Tékozló Homár

Egy tanfolyam is elég a végtelen zaklatáshoz a szcientológusoknál

2012.07.13. 12:46 | jackyll | komment

Naiv ügyfél évek óta rendületlenül kapja a leveleket a szcientológusoktól, mert egyszer véletlenül elvégzett náluk egy kommunikációs tanfolyamot:

Elkövettem egyszer, még régen 20 évesként azt a hibát, hogy egy ismerősöm nógatására elvégeztem egy kommunikációs tanfolyamot a Budapesti Szcientológia Egyházban. Sajnos csak a "tanfolyam" után olvastam utánuk, de akkor már késő volt...

- a budapesti központnak a "tanfolyamhoz" meg kellett adnom az adataimat - viszont nem csak tőlük kapok postai leveleket, hanem amerikából is
- állításuk szerint ők nem adták ki az adataimat, az ügyfélszolgálatos hölgy állítása szerint én mentem ki amerikába, és regisztráltam ott is (életemben nem voltam a tengerentúlon)
- 10 email és 15 telefon nem volt elég ahhoz, hogy a rendszerükből kivegyenek (bár minden alkalommal a duruzsoló telefonos hölgy a szavát adta)
- ha sikerülne is, akkor is csak a magyarból vehetnének, mert nincs lehetőségük a külföldiből törölni - állítólag nem állnak kapcsolatban
- én írjak a külföldieknek egy kérvényt a törlésre, úgy hogy kizárólag egy postacím van megadva

Szóval: az engedélyem nélkül kiadták az adataim olyan helyre, akik fölött nincs joguk intézkedni. Email nem írható, ajánlott levelet kellene küldenem Amerikába - gondolom ugyanúgy körbe röhögnének és nem foglalkoznának vele az ottaniak, mint itthon az itteniek.

Mi a módja, hogy megszabaduljak ettől a zaklatástól? Mit lehet ilyenkor csinálni, kihez kell fordulni? Pár hónapon belül elköltözünk, azután is halmozódni fognak a leveleik - a postaládák tetején. Soha nem álltam kapcsolatban az egyházzal, egyetlen tanfolyamot végeztem el - de ha őrült nagy szcientológus lennék, akkor sem lenne senki másnak köze ehhez... Alig várom, hogy a volt szomszédaim sandán nézzenek rám, mint szektásra...

Levelem elküldve több helyre, hátha találkoztak már ilyen problémával, és valahol valaki érdemben tud segíteni.

Köszönettel: egy naiv "ügyfél"

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

parkolok.com 2012.07.13. 12:56:04

tégla + némi madzag = küldemény

küldeményt ablakon keresztül visszaküldeni = MEGFIZETHETETLEN!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.07.13. 12:58:15

Sajnos csak a "tanfolyam" után
olvastam utánuk, de akkor már késő
volt...
NOOOOORMÁLIS???

pocogteto 2012.07.13. 13:01:12

elköltözni, számot cserélni

Manyecska 2012.07.13. 13:02:14

Szabás-varrás tanfolyamot végeztem. Vajon mi vár rám?????

Manyecska 2012.07.13. 13:06:05

@kabirjedi: francot, nem kopik az!
:D

Manyecska 2012.07.13. 13:07:16

@parkolok.com: DE kapucniban, és Micimackó-álarcban,..szigorúan!!
Jól hangzik.

helianthus 2012.07.13. 13:12:39

ismerősöm is végzett náluk tizenéve valamit. Azóta is rendszeresen keresik a nagymamáját (akkor nála lakott, azt adta meg címnek), még telefonon is hívják, hogy utolérjék a nagymamán keresztül. Kicsit ijesztő.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.13. 13:13:56

"Mi a módja, hogy megszabaduljak ettől a zaklatástól? Mit lehet ilyenkor csinálni, kihez kell fordulni?"
Semmi.
ördögűzőhöz, bérgyilkoshoz.

