Tékozló Homár

Számlahiba a MOM Leroyban

2012.09.05. 16:23 | jackyll | komment

Naiv ügyfélék fröccsözni mentek a MOM Park Leroyba. Bár különböző italokat rendeltek, a végén csak a drágábbik rozét látták a számlán.

Meglehetősen felháborító estnek lehettünk szenvedő alanyai egy kedd este a MOM Park aljában található Leroy Bistróban. Eddigi kellemes tapasztalataink alapján választottuk az említett vendéglátóipari egységet, és sajnos nagyon súlyosan csalódnunk kellett, pedig csak a nyári fröccsajánlattal szerettünk volna élni. Társaságunkból 3 fő o.rizlingfröccsöt, egy fő pedig egri rozéfröccsöt fogyasztott. Az utolsó körben mindenki rozéfröccsöt kapott, amelyet sajnos nem tettünk szóvá. Számlánkon olaszrizlingnek nyoma sem volt, helyette csupán több körre rúgó, drágább árfekvésű rozéfröccsöt számoltak fel. Arról nem is beszélve, hogy az elfogyasztott mennyiség sem stimmelt. Mikor ezt szóvá tettük, egy arrogáns pincérrel kellett szembekerülnünk, aki még azt is letagadta, hogy rendelés közben levegőt vettünk.

Az alábbi levelet küldtem a Mom Park Leroy Bistro által közzétett e-mail címre kevesebb, mint egy órával a számla kinyomtatását követően:

"Tisztelt Cím!

2012. szeptember 4-én bíztunk abban, hogy egy jó estét tölthetünk el a MOM Parkban található Leroy Bistroban, amelyre végeredményben a kiszolgálás minőségét leszámítva sor is került. Sajnos azt kellett tapasztalnunk, hogy nem az került a számlára, amit valójában fogyasztottunk, és amikor ezt szóvá tettük a minket kiszolgáló pincér felé, akkor a részeges vendég lehúzását szolgáló hazugságokkal szembesültünk, amelyeket hiába kértünk ki magunknak. A pincér szerint nem azt a bort rendeltük, és nem abban a mennyiségben, ahogy az a valóságban elfogyasztásra került.

A kissé illuminált vendég minden bizonnyal hülye. Ez megközelítőleg 45 perccel a jelen levél megírása előtt történt.

A Leroy Bistro mindezidáig kellemes meglepetést okozott nekem az általa kínált finom étkeivel, de sajnos ezt egy felszolgáló csapat az inkorrektségével és az arroganciájával el tudta rontani. Nyilvánvalóan nem nagy veszteség a Leroy Bistro számára, hogy soha többet nem kívánom igénybe venni a szolgáltatásait, de úgy gondolom, hogy az a cég, amely olyan szolgáltatást kíván nyújtani, amely Nyugat-Európában is meg kívánja állni a helyét, az nem engedheti meg magának, hogy megközelítőleg 3000 forintos többletbevételért meghazudtolja vendégeit.

 Tisztelettel,[xy]".

Erre az e-mailre választ nem is remélek, de bízom benne, hogy a jövőben nem nézik annyira hülyének a vendéget, mint velünk tették.

Üdv,
N

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2012.09.05. 20:07:28

@agresszív kismalac: :))))) jó ötlet!! úgy csinálnám a recepteket hogy a Leroyban is lehessen olyantat kapni:D:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.09.05. 20:12:11

Feleséget, férjet, házibarátot, felszopólányt, megunt blogot adok-veszek!

Bálintka. 2012.09.05. 20:12:37

Köszönöm, hogy a posztoló megosztotta velünk sérelmét. Most már tudom, hogy a Leroy Bistroban nem szabad leülni. Ez a magatartás a MOM parkot minősíti, ezért ott se vásárlok többet, sőt Budára sem teszem többet a lábam.

Pedig az Alditól most ment el a kedvem, ahol heti egymilliót költöttem vásárlás után azonnal meghibásodó, és nem magyar garanciás műszaki termékekre, és úgy döntöttem, hogy ezt a MOM parkban költöm el ezentúl. De hála a posztolónak, akkor inkább kötök szerződést a vodafonnal és eonnal, és oda verem el a pénzem a fals számlákba.

