Tékozló Homár

Félbehajtott telefonkijelzők a Postától

2012.07.17. 14:15 | jackyll | komment

postahajtogat2.jpg

Naiv ügyfélnek rendszeresen félbehajtva tuszkolják be a postaládájába az interneten rendelt telefonkijelzőit, amik néha széttörnek, néha nem.

Történt egy szép június 26-ai napon, hogy rendeltem az ebay-ről egy Iphone 3g kijelzőt, mert sajnos az enyém tönkrement. Nem ez az első eset, rendszeresen javítok Iphone-okat, és rendelek ebay-ről, mert sokkal olcsóbb az alkatrész, mint kis hazánkban. A csomag meglepően gyorsan, július 5-én megérkezett, csak nem olyan formában, ahogyan vártam. A "kedves" postás úr/kisasszony fogta magát, és a gondosan becsomagolt csomagot beleerőltette a postaláda szűk nyílásába. Mivel szegény csomag 2x akkora volt, mint a nyílás, és nem tudott lefogyni, ezért a kézbesítő L alakban megtörte, hogy akkor majd jól belefér. Nem, így se jött össze. Végeredmény: A csomag meghajtva, félig kilógva sorsára hagyva.

A szomorú az egészben, hogy az első emeleten, egy liftes házban lakom, tehát nyugodtan fel tudta volna hozni. De ha ez nehezére esik, mert mondjuk szédül a magasban, vagy klausztrofóbiás a liftben, akkor ahogy a szabályzatuk előírja: ha nem fér a csomag a postaládába, hagyhatott volna egy értesítőt is, hogy "h.lyegyerek" gyere a postára és vedd át a csomagod, ha kell.

Természetesen nem hagytam annyiban a dolgot, mert még 3 ilyen csomagot várok a közeljövőben. Fel is hívtam a központot, ahol közölték, hogy a legelső postán tegyek panaszt. Nosza rajta, még aznap elmentem a postahivatalba. Leírhattam a problémám, és 30 napon belül válaszolnak. A hölgy átolvasta, és mondta, kártérítésre ne is számítsak, mert levélként volt feladva, törékeny megjelölés nélkül. Mondtam neki, köszönöm a felvilágosítást, igazából nem is számítottam rá, csak hamarosan érkeznek újabbak, és ha lehet, akkor próbálják már a kedves alkalmazottukkal közölni, hogy a szabályzatuknak megfelelően járjon el a kézbesítéskor. Megemlítettem még észrevételem, miszerint fura, hogy az egész x ezer kilóméteres utat kibírta, és az utolsó 5 méteren érte bántódás a csomagot. Megnyugtatott, figyelmeztetni fogja a kollégát, és pár napon belül válaszolnak is panaszomra.

Másnap érkezett egy újabb csomag, ugyanúgy félbehajtva, begyömöszölve a postaládába. A szerencsém az volt, hogy nem nagyméretű Iphone kijelző volt, csak egy kis vacak, ami épp megúszta az erőszakot.

Ma július 17-e van (12 nap telt el), válasz még nem érkezett a panaszomra. Tudom 30 nap áll rendelkezésükre, de gyanús, hogy semmilyen átvételi elismervényt nem kaptam a panaszról. Szerintem ment a levesbe, ahogy az illik egy ilyen tekintélyes múltú cégnél. Azóta nem volt újabb csomagom, lehet inkább ki sem hozza, hanem ismeretlen címzettel visszaküldi, nehogy el tudjam kapni az illetőt.

Mellékelek pár fotót a postaládáról, és a csomagolásról, na meg a kijelzőről is. A képen jól látható, hol volt megtörve a csomag.

postahajtogat1.jpg

postahajtogat3.jpg

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Voloka 2012.07.19. 15:22:14

Honnan tudja az a szegény postás, hogy az
a kijelző lapul a csomagban?S ha már több ilyet vársz sok mindent megtehetsz a további csomag épségére nézve!Pl.:ráragasztasz a postaládára egy papírt egy figyelmeztető felirattal:ne hajtogasd! De a legbiztosabb, kilesed a postást, megmutatod neki a csomagot,( hogy tudja miről van szó) adsz neki egy százast oszt kész!

bl4ze 2012.07.19. 15:43:39

szopó rolleren van az ájfon javító posztoló :(

Félre Beszélő 2012.07.19. 16:22:57

Szerintem kissámli és várd meg a postást és hajtogasd bele a karját könyékig a résen. Akkor megtanulja, hogy nem kell erőltetni, ami nem megy...