Pudva · http://www.fatfish.hu 2012.07.13. 13:15:10

Anno vittem ki hozzájuk PC-ket a központba /ha jól tudom máig nem fizették ki az akkori cégemnek/. És azóta hívogatnak, hogy menjek hozzájuk szilvezterezni, tanulni stb. Eleinte szépen elmondtam, hogy köszi nem, de a végén már kinyomtam a telót ha hívtak.

ferand1979 2012.07.13. 13:18:01

hallottam egy esetről. Hasonlóan egy tanfolyamon végzett diákot beszerveztek koppenhágába egy munkahelyre. Csak az a rossz, hogy valahogy agymosás áldozata lett, és azóta nem kommunikál senkivel a barátai közül és a saját rokonaival sem.

Manyecska 2012.07.13. 13:19:59

@ColT: nem lehetne /nem-e?/ szóval lehetne-e esetleg elküldeni őket a halál f...ába??? :)

nandika68 2012.07.13. 13:23:18

Sztem soha nem szállnak le rólad.Ezek a vérszívó piócáknál is rosszabbak.

Darth Revan 2012.07.13. 13:26:24

Ne a homarra irogass, hanem tegyel bejelentest az adatvedelmi biztosnal (ha meg van olyan, nem elek mar magyarorszagon)

Spongedoc · http://spongedoc.extra.hu 2012.07.13. 13:26:30

E-mail megjelöl SPAM-nak, levél meg a szelektívbe.
Engem az ingatlanbazáros majmok bombáznak, de szerencsére csak a spam mappámat töltögetik...

Bálintka. 2012.07.13. 13:29:51

@Spongedoc: papír alapú levelekről van szó.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.13. 13:31:38

@atpijkamo: Ha fatüzelésű kályhája van, akkor megvan a gyújtós...

simon says: 2012.07.13. 13:31:54

ez nem egyház és nem is szekta, hanem egy nagyon erőszakos pénzügyi vállalkozás, ami az idiotizmusra épít, ami valljuk be bőven biztosít utánpótlást. csak arra lennék kiváncsi, hogy van-e a tápláléklánc végén valaki(k), aki(k) röhögnek az egészen és hasukat csapkodva számolják a pénzeszsákokat, mert ha így van, az jó, akkor van gáz, ha nincs ilyen és az egész egy szörnyű gépezetté vált, aminek nincs irányítója, haszonélvezője, csak áldozatai.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.13. 13:34:37

@Manyecska: Lepereg róluk.

@ColT: Avagy a kis faszenesbe.

venszivar 2012.07.13. 13:37:08

Engem a harmadik anyósom zaklat vonalas+ mobiltel., net., posta, DHL,s a vénséges barátnői segítségével. No a Tom Cruz s haverjai, kutya faxa lehetnek hozzá képest ! :)))

asdf 2012.07.13. 13:37:52

Tertivevenyes levelben jelzed, hogy adataid harmadik (plane kulfoldi) felnek torteno atadasahoz nem jarultal hozza, ha netan megis, ezt ezennel visszavonod, csakugy, mint ahogy megtiltod adataid a magyar rendszerben valo tovabbi tarolasat is, mert erre neked az adatvedelmi torveny lehetoseget ad.

Valamint jelzed, hogy ezen keresed nem teljesitese eseten birosagon uton jarod ki adataid torleset es az engedelyed nelkuli hasznalatatol valo eltiltast, esetleg felhivod figyelmuket, hogy a fenti jogsertesnek mi a buntetesi tetele.

Fésüs Kelekótya 2012.07.13. 13:40:40

@simon says:: Xenu áll a fasz kellemesebbik végén. Ő pedig a galaktika ura. PONT. :-D

venszivar 2012.07.13. 13:42:26

@simon says:: Haszon élvezője is s áldozatai van, bőven. Az arány 99% vesztes az 1% super nyerteshez. Ez a HIT, meg bármely szarság esetén is bőven így van ! De nem vagyok jártas benne, CSAK a jéghegy csúcsát hallom, látom.
ÓÓÓÓÓ, mi lehet a víz vonal alatt !!!!!

