Tékozló Homár

Elvették a nevét az okmányirodában

2012.07.06. 12:10 | jackyll | 173 komment

Váratlan fordulattal folytatódik a paranormális jelenségeket tömörítő Zugló-gate. A tegnapi abszurd óvodalátogatási interjúnál még sokkal súlyosabb helyzetet vázol az alábbi történet. Naiv ügyfél 52 év után azzal szembesült, hogy nem ér a neve, az okmányirodában nem hajlandók személyi igazolványt kiállítani neki. Szerintük ugyanis a 14. kerületi anyakönyvben a neve régies írásmóddal szerepelt, úgyhogy az van és kész. Ha nem tetszik, 10 ezer forintért kérvényezhet névváltoztatást. A slusszpoén persze, hogy az 50-es években hasonlóan változtatták meg a családnevüket önkényesen a hivatalban. Értjük, hogy a kommunizmust végképp el kell törölni, de lehet, hogy nem kommunista módszerekkel mindannyian jobban járnánk:

Előre bocsátom,  ha nem velem esik meg a dolog, én is nehezen hinném el, hogy ilyen is van, úgyhogy a kétkedő kommenteket kéretik mellőzni. Ma, ahogy rendes állampolgárhoz illik, elmentem a személyi igazolványomat érvényesíttetni. Minden rendben volt addig, amíg be nem pötyögte az ügyintéző az adataimat. Akkor aztán közölte velem, hogy nekem nem ez a nevem, mostantól csak arra a névre adhatnak ki személyit, amin a nyilvántartásban szerepelek.

Kérdeztem, hogy a bánatban lehet az, hogy a születési anyakönyvemben szereplő nevem nem felel meg nekik, és egyáltalán ki döntötte el, hogy mostantól nem úgy írom a nevem, mint eddig. Kiderült, hogy a központi adatbankban átírták a nevemet, mert a XIV. kerületi anyakönyvben a nevem régies írásmóddal szerepel, és őket nem érdekli, hogy az anyakönyvet kiállító hivatalnok anno 1960-ban tévedett. Ha legálisan akarok létezni, kiállítanak nekem egy személyit az új nevemre, aztán majd kérvényezhetem a Belügynél 10 ezer forintért a névváltoztatást és csináltathatok ismét egy új személyit az eredeti nevemre.
 
A következő kérdések merültek fel bennem:  Ha valami túlbuzgó hivatalnok kiderítette, hogy annak idején téves bejegyzés történt, nem lett volna ildomos engem erről hivatalosan tájékoztatni? Netalán megkérdezni arról  - merő méltányosságból -, hogy elfogadom-e a változást, vagy ragaszkodom ahhoz a névhez, amit 52 éve viselek, és amire egyébként az összes  birtokomban levő közokirat szól?
 
Egyébként a legszebb az egészben az, hogy valamikor tényleg máshogy írták édesapám nevét, de az 50-es években a személyijét kitöltő ügyintéző úgy döntött, hogy nem a régies írásmóddal írja be apám nevét a személyibe, apám akkor hiába tiltakozott. Aztán megszülettek a gyerekei már ezen a néven, és kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy a hivatalokkal vitázzon. Most úgy tűnik, hogy az 50-es évek hivatali önkényét újabb önkényes és méltánytalan intézkedéssel fogják "jóvátenni".
 
Mellesleg az ügy érinti a bátyámat, az ő 2 gyermekét, valamint az unokáját, és a húgomat, aki még nálam is rosszabbul járt, mert nála a hivatal még azt a kedvességet is elkövette, hogy a Júliát ékezet nélkül írta, mert akkoriban nem volt az írógépen ú és az ügyintéző lusta volt kitenni kézzel egy ékezetet. Innentől nincs kecmec, neki is így kell használnia.
 
Egyébként, amikor első döbbenetem után némiképpen dühöngtem az okmányirodában, közölték velem,  nehogy azt képzeljem, csak én jártam így. A régi hivatalok trehánysága miatt sokan vannak hasonló helyzetben. Mondjuk ez engem nem vigasztal.
 
Hogy is van a szlogen? Magyarország én így szeretlek?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.06. 16:29:12

@Manyecska: Látod, ez igaz. Jobb lesz nekem 20 perc gyaloglás.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.06. 16:31:39

@Manyecska: Erre azt mondja a párom, hogy nincs is 20 perc járáson belül kamionos parkoló rosszlányokkal...

mt-03 2012.07.06. 16:39:19

nekem a szemelyi szamomat irtak el, amit ugye kiadtak egy kis kulonallo fecnin hisz azt igy kell. oszt mikor valami hivatalban kellett bediktaltam de nem fogadta el a gep hisz ellenorzes hibas. mondtak hogy hulye vagyok hogy meg a szemelyi szamomat sem tudom, erre elohuztam a fecnit amit a kedves kollegajuk csinalt egy masik hivatalban hogy nosza gepeljek arrol be, bar sztem ugyanaz lesz mintha bemondanam. es lon igy se volt jo... megakadt az ugyintezes (asszem ez meg a fiumei strasszen volt jopar eve).

DanZi 2012.07.06. 16:44:35

minek személyi... jó az útlevél is...

aaaaaaah 2012.07.06. 17:04:41

nem edesmindegy mi van a sajtpapiron?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.07.06. 17:12:09

Az semmi a mi történetünk extrább:

Feleségem első személyijében Yvette név van (mert akkoriban divat volt), házasságkötőn Yvett van, jogsin meg Ivett.

A gyerek meg Anyának én meg Szívemnek hívom ! :D

igazságos 2012.07.06. 17:21:32

A név kötelez, de gondolom, ez már volt.
Ha Paraj Jóskának hívnak, akkor ne akard már átíratni Paraly Jóskának.

Nálam meg az i betűt szokták j-re írogatni, erre figyelnem kell, kaptam már csekket is így. :)

Valamiért szeretnek ezekkel a betűkkel játszadozni, az ügyfél kárára.

@labi: bizonyos esetekben volt már olyan, hogy csak a személyit, plusz lakcímkártyát voltak hajlandóak elfogadni, mikor megkérdeztem miért, azt mondták, csak.