PITTA 2012.07.19. 16:29:48

Dicsak! Visszajött a postás poszt... :-)

KecskeDotyi 2012.07.19. 16:33:42

@Voloka: Még jópofizzon a postással? Az van nekik megtanítva (vagymiacsuda), hogy ha a boríték/csomag NAGYOBB, mint a rés, akkor NEM tuszkoljuk bele, hanem felcsengetünk, vagy hagyunk egy értesítőt.

Most küldtem pl egy 30x30-cm-es képeslapot tesóm kislányának. Mondtam is h ha a postás bele meri hajtogatni a postaládába, akkor kiderítem ki az és darabokra kaszabolom egy késsel, az tuti!

azédesanyádazfoglalt 2012.07.19. 17:10:51

Legközelebb megírod a hülyegyereknek, hogyaszonnyahogy "TÖRÉKENY MEGJELÖLÉSSEL ADD FEL!!!" A postásnak nem feladata, hogy a csomagba lásson, persze ettől függetlenül nem kellene összetörni, de ez már más téma...

Tom Ferramenti 2012.07.19. 17:25:27

Ace Ventura a postásod?

Félre Beszélő 2012.07.19. 17:25:55

Én ott voltam, elmondom mi volt:
A postás látta, hogy eBayről vásárolt iPhone kijelző van feltüntetve a borítékon, elvitte haza és megpróbálta belefaragni a Tesco-s mobiljába, de nem sikerült és a kijelző eltört. Ezután fogta, visszarakta a borítékba, majd gondosan bedobta a postaládába. Ennyi történt.

Baluci 2012.07.19. 18:40:13

Ez hihetetlen! Minnek ennyi szart rendelni ? És ráadásul boritékolható, hogy ez lesz a sorsa...

Megdobbent 2012.07.19. 19:20:27

@Baluci: hat boritekoltak is bazdmeg, pont ez a baj :)

Viktor-a-konyhában · http://viktorakonyhaban.blog.hu 2012.07.19. 20:10:05

Én is jártam hasonlóan, szerencsére a L alakban meghajtott DVD valahogy túlélte a kínzást.

Egyrészt jó ötlet a Voloka által már írt cetli, másrészt pedig ne akármelyik postára menj be panaszt tenni, hanem ha budapesti vagy, akkor a kerületibe, ha más városban/faluban élsz akkor a helyi/körzeti postára, ahol a kézbesítők vannak, keresd meg a kézbesítőosztályt (vagy annak a vezetőjét), aki kb 1 perc alatt megmondja, hogy a te utcádba ki jár, és vagy ott hagyj neki egy üzenetet, amiben kedvesen megkéred, hogyan járjon el, vagy ha koraeste mész, esetleg reggel, nyitás után, akkor még találkozhatsz is vele, és személyesen megkérheted, hogy ne hajtogassa a leveleidet.

Vagy kérd meg a feladót, hogy törékeny jelzéssel adja fel a levelet.

Vagy bérelj postafiókot.

szombi 2012.07.19. 21:14:33

Én kilesném a postást és amikor elkezdené gyömöszölni, úgy p*csán rúgnám hogy a pofája beleszorulna a postaládába.

De a posztóló is hüle, miért nem véseti ki a láda nyílását, hisz tudja hogy ilyen csomagok jönnek.
Ha nem ajánlott akkor NEM FOG ÉRTESÍTŐT HAGYNI, kár a fecniért ha már ajánlottra nem futotta akkor így jártál.
Én meg a postás helyében ki se vinném, inkább kibontom és eladom, úgyse ajánlott...

szombi 2012.07.19. 21:16:16

Én kilesném a postást és amikor elkezdené gyömöszölni, úgy p*csán rúgnám hogy a pofája beleszorulna a postaládába.

De a posztóló is hüle, miért nem véseti ki a láda nyílását, hisz tudja hogy ilyen csomagok jönnek.
Ha nem ajánlott akkor NEM FOG ÉRTESÍTŐT HAGYNI, kár a fecniért ha már ajánlottra nem futotta akkor így jártál.
Én meg a postás helyében ki se vinném, inkább kibontom és eladom, úgyse ajánlott...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.07.19. 23:14:41

Melléknévfokozás még az átkosban:

Hülye, hülyébb, leghülyébb, postás, rendőr, vasutas.

