Tékozló Homár

Csipogós szandál a Deichmannból

2012.08.08. 12:21 | jackyll | 252 komment

Humpfrey félórás időhurokba ragadt, miután a deichmannos szandáljából sehogyse bírták kiszedni a csipogást:

Szeretném a Homár olvasóival megosztanom az igencsak kínos esetemet, mely a múlt héten ért a Budaörsi Deichmann boltban: történetesen szandált akartunk vásárolni, mivel a régi már eléggé el volt kopva és elég hamar találtunk egy olyan darabot, ami pont rám illet. Fizettünk és egyenesen az Auchanba mentünk, mivel pár dolgot kellett venni. A gondok igazából akkor kezdődtek, mikor az Auchanból kimenet fele (mivel találkozóm volt, ezért nem a kasszánál, hanem annál a résznél mentem ki ahol azoknak lehetett, akik csak nézelődni jöttek be és rögtön bejelzett a riasztó. A biztonsági őröknek mutattam, hogy semmit se rejtegetek a táskámban, viszont a szandálomat nemrég vettük és valószínűleg az jelezhetett be, mire ők azt javasolták, hogy menjünk vissza a Deichmannba, mivel csak ott tudják "leszedni a lopásgátlót".

Mikor visszamentünk, a pénztáros fickó párszor áthúzatta a szandált egy mágneses szarságon és mondta h próbáljak ki-be menni a bolt lopásgátló kapujánál, mindegyik alkalommal már itt is becsipogott huszadszorra. Aztán sokadik próbálkozásra már itt nem csipogott be de viszont visszafele menet az Auchanhoz már a bejáratnál (!!). Biztonságiak itt mér a fejüket vakargatták, mondták, hogy próbáljuk megkérni valamelyik pénztárost, hogy húzza le. Mintha már nem lett volna elég kínos az egész történet, kereshettünk egy pénztárost akik kivétel nélkül tömött sorokban álló vevőkkel foglalkozott és mire találtunk egyet aki nem volt elfoglalva egy vevővel, elmondtuk a kérésünket. Mit mondjak, pénztáros ilyen furán még nem nézett ránk, mire odalépett egy biztonsági, aki meggyőzte őt, hogy legyen már kedves és húzza le. Ezután újra megpróbáltuk és VÉGRE nem csipogott be többet. Kb 20 percig szarakodtunk vele és mai napig nem értem, hogy fordulhat elő ilyesmi egy boltban , de elég röhejes az, hogy egy vásárolt szandát nem tudnak úgy lehúzni, hogy ne csipogjon be másutt..

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.08. 14:15:01

Ajánlott bejegyzések:

Felárazás a Benettonban, újrahasznosítás a kisboltban
Penészes gyömbérszósz az I love sushiból
Azonnal elromló HP nyomtató

Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
Szólj hozzá!

Felhasználó:

[Profil] [Kilépés] [Radar]
Szeretnék avatart a hozzászólásaim mellé!

Komment szövege:

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.08. 14:18:29

"igencsak kínos esetemet"

Mondja már meg valaki, mi a "kínos" ebben a történetben??? Jó, értem, a boltnak valóban ciki, de a vásárlónak???

cicmen (törölt) 2012.08.08. 14:19:06

Nekem meg huhogós cipőm van. Minden lépésnél huhogok úgy szorít!

cicmen (törölt) 2012.08.08. 14:20:17

@atpijkamo:Mondja már meg valaki, mi a "kínos" ebben a történetben??? Jó, értem, a boltnak valóban ciki, de a vásárlónak???

Nem lehet lopni abban a rohadt szandálban!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.08. 14:23:08

@cicmen: :)) Batgirl blogján röhögök öt perce, de most te is adtál 10 mp örömöt.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.08. 14:24:02

ez azért nem ér!!!! Én sokkal előbb már elolvastam!! elsőként olvastam!!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.08. 14:24:06

Nyóóóóóóc!!!!!
A blogmotor rohaggyon le!!!kilenc.

Don Quixote de la Ferko 2012.08.08. 14:24:24

A TESCO-t elfelejtetted belekeverni a sztoriba. Így teljesen értelmetlen.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.08. 14:24:27

A potolónak ha fogalma lenne a lopásgátlókról, nem írna olyan marhaságot, hogy a lehúzás módja számít :D
Kifogott egy hibás darabot, ennyi, ezen ennyit fennakadni :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.08. 14:25:46

@atpijkamo: jóvanna, nem kell cikizni! most van fejlesztés alatt, már van ötletem, csak a megvalósítás kell hozzá.

lordjim 2012.08.08. 14:27:28

Első vagyok az egyenlők között

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.08. 14:28:20

@batgirl: Most mivan? A vicces képeken röhögök, nem cikiztelek. Nem kell mindenen megsértődni. A gyík-cica barátságon elolvadtam, a tejfölöscicán meg leestem a székről.

lordjim 2012.08.08. 14:30:14

@cicmen: ...de a teszkóban ehet benne kaviárt

cicmen (törölt) 2012.08.08. 14:31:51

Humpfrey félórás időhurokba ragadt, miután a deichmannos szandáljából sehogyse bírták kiszedni a csipogást:

Vett vóna hétmérföldes csizmát! Azzal egyből kiugrott volna az időhurokból!
Különben elég hülye felkonf. zsekill!
A Humpfrey meg venne inkább bogárt! :)))

lordjim 2012.08.08. 14:32:56

Ja,és az már volt hogy szandált csak az aldiból?

cicmen (törölt) 2012.08.08. 14:34:12

@lordjim: .de a teszkóban ehet benne kaviárt

Vagy benyomhat egy fél kiló darált húst a sorok között!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.08. 14:36:21

@atpijkamo: a tejfölös macsek nekem is nagy kedvencem:))
nem sértődtem meg
tényleg dolgozok rajta, csak nem tudom, hogyan kellene átvinni a gyakorlatban. Ha érdekel, beszélhetünk róla, de nem itt. kíváncsi lennék a véleményedre.

McZozo 2012.08.08. 14:37:38

@lordjim:
Akkor inkabb csak Hoffer bol mert a magyar megfeleloje szar es draga :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.08. 14:39:16

Végülis örüljünk, hogy egyáltalán van hülyepostolós új post.

cicmen (törölt) 2012.08.08. 14:39:58

@batgirl: Ha érdekel, beszélhetünk róla, de nem itt.