Vajh' EDE nevét hogy írják, EÖDE? Most biztos boldog a Kékszalagon az üvegasztalával. Van itt pénz kéremszépen hajókázni, hajót fenntartani, múlt héten csakúgy vitték a sok hajót a határon. Érdekes volt, úgy becsomagolták, mint egy ajándékot, nem akármilyen fóliába....

kyanzes (törölt) 2012.07.06. 17:24:45

Nekem is állítottak már ki (tévesen) Zoltán keresztnévvel személyit, illetve volt hivatalos okiratom anno, hogy a régi benzines Opel Omegám valójában nagyobb köbcentis dízel.

igazságos 2012.07.06. 17:27:05

@szmoker (Homo Trollicus): csak ne röhögj, mert ha egyszer elkapnak.... ezek szoktak akkor a leghangosabban siránkozni.

@atpijkamo: tényleg fogyhattam már valamit, merthogy zaklattak a munkahelyemen, szexet akart tőlem mindenáron a lengyel kamionos. Láthatjátok, a nyelvi korlát nem akadály egyeseknél, a szex szót meg mindenhol megértik. :)

PetiAti 2012.07.06. 17:28:48

Nekem anno amikor lejárt a személyim közölték, hogy ingyen cserélik, mert tévesen szerepel a születési helyem. Előző személyiben csak románul írták be az erdélyi településneveket. Igen ám, de értelem szerűen a 71-ben kiállított anyakönyvi kivonatban is a román név szerepelt. Erre közölte velem az ügyintéző, hogy "Nincs okmány, ami alapján beírja két nyelven." Mondtam neki, hogy én viszont nem vagyok hajlandó tévesen kiállított okmányt átvenni. Nem érdekel, hogy kell-e fizetnem vagy nem. Végül a házassági anyakönyvi kivonat "mentett" meg, mert azon "bemondásra" a magyar településnév szerepelt. Szóval nem kell őket kutyába venni, elég meggyőzni, hogy nem akarnak szabálytalan okmányt kiállítani.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.07.06. 17:41:39

@nemorino: Ezt volt kolléganőm is megjátszotta. Aztán egy ködös téli estén megvárta néhány Lakatlan...
Az egyik ügyfél viszont úgy záratta ki az őt rendszeresen szivató kolléganőt, hogy tanúk előtt ünnepélyesen megkérte a kezét.

England win The Ashes! 2012.07.06. 17:48:03

@igazságos: "Nálam meg az i betűt szokták j-re írogatni, erre figyelnem kell, kaptam már csekket is így. :) "

Tényleg hülyén néz ki, ha "jgazságos"-nak írják. ;-)

livengood 2012.07.06. 17:59:55

Sajnos Magyarországon ilyen minőségű munkát végzett, végez az állam. A hasonló jelenségek oly tömegesek és annyira nincs jogorvoslati lehetőség (ami van, több évet bíróságra járással tönkretenni az életünkből - vicc), hogy emberileg elfogadható megoldásnak csak a polgári engedetlenséget látom.

(Polgári engedetlenség: Erőszakmentes jogellenes tiltakozási forma, a hatalommal való együttműködés valamilyen fokú megtagadása, annak tevékenysége miatt. Célja a hatalom közérdekű tevékenységének megváltoztatása vagy annak javítása.)

A konkrét esetben: 10.000 forintot befizetni, majd a jövedelem egy részének elrejtésével az adóból a járulékos költségekkel együtt (útiköltség, ügyintézés miatt elmaradt munkák elmaradt jövedelmei, stb.) levonni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.06. 18:02:27

@igazságos: Az nem zaklatás, hanem a tisztelet jele.

Munkások vakolják az állványon a falat, kijön egy csinos nő, megfüttyögik. Vakolnak tovább, kijön egy középkorú nő, aki fiatal korában sem volt csinosnak mondható, egy kicsit azt is megfüttyögik. Az egyik kérdezi a mellette állót.
- Mit füttyögtök erre a bányarémre? Nincs szemetek?
- Hát ő a főnök felesége, ezért őt is megtiszteljük.

Manyecska 2012.07.06. 18:06:06

@atpijkamo: ő azt honnan tudja? :D:D?
Ellenben most rövidebb úton jöttem haza fiammal a fodrásztól bringával, fel a hegyre:D:P ..ekkora cumit még nem látott az ég, felfelé visszafelé kezdtem gurulni:D:)) azt mondtuk rövidebb és lejteni fog a végén, mindenesetre városnézés megvolt.

Manyecska 2012.07.06. 18:10:44

Tévesen már én is mondtam Zoltánt más helyett az /ágyban:D:D/ rég..:)))))

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.06. 18:12:56

@Manyecska: Úgy értem, semmilyen kamionparkoló.

"felfelé visszafelé kezdtem gurulni"

:)) Minél erősebben fékezel, annál gyorsabban érsz haza.

(Minnél vagy minél? Annál vagy anál?)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.06. 18:15:23

@Manyecska: Az is ciki, ha nem jut eszembe a neve. Lehet bogaramozni. Még cikibb, ha reggel ébredve nem tudom, vajon a teafilter cérnája lóg-e ki a fogam közül. Pláne, hogy nem teázom...

Manyecska 2012.07.06. 18:22:19

@atpijkamo: minél erősebben fékeztem, anál izé annál /engem ilyen hülyeségekre még senki nem akart rávenni:D! / jobban fájt a csuklóm de csontig benyomtam a fékeket de alig bírtam megállni a végén:D! Holnap is megyünk!!:)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.06. 18:22:38

Fú, hogy én mennyire nehezen viselem a felületességet. Kívánom a jelentős kár elszenvedését felületességből adódóan őszámukra. Majd akkor életre megtanulják, hogy mi is van. Nem értem én ezt, hogy nem sok agy kell ehhez, aztán még ez se megy? Azánt a másik fele se kutya. Én, ha elírnák a nevemet, nem hagynám annyiban. Nonszensz dolgokba belenyugodni miért divat? Nem a naív lázadó szól belőlem, csak tényleg nem értem. Pontosan emiatt a mentalitás miatt árulhatnak újrafőzött meg hipózott párizsit a Tekszóban. Például. De hosszú a sor. Senki nem birka, megértettem!? Mingyá beleverem a 'szom az üvegesztalba. Na.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.06. 18:25:37

@Manyecska: "Holnap is megyünk!"