Ez úgy látszik még mindig él Magyarországon, esetleg egy kicsit a rendőr kategória változott jó irányba, de a másik kettő nagyon nem!

2012.07.20. 00:52:33

Adj egy kis lét a postásnak, ha már vámot baszol fizetni.

pcmci 2012.07.20. 07:39:43

nekem egyszer dobozban küldtek valamit, ami kicsit vastagabb volt, mint a postaláda nyílása. a dobozon kivehető volt a postás lábnyoma. befért :D (szerencsére olyan cucc volt benne, amiben nem sikerült kárt okoznia)

Xezs 2012.07.20. 15:55:34

De miért nem lehet megjelöltetni a csomagot törékenyként? Nehogy már azon a 200 Ft-on spórolj bazeg.

Mille38 2012.07.20. 16:16:01

Szerintem a postás is hülye: ha valamit buborékos borítékban adnak fel, azért teszik, mert a dolog érzékeny, törékeny dolog. Akár egy dokumentum is lehet olyan, hogy a feladó/címzett szeretné épségben megkapni, félbehajtás, gyűrődés, ázás, kolbásznyom nélkül.

A postától elvárom, hogy ne kaparós sorsjegyet akarjon mindig rámtukmálni, hanem a rábízott küldeményt vigyel el ÉPSÉGBEN a címzettnek. Kíváncsi vagyok, más országban ez hogy van. És azt sem értem, miért nincs kártérítés: Ptk-ban az áll, hogy aki másnak kárt okoz, köteles azt megtéríteni...

Viktus 2012.07.20. 21:11:45

DHL pl. annyi ... Magyar Posta? vicc. Nem lehet ez komoly ember, ha ennyit sem tud alapban.

Viktus 2012.07.20. 21:13:13

Ja, ha meg ennyire spórolni akarsz, hogy sima levélpostai küldeményként kéred így jártál.

_____________ 2012.07.20. 23:35:16

@Mille38: Kolbásznyom...?
Arra gondolsz hogy a postás rárecskázott a csomagra hogy jobban becsússzon a postaláda szűk nyílásán? :-o
:-D

chris-v 2012.07.21. 10:38:13

Az a gond hogy ez nem a posta hibája hanem a kedves postásnak aki kihozza a csomagot.
Én is szoktam az ebay-ről rendelni, és soha nem próbálta meg a postás belehajtogatni a cuccot ha nem fért bele. Sőt legutóbb fel is hívott telefonon hogy mikor leszek itthon, mert lenne egy csomag. Csak pislogtam honnan tudja a számom! Aztán eszembe jutott hogy a csomagon a az ebay-es adataimat szokták felragasztani és azon volt a telefon számom is!
Rendes postás, pedig nem vagyunk haverok és nem osztogatok borravalót!

Csipyke 2012.07.22. 08:14:23

A postasok sajna eleg nagy szamban analfabetak. Talaltam mar olyan levelet a postaladamban, ami nem is abba az utcaba erkezett, parral arrebb, de a kezdobetu stimmelt.
Kedvencem, amikor mindketten othon voltunk, erre ertesito csomagrol a postaladaban, hogy nem voltunk otthon. Meg amikor azt hazudta az MPL kezbesito, hogy jart nalunk es nem voltunk otthon, holott szinten ketten, plusz ujszulott baba, neki kuldte a csalad a csomagot.

madandcrazybird (törölt) 2012.07.24. 23:51:57

@KecskeDotyi:
Apad faszat darabolod te ossze, barom.

THLM 2012.07.26. 11:24:15

@madandcrazybird: Hohóóó, megjött egy troll, úgy szeretem.. :) Írj nekem is ilyeneket, nevetni akarok!

madandcrazybird (törölt) 2012.07.26. 12:06:06

@THLM:
Hulyegyerek, felebredtel. Nem zavar hogy eletveszelyesen megfenyegete a postast? Kibaszott panelprolik kurva erosnek kepzelik magukat.

Xezs 2012.07.26. 19:55:52

@madandcrazybird: Nyugi, ez csak fórum. Egyébként meg téged nem baszna fel, ha cigánymódra beletuszkolnák a csomagodat a postaládádba?
süti beállítások módosítása