagy bugyi nélkül futnak?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.25. 14:14:53

@Manyecska: legyobban tüntetni ezellen az érdektelenséggel lehetne. De mivel 'yó' téma, így csak mégyobban alájuk van adva a ló. Azért annyira csakjó a buzivonulás létezése, hogy adott nekünk egy örökérvényűt. Amolyan rendőrköltészet, tudjátok. Ne dobáld a buzit. Reánkhagyta ezt a szellemi termékét az ismeretlen kékruhás.

Manyecska 2012.06.25. 14:16:30

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: rúd/ra/ugrás, igen, fasza!!! Elmorzsoltam egy könnycseppet most!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 14:17:50

@Manyecska: node csaknem az orrod előtt ugranak a rúdra.... ? :D:D

Manyecska 2012.06.25. 14:20:23

@Kellemes Zérókomponista: de én pont szerdán szabin leszek és ki akartam menni a szigetre!! az isten se mossa le rólam:D..

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.25. 14:27:45

@Manyecska: Az lehet, de én lemosom: kimehetsz. Csak akkor ready-e-chail (készícsél) képeket. Köszönöm.

Manyecska 2012.06.25. 14:29:47

@Kellemes Zérókomponista: köszike!:D GYerekekkkel???? négyévessel???? b+:D:D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.25. 14:33:59

@Manyecska: ja bocs. Mostmár neked mindegy, de a leendő anyukákat figyelmeztetni kellene erre. No more melegfelvonulás! Nem lepődnék meg, ha ez valós szennypont lenne valakinél.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 14:35:37

@Manyecska: ugyanmán. én eccer mentem a metróba a két gyerekkel, oszt majdnem későn vettem észre, hogy a hátsó sorba éppen elmélyülten cekcuálnak. mégcsak nemis pasik vagy nők, hanem egy pasi+egy nő. kicsit be voltak tépve :D ahhoz képest egy homolimpija kutyafüle. :D

Manyecska 2012.06.25. 14:38:04

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: amikor egyszerre üvöltik a bírónak majd hogy kapd be a fa..szom na az milyen lesz:D..??

Anomalocaris (törölt) 2012.06.25. 14:39:17

Még mindig nincs új poszt?? Ez már annyira elhasználódott...

Manyecska 2012.06.25. 14:39:27

@Kellemes Zérókomponista: ne haraguggyon a világ de!: rengetegen vannak arrafelé hétvégén, ott a jáccótér. Meleg, nem meleg, ahol ennyi ember összejön abból nem sül el semmi jó soha..:)

Anomalocaris (törölt) 2012.06.25. 14:43:05

@Manyecska: Azt egyébként hogy ellenőrzik, hogy aki oda jelentkezik, az tényleg homár-e?

Manyecska 2012.06.25. 14:48:37

@Emberiségellenes háztartási gép: nemtom:( én igazolt játékos voltam, pontosan tudom mit jelent--életforma, reggel hatkor edzések éhgyomorra stb..

Manyecska 2012.06.25. 14:55:58

@Kellemes Zérókomponista: kosaraztam. már nem fontam :D BSE-ben, ifibe. Hét évig.

Manyecska 2012.06.25. 15:00:01

Basszus, ebbe belesajdult már a fejem is!!:(

Anomalocaris (törölt) 2012.06.25. 15:06:56

Elkészült a garnélás Vifon.

Manyecska 2012.06.25. 15:08:32

@Emberiségellenes háztartási gép: ja, itt szakad egy órálya és most hazaúszom egyszál farmer miniszoknyában szerintem nem lesz melegem..:)

Anomalocaris (törölt) 2012.06.25. 15:15:35

@Manyecska: Háromnegyedes gatya kell ilyenkor.