Harlequin 2012.07.13. 13:50:24

Szerintem fújd le a leveleket WD40-el.

miro132 2012.07.13. 13:51:18

Szerintem a legegyszerübb az ha áthuzod a nevet a levélen és ráirod hogy ismeretlen cimre koltözött és odaadod a postásnak hogy küldje vissza nekik... pár alkalom után csak rájönnek hogy feleslegesen leveleznek

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.13. 13:53:07

@miro132: Áh, akkor rájönnek, hogy a címen más lakik, akit be kell palizni...

Hentes pékné módra 2012.07.13. 14:06:03

@miro132: az semmit nem ér, a leveleket egy adatbázis szerint nyomtatják és címezik, az mindegy hogy 20x elköltöztél vagy meghaltál. Arra a listára csak felkerülni lehet lekerülni nem.

Én csúnyán benéztem, egyszer még annó nyelv vizsgáztam és az iskolában megadtam az adataim meg aláfirkáltam pár papírt, utólag megnéztem és valami adatbázisbe került egy ismeretlen céghez a telefonszámom, és nyelviskolák hívogatnak egyfolytában. De tényleg napi rendszerességgel. Szerencsére tudok védekezni, ha rejtett számról hívnak ki sem csörög, de nem tudom kideríteni kinél van a telefonszámom aki eladja ezt a híváslistát a nyelviskoláknak. Amikor kérdezem az egységsugarú telefonos zaklatót annyit mond, hogy speciális adatbázisból dolgozunk. A kurva anyád a speciális.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.07.13. 14:08:20

@venszivar: várjá, nem jó, ki nem hisz, az sátántól való!! Hinni kell, különben gáz vagy. Te miben hiszel? Vigyázz! Ha nem hiszel kiutálnak. Érezd rosszul magad, ha nem.

venszivar 2012.07.13. 14:18:09

@Kellemes Zérókomponista: Nos. Abba most erősen bízok, hiszek, hogy az ebéd után elfogyasztott 40-50 dkg-nyi lehűtött, leporcukrozott ribizlitől hízni fogok, úgy 20 dkg-ot.
Hiszek ! istenbe, angyalba, sátánba, többet nem ismerek (a volt anyósaimon kívül).
De főleg s első sorba, MAGAMBA hiszek !
Az gáz, már nem divat ?!

p4r4j35u5 2012.07.13. 14:22:16

Zaklatni kell őket. Az a megoldás. Írásban ,telefonon emailen folyamtosan. Mindekit izzítani akit csak tudsz csörögjön a telefon náluk napokig. email napi 15.000 darab. Megszeerezni a magántelefonokat éjjel 3kor felhíni. minden éjjel.
Offline DoS attak kell ide :)

Mr.paksimogyoró 2012.07.13. 14:34:51

A csajom elment egy ilyen dianetikai faszságra, vetettek vele is egy fasza kis könyvet 4ezerért. Mikor megláttam nála, elmondtam neki, hogy mi ez az egész, miről szól, hálistennek (vagy xenunak) azonnal jobb belátásra tért :)
A levelek viszont folyamatosan jöttek, erre felhívtam a szegedi kirendeltséget, és szelíd, ám cseppet agresszív hangnemben közöltem a nővel, ha még egy levelet kapok tőlük, bemegyek hozzájuk, és az összes tökömtudjaméter egyik részét vaginálisan, a másik részét análisan, a maradék részét orálisan fogom a testében elhelyezni. Azóta nincs több levél.

qwertzu 2012.07.13. 14:37:14

Szard le.
Ha magyar levél jön, akkor gondolj arra, hogy megint kb. 50 forinttal kevesebb pénze van a magyar szcientologusoknak.

Ha külföldi levél jön, akkor a külföldi sciknek van keveseb pénzük. Viszont ez olyan pénz amit külföldiek magyarországon költenek el. Javul a külkereskedelmi mérleg, stb. Ilyenkor még nagyobb mosollyal iktasd a szelektívbe. Ha esetleg el tudod tüzelni, az még jobb.