Most a nemoffolót játszod, vagy csak titkolózol? :)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.08.08. 14:42:39

hogy Zsiráfot idézzem:
"hát nóóórmális?? auchanba vásárol???? deichmannba vásárol???? szandált vásárol??? mikó minnyár vége a nyárnak??? hát mérnem a rendes kapun próbált kimenni, bisztos azzal aktiválta a csippantyút a szandiba!!!"

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.08. 14:42:46

@batgirl: A véleményem? Az, hogy a bloghu egy nagy szar. Mindegy hogy néz ki a blogod, csak vicces képek legyenek rajta. A bínes jó még, a baglyos, meg a macskadenevéreshúsvétos a szöveg miatt.

Addig kattingatok, míg valami olyasmi ki nem jön, amit akarok. Kiválasztottam egy gyári sablont, az egyetlent ami valamennyire is tetszett, de a faszbúk lájk nem jelent meg rajta. Aztán addig váltogattam az egyre szarabbakat, míg a lájk megjelent. A többit leszarom, kinéz ahogy kinéz.

RaveAcE 2012.08.08. 14:44:22

De miért nem vetted le a lopásgátló matricát a talpáről?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.08. 14:47:36

@atpijkamo: Lehet a sablonokat alakítani. Képeket is ki lehet cserélni, stb.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.08. 14:49:43

@ColT: És a faszbúk lájkot hogy lehet előhozni?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.08. 14:51:08

@cicmen: dehogy is!! van egy ötletem, és még nem tudom, hogyan lesz a kivitelezés!

én nem szoktam offolni:((

hihiihi:))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.08. 14:51:33

@atpijkamo: Látatlanban nemtom mi baja :) De mondjuk nem mondtam, hogy nem szar, csak hogy a sablonokat azért jól lehet alakítani.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.08. 14:53:38

@ColT: És amikor a webes statisztikát nézem, akkor hogy lehet megszabadulni a "Nincs aktív internet kapcsolat!" hibától, amit a bloghu kiír.

Lassú mint a halál, és bögös, és lassúú, ha még nem mondtam volna. Egy nagy fos az egész.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.08. 14:57:05

@atpijkamo: Bugos jaja. Főleg a "Hiba történt a komment elküldése során"

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.08. 15:00:37

@ColT: Tedd fel a fresh & frutta sablont, és látod, hogy nem látod a faszbúk lájtot.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.08. 15:03:14

@atpijkamo: Tegye a halál, nincs mire :D
Amióta a Mazsolablogot befejeztem, és már nincs admin jogom, a saját tesztblogomra se tudok bemenni :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.08. 15:04:30

@ColT: Három másodperc blogot csinálni. Igaz, közben vársz a válaszokra pár percet...

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.08. 15:04:35

Volt képetek kommentelni?
Mondtam ha uj poszt van első az enyém

dr. Aullah 2012.08.08. 15:05:15

Nem értem, hogy ez mit keres itt a homáron. Talán valami kára lett? Idején kívül? Poén volt az egész.

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.08. 15:08:30

Batz papucsot kellett volna venni, az nem csipog

Dehamégis, az aldiban a biztonsági őr kedvesen mosolyogva levágta volna a lábát a vevőnek

közödeszed 2012.08.08. 15:23:48

ajándék pénztárca ...hasonló a sztori csak másik cég 6 mágnes izé volt benne elrejtegetve 2 talált meg a pénztáros 4 csipogás..tényleg kurva kellemetlen mert ugye rögtön azt feltételezi a többi (kedves)vásárló hogy lopott az ember...ez hagyján de egy párocska ugyanígy járt ..versenyt csipogtunk... secus már röhögött..:-D

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.08.08. 15:26:24

@közödeszed: akkor kellett vóna kipakolna a bótot! oszt mondani: dehát csak a pénztárca csipog

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.08. 15:30:17

@közödeszed: Miért lenne ciki? Kik azok? Ismered őket? :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.08. 15:36:54

@horex: höhőőő, az nem úgy megyen ám :D elsőzni csakis a poszt megjelenése után lehet, he. minnyár megdöfködlek a puha párnákkal!

@atpijkamo: faszbukk lájkot nem tartunk a blogon, mert nem akarunk elkámpicsorodni, ha esetleg mínuszba fordulna a számláló :P:P

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.08. 15:44:15

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:

A napokban volt új poszt és nem lehetett kommentelni, igy elsőzni sem tudtam

Követelem a dejman papucs poszt elsőségét!

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.08. 15:46:35

@közödeszed:
Aluminium fóliába , csokipapirba kell burkolni a lopott cuccot

Én csak hallottam!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.08. 15:48:57

@horex: remélem megbocsátod és megérted, hogy mindet nem adhatom neked. már a múltkor is kaptál egyet, ingyen és bérmentve, pusztán jóságos szamaritánusi lelkemnek köszönhetően. tehát: ezúttal lóf@szt!! :D :D

Manyecska 2012.08.08. 15:53:02

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: lófaszt, azaz:D:D aki kitalálta a napot!! még mindig nem tudok a hátamra feküdni úgy leégtem:D! azt írja a gugli persze a világoszöld szemem és vörösesbarna hajam miatt bassza meg!!!! :))) óóóó, megyek is kifekszem..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.08. 15:56:33

@Manyecska: manyecskám, édes bogaram. 25 éve az folyik a vízcsapbul is, hogy ne menjél a napra, mert beledögölsz előbb-utóbb. hát mi a frászér mégy ki a napra egyáltalába???? tegyél rá paradicsomot, tejfölt, túrót, nyers húst. az se használ, de ha kipakolod a hűtőt, legalább nem kell még főznöd is mellé.

Manyecska 2012.08.08. 15:57:33

@Manyecska: bezzeg a fiúknak olyan a bőrük mint Winettou-nak, hogy kapnák be az összes...:D:D..

Manyecska 2012.08.08. 16:00:44

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: hádde 11 után bementem. Meg kentem magam 13.00 h után és árnyékba vótam! Akkor hogy ez?:D
Há tegnap még a hideg is rázott:( fújkálnak panthenollal és félmeztelenül közlekedem-többek örömére-:Ő ánem vészes, már rá tudok feküdni anélkül hogy összehuggyoznám magam! Node ez hihhetetlen!