Vadász-vadász, vagy tolvaos.

A tolvajos:
- Képzeld, tegnap két nagy dudájú csaj lestoppolt, aztán leszoptak és kiraboltak.
- Borzasztó! Többet ne nemj arra!
- Dehogy nem, tegnap megtörtént, ma is, és holnap is arra megyek.

Manyecska 2012.07.06. 18:26:29

@atpijkamo: különbe ne cikizz:D jártam egyszerre fiatalkoromban két pasival! Igaz az egyik nem tudott róla csak a másik de az vett el feleségül, gondolom "kurvából lesz jó feleség " jeligére. :P
Jó volt. Igaz az egyikkel csak ünnepeken: szilveszter ilyenek..:D :P..

becherke 2012.07.06. 18:28:45

@mono-, duo-, und polizei: Nekem az esküvőmön tapsolt vissza az anyakönyvvezető, hogy ha két nevem van mind a kettőt alá kell írnom, mire mondtam, hogy de a másodikat soha életemben nem használtam és még a személyimben sincs aláírva csak az első. De az nem számít - sőt ott is alá kellett volna írnom - itt 2 név szerepeljen. Arra jó volt, hogy a násznép röhöghetett, hogy még a nevem sem tudom rendesem.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.06. 18:30:16

@Manyecska: "még senki nem akart rávenni"

Nem kell rávenni. Óvatosan lehet próbálkozni, úgyis kiderül, mi az, ami mindkettőnknek kellemes, vérmérséklet szerint...

Kopi3.14 2012.07.06. 18:40:18

@hagyma: azt mondod Németo, Anglia nem fejlett ország?

bibibi44 2012.07.06. 18:47:29

@labi: de azt ugye tudod, hogy ha lejár a jogsid, akkor érvényes személyi nélkül nem fogod tudni meghosszabbíttatni?

bibibi44 2012.07.06. 18:53:01

@Emberiségellenes háztartási gép: azt ugye tudod, hogy ha lejár a jogsid, akkor érvényes személyi nélkül nem fogod tudni meghosszabbíttatni?

bibibi44 2012.07.06. 18:55:46

@labi: azt ugye tudod, hogy ha lejár a jogsid, akkor érvényes személyi nélkül nem fogod tudni meghosszabbíttatni?

Manyecska 2012.07.06. 18:57:29

@atpijkamo: :)
végül is a gruppenbe is óvatosan be lehetne vonni a szomszédot:D régen beírtam az iwiw-en a hobby, szabadidő rovatba hogy swingerklubok, erre kitörölt pár ismerős? hát nem fura?? :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.07.06. 18:59:15

@Manyecska: Aszinném, többen bejelölnek erre....

igazságos 2012.07.06. 19:08:41

@Manyecska: azért, szerintem a kamionosoknak is van egyfajta ízlésük, a kövér dagadt nőcikre például nem hinném, hogy rámásznának, gondolom, arra otthon van a feleségük.

De azért, én se repülnék rá, egy koszos, büdös, kövér dagadt disznó sofőrre, meg hát eleve a kamionos, az nem egy sikeres állatfajta.

@Kellemes Zérókomponista: látom, rittyentettél magadnak egy jó kis avatart, míg nem voltam itt, ez tetszik, valamiért, ne kérdezd az okát.

@Dr Jozef Vengloš: ugye? igazad van.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 19:11:30

@Kopi3.14: nem tudom
de azt se ertem ha egyszer van jogsim
minek kene meg egy ugyanolyan muanyag ami a szemelyi nevet viseli?
ha angliaban es no-ban kell mind a 2 darab, akkor fejletlenek
yeahh

igazságos 2012.07.06. 19:11:33

@becherke: hát, ha már itt is trükközöl, mit csinálhatsz a házasságodban? XD

Mondjuk ez jó lehet bizonyos helyeken, alibinak, ha ekkor, meg akkor két másik nevet használsz.

Gyanús vagy azért nekem, egy kicsikét.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.06. 19:12:27

@igazságos: Nekem mindenem jó. Milyen a sikeres állatfajta akkor? Meg hol jártál?

igazságos 2012.07.06. 19:12:32

@hagyma: én meg nem szeretném, ha mindent kiváltana egy igazolvány, mert, ha azt elhagynám, akkor hatalmas gáz lenne.

igazságos 2012.07.06. 19:15:09

@Kellemes Zérókomponista: pihentem kicsikét, a kánikulában viszont tovább sorvasztottam az agyam, mint látod.

Egyébként megfigyeltem, hogy a kánikulában, agresszívebbek, beszólósabbak, nyűgösebbek, kedvetlenebbek az emberek, mint egyébként.

Ma hallgattam érdekes beszélgetést a Tescóban, amikor is egy emberke éppen az elhagyott bankkártyáját kereste éppen, de sajnos nem volt ott. Ezzel is megszívhatod, a postán, csak hat darab személyit láttam, lakcímkártyával együtt, mikor egy igazolványt kerestem, érdekes volt, hogy az emberek mennyire elhagynak iratokat, és mennyire nem keresik a logikus helyeken. A Tescóba is hiába csörögnének, hiszen, a kártyát ők azonnal továbbküldik a bankba.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 19:29:58

@igazságos: hat, miert hagynad el?
amugy ha ekhagyod, akkor megcsinaltatod
mindent nem valt ki..
pl Mary utlevelehez kellett a szuletesi anyakonyvije is
meg van meg egy szemelyiszam SSN, azt mindenki tudja fejbol
de szemelyinek, meg lakcimigazolonak meg jogositvanynak a felsobbrendu, tehat a jogsi tok eleg
minek masik ketto-harom?
en a jogsimmal jarok, meg a fejemben a SSN-el
utobbi itthon pihen papiralapban, ha kell valamihez, mert van hogy kell akkor magamhoz veszem
hetkoznapi eletben egy plastic teljesen eleg