Pisti12 2012.07.13. 14:50:53

Az email-re nincs megoldás az ingyen van, de a postai levelek pénzbe kerülnek nekik is. Tehát ha címzett ismeretlennel visszamennek akkor egy idő után rájönnek hogy hiába költik a pénzt erre a címre.

Zirowe 2012.07.13. 15:08:30

Írjon a Tom Crúznak.

ferand1979 2012.07.13. 15:48:43

@daninet: Ismerősömhöz betörtek, és a rendőrség is kint volt, helyszínelés meg miegymás. Rendőrségen ism. tettes ellen feljelentés. Persze ilyenkor személyi adatokat felvettek.
Egy hét alatt három különböző helyről kapott riasztórendszerek kiépítéséről, távfelügyelésről ajánlatokat. (pedig nem is kért)
Ugyanis a szabadnapos rendőrök másodállásban távfelügyelős cégeknél dolgoznak. (ott egyből intézkedni is tudnak). Így a rendőrségi adatbázisból a telefonszámok is átkerülnek potenciális távfelügyelős cégekhez..

mrzigi 2012.07.13. 16:14:32

Nekem is volt, hogy nyelvtanfolyammal, meg vegyek ezt-azt féle marhaságokkal hívogattak ... és hiába kértem, nem akartak lekopni.
Stratégiát váltottam :D

Felhív szép hosszan elbeszélgetek vele, hümmögöm, aham nem hangzik rosszul, hmmm .... amíg a túlfélen bírja idegekkel ... aztán mikor már negyedjére mondja, hogy akkor megrendeli-elfogadja? én meg lepattintom, hogy hááát nem is tudom ... akkor már azért le szokott esni, hogy szívatom és csak növelem a telefonszámláját :DDD.
Érdekes mód, nem hívnak újra :D

Alternatív 2012.07.13. 18:22:55

@mrzigi: Engem számítógép-kezelői tanfolyammal szoktak megkeresni.

Részletesen kikérdezem őket, mikor vannak az órák, mi a tananyag vázlata, hány óra, milyen előképzettségű hallgatókat keresnek, satöbbi. Aztán úgy fél óra múlva közlöm, hogy oké, vállalom, óránként tízezret kérek + útiköltséget.

Na ekkor szokott sokkot kapni a hívó, és hüppögve bevallani, hogy ő nem oktatót keres, hanem hallgatónak akart bepalizni.

Utána egy évig békénhagy, de aztán újra házhoz jön a lófaszért...

Xezs 2012.07.13. 19:21:00

A szci egyházat már rég be kellett volna tiltani, azt hiszem némely ország volt annyira tökös, hogy meg is tette.

Egy destruktív, demagóg és diktatórikus rendszer.

Ugyanilyen egyébként a Hit Gyülekezete, nem tudom olvastátok-e a Fesz Van című könyvet, érdemes.

Tulajdonképpen mindkét egyházban ugyanaz van, amit abban a könyvben leírnak.

A szcikről meg készült egy jó német tévéfilm, teljesen szétbassza az "egyház" egy fiatal pár életét, a nő agyát meg totál kimossák.

Mondjuk ahhoz is kell egy gyenge jellem, hogy hagyd magad bepalizni. Én a közelükbe sem megyek, az biztos.

Manyecska 2012.07.13. 19:31:11

@Xezs: olvastam a Bartus Lászlót, én is..

Xezs 2012.07.13. 19:33:27

@ferand1979: Ez a totális kontroll lényege: elszigetelik az embert a családjától, a barátaitól, mert így azok nem tudják kihúzni a szarból és nem tudják neki elmagyarázni, hogy mekkora szarba keverte magát. Nem egy család veszített így el anyát, gyereket, apát.

Undorító genny banda a szci, komolyan kiirtanám az összes köcsögöt a ranglétra aljától a tetejéig. Tom Cruise-zal kezdeném.