Manyecska 2012.09.05. 20:12:47

@agresszív kismalac: minek? mondtam hogy szingli vagyok.. :D

Manyecska 2012.09.05. 20:14:31

Nekem meg van még egy kis hideg fahéjas szilvalevesem /habbal szok/... :P

Manci néni, a szomszéd 2012.09.05. 20:16:07

Hihííí! Elmeséltem a férjemnek a sztorit. Na, inkább nem írom le, mi volt a véleménye ezekről :)

oregember nem venember (törölt) · http://receptekferfiaknak.blog.hu 2012.09.05. 20:21:05

@agresszív kismalac: egy felesleges 20as paradicsompaszirozo nincs ott valahol a kupacban,kerem???

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.09.05. 20:35:20

Egy körvinklit találtam, az nem jó?
Nemt'omhanyas.

Manyecska 2012.09.05. 20:36:58

@oregember nem venember: hihi!:D:D:D:D
www.youtube.com/watch?v=1Cl0VJzWmMM&feature=relmfu én meg ezen röhögök, Manci néni férje is biztos köztük van:D

Manyecska 2012.09.05. 20:42:40

Ehh, jó éjt, én annyira röhögtem hogy a kutya is dejött, két hete heveny röhögőrohamok törnek rám, valami hormonális okai lehetnek. Vagy nem kéne annyi kendert szívnom?:P

oregember nem venember (törölt) · http://receptekferfiaknak.blog.hu 2012.09.05. 20:43:27

@agresszív kismalac: nem elek hazaseletet,szerelmi csalodasom van,viszont fent emlitett celszerszam tokeletesen idealis atkopogtatni a szomszedhoz,mert pottyet hangosabbak a kelletenel...
:)

Manyecska 2012.09.05. 21:08:28

@oregember nem venember: még ezt nézd meg, a harmadiknál tartok /az első gyenge/ de nagyon beteg:D:D!

www.youtube.com/watch?feature=fvwpbe&NR=1&v=kPU3Cg7LdTU :))

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.05. 21:26:50

azt olvastam az FB, hogy lemondott Orbán.

Csak még nem tudom, hoyg igaz vagy sem.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.05. 21:31:29

@oregember nem venember:sajnos, valószínűleg kacsa:( pedig már kezdtem mosolyogni....

mindjárt jön a TEK

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.05. 21:32:34

@oregember nem venember: igen, nekem is kell egy ilyen színű zokni!! nagyon szeretem ezt a színt!

közödeszed 2012.09.05. 21:34:20

olaszrizlinget meg egri rozét fröccsbe? azt kibetekert anyacsavarját neki, mire nem vetemedik manapság a nép, nem volt ott egy sommelier aki a szívéhez kapjon?...
Így mulat egy magyar úr...?

oregember nem venember (törölt) · http://receptekferfiaknak.blog.hu 2012.09.05. 21:35:22

@batgirl: nekem a szerkentyu tecc,a zokker zoknit nem tunnammihez felvenni...
a gumicsimmaban nem latszik,oltonyhoz meg tul konzervativ...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.05. 21:43:47

@oregember nem venember: nem is a felvétel a lényeg:)) hanem hogy van, és ha akarnál okker zoknit felvenni, megtehetnéd, és ettől jól érzed magad:)

oregember nem venember (törölt) · http://receptekferfiaknak.blog.hu 2012.09.05. 21:48:21

@batgirl: no,ilyen alapon megvehetnem a kossuth teri nagyhazat,hogy legyen hova pakolni azt a par aprosagot,ami jo ha van,mert ha egyszer elo akarnam venni...
:))))
bar lehet akkor sem lennek ilyen ruha fetisiszta...
nekem jo a fekete,a kockas es a feher zokni,semmi extra nelkul...
:D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.05. 22:14:27

@Manyecska: Küggyé üzit magánba, beraklak szerkesztőnek.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.05. 22:22:10

@Sün‼ ツ: fogalmam sincs, ott még nem is jártam!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.09.05. 22:27:46

@batgirl:
Pedig ingyen adják a szénmonoxidot!
Nagyon jó hely, próbáld ki!!!zíben!!!

batmann 2012.09.05. 22:35:43

A konkurencia írta ezt a posztot? Bizonyára. Nem hívja az üzletvezetőt, hanem a pincérrel vitázik majd ide ír... hagyjuk...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.05. 23:48:53

fejlettebb orszagokban nincs is froccs
plane rozebol

England win The Ashes! 2012.09.06. 00:59:31

@Sün‼ ツ: Csak a szén-dioxidot. Viszont azt szépen összegyűjtöd, aztán otthon berakod az ojjektumba és kiveszed belőle az egyik zokszigént. Teccikérteni?