Sanda gyanu 2012.07.06. 19:31:40

Valahol, valaki elírta a nyolcvanéves szomszéd bácsi címét. Ez úgy derült ki, hogy hajnali hatkor csöngetnek nálam és keresik a negyedik emelet hetes lakást, de nem igazán találják, mert csak négy ajtó van a szinten. Nem-e tudom-e véletlenül-e, hogy hol lakik XY Józsi bácsi? Dehonnem tudom, a négyben, csak nincs kiírva a neve. Köszönik szépen. Odaballagnak, becsöngetnek. Józsi bácsi ajtót nyit, az öreg fején látszik, hogy aludt, mert olyan kócos, asszimetrikusra félrealudt, félig cseppalakú, félig égnekálló haja volt, mintha egész éjszaka ipari áramot vezettek volna a fülébe. Én figyelem a jelenetet a félig behajtott ajtó résén át:
- Mi tetszik?
- Ön XY József?
- Igen.
- Elő kell állítsuk, mert ön már három idézést sem vett át. Tizenegykor tanuként kell megjelennie valamelyik kerületi bíróságon.
Nekem bevillan, hogy naná, hogy nem vette át, hiszen most is a hetes számú lakásban keresték! Olyan lakás nincs is! Valószínűleg ezért ment vissza minden hivatalos levél, mert rossz volt a címzés.
Az egy dolog, hogy hajnalban felbasznak engem, felbasszák az öreget, majd az elmúlt napok langymelegében ÖT órán át kell üldögélnie a bíróság folyósóján délelőtt 11-ig, mire sorra kerül. A történet eddig így még lófasz, ez semmi, ezen még Hofi se akadt volna ki. A slusszpoén most jön: a bíróságon azzal kezdték, hogy ki kell fizetnie az előállítás költségeit! Az öreg ekkor eresztette ki a lírai tenorját és kezdett üvöltözni a T. bírósággal. Nehogy már neki kelljen fizetni más figyelmetlensége miatt!

Manyecska 2012.07.06. 19:33:09

@atpijkamo: nem, nem vágyom ilyen szórakozásra, életidegen,.. mi van ha dagadt kamionosok is vannak ott pl.? :P Az annyira életszerű..

^LutheR^ 2012.07.06. 19:34:11

@Kattrin: mi köze van a névnek az aláíráshoz?

Sanda gyanu 2012.07.06. 19:34:28

Bocánat, kifelejtettem, hogy rendőr bácsik kopogtattak.

Tron65 2012.07.06. 19:39:03

Volt már ilyen ügy, még a Juszt is foglalkozott vele (csak hogy utána lehessen nézni).
A lényeg: az államigazgatás cseszte el, nem kérhet pénzt a visszacsinálásért.

Viktus 2012.07.06. 19:42:36

@Sanda gyanu:

Pedig biza, ha második után sem vette át senki, úgy veszik ezek, mintha átvette volna az öreg ... így még max. orvosi papírt prezentálhat, hogy beteg volt.

Sanda gyanu 2012.07.06. 19:45:33

@Viktus: Nem volt beteg! Azt se tudta, hogy keresik, mert a rossz címzés miatt egy levél se jutott el hozzá!

Viktus 2012.07.06. 19:48:48

@Sanda gyanu:

Mindegy az a baj te csesztél ki vele leginkább, mikor beköpted a zsaruknak ... így a rendőrök is visszaballagtak volna, hogy ez nem jött be. :P

venszivar 2012.07.06. 19:58:28

Állandóan azt ugatod, hogy itt áámerikában, meg a mery (vagy nem mery ?!), mostanában meg, hogy a "fejlettebb" országba........, ahol te is tegsz-lengsz..., mint az egyik fosadék a pöce gödörbe !
Ja a kormány hivatal, meg arról ad ki HIVATALOS ÁLLÁSFOGLALÁST,hogy LÉTEZNEK-E SELLŐK .........KIBASZOTT FEJLETT egy ország, ahol a föld söpredéke található, no meg világ barmai IS ! A "hivatal" megmagyarázza a degeneráltaknak, hogy csak mese ország mesébe se való nyomoroncai vagytok !!! :):D

venszivar 2012.07.06. 20:01:49

@Sanda gyanu:19:34:28-ra. pedig, már fogynak :))) nagyon veszélyes ""szakma"" az övék......:):D

ferand1979 2012.07.06. 20:10:48

@hagyma: ... ha nővé változtatja magát, akkor az agyát 10-edére le kellene csökkenteni...

esef 2012.07.06. 20:11:35

fater intézte nagyanyám halotti anyakönyvi kivonatát:
dédnagyapám nevéből lehagyták a Dr-t: orvos volt, nem visszavették tőle...
nédnagyanyámat pedig önkényesen átkeresztelték: Terézia helyett Teréz lett, merthogy olyan név van. Ja persze, 1880-ban még volt az első is, csak a falusi okmányirodás Micike olyan droid aki képtelen gondolkodni. mintha lett volna egy Mária Terézia nevű uralkodónk. Mária Terézre nem emlékszem... :)

esef 2012.07.06. 20:14:36

a 10e pénzes névváltoztatás meg nem annyira egyszerű mint amilyennek látszik:
űrlap kitölt, illetékbélyeg megvesz, indoklás megír.
én decemberben játszottam el, másik nagyanyámék egyébként kihaló családnevét vettem fel. papírokat leadtam, majd hívtak, hogy a ss+y miatt küldjem meg az igazolásokat, anyakönyvi kivonatokat, igazolandó a nevet. hát megkapták kb. 1850 ig visszamenően másolatban...
utána személyi, jogsi, forgalmi, adó- taj kártya csere, telefon, net, kábeltv, bank, biztosító, egyetem, munkahely mindenhol átírni és persze senki nem érti, hogy miért változtattál nevet...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 20:15:36

@venszivar: minden ciganyt hazazavartak Canadabol, ugy latom beleestel a szorasba
legalabb volt 2 jo honapod?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.06. 20:17:30

@ferand1979: be kell valljam, bar nem gyakori, de talalkoztam mar nalam okosabb novel
nem gyakori az teny
sot az egyik nom jobban vezetett mint en..
szoval so-so

venszivar 2012.07.06. 20:22:32

te rühes barom, te fosadék ! oda evett a fene abba a szaros gödörbe s mégis rasztafáni vagy !!! szemét egy állat a fajtád !!! :):D

Kimiraikönen 2012.07.06. 21:04:26

@nemorino: kedves hivatalnok úr! én mást tapasztalok mint amit ön mond.