Meg azt a lóbaszó fos hajójukat is rommá lövetném a parti őrséggel :)

Mondjuk az is igaz, hogy akinek rájuk van szüksége, az egy lelki nyomorék.

Xezs 2012.07.13. 19:36:18

@daninet: Írd meg posztban az összes ilyen köcsög nyelviskola nevét, akkor talán lekushadnak.

Utálom a telemarketinget, abszolút nem hatékony, de azért csinálják, mert még mindig a legolcsóbb reklámforma.

Xezs 2012.07.13. 19:37:32

@Mr.paksimogyoró: Ügyes vagy, jól nyomod. Az a tökömméter hihetetlen, hogy nem tűnik fel a tagoknak, hogy mekkora parasztvakítás.

Manyecska 2012.07.13. 19:40:23

@simon says:: olvasd el amit Xezs is ajánlott /net/ úgy kezdi Bartus: "A legtöbb, amit egy ember a másiknak adhat, hogy békén hagyja” ...ő azóta Amerikában él..

Xezs 2012.07.13. 19:43:09

@Manyecska: Az egész könyv olvasásakor volt egy ilyen "kurva anyátok" érzésem, de a kaput azt hiszem az tette be, amikor leírja, hogy az éhes gyerek az anyja szoknyáját rángatja, hogy ne az adományos kosárba dobálja már a család amúgy is szűkös vagyonát, hanem vegyen már neki valami kaját.

És ezek a hülyék elhiszik, hogy kapnak valamit, közben meg lelkileg teljesen nyomorékká válnak, anyagilag meg földönfutóvá.

Na meg rákerestem Németh feleségére a neten, hát baze, arról a nőről süt, hogy a csontja velejéig rosszindulatú, az az igazi hülye picsa, aki imád a mások magánéletében turkálni. Szarevő banda.

Megdobbent 2012.07.13. 20:09:07

Pedig a tomkurzzal is talalkozhatott volna a poszter egy bizonyos szint vagy kod vagy mi utan :)

Don Quixote de la Ferko 2012.07.13. 21:54:59

@simon says:: "ez nem egyház és nem is szekta, hanem egy nagyon erőszakos pénzügyi vállalkozás"

Van egy rossz hírem. Az összes egyház erőszakos pénzügyi vállalkozás. A többi stimm.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.07.14. 01:56:02

Ha úgyis elköltözöl, akkor nem mindegy?

- Szerzet - 2012.07.14. 05:39:45

A 10 email meg a 15 telefon nagy hiba volt. Ameddig reagálsz valamit, addig biztos nem szállnak le rólad.

- Szerzet - 2012.07.14. 05:42:35

@Peti817172M: De mi van, hogyha az új címen már nem tudják majd zaklatni? Akkor azért hívogatja majd őket.

notime (törölt) 2012.07.14. 07:41:40

A katilokusoknál nincs erőszakosabb banda,talán csak a krokodilusok, de azok nem követelnek vissza többszázmilliós ingatlanokat és aztán nem tartatják el magukat azokban mint az előbbiek.Hozzájuk képest a szcientológusok csak a fürge gyík szintjén vannak ,ha maradni akarunk a törzsfejlődés ezen szintjén.
A lómai katilokusok az én városomban most záratják be a város messze legnépszerűbb éttermét,mert visszakapták ingyé a többszázmillkós belvárosi házikót amiben amaz üzemelni mert és a 800.000-es bérleti díjat 1,5m-ra emelték volna rögtön.
Nagy kegyelmükben.
Pár éve szóról-szóra ugyanerre a sorsra jutott egy másik közkedvelt étterem is.
Friss hír pedig: www.origo.hu/itthon/20120710-a-zsambeki-zichykastely-tortenete-premontrei-iskola.html

A Hit Gyülekezetét azért nem érdemes idesorolni,mert főleg abban az időben amikor a Fesz Van íródott,ők még gyakorlatilag totálisan önellátóak voltak-azaz nem nyúlkáltak le állami pénzeket,hanem gyűjtésekből tartották fenn magukat.Hogy azóta mi változott nem tudom,de ha valaki helyesebbnek tartja, hogy a közös adóból legyenek finanszírozva a különböző egyházak ahelyett, hogy önmagukat tartanák el az nem normális.
Semmit nekik.Egyiknek se.Meg a focistáknak se.