Manyecska 2012.06.25. 15:29:20

@Emberiségellenes háztartási gép: reggel leszavaztam:( :D most viszont léptem kinnt kettőt a vízbe oszt levált a cipőm sarka nagyon köszönöm a forgalmazó cégnek is-majd írok posztot:D..mindegy. Mingyá itt a busz. Háztól házig. Papucsban, f..sza.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.25. 15:45:27

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Majd ad egy éjféli posztot, és mindenki összezavarodik.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 15:52:14

@Emberiségellenes háztartási gép:

A homár vak sötét
Olyan csendes, olyan árva most a kommen-tér
Egy poszt ami elmúlt, ami véget ért
Csak a szívekben él

Törött üvegasztal
balatonban úszó, kopott baccpapucs
Egy magányos tricikli, néhány telefonszámla
Elment mindenki már

A csendet hallgatom
Fejem zúg, benne égnek elmúlt málnás torták
Mélyen legbelül, még várok,
De biztos nem jön ma már

Éjféli poszt
Sok sok éve annak, hogy várok most
Kerestem azt
Üres csendben, hazug szavak alatt
Éjféli poszt
Tudom, hogy egyszer eljön és rám talál
Perzselő láng, a remény mindig ég tovább

Manyecska 2012.06.25. 16:09:59

NOÉMI B@ZDMEG!!!

Ömlik az eső. Szétfagytam. Be akarnak nekem fűteni.:D Apa a gyerekkel a hóna alatt rohangált a kocsiig. Vártam mikor elyti le:D? Reklamálni Szent Péternél?

Manyecska 2012.06.25. 16:24:37

@Emberiségellenes háztartási gép: jut eszembe van Meteorológus Mihály is a juhtubon nagyon színvonalas időjárás-jelentései vannak:D..

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.25. 17:07:48

@Manyecska: "Vártam mikor elyti le"

A plébános szögeli a templom kerítését. Egy kisfiú guggol a közelében, és figyeli.
- Szeretnél te is szögelni?
- Nem. Csak azt várom, mit mond majd a plébános úr, mikor az ujjára üt a kalapáccsal.

Anomalocaris (törölt) 2012.06.25. 17:10:52

Nincs annál idegesítőbb, mint amikor van új poszt, de nem lehet kommentelni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.25. 17:18:44

@Kellemes Zérókomponista: Van ez a gagyi blogmoci, és a zindexesek új csilivili kezelőfelületet tettek rá. Sajnos szarabbra sikeredet, mint a korábbi, még ők se tudják megbízhatóan használni. Az meg, hogy amit csinálnak ellenőrizzék is, náluk nem divat.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.06.25. 17:37:56

@atpijkamo: egy frászot. így kényszerítik a jónépet arra, hogy végre elolvassuk a poctot, mielőtt ekéznénk a pocctolót.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.25. 17:42:53

Linuxot használnátok egyből tudnátok írnie.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.06.25. 17:48:10

@Emberiségellenes háztartási gép: Kompenista magát nem kímélő őrüccséggel falapocskának fejeli önmagát többször egymás után. Kéne nyelvet tanulni, rá tudsz-e vajon beszélni a németre? Na lássuk csak.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.06.25. 18:07:08

Bréking nyúz: A faszbúk a mai nappal átvette a ZGM-et. Akadozik a szolgáltatás. (ZGM = Zindex Gagyi Blogmotor)

Manyecska 2012.06.25. 18:59:50

@atpijkamo: na én még aszt verném agyon aki kitalálta a csilivili szót..olyan pfájjj :D

ergbertegon 2012.06.25. 19:43:52

Brühühühühűű. 600 hsz, gyerekek, könnyes lett a szemem... ;-)
Már csak párezer és megvan Ede.... :-)
Tulajdonképpen miről volt itt szó?
Az első-utolsó-régicímen-ilyenszámnincsis résznél elvesztettem a fonalat.

Manyecska 2012.06.25. 20:10:08

@ergbertegon: mittudomén! nem olvastam..:)
süti beállítások módosítása