Manyecska 2012.09.06. 07:08:04

@atpijkamo: jó ötlet!!! meg jó reggelt:D

Manyecska 2012.09.06. 07:09:07

@hagyma: hát mondjuk rozéból fröccs????
nem túl sz...r az? :O aztat fehérborbúl szokták tudomásom szerint!? boooáááááá.

Manyecska 2012.09.06. 07:12:20

Álmomban megismerkedtem egy kick-box világbajnokkal, akiről kiderült este az ágyban hogy transzvesztita + ráadásul enyhén pedofil is. Szerintetek??
:D:P

Manyecska 2012.09.06. 07:57:59

@ColT: :D:D:)) Figyejj! Akkor derült csak ki amikor elkezdett vetkőzni /hálószoba-jelenet!/: felállt az ágyra:D:D.., elkezdett énekelni /Meat Loaf volt tisztára!/és kibontotta a copját és rázta a haját hogy lobogjon, vááááá, gondolhatod rögtön megkívántam. Mondtam: bocsánat, de lenne egy kis dolgom még..
:)))) ? Azt mondta "bocs bébi, de buzi vagyok..:" :D:D:D

Manyecska 2012.09.06. 07:59:57

@ColT: nem tolok semmilyen anyagot, még füvet sem!! C-vitamint mert megfáztam a lékkonditól.

oregember nem venember (törölt) · http://receptekferfiaknak.blog.hu 2012.09.06. 08:19:31

@batgirl: meg szerencse,hulyen neznek ki minden reggel borostasan nokent...

amugy joreggelt all...

Sokorai_Atala 2012.09.06. 08:23:41

Egyszer én is voltam ott, mert kimentünk r sport Maxba röplabda meccsre, amikor vége lett el kezdett szakadni az eső és mondta a barátnőm üljünk be a leroyba inni sört, amíg eláll, de már este fél 9 volt és mondta az igen fancsali arcú pincér, hogy zártkörű rendezvénylesz, mire én megkérdeztem, mégis hány órakor, de csak tíztől volt és így le is ültünk , rendeltünk egy-egy korsó sört, nagy sokára hizta ki, de közben még hárman akarták felvenni a rendelést, tehát a mi pincérünk volt a lusta és drága is volt, de szerintem a posztoló is vele találkozhatott (na ezt akartam kihozni:))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.06. 08:40:18

@Manyecska: Á, ha ezt egy pszichomókus meghallja, tuti intézetbe dug.

Manyecska 2012.09.06. 08:49:22

@ColT: hagyd Imre!
Különben Csernus Imre- Ki nevel a végén c. könyvét ajánlom akit érint..pár éve vettem..

Manyecska 2012.09.06. 08:52:30

@oregember nem venember: :D:D:D! Azt hiszem a szilva, amit este nyóckor ettem, erjedésnek indulhatott oszt becsíptem:P

Rosszindulatú Vászka 2012.09.06. 08:59:17

@Manyecska: sztem nem is, valamit félreérthettél.

oregember nem venember (törölt) · http://receptekferfiaknak.blog.hu 2012.09.06. 09:05:40

@Manyecska: panyolai volt vagy szatmari???
:)
tessek tejet inni ra,megold sok gondot...
:DD

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.06. 09:07:34

@Manyecska: magácska reggel hétkor homárol?? reggel hétkor én kb. semmire se vagyok jó.

Manyecska 2012.09.06. 09:08:09

@oregember nem venember: :D @Rosszindulatú Vászka::)))márbocs! ő mondta!!:P engem nem zavart volna lehet:P:P ..:D

Manyecska 2012.09.06. 09:10:17

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: nem, lerogytam egy pár percre csak kávézni!!:) dolgozom ma is:P../tudnám miért..:P/

Rosszindulatú Vászka 2012.09.06. 09:19:12

@Manyecska: namost nem azért, de te mindent elhiszel amit felfokozott hangulatba mondanak neked?

vénszivar 2012.09.06. 09:19:41

@Manyecska: Dolgozol ? TE ? MIKOR ? HOL ?

Ja itt !!! akkor OK. Nem szóltam, merek én ? "nem olyan családból származom....."