Xezs 2012.07.14. 19:26:36

@notime: A Hitgyüli attól még, hogy a Fesz Van idejében önellátó volt, még nem jelenti azt, hogy nem kártékony.

Emberek ezreit tették lelki nyomorékká és semmizték ki őket. Persze mondhatjuk, hogy ezek birkák, mert hagyják, és ez igaz is. Csak valahol akkor is parasztság pl. azzal a gyerekkel szemben, aki nem tehet róla, hogy a szülei agyalágyultak, és beléptek ebbe a szarba.

Szóval az alapján osztogatni a kártékony és nem kártékony jelzőket, hogy ki tartja a markát állami támogatásért, nagy hiba.

Egyébként elmegy az összes egyház a picsába. Minek etetik az embereket olyan mesékkel, amin egy 10 éves is lazán átlát? Meg minek hiszik el azt a sok faszságot?

Manyecska 2012.07.15. 07:08:54

@Xezs: mostanában több iskolát át is vettek, vidéken...no comment..

Xezs 2012.07.15. 10:33:33

@Manyecska: Hallottam róla. Ámokfutás ez, nem is értem hogy az önkormányzatok hogy mehetnek bele ilyesmibe.

Az tuti hogy a gyerekemet akkor venném ki azonnal, ahogy ezek a majmok átveszik az iskoláját.

venszivar 2012.07.15. 13:18:49

Most az m2-n dumálnak az üdvhadsereg misszionáriusok. Meggyőzőek........., belépek, persze csak főtisztnek !:)?D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.07.15. 16:07:00

Megkövetem a postert: nem naiv ügyfél, hanem áldozat.
Ha Ms. Cruise-nak összejön a válás, az azt jelenti, van remény.
Mellesleg, reménykedem benne, a Pokolban külön bugyor van az ilyen embereket becsapó, üzleti vállalkozást, emberkínzást vallásnak álcázó alakoknak, ahol naponta olvastatják velük, és tanítják nekik a Bibliát, úgy, mint a muszlim kisgyerekeknek a Koránt. Pálcával.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.07.15. 16:09:49

@simon says:: Állítólag Tom Cruise gyónásait rögzítették, és összejöveteleken jókat röhögtek rajta. Szal van nevető közönség.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.07.15. 16:12:43

@p4r4j35u5: Ügyvédeik vannak. Beperelnek zaklatásért.

norbert79 2012.07.17. 13:17:34

Posztoló, lehet kicsit későn, de:
objektivszcn.blog.hu/ - Itt várunk szeretettel. Szerintem ha feldobod a témát ott is, lehet Reformer (Bónyai Péter) tud ötletet adni, hogy lehet ilyentől megszabadulni.
Amúgy szerény véleményem szerint sajnos nehezen, főképp ha a tanfolyammal együttjáró papírral te ahjhoz is hozzájárultál, hogy adataidat úgy kezeljék, ahogy akarják, de mondom nem tudom mit írtál alá, vagy milyen tanfolyam volt (ez is segítene picit).
Plusszba igen, ilyenkor kimegy a központba az adat, s igen, mint potenciális pénzforrás, főképp ha David Miscavige kiadja az ukázt, folyamatosan fognak keresni. Telefonszámot meg cseréld le, ha eddig nem tetted...

neduddki21 2012.07.17. 16:04:07

Akármit is írt alá, az adatkezeléshez való hozzájárulás visszavonható.