Ha barna ember elküldi a halálba van pinz,ha becsületes fehér anyagi gondba kerül is van pinz 2.0000,-Ft örülj hogy kaptál,mig barna piára ugyanaznap 10.000,-kajára akarommomdani piára:DDDDD
Enyit akartam,gondolom önezt nem ismeri el.

Várom szives válaszát,menyire vagyok hölye.

Megdobbent 2012.07.06. 21:08:16

De mi folyik ott zugloban? Vegre a helyi elmeotthonbol a fulkeforradalmi hevuletben kitorok azonnal allast is kaptak az onkormanyzatnal? Na csokoltatom oket akkor.

Csore60 2012.07.06. 21:23:17

A POSZT ÍRÓJA VÁLASZOL:

Azóta vannak fejlemények. Felhívtam a kormányhivatalt, ott nagyon megértőek voltak, de nem tehetnek semmit, csak a névváltoztatás marad. Ezen sajna nem segít a per, sem az asztalborogatás, mert a jogszabály nem tesz lehetővé semmilyen más megoldást.
A többnyire együttérző és hasonló gondokról beszámoló kommentek mellett arra muszáj reagálnom,aki azt írja, hogy nem mindegy, mi van írva a sajtpapírra. Hát sajna nem. Ha elfogadnám az új nevet az min. 100 ezer forintba kerülne. És iszonyú sok utánjárásba.
Mondjuk a diplomáim és egyéb végzettségeim, telekkönyvi bejegyzések, a gyerekek anyakönyvi kivonata, TB, Apeh, bankok.... meg tucatnyi egyéb dolog, ami most nem is jut eszembe...
Továbbra is felháborít, hogy eddig törvényesen viselt nevemet a megkérdezésem és a korrekt kiigazítási lehetőség megtagadásával a tudtom és beleegyezésem nélkül megváltoztatták.
Érzéketlen, bürokratikus, de főleg az emberi méltóságot és az emberi jogaimat sértő eljárás.
Hangsúlyozom: nem csak az bosszant, hogy jogtalanul megvágnak, sokkal jobban sért, hogy mint egyént, állampolgárt semmibe vesznek, a saját mondhatni legszemélyesebb "tulajdonomat", a nevemet veszik el önkényesen.
Ne legyen senkinek kétsége, itt állami akarattal, egy-két jogszabály beiktatásával bármit meg lehet tenni.

Kimiraikönen 2012.07.06. 21:44:55

@Csore60: Egykérdésem lenne csak a hivatalhoz:ha valaki 50 egynéhányévigh viseli a nevét,diplomázik stb akkor egy ujy hivatal milyen jogon piszkál bele?

H próbapr lenne igazat adnának az államnak Brüsszelben?Igaznagyfőnök szerint ők nem dirigálnak.Akoormeg lehet haláltáboris végülis magyarok vagyunk.

2/3 enyitér.Hajrá magyarok bele legyen 3/3 2014-ben hurrá!!!!!!!!!

mono-, duo-, und polizei 2012.07.06. 22:43:43

@becherke: phüü...:)) Fájin egy helyzet lehetett!Őszülsz azóta? Még harcosabb koromban udvaroltam egy elvált anyavezetgető hölgynek. Mesélt egyet-mást, szigorúan név és cím nélkül, csak a jelenségeket kidomborítva. Egyszerűen szólva: tökön bököm magamat, a magyar államigazgatás egyes megnyilvánulásaitól. Tiszta kaffkai stílus. És némelyeknek egy név elírás, elbaltázás a múltban az életébe került, szó szerint.Mellesleg nem lettem gyűrűsféreg a hölgynél. Más: anno az elvtársi világban az eftássak emléktáblát avattak vmi Muck Lajos nevű hős antifának Angyalföldön.Kamerák, koszorú, protokoll, ahogy kell. Pár nap múlva éber eftársak egyike kiszúrta, hogy Muck Lajos a náczikok közül való volt, volksbundista, a baloldali mártír meg a testvére, Muck János (talán), akivel halálos ellenségek voltak, de mindkettene echte svábok (élből gyanúsak). Tábla leverve, archívum kiürítve,égésnek nyoma ne legyen stb. Akkori barátnőm a Muck L. utcában lakott, végigröhögte a hacacárét:))).

mono-, duo-, und polizei 2012.07.06. 22:56:36

na utána túrtam: Muck Lajos tényleg a baloldali figura volt, de az utcácskát, meg az emléktáblát hozzá a volksbundista testvéréről nevezték el először...aztán korrigáltak.Fene a sok germán névbe! :)

Chack 2012.07.06. 22:59:57

Amikor ellopták az összes iratomat, be kellett szereznem egy hiteles anyakönyvi kivonatot, és úgy állították ki az új személyit. Pedig benne volt a rendszerben az összes adatom. :P
Nem tudom, mi lenne, ha a poszt toló a mostani hibás igazolványát elvesztené, vinné az anyakönyvi kivonatát: mire hivatkozna a hivatal, miért nem aszerint állítja ki az új okmányt??

Ha jól tudom, nem csak a helyi ocsmányirodában lehet személyit cserélni: hátha máshol normálisabbak az ügyintézők.

Bruno 2012.07.06. 23:04:29

Ha a poszt tolónak van legalább 1 db. érvényes fényképes igazolványa (jogosítvány, útlevél) akkor nyugodtan elsétálhat a hivatalból, mert mindenkinek el kell fogadnia azt az igazolványt. Az Okmányiroda pedig kinyalhatja....