Manyecska 2012.08.08. 16:02:04

@Manyecska: pardon, fél kettőtűl a vízben tartókottam és napoztam is. ennyire vigyázzatok!!! Hiába, aki irodában napozik:P..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.08. 16:04:40

@Manyecska: árnyékban is lehet égni elég gyorsan. én példájul alapjáraton ilyen kellemes hófehér hullaszínű vagyok, szóval nekem kb. 10 perc is sok. árnyékban is leégek max. 2 óra alatt. így ha nem akarok homárvörös lenni, akkor hosszú fehér lebernyeget akasztok a nyakamba, oszt huhogok mellé.

parkolok.com 2012.08.08. 16:14:26

Én úgy tudom ezeket a csipogó szarokat ki lehet vágni (a termék sérülése nélkül). De láttam már öntapadós kivitelben is.

Miért nem próbáltátok meg leszedni???

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.08. 16:18:32

mit lehet kezdeni egy kiló nyers vöröscéklával???

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.08. 16:18:40

@parkolok.com:
Persze ki lehet, ecetes ollóval

Amelyik kerek fehér és össze van tűzve két oldalrol, azt csak spec alakú mágnessel lehet kiszedni

Ezeket puha anyagba szokták tűzni

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.08. 16:19:36

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:

Igazán rendes tőled, majd alkalomadtán szójjá, visszaadom
:)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.08.08. 16:27:42

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Ha akarja, én a hátára ülök. Teljesen nyers vagyok.
B+!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.08. 16:29:45

@agresszív kismalac: jó ötlet! de nála érdeklődj :D :D

@horex: ugyan, ugyan. ajándék volt :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.08. 16:30:11

@ColT:

Három önzáró állapotú golyó zár a közé szúrt tűre
Nem lehet hozzáfárni fogóval
Ezt a 3 golyót egyszerre lazitja egy kör alakú mágnes

Flexxel alig tudtam szétvágni

Manyecska 2012.08.08. 16:30:42

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: hát nem tom ott ahol eddig is szabadban volt szép narancsbarna:P vagyok, apám déli ember volt /már nem 4!! négy!/..ezt add össze, akkor te is csak égsz anyámnak van hófehér bőre, ellenben én már egy hét tengerpartozás után sötétbarna vok! felteszek egy szexi képet mingyár jó:P:))..? de előbb bevasalok mán.Végre.

parkolok.com 2012.08.08. 16:31:55

@horex: De azt a vásárláskor ki is szokták venni. Vagy ezt azzal együtt adták oda??

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.08. 16:34:38

@horex: Én valami hasonlót széthúztam csípőfogóval.
Mondjuk az papucson volt. Anyám vette, de nem tudták levenni az üzletben :D
(Ismeri a boltost, úgy hozta el, hogy jóvan, megveszi, majd én leszedem :D )

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.08.08. 16:37:45

@parkolok.com: Biztos ilyen akció volt. Sonderangebot: szandi mit lopásgátló.
Felhőtlen szórakozás kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.08. 16:57:30

@parkolok.com:
Persze kiveszik, mert csipog a riasztó

Itt ugylátszik passziv hurok volt amit "eléget" a hatástalanitó

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.08. 16:58:23

@horex: Itt meg kifogott a csóka egy olyat, ami nem égett el :)

hpapagaj 2012.08.08. 16:59:44

Eddig a deichmann ellen voltam, de simán kicseréltek (visszaadták a pénzt egyből) egy papucsot 2 hónap használat után (elszakadt).

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.08. 17:09:35

zelleres-almás-répás céklasaláta lett, fokhagymával, ecettel és olivaolajjal. nyammmmm.

Manyecska 2012.08.08. 17:20:15

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: az jó!! de előtte megfőzted gondolom:P ja, mondtam már hogy félig japán vagyok?:P

Manyecska 2012.08.08. 17:21:38

@Manyecska: ja, ctrl+egérrel lehet nagyítani. engem. húzok vasalok tovább. szexi kép is van dobjam:P ?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.08. 17:25:46

@Manyecska: nem, nyersen. csak lereszeltem mindent, zutty , most hűl:D

tehát akkor székely-japán-magyar?? :D

na még szép, hogy dobjad. még engem is érdekel, persze pusztán az esztétikum iránti rajongásom iatt :D

Manyecska 2012.08.08. 17:52:55

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ja nem olyan szexi csak jó. Ezen éppen a hippi-korszakom éltem..:)@ColT: na, hogy megjelentél!:P:)

Manyecska 2012.08.08. 17:55:09

Vááá, láttunk egy apácát a héten, gyerek richtig megszólal jó hangosan: anya ott egy pingvinruhás ember.:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.08. 18:14:54

@Manyecska: És ezen ki az, aki nem röhög egy jót, hanem komolyan veszi? :)

közödeszed 2012.08.08. 18:17:10

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt):-D
@ColT: de hát nééztek :-D
@horex:mejd abba tekerem a féltéglát...:-D

Manyecska 2012.08.08. 18:21:59

@ColT: én! mer égtem!!:)

Jackyll, a fél órás időhuroknak semmi értelme!!:) most vagy időhurok, vagy fél óra?? Most hogy elolvastam a posztot.

Manyecska 2012.08.08. 18:39:06

@ColT: na jó most hétvégén nálam is volt egy törlőkendő a táskámba amit az ósanba vettem, oszt gondoltam rá hogy otthagyom mer mondom ha becsipog az isten nem mossa le rólam hogy nem loptam:D...de megfenyegettem a pénztárost inkább:P mondjuk nem csipogott be..

Manyecska 2012.08.08. 18:40:31

@Manyecska: baszki az összes képet átavatarozta /a kisfiú unokatesó, tündérkebabával:)/:O

Manyecska 2012.08.08. 18:44:10

@ColT: de ez olyan gáz, nem? hiába vettem tanszarokat 20e-ér szerintem lelőttek volna mint kutyát...:P :(

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.08.08. 19:18:23

De miért volt olyan fontos, hogy ne csipogjon, ha tisztáztad az őrrel, hogy az csipogott be?

Megdobbent 2012.08.08. 19:24:12

Humpfrey nagyon sok zurbe fog meg keveredni elete soran, es mindnel fel is fog haborodni. Keszuljunk emberek, posztcunami johet.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.08.08. 19:24:18

Van olyan, mikor belevarrják a lopásgátlót, és nem lehet kiszedni. Ilyenkor mágnesen áthúzva lehet hatástalanítani, de nem örök életű. Idővel újra föléled, és megint becsipog, ilyenkor újra le kell húzni a mágnesen.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.08. 19:33:39

@atpijkamo:
Nem tudom.
Focit nem nézek.
Ez kéziladdesz vót!