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.06. 09:21:42

@agresszív kismalac: hát, ha nem bánja, hogy közbe még horkolgatok picit, akkor végülis igen :D

cicmen (törölt) 2012.09.06. 09:23:26

@Manyecska: Álmomban megismerkedtem........... Szerintetek??

Szerintem buggyant vagy! :)

Manyecska 2012.09.06. 09:28:06

@cicmen: nem, szingli vagyok! nem mondtam még??@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: én egyszer elaludtam ..:D:D@vénszivar: KÖZBEN. ezek itt röpke megpihenések, mint madárka a faágon..

Manyecska 2012.09.06. 09:29:29

@Rosszindulatú Vászka: jó hát láttam rajta!! :P a haverja meg éppen kiugrott az Aldiba kenyérért! vagy ilyesmi..:D:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.06. 09:29:35

@Manyecska: háááát...én meg néha felébredek rá, khmmmm.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.09.06. 09:30:13

@Manyecska: Valószínűleg nem az lehetett az év dugása.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.09.06. 09:34:34

@agresszív kismalac: tudod, már öregszem. így ha éppen szépet álmodom, akkor mérlegelek felébredés előtt:D

Manyecska 2012.09.06. 09:39:01

@agresszív kismalac: nem, előjáték volt, éppen a hasánál tartottam:D:D amikor leraktam a fejem abban a pillanatban elnyomott az álom, mondtam is neki az elején hogy NEMOST..de aztán felébredtem.. :D:D

Manyecska 2012.09.06. 09:42:47

@agresszív kismalac: nem!!D:D Mert reklamáltak!!:D :P Én nem vagyok semmi jónak az elrontója alapjában véve.. :)@vénszivar: különben, nem kifogás! de vannak olyan napok amikor nemhogy köszönet nincs benne hanem kifejezetten ártalmas dolgokat művelek munka címszó alatt. ha nem alszom ki magam szörnyű:(

Manyecska 2012.09.06. 09:43:50

@agresszív kismalac: hogyne, ha neked horkolna valaki a hasadon!:D te sem hagynád?! :)

Cityboy08 2012.09.06. 09:45:11

A leroj egyenlő a sznobizmussal. Fröccsöt inni a kocsmába megyek, de sajnos a jó borozók kezdenek megszűnni, helyette ilyen szánalmas szubkultúra mentes, trendi, nyugati marhaságok nyílnak bunkó szétszolizott és szteroiddal megtömött pincérekkel, mint a Leroy, amiből presztízst csinálnak az emberek és azonnal elcsámcsogják a közösségi oldalakon, hogy hol is itták meg a fröccsüket. Azt sem értem, hogy a nyitási láz egy cseppet sem hagyott alább hazánkban, minden sarkon egy pub vagy étterem, a magyar lakosságra vetítve ez sok. Itt jön a képbe a túlszámlázás az adó és a járulékok meg nem fizetése, a pia vízesése, ...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.09.06. 09:47:57

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Mielőtt meghalsz végelgyengülésbe', azért olvasd el, mit kaptál Kitalátor atyától odaát.:-)

Manyecska 2012.09.06. 09:48:30

Pedig a MOM-parkhoz közel van egy étterem, a Szent-Jupát, marha jó kajákat adnak /sokat/ közepes áron, pl: bélszín Budapest-módra /lecsós, borsós, gombás feltét a husira/ állati finom volt!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.09.06. 09:56:42

@Manyecska:
Élt egy lány, nem messze, Szomolyán.
Tejen élt, túrón és gomolyán.
Egyszer rászólt a férje:
megárt a sok fehérje,
ne feledd: este még szopol ám!
(Pogonyi Pál)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.09.06. 09:56:53

azt hiszem valamit rosszul olvasok...

Manyecska 2012.09.06. 09:57:14

@Sün‼ ツ: Igen! Ismered??:) ott égtem a gyerek miatt mert vécére kellett mennie, ezt jó hangosan közölte, épp pont torkos csütörtök volt-telt ház:D:D:D Az jó sztori volt, először próbáltuk csitítani, aztán elkísértük a vécére, utána hangosan közölte hogy milyen jót vécézett,...ezen apa haverja annyira röhögött hogy felborította az összes jéghideg!!! kólát az ÉN ÖLEMBE..na akkor már össze is pisiltem magam a röhögéstől, oszt akkor dobtak ki minket. Na.