Dodeszh · http://nonstopmobil.blog.hu 2012.07.06. 23:34:35

Nálunk a névvel nem volt gond, amikor Noé fiam megszületett.
Pár nappal később megyek be a hivatalba az anyakönyvi kivonatért, ami el is készül, és látom rajta: "Gyermek neme: leány"
No, mondom, itt valami nem stimmel, egyértelmű jele van, hogy a kisember fiú. :)

Korrektek voltak, javították is azonnal, perceken beül meg volt az új papír.

Xezs 2012.07.06. 23:49:37

Azért gondolom nem Lófasz vagy Kisköcsög lett a neve :)

Quattroman 2012.07.06. 23:59:30

@mono-, duo-, und polizei:

ezt az aláhúzott keresztnevet nálam is ugyan így eljátszották.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.07. 00:59:33

@Dodeszh: most tok komolyan, elnezesedet kerem, de mi vezet valakit arra hogy Noe-nak nevezze el a fiat?
ertem, hogy a Jozsef sem szebb de legalabb ertheto

mono-, duo-, und polizei 2012.07.07. 01:01:50

@Quattroman: és sikerült megoldanod valahogy? érdekelne!

Xezs 2012.07.07. 02:11:25

@hagyma: És a sok kevinkrisztofer meg rikárdó? Az neked smafu? :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.07. 02:34:13

@Xezs: krisztofel-nel is megkerdeztem, de egy no lebuzizott

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.07.07. 02:38:10

Anyai dédszüleimék is Cz Veresek voltak, aztán nagyszüleim, és anyukám már csak C Veres lett, anyukám unokatestvérétől viszont a C-t is elvették, és csak simán Veres lett.

Apukámnak meg a katonaságnál irták állandóan az anyja nevét Dankónak Donkó helyett (mondjuk olyantól, aki leírja az ellopták szót úgy, hogy "elópták", attól sokat nem várok). Illetve mindannyiunknál rendszeres, hogy Baranyi helyett Baranyait írnak. Habár az okmányokban minden adat rendben van.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.07.07. 02:39:44

@Peti817172M: Illetve egy időben a Tigázos gázszámla jött úgy anyukám nevére, hogy Baranyiné C Veres Anna helyett Baranyainé Veres Annát írtak.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.07.07. 02:46:59

Mondjuk van ennél jobb is. Van olyan ismerősöm, akinek a vezetékneve Turi, aztán megházasodott, majd a felesége azt mondta, hogy olyan nincs, hogy Turi. Azt hosszú ú-val kell írni. Így a feleség már Túriné, és a gyerekeknek is Túri a neve. Az apuka maradt Turi, és a testvére meg az unokaöccse is.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.07.07. 02:49:34

"mert nála a hivatal még azt a kedvességet is elkövette, hogy a Júliát ékezet nélkül írta, mert akkoriban nem volt az írógépen ú és az ügyintéző lusta volt kitenni kézzel egy ékezetet."

Az anyakönyvben minden kézzel van kitöltve, így ha kérsz egy új kivonatot, abban már helyesen lesz írva.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.07.07. 03:44:43

Ahová járok suliba, ott van egy Baranyi Péter Pál nevű hallgató. Az ő tandíjbefizetését kétszer is nekem írták jóvá, mert az ügyintéző nem jött rá, hogy a Baranyi Péter és a Baranyi Péter Pál nem ugyanaz. Nem tűnt fel neki, hogy Baranyi Péter Pál néven érkezett a befizetés, de Baranyi Péter névre írták jóvá. Aztán azóta amikor befizetek (én személyesen szoktam, ő meg átutalással), mindig visszakérdez, hogy biztos nincs második nevem, simán Baranyi Péter vagyok Pál nélkül? Mintha nem tudnám, hogy hogy hívnak :)

Xezs 2012.07.07. 04:22:26

@Peti817172M: Milyen suli az, ahol név alapján, és nem valamilyen egyedi számsor alapján azonosítják a befizetéseket?

Gyorsan lépj le onnan, ez nem színvonal
:)
@hagyma: Annyi jó magyar név van, sosem értettem ezeket az elbuzult neveket amik a brazil szappanoperákból jönnek

Láma291 2012.07.07. 07:16:13

Velünk is megesett hasonló dolog. Egy kérvényt kellett írni és simán kijavították a hibát az anyakönyvi hivatalban, illetékmentesen.

cs.barcsay 2012.07.07. 07:53:32

Az a helyzet, hogy nem a kivonat, hanem az anyakönyv az irányadó. A kivonatot lehet, hogy rosszul töltötték ki. (Pl. a régi mechanikus írógépeken nem volt ékezetes í betű.) Ha az anyakönyvben is tévesen szerepel a családi név, akkor a szülő születési anyakönyvi bejegyzése az irányadó, vagy viszel róla kivonatot, vagy az anyakönyvvezető egyezteti. Ezt vissza lehet vezetni távolabbi felmenőkre is, de az a tapasztalat, hogy egyre rosszabb lesz a helyzet, és egyre több embert érintene a változtatás. A posztolónak az a leggyorsabb megoldás, hogy kéri a BM névváltoztatást, és illetékmentességet kér arra való hivatkozással, hogy anno az anyakönyvvezető írta el az apja nevét, és hogy az elmúlt 50 évben is ezt viselte. Szerintem el fogják fogadni, és gyorsan kiadják az engedélyt.
Egyébként volt brüsszeli per is név ügyben, amikor a férj halálesetekor derült ki, hogy két utóneve volt szegénynek, de csak az egyiket használta (nagyon sokan járnak így), és sajnos az özvegy nevét meg kellett változtatni X Yné-ről X Y Zné-re. A hölgy Brüsszelig vitte az ügyet. (Igaza volt, én az állam helyében hamarabb kapcsoltam volna.) Most már az ilyen esetekben egy egyszerű kérelemmel marad a régi X Yné.
Egyébként az okmányirodákban is látnak ám sokféle rafinált embert az ügyintézők, és vannak cifra esetek.
Azért kell lenni egy hiteles bázisnak, ami az anyakönyv, és senki sem gondolhatja, hogy szándékosan vannak bennük elírások. Persze ha valami hibás, azt ki kell javítani.
Remélem segítettem.