@Manyecska:
Nálam fekhecc a hasadra!
Háttúrú kettőt ér!!!!%%%!!!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.08.08. 19:33:54

@Megdobbent: ő pont nem az a felháborodott tipikus nyálverőgép volt. Csak leírta a történteket. Jólesik direkt félreérteni?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.08. 19:36:54

@Sün‼ ツ: KézilaPda nincs a fociebén. Biztos kézilapdaeb van. Vagy kézilapmacsek.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.08. 19:38:06

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: "tegyél rá paradicsomot, tejfölt, túrót, nyers húst."

A háta égett meg, nem az asztala!

Manyecska 2012.08.08. 19:40:31

@Sün‼ ツ: %%%))""+!/""+!"!! neked csak a szád nagy fogaggyunk!!

Manyecska 2012.08.08. 20:03:40

@atpijkamo: ez jó volt! még ilyet44!!

Manyecska 2012.08.08. 20:09:21

www.youtube.com/watch?v=bkhgormxt34&feature=related valaki mongya már meg hogy lehet kiirtani a reklámát alulról továbbá beljebb taszajtani a képet??:( tönkretették a kedvenc vidimet:P!

Anomalocaris (törölt) 2012.08.08. 20:59:27

@atpijkamo: Valahogy nem lep meg, hogy ilyenekről szól. :D

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.08. 21:00:14

@horex:
Bocsánat, a !! helyett ?? akartam írni

Anomalocaris (törölt) 2012.08.08. 21:05:10

@batgirl: Akkor írhatnál egy receptposztot is mindjárt.

megamenn 2012.08.08. 21:05:57

A poszter csak akkor juthat el a következő pályára, ha ment egy csipogásmentes kört az ósanban a szandival.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.08. 21:11:44

@Manyecska:
Egyéb valamid?
Testrészekre gonolok itt mostan.

Anomalocaris (törölt) 2012.08.08. 21:18:50

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Én meg tudom oldani, hogy ne égjek le. Sikeres-e Vagyok?

igi1 2012.08.08. 21:20:35

@Don Quixote de la Ferko: úgyis lebukik, kár erőlködni a Homáron. :) itt nem lehet kamuzni

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.08. 21:51:38

@atpijkamo: monnyuk az hülyén is nézne ki :D

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: hát... az én olvasatomban kevésbé, de ez tökmindegy, mert ugye te érzed magad annak avagy nem, nem pedig én. ugyehogyugye.

@Sün‼ ツ: még nem. na milyen volt a domolykózás? fkk? egyéb? facér sünlányok? én drukkolok ám neked nagyon!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.08. 21:54:48

@Sün‼ ツ: ja, találsz nálam übercuki sünfiókákat, vigyed őket bátran :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.08. 21:55:40

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Tabkesün az együttérző simogatást!
Hát a domolykózá elmaradt, mert nem vótá ott.
Miért nem jöttél-e?
(Már ha szabad tudnom...)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.08. 21:59:33

@Sün‼ ツ: ööööö...izé. elfelejtettem borotválkozni, oszt szőrös lábbal mégsem mutatkozom már nyilvánosan.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.08. 22:03:34

mostmeg éppen hazaestünk a kutyasétításból, eltévedtünk kicsit valami építési területen, a végén egy kurva magas vaskerítésen kellett átmásznunk töksötétben, a kutyát meg átdobtuk szegényt, de elkaptam ügyesen. ...
reméltem, hogy nem jön rendőr :D:D

Megdobbent 2012.08.08. 22:11:01

@Kellemes Zérókomponista: akkor mi a fasznak lett homarpost? Mert szepen, csendben, tudomasulveve benyelte, mint tobb ezren egy nap?
Orulok, hogy vegre posztoltal, de ne lepj ki a kommentelo enedbol :P

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.08. 22:11:33

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Hát az nem is ildomos.
De egyszer még elmegy.
A pecabotot viszem, te hozzad a csalit!!!féltizenkettő!!!

Anomalocaris (törölt) 2012.08.08. 22:13:12

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: A kérdést csak a mémsége miatt tettem fel, Engem nem izgatnak ilyesmik, ezt lehetne azért már tudni. De az tény, hogy egész eddigi itteni létem alatt csak egyszer égtem le, nem olyan nehéz elkerülni, ezért értetlenül álltam vergődésetek előtt. Meg a csipogós papucs mégse bizonyult annyira érdekes témának.

Anomalocaris (törölt) 2012.08.08. 22:17:57

@Megdobbent: Uborkaszezon van, és senki se talált még csótányt a lángosában. Ilyenkor szoktak előkerülni az unalmas bankos posztok.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.08. 22:18:58

@Sün‼ ツ: jóvan, viszek zseblámpát meg gilisztát. remélem az jó a pontyozáshoz.

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: na ugye. kezdesz egész emberien viselkedni. hát vannak posztok, amikből semmitse lehet kifacsarni, ez pont ilyen. szerdára pont jó!

igazságos 2012.08.08. 22:26:03

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: hihhetetlen!!!!!

hová süllyedt ez az ország, na ezért tartunk itt

igazságos 2012.08.08. 22:27:24

Szerintem Zérókomponistának átmosták az agyát, vagy más ír a nickneve alatt

mostanába feltűnően normális (még velem is), teljességgel érthetetlen

a homár igenis hat bizonyos egyedekre itten

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.08. 22:30:06

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Lehet nemkimondani a rosszindulatú megjegyzéseidet. Batgirl nem egy polihisztor, de nyilván penge a saját területén. (Mondjuk pelenkázásban biztos rádver tíz métert százon.) Ez egy szar blog, ahova kiteszi a neki tetsző dolgokat, ennyi. Mindenki a világon legjobban ért valamihez, de csak kevesen jönnek rá, hogy mihez. És jó, ha az nem a borsóhajigálás.

Mátyás királyhoz elment egyszer egy ember, és bemutatta a tudományát. Tíz lépésről át tudott dobni egy borsószemet egy kulcslyukon. Aztán várta a szakajtó aranyat, amit tudvalevőleg Mátyás adni szokott a tehetségeknek. Mátyás fenséges fejtartással kiadta a parancsot.
- Adjatok ennek az embernek egy szakajtó borsót!