Manyecska 2012.09.06. 10:00:45

@agresszív kismalac: nem, előjáték..nem vagyok én meleg hogy ...:P verset legritkább esetben olvasunk fel ilyen alkalmakkor!:D

Manyecska 2012.09.06. 10:13:33

@Sün‼ ツ: sza ismered?? nem dopptak ki, eljöttünk..a fiúk már eléggé be voltak borozva..:D..

Manyecska 2012.09.06. 10:20:04

@batgirl: :D:D nyugi, én utána gyónok!!

England win The Ashes! 2012.09.06. 11:45:57

@Manyecska: A kockázatok és mellékhatások tekintetében kérjük, olvassa el a tájékoztatót, vagy keresse fel kezelőorvosát, gyógyszerészét.

(Hol csíptél be, a Löroában?)

Ficak 2012.09.06. 12:12:54

Jött válasz az emilre?

Ficak 2012.09.06. 12:24:04

A leroy-ban fröccsivást fikázó posztolóknak elárulom, hogy a fröccsözés - különösen a rozéfröccsözés - manapság kifejezetten trendi. Több celebritásnál hallottam, hogy a party alatt rozéfröccs és pálinka kombinációja és permutációja biztosította a delírium elérést.
Ettől függetlenül a Leroy-t és celebeket tessék tovább fikázni nyugodtan....

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.09.06. 12:48:26

Borozást és fröccsözést csak borvidéken! Merugye cipőt a cipőboltban..

(ugye ott vannak a kalsszikusok: Szépasszony hölgy meg a badacsonyi út a hegyre satöbbi.)

Amúgy ha elég sokat iszol, bátor leszel az Ijesztő Labirintus számára:
www.fugly.com/media/view.php?cat=DOWNLOADS&id=709

hihihi

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.06. 14:58:23

@agresszív kismalac: Akkor írjál már receptet, az utolsó és egyetlen már nagyon régi.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.09.06. 15:08:16

@atpijkamo: Lecsón kívül csak virslit, meg mákostésztát tudok.
Bár a minap autentikus adatközlőtől hallottam sóletreceptet, csak sajnos a felét elfelejtettem.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.09.06. 15:20:28

@atpijkamo: Lehet, kicsit hosszú lesz. A vértesszőlősi előembertől indítom a cuccot.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.09.06. 15:23:16

@agresszív kismalac: Oksi. Azért szerintem terjedelemben ne lépd túl a montekrisztógrófját.

Intelli 2012.09.06. 15:37:17

Rozéfröccsöt ittál? Rozéfröccsöt ittál.
Azt számlázták ki? Azt számlázták ki.

Ennyi... aki egy ilyen buzinevű bisztróban fröccsözik az megérdemli...

Xezs 2012.09.06. 16:29:38

@atpijkamo: Azt egyébként vágod, hogy a legtöbb receptet képtelenség pont úgy csinálni, ahogy leírják?

Mert hogy kezdődik a legtöbb recept: "vágd kockákra"

Elképzelem ahogy a háziasszony körzőt, vonalzót, esetleg egy kocka alakú sablont ragad, hogy kockákra vágjon egy valamit.

Miért nem azt írják, hogy "vágd szabálytalan alakú testekre"?

Több értelme van, nem?

Roberto1 2012.09.10. 13:01:44

Leroy-ba menni jól érezni magad? Muhaha! :) Akkora paraszt és lenéző az összes felszolgáló, mintha csak 4 diplomás, több millát kereső alkalmazottak lennének... legalább annyi eszük lenne, hogy tudják, aki oda ül be, az valószínűleg többet tett le már az asztalra, mint egy pincérképző, már az árakból kiindulva... nálam évek óta tiltólistán vannak, ha már MOM és beülés, inkább Paulaner... Leroy az orrhuzogató diszkópicsáknak jó, legalább tudnak egymásra fintorogni... :)

Frank Endi 2013.07.30. 12:55:02

Nos a helyzet úgy látszik nem változott tavaly nyár óta a MOM Park Leroyban. Vasárnap nem volt velem az olvasószemüvegem, s nem vettem észre, csak otthon, hogy a feltüntetett pohárszámmal megduplázták az elfogyasztott bort.
A számlán nevek is vannak, ideírom, megérdemlik: A számlát készítette: Tekeres Csilla, felszolgáló: Zátroch Renáta. Kerüljétek a MOM Leroyt továbbra is!
süti beállítások módosítása