Utcai Vegyes 2012.07.07. 09:19:44

Nem tudom mit paráztok ezen. Először is a tokmányirodába én szívem szerint 1 golyószóróval és 2 tartalék hevederrel indulnék meg, mindenki tudja, hogy ott mire kell számítani.
2. én magyar-német-horvát-angol-olasz származású vagyok, mi még nem láttuk a nevünket normálisan leírva.
Nekem pont magyar nevem van, de elhagytuk az y-t a Szakál(y)ból, ezért én "ll" vagy "ly" névre kapok levelet, még a katonai behívómat is elcseszték.
Anyám olasz nevét 3-4 féleképpen szokták írni.
Mikor megszületett az angol-sváb dédapám 1885-ben, magyar volt a bába. Míg elcsattogott a jegyzőig, hogy lajstromba vegyék az öreget, elfelejtette a nevét.. így lett Maczek a Mattingból (Gyékényes). Viszont a család másik ágában vmi okos hivatalnok lehagyta az egyik "t"-t, (Mating), ami már párosodást jelent...
A születési helyről: mi volt akkor a hivatalos neve. Ez a lényeg, mert ismerek olyat, aki Nagyváradon született 1941-ben, de 1946-ban már Oradeában született volna.

bagir 2012.07.07. 09:42:09

Két vezetékneven van, a komenizmusban nem is volt vele baj, mert megkérdezték, hogy melyiket használom és aláhúzták a személyimben valamint a katonakönyvemben is.
Tavaly új személyit kellett csináltatni, most már nem lehet ilyen komcsi dolgot csinálni, az, hogy minden esetben a másik vezetéknevem van nem érdekes.
A múltkor a klinikán vihogva mesélte a nővérke, hogy zsinórban ezt csinálják.

2012.07.07. 10:09:51

Ha vegul megis ki kellene cserelni mindenokmanyt a diplomat nem irjak at nevvaltoztatasra valo hivatkozassal.az mind orore ugy marad. a nevvaltoztatasi papiral tudod igazolni.hogy te vagy az aki az oklevelben szerepel.
eleg nehezes ezt emagyarazni egy allas intejun magyarul is de egy idegen nyelven meg inkabb.

Measurer 2012.07.07. 11:16:31

@Csore60: A magyar államigazgatásra, köztisztviselői színvonalra jellemző pongyola módon intézik az 50-es évekbeli névváltoztatási őrület eredményeként létrejött névmódosításokat. Nálam pl. édesanyám második keresztnevét hagyták le, "helyi döntéshozók" szerint nem illett "úri" nevet születési anyakönyvi kivonatban hagyni (Klára Ella!). Persze ez nem jelenti azt, hogy valaki ne szokhatta meg az "újonnan adott" nevet. Adategyeztetési eljárás keretében kellene az ilyen problémákat rendezni. Vagy Közigazgatási Bíróságon keresztül.

Csore60 2012.07.07. 11:26:40

@Frengi: Hát ez az, a névváltozásról nics papírom, mert automatikusan megváltoztatták. És itt nemcsak a diplomákról van szó... Telekkönyv, a gyerekek anyakönyvi kivonata, AB, bankok, munkáltató, meg a magas ég tudja, még mi nem. Kb 2 év egy csomó pénz és rengeteg utánajárás lenne, mire mindezt el lehetne intézni. Úgyhogy marad a névváltoztatási kérelem, és akkor -ha az indokaimat elfogadhatónak találja a magas hatóság - visszakapom azt a nevet, amire minden dokumentum szól.

Csore60 2012.07.07. 11:34:08

@cs.barcsay: Köszönöm, de sajna nem tudtál. Édesapám a tavaszon hunyt el, az ő halotti anyakönyvezésénél derítették ki a név elírását. Innentől kezdve automatikusan átírták a nevemet két testvéremével együtt, valamint a fiútestvérem gyerekeiét. 60 évvel ezelőtt történt apám "átnevezése", ki gondolta volna, hogy ez manapság ekkora gondot okoz. Még mindig nem értem, hogy miért nem lehet ezt egy tisztességes adategyeztetési eljárásban rendezni.
Illetve sejtem, hogy ha igaz, több 10 000 vagy még több embert érint ez a probléma. Önmagában nem nagy bevétel, de igazolja a fejlesztések és az ezzel foglalkozó hivatalok létjogosultságát....

2012.07.07. 11:38:54

@Csore60: persze, megértem,

hát végül is érdekes azért nevet változtatni, hogy minden maradjon a régiben.

én önként változtattam nevet (válás és egyéb) de a diplomám még a régi nevem van, és azt nem cserélik, ezt tapasztalatból tudom.

Csore60 2012.07.07. 11:39:04

@Kimiraikönen: Hiszen nekem is ez volt a kérdésem, na erre nem kaptam választ.
Amúgy ököljogon teszik. Hoztak egy jogszabályt, és erre hivatkoznak. Az új központi adatszolgáltató rendszer beüzemelése előtt vagy épp utána, amikor jöttek a gondok, nem voltak képesek ezt kiegészíteni, esetleg egy törvény erejű rendelettel, ami lehetővé tenné a nyomorék jogfosztott polgárnak, hogy nyilatkozzon a névviselésről. Elvégre az anyakönyvvezetőnél is nyilatkozik házasságkötéskor arról, hogy hogyan óhajtja viselni a nevét a továbbiakban.

Csore60 2012.07.07. 11:41:48

@Peti817172M: Csak addig, míg személyit nem akar csináltatni. Ott majd automatikusan az apja nevét kapja.

Csore60 2012.07.07. 11:47:11

Köszönöm a hozzászólásokat, és a sok példát és tanácsot. Arra jó volt, hogy lehiggadjak, és elfogadjam az elkerülhetetlent.
Amúgy, ha nem változtatom vissza a nevemet az eddig viseltre, nagyon sok ember kerülhet kellemetlen helyzetbe, ugyanis rengeteg közokiratot szignáltam az elmúlt 30 ében... :)

Csore60 2012.07.07. 11:51:22

@Frengi: Kicsit más a helyzet, Neked van a névváltozásról igazolásod. Nekem egyszerűen átírták.