Anomalocaris (törölt) 2012.08.08. 22:34:13

@igazságos: Lehet csak ő is ilyen csapongó természetű. Nem baj az.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.08. 22:34:27

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: "szőrös lábbal mégsem"

Na persze. Félsz, hogy Sün rádgerjed, és megerőszakol.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.08. 22:37:24

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: nini :D

@atpijkamo: én nem értek semmihez :D boldog tudatlanságban leledzem születésem óta. egész kényelmes állapot, teccik.

igazságos 2012.08.08. 22:38:16

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: valaki itten hatott rá, és nem én voltam, nem is mondtam, hogy baj

igazságos 2012.08.08. 22:39:55

@atpijkamo: most miért kell ezt, batgirl is adott valamit a közösségnek a maga módján, na.

az értékéről meg mindenki eldöntheti magának, mennyit ér

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.08. 22:41:05

@atpijkamo: attól nem félek. egyrészt a sün rendes gyerek, nem csinál ő olyat. másrészt énrám nem gerjed, mert nem elég nagyok a melleim hozzá, márpedig neki aza fixaidejába, amivel nincs is gond. harmadrészt meg jóhülyén nézne már ki egy zsiráfot erőszakoló sün :D

Anomalocaris (törölt) 2012.08.08. 22:41:19

@atpijkamo: Én csak annyit mondtam, hogy nem lep meg, ha ilyen kis cuki állatos képeket gyűjt, semmi többet :D De ki mondta volna meg, hogy Én például egy időben egyetlen söröskupakokat se dobtam ki, hanem kartondobozokban gyűjtöttem őket éveken keresztül?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.08. 22:41:38

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Lófaszt.
Két almát hozzál!
Az a legfontosabb.
Aztán majd betalálunk a domolykófészekbe!!!!kilenyc!!!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.08. 22:42:38

@igazságos:
Esztet én se nem értem.
Zumbatorna hogy megy?
Fotók hol vannak?
Megannyi kérdés....

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.08. 22:43:39

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ez speciel elég egyértelmű volt. te a zoknikat is szín szerint rendezve tartod a fiókban, a sarokrészükkel szigorúan észak felé fordítva.

igazságos 2012.08.08. 22:44:19

@Sün‼ ツ: már mondogassák, hogy fogyok, most félúton járok, mondtam, másfél hónap

ha addig facér maradsz, utána jön a kép, utána a tali

de az nem ér, én is kérek fotót, így nem járja, hogy csak a múltkor is én küldtem

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.08. 22:44:19

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
Ezt azé' beszéjjük at személyesen majd inkább.
Valamikor szeptemberben, egy méretes szabóságban.

Anomalocaris (törölt) 2012.08.08. 22:44:32

@igazságos: Mysteriös. Was haben die Illuminaten damit zu tun?

Anomalocaris (törölt) 2012.08.08. 22:46:27

@igazságos: Így van, az "akko ramiko rszéresik" például örök klasszikus marad. Meg a sikoltozás. Meg a "hihi".

Anomalocaris (törölt) 2012.08.08. 22:48:14

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Nem. Szekrényben, nem fiókban, és nem kell szín szerint rendszerezni, mert mindegyik fekete. Mint ahogy a többi ruha 95%-a is.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.08. 22:52:35

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: akkor mégis szín szerint vannak :D ez könnyű volt. meg ezexerint az észak is stimmel :D

@Sün‼ ツ: szabóság? hmmmm. monnyuk azt hamarabb találni, mint kovácsműhelyt, szentigaz. kűggyél madarat, oszt megcsácsogjuk.

na álmoggyatok szépeket ismét, aluggyatok békésen holnapig.

igazságos 2012.08.08. 22:54:20

rám meg rossz irányba hat hagyma stílusa, úgy látszik

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: vielleicht Chuck Norris????

igazságos 2012.08.08. 22:56:57

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: sleep well, sweetie-

Eine gute Nacht die wünsch ich dir.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.08. 23:00:56

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Én kérek elnézést, hogy rosszindulatúan félremagyaráztam ártatlan kommentedet.

"ki mondta volna meg"

Én konkrétan tudtam. De miért hívod a levágott ujjakat söröskupaknak? Az magyarul egész mást jelent.

igazságos 2012.08.08. 23:03:30

@atpijkamo: hát már ha te is bocsánatot kérsz, tényleg valami változás van a levegőben....

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.08. 23:04:54

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: "a zoknikat is szín szerint rendezve"

Te tényleg nem tudsz semmit. A férfiak egyszínű zoknit hordanak, hogy ha kilukadnak, a maradékot megint pároztatni lehessen. Színes zoknik esetén a zoknipároztatás a hűtőszekrény-tetriszezésnél is nehezebb türelemjáték lenne.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.08. 23:09:06

@igazságos:
Órijási változások vannak!
De nem válaszótá!
@Sün‼ ツ:

Anomalocaris (törölt) 2012.08.08. 23:09:56

@atpijkamo: Sírva fog fakadni, most szólok.

A söröskupak, az legyen söröskupak. Az organizmusgyűjteményem más tészta.

igazságos 2012.08.08. 23:12:46

@Sün‼ ツ: ne tereljél, kapok én is képet rólad egy hónap múlva?

igazságos 2012.08.08. 23:22:12

@Sün‼ ツ: mindegy, küldjél, de magadról ám! Észreveszem, ha kamu képet küldesz! Nekem nem lehet lökni a süket dumát, ha én nem akarom hallani, látni! :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.08. 23:24:18

Beszéljünk valami vidámabbról! Neil Armstrong vasárnap lett 82 éves. Abban a szar kis kapszulában leszállni a szomszédos égitestre nagy bátorságra vallott. Az automata a kijelölt leszállási zónában rakta volna le a holdkompot, de ott túl nagy sziklák voltak. Átvette a vezérlést, és egy sima helyen szállt le. A tankban 20 másodpercre való üzemanyag maradt.

Bárki kipróbálhatja:
www.flashgamesdown.com/Moon_landing_807.html

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.08. 23:29:36

@igazságos:
Jóvanakkó.
Kűggyed a zíméledet, oszt lökök!
(Most egy futóról van szó, ugye?)

igazságos 2012.08.08. 23:36:50

@hagyma: nothin' extra

@Sün‼ ツ: oh, yes, de ne palizz be, majd egyszerre kűggyük

másodszorra nem etetsz be

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.08. 23:40:18

@igazságos:
Én senkit nem palizok be.
Gerinces állat vagyok,
meg még messze lakok a zországúttú.
Erről ismernek meg a földi halandók.

shred 2012.08.09. 01:15:25

Én egyszer a Humanicban vettem cipőt, amiből a pénztáros valamiért nem tudta eltávolítani a csipogót. Elmondta, hogy tud adni 20 % kedvezményt az árból, de bármelyik üzletben riaszthat a rendszer, ha ez a cipő van a lábamon. Azóta szoktam figyelmeztetni a szekusokat, hogy riasztás várható, de még sosem aktiváltam a kapukat - lett egy leárazott cipőm, királyság:)

Manyecska 2012.08.09. 08:04:44

@Sün‼ ツ: de, egy század végigment rajtam. Jó reggelt!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.09. 08:16:37

@Manyecska:
Brrrrrrrrrrrrrrr, nehéz éccakád vót?
Hol is tartottunk?
Szóval mi is a telcsi számcsid?