venszivar 2012.07.17. 17:03:30

@feketeöves chemtrail-figyelő: Na de minek hiszi el azt, miket BÁRMELYIK, egyház, gyülekezet, társaság a fülébe susog.
Végül is az a félnótás, aki bedől nekik !
Tán pisztolyt nem fogtak a fejéhez !?!
Aki unatkozik s befolyásolható azt bepalizzák.........ő az áldozat, de ő teszi a hurokba a nyakát, mert az neki olyan jóóóóóóóóó ! :))):DDD Az "isten v. hasonló" BARMAI ! :):D

fajanka 2012.07.17. 19:19:17

@Alternatív: öt perce röhögök :)))

A posztolónak: más is írta már: nem venni róla tudomást, nem vásáthatlaszolni. Más esélyed nincs, mert ezek buldogok.
Illetve valamit tehetsz!
Ha már figyelmetlen - tudatlan voltál, mindenkit homályosíts fel, mert nem baj az, ha valamit nem tudunk, de megbocsáthatatlan ha nem tanulunk belőle, az pedig egyenesen bűn, ha másokat nem figyelmeztetünk.
Sajnos még mindig nagyon sokan vannak, akik nem veszik komolyan, aztán pl. egy ismerősöm, -akit figyelmeztettem egy oxford-tesztes felvételi után, hogy nem kéne odamenni melózni-, a magas beígért fizu miatt elment, mert mások azt mondták, hogy nem gáz a főnök. Kb. fél év múlva csökkent a fizu, elmaradt, késett, és most pereskedik az Isten barma.

fajanka 2012.07.17. 19:57:21

na hiszen, jól összekutyultam...
tehát: nem válaszolni, ill. bulldog :)

Xezs 2012.07.17. 21:29:25

@fajanka: Na az az oxford teszt még egy bazi nagy faszság, te jó ég. Aki azt nekiáll kitölteni, nem normális.

Xezs 2012.07.17. 21:31:05

Asszem ez a kedvencem mindegyik kérdés közül:

Do you browse through railway timetables, directories, or dictionaries just for pleasure?

Az apja faszát annak amelyik ilyenekre kíváncsi.

onmagam 2012.07.18. 22:06:17

Ha megvan a postai címük küld el nekik a Xenu sztorit, nyomtatva, LRH kézírásával. A neten megtalálod. Írhatod nekik, hogy van még pár ilyen.
Valami 600 oldal vagy mennyi van a neten hasonló okosság.

Manyecska 2012.07.19. 14:23:44

Tegnap a morningsóba volt egy fazonnal riport aki tíz évig volt benne, a nejével, aztán kiszállt, de nem volt eccerű azt mondta:D

venszivar 2012.07.19. 15:44:51

@Manyecska: De azt is mondta, hogy sok- sok milliót dobott be a "közösbe" ,ami messze NEM közös !!! :):D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.07.19. 19:50:58

@norbert79: Azért ez is milyen, hogy cseréltesse le a számát, mert az egykori tanfolyamvezetők folyamatosan zaklatni, terrorizálni fogják...
Nem igaz, hogy semmit nem tud csinálni a rendőrség, a büdös istenit, már!

A szektákba belépők IQ szintjéről pedig annyit: borzasztó naivak az emberek. Általános értelemben. Hiszékenyek, boldog-boldogtalanban (vadidegen) azonnal, első perctől megbíznak. Jól szituált, értelmesnek tartott illetők. És ezt persze a rosszban sántikálók pofátlanul kihasználják. Nemcsak a szektások. Sokkal elvetemültebbek is.

Manyecska 2012.07.20. 09:40:16

@venszivar: sajnos az elejét nem hallottam! Sajnos.

anarch 2012.07.24. 12:53:04

Azok a papírok még jól jöhetnek, ha jönnek a mormonok, a jehovások, a katkók, vagy épp a behajtók. A titkos kézfogást megtanították azon a tanfolyamon?

Navarone 2015.06.01. 15:14:48

@ferand1979: jellemzően takarító cégeik vannak Koppenhágában.
süti beállítások módosítása