Csore60 2012.07.07. 12:56:25

@mono-, duo-, und polizei:
Köszönöm az együttérzést. Sajna már régebb óta őszülök, de azt egy kis hajfesték egyszerűen megoldja. :)
Amúgy tényleg kafkai a helyzet. Kínos ironikus,és vannak benne sötét felhangok.
Az utcanév táblás eset inkább bohózatba illő, a csaeh újhullám jobb filmjeinek vagy a Tanúnak a hangulatát idézi. Igazat kell adnom Hofi Gézának, a hülyeség rendszerfüggetlen.

picikisköcsög 2012.07.07. 12:59:14

Név ügyben: gusztustalan
Szül. hely/(akár)lak. hely ügyben: miért nem jó a bemondás????
Miercurea Ciuc-Csíkszereda -> ha nem betűzöd le, le nem írja!!! (kiejtve[nagyjából}:mirkurea csuk). Ott gyártják a legfinomabb ciuc[csuk] sört, ezért sértő a nem tudása.
Viszont a met.hunak írtam, hogy Gyergyószentmiklós náluk: Gherogheni, helyesen (bár többféle írásmód is van, de logikusan):Gheorgheni.
Nem Erdélyi vagyok, de érintettség folytán 9 éve rendszeresen járok Oda.

AutosVilli 2012.07.07. 13:01:49

Szerintem bagatell problémán rágódsz az alábbi cikkben olvashatod hogy mennyien fulladtak bele egy áradásba.
Ki nem szarja le hogy elírták a neved,amikor emberek halnak meg.

index.hu/kulfold/2012/07/07/negyvenen_meghaltak_az_orosz_aradasban/

Csore60 2012.07.07. 15:50:40

@AutosVilli:
Tudod mit? Nekem ez nem bagatell. A természeti katasztrófák áldozatait lehet szánni, gyászolni. Bármennyire igyekszünk, nem tudjuk megakadályozni, hogy ilyenek megtörténjenek. De a hivatali önkény nem természeti erő, ha sosem szólalunk fel ellene, akkor bármikor bármit meg lehet tenni. A baj ott kezdődik, amikor az általunk felhatalmazott és állítólag értünk munkálkodó állam látványosan tesz a jogainkra, és ezt mi szó nélkül elfogadjuk. Nem ártana kicsit tanulmányozni a 20. századi történelmet. A diktatúrák kiépülésének első szakaszában, az emberek azt hitték, hogy az egyes emberek, csoportok jogsérelme nem rájuk tartozik, őket nem érinti, sőt, számukra akár előnyös is lehet.

MagyarHírmondó 2012.07.08. 07:34:28

@Csore60: A barátom apjának halálakor tudta meg hogy az á nem = a. Ez a családnak 700ezerbe került minden irattal!

Meg sem kérdezték, hogy 1 irat =20 e-ért kérné e a névváltoztatást!

Kopi3.14 2012.07.08. 12:46:48

@hagyma: mivel a jogosítvány elvétele a közlekedési bírságok között szerepel, ezért nem árt, lévén a személyidet nem vehetik el. Valamint a jogosítvány elvileg nem a személy azonosítására van, hanem egy tevékenységre való képességét igazolja.

VIC20 2012.07.09. 08:52:19

Hááát, én lehet, hogy végigjátszanám ezt a meccset, puszta szórakozásból, meg azért, mert meg vagyok győződve róla, hogy ha csak egy kicsit is, de jobb lesz a világ egy-egy hivatal móresre tanításával.

gyedmaróz 2012.07.09. 20:54:40

A hivatal védelmére:
Az én nevemben hosszú í betű van, amit a korábbi írógépes korban előszeretettel rövidre cseréltek.Így szerepelt az új kártya-személyimben is. A gyerek születési a.k.kivonatában mérgemben filctollal kijavítottam.Ezen kondíciókkal jelentünk meg útlevélcsináltatás ügyében az okmányirodában.
Filctolljavítás feltűnik, mi ez?
Közlöm, hogy én javítottam.
Ezután telefonálás, anyakönyvben gyerek is, én is rövid i-vel szerepel.
Újabb telefon, immár vidékre: apám hogy szerepel az anyakönyvben? Mivel azt még kézzel írták, hosszúval.
Ezután telefon az anyakönyvi hivatalba, hogy az én és a gyerek bejegyzését is javítsák ki, személyim a helyszínen bevonva,egy hét múlva megkaptam az újat,mindez teljesen ingyen, és az egész nem tartott tovább negyed óránál.(És az ügyet én nem is forszíroztam)

anarch 2012.07.11. 13:04:51

Ha jól emlékszem ez kínai módszer. Ott csinálták azt, hogy amikor bevezették a digitális ocsmányokat akkor a neveket fogták és leegyszerűsítették: csak azokat a karaktereket használhatjátok amikről mi tudunk és csá. "Ha az írógépünkön nincs hosszú ú, akkor az nem létezik, aviszonlátásra". Ott kb tizmillió embert neveztek át központilag.

Bár ez MTI hír, szóval ki tudja mennyire igaz.
www.sg.hu/cikkek/67221/nevvaltoztatasra_kenyszerul_tobb_tizmillio_kinai

cirmike0102 2012.08.02. 22:01:19

Nekem a Tímeát írták el rövid i-vel hosszú helyett. Huszonévesen derült ki, mikor személyit csináltattam. Én azt gondolom, ha már több, mint húsz évig Tímea voltam, millió helyen így szerepel a nevem, akkor ne kereszteljenek már át... Azóta minden hivatalos ügyintézésnél kész tortúra a bemutatkozás, mert eleget szenvedek a vezeték név betűzésével, ami még akkor is végtelen változatban leíródik, ha személyiről másolják, de még a rövid i-t is magyarázzam. Szívás
süti beállítások módosítása