Manyecska 2012.08.09. 08:37:49

@Sün‼ ツ: neked ezt tudnod kéne!!!:O na erre mitlépsz? különben is zsiráfokkal édelex..:O? Nohát!! 4!négy!!

Manyecska 2012.08.09. 08:41:34

@shred: na jó:D de azért a fene akar mindig a szekusokkal barátkozni??

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.09. 08:42:56

@Manyecska: Évszázad, vagy lövész, díszlépésben?

Egyéves Önkéntes 2012.08.09. 08:43:52

Ezt a szandit rá kéne adni Bakátsra!

Ebben settenkedjen, ha tud!

Manyecska 2012.08.09. 08:45:52

@ColT: hógyne, egy egész katonai üteg..:D:D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.09. 08:49:34

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: gyengéim a macskák, imádom őket. Ez olyan odri féle dolog. Csak én nem a szekrényben tartom őket. Amiket írkálnék a blogomra, sajna túl személyesek,és azt nem szeretném. Felfuttatni sem akarom, hiszen nem mindig van időm arra, hogy kommentekre válaszoljak. Így inkább megosztom a kis hülye képeket. Nekem tetszik:))
Én sok mindent gyűjtök vagy gyűjtöttem. pl. már nem tudok mit kezdeni a több száz darabos szalvéta gyűjteményemmel.elkezdtem az ocsmányabbakat felhasználni..
aztán van bélyeggyűjteményem..könyv gyűjtemény..dvd gyűjtemény..famacska gyűjtemény és a többi..
kicsit mániákusnak tűnik így leírva..

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.09. 08:51:21

@Egyéves Önkéntes: Olvastam, hoyg Bakáts fel van háborodva, hogy a média teljesen tönkretette őt, ezért szerbiába kezd új életet. Ott még biztos szabad a lopás.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.09. 08:51:45

@Manyecska:
Minden lehetőséget meg kell ragadni ebben a mai elektrónikával zsúfolt világban!
Éjjen a bimetáll, meg rakendroll!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.08.09. 08:51:50

@atpijkamo:
hát az az Armstrong nem valami szerecsen trombitás?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.09. 08:53:22

@batgirl:
Érdekel a bélyeggyűjteményed!!!!666999!
Mikor van egy órád áttekinteni a lényegesebb darabokat?

Manyecska 2012.08.09. 08:54:15

@batgirl: ó tényleg?:D:D engem eccer fel akart szedni egy étterem előtt.."meg szabad veled ismerkedni??"..láttam hogy alapozott kicsit:D mondom, csá!:D @Sün‼ ツ: ja, te is a Zolit keresnéd??:))@atpijkamo: én többeket ki szeretnék lőni a holdra! olyan nincs??

Manyecska 2012.08.09. 08:55:46

@Sün‼ ツ: vigyázz nehogy én is megragadjak valami lehetőséget!!:)) Vagy mást. Majd szólj ha igasságossal lejátszottátok!:D addig sörözök cicmennel hol van?

Manyecska 2012.08.09. 08:57:16

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): :D:D majdnem az orromba ment a müzli most!! hü..ye!:D ja ő volt, közben trombitált mi van ebben furcsa??:))
Na én megyek L.

Egyéves Önkéntes 2012.08.09. 08:59:04

@batgirl: jó helyen van ott. Vihetne még pár celebet magával.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.09. 08:59:46

@Manyecska:
Oksa, följegyeztem a nóteszomba!!!kilenyc!!!

cicmen (törölt) 2012.08.09. 09:01:51

@Manyecska: Vááá, láttunk egy apácát a héten,

A cigány meglát egy apácát az utca másik oldalán. Átrohan hozzá és orrba vágja. Az apáca egyből összeesik. Megszólal a cigány. Ejnye Batman! Tőled többet vártam! :)))

Manyecska 2012.08.09. 09:02:01

@Sün‼ ツ: addig erősíts kérlek! hidd el szükséged lesz rá. esetleg közös zumba vigasságossal? na arról én is kérek képet!!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.09. 09:05:17

@Manyecska:
Te is zumbázol?
Hát mivé lesz így a világ!!!!??
Jóvan, gyúrok, wazzeg!

Manyecska 2012.08.09. 09:05:45

@cicmen: arra még nem gondoltam, másra inkább amikor meglátok egyet:D..

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.08.09. 09:06:25

@cicmen:
Ez szép lövés vóóóót!!talált, süllyed++++

Manyecska 2012.08.09. 09:09:22

@Sün‼ ツ: dehogy zumbázom!! főleg hogy a drága uram jól eldugta mind a négy!!4!! négy zumba-dévédémet egy hónapja keressük a gyűjteménybe..az igazságos a zumbás!! gondoltam rá de kinek van kedve nyáron ugrálni, az én koromban már:P..?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.09. 09:13:55

pálinkás jóreggelt, látom mindenki jól aludt, szépen kisimulva ébredt, helyes, helyes!

@Manyecska: az már igen szép teljesítmény :D mink nem édelgünk a sünnel, kizárólag fontosch üzleti ügyekkel foglalkozunk.

Manyecska 2012.08.09. 09:15:40

@Sün‼ ツ: most mi van?? akkor meséljek inkább viccet üzekedés helyett?:D :O ??:)
Jó hogy nem fordultok már be mindketten a fal felé!! komolyan már..

cicmen (törölt) 2012.08.09. 09:19:42

@Manyecska: arra még nem gondoltam, másra inkább amikor meglátok egyet:D..

A németek üldöznek egy partizánt. A menekülő meglát egy apácát és megkéri, hogy bújtassa el a a ruhája alá. Az apáca megengedi. A partizánban azonban beindul a férfi.
-Mit fogok most nővér?
-A bokámat fiam!
-És most mit fogok?
-A combomat fiam!
-És most?
-Ez a farkam te hülye! Én is partizán vagyok!

Manyecska 2012.08.09. 09:20:08

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: aha, fullra bele is ájultam a végin.:P na megyek majjövök!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.09. 09:21:52

@cicmen:

Apáca a gyóntatófülkében:
- Atyám, nagy bűnöm van.
- Mi az?
- Nincs rajtam bugyi.
- Hát lányom, ez nagy bűn! Mondj el 5 Miatyánkot, 5 Üdvözlégyet, és csinálj 10 cigánykereket az oltár elõtt!

Manyecska 2012.08.09. 09:30:32

!!! Itt ki kéne rakni a 18-as karikát..:)

Manyecska 2012.08.09. 09:34:58

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: jaja, cigánykerék, tennap feltekertünk/toltuk a barlangig a bringát - én egyszer úgy éreztem hasra fekszem ott helyben a betonon:D..úgy emelkedett!!! francse tutta hol van, csak tábla volt..- na, oszt ami felfelé 30 percig tartott lefelé 2,5 perc!! gyerek haja úgy maradt még amikor leértünk akkor is égnek állt:D..nos, ott majdnem dopptam cigánykereket a hegy alján ugyanis nem tudtam megállni a bringával bár végig szinte behúzott fékkel jöttünk! vazze 20 mp telt mire megálltam mert jött az út és ilyenkor már leszállok és a talpammal is fékezek!! óbassz, nagyon meredek volt:D!
Ámde a barlang hótszép volt, jó levegővel!

helianthus 2012.08.09. 09:45:32

Nem osztok külön pontokat, mert zérókompi lepontoz miatta, ezért inkább mindenkinek üzenem, hogy köszi, jó volt és vicceket, pojénokat még-még-még!

Melyik pozíció legalkalmasabb az orgazmusra?
- Amikor a nő és a férfi meztelenül háttal állnak egymásnak.
- Hogyhogy?
- Mindkettő akkor megy el, amikor akar.

Manyecska 2012.08.09. 09:50:05

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: túl sokat akarx tudni. Az egyik. ilyen lukas:D Kínában..:P

Jon szembe a skinheaddel egy kínai, mire az rászól:
-Ne hunyoríts cigány!!!@helianthus: ha egyszerre azt meg triplát ér!!) :P

/Nade én télleg megyek../

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.09. 10:08:48

@Sün‼ ツ: egy kolleganőm, úgy csábította fel a srácot a lakásába(mamárférj)hogy van bélyeggyűjteménye:)) Ugye a klasszikus időben ez fordítva szokott lenni, de hát változnak az idők:)))
@Manyecska: és ha nem lett volna bealapozva?????@Egyéves Önkéntes: már az is jó, ha egyel kevesebben vannak.@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: és emberekre is tudod ezeket a számokat?

igazságos 2012.08.09. 10:11:09

@shred: gondolhatod, mennyit ért az a cipő, ha ilyen nagylelkűen még 20%-ot engedtek.... Miért? Mert eleve drágábban adják, mint amennyibe egyébként kerülne, így le se tojják, még az 50%-os kedvezményt se...

Nem akarom elvenni az örömödet, de jól átbasztak. Mondjuk, ha használod a cipőt, cipőből sose elég....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.09. 10:24:52

@igazságos: Szoktam röhögni. A műanyag nyílászáróimra olyan árajánlatokat kaptam, hogy kapásból 50%-os engedmények voltak benne.
Most akkor
- csak odaírtak -50-et, csak hogy örüljek
- tényleg 2x annyiba kerülne a cucc, de még így is megéri?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.08.09. 10:32:24

@igazságos: nem. Ne mondj ilyeneket. Én ezt nem akarom elhinni. Nem tudom elhinni. Ennyire bunkók nem lehetnek az emberek. Drágábban adják? Ahelyett, hogy segítenének, jótékonykodnának!
Lehetne kérni a tegnapi puhítós-szakemberes szövegbõl még? Olyan jó lendülete volt és te olyan jól tudod ezt. Nemmellesleg kakivá röhögöm magam olvasván. Azt. Lyelölöm is a produkciót Veresarany Homárd-díjra.
@helianthus: pontozz nyugodtan, sosem árt tudni ki a legjobb! Ápropó, lepontozlak nempontozásért és passzív trécselésért! Ez a kettõ így 80ezret ér, mínuszban.

Anomalocaris (törölt) 2012.08.09. 10:35:18

@batgirl: Neked linkeltem. Mert rendes Vagyok. Még veled is.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.08.09. 10:36:48

@ColT: nem kerül 2x-be. Túlszaturált világban élünk, minden szarrá srófolva, ma már nincs olyan, aki nem hazudik. Eképpen az én kijelentésem is felülvizsgálandó. Nem egyszerû.

RiCheta 2012.08.09. 10:37:38

Nem húzogatni kell, hanem megkeresni és levenni róla a "jeladót". Húzogatni más kell, de azt nem illik nyilvánosan..

igazságos 2012.08.09. 10:40:34

@Kellemes Zérókomponista: én már csak ezért nem vettem volna meg, mert szó nélkül, ilyen nagylelkű volt. :)

@ColT: szerintem csak olyan kétségbeesettek voltak, hogy már mindegy, csak valaki vásároljon. :)

Olyan ez, mint ablakvásárlásnál a 70-80% kedvezmény. :D

igazságos 2012.08.09. 10:41:54

Nálunk most az dívik, hogy mindenből AZONNAL ENGEDNEK, csakhogy te vegyél....

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.08.09. 10:57:21

@batgirl: van már ötleted mit ettek a háziállatok a konzervkor elõtt?

Liandra 2012.08.09. 11:07:11

Nem olyan nagy probléma ez szerintem.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.09. 11:15:40

@Kellemes Zérókomponista: passz..fogalmam sincs. valami rémlik, hogy maradékot..

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.09. 11:16:46

@Sün‼ ツ: te sün! Nálad nem tudok kommentálni!Pedig, de szeretnék!

helianthus 2012.08.09. 12:17:42

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: miért lettem kisbetű? Hariba vagyunk vagy mi van? Megbántottalak? Ha igen, nagyon sajnálom!!!!

helianthus 2012.08.09. 12:19:44

@Kellemes Zérókomponista: na b+! Nem semmi elvárásaid vannak! Csak neked elmondom, hogy az apácás-cigányos-batmanes vicc teccet a legjobban a második az apácás-miatyánkos-cigánykerekes volt.

helianthus 2012.08.09. 12:21:00

@batgirl: regisztrálni kell a sünikénél! Mármint ha kommentárolni akarsz nála! Phontosch! !!!négynégy!!!

Manyecska 2012.08.09. 13:09:06

Hallod Sün!!.., ha akarok valamit tőled regisztrálnom kell vazze??O:P vagy elég csak a sort kivárnom?
:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.08.09. 13:29:46

@helianthus: hümm..nálam nem kell neki regisztrálni..szóval sünt neki.

helianthus 2012.08.09. 14:14:40

@batgirl: ebben már nem tudok segíteni, pedig igazán szeretnék. hüpp-hüpp....

Anomalocaris (törölt) 2012.08.09. 14:30:24

@helianthus: Veled ellentétben, Én nagybetűvel kezdtem a "neved", és jó lenne, ha te is kijavítanád, mert ez így roppant rendetlenül néz ki.

Jegkoko 2012.08.09. 15:07:37

A cipőknél a lopásgátló az nem egy olyan kis műanyag biszbasz amit átszórnak az anyagán és a pénztáros szedi le fizetésnél?Csak mert azt házilag is gyerekjáték leszedni.

helianthus 2012.08.09. 15:50:28

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: képzeld el másodjára leesett, mit kértél. És kiderült, hogy a Helianthus név már foglalt? Ki foglalta le a nevemet és mit csinál vele vajon? Sok-sok kínzó kérdés. Így Helianthus1 lettem, de nem sokáig maradok ez, mert hülyén néz ki. Akkor legyen inkább kisbetű, ha rendetlen, ha nem.

2012.08.09. 18:06:40

@atpijkamo: Mert neked nem lenne zavaró gondolom ha minden egyes boltban becsipogna a cipőd/sazndálod és azt hinné rögtön mindenki h lopni próbálsz..

2012.08.09. 18:07:49

@Don Quixote de la Ferko: Tescot miért kellett volna belekernem? azt mondd meg nekem, légy olyan kedves X)

2012.08.09. 18:09:07

@cicmen: Értékelem az iróniádat, am tényleg XD Ja és am a név nem Humpfrey Bogart kopi, hanem az Alfa és Omega c, szerintem zseniális animációs film főszereplője, google a jóbarátod XD

2012.08.09. 18:10:08

@ColT: Kösz, köszi, mert te aztán jobbakat írsz, mi?

2012.08.09. 18:11:15

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): Gondolom te mindig Gucci meg Armani márkaboltokban vásárolsz ruhákat és lábbeliket, valamint kajáláshoz aranyozott pezsgőt, mi?

2012.08.09. 18:12:43

@dr. Aullah: Károm nem annnyibra lett szerencsére, csak szerintem röhejes az egész, hogy egy boltban az alkalmazottak ilyen lámák legyenek h a lopásgátlót nem tudják kikapcsolni

2012.08.09. 18:14:27

@parkolok.com: Mert ez olyan volt, ami közvetlen a talpazatba volt betéve, azaz kiszedéséhez arra lett volna szükség, hogy szó szerint kivájjam késsel vagy más eszközzel az alját és ilyenre nem szívesen vállalkozom

2012.08.09. 18:15:52

@Egyéves Önkéntes: Hogy ez miért nem jutott eszébe senkinek XD

2012.08.09. 18:17:01

@Jegkoko: Itt sajnos nem (csak) olyan volt, hanem ahogy már mondottam volt, volt egy beépített szar is

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.09. 18:39:48

@Humpfrey: "nem lenne zavaró gondolom ha minden egyes boltban becsipogna"

A ciki nem egyenlő a zavaróval. Az pl. zavaró, de nem ciki, ha a szomszéd hülyegyerek bömbölteti a táskarádiót.

Szerintem vicces lenne, nem zavaró.

Nem az volt a probléma, hogy becsipogott, hanem hogy nehezen tudták kikapcsolni, hogy becsipogtasson.

Ja, a többi stimmel.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.09. 18:41:04

@Manyecska: Lőjük ki először ma tolcsit! Abba benne vagyok. Nekifutásból...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.08.09. 18:52:16

@Humpfrey: CsaxólnÁk barátilag, hogy tegnapi poszthoz senki sem fog visszajönni, hogy válaszolgasson neked.
Úgy jártál, mint Puskás Ferkó...

Anomalocaris (törölt) 2012.08.09. 19:00:48

@Helianthus1: Valóban hülyén néz ki. De akkor legyél HELIANTHUS.
Esetleg H E L I A N T H U S

2012.08.09. 20:31:13

@agresszív kismalac: Mondtam h leszarom? Nem? Akkor most mondom: L-E-S-Z-A-R-O-M. Pont.

Xezs 2012.08.10. 01:22:08

bazmeg, a zokniszandálra még jó hogy becsipog, arra én is becsipogok

pfejj

Don Quixote de la Ferko 2012.08.10. 07:58:23

@Humpfrey:

Igazi mélymagyar csak TESCO-t szid. Pártelőírás.
Ha nem figyelsz, lösz kapsz, oszt mondogathatod majd este a "Miorbánunkat".

Manyecska 2012.08.10. 08:14:18

@Helianthus1: hehe! meg húúúú! ismered a kerekesbagoly viccet?:

-Móricka, mondj egy állatot.
-Kerekesbagoly..
-De olyan állat nincs! Na tessék várni holnap behozom tanárnéni! másnap Móricka betolja a tolószékes nagypapát /95 éves/ majd megkérdi:
-Nagyapa, mikor voltál utoljára nővel???
-..HUUUHUUUHÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ!!
:)

helianthus 2012.08.10. 09:50:55

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: persze, az olyan lenne, mintha mindig kiábalnék. visszatértem a régi vagyok.

@Manyecska: ezt pont ismertem, jó! :)

Anomalocaris (törölt) 2012.08.10. 12:13:30

@helianthus: És mondjuk az, hogy "Helianthus vagyok"? Az még biztos nem foglalt.

helianthus 2012.08.10. 12:26:29

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: hagyjál már te kis te! Legyél te a Helianthus vagyok és majd jól összezavarod ezzel az embiket. Na, mekkora ötlet?

Anomalocaris (törölt) 2012.08.10. 12:34:49

@helianthus: Nem túl eredeti, voltak itt már klónok.

Hola (törölt) 2012.09.10. 14:11:06

ezt a szart minek kellett megírni?
süti beállítások